2012. március 13., kedd

BEINDULT ! Galaktikus fordulat...zajlik AZ IDŐK VÉGÉNEK HÁBORÚJA az Illuminati ellen


FELKERÜLT VÉGRE !!!!!!!!! 
Napok óta érlelődik bennem, kapom és kapom az infókat és mégis fogalmam sincs hogyan kezdjem nektek elmesélni. Ráadásul Ti, akik ide látogattok, többnyire az átlagostól jóval értesültebbek, érdeklődők vagytok, nem estek hanyatt és nem emlegettek összeesküvés-elméletet, ha szóba kerül az Illuminati, a háttérhatalom vagy földönkívüli erők. Gondolhatjátok, mekkora volumenű a dolog, ha még így is nehéz. 

Az Illuminati sem egységes és az ún. gnosztikus erők szövetkeztek a világot pusztulásba sodró sötét erők ellen. Beleértve a legfőbb pénzügyi vezetőket és irányítókat is.

 
A Trillió-dolláros sztorit is tabuk nélkül hoztam ide nektek és csodálkoztam, mennyire nem kap publicitást egy ilyen volumenű botrány és a világ vezetői ellen folyó eljárás, per. Gyakorlatilag Magyarországon egyedül a Világ Helyzete hozta le kizárólag. 
De örülök neki, hogy foglalkozott vele az Enigma és a HunTV is műsoraiban, mert így sokakhoz eljutottak "a föld alatt", illetve magasan a "felszín felett" folyó dolgok.
A teljes dokumentáció rendelkezésre állt, olvashattátok a peranyagot.
Aki nem, annak, itt az összes bejegyzés... 
Ide próbálnám kötni a fejleményeket:



LORD JAMES OF BLACKHEATH, EXPOSING "TRILLION DOLLAR TERROR"
Ezt írják itt például róla ezen a nemzetközi oldalon:
"ez a pénzügy-történet legfurcsább története, benne az USA-val, mely hazudik több százezer tonna képzeletbeli aranyról, illegális banki átutalásokról, melynek értéke eléri a 15 trillió dollárt (1trillió=1000 milliárd).
A történet mögött a világ legnagyobb terrorista összeesküvését találjuk, benne (természetesen) a FED-del és a az amerikai kincstárral."



Nos, 2012. február 16-án Lord James of Blackheath, a Brit Lordok házának tagja felszólalt és nagyon kínos kérdéseket tett fel az üggyel kapcsolatban. Megjelentek olyan hírek, hogy ezután Február 29-én meg is halt....(azóta ez nincs cáfolva sem megerősítve). 

Update on the “death” of Lord James Blackheath. The just published Weekly Geopolitical News and Analysis 2012.03.05 states that Lord James Blackheath was murdered by the cabal. The source for this information was a member of the Rothschild family. The Wikipedia entry on Lord Blackheath also stated that he died on February 29th. However, a spokesperson for the House of Lords in the UK said that “as far as we know he is alive and well.””

Lord James az első bizonyítékokat 2009-ben találta meg (ahogy megírtuk mi is az olasz határon  lefoglalt államkötvényekről és a részletekről), majd ez év február havának 16. napján úgy döntött részletesen beszámol a tisztelt házban a bizonyítékokról, dokumentumokról melyeken  Alan Greenspan és Timothy Geithner nevei, a New York FED és a sanghaji HSBC (Hong Kong Shanghai Banking Corporation) London és a Bank of Scotland szerepel. Mindarról beszél, amiről írt a Világ Helyzete cikksorozata !!! 
Érdemes meghallgatni, de sajnos csak eredeti angol verzióban van meg. (a "cc" segíthet)
Ennek videója:


MI FOLYIK TEHÁT A CABAL ELLEN ? FŐBB MOZZANATOKBAN :




* A gazdasági háború lassan véget ér. A cabal ellen egy három irányú erőfeszítés indult ezen a héten.

Bill Gates letartóztatása,  Timothy Geitner őrizete, a Pápa közelgő lemondása mind azt erősíti, hogy egyre kisebb ellenállás maradt.

*1. Kínai kormány belement, hogy tömeges méretekben kezd telepíteni alternatív energiaforrásokat (szél, nap), hogy kiszabadítsa az emberiséget a cabal-féle energiahálóból... Új ingyen energiák lesznek beiktatva.


*‎2. A központi bankot arra kérik, hogy a világháború alatt ellopott aranyat fordítsa jóra.
* ‎3.... ez még mindig titokban van tartva, de egy alulról induló forradalmat terveznek minden olyan országban, ahol a Cabal által vezetett kormányok folytatják a háborús uszítást. (Olaszország, Franciaország, Németország, UK, USA)

* 4. A Cabalt rákényszerítik, hogy az ellopott 15 trillió dollárnyi vagyonból az összes háborút azonnal be kell szüntetni, a szegénységet és éhezést felszámolni !

* 5. Március 20-án TOKIO-ban bezárják a nyugati követségeket.

* 6. Az egy éve történt japán földrengés és cunami kapcsán a teljes japán média kerüli a természeti katasztrófa megnevezést, mivel már köztudott, hogy mesterséges támadás volt.

* 7. Amennyiben a Dragon Family és Japán ellen bármilyen újabb támadással készülnének Tokio ellen, a kínai és japán erők már megtették az előkészületeket  és a Kanári-szk-i La Palma alatt lévő vulkán segítségével 100 méteres cunamival fogják elpusztítani az USA keleti partját és Dél-Európának az érintett részét !!!

Azt mondja a Fulford, hogy már nincs mellébeszélés, megindultak és lefejezik a bankárokat, és egy jópár csoport egyesült, 

az Anonymus hackercsoport, a gnosztikus Illuminati és a White Dragon Family (akiket megismertünk a Trillió dolláros ügy kapcsán... )
holnap valami nagy hirt fognak felrakni a netre, és ha még mindig nem engednek, következik Róma és a Vatikán. (Na lehet mégsem annyira légből kapott hír a Pápa távozása !...)


124 megjegyzés:

  1. Ez fantasztikus ! Mar regen erzem,hogy nagy dolgok fognak tortenni.Igy legyen ! Gyozzon es uralkodjon Foldunkon a Szeretet !

    VálaszTörlés
  2. Üdv,
    galacticmessages.com-on vannak összegyűjtve és állandóan frissítve a channeled üzenetek.
    Sheldan Nidle és Greg Giles üzeneteit érdemes szerintem olvasni(SaluSa,GF,GFL,Ashtar Command) ezek közül.
    Benjamin anyagait olvasd discernmenttel, kicsit eltolódott az agresszív irányba és indulatból cselekszik az utóbbi időben, garantálom neked, hogy a Föld körül jelenlévő barátaink nem engedik elsüllyeszteni La Platát, atomot robbantani Jeruzsálemben, ezzel a cabal szintjére süllyednének az ellenálló erők.
    Project Camelotnak az utolsó interjúját mindenképpen ajánlom megtekinteni, kiemelten fontos a 33:26 és a 41:26 közötti rész illetve a 1:02:30tól 1:05:30ig tartó rész.
    Emellett egy nagyon pozitív oldal a www.kauilapele.wordpress.com Összességében azt tanácsolom,hogy a pozitívumokra próbálj koncentrálni, figyelj arra,hogy milyen érzésed van egy adott anyag olvasásakor és ne dőlj be a világvége riogatásnak, a III. vh nem fog megvalósulni(Ld. földalatti bázisok felrobbantása pl).
    Béke
    B

    VálaszTörlés
  3. Interjú link lemaradt:
    http://www.youtube.com/watch?v=uC4t1FEk5LE

    VálaszTörlés
  4. 1000 milliárd = 1 billió, nem pedig 1 trillió! Lényeges különbség, ezért kell pontosan fordítani. Vannak ugyanis az amerikai kifejezéseknek magyar megfelelői.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amerikában nem használják a billiót, ezért ott trilliónak hívják. Lényeges különbség, ezért kell olvasottnak lenni. Vannak ugyanis az amerikai kifejezésekben eltérések. BOCS.

      Törlés
    2. Amerikaban hasznaljak a billiot!Egy amerikaban elo!

      Törlés
  5. ne dőljetek be ennek, ennek a negyede sem igaz, az ilyen galaktikus üzenet dolog pedig 100% hazugság, ezeket azért találják ki mert sok hülye elhiszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igazad van.....végre valaki.....ezt a sok baromságot..jézus isten, és vannak akik ezeket bedőlnek és hol itt a bizonyíték ha? Semmivel sem tudják alátámasztani állításaikat celege meg marhaság senkit nem tartóztattak le sehol mindenki él és virul állítom, hogy ezeket csak kitalálják további jó szórakozást

      Törlés
    2. örülök is meg nem is, hogy végre megjelentetek.
      mindenhol, mindig meg szokott jelenni pár hülye szkeptikus. :)

      Törlés
    3. Kedves Csaba ,ha nem hiszed el ami ide van irva , ne olvasd , de ne hazudtolj meg senkit . És főleg ne hűlyézz le senkit . mert sokan vagyúnk akik ebben hísznek . Véleményeteket tartsátok meg magatoknak anath-tal eggyűt.
      KÖSZÖNJÜK.

      Törlés
    4. mucus, mi lenne ha gondolkodnátok egy kicsit és nem nyalnátok be mindent ész nélkül

      Törlés
    5. http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/995-lawsuit-end-tyranny

      Törlés
    6. Kód: nepirto-zsidokat-feljelentes-120313
      Tárgy: Egészségvédő tiszta NaCl konyhasó helyett a magyaroknak "kóser étkezési sóként" ajánlják a kivégzőméreg hatású kálisót.
      feladó: András Tejfalussy tejfalussy.andras@gmail.com címzett: "viktor.orban" ; lu@mku.hu
      ____________________________________________________________________
      NYILVÁNOS büntetőeljárást kezdeményezés a magyarokat újabban már "kóser sóként" is kálisóval mérgeztető dr. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, és pécsi orvostudományi egyetemi stb. bűnsegédei ellen.

      Orbán Viktor miniszterelnök segítésére, mint kárelhárító ügyvivő (Ptk. 484-487. §), mellékelten megküldöm neki, de a Legfőbb Ügyésznek is, a káliumot túladagoló, kivégző méreg hatású KCl kálisóval "ételsózással" folytatott Európai Uniós zsidó népirtás legújabb bizonyítékát. Követelem, hogy azonnal írassák rá valamennyi hazai étkezési sóra és egyéb élelmiszerre a tényleges konyhasó- és kálium tartalmukat. Követelem, hogy a hamis nátrium- és káliumpótlás ajánlásaikkal folytatott tudatos népirtásuk bűntette miatt azonnal váltsák le és börtönözzék be a konyhasó helyett "kálisóval ételízesítést" szervező dr. Szócska Miklós államtitkárt és az 1-2 gramm/fő/nap káliumdózisok mérgezőségét is bizonyító klinikai méréseik eredményeit is meghamisító Pécsi Orvostudományi Egyetem vezetőit. A szóban forgó egyetemi mérési bizonyítékokat lásd: www.aquanet.fw.hu.

      Verőce, 2012. március 13.

      (Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc (személyi szám: 1-420415-0215, édesanyám neve: Bartha Edit) okl. vill. mérnök, méréstani szakértő TUDOMÁNYOS RENDŐRSÉG PJT, 2621 Verőce, Lugosi u. 71.

      2 melléklet — Az összes melléklet letöltése

      bonsaltnemjoso120214a.doc
      1866 KB Megtekintés Letöltés

      EmailKonyv51-SzekelyT-100615-folyt.doc
      6397 KB Megtekintés Letöltés

      dátum: 2012. március 13. 22:14tárgy: Egészségvédő tiszta NaCl konyhasó helyett a magyaroknak "kóser étkezési sóként" ajánlják a kivégzőméreg hatású kálisót küldő: gmail.com

      Törlés
  6. Kedves Csaba barát!1hülye vagyok a sok közül aki ezeket elhiszi és a bőrén tapasztalja...neked azt tudnám javasolni,hogy inkább nézzél RTL vagy TV2-t ott biztosan sokkal több és pláne értékesebb információkat fox megtudni mint ezen az oldalon!!!

    VálaszTörlés
  7. 270-nél tart a távozó banki vezetők száma. Itt lehet követni: http://americankabuki.blogspot.com/p/131-resignations-from-world-banks.html#endoflist

    Pár napja egy videóra vett beszélgetés is zajlott a témában: http://www.youtube.com/watch?v=YNldRj0zW6I

    VálaszTörlés
  8. Már egy ideje olvasom ezt a blogot és az anyagok nagy része csodálatos, de ez a mostani az első talán, ami nem illik bele a képbe. Amit a Biblia ír, azt Isten véghez viszi, a világkormánynak pedig állnia kell (hogy mikor, az kérdéses, de hamarosan), a Jelenések könyve beszél az utolsó, 7. világbirodalomról (6 már megvolt) amit a fenevad, antikrisztus, a hamis próféta vezet majd. Nem hinném, hogy az illuminatit és az elitet bárki ember gátolhatná, vagy kivonná a forgalomból. Nem szabad érzésekre, univerzumra, galaktikus kijelentésekre támaszkodni, minden ami nem Isten szava és kijelentése (Biblia), az az ördögtől való....

    http://nyisdkiaszemed.cwahi.net

    VálaszTörlés
  9. ilyen lenne egy igazi Szép új világ!
    http://www.fay.sopron.hu/fay/tanaraink/tetelkozpont/magyar/tudasbazis_magyar/huxley_szep_uj_vilag_nyomtathato_F451PROJECT.pdf

    VálaszTörlés
  10. Azt azért nem ártana szem előtt tartanunk, h Teremtőnk a Végtelenül Szerető Atyánk szabad akaratot adott nekünk itt a Földön. És miért akarna rosszat nekünk? Amikor már több milliárd ember és Földanyánk is segítségért kiált Hozzá, akkor miért gondolod, h nem segít?

    Ezt Balazs Szemannak írtam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem írtam,hogy rosszat akar nekünk a szerető Isten, már rég megoldotta sorsunkat,életünket, jövőnket ott a kereszten, 2000 éve. A sok "rossz" magunknak köszönhető, azért van a Biblia, hogy útmutatást adjon multunkra, jelenünkre ,jővönkre... A sok baj azért is van, azért tűri még Isten, hogy minél több ember megtérjen, és életre jusson, higgyen a Fiúban. De az ő 2. eljövetele közel van, pontosan úgy fog minden történni, ahogy a próféciákban áll...

      Törlés
    2. Ja igen, bárcsak több milliárd ember kiáltana Hozzá segitségül, megoldódna sok baj.....sok milliárd ember csak szörnyülködik, szidja a rendszert, nyög, de egyáltalán nem kiállt szabadításért...az emberiség nagy részének nem kell az Isten, csak olyan isten, aki helyreállitja csak ugy a gazdaságot, hogy aztán mindenki folytathassa tovább istentelen, önző életét....

      Törlés
  11. ezt a sok baromságot..jézus isten, és vannak akik ezeket bedőlnek és hol itt a bizonyíték ha? Semmivel sem tudják alátámasztani állításaikat celege meg marhaság senkit nem tartóztattak le sehol mindenki él és virul állítom, hogy ezeket csak kitalálják további jó szórakozást

    hülyék vagyotoooook vagyok a sok közül aki ezeket elhiszi és a bőrén tapasztalja...neked azt tudnám javasolni,hogy inkább nézzél RTL vagy TV2-t ott biztosan sokkal több és pláne értékesebb információkat fox megtudni mint ezen az oldalon!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A magadfajtákon jókat szórakozok, habár elég szánalmas vagy, mégsem bírom megállni, hogy ne nevessem el magam.
      De az első amit éreztem mikor elolvastam amit írtál: http://www.memedepot.com/uploads/1000/1148_1253230725640.jpg
      Szerintem fogd meg a szutykos tévédet, és ba*d ki az ablakon. majd szépen fokozatosan kezdj el megtanulni gondolkodni. Ne túl gyorsan mert még megfájdul a fejed, ha első alkalommal használod az agy eme csodálatos képességét. Ha már nagyjából képes vagy keresztüllátni a fejed köré húzott függönyön, akkor próbáld meg újra elolvasni ezt a szöveget.
      Amíg a hazug médiára támaszkodsz soha nem fogod megérteni a világot...te gyökér(Bocs ezt a gyökeret tényleg kellett, már nem tudtam elfojtani).
      Jah és még egy hasznos tanács: A magyar helyesírás szabályai c. könyv. Gondolom nincs meg neked, ezért szerezz be valahonnan egyet, mert ezzel a "fox" dumával nem FOGSZ sokra menni az életben. Nehogy megsértődj csak neked akarok jót. Persze úgyis megsértődsz, mert a te fajtád csak az erőszakból ért... minden bizonnyal.

      Törlés
    2. attól nem fogjátok tisztán látni a világot, hogy egyik hazugság áradatból bele estek a másikba, egy helyben vagytok csak más a címke

      Törlés
    3. Csaba! Nem értem a mondanivalód, hogy függ össze azzal amit én anathnak írtam. :/

      Törlés
    4. Edward a tévé elhallgatásai és hazugság áradatai után, elmentek az ezoterikus csalókhoz meg a birkanevelde vallásokhoz, amik szintén hazudnak és kihasználnak benneteket. Egyik csapdából belesétáltok a másikba, ráadásul másodjára azt képzelitek magatokról, hogy megvilágosodtatok, közben meg ugyanúgy a sötétben tapogatóztok.

      Törlés
    5. Teljesen egyetértek veled Csaba!
      A világot nem tudjátok megváltoztatni, és nem is ez a cél.
      Mindenkinek egyénileg kell megváltoznia, (megvilágosodnia, felébrednie), és ha ez megtörténik, akkor már nem akarod megváltoztatni a világot, mert jóval felette állsz.
      http://nem2.lapunk.hu/#axzz1pD1K5XSt "Segítség a megvilágosodáshoz"

      Törlés
  12. Bennyaminszán három éve azt is megígérte, hogy nindzsák likvidálják a gonosz kabalt napokon belül és minden jó és szép lesz....a galaktik federésön of LIE is egy hasonló kalap szar, volt szerencsém azt is honapokon át hallgatni mire rájöttem, hogy mekkora egy SÖTÉT vagyok...én aki azt hitte, hogy felébredt...NE döljetek be a sok szarnak, MINDENT szűrni kell.

    VálaszTörlés
  13. "hülyék vagyotoooook vagyok a sok közül aki ezeket elhiszi és a bőrén tapasztalja...neked azt tudnám javasolni,hogy inkább nézzél RTL vagy TV2-t ott biztosan sokkal több és pláne értékesebb információkat fox megtudni mint ezen az oldalon!!!" na ezen visítottam egy sort, már sorry:D:D:D:D

    VálaszTörlés
  14. Keresem a bizonyítékokat, de csak hasonló selejtes oldalakra tévedek aki Fulford meg a másik haverja tiszta átverés az egész...az egyiket állítólag megölték az ufók meg elvitték és felélesztették és szuperember csináltak az újságíróból.......na ne máááááááá
    ja

    VálaszTörlés
  15. Ja és azt hallottátok, hogy felrobbantották az éjféltornyot pár terrorista
    itt link ha ne hiszitek:
    http://www.youtube.com/watch?v=2WK27TBJJik&feature=related

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaja!CSakhogy ez bombariadó volt és kb másfél évvel ezelőtt.Nem értem a párhuzamot.

      Törlés
  16. RTL,TV2 ? Kész vicc ,tavaly 2 határőrt öltek meg dél mo.-n, ausztriai tv-k harsogták itthon semmi.
    Ez csak 1 kiragadott példa.
    De én is sajnos szkeptikus vagyok!

    VálaszTörlés
  17. Kedves Anath!

    A dolgok objektív felkutatásához szükséges a szkeptikus hozzáállás, de mivel most látom, hogy Krisnás Vagy, így illene egy kis alázatot is mutatnod, mert a megnyilvánulásaid alapján itt szinte mindenki közelebb áll a Krisna tudathoz.

    Javasolom, hogy olvasgasd még a Védákat, mert bizony abban is minden benne van!

    A legjobbakat kívánom, Neked!

    Szeretettel, Szabolcs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És mi felé kellene mutatnom alázatot? A hülyeség felé....egyébként én is ember vagyok függetlenül attól, hogy miben hiszek....a véleményemet mindezektől függetlenül megmondom...főleg a hülyeségekkel kapcsolatban nyugi a krisnásoknak is megmondom a véleményemet....a krisna-tudat nem jelent szentimentalizmust ....de ez akkor is baromság bulshit ha úgy tetszik

      Törlés
  18. Gyerekek valami elkezdődött nem lehurrogni kellene hanem odaállni mellé:::::::::Köszöntem........

    VálaszTörlés
  19. Szerintem is szűrni kell az információkat, de mi ez a vadbaromság, hogy Biblia így meg úgy. A kedves istened a Bibliában több millió embert ölt meg, míg a Sátán nevéhez pár ember halála kapcsolódik. Ezen gondolkozz el kicsit Balazs Szemann - mert én csak azt látom az egyházban és vallásban (nem az istenhitben!), hogy öl, pusztít, materialista, és hatalomfüggő-vágyó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia .
      Te még nem "emelkedtél" fel :)
      A dolog nagyon egyszerű , azok számára akit a sátán megtudott környékezni , hatalmába és a irányítása alá keríteni számára ő az isten . Őt nevezi istennek ,és nyilván aki ellene van arra meg ígyekszik minden rosszat mondani .
      Aki az egyházat irányítja ill. akit az egyházhoz tartók szolgálnak az nem hogy nem isten , hanem éppen maga , személyesen a sátán . Ők nyilván minden tettüket mivel teljes mértékben az irányítása alatt állnak az ő érdekeit is szolgálják. Persze ezt nyiltan nem mondhatják ki csak a sumák hazug módjukon tehetik amit tudnak . Ezek pedig , most már egyre többen azért tísztán látják , hogy nem egyeznek az emberiség , azon emberiség érdekeivel akiben valójában Isten jelen van .

      Törlés
    2. Számomra a felemelkedés decemberben jön el, a 2011-es dátum nem nekem, s nem nekünk magyaroknak szólt.

      Törlés
    3. Nem szólt az a 2011 novemberi dátum sierintem senkinek sem , csak az emelkedetteb tudatszintü embereket akarták megvezetni , befolyásolni .
      A legfontosabb , hogy ne felemelést várjál , főleg nem egy tőlünk idegen erőtől , mert a felemelkedést azt csak a saját tudatunk által , mi emberek tudjuk elérni , nem lehet mástól megkapni .

      Törlés
  20. Ezek szerint vannak akik azt hiszik, hogy majd jönnek az ufók és megmentenek minket a gonosztól ....nahát ez nagyon nevetséges
    Nincsenek itt semmiféle kozmikus segítségflotta startrekes baromság egyedül vagyunk a Cabalal összezárva !!!
    Nem fogja megoldani helyettünk a dolgokat...arra várhatnak egyesek további jó szórakozást és várakozást

    VálaszTörlés
  21. ...és mit szólt vajon David Wilkock vagy kicsodának az anyukája ahhoz, hogy a kis fajicskáját éppen nemrég hozták vissza az ufók, de már szuper fia lett mert kicserélték
    Azért megnézném az anyu arcát, amikor ezt megtudja
    Vagy David ismerősei mit szólnak hogy most már szuperember lett...nevetséges
    ha ilyeneket állítanák magamról, hogy szuperember vagyok orvoshoz küldenének

    VálaszTörlés
  22. Istenem! Már most zokogva kérem az Univerzum Teremtő Istenét, mennyek és földek igazi Atyját, hogy ez mind így legyen! Olyan megható, és számomra rettenetesen fájdalmas olvasni és tudni, hogy vannak a világon sokan, akik nem kapnak enni. Remélem ennek vége, és elpusztul minden olyan lény, akik szándékosan okozták-okozzák az emberiség nyomorát, és a Földet is szándékosan pusztítják, szennyezik, mérgezik. Ezeknek nincsen helyük ezen a bolygón!!!!

    VálaszTörlés
  23. szépen hangzik, de ebből mennyi valósul meg? és persze békés eszközökkel? majd csak úgy hagyja valaki, hogy elvegye a pénzét egy Rockefellernek? nem lesz háború? höhh ezt kétlem...

    VálaszTörlés
  24. Nincs semmi bizonyíték az elfogatásokra (pl. Bill Gates). Nem lenne ez már hír máshol is, nem csak Benjamin honlapján?
    És miért gondoljátok, hogy a kínai elit jobb lesz, mint az Illuminati? Amikor látjuk Kína, hogy bánik Tibettel, milyen durva véleményszabadság elnyomás és cenzúra van náluk. Csak a kommunista kormányt lehet éltetni, demokrácia nincsen. Nem biztos, hogy jobban járunk egy új kínai elit vezetéssel. Nem feltétlenül kell bedőlni a megváltó szerepüknek.

    VálaszTörlés
  25. Gyerekek!Tökéletesen látszik itt a kommenteken,hogy nagyon jól végezték a munkájukat ott fent!A kollektív tudat és a kritikus tömeg tud minket kihúzni ebből a posványból!Ne essünk már megint abba a hibába,hogy majd itt jönnek megint jófejek azt majd ők megoldják helyettünk!Itt bizony együtt és egyszerre kell az asztalra csapni hogy ezek jól összeszarják magukat!
    Próbáljunk értelmesen beszélni erről a problémáról ne pedig egymást szarral dobálni,mint az abberáltak!
    Próbáljuk a másikat segíteni hogy megértse.Mindenki máshonnan közelíti meg a kérdéseket és így más úton is jut el a válaszig!De mindannyian egyet akarunk!
    Azt hiszem tudjuk mi az!Béke és Szeretet!

    VálaszTörlés
  26. Tényleg, valami bizonyíték a letartóztatásokra? Nyoma kell hogy legyen valahol. A bankárok lemondása itt mellékes, mivel áprilistól kezdődik az új pénzügyi év, és előtte gyakoriak a pozíciócserék, idén miért lenne ez másképp? Félreértés ne essék, én is vágyom a cikkben leírtakra, a pozitív változásra, de sajnos esélyt nem igen látok rá...

    VálaszTörlés
  27. Már a tegnapi bejegyzés alatti erről a témáról szóló beszélgetésnél is kérdeztem , hogy kik is a letartóztatók ?
    Ezt azóta sem tudtam meg , meg vajon egyáltalán hova vannak ezek az illetők bezárva .
    Ahogy én látom a hatalmi rendszereket , ahhoz , hogy valaki letartóztassa egy hatalmon volt rendszer embereit annak először át kell venni a hatalmat , az irányítást a társadalomban .
    Ezt én nem is tudom fordítva elképzelni , ennek a hatalom átvételnek meg igazán semmi jelét nem látni . Ha meg a még jelenlegi hatalom mégis letartóztat valakit azt esetleg csak azért teheti mert belső veszélyt láthat az illetőben , de szerintem jelenleg ez sem valós .

    VálaszTörlés
  28. De most komolyan, mi bizonyíték van erre a sztorira? Letartóztatták Bill Gatest? Ez most komoly?
    És mi van, ha pár hónap múlva végignézem, ahogy a következő E3-on ő mutatja be az MS legújabb találmányát?
    Arra mi lesz a magyarázat? Eltávot kapott a kínai munkatáborból, vagy mi?
    És ha 2-3 év múlva az egész világ pontosan ugyanúgy fog működni, mint most, akkor vajon mennyire hiteles BF, meg ez az egész oldal?

    Ez az egész rendkívül hihetetlen, és nulla bizonyíték...

    Viszont, ha nem jönnek be az itt leírt előrejelzések, akkor pár év múlva, az éppen aktuális riogatásoknál majd lehet emlékezni arra, hogy miket is jósoltak 2012 márciusában, és hogy azokból mennyi jött be.

    Mindenesetre érdeklődéssel várom a fejleményeket...

    VálaszTörlés
  29. Meghogy Satan elhagyta univerzumot! Lol!
    Erosebben uralkodik embereken mint valaha! Ezek az infok is sajna felek csak etetes es atveres. Bar ne lenne igazam, de ami meg van irva, az ugy is lesz, es nem az van megirva hogy satan csak ugy lelép..,

    VálaszTörlés
  30. Kedves blogszerkesztő! ezzel a bejegyzéseddel kompromittálod magad ....mindenki kérdezi, hogy hol a bizonyíték az állításokra és egy nagy nulla az egész!
    vlakik jól mulathatnak rajtunk hogy ilyenekről beszélünk méghogy Bill Gatest lecsukták hahaha ennél viccesebbet nem is hallottam, meg hogy a ááááááááááá nem is pazarlom az időmet rátok

    VálaszTörlés
  31. "Meg kell érteniük, hogy a Sátán elhagyta az Univerzumot és az Emberiség fel lesz szabadítva !"
    Fasza! Idióták!

    VálaszTörlés
  32. Ez az infó 6.-a körül bukkant fel a neten, és ma 13.-a van.
    Én arra lennék kíváncsi hogy van e a neten valami HITELES infó (kép, videó, blogbejegyzés, akármi) hogy Bill Gates, Alan Greenspan, és a többi úriember felbukkant, megjelent e valahol, mit csinált, vagyis hogy hol tartózkodott? Mert ha valaki fel tud mutatni valami bizonyítékot hogy Billy fiú márpedig itt és itt tartózkodott ekkor meg ekkor, és nem lehet őrizetben, akkor ez a cikk bebukott. Őszintén szólva kerestem én is, valamit (Bill Gates-nél maradva), de a hagyományos keresési vonalon (google-bing-yahoo) nem találtam. (hogy is találhattam volna, ha ez ennyire titkos akció, akkor valószínű hogy cenzúrázzák ezeket a keresőket)
    Szóval a kérdésem: talált már valaki valami bizonyítékot hogy ezek a letartóztatások nem történtek meg, és XY látta az őrizetbe vett személyeket? Csak a tisztánlátás kedvéért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, én sem találtam bizonyítékot, szerintem az egész hoax. Pedig rendszeresen olvasom az itteni cikkeket, de most nagyon nem stimmel.

      Törlés
    2. A Hoax elmélettel az a bajom hogy, ha ilyet kitalál a háttérhatalom, és Gates bácsi (most maradok csak az Ő példájánál) köszöni szépen jól van, az baromi könnyen kiderülne.
      Gondolom neki, és a többi "letartóztatott" embernek is elég szoros lehet az időbeosztása, és napi szinten meg kell hogy jelenjenek a közéletben. Pont emiatt nem tartom valószínűnek hogy ne lássa egy ember se (legyen az egy járókelő, taxis, sarki újságárus, akárki). Többszáz-többezer emberrel találkozhat mindennap, amiből elég nagy esélye kell hogy legyen annak hogy valaki hallotta is az állítólagos hoaxot az eltűnésükről (elég ismert az arcuk), ebből 1-2-nek szerintem eszébe is jutna hogy készítsen róla egy videót vagy képet, mondván hogy 'Hé, hiszen őt letartóztatták, vagy nem?', és ne adj isten fel is töltené a netre ezt a képet/videót, ezzel cáfolva a hoaxot.
      Na most én eddig ilyet nem találtam.
      Persze lehet az is hogy csak elutazott vakációzni 2 hétre (vagy csak kivonult a közéletből), és ezt kihasználva terjesztik a dezinformációt, aztán majd felbukkan pár nap múlva mintha mi se történt volna.

      Igazából itt nincs nyomós bizonyíték se a cikk ellen, se mellette, ez a nagy probléma.
      Nem tudom mit mondjak, várok fejleményekre, ha hoax, úgyis hamar kiderül, ha nem az is...

      Törlés
    3. Ha pont Bill Gatesről van szó, múlt héten az Fc Barcelona elnökével tárgyalt, le vannak fotózva a Barcelona weboldalán....

      Törlés
    4. Én csak ezt találtam, február 22-es, ami pont 3 héttel ezelőtti. http://foundation.fcbarcelona.com/detail/article/meeting-between-rosell-and-gates-in-madrid
      Esetleg tudsz valami linket adni a múlt heti feltűnésről?

      Törlés
  33. http://www.youtube.com/watch?v=pD7qvCt5vV4

    Ezek szerint a letartóztató , talán a "Fény Galaktikus Szövetsége" ? :)

    Néhány dolgot azért jó tudni ezzel a kapcsolatban a jelenlegi helyzetünkről .
    A számunkra , az emberiség számára a pozitiv váltorást nem fogja tudni senki sem , semmilyen kivülálló lény elhozni . Valamint ez a fejlődés egyáltalán nem technikai fejlődéssel fog járni , sőt teljesen szükségtelenné teszi azt . Amira szükség van az az emberek tudatának a fejlődése olyan formában , hogy a tudatunk teremtő ereje által létre tudjunk hozni bármit amire szükségünk van .

    Ez a tudatunk általi teremtő erő (szakrális erő) ill. annak valaki általi elérése az amitől a hatalom teljes mértékben tart , sőt talán az egyetlen valós veszélyt jelenti a számára.
    Viszont ennek főleg az előző tapasztalatok (megszünt földi civilizációk ) alapján elég kemény szabályai vannak .
    Ahogy első szinten ahhoz , hogy az ember tovább tudjon lépni a fizikai érzékeléséből a szellemi érzékeléshez , meg nyílhassanak az erre alkalmas csakrái . Előtte szembesülnie kell az addig elkövetett fizikai tetteivel , és tudnia kell vállalnia azokat . Ezután van egy kis "tanuló"idő amikor ha az illető csak gondolatban is rosszat akar valakinek annak rá lesznek negativ hatásai (pl fájdalom , betegség, baleset )
    A végső stádiumban viszont amikor valaki ezen tul van és közvetlen lehetősége nyílik a tudata által történő teremtő erőre ..(Nyílván aki negativ gondolkodásu , gyülölet és harag van bent , más iránt az eleve nem fog tudni ide eljutni). Ha ezt használva rosszat akar valakinek akkor az előbb vele fog megtörténni. Vagyis az ilyen ember nyílván nem fog akarni , és persze nem fog tudni sem ártani senkinek , viszont neki sem tudnak ártani , fizikailag sérthetetlen bárki számára .Egyedül a tudata az ami támadható olyan téren , hogy esetleg rá tudják venni , hogy mégis csak akarjon rosszat valakinek , és akkor az vele is megtörténhet . Lehet ez még akár egy letartóztatás is .

    Lehet ez egy kicsit elvont volt sokaknak , de szerintem ez az egész így müködik .
    Egyébként a Magyarokat éppen ez miatt , a szakrális erő elérésének lehetősége miatt üldözték már évezredeken keresztül .Mégpedig olyanok irányításával akik ennek elérésére képtelenek viszont az ezzel kapcsolatos elméleti tudás birtokában vannak .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, a világ egyszerűen úgy működik, hogy minden nemzetet betámad a többi, ha látják valamelyiken, hogy gyenge. Vagy kihasználják amennyire csak lehet, vagy pedig meg is semmisítik.

      Törlés
    2. Merkurius nagyszerű megjegyzés, mindent "helyrerakott" a témával kapcsolatban!

      Törlés
  34. Kpeti megnéztem a youtube videot, hát mit mondjak, lehidaltam, annyira összevág a fenti cikkel.
    Csak nem egy újabb összeesküvés (elmélet) ??? :):)

    ui. egyébként ki esküdik össze kivel? na ez itt a nagy kérdés :)

    VálaszTörlés
  35. Azokkal értek egyet, akik az óvatosságra intenek és az erős szűrést javasolják az ilyen megfoghatatlan híresztelésekkel kapcsolatban. Természetesen sokunk vágya már, hogy rendeződjön a Földi élet, melynek akár lehetnek ilyen elemei is, hogy félreállítják az útból az alapvetően milliók számára ártalmas, életellenes erőket. Azonban arra a véleményre hajlok, hogy a rendszer legfőbb urai és haszonélvezői nem fogják saját magukat letartóztatni...
    Az ilyen hírek messziről bűzlenek, közelebbről megvizsgálva még jobban.

    Nemrég adta elő az amúgy nagyon kedves és szeretetreméltó idősebb hölgy, Magdolna Mária (ha jól emlékszem a nevére) is az "egyenesen az Istentől no meg persze Asthar kapitánytól" kapott üzenetet, melyben közlik, hogy a Malév támadás miatt a Kárpát-medencét földönkívüli beavatkozással lezárták, védelmi zóna alá helyezték, és mostantól nem árthatnak nekünk... Hát nem tudom, szép ötlet/vágy, de azóta is tele az ég vadászrepülők és egyebek csíkjaival, ennyit a galaktikus fordulatról. Szóval nem árt az óvatosság ezzel az üzenettel kapcsolatban is, bár egészen bizonyos, hogy az emberiséget most nagyon figyelik az égi testvéreink.

    Kétségtelen az is, hogy a változások szele már orkánná nőtte ki magát. Az is látszik, ahogy a háttérhatalom ereje egyre gyengül, de sajnos éppen ezért egyre durvábban vergődik. Hiába, a lebomló materialista világ őrzői nehezen emésztik meg, hogy oda a hatalmuk, és egy sokkal inkább spiritualistább világ köszönt ránk, felvilágosult, többé már nem manipulálható embertömegekkel. Sajnos nincs kizárva hogy vergődésükkel még sokat fognak ártani ennek a bolygónak.

    Az sem tűnik túl nagy hülyeségnek, hogy a "gonosz" háttérhatalom mellett párhuzamosan létezhet egy szintén háttérben tevékenykedő, de alapvetően életpárti erők tábora (ősi vérvonal?), mely mostanában kezdi megmutatni erejét és képességeit. Talán nekik köszönhető ez a világfolyamattá nőtt ébredés is, de azért az Alex Jones-okkal továbbra is vigyázni kell! Egyáltalán nem biztos, hogy az alternatív médiában elterjedt hírek nem ugyanúgy a háttérhatalom gondolatgyáraiból származnak. Ha megfigyelitek, ők mindig is próbálják követni az aktuális "divatot", vagy éppenséggel irányítani, gerjeszteni, terelgetni a nekik megfelelő irányba. Ehhez kicseszettül értenek, így talán nem mindenki érzi egy-egy ébresztő blogokon körbefutó forradalmi híresztelés mögött megbújó ugyanazon elmét, aki a másik kezében a népbutító tömegmédiát tartja. Néhány kérdést engedjetek meg:
    Ha igazak a letartóztatások, akkor miért nem jelent meg a fősodratúban? Mert nem akarják kiszellőztetni a bukásukat? Vagy csak azért nem, mert a fősodratú közönsége már köszöni szépen, jól el van butítva, nincs "szüksége" további dózisokra, és inkább az alternatív médiára koncentrálják fenti kitalációikat? Hogy lehet, hogy a B.B. és D.W. által közölt híreknek mindig csak ők a forrásai? Igaz sok helyre eljutnak az írásaik, de az eredendő forrás mindig csak ők ketten. Ha még nem jelent meg, talán nincs messze az idő, amikor megjelenik az első könyvük (mint Zitchin-nek, aki azóta is jól megél a sumér pecséthengerekről leolvasott Nibiru sztoriból).

    Szóval óvatosság, szűrés, és tájékozódás. Szívre, lelkiismeretre, és a fensőbb szellemi szintekből érkező súgalmakra való hallgatást javaslom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jól beszélsz Mazsola!
      (öreg Zakariás elpatkolt két éve.)

      Törlés
  36. Említettétek a Bibliát, valaki szerint csak az abban leírt forgatókönyv alapján történhetnek az események. Ezzel nem értek egyet, mert az élet maga a Változás. Nem tartom kizártnak, hogy az Evangéliumban és a Jelenések könyvében leírt jövendölések az akkori emberi civilizáció egyenes folytatásából következtek VOLNA, ha nem jutottunk volna el arra a szintre, amin vagyunk. Én legalábbis bizakodó vagyok, ami az emberi szellemi fejlődést illeti, főleg, amit az elmúlt 3-4 évben produkált. Egyáltalán nem biztos, hogy az égiek resetelni akarják a Földi életet, látva, hallva a sok segélykiáltást, fohászt, és erőteljes vágyakozást a gyilkolászás-mentes, természettel harmónikus életre. Minél több ember gondolja így, annál valószínűbb, hogy az Élet reagál ezekre a kérésekre. Ha nem is letartóztatás keretében, de valahogy kiírja az élet könyvéből az életellenes erőket, aztán kezdődik elölről a teremtési ciklus. Egy újabb kör. :)

    Még egy dolog, említettétek a sátánt, ki így ki úgy. Az én tömör véleményem az, hogy egy ekkora erővel bíró teremtmény nem jöhet létre véletlenül a Teremtésben. Fontos feladata van itt a poláris, duális létsíkon fejlődgető létezőkre nézve: megtestesíti az érem másik oldalát. Erre addig van szükség, amíg fel nem ismeri az adott lélek, hogy nincsen jó vagy rossz.
    Minden, ami van az szükséges.

    VálaszTörlés
  37. A lemondatott Illuminatus bankárok listája.
    http://www.ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=5502
    A nyilvánosság azért lehet szerintem kizárva, mert gyakorlatilag "minden" az ő irányításuk alatt működik, "még", és azt tudatják az emberekkel amit jónak, érdekeiknek megfelelőnek találnak a korlátlan profitszerzés érdekében egészen az utolsó pillanatig.

    VálaszTörlés
  38. No itt láthatjátok a névsort...
    http://americankabuki.blogspot.com/p/131-resignations-from-world-banks.html

    VálaszTörlés
  39. Aki további pozitív hangvételű "háttérinfokra" kíváncsi - nem Ben Fulfordtól -, ajánlhatom ezt: http://johnkettler.com/blog/ Az oldal működik, csak többször kell próbálni egy nap mert sokszor nem jön be vagy akad, de attól még létezik. Számos katonai-politikai-földönkívüli akciót taglal részletesen. Hogy hiteles-e, mindenki döntse el maga...

    VálaszTörlés
  40. Bejelentés: Bill Gates, Timothy Geithner, Alan Greenspan, Henry Kissinger és a többi sötétlelkű épp a "vendég szeretetemet" élvezi. Billy most programozza a kávéfőzőmet, Timmy, Al és Henry pedig átnézik a költségvetésemet, hogyan tudnék 47e-ből tutin kijönni, hogy még év végén egy Maldív-szigeteki nyaralás is összejöjjön...

    Látom kisebb port kavart ez a hír/"hír". Biztos a lelkemben élő gyermek mondatja velem, de már nagyon várom azt a pillanatot, mikor a JÓ végre győz és boldogan élhetünk végre. Személy szerint hinni akarom mit a cikk állít, de azért érzem, hogy ez erősen sántít...(no nem azért mert nem hiszek abban, hogy nem lenne lehetséges akár egy flotta, akár egy másik háttérerő,akik amolyan jófiúk)
    Egyet megtanultam -ha mást nem is-: világunk fizikai aggyal felfoghatatlan és átláthatatlan és jóval sokrétűbb, szerteágazóbb, mint azt elképzelni is tudnánk. Legyen szó tudományról, vallásról, ezoterikáról, mind-mind csak szeletei még az általunk elérhető egésznek és igazságnak is.

    Egyszer hallottam egy megvilágosulttól -legalább is magáról ezt állította 1.000 Ft-ért cserébe :p - hogy ebben az évben, akármi is fog történni, mindenkinek igaza lesz. Mindenki hite/félelme/vágya szerint fog alakulni az élete...
    Ezért és sok minden másért higgyünk mindig a Jóban, a Szeretet és az Univerzum erejében és törvényeiben, főként a Teremtőben, de ugyanakkor ne felejtsünk el hinni magunkban sem.

    Az oldal nagyon hasznos! Csak így tovább!!!
    Úgy is én döntöm el melyik hírt fogadom be, melyiket nem, csak legyen miből válogatnom... és úgy gondolom, lassan mindenki érezni fogja egyre tisztábban melyik a búza, melyik az ocsú...vagy hogy is mondják...

    VálaszTörlés
  41. Még egy oldalt ajánlhatok azoknak, akik a jó hírekre és pozitív információkra kíváncsiak: www.foldimennyorszag.hu Rengeteg írás és közvetítés található rajta a legkülönfélébb témákban, valamint heti magyar nyelvű frissítés Sheldan Nidle médiumtól a folyamatban lévő folyamatokról világunkban (más oldalakon is megtalálható). Hogy mindaz a meghökkentő dolog, amiről írnak, igaz-e, mindenki maga eldönti... számomra elgondolkodtatóak.

    Egyfelől igazat adok a szkeptikus kommentelőknek, mert "valós" (manapság milyen is pontosan a valós???) bizonyíték nemigen áll rendelkezésre a hírekkel kapcsolatban, főleg nem a legismertebb sajtóban (bár attól még mert valami nincs a sajtóban még megtörténhet), ugyanakkor mélyen belül úgy érzem, az élet többről szól, mint amit ma a legtöbb ember tapasztal/valóságnak fog fel. Ha kicsit hátrébb állunk, és távolabbról nézzük az életünket (és az egész Föld életét), felmerül a kérdés: tényleg azért születtünk meg, hogy egész életünkben dolgozzunk, pénzért rohangáljunk, "karriert" építsünk, vegyünk egy normális kocsit+házat, szerencsés esetben normális családot alapítsunk, aztán ha marad szabad 5 percünk talán szórakozhatunk, kikapcsolódhatunk kicsit??? Emellett persze egyes szűk körök vagyona folyamatosan emelkedik (reméljük már nem!) és végtelen sznobériára szórják el (lásd:arab sejkek stb.)... tényleg ez lenne a nagybetűs élet? Persze lehet most mondani, hogy élni tudni kell, meg kell ragadni a lehetőségeket stb, csak épp ehhez nagy pénzügyi/fáradtságbeli/erkölcsi áldozatot kell hozni...tízmillió szám élnek emberek így...és ők még szerencsések mert "normális" körülmények közt élnek, nem úgy, mint egy éhező országban. Pedig lehetne ez másként is. Osztom sokak véleményét ezen az oldalon, hogy amit ma "valóságnak" fogunk fel egy erősen, és mesterségesen torzított kép, a mindennapi küzdelem, stressz, negatív légkör szándékosan és alaposan ki lett "építve". De ennek véget kell érnie. Egyetlen elnyomó birodalom sem élt és élhet örökké (lásd: Római bir. is több száz év után bedőlt) Én hinni akarok abban, hogy az életünk egy hatalmas ajándék és óriási öröm forrása kell legyen. Előbb vagy utóbb mindenképp. Legyen így minél hamarabb, lehetőleg ebben az évben!

    VálaszTörlés
  42. Azt tudtatok, hogy Barack Obama egy cellaban van Vladimir Putinnal?

    VálaszTörlés
  43. Azoknak, akik azt hiszik, hogy "Ashtar kapitány", meg a "Fény Galaktikus Szövetsége" majd elhozza nekünk a Kánaánt, azoknak üzenem, hogy tanulmányozzák át kicsit alaposabban a Jelenések könyvét.

    Nem lesz itt semmiféle felszabadítás, meg boldog békesség, meg effélék. Az Isten világosan megüzente, hogy az idők végén egyre elviselhetetlenebb lesz az élet a földön, aztán ha betelik a pohár, a választottakat elragadja, a többiek meg maradnak.

    A megváltás a halál után lesz, nem pedig előtte. Nagy ostobaság lenne mennyországot várni itt a földön.

    A másik meg az, hogy az Illuminati biztosan teljesen egységes, mert a vezetőjük a Sátán, aki valszeg nem fogja tűrni, hogy a vezérkarában széthúzás legyen. Ez hátráltatná a Sátánt a terveiben.

    Tudom, hogy ez kevésbé izgalmas, mint különféle sci-fi-szerű befejezésekről álmodozni, de ez a valóság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez azért nem egészen így van .

      Egyik fontos dolog lenne tísztán látni ill. megpróbálni beazonosítani , hogy vajon ki , mi is lehet az amit sátánnak nevezünk .
      Egyébként igen , szerintem is ő irányítja az "illuminatit" , de nem csak őket hanem az egyházak nagy részét is , akiket nem ő irányított azt ígyekezett eltüntetni pl. máglya halál , keresztes háboru stb .Viszont az igazán titkos társasága nem az illuminátusok és szabad kőmüvesek , hanem a "fekete nemesség" amely már Jézus idejében is müködött és irányított .

      A sátán egy nem fizikai lény , egy olyan lény aki nem volt képes fizikai testet öltésre úgy mint Isten . A fizikai anyag Isten energiája (minden fizikai anyag energia ) csak különböző tudati , öntudati formában melyben az ember a legfejletteb (persze azért vannak kivételek) , de még az emberen belül is vannak különböző tudati fejlettségek . A végső cél az emberen keresztül Isten öntudatra ébredése a fizikai anyagban .
      A sátán célja meg nyilván ennek megakadályozása , ő fizikailag bevatkozni az életünkbe képtelen , amin keresztül be tudott avatkozni az az emberek tudatának a megtévesztése különböző gondolatok általi kisértéseken keresztül .Ez volt régen ,de ma már az általa irányitott lényeken keresztül fizikailag ennél többre is képes , vagyis képesek azok az emberek akiket irányít erre .Az élet azon törvénye , hogy ha valaki árt egy másik embernek akkor a dolog amit ő elkövetett vele is meg fog történni valamikor nagyon szépen müködött. A sátán ebbe úgy tudott beavatkozni , hogy azon embereket akiket sikerült bünre csábítania ő meg tudta védeni ennek a hatásától .Pl. ha valaki megölt valakit akkor neki is meg kellett volna halnia , mert ezáltal megszünt körülötte a szervezetét életben tartó , védő isteni burok. Viszont a sátán is tudott köré tenni egy olyan szellemi burkot amely által ő mégis továbbra is életben tudott maradni , függetlenül attól , hogy hatottak volna rá az élet törvényei . Ezek az emberek voltak valamikor akik "égi beavatottak"-nak (ők a fekete nemesség)nevezték magukat és megkövetelték maguknak más emberektől a semmit tevésükért a tized fizetését. Aki fizikailag fellépett ellenük , megölte őket ő más törvények szerint élt , vagy az élet törvénye szerint ő is megölhető lett számukra , vagy esetleg felajánlották a hozzájuk csatlakozás lehetőségét.
      Aki így eladta az nem csak akkori fizikai életére vált a sátán irányítása alá , hanem a lelke is az irányítása alá került.Későbbi újjászületéseikben oda születtek ahol szintén őt szolgálhatták . Így müködnek a sok év óta irányító családok , nem a fizikai vérvonal az elsődleges a számukra , hanem a lélek visszatérése ugyanazon , vagy hasonló családokban .Így a tudást az újaknak fizikailag mindig tovább tudják adni , sőt még az éppen aktuális teendőket is . Úgyanis a sátán és az irányítottjai nem csak egy - két nemzedékben hanem akár évszázadokra előre is tudtak tervezni , ez volt az oka annak , hogy az emberek nehezen tudják összerakni a történések okait .

      Törlés
    2. A szellemi burok mellett már régóta müködik egy elektromos burok (nem tudom mióta de a föld körül már régóta jelen van egy olyan fejlett technika amit még ma is nehezen tudnak elképzelni az emberek) is amellyel képesek az embereik irányítására . Ez még először tetszik is az embereknek , mert azt hiszik , hogy különleges képességeik lettek , ezen keresztül tudnak uatsítást kapni ill előre információt bizonyos dolgokról. De mellette teljes irányitás és kontroll alatt is vannak , vagyos kilépni nem igazán képesek ebből .

      Nemrég volt szó a napkitöréseknek az elektromos rendszerekre való hatásáról . Amit a hatalom leginkább félt , hogy kár történhet bent természetesen ez a rendszer , védekeztek is ellen rendesen , azokban a napokban lehetett látni milyen szürke "koszos " volt a légkör .

      Ezen a hatalom ellen az ember egyetlen használható "fegyvere" a tudatának a teremtő ereje , ami nekik viszont nincsen , bár ők tudják , hogy hogy müködik . Amit elakarnak érni és ők nem tudnak megteremteni (mert erre csak Igaz emberek képesek) Arra ígyekeznek fordítani az emberek figyelmét , azt elhitetni , elfogadtatni velük amit ők szeretnének .
      Erre való sok jóslat is amit terjesztenek és ígyekeznek el fogadtatni az emberekkel , de ugyaneza lényege az előző kommentben pl. ennek a szövegnek is .:
      "" Nem lesz itt semmiféle felszabadítás, meg boldog békesség, meg effélék. Az Isten világosan megüzente, hogy az idők végén egyre elviselhetetlenebb lesz az élet a földön, aztán ha betelik a pohár, a választottakat elragadja, a többiek meg maradnak.

      A megváltás a halál után lesz, nem pedig előtte. Nagy ostobaság lenne mennyországot várni itt a földön. ""

      Törlés
  44. Nem olvastam vissza minden hozzászólást, ezért bocsánatot kérek, ha már volt hasonlóról szó.
    Én kétkedve fogadom a hírt és nem azért, mert nem szeretném elhinni, vagy mert én is az erő sötét oldalán állok, hanem azért, mert némileg ismerem az emberi természetet - legalábbis azt hiszem.
    Ha az én kezemben lenne az összes hatalom, az összes olyan megsemmisítő erő birtokában lennék, amiről itt hírt kaptunk, valamint az összes "fontosabb ember" a szövetségesem lenne, valamint a technikailag világviszonylatban legfejlettebb katonaság, a felfedezések, újítások, a NASA, a HARP, az összes eddig kifejlesztett vírus,és a pénzvilág birtokosa lennék, akkor biztos, hogy nem engedném, hogy "egyszerű emberek" elvegyék tőlem a hatalmat, mint ahogy semelyik ember sem engedné, aki a hatalomtól kábult. Minden erőt mozgósítanék, hogy megtartsam pozíciómat, hisz a hatalomvágyam és az önbizalmam határtalan, a Technikai tudás, ami mögöttem van képes megsemmisíteni a földgolyót, míg én elbújhatok a föld alá 200m-rel is.. Tudom, hogy milyen esetekben mit kell tennem, hogyan fertőzhetek meg kína nagyságú országotak, hogyan igázhatok le országokat.
    Ha én és mi így működünk, akkor miért gondoljuk azt, hogy nálunk kevésbé humánusabb, hatalomtól megbódult embercsoportok máshogy élnének?
    A másik gyarlóságunk: ha mindenki ingyen energiát kap, akkor olyan mértékben megnőne a fogyasztás, hogy nincs univerzum, ami pótolni tudná, ugyanis "jó" emberi tulajdonság, hogy ha ingyen van, akkor pazaroljuk, nem foglalkozunk azzal, hogy megosszuk, takarékoskodjunk, hisz ingyen van. Ott és akkor élünk pazarlóan. Akkor még a vécén is a lenagyobb fogyasztású villanymotorból épített seggtörlőt használnák, hisz ingyen van. Bocsi a vulgáris kifejezésért, de az igazság így nyomatékosítható.
    Én nem hiszem, hogy lesz megváltás ilyen formán, de azért várom, hogy mi lesz a végkifejlete.
    Bízzunk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igy igaz!
      En is igy gondolkozom....csak en kerdezes nelkul kiirtanek par milliard embert.Talan rasszista volnek?
      Amugy honnan lehet tudni, hogy peldaul ezt a webolodalt nem e az "ellenseg" felugyeli?Jo nagy marhasagot irni itt es mindenhol, hogy az emberek hite megrenduljon minden ilyen oldalban es elobb utobb az "igazi ellenallast" is csak pletykanak fogjak venni.
      Miamiban elek es itt latom mi folyik.Amerika nemsokara megtamadja Irakot.Egy eve tele van minden raklamokkal, hogy gyere katonanak.A hirekben Irak atomprogramjarol beszelnek." ALARM....IRAQ MADE NUCLEAR BOMB...."
      Na es ki mit tud tenni ellene?
      Meg valami.Egy Zsido azt mondta, hogy "ti azert vagyok, hogy minket kiszolgaljatok".Szerencse, hogy nem nekem mondta....most bortonben ulnek.

      Törlés
    2. Véletlenül nem Iránra gondolsz?

      Törlés
    3. Medofhon és Imrisenator!
      Koncentráljatok Mercurius és Mazsola írásaira. Ahogy én "szűrtem", ők nem az agressziróról és reménytelenségről írnak, hanem utat mutatnak, amin már ők is járnak (én így látom). A többiek még tévelyegnek és nem értik az információk kuszaságát, az utat. Vagy elbeszélnek egymás mellett.
      Látom, hogy ti gondolkodtok, csak így tovább! A gondolataitok bennem is felmerültek, a válasz rájuk az, hogy minden okkal történik. Ahhoz, hogy megvilágosodjunk, ezek a tapasztalatok kellenek. Bármilyen szörnyen is hangzik, de minden értünk van, mi akartunk születni, hogy újabb dolgokat tanuljunk meg, tökéletesedjünk.

      Törlés
  45. Nos, elsőre engem is nem enyhe kétely fogott el, és elkezdtem utána nézni hogy lehet e valami a hivatalos médiában. Ugyan galaktikus üzeneteket nem találtam, meg letartóztatást sem nagyon, viszont ez nagyon érdekes cikk, a BBC news hivatalos oldalán, tehát az a MÉDIA.: http://www.bbc.co.uk/news/business-17366552 Sajnos csak angolul de a lényeg benne van. Lemondott egy amerikai óriás bank európai képviselője, managere igazgatója, mert "mérgezőnek találta a légkört". Elég érdekes, ez szintén BBC Gondolom 2011.október.03. előtti adásában. És amit a barikád.hu is megírt 2011, szeptember 28- án: http://www.barikad.hu/goldman_sachs_iranyitja_vilagot-20110928 Asszem valami tényleg elindult...:)Egyébként aki itthon is akar tenni, aki azt akarja hogy elinduljanak a letartóztatások itthon is: https://www.facebook.com/groups/1982.6.feljelentes/
    Vegyétek figyelembe hogy ez csak az első lépés, a miértje teljesen logikus ami alapján megtesszük a feljelentést, ha valaki tenni akar itt megteheti, szerintem nem kerül semmibe, és megér annyit hogy ha sikerre visszük az új parlamentbe olyan emberek lesznek akik kitakarítják innen az IMF-et a szerződésével együtt. Ez videó és a cikk tulajdonképpen a bizonyíték: http://www.emberiseg.hu/portal/blog/2012/03/826-civileket-keresunk-feljelenteshez/ Bár nem ismertem és nem olvastam azelőtt az oldalt, de igazuk van!

    VálaszTörlés
  46. Hopp a második BBC-s link kimaradt: http://www.youtube.com/watch?v=nXJytxGDIiw

    VálaszTörlés
  47. Az ilyen és ehhez hasonló cikkek pontosan azon manipulátorok művei, akik el szeretnék hitetni az "alternatív médiák" híveivel, hogy bármiféle változáshoz elegendő a jó meleg szobában, a kompjúter képernyőjét bámulva csodákra várni anélkül, hogy bármit is változtatna az ember.

    Észre kellene már végre venni mindezt, és fel kellene ébredni kedves földlakó testvérek. Észre kellene venni, hogy ez a rendszer azért működhet, mert a kisember a saját szintjén minden korban csak arra vár, hogy valaki más majd megváltja a világot helyette. Valaki más, majd változik és változtat helyette. A torz emberi tudat semmiféle csodával nem váltható meg. A valóság felismerése és az ember felemelkedése csakis kemény munka árán érhető el. A szájtáti, csodaváró tömegeknek, akiket pedig vallásokkal, ezotériával, ufóhittel és egyéb szellemi kábítószerrel rávehetők arra, hogy mások médiumaként éljék le az életüket csak egy ilyen világ lehet az osztályrészük.

    Ha elhisszük, hogy Isten előre eltervezte az életünket helyettünk, és mi csak statiszták vagyunk egy nagy színdarabban, ahol a megváltást majd ingyen és bérmentve mások adják a számunkra meg, és nekünk semmi beleszólásunk sincs a MOST alakításában, akkor minden teremtő erőnket átadjuk mások kezébe. Mások kezébe, akik majd minket fognak médiumként használni saját terveik megvalósításához.

    Csodák nincsenek. Mindennek kőkemény oka van a teremtésben. Amit csodáknak hisznek az emberek, azok olyan dolgok, melynek az okát még ezen a jelenlegi tudati szinten nem értettünk meg. Ha változást akarunk, azt pedig legelőször is tudatosodással, és kemény munkával, saját magunk megértésével, az emberi természet megértésével és isteni önvalónk megismerésével kezdhetjük el. Ha nem tudunk hozzáférni teremtő erőnk tudatos és az élettel harmóniában történő működtetéséhez, senki sem fog tudni megmenteni önmagunk poklától minket. Ha elhisszük, hogy pusztán statiszták vagyunk egy olyan színdarabban, melyben a rendezőt sosem láttuk még de minden utasítását végrehajtjuk...akkor ne csodálkozzunk, hogy másoké lesz a "kasszasiker".

    ÉBRESZTŐ EMBEREK! Ideje lenni felnőni végre, és ha változásra vágyunk, a változást magunkkal kezdeni el. Aki nem képes másra, mint a csodavárásra és a másokra való hárításra a maga életében, az csak olvasgasson nyugodtan ilyen írásokat, de ne várjon semmi változást az emberiség történetében.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. vegtelenEGY: Fölötted van a hszm-be facebookos link, vagy az emberiseg.hu-s linkben is ott vannak az elérhetőségek és a csatlakozási lehetőségek. Eddig 50-en vagyunk csak, mert sokan nem merik felvállalni a nevüket és az arcukat: Ha Te is tenni akarsz, nem csak ülni és várni, akkor várunk. Üdv!

      Törlés
  48. szívből ajánlom mindenkinek a következő sorokat:

    "Van ennek a felelősségáthárító elméletnek egy vadabb bátyja, amikor azzal a magyarázattal próbálja az ember a saját faját erkölcsileg megvédeni, hogy azt állítja, egy másik, földönkívüli faj elitvezetése az, aki tudati manipulációval sakkban tartja az amúgy csodálatos embert. Itt már egy sci-fi thriller díszleteibe kerültünk, aminek az eszmei mondanivalója szerintem az, hogy bár ez az idegen faj sokkal intelligensebb az embernél, de a szíve az érző emberéhez képest kőből van. Magyarán gyarló az ember, de a szíve a helyén van ehhez a szívtelen elithez képest. Hát nem tudom, megint szerintem nézzünk körül a saját környezetünkben, ahol valószínűleg nem annunaki vezetők ütöttek tanyát. Kedvesek néha az emberek, nem vitás, próbálnak tényleg jobbá lenni, önmaguk fölé emelkedni, de sajnos a mindennapok talaján ez még azért elég bicegősen sikerül. Elég csak beülni az autóba és végigmenni Budapest utcáin, s ez a szép nagy szív valahogy szertefoszlik az ember szeme elől útközben. Amikor két kicsi gyerekkel, kiskutyával sétálgat az ember egy kellemes erdei sétányon, és a lefelé száguldozó, fekete kezeslábasba öltözött rovarsapkás bringások szabályszerűen lesodornak kutyát, gyereket az útról, én nem látom ezt a nagy szívet. Amikor a régi, nem épp hivalkodó autómat végigkaristolja feltehetően nem az annunaki elit a kulcsával, én nem látom ezt a vörösen dobogó szívet. Amikor a műemlékházakkal teli kisvároskám frissen felújított házait ellepik a graffitik, én nem látom ezt a szívet. De akkor sem látom, amikor a szeretetrezgő társaim nekem esnek, és vicsorgó kutyaként marnak ahol tudnak csak azért, mert valamit máshogy gondolok, mint ők és ezt megfogalmazom az állítólagos szólásszabadságára oly büszke világukban. Állatias viselkedésnek tartom az „én kutyám kölykének mindent szabad” szemléletmódot, valamint – bocsánat érte –, de a nagyon sokszor összezáró, másokat kirekesztő nagycsaládok olaszos maffiaszeretetét, ezt a nyájjellegű érzelmi védelmet – és ezt is sorolhatnám a végtelenségig. Persze vannak nagyon megható emberi pillanatok is, de ha alaposabban megvizsgáljuk ezeket, elég sokszor kell csalódnunk a motivációt illetően. Mert akinek tényleg a helyén a szíve, az az embertársai durvaságától szenved leginkább, ezekhez képest egy láthatóan zavaros tekintetű politikus csak kedves, szőrös tengerimalac."

    http://www.nyusziacilinderben.blogspot.com/2012/03/idoben-vagyunk.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen , büvészinasnak vagy E.T.-nek ez a véleménye a dolgokról, és írja ezt akkor amikor ő is éppen egy külső lény irányítása alatt áll .Akivel kapcsolatban van és irányítja annak már nyilván nem ez a véleménye, de hát azt gondolom nem közli vele.

      Attól , hogy vannak olyan emberek akik valami rosszat tesznek mással (persze aki látja ennek sem biztos , hogy érti a valódi okát ) az ember még egy csodálatos a mostani jelenlegi állapotánál sokkal többre képes és hivatott lény .
      Nagyon fontos , hogy mindenkinek elsősorban magával kell foglalkoznia , a változást legelőször saját magán belül kell elérni . Nem pedig a szomszéddal vagy az éppen más irányítása alatt lévő nekünk ártani akaró emberekkel . Egyébként fizikailag más csak annak tud ártani aki szintén ártott valakinek , vagy a tudatával elfogadtatták,, hogy neki tudnak ártani.

      Ez a közös büntudatra való gondolat adás nagyon hasonló az egyház által terjesztett :mindenki bünösnek szűletik állítással. Ez egy nagyon nagy lezáró energia azon ember számára akivel el tudják hitetni , és büntudatot tudnak bent kelteni. Amig valakiben büntudat , lehet ez bármitől , de főleg attól hogy ő ember addig semmiképp nem lesz lehetősége tovább lépni a szellemi megtapasztalás terén . Ugyanis ez az érzés is akár a többi negativ érzés (harag , gyülölet , félelem stb), mind elzárja az ember szellemi csakráit .
      A csakrák megnyítására szükség van egy akaratra , hogy ez megtörténjen , de ez önmagában még nem elég . A működésükhöz szükség van az ember tíszta , őszinte pozitiv érzéseire is .
      Valamint ahhoz , hogy a végső szintet elérje szükség van arra , hogy az Igazságon és Istenen (aki részben maga az ember is ) , ne fogadjon el más irányitót maga fölött , mert így már nem Isten fog tudni megnyílvánulni rajta keresztül.

      Egyéként az olyanoknak akik lenézik az embert esetleg szégyenlik magukat , hogy ők is közéjük tartoznak , ők is emberek és csak egy kis bünös fejletlen valakinek tartják tudom ajánlani , hogy bármikor meg van a lehetőség az ebből történő kilépésre . Nem kell itt fölöslegesen rinyálni, és szidni az embereket , vagyis saját magukat is , hanem nyugodtan távozhatnak a számukra nem tetsző , undorító közegből .

      Törlés
  49. Továbbra is állítom, hogy ez csak szemfényvesztés, a történet pedig hoax. Ne feledjük, csak Londonban kb 10 000 bankár és befektetési szakember dolgozik.....És az egész világon összesen???? És ebből valamiért távozott 300, öt hónap alatt...

    VálaszTörlés
  50. sziasztok a világhelyzetén kívül itt is láthattok erről
    http://www.youtube.com/watch?v=YNldRj0zW6I

    Üdv
    a Stáb

    VálaszTörlés
  51. EMBEREEEEK!!!
    Már bocsánat, de ebbe közbe kell szólnom! Ugyanazt látom, mint a környezetemben! Egymás mellett beszélnek el az emberek! Nem veszitek észre, hogy valahol mindegyikőtöknek igaza van?! Baromságon megy a vita! Elmondom akkor, hogy nekem mi erről a véleményem!
    1. A cikk érdekes és reménykeltő... ki a picsát érdekel, hogy igaz-e?! Aki nem hiszi írja le és pont! Aki pedig igen, az remélhetőleg reménykedve és pozitívan tekint a jövő felé!
    2. Jöttök itt a jóslatokkal meg a Bibliával... meg olyan szavakkal dobálóztok, hogy a hajam égnek áll (pedig seggig érő rasztám van!!!). Szerintem Isten és Sátán semmi több, mint a két pólusú világ két pólusa! Én aláírom, hogy mindenki azt hisz amit akar, nade hogy engem felsőbb rendű erő irányít, annak ellenére, hogy bennem van a teremtő? Ez a legnagyobb böszmeség, amit hallottam! Nem tűnik fel senkinek a paradoxon?! Én inkább a dolgok mélyét nézem és szerintem Isten is és a Sátán is bennünk van! Nem egy felsőbb erő adja az utasítást, mivel én a teremtő egy darabja vagyok. A teremtés és a pusztítás feltételezik egymást! Egyik sem lehet a másik nélkül...legalábbis ezen a csökött anyagi síkon semmiféleképpen!
    3. Szerintem sincs megmentő erő helyettünk, mégsem gondolom, hogy a monitor előtt ülve elvesztem volna. A fizikai világ magja a teremtés, azaz a gondolat és a hit!! Ha az megvan már sínen vagy! Onnantól kezdve te alakítod a sorsod és bármilyen meglepő, mindenki sorsát a Földön. Ezt hívják ok-okozati viszonynak, azaz Karmának.
    Ebből remélem egyértelműen leesett mindenkinek, hogy együtt megyünk csakis valamire, mert minden hat mindenre! És ahelyett, hogy a másikat bombáznánk a saját vallási meggyőződésünkkel, inkább vegyük észre, hogy a legnagyobb erőket is mi irányítjuk, ha veszekszünk negatív energiákat gerjesztünk! Mind egy igazságot keresünk, és nincs két ugyanolyan ember, aki ugyanazon az úton jutna el addig! Tehát akinek építő jellegű hozzászólása van, jelezzen a többiek meg fejezzék be a fikázást legyenek szívesek! Ha nem tetszik, lehet mást is olvasni, tágas a net! Köszöntem! Pacal

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Pacal!

      A Sátán nem az Isten "ellensúlya", nem egy gonosz második Isten, csak egy sötét bunkó, egy bukott balfasz, akinek nemsokára annyi lesz. Az árnyék sem a fény ellentéte, hanem annak hiánya.

      A Bibliában világosan le van írva, a Sátán TEREMTMÉNY, AKI NEM ISTEN , és aki az idők végezetén bele lesz dobva a kénköves tóba, a többi nagytudású bukott idióta haverjával együtt.

      Persze ez valszeg nem szó szerint értendő, de a lényeg, hogy Lucifer nemsokára egy irgalmatlanul nagyot fog szívni. Minden rosszért, amit okozott, ezerszeresen meg fog fizetni. És ugyanez vonatkozik persze az Illuminatira is.

      Egy darabig még csinálhatják a hülyeségeiket, de idővel őket is utóléri a végzetük. Egyszer ők is meghalnak, max 80-90 éves korukig kihúzzák, aztán akkor jön a fekete leves.A szabályok mindenkire vonatkoznak, nincs kivétel.

      Szóval az Illuminati-féle banda van inkább bajban, nem mi. Rajtunk nem sok mindent lehet számon kérni.

      Tudom, hogy kicsit durván fogalmaztam meg a mondanivalómat, tény, hogy elmondhattam volna finomabban is, de fölösleges, a lényegen nem változtat.

      Törlés
  52. Veszett Farkas...látom megértetted a mondanivalóm igazi lényegét -.-....Erről beszélek...olyan dolgokról vitázunk amiket még megfogalmazni is nehéz...én fenntartom az én álláspontomat, nyilván te is a tiédet, de ahelyett, hogy belekötnél abba, amit mondok (megjegyzem szerintem ugyanarról beszélünk csak nem hiszem, hogy bármely földi nyelv visszaadhatná egy ember igazi gondolatait), inkább azt kellene keresni, ami közös, és hidd el, sokkal hamarabb jutnánk el az igazsághoz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha azt írom, hogy Pacalnak igaza van, akkor ezzel az ő gondolatát már be is skatulyáztam egy táborba.... pedig pont nem ez a célom, de a szavakkal ezt nem nagyon lehet elérni. Ez van, ez a kettősség világa.
      Namindegy. Inkább csak azt erősíteném én is, hogy MINDENKINEK igaza van és mindenki csak a SAJÁT igazságáról tud beszélni. Sokkal harmónikusabb lenne az élet ha mindenki tisztelettel és megértéssel lenne a másik lény igazságával kapcsolatban. Szerintem a kommunikáció célja az lenne, hogy megosszuk egymással a saját igazságunkat és amit ebből a másik fél felismer magában az pozitív érzéseket kelt mindkettőben, amit meg nem azt meg tisztelettel meghagyja a másik fél számára...
      Tejóég remélem érthető vagyok!

      Törlés
  53. E.T. írása tényleg figyelemre méltó, mindenki felismerheti magát benne!
    Érezhető az írásban az egyik kitűzött cél, hogy kivezessen néhány eltévedettet a labirintusból. Ezért köszönet jár!
    Azt hiszem én a felsorolt kategóriák mindegyikében "jártam" már, talán csak az elbutított RTL-klub nézőben nem, bár azt fel sem soroltad. :)

    Minden, amit hittem tévesnek bizonyul. Ez a kétségtelenül szar érzés egy egyre növekvő bizonyossághoz is vezet, hogy idáig is el kellett jutni. Tényleg nagyon leszűkült a dolog néhány alap sziklára, pontosabban útjelző táblára. Az egyik ilyen például Jézus ismert "nem e világból való" szavai, a másik például a Bűvészinas csatornáján érkező löketek. Ez utóbbiak komoly ékeket vernek a "fejembe", nem hagynak nyugodni.
    De azért egy kicsit haragszok rá! :) Épp most tervezgetek egy hinta építését a gyerkőcöknek ide a kertbe, azonban a nálad olvasottak az ilyen terveket mindig olyan teljesen felesleges érzéssel "fertőzik meg"... Második eljövetel ide, vászonról lelépés oda, ezt a hintát csak azért is megépítem még! :D

    Nagyon érdekes volt, amit az ember állatias dolgairól írt. Én is úgy vélem, hogy ha már idáig eljutottunk, akkor valahol azért látszódnia kellene a fejlődés ívének - és most mindegy, hogy egy 300.000 éves genetikai kísérlet vagyunk-e földönkívüliek jóvoltából, vagy "magától" jött létre az ember. Eltekintve az életről alkotott képünk esetleges teljes illúziójának lehetőségétől, a növényvilágban - a harmónián túl, sőt annak fenntartása érdekében - számunkra láthatatlan, de brutális kegyetlenség uralkodik, pl. amikor egy terület dominanciájáról van szó. Az állatvilágban ez a brutalitás már számunkra is érzékelhető módon megjelenik, elképesztőnek tűnő kegyetlenséggel és furfanggal megáldva (!) irtják ki egymást a másik testnedveiért. Igen, a testnedvekért folyik a küzdelem minden alattunk lévő szinten, ott ez jelenti a túlélést. No de mi a helyzet az emberi létezés síkjával? Nekünk szükségünk van-e a másik ember vérére a túlélés érdekében? Tudnánk-e egymás mellett úgy élni, hogy nem ártunk a másiknak? Intelligenciánk finoman szólva jócskán felhatalmazna erre. De miért van akkor, hogy sokan képtelenek mások vérének szívása nélkül élni?
    Élni és élni hagyni. Ez kellene legyen az emberi szint, nem?
    Aki ezt megérti, megértette mit jelent embernek lenni. És az is érthetővé kellene váljon, hogy nem ez az út vége. Sőt, inkább csak innentől kezdődik valami valódi, minden eddigi csak felkészítés volt. Vajon a nem idevaló csillagtestvéreink ugyanúgy végigmentek ezeken a lépcsőkön? Douglas Adams írta félig viccesen, félig komolyan, hogy:

    "A jelek szerint valamennyi fontosabb Galaktikus Civilizáció Története három különálló és jól megkülönböztethető szakaszon megy keresztül: a Túlélés, a Kíváncsiság és a Kifinomultság szakaszain, melyeket a Hogyan, Miért és a Hol fázisainak is neveznek.
    Az első szakaszt például a következő kérdés jellemzi: Hogyan szerzünk ételt?
    A másodikat ez: Miért eszünk?
    A harmadikat ez: Hol vacsorázunk ma?"
    :))

    Az első szint az ösztönlényre utal, a második szint a megismerésre vágyó filozófusra, a harmadik meg a már "képben lévő" intelligens civilizációra. Nyílván van negyedik szint is, ami már nem az étel körül forog. :)

    VálaszTörlés
  54. Hatalmas, fekete gömb a Nap mellett

    Az alábbi videó eredeti NASA képekből lett összeállítva - 2012. március 11.

    A felvételen azt láthatjuk, hogy balra lent egy hatalmas, megközelítőleg Jupiter méretű fekete gömb valamiféle plazma örvényt generál a Nap felszínén.(az sem kizárt, hogy épp feltöltötte az energiáit -a szerk.)

    Ez a videó magyarázatot adhat azokra a korábbi felvételekre, melyeken ismeretlen, -minden bizonnyal idegen eredetű- objektumok tartózkodtak a nap körül.
    Egy másik érdekes felvétel is egybevág ezzel, melyen a Merkúr mellett egy láthatatlan, bolygóméretű objektum válik láthatóvá egy napkitörésnek köszönhetően.

    (Az első videón látszik a legjobban, amint az objektum végül elmegy a Nap mellől, és a visszacsapódó örvény egy hatalmas hullámot vált ki a felszínen.)

    http://global-mystery.blogspot.com/2012/03/hatalmas-fekete-gomb-nap-mellett.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. a gömb a Nap mellett valszeg egy általános jelenség melynek angol neve: "filament cavity"

      bővebben itt olvashatsz róla:
      http://mithra.physics.montana.edu/mckenzie/Pubs/hahm98.pdf
      http://en.wikipedia.org/wiki/Corona#Filament_cavities

      Törlés
  55. Képzeljétek csak el, milyen kreatív az energia,hiszen Isten mindenben ott van.
    Duális fogalmaink szerint mindkét oldalon. S ha létezik Ember, ki éli Isten tudatát egyszerre, egyben mekkora móka lehet számára ítélkezés nélkül látni napok, lapok, oldalak szereplőit tudatának színpadán.
    Szinte hihetetlen..
    A létezés maga a harmónia, különben eleve(n) nem lenne.
    Ahogy látsz.
    Ahogy tetszik.

    VálaszTörlés
  56. Március 15-re való tekintettel szeretném elmondani, mit jelent számomra a magyarság.
    Egy olyan kapun át megszületni, amelyen keresztül megélem önmagamban a megnyilvánult anyavilágunk, anyaföldünk természetét a megnyilvánulatlan atyai szellem végtelensége által, szabadon.
    :)

    VálaszTörlés
  57. Ha a Földi élet egy iskola, akkor magyarnak születni a végzős osztályt jelenti.
    Már csak a záróvizsga van hátra.

    VálaszTörlés
  58. Szeretném hinni, hogy igazak a fentebbi cikkben lévő állítások, de bizonyosat nem tudhatok 100%-ban, vannak érveim az igenre és a nemre is, jelenleg bennem döntetlen.

    Sokféleképpen véget érhet hatalmuk, akár még ilyen "simán" is, számomra nem derül ki a cikkből, konkrétan kik és milyen törvényre hivatkozva tartóztatták le azon "úriembereket" . A megérzésem ebben a dologban nem ad pozitív alátámasztást.

    De azt hiszem van ennek a cikknek egy ennél is fontosabb üzenete. Az, hogy meg van írva. Úgy gondolom, nem lesz egy nap alatt vége a mostani állapotnak, fokozatosan, hol lassabban, hol gyorsabban fog bevégződni a sorsa ezen embertelen rendszernek, gyakorlatilag egy ideje már vége van, csak a haszonélvezői olyan ostobák, hogy ezt még nem értik, mint egy jó sakkozó, aki látja, hogy ellenfele bármit lép, már veszített, sötét még leüthet néhány figurát, még léphet néhányat, de a matt elkerülhetetlen, saját magának adta be, addig csavarta a helyzetet, amíg sem anyag, sem tér, sem idő nem maradt számára. A korrekt játékos ilyenkor kezetnyújt és feladja, mert minden további lépés csak elnyújtja szenvedését és egyre megalázóbbá válik a helyzet számára. Gémover, uraim.

    VálaszTörlés
  59. a Jelenések könyve kicsit máshogy mondja.... de a végeredmény mindenképp örömteli

    VálaszTörlés
  60. A rejtett kézzel készített beszélgetéssel mi újság?Kiderült igaz vagy hamis?Esetleg le van fordítva végig?ha valaki tud erről valamit jelezze már felém ha nem gond.Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.vilagvege.net/csatornazasok/a-rejtettkez-parbeszed-magyarul

      Törlés
    2. ill. itt folytatódik:
      http://www.facebook.com/note.php?note_id=336245953065591

      http://www.facebook.com/note.php?note_id=341079092582277

      http://www.facebook.com/notes/szigli-szabolcs/besz%C3%A9lget%C3%A9s-rejtettk%C3%A9zzel-4/351083288248524

      Törlés
    3. Végigolvastam ezeket a beszélgetéseket, számomra tanulságosnak találtam őket.

      Az első amit ennek az "úriembernek" elmondtam volna, hogy édes fiam, téged nagyon becsaptak, de nem baj gyermekem, ülj le, egyes, aztán következő életedben kezd elölről, de más mestereket keress magadnak, mert újra egyest kaphatsz.
      Az ő logikájuk szerint, ami eléggé zavarosnak tűnik, az alapján ahogyan előadja, azért kell nekünk szenvedést okozniuk, hogy megtanuljuk a leckét, hogy feljebb léphessünk a fejlődésben, mert hát ők jók, teljesen és nekik nagy erőfeszítéseikbe kerül, hogy ennyire rosszak legyenek velünk, hogy a végletekig szenvedtessenek minket, betegítsenek ezerféle módon, irtsanak bennünket, szóval ez a "munka" nekik kényszer, szenvednek ettől, de a mi érdekünkben vállalják, részükről ez egy áldozat, nem lenne kötelező, legyünk hálásak. Személyszerint örömmel meghálálnám nekik ezt, lerónám hálámat mindegyikükön, akár háromszorosan is! De abban nem lenne számukra köszönet.

      Amit mondott, az fából vaskarika, az a jó, ami rossz, ennek örüljünk, legyünk minél negatívabbak. Anyádat(!), jött egyből a számra a szó. Tipikus démoni gondolkodás, valóságfelfogás, ezek a lények nem emberek, démonok, akik esetenként emberi testet öltenek feladataikhoz, hogy uralmuk alatt tarthassanak bennünket, az isteni törvényeket bemocskolják, a feje tetejére állítják logikájukkal a világot. És most aratni szeretnének. Ez alatt mit érthetett? A legjobb hazugság az igazsággal kevert manipuláció, egy csipet igazsággal megfűszerezett jó nagy adag hazugság, hogy emészthető legyen emberi gyomrunknak.

      Szabad akartunk van boldognak lenni és tudni az Igazságot. Isten nem szenvedésre és nem rabszolgának teremtett minket, a tanuláshoz nem kell szenvedés, nem kell halál, csak szándék, hogy szeretném az Igazságot megérteni, és az idővel meg fog nyilvánulni számomra, boldogságot adva, felszabadítva elmémet a korlátolt és démoni befolyás alól. Az ő igazságuk nem az én igazságom és nem az Igazság, az csak egy hazugság és manipuláció.

      Persze aki a szenvedést és a kínt akarja megtapasztalni, az az ő utasításaikat követve megkaphatja ezeket. Vannak extrém sportok is az életben, de a normális és humánusabb módja a tanulásnak, az ha az ember fia keres egy olyan mestert, aki hiteles, aki követi és betartja Isten törvényeit, nem ferdíti el azokat önös célból, vagy ha ilyen mestert nem talál, olvas olyan hiteles könyveket, amikben az Igazság le van írva és megérthető belőle a valódi célja életünknek, megértheti mi a helyes hozzáállás az élethez, embertársainkhoz.

      Törlés
  61. Köszi Pityesz! Csak még egy kérdés,ennyi az összes vagy lesz még?Eddig olvastam én is,elég érdekes.Mert a végén mintha írná,hogy még válaszol kérdésekre.

    VálaszTörlés
  62. A rengeteg "okos" hozzászólás után kérdezem: csak az elméleti észosztás működik itt, vagy van valakinek gyakorlati terve is? Csak beszél, beszél, vagy akar, tud tenni is valamit???

    VálaszTörlés
  63. Így van, mindenki csak a rengeteg "észt" osztogatja. Semmi de semmi értelme nincs az egésznek ha csak szájhősködik, egész ódákat zeng és regényeket ír a jelenlegi helyzetről, érvekről, megoldásokról (sajnos én sem teszem ezt másképp :) ).
    Minden tiszteletem eme weboldal alkotóinak, cikkíróinak, cikkek összegyűjtőinek. Általában én is innen értesülök azokról a dolgokról amelyekről a "hatalmasok" azt szeretnék, hogy egyáltalán ne értesüljünk. Persze sok cikk sok kívánnivalót hagy maga után hihetőség szempontjából, marsutazások, Nibiru, UFO-fantazmagóriák, Májkell Dzsekszon, stb.
    Napjainkban az információ átadása nagyon fontos, fontosabb mint valaha, hiszen innen és ehhez hasonló oldalakról indul el minden. Ezért félnek az elnyomott, elnyomorított országok diktátorai és az őket kiszolgáló pribékek, mind a pénz és hataloméhes oligarchia és a fehérgalléros bűnözők, hazaárulók. Félnek a közösségi site-októl, (csináltak egy nagyot, hogy ellenőrizhetőbb legyen, erről is lehetne írni sokmindent) a felszólaló bloggereken át az ehhez hasonló oldalakig. A médiában szinte sohasem hangzik el semmilyen info a valóságról, az emberek életét valóban befolyásoló tényekről, hogy pl. idenézz te marha ez van, ezt csinálják, ezzel szédítenek, ezzel szorítanak, azért mert valakik valahol éppen milliárdokat akarnak zsebre vágni és mindenkit kifosztani miközben röhögnek a markukba, hülyék is lennének, hiszen szinte minden az ŐK kezükben van már, a média, az egész monetáris rendszer, a gazdaságok, nyersanyagok, kormányok, titkosszolgálatok, hadseregek stb.
    Háborúkat, világháborúkat szítanak, pénzért, nyersanyagért. Nekik csak nyereségük van ebből. Az országok nagyobb kölcsönöket vesznek fel, hiszen kell a hadseregre, a fegyverekre, amelyeket szintén ŐK adják, nagy pénzért. Milliók halnak meg? Ugyan már, kit érdekel? Őket biztosan nem, van elég birka ezen a bolygón.
    Mi kell több? Mi kellene még? MI KELLÜNK NEKIK. A munkánk, a "magántulajdonunk", az életünk, az egészségünk, gyermekeink, a mindenünk. Soha semmi nem elég sok. Sohasem lesz elég. Ilyen az emberi természet a társadalom minden szintjén. Ha sok van még több kell, ha több van, még több és még több. Sohasem elég. A történelem folyamán mindig is voltak hódítók, hódító birodalmak, vallások, politikai rendszerek stb., akik és amelyek először mindig az egész világot maguknak akarták. Miért lenne az napjainkban másképpen?
    Mégis mit lehetne tenni? Nagyon is sok mindent. Ha tudnák az emberek, hogy már a mostani tudásunkkal, de lehet, hogy már eddig is, Földön egy valódi mennyországot, egy édenkertet lehetett volna/lehetne létrehozni, megvalósítani. Egy olyan Földet amelyen soha senki sem éhezne, egyáltalán nem lenne vagy minimális a szennyezés, sokkal egészségesebb életmód. A föld, az óceánok és csillagunk a Nap mindent megadnak bőségesen. Egy normális és gazdaságos, mértékletes és fenntartható kitermeléssel mindezt meg lehetne valósítani.
    Mégis mit lehetne tenni ellenük, a hódítók ellen? Nagyon is sok mindent. Kis lépésekben, tudatos intézkedésekkel amelyeket egyénileg és kisebb közösségek által is megvalósíthatóak. Mi persze csak környezetünkben tudjuk ezt elkezdeni és nem világszinten. Lásd. Izland, példaértékű mindenki számára. Csoda, hogy még nem küldték a hadsereget, megregulázni a renegátokat. PL. tudatos, csak magyar termelőket támogató vásárlással, kihagyni a multikat, ki is kotródnának a sok sz@rr@l ha senki nem vásárolna Tőlük. Saját országos kereskedelmi hálózatok kialakítása, gyárak visszaállítása, önellátás, stb., stb. Ez persze munkával jár. Vannak lehetőségek. Egyszerűen csak ki kell hagyni azt a bizonyos "de" szócskát.
    Persze mindennek a kulcsa az összetartás, az összefogás, enélkül semmire sem megyünk, vagy nem sokra szerintem. Példának okáért ki lehet menni az utcára, MINDENKI és EGYSZERRE, persze nem törni, zúzni, hanem csendben, békésen, miközben csak két szót kürtölünk szét mindenfelé:
    - ELÉG VOLT! -

    VálaszTörlés
  64. Gyanúsan nagy a csend az oldalon, mióta ez a cikk ilyen nagy ellenérzéseket váltott ki a kommentelők között. Azelőtt többnyire naponta, kétnaponta volt új bejegyzés, most meg kedd óta semmi...

    Kicsit úgy érzem, mintha a blogger elbujdosott volna szégyenében, miután lebukott egy túlzottan ambíciózus hazugsággal/ostobasággal/tévedéssel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bízz Istenben és tartsd szárazon a puskaport! Csak figyelj :)

      Törlés
    2. "Innentől szinte naponta történnek a dolgok, annyira gyorsak lesznek a változások!"

      Hát úgy látom a hírek viszont nem jönnek naponta.

      A letartóztatott banki vezetők száma közben 358-nál tart... (http://americankabuki.blogspot.com/p/131-resignations-from-world-banks.html#endoflist)

      Törlés
  65. majd csak hallani a közmédiába is nem csak zugoldalakon . Akkor mindjárt hihetőbb lesz . De ezzel a témával foglalkozik 1-2 kisebb internetes tv is . Pl huntv, enigmatv. Úgyhogy meg lehet videón is nézni gyakorlatilag ennek a cikknek a magyarázatát . Ebben a "jóslatban" az tetszik hogy mindent 2012 re mond és nem 10 év múlva , tehát gyorsan kiderül hogy nem egy sci-fi író hülyíti külföldről a népet avagy a remény mindig él tovább szindrómát használják csak ki. Remélem igaz

    VálaszTörlés
  66. elmondom szerény véleményemet, ha megengedtetik. Az internet segítségével sok mindent lehet csinálni, szórakozni, dolgozni, igazságot vagy hazugságot terjeszteni, terelni, manipulálni az emberi elmét, jó vagy rossz irányba, akár a mindennapi életünkben. Na most, ha ezekkel tisztában vagyunk azt is tudjuk, hogy általában nem tudni ki vagy kik állnak az információ közlés hátterébe, vezérelheti őket a jó szándék, de a rossz is. Az internet általában egy két élű fegyver és mivel egyre jobban terjed rajta az igazság, legyen szó bármiről is, egészségügy, szociális kérdések, politika, gazdaság, hadügy, stb a hatalom, akinek az irányítása alatt van az internet és az összes előbb említett terület is előre számolt ezzel a spontán problémával. Már régi időkben is kitaláltak az ilyen és hasonló problémák megoldására azt az eszközt, aminek neve a HÍRHÁRÍTÁS. Most nincs idő részletezni ennek a szakmának a részleteit,lehet nem is tudnám mind bemutatni, de azt tudom, hogy a hátérhatalom, ha úgy tetszik, már időben adaptálta ezt a jellegű tevékenységet az internethez. A lényege, rövidén: felkutatják azokat az oldalakat, amelyeken jó szándékú, átlagosnál jóval informáltabb, olvasott emberek terjesztik a dolgok valós helyzetét, felmérik és rögzítik az azokon talált infókat, aztán ezek a rossz fiuk létrehoznak hasonló jellegű igazságot terjesztőnek látszó oldalakat, ahol megpróbálják elvinni az olvasókat, szép finoman egy tejesen más irányba. Teszik azt úgy, hogy az ott megjelenített információkat, ugyan csak ő általuk megírt és beküldött különböző nickname alatt futó hozzászólásokkal erősítik meg, szimpátiák kifejező esetleg hasonló infók közzétételével, amelyek ugyancsak a cikk hitelessége mellet foglalnak állást, pont úgy mint ezen az oldalon nem csak ez a cikk kapcsán. Mindig azt a forgatókönyvet tálalják ki, ami a legközelebb áll az emberi gondolkodáshoz és mivel az emberek alapvetően békés, konfrontációt kerülő egyének, ezért a történetekben mindig mások, általuk nem ismert, emberek, csoportok végzik el helyettük az un. "piszkos" munkákat, olyan munkára gondolok, amelyek miatt fel kellene állni a kedvenc, kényelmes kanapénkból vagy esetleg még a a bejárati ajtó küszöbét is át kell lépni, persze nem befele menet. Végül is, a legtöbb ember erre vágyik nem? Hogy a politikusok, közgazdászok,akadémikusok, rendfenntartó erők oldják meg a problémáinkat, mi meg csak nyugtázzuk ezek eseményeket a tv távirányítóval a kezünkben, a kedvenc italunkat szürcsölgetve a meleg lakásba,....problémák amelyek persze nem maguktól keletkeznek, de ez már egy másik téma. Így, az emberek abban a hitben ringatjuk magunkat, sokszor éveken keresztül, hogy mások(idegen entitások, lázadó emberek, csoportok)) már gőzérővel dolgoznak azon, hogy igazságot szolgáltassanak nekünk kisembereknek. De a hírhárítás nem áll meg itt, mert vannak még más oldalai is , hogy témánál maradjunk itt van a csalódás okozása és a lejáratás, hitelvesztés. ....Kitalálnak, jónak hangzó összeesküvési történeteket, amelyeknek a felderítése vagy nyilvánosságra hozatala már nagyon közel van(hetek, szűk hónapok) aztán megkérik az olvasókat, hogy mondják el minél több ismerősnek azt a jó hírt, aztán mindenki csak vár és vár, de úgy sem fog történni az égvilágon semmi, nothing, zero, nada, mert kamu volt. Ekkor következik be a nagy csalódottság, a barátaink részéről pedig a felénk irányuló hitelvesztés. Attól kezdve senki sem fog többet hinni nekünk és ezzel nem csak mi járatjuk le saját magunkat, hanem attól kezdve diszkreditálódik sok olyan weboldal is akik tényleg az igazi összeesküvéseket próbálják bemutatni az embereknek,...két légy egy csapásra, de inkább sok, sok ezer légy egy csapásra. Ne nézzétek le az jellegű munkát egy pillanatig se, mert ki van ez találva, nagyon komoly munka folyik a háttérbe, sok pénz fektetnek bele és sokszor összedolgoznak több külföldi kollégával is, így sokkal hitelesebb a dolog. Próbáljátok megérteni, hogy a legnagyobb harc ami folyik a világban valójában az emberi elme ellen folyik.

    VálaszTörlés
  67. Na, ez már IGEN! Ez már tényleg egy kavics a tóban, ...látsik is az eredménye! Mindenki osztja az észt 1000-rel!! Gratula! A millió tuti link pedig szikla szilárd bizonyíték, h merre is van a z "elöre!" Cirka 30 ember néhány 100órás ideje végén mennyit is jutottunk elöbre??? Hmmmm, ...!
    Gondolt vki is egyszer arra, h ha csak a intnet-en jöhetnek le infok, - mert a szennycsatornák kussolnak- KIKNEK a kezében vannak? Csak egy swits off és sötétbe borul a net! Na, akkor lehet elövenni a füstjelzést!
    Sajnos, nem lehet biztosra menni, mert ha bekövetkezett volna ez a világméretü "takarítás" (értsd: letartóztatások!) akkor annak érezhetö jele kellene lennie! NEM??
    S még valami, KI lenne aki letartóztatna, ki adná ki a parancsot, ki hajtaná végre??? Kik is a hatalommal bíró "vezetök"? "Holló a hollónak nem vájja ki a szemét!" ...marakodnak "ezek", de egy dolog tartja öket össze, .... és ez nem a tömegek/kisemberek vagy a Isten/föld szeretete!
    A földönkivüliek pedig - ha vannak egyáltalán!- ülnek a jakuzzi-ban és röhögnek a markukba, ...nekik nem sürgös!
    ... Viking

    VálaszTörlés
  68. Sziasztok! Látom, szinte minden megjegyzés a publikáció után néhány nappal érkezett.
    Jó lenne tudni, hogy mi van ezzel a dologgal. Tud valaki valamilyen letartóztatásról, vagy ez sajnos még várat magára a dolog?
    Szép napot!

    VálaszTörlés
  69. a fentiekben felsoroltakból semmi nem valósult meg és nem is fog.pedig lett volna rá idő.és még dátumozzák is az "eseményeket" :) valaki frissithetné már a dolgokat.és nem ártana 1 sajnáljuk... megint csak kamu infókat közöltünk.a ma esti világvége érdeklődés hiányában elmarad :)

    VálaszTörlés
  70. "A tudatosodás a szeretetre való képességünk fejlődését jelenti. (...) A tudatosodással együtt járó tisztulás testi és lelki folyamat. Fájdalmas, mert ki kell lépned komfortos kis életedből, át kell világítanod eddigi életed. Tükör elé kell állnod. Meg kell kérdezned magadtól: boldog vagyok? Úgy élek, ahogy szeretnék? Képes vagyok szeretni, és szerethető ember vagyok? (...) Légy őszinte magaddal! És ne félj! Megéri vállalni az önvizsgálatot, és megéri végrehajtani a belső változtatásokat. A változás, a felemelkedés ugyanis a belsőnkben játszódik le, nem máshol. (...) Változz meg, s megváltozik a világ."
    Berente Ági

    VálaszTörlés
  71. bar igaz lenne de nem az!!!! a pentagon,FBI,CIA mind az illuminati iranyitasa alatt all hulyek vagytok ha ezt elhiszitek amit ezek irnak!! ez is csak figyelem eltereles.... de igyis ugyis az emberiseg fog gyozni!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  72. A hírt ugyan sem megerősíteni, sem megcáfolni nincsenek eszközeim. Így kénytelen vagyok azon magasabb vibrációjú entitások médiumain keresztül közléseit elfogadni, akik az általuk kiválasztott emberi csatornáikon keresztül üzentek – már jóval ezt megelőzően - az emberiség számára.
    Ahhoz, hogy egy emberi csatornán keresztüli közlés hiteles-e, azt a közlés tartalmán kívül, a csatorna, mint idegen energiát tolmácsoló által kibocsátott hangrezgések minőségbeli oktávokkal elváltozása jelzi,
    valamint ezzel egyidejűleg az, hogy a közvetített energia vibrációja, milyen érzelmi állapotba képes hozni a hallgatóságát... Tehát rezonancia elv alapján, vagy megérinti, vagy nem...

    Az egyik ilyen közlés tartalma - anno - engem megfogott, melyre úgy emlékszem arról szólt:
    a Fény Családból magasabb rezgésű földönkívüli entitások öltöttek testet, akik teljes mértékben képesek elvegyülni az emberek között. Jóval a mostani időket megelőzően, épp úgy képesek a kormányhivatalok tisztségviselőiként beépülve, magas hivatalokat betölteni, mint a sötét oldal képviselői...
    Ezen kívül azt se feledjük, vannak közlések arról, hogy már jóval a mai modern emberiséget létrehozó génmanipulációk előtt, léteztek a Földön istenemberi minőségű őslakosok.
    Fentiek miatt e cikk hírét nagyon is elképzelhetőnek tartom.

    Ahhoz, hogy a Föld és rajta az emberiség le ne késse az új központi Naphoz csatlakozás galaktikus randevúját, az idő sürgetése miatt, mostanra vált időszerűvé a Világos oldal képviselőinek nyílt színre lépése, az emberiséget eddig irányító apparátus Sötét játékosainak erőit leleplezve, letartóztatva ártalmatlanítani. A Világos oldaliak magas fényvibrációs mentális képességével nem szükséges a fizikai test börtönökbe zárása ! ...
    Tehát ebben az értelemben nem történik Földönkívüli beavatkozás, nem vétenek az univerzum törvényei ellen, nem szegik meg a be nem avatkozás kódexét, - mert hiszen a Világos oldal emberhez hasonló külsejű képviselői közül, már sok fajuk régóta őshonosak a Földön... Mostani leleplezői akcióikhoz, csupán egy jól szervezett összehangolásra volt szükség.
    Ugyanis mostanra ért be a helyzet, hogy színre lépve, megbontsák a Sötétek által irányított kormányok erőit és leleplező akcióikkal rövidre zárva a Sötét erők visszavonulását, rávegyék őket a Földünk elhagyására.
    A hír háttér mögött valami ilyesmit tudok elképzelni.

    A szkeptikus hozzászólóknak üzenem:
    Az emberi kishitűséggel, csak gyengítjük a saját oldalunkat...
    E helyett, inkább tudatosan bizakodó rezgésünkkel támogatóan kell fellépnünk az emberiség jövőjét befolyásoló, hitünkkel és elvárásainkkal - az események kimenetelét illetően !

    VálaszTörlés
  73. Na, jól megtörténtek AZOK a hatalmas események és milyen hamar. Bill Gates már háromszor öngyilkos lett a börtönben ebből kétszer sikeresen! Kár, hogy január 8-án (2013!) találkozott a feleségével együtt Bishop Desmond Tutu-val. Félre ne értsétek, egy oldalon állunk, csak hát... tény kontra hit(remény). Nem kellene hamis híreket megjelentetni és kérném az oldal szerkesztőit, hogy hozzám hasonlóan nézzenek utána a források hitelességének. Közel 70 internetes hírt olvastam el és az azokban szereplő összes forrást megtekintettem, illetve felkutattam és megvizsgáltam azok tartalmát. 99%-ban kamu volt minden és nem csak az, hogy kivel mit csináltak... A vakhitűt félrevezetni ugyanakkora bűn, mint csatlakozni a "gonoszok" seregéhez. Van egy 3. út is, de hogy ahhoz valaki csatlakozhasson azt ki kell érdemelni.

    VálaszTörlés
  74. Igen. Itt is azért szűntek meg a hozzászólások mert mindenkit elvitt Ashtar kapitány az űrhajójával dec. 21-én.

    VálaszTörlés