2020. július 28., kedd

"Mi kiképzett marxisták vagyunk!" - ismeri el a Black Lives Matter felforgató szervezet társalapítója


Eddig is is világos volt, hogy a Fekete Életek Számítanak (Black Lives Matter) szervezetnek semmi köze sincs a rasszizmus elleni küzdelemhez, sokkal inkább egy szélsőbaloldali felforgatáshoz. Mostantól tényként kezelhetjük!
A rasszizmust pusztán ürügyként felhasználva folytat kőkemény baloldali marxista, anarchista felfogatást és káoszteremtést, pontosan, ahogy a finanszírozújuk megrendeli.

A Soros-Alapítvány beismerte, hogy 25 éven át finanszírozták a BLM szervezetet és most duplájára növelik a támogatást! - Újabb összeesküvés-elmélet igazolódott be!

Sokan nem értik, hogy miért baloldali és miért támogatják szinte vakon a leftisták, a demokraták, a globalisták az egyébként szélsőségesen rasszista megnyilvánulásokat mutató és kőkemény bűnözői elemekkel vegyülő Black Lives Matter mozgalmat. És miért gyűlölik megrögzötten Trumpot vagy a nemzetállamokat.

Nos, pontosan ezért.


A műsorban feltett kérdésként hangzik el, hogy sokan szemére vetik a Black Lives Matter mozgalomnak, hogy nincs valódi ideológiája.

Erre válaszol a Black Lives Matter társalapítója, Patrisse Cullors:

Hogy mennyire igenis van ideológiájuk. Mi mind kiképzett marxisták vagyunk. - mondja.

.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/

 "A kritikára reagálva annyit, hogy a kritika hasznos, igen. 

Sok mindent gondolok, de ami az ideológiai kereteket illeti, erről annyit, hogy jómagam és Alicia is mind kiképzett szervezők, kiképzett marxisták vagyunk és szuper járatosak az ideológia elméletekben."
.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/
A Black Lives Matter alapítójának mentora is már kiképzett terrorista volt

Sokan azt sem tudják, hogy Patrisse Cullors kiképzője egyébként Eric Mann, a Weather Underground nevezetű amerikai terrorszervezet agitátora. Ez a szervezet az 1960-70-es években kormányzati épületek és rendőrállomások ellen hajtott végre bombatámadásokat.

Éveket töltöttek a marxista-leninista ideológiák elsajátításával -erről a Breitbart News is beszámolt. Eric Mann volt a Black Lives Matter alapító Patrisse Cullors mentora.

Patrick Gaspard, az Open Society Alapítvány elnöke megjegyezte, hogy

.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/
 Az Egyesült Államokban és az egész világon a közelmúltban zajló felkelés „az a pillanat, amelybe befektettünk az elmúlt 25 évben”.


Mindig elmondom, de igaza volt Ronald Reagan-nek: 
"Ha a fasizmus valaha is megérkezik Amerikába, akkor az a liberalizmus képében fog jönni."

És amit még ő sem látott előre, az napjainkra egyre jobban testet ölt a liberális véleménydiktatúra és erőszakos szélsőbaloldali terrorcsoportok képében (Antifa).

A 'politikai korrektség' (PC) tulajdonképpen maga az intolerancia a másként gondolkodókkal szemben, azaz azokat minden erővel korlátozni nyelvezetükben, szóhasználatukban és viselkedésükben is.

Mindez nem más, mint egyfajta fasizmus, a politikai korrektség diktatúrája.
Ahogy ezt már rengetegen megfogalmazták és számos cikkben én is leírtam....:


A baloldaliak (leftist) és különböző mozgalmaik segítségével a Black Lives Matter-től az Antifán át a szélsőségesen lliberális zöldekig azt állítják és akarják elhitetni, hogy ők 'az erőszak és a kirekesztés ellen, na meg a szólásszabadság érdekében' tiltakoznak mindenhol...

Míg azonban ezt akarják elhitetni, addig a valóság teljesen más és gyakorlatilag ők az erőszak magja minden megmozduláson!

Hiszen mindenki ellen erőszakosan lépnek fel, aki nem az ő elveiket osztja, vagy anarchistáikkal szétvernek egész városrészeket Hamburgtól Portlanden át Seattle-ig. Sőt a nemzeti jelképek (polgárháborús hősök vagy elesett katonák tiszeteletére emelt szobrok ledöntése ellen tiltakozó tüntetőkre támadnak.

Elég ha egy "Make America Great Again" vagy egy Trump feliratú sapka van rajtad, máris üldözőbe vesznek és megtorlás következik. Ez szemükben a szólásszabadság, a tolerancia és a kirekesztés elleni harc.

A lényeg, a provokáció, az anarchia és a káosz, mert a következményekkel azonnal lehet hibáztatni éppen azokat, akiket ők megtámadnak (hiszen a média a kezükben van), másrészt a megválasztott amerikai elnököt, akinek ellhetetlenítésére és elmozdítására mindent elkövetnek és meg is fognak tenni (saját elmondásuk szerint is).

Szerencsére már számos cikk jelenik meg, mely feltárja a fenti összefüggéseket és részletesen leírja, hogyan védi és bújtatja a média a baloldali provokátorokat, erőszakosan fellépő ellentüntetőket. 

❗ A baloldali erőszak lett a főáramú norma - Újabb felforgatásba kezdtek a Soros-Antifa(sz)ervezetek - "Az erőszakos baloldal felemelkedése"

Peter Beinart cikke Az Atlantic számában: "Az erőszakos baloldal felemelkedése" - "The Rise of the Violent Left" címmel


A Zöld Párt alelnöki kampányának jelöltje már 2016-ban is azt követelte:
George Washingtont és Thomas Jeffersont ki kell törölni, hogy segítsük vele VÉGET VETNI a "FEHÉR FELSŐBBRENDŰSÉGNEK" az Egyesült Államokban.

Nos ez mára valósággá vált. Egymás után indítanak támadást a nemzeti berendezkedés, a nemzeti érzések és a fehér kultúra ellen... Természetesen jól belekeverve a rasszista, kirekesztő, fajgyűlölő, náci, és a kihagyhatatlan antiszemita jelzők kotyvalékát...


A szomorú az, hogy működik és a legnagyobb gyűlöletkeltésre alkalmas ez a gépezet mindkét oldalon...

Az eseményeket eltervezők és az egyre súlyosabb összecsapásokat mozgatók ezt pontosan tudják, hiszen 100%-ra ismerik az emberi viselkedést és dróton rángatják a befolyásolható tömegeket...


Fordította és szerkesztette + saját vélemény: SBG Buddha -
VilagHelyzete
Forrás és erről cikk: New York Post
➽ Kapcsolódó 
VilagHelyzete.com Cikkek: ➽

➽ 
Tucker Carlson: "A csőcselék nem fog megállni Kolombusz szobrának eltávolításánál! Otthonok és emberek következnek, ha nem állítják meg a baloldali ámokfutást!"

Már forradalmat és fekete fegyveres milíciákat akar a szélsőbaloldali Black Lives Matter - "Ba**d meg a rendőrséget! Fekete Erő! Fekete Hatalom!"

A Soros-Alapítvány beismerte, hogy 25 éven át finanszírozták a BLM szervezetet és most duplájára növelik a támogatást! - Újabb összeesküvés-elmélet igazolódott be!

"Minden élet számít"-érvelt ez a fehér anyuka a Black Lives Matternek - Agyonlőtték hidegvérrel!

A feketékről még 2013-ban ki merte mondani az igazat a CNN és Don Lemon! "Végezzétek el az iskolát és húzzátok fel a gatyátokat!"

Tucker Carlson : Ha a csőcselék fogja uralni az utcákat, Amerikának vége - A politikusok nem merik kimondani az igazat, de valakinek muszáj!

Tucker Carlson: Amerika új vallása: A csoportos megszégyenítés - A kultúrális forradalmat rászabadították az országra

Tucker Carlson: Vezetőink az egészségügyi vészhelyzetet használták fel a demokrácia aláásására - Kettős mérce a zavargások és vírus kezelésében

Polgárháború kezdődhet el az Egyesült Államokban a bűnözők fosztogatása és a baloldali erőszakos csoportok nyomában - VIDEÓ

A CNN nem tudta belefojtani a szót a rendőrsheriffbe, aki végig az igazságot mondta ki a rendőrgyilkosságokról és a Black Lives Matter szervezetről - Ezt mindenkinek látnia kell

"Nem vagyunk állatok és bűnözők! Undorító, amit művelnek" - A New Yorki Rendőr Unió vezetője hevesen kelt ki a rendőrök elleni támadások miatt

A baloldali erőszak lett a főáramú norma - Újabb felforgatásba kezdtek a Soros-Antifa(sz)ervezetek - "Az erőszakos baloldal felemelkedése"

"Ha a fasizmus valaha is megérkezik Amerikába, akkor az a liberalizmus képében fog jönni." - Ronald Reagan telibe találta a jövőt. Íme!


◢ BLOG: VilagHelyzete.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: https://www.AlternativHirek.com

2020. július 26., vasárnap

Tucker Carlson: "A csőcselék nem fog megállni Kolombusz szobrának eltávolításánál! Otthonok és emberek következnek, ha nem állítják meg a baloldali ámokfutást!"


A csőcselék nem fog megállni Colombus szobrának és épületeknek a megtámadásánál! Hamarosan otthonok és emberek következnek, ha valaki nem állítja meg ezt a baloldali-demokrata ámokfutást, ami keveredett a Black Lives Matter és Antifa anarchizmussal. Vagy mindig is egyek voltak?

Tucker Carlson nagyon keményen kritizálta Chicago borzalmas liberális polgármesterét (Lori Lightfoot) a városban kialakult áldatlan állapotok miatt, de az Egyesült Államok többi káoszba süllyedt részét sem kímélte az igazság kimondásával legfrissebb műsorában.

.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/
„Chicagoban soha nem volt megalapozott ellenállás Christopher Columbus-szal szemben. Ő nem szerepel az ottani emberek többsége 'aggodalmainak' listáján.

Nem! Lori Lightfoot tényleges választópolgárai akarták egyedül, hogy Columbus szobra lekerüljön onnan.
Tényleges választópolgárai pedig az Antifa.
.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/
A múlt héten a csőcselék a Grant Parkba vonult be, hogy eltávolítsa a Columbus szobrot.
.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/

„Csaknem 50 rendőr sérült meg az imént látott zavargásban” - folytatta Carlson. De Lori Lightfoot-ot ez nem érdekelte. Ők nem a szavazói. Lightfoot azokkal törődik, akik az alapot adják számára:
A fosztogatók, a pusztítók, a dühös marxista gazdag gyerekek a spray-festékkel. Amikor ők mondják neki, hogy cselekedjen, Lori Lightfoot azonnal cselekszik."
.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/
Carlson szerint is az amerikaiaknak aggódniuk kell a baloldali csőcselék miatt az erőszakos viselkedés fokozódását látva és azt vetíti előre, hogy ez nem fog megállni Columbus szobrainak elpusztításánál.
„A többség számára az lesz a valódi probléma, hogy a csőcselék nem áll meg Christopher Columbus eltávolításánál. Ő csak a kezdet.

Ha bármikor le tudják rombolni a szobrokat - és okkal így érzik - akkor mennyi idő lesz lerombolni épületeket? Meddig tart, mielőtt lerombolják az otthonainkat? Meddig, mielőtt elpusztítják az embereket? Valószínűleg nem sokáig." 
- mondta Carlson.
.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/
„Az erőszak ritkán szimbolikus. Felgyorsul, amíg a jó emberek fel nem állnak, hogy megállítsák azt.
Ha Lori Lightfoot és az olyan progresszív polgármesterek, mint ő az egész országban és még nagyon sokan megengedik, hogy a csőcselék pártját fogva az állami vagyont megsemmisítsék, figyelmen kívül hagyják saját kudarcaikat, ez nem ér véget Columbus-nál!
Sokkal rosszabb lesz és veszélyesebb lesz." - mondta Tucker Carlson.
.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/
Maximálisan igaza van és azokat az időket éljük, amikor az igazságot minden polkorrekt diktatúra és Big Tech cenzúra, liberális fenyegetés és nyomásgyakorlás ellenére ki kell mondani! Mert ennek hamarosan nagyon rossz vége lesz! (SBG Buddha - VilagHelyzete saját megj.)

Fordította és szerkesztette: SBG Buddha - VilagHelyzete


➽ Kapcsolódó 
VilagHelyzete.com Cikkek: ➽

➽ 
Már forradalmat és fekete fegyveres milíciákat akar a szélsőbaloldali Black Lives Matter - "Ba**d meg a rendőrséget! Fekete Erő! Fekete Hatalom!"

A Soros-Alapítvány beismerte, hogy 25 éven át finanszírozták a BLM szervezetet és most duplájára növelik a támogatást! - Újabb összeesküvés-elmélet igazolódott be!

"Minden élet számít"-érvelt ez a fehér anyuka a Black Lives Matternek - Agyonlőtték hidegvérrel!

A feketékről még 2013-ban ki merte mondani az igazat a CNN és Don Lemon! "Végezzétek el az iskolát és húzzátok fel a gatyátokat!"

Tucker Carlson : Ha a csőcselék fogja uralni az utcákat, Amerikának vége - A politikusok nem merik kimondani az igazat, de valakinek muszáj!

Tucker Carlson: Amerika új vallása: A csoportos megszégyenítés - A kultúrális forradalmat rászabadították az országra

Tucker Carlson: Vezetőink az egészségügyi vészhelyzetet használták fel a demokrácia aláásására - Kettős mérce a zavargások és vírus kezelésében

Polgárháború kezdődhet el az Egyesült Államokban a bűnözők fosztogatása és a baloldali erőszakos csoportok nyomában - VIDEÓ

A CNN nem tudta belefojtani a szót a rendőrsheriffbe, aki végig az igazságot mondta ki a rendőrgyilkosságokról és a Black Lives Matter szervezetről - Ezt mindenkinek látnia kell

"Nem vagyunk állatok és bűnözők! Undorító, amit művelnek" - A New Yorki Rendőr Unió vezetője hevesen kelt ki a rendőrök elleni támadások miatt

A baloldali erőszak lett a főáramú norma - Újabb felforgatásba kezdtek a Soros-Antifa(sz)ervezetek - "Az erőszakos baloldal felemelkedése"

"Ha a fasizmus valaha is megérkezik Amerikába, akkor az a liberalizmus képében fog jönni." - Ronald Reagan telibe találta a jövőt. Íme!


◢ BLOG: VilagHelyzete.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: https://www.AlternativHirek.com

2020. július 22., szerda

ÚJ FILM: Emberfeletti (2020) - Láthatóvá tett Láthatatlan: Tudatunk természetfeletti képességei



ÚJ FILM: Emberfeletti (2020) - Láthatóvá tett Láthatatlan: Tudatunk természetfeletti képességei


A több díjat is nyert "Emberfeletti: A Láthatóvá tett Láthatatlan" című dokumentumfilm, mely természetfeletti képességeket elsajátító hétköznapi emberek tapasztalatain és támadhatatlan bizonyítékokon keresztül cáfolja meg a fősodratú tudomány állításait; a tudatkutatás mindannyiunk számára, mindennapokban alkalmazható legújabb eredményeit mutatja be.


A filmrendező médium és tisztánlátó is, így nagy mennyiségű saját tapasztalata van a tudatosság és az érzékszerveken túli érzékelés területén. Egyetemi tudósokkal és tudatkutatókkal kézzelfogható és mérhető(!!!) bizonyítékokat ad ezekre a látszólag csodás jelenségekre, melyeket mindnyájan hasznosíthatunk.

A film magyar felirattal megtekinthető az alábbi beágyazásban, de feltettem Brighteon szerverre is (töltsétek le MIHAMARABB, mielőtt letörlik, cenzúrázzák! Letöltése skyload.io firefox és chrome böngésző kiegészítővel, 4K video downloader vagy Videoder asztali programokkal)


A film kétségbe vonhatatlan tudományos eszközökkel bizonyítja, hogy mindannyian képesek vagyunk emberfeletti képességek elsajátítására, amely nemcsak érdekesség, hanem a mindennapi életben is hasznosítható, például közlekedésnél vagy önvédelemnél, sőt komoly és nagyon súlyos betegségek, például született és szerzett vakság esetén is óriási életminőség-javulást érhetünk el.

A filmben szereplő úttörő tudományos kísérletek és demonstrációk révén megérthetjük az összefüggéseket saját tudatunk és teremtő erőnk valódi természetéről, az elme és az anyag, valamint a tudat és az elme kapcsolatáról. A gondolataid számítanak.

Felfedezhetjük, hogy egy olyan, az elme által kreált virtuális valóságban élünk, amelyben saját elménken keresztül, az elme feletti tudatként, képesek vagyunk irányítani a külső-belső fizikai valóságunkat, beleértve saját DNS-ünket, és így jobb egészséget és egy kiteljesítőbb életet, életélményt alkothatunk magunknak.

A film végül megmutatja, hogy amint a láthatatlan világok láthatóvá válnak (a tudatunk és az elménk hatása a külső-belső valóságunkra), úgy ez a magasabb szintű mentális megértés és szellemi tudatosság az embereket emberfeletti emberekké alakítja.

A filmben a magas rangú Kaliforniai Egyetem (UCLA) és a Harvard legkülönbözőbb területeket integráló tudósai, önvédelmi sportot gyakorlók, a CIA és az orosz titkosszolgálat egykori kiképzői és jelenkori instuktorok is szolgáltatnak bizonyítékokat.

A film nagyon hamar bekerült az iTunes Movies - Top Documentaries közé is:
globális debütálása után kevesebb, mint egy héttel már a 16. legnézettebb dokumentumfilm lett világszerte a platformon.

A FILM TARTALOMJEGYZÉKE:

Bevezető: első 11 perc
1. Fejezet (11m58s) – Pszichikus távolbalátás – információszerzés messziről, a CIA eltitkolt eredményei

2. Fejezet (27m58s) – Fizikai testünk természetfeletti képességei – prekogníció; DNS- és pH-módosítás

3. Fejezet (45m18s) – Láthatóvá tehető gondolatok – vizuális és auditív reprezentáció; ráhatás a környezetre

4. Fejezet (1h15m39s) – Elme az anyag felett, tudat az elme felett – pszichokinézis és telekinézis: ráhatás fizikai behatás nélkül közelről és nagy távolságból

5. Fejezet (1h31m35s) – Hétköznapi emberként is képes vagy természetfeletti tettekre - vakból látóvá; jediképző

6. Fejezet (1h48m19s) – Összefoglaló, végső következtetések


A rendező másik kitűnő filmje, tudatosság és földönkívüli témában, ami Steven Greer és David Wilcock exopolitikai filmjeivel egy szinten említendő, mert egyedülállót alkotott benne a tudatosság és az ufológia tudományos összekötésével: „Földönkívüli Találkozás: Itt Vannak (2020)”. Ez a film 2020 őszén lesz elérhető magyar nyelven.


FŐBB WEBOLDALAK A FILMBŐL:

http://SRI.comés http://medium.com/dish (Stanford Research Institute)
http://RViewer.com (Paul Smith egykori CIA távolbalátás kiképző)
http://Noetic.org (Tudatkutató Intézet, IONS, Institute of Noetic Sciences; Edgar Mitchell asztronauta alapította)
http://Syn-Interactive.com (Colin Harrington, Synesthesia Studio)
--”Jediképzők”:
http://ICUacademy.co.uk (Essex, UK; Nikola Farmer; teacher training Európa-szerte!!! és világszerte)
http://Mp-usa.org (VibraVision)
http://Mkomissarov.com/en (InfoVision, Mark Komissarov és Mihaela Istrati)
http://MetaPortalru.com (online oktatás, Institute of Biosensory Psychology)

A FILMBEN MEGSZÓLALÓ TUDÓSOK ÉS KUTATÓK:

Dr. Rudy Schild, PhD. asztrofizikus, Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ
Dr. Dean Radin PhD. vezető kutató, IONS (Edgar Mitchell asztronauta alapította Tudatkutató Intézet)
Dr. Glen Rein PhD. kvantumbiológus, Harvard Orvosi Iskola
Dr. Tom Campbell, PhD. fizikus, a mindenség elmélete (TOE, Theory of Everything) egyik elismert tudós kutatója és filozófus
Dr. Jim Gimzewski, PhD. biofizikus, Kaliforniai Egyetem (UCLA)
Dr. Don Estes, PhD. orvosi technológus és idegkutató, Yeshiva University és Harvard
Dr. Eben Alexander, MD. idegsebész, Harvard Orvosi Iskola
Dr. George Weissman, PhD. elméleti fizikus
Dr. Mike Weliky, PhD. idegkutató, Rochester Egyetem

SBG Buddha - VilagHelyzete.com

◢ BLOG: VilagHelyzete.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: https://www.AlternativHirek.com

2020. július 9., csütörtök

A feketékről még 2013-ban ki merte mondani az igazat a CNN és Don Lemon! "Végezzétek el az iskolát és húzzátok fel a gatyátokat!"


Tegnap még arról kellett beszámolnom a CNN és a baloldali főáramú média ámokfutásai kapcsán, hogy "ilyen az, amikor a két leghülyébb és legdemagógabb főáramú riporter beszélget egymással!"

Ma viszont olyat mutatok nektek, ami még engem is megdöbbentett, mert ha ma mondaná ezt ki a CNN, saját magukat tiltanák le inkább.....


Don Lemont a CNN-ről már jól ismerjük, hiszen napjainkra a minden realitásérzékét elvesztett globalista média megtestesítője.

Mindent alulmúlt, amikor a Black Lives Matter szervezetet az egyik legveszélyesebb szervezetnek tartó rendőrseriffbe próbálta belefojtani a szót, aki ki merte mondani az igazat az afroamerikai bűnözésről is.


Nem volt ő ám mindig ennyire hülye! Most lelkes igazságkutatók előkeresték 2013-as egyik CNN-es adását, amiben éppen a feketék közösségeiben mutatkozó problémákról készített riportot.

Amikor tegnap azt írtam az Obama elnököt a Rushmore-hegybe polkorrekt módon odafaragni akaró Don Lemonról, hogy egy szavát sem érdemes már lefordítani, ma ezt a 2013-as videóját mégis azonnal elkészítettem nektek magyarul. Meg is fogjátok érteni, miért! (SBG Buddha - VilagHelyzete saját megj.)

Az oka annak, hogy ennyire sok erőszak és káosz van a fekete közösségekben nem más,mint az afro-amerikai családok szétesése.

Struktúra nélkül felnőve, fiatal fekete férfiak nagyon gyakran elutasítják az oktatást és zuhannak egyenesen az utcai kultúrába: drogok, lopás, bandák.

Senki sem kényszeríti őket erre!
Ez egy személyes döntés!


Igaza van ebben is.De az én értékelésem szerint: Nem ment elég messzire.

Mert a fekete emberek ha igazán meg akarják oldani a problémát,
csak 5 dolog van, amin el kellene gondolkodnotok, hogy tenni kellene!

Végezzétek el az iskolát!

Meg akarjátok törni a szegénység ciklusát?

Fejezzétek be, hogy azt mondjátok gyerekeiteknek, hogy "fehérként" viselkednek azért, mert iskolába járnak vagy helyesen beszélik az angolt!

És az 1. számú és valószínűleg a legfontosabb dolog:

Csak azért mert lehet gyereked, nem jelenti azt, hogy kell is legyen!

Több, mint 72%-a az afro-amerikai közösségben született gyerekeknek házasságon kívül születik. Ez azt jelenti, hogy az apák nincsenek már jelen a családban.

És tanulmányok is azt mutatják, hogy a férfi-szerep mintájának hiánya egy expresszvonat egyenesen a börtönbe! És a ciklus folytatódik...

Szóval fekete emberek, nagyon figyeljetek oda!

A Hip-Hop és RAP-kultúra dicsőíti mindazt, amit említettem.

Bűnöző és elítélendő viselkedés.

Kultúra, mely nagyon sok embert tesz gazdaggá.

Csak éppen nem titeket!
...............
Azt a mindenit neki! Ugye? Ahogy én sem bírtam nem lefordítani, úgy a konzervatív újságírók is megszólaltak különböző formában az interneten.
Tucker Carlson:


Aki a teljes akkori adásra kíváncsi, ebben a cikkben megtalálja.

Fordította, szerkesztette és feliratozta: SBG Buddha - VilagHelyzete

➽ Kapcsolódó VilagHelyzete.com Cikkek: ➽

Obamát kellene Mount Rusmore-ban az alapító atyák mellé kifaragni - Az idióta CNN és Don Lemon szerint


➽ A CNN nem tudta belefojtani a szót a rendőrsheriffbe, aki végig az igazságot mondta ki a rendőrgyilkosságokról és a Black Lives Matter szervezetről - Ezt mindenkinek látnia kell

"Nem vagyunk állatok és bűnözők! Undorító, amit művelnek" - A New Yorki Rendőr Unió vezetője hevesen kelt ki a rendőrök elleni támadások miatt

"Egyedül egyvalaki előtt vagyok csak hajlandó letérdepelni! Ne jöjjenek itt nekem a tisztelettel!"

Tucker Carlson : Ha a csőcselék fogja uralni az utcákat, Amerikának vége - A politikusok nem merik kimondani az igazat, de valakinek muszáj!

Tucker Carlson: Amerika új vallása: A csoportos megszégyenítés - A kultúrális forradalmat rászabadították az országra

Tucker Carlson: Vezetőink az egészségügyi vészhelyzetet használták fel a demokrácia aláásására - Kettős mérce a zavargások és vírus kezelésében

Elkezdődött a történelmi szobrok megbecstelenítése és ledöntése Nagy-Britanniában is. Churchill szobra lesz a következő?

Polgárháború kezdődhet el az Egyesült Államokban a bűnözők fosztogatása és a baloldali erőszakos csoportok nyomában - VIDEÓ

A baloldali erőszak lett a főáramú norma - Újabb felforgatásba kezdtek a Soros-Antifa(sz)ervezetek - "Az erőszakos baloldal felemelkedése"

"Ha a fasizmus valaha is megérkezik Amerikába, akkor az a liberalizmus képében fog jönni." - Ronald Reagan telibe találta a jövőt. Íme!

'A Sáska napja' következhet az USA-ban, ha a Trumpot a háttérerők megpróbálják elmozdítani - Egy új polgárháborúra figyelmeztet Michael Savage!

Paul Craig Roberts szemfelnyitó leleplező cikke az USA-ban tomboló baloldali hisztériáról: "Az amerikai polgárháború nem a rabszolgatartásról szólt"


◢ BLOG: VilagHelyzete.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: https://www.AlternativHirek.com

2020. július 7., kedd

A Pizzagate pedofil-botrány, amiről az Elit és a média is hallgat - Speciális magyar nyelvű Out of Shadows videóban


Aktuálisabb, mint valaha, hiszen Ghislaine Maxwell letartóztatása és Jeffrey Epstein rejtélyes halála csak még jobban felszínre hozta a politikusokhoz, üzletemberekhez, hollywood-i sztárokhoz köthető pedofil bűnözői kört, aminek szálai a legmagasabbra nyúlnak.


Ennek leleplezéséhez kevés az, hogy kiderüljenek Hillary Clinton, John Podesta vagy a brit királyi család gyermekrablási és bántalmazási, sőt gyilkossági ügyei!

A teljes hálózatot le kell leplezni bűncselekményeik feltárásával. A Fall Of Cabal, azaz a Cabal Bukása című tényfeltáró sorozat több része, de az 5.rész kifejezetten ezzel a legmocskosabb és legfelháborítóbb témával foglalkozott.


Az eredeti Ki az árnyékból című dokumentumfilmet is már mindannyian láthattátok.

De most az Out of Shadows (Ki az árnyékból) című dokumentumfilm speciális adását szintén érdemes és kötelező is ismerni! Ezért külön cikkben és videóban magyar nyelven feltettem nektek. 


A Pizzagate és ami mögötte van. Okkult Hollywood és perverz hírességek, politikusok. Az MK Ultra (azon belül is a Monarch) program napjainkban.



SBG Buddha - VilagHelyzete


➽ Kapcsolódó 
VilagHelyzete.com Cikkek: ➽

➽ OUT OF SHADOWS - Ki az árnyékból - magyar felirattal a hollywoodi elit sötét oldaláról készített ébresztő videó

► 
A brit trónteremben pózolnak a pedofilok - derült ki! Az angol királyi család és Clintonék rémálma: rács mögött Epstein bűntársa és a Mossad tisztje

➽ Fall of Cabal - A Cabal és a háttérhatalom bukása - Mind a 10 rész magyar felirattal - Kötelező tények, dokumentumok, összefüggések

► ► Elfogta az FBI végre Jeffrey Epstein pedofil-hálózatát az Elit számára kerítőként működtető Ghislaine Maxwell-t, a milliárdos Mossad-ügynök lányát

► Íme itt van Jeffrey Epstein teljes "Kis Fekete Könyve" tele a világ liberális elitjének neveivel

➽ Elmeprogramozott MK-ULTRA élő adásban-Hogyan működik a tudatmódosítás a gyakorlatban (Tanulmány)

Korrupció a brit kormány legmagasabb szintjein, ahogy az Epstein pedo-hálózat utáni nyomozást leállították!

Óriási botrány: Az ABC 3 éve tudott Epstein és a Clintonok pedofil-hálózatáról, de brit királyi család fenyegetésére jegelték az interjút

Egy leleplező cikk a sok közül!

Trump -"Jeffrey Epsteinnek információi voltak Bill Clintonról és lám most halott. Öngyilkos lett 24/7 öngyilkosság elleni megfigyelés alatt?"

Miért nem írok az elit "Pizzagate" nevű legmocskosabb botrányáról és hová vezetnek a szálak?

A Netflix sorozata olyan kormányhoz köthető pedofil-hálózatot mutat be, amivel már a Baltimore-i Rendőrség is kénytelen foglalkozni

Kapcsolódó New York Times cikk:

Assad összekapcsolja a pedo Epstein, a Fehér Sisakosok két vezetőjének megölését: TÚL SOKAT TUDTAK!



◢ BLOG: VilagHelyzete.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: https://www.AlternativHirek.com

2020. július 4., szombat

Igazságharcosoknak BŐVÍTETT online eszközök gyűjteménye - 9db A4-es oldal


IGAZSÁGHARCOS ESZKÖZTÁR GYŰJTÉS, 9db A4-es oldal
Igazságharcosoknak BŐVÍTETT online eszközök. HASZNÁLJÁTOK! Éljen az igazság! Éljen a haza! A cikk végén egyben is letölthető az egész útmutató. 

Tartalom röviden:
videó srt fordítás feliratozás trükkök és oldalak, gif, mém létrehozók, instagram kezelő, lejátszási lista letöltők, képernyőfotózó, videós beszédhang nem-saját hanggal, szöveg gépelés hangdiktálással, videó konvertáló hanggá, videó élő streamelés egyszerre több helyre, teleprompter, saját youtube csatorna admin boostoló,  youtube vizsgáló, weboldalak archiválása és ehhez böngészők és VPN, reklámmentes youtube mobilon ingyen, online publikus biztonsági mentésekhez oldalarchiválók, titkosított óriás fájlmegosztó és videóhívó,

 **** VIDEÓ FELIRATOZÁS ****

Saját videónál: beállítani youtube-on miután felment a videó, talán advanced settingsnél van, hogy:
- this content has never aired
- standard youtube licence
-> így 1 órán belül már volt automata angol felirat
Más videójánál: ezen gyűjtés végén az utolsó pontnál ajánlott videó letöltő módszerek
A.) srt felirat fájlt letöltő: https://savesubs.com - youtube automata srt-t tölti le
B.) srt felirat rendberakó: https://subtitletools.com/srt-cleaner - a létező leghasznosabb az összes srt link közül, a hülye youtube általi időkód sorokat átrakja más programok által is használhatóvá:
C.) srt fájl fordító: https://subtitlestranslator.com - korlátlan hosszúságú fájlokra:
D.) srt extraktoló: https://anatolt.ru/t/del-timestamp-srt.html - kiszedi az időkódok sorokat és csak a szöveg marad:
E.) tapasztlati tipp: ha a tisztítás majd fordítás után videófeliratot beégető program vagy a youtube nem fogadja el a feliratot, akkor az srt cleaner-en még egyszer át kell futtatni
F.) videó felirat beégetők
Vidcoder https://vidcoder.net - freeware, kicsi, gyors, pontos.
Használati utasítás képekben:
vagy ugyanez ha eltűnne, archiválva itt: http://archive.is/uPUF9

 ****MÉM GENERÁTOROK:****

Mém generátorok:
-webes:

 ****GIF MOZGÓKÉP YOUTUBE VIDEÓBÓL****

Gif mozgókép youtube videóból, annak egy részletét kiválasztva: gifs.com/ és a perjel után a videó URL-je, ami a youtube.com/ után van. Tehát pl.
ez pl. egy vicces macska videóból készíthő gif, alább a teljes URL, tehát a .com/ utáni részt kell hozzáírni a gifs.com/ után; eredeti link: https://www.youtube.com/watch?v=tpiyEe_CqB4
sok ideig tart, míg betölt, főleg hosszú videóknál, de aztán lehet hang nélküli rövid mozgó képeket, gifeket gyártani, amik képfájlok.

 ****INSTAGRAM TÖMEGES FELTÖLTŐK, INSTAVIDEÓ LETÖLTŐK PC-RŐL****

Instagram feltöltők asztali gépről, több képet is egyszerre:
-Időzítve feltöltő:
www. combin . com/product/free-instagram-scheduler
--a combinnak nem engedi a fb az URL-jét (nem tetszik nekik, hogy nem tudják úgy statisztikázni így az insta használókat)
-Desktop for Instagram böngésző kiegészítő:
-Desktopify böngésző kiegészítő::
- Improved Layout for Instagram.com

 ****YOUTUBE és INSTA VIZSGÁLÓ****

Socialblade videó csatorna elemző, versenytársak, ellenfél youtube, instagram statisztikái ellenőrzésére, összehasonlítására, youtube channel csatorna és youtube user profil egyaránt vizsgálható:

 ****OLDALAK ARCHIVÁLÁSA****

Ez a két weboldal online publikus biztonsági mentéseket készít. Magától nem a teljes kívánt webhelyről, hanem adott webhely egy darab oldaláról. Csak arról az URL-ról, oldalról, amit éppen látsz, tehát az aloldalakat, adott oldal menüjének további oldalait külön kell egyenként
http://archive.is (legfelül piros szövegbeviteli mező) és
http://archive.org/web (lap legalján mobilon vagy lap jobb-alsó sarkában asztali gépen)
-ha az archive.is kiírja egy felugró ablakban, hogy egyszer már mentették, akkor is mentheted, egymás alatt láthatók lesznek a különböző időben történt mentések
-az archive.is-zel olyan publikus oldalakat is lehet archiválni, amikről a keresőmotorok elvileg le vannak tilva
-az archive.org-gal lehet pdf-re végződő url-eket is menteni, az archive.is-zel nem mindig
-az archive.org-hoz bookmarklet (archiválási parancsot végrehajtó könyvjelző, a könyvjelzősávba kell behúzni): https://blog.archive.org/2017/01/25/see-something-save-something/ (van, hogy ez nem működik, de az arhive.org/web oldal beviteli mezője akkor is)
Sok archiválás után az archive.org/web nem engedi az újabb archiválást. Ilyenkor a Cookie-kat kell kitörölni, illetve további bőngészőket kell használni, mert a cookie-k böngésző alapúak.

  >> BÖNGÉSZŐK

Srware Iron browser, Brave browser, a Yandex browser, ezek mind chromium alapúak (mint a google chrome), a Brave-ben van különálló Tor böngésző is, és a Firefox-ra épülve van a híres Tor Browser.

 >> VPN-PROGRAMOK

- IP-cím, "virtuális lakcím" módosítása
Adott esetben akár az IP-címet megváltoztatni VPN-nel, ebből a Browsec.com és a Windscribe.com a legjobb, mindkettő böngészőkiegészítő és ingyenes, utóbbi jobb, utóbbinál van asztali program is, az asztali és a böngésző alapút is lehet egyszerre de kellni nem kell (ha mindkettő fent van, akkor az asztali kapcsolódik egy idegen IP-címr és ar-RÓL kapcsolódik a böngésző alapú egy másikra). Az asztali önmagában elég, a böngésző alapú csak abból az adott böngészőből érvényes és a böngészőn kívüli programból már nem.
Ha egy weboldal országkorlátozás alatt van, VPN-nel el lehet érni.
 >> Weboldal gyorsító:
 >> OneTab: túl sok böngésző fület egy gyűjtő fülbe teszi

 ****KÉPERNYŐFOTÓ KÉSZÍTÉS és KÉPERNYŐVIDEÓ KÉSZÍTÉS****

Képernyőfotó és -videó készítés
- awesome screenshot screen recorder (videó és képfelvevő, képernyőképbe belerajzoló):
- nimbus screen recorder (videó és kép felvevő, képernyőképbe belerajzoló), evernote-hoz hasonló asztali jegyzetelője is van:
- Loom for Chrome (videó és kép felvevő, képernyőképbe belerajzoló)
- Full Page Screen Capture (ez csak képet készít)
-Camtasia Studio asztali program a Techsmith-től

 **** TÖMEGES KÉPLETÖLTÉS  ****


ImageAssistant Batch Image Downloader: egy adott weboldalon tárolt összes kép megjelenítése és akár tömeges letöltése
https://chrome.google.com/webstore/detail/imageassistant-batch-imag/dbjbempljhcmhlfpfacalomonjpalpko

 ****FÁJLMEGOSZTÁS és VIDEÓHÍVÁS egyben****

https://mega.nz - 50GB tárhely, hatalmas fájlok és mappák feltöltése és megosztása, publikus feltöltő mappa, asztali gépen chat, mobilon beépített hanghívás és videóhívás - ugyanolyan mint a skype vagy viber vagy a whatsapp vagy a signal.org , de kevesen használják ezért jobb minőségű, és email-címet kell megadni a másiknak, nem tudja meg a mobliszámodat. Az email-címnek regisztrációkor lehet használni a https://temp-mail.org/en -ot is.

 ****SZÖVEG GÉPELÉSE HANGDIKTÁLÁSSAL****

Szöveg gépelése hangdiktálással:
- Google Drive http://drive.google.com -> új szöveges dokumentum (Új Google Dokumentumok) -> Tools -> Voice Typing (magyarul Eszközök -> Hangvezérelt írás)
vagy
-VoiceNote II - Speech to text
-mobilon Voice Notebook app, ingyenes és szuper: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.voicenotebook.voicenotebook
-Gmailben asztali gépen: Dictation for Gmail böngésző kiegészítő https://chrome.google.com/webstore/detail/dictation-for-gmail/eggdmhdpffgikgakkfojgiledkekfdce

 ****HOSSZÚ SZÖVEG KAMERÁBA OLVASÁSA****

Ez a teleprompter nevű eszközzel oldható meg, sokféle van,
Legjobb a Leeventi Teleprompter Amazon.de-ről, fent ablak tetején a keresőmező jobb oldalán a kis földgömbnél lehet angolra váltani; az amazon.de-ről gyorsabban Mo-ra ér a csomag, mindig UPS-szel, mintha brit vagy amerikai amazonról jönne. A legjobb app hozzá az Elegant Teleprompter Pro, érdemes megvenni: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.ayman.elegantteleprompter.paid&hl=hu_HU

 ****GÉPI BESZÉDHANG VIDEÓBA****

Beszédhang készítése videóba nem saját hanggal, privátszféra védelme érdekében
Google Translate szövegbeviteli részénél magyarnál is van egy kis hangszóró ikon, az 5000 karakterig felolvassa a szöveg https://translate.google.com/
ezt kell felvenni
-vagy mobilt a hangszóró közelébe téve easy voice recorder app-pel: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.coffeebeanventures.easyvoicerecorder&hl=hu
-vagy asztali gépen audacity freeware szoftverrel https://www.audacityteam.org/download

 ****VIDEÓ KONVERTÁLÓK HANGGÁ****

videó konvertálók hanggá, mp4 to mp3 converter
- asztali program, ingyenes, megbízható, tömegesen tud mp4-ből mp3-mat és nagyon gyors, kis erőforrás igényű: https://www.maniactools.com/soft/m4a-to-mp3-converter/batch-processing.shtml
- online mp4 to mp3 konverter: https://ytmp3.cc

 ****REKLÁMMENTES YOUTUBE INGYEN****

Youtube reklám nélkül mobil eszközökön:
Vanced nevű app:

 ****YOUTUBE CSATORNA HALADÓ FELIRATKOZTATÓ LINK****

youtube csatorna linkjét a ?sub_confirmation=1 végződéssel egészítsétek ki, így automatikusan felugrik egy feliratkoztató ablak, amikor rákattintanak.
így:

 ****HÁROM LEGFONTOSABB KIEGÉSZÍTŐ YOUTUBE-HOZ****

-Stop Autoplay for Youtube™
-Video Speed Controller - beágyazott videókhoz is működik, nemcsak youtube-on
-Legjobb reklámblokkó mindenre (web, youtube, facebook): https://getadblock.com

 ****YOUTUBE ADMIN BOOSTOLÓ****

Saját youtube csatorna kezeléséhez admin felület boostoló:
- TubeBuddy https://www.tubebuddy.com - ingyenes
vagy
-VidIQ https://vidiq.com - ingyenes
mindkettő mást tud, érdemes mindkettőt, időben hol ezt, hol azt használni

 ****STREAMELÉS EGYSZERRE TÖBB HELYRE****

Videós élőzés egyszerre egy feltöltéssel a facebookra-youtube-ra:
-StreamYard: https://streamyard.com - ingyenes
vagy
-Streamlabs: https://streamlabs.com - ingyenes, ezt Twitterre is tud élőzni, ami a twitter által tulajdonolt Periscope-on keresztül megy: https://www.pscp.tv

 ****VIDEÓ LETÖLTŐK ASZTALI ÉS BÖNGÉSZŐ ALAPON****

A.) BÖNGÉSZŐ ALAPÚ
Savefrom.net: https://en.savefrom.net - néha az egészen nagy felbontásokat nem tölti le, ekkor jön az asztali vagy böngésző kiegészítő alapú megoldás
B.) ASZTALI GÉP ALAPÚ
asztali videó letöltők:
- 4K Video Download - ez teljes youtube playlist-et is ingyen le tud tölteni (a hasonló programok 99.9%-a csak fizetősen tudja ezt, ez ingyenesen is)
- Videoder - szintén asztali, ha valamit az előbbi nem vagy problémásan tudna leszedni, de ez ingyen nem tud playlistet egyben
C.) BÖNGÉSZŐ-KIEGÉSZÍTŐ ALAPÚ
böngésző kiegészítők chrome/firefox-hoz beágyazott weboldali videókhoz:
-Media Download Manager by Skyload - veri az összes többi chrome alapú videó letöltő kiegészítőt
http://skyload.io ingyenes chrome és firefox bővítmény
-Video Downloader for FaceBook chrome extension
-Simple Vimeo Downloader
-Video Downloader professional firefox addon - saját tapasztalat, hogy volt már, hogy a skyloaded által nem letölthetőt le tudott tölteni

➽ Letölthető dokumentumban: ➽

>> Google Dokumentum Publikus link:
https://docs.google.com/document/d/e/2PACX-1vQClYO9NN5msPbqEKHWqj8pnNpmtaYrMkl0wXPWvIyfydda__m76Vheia563MTnyjnWRFWyZSuAktjQ/pub
(a dokumentum oldal tetején link a szerkesztéshez, saját egyedi Google Drive másolat készítéséhez)

>> Böngészőbe könyvjelzőként külön .html fájlként is elmenthető, helyi saját gépeden tárolható .html weboldal fájlként, illetve word és pdf fájlként:
http://www.mediafire.com/folder/tb64zt3a9x84e/IGAZSÁGHARCOS%20ESZKÖZTÁR%209%20A4-es%20oldal


◢ BLOG: VilagHelyzete.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: https://www.AlternativHirek.com