2013. június 25., kedd

Megtörtént a magas szintű bejelentés földönkívüliek és a nemzetközi háttérhatalom létezéséről !


Olyan dolog történt, ami világraszóló visszhangot kellett volna kapjon. 
Hivatalos és magas szintű bejelentés hangzott el mind a Földet évezredek óta látogató földönkívüli fajokról, mind a Földet irányító háttérhatalmi erőkről és azok főbb szervezeteiről. 

Nem más jelentette ezt be és kérte számon a többi kormányon is az igazság "teljes felfedését" (Full Disclosure), mint Kanada volt honvédelmi minisztere, Paul Hellyer. Érdemes mindenkinek végighallgatnia a teljes beszédet! 
Citizen Hearing On Disclosure (CHD) konferencia múlt hónapban Washington DC-ben zajlott le, amely tulajdonképpen magas szintű szakértők és tanúk meghallgatása annak érdekében, hogy az emberiség minél előbb tudja meg az igazságot ebben a kérdésben. 


Jelmondatuk: "Ha a Kongresszus nem végzi el a dolgát, az emberek majd megteszik!" 


A Földön élnek földönkívüliek, legalább 4 különböző faj látogatja a Földet, melyek valószínűleg eltérő szándékokkal teszik ezt. Elmondta Paul Hellyer, hogy  tudomása van arról is, hogy legalább ketten az amerikai kormánynak dolgoznak. 
Az emberiségnek joga van tudni a létezésükről és a már kialakult együttműködésről. 

Majd rátér arra, ami minket is közvetlenül érint és része a körülöttünk felépített teljes megtévesztésnek, magának a Matrixnak, melynek a lebontásában sok-sok igazságkutató ember részt vesz....: 

Nektek már nem újdonság,  - de sok ember még mindig nincs tisztában azzal - , hogy "a Földet egy titkos társaság vezeti, amelynek tagjai a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), a Bilderberg-csoport és a Háromoldalú Bizottság (Trilateral Commission), a Nemzetközi Bankkartell, az Olajkartell, a különböző hírszerző szervezetek tagjai és a katonai junta választott tagjai, ők titokban akarják tartani ezeket az információkat az emberiség előtt." 

És akkor még nem is beszéltem a 13 vérvonalhoz tartozó Családról, az Illuminati Vérvonalról, mely az egész piramist uralja, a tetején egy nagy családdal....... (ezt pedig teszem hozzá én... SBG Buddha)

203 megjegyzés:

  1. Van vér a pucájában, hogy ezt így fel merte vállalni. Már csak egyet nem értek: miért akar a globális felmelegedés elleni harc alatt összefogni minket? Nincs globális felmelegedés, neki is tudnia kéne, ha ennyi mást is tud.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "...miért akar a globális felmelegedés elleni harc alatt összefogni minket?..."

      Viszonylag őszintének tűnt így első blikkre, szerintem egyszerűen nem jutottak el hozzá az információk ezügyben, vagy az sem kizárható hogy egy jól felépített tudatos kiszivárogtatásról, terelésről van megint szó.

      Ettől függetlenül kétség nem fér hozzá, hogy nem vagyunk egyedül.

      Törlés
    2. Nem lehet, hogy a globális felmelegedés kifejezés, csak egy jelszó, egy fedősztori? 95-97' körüli dokumentumban szerepel Teller Edének az időjárás szabályozására illetve a drasztikus klímaváltozások visszafordítására írt terve, ennek a módjai és lehetőségei, amelyben megtalálhatóak többek között olyan légi, és szárazföldim, és vízi technológiák, mint a chemtrail, amire mostanában nagyon mutogatnak az emberek, vagy az óceánok fémmel való elöntése, az algaképződés érdekében. Ezek jó részét, legálisan vagy illegálisan, de kipróbálták, és jelenleg is művelik. Egy két ilyen eset nyilvánosságra került, és ha azt nézzük, hogy ez egy terv a negatív klímaváltozások kiküszöbölésére (vagy bármi másra ami eszünkbe jut), akkor egyértelmű, hogy ha a terv egyik részét megvalósították, akkor a többi elemét is, hisz másképp felesleges lenne elkezdeni. Ha ebből a teljesen logikus érvből indulok ki, és azt veszem figyelembe, hogy a tervet bármilyen akadályon keresztül viszik, mert ők az elit, hisz dollármilliárdos befektetésekről van szó, akkor nyilvánvaló hogy a terv működik, és folyamatban van. Lehet találgatni hogy mire megy ki az egész; Háború és politikai benyomás az időjárási folyamatokkal, az emberek és a talaj mérgezése, vagy akár valós harc a klíma normalizálódásáért. Nos, ez most nem lényeg, de a kérdésetekre választ ad: Valami zajlik, valami aminek köze van az időjárás, és klíma módosító tervezethez, és kedves kanadai Barátunk teljesen jogosan emlegette fel a dolgot, mert ezáltal a globális felmelegedés jelszó is megállja a helyét, hogy alibit nyújtson ezen technológiák létezésének és bevetésének, s hogy mit értett pontosan alatta, mi az ami valójában zajlik, és mi milyen célok érdekében, azt mi egyszerűen nem tudjuk. Említette is, hogy tud dolgokról amelyekről még nem beszélhet nyilvánosság előtt, itthon én sem hallottam se interneten, se más médiában, hogy ezekből bármit is kipróbáltak, ergo arról is csak találgathatunk hogy mi a célja, addig amíg nem jön valaki aki ezt is elmondja a nyilvánosságnak, és mondjuk úgy majd egy vallomásnak fog hangzani mint a fenti videó. Most komolyan, azt várják az ilyenek hogy hálásak legyünk nekik? Nem kívánok rosszat senkinek, de Paul bácsinak nem sok lehet már hátra, és mióta tartogathatja magában ezeket a dolgokat?

      Mint ahogy szerintem Ő is eléggé a vége felé lett ilyen beszédes:

      http://atv.hu/hircentrum/2008_jul_panikban_a_nasa__mindent_elmondott_az_ufokrol_a_holdutazo___videointerju.html

      Ezzel nem az a baj hogy öregek, még csak nem is az, hogy most lett bátorságuk beszélni, hanem az hogy akárki akármit mond, ilyen korban ők már könnyű "célpontok", a mentális képességeik romlására hivatkozva el lehet őket söpörni. A srácban, aki nyilvánosságra hozta ezt a PRISM dolgot, abban van kurázsi, legalábbis ha igazak a hírek. Vagy a gyerekben aki nem DDoS támadásokkal piszmogott, hanem feltörte a NASA szervereit. De azt mondom ennél még Assange-be is több van/volt. Na persze, a róluk kialakított képben is lehet kétséget ébreszteni, de ők azért könnyebben védik meg magukat, mint egy idős ember, és a hírnév itt még csak rátesz, az egyiknél negatív, a másiknál pozitív irányba, főleg ha továbbra is tervezik azt, hogy szerepelnek.

      Íme tavaly októberben, Kanada partjainál történt illegális "megtermékenyítés":

      http://planetsave.com/2012/10/17/u-s-businessman-conducts-massive-and-illegal-ocean-fertilization-experiment-off-canadas-west-coast/

      http://www.guardian.co.uk/environment/2012/oct/15/pacific-iron-fertilisation-geoengineering

      Ennek a szerintem még elfogadható változata az, amikor hajóroncsokat helyeznek el a vízben, hogy azon megtelepedjen az alga, meg a többi benne kedvét lelő élőlény otthont találjon benne, ámbár a fenti cikkekben is idézőjelbe teszik az illegálist, és úgy nyilatkoznak benne, hogy ezzel a természetet állítják helyre. Kérdem én, akkor ennek miért nincs nagyobb visszhangja?

      Törlés
    3. A FÖLDRŐL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS
      és az
      EMLÉKEZŐKÉPESSÉG ELTÖRLÉSÉRŐL szóló KÜLÖN-EGYEZMÉNY-ről
      2013. 06. 25-ei interneten közreadott írásban,
      kaptunk felvezető részletes tájékoztatást:
      - a szíriuszi Vének Tanácsából üzenetük 1. levelében -


      Idézetek az „1. levél” tartalmából,
      (melyben a NAGYBETŰS KIEMELÉSEK TŐLEM):
      - egy kisebb (ide most nem feltett) bevezető szöveget követően -

      „A Vének Nagy Tanácsa szerint elérkezett az idő, hogy erről pontosan ismertetve legyetek. Súlyos dolgok kerülnek felszínre, amely hírek hallatán, talán egy kissé elszomorodtok, vagy meghökkentek, de tudnotok illik a létezésetek körülményeiről. Ha ezt a tételt kihagynánk az információk közül, nem tudnátok tovább dolgozni, és nem tudnátok helyesen értelmezni a küldetéseteket.”

      „Amarende, előző levelében (beszélt nektek egy bizonyos, különleges törvényszerűségről a Föld nevű bolygón.”
      1. * * * link lentebb
      „ E tétel szerint, a lélek fizikai testet öltésekor, emlékezőképessége
      - átmenetileg - sötétbe borul. Ez azt jelenti, hogy nem emlékeztek semmire előző életeitek tanulságából, nem emlékeztek semmire az Univerzum működésével kapcsolatban, és bár a lélek az adott inkarnációra különleges küldetéssel érkezik, általában csak sokára derül ki,
      – vagy egyáltalán nem –, létének igazi célja.”

      „A mai fő témánk e külön-egyezmény létrejöttének és hatásainak ismertetése lesz.

      E törvény alapja, tulajdonképpen, egy Globális Csillagközi Békeegyezmény tételeként van rögzítve, amely nem tekinthető univerzális törvénynek, hiszen a galaxis egyetlen pontjára igaz. Mivel azonban a Földre vonatkozik, így rátok is vonatkozik. Az egyezmény maga, kizárólag a Föld nevű bolygóra volt érvényben.

      Szerződő felek, békeszerződésben határozták meg egy, az Univerzumon belül élő, frekvenciaidegen faj átmeneti életterét. Az erre a célra megjelölt hely: az Univerzum kék bolygója, a Föld. A békeszerződés arra az időszakra szól, amely alatt e frekvenciaidegen faj helyreállítja a saját maga által kipusztított lakóhelyeit, amelyeket megsemmisítve, lakhatatlanul hátrahagyott, a helyreállítási munkák befejeztével azokra visszavonul, de maximum a szerződésben meghatározott időpontig.

      Az időintervallum végét 30 000 földi évben állapították meg, és ez, a ti számításaitokat követve - az időszámítási pontatlanságokat is belekalkulálva - pont 2012 decemberére esett. Ekkorra kellett volna készre jelenteniük munkálataikat, az egyezményt napvilágra hozva bejelenteniük kilétüket, és csoportjaiknak elhagyniuk a Földet."

      1. folyt. köv.

      Törlés
    4. 1. folyt. köv.

      "A békeszerződés megkötésére, azért volt szükség, mert e létidegen fajok, saját, kipusztított lakhelyeiket hátrahagyva, hontalan hordákként raboltak a galaxisunkban. Az életük fenntartásához szükségük volt vízre, oxigénre, aranyra, ásványi anyagokra, munkaerőre. Saját otthonuk nem lévén, azokat más bolygókról, erőszakkal szerezték meg, és így állandó fenyegetettségben tartották a fénytársadalmak békés világát.

      Az állandó harc megfékezésére, galaxisbéli fényszövetségek, kényszerből, úgy döntöttek, hogy békét ajánlanak fel a portyázó hordáknak, amely békeszerződés keretein belül átmeneti lakhelyet biztosítanak a számukra, ahol életükhöz és a helyreállító építkezéseikhez minden a rendelkezésükre áll. Ez az átmeneti élettér, amely egy valódi kincses bolygó: a Föld.

      Rabló garázdálkodásuk féken tartására, a Föld kizsigerelését gátló óvintézkedésként, a fényoldal, kikötötte továbbá azt, hogy az életteret, valamint a földön élő, mindenkori, emberi, fizikai testet ne csak a frekvenciaidegen fajok lélekcsaládfái használhassák, hanem fénytársadalmak lélekvonalai is. Ez magyarul azt jelenti, hogy teljesen ugyanolyan, földi testbe, fénylelkek épp úgy születhetnek, mint az árnyék fiainak lelkei. Pontosan tudta mindkét fél, hogy ezen intézkedés, az állandó fénytársadalmi kontroll miatt, természetesen, féket jelent majd az árnyékoldal határtalan dorbézolásnak. Életfeltételeik ’zavartalan’ kialakítása céljából azonban, ők cserébe időelőnyt kértek önmaguk számára. Így kérésüknek eleget téve, az egyezmény tartamára, a fényoldalról érkező lélekcsoportok, átmenetileg teljes emlékezettörlésen esnek át leszületésükkor, valamint az árnyoldal kilétére vonatkozó információktól távol tartatnak. Kötelezték ugyanakkor magukat arra, hogy az egyezmény lejárta után bejelentik kilétüket, a céljaikat, valamint a további elképzeléseiket. Ezen felül elfogadták a tényt, hogy a lejárat után egyre tisztább tudattal érkező fénylényekkel kell a létsíkot megosztaniuk."

      2. folyt. köv.

      Törlés
    5. 2. folyt. köv.

      "Egy vázlatot nyújtunk át nektek, amelynek értelmezésére a következő anyagban kerül sor. Most csak azt figyeljétek meg, hogy az Univerzum lélekcsaládfái fény- és árnyoldalra bomlanak. A Föld leárnyékolása pedig a vázolt formában művi úton történik.”
      2. * * * link lentebb

      „Az árnyoldal felei mindig is tisztában voltak, vannak és lesznek azzal, hogy fénytársadalmak lélekcsaládfái többszörösen túlszárnyalják az ő lélekerejüket. Éppen ezért kikövetelték maguknak azt a prioritást, hogy
      MINDADDIG, AMÍG a FÉNYLELKEK NEM KÉPESEK SAJÁT EVOLÚCIÓS FEJLETTSÉGI SZINTJÜKSNÉL FOGVA VISSZANYERNI EMLÉKKÉPEIKET,
      vagy az egyezmény ideje le nem jár, JOGUKBAN ÁLLHASSON ŐKET ALÁRENDELTSÉGBEN TARTANI.

      Az egyezmény kimondja:
      ABBAN a PILLANATBAN, AHOGY a LÉLEK BELSŐ TUDÁSÁRA TÁMASZKODVA MEGVÁLTJA ÖNMAGÁT, VÉDELMET ÉLVEZ .
      VISSZANYERI és HASZNÁLHATJA BELSŐ ENERGIA- és INFORMÁCIÓS FORRÁSAIT, és NEM KÉNYSZERÍTHETŐ a FREKVENCIA-IDEGENEK által FELKÍNÁLT FORRÁSOK HASZNÁLATÁRA.

      Ezen túlmenően pedig hozzáláthat a fénylélek szükségleteinek legmegfelelőbb, fizikai forma helyreállításához. (DNS kódok újratöltése, gyógyító folyamatok, az ősi érzékszervek helyreállítása, a fizikai testetek könnyebbé tétele, stb.)"

      3. folyt. köv.

      Törlés
    6. 3. folyt. köv.

      "A békeszerződésben felek kijelentik, hogy a béke érdekében, közös akaratukkal megegyezően, a helyreállítási munkák ideje, maximum 30 000 földi év. Engedményezésre került, hogy a földi élettér minden létsíkját céljaiknak rendelhessék alá, felhasználhassák azokat kísérleteikre, fejlesztéseikre, és az ujjá építéshez nyersanyag-szükségleteik fedezésére. Felhasználhatják az élővilágot, köztük az embert is, genetikai állományuk frissítésére, dolgoztathatják azt, kísérleteket folytathatnak a fizikai testen, új növényi, állati, és emberi egyedeket hozhatnak létre.

      Nos, ebből a kísérlet-sorozatból született meg a mai, legyengített emberi forma, amely ötvözete a fényember és az árnyékoldal genetikájának. Különleges tulajdonsága, hogy a kétféle genetika egymással kompatibilis. A legnagyobb problémájukat az jelenti, hogy a genetikát ugyan tudták keresztezni, a lélekminőséget azonban nem.
      2000 éve a legfőbb kísérleteik pont ez irányba haladnak. Tesztelik a fénylények tűrőképességét, agresszív hajlamokat csíráztatnak a lelkükben, halálra bosszantják, mérgezik, és kínozzák a gyengébbeket, vírusok kifejlesztésével, megvonásokkal, félrevezetéssel, bizonytalanságban tartva tesztelik őket.
      Ugyanis ismerik az egyezmény azon tételét, miszerint a FÉNYLELKEK BÁRMIKOR AKTIVÁLÓDVA KERSZTÜL HÚZHATJÁK SZÁMÍTÁSAIKAT .

      Ma már sejtjük, hogy a Föld további bitorlása a céljuk, és tartani lehet a kipusztításától,
      – mint már több életterük is bizonyíték rá (Mars, Hold, Plejádok csillagkép néhány bolygója).

      A bejelentéseiket húzzák-halasztják – érthető módon. Nem arra vár a világ, hogy azt jelentsék be kormányaitok: földön kívülieknek dolgozunk, hanem azt, hogy KIKNEK és MILYEN FELTÉTELEKKEL ! (ez a kiemelés az eredeti levél szerint) Erre néhány gyenge próbálkozás már volt, de nem a teljes igazság napvilágra hozatala. (Íme, egy példa – Júlia megj.)"

      4. folyt. köv.

      Törlés
    7. 4. folyt. köv.

      "Kérdezhetitek tőlünk azt, hogy ha megállapodás rögzítette az életfeltételeket a Földön, akkor miért eszközlünk kívülről jövő beavatkozást az életetekbe?
      MIÉRT AKARUNK SEGÍTENI NEKTEK ?
      KIK VAGYUNK mi egymásnak, és MI lehet a KÖZÖS CÉLUNK ?
      Minden kérdésetekre választ kaptok a tanítási folyamatban, de első körben tisztázzuk le a következőket:

      Néhányan felemelkedtetek olyan szintekre, ahonnan már elérhetők az emlékképek, valamint éppen ezért OLYAN KOMMUNIKÁCIÓS FORRÁSOK ÁLLNAK RENDELKEZÉSETEKRE, AMELYEKET MINDIG is HASZNÁLTATOK MÁS ÉLETEITEK SORÁN.
      Tulajdonképpen e beszélgetés, és annak szívetekből való értése sem jöhetett volna létre anélkül, hogy ti ne közelítsetek frekvenciátokban hozzánk. Dédanyáitok idején e sorok tartalma teljes képtelenségnek tűnhetett volna – ne felejtsétek el!
      Tehát e folyamatot ti magatok idézitek elő, amelyre mi csak reagálunk, magyarul, nem tekinthető a tanítási folyamat kéretlen beavatkozásnak. De ha az is lenne, akkor is megtehetnénk teljes joggal, ugyanis az egyezmény azon tételei, miszerint, a fajidegen létformáknak el kellett volna hagyniuk a Földet, mint tudjuk, nem teljesültek. Durván megszegték az egyezményt, amely, azóta, le is járt, és immáron semmisnek tekinthető.
      Ez legyen a kiindulási alap!"

      5. folyt. köv

      Törlés
    8. 5. folyt. köv.

      "A legnagyobb gondot az okozza velük kapcsolatban, hogy saját otthonaik helyreállítási munkálatai félkészek, jól berendezkedtek a Földön, ezért a távozás még csak a gondolataikban sem merül föl. Évezredek alatt hatalmas fölényre tettek szert, uralják az emberiséget, mert tudatlanságban és rabszolgasorban tartják, ráadásul a Föld kihasználása és pusztítása is tovább folytatódik. Ezt az ütemet tartva félő, hogy a Föld ideje korán társai sorsára jut.

      A KÖZÖS MISSZIÓNK CÉLJA az lenne, hogy megoltalmazzuk a Földet a további pusztítástól, és a kezdetben virágzásnak indult, majd lerombolt fénytársadalmi alapokat ismét lerakva, végre megalapozzuk egy újabb, csodálatos élettér kialakításának lehetőségét. Erre a közös küldetésre kértünk fel benneteket, Drága Fénytestvéreink!

      Ti vagytok azok a fénylények, akiknek lelke tanításainkra visszarezeg, és akik vállaltátok, hogy a legyengített test lesz átmenetileg az otthonotok, azért, hogy megóvjátok a Földet: az állatokat, a növényvilágot, egymást, valamint fényt támasztva az árnyékos oldalon, segítsetek társaitoknak önmagukból is kibontani a fény erejét, hogy végre teljesíthessék küldetésüket.

      ELSŐ és LEGNAGYOBB FELADATOTOK az lenne, hogy rádöbbenjetek arra, hogy a fent vázolt okok miatt rejtetten, de hatalmas tudással rendelkeztek, és amelyet némi, önmagatokon végzett, tudatos munkával elérhettek. Ebben segíteni fogunk nektek.

      MÁSODIK dolog, AMIT SZEM ELŐTT ILLIK TARTANOTOK az, hogy magatok választottátok a küldetést, sőt tettétek mindezt a legnagyobb örömmel. A földi leszületés ugyanis tehertétel, és rendkívül keresett létforma, mert a lélek számára kiugró fejlődési lehetőséget tartogat."

      6. folyt. köv.

      Törlés
    9. 6. folyt. köv.

      "Hogy MI is ez AZ ERŐTELJES FEJLŐDÉSI LEHETŐSÉG, amit a földi inkarnációkban annyira értékelünk, nézzük hát pontosabban:

      Igen! Most már jól értitek: kizárólag csak a Föld az a hely a mi közös Univerzumunkban, ahol egy fénylélek, ha fizikai testbe születik, átmenetileg törlődik az előzőekben megszerzett tudása. Az ember szinte szabad prédaként, jóformán magára hagyva, tudásától kifosztottan érkezik a világra, akinek a lelkéért, szó szerint, elemek harca folyik. Az árnyékoldal mindent elkövet, hogy a fénylélek a tényleges tudását ne legyen képes, sőt, még csak eszébe se jusson, önmagából kibontani. Inkább hatalmas erőket mozgósít annak érdekében, hogy kontrollálja a fénylények csoportjait, inkább vállalja, hogy eteti, itatja, öltözteti, oktatja, kezeli, pénzeli, szórakoztatja, információval látja el őket, zajos közeget teremt a számukra, csak fel ne ébredjenek…

      A FÉNYLÉLEK nagy FELADATA a FÖLDÖN az lenne, hogy a ’homály’ ellenére is, önmagából áldozatokat hozzon tudása és lelke erősítésére,
      saját erejéből hátat fordítson a szemet és ingereket elkápráztató főszerepnek, amelyet az árnyékoldal valóságshow-jában neki szántak.
      CÉLJA LENNE, hogy érzékelje az érte folyó küzdelmet,
      pontosan felismerje, és azonosítsa a küzdelem résztvevőit,
      tudatosítsa önmaga felelősségét, a hovatartozását,
      majd saját, tudatos frekvencia-finomhangolására támaszkodva megoldáshoz jusson
      – vagyis újra emlékezhessen a lefátyolozott tudására, hogy azt a Föld és az emberi faj megmentésének szolgálatába állíthassa."

      7. folyt. köv.

      Törlés
    10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    11. 7. folyt. köv.

      "A szó legszorosabb értelmében, eddig az időszakig, a legtöbb földi ember számára, - sötétben tapogatózva - a puszta túlélés volt a tét, mert nem értelmezte a jeleket. Mostantól változtok, hiszen evolúciótokat tekintve, rengeteg nagyon erős lélek van közöttetek, akiknek a segítségére számíthattok.
      VÁLTÓKHOZ ÉRKEZTETEK, pontos leírását kapjátok a szabadulásnak, ha figyeltek.

      Drága, LÉLEKTESTVÉREINK !
      Nem kis feladatra gyülekezünk. SZABAD VÁLASZTÁSOTOKON MÚLIK hogy a KÖZÖS MUNKÁBAN RÉSZT VESZTEK-e VELÜNK.
      Ha úgy döntötök, hogy még távol tartjátok magatokat, azt is értjük. Sokat szenvedtek és emberhez méltatlanok a körülmények, amelyben sokan éltek. De, ha egyesítjük energiáinkat, csodák történnek nap, mint nap az életetekben, a Föld pedig lassan gyógyulni kezd.
      MOSTANTÓL RENDSZERESEN JELENTKEZÜNK .
      SEGÍTSÉGETEKRE LESZÜNK AZ EMLÉKEZÉSBEN.
      Kövessétek jelentkezéseinket és ha alkalmatok adódik, osszátok meg minden jóakaratú emberrel a tudást.

      A Lélek felemelő ereje szálljon rátok, Kedveseim! Veletek vagyunk, itt vagyunk, egyek vagyunk! Áldásom aranyozza be napjaitokat!

      Juventus „



      Csatornázta: Holló-Szabó Julianna
      2013 június 25. Budapest.

      E levél-üzenet teljes tartalma:
      http://atitoksikerkulcs.shp.hu/hpc/web.php?a=atitoksikerkulcs&o=juventus_tanitasai_1_8c9u

      1. * * *
      Amarende, előző levele: http://atitoksikerkulcs.shp.hu/hpc/web.php?a=atitoksikerkulcs&o=amarende_uzenete__7EmY

      2. * * *
      A Föld leárnyékolása vázolt formában művi úton történik – megtekinthető:
      http://atitoksikerkulcs.shp.hu/hpc/web.php?a=atitoksikerkulcs&o=juventus_tanitasai_1_8c9u

      További Juventus monográfiák: http://atitoksikerkulcs.shp.hu/hpc/web.php?azonosito=atitoksikerkulcs&oldalkod=ashtar_parancsnok_uzenete_a_magyarokhoz__lEOt

      Törlés
    12. Hm... azér ez kissé érthetetlen.

      Oké. Azt még a kis fejemmel fel tudom fogni, hogy vaneza... pólusosság, meg... kölcsönös egymásra vigyázás/ügyelés/őrködés. De... csak nekem tűnik úgy, hogy a bódogságos, meg felfényesedett arcok... hogy útszéliesen fogalmazzak: valami fura perverzió folytán folyamatosan szopássák önmagukat?

      Vagyis, jelenlegi tudásom, értelmi-, meg fejlettségi szintem szerint nem vagyok képes feldolgozni azt, hogy:
      Mindenféle ellenpólusok (hatalmak, szervezetek, meg tugyahóhér mik) kötnek egymással egy(?) egyezményt, amit a egyik fél reflexből felrugdal (mert megteheti, és/vagy mer épp olyanya van). Erre a másik fél pediglen nagy diplomatikusan félrenéz, hisz a egyezmény tárgyai (jelen esetünkben, mink humánok és a FődAnyu, mint játéktér) tele vannak szabad akarattal, valamint ők választották eme jáccótért. (De legalább nagy lendülettel szurkol a sajátjainak.) Valami általam szintén nem feldolgozható távoli "felfényesedés"/tapasztalás reményében.

      Kérdés:
      Vajon egy olyan fickó/lélek/vagyami, aki leélt/tapasztalt némi időt mért megy bele olyan "bótba", ami első látásra is, nem túl előnyös számára?
      Úgyértem... remek, ám, hogy olyant tapasztal, amit esetleg még eddég nem (s ez talán épülésére szógál). Ám józan parasztias ésszel (persze csak eme fődi húsruha elgondolásait követve) mérlegelve tán naivság azt feltételezni olyan arcokról, - akik ugye lét-, élet-, fajidegenek, s (vélhetően) nem először vernek átal mindenkit - maj most jól megjavulnak, s minden fogadalmat, megegyezést betű és értelem szerint jól betartanak.
      Lehet kicsi vagyok én ehhez (is) de... tudtommal a jóság nem egyenlő a naivsággal. Megpersze... a hülyeséggel sem.

      Vagy... ez is ugyanolyan kamu és terelés, mint sokminden manapság.

      Törlés
    13. Opsz... erről a apróságról el is feledkeztem...

      Kiemelés tőlem, nektek:
      "A békeszerződés megkötésére, azért volt szükség, mert e létidegen fajok, saját, kipusztított lakhelyeiket hátrahagyva, hontalan hordákként raboltak a galaxisunkban."

      "Az állandó harc megfékezésére, galaxisbéli fényszövetségek, kényszerből, úgy döntöttek, hogy békét ajánlanak fel a portyázó hordáknak, amely békeszerződés keretein belül átmeneti lakhelyet biztosítanak a számukra, ahol életükhöz és a helyreállító építkezéseikhez minden a rendelkezésükre áll. Ez az átmeneti élettér, amely egy valódi kincses bolygó: a Föld."

      Tehát. Lehet (mi több, biztos) nem értem én eztet, de... Legelébb. Vonnék egy párhuzamot. Amolyan történelmit. Átilla és Róma. (Oszt hogy ezből mi igaz, meg mi nem... azon majd okosok rugóznak.) Aztán. Érdekes lehet a Univerzális társadalmak... hogyismongyam?... felépítése, hisz némiképp hajaz a mink kis Fődinkére. (Vagy csak úgy mongyák, hogy ércsük?)
      Megmég. Lefordítva a kiemeléseket eccerűbe. A fényes srácok megunták, hogy feszt pofonrúgdalják, meg kicsontozzák őket, ezér leűtek tárgyalni. És attak zálogot. (Vagy fizettek sarcot. Kinek melyik teccik jobban.) Mindezt úgy, hogy "odahaza" meghirdettek egy ilyen... hátőőőő... felfényesedős/tapasztalós/mindenki mást megmentős questet a arra fogékonyaknak. Akik persze örömest beáldozták saját magukat a köz érdekében.

      Mit is mondhatnék még? Remek is a ilyen mentalitás. Meg Fényesség. De télleg.

      Nem kicsit sántít a történet itt-ott. (Mán nekem legalábbis.)

      Törlés
    14. Írod:
      - "globális felmelegedés kifejezés, csak egy jelszó, egy fedősztori ?”
      - „ez egy terv a negatív klímaváltozások kiküszöbölésére (vagy bármi másra ami eszünkbe jut)”
      - „Lehet találgatni hogy mire megy ki az egész; Háború és politikai benyomás az időjárási folyamatokkal, az emberek és a talaj mérgezése, vagy akár valós harc a klíma normalizálódásáért”
      - „ezáltal a globális felmelegedés jelszó is megállja a helyét, hogy alibit nyújtson ezen technológiák létezésének és bevetésének, s hogy mit értett pontosan alatta, mi az ami valójában zajlik, és mi milyen célok érdekében”
      Egyetértek ezzel a ráközelítéssel, és remek ki nem mondott gondolatok !
      Az eddigi gyanúnkat és feltételezéseinket, ím már Juventus mesterék oldaláról legfrissebb üzenete is alátámasztani és megerősíteni látszik. S ha összekötjük fejünkben az infók fonalát, legjobb időzítéssel került az éterbe a fenti bejelentéssel párhuzamosan !
      *
      Alábbiakban kissé szabadjára engedem a gondolataimat találgatások és feltételezések szintjén:
      Az info-morzsákat megemésztve, nekem úgy tűnik, a HAARP és melléktermékei VALÓJÁBAN a Föld bolygó űrtéri lokalizációját célozzák a "globális felmelegedést megakadályozó" technológiák több síkú bevetésének sürgetésével, hogy megakadályozzák a Galaxisból a Földünkkel szimpatizáló más Csillagközi Lények pl.: akár fizikai beavatkozásait, akár a mentális üzeneteik továbbjutását,- azok emberi idegrendszert leárnyékoló módszerekkel.
      A chemtrail alkalmazása, "kifelé" (Csillagtestvér támogatóink felé) egyúttal üzenet is lehet, melynek 'tartalma' : Föld bolygónkat és rajta az emberiséget, - ’túszul’ ejtették ...
      A továbbiakban gondolataim ezt a verziót kísérelik meg körbejárni.
      Érdemes lehet végig gondolni, ebben a lehetséges helyzetben egy túsz, hogyan is szabadulhat fogva tartói karmaiból (?) …

      Túsz_1 folyt. köv.

      Törlés
    15. Túsz_1 folyt. köv.

      A békepaktum lejártával, - a sarokba szorított „fészek rakók”, ha ’válaszul’ a Földet meg kívánják semmisíteni, – akkor Csillagtestvéreink fizikai beavatkozása, ELVIEKBEN most már a galaxis többi bolygója védelmében is, jogszerű lehet…
      DE: LEGYÜNK RÉSEN, mert most már az is lehetséges, hogy csak a fogva tartóink egy űr-shownak álcázott látványos előadásában lehet részünk…
      A Fény-csillagtestvérek morális szintje ugyanis fejlettebb annál, minthogy fizikailag beavatkozzanak egy Szabad Akaratú bolygó belügyeibe ! De, mint Juventus mestertől is olvashattuk, a mentális és belső spirituális képességeink kibontakoztatását előmozdító tanítást a kozmo-morál nem tiltja.
      Tehát, morálisan igencsak leckét kaphatunk abból, ki-mit tart majd lehetségesnek, s ahol egyénileg és társadalmi szinten morálisan éppen tartunk, abban a látványban lehet részünk…
      Figyeljünk oda, ’bedőlünk-e’ egy lehetségesnek beállított esetleges megtámadásos holografikus űr-show mutatványnak…
      Fénytestvérek hangsúlyozzák:
      fejlődésünk egyik mércéje épp a MEGKÜLÖNBÖZTETNI TUDÁS !

      Túsz_2 folyt.köv.

      Törlés
    16. Túsz_2 folyt.köv.

      A Juventus-i üzenet értelmében, talán most már nem tévedünk akkorát, ha azt feltételezzük, hogy a Föld körül állomásozó Fény-flották, inkább a Földet túszul ejtőket megfigyelői, demonstráló, (a Sötéteket) sakkban tartó képviselet, - a Földünket megszálló szerződést szegőkkel szemben…
      De, mivel „odakint” feltételezhetően túsztárgyalások folynak, a fizikai védelmünk helyett, inkább a saját mentális képességeink birtokba vételére ösztönöznek,
      - Juventus üzenetét én így értelmezem.

      Továbbá most már az is egyre inkább körvonalazódni látszik, hogy a Földről evakuálást feltételezhetően NEM a FÉNY-FLOTTÁSOK fogják felkínálni az emberiségnek.
      Ugyanakkor a felvilágosultabb, érett lelkek álmukban kaphatnak tanítást, továbbképzést az állomásozó Fényesek űrhajóin…
      Nos, szerintem úgy lehetséges űrhajó és űrhajó közti különbségtétel, ha fokozottabban odafigyelünk a gondolatainkra, érzelmeinkre, mit is kívánunk valójában, mivel kötjük le mentális és emocionális energiánkat, figyelmünket.

      Amilyen rezgéseket bocsátunk ki magunkból egyénileg és össztársadalmi szinten, annak a rezgésszintnek megfelelő válaszokat kaphatunk !

      Tudatosan, felelős belső elköteleződésből saját magunk indítványozzuk-e a tovább képeztetésünket, vagy inkább csupán egy csábító felajánlásnak engedelmeskedünk-e…
      A kozmo-moralitásban a csábítási trükk felismerése, a felelősséggel tudatos választásunkat teszteli !

      Talán mégis elkerülhető, hogy továbbra is csapdába essünk…

      Törlés
    17. Quedra írod:
      "Érdekes lehet a Univerzális társadalmak... hogyismongyam?... felépítése, hisz némiképp hajaz a mink kis Fődinkére. (Vagy csak úgy mongyák, hogy ércsük?) Megmég. Lefordítva a kiemeléseket eccerűbe. A fényes srácok megunták, hogy feszt pofonrúgdalják, meg kicsontozzák őket, ezér leűtek tárgyalni. És attak zálogot."

      - A Rendszeren belül vannak az alrendszerek, - ez mindent átfogó törvényszerűség, ezért van az, hogy makro-, és a mikrovilág, a "fent és a lent" - a ’SABLON’ :)

      - A Fej (Isten, Kozmikus Intelligencia) Tervének végrehajtói vagyunk,
      valahogy úgy, mint ahogy a fej irányítja a kezit-lábát...
      de ugyanakkor, mi ember-ruhát öltött angyalok, a Földért hozott - nem kis - áldozatainkért jutalmul, isteni társteremtői rangra emelkedhetünk, a csakis a Földön megszerezhető tapasztalataink révén.

      Mivel – hisz' olvashattad is, meg talán Te is tapasztalhattad is, – a Föld az Univerzum egy különleges kiképző tábora, ezért Mi, emberangyalok pedig az univerzium(ok) különlegesen kiképzett 'hadoszlopai’-vá válunk,
      - már ha fogvatartóinktól már eddig is elszenvedett szadizmusával…ezt a kis világ-játszósdi sakkpartit lelkileg is túléljük... .
      De erre anno – saját felettes Énjeinkkel, - garanciát kötöttek, hogy a bennünk lévő isteni MAG, az tabu !
      Tehát VAN ESÉLYÜNK !
      Ezért is sürgetnek minket most már nem csak a plejádiak, hathórok, hanem a szíriuszi Vének Tanácsból is, hogy foglalkozzunk most már végre többet a DNS-ünkben lévő isteni mag kicsíráztatásával, - mert Ők most már biztosítják az ehhez szükséges energetikai feltételeket.
      És valóban Észre is vehettük, hogy azóta már a Nap is másként süt le ránk… :)

      Törlés
    18. Hm... tecciktunni nem azzal van nékem bajom, hogy nem vagyon remény (mer az mindég van, s mint tugyuk, az dögöl meg utójára), hanem azzal - márpersze... ha valósnak vegyük eme magyarázat változatot - ahogy eme dógot lekezelték a fényes srácok.

      Mer értem én, hogy inkább beáldoznak pár magukfajtát, meg odahajintnak koncnak egy bolygót - hagy rágógyon rajta a gaz ellen, addég se csinál máshun galibát, s lészen békesség, nyugalom. Nomegpersze... lehetőség pár behintáztatott szárnyas fickónak, hogy a "Rencerúr" pár skilljét megkaphassák. Máramennyiben azt a pár évecskét túlélik, s nem hülyülnek meg közben. Hamegugye... nem fényesednek fel (tanálnak vissza önmagukhoz)... hát kérem, veszteségek mindég mindenféle csetepatában vannak.

      Oszt, hamán itten tartunk, vajh a setétek honnat keveredtek ebbe a rencerbe? S nekik ki a "góré"? S vajh a két "Rencerúr" szokott élő sakkot jáccani? S mi van azokkal a bábukkal/játékosokkal, akik a tapasztalások okán mán senem fényesek, senem setétek? De cserébe - mánha nagyrészt összekaparták magukat - beintenek mind a két "Rencerúrnak"? S vajh van-é kacarászó harmadik?
      S vajon magosabb szinten nem ugyanez a huzavona folyik? A Mindenek Attya meg közben elment pár millió év szabira?

      Szóval... szép nagy kacifánt ez is.
      Máramennyiben ez a változat fedi a valót.

      Törlés
    19. "Az állandó harc megfékezésére, galaxisbéli fényszövetségek, kényszerből, úgy döntöttek, hogy békét ajánlanak fel a portyázó hordáknak, amely békeszerződés keretein belül átmeneti lakhelyet biztosítanak a számukra, ahol életükhöz és a helyreállító építkezéseikhez minden a rendelkezésükre áll. Ez az átmeneti élettér, amely egy valódi kincses bolygó: a Föld."


      Nekem is azzal van bajom, hogy egy Felfényesedett Fénylő Fényszövetség milyen JOGON, milyen ALAPON veszi magának a bátorságot, hogy egy rabló hordának odaadja a Földet? Merhamég a Föld ÖNMAGA úgy dönt, hogy felajánlja magát átmeneti szállásnak ezeknek a sáskáknak, akkor OK, de hogy ezt egy rajtunk kívül álló testület eldöntse... hát kérem ez nem túl fényes és szép dolog volt, és remélem már nagyon megbánták, hogy leszerződtek ezekkel a senkiháziakkal. :)

      Törlés
    20. "Az info-morzsákat megemésztve, nekem úgy tűnik, a HAARP és melléktermékei VALÓJÁBAN a Föld bolygó űrtéri lokalizációját célozzák a "globális felmelegedést megakadályozó" technológiák több síkú bevetésének sürgetésével, hogy megakadályozzák a Galaxisból a Földünkkel szimpatizáló más Csillagközi Lények pl.: akár fizikai beavatkozásait, akár a mentális üzeneteik továbbjutását,- azok emberi idegrendszert leárnyékoló módszerekkel. "

      Nocsak. Nekem is volt ilyen elborult elméletem, de nem futott be túl nagy sikert. :)

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/11/vedopajzsot-keszitenek-tudatvaltas-ellen.html

      Törlés
    21. "A Fény-csillagtestvérek morális szintje ugyanis fejlettebb annál, minthogy fizikailag beavatkozzanak egy Szabad Akaratú bolygó belügyeibe !"

      Hol lenne már ez belügy, mikor pont a Fény-csillagtestvéreink kötöttek egy szerződést Dr. Genyáékkal a FEJÜNK FELETT, hogy rajtunk kísérletezzenek, meg kizsigereljenek itt mindent és mindenkit???

      Törlés
    22. Te jó Isten, te jó Isten, te jó Isten!!!!!!!! WTF???????????????????????

      Törlés
    23. Te még ennyit sem tanultál abból a szép könyvből? Isten nevét hiába szádra ne vedd!! Főleg nem úgy ,hogy utána még káromkodsz is.

      Törlés
    24. @dns:

      a world trade federation-ra gondolt...

      Törlés
    25. 10 miatyánkkal kiváltja...

      Törlés
    26. Azért emberek, hogy őszinte legyek, én vagyok *szogatva a Biblia miatt...
      Amit itt ez a mágnes gyerek összehordott, az komoly pszichiátriai gondokat jelent. Ezt sürgősen kezeltetni kell! Vannak jó típusú unaloműzők, mint pl a horgászat, vagy a ping-pong. Isten nevét nem hiába vettem, mert kicsit bajos a fej amiket irkált. De ez amúgy nekem nagyon tetszik, hogy őszinte legyek elolvastattam a munkahelyen pár munkatárssal, nem kis döbbenet lett úrrá rajtuk:D Az egyik kolleganő úgy ledöbbent, hogy ilyen gondolkodású emberek is léteznek, hogy rágyújtott a nagy ijedtségében, mert ilyenek szaladgálnak az utcán:) Inkább mondjatok el 100 Miatyánkot, mert ez káosz a köbön.
      Ha ezt dns, vagy Elveszett Kereső komolyan gondoljátok, hogy így van, akkor ott már tárgytalan valóban egymással beszélnünk, mert szerintem a baromságoknak is van egy lineája, amin nem szabad elindulni! A ráció tökéletlen eloszlatása, és egy teljesen destabilizált illúzióra épül az egész... Ezt szerintem megértitek.

      Törlés
    27. A gyerek valójában Egy Nő.

      Törlés
    28. Ja akkor értem a dolog...

      Törlés
    29. Lám, megin ránk vetült a Keresztnek árnyékja... :)

      Azé aztat megjegyezném a felvázolt helyzet, magyarázat... vagyami pontosan az aminek láccik. Egy elmélet.
      Ami arra monnyuk tök hasznos, hogy a emberke elmerengjen a világnak dolgain. Depersze... erre van más lehetősége is. Pl. mindenféle vallások, tudományos bizonyosságok (amik nem mindég húzzák soká), és/vagy esetleg a napfelkelte elemzése... vagycsak üres aggyal való bámulás a semmibe.

      Mazsola:

      Látom nem vagy ráutaló magatartást követő szárnyas. Mijazhogy a Univerzális morálot ekézed? Hát ártott neked valamit a Véneknek Tanácsja? (Azon kívül persze, hogy megszíva... khm... szóval, meggyőzött mekkora nagy királyság ezt a gamát végigtolni? S jó politikásként most sza... szabályosan mindenféle kifogásokat keresgél. De... biztosított jóindulatáról.) ;)

      A emberkék mán csak ilyenek. Szeretik magukat elfoglalni. (Gonoszkodás következ: Főleg ha lehet belőle üzletet is csinyálni. Lásd: a linkelt hunlap megtanícsunk, beavassunk részeit.)

      Kérdés a Kereszt követőihez:
      Vajh mér tarcsák oly veszélyesnek párak a olyan humánt, amelyik a maga kis elméletével elvan szépen (s esetleg tanál pár magához hasonló fickót, akikkel ezen elrugózhat)? De közben, tán tudatlanul is jobban betarcsa a mindenféle vallások alapvetéseit/tanításait mint sok büszke/harcos hívő? (Lásd: nem öldököl, nem árt másnak, nem harácsol, stb.)

      Törlés
    30. Én, egy pici ide tévedt fénylény-setétlény, jin-jang fiú végigolvasván a fentieket, leginkább Qedra álláspontját osztanám: "Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb." Főképpen, hogy gondolkodni bír (mindazok ellenére, ami történik vele/körötte:)) Öreg vagyok én már, talán 200 is, nincs amin meglepődnék, s megtanultam e 200 alatt, hogy semmiről ne mondjak sarkos véleményt, legföljebb elcsodálkozom, vagy nevetek és/de félreteszem a dolgot. Ám bármi is legyen az, alkalom az elgodolkodásra a létről, magunkról, a dolgokról, pláne, ha barátok vannak, s 1 jó üveg bor...:))) Rugózzatok hát tovább, hálás vagyok az értelemért,s bocsi, de jól is szórakozom. Buddhistaként pedig Quedra utolsó mondatát húznám alá: bárki legyék is a fél, "közben, tán tudatlanul is jobban betarcsa a mindenféle vallások alapvetéseit/tanításait mint sok büszke/harcos hívő? (Lásd: nem öldököl, nem árt másnak, nem harácsol, stb.)"

      Törlés
    31. Csahogy ezzel szépen megnyugtattad Quedrat Kyopapa,aki ölbe tett kézzel varja majd,hogy a két hely közül (menny es pokol) a jo helyre kerül.Isten soha sehol nem mondta azt,hogy a jo emberek jutnak a mennybe ( marpedig csak két ut adatott az embernek,harmadik nincs,mert ugyan mi volna az?) ,hanem azt mondta,hogy csak az üdvözülhet,aki hisz az O Fianak nevében.
      "Es nincsen üdvösség senki masban,mert nem is adatott az embereknek az ég alatt mas név,amely altal üdvözülhetnénk."
      Az ember nem azért bunös,mert buncselekményeket követ el,hanem mert az os szüleitol az Isten elleni lazadas bunét örökölte.Bunös szüloktol,csak bunös utod születhet.Ez a bun,egy TORVENY az emberen...a bun törvénye...amit csak Jézus Krisztus oldhat fel.Ezt tette meg értünk a kereszten.Aki ezt hiszi,annak örök élete van a mennyben,aki pedig nem hiszi-e megvaltas muvét,annak örök élete van a pokolban...az Isten nélküliség helyén,ahova a Satan is vetve lesz az Antikrisztus hét évig tarto uralkodasa utan.
      “Ha pedig az egynek (Adamnak) elbukasa miatt lett urra a halal egyetlen ember altal,akkor azok,akik boségesen kapjak a kegyelem és igazsag ajandékat,még inkabb uralkodni fognak az életben az egy Jezus Krisztus altal.Marmost,ahogyan egynek (Adamnak) a vétke lett minden ember szamara karhozatta,ugy lett egynek (Jézusnak) igazsaga minden ember szamara az élet megigazulasava.Mert ahogyan az egy ember Adam) engedetlensége altal sokan lettek bunosokké,ugy az egynek (Jézusnak) engedelmessége altal is sokan lettek igazakka”(Roma 5:17-19). Amen.
      Mi keresztyének,miutan megértettük ezt, nem a hatterhatalom ilyen-olyan dolgaival,az arrol valo napokon,heteken honapokon vagy akar éveken keresztül folyo haszontalan diskurzussal töltjuk az értékes idonket,hanem megyünk es keressük azokat,akiket menteni lehet a rajuk varo (ha meg nem térnek) pokol kinjaitol.
      "Es ha valaki nem talaltatott beirva az élet könyvében,a tuznek tavaba vetteték"(Jelenések 20:15).

      Az Istenhit nem merülhet ki abban,hogy hiszem Isten létezését de ugyanakkor halvany gozöm sincs arrol,hogy mit jelent ki önmagarol,vagyis egyaltalan nem vagyok kivancsi a szavaira,a parancsolataira,ami a mi érdekünkben adatott.Nekünk embereknek szol! A Biblia,elso szavatol az utolsoig,az ember üdvösségérol szol.
      Mi hivok arra hivattunk el,hogy ezt hirdessük,es nem az a dolgunk,hogy a kotnyeles es kötekedo emberek haszontalan kivancsiskodasait (mivel az Istenhez valo megtérésre nem vezet) kielégitsük.

      Törlés

    32. Es ehhez nem kell sem Ghandi,sem Buddha,sem pedig Martin Luther King (es masok) a pacifista eszmeivel (kormanyokkal kinlodva,utcai tüntetéseket,es különbözo mozgalmakat szervezve), amikor Jezus, nagyon egyszeruen,egy-egy mondataban értésünkre adta,hogy mit kell tennünk.Ghandi halala elott nem sokkal kijelentette,hogy még mindig nem ismeri az Igazasagot,es még mindig nem érte el a tökéletességet (ugy latszik vagyott ez utobbira).Hat hogyan is ismerhette volna,ha nem ismerte Jezus Krisztust, aki az IGAZSAG? Olvasott rola,idézgetett is tole,de mint személyes megvaltojat,es aki az O Szent Szellemét adta volna neki,aki altal szubjektiv is megtapasztalhatta volna az Igazsagot,nem ismerte.Mert a hit talalkozas! Az o istenképe valamiféle magasabbrendu tudatallapot amivel, (a nirvanaval ) az ember halala utan egybeolvad valami istenséggé formalodva.Na,es a hinduizmus,ugyanugy,mint Buddha,es Mohamed ismerik ugyan a bun valosagat,de semmit nem tudnak mondani arra nézve,mit tegyen az ember a buneivel? A bun kérdése ezeknél a vallasoknal nincs megoldva.Gandhi hiaba,bölcselkedett (Jézustol vett) nagy igazsagokkal,ha ugyanugy elkarhozik,mint barmely,az egy igaz Istenben hinni nem akaro,Ot semmibe vevo hitetlen...Es mi lett a végük Ghandinak is es Martin Luther Kingnek is,aki szintén emberi erohöz folyamodott,ahelyet,hogy,(ez utobbi) mint "keresztyén" imahoz folyamodott volna ? - golyo végzett velük.Isten nem engedte,hogy természetes halallal haljanak.Igy hat... ilyen Ghandi-k Buddha-k es a többi,jobb ha nem bölcselkednek, mert az o "bölcsességük" nem felülrol,(Istentol) hanem alulrol (a Satantol) jovo bölcsességek.
      ”Mert meg van irva: Elvesztem a bölcseknek bölcsességét es az értelmesek értelmét elvetem”(1Kor1:19).”Hanem a vilag bolondjait valasztotta ki maganak az Isten,hogy megszégyenitse a bölcseket (bölcselkedoket); es a vilag erotleneit valasztotta ki maganak az Isten,hogy megszégyenitse az eroseket;es a vilag nemteleneit es megvetetteit valasztotta ki maganak az Isten,es a semmiket,hogy a valamiket megsemmisitse,hogy ne dicsekedjek o elotte egy test sem”(1Kor 1:27-29).
      Az emberiség mélyre zuhant.Istenhit nélkül csak a felületesek es tudatlanok tudnak derült bizalommal a jövobe tekinteni.

      Törlés
    33. Naakkó... szócsatározunk, mer az jó. ;)

      Vagyis, aszondod, hogy ha hiszem Jézust nyert ügyem van és stoppolt helyem a Mennyeknek Országjában. Függetlenül attól, miképpen éltem eme húsruhában. Lényeg, hogy terjesszem a Igét a csukott szemmel kóválygó arcok között, akiknek a fülibe a Patás mindenféle hülyeségeket szövegel.
      S itten következ egy olyan dolog, amit ha emlékezetem nem csal, jópárszor vót mán errefelé felvetés (meg szájhabozás) tárgya. Arra gondolok, hogy ha Jézus megváltotta a Embert a kereszten ugyebár a Eredendő, meg Törvényszerű Ősapu bűntől, akkó... mostan hogyis állunk? S eme tett az egész azóta született népességre, vagy csak az akkor éltekre, esetleg csak azokra vonatkozik, akik hiszik az Áldozatot és (félik(?) visszafordultak Istenhez?

      Aztán. Vanitteza... hirdessük, meg megtérés dolog. Ezt értem is. Mán magát a folyamatot. De... kérdezem tisztelettel, hogy a bánatosba szerezzen informácijót a (esetleges) érdeklődő, ha nem kérdés, kíváncsiság formájában? Ha viszont a kíváncsiság haszontalan, a kérdés meg kotnyelesség, akkó...?
      Tudom, tudom... ottan vagyon a Könyv. Ám akkó mivégre a példabeszédek, idézetek sorozatya (meg a finom leugatás, pátyolgatási kísérlet, nomeg... a teológiai és hitviták)?
      Valamint (csak mer telementem jóindulattal) megjegyezném, nem feltétlen mutat hasznos, meg jó képet a Keresztnek katonájiról, ha olyan fickókba törölik bele a lábacskájukat (oké, ez lehet erős fogalmazás, de... végülis a lényeget fedi), akik - azé egy szinten - tettek pár dolgot úgy nagyátlagban a Embernek nevezett bigyók boldogulásáért. Szóval, a alázatból lehetne még pót órákat venni.
      Megoszt... ha mán itt tartunk, miféle dolog mán a szemire vetni valakinek, hogy nem ágyban és párnák közt végelgyengülésben hagyta hátra ezt a sárgolyót, hanem... pl. elgázolta egy kamijony, vagy heveny ólommérgezést kapott?

      S a végire. Mitől vagy olyan bizonyos benne Ghandi, Martin Luter, vagy épp Buddha nem üdvözült, tért meg Istenhez?

      Ha kérhetem ne imádkozzatok érettem szegény megtévesztettért. ;)

      Törlés
    34. @Schwaben2013. június 28. 19:37

      Úgy gondolom, a hozzászólásokban legfőbb irányelv a TÉMÁT különválasztani az ÍRÓJÁTÓL, pláne, mivel nem tudható, hogy a hozzászólás privát véleményét tükrözi-e, ( hacsak erre külön jelzést nem ad), vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy valamely álláspontot kíván ütköztetni.
      Úgy gondolom, legtöbben magáról a cikk TÉMÁRÓL alkotott vélemény közreadása miatt gyülekezünk itt össze, - és NEM a cikk ÍRÓJÁNAK a SZEMÉLYE a TÉMA !

      Tessék már végre egymást és egymás véleményét tiszteletben tartani, felnőve tudomásul venni és gyakorolni is a jézusi tanítást, - amit olyan sokan itt csak hangoztatnak, de bejegyzéseikkel meghazudtolják önmagukat.

      Törlés
    35. @ Quedra - 2013. június 27. 18:59
      @ Quedra - 2013. június 28. 15:14
      @ Mazsola - 2013. június 28. 16:01
      @Mazsola - 2013. június 28. 16:41

      Feltételezve, Lemúria és Atlantisz történetének ismeretét, ezért a válaszom indoklásaként csak az idevágó részletet emlékezetből felidézve, - a Válaszom:

      Jelen részlet időkerete:

      Atlantisz bukását, épp annak az idegen hordának a befolyása idézte elő, amelyikről Juventus mester tesz említést. Az események láncolata miatt most kitérek a történetre, dióhéjban:
      Atlantisz idejében, az atlantisziakkal - egy korábbi időszak leszármazottaiként - velük élő lemúriaiak és az atlantisziak közül egy fekete mágiát alkalmazó csoportja között,
      komoly összetűzések alakultak, mert a békés lemúriaiak nem értettek egyet az atlantisziaknak azon csoportosulásának törekvéseivel, akik a még kevésbé megvilágosult atlantisziakat leigázva, rabszolgasorsba hajtva kívánta felhasználni saját kényére-kedvére.
      A fekete mágia és ezen törekvések együttesen lecsökkentették a kontinens és a Föld bolygó rezgésszintjét.
      Nos: Ebben az instabil sérülékeny időszakban történt, hogy erre az alacsony rezgésszintre rezonáló (Juventusz által említett) távoli galaxisokból portyázó hordát bevonzották az atlantisziak.
      A Látogatók asztrális szinten méginkább lezüllesztették Atlantisz társadalmát oly annyira, hogy fizikailag is megtörtént a kapcsolatfelvétel.

      Itt kapcsolódik Juventus ”vallomása”…


      folyt. köv. _1

      Törlés
    36. folyt. köv. _1

      Itt kapcsolódik Juventus ”vallomása”, mely az én interpretálásomban ez úgy a hangzik:
      A távoli galaktikus fajidegen horda, az otthonuk elvesztésével addig sajnáltatta magát, míg az említett szerződéskötés idejére engedélyt kaptak - a magasabb lét-társadalmat képviselő csillagtestvérek szövetségétől (az egyszerűség kedvéért Égi Tanácsnak hívom őket) a Juventus említette feltételekkel – és az Idegenek ’ráléphettek’ a Földre (és mint kiderült, a szerződés kötés ideje alatt az itt lakókat bele is döngölték …)

      Az Égi Tanácsnak azért volt jogukban szerződést kötni a bukott atlantisziak feje felett, (akiknek a túlélést követően is a Földre kellett inkarnálódniuk), mert
      1. ők már nem voltak képesek rendet teremteni, kizökkent társadalmukat nem voltak képesek belülről önrendelkezőn helyre igazítani, újra egységesíteni,
      2. atlantisziak visszaéltek a korábbi isteni tudásukkal, a fekete mágia alkalmazásával saját maguk rezgésszintjét lecsökkentve,
      3. egyrészt megszegték a Fény-társadalmak kozmo-erkölcsét,
      4. másrészt az alacsony rezgésszintjükkel magukhoz vonzva a reájuk rezonáló szintén alacsony fényfrekvencián létező entitásokat, veszélyeztették saját magukat,
      5. és a Fény-társadalom egységét is megbontva, veszélyeztették a többi Fény-társadalom nyugalmát, biztonságát.

      folyt. köv. _2

      Törlés
    37. folyt. köv. _2

      Az Égi Tanács által ez a szerződéskötésbe foglalt föld-telepesi engedély, részint azt a célt volt hívatva szolgálni, hogy ez a fajidegen, értsd: érzelmek nélküli lényekből álló csillagközi csoport tagjai, remélhetőleg „átnevelődnek” a Földön eltöltött szerződéskötés ideje alatt, és empátiás készséget tanulnak az általuk okozott szintre süllyesztett áldozataik által átélt szenvedések láttán…
      Miközben a továbbra is Földre inkarnálódott atlantisziak közül a bukott csoport tagjai, a Földön érvényesülő karma törvényének alávetve magukat, elszenvedik (részben okulásként, részben áldozathozatali felajánlásként) a kiegyenlítő, lelkiismeretüket megtisztító és megfényesítő tapasztalataikat, - a horda képviselőivel kapcsolatba kerülvén…(ok-okozat…)


      Ez, a szenvedéstörténetből okulás, - úgy mond (vagy úgy adaptált, vagy úgy fordított) - „szerződésben foglalt ideje”, - meglátásom szerint - nagyjából épp egybeesik a kb. 26 000 éves „ezoterikus” (általam inkább nevezett: spirituális) „csillagév” ciklus felével (13 000 év), ami 26 000 év:
      „a megnyilvánulás úgynevezett nagyobb napja, melynek végén újabb termést kell behordani az Úr magtáraiba. A korszakok hullámzásában, melyen az emberiség tapasztalatútja vezet át, az ember lényében bizonyos tulajdonságoknak kell kifejlődniük. Aki azt bizonyítja, hogy a korszakban a nagy Istenterv kozmikus követelményeinek valamelyest megfelel, alkalmat kap arra, hogy a választott úton egy lépéssel tovább haladjon.”
      Természetesen a fizikai égbolton végbemenő Nagy Galaktikus Központhoz rendeződése Naprendszerünknek, Orion, Plejádok és Szíriusz csillagrendszereket is érintő változások főszereplője a Föld bolygó, mert a Nálunk jelenleg végbemenő spirituális felemelkedettség függvényében az indító motorja… - bár természetesen, a Játékban a benne résztvevők között, kölcsönhatás érvényesül…

      folyt. köv. _2

      Törlés
    38. folyt. köv. _2


      De az Égi Tanács más forrásaiból is hangsúlyozzák, hogy a karantén csak azok számára nyílik meg, akik már felnőve a feladathoz, önerőből visszaszerezik a hatalmat saját maguk felett. Tehát hiába a külső szimpatizáns drukkoló Fény-erők jelenléte, mert Nekünk felébresztve magunkat az elfogadott átmeneti amnéziából, nekünk magunknak kell kifejleszteni az isteni magot a DNS-ünkben, ezzel az emlékezet-visszanyeréssel és isteni képességeink újbóli birtokba vételével, emelve úgy a magunk egyéni, mint a Föld bolygó rezgésszintjét is, - ami aztán a Csillagtestvéreink tudatfejlődési spirálkör szintjére is hatással, egy szinttel feljebb emeli, - hiszen EGYÜTT hajtjuk végre az Isteni Tervet.

      Másrészt azért is érintettek ebben az említett földönkívüli fény-civilizációk, mert közülük már eddig is sokan vannak képviselve a Föld alatt és a felszínen…
      Nekik mint szintén Föld-lakóknak, így közvetlen joguk és befolyásuk van az események alakulására. Arról már nem is beszélve, hogy az ő magasan fejlett, átfogóbb eseményekre rálátásuk, kozmikus felnőttként felelős hozzáállásukkal segítik és védelmezik a még spirituálisan gyermeki énnel rendelkező földlakókat.
      Egy morálisan fejlett szülő, nem engedi a még járókára szoruló gyermekét fejjel rohanjon a falnak…

      folyt. köv. _3

      Törlés
    39. folyt. köv. _3


      Atlantisz történetét ismerjük…
      A jelenlegi helyzetet annyiban látom különbözőnek, hogy akkor ott fűt-fát igérve, bekéredzkedtek …majd
      jelenleg pedig túszul ejtették a Földet.

      Ha Atlantisz bukását megelőzően, vagy a galaxis más bolygóin is mégha ismétlődve is történt volna e jelenlegi szituáció, azaz: Juventus-ék más bolygókkal is hasonló tapasztalatuk lévén, - mégsem ítélem el az Égi Tanács döntését, nem teszek Nekik szemrehányást, mert - kozmikus távlatokat tekintve, - egy ’Jó Szülő’ példájára cselekedtek, amikor az „elveszett bárányoknak” több esélyt is felkínáltak a „Hazatalálásra”… Egy minden teremtményét szerető szülő (Isten), még ha megtévelyedett (Istent megtagadó renegát) gyermekei is vannak, tudja, hogy a szeretet eszköze mindennél hatékonyabb, ezért türelmesen visszavárja őket…
      Az eredmény már is javulóban, hiszen sokan átálltak közülük a fényes oldalra tapasztalatokat szerezni…

      Nos, a kozmosz grúndján, mivel már egyszer a jött Rossz Fiúk Földbe rúgva, gólt lőttek, ezúttal ha nem távoznak önként, akkor most mindent megtesznek a Jó Fiúk, hogy kiegyenlítsék a mérkőzést… Most valószínűleg ott tart a túsz tárgyalás, melyik másik lakatlan bolygót felkínálva, fogadnak el…

      Illetve: A-, és B-terv közül melyik válik megvalósíthatóvá:

      A./ terv szerint: a 3D-s Föld megtisztítása révén az 5D-s rezgésszintre emelés
      B./ terv szerint előkészületek folytak egy párhuzamos 5-D-s Föld kialakítására, ahová
      - ha A-terv nem tudna megvalósulni, akkor - a Földön élő már jelenleg is magasabb rezgésszintűek magukkal emelhetik a fényt választó, de még kevésbé magasabb rezgésűeket is…


      Törlés
    40. @ Quedra 2013. június 27. 18:59-ban
      Írod:"Kérdés: Vajon egy olyan fickó/lélek/vagyami, aki leélt/tapasztalt némi időt mért megy bele olyan "bótba", ami első látásra is, nem túl előnyös számára?”


      Válaszom:
      1. Mert a leszülető megvilágosodott emberangyaloknak és Mester tanítóknak már nem a saját „előny”szerzés a célja, hanem a Kozmikus Nagy Terv megvalósításának „Fénymunkásaként” vállalták szabad akaratból, a Földön túszul ejtett lélektársak Földdel együtt megszabadítását.
      Ez minden síkon erőt próbáló kihívás megmérettetés, kondicionálás és kaland is egyben…

      2. A még kevésbé megvilágosodottak pedig azért választják szabad akaratukból újból és újból (a karmikus körforgásba lépésükkel és memóriájuk törlésével is járó) belépést a Földre, mert részint anno vállalták, hogy végig mennek az ÚT-on, és a Fátyolt lebontva, önmaguk Forrására visszaemlékezve, felidézik isteni képességeiket, azok újbóli birtokba vételéről tudást felszínre hozva, kiteljesedett lényként felemelkedhessenek.

      3. Míg más lelkek más galaxisokból arra vállalkoznak, hogy megtanulják a földi lelkekkel kapcsolatba lépve, az érzelmeik kifejezését…


      Azok a lelkek pedig, akik (még nem világosak de már nem sötétek), és e rendkívüli életesemények történéseiben élve is döntésképtelenek,
      - nos, Ők nagy valószínűséggel nem az Arany Középutat választó lelkek,
      hanem inkább a bizonytalanok, az önmagukban is kételkedők, a helyzetet fel nem ismerők, választani nem merők,
      azaz, még az éretlen lelkek táborát benépesítők...

      Ezekért a lelkekért folyik mind két oldalról a küzdelem, a Világosak által (nem győzködés szinten),
      csuoán gyengéden noszogatva, biztatva, hogy a szívük hangjára hallgatva, merjék felvállalni ÖnMAGukat...

      De amelyik lélekből még hiányzik az Önismeret, az Önbizalom, az Önmagába vetett hite,
      - azon lelkeknek még hosszú utat kell bejárniuk...

      Törlés
    41. Lehet,hogy neked "jo" szocsatarozni Quedra,nekem annal kevésbé - nem ezért vagyok itt.
      "Vagyis, aszondod, hogy ha hiszem Jézust nyert ügyem van és stoppolt helyem a Mennyeknek Országjában. Függetlenül attól, miképpen éltem eme húsruhában. Lényeg, hogy terjesszem a Igét a csukott szemmel kóválygó arcok között, akiknek a fülibe a Patás mindenféle hülyeségeket szövegel."
      Igen,aszondom,de ehhez eloszor is tudni kell azt,hogy Jezus (a nagy Orvos) a bunösökhöz jött es nem az igazakhoz,akiknek nincs szükségük orvosra:"Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra,hanem a betegeknek"...."Mert nem azért jöttem,hogy az igazakat hivjam,hanem a bünösöket"(Maté 9:12-13b),masodszor:"Ha megvalljuk buneinket,hu es igaz o: megbocsatja buneinket, (mégha többszörös gyilkos volt is valaki,pedofil vagy egyéb mas) es megtisztit minket minden gonoszsagtol"(1Janos levél 1:9).
      A buntol valo megvaltas üzenete,minden korok,minden emberének szol természetesen,de ezt hinnie is kell mindazoknak,akiknek az hirdetve lett.
      "De... kérdezem tisztelettel, hogy a bánatosba szerezzen informácijót a (esetleges) érdeklődő, ha nem kérdés, kíváncsiság formájában? Ha viszont a kíváncsiság haszontalan, a kérdés meg kotnyelesség, akkó...?"
      Azok a bizonyos érdeklodok nem az üdvösségük felol kérdeztek,kivancsiskodtak, - ami az egyetlen fontos kérdés volna szamukra - hanem arrol,pl.hogy Jézus hol es mivel töltötte élete 80%-at,valamint mi lesz az ausztral benszülöttekkel. En nem arra hivattam el,hogy piti dolgokkal foglalkozzam,mesedélutant tartsak Jézus gyermek es ifjukorarol,masrészt:akit nem érdekel Jézus tanitasa,parancsolatai,azt ne érdekelje az O privat élete se,es az se,hogy mi van/lesz az ausztral benszülöttekel - az ilyen a maga sorsa felol aggodjon,ne a masokén.
      "Tudom, tudom... ottan vagyon a Könyv" - ha tudod,akkor mi végre a kérdésed?
      Leugatva pedig senki nem volt sem durvan sem finoman a részemrol,a labamat sem töröltem senkibe (engem ne vegyél egy kalap ala a hitben még kiskoru hivokkel),hacsak,te az evangélium hirdetését annak nem veszed.
      Az alazat pedig éppen abban van - annyi belénk rugas es szidalmazas,guny es megvetés utan amit mi a hitetlenektol kaptunk - ,hogy még mindig itt vagyunk,mert szamunkra az a fontos, -hogy mentsük oket a karhozat kinjaitol.
      Jol vésd a fejedbe Quedra,hogy a keresztyénség,nem egyenlo sem a hülyékkel sem a szolgasaggal,akiknek egy szavuk sem lehet a rajuk zuditott töménytelen hazugsagra,becsmérlésekre,igazsagtalansagokra vadlasokra stb.
      A hivokrol ezt mondja a Szentiras:"Aron vétettetek meg(Jézus draga vérén):ne legyetek emberek rabszolgai"(1Korinthus 7:23) - (szolgaljunk ugyan,de az Igazsaggal,aki Jézus maga.)
      En nem vetettem senki szemeire,hogy "nem agyban parnak közt végelgyengülésben hagyta hátra ezt a sárgolyót".
      "S a végire. Mitől vagy olyan bizonyos benne Ghandi, Martin Luter, vagy épp Buddha nem üdvözült, tért meg Istenhez? " Nem tudok rola,hogy ezek az emberek megtértek volna halaluk elott akar egy masodpercel is az élo Istenhez...ok a sajat istenségükben hittek.
      Imadkozni pedig nem fogok érted,ne izgulj efelol - ha te kéred...

      Törlés
    42. @Ria:

      Neked a bennszülöttek üdvössége "piti" dolog? Élt egy pár száz millió lélek bennszülött testekben az idők során. (De ha még hozzáadjuk azokat is, akik egyéb okokból kifolyólag nem hallhatták a szentírást; pikk-pakk milliárdos nagyságrendről beszélhetünk.) Miféle isten miféle szeretete az, ami az ő életüket piti dolognak tekinti? Nem csak inkább te tekinted annak, nehogy lék keletkezzen a kedvenc kis ladikodon? :)

      Legnagyobb mestered életútja is "piti" dolog? A kis Jézus még a fa meg a víz viszonyáról diskurál édesapjával aztán "Next scene!"... és mesterként látjuk viszont. Nem lenne érdekes megtudni, hogy honnan szerezte tudását, hogyan épült fel egységes egésszé a tudatában mire elkezdett tanítani? Nem pont ez az út kicsiben az átlagos hívő útja? Nem az ő élete az etalon minden keresztény számára? Nem volna jó tudni, hogy a legnagyobb mester hogyan csinálta? Vagy csak arról van szó, hogy megint konoksággal és tudálékossággal válaszolsz azon felvetésekre, amik két mondattal porig rombolják a kis képzeletbeli világodat?

      "akit nem érdekel Jézus tanitasa,parancsolatai,azt ne érdekelje az O privat élete se" - lefordítom: "Gondold azt amit én gondolok, és ne érdekeljen ami engem sem érdekel, különben elkárhozol!" :)

      "annyi belénk rugas es szidalmazas,guny es megvetés utan amit mi a hitetlenektol kaptunk" - az a vicces, hogy tudatosan vagy épp tudat alatt pontosan ti provokáljátok ki ezt. Majd aztán fölnagyítjátok, kiakadtok; aztán meg élvezkedtek, hogy "Végre üldöznek minket, a főnök nem sokára visszatér!". :)

      " Nem tudok rola,hogy ezek az emberek megtértek volna halaluk elott akar egy masodpercel is az élo Istenhez..." - erről egy kis családi történet jutott eszembe:

      Egyik nagybátyám még fiatalon kiment Németországba, ott születtek gyerekei és ők nem beszéltek magyarul. Hazajöttek látogatóba és épp vacsihoz készültünk; föl kellett vágni a sültet. A "német" gyerek elkezdte, erre egy másik (németül nem beszélő) nagybátyám próbálta dirigálni. Eléggé akadozott a kommunikáció, aminek a végére nagybátyám csak ennyit mondott kétségbeesetten: "Miért az vágja föl, aki nem tud beszélni?!" :)))) Teccikérteni? Aki nem egy követ fúj veletek, az nektek "nem tud beszélni". Quedra nem azt kérdezte, hogy megtértek-e? Azt kérdezte, hogy tudod-e hogy üdvözültek vagy sem. Te pedig ezt nem tudhatod, mert nem álltál mellettük a túloldalon miután elhagyták a testüket. Te csak hiszel abban amit a biblia mond, és közben úgy állítod be mintha ez sziklaszilárd tudás és bizonyosság lenne. Persze erre mindjárt rávágod, hogy neked olyan is van. De ha őszintén megnézed (erre nem sok esélyt látok), akkor kénytelen vagy magadnak beismerni, hogy ez csak egy hiedelem amit igazságként próbálsz kezelni. De valójában még sosem láttad, csak hiszed.

      Nem vagyok képes elhinni, hogy a fenti ellentmondások fölfogásához kevés lenne az intelligenciád. Valószínűleg nem is erről van szó. Inkább azt a kérdést tedd föl magadnak, hogy meddig érdemes még áltatni és félrevezetni magadat? Nem hiába tör elő annyiszor belőled az önigazolás kényszere, a hitrendszered védelmének és propagálásának kényszere. Gondolom ennyi pszichológiai ismereted neked is van, hogy tudd ez honnan jön. (Tudom te nem azért, hanem mert az írás mondja...) Te is teljes mértékig tisztában vagy vele, hogy úgy hülyeség az egész ahogy van. Lélek és életellenes. Nézd meg mivé tett téged is. Ha ki tudod mondani őszintén (és nem önámítva) hogy boldog vagy, én megeszem a kalapom. (Ha erősködsz, legalább légy szolidáris és küldj ketchup-ot, hogy jobban csússzon.) Mivel te is ki szoktad fejteni a hitetleneknek, hogy szerinted mi lenne az üdvözítő út; kérlek, hogy fogadd eme irományt úgy tőlem, ahogy te szoktad szánni a sajátjaidat. :)

      Törlés
    43. Mikor ilyen téma kerül terítékre mindig azon csodálkozom, hogy objektív és éleslátó, sziklaszilárd logikájú, kifinomult és körültekintő Redneck testvér miért hallgat. :) Talán mert a fenti jelzők mindegyike a sárba hullana? :)

      Törlés
    44. Síri csend és hullaszag... :)

      Törlés
    45. Tálán időnként ezért.
      "A balgatag Vitatkozásokat azonban és a nemzetségekről Való Tudakozásokat, és a Civakodást a törvény felől Való harczokat kerüld; mert haszontalanok és Hiábavalók.
      Az eretnek egy vagy két intés Után kerüld.
      Tudván, hogy az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is Kárhoztatván Magát." Tit. 3:9-11

      Tudom, neked erre is lesz egy frappáns válaszod, de azért arról se feledkezz meg, hogy a legtöbbször még magamnak sem vagyok képes megfelelni, nem hogy másoknak. Épp ezért reménykedem benne, hogy néha néha nekem is megtudsz, megtudtok bocsájtani. Én már senkire sem haragszom, pedig voltak olyan pillanatok a múltban, amire nem igazán vagyok büszke. Nem tehetek róla, én is csak emberből vagyok.

      redneck


      Törlés
    46. "az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is Kárhoztatván Magát" - ez meg a második bekezdésed nem éppen fér meg egy hozzászólásban.

      Azon kívül, úgy összességében nem értem, hogy mi hozta ki belőled ezt a mondandót. Ki mondta, hogy haragszom rád? Tettél valami olyat, amit meg kellene bocsájtanom? A múltbéli vétkeid... na arra meg aztán végképp nincs még csak ötletem sem, hogy hogyan keveredtek ide. Én csak felvetettem pár - meglátásom szerint megalapozott - kérdést, és keresztény testvéreim prominens képviselőihez intéztem őket. Nincs itt sem harag, sem megbocsájtani való; csak pár kérdés. Amiket különböző praktikákkal kerültök. :) Persze nyilván jogodban áll a válaszolás mellőzése, de akkor azt mondd.

      Törlés
    47. Ja, majd elfejtettem. A nekem tulajdonított jelzőkkel kapcsolatban, szerintem tévedsz, biztosan összetévesztesz valaki mással.

      Törlés
    48. A második és harmadik bekezdéseknek van egymáshoz közük, hiszen mindkettő, külön külön, megerősíti az elsőben leírtakat. Ezt akár egyben is le lehetett volna leírni, például így:--Az eretnek embert egy vagy két intés Után kerüld, tudván, hogy az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is Kárhoztatván Magát--, de Pál apostol valamiért külön írta le őket. Nem is értem miért nem fér meg egymással egy hozzászólásban, vagy ebben a kontextusban. Szerintem nincs ezzel semmi baj.(az "önmaga" ez esetben, az maga az eretnek, ha netán ezt értelmezted volna félre). Ha mégsem erre gondoltál csak szólj.
      De a kérdésedre válaszolva, ezeket azt hozta ki belőlem, hogy elmondásod szerint, azon csodálkoztál, hogy miért nem szólalok fel, idézem "Mikor ilyen téma kerül terítékre..."
      Nos, már elmondtam azt is hogy talán ezért(is), lásd az utolsó előtti hozzászólásomat, másodsorban bevallom férfiasan, hogy gyakran sem a posztot sem az összes hozzászólást nem olvasom el végig, vagy el egyáltalán. A poszt esetében azért, mert már olvastam, láttam valahol, vagy azért mert hülyeségnek tartom. Ezt a hülyeség jelzést persze többféle képen is lehet értelmezni, de most ne mennyünk bele, mert akár könyvet lehet írni róla. Persze keresztény szemszögből megítélve a dolgokat. A hozzászólásokkal is kb. ugyanez a helyzet. Sokszor, szó szerint, idő pazarlásnak ítélem meg némelyik hosszabb hsz.-nak az elolvasását, ezért 2-3 sor agyrém után abbahagyom és csak egyszerűen átugrom. De ha már itt tartunk akkor hadd üzenjek valamit Quedra-nak. Quedra kedves, nagyon fárasztó olvasni, akarom mondani értelmezni a hozzászólásaidat. Nekem jobban tetszettél még anno, amikor még nem lettél megszállottja ennek a mostani stílusnak. Komolyan mondom, a legtöbbször téged pont emiatt nem olvaslak végig. Bocs, de nálam ez nem jött be. Tudom, hogy azért írsz így, mert neked tetszik, de a helyzet az, hogy ezeket a hozzászólásokat nem saját magadnak írod, hanem a többieknek. Na mindegy, azt csinálsz, amit akarsz, de azért gondolkozz el rajta létszíves.
      EK, bocs az off-ért. Folytassuk hát a kettőnk beszélgetését. Tehát ott tartottunk, hogy nem szoktam mindent követni ezért(is) nem szoktam hozzászólni, de olyan is van, hogy csak egyszerűen nincs kedvem a vitához és azért. Szerintem ez így pont jó. Mindenki leírja amit akar, aztán, ha más valakinek van hozzáfűznivalója, akkor reagál rá valamit, vagy sem. De hogy ne az legyen, hogy már megint lukat beszéltem a hasadba, miközben szerinted kerülöm a lényeget, légy olyan szíves és tegyél fel nekem egy két konkrét kérdést olyan valamivel kapcsolatban ami téged zavar, vagy nem értesz vele egyet és, ha tudom megválaszolom. Mert tudod? én sem vagyok mindent tudó, de még prominens keresztény képviselő sem,.....csak egy egyszerű redneck. De kérdem én, ha én nem tudom rá a választ, az azt jelenti, hogy abban a kérdésben neked lessz igazad? Vagy azt, hogy a Biblia téved? Szerintem nem, az csak annyit jelent, hogy nem a megfelelő embert kérdezted. Ha ezek után azt mondod nekem, hogy ravasz(okos) vagyok mint egy kígyó, akkor hidd el nekem, bóknak fogom venni.


      Törlés
    49. A bekezdésekről... -.- Jogos ugyan a szőrszálhasogatás, de azért gondolom, hogy magadtól is rájöttél, hogy egy bekezdésnek vettem az idézeteket és a másodiknak, amit saját magad írtál ("Tudom, neked erre is lesz..." - kezdetű).

      "Mikor ilyen téma kerül terítékre..." - magad is látod milyen általánosan fogalmaztam. Nem konkrétan ezen téma kapcsán furcsálltam, hogy nem nyilatkozol meg, hanem azt hogy általánosságban nem nyilvánítasz véleményt a világnézeted és önképed fundamentumait érintő kérdésekben. Volt itt már sokszor sok téma: Ria, Schwaben, Jeromos, Arpiel, Szémann testvér... ők mindannyian egyből "ugrottak". Nyilván ők sem mindig és mindenre, de a te passzivitásod a kérdésben szemet szúró, ezért gondoltam, hogy rákérdezek. A mostani csörte csak az apropót szolgáltatta.

      "ha én nem tudom rá a választ, az azt jelenti, hogy abban a kérdésben neked lessz igazad?" - a kettő sosem egyenlő. Pont ennek megértetése fulladt kudarcba Schwaben esetében - pedig én próbáltam. :) Tekintve, hogy benned már megszületett ez a felismerés; valamint tekintve, hogy nem mellékeltem a saját - kötelezően elfogadandó - válaszaimat; teljes szabadságot és fesztelenséget élvezhetsz a válaszadáskor, mivel semmiféle "erősebb igazság" réme nem fenyeget közben. Csak te és a véleményed...

      Na és akkor úgy döntöttem írok több mint két kérdést, és kedvedre kiválasztasz kettőt. Ha ez így megfelel...

      Kettő mindjárt itt van, amelyeket fentebb Riának címeztem és ott kifejtve is megtalálsz: Jézus tini és húszas éveinek története, valamint azon emberek sorsa, akinek soha nem volt esélyük hallani az igét mielőtt elhagyták eme porhüvelyüket. De hozzácsaphatod az örök kedvencet is a témához: a kanonizációt, a korai eretneküldözést, a zsinatokat. Az egyiptomi, a (kereszténység előtti) római, vagy épp a maja mitológia és Jézus születésének párhuzamai. Sőt bármi más ilyen témát, ami alapvetően kérdőjelezi meg a kereszténységet.

      Remélem félreértésektől mentesek sikerült ezúttal elővezetnem a dolgot. :)

      Törlés
    50. Naakkor... erőltessem meg magam kicsit. Ha mán ilyen szépen megkértek hagyjam el a kacifántos írásképet. Legyen.

      MAGnes:

      Nem mondom toppon vagyok a Atlantisz és Lemúria történetében, de... Szóval. Ezek szerint a fényességből (úgymond) lehet lefelé irányba is fejlődni. (Elhatározás kérdése az egész. Gondolom.) Remek.
      Aztán. A kérdés továbbra is az, hogy a alacsony rezgésű fickók, miféle rendszerből keveredtek ide (s főleg miféle ösztökélésre)? Így első látásra erős a gyanúm, holmi felemlegetett "társteremtői státuszú" léleknek lehet köze hozzá. Persze, lehet tévedek.
      Namost... A saját gyakorlati tapasztalásunkat figyelembe véve, valaki elmondhatná, hogy hogyan sikerült a Vének Tanácsa által ellenőrzött rendszerben a alacsony rezgésű arcoknak jelentős károkat okozni a felfényesedett srácoknak? Ugyanis, ha mi, mint 3D-ben létező fickók nem nagy eséllyel érzékeljük a többi dimenziót (oké, biztos vannak páran, csak ezt jól megtartják maguknak, ne nézzék őket hülyének), mertugye... alacsony a rezgésszámunk akkor... Ezt hogyan is sikerült kivitelezni a "létidegeneknek"? Úgyértem... hogyan vették észre, hogy eme galaxisban/rendszerben laknak fényes arcok, akiket tök mókás lehet pofonrúgdosni?
      Ésmég. Nem akarok én rosszat a Tanácsnak, meg a Királynéninek, csak... nem értem a mozgatórugókat. Hisz ha anno Atlantiszon voltak olyanok, akik leugortak a spirál aljába, nem elég szívás az nekik, hogy vissza kelljen kapaszkodniuk? Feltétlenül szükséges még jól meg is terhelni őket mindenféle kívülről jött izék elnyomkodásával is?
      Persze... értem én, hogy ha már ott voltak, egy füst alatt meglehetett oldani mind két fél megsegítését. Csakhát... érdekes hozzáállás, hogy jó darabig távolról figyelünk. Aztán meg küldünk üzenetet, hogy "ne parázzatok! segítünk, drukkolunk!" Meg. Itt az Idő! De most már izibe, mert nagyon nagy a baj!

      Törlés
    51. Ria:

      "Igen,aszondom,de ehhez eloszor is tudni kell azt,hogy Jezus (a nagy Orvos) a bunösökhöz jött es nem az igazakhoz,akiknek nincs szükségük orvosra"
      Oké. Tehát ha bűnös megbánta minden bűnét, megváltozott és imádta, magába fogadta Jézust, akkor felfényesedett, megszerette Isten, meg izé... Aki meg nem, hát... az megszívta. Értem én.

      "Az alazat pedig éppen abban van - annyi belénk rugas es szidalmazas,guny es megvetés utan amit mi a hitetlenektol kaptunk - ,hogy még mindig itt vagyunk,mert szamunkra az a fontos, -hogy mentsük oket a karhozat kinjaitol."
      Szidalmazás? Megvetés? Megmég... gúny is? Hajajj... Hát. Hasznos lenne talán azt a csúnya újkeletű ezós baromságot is figyelembe venni, hogy aki nem igényli a megmentést, azt talán nem is kéne ilyesmivel traktálni. Mindjárt kevesebb a macera, a szidalmazás, a gúny, meg a megvetés is. Gondolom. Meghát... végül is ezt a hozzáállást lehet alázatnak is hívni.

      "Jol vésd a fejedbe Quedra,hogy a keresztyénség,nem egyenlo sem a hülyékkel sem a szolgasaggal,akiknek egy szavuk sem lehet a rajuk zuditott töménytelen hazugsagra,becsmérlésekre,igazsagtalansagokra vadlasokra stb."
      Most erre mit lehet mondani? A kutya nem mondta, hogy aki a Keresztet bírja az hülye, meg szolga, meg... Hm. Pontosabban, azért mégiscsak szolga. Isten szolgája. Vagy nem? Ha meg igen, akkor minek a felháborodás?
      A szót pedig, amit kimondtok ezekre az általad felvetett mindenféle fogalmakra, hívják válasznak. Ebből kerekedik a véleménykülönbség, ami vita, ami meg szócsavargatás.

      Elveszett Kereső:

      Legelébb. A Jézus ifjúkorás kérdésedhez.
      Fogalmazzak úgy, anno a Könyv "másoló barátainak" azért fogott ezen a részen olyan erősen a radírja (vélhetően), mert ponthogy hasznára vált volna a népeknek, ha pontos példát látnak a megfényesedésre/felemelkedésre. Ellentétben az így kialakult misztikummal, maszatolással, ami határozott hasznot hajtott az Egy Házának (Ami ugyan nem is Egy, mert tele van mindenféle értelmezési "szektákkal"/vonalakkal. Deugye...) De, lehet tévedek.
      Feltéve persze, ha azt a vonalat vesszük alapvetésnek, hogy Jézus valóban élt. És nem egy, a népek által életre hívott gondolati entitás volt. (Természetesen itten lehet majd köpködni, szörnyülködni, kiátkozni. De anyu emlegetése erősen nem ajánlott.)

      ""annyi belénk rugas es szidalmazas,guny es megvetés utan amit mi a hitetlenektol kaptunk" - az a vicces, hogy tudatosan vagy épp tudat alatt pontosan ti provokáljátok ki ezt. Majd aztán fölnagyítjátok, kiakadtok; aztán meg élvezkedtek, hogy "Végre üldöznek minket, a főnök nem sokára visszatér!". :)"
      Hát. Itt vontam egy párhuzamot. Kicsit olyan ez, mint a Jahve-hívők ezerszer ellőtt trükkje. Így legalább tudják magukat sajnáltatni, sírhatnak-ríhatnak, stb. Biztos van valami haszna ennek is. Csak még nem jöttem rá, mi az.

      "Nem tudok rola,hogy ezek az emberek megtértek volna halaluk elott akar egy masodpercel is az élo Istenhez...ok a sajat istenségükben hittek."
      Jajjmán... Nagy rá az esély, megtértek Istenhez, vagy üdvözültek Istenben. Ugyanis Egy az Isten. Csak sok néven nevezik a népek. (Valami hasonlót még a Próféta hívei is elismernek. Lehet náluk egy frissített verzió fut.)


      Lássátok harcos hívei a Keresztnek? Én a Hitetlen, a ateista, a Patás szolgája. Mégis hiszem Isten létét. Fura nem? (Persze... lehet úgy járok, mint a kunok, hunok, meg még páran Európában, vagy az amerikai indiánok, és el leszek tüzelve ilyen szentségtörésért. Mármint hogy, nem a Könyv által felvázolt picit fura Istenképet követem. Kínos.)

      Törlés
    52. Quedra,
      Amikor mi hivok,vilagi körökben megjelenünk és hirdetjük az evangéliumot,az lényegében nem jelent mást,mint hogy a nagy Kiraly mennyegzőjére (Isten orszagaba) szóló meghívót,szeretnénk átadni a a bűnbe esett világ szamara.Mi mar elfogadtuk ezt,es szeretnénk,ha rajtunk kivül masok is részt vennének azon.A mennyegzoi vacsoran valo részvétel ellenben nem kötelezo,de ha késobb azok,akik elozoleg - különbozo okokra hivatkozva - a meghivot nem fogadtak el es megis beakarnanak oda menni,az orszag kapujat mar zarva talaljak,igy nem lesz lehetoségük oda bejutni.
      A Biblia ezt a meghivot egy példazatban mutatja be,de ennek csak az utolso mondatat idézem:
      "Mert mondom néktek (Jézus),hogy azok közül,akiket meghivtam (de azt visszautasitottak),senki sem kostolja meg a vacsoramat"(Ujszöv.Lukacs 14:24).
      Isten a bunöst nem "megszerette",hiszen mindvégig szerette,amiota megteremtette oket,egyszeruen csak arrol van szo,hogy Isten a bunnel nem közösködik.Ezért van az,hogy bunös ember,aki nem fogadta el a kereszt üzenetét,nem mehet be a mennyek orszagaba.Ezekrol mondja a Biblia utolso fejezetének 14-15. verse: "De kinn maradnak az ebek es a bubajosok,es paraznak es gyilkosok,es a balvanyimadok es mind,aki szereti es szolja a hazugsagot".
      A Biblia sehol nem ir az ember felfényesedésérol,ez az ezosok szohasznalata,akik szintén megmentésre varnak,csakhogy ok nem Jézustol varjak ezt,hanem az ördög küldöttjétol,a galaktikus föderaciotol,egy "Rejtett Kéz" nevu démon vezetésével.Na ja,ki igy,ki ugy varja...a vilagi emberek pedig az isteni segélyforras helyett,egymasra probalnak tamaszkodni...az emberi önerore,amit majd bedobnak a közösbe.Na hiszen...
      En mar éppen elégszer megirtam neked Quedra,hogy csak a buneiket megvallo es Jézus Krisztus, buneinkbol megvaltott helyettes aldozatat elfogado emberek (Jézus magara vallalta helyettünk a buneink büntetését) a megmentettek. Jézus igy szolt: "Senki nem mehet az Atyahoz,csakis én altalam" vagyis; nem az menekül meg,aki hisz Istenben (a legtöbb ember egyébként is valami sajat elképzelése szerinti istenben hisz), hanem, aki hisz az O Fiaban! - aki az O halalaval és feltamadasaval megnyitotta az utat az Atyahoz - Abraham,Izsak es Jakob Istenéhez,aki Jézus Krisztus Atyja.
      Ha viszont te,mar eleve nem hiszed,hogy Jézus egyaltalan élt,akkor szamodra mar nincs több mondanivalom (hiabavalosag volna).Mindezeket csak azért irtam meg neked,hogy ne ringasd magad abban a naiv alomban,hogy ha te hiszed Isten létezését,akkor tart ajtok varnak majd a mennyben.
      "Te hiszed,hogy az Isten egy.Jol teszed.Az ördögök is hiszik,es rettegnek" (Jakab levél 2:19).

      Bye,bye.

      Törlés
    53. Nice try Quedra! :) Ennyire futotta a lelkesedésedből... csak hát sajnos zárt ajtókon kopogtatsz. Illetve ott kopogtatsz, ahol nincs is ajtó. :) Neked legalább még átkiabáltak a túloldalról: "Engem ugyan ki nem viszel innen, itt jó. Csak itt jó, gyere te is különben a pokol vár!" Nekem már szólni sem nagyon szoktak. :) Dráma...

      Ja és persze a kint maradókról megvan a verdikt egyből: "De kinn maradnak az ebek es a bubajosok,es paraznak es gyilkosok,es a balvanyimadok es mind,aki szereti es szolja a hazugsagot" - tehát mint látod mi mind "ebek, bűbájosok, paráznák, gyilkosok, bálványimádók vagy hazugságszeretők és -szólók" vagyunk. De ha megfelelően elszégyelled magad, akkor még lehetsz olyan mint Ria. (Schwabent nem említeném, nehogy elriasszalak. Na meg a keresztény közösség felé is tiszteletlenség lenne. :P)

      Igazából minél nyilvánvalóbb a keresztény világkép tarthatatlansága, annál elszántabbul és makacsabbul ragaszkodnak hozzá. Minél több tényszerű vagy logikai cáfolat merül föl, annál bőszebben tagadják/ignorálják. De ez jó is lehet, mert ha ilyen viselkedéssel találkozol legalább megvan az egyértelmű visszajelzés, hogy a fején találtad a szöget. Na meg ugye a lényeg itt nem Ria vagy akárki más keresztény meggyőzése, hanem a többi szemlélődőnek bemutatni részleteiben a helyzetet. Hiszen ha objektíven tekintünk a dologra a kereszténység teljesen és totálisan megbukott. Régészeti/történelmi bizonyítékok tízezrei állnak rendelkezésre. Megbukott a józan paraszti ész tekintetében is, hiszen bárki emberfia (kettőnél több agysejttel) képes föltenni olyan alapkérdéseket, amire a keresztény világkép nem képes választ adni. Mitológiai/vallástörténeti értelemben is megbukott hiszen mára a napnál is világosabb, hogy milyen megelőző vallások és hiedelmek összefércelése ez az egész katyvasz (Mithras vallás, egyiptomi mitológia, sumér/babiloni mitológia). Nincs itt már semmi érdemi "csak" pár millió(milliárd) megtévesztett és makacs ember. De hát már a kereszténység sem a régi, mára a TV és az internet maga mögé utasította a népnyomorító eszközök rangsorában. :)

      Törlés
    54. Szerintem a Bibliában rendkívül mély spirituális tanítások IS vannak, (elsősorban Jézus szájából), azonban olyan lélekmérgező körítéssel, amely egy, a mindenkori háttérhatalomnak rendkívül kedvező gondolati börtönbe zárja az Embert.
      Lsd. Riát aki képtelen megérteni azt, hogy a Biblia itt többeknek kimondottan nem mérvadó, ennek ellenére többszöri kérésre sem képes mellőzni az idézgetést belőle, és ÖNÁLLÓ gondolatokkal beszélgetni. Gondolom, mivel olyan nincs is már...
      Mivel ha lenne, akkor az itt felemlegetett rengeteg bibliai ellentmondás minimum elgondolkodtatta volna. De nem.
      Pedig valamelyikük le is írta egyszer:
      "Nem baj, ez is a PROGRAM része"
      De ők persze nincsenek programozva...
      Szerintük ők az igazságot mondják ki, de azt már nem veszik észre , hogy a valódi igazság kimondását a Biblia istene BÜNTETI. (Lsd a kígyó esete.)
      Ők csak azt ismételgethetik, amit TANÍTOTTAK nekik, de a legrosszabb, hogy már azt is elhiszik, hogy ezek a SAJÁT gondolataik.

      Ezt én így látom, és az IGAZSÁGÉRT, tiszta szível vállalom, amikor a Teremtő elé kerülök.:)

      Törlés
    55. No... csakhogy a ide kóválygó népek okulni tudjanak. Vagy kacarászni, szörnyülködni, meg... ilyenek.

      Ria:

      Tecciktudni... van, hogy a fődgolyóbison ténfergő arcok, meghallgatják szépen a Kereszt híveinek invitálását. Megnézik szépen a mutatott meghívót, és... köszönik a törődést, meg a lehetőséget, de nem élnek vele. Ez ilyen. Ezen a döntésen lehet szörnyülködni, sajnálkozni, felháborodni, meg izé...
      Aztán. Ez valami fura gondolati séma lehet, hogy feltételezed, aki egyszer már elutasította a (szép színes, szagos) invitálást az későbben minden eddigi munkáját, elméletét, elgondolását, hitrendszerét odahagyva nagy erővel fog dörömbölni a Mennyeknek kapuján. (Persze, akadhat ilyen is.)
      Vagyis, aki nem hiszi el az általatok képviselt elgondolás nagy részét, abban mégis milyen indokból vetődhet fel, hogy mégiscsak be akar jutni egy olyan helyre, amit nem is lát, érez, hisz valósnak?
      Ezt nem értem. De, biztos csak nem vagyok elég felkészült.

      Elveszett Kereső:

      Asszem most jött el az idő, Ria bedobja a törölközőt a megmentésemmel kapcsolatosan. Ez ilyen. El fogok kárhozni. Szegény én.
      Amúgy, akarta a hóhér kicsalogatni őket a magos fal mögül, csak volt némi szabad agykapacitásom és mókásnak tartottam a szájkarate ezen menetét. :)
      Valamint, lehet hasznára vált valamelyik olvasónak a sok szócséplés pár részlete. Vagy nem. ;)

      S amiben Szul than (talán) nem mond hülyeséget, az az, a Jézus nevű entitás beszédeiben mondhatott mindenki számára hasznos dolgokat. Bizony. Elvégre ezért nevezik Tanítónak. Mint egyéb más fickókat, akik az évezredek folyamán megpróbálták a népeket megfényesíteni, kiemelni, megmenteni, megami...

      Törlés
    56. Ejnye-bejnye Ria! Eljössz egy nemkeresztény blogra, és ijesztgeted itt az embereket azzal, hogy ha meg nem térnek, pokolra kerülnek :)
      Ha már egy kis pszichológiai érzék nem szorult beléd, legalább a történelemből tanulhatnál, hogy mire is mentek az inkvizítorok a középkorban az eretnekekkel és állítólagos "boszorkányokkal". Semmire.A fenyegetés és bűntudatkeltés - én legalábbis így tudom - nem egy isteni tulajdonság, te pedig Riácska, isten prófétája éppen ezzel manipulálsz. Pedig ha a psziché oldaláról néznéd a dolgot (de lehet, hogy neked a pszichoanalitika is a sátán műve) tudhatnád, hogy az egónak nagyon erős az önvédelmi rendszere, a készenléti állapota, amivel az őt érő támadásokra mindig, majdhogynem vakon mozgósítja lelki automatizmusait, melyek nagyon mélyre ivódtak lelki rendszerébe.Sértésre azonnal visszavágással válaszol. Nos van egy rossz hírem a számodra. Megfigyeltem, a reakcióid ugyanilyen szinten működnek, mint a mieink. És ha az istened is ezen a szinten mozog, akkor azt mondom : Ő nem isten, legfeljebb a te egód kivetülése.
      De hálistennek :) , van már tapasztalatom arra nézve, mit is jelent a feltétlen elfogadás, és hogy Isten nem egy olyan szemetállat-szemért, amilyennek az ószövetség bemutatja, vagy ahogy ti, is feltételekhez szabjátok őt. Hát ennyit a bibliátokról. Ami pedig kiemelhető belőle (Jézus élete, példabeszédei) sajnos ti azt is azzal a szemetállat-szemért zsidó istenképetek szerint magyarázzátok.
      Mert mondá Jézus „Senki sem hasít ki új ruhából foltot ócska ruhára. Hisz akkor az újat is tönkretenné, s az ócskára se illenék az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlõkbe. Vagy ha mégis, az új bor szétveti a tömlõket, a bor kiömlik, a tömlõk meg tönkremennek. Az új bor új tömlõbe való. Aki óbort iszik, nem kíván újat inni, mert hisz: Jobb az ó!
      - Hát Jézusnak ez volt a véleménye a bibliátokról. A zsidók pedig azóta is gyalázzák a keresztényeket, hogy ellopták tőlük és tisztátalanná tették szent irataikat, és ezt jogosan is hiszik. De többet nem is írok, hátha nem tudod megemészteni :)

      Törlés
    57. Nem veszed észre Szul than,hogy én Jézus szavait magyarazom azoknak,akik képtelenek megérteni az itt, részünkrol hosszu honapok ota hangoztatottakat? Hogyan lehetne ezt masképp megtenni,mint nem önallo gondolatokkal? Ha én egyszer Krisztus igazsagat fogadtam el igazsagnak,akkor én azt,a sajat önallo gondolatommal fogadtam el annak, - mig a vilag,az emberektol hallott/latott "igazsagokat" (ami ahany ember annyiféle) fogadja el igazsagként.Igy mondhatnam én is azt,hogy nincs önallo gondolatod,mert azt szajkozod te is,amit a vilag, mivel egy ember sem születik ugy a vilagra,hogy minden tudas (igy az Igazsag is) abban a pillanatban a birtokaban van.Ha pedig én, - es rajtam kivül sok mas hivo - Isten igazsagat fogadtam el EGYETLEN igazsagként (vagyis amit arrol Isten kijelent),akkor az az én igazsagomma is lett.Isten pedig csak sajat kinyilatkoztatasan keresztül ismerheto meg,es hit altal amelyen at Onmagat közli,es amely azonkivül allandoan az isteni kinyilatkoztatast mint neki megfelelo targyat keresi.Az Isten önmagarol adott kinyilatkoztatasait pedig sehol mashol nem talalhatjuk meg,csakis a Bibliaban,amit az altala kivalasztott profétain es apostolain keresztül iratott meg szamunkra.
      Ha pedig a Bibliabol idézek,az azért van,hogy lathassatok ti magatok is (amelyikotöknek esetleg van Bibliaja meg is keresheti abban) ,hogy nem sajat kutfobol szarmaznak mindazok,amiket itt probalok tudtotokra adni - Isten szavai azok,akar az üdvösségrol,akar a karhozatrol szolnak is.
      Akik azzal tamadnak bennünket hivoket,hogy mi itt a hitünket ra akarjuk eroszakolni masokra,azok vaksagukban még azt sem veszik észre,hogy az üzenetünk mar régen nem azoknak szol,akiknek mar elmondtuk,hanem az ujonnan jövoknek,es hozzajuk is csak akkor szolunk (én legalabb is), amikor azt latjuk,hogy a jövot illetoen a reménységüket, - minden emberi tervezés,faradozas es erofeszites ellenére - szerte foszlani latjak.
      (Különben pedig akkor szolunk,amikor kérdéseket intéznek hozzank,vagy megkell cafoljunk olyan hamis es téves allitasokat,amikkel a hitetlenek bennünket bombaznak,vagy éppen egymast hülyitik Isten személyét,a Bibliat es a keresztyén hitet illetoen.)
      Itt teljesednek be a szemünk elott mindazok a proféciak,amiket a Biblia sok ezer évvel ezelott megjövendölt,es ti még mindig azon görcsöltök,hogy a Biblia nem igaz,emberek talaltak ki,(azt is többször atirva), nem tudjuk az erdetét (ez utobbit persze csak a hitetlenek nem tudjak)...az ész megall.

      Okay Szul than,maradj meg a magad vélt "igazsagaban",es majd meglatjuk Isten mit fog szolni ahhoz.

      Törlés

    58. Csak sajnalni tudom Quedra,hogy ebben a mondatomban: "A mennyegzoi vacsoran valo részvétel ellenben nem kötelezo,de ha késobb azok,akik elozoleg - különbozo okokra hivatkozva - a meghivot nem fogadtak el es megis beakarnanak oda menni,az orszag kapujat mar zarva talaljak,igy nem lesz lehetoségük oda bejutni." - nem voltal képes meglatni a "nem kötelezo",a "de ha" és a " és mégis " szavakat.

      Törlés

    59. Te pedig hulivuli, - mint mar megszoktam toled - ujra csak kevered a szezont a fazonnal amellett,hogy most még egy hatalmas öngolt is rugtal magadnak azzal,hogy Jezus (uj) tanitasa helyett,a (régit) tartod elfogadasra valonak,plusz,Jézus tanitasanak példazata,még véletlenül sem a Bibliarol szol,hanem a farizeusok böjtjérol,akik hallvan Jézus tanitasait (az ujat),tovabbra is ( a régi) vallasgyakorlatuk (szokasuk) altal akartak engesztelést szerezni,ami az értetlenségüket es hitetlenségüket jelentette Jézus személye irant.
      Jézusnak pedig nem lehetett véleménye egy olyan Bibliarol,aminek csak az oszövetségi része volt meg (az is csak kéziratokban es nem volt még kanonizalva) az O idejében,az ujszövetségi rész pedig éppen az O tanitasait tartalmazza.Ezzel a mondatoddal:"Aki óbort iszik, nem kíván újat inni, mert hisz: Jobb az ó!", éppen azt mondod ki,hogy az oszövetségi (régi) zsido tanitasok,jobbak,mint az ujszövetségi jézusi (uj) tanitasok...szevasz.

      Törlés
    60. Ria, tudatosan hazudsz és hazudsz és hazudsz !!!
      Aki óbort iszik, nem kíván újat inni, mert hisz: Jobb az ó! - Mondja a farizeus, és nem Jézus, aki állandóan fricskázta az írástudókat, és ezt te is tudod, állandóan a a régi leváltásáról beszélt.
      Kezdem azt hinni, hogy rosszabb vagy mint egy jehoha tanú, bár lehet, hogy az is vagy !

      Jézus egyértelműen arra akar utalni, hogy sok ember inkább ragaszkodik a régi törvényekhez, minthogy az ő új igazságát megértse. Ez még inkább így van hitnél. Az emberek inkább ragaszkodnak régi bevált hitükhöz, olyannyira, hogy ha muszáj, legjobb esetben is megpróbálják a régit ötvözni az újjal és az ismeretlennel. Jézus szerint ez nem működik. Amit ő hoz, az valamilyen radikálisan új szemlélet, és ehhez a régit teljesen el kell vetnünk.
      A bibliával kapcsolatban pedig félrebeszélsz, hiszen a nagy részét a zsidók ószövetségi szent iratai teszik ki, ezek adják a biblia tengelyét.És Jézus egyértelműen kimondta véleményét a farizeusokról, akik ragaszkodtak az akkori irás (mely a biblia nagy része) betűihez.
      "Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni."
      "Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből mégis hosszasan imádkoztok: ezzel súlyosabb ítéletet vontok magatokra."
      "Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál..."

      Törlés
    61. Okay,akkor innentol annyi volt.

      Törlés
    62. „Mi van megírva a Thórában? Hogyan olvasod?” Kérdezi az írástudót a Jézus.Aki válaszol aztán kérdez: „De hát ki az én felebarátom?”
      Ekkor mondja el Jézus a rablók kezébe esett ember történetét, melyben éppen egy eretnek és hitetlen szamaritánus segít a bajba jutotton.
      Szóval te, mielőtt számon kéred a törvényt és a hitet rajtunk, én azt mondom neked: „Menj te is, és hasonlóképpen cselekedjél”
      Ez az új törvény, ami felülír mindent, meg az egész bibliát :)
      „Legyetek irgalmasok, miként Atyátok is irgalmas…”
      Amúgy a béke legyen veled is :)

      Törlés
    63. Azt a Bibliát, ami ismerünk, vagy az eredetit?

      Törlés
    64. Atyaég, egyszerűen nem tudom földolgozni, ezek szerint tényleg vannak...

      Í.R.N.I T.U.D.Ó B.O.L.O.N.D.O.K

      Remélem, hogy mindenki, aki ide ír, messze elkerüli a robot-zsidókat és a szabadmészégetőket.

      Törlés
  2. Ábécé sorrendbe szedve némi információ a Földünket látogató idegen civilizációkról (internet, könyvek, dokumentumok...):

    -> http://www.moiraprefecture.com/ForteanArchive/CompleteListOfSpecies/index.html

    Az 1940-es években a KGB elődje a SZMERS (katonai kémelhárítás) különleges ügyosztálya foglalkozott a földönkívüliekkel a Szovjetunió területén. Gyűjtötte az információkat, tárgyaltak bizonyos látogatókkal...stb. Egy ilyen KGB-s dokumentum csomag valamikor a 80-as években került elő egy véletlen folytán ha jól emlékszem, s már akkor több mint 50 féle földönkívüli civilizációt (galaktikus szövetségeket) tartottak számon akik rendszeresen látogatják a bolygót számunkra elképesztő távolságokból a Tejútrendszer más lakott részeiből. Nyilván nem hagyományos rakéta - "tábortűz" szintű - meghajtással közlekednek (ahogy a mai NASA is egy kirakat), hanem tértechnológiát használva, s ez már többször ismert volt a minket megelőző korábbi emberiségek esetén, melyről régészeti bizonyítékok tanúskodnak. A magyar népművészet is óriási tárháza ennek. Olyan szintű idő-fizikai, tértechnológiai tudás rejtőzik pl. a hímzésekben, amelynek a közelében nincs még a hivatalos atomfizika.

    Nem is beszélve még azokról a miénktől eltérő külsejű "földönkívüliekről" akik a jelek szerint régebb óta itt vannak a bolygón mint mi emberiség s jelentős befolyásuk volt/van folyamatosan a történelem menetére, a jól ismert háttérszervezeteiken, titkos társaságaikon keresztül.

    Megjegyzem ezt a befolyást elég jól tetten lehet érni manapság már a GPS-ek korában az építészetben például. Elképesztő precizitással vannak több ezer kilométerekre sok száz (ezer) éves épületek, emlékművek... egymáshoz pozicionálva, s egy komplex RENDSZERT alkotnak ahogy arra az építészekből álló kanadai csapat több évnyi munka után rámutatott:

    -> Secrets in Plain Sight 1-23 (Full video) - http://www.youtube.com/watch?v=L777RhL_Fz4

    Mindig csak az USÁról hallunk ha az UFO kérdés előkerül, pedig bizonyára Kínában is megvan az ilyen ügyekre a megfelelő ügyosztály. Sőt Magyarországon történt egy olyan eset mikor konkrét tárgyi bizonyíték - amit mindig hiányolnak a "szkeptikusok" - maradt utánuk egy éjszakai látogatás után. Az egyik szürke kis látogató az ágy végében felejtette azt a rúdszerű, ezüst színű több funkciós technikai eszközt mellyel a delikvenst emelgették. Ezt később megvizsgálták a debreceni egyetemen és egyértelműen bebizonyosodott az anyagvizsgálatok után hogy ilyet a bolygónkon gyártani nem lehet, s olyan anyagokat is tartalmaz ami a periódusos rendszerben még nem is szerepel... És ez valószínűleg máig megvan, bár sajnos akkor kettéfűrészelte a tulajdonos félelmében hogy elfogják tőle esetleg kobozni, így nem működőképes, de vizsgálható!

    * * *

    -> Michael Salla PhD.: Jelentés a földönkívüli fajok tevékenységéről és indíttatásairól - Az emberiséggel kapcsolatba került legjellemzőbb földönkívüli fajok leírása
    http://aranylaci.freeweb.hu/idegenek/jelentes.htm

    Földönkívüliek: http://aranylaci.freeweb.hu/tart.htm

    -> Ez az elég méretes (~100m+) űrhajó szűk 2 hete száguldott el ÉLŐ ADÁSBAN London felett (RT News): http://www.youtube.com/watch?v=iqZZkNuGjaE

    (A GoogleFöldből nyert helyszíni adatok alapján és egy videó vágó program segítségével kikockázva jó közelítéssel ki lehetne számítani a méreteit és a sebességét, ha valakinek van erre kedve... ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "-> Ez az elég méretes (~100m+) űrhajó szűk 2 hete száguldott el ÉLŐ ADÁSBAN London felett (RT News): http://www.youtube.com/watch?v=iqZZkNuGjaE"
      Van valaki olyan fogyatékos, hogy ezt beveszi? :D ITT AZ EREDETI FELVÉTEL!
      http://youtu.be/mkJXl29uvWg?t=5m57s
      Miért nincs rajta a száguldozó űrhajód? :D

      "Az egyik szürke kis látogató az ágy végében felejtette azt a rúdszerű, ezüst színű több funkciós technikai eszközt mellyel a delikvenst emelgették. Ezt később megvizsgálták a debreceni egyetemen és egyértelműen bebizonyosodott az anyagvizsgálatok után hogy ilyet a bolygónkon gyártani nem lehet, s olyan anyagokat is tartalmaz ami a periódusos rendszerben még nem is szerepel..."
      Ha megkeresném a Debreceni Egyetemet, mit mondanának erről a doloról? :) Van esetleg valamilyen forrásod?

      Törlés
    2. "Miért nincs rajta a száguldozó űrhajód?"

      Köszönöm. Igen úgy tűnik 2 lehetőségre szűkült a kör: valaki megint szórakozott, vagy az RT-nál belenyúltak a felvételbe utólag.

      Félreértés ne essék, ezzel most nincs megcáfolva a földönkívüliek léte, nem dőlhetünk ilyen egyszerűen hátra, bármennyire is jó lenne elintézni a kérdést egy kézlegyintéssel. Részemről százas nagyságrendben láttam ilyen videó és röntgen-felvételeket implantátumokkal az utóbbi 20 évben és személyes érintettségem is van úgyhogy nem vagyok már meggyőzhető arról hogy a piros, az valójában zöld és hogy földönkívüliek nem léteznek.

      Egyszerűen el kell választanunk valahogy az ocsút a búzától amennyire a lehetőségek engedik, s manapság "hála" a közkézen forgó filmes technikáknak egyre nehezebb.

      Ilyenkor lehet előhozni hogy azért a középkori festészet, a dél-amerikai, egyiptomi ábrák, a védikus irodalom is tele vannak ezekkel a csészealjakkal, nomeg egyes fajok konkrét ábrázolásával, adottak a mérhető, kiásott tárgyi bizonyítékok (nem humanoid koponyák, csontvázak, sugár fegyverrel homlokon lőtt mammutok az egyik orosz múzeumban...).

      Komplett radioaktív városok találhatók Indiában üveggé olvadt homok réteggel, precíz leírásokkal a következményekről (sugárbetegség...) -> Mohenjo-Daro, Harappa

      Na ki dobált 8000+ éve atombombákat? Az ősemberek lőtték egymást űrállomásokról ahogy arról beszámolnak a Védák...? 8)

      Aki ufókutatással foglalkozik azok számára nem titok, hogy külön hivatásos szakemberekből álló gárdák dolgoznak a FÉLRE informálásunkon, ködösítésen, meg lelkes szkeptikus amatőrök és sokszor profi munkát végeznek.


      "Ha megkeresném a Debreceni Egyetemet, mit mondanának erről a doloról? Van esetleg valamilyen forrásod?"

      Bizonyára készültek mérési jegyzőkönyvek anno. Kisfaludy György (időfizikus) ott volt a mérésekkor, a kezében volt a tárgy és meg tudja adni az információkat ha valaki szeretne pl. mintát venni ebből a földönkívüli eszközből. Bizonyára elő lehet keríteni.

      -> jelen _kukac_ t-online.hu

      Én ha egyetemen dolgoznék kutatóként, anyagmérnökként azonnal rárepülnék erre mert azért ez máig egy szenzáció, egyenesen a "szkeptikusok" rémálma, s bizonyára lenne mit ellesni.

      A "rúd" nagyrésze Magnézium olyan tisztaságban ami a Földön nem állítható elő, s bizonyára nem véletlen az anyagválasztás (Mg -> Fény...) mert valami fényszerű sugarat adott ki működés közben amivel tetszőlegesen emelgethetőek a tárgyak, emberek. Továbbá több kisebb alkatrészt tartalmaz amelyeket még az ipari röntgen sem vitt át és a kettéfűrészeléskor nem mindennapi életveszélyes anomáliákat okozott (egy autót arrébb dobott, hősugarat bocsátott ki)...

      Törlés
    3. Vándor
      A videón biztos hogy rajta volt az ufo , egyszerűen kitakarták 4 perc 35 másodperc körül . a képernyőn 7,34 GMT feliratnál repült át .
      Folyton manipulálják a felvételeket , ez számomra tény . Sokszor jártam úgy hogy letöltöttem az eredeti felvételeket a nasa oldaláról azonnal ahogy felkerültek , s amikor talált rajta valamit valaki pár nap múlva akkor azonnal maszkolták elmaszatolták , levették . Nekem van több ilyen felvételem . Rengeteg űrhajó van a nap körül .
      Csak azt nem értem miért csinálják .

      Törlés
  3. azért mert a földönkívüliekről szóló történetek is mind kamuk... szégyen h ennyire lenézik magukat az emberek...(tisztelet a kivételeknek) végén kiderül h a földönkivüliek nélkül - a ti szavaitokkal élve - ki se fejlödött volna az ember... de persze könnyebb másra egy ismeretlenre mutogatni, hisz igy a felelősség lehull a vállakról, nem kell megfelelni senkinek semminek mert "nem mi voltunk", "ők mondták,"... mint anno Ádám és Éva .. igaz ők legalább ismerték h kivel van dolguk.. arról nem beszélve h ezek a "földönkívüliek" kitől kapták a tudást... ők hogyan lettek... stb stb stb... sose lesz válasz .. csak a kérdések..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "... szégyen h ennyire lenézik magukat az emberek...(tisztelet a kivételeknek) végén kiderül h a földönkivüliek nélkül - a ti szavaitokkal élve - ki se fejlödött volna az ember... "

      A kérdések valóban további kérdéseket szülnek, de azért rendelkezésre állnak objektív tények is ezügyben, mégpedig a földtörténeti archaikum v. proterozoikum korokból (4.5-0.5 milliárd év) - már most hirtelen nem emlékszem pontosan - amikor még OXIGÉN SEM VOLT a bolygó légkörében (nem volt belélegezhető számunkra a levegő), civilizációs nyomok kerültek elő. Minden bizonnyal valamiféle "bányabolygóként" funkcionált akkor a Föld, ahogy ilyesmire ma is találnak bizonyítékokat (az egydollároson lévő piramis pontos mása egy 12.000+ éves leleten sokszáz méterre a föld alatt egy ecuadori szénbánya mélyén... utalással az orioni civilizációs befolyásra az alján: http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=XmMwo1Xzgus#t=460s )

      Viszonyítás képpen az emberiség kialakulását 100.000 éves távlatokba helyezik. (<-> 4.5 - 0.5 Mrd = 4500 - 500 millió év...)


      Törlés
    2. Norbert
      lenézzük magunkat? :) mire legyünk oly büszkék? arra, hogy leromboltuk a Földünket?
      Ezek nem a képzelet szüleményei, ezek komoly kutatások eredményei (a hiányzó evolúciós láncszem)

      Törlés
    3. kicsit zavar van... 20 éve kb még csak 1,5 milliárd éves volt a föld... de tudom.. a tudomány fejlődik és most ez a "pontos adat" az megint más kérdés h semmi bizonyíték nincs rá - csak találgatás folyik semmi tényszerű adat - ez is csak egy elmélet mint az evolúció ami napjainkra már vallásnak nevezhetünk.. Kedves Csica, akkor most nem a "földönkívüliek" tanácsára (?) romboljuk, öljük egymást? mert nekik ez az érdekük.. csak tudnám h miért? ha akarnának - gondolom én naivan - a bolygójukról küldenének egy lézer nyalábot és simán eltüntetne bennünket a földünkkel együtt ( jó ez nagyon hálivudis volt) vagy marad a másik véglet h rabszolgának tartanak bennünket és így akkor pofa befog mert jön az amit ezelőtt írtam az meg h mindenhol lenne/lehetne élet az cáfolom rengeteg összetevő kell hozzá pl a bolygók állása (ha a hold közelebb vagy messzebb lenne már nem lennének évszakok, és nem lenne ennyire csodás ez a bolygó) ne legyetek abban biztosak h van élet (egyenlőre semmi bizonyíték szval ne kezeljük tényként)

      Törlés
    4. http://tamop412a.ttk.pte.hu/files/kornyezettan9/www/images/img125.jpg
      http://www.google.hu/search?q=földtörténeti+korok

      Törlés
    5. "...akkor most nem a "földönkívüliek" tanácsára (?) romboljuk, öljük egymást?"

      Ez egy remek kérdés és sommás véleményem az, hogy erősen terelik bizonyos körök az emberiséget évezredek óta hol erősebben hol kevésbé. Egymással is konkurálnak egyes fajok, némelyek együttműködnek, mások különféle galaktikus érdekszövetségek tagjai, kötik a kezüket bizonyos kozmikus törvények, megint mások kihasználják a bolygó nyersanyagkészletét, genetikai állományát, erőforrásait így minket is... stb. szóval ez rendkívül összetett kérdés hogy miért nézik látszólag karba tett kézzel egyes magasan fejlett civilizációk a sorsunkat amikor be is avatkozhatnának esetleg, hogy eljöjjön a kánaán.

      Említed a HOLDAT. Az egész Naprendszer tele van anomáliákkal, a Hold az 1600-as évekig a távcső felfedezéséig forgott a tengelye körül ami ma is igaz de azóta szinkronizálva lett a bolygó forgásához MESTERSÉGESEN, így mindig ugyanazt az oldalát mutatja. A finom ide-oda korrekció ma is mérhető a terminátor (határoló; fény-sötétség) vonalon.

      Itt épp egy egész űrflotta (13 hajó) szál fel a Schröteri völgy térségéből (pár hónapos felvétel egy sima kézi kamerával állványról, bár ma már nem lehet tudni hogy mi eredeti mi nem, de léteznek olyanok is amiken tényleg a hivatalos Nemzetközi űrállomásról való közvetítéseken láthatóak hasonlók, a háttérben a légkörbe berepülő "csészealjakkal" ):

      -> https://www.youtube.com/watch?v=1XsYlI-q0hk&feature=player_detailpage#t=81s

      -> itt meg egy kb 60 kilométeres (!) - háromszor lefedte volna Budapestet!!! mi lehet egy ilyenen? Hány tízezren tartózkodhatnak egy hasonló fedélzetén? - háromszög alakú űrhajó landol a Hold felszínén: https://www.youtube.com/watch?v=GYZ60EhrR9Y

      Az is alátámasztható mérésekkel, hogy a Hold a vastag héján túl ÜREGES és víz van benne (konkáv tenger körben) középen egy mesterséges nappal. Tehát világos van és lakják belül, de a felszínén is elég nagy a mozgás amit már egy olcsóbb tükrös távcsővel simán lencsevégre lehet kapni néha kis szerencsével.

      És tele van még a Naprendszer lakott planétákkal. Egy fejlettebb civilizációnak nem feltétlenül kell légkör, erdők...ilyesmik, simán létrehoznak Budapest nagyságú városokat akár a víz alatt 8-10.000 méterre, vagy kilométerekkel akármelyik háborgó bolygó felszíne alatt. (Mars, a Mars Phobos holdja; a Szaturnusz Iapetus holdja, amelyről mintázták a "kiszivárogtatók" a Star Wars Halálcsillagát. Amely szintén egy mesterséges bolygó, s ami durva hogy több ezer éves régészeti leleteken is pontosan ábrázolták ez a holdat, amely Földről nem látható...)

      Törlés
    6. Norbert nek uzenem, hogy ne csukott szemmmeljarjon a vilagba, eddig 100 darab biztosra lakhato bolygot talaltak az erre specializalodott NASA kutatasok, ennek utanna lehet nezni,ugyan van 1000 nel is tobb,ami meg bele esik a lakhatosagi hatarba, deott az elmondasuk szerint azert meg a tureshataron beluliek a korulmenyek, namost amin meg el lehetgondolkozni, amodszer amivelmegallapitottak ezeket,mert a nagy tavolsagmiatt is a kepler urteleszkop is csak a csillag elott elalado bolygo okozta apro fenyvaltozasok utan nezelodik,az alapjan keresik ezeket a bolygokat, de tudnak mindent rolluk, a kerdes honnan? (lehet ki lehet szamitani csak ennyi adatbol amit a teleszkop szolgaltat) szerintem onnan tudjak biztosan hogy a bolygo lakhato hogy ott voltak megnezni....csillagkapu? ne feledjuk hogy hivatalosan is elismertek letezesuket, (igaz reszben csak, nehogy hamar oruljunkneki, elintezttek annyival hogy igen vannak csillagkapuk,de azok a foldkorul valahol, es emberi szemmmel lathatatlanok, es nagyon aprok, azokon meg tan csak egy szunyog tud atferni....na persze) mindezt osszevetve a velemenyem az hogy ok onnan tudjak hogy az a 100 lakhato bolygo lakhato, hogy meg is neztek kozelebrol, innen pattant ki egy masik otletem,hogy miert nem felnek ezek a hatterhatalmak semmitol, ami a foldon tortenik, mert ugye sokan megkerdeztek, hogyamit ittmuvelnek, haarp,chemtrail,meg hasonlo az szamukra nem veszelyes? ha esetleg figyelembe vesszuk a fentebb emlitetteket, lehet mar nincsennek itt abolygon, azt tudjuk, apiramis alsobb retegei, felaldozhatok, es azok tulajdonkeppen akik vegre kell hajtsak a tervet.....

      Törlés
  4. 4 hónappja történt. Véleményem szerint ez csak szenzáció keltés de minden esetre jól mutat a bejegyzések között.

    VálaszTörlés
  5. 1. Hiszek abban, hogy a világegyetemben vannak értelmes lények rajtunk kívül is.
    2. Abban már kevésbé, hogy az általunk jelenleg ismert fizikai szabályokat kijátszva ide-oda ugrálhatnának a térben.
    3. Valószínűbbnek tartom, hogy ez a kinyilatkoztatás csak egy paradigmaváltás a hülyítésünkben. Mivel a nyugati demokratikus elveket már egyre kevesebb átlagpolgár veszi be (mivel ellentétes a gyakorlatban tapasztaltakkal), ki kell találni valami mást, amivel sakkban lehet tartani a rabszolgaságot. Mivel már a legtöbb ember szívesen felkoncolná a bankár kasztot, azzal próbálkoznak, hátha az ufonautáktól még tart a nép, legalábbis addig, amíg nem derül ki, hogy humbug az egész.
    4. Remélem, hogy a 2. és 3. kérdés vonatkozásában nincs igazam. Adja az ég, elvtársak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérlek engedd meg, hogy reagáljak a bejegyzésre.
      1.Igen, a Világegyetemben rengeteg entitás van rajtunk kívül.
      2. Az ő energiáik lehetővé teszik, hogy ott és akkor jelenjenek meg, amikor és ahol csak akarnak. És ennek semmi köze a földi fizikánkhoz.
      3. A kinyilatkoztatás nem volt teljesen igaz, hiszen a jelenlegi helyzetről egy szót sem szólt. Akkor lesz csak igaz a kinyilatkoztatás, ha teljes egészében elmondják, hogy igen, itt vannak körülöttünk. Rengeteg tanulnivalót hoznak magukkal, mindazt elmondva, hogy évezredeken keresztül az emberiség hogyan lett becsapva és rabszolgasorsban tartva. És azt is szívesen elmondom, hogy nagyon sokan várjuk a megjelenésüket, de nem azért, hogy bármit is csináljanak helyettünk, hanem hogy mutassák az utat - és hogy végre mi is olyan fejlettek lehessünk, mint ők

      Törlés
    2. "2. Abban már kevésbé, hogy az általunk jelenleg ismert fizikai szabályokat kijátszva ide-oda ugrálhatnának a térben."

      Márpedig ha picit utána ásol manapság már egészen konkrétan lehet tudni hogy milyen elven és hogyan működnek az ide látogató űrhajók.

      Egy fizika van Univerzumban, s gyakorlatilag minden civilizáció ezt a tértechnológián alapuló megoldást használja hosszabb távon. Rövidebb távon másfajta meghajtást is használhatnak, ha már "odaugrottak" valahová (téri-hajtómű -> hasonlókon alapultak a Hitleri Németországb a Hold és Mars repülései is, s később több titkos katonai projekt alapja lett, úgyhogy ilyenekkel már a US Army is repkedhet felettünk...).

      -> http://hunok.hu/ablak/ujablak24.html

      Ismerik az TÉR-IDŐ szerkezetét, hullámzását, törvényeit ahogy eleink is ismerték (erről rengeteg emlék tanúskodik a Föld minden szegletén, ahogy írtam fentebb, pl. a magyar népművészetben vagy Keleten, Dél-Amerikában, Egyiptomban is fellelhetőek ezek). Minden IDŐ-HULLÁMOKBÓL áll. A megfoghatóság látszatát keltő anyaginak gondolt világunk is minden atomjával együtt, s ennek precíz matematikailag előre kiszámolható hullámzása van ahogy a párhuzamos világok (dimenziók = KI-terjedés) váltják egymást, s létezik egy ún. "idő-semmi", "hipertér", "ahun", "nem-tér nem-idő" ahol ezek a közlekedési eszközök mozognak. A radaron (ha engedik magukat láttatni) ebből csak annyi látszik hogy iszonyatos sebességgel halad az űrhajó, majd dob egy 90 fokos kanyart mondjuk 5000 km/h-s sebességgel ami földi technikával lehetetlen.

      Valójában nem is mozog az űrhajó csak "ugrál", teret vált A és B pont között, így nincs is benne gyorsulás. S erről megannyi "eltérített" beszámolt már, hogy valami furcsa állapotnak voltak részesei amikor halad az űrhajó, amit a folyamatos másik dimenzióba való átlépés okoz.

      Ezt ezerszer megörökítették már filmen is, amin kikockázható hogy egyszerre több helyen van a hajó. Itt kezd eltűnni, amott meg megjelenni és ezzel párhuzamosan helyi idő anomáliákat is okoz a környezetében attól függően épp milyen meghajtásra kapcsoltak (vezető anyagok szigetelővé válnak ideiglenesen, elvész a mágneses tulajdonság... -> leáll pl. az autó gyújtása ha elhalad a közelünkben egy ilyen eszköz, vagy az óra késni kezd...). Sőt a szondák ("kis gömbök") is láthatóak mindig amiket a másodperc töredéke alatt automatikusan kitesznek maguk elé térugráskor hogy megbizonyosodjanak az utasok az érkezés helyéről, ami akár lehet egy hegy belseje is úgyhogy nem mindegy hol lépnek be.

      -> Itt látható erre két konkrét példa: http://hunok.hu/ablak/ujablak25.html

      ---> >> >>>

      Törlés
    3. --->>> >> >

      Sok típusban még "WC" sincs, ahogy nálunk sem az autóban, mert percek alatt el lehet ezekkel jutni a Naprendszerben bárhová. Sőt még a fedélzeti kompjúter is minimális sok típusban mert valós idejű kommunikációs csatorna áll rendelkezésre az akár 10.000 fényével arrébb lévő anyabolygó "számítógépeihez" ahol van hely bőven így nem kell mindent az űrhajóba tuszkolni, ha pedig lezuhan nem kerülnek illetéktelen kezekbe kényes információk (ennek analógiájára épülnek a manapság elterjedőben lévő "felhő" alapú rendszerek -> cloud computing).

      Persze ahány civilizáció, annyiféle (szintű) technikai megoldás.

      Ugyanez a tértől és időtől független technika van egyébként minden földi okostelefonba, számítógépbe, kamerába, pendrivebe, fényképezőbe (...) beépítve, s ezen keresztül kukkol mindenkit a "Nagy testvér". A világ összes gépet lehallgatják, vagy legalábbis adott erre a lehetőség. Nem gondolhatjuk komolyan hogy csak úgy szabadjára engedik az Internetet minden kontroll nélkül, amikor csírájában elfojthatták volna a 70-es években... Szépen tervszerűen rászoktattak, függővé tettek minket pár évtized alatt a "modern" technikára (már az ókorban is léteztek számítógépek, bináris számrendszer, CPU!), hogy teljesen kiszolgáltatottak legyünk egy idő után, s valószínűsíthető hogy az agytrösztök nem földiek... Talán bevált már ez a módszer más Föld-típusú bolygón is...?

      Törlés
    4. Vándor
      Örülök hogy felvetetted a térugrást technológiát , már magam is sok időt fordítottam repülő objektumok kikockázására , és észrevettem fura dolgokat , pl van olyan hogy az négy egymás utáni kockán rajt van ugyanott a csészealj , és hopp az ötödik kockán ugrás , és megint négy kockán rajta van ugyan ott és így tovább , lényeg hogy nem folytonos időrendben közlekedik .
      Mértek olyan sebességet is hogy 30-as hangsebességnél fordult hirtelen .
      Ez nem földi technika . Én nem kételkedek a földönkívüliek létezésében , én is láttam már idegen űrhajót ,csak az henger alakú volt , később mások le is videózták , kb 100 méter hosszú volt hangtalan ezüstös szárnyak nélkül és aki nyitott szemmel tekint az égre az előbb utóbb lát .

      Törlés
    5. @leo: "...észrevettem fura dolgokat , pl van olyan hogy az négy egymás utáni kockán rajt van ugyanott a csészealj , és hopp az ötödik kockán ugrás , és megint négy kockán rajta van ugyan ott és így tovább , lényeg hogy nem folytonos időrendben közlekedik ."

      Nyilván van valamiféle automatizált vezérlése (robotpilóta) az ilyen eszközöknek, de a beszámolókból azt szűrtem le h nagyfokú szabadsággal rendelkezik a pilóta az irányítás terén, s kénye kedve szerint manőverezhet legalábbis a kisebb típusokkal. Meg gondolom az ugrások közti idő függhet a szondák visszajelzésétől amit maguk elé küldenek, aztán az "ugrások" térbeli távolságától, meg még megannyi elképzelhetetlen paramétertől.

      Hogy nem botkormánnyal irányítják ezeket az hétszentség, hanem valamiféle energetikai kapcsolat jön létre érintés útján a vezérlő számítógéppel, amely a gondolatainkra reagál. Legalábbis egyes eltérítettek beszámolói ezt sejtetik. De ez megint nyilván civilizáció és technika függő miképp oldották meg...

      Magam is láttam több ízben fényes pontokat az égen amelyek biztosan nem csillagok, műholdak voltak mert annyira rendellenesen manővereztek. Kis szerencsével bárki észlelhet ilyet, s némi háttérismerettel kiszűrhetőek a csillagok, műholdak, bolygók stb. A Vénusz volt régen a joker... ha a háztetőn landoltak akkor is csak a Vénuszt láthattad a vaskalapos körök szerint... 8)

      Törlés
    6. Vándor
      A legutóbb láttam érdekességet az égen ,épp nem volt nálam kamera , de rá egy hétre valaki lefilmezte pontosan ugyan azt . Itt a link .
      http://www.youtube.com/watch?v=sa1KULeOBvg

      Törlés
    7. @leo: Ez egész jó felvétel erről a "szivar" alakú UFO-ról, ami eredetinek tűnik a könnyed mozgásából ítélve, mintha nem lenne súlya úgy manőverezik. A méreteiből ítélve ez simán lehet valami "anyahajó" féle amiről további légi egységek startolhatnak.

      Azt nem lehet kategorikusan állítani hogy földönkívüli, mert ilyeneket már tudnak gyártani. Az is külön érdekes hogy miért nem álcázták magukat a kék égbolton legalább egy mesterségesen keltett felhővel, ahogy más esetekben teszik... nyilván az ilyesmik megint látogató függők, hogy milyen technikai színvonalon vannak, mik a céljaik...

      Ennek a könnyed, hirtelen mozgásnak az ANALÓGIÁJÁT megtaláljuk egyébként a TERMÉSZETBEN. Van egy fürge légyfajta amiből különösen sok repked mostanság (olyan fekete-sárga csíkos mint a darazsak) egy-egy pohár sör mellett szoktam őket tanulmányozni, azoknál látványosan szembetűnő hogy mintha tojna nagyívben a gravitációra. És valóban a szárnymozgása (sok más rovarral egyetemben) "antigravitációs" hatást kelt a mérések szerint, ezért képes olyan manőverekre.

      (ld. pl. Dr. Egely György könyveiben a mérésekről részletesen, v. itt a házilégyről kiemelten - videó: http://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=7148dbd3a )

      A biológusok hallgatnak róla (már amelyik tud erről), de számtalan rovar szárnyfelülete nem kelt akkora felhajtóerőt, amekkora a súlyuk. Ez tény. Erre sok kutató rájött már, s bármennyiszer megismételhetőek a kísérletek, tehát minden tudományos kritériumot kielégítően lehet ezt állítani. A differencia a nagytestű rovaroknál rendkívül jelentős, olykor még az ~5%-ot sem éri el a szárny által keltett kiszámolt felhajtó erő.

      Tehát simán a szárnyukkal a fizika, aerodinamika mai törvényei szerint NEM repülhetnének.

      Akit érdekel ez olvasson utána például Victor Grebennikov orosz rovarkutató munkásságának aki véletlenül rálelt egy különleges kitinpáncélú rovarra, ami a mikroszkópja alatt egymásra téve őket, lebegett a másik felett. Lekerekítve a történetet ebből sokat begyűjtött és a fotókon látható egyszerű légi járművet szerkesztette belőle amivel ezer kilométereket repült sokszáz km/h-s sebességgel (!) ezzel a nyitott (!) eszközzel, s hasonló anomáliákat okozott mint az UFO-k. A szemtanúk egy világító gömböt láttak csak ebből amikor repült, s egyéb parapszichológiai jelenségek is keletkeztek.

      Azért hoztam ezt fel, mert valami hasonlót látnak sokszor a szemtanúk az égen, vagy ha meglátogatják őket éjszaka a lakásukban pl. valamilyen vizsgálat céljából először ilyen gömböket látnak (ebben utaznak be a házba az űrhajóról) ami egyszer csak kitágul, s hirtelen megjelennek pl. a kis szürkék a szobában. Belőlük sokféle van mint az emberekből, s némelyek központilag vezérelt biorobotok.

      -> http://www.google.hu/images?q=viktor+grebennikov

      -> Oroszból fordítva, Grebennikov naplójából: http://www.spear.comule.com/2_55_V-S-Grebennikov.html

      -> még egy link: ezt már több ízben beraktam ide korábban a Chemtrail kapcsán. Magyarországon történt az eset, egy a Honvédségnél dolgozó repülőgép mérnököt vittek fel az űrhajóra aki itt a MIG-eket szervizelte, ahol aztán válaszolt neki mindenféle kérdésére a magas fehér humanoid fizimiskájú hajó parancsnok, így műszaki jellegűekre is vagy elmagyarázták neki hogyan és miért befolyásolják a Föld időjárását évezredek (!) óta. ~24 órányi felvétel készült a regressziós hipnózisban visszahozott beszélgetésről:

      Indy Attila (építészmérnök; Magyar Ufókutató Szövetség)
      http://www.youtube.com/watch?v=KdOOUeA7gpo&feature=player_detailpage#t=62s

      Törlés
    8. Vándor
      Érdekelne a véleményed egy videon talált érdekességről .41. másodpercnél ufot látok leszállni a fa és az épületek mögött , miközben a kamera sípúló hangot ad ki .
      http://www.youtube.com/watch?v=QlX7xO6rWts
      Kiszedtem és kinagyítottam , amennyire a szerény technikai lehetősségeim engedték .
      http://kepfeltoltes.hu/130626/ufo_orosz_meteor1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

      Törlés
    9. @leo: Megnéztem. Érdekes megfigyelés... lehet akár UFO is, annyira légiesen mozog, de ma már nehéz kizárni az utólagos manipuláció lehetőségét.

      Logikus egyébként hogy mivel tudják hogy becsapódik a meteor, így ők is nyomon követik az eseményeket, s ha jól emlékszem itt történt ettől feltételezhetőleg komolyabb beavatkozás is röppályába egy ismeretlen objektum által...

      ...igen megtaláltam a videókat ezügyben: http://www.youtube.com/results?search_query=chelyabinsk+meteor+ufo

      Egyébként szinte minden korábbi természeti katasztrófa helyszínén filmeztek ilyen UFÓ-kat, kezdve a II. Vh. repülőgép kötelékeit kísérő "foo fighter"-ekkel.

      S ha már itt járunk a fukusimai atomkatasztrófa is megérne egy misét itt a Blogon, aminél elég jól körvonalazódik hogy az "izraeli" MOSSAD áll főként emögött mint kivitelező, meg amellett sem lehet elmenni hogy ez a 2011-es esemény már az 1995-ben kiadott Illuminati card game-en rajta van évre, napra, perce pontosan úgyhogy ezt már évtizedekkel előre megtervezhették.

      ___________________
      SBG Buddha!!! ;-)
      ___________________

      -> Mire képes a háttérhatalom? Fukushima: A balesetnek álcázott nukleáris bűntény háttere - http://magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/jelentos-hirek/item/3189-mire-k%C3%A9pes-a-h%C3%A1tt%C3%A9rhatalom

      Törlés
    10. Vándor
      A videó nem manipulált , erről az uforol nem tudott senki én találtam a videón a Chelyabinsk városában lezuhant meteort filmezték , az se tudja hogy rajta van aki filmezte .
      Véleményem szerint ez ment neki a meteornak , és utána valamiért leszállt .

      Törlés
  6. 1.)az ufók engedély nélkül repkednek
    2.)ha az elrablásos történetek között vannak igazak, akkor pedig engedélynélkül betörnek az emberekhez és ember rablást is elkövetnek

    vagyis veszélyesek és börtönbe kell vágni az ufókat


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megpróbálhatsz börtönbe vágni egy nálunk sokkal fejlettebb technológiával rendelkező faj egy tagját, de kétlem hogy sikerrel járnál. Hozzáteszem az ember sem kérdezi meg a nyulat, mielőtt kisérletezni kezd vele vagy feldúlja a nyúl lakhelyét. Az idegenek kisérletei legalább túlélhetőek és az otthonod is megmarad.

      Törlés
    2. a számítógép is egy fejlet technológia de attól még könnyedén rács mögé lehet dugni a használóját

      Törlés
    3. Csabi, hát ezen aztán jót röhögtem.
      Mielőtt börtönbe vágnád őket, előbb el kéne kapnod az engedély nélküli "magánlaksértőket", mégis milyen módszert javasolnál?

      - Állig felparittyázott különlegesen kiképzett rendőrosztagot?
      - Bénító lövedék a pikkelyes testükbe?
      - Fölolvasnád a jogaikat és letartóztatnád őket?

      Elképzeltelek rendőrnek aki megkapta az utasítást és odaér a tett színhelyére, előrántott parittyával berúgod az ajtót, közben azt kiabálod hogy "rendőrség" azok meg csak rád néznek a nagy mandula szemeikkel, aztán már nem is lenne kit letartóztatnod, ugyanis ők nem bíznak semmit sem a véletlenre.
      Egy energiamező biztosítja hogy ne zavarja meg senki sem a munkájukat. Abban a pillanatban ahogy beléptél (akaratlanul) ebbe a mezőbe le vagy taglózva, megbénítva és annyi ideig míg el nem végzik a dolgukat, Te közben nem regisztrálsz semmit sem, pedig közben lehet hogy egy fél óra telt el, mire felocsúdsz már csak a hűlt helyüket találod és még akkor örülhetsz hogy nem vittek magukkal egy kis agymosásra.

      Törlés
    4. Úgy gondolkozol mint egy rabszolga. Nem kel tetten érés és efféle baromságok. Kapásból le kell lőni a gépüket és ki kell vallatni őket. Valamelyik biztos csiripelni fog, ha más nem, akkor a kínzások hatására.

      Törlés
    5. Tessékmondani... ez milyen diplomácijai móccer?
      Úgyértem... előbb lövünk, aztán még egy kicsit, aztán ha még mozog jól megrugdaljuk, s ha mán nem szuszog akkó feltesszük a kérdést, vajh mit keres errefelé?
      Igazán sikeres móccer.
      A oroszok használták régen.
      Persze nem túl humánus, de ilyesmivel ne is foglalkozzunk ugye.

      (Tán kevesebb amrik ratata-film nézése, meg kém- és bűnügyi regény olvasgatása hasznos lenne. Vagy nem.) ;)

      Törlés
    6. Csabi te milyen vallatásról meg letartóztatásról beszélsz? :) Azt hittem, hogy a világmindenség uraként ezt már rég lerendezted. :)

      Törlés
    7. erőszak ellen sok esetben csak az erőszak a megoldás, a tolvaj fidesz,mszp,lmp duó is csak és kizárólag akkor fog bukni ha erőszakkal eltávolítják őket, addig minden lopásuk törvényes mert ők a törvény

      Törlés
    8. és ezt mind az ufók illegális berepüléseitől indulva sikerült összehozni? :)

      "fidesz,mszp,lmp duó" - ez trió... :P

      Törlés
  7. Érdekes, hogy a keleti hagyomány már régóta tud a földönkívüli létezőkről, különböző anyagi, félanyagi, szellemi világok lakóiról. Szóval elég röhej, hogy amit már a fél világ tud, azt meg akarják erősíteni a fent lévők hivatalosan.
    Majd ha hivatalosan azt is bejelentik, hogy ezek az állítólagos földönkívüliek valójában mi vagyunk a jövőből - (mert ugye idő csak itt, a mi rohadtul lekorlátozott földi világunkban létezik) , na akkor az tényleg "világraszóló visszhangot" kell, hogy kiérdemeljen.

    VálaszTörlés
  8. Jó lenne azt tudomásul venni, hogy azok, akik az eltérítéseket, elrablásokat csinálták nem azonosak azokkal a Földönkívüli Entitásokkal - a Fény Galaktikus Szövetségével és a többiekkel - akik jelenleg körülöttünk vannak. A Galaktikusok legnagyobb része jó és szeretettel van az emberiség iránt.
    Segíteni kell őket és nem rémhíreket terjeszteni.Fel kell ébredni végre és elfogadni, hogy közöttük is vannak ugyanúgy negatívak, mint emberek között, de a legnagyobb részük - ugyanúgy mint az embereknek jók, kedvesek, igazságosak, szerető szívűek.
    Ha majd kommunikálsz velük , akkor megtudod! És remélem, hogy nagyon hamar fogunk kommunikálni velük!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  9. Szakály György! Nekem is eszembe jutott már , hogy a háttérhatalom ezt a létező vagy nem létező "ufó fenyegetettséget " használja fel a látható és érezhető összeomlás takargatásra. Nekünk, átlagembernek, rabszolgának ugyanis semmi más szerepet, nem osztanak sem a háttér- sem a látható hatalmak, mint az eddigit! Maradjunk rabszolgák! De azért harcoljunk a globális felmelegedés ellen, s fogadjuk el, hogy az ufók itt vannak, netán ellenünk is fordulhatnak. Most még csak győzködnek minket! Tehát nekem úgy tűnik sokszor, hogy ezek a hírek kiszivárogtatások , és a további "színház" fontos lépései! Tudatosan , lépésről, lépésre... Nem véletlenül mondta egy liberális politikus pofátlanul a pofánkba, hogy a békáknak nem kell tudniuk, ha a tavat leeresztik alóluk! Majd szépen megetetik a még kábítható embereket, hogy a sok pénz, kamat, kontroll stb, azért kell, hogy harcolni tudjunk az ellenséggel!! A vélt vagy valós ellenséggel! Régi trükk már ez! KELL EGY ELLENSÉG! És mehet a harc tovább! Az "rabszolgák", katonák, civilek , adósok ezreiért nem lesz kár!Úgy is sokan vagyunk! És könnyebb véghezvinni a nagy tervet! Hányra is szeretnék "kikiáltani" az új világ rendet? 2020? Most az utolsó fejezetek egyikénél tart a film. Az ufós részeknél! Nem szeretném, ha így lenne, de ez néha az érzésem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tévedsz! Nem az "utolsó, ufós részeknél", még csak a zombis fejezetnél :)
      https://www.youtube.com/watch?v=HcwTxRuq-uk

      Törlés
    2. Igen :)! Valahol ott! :/

      Törlés
  10. Hát igen, minimum 4 faj él rajtunk kívül, én speciel a Quarkara bolygóbeli Konföderációs Csillagközi Ixió (QKKI) lényeivel társalogtam a minap. Nagyon szellemesek és nagyon jó meglátásaik vannak. Elmondta nekem, hogy náluk minden nő csipketangát hord, de mivel ezek dimenziós lények leesnek róluk dimenzióugráskor. Sajnos nem ehetnek disznóhúst, mert a nagy Quarkba Ahriba nagyúr, aki a Kis Ahriba apja, megtiltotta nekik, mert nem szerették a feleségeiket és férfi Quarkokkal háltak. Ez mivel természetellenes volt, a Nagy Konföderációs Tanács (NKT) rábízta a magyar népre a tudást, és elküldte a magyarokat egy Föld nevű bolygóra. De a Földön sajnos már lakott egy nép, ők voltak a Numnilok (2. fajta lények) akik kis apró termetük miatt, csakis magmával tudtak táplálkozni, egy átjáró segítségével a belső Föld felé.
    A magyaroknak megmutatták ezt a tudást, csak sajnos, az embernek nevezett Quarkik nem tudták megenni a nagy forróságú magmát... Miután a magmát kiszárították és borssal keverték, már ehető volt! Erre viszont azt mondta Quark nagyúr, hogy ezért, mert a Numnilokkal háltatok és ettetek, az asszonyaitoknak 9 hónapig lesznek fájdalmaik.
    A magyarok ezen jót nevettek, hiszen egy új világtudat reményében hagyták el az Örök Fényt, amely Nimtu és Nimtulu ősatyától, valamint ősapától származtak. Miután Nimtu felfegyverezte Nimtulut, hogy a magyar nép segítségére siessen már késő volt... Megjelent Orbánósz Viktórósz és sajnos lekéstek a magyarok úgy egy pár száz évet:(
    De azért fejlett nép a magyar ezt be kell ismerni! Tudásuk az egekbe szökken, mint barátilag, mint tudományilag, mint emberiességben, mint szeretetben, mint aranykorban.
    Út-NagyPisti legyen veletek, aki átvitte népünket dimenzióugró bárka segítségével, a Quarkoktól hemzsegő Földről és kiszikkasztotta őket egy Özönvízzel. Alleluja!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez jó volt! :))

      Amúgy meg ugyanez a téma, kicsit másképp:

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/06/mikrobi-hol-vagy.html

      Törlés
    2. Hát sajnos így kell kifejezni magát az embernek, mert mondjuk ki őszintén, hogy mi ez a cikk? Egy kanadai valaki nyíltan kimondja, hogy vannak idegenek. Én is ilyet fogok majd csinálni, kimondom a tévében, hogy a békák a banánfa leszármazottjai. Ennek a cikknek a tartalma ennyi.
      A hülyeségnek is van azért határa... Ezt egy kicsit puffadt öregedő munkatársam mondta, egyik nap:D Az emberek annyira hülyék, hogy ilyeneket be is vesznek szépszámmal. Ez az emberi új világtudat, látszik, melegek és idióták mindenfelé.
      Jöjjön vissza a régi idő inkább, amikor az emberek boldogak voltak, mégha kevés pénzük is volt. Én rühellem a kommunizmust, de akkor tényleg mindenkinek volt munkája és egyetemre is bekerülhettél 1 papír segítségével, aki még emlékszik erre. Ma mi megy? Az ilyen senkiházi Ufóhívők miatt pánikot keltenek az emberiségben. A sok majomnyakú tokos meg be is veszi...
      Meg ilyenkor jönnek azok az emberek is, akik mondják, hogy óóó de fejlett a technológiájuk! Most őszintén, ki a retkes ménkűs fene fa*za látott már idegent vagy Ufót? Páran látták az amerikai hadsereg szupertitkos fejlesztését repülni, ennyi... Mondjuk azzal egyetértek, hogy kivetítő segítségével akár létre is tudnak hozni egy inváziót, és Isteneknek beállítani őket, ahogy ezt a szutykos egyiptomiakkal is elhitették lsd. Ré, Anubisz akik torz emberszerű lények voltak, és nagyobb hatalmuk volt mint az embereknek, de ez valóban le van írva már jópár éve a Bibliában. Nimród ősapátok mesterkedése ez amit a mai világban látunk. Őtőle vette át az elit a képességeit és az okkultot.
      Bocsi Buddha, de már a cikk neve is durva:D "Megtörtént a magas szintű
      bejelentés földönkívüliek és a nemzetközi háttérhatalom létezéséről ! "
      Magas szintű bejelentés? Hun? Pár ufóhomót érdekel ez a cikk, de senki mást. Ha lenne Ufó... akkor az idegenek megriadnának a Földre lépve, és elfutnának sírva:P
      Meg a belső földes hülyeség, az mekkora:D Egy szabadkőműves nagymester írása a Belső Földi németekrőlXD Egyszerűen idegesít, hogy az embereket így be tudják etetni, egy jobb, élhetőbb világgondolkodás miatt.
      No, csak jöjjön egy kis E.T, egyből megjelenik pár rézbőrű és lebontják a szekerét, és viszik a méhbe.

      Törlés
    3. "ez valóban le van írva már jópár éve a Bibliában"
      Schwaben!
      Kimondva-kimondatlan, ebben a jó vastag könyvben ami nincs leírva, az egyszerűen nem létezhet!!! :)

      Törlés
    4. Ez így van! A jó vastag könyvben, biztos nincs ilyen állatság, mint amit itt jó pár ember írt. Na hulivuli látod, én is írtam egy röhejeset, dícsérj engem is, ahogy azt a komédiás csávót! Kijár nekem a dicséret, mivel ilyen állati baromságokban kifogyhatatlan a fegyvertáram.
      Betonalap helyett ez a cikk, egy baromságot fektet le és sajnos a baromságra az emberek építenek egy várat, és a cseréppel kezdenek építeni!
      De mint tudjuk, a ház nem a cserépen áll, hanem a betonalapon, márahol...
      Fordítva akartok házakat felhúzni, ahogyan ezt az emberiség akarja elhitetni veletek.
      Érdekes dolognak tartom, hogy míg 1 tanár az Usában fel lett jelentve Bibliai idézet miatt, nem esik le nektek, hogy van valami gáz itten? Miért pereli az állam a Biblia használatáért a tanárnőt? Ja, hogy a Bibliát 2000 éve nem tudják beszüntetni, mert lehet, hogy az igazságot írja, és Isten nem "hermetikusan" játszik mint a Tót madárhangyász fejű valami?
      Itt van elrejtve az okosság, ide bölcsességgel párosult ész szükségeltetik, de akinek nem inge ne vegye magára.
      Aki eddig a Bibliát próbálta beszüntetni az pórul járt, mivel az idő még nem érkezett el a véghez, de már az elit az utolsókat rúgja a haverjuk, az antikrisztus várásában. Így járt Adolf Hitler pl.
      Egyszerű a megoldás, Isten nyílt lapja a Biblia. Ő nem titkol el semmit, hiszen semmi új sincs a nap alatt, ami eddig ne lett volna. A kor változásán kívül minden maradt ugyanolyan.
      "Aki az életét próbálja meg megmenteni, az elveszíti, aki elveszíti az megmenti azt" Mondá Jézus, Isten Fia, aki a keresztfán áldozta fel magát az egész emberiségért. És ezt nem fogadjátok el, pedig egyszerű.
      Miért háborogtok ti nemzetek? Mondá az Úr, és továbbra is háborognak, semmi sem jó az embereknek, mindig kell valami amin lehet csámcsogni. Éljetek békességben és segítséget egymást, azután remélhetőleg öregen haljunk meg és the end story van. Mit akar az ember megváltoztatni?

      Törlés
    5. Schwaben -végre egy értelmes ember itt a posványban....hogy is írta az egyik hozzászóló:
      "1. Hiszek abban, hogy a világegyetemben vannak értelmes lények rajtunk kívül is."

      -én is hiszem, hogy a Földön vannak rajtatok kívül értelmes emberek, akik nem dőlnek be az ilyen "magas szintű bejelentéseknek"

      Törlés
    6. Nem kell dicsérni kedves Ubul, csak sajna kiakadok, ha bombázzák az embert a hülyeséggel. Az emberi ráció felett vájkálnak olyanban, ami nem létezik, de ha létezik is fogalmuk sincs a helyzetről. Ez a tipikus "idegyövök, oszt okoskodok a kozmikus világegyetemrű".
      Vannak is nagyon okos emberek azt beismerem, de sajnos az embernek primitívnek kell lenni, hogy a szintjükre lesüllyedjen. Az okosság náluk abból merül ki, hogy " na ba+ mindig is tuttam, hogy toth titkai hermétikásan vánnák lezárulva, és a keresztény papok elhallgatjáuk". Ez azért van, mert az alternatív média mára nagyon nagy segítség lett az Illuminatinak. Egyik része a média, ami hülyití az embereket, másik része pedig ez, vagyis az alternatív hülyeségek tömkelege.

      De most, már belátom ez egy vicc, ahogy az emberek itt egymáshoz állnak. Mondok most pár orbitális hülyeséget, vagyis igazságot:)
      - A csípőspaprika hazája az Antarktisz.
      - Dél-Amerika Európa fővárosa.
      - Finnországban kevesebb mint 5 ember él.
      - Magyarországon rosszabb az élet mint Etiópiában.
      - A világegyetem csak úgy gondolt egyet és létrejött.
      - A lélek vándorol, míg eléri a tudatot.

      És sajnos, ezeket ha itt Buddha írná ki a közönség egyből mondaná, áááá Schwaben megint keresztény vagy... Nincs igazad, rossz ember vagy.
      Én azt gondolom, hogy nagyon zűrös fejek lehettek, ha ezt ki is mutatjátok amit gondoltok. Ha otthon a szobátokban Angelina Jolie posztere alatt ültök, és ilyeneken meditáltok az még elfogadott.
      Nekem is van egy magas szintű bejelentésem:
      A szomszédom 3 éve lebukott áramlopás miatt, mert a szembeszomszédja megtudta és sosem kedvelték egymást, ezért felnyomta a Démásznak. Na ez a valós hír.

      Törlés
    7. Tudod Schwaben, nem a szoftverrel (Biblia) van a baj, (bár ráférne a frissítés) hanem a hardverrel. Már 2000 éve is ez volt a fő probléma, amikor ezek a vírusos hardverek kicsinálták a rendszergazdát, mert önhatalmúlag értelmezték a programot, pedig a frissítés elérhető lett volna.
      A frissítés a megújult rendszergazdával aztán még inkább elérhetővé vált, de a technikusait is kicsinálták , a wifin küldött jelet pedig legtöbbször betolakodónak tekintették. Ezek a frissítések most is elérhetők, csak rá kell hangolni az antennákat, de a könnyebbség kedvéért itt van egy egyszerűbb, letölthető változat:) http://bitshare.com/files/v90te7hy/Molnu00e1r-Edit-Az-u00dar-Evangu00e9liuma-I..pdf.html

      Törlés
    8. Ez látszik schwaben ,hogy kifogyhatatlan a fegyvertárad. Én nem kezdek el fikázódni csak tükröt mutatok. Idök jelei, schwaben arany gondolata:
      De a nőnek még nehezebb a dolga, hiszen urának is engedelmeskednie kell szó nélkül. Egyben a férfinak tisztelnie kell feleségét. A nők nagy szerepet valljuk be sosem játszottak a Jézusi és előtti korokban. Eszter, Judit és a többi Bibliai nőalakoknak, pl. elcsábítást gyakoroltak, lsd Judit, vagy akár Eszter, és ezt tették az Úrnak szánva.
      De ha a strandosat vennénk alapul, akkor a muzulmán asszonyok tesznek jól mindent, de ha előbbre megyünk, akkor pucéran kéne mászkálnunk egymás előtt. Akkoriban mellékfeleségeket tartottak, a szaporodás céljából. A férfi Isten első teremtménye, de mivel kellett mellé egy társ, megalkotta az oldalbordájából a nőt. Tehát a nő alá van rendelve a férfinak, és ezt megváltoztatta a kormány. A nőknek sosem szabadna egyenlő jogaiknak lenni, hiszen a férfi alatt foglal helyet, ahogy az ágyban is általában:)
      Strandra pedig szerintem nyugodtan lehet bikiniben is járni, mivel csak egy strand… De persze ez az én véleményem.
      Úgy gondolom, hogy a nőket Isten gyönyörűnek teremtette. Én meg nőpárti vagyok:) Nem mentem félre viszont soha, úgy “tudjátok”, de van csábítás az tuti. De, ha igazán ragaszkodik a nő a Bibliához, akkor apácának áll, a férfi pedig szerzetesnek, avagy papnak. A férfiak akik nem szennyezik be magukat nőkkel, csakis Jézust követik, az elhagyja a nőket, és Jézust követi.
      Bocsánat, hogy humorizálok, de én már csak ilyen vagyok. És valóban, ha igazi keresztények lennénk mindent úgy kéne tenni, amit a Biblia előír nekünk. Az a baj, hogy csak emberek vagyunk… Nekem már nem lenne szemem ha ki kéne vájni, mert elpislantok egy hölgyecskére. Sajnos a férfit férfinek teremtette Isten, és hát valljuk be a csábítás az ott van.
      De amúgy gondolkodtam már én is ezen, hogy miért ilyen nehéz a Földi próbatétel? Isten nagyon kicsit határértéket engedett meg! Nem gond nekem. Még továbbra is úgy tartom, hogy meg lettünk váltva. Próbáljunk helyesen élni, és bánjuk meg bűneinket ki-ki a maga lelkiismerete szerint. Bízzunk Jézus kegyelmében, és megsegít még ha rossz úton is járunk. Megbocsátó az Úr, ezt sose feledjük. Péter is megtagadta Jézust, és még is a Királyságban van 100%.
      Ha a bűneink megbocsátást nyernek a hit által, nem lehet probléma, és utána egy nagy partit csapunk Jézusnak, mivel megváltott minket. Álleluja.

      Ubul barátodat is hívd meg erre a megváltós partira!!!

      Törlés
    9. Ecce Schwaben homo!
      "Ha nem lesztek olyanok mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába!"
      Schwaben te nyertél, kilométerekre megelőztél minket az egy-ügyűségeddel :)

      Törlés
  11. A Bibliában több ezer éve le van mindez írva... Mi kell annál hitelesebb? Egy hazug politikus?

    VálaszTörlés
  12. Léteznek pozitív földönkívüliek, de a fejüket fogják, hogy milyen korlátoltak az emberek.

    A bejelentés pedig evidens, viszont csak egy illuminati erőfitogtatás valódi kitárulkozás nélkül rész igazságokkal, és egy nagy adag hátsószándékkal hazudozással.
    Hülye akinek nem gyanús ez a sok őszinteségi rohammal küszködő ferdeórrú.

    Figyelemelterelés is egyben mert az Obama-Putyin páros nagyon készül a 3.világháborúra azaz a következő nagy fekete mágiás emberáldozatukra.

    VálaszTörlés
  13. Obama fegyverzi a felkelőket szíriában, Putyin meg a másik oldalt..
    Végül a döntőben Usa-Oroszország márkőzik meg..

    Ugye a nagy terv.....

    VálaszTörlés
  14. Azért az megvan, hogy ezekről mindenki csak hallott, olvasott? Én azt hallottam, hogy a vakondok a föld alatt tudnak egymással emberi nyelven beszélni, bezonyám, olvastam, hallottam, higgyétek el, mert ez ulra-brutál komoly, nem vicc. De tényleg. Ismerősöm beszélget is velük, de titkolja, mert hülyének néznék a buta emberek.

    Viccet félretéve:
    Lehet valóság, lehet hazugság is, egy másik rendszer bevezetése érdekében. Mi továbbra is csak a sötétben tapogatózunk. Fénylények, meg reinkarnáció, meg lebegés mind ugyanez.

    VálaszTörlés
  15. Namost. Ezhez csak annyit fűznék hozzája, hogy...

    Fentebb emlegetett valaki mindenféle hullámokat. És tényleg. Ilyen van.
    Ugyanis. Ha késsé távolabbról tekincsük a elmúlott időket (pár hónapot, vagy évet) akkó láthassuk; mindég gyön valami izé a különböző médiákon keresztül, amin egész jól elrágcsálódnak a népek.
    Megjelent Jézus arca egy mezőn. Aztán, telement bódogsággal sokak feje, mer a Galaktikás Föderácijó üzenetet küldött. Aztán, mindenféle lopak-szervezetek anyagait szellőztették meg. Aztán, fellázongtak a népek a elnyomkodás miatt. Aztán, a háttérhatalomról derültek ki mocsokságok. Aztán, megin üzent a Galaktikás Föderácijó, hogy "ne fossatok lenyomtuk a gonoszot"! Aztán, vigyázkogyatok, mer gyön a nagy Összeomolás és mindenki meg fog dögölni! Aztán, megin vót kis kiszivárogtatás. Aztán, a nagyobb országok beizgultak egymásra. Aztán, kiderült, hogy vannak UFOkok és közöttünk járnak. Aztán Galaktikás Föderácijós üzenet. Aztán lopaksrácok ügyes-bajos dógai.
    Aztán... stb... stb...

    Oszt ez is egyfajta hullám. Megmég ismétlődik is.
    De legalább jól elvagyunk az ilyesmikkel.

    Ui: Hopsz... a Patás és Kaporszakáll vonalat ki is hagytam. No mindegy.

    VálaszTörlés
  16. Kétféle ember van hívő és hitetlen.

    Hívőböl és hitetlenből is van kettő-kettő.
    Fanatikus : önálló gondolkodásra képtelen a mások álltal táplált hitét/hitetlenségét nem rombolhatja le semmi, ha kell tűzzel-vassal harcol az álláspontjáért, akkor is ha ordít az igazság az ellentmondás.
    És vannak gondolkodók vagy nem gondolkodók, akik szívből hisznek/éreznek vagy éppen tök érzéketlenek.
    Aki szívvel él rájön,érzi,tudja, hogy az ÉLET pont olyan egyetemes törvény az univerzumban mint sok egyéb.És végül minden forrása EGY.És nem csak biológiai formában létezik az a nagybetűs...
    Üdvözletem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen Tomas ez így helytálló.
      De én annyit még hozzátennék, hogy mindenki a saját lelki fejlettsége szerint érzékeli és érti a világot.
      Rájöttem, hogy vannak itt olyanok, akik Hitről és Istenről papolnak, de eközben nem szégyellenek fricskázni, beszólogatni - és mindezt a Hit nevében persze.
      De mindenkinek joga van a saját tévedéseihez. Ezt nem lehet elvenni senkitől.
      A saját korlátaira a balhés nem gondol, csak kiéli a perverz önistenítését.
      Se szerénység, se szeretet, csak álszentségre telik tőlük.
      Nem érdekük , hogy másokkal békében éljenek, nem gondolnak gondolataik erejére, és nem gondolkodnak felelősségteljesen, simán csak balhéznak.

      Törlés
    2. A keresztény szemlélet maga az ego-paradicsom.

      - kiközösíthetsz ("istentelen, hitetlen, bűnös")
      - megfélemlíthetsz ("elkárhozol, az örök szenvedés vár")
      - megítélhetsz (most nem keresném elő, de a napokban Ria mutatott egy idézetet, aminek gyakorlatilag az volt a lényege, hogy a keresztény ember mindenkit megítélhet és mindig garantáltan igaza lesz)
      - a bibliával mint isteni (i)gazsággal fölfegyverezve, szűkös emberi tudatodban is tehetsz "megingathatatlan" kijelentéseket
      - kifejezetten ildomos viselkedés a másik letaglózása hiszen az mutatja meg micsoda büszke és erős keresztény vagy ha "irtod" a pogányt és terjeszted az igét - hiszen erre kifejezett parancsot kaptak a hívők
      - érdemi gondolkodás és kitekintés nélkül mindent és mindenkit hazugnak és hazugságnak titulálhatsz, aki megkérdőjelezi a hited bármely elemét (gondolom éreztétek a pillanat abszurditását amikor pl. Schwaben és Ria összeakaszkodott, Arpiel meg falazott nekik. :) Egyből felütötte a fejét milyen is a keresztény "közösség".)

      Egy szó mint száz a buta, önhitt, korlátolt, kisebbségi komplexusos, bizonyítási kényszeres emberek vonzódnak ehhez. Nem hiába kiáltoznak mindig és ha kell ha nem, minden téma kapcsán előhozakodnak valami keresztény "bölcsességgel"... az kiabál akinek ég a háza, érzik még ők is, hogy valami nem frankó ezzel a hit dologgal.

      Törlés
    3. Tudod E. K. találtam az Unknown idézeteiben olyat, ami HELYESEN értelmezve gyógyító hatású (és nem használnék olyan szavakat, mint pl. a "felemelő" nehogy bekössenek...).
      Nos azokat megjegyzem , és felhasználom a saját fejlődésemre, a többit meg már kezdem megszokni , hogy kirostálom.
      És hiszek egy szép jövőben, és tudok arról, hogy minden mindennel, ahogy mindenki sorsa mindenkiével szorosan összefügg. Még ha ez egyeseknek nem is tetszik.
      És tudom, hogy az önáltatás gyengíti a Hitet. És tudom, hogy mit jelent a "szíveddel látni".
      És tudom, hogy az ördög a részletekben lakozik, és csak aki a félrevezető propaganda mögé lát, csak az tudja megkülönböztetni az igazságot, a félrevezetéstől.
      A TV butító hatása mellett az internet butító hatása igen erősen érződik manapság.
      Na de kik azok , aki a féligazságok fátyla mögé látnak?
      Ők akkor létezni fognak, amikor a többiek eltűntetnék őket.
      És vajon miért? Ahogy virág kinő a fagyos hótakaró alól, úgy nő ki egy új nemzedék, méghozzá önerejéből. Őket nem tudják holmi megalomániás hatalomsóvárok ellenőrzésük alá vonni.

      Törlés
  17. És van a Galaktikus Konföderáció, ezt ne felejtsd ki! Ott is élnek lényecskék, akik hamarosan jönnek, csak félnek Obamától, és Orbántól. De tuti jönni fognak, mert megmentik az emberiséget. Én már várom őket, vettem külön étkészletet erre a célra!!!
    Ezért tanácsolom, küldjetek pénzt az alapítványomhoz, vagyis a "Mentsük meg az embereket plejádok segítségével MMAEPS" alapítványhoz, amelyet ma délután létesítettem, meg persze, hogy meggazdagodjak belőletek. Bankszámlaszámom: 023342345645645
    Galaktikus Bankszámlaszámom: DEHULYEKAZ11EMBEREK00
    Kérlek titeket, aki teheti várja a Galaktikus Konföderáció válaszát!
    Galaktikus Irodaszám: Vénusz Bolygó, Hurkafalva, Fasor Utca. 23/A
    Galaktikus Nagytanács: Plútó Bolygó, Nipponfalva, Kecsen Utca 31.
    Köszönettel: A Nagytanács a 4. dimenzióban.

    VálaszTörlés
  18. És vannak akiknek elgurult a gyógyszere...
    És persze akad aki az új "UFO Egyház"-fanatikus hívőit összekeveri a gondolkodó emberekkel.
    De ezektől hiába várod az adományt!

    VálaszTörlés
  19. Nem kell lehordani más Hitét,vagy éppen tapasztalásait,sosem tudhatod,hogy tévedsz-e vagy sem! A fény szövetség létező dolog,de nekik,nem pénz kell,ez csak egy vicc! Soha nem kértek pénzt számlára,és ez nagyon arra vall,hogy ellenük vagy,teljes mértékben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fény szövetség:D Atya Úr Isten!!!!!!! Ha ezt komolyan gondolod, nagy baj van...

      Törlés

    2. Hat... tudod Schwaben!? Ugy néz ki,velük mar csak igy lehet...Es figyeled! a legtöbben milyen komolyan vettek...Na, de legalabb én jokat nevettem azokon amiket irtal:)

      Törlés
    3. Schwaben, Ria:

      Olyan kis gonocok vagytok! Hát csóri fickó, aki valami mód idekeveredett (s monnyuk nem hónapok/évek óta olvasgassa a itteni irományokat) vajh honnat tudná melyik felszólamló mikor baromkodik, vagy mikor gondolja épp komolyan a bötűket, amiket ide vés?

      Megoszt... nem ám mindenkiben vert gyökért a humor, mint olyan. Meg van olyan is aki érti ám a viccet, csak nem szereti. ;)

      Törlés
    4. Quedra, Ria.
      Ha látjátok azt, hogy az emberek mennyire hiszékenyek akkor egyet értetek velem. Most, ha én a galacsintrágyaszörnyben hinnék, akkor ők is elhinnék. Nem gonoszság ez, hanem viccelődés a semmin. Szerintem a fejlődésükben, hogy megérthessék az univerzumot, kell pár viccecske.
      Itt az emberek nagyon szeretik a fülüket csiklandozni. Ha azt hirdetném, hogy Jézus a Szíriuszról jött, mindenki mondaná, hogy óóóó onnan hát, tuti nem volt zsidó, miért is lett vóna az, mert magyarok valók a Szíriuszról.
      De ez akkora orbitális nagy baromság. Mások hitét ne bántsam... Hit? Miben, abban, hogy egy földönkívüli pozitív lényecske megment? Gondoljunk bele okosan a következőkbe.
      -Tételezzük fel, ha lennének pozitív és negatív földönkívüliek mi lenne itt?
      -Ha negatívak laknának körölöttünk, már rég agyonnyomtak volna a csúcstechnológiájukkal:)
      -Ha meg pozitívak vannak itt, akkor már Rotchild-ék nem élnének!
      Viszont, itt még vissza sem tudnak nekem támadni, hogy mi van Jézussal Ő hol van? Mert a Biblia megadja ennek is a válaszát, és azt is, hogy miért nem jön vissza még! De a földönkívüli hívőknek mi adja a választ? A szcientológiai egyház, amit azért talált fel a feltalálója, hogy az ilyen elvetemült ufókutatókat meghülyítse és a pénzükhöz jusson. És itt megint lehetne beszólás, ó hogy ott vannak a vallások azok is pénzt kérnek. Na most a vallás lehet, hogy pénzt kér, vagy adsz neki vagy nem...
      Igazából látom itt az emberek arcát, amikor valaki keresztény idetéved. Annyira a kereszténység ellen harcolnak az emberek, hogy az sajnos rémület. És tökéletes csatlósaik lesznek az Illuminatinak, mivel ha világezóbéke kezdődök, akkor kik lesznek a hibások? a 2000 éves kereszténység, mivel hátráltatjuk a fejlődést. A kereszténység pedig a szeretetről szólna, ha nem mindenki össze.-vissza kitalációkat majmolna.

      Törlés
    5. Mi a jobb Quedra? itt harcolni küzdeni olyan dolgok miatt,ami mar tul megy a jozan ész hataran,vagy humorral elütni a dolgokat? Aki érteni akar (mégha soha nem is jart errefelé),az ugyanugy érthet abbol is,ha a dolgok humor formajaban vannak eloadva.Aki pedig igy sem ért,az akkor sem fog érteni,ha a dolgokrol véresen komoly vitakat lat.Aki pedig nem szereti a viccet,az lapoz egyet.
      Egyébkét pedig Quedra,te azt tapasztaltad ezideig,hogy az itt hozzaszolok mindegyike különös gondot fordit arra,hogy a masik lelkivilagat meg ne sértse? A legtöbb gunyt,hatravetést,kodobalast rugast mi keresztyének szenvedjük el itt - ez hogy,hogy nem zavar téged?

      Törlés
    6. "A legtöbb gunyt,hatravetést,kodobalast rugast mi keresztyének szenvedjük el itt" - a magyarázat: hatás-ellenhatás törvény. :)

      Törlés
    7. A keresztényeket rühelli az új világ, mert Isten törvényeihez kötött. Mindenki szabadságot akar, meg nem dolgozni, csakis ezért.
      Ha idetéved egy keresztény az új gondolkodókhoz, akkor egyből hurrogás kezdődik.
      Könnyű végülis itt is a dolog, első benyalni a szerkeztőnek, második benyalni egy másiknak, harmadik benyalni mindent ami az alternatív médiából jön.
      A hatás-ellenhatás törvény annyit ér kb mint a ying-yang, magyarul semmit.
      Egyensúlyban csak az van, aki a fényt választja a sötétség helyett. Istenben viszont nincsen sötétség és gonoszság, tehát már megbukott a ying-yang:)

      Törlés
    8. Mindig mikor már azt hiszem, hogy nincs lejjebb megérkezik Schwaben. :) Te amúgy élvezettel csinálsz magadból hülyét minden hozzászólásoddal vagy ez csak a butaságod mellékterméke? :)

      "A hatás-ellenhatás törvény annyit ér kb mint a ying-yang, magyarul semmit. " - már a fizikai axiómákat sem büdös cáfolni. :)

      Ezt figyeld:

      "Egyensúlyban csak az van, aki a fényt választja a sötétség helyett." - vagyis akkor létezik sötétség (aki valaha is olvasott tőled egy sort annak bizonyítéka is van rá :P)

      "Istenben viszont nincsen sötétség" - nem minden létezőt az Atya hívott életre?

      Na keress erre valami megoldást... :)

      Törlés
    9. Nagyon nem vagy komplett. Aki téged olvas egyből levágja, hogy a mások által kreált új hülyeségeket majmolod. Isten mindent jónak teremtett! Azután szabad akaratot adott a teremtményeinek és volt aki Istenen felül akart kerekedni, lásd a Fényhozót, aki birtokolta a fényt, de lebukott, Ő a nagy elhitető s vele együtt az 1/3 rész angyalokat is magával rántotta, hiszen gonoszságot forraltak az ember ellen, mert Isten többet foglalkozott az emberekkel.

      Törlés
    10. Tele van van a hócipőm veletek Schwaben! Nyomjátok a süket, fanatikus szöveget, mintha hülyék lennénk. Mert aki nem keresztény, az csak a sátáné vagy az antikrisztusé lehet. Próbáljatok a mi szemünkkel rálátni magatokra ! A XX-XXI. század nagy felfedezéseinek a nagy része a fekete mágia szintjét üti, és ti valamennyien zabáljátok teljes természetességgel mindennapi szinten, és mivel nem ellenzi a biblia (mert nincs benne róla szó) ezért nincs vele semmi baj. Ez a probléma veletek, olvastok, de nem láttok.Közben elvettek olyan jó és hasznos dolgokat, amelyek, mivel megint nincsenek benne a bibliában, elvetendők. Én egyszer elolvastam ezt a könyvet, elég is volt, és nem tudom miért, elő sem kell vennem, szóról-szóra tudnám idézni. De nem teszem !!!
      Ezerszer inkább saját önkifejezést használok, úgy megutáltattátok velem. Az emberfia is valahogy így lehetett az írástudókkal. Legszívesebben köpött volna egyet, de visszafogta magát, de néhány durva kifejezése így is volt rájuk. Ha álruhában itt lenne, ugyanúgy vitatkoznátok vele, mint annak idején a farizeusok.

      Törlés
    11. Figyelj, értem a problémádat. Az írástudók olvassák az írást, de nem értik, és a saját szavukkal magyarázzák meg. Én nem a saját szavammal magyarázom meg, mivel az teljesen értelmetlen lenne. Aki olvasta eddig már a Bibliát, tudja, hogy saját magát igazolja több helyen a Biblia. Én egy okoskönyvnek nevezném. Olyasmi mint az okostelefon, csak még okosabb. A Biblia tökéletesen ki van egyensúlyozva, belekötni pedig nem lehet egyes igehelyekbe, mert másik 3 igehely megmagyarázza azt. Saját magát magyarázza meg, ezért nem lehet emberi kitaláció.
      Isteni ihletésű könyv. Ezért is vetették el, pl Júdás evangéliumát, mert az nem a valódi Jézust mutatja be, hanem egy troll Jézust, aki kiröhögi a népeket.
      Jézus nagyobb bármilyen Biblia alaknál, mivel Isten Fia, tehát Ő tökéletes volt minden szempontból. Vállalta az emberi létet, és beteljesítette Atyja akaratát, még ha nem is tetszett neki annyira... Ő mondta, hogy, ha nem történne vele meg, ami meg van írva, akkor az emberek nem ismernék a bűn fogalmát. De pofonegyszerűen magyarázható ez, vagyis a választás. Választhatjuk a jó utat, ne lopj, ne ölj stb. Ha betartjuk a parancsolatait, és hittel élünk abból nincs baj, A baj ott kezdődik, hogy a másik írástudók, vagyis a felemelkedett lelkületűek csoportjai új evangéliumot hoztak magukkal, azt, hogy emberként a Földön is el lehet érni a tökéletességet és ki lehet teljesedni. Itt nem lehet kiteljesedni, hiszen ez egy próbatétel. A jézusi tudat természetesen elérhetetlen, mivel azt csakis Jézus mívelhette. Jézust kell követni, és rajta keresztül lehet eljutni az Atyához csak. Hiszen aki vallja a Fiút, azt a Fiú is fogja vallani az Atyja előtt, ha eljön az ő ideje.
      DE mi keresztények ilyenek vagyunk nyomjuk a dumát Jézusról, én speciel azért, hogy tinektek elmondjam, hogy, ha a mi időnkben jön az antikrisztus felismerjétek, és ne ugorjatok egyből bele mindenbe, mivel Jézus már eljött emberként, és ő már ugyanígy nem fog eljönni! Az antikrisztus viszont emberként fog eljönni, és bűnbe viszi az embereket, mégha csodálatos dolgokat fog művelni is. Én nem szeretném, ha az itt lévőket a kárhozatba vinné a gonoszság. Nagy hittető a Sátán, hiszen a fény angyalának adja ki magát!
      Majdan békét és biztonságot fog teremteni, és ezt sokan el fogják fogadni, hiszen megtizelődött a hívők száma. Ne esettek majd abba a hibába, mert valaki jót ígér nektek, az még attól függetlenül nem biztos, hogy jó!
      Ez a rendszer meg fog bukni az elittel együtt, mivel az antikrisztus leveti magáról őket. De ezek egypetéjű ikrek, egy helyről származnak. Csak az AK kicsit cselesebb lesz, hiszen ha lehet még a választottakat is megtévesztené.

      Törlés
    12. Félrebeszélsz! Kisajátítottátok magatoknak, felhatalmaztátok magatokat az írás magyarázatára, és azt állítjátok, hogy ami nincs benne, az csak hazugság lehet. Jézus nem az írás tanulmányozására hívott fel, hanem az ő követésére, és az ő lelke tanításának a felfogására. Ez egészen más. Hallgass egy kicsit befelé, és tedd félre az írást, és rájössz, mit is akarok mondani.
      A bibliát én csak egy iránymutatónak mondanám, nem többnek, míg ti bálványozzátok ami benne van. Ha hallatok valami számotokra újdonságot, rögtön előveszitek, hátha találtok valami ellenkezőt, ami megcáfolja. Hát hol van a józan eszetek ???
      Nem veszitek észre, de pont titeket használ fel a cselvető.Mert azt hiszitek láttok, de vakok vagytok, olvassátok a betűket, de nem hallatok. Majd ha színről színre látsz, akkor beszélhetsz róla hitelesen, de akkor már inkább hallgatnál, mint Aquinói Tamás.

      Törlés
    13. Hol van az a benső szabadság bennetek, amely élvezettel olvassa Hamvas Bélát, vagy akár Buddhát, Lao-cét, és rácsodálkozik arra a közös lelki-szellemi egységre, ami közös mindnyájunkban ?
      Szellemi börtönben vagytok, állandóan a különbözőségre figyeltek, precízen akartok egyeztetni mindent azzal az írással, amit egyébként sem értetek. Ha ráláttok erre a fogyatékosságotokra, akkor lesztek csak képesek kigyógyulni abból börtönből, ahová bezártátok magatokat.

      Törlés
    14. Schwaben, de azt valahogy mindig elfelejtitek leírni, hogy miért hiányzik a Bibliából Jézus életének 80%-a?
      Ebből a filmből némiképp választ kaptok arra a kérdésre, hogy hol járt, mit csinált Jézus azokban az években, amelyek hiányoznak az Újtestamentumból:

      Hogyan lett Jézusból Krisztus? (Jézus Indiában és Tibetben)
      http://www.youtube.com/watch?v=C0cPxmRt5V0

      Míg nem ismeritek teljesen Jézus földi életét, addig csak megvezetettek vagytok!

      Törlés
    15. "Én egyszer elolvastam ezt a könyvet, elég is volt, és nem tudom miért, elő sem kell vennem, szóról-szóra tudnám idézni."
      Igy akkor Hulivuli,gondolom meg sem kell jelölnöm a következo igehelyeket,ahol ezt a parancsot, ill. tanitast kapjuk az Urtol:
      "Mert minden,aki segitségül hivja az Ur nevét,megtartatik.Mimodon hivjak azért segitségül azt,akiben nem hisznek? Mimodon hallananak pedig prédikalo nélkül? Mimodon prédikalnak pedig,ha el nem küldetnek?....Azért a hit hallasbol van,a hallas pedig Isten igéje altal"
      Amikor pedig szinrol-szinre latunk majd,akkor logikus,hogy hitre mar nem lesz szükség.
      "Mert üdvösségünk reménységre szol.Viszont az a reménység,amelyet mar latunk,nem is reménység; hiszen amit lat valaki,azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük,amit nem latunk,akkor allhatatossaggal varjuk."

      Törlés
    16. Ez egy oriasi hazugsag amit te itt ajanlgatsz Epsion.Mar az itt latott linkbol tudom mirol van szo...régi téma ez mar...a Satan bedobta ezt is.

      Törlés
    17. Elmondanád helyette a keresztény álláspontot Ria? Mármint, hogy szerintetek hol volt ifjú éveiben az Úr.

      Törlés
    18. Húgomnak 6 éves koráig volt szokása ez a viselkedés. :)

      De sebaj, engem mindig megelégedéssel tölt el ha elakad a szavad. :) A processzorod nem bírja földolgozni, amikor már a te szűrődön is átverekszi magát az igazság - pedig te próbálsz jó keresztény maradni. :) Ez egy hosszú harc és én veled vagyok. :P

      Törlés
    19. "Azért a hit hallasbol van,a hallas pedig Isten igéje altal"
      És ki mondta neked, hogy ez csak a biblia által lehetséges ?
      Számomra a hit inkább a tudás, hogy én Őbenne, Ő énbennem, és Őrajta kívül igazából semmi nem létezik. És el tudom fogadni, hogy sok úton módon el lehet jutni ide, erre a szintre. Ezt ti a kegyelem kategóriájának mondjátok, de nem a ti hitetek szerint, mert az Isten kifürkészhetetlen útjai mindig találnak más utakat, módokat arra, hogy elvezessék ide az elveszett embert.

      Törlés
    20. "És ki mondta neked, hogy ez csak a biblia által lehetséges ?"

      Valaszom: Isten mondta!

      Törlés
    21. @Ria:

      Add már meg a számát nekem is légyszi'. Van egy szép hosszú listám, tele kérdésekkel. Sokat segítene, előre is köszi!

      u.i.: Remélem vodafone-os mert oda olcsóbb a percdíjam.

      Törlés
    22. Tárcsázd a benned lévő skype-on az elveszett kereső.önvaló.hu-t
      Egy olyan nagyfokú elfogadás,tágasság,határtalanság fogad majd, hogy nem lesz több kérdésed :)
      Ha ráérzel, rájössz: nem kellenek szentkönyvek, papok, egyházak, külső megfelelni vágyás parancsolatoknak, tanításoknak. El vagy fogadva olyannak, amilyen vagy, elveszett keresőnek :)
      És a ha a "kettőt eggyé teszed, ha szemek helyébe szemet, kezek helyébe kezet, lábak helyébe lábat teszel" akkor már Ő vezérel utadon, aki a valódi te vagy Őbenne.

      Törlés
    23. @Ria,
      Eljártok erre az oldalra, olvastok sokféle véleményt, de semmi mást nem tesztek mint a részleteiben elhallgatott Bibliából idézgettek. Ha létezne egy isteni entiáns, márpedig szerintetek a Biblia, isteni sugallatból íródott, akkor nem hiányozna belőle Jézus életének 80%-a.

      Eljártok ide és nem gondoltok arra, hogy a Ti Uratok azért vezérel ide hogy megtaláljátok az igaz utat amit mások mutatnak nektek, azért küld ide benneteket hogy kinyissátok a szemeiteket, mert látja hogy vakon és megvezetetten éltek.

      Olyanok vagytok mint a fuldokló, de ahelyett hogy elfogadnátok a segítséget azoktól akik tartják a fejlődési szintjüket, vagy már sokkal előbb járnak és mutatnák az utat hogy Ti is fölzárkózzatok, eltöritek a kezét a segítőiteknek.

      Pl. Schwaben nem is tartotta fontosnak hogy hozzászóljon, Te meg egyenest kikiáltottad hazugságnak, aztán mikor Elveszett Kereső megkérdezte hogy mi a keresztény álláspont, erre már nem voltál képes válaszolni.

      Ennyire hiányos a Biblia és ennyire vezet benneteket tévútra. Nem célom hogy megrendítselek a hitetekben, de vakon hinni, annyi mint bűnt követtek el magatokkal, másokkal és a gyerekeitekkel szemben és nem hiszem hogy jó bűnben élni, még akkor sem ha tudatlanul követitek el.

      Kötelesek vagytok a felmerült kérdéseitekre keresni a válaszokat, hogy a gyermekeitek ne vigyék tovább a Ti bűneiteket, csak az igazság megismerésével tudtok Isten gyermekei lenni.

      A hibát már az eredetben követitek el, mikor elhitetik veletek hogy Isten egy emberi entiáns, nem, mert Ő a Minden az Egyben és Egy a Mindenben. Belőle vagy és része vagy Istennek, mit a testben egy sejtecske.

      Tehát Biblia sem kell hozzá hogy higgyél, de ha már ott tartunk hogy megtagadjátok Jézus hiányzó éveit és ezzel Őt saját magát, akkor minő hívők vagytok Ti?

      Csak vak, megvezetett hívők.





      Törlés
    24. @epsion:

      Annyira azért nem rossz a helyzet. Nézd meg a reakcióikat. Schwaben csak a saját alternatív ezo-spiri-aranykor "elméleteinek" cáfolásába van belegabalyodva... Ria meg vagy beviharzik egy újabb adag bibliai idézettel meg égzengéssel vagy hallgat.

      Mi történik azokkal, akiknek soha nem nyílik alkalma sem megismerni a kereszténységet haláluk előtt? - Síri csend...

      Mi a helyzet Jézus tini/huszonéves életszakaszával? - Síri csend...

      Mi a helyzet a biblia eredetével? - "Abba úgysem mernének belenyúlni, mert Isten szava."

      Ezek a "válaszaik". Önmagukat minősítik. Nekik a tej is fekete ha azt írja a biblia. :) De hidd el, hogy ez a konokság jó jel. De ami még fontosabb: nem dolgunk feltörni a gondolati pajzsukat. Egy burok lehet védőeszköz vagy épp börtön is, ez csak nézőpont kérdése. És az övéik is törvényszerűen föl fognak törni, minden egy igazság felé vezet ebben a teremtésben. Remélem. :)

      Törlés
  20. Azt mondja az úr, hogy legalább 2 földönkívüli faj az amerikai kormánynak dolgozik, majd azt hogy...
    és vannak a magas fehérek akik az Egyesült Államok légierejét segítették technológiával stb.
    Az Egyesült Államok légiereje nem tartozik az amerikai kormány fennhatósága alá?
    Valamint azt sem értem, hogy egy ilyen bejelentésbe miért kell belekeverni háttérhatalmat, mert ezzel ez az egész
    bejelentés azt sugallja, hogy még a földönkívüliek is őket támogatják. /ki is mondja, hogy jól halad az új világrend bevezetése/ Ez nem más mint a már jól megszokott félelemkeltés.
    Aztán jön egy kis maszlag, hogy spirituális lényekké kell válnunk, hogy hitelesebbnek tűnjön.
    Nincs szükség bejelentésekre, mert józan paraszti ésszel is belátható, hogy vannak más lakott bolygók a Földön kívül.

    VálaszTörlés
  21. Egyet értek! Ha tényszerűen nézzük mi is történt akkor fel kell tenni pár kérdést:
    -Hol történt a bejelentés? Kvázi egy olyan konferencián, amit egy idegenekkel foglalkozó társaság szervezett.
    -Ki volt a bejelentő? Egy, már a politikában aktívan részt nem vevő politikus (nyugdíjas).
    -Mit jelentett be? Hogy ő annak idején, mikor még aktívan tevékenykedett, NEM FOGLALKOZOTT a kérdéssel, csak később hívták fel rá a figyelmét. Valamint hivatkozott pár ufológus író/újságíróra, miszerint ŐK mondták, hogy vannak élő idegen fajok a földön és pl. az USA-nak dolgoznak, stb... Azonban azt NEM állítja, hogy látott volna ilyeneket, vagy bármilyen személyes tapasztalata lenne, csupán azt, hogy meggyőzték az idegenek létezéséről, és konkrét válasz várna a kormányoktól, főleg Amerikától, hogy ez valóban így van-e. Plusz Bilderberg, meg NWO, stb...
    Sajnálom, de ez még kevés. Azt bizonyítja csak, hogy Paul bácsit is éppen úgy foglalkoztatják ezek a kérdések, mint minket, de választ még mindig nem kaptunk ezekre a kérdésekre...

    VálaszTörlés
  22. Az eddigi hozzászólások azt igazolják, hogy ennek a "bejelentésnek" a hatására senkinek sem változott a véleménye az idegen lényekről. Mert ez nem volt sem leleplezés, sem bejelentés, sem bizonyíték. Viszont egy nagy zagyvalék volt. Vagdalkozás. Ez így értéktelen.

    Véleményem szerint ez a video rontotta a Világhelyzete blog színvonalát. Ilyen zagyvalék nem segíti az embert az igazság megismerésében.

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok!
    Albert Pike óta tudjuk, hogy a mostani elit célja, hogy megsemmisítse a kereszténységet.
    Nem véletlen, hogy terelik az embereket mindenféle irányba, hogy ne kelljen Istennek a Krisztusban kínált egyetlen megoldását elfogadni. Miért van az, hogy tudatosan törölni akarják az emberek fejéből és szívéből azt a tényt, hogy a világot, s benne az embert Isten teremtette?
    Az egész ufó mizéria mögött pedig bukott angyali légiók állnak. Ők mindig tudják, hogyan lehet elhitetni az embereket, most ezzel.
    Hála Istennek a Biblia elmondja a megoldást is. Krisztus eljön, hogy véget vessen ennek az egész hacacárénak.

    Azért jó ez az oldal, még haszűrni is kell.
    Szép napot mindenkinek.

    VálaszTörlés
  24. Jó napot mindenkinek!

    Képzeljük el hogy ez egy teszt. Hogyan reagálunk e filmre.. mekkora visszhangja lesz.. stb.
    Már csak az a kérdés minek a teszt..

    N. Tibor

    VálaszTörlés
  25. Enok könyvébol egy részlet,amibol megsejthetitek,hogy honnan is az osok tudasa,ill.azok a leletek,amiket a maiak folyamatosan feltarogatnak:

    "A titkok feltárása

    8. 1. És Azázel megtanította az embereket arra, hogy hogyan csináljanak maguknak kardokat, késeket, pajzsokat, mellvérteket, és megismertette velük a föld mélyén rejlő különböző fémeket, és azok megmunkálásainak műveleteit, és a karkötők, ékszerek, és az öntvények használatát, a szemhéjak kifestését, és mindenféle értékes drágakövek (megmunkálását), és minden színeknek festéshez való keverését. És a világ megváltozott.

    2. És megsokasodott az istentelenség, és paráznaságokat (fajtalanságokat) követtek el, és mindnyájan eltévelyedtek, romlottakká lévén minden utaikban.

    3. Shemjáza tanította meg nekik a varázslást (v. tanította a varázslókat) és a gyökerek vágását, Ármáres a varázslás elhárítását, Barákjéel (tanította) az asztrológiát, Kokábel a csillagképet, Ázákéel a felhők és jelek ismeretét, Szerákiel a földnek jeleit, Szamszávéel a nap jeleit, Száriel a hold útját.

    4. És ahogyan az emberek pusztultak, felsírtak, és siralmaik feljutottak a mennybe."
    Itt pedig még bovebben a bukott angyalokrol,aki tkp.az un.földönkivüliek:

    http://churchofgod.hu/content.php?act=enok1

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jééé, én azt hittem minden ami a Biblián kívül van az hülyeség...

      Törlés

    2. Az etiop es kopt keresztyének,a mai napig olvassak es tanulmanyozzak az Enok könyvét es a Jubileumok könyvét,amit a régi egyhazatyak nem vettek be a kanonba azzal az indokkal,hogy tulsagosan megrémisztené a hivoket azok tartalma.

      Ez itt pedig ollozva a "Church of God" honlapjarol:
      "Elsősorban az Énok könyve és a Jubileumok könyve tartalmaz lényeges és részletes információkat ezzel a témával (-> A Nefilim es Démonok) kapcsolatban, így ezekből számos idézetre hivatkozunk. Az említett forrásokban levetett démonológiai tanítások tökéletesen megegyeznek a Biblia tanításaival, továbbá azzal, amit az apostolok és az őskeresztények hittek, vallottak és tanítottak a szellemvilággal és a démonokkal kapcsolatban. Valójában az apostolok és a korai keresztények nemcsak ismerték de ihletett írásokként kezelték és használták ezeket az írásokat a ma "kanonizáltként" ismert Biblia mellett, így a judeo-keresztény hitrendszert alakító forrásokként kezelhetjük őket. Sajnálatosan a legtöbb modern keresztény elveti ezeket az írásokat, így a korai keresztények e témakörben vallott hittételeinek és tanításainak a java része mára vagy elveszett, vagy teljesen elhomályosodott. Magát a keresztény vallást elárasztották az emberi tradíciók, a görög filozófia, a pogány hiedelmek és az áltudományos nézetek. Mivel ezeknek a tévhiteknek az elterjedése hosszú időn át egy rendkívül fontos bibliai igazságkört szorított ki, korunk lassú lezáródásával itt az ideje annak, hogy a kereszténység visszatérjen eredeti gyökereihez, és életet mentő igazságaihoz. Az viszont tény, és látni is fogjuk, hogy az igazság ebben az esetben messze meghaladja a legfantáziadúsabb emberi elképzelést is."

      Törlés
  26. Ez pedig rövid részlet az Oszövetség,Ezékiel könyvének elso fejezetébol:

    "Lattam,hogy forgoszel jott eszak felol,nagy felhovel es egymast ero villamlassal,korulotte fenyozonnel.A kozepebol,a villamok kozul mintha ezustos csillogas tundoklott volna.Négy élolény alakja volt ott.Ilyennek latszottak:emberhez hasonlo alakjuk volt,de mindegyiknek négy arca,es mindegyiknek négy szarnya volt.Labaik egyenes labak voltak,de labfejuk olyan volt,mint borjulab.Ragyogoak voltak,mint fenylo réz.Szarnyuk alatt négyfelol emberi kezek voltak.Mind a négynek voltak arcai es szarnyai.Szarnyaik osszeértek,egyiké a masikéhoz.Nem kellett megfordulniuk,amikor jartak,mindegyik elore nezve tudott menni.
    Ilyen volt az arcuk:volt emberarcuk,de volt oroszlanarca is mind a négynek jobbrol,bikaarca is volt mind a négynek balrol,es volt sas arca is mind a négynek.Ilyen volt az arcuk.Felso szarnyaik ki voltak terjesztve,ez a ket szarny osszeért,egyike a masikéval,ketto pedig eltakarta a testuket.Mindegyikuk elore nézve tudott menni.Ahova a lélek akart menni,oda mentek,nem kellett megfordulniuk,amikor jartak.Ilyenek voltak az elolenyek:kulsejuk olyan volt,mint a az izzo parazs,es az élolények kozt,mintha ego faklyak lobogtak volna.Tuz ragyogott,es a tuzbol villamok cikaztak.Az elolények jarasa-kelese olyannak latszott,mint a villamlas.Amikor neztem az élolényeket,megpillantottam egy-egy kereket a foldon az élolények mellett,mind a negy elott.A kerekek ugy voltak elkeszitve,hogy ragyogo dragakoveknek latszottak,es mind a négy egyforma volt."
    Ezek alapjan itt valaki meg is rajzolta az Ezékiel altal latott szerkentyut:

    http://www.earthportals.com/Portal_Ship/ezekiel.html

    VálaszTörlés
  27. Es még ez a fentiekhez:

    http://www.youtube.com/watch?v=b9RP4ugHbQ4

    VálaszTörlés
  28. Én egyet tudok, és az biztos!! Nem érdekel ki mit mond, ki mit gondol, de én is áldozata voltam az elrablásoknak, ahol három fajjal is találkoztam. Ez még a 90-es évek közepén kezdődött, melybe a gyermekeimet is bevonták!! Nekem egy igazság létezik, még ha ezt mások kételkedve is kezelik. Mindig felvállaltam annak ellenére is, hogy számoltam az emberek rosszindulatú megjegyzéseire. A történetem hosszú itt nem kezdek bele, de nem árt ha tudják, hogy itt Magyarországon is van valami, vagy valakik akik sokkal többet tudnak erről mint amire bárki is gondolna.Annak idején egy egész vizsgálóbizottság próbálta kideríteni a történetem hitelességét, vagy annak az ellenkezőjét. Orvos bevonásával tették mindezt,és egy alkalommal döbbenetemre egy számmal ellátott mappát vett elő az orvos, amiben a történeteimm, és az adataim szerepeltek. A velem történtek sose kerültek napvilágra, mert nem akartam, hogy bármelyik média megkezdjen, és megpróbáljanak hazugnak nevezni.Ha netán normálisan kezelték volna azt amit mi tudunk, mármint azok akik nem valamilyen megtévesztő hülyeséget próbálnak bebizonyítani, akkor már rég tudná a világ az igazságot!Én a számontartott legerősebb négyes egyik elraboltja voltam, vagyis vagyok és akiket ismertem, szintén nagyon nehéz helyzetben voltak, hiszen köztünk volt egy a Honvédségnél szolgáló repülőgép pilóta is, aki állását ios elvesztette miatta. De Keleti tud igazából erről beszélni, hiszen tudja min mentek keresztül a pilótái, és nem is egy.Az Urániaban tanultam ahol még Kulin György volt a mesterem, tehát még csak hülye se vagyok a csillagászathoz, de meg kell hogy mondjam a szkeptikusoknak, hogy nagy sajnálatukra, nem tudok marsiul, és csiribirizni se tudok. A tény természetesen zavar, hogy velem és gyermekeimmel ilyet átéltünk, a kérdésre sose senki nem adott választ, MIÉRT PONT MI??!!!De az itt olvasott tárháza ösztökélt arra, hogy írjak, hisz évek óta csodálkzom azon, hogy még mindig nem derült ki semmi, és csend övezi a rengeteg ufó észlelést is a mai digitalizált, és fejlett tecnikáink mellett igen furcsa! Szóval én azt mondom, csak nyugodtan vitatkozzanak azon, hogy mi lehet, meg hogy nem ilyen nem lehet, de csak nehogy túl későn legyen a nagy bejelentés! Bár azt vettem észre nem véletlen kezdték el pár éve a mindig egy kicsit többet adunk a népnek ideát, azt hiszem nagyon is része ez a felvilágosítás első fázisának!Mire kimondják, hogy jééé, vannak, addigra már apránként felfogják az emberek is, a lassanként beadagolt tényt! Üdvözlettel: Bernáth Zsuzsanna Bizsu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről van szó amit Zsuzsa is leír.

      Ezrével történnek ilyen "eltérítések", vizsgálatok különféle földi/földönkívüli civilizációk által. Jórészt "törlik" a kiesett óráknak, perceknek az emlékképeit a delikvens érdekében. Sok ilyen eset van Magyarországon is amely "feldolgozásra" került. Regressziós hipnózisba vissza lehet hozni a blokkolt emlékeket.

      És amit a "szkeptikusuk" állandóan hiányolnak az OBJEKTÍV TÁRGYI BIZONYÍTÉK sok esetben rendelkezésre állnak ilyenkor, mivel IMPLANTÁTUMOKAT ültetnek be nyomkövetésre és egyéb célokra, amelyek látszanak a CT-n és röntgen képeken, s néha még ki is lehet őket utólag operálni.

      -> http://www.google.hu/images?q=ufo+implant+x-ray


      * * *

      Egy meglepő történet röviden amit korábban olvastam: magyar rendőrök igazoltattak valahol (megvan minden adat, mert később hivatalosan kivizsgálták...) talán a déli országrészben (?), s megállítottak egy sötétített üvegű autót.

      Kérték az okmányokat ahogy ez ilyenkor szokás, s szerettek volna benézni a hátsó ülésre is. Ez lett a vesztük. Eddig emlékeztek.

      Néhány órával később tértek magukhoz az út szélén. Végül odáig jutott az ügy hogy sor került hipnózisra ahol már előjöttek az emlékek, s kiderült hogy két alacsony szürke nagyszemű idegen ült a hátsó ülésen akik nyomtak nekik egy "csiperózsikát" aztán se kép se hang... s vannak hozzánk hasonló felépítésűek is akik ha felkapnak egy farmert, vagy öltönyt simán elmegyünk mellettük az utcán, vagy leülünk melléjük egy padra... ;)

      Itt van néhány régebbi hazai eset feldolgozva, akit érdekel: http://www.sostibor.hu/filmriportok.html

      Törlés
  29. Kedves hívők, nagyon rákapcsoltatok a hittérítésre, pihenjetek már egy kicsit.

    A 2000 éves Könyvben ott az igazság egy része, de ezt a részét is értelmezni kell.
    Sajnos a benne elrejtett igazságokat nem látjátok, ezért csak vak hívők vagytok, vagyis csak vakon hiszitek azt amit értelmezni tudtok belőle.
    Csak a felszínt ismeritek, de ami rejtve van azt nem vagytok képesek meglátni.

    Lazítsatok egy kicsit, a teremtés nem állt meg, csak Ti maradtatok a csapdában amivel a Biblia meg van áldva. Van aki sosem tud ebből a csapdából kiszabadulni, de ez az egyik fontos eszköze ennek az Írásnak.

    Keressétek Jézus igazi arcát a Biblián kívül is, csak ekkor kerülhettek ki a csapdából.

    VálaszTörlés
  30. Szerintem valami vírust fontolgatnak, mint a zombis filmekben. Felelősség letudva, a zombik tették, meg a vírus, ami egy meteorról jutott a földre, pld. Hip-hop 500 millióan maradunk.

    VálaszTörlés
  31. "" Anasztázia, honnan tudod te mindezt a repülő csészealjakról?
    Talán ezr is a növényekkel létesített kapcsolat révén?
    - Itt szálltak le, én pedig, hogy is mondjam, segítettem nekik
    megjavítani az űrhajójukat.
    - Sokkal okosabbak, mint mi?
    - Egyáltalán nem. Rendkívül messze járnak az embertől, félnek
    tőle, nem közelednek hozzá, jóllehet nagyon kíváncsiak.
    Eleinte tőlem is féltek, gondolátbénítókat küldtek ellenem.
    Felfuvalkodottak voltak. Megpróbáltak megijeszteni, meglepni.
    Csak nagy nehezen sikerült őket megnyugtatnom és
    éreztetnem velük a szeretetet.
    - Hogyne lennének nálunknál okosabbak, ha olyat csinálnak,
    amire az ember képtelen?
    - Mi ezen a bámulatrameltó? Hiszen természetes anyagból
    a méhek is képesek szinte hihetetlen, teljes légkondicionáló és
    fűtőrendszerrel ellátott konstrukciókat építeni, de ez nem jelenti
    azt, hogy intellektusuk magasabb, mint az emberé. A világegyetemben
    nincs az embernél erősebb és hatalmasabb, csak
    Isten. ""

    VálaszTörlés
  32. A világegyetemet alkotó anyagmindenség hivatalos adatok szerint kb 91 milliárd fényév átmérőjű gömb alakban száguld a tér minden irányába egy hajdani robbanás miatt az univerzumban. Szóval, tegyük fel hogy van egy hiper-szuper űrhajónk, ami a fénysebesség 91 milliárdszorosával képes haladni és manőverezni galaxisok között. Egy másfél év után már nem galaxisokat kerülgetnénk, hanem az anyagmindenségünket magunk mögött hagyva száguldanánk csak a fekete végtelen semmibe, amit a józan paraszti ész egy anyagtalan térnek racionalizál, a tudósok pedig egy idegen még nem ismert rejtélyes fekete anyagról háborgatnak fel hipotéziseket tudatuk mélyéről, de csak részben igazolt felvetések és részeredményű kutatásokban fulladozva kiabálnak ki dolgokat a nagyvilágnak eredményre éhesen. A lényeg drága földi testvéreim, főleg ti akik itt csípkeditek egymást, hogy ez a nagy fekete végtelen anyagtalan vagy rejtélyes anyagú semmi hátborzongatóan bevehetetlen, ugyanis ha valóban ez csak egy véletlen világ akkor azért értelmetlen a létezésünk, ha pedig valami felsőbb háttérhatalom teremtett minket, akkor meg azért. Mindegy hogy mi ez, ufók vagy nem ufók, mátrix vagy véletlen világ, egyek vagyunk. Egy cipőben egy csónakban. NEM várom el hogy higgyetek az ufókban, de azt nagyon megköszönném ha elhinnétek hogy ez a fekete végtelen univerzum dolog sajnos nagyon mátrix szagú, ugyanis a programozott világokban divat csak hogy nincs tovább. Fekete semmi, program vége. Szóval ha nem is ez amit ebben a videóban ecsetelnek, de valami van! Valami ami nem stimmel. A történelmi tényeink rejtélyeink is lélegzetelállító jelenségektől dagadnak, és emelnek hidat a józan paraszti ész és az elképzelhetetlen spirituális világ közé. Bármi lehet igaz. A biblia szavaitól akár a kanadai emerünk szaváig minden. Soha nem tudhatjuk meg mi ez amíg nem jutunk ki ebből az univerzumból, az pedig dőljetek hátra mert nem mostanában lesz. Szeressük egymást, fogadjunk el mindenkit olyannak amilyen, ez a legtöbb amit tehetünk. Düh és utálat nélkül élni. Köszönöm hogy "meghallgattál".
    /Dr Manhattan/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bencze, tetszik a fejtegetésed.

      Ha van kedved olvasd el ugyanezt, egy kicsit másik nézőpontból:

      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2012/07/tudomany-felfedezi-teremtot-4resz.html

      Törlés
  33. Kedves EV!

    BIBLIA??? Bizonyos részeit 80 000-szer írták át? Ismered TE a Bibliai Régészetet? Jó lenne ilyet is olvasnod! Nem TE vagy az egyetlen, akire ráférne. Miért nem tudnak bizonyos emberek eljutni odáig, hogy túllássanak a beléjük vésett dogmákon. Ha arab lennél a Korán lenne az igazság. Ha arról mondanák, hogy a fele sem igaz, ugyanígy felháborodnál. De mivel keresztény vagy, a Bibliát véded. Egyik helyen azt írták: "Azt a Bibliát olvassák, amely Jézust baszósapkás zsidóvá alacsonyította le! "

    Tudod:

    " GALILEÁBÓL NEM TÁMAD PRÓFÉTA! "

    Galil hag Gojim. Szép fordításban nem zsidók földje. Egyébként a tisztátalanok földje.

    Jó lenne gondolkodni!




    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is hasonlók jutnak mindig eszembe, amikor itt elkezdik bármilyen témára tolni a Bibliai idézeteket.

      Halottunk már a Nag Hammadiban talált papirusztekercsekről?

      Ennek fényében látható hogy a Biblia alaposan cenzúrázásra és félrefordításra került.

      -> http://aranylaci.freeweb.hu/nag-hammadi/00%20-%20bevezetes.htm
      -> http://hu.wikipedia.org/wiki/Nag_Hamm%C3%A1di-i_lelet

      Az Ószövetség 5 könyve (Tóra) pedig egy gondosan "össze Zippel" (tömörített) többszintű KÓDSZÖVEG melynek felső rétegéhez az alapanyagot a korábbiakból merítették. Olyan mint ma egy titkosított PDF dokumentum. Tele van már a fedőszöveg is a számítástechnikára és kódolásra jellemző algoritmusokkal, ennek ellenére a rabbik szanaszét magyarázzák, "értelmezik" (-> Talmud).

      Külön matematikusokból, kriptográfusokból (...) álló kutatócsoportok molyolnak a megfejtésén a mai napig, óriási összegeket ölve ebbe, de már Newton vagy Leonardo da Vinci is ezen agyalt annakidején.

      -> http://www.google.hu/search?q=bible+code

      Törlés
  34. Kedves Schwaben!

    Te sem tudod, ahogy én sem, hogy létezik-e a Belső Föld. Egyébként is a Belső Föld a Föld ötödik dimenziójában létezik egyesek szerint. Nyilván nem 3D-ben a magmában.

    Mond, TE honnan tudod, hogy ez nem igaz??? Mert nem írja a Biblia??? Mindig azt kérem, legalább vessük föl magunkban a lehetőséget. Legalább gondolkodjunk el a mi van ha eshetőségen...

    Sem Te, sem én nem tudom, mi az igazság!!! Ha Halotti Leplet figyelmen kívül hagyjuk, mi bizonyítéka van Jézus létének??? A Biblia??? Mi a Biblia? Miért hisszük el azt, ami benne van? Mert ezt tanították, vésték bele évezredeken keresztül az emberek fejébe!

    Hol vannak a bizonyítékok??? A zsidók vért izzadnak, hogy az Ószövetségi történetekre találjanak valami bizonyító erejű dolgot! S amikor ástak a jeruzsálemi siratófal mellől szkíta kincsek kerültek napfényre a sosem létezett, nagy zsidó múlt emlékei helyett!!! Ez persze nem meglepő, hiszen a szkíták alapították URU SOLYMÁT!!!

    A Biblia miért van tele magyar helyiség és magyar személy nevekkel??? Honnan? Miért? Gondolkozzunk már! Gondolkozunk már???



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves István! Egy leírás szerint a Bábeli nyelv zavar előtt, mindenki egy egységes úgynevezett közös nyelvet beszélt ami lehet akár Latin, akár Kínai, akár Magyar a lényeg hogy mindenki azt gondolja annak amit akar, de a vizsgálatok alapján amiket sok okos ember végzett egyszer, valamiért a Magyar nyelvet helyezte előtérbe ennek kapcsán. Elviekben ez az egyik legősibb nyelv a világon, aztán a Latin stb...
      De az ugye bár, mármint a Latin sokak számára holt nyelv pedig ez nem így van csak nem érti az emberek nagy többsége a nyelvet, de más nemzetiségű civilizációk ahol kicsit is közük van az emberek történelmének a Bibliához ott Latinul adják elő mivel azt könnyebb megtanulni mint a Magyart, a növények illetve az állatok többségének is van Latin elnevezése. Arra akarok kilyukadni, hogy azt sem zárhatjuk ki, hogy a Magyar volt anno a közös nyelv így a Bábeli nyelvzavar előtti sőt maga Bábel tornyának a megépítése előtti időkből származik a Bibliai írások nagy többsége. Gondolj csak bele miért Magyar nyelvű a legtöbb benne szereplő település illetve város neve, vagy a Személyiség nevek. Miért is olyan elképesztően nehéz más nemzetiségűeknek megtanulniuk Magyarul? Mert bonyolult, összetett, többértelmű s nagyon sok ragozást tartalmazóak a mondatképek. Egyszerűbben nagyon komplex. A Kínai illetve a Japán, ezzel szemben rövid szakaszokból kevés ragot, valószínűleg szinte semmilyen ragot nem tartalmazó szakaszokból állnak, amiket trigonometrikus vonalvezetésű képi írásban fogalmaztak meg a keletiek vagyis Kandzsi japánban, Kínaiban pedig hanzi. Rövid ámde sokrétű és nem tartalmazza sem a magyar ABC illetve az Angol vagy Amerikai ABC minden betűjét, de mindnek van szerkezetük. Ja és nem balrol-jobra, vagy jobrol-balra haladva olvassák, hanem fentről-lefelé majd lentről-felfelé irányokba. Mindegy, remélem sikerült valamiféle választ biztosítanom a számodra! :)

      Törlés
  35. István!

    A magyar Biblia magyar nevekkel van tele, az angol meg angolokkal a svéd fordításban meg svéd nevek vannak... ez a jobb érthetőség miatt van így. Így is egy borzalom az ószövetségben lévő nemzetségtáblázatok olvasása.
    Másrészről viszont nem a Bibliában kell hinni, de az egy útmutató Istenhez. Akár párhuzamot is vonhatnék a térképekkel, amelyek segítenek célba érni. (Ráadásul minden nyelven más nevei vannak a városoknak, tengereknek, stb...)

    VálaszTörlés
  36. Egyébként én személyesen nem igazán értem a dimenziók szaporításának tudományát. Egy új dimenzió feltételezése csak annyit ér, hogy egy újabb ismeretlent adunk az egyenlethez, hátha kiadja a megoldást. Ezzel csak az a baj, hogy elméleti modellek megalkotásához ez elegendő, de igazából nem jutunk közelebb a megoldáshoz...

    VálaszTörlés
  37. Na jöttem megmondani a frankót! :)

    Legelőször is ez volt az utolsó csepp a pohárban szerintem. Minek kapcsán? Hát Buddha motivációinak kapcsán. Kedves Buddha, gondolom te is sejted mire gondolok. Nem tartozol sem nekem, sem másnak elszámolással; meg éppen az ilyen "mit akar a bloggazdi" eszmefuttatásokban többnyire a te oldaladon voltam - úgyhogy azt hiszem nem kell "tisztázni" magamat semmilyen részrehajlás vádja alól. Szóval... többedik érdekes cikk, amely ugyan érdekes témát feszeget de információtartalom tekintetében elég gyenge és már-már vérlázítóan hatásvadász. Tökéletes előkészítése egy indulatos és demagóg vitaáradatnak, ami itt ki is alakult. Mikor eldöntötted, hogy ez lesz a köv. bejegyzés, kb. 2 perc után gondolom azt is fölfogtad, hogy a cikk nevetségesen színvonaltalan. Minden oldalnak van benne egy kis "frankó" és egy kis "gáz". Igazi "összeugrasztós"...

    Én is azok közé tartozom, akik szilárdan hiszik, hogy létezik földön kívüli élet. De marhára nem abban a formában és módon, ahogy ezek a "feltáró" nyilatkozatok, videók stb. tálalják. Kedves csillagtestvéreink vagy magasról szarnak ránk (te sem bírnád magad beleélni egy hangyaboly közösségi drámáiba és nem viselnéd különösebben a szíveden, hogy mit gondolnak rólad mint emberről). Vagy - hatalmas spirituális/metafizikai/technológiai előnyüket kihasználva - "bujkálnak" ill. egyszerűen csak nem szeretnének kapcsolatba lépni. Meg még van vagy 881473347-féle magyarázat. Lényeg a lényeg: ha nyílt szándékuk lenne a kapcsolatfelvételre már rég itt parkolna a Parlament előtt egy galaktikus nagykövetségi úrhajó. :)

    Ha nem léteznek, el akarnak bújni vagy egyszerűen a Föld környékére sem jönnek, akkor nekünk ez LÉNYEGTELEN - legyen épp igaza Schwabennek vagy Vándornak... Mind a három esetben teljesen túlmutat a képességeinken hogy előrelépjünk a megértésben. Még akkor is így van ha az Icke-féle reptilián elméletet elfogadjuk. Akkor is így van ha az ősi földönkívüli történetet elfogadjuk. Nem tudsz hatással lenni rá, közvetlenül rád sincs hatással az UFÓ-kérdés. Ha alakváltó reptiliánok rabszolgái vagyunk, akkor is az általunk megismert világban kell ledobjuk a rabláncot. Itt építették ki a birodalmukat, itt is kell lerombolni. Most őszintén... ha mondjuk kinevezzük Obamát a legfőbb földi reptilián helytartónak, mi különbség van abban hogy hogyan harcolsz ellene a saját szinteden? Szerintem semmi. Ő ha egy démon, ha az antikrisztus, ha egy reptilián vagy ha csak simán egy kifényezett félvér-feka; neked - mint átlagembernek - ugyanazt jelenti. Ugyanazt az utat járod be ha függetlenedni akarsz az elnyomásától. Persze ha valakinek volt személyes elrablás/kapcsolatfelvétel élménye az más kérdés...

    Aztán... az is komoly baja ennek az UFÓ dolognak, ami a Snowden-ügynek vagy bármilyen más "hivatalos" információ kiszivárogtatásának. Nem tudjuk, hogy a "visszavonult" és "megcsömörlött" kormányzati emberek tényleg megcsömörlöttek és visszavonultak-e. Vagy csak kellett egy kis zsozsó a nyugdíjas évekre, netán valaki előtúrt egy cikis aktát és ez volt az ár, hogy másnap ne hozza címlapon a Times. Ne feledjük, hogy az ufós infók 99,9%-a visszavonult ügynököktől/katonáktól van. Itt sem szeretnék állást foglalni, hogy hazudnak-e. De ellenőrizni megint csak nem áll módunkban semmit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Elveszett Kereső!
      Tökéletesen egyetértek Veled, mint láthatod kb. 23 órával előtted megtett beírásomban is.
      Már nem emlékszem melyik amerikai pofa előadásában szerepelt, hogy amikor egy bloggban megjelennek az UFO-k és a gyíkemberek, akkor az a blogg nevetségessé válik akkor is ha a HAARP-ról, a gén manipulálásról és hasonló témákról az igazságot írja.

      Itt most mi történik?

      Törlés
  38. Azt mondanak amit csak akarnak. Épp ezért ezeket még akkor is butaság komolyan venni, ha egyébként szóról-szóra igaz amit mondanak. Bár gyanús, hogy a mai technológia korában még mindig 12*16-os felbontásban készül minden felvétel a "csészealjakról".

    Ugyanakkor az is tény, hogy az ősi civilizációk idejéből nem kevés bizonyíték mutat abba az irányba, hogy volt jelentős földönkívüli beavatkozás. Nem is kell nagyon belemenni ilyen mérnöki fejtegetésekbe, elég csak Szodoma és Gomora radioaktív csontvázaira gondolni. Az egyik legnagyobb és betonbiztos szög a jelenlegi világparadigma koporsójában. :) Ugyanakkor aki képes ezen dolgok és a mai ufó-észlelések között egy egyenes vonalat húzni, az túlságosan nagyvonalúan kezeli a kérdést szerintem. Pusztán a tény, hogy ekkora hangsúlyt fordít a hatalom a téma "szét-offolására" indirekt bizonyíték, hogy van benne nem kevés jelentőség.

    :))) Az RT-s ufó pedig egy kis dramaturgiai betét volt a Keiser reporthoz:

    http://www.youtube.com/watch?v=uYwqS54G-qg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kereső ezt csak neked küldöm mert Te tudod értékelni a humort:
      http://www.youtube.com/watch?v=Nh7UgAprdpM
      További Szép Napot Kívánok Mindenkinek.

      Törlés
  39. Magyarul beszélőknek. Buddha 2013 március 30. posztja A jelentés, amit mindenkinek el kellene olvasni-Report from Iron Mountain. A témához kapcsolódó részről a 7. oldaltól lehet olvasni. Angolul beszélőknek a YouTube-os változatot ajánlom. Keressétek a The Report from Iron Mountain A Blueprint For Tyranny című videót. 1:02 perc környékén folytatódik a Part Two, The Second "External Threat"-tal aztán nézd tovább a NASA'S Project SETI részt. Természetesen érdemes végignézni az egész videót.

    http://www.youtube.com/watch?v=iQxzWpy7PKg (1-2perc)

    http://www.youtube.com/watch?v=RR4rZ2bD8CE (3 perc)

    Mitől annyira bonyolult összerakni ezt az ördögi tervet? Nem is értem. Mondtam már, ne nézzétek le a Bibliát, mert ezzel lenézitek a legveszedelmesebb ellenségeteket, azt, akiben az irányítok is hisznek, akit az irányítok szolgáknak. Gondolkozz csak, ha van egy gonosz oldal(akit az irányítok szolgáknak) akkor lennie kell egy jónak is, nem?




    VálaszTörlés
  40. Jójó Redneck én csodálom a kitartásodat. De aki ragaszkodik az illúzióihoz, anak nem mondhatod, hogy változtassa meg a világképét. CSAKIS saját bőrén tanulhatja meg azt, amit te már tudsz.
    Csakis úgy mondhat le az ördög csábos dolgairól, hogy előbb belebukik orral a sárba.
    De a gőg , a rosszmájúság nem engedi felismerni a saját korlátokat sem, nemhogy a tanítót, akitől olyat tanulhatna , amit aztán később felhasználva elkerülhetne sok fájdalmat.

    Nagyon nagyon régen tudták azt, hogy ki kicsoda, és mindenki tudta , hogy kinek-kitől kell tanulnia , és azzal az emberrel akitől tanult, a tanítvány tiszteletteljes kapcsolatot tartott fenn. - A saját jól felfogott érdekében talán... Nem?
    Azóta aztán megjöttek az ókosok, akik ÚJ trendeket hoztak - és szítottak békétlenséget, háborúkat, pusztulást.

    Feltennék egy kérdést: Mennyi borzalmat akarunk még átélni? Mert ezen múlik, hogy milyen lesz a holnapunk. Ha már elég volt a borzalmakból, akkor el lehet kezdeni újjáépíteni rommá rombolt életünket. Akit még nem ért utol a baj , az ne higgye azt , hogy nem jön el az ő ideje is...

    VálaszTörlés
  41. A spirituális felismerőképesség letesztelése


    FORRÁS: http://www.spiritufo.ditro.hu/spiritualitas-es-a-tudomany/20-spiritualis-tudomanyos-cikkek/254-a-spiritualis-felismerkepesseg-letesztelese

    VálaszTörlés
  42. Best UFO Sightings Of June 2013

    http://www.youtube.com/watch?v=_CfO8k8Ib0Q

    VálaszTörlés
  43. hulivuli vagy ki az ördög vagy és a többiek...nem értem mi a bajotok riával ő egy igaz keresztény ember és Jézusnak szentelte életét és mégis támadjátok sértegtitek őt...ő ezt nagyon nem érdemli!régóta olvasom a kommentkeit és nagyon jók az írásai és nagy tudás van mögötte,csak ezt nem fogja fel a ti csökevényes agymosott ezotériával túlhígított biorobot zombi agyatok.Mondhattok amit akartok és akár a feneketekt verhetitek a földhöz a bennetek megbúvó kisördöggel együtt,akkor sem lesz igazatok soha,mert az igazság és a győzelem Jézussal van...ti pedig nagyon nem őt szolgáljatok,hanem örök ellenségét az antikrisztust!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bélus is feliratkozott a mintakeresztények közé. Öregbítsd csak a hírnevetek...

      Törlés
  44. Érdekes, hogy pont most a megbeszéléseik közepette jelentették be! És ez az ok olyan okozatot szül, ami mindjárt világossá teszi számunkra, hogy akkor Miért titkolták olyan nagyon a történéseket, minden féle sablon szöveggel megspékelve és kiszúrva ezzel az emberek szemét a pl.: jól bevált és elterjedt válaszokkal mint az hogy "az csak egy műhold darabja volt"! Roswell óta nyílt titok, persze ott is csak egy műhold pottyant le az égből olyan fémmel ami karcolás után regenerálódott, bár mondjuk ez biztosan olyan minden nap előforduló anyag... ( szerves-fém ) A műholdak nem potyognak le csak úgy maguktól. Ami potenciálisan veszélyt jelent ilyenekből ami a tulajdonosainak nem tetsző pályán kering és közeledik azt még utoljára meg próbálják olyan területre irányítani, ami lakatlan vagy távol esik a lakott területektől így nem okoz különösebb kárt semmiben. A másik meg; "rosszul látott a paraszt, az csak a fény megtévesztő játéka lehetett". Oké ez olyan esetekben elő fordul mikor a fáradtságtól délibábokat lát az ember, az nem is tudja a látott dolgot ketté választani a valóság és a képzelet határától! Máskülönben pedig egy ép elmével, szóval nem fáradt ember vagy nem az éh vagy a szomjhalál szélén áll, bár ilyen esetekben fellépő ősösztön és kiélesedő agyi funkciók kerülnek előtérbe a túlélésért való küzdelem közepette, lényeg... szóval aki nincs ilyen kihatásnak kitéve az tudja mit lát. Lehet mégsem mennek olyan jól azok a megbeszélések?! XD

    VálaszTörlés
  45. Vándor te hobbi kutató vagy?Ezt a rendőrös sztorit hol olvastad?Érdekelne még mit és hol írnak még erről a magnézium rúdról,emlékszem anno még adásba is bekerült.Küldj már néhány oldalt ahonnan informálódni lehet.
    Van egy 404 nevű ürge,elmondása szerint a telepátia és a testelhagyás ötvözésével kapcsolatot létesített egy idegen fajjal,a nevüket is írta de azt nem merem közölni.Lényeg hogy saját kis kutató állomása van,elmondása szerint,elég szokatlan dolgokat művel.
    Az Izsáky aktáról hallottál?Esetleg nincs fellelhető személy aki utánament a dolognak,járt a helyszínen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Atek: Igen olyasmi....erősen érdekel - személyes érintettség okán is - minden földönkívüliekkel kapcsolatos kérdés, úgyhogy elég sok anyagot, stb átnéztem az utóbbi 20+ évben.

      A rendőrös sztorit ha emlékezetem nem csal akkor Sós Tibortól hallottam, - fel is dolgozták szakszerűen az esetet: http://www.sostibor.hu/magamrol.html

      A földönkívüli technikai eszköz ("magnézium rúd") információinak forrása pedig Kisfaludy Gyuri akinek volt is a kezében és ismeri személyesen a delikvenst: https://www.youtube.com/teremtestan (!!!)

      Itt egy korábbi ufómagazinos cikk és fényképek a tárgyról: http://global-mystery.blogspot.hu/2012/01/foldonkivuliek-ajandeka-rejtelyes.html

      "A Földönkívüli civilizációk létezésében kételkedők leggyakrabban hangoztatott érve, hogy semmiféle kézzelfogható bizonyíték nincs az emberiség birtokában, ami egyértelműen alátámasztaná, hogy rajtunk kívül is élnek értelmes lények a világűrben. Ilyen tárgyak persze szép számmal találhatók a Földön, gondoljunk csak a balesetek következtében lezuhant UFO-k roncsaira. Ezeknek a szerkezeteknek a maradványait azonban a hatóságok gondosan begyűjtötték, és titkos kutatóbázisokon, a nyilvánosságtól elzárva tárolják.

      Magánszemélyek birtokába pedig csak olyan emblémaszerű fémdarabok kerültek, melyek anyagukat tekintve a Földön is készülhettek, így a hitetlenek nem tekintik egyértelmű bizonyítéknak. 1994-ben azonban a debreceni nemzetközi ufó-kongresszuson bemutattak egy magánszemély birtokában levő tárgyat, ami az azóta elvégzett tudományos vizsgálatok szerint minden kétséget kizáróan Földön kívüli eredetű." (...)


      @Atek: "Van egy 404 nevű ürge,elmondása szerint a telepátia és a testelhagyás ötvözésével kapcsolatot létesített egy idegen fajjal,a nevüket is írta de azt nem merem közölni...."

      Ez érdekesen hangzik, mindenképp lehetségesnek gondolom, egy linket írhatnál... Legalább 50 különféle civilizáció látogatja folyamatosan a bolygónkat. Hemzseg a Naprendszer és a Tejút az élettől s szerintem a közeljövőben eljön annak is az ideje amikor ez már nem lesz kérdés.


      @Atek: "Az Izsáky aktáról hallottál?Esetleg nincs fellelhető személy aki utánament a dolognak,járt a helyszínen?"

      Igen ismerem. Hogy valaki komolyan utánament volna azóta arról nem tudok. Gyorsan megtanulható az ábécé egyébként ha felfedezzük benne a rendszert, s egyszer még jól jöhet ha pl. nem találjuk a mellékhelyiséget valamelyik űrhajón. ;D Talán az eredetiek is előkerülnek majd amit a Securitate elkobzott, bár már lehet leadták a nagytestvérnek.

      Két link annak akit érdekel a történet:

      * Kisfaludy György: Az Izsáky projekt - szíriuszi üzenetek - Szinte képtelen dolog, de mégis van ilyen.

      "Folyamatosan azt zengik a szkeptikusok, hogy a földönkívüli élőlényeknek semmiféle tárgyi bizonyítéka sincsen. Nos, akkor vizsgáljunk meg egy ilyen dolgot. Valamikor 25 évvel ezelőtt, valahol Erdélyben egy érdekes dolog történt. Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor mindez nem is Erdélyországban kezdődött, (amely valamicskével nagyobb, mint a mai Magyarország...) hanem Spanyolországban. Leszállt egy "nem létező" UFO, és hátrahagyott a helyszínen egy aranylemezt. Ezen a kis lemezkén ismeretlen piktogrammok, és a mi rovásírásunkhoz nagyon hasonlatos jelek voltak. Ottani magazinok a megfejtés reményében közzé is tették ezeket, és egy ilyen magazin került egy, a hargitai hegyek között élő magyar nemzetiségű kutató kezébe. Őt én személyesen is ismerem. Vagyis valóban létező személy, akinek szívesen venném az újabb jelentkezését. Kalandos úton eljutott hozzám egy kézirata, amelyben az egész történetet leírta. Ebből idézek." (...)

      -> http://kaniraya.blogspot.hu/2012/02/az-izsaky-projekt-sziriuszi-uzenetek.html


      * Az Izsáky-akta
      -> http://hu.scribd.com/doc/99080913/az-izsaky-akta

      Törlés
    2. Az Izsáky-akta (50 oldal, 27MB) - letölthető PDF:

      -> https://hotfile.com/dl/236140501/64ca530/Az-Izsaky-Akta.PDF.html

      Törlés
    3. Üdv!

      Még most néztem hogy írtál,megjegyzésem után egy két nappal nem volt vélemény,elnézést a késlekedésért.Már ha írtad,érdekelne a személyes érintettséged.
      Az Erdélyi esetről körülbelül ennyi anyag lelhető fel a hálózaton,Kozsdi Tamás,akivel Nyergesi Tamás beszélt:
      http://felemelkedes.paranormal.hu/archiv/ezoteria%20+%20foldonkivuliek/fizikaikontaktakapcsolatok3.htm
      valamint a videó amit a blogra linkeltem amit közöltél.
      Elméletileg ez a Kisfaludy megkereste személyesen Izsákyt.A linken említve van.
      Indy Attila videóin túl vagyok, azon az egy-két darabon ami megosztón elérhető.Elmúlt héten kezdtem Kisfaludy előadásait hallgatni.Nem tudom.Nyilván sokat látott tanult ember,szép élet utat járt be de állít olyan dolgokat amiket nem tudni hogy felvétellel alá tud-e támasztani.Bizonyára rendelkezik dokumentumokkal viszont kétlem hogy emailben átküldené.Például arról beszél valamelyik előadásában hogy hogyan került fizikai kapcsolatba Kintiekkel?Mert azt mondja volt kirándulni,többször,több helyen.
      Legalább aki akarja megkeresheti,elérhető személyesen.Sajnálatos hogy vidéki vagyok.
      Ott van a Budaörsi eset is,mit ne mondjak megérne egy misét,megnézném a felvételt.Esetleg ha az operatőrnek meglenne az elérhetősége meglehetne kérdezni hogy mi a helyzet a filmmel.Lehet írok Kisfaludinak ezzel kapcsolatban.

      Erről a 404-ről pedig itt informálódhatsz:bár már számos történetet töröltetett
      http://mey.moy.su/ Ennek a fórumnak a vendége itt lehet tőle kérdezni.
      https://sites.google.com/site/404ufo/

      Törlés
    4. "...Például arról beszél valamelyik előadásában hogy hogyan került fizikai kapcsolatba Kintiekkel?"

      Kézzel fogható, tárgyi bizonyítékot magam sem láttam ezügyben tőle az eltöltött éveket illetően. Viszont lassan 20 éve hallgatom az előadásait, s besegítettem egy barátommal annak idején a lakása mellett a San Marco utcában (Bp.) található időfizikai laborjának kőműves munkáiba is (mint szabad kőmíves :D), (...) s ezek alapján bennem az a kép állt össze hogy valóban eltölthetett 25 évet földön kívül, mert olyan korszerű földönkívüli tudásanyagot tanít amelynek még csak a közelében sincs a mai hivatalos atomfizika amelyre Euro milliárdokat szórnak.

      Például ott a legalább ~3 milliárd Euroért (900 milliárd forint!!) a svájci-francia határon 10 év alatt megépített részecskegyorsító a CERN, amelynél ő 1-2 millió forintból jobbat (!!!) épített nulla állami támogatásból...

      A regressziós hipnózisokról ahol földönkívüliekkel beszél azokról vannak hangfelvételei viszont. Szeptembertől minden csütörtökön van egyfajta beszélgetős, együtt gondolkodós előadása ugyancsak a San Marco utcában (Óbudai Művelődési Központ) ahol szívesen válaszol mindenre - érdemes felutazni is, vagy vannak teljes hétvégések is. A korábbiak felvételeit itt találod: http://www.youtube.com/user/teremtestan

      A táborok videófelvételeit pedig itt: http://www.youtube.com/channel/UCVXP9j-DOzWU3WN8ttXz49A?feature=watch


      "Ott van a Budaörsi eset is,mit ne mondjak megérne egy misét,megnézném a felvételt.Esetleg ha az operatőrnek meglenne az elérhetősége meglehetne kérdezni hogy mi a helyzet a filmmel."

      Az operatőr Bank Szabolcs volt, aki a Panorámát csinálta anno Chrudinák Alajossal a királyi tévén. Hogy miért nem adja ki a felvételt azóta sem, az rejtély. Bár vannak tippem - gondolom megfenyegették annakidején, s már nála sincs a kazetta... viszont volt sok szemtanú. Nem babra ment a játék a titkosszolgálatoknál (90-es évek eleje), főleg aki ennyit utazik háborús övezetekben ott bármikor "eltévedhet" egy golyó...

      Köszönöm a linkeket.

      Törlés
  46. Ez kissé zavaros! Csatornázgató önjelölt "kukázó" osztja itt az észt! Vigyázzatok, mert - bár az alaptéma igaz és komolyan veendő - sok-sok ostobaság van itt!!!

    VálaszTörlés
  47. "
    Például ott a legalább ~3 milliárd Euroért (900 milliárd forint!!) a svájci-francia határon 10 év alatt megépített részecskegyorsító a CERN, amelynél ő 1-2 millió forintból jobbat (!!!) épített nulla állami támogatásból..."

    Én elhiszem hogy jó ember a Kisfaludy, de ne tegyétek őt hiteltelenné ezekkel a marhaságokkal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Szubhuti: Annyiban jogos az észrevétel, hogy most látom felcseréltem a svájci-francia határon lévő LHC-t egy másik mega projekttel a VIRGO detektorral ami olaszországban van s szintén milliárdokért épült. -> http://www.google.hu/images?q=virgo+detector

      Az viszont nem volt túlzás hogy Kisfaludy a gravitációs hullámok létét és mérését (ami azért nem akármi, - normál esetben ez egy fizikai Nobel-díjat érne) jóval gazdaságosabban megoldotta. Lásd pl. ezt az interjút erről vele:

      Gravitációs távcső - Kisfaludy György
      -> http://www.youtube.com/watch?v=86DGbTjsGRg

      Egy korábbi OMH (Országos Mérésügyi Hivatal) ellenőrző mérés - A tömeghullámok hatása a diffrakcióra. 1997.05.26.
      -> http://www.hunok.hu/vegyes/tireslab-english/all-labor3.html

      A Földünket kísérő HOLD üreges szerkezetét megerősítő felvétel (gravitációs távcső), melyet a NASA szeizmológiai mérései is előrevetítettek:
      -> http://www.hunok.hu/ablak/ujablak51.html

      Törlés
  48. Atyaég, egyszerűen nem tudom földolgozni, ezek szerint tényleg vannak...

    Í.R.N.I
    T.U.D.Ó
    B.O.L.O.N.D.O.K

    Remélem, hogy mindenki, aki ide ír, messze elkerüli a robot-zsidókat és a szabadmészégetőket.

    VálaszTörlés
  49. Kedves emberek!
    Számomra nem jelentett sajnos az megnyugvást, hogy hiszek. Mindig, ami a Bibliát támadta, akármi legyen az: pl Zeitgeist, vagy a földönkívüliek léte, egyből annak is utánanéztem, hiába volt az eléggé megdöbbentő, hitet megrengető olvasmány. Nem vagyok zsidókat támogató hívő, se Jehova-tanúi közül egy, egyszerűen a Biblia. De nem tudom le azzal az ilyen olvasmányokat, hogy: "hát ez nem így van, mert nincs benne a Bibliában...", habár ez az igazi hit, de ettől még úgy gondolom, hogy az ember nézzen utána a dolgoknak. Nos az úfók...hát kezdjük úgy, hogy én még nem láttam fényes "azonosítatlan" objektumokat az égen, se nem láttam még azokat a szürke nagy szemű lényeket a hátsó udvaron kukucskálva, de ha látnék is csészealjat, akkor se hinném, hogy valódi ufók röpködnek az égen, mert felderítést csinálnak, hogy mennyi ember nézi őket....az a fura, hogy az emberiség fele látja az ilyen dolgokat, de mégsincs döntő bizonyíték, nem lehet 100%-ban mondani, hogy igazi, főleg, hogy sokat olvastam, meg láttam képeket arról, hogy miként alkalmazzák ezeket, a "vak" nép ellen. Embereket ültettek "kerek" gépekbe, hogy na hátha...De akkor ennek mi értelme? A kormány titkolja a földönkívüliek létezését mégis ilyeneket csinál? Habár a TV "barátunk" is elmondja az idegenek történetét, ugyanígy, akárhol olvasom, szinte ugyanazok vannak a History-n, ami valljuk be nem a gójok kezében van. Már csak a riportot adó embereknek hátha az lenne a neve, hogy Weiss és Berger, noha az egész zsidó kéz alatt van, na akkor mondhatnánk, hogy jéé tényleg léteznek az ufók és a háttérhatalomnak ehhez semmi köze. Ne is beszéljek a Duck TV-ről, a kis gyanútlan 1-2 éves gyerekek ufókkal "nőnek" fel. A rengetek igazság erről-arról...Az emberek összezavarása az egyik legnagyobb fegyverük! Annyi egymásnak ellentmondó "igazságot" hallhatunk, hogy ide-oda verődünk összezavarodva...Ja a hold meg üreges és vizek is vannak rajta! Még szerencse, hogy múltkor néztem meg a saját Hubble-űrtávcsövemmel és nem találtam rajta semmit. Nem akartam elkérni a mesterségesen szerkesztett képeket, nehogy "megvilágosodjak"! akárhányszor ufókat "látok" mindig azok a szürkék vannak lencsevégre kapva...már unom, hogy mást nem tudnak gyártani valamelyik szabadkőműves páholyban, mint pl. a Darwin-elméletet. Tudjátok melyik az, amikor a halak gondoltak egyet és eszükbe jutott, hogy kimennek a partra, lehet megijedtek, hogy télen befagynak a vízbe...De hát a víz 4 Celsius-fokon a legsűrűbb! Lehet ezt is a földönkívüli barátaink hozták létre valami szubatomi részecske átalakítóval. Az ördög és a bukott angyalai elég ravaszok. Elég ravaszok? Jobban ismernek ők Téged, mint Te saját magad! Óóó, de hát Ezékiel látta, ahogy idegen lények leszálltak anno a földre, nem igaz? Lehet ez volt az "eredeti" szöveg: És látám, ahogy szürke, napfényt visszaverő, alul térhajlító eszközökkel felszerelt G-550-es generátor van.....vagy inkább nem, mert nem tudom kifejezni magam! (Ezékiel.-1, -22, +/- 32) Elvileg halkan közlekednek. De Ezékiel hallotta a "zúgást". Biztos a dízelmotor volt egy MTZ-ből kiszerelve...Ja meg a kedvencem: " A Bábel-tornya eredetileg űrindító állomás volt! Tényleg, az emberek akkor nem tudhatták mit látnak, mert nem volt fejlett tudomány! De kérem! Csak nem tévesztik össze a kőépítményt a valami "furcsa" anyagból készült építménnyel, amiről egy nagy fényes tárgy szállt fel, amiből még forró láng jött ki vagy esetleg ők is látták a térhajlító eszközt...Üzenem egyébként a Mózes-könyve elejét "kedvelő" ufó hívőket, hogy a MI, személyhatározó az Jézusra és az Atyára utal, keressétek meg majd az Újszövetségben, ne csak a Szentírás elejét olvassátok! folyt.köv.

    VálaszTörlés