2013. június 20., csütörtök

A Monsanto és Syngenta GMO-kutatói kapták a mezőgazdaság Nobel-díját! Értitek remélem az elképesztő irányt, amit erőltetnek!


Egy belga tudós és két, az Egyesült Államokban tevékenykedő kutató nyerte az idei Világélelmezési Díjat, a genetikailag módosított növények előállításában elért sikereik elismeréseként. Ez az első alkalom, hogy a World Food Prize elnevezésű elismerést, amelyet gyakran egy mezőgazdasági Nobel-díjjal felérő díjként emlegetnek, genetikailag módosított (GMO) növények előállítói kapták.

A világban 2 millióan tiltakoztak a MONSANTO génmanipulált mérgei ellen és a média hallgat !



A díjat odaítélő amerikai - iowai székhelyű - alapítvány szerint a gének növényi sejtekbe történő stabil átültetésével járó technológia növeli a terméshozamot, a növények kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenállóképességét és a szélsőséges időjárási viszonyokkal szembeni tűrőképességét. Az idei díjat a belga Marc Van Montagu, a belgiumi Genti Egyetem növénytechnológiai intézetének alapítója, Mary-Dell Chilton, a Syngenta nevű biotechnológiai vállalat alapítója és kutatója és Robert Fraley, a Monsanto cég vezető technológiai munkatársa kapta. 


Van Montagu és Chilton egymástól függetlenül fejlesztette ki a biotechnológiai eljárást az 1980-as években, míg Fraley az első mesterségesen előállított gyomirtószer-rezisztens szójabab megalkotója. Eredményeinek köszönhetően a gazdák anélkül használhatnak gyomirtót a földjükön, hogy kárt okoznánk a termésben.

A 250 ezer dollár (57 millió forint) pénzjutalommal járó Világélelmezési Díjat a Nobel-békedíjas Norman Baurlog agronómus, emberbarát, a zöld forradalom atyja alapította. Olyan magánszemélyeknek ítélik oda évről-évre, akik hozzájárultak az emberiség fejlődéséhez az élelmiszerek minőségének javítása, mennyiségének növelése, illetve hozzáférhetőségének elősegítése révén.


A belga kutató reményét fejezte ki, hogy az agrár Nobel-díj odaítélése a biotechnológiának elősegíti az Egyesült Államokban már széles körben termelt növények európai elfogadását is.
A világon tavaly 170 millió hektáron termesztettek génmódosított növényeket - emlékeztet indoklásában a díjat odaítélő bizottság.

Forrás: Index.hu

Ugye nem kell részletezni mire megy ki a játék ?
Bár visszavonulót volt kénytelen fújni a Monsanto Európa tekintetében, de a terjeszkedési szándékát feladni aligha fogja. Így ez a mondat is értelmet nyer:
"
elősegíti az Egyesült Államokban már széles körben termelt növények európai elfogadását is. "
Reméljük, hogy SOHA ! 

61 megjegyzés:

  1. Gyúrják a lakosság agyát. A tagadás pedig antiszemita kategória lesz.

    VálaszTörlés
  2. Tájékoztató http://apostolimagyarkiralysag.hu/news.php

    VálaszTörlés
  3. Más hír. Buddha, azt hittem rögtön leadod a nagy hírt, de nem. ??? Az M1-en bemondták, hogy a Bildelberg csoport, titkos társaság (!!!), Bajnai Gordont akarta beszervezni azzal, hogy megkérdőjelezze a következő évi választások hitelességét (érzik a vesztüket). Meg hogy amerikai pénzel támogatják a magyar baloldalt, a lojalitásukért cserébe. Mindig is tudtam, hogy Bajnai is meg valószínűleg Gyurcsány nagymester (állítólag Grand Orient szabadkőműves nagymester volt) is a NWO bábjai, legalább is a jelenlegi EU-s vonalé. Szóval nem értem ezt miért maradt ki a Világ helyzetéből, mert hogy cenzúrázták az ATV-ben azt értem. De itt ?????????????????????????????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Arpiel Már tegnap leadtam ezt a hírt, az az igazság! Szóval nem maradt el ez a dolog! ...
      Az ilyen rövidebb információkat, amik egy teljes blogbejegyzést nem igényelnek és a frissen történő eseményeket a Facebook-oldalra szoktam kitenni:
      Ott azonnal értesül mindenki és gyorsabb a megbeszélés lehetősége is:
      https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD

      Törlés
    2. arpiel
      Nézd távolabbról a helyzetet,mert ez is a szemfényvesztés része.Ez a bildelberg ügy már csak egy maskara.Már rég nem titkos társaság.Akik ott részt vesznek csak egyszerű helytartók.Főleg hogy ilyen reding félék is a tagjai lehetnek akik óvodás szintű dumákkal támadja az országunkat.Az elmúlt években szépen sikerült elhinteni a köztudatban és most jött el az idő hogy felhasználják figyelemelterelésre.
      Nyugodj meg, a csótány nem szabadkőműves csak egy béna feltűnési mániás zsidó eszköz,akivel jól beetetek sok buta embert.Bokros nagyobb eséllyel volt az mint ezek.
      Az egész csak arról szól hogy minél többen szavazzanak a fideszre.Mert ezekre a pancser baloldali liberális pártocskákra már nem sokan fognak szavazni,lehet egyik se fog bejutni a parlamentbe.A fideszt meg folyamatosan úgy kell beállítani mint valami nagy nemzetért harcoló pártot.Ezért vannak a külső támadásnak nevezet bohóckodások,mindenféle uniós eljárások...
      Nem kell már túltájékozottnak lenni ahhoz hogy észre vedd a fidesz is a cionista zsidók szolgája.A sötét lelkűek évek óta jót röhögnek a hátérben hogy évekig egyszer ezt egyszer azt szavaztuk meg.Ezért nincs jobboldal meg baloldal.Csak hazáját szolgáló és a hazát eláruló politikus.



      Törlés
  4. Oké, bocs, nem vagyok arckönyvös. Csak ilyet ritkán lát és hall az ember fia.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd meglátod, hogy egyre gyakrabban fogsz ilyeneket hallani, látni arpiel a fősodrású médiában is, hiszen a váltózáshoz globális "ébredésre" van szükségük. De úgy veszem észre sokan még mindig nem látják a big picture-t. Hogy ezeket a dolgokat, az ilyen meg olyan összeesküvéseket, elkezdik leadni a mainstream-ben is, azt bizonyítja, hogy ez az egész ébredés egy nagy átverés. És erre már rég próbálok rámutatni, de a legtöbben nem akarják megérteni. Nem hajlandók beismerni, elsősorban saját maguknak, hogy ezeket az ébredéses dolgokat is ugyancsak ők, az elit, irányítják. Elkezdték szépen az interneten, az un. alternatív média segítségével és most szépen, lassan megszellőztetik mindezt a fősodrású médián keresztül is. Azt már feljebb elmondtam, hogy miért. Úgy, hogy gyerekek, igen csak rossz híreim vannak, megint át vagytok verve. Akinek még maradt egy kis önálló gondolkodása, az beláthatja a következőket. Az emberek azért nem voltak képesek soha az összefogásra, mert megvoltak, megvannak osztva, ergo, irányítás alatt voltak, vannak. Ha egyszer csak mégis képesek lennének egy összefogásra, az csakis azért lesz, mert az irányítok lehetővé teszik az összefogást, ergo, akkor is IRÁNYÍTÁS ALATT LESZNEK. Tetszik vagy sem, de ez az igazság.



      Törlés
    2. Redneck

      Szerinted. Ez valahogy mindig lemarad...:)
      Szerintem elég sz@r valóságot kreálsz magadnak, de miért akarod, hogy mások is ezt tegyék?

      Törlés
    3. Én már csak akkor leszek nyugodt, ha annak a bizonyos piramisnak az aljától a tetejéig mind a rácsok mögül nézik a napvilágot életük végéig és akik valaha kapcsolatban álltak velük, de nem voltak a piramis részei egyfolytában ellenőrzik. Addig nem veszek semmit biztosra.

      Törlés
    4. Én semmit sem kreálok. Én csak megszeretném magyarázni, hogyan verik át folyamatosan az embereket.
      Szerintem elég hamis valóságot kreálsz magadnak(vonzás törvénye), de miért akarod, hogy mások is ezt tegyék?



      Törlés
  5. ez olyan amikor Obama villámgyorsan megkapta a békenóbeldíjat, az usa katonák azóta is ártatlanok ezreit ölik vagy kínozzák meg

    VálaszTörlés
  6. "A világban 2 millióan tiltakoztak a MONSANTO génmanipulált mérgei ellen és a média hallgat !"

    ...Valahogy a gyógyszerkérdést sem feszegetik a médiában, s nem is csoda hiszen a legnagyobb hirdetőkről van szó óriási befolyással. Nem hangzik el úgy egy óra hogy ne hallanánk a TV-ben v. rádiókban a bűvös mondatot:

    "A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!"

    Ma Magyarországon átlagban NAPONTA (!) legalább ~20-20 ember (!!!) hal meg a GYÓGYSZER MELLÉKHATÁSOK következtében, tehát óránként 1 ember! Ez az egyik dobogós halálok ma az országban. Hallottunk erről a médiában? Mellékhatások, kereszt-mellékhatások...? Az orvosképzés vakvágányra terelése...? Hogyan őrizhető meg az egészség? Monsanto = Gyógyszermaffia = "háttérhatalom" - egy tőről fakadnak.

    A közlekedési balesetekről nap mint nap rendre beszámolnak, holott átlagban itt "csak" napi ~15 körül van az áldozatok száma. Ki érti ezt...?

    VálaszTörlés
  7. Nincs ebben semmi meglepő és jelentősége sincs.Amikor béke-Nobel díjat adnak tömeggyilkosnak,és olyan találmányokra amik semmi hasznot vagy jót nem hoznak az emberiség számára, vagy oscar díjakat osztanak senkit nem érdeklő béna filmekre, stb...Köztudott hogy ezeket a nagy díjakat már néhány évtizede a cionista zsidó bandák osztják és csak zsidók kapják.
    És azt hogy a monsanto elhagyja europát csak szemfényvesztés.Jelenlegi is esszük és valószínű ebben az évben is elvetették magyar gazdáink a gmo-s vetőmagokat.De aki kis kertjébe veteményez az is megkajálja,mert sokan megveszik a holland,francia meg a fene tudja honnan származó kiskerti vetőmagokat.Arról nem is beszélve hogy a hazai kutató intézeteink is (befektetőkből) tartják fen magukat akik elvárásainak meg kell felelniük .Ki lehet találni miken dolgoznak...

    VálaszTörlés
  8. Az aranykorban a Földön több olyan hely is létezett, ahol a földi élet még nem volt megrontva, és az emberek összhangban és harmóniában éltek a természettel, Istennel.
    Aztán kezdtek megjelenni azok az emberek, akik, ahogy összekapcsolódtak ezzel a tiszta természettel, előhívták magukból démonaikat, férges lelkükkel átitatódott a Föld, és elkezdtek megjelenni az élősködők, vírusok, férgek. A természet hiába tartott tükröt ezen emberek elé, hogy meglássák, mit is hívtak elő magukból, az idő előrehaladtával egyre rosszabbá vált a helyzet, és most a vaskor végső fázisában az ember, ahelyett hogy magába szállna és elgondolkodna a természeti viszonyok elfajulásán - melyet ő okozott - inkább még mélyebbre nyúl a fizikai világ bugyraiba, halott anyaggal szintetizál, és mérgezi a még megmaradt, de még eredendő természeti folyamatokat.Az ember azzal, hogy kiirtja az önmagából előhívott riválisait, az élősködőket, pondrókat, férgeket, egy olyan főféreggé lép elő, aki istent játszva önmagát pusztítja el. Mint a rákos burjánzás az emberi szövetben. Ezen folyamat földi síkon már nem megfordítható. A Föld múltbeli aranykori állapota is külső, isteni beavatkozás eredménye volt, most sem lesz ez másként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Oh no, this is the road to hell." :)

      https://www.youtube.com/watch?v=1EBw_da7BZk

      Törlés
  9. Gratulálok nekik!
    Nagyon fontos, hogy az embereket elegendő élelmiszerrel láthassák el, és ezekhez minél kevesebb vegyszert használjanak.
    Az itt hurrogók még sohaem láttak közelről frissen szántott barázdát, se nem kevertek hatszáz literes pemetezőbe különböző növényvédő szereket, ezért fogalmuk se nincs a dolgokról...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lol, legalább vicces troll vagy! :)

      Törlés
    2. Rothschild Ubul
      Nem igazán látod a dolgok lényegét . Attól hogy van egy hatszáz literes permeteződ még a mezőgazdasági növénytermesztéshez nem biztos hogy értesz . Biztos vagyok benne hogy nincs zöldkönyved .
      A baj az hogy pl a génmodositott kukorica 1000szeresen tartalmazza azt a mérget amit te egyszer permetezel ki . És ha neked mégsem kell permetezni mert egyébként nem támadta meg a bogár ,a kukorica akkor is termeli a mérget 1000szeresen . Az összes génmodositott növény értelmetlen .
      Adnák egy jó tanácsot , csinálj szigorú vetésforgót , és ne termelj monokultúrába ,kevesebb szántást alkalmazz , és használj altalajlazitott,napraforgoba kukoricába használj kultivátort, drasztikusan csökkentheted a permetezés költségeid , és egészségesebb növényeket termelhetsz.

      Törlés
    3. R. Ubul ! Hallottál már a Round up szupervegyszerről ? Óriási környezeti katasztrófát okozott Dél- és Észak-Amerikában, és ez lesz Európában is, ha nem vigyázunk. Nézz már utána, mielőtt hülyeségeket írsz !
      Ha már sikerült ilyen főféreg nevet választanod, legalább művelődj !

      http://pannon-info.hu/egeszseg/14-egeszseg/265-a-gm-szoja-egeszsegtelen-koernyzetkarosito-es-veszelyes

      Törlés
    4. Gyerekek, aki a Monsanto-t védi annak vagy 5nél kevesebb agysejtje van vagy troll. Melyikkel szeretnétek vitatkozni? :)

      Törlés
    5. Ezekben a csodanövényekben fektetett remény és kölcsön kért pénz miatt, egy 2008-as cikk szerint minek címe "The GM genocide"(nem Ubul, nem a General Motors-rol van itt szó, hanem a Genetically modified/Genetikailag módosított nővényekről), kb. 125.000, azaz EGYSZÁZHUSZONÖTEZER farmer lett öngyilkos. Volt amikor az özvegyek próbálkoztak azzal, amiben a férjek belebuktak, de ők is a Gangeszben végezték..you know. És ez csak 1 ország. Netán ezekhez is gratulálsz? Inkább művelődj egy kicsit, mert mint látom nagyon rád fér.
      http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2012/04/03/gmo-crops-affect-farmers.aspx

      Törlés
    6. A jó öreg Redneck meg csak konszolidálgat már ilyen kései órán. :)

      Törlés
  10. Kedves Leo és többiek...értek a mezőgazdasághoz, mondjuk tanultam is az egyetemen pár dolgot ezzel kapcsolatban, de mivel van saját birtokom, ezért a gyakorlatban is elkövettem már ezt-azt...mondjuk a kukoricánál nem nagy gond a kukoricabogár még, megfelelő vetésforgóval kordában lehet tartani, ott leginkább a gyomosodásra kell ügyelni, de az új herbicidek segítségével már az is szinte gyerekjáték...kultivátort mindig használunk, kukoricánál régebben kelés előtt meg fogasoltunk is, de ma már csak ha nagyon lekeményedett...a szántás az előveteménytől függ, gabonatarlót lehet tárcsás boronával is elmunkálni, de egy napraforgó vagy kukorica után már alkalmasabb az eke...a Round Upot már régóta használjuk, persze más néven, lényege a glifozát hatóanyag...a fenyércirok ellen ez a legolcsóbb és leghatékonyabb védekezési módszer, de a paprikatermelők is használják a paprika kelése előtti gyommentesítésre...nincs vele semmi gond, nem megy bele a talajba, sem az ivóvízbe...régebben használtunk sok atrazin hatóanyagú vegyszert a kukoricánál, vagy nemrégiben még prometrint is a naprafogónál, burgonyánál, nem beszélve a talfertőtlenítő szerekről, amelyek viszont nagyon hosszú ideig szennyezik még a talajt, vizeket...a modern mezőgazdaság elképzelhetetlen kemikáliák nélkül...nem lehet nagy területen, nagy mennyiségben élelmiszert előállítani nélkülük..lehet itt biozgatni, de ha csak úgy termelnénk, az emberek fele éhezne, mert nem tudná megfizetni...ezért fontos, hogy olyan növényeket állítsanak elő, amelyek a minimálisra csökkentik a vegyszerek használatát...az aki ellenzi, az is teljes nyugalommal elveti a méreggel csávázot vetőmagokat, majd az ebből kikelt és többször permetezett növényeket védelmezi és fogyassza teljes nyugalommal, miközben azokat szidja, akik ez ellen próblnak tenni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ott tanultál nyelvtant is, ahol gazdálkodást, akkor van még egy ok hogy ne vegyünk komolyan, Trollschild. :)

      Törlés
    2. Drága Rothschild Ubul
      Nagyából amit leírtál egyetértek . Amivel nem értek egyet hogy senki nem beszélt bio-ról , de ha már itt tartunk , mindenféleképpen a bio felé kellene venni az irányt . A másik dolog pedig hogy , ha betartanád szigorúan a vetésforgót , akkor nem lenne szükséged talajfertőtlenítőre , ami igencsak károsítja az élővilágot .
      Természetesen szükség van csávázószerekre de ne felejtsük el hogy többnyire gombaölőszerekkel vannak kezelve . Ha rovarölővel kezelt vetőmagot vet a gazda akkor az általában monokultúrában gondolkodik .

      Törlés
    3. Ubul
      Azt írod: ha az élelmiszert csak kemikáliákkal termelnétek,az emberek fele éhezne,mert nem tudnák meg venni.
      Érdekes én nem vettem észre hogy olcsóbb lenne a sok gmo-s moslék.És még több éhező van mint valaha,pedig már az egész világ el van árasztva gmo szeméttel.
      Az egyetemen szűklátókörűségre is oktattak?Dr.Pusztai Árpád kutatási eredményeiről és történetéről hallottál?Hallottál arról is hogy Amerikában a szuper kukoricabogárral harcolnak ami az évtizedekig termesztett gmo-s növények következtében fejlődőt ki?Halottad hogy olyan magas méregdózisú gmo-s vetőmagokat adtak el a gazdáknak aminek puszta érintésétől rövid idő alatt elhaláloztak?Mert a gmo-tól megerősödött kórokozókra már csak az hatott.Halottad hogy Amerikában a gmo-s gabonákhoz már permetszereket árulnak amit természetesen szintén a monsanto állít elő?Ezek nem internetes kacsák.Ezekről 6-8 évvel ezelőtt még beszéltek rendszeresen a közmédiákban.
      Tudom hogy nagyüzemileg termesztett növényeket nem lehet vagy legalábbis nem egyszerű biomódszerekkel kezelni.De azért te is sejtheted hogy ez a gmo nem a megváltás,sőt ez inkább a vég.

      Törlés
    4. A glifozátos hatóanyagú szereket már mindenki gyárthatja, sohasem vettem még a Monsantotól, negyedéért is lehet kapni...talajfertőtlenítőket a kertészek szoktak használni, mondjuk palántanevelésnél, sárgarépánál, jégcsap reteknél fontos, hogy a talajlakók ne támadják meg a növényeket, itt sajnos nem lehet általában hagyományos vetésforgót használni...a GMO-s termékeket nem közvetlen emberi táplálékként hasznosítják, hanem takarmánynak...olyan régóta nem termesztenek még GMO-s növényeket, nincs még 2 évtizede sem, hogy elkezdték...a nem GMO-s gabonákat is rendszeresen permetezik, ha jártál már szántóföld közelében, akkor láthatod mindegyikben a táblában letaposott utakat, a GMO-s növények sem rezisztensek mindennel szemben, gombabetegségek és más kártevők egyaránt támadhatják, ezért azokat is védeni kell...Ha megnézel egy paradicsom hibridet, akkor láthatod, mennyi kórokozóval rezisztens/toleráns már és mennyire különbözik az eredeti paradicsomtól, mindezt a hibridizáció eredményezi, amiért nem szól senki semmit, a GMO-s beavatkozások sem térnek el sokban egy hosszú hibridizációs folyamattól, csak itt a Monsanto most egy jó támadási alap...

      Törlés
    5. Rothschild Ubul
      Nem kellene a hibrideket a gmo-hoz idekeverni . A hibrid nemesítési folyamat több ugyanahhoz a fajhoz tartozó növény összeporzása . Természetesebb folyamat .

      Törlés
    6. Mindkettő olyan tevékenység, amelyben olyan gyors mutációra késztetjük a növényt, amely a természetben csak nagyon hosszú idő alatt, vagy egyáltalán nem jöhetne létre, s mindezt annak érdekében, hogy egy számunkra előnyös tulajdonságokkal rendelkező első generáció létrejöjjön, amely azonban nem örökíti tovább az előnyös tulajdonságokat...össze lehet hasonlítani egy ősi gazdasági növényt egy mai hibriddel, elképesztő a különbség...

      Törlés
    7. Rothschild Ubul
      "Mindkettő olyan tevékenység, amelyben olyan gyors mutációra késztetjük a növényt"
      Kezdesz nagyon csúsztatni , még egyszer mondom ne keverjük össze a hibrid technológiát a gén technológiával . A hibrid keresztezésnél ugyan ahhoz a fajhoz tartozó növényeket keresztezik ami a természetben is mindennapos , pl kukoricát kukoricával . Míg a géntechnológiánál távoli fajokat vagdalnak össze , pl valamilyen növényi sejtdarabot béka vagy valamilyen hüllő vagy emlős állatéval .

      Törlés
    8. Tudom mi a különbség a kettő között, viszont mindkettő hasonló változásokat idéz elő...Miért nem támadják a hibrid mag előállítóit?...pl. 100 db hibrid paradicsommag 8000 forint...nem véletlenül kerül ennyibe...Mindkét eljárás emberi beavatkozás, s nemcsak egyszerű keresztezésről van szó, hanem sebészeti eljárásokról...de ezzel az erővel egy egyszerű gyümölcsfa oltás is elitélendő, egyetlen almafát sem saját gyökerén nevelnek, hanem más alanyokra vannak oltva, hasonlóan a többi gyümölcsök is gyakran más fajok vad alanyaira (pl mirobalán (vadszilva) alanyra barackot, szilvákat, cseresznyét, mandulát oltanak), vagy a dinnyéket is tök alanyon termesztik...ezek akkor miben mások?...

      Törlés
    9. Látom kezded végre felfogni miről is van szó: a szabadalmi jogról.Azért ilyen rohadt drágák ezek a magok.És újból meg kell vásárolni, mert nem lehet a hibridnél a gyerekmagokat betakarítani, mert visszaáll a vadszülő tulajdonságaira.
      A fő különbség a hibrid és a GMO között, pedig, hogy adjak egy példát, a mexikói kukorica. Mexikóban a vadon élő kukoricafajták kezdték átvenni a GMO tulajdonságait, csökkent a biodiverzitás, mert a genetikailag módosított organizmusok átvették a hatalmat a természetes környezetben. A hibriddel ilyen probléma nincs.
      Amibe genetikusan beavatkoznak, onnantól az elfajulás végzetes. Ezért is irtatják nálunk ki a hatóságok, ha találnak GMO növényt.

      Törlés
    10. Rothschild Ubul
      Nem igaz hogy nem érted . Megfogalmazom egyszerűen : Az oltás vagy a hibrid olyan mintha pl egy német és egy francia ember párosodik , semmi különös nincs benne ,egy faj .
      A gén technológia pedig mintha egy kutya egy virág és egy étícsiga párosodna , vagy rosszabb esetbe egy ember , eltérő fajok , kiszámíthatatlan a jövőre nézve , mivel mérgezzük meg visszafordíthatatlanul a világot .

      Törlés
    11. Nem egészen így van. Például: Rózsavirágúak-rend, rózsafélék-növényi család, almaformák-alcsalád, almafélék-nemzetség, alma-faj, Jonathán-fajta, Jonagold-hibrid

      Törlés
    12. Szóval a német-francia példa nem annyira helytálló mondjuk egy vadszilvára oltott kajszi esetében, akkor már a csimpánz-ember változat közelebb áll...

      Törlés
    13. Rothschild Ubul
      Mégis közelebb vannak egymáshoz genetikailag mint a béka és a kukorica .

      Törlés
    14. Rothschild uraság, az ön személyében csak nem a Monsanto Hungária Kft. egyik képviselőjét üdvözölhetjük?
      Nem vagyok mezőgazdasági szakértő csak egy laikus,de annyit elárulok 2-es kategóriás növényvédelmi zöld könyvem van (volt).
      Amerikában már okosan kitalálta a monsanto,mert az (olcsó) gmo-s magokhoz saját fejlesztésű drága gyomirtóvegyszereket és növényvédő szereket (ajánl).Pontosabban kötelez,mert amelyik gazda nem használja az ő vegyszerét annak ugrik a biztosítása.Mert ugye egy növénynek nem csak egyféle kártevője és betegsége van.
      A gmo-t már 80-as évek óta termesztik Amerikában.Vagyis már valószínűleg a 70-es években csak akkor nem tudtak róla a gazdák mit vettnek.Persze mondhatnád, na és,mi közünk hozzá.Csak ezzel arra akarok rá világítani milyen problémákkal küzdenek jelenleg ami azelőtt nem volt és amivel majd idővel ti (mi) is küzdhetünk ha nem állítjuk meg.
      Ne haragudj de,jó nagy marhaságot mondtál,hogy nem közvetlen emberi táplálék ként hasznosítják.Akkor miért írják több élelmiszer zacskójára hogy NO GMO??És miért van hogy a bioélelmiszereket vásárló országok csak olyan országból vásárolnak ahol elvileg nincs (hivatalos) gmo termesztés?És az állatokat csak dísznek tartják az álltenyésztők? A húsukba nem kerül a méreg?Kifingják szerinted?
      Az is gond hogy a termesztett élelmiszer növényekbe már nem csak állati géneket,de vírusok és baktériumok génjeit is beültetik. Ez Pandóra szelencéje.
      Ha te ennyire kevered a génmanipulációt a génmódosítással(hibrid),akkor dobd ki a diplomád az ablakodon.Még az utóbbi hatása kiszámítható addig a génmanipuláció orosz rulett. A hibridnek nincs visszafordíthatatlan hatása a környezetre főleg hogy a hibrid nem szaporodik vagyis pontosabban nem örökíti (számunkra előnyős) tulajdonságait más növényre.Főleg nem más fajta idegen növényre.És nem mutálódik.Ezért nem támadják a hibrides növényeket a kutatók.Míg ott ahol gmot termesztenek a több kilométere lévő bármilyen növényben kitudják mutatni.Ráadásul a hibrideket az ember már több száz éve termeszti és semmilyen környezeti kár nem történt ettől,míg a te imádót gmo-s szarjaiddal már most problémák vannak, pedig még csak pár évtizede termesztik.
      Az egyik nagy gond amit több kutató intézet bebizonyított.Az emberi szervezetbe jutással konkrét az a gond,hogy míg a a természetes élelmiszerek, legyen az bármilyen növényi vagy állati azok génjei mind megsemmisülésnek (szétroncsolódnak) az emberi bélben,míg a monsantos gének épen maradnak, aminek beláthatatlan következményi lehetnek és már valószínű vannak most is.És a peszticidet termelő növényeiket nem is emlegetem még.És inkább nem sorolom tovább.Nem véletlenül szerepel a monsanto cég az illuminati egyik fő tartópilléreként.Értem én hogy minél magasabb haszon a cél,de az a helyzet, hogy hiába jártál egyetemre mégsem látsz az orrodig sem.

      Törlés
    15. @greeneyes:

      "Ha te ennyire kevered a génmanipulációt a génmódosítással(hibrid),akkor dobd ki a diplomád az ablakodon" - nem a diplomával van itt a baj, hanem a motivációval.

      Törlés
    16. Egyértelmű, hogy mi a motiváció: D-I-N-E-R-O

      Törlés
    17. Kedves Greeneyes!
      Eddig még nem vettem fel a kapcsolatot a Monsantoval, de szerintem is járna már valamennyi jutalék, ön szerint mennyit kérjek az eddigiekért?...Nem tudom miként megy a GMO-s termelés a gyakorlatban, ha mondjuk én vetnék ilyen magokat, akkor nem biztos, hogy a Monsantotól vennék hozzá vegyszereket, hanem attól aki olcsóbban adja...a gazdák nem korbácsok hatására vetnek ilyen magokat, hanem mert ez éri meg nekik, de van ebben egy ördögi kör is azért, hiszen utóbb az is rákényszerül az ilyen termelésre, aki nem híve ezeknek, viszont nem tud versenyben maradni velük szemben...előre kell menekülni, ez van...Én úgy hallottam, csak a kilencvenes évek közepétől létezik GMO-s termelés, viszont ön biztosan tájékozottabb...Azért írják rá a NO GMO-t, mert nem GMO-s, ez egy reklámfogás...Egy GMO-s növény nem mérgező, ha ön evett már almát, akkor azt azért kell tudnia, hogy az almát szinte hetente permetezik Magyarországon is, s nemcsak szentelt vízzel, hanem méreggel, akkor az hogyan hat az ön szervezetére, de ugyanígy van szinte az összes növénnyel, egyedül talán csak a csicsókát nem kell permetezni, a többi növényt viszont szükséges valami ellen...elárulom, a bio-gazdálkodók is permeteznek...minden élőlény mutálódhat, a hibrid is...Mit tudtak kimutatni több kilométeres körzetben?...Azért olyan régóta nem termesztenek hibrideket, kukoricát néhány évtizede, napraforgót szintén, elterjedt még a zöldségnövények között és a virágoknál, viszont például búzából még ma is hagyományos magokat használnak...

      "Az egyik nagy gond amit több kutató intézet bebizonyított.Az emberi szervezetbe jutással konkrét az a gond,hogy míg a a természetes élelmiszerek, legyen az bármilyen növényi vagy állati azok génjei mind megsemmisülésnek (szétroncsolódnak) az emberi bélben,míg a monsantos gének épen maradnak "

      -ez egy nagy marhaság...tehát az ön logikáját követve, akkor miért lenne bármilyen káros hatása, hiszen változatlan formában kiürül a szervezeből...

      amikor táplálkozunk egyaránt eszünk növényi és állati eredetű dolgokat, képzeljen el egy kiadós egytálételt...na abban szokott lenni sokféle alkotó, viszont általában mégsem lesz tőle semmi bajunk...ha megeszünk egy GMO-s terméket, akkor az miben lenne más, bármilyen állatnak is lenne benne egy génszakasza...

      Szerintem Magyarországon nem érdemes GMO-s növényeket termeszteni, mert hosszú távon nagyobb gazdasági előny származik a GMO mentességből, mint a könnyebb termeszthetőségből.

      Törlés
    18. Végre egy képzett, jóindulatú, segítőkész és nem utolsósorban őszinte úriember. Már csak azt nem értem, hogy miként jön ide ez a Rothschild nick. Valahogy nem illik bele ebben a pozitív image-be. Tényleg megöl a kíváncsiság kedves Ubul.

      redneck

      Törlés
    19. Kedves Rothschild Ubul!
      Az eddigiekért szerintem semmit nem kapna mert nagyon gyengék az érvei.
      Nem kicsi képzavar lehet önnél.Legutóbbi írásából még jobban kitűnik mennyire tájékozatlan a témában.
      Ön szerint semmi gond a gmo-val de jobban járunk ha mentes marad az ország.Akkor most???Érdekes először még éljenezte.
      Látom nagyon imádja a vegyszereket,mert ön szerint egyetlen növény sem marad éledben méreg nélkül.
      Én soha nem használtam a 2-es kategóriás engedélyemet.Pedig ráadásul nagykereskedelmi ár alatt szerezhetnék be vegyszereket.Nekem csak saját részre van kertem.Elárulom 32 gyümölcsfám van ebből 8 alma fa.Már évek óta egyáltalán nem permetezek és semmivel sincs kevesebb gyümölcsöm mint mikor állandóan fújtam a fákat.Sőt rengeteg érdekes változást tapasztaltam azóta.Zöldséget is termesztek és egyáltalán nem permetezek, igaz a kényesebb fajtákat nem termesztem de ami megterem az teljesen vegyszer mentes és semmi bajuk.Na akkor most ez hogy lehet???Látom a bio termesztésről sincs sok fogalma csak amit a médiából halhat.
      Persze azt is tudom hogy a jelenlegi nagyüzemi gabona termesztést nem lehet permetezés nélkül megoldani.Mert a jelenleg forgalomba lévő fajták igaz hogy magas hozamot hoznak, elvileg.De cserébe több száz hekto vegyszert kell rájuk szórni,mert így lettek kitalálva.Na persze mondják hogy a szerek már nem olyan veszélyesek a környezetre.Ennek a szét pusztított környezetünknek és az emberi szervezetnek már ez is bőven sok.És tökmindegy kittől veszi igazából akkor is drága.Ön is látja hogy ez egy eszetlen verseny a még nagyobb haszonért.Mert sajnos a gazdák nagy többségét rohadtul nem érdekli hogy mi történik a környezettel csak szórják ész nélkül,íratják a vadon élő állatokat mérgezik a talajt a több termésért.És nem értik miért pusztítja el egyre több kártevő a termésüket és miért jelenek meg új betegségek.Értem én hogy kell a több lové ,mert ott a család, megkell venni a legújabb BMV-t stb... és nem tudnak kiszállni a tudatosan létrehozott mókuskerékből.Mert sajnos mindnyájan benne vagyunk ilyen olyan módon.De legalább ne terjessze a tudatlanságát.
      A gmo botrány 1995-ben robbant ki Angliában, Dr. Pusztai Árpád kutatási eredményeinek köszönhetően.De ekkor már Amerikában nagyban termesztették a monsanto mérgeit.Még hogy a gmo növény nem mérgező főleg a peszticidet termelő fajtáké, akkor csak ilyeneket egyen.Röviden:A gmo gének hatását állat kísérletekben kimutaták,hogy már 90 nap után komoly szervi elváltozásokat okoz....Amik rákos folyamatokat indíthatnak el vagy még súlyosabbat... és ezek csak kis állat kísérletek. Még a mai napig nem végeztek tenyészállatokon semmilyen vizsgálatot.Pedig már egyre több amerikai gazda panaszkodik évek óta a folyamatosan megbetegedő állataikra.És ebből következik hogy az embereknél csak sejtik milyen hatása lehet idővel és főleg az utódokra.
      A gmo-s növények veszélyes génjei több kilométere is kimutathatók más növényekben.Amit egy normál hibridnél nem fordul elő.Úgy látom rendesen keveri a fajta nemesített növényeket,hibrideket a gmo-s (hibridekel).Igaz a monsanto is hibridnek nevezi a mérgezett növényeit,de itt csak simán gmo-nak nevezzük inkább. A fajta nemesítést az emberiség már több ezer éve folytatja.Hagyományos búza???Az mi???Milyen egyetemre járt ön???Tévedtem, mikor azt hittem hogy komolyabb tudású hozzászoló.
      Már előre is bocsánat a sértésért,de igaz lehet ahogy itt írják hogy csak egy troll.De szerintem inkább egy nagyon gyenge propagandista. Vagy tényleg ennyire súlyosan tájékozatlan?


      Törlés
  11. Mi a baj a nyelvtannal? nem volt időm újraolvasni, a lektorom pedig grillezik éppen, de a néhány betűhiány ellenére ide megteszi szerintem, ez mégsem a Tudományos Akadémia, másrészt nem magyar egyetemre jártam...

    VálaszTörlés
  12. Ubul! Ha csak a gyártói ajánlást és biztonságot ismered, akkor eléggé egyoldalúan állsz hozzá a kérdéshez. A Monsanto tudósok biztonsági ajánlása pedig egy kalap szart se ér. A gyártóknak csak az aktív hatóanyag környezetre való biztonságát kell igazolni, a csomagoláson a nem aktív járulékos összetevőket legtöbbször fel sem sorolják.Már többször kiderült, hogy a járulékos összetevők többszörösen mérgezőbbek voltak az aktív hatóanyagnál.Így verik át az ellenőrző hatóságot.
    Egyébként én úgy tudom, hogy a glifozátot folyók és patakok közelében tilos használni, mert nagyon mérgező a vízi élővilágra.
    A legnagyobb Round up felhasználók egyikében Argentinában többször is átmenetileg betiltották a glifozát felhasználást, ugyanis argentin tudósok egyértelműen kimutatták, hogy a születési és genetikai hibák kimagaslóan nagy százalékban fordultak elő a permetezett területek környékén. Emellett a daganatos betegségek , főleg a non-Hodgkin lymphoma lényegesen magasabb előfordulását is kimutatták.
    A talajba valóban nem jut le, de a talaj felett mérgez, még ha ennek az ellenkezőjét is állítják.
    http://pubs.acs.org/doi/abs/10.1021/tx800218n

    Bizonyos esetekben ki lehet váltani biológiai ecetsavval a gyommentesítést.Az tényleg nem környezetkárosító.

    VálaszTörlés
  13. Csak idézőjelben jegyzem meg, hogy a DDT-vel sem volt olyan meg akkora baj mint, ahogy nekünk beállították. Az igazság az, hogy túl hatásos és túl olcsó volt. De főleg azért, mert a harmadik világbeli országokban túl sok "ingyen zabáló" életet mentett meg a biztos haláltól. Ezért kellett kivonni a forgalomból. Érdemes ennek a történetnek is utána olvasni.

    VálaszTörlés
  14. Sziasztok!

    Hallottam erről a Monsanto-s visszalépésről.... (ebben kételkedem.....)
    De hallottatok-e egy magyarországi leánycégről minek neve: Seminis....?
    Itt az oldala: http://www.seminis.com/global/hu/products/Pages/Where-to-Buy.aspx
    Már jó pár éve működnek.... :(

    Nincs megállás... Elég arra gondolni, hogy az energiaipar is nekik hozza a pénzt (a globális elitnek...). Olyan emberek ezek, akik ránk akarják erőltetni a GMO-t akik az elmúlt 100 évben emberek millióit küldték a halálba 2 világháborúban, csak nyereségvágyból, vagyon és területszerzési okokból.... stb. Sajnos addig nem nyugszanak amíg minden egyes ember nem az ő "ételüket" fogja fogyasztani a világban.... Gondoljatok bele az ő agyukkal.... Mindenki tőlük veszi majd a vetőmagot és az élelmiszArt... Mennyi pénz az még....

    Egyébként meg az a véleményem, mint Besenyő Pista bácsinak a térfogatnövelő szerről.... "Egyen térfogatot aki kitalálta...."
    Vagyis egyen GMO-t az aki világuralmat akar egy kormányon keresztül....

    VálaszTörlés
  15. Na hát így jár aki komolyan veszi Ubult... :) Ő meg röhög a markába. :P

    Alapíthatnánk Bill Gates fanclub-ot is ha már így belelendültünk.

    VálaszTörlés
  16. Hasonló cikkeket és témákat olvashattok a www.kontrollblog.com - on szinte mindent összegyűjtenek hasonló témákban! És egy tök új oldal!

    VálaszTörlés
  17. Kedves Rothschild Ubul!

    A világ, de kis hazánk is azért van akkora szarban, mert az olyanok, mint TE, ész nélkül vegyszereket használtok. Hallottál már a biogazdálkodásról? Ott is permeteznek, de nem ilyen rohadt szerekkel!!! Te miért nem a talajkultúrával erősíted a növényeidet??? Ismered a tehén vagy lótrágyát? Csontlisztet, algát stb természetes talajjavítót???

    Mielőtt a gazdálkodó tapasztalataiddal vágsz vissza, közlöm, én is művelek földet. Szégyen gyalázat, hogy szinte képtelenség magyar gazdáktól is normális ennivalót venni.
    Meg van mindenki hülyülve a permetezéssel. Egy jó példa. Éveken keresztül a szomszéd mint a bolond permetezett barackfa levélfodrosodás ellen. Miután trágyát kezdett használni fokozatosan permetezés nélkül visszahúzódott a betegség.

    Gyenge kihasznált talajon nem lehet termeszteni. Permetszerek+műtrágya. A magyar termőföldek nagy része a végtelenségig szennyezett és kihasznált. Gratulálok Nektek, hozzáértő gazdáknak.

    Remélem meg is eszed a saját magad által termesztett szemetet. Jó étvágyat hozzá!!! De légy szíves tüntesd fel a termékeden, hogy milyen mérgező anyagokat használtál, hogy legalább mást ne tégy tönkre vele...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. István azért nem minden gazda ilyen .
      Én is gazdálkodok nem kis területen , nálunk már régóta szempont hogy minél kevesebb vegyszert keljen használni . Talajfertőtlenítőt soha nem használtunk , gyomirtásra ha lehet mechanikus technológiát használunk , kerüljük a rovarölőket , mindig hangsúlyozom a vetésforgót szigorúan be kell tartani .
      Így sokkal költségtakarékosabb és egészségesebbek a növények .
      A saját kiskertemben viszont tényleg 0 vegyszert használok , mikró és makróelemekkel dúsítom a talajt , komposztálok mindent .

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Kedves István!
      Ma már nem gazdálkodom, ki vannak adva a földjeim. Lehet istállótrágyával is pótolni valamelyest a tápanyagokat, szokták is, az én földjeimre is kerül 4-5 évenként, de emellett szükség van nitrogén utánpótlásra, illetve NPK alaptrágyákra és levéltrágyákra is...mindennek azonban semmi köze sem a GMO-hoz, sem a növényvédelemhez, maximum egy jó erőben levő növény ellenállób a kártevőkkel szemben...a levélfodrosodást egy gomba okozza, nem tudom mennyi köze van a trágyához...Nagy területen ma még nem lehet biogazdálkodni, legalább is költséghatékonyan, mert nem bírná el a piac, ha mindenki azt csinálná, és a fogyasztók sem fizetnék meg a többszörös árat...

      Törlés
  18. Egy újabb szempont a GMO témához...

    Azthiszem nem árulok el vele nagy titkot hogy az "AZZÁ LESZEL, AMIT ESZEL" mondás egy felettébb megszívlelendő bölcsesség. Ami rendre elsikkad, hogy a táplálékok a fizikai minőségén túl, az ENERGETIKAI, finomanyagi, információs tartalma ("rezgése") ugyanolyan fontos!

    Vajon ugyanabból a vetőmagból ugyanolyan minőségű növény fejlődik ki ha nagyüzemileg termesztik illetve ha szeretettel nevelgetik egy konyhakertben?

    Emlékszünk még Dr. Masaru Emoto vízzel kapcsolatos kutatásaira? ...hogy mennyire meghatározó az információs közeg ("rezgés") a víz kristályosodására? (-> http://www.youtube.com/watch?v=l9KXcDFy-I0 ) Milyen lehet a "rezgése", "kisugárzása" egy alapból génkezelt vetőmagnak, amiből aztán megannyi vegyszer és mesterséges beavatkozás árán, megszületik a végtermék?

    Vajon lehet hogy mindez megint valahol a GLOBÁLIS NÉPESSÉG CSÖKKENTÉSRŐL szól...?

    Földönkívüliek által eltérítettek beszámolóiból lehet tudni, hogy a Szíriusz-B körül keringő Föld-típusú bolygókon lakó hozzánk hasonló humanoid civilizáció szintén átment ezeken a lépcsőkön a régmúltban a növénytermesztés terén, a vegyszerek és génetika mindenhatóságán. Saját kárukon rájöttek hogy mennyire fontos a személyes törődés és odafigyelés főleg az élelmiszer növények terén, amelyeknek így egészen más lesz a minősége, "rezgése". KÉZILEG igásállatokkal szántják azóta a földet és úgy termesztik meg amire szükségük van, pedig korlátlan energia és légijárművek vagy távvezérelt "traktorok" is rendelkezésre állnának.

    Emlékszem ugyanezt az "energetikai" kérdést feszegetik egyik kedvencemben a "Mennyei prófécia" c. könyvben is, ahol egy-egy csoport koncentrál, figyel egy-egy parcella növényre pár órát ("ahol a figyelem, oda össz-pontosul az energia") , amelyek így gyorsabb nőnek, ízletesebbek lesznek... stb. ( -> http://hu.scribd.com/doc/7305239/James-Redfield-Mennyei-Profecia )

    Szóval oda szeretnék kilyukadni hogy ez nem egy elhanyagolandó kérdés, sőt! Vessünk ősi vetőmagokból (->Tápiószelei magbank: http://www.nodik.hu) és műveljük a kertet amennyire lehet bio módon, ahogy nagyapáink tették, vagy szerezzük be ilyen emberektől amire szükségünk van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ujjuj! A mennyei prófécia, hát az egy igen komoly olvasmány! Nem "gyerekeknek" való!
      :-)

      Törlés
    2. Olvastad @pléhbános? ;-)

      Részemről legalább 15-ször a 90-es évekbeli megjelenése óta, s ez az egyik gyakorlatban alkalmazható leghasznosabb könyv abból az 1000+ műből amin átrágtam magam az utóbbi évtizedekben.

      Ajánlom mindenkinek! Igazi Alapmű az ezotéria rögös útjain járóknak látszólag "regénybe" csomagolva. De ennek a "tálalásnak" külön megvan a maga oka.

      -> feltettem ide PDF-ben: https://hotfile.com/dl/231065745/deeb632/JamesRedfield_A-mennyei-profecia.pdf.html

      Törlés
  19. Kedves Vándor!

    Egyetértünk!

    Kedves Leo!

    Nehéz eldönteni a permetezettség, vegyszerezettség mértékét. A haszon miatt sokan sok mindent megtesznek. Tény, hogy a külföldi árú rosszabb. Még a kommunizmusban egy, a miskolci Mezőgép vállalatnál dolgozó, paradicsomot termesztő férfi elmesélte, hogy permetezi a paradicsomot, hogy pirosodjon. De hogy álljon itt valami fantasztikus dolog is.
    SZABÓ KERTÉSZET DEBRECEN!!! Ilyen emberekre van szükség! Nézzétek meg a honlapot. Ezek a nagyszerű emberek úgy gazdálkodnak, hogy kiküszöbölik a viszonteladókat. Elmehetünk, hogy leszedjük a termést magunknak. Persze ők is leszedik, úgy is vásárolhatunk, hogy megrendeljük a terméket. 1 kg magunk szedte új krumpli 70 forint. Van biogazda is, aki gyümölcsöt ad el szedd magad mozgalomban.

    Kedves Rothschild Ubul! Bio módon éppúgy lehet gazdálkodni. Nem is értem miért állítod, hogy nem lehet. Nem ismersz biogazdákat, vagy olyanokat, akik még ismerik a rézgálicot vagy a bordói lét?

    80 évvel ezelőtt a földek állapota ezerszer jobb volt, mint ma. Nem véletlen, hogy a zöldségek a vitamintartalmuk nagy részét elvesztették. Nincs normális talajélet, a növény rosszul fejlődik. Beteg, satnya, nincs ellenálló képessége. A trágya pedig úgy függ össze a betegséggel, hogy a fának nem volt ellenálló képessége. Miután " vitamint kapott " jobban védekezett. És mivel eltűnt az ártó permetezés, visszajöttek a bogarak, amik végzik a dolgukat. Summa summarum a permetezés ezekkel a mérgekkel az emberiség, állat- és növény, sőt bogárvilág ellen elkövetett legnagyobb aljasság. Én tudok csodás, permetezetlen paradicsomot termeszteni egy borzalmas agyagföldben.

    Az is igaz, hogy a növénnyel is érdemes kedvesnek lenni, mert Ő is érez. Például a szobai virágokat tesztelték rock és komolyzenével. A rocknál elfordultak, a komolynál a zene irányába helyezkedtek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "...akik még ismerik a rézgálicot vagy a bordói lét?

      80 évvel ezelőtt a földek állapota ezerszer jobb volt, mint ma. Nem véletlen, hogy a zöldségek a vitamintartalmuk nagy részét elvesztették. Nincs normális talajélet, a növény rosszul fejlődik. Beteg, satnya, nincs ellenálló képessége. A trágya pedig úgy függ össze a betegséggel, hogy a fának nem volt ellenálló képessége. Miután " vitamint kapott " jobban védekezett. És mivel eltűnt az ártó permetezés, visszajöttek a bogarak, amik végzik a dolgukat. Summa summarum a permetezés ezekkel a mérgekkel az emberiség, állat- és növény, sőt bogárvilág ellen elkövetett legnagyobb aljasság...."

      Rendkívül fontosak amit leírt István, amit annyiban egészítenék ki, hogy a növény-, állatvilág és az ember esetében az EGYIK legnagyobb probléma a NYOMELEMEK HIÁNYA, amiről nem is gondolnánk mennyire kulcsszerepet játszanak az élet körforgásában. Mindjárt hivatkozom egy ilyen kutatásra Egelyn keresztül.

      Krónikus HIÁNYÁLLAPOT áll fent évtizedek óta, a nagyüzemi gazdálkodás, a műtrágyázás, a föld kiszipolyozása következtében minden szinten, így a növények, állatok és az ember IMMUNRENDSZERE is legyengült. (S erre bőven rátettek a "háttérerők" megannyi lapáttal -> Kálisó, Flour/Klór amelyek fontos blokkoló elemek az emberi testben lezajló "fúziós erőmű" folyamataiban -> fogkrémek, ivóvíz; Aromaipar, gyógyszer és élelmiszeripar -> "junk food"...)

      A MEGOLDÁS erre jelenleg ezek külső pótlása amely látványos javulást eredményez főleg azoknál akiknél sok éve fennáll ez az tünetekben alig beazonosítható hiányállapot:

      * Ember: Spirulina alga, Huminiqum, egyéb magas nyomelem tartalmú termékek (Flavantic), virágpor, méz, stb.

      - dr. Weixl-Várhegyi László: http://magokvagyunk.blogspot.hu/2011/08/termeszetgyogyaszat-gyogyszerek-nelkul.html
      - http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=ajanlo

      * A "joker" pedig minden esetben dr. Kalmár Gergely növénygenetikus (-> Öko-10 ősgabona, tönköly - Szeged... http://www.magyarvagyok.com/videok/29-Oktato/32782-Dr-Kalmar-Gergely-Osgabonak.html ) - ha az emlékezetem nem csal - "BIOKALCIT" nevű fejlesztése ami rendkívül olcsó. Ember, növény, állat egyaránt fogyaszthatja. Vízben feloldva és néhányszor ellocsolva például a szőlőültetvények, gyümölcsösök esetén teljesen el lehet mindenféle vegyszeres permetezést felejteni (!!!), ami azért elég nagy szó. Bőven van referencia az országban, mert ha jól emlékszem ez valamikorra a 90-es évekre datálódik. Sajnos a köztudatba nem került át, nem tudnak erről a gazdálkodók. (-> Kapcsolat felé: fittenergia _kukac_ gmail.com )

      ---> >> >>>

      Törlés
    2. --->>> >> >

      Visszatérve még a nyomelemek meglepő szerepére, ajánlom figyelmetekbe Dr. Egely György sommás előadását erről, ahol a hidegfúzió kapcsán keresztül kerül ez terítékre. Dióhéjban az emberi szervet, de már a baktériumok és képesek elemeket egymásba átalakítani (!), tehát egy olyan folyamat játszódik le sokszorosan kísérletileg bizonyítottan (!), mint pl a paksi atomerőműben, amely a mai vaskalapos "megélhetési fizikusok" szerint lehetetlen. Ha valamiből hiány lép fel a szervezetben képes azt szintetizálni más elemekből, amelynek van egy láncolata ami szerint ez működik, s ehhez kellenek a nyomelmek (cink, króm, szelén, molibdén...), s ezt a folyamatot BLOKKOLJA Flour és Klór amit kötelezően nyomnak a csapvízbe, fertőtlenítés címszó alatt.

      -> Dr. Egely György: Életenergia - hogyan bánjunk vele? - http://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=7148dbd3a#

      S itt érdemes lenne még kitérni a Vitaminok szerepére is, bár a nyomelemek is vitaminok (=létfontosságú), mert a magyar lakosság jórésze a krónikus hiányállapot valamely betegséghez már közeli szintjén tartózkodik. Ezeknek a tünetei pl a már-már népbetegségnek számító ALLERGIA amely fizikai szinten egyértelműen az immunrendszer megdőlésére vezethető vissza, vagy a tavaszi influenza járvány...

      -> Dr. Lenkei Gábor -> (...) Helyes táplálkozás és étrend kiegészítés - http://www.drlenkei.org/kozerdeku/feladatok-az-egeszsegugyben.html

      A ZENE szerepére is érdemes kitérni egy-két szóban amit említ István.

      Bizonyítottan kedvezően hat például a komoly és relaxációs zene a növényekre (részemről amikor elmegyek otthonról a Bartókot szoktam bekapcsolni... 8), állatokra, ahogy másképp kristályosodik ki a víz, amely ennek a láthatatlan "energiának", "rezgésnek" amelyet a zene is képvisel az objektív fokmérője (-> Dr. Masaru Emoto kutatásai; -> zenélő tehenészet, Csányi x milliárd támogatás erre nemrég az EU-tól és a mi zsebünkből).

      A VíZ (-> ViSZ; SZíV; VeSe... "információt" közvetít, visz...) pedig jórészt az élővilág alapja, tehát igenis befolyásolni lehet ezzel a növekedést, az "energia szintet". Nem véletlenül terelik a "háttérerők" a mai pop zenét disszonáns irányokba, így szépen lassan, feltűnés mentesen elhangolják a fiatalok "vevőkészülékeit" egy másik "rádió állomásra" és "frekvencia tartományba".

      -> http://www.google.hu/search?q=plants+music+grow

      "Aki nem hiszi, járjon utána!"

      Törlés
  20. Gratulálok!

    Monsanto, a fizikai terror, illetőleg kertész imre a szellemi terror...

    és még csak meg sem lepődtem...

    VálaszTörlés
  21. Kedves Vándor!

    Köszönöm az okosságokat. Az a baj, hogy Kalmár Gergely termékét egyenlőre nem találom.

    Üdv István

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @István: írni kell a feleségének a megadott e-mail címre és küldenek listát, mert elég sokféle termékük van az Öko-10-es tönkölyből (tészták, kenyerek, tönkölyhús...stb), amely a világon egyedülálló. A szegedi olimpiai bajnok kajak-kenu csapat sikereihez ez is alaposan hozzájárult. Kutatásokkal igazolhatóan (prof. Papp Lajos szívsebész) egészen más izomsejteket épít ebből a szervezet, sokkal közelebb áll és jobban felszívódik/hasznosul ez a növényi fehérje az emberihez mint az általában fogyasztott húsoké. De erről oldalakat kellene írni, helyette néhány link:

      * Harmadik évezred gabonája - a 8000 éves magyar tönkölybúza - http://www.szittya.com/Tonkolyhbuza.htm

      * Tönkölybúzából készült, gyógyító kenyér - http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/tonkolybuzabol_keszult_gyogyito_kenyer_/2051142/

      * Dr. Kalmár Gergely: Ősi búzák - http://www.magyarvagyok.com/videok/29-Oktato/211725-Dr-Kalmar-Gergely-osi-buzak.html

      http://www.magyarvagyok.com/videok/29-Oktato/32782-Dr-Kalmar-Gergely-Osgabonak.html

      Törlés