2013. június 28., péntek

RT News húzós téma: Bill Gates az eugenista népességcsökkentés harcosa és az ivóvízkészlet kisajátítása


Kicsit távolabbról indítva ezt a történetet, valamilyen szinten kapcsolódok az előző, elég nagy port kavart, földönkívüliekkel kapcsolatos konferenciához. Mert mint tudjuk, minden mindennel összefügg. Ahhoz, hogy megértsük - már ha egyáltalán ez lehetséges - a Földet irányító erők, az Illuminati gondolkodását és néhány dúsgazdaggá tett irányítójuk mozgatórugóit, felül kell emelkednünk megszokott emberi gondolkodásunkon és akkor összeáll a kép... De előtte: 

Az RT egy komoly és húzós témát vett elő: a Bill Gates-féle népességcsökkentést. Amit nyugodtan nevezhetünk népirtásnak is.

Bill Gates véleménye azokról az emberekről, akiknek "semmi hasznát nem veszik".
Idősebb Bill Gates, "az eugenika egyik nagyapja, még ma is is elég kemény történet" az USA-ban.
Az ABC több ezer nőről számol be, akiket erőszakkal sterilizáltak és meddővé tettek 1929 és 1974 között az államokban. A Times írt arról, hogy ifj. Bill Gates milliárdosoknak tartott titkos találkozót, ahol Michael Bloomberg és Soros György jelenlétében kerestek megoldást a "túlnépesedés problémájára"...



Vajon miért vásárol Bill Gates több millió dollár értékben Monsanto-részvényeket és pénzzel sterilizáló programokat ? 

A Monsanto válasza interjú megkeresésünkre...., illetve mi történik azokkal a tudósokkal, akik keresztezik a a genetikai módosításokkal foglalkozó GMO-küklopsz óriásokat ....

Igazságkutatás az oknyomozó riporter  
Anthony Gucciardi segítségével, .... Hogyan hozta létre a Goldman Sachs az élelmiszer-válságot.....  (Frederick Kaufman)..... 
Genetikai rulett (Jeffrey Smith) és a Nesté elnöke Peter Brabeck-Letmathe....

Ilyen műsorok TOTÁLISAN HIÁNYOZNAK a magyar és a globalista világmédiából ! 



Monsanto és a Nestlé szilárdan ugyanabban a csapatban játszanak. A Nestle több mint 1.000.000 USD-t adományozott a Kaliforniában megszülető “GMO-kat tartalmazó ételek felcímkézése mozgalom” elleni harcra és vezérigazgatója azt állította, hogy 15 év alatt senkiben semmilyen kárt nem tett a génmanipulált ételek fogyasztása.
A Nestle gyakorlatilag átvette a vízellátás irányítását Dél-Afrika, Etiópia és Pakisztán nagy részein, így ezen országok lakói a víz hiányában megbetegszenek és végül meghalnak.  Az érintett falvak tiszta víz hozzáférési kérelmei süket fülekre találnak.
A víz egy árucikk, és nem alapvető emberi jog ???
A szegények, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessenek ezeknek a vállalatoknak, a pénz hiánya miatt szomjan fognak halni?
A korábbi elnök-vezérigazgató, most a legnagyobb élelmiszer-gyártó vállalat elnöke a világon: Peter Brabeck-Letmathe véleményét idézem.
“…a föld összes vízkészletét, minden csepp vizet a bolygón privatizálni kell- senki sem kap belőle, ha nem fizet. “   forrás: youtube.com
TELJES CIKK és bővebben erről : 



Azoknak, akik mostanában találtak rá a Világ Helyzetére vagy eddig nem hallottak ezekről a dolgokról, javaslom az alábbi videót megtekintésre:


Linkek az egyes részekre:
1. Túl sok az ember!
2. Jótékony milliárdosok
3. Halál-panel, az ami kell
4. Az eugenika története
5. Mindenki oltasson!
6. Innovációval a nullára
7. A Zöld Álca
8. TE vagy a probléma
9. Mire jó a GMO?
10. Az utolsó szó jogán
11. A Védernyő Vállalat
EXTRÁK:
12. IBM és a Holokauszt
13. A Denver Repülőtér Titka


EMBERISÉG - EUGENIKA - ILLUMINATI 
Itt bújik meg a lényeg (Írta: SBG Buddha)
Most pedig visszatérnék a kiindulóponthoz. Biztosan emlékeztek még a nem olyan rég bemutatott Ridley Scott által rendezett nagyszabású filmhez, a Prometheushoz, ami próbált közelebb vinni az emberiség eredetéhez, de sajnos gagyi eszközökkel tette ezt. Viszont nem minden alapot nélkülöz.....
"Összefüggéseiben, ez egy film az emberiség eredetéről egy közel halhatatlan szuper-fajjal, genetikai 'mérnökökkel', akik azt fontolgatják, hogy genetikailag felülírják a Föld nevű bolygót, amit korábban az ősi történelemben ők népesítettek be velünk."

Miért fontos ez egyáltalán? Megmondom...
Mert ez nagyon sok nyugati titkos társaságnak alapja ma is. Ezernyi tárgyi bizonyítékot találunk arra, hogy a földönkívüli manipulátorok és az ősök együttesen voltak jelen a bolygón. Minden ősi kultúra hite, amit közvetítettek, az égből alá szálló istenekről szól (Ezékiel, aztékok, dogonok törzse, sumérok...stb), akik több ezer éven keresztül látogatták és manipulálták az emberiséget és kitermelték a mai uralkodó osztályt ezen a bolygón." 

Ezeket megvizsgálva mindig ugyanazokat a vérvonalakat fogjuk találni a merovingi dinasztiáktól, európai uralkodó családokig, az angol-szász vezető családokat a mai napig. Ezek mindig megvoltak, hatalmukat évezredeken át megtartották és jelenleg is itt vannak. Ezek tények. 
(Elég ha elkezded a kutatómunkát ezen kulcsszavakkal : "Illuminati Bloodlines" ... olyan dolgokat fogsz találni, amit el sem hinnél, ha Te magad nem látod...Én ennek csak a felszínét érintem most, de mindegyik eleméről órákig lehetne "mesélni"...SBG Buddha.)

"Minden nagy globalista, akit csak veszünk az elmúlt 160 évben, teljesen és minden mértékben megszállottja a tudásnak, hogy földönkívüli idegenek irányítják ezt a bolygót és adják át nekik a rejtett tudást" pl. Huxley és a Royal Society X-Club, hiszen az igazi tudósok sohasem hitték el az evolúció elméletét, hogy ez valami lassú véletlenszerű kiválasztódás lenne, hanem mindig is tudták, hogy világunkon túli alkotók műve.


Még maga a DNS feltalálója Francis Crick is azt az elméletet terjeszti, hogy az életet "elültették" ezen a bolygón. Ehhez a Transzhumanizmus legnagyobb mítosza is kapcsolódik.
Darwin, Huxley és Dalton hozták ugyanis létre a létező legveszélyesebb és az emberiség kiirtását nyíltan lehetővé tevő elméletet:
az EUGENIKÁT (eugenetika)"

Ezen vezetők, uralkodó családok meg vannak róla győződve, hogy ők azok, akik ezt a tudást az idegen fajoktól megkapták és ők, mint kiválasztottak joga, hogy ezt a tudást, hogyan adják tovább és mire használják fel. Még a sci-fi irodalom is H.G.Wells-től Jules Verne-ig is megszállottja volt ennek. (Az Eugenika története Bill és Ted videó)

Sir Julian Huxley: 1954 
"Hiszek a transzhumanizmusban, ha egyszer lesz elegendő ember majd, aki igazán elmondhatja ezt, akkor az emberi fajok egy újfajta létezés küszöbére értek."

Egy kis kitérő, hogy miért érdekes ez ? EZÉRT : 

"A szenátus külügyi bizottságának a meghallgatásán az ugyancsak CFR tag James Warburg (a FED létrehozásában kulcsszerepet játszó Paul Warburg fia) kijelentette:
"Világkormányunk lesz akár akarják Önök, akár nem, vagy erőszakkal, vagy az Önök beleegyezésével."

Az ENSZ létrehozását követően hamarosan létrejöttek az úgynevezett szakosított intézményei. 1945. novemberében már elkészült az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális szervezetének az alapokmánya. Julian Huxley lett az első főigazgató, aki korábban Nagy-Britannia Eugenetikai Társaságának (Eugenics Society) volt az elnöke.
(Az eugenetika az ember öröklődő tulajdonságait a testi és szellemi képességek javításával igyekszik kihasználni. Szerepet játszik a fajelméletben is, a magasabb rendű emberi fajokra és ezek kitenyészthetőségére vonatkozó elképzeléseivel.) 
Anno láttátok az Ébresztőfilmben, hogyan alapozta meg az Eugenika kitalálása - amit büszkén tanítanak Darwinhoz kötve az iskolákban is - a fajelméletet és egy magasabb rendű faj igazolását. Az egész eugenista filozófia végül a nácizmus megjelenésében csúcsosodott ki, ahol megpróbáltak kísérletet tenni az Új Világrend felállítására... 


Az alábbi képen: Prescott Bush, a Koponya és Csontok titkos társaság jelképe és haditengerészet épület az USA-ban.... 

Huxley ezt írta az UNESCO céljáról:
"Noha igaz, hogy bármely radikális fajnemesítési politika sok évig még nem lesz politikailag és pszichológiailag lehetséges, az UNESCO számára fontos látni, hogy az eugenetika problémáit a legnagyobb körültekintéssel kell kezelnie, hogy a közvélemény számára ezek a ma még elképzelhetetlen kérdések legalább elképzelhetővé váljanak."

Magában az UNESCO Alapokmányában ez olvasható:
"Minthogy a háborúk az emberek tudatában kezdődnek, ezért az emberek tudata az, ahol a béke védelmét létre kell hozni." 
Az UNESCO feladata volt olyan világszintű nevelési program elkészítése, amely a világszintű kormányzás céljait szolgálja. 

Bertrand Russel, aki az UNESCO egyik fő tanácsadója volt, ezt írta a szervezet lapjában: 
"Minden kormány, amely egy nemzedéken át kézben tartja az irányítást, képes lesz alattvalóinak a biztonságos ellenőrzésére hadseregek és rendőrök nélkül..."

Julian Huxley meg volt róla győződve, hogy a világnak egy központból irányított globális kormányra van szüksége. Az UNESCO-t e folyamat felgyorsítása és e cél elérése fontos eszközének tartotta. A globális tudományos-humanizmust tartotta az UNESCO értékrendszerét kifejező filozófiának.

Hangsúlyozta, hogy a világkormányzat létrehozásához szükség van politikai integrációra, mert csak így tudja elérni az emberiség a társadalmi fejlődés következő fokozatát.
Az UNESCO által készített nevelési programok arra törekedtek, hogy a gyerekeket már a legfiatalabb korban is bevonják a tudatosan irányított nevelési folyamatba.


Mi nem elsősorban eugenetikus hódítókkal nézünk farkasszemet, hanem azokkal a globalista technokratákkal, akik itt vannak ezen a bolygón és génmódosítással, vírusokkal, fajok és emberek hibridizálásával, generációk tervezett sterilizálásával, meddővé tételével játszadoznak.

Ilyen például a Rockefeller Alapítvány működése (mely olyan vakcinákat tervezett 1985-ben kifejleszteni, mellyel a termékenységet hosszú távon befolyásolni lehet), vagy a Bill Gates által létrehozott Rand Corporation génmódosított vetőmagvak és népességcsökkentő vakcinák előállítására..


Bármit is mondtok az Illuminatiról, egy biztos: hihetetlen elképzeléseik és rendkívüli türelmük van, hogy terveiket valóra váltsák. Azt már nem is mondom, hogy idejük sokkal több, mint nekünk halandóknak...... (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

28 megjegyzés:

  1. Nos, ami azt illeti Bill igazán ellátogathatna néhány adag "vakcinával" és néhány csinos nővérkével mondjuk Szabolcs és Borsod megye bizonyos faluiba városaiba...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rohadékok mindenhol vannak,kedves Mazsola!Vegyünk mindjárt Téged!Akár rajtad és a fattyaidon is elkezdhetik a vakcinák beadását,nem kell azért Szabolcsba,vagy Borsodba menni!

      Törlés
    2. http://www.youtube.com/watch?v=-F8iCewUMRI

      Törlés
  2. a dolgot meglehet oldani, az aljas mérgezések helyet nyílt globális születés szabályozást kell bevezetni, minden családnak 2 gyerek, ez pont elég ahhoz hogy szép lassan lecsökkenjen az emberiség létszáma úgy hogy mindenki boldogan élhet

    ha ezt nem vagytok hajlandóak elfogadni akkor automatikusan maradnak a bil gétsz féle aljas mérgezés megoldások ami mindenkinek rossz, mindenkinek csak szenvedést okoz

    VálaszTörlés
  3. "A horogkereszt az Élet jele, akkor jelenti a Halált, ha éléreállítják."

    Ezt érdemes pontosítani. A FORGÁSIRÁNYTÓL függ hogy a svasztika milyen analógiákat képvisel vagy idéz meg. (Ezek a különféle szakrális geometriai formák igenis képesek energiákat "megidézni", "letranszformálni" a világunkba -> forma-rezonancia) Az élére állítás egyfajta plusszal ruházza fel a jel-képet, a dinamizmussal, a mozgás hangsúlyozásával.

    Node MIÉRT pont a BALOS forgású képviseli a lebontó, pusztító irányt és miért a JOBBOS pedig az építő, teremtő energiákat? (Tele van ezekkel a buddhizmus...-> http://www.google.hu/images?q=svastics+buddhism) Miért ül Jézus az Atya jobbján és nem a bal oldalon? Miért járnak jobbra az órák mutatói (idő)?

    A gyökere ezeknek a kérdéseknek a világunkat működtető Tér-Idő csavarodásánál leledzik, amely jobbos irányú, így ez a balos irány az "antianyag" analógiáit képviseli, tehát lebontja, lerombolja az anyagot, ezért használják ezt a forgásirányt egyetemlegesen a szimbólumoknál.

    Egymást tartják folyamatosan életben ezek a párhuzamos világok amelyek egyikében mi is élünk. A magyarban a Teremtés nyelvén - melyen van szerencsénk beszélni és gondolkodni - külön fogalmakat alkottak a párhuzamos (MÁS-világ, másolat világok...) és a balos antivilágokra (TÚL-világ, az "üveg" hegyen túl) mely itt és most létezik. A 32 párhuzamos világ / univerzum egyikében ülünk éppen itt a monitor előtt (+1 amiből ezek létrejönnek, a Forrás) -> =33 ismerős ez a szám a kőműves "szakirodalomból"...? http://www.google.hu/images?q=33+degree

    Akit érdekel hogy működik, "mi hajcsa" a világ-mind-en-séget, világ-egy-temet (mert mind-egy) amelyben élünk, akkor érdemes ezzel kezdeni az olvasást: http://www.hunok.hu/ablak/ujablak01.html

    * * *

    Visszakanyarodva az Eugenikához és a népesség szabályozáshoz, ezt fű alatt titokban ma is űzik itt HAZÁNKBAN IS! A vakcinák csak az egyik front amelyen támadásba lendültek.

    * Az oktatási rendszeren keresztül információ hiányos állapotban tartják a lakosságot bizonyos alapvető gyakorlati biológiai kérdésekben, hogyan élhetnénk egészségesebben...stb

    ---> >> >>>

    VálaszTörlés
  4. --->>> >> >

    * Mételyeznek bennünket a médián keresztül. A lelki egész-ség szintén szoros összefüggésben van a betegségekkel ugyanis ezeket mi teremtjük meg, s erre segítenek rá a "megfelelő" gondolkodás és viselkedés minták csíráinak "beültetésével". S egy idő után a folyamat öngerjesztővé válik (vált)...

    * Erre rátesz pár lapáttal fizikai szinten a gyógyszermaffia, a vegyipar, aromaipar, genetika hogy még véletlenül se juthassunk megfelelő egészséges táplálékhoz. Ép testben ép lélek? vagy épphogy élek?

    * Ugyan ebbe az irányba mutat, hogy mesterségesen - tudván hogy miket okoz, hiszin kikísérletezték! - elképesztően alacsony értékeket (és egymáshoz viszonyított fals arányt) határoz meg a vitaminoknál a WHO mint napi ajánlott adag egy olyan társadalomban ahol már egyszerűen nem lehet az élelmiszerekből ezekhez hozzájutni, mert tettek róla.

    * Nyomják a vízbe Fluort amit legutóbb részleteztem, hogy kutatásokkal igazolhatóan blokkolja a szervezetben lejátszódó "hidegfúziós" folyamatokat amelynek keretében a szervezetnek elő tudna állítani a más elemekből újakat.

    * A WHO max 5 gramm konyhasót (NaCl) ír elő amit szolgaian be is tartanak a nemrég indult Minta-menza programban, holott józan paraszti ésszel belátható ha egy intenzív osztályon fekvő betegnek napi 18 grammot pótolnak az infúzióval akkor itt valami nincs rendjén, minimum nem kerek. Egyszerűen sejtszinten felborítják az egyensúlyt (Na-K pumpa) amire a Kálisóval (KCl) még rá is tesznek még pár szívlapáttal, s el sem tudjuk képzelni hogy e sunyiság hány millió ember életét követelte eddig annyira egy kifinomult módszer széles tömege láb alól eltételére. A legszembetűnőbb következménye a bevezetése óta (TSZ-ek) a termékenységi ráta sosem látott mélyrepülésében mutatkozik meg, ami valahogy a napi sajtó szintjén tabu téma, mert akkor valami válasszal kellene a kérdésre szolgálni hogy MI OKOZZA...

    * ... a sor tetszőlegesen tovább folytatható.

    VálaszTörlés
  5. http://ujvilagtudat.blogspot.ca/2013/06/az-egeszsegugyi-maffia-hogyan-usszuk.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy valóban tanulságos olvasmány, melyet itt le is tölthettek (14MB, PDF - aki persze teheti vegye meg a könyvesboltban is):

      * https://docs.google.com/file/d/0B_6152mB9hWlMDhiNGE3YmUtNWRkYS00ODg5LThmYWYtN2M5ODA1NTkwNWFl/edit?hl=en
      * vagy: https://hotfile.com/dl/231447173/f73308a/Ghislaine_Lanctot_-_Az_egszsggyi_maffia.pdf.html


      Az egészségügyi maffia - Hogyan ússzuk meg élve, s hogyan szerezzük vissza egészségünket és jólétünket

      "Szenzációs könyvének, „Az egészségügyi maffiá”-nak magyarországi megjelenése után egy évvel Budapesten járt Ghislaine Lanctôt orvosnő – azaz, helyesebben, exorvosnő. Doktori címétől ugyanis a könyv megjelenése után megfosztották, s a bíróság örök életére eltiltotta a praktizálástól. De Ghislaine (ejtsd: gilén) – szereti, ha lánynevén szólítják – ma már több jót tesz az emberiséggel, mint annak idején orvosként. Előadásain, szemináriumain s két könyvén keresztül emberek százezreinek üzeni: igenis van kiút! Arra tanítja hallgatóit, hogyan indulhatnak el a határtalan egészség, a szuverén emberi élet megteremtése felé vezető úton. Ghislaine-nel Budapesten beszélgettünk.

      Ghislaine, hogy lehet, hogy még életben van?

      G: Úgy, hogy már nem félek. Ha félek, alacsonyabb frekvenciára süllyed a rezgésem, s akkor magamhoz vonzom a bajt. A könyv megjelenése után tudtam, hogy mindent el fogok veszteni: férjemet (akivel együtt vezettük a rendelőimet), a pácienseimet, a pénzemet, a megélhetésemet, a jóhíremet, kollégáim elismerését. Számoltam azzal is, hogy majd meg akarnak ölni, engem, vagy a gyerekeimet. Készen álltam mindenre – de nem féltem. Egy félelmem volt: a gyerekeim; nehogy őnekik is bajuk essen! Magamhoz hívtam mind a négyüket, s közöltem velük: veszélyes anyát választottatok! S most ennek a döntésnek a következményeivel szembe kell néznetek, mert semmit sem vonok vissza amit leírtam, bármi történjék is! S ahogy ezt kimondtam, a félelem el is szállt.

      Önnel mit csináltak „Az egészségügyi maffia” megjelenése után? Vitatkoztak Önnel?

      G: Nem vitatkoztak. Egyszerűen csak el akartak hallgattatni. Nem vette be a gyomruk az Orvosi Kamaránál mint testületnél, hogy egy rendes tagjuk nem követi vakon az irányvonalat. Azt kegyesen felajánlották, hogy megbocsátanak, ha nyilvánosan visszavonom mindazt, amit leírtam. De nem tettem."

      (...)

      * * *

      Ez is egy "alapkönyv" a témában:

      Hans–Ulrich Grimm: A leves hazudik - Az ételek szép új világa

      Vajon mi a közös a csokoládéban, a kutyaeledelben és a szájvízben? Mi az, ami a műsajtban éppúgy benne van, mint a perecben és a fogkrémben?

      Egy jó adag kémia adalékanyagokkal fűszerezve: szinte nincs termék asztalainkon és tányérjainkban a modern élelmiszer-feldolgozás közreműködése nélkül.

      Madártollból bonbon vagy péksütemény készíthető, zöldborsóból marcipán, baktériumokból kávétejszín vagy krémsajt - az aromák segítségével minden ehetővé válik. Ételeink szép új világában azonban a címzett valahol lemaradt. Ha ételeink csak olyanok mintha, olyan az ízük, mintha, és olyan az illatuk, mintha, akkor szervezetünk is csak úgy fog működni, mintha...

      Hans-Ulrich Grimm könyve már szinte legendás beszámoló napjaink élelmiszeriparának milliárdos üzletéről. Mindegy, hogy kenyér, virsli vagy csecsemőeledel, érzékeinket manipulálják és átprogramozzák - a műételek szintjére. A botrány folyamatos, a kockázatokat senki sem ismeri. A könyv aktualizált kiadása számos új adattal szolgál, bemutatja az ámítás szinte hihetetlen trükkjeit, és a mindinkább globálissá váló élelmiszeripar működését. Életünk egyik legfontosabb szegmenséről nyújt olyan információkat, melyeket különben csak a bennfentesek ismernek.

      * http://data.hu/get/4093256/A_leves_hazudik_-_Hans_Ulrich_Grimm.pdf

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  6. off:

    http://www.youtube.com/watch?v=KdNwl-gncT0

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez tényleg nagyon off, tudniillik köze sincs ahhoz, amit a Biblia tanít a férj feleség kapcsolatról.
      Ha komolyan ennyire érdekel mire is tanít a Biblia, ami a férj feleség kapcsolatot illeti, akkor inkább ilyeneket hallgass. Sokat lehet tőle tanulni.

      YouTube, Derek Prince Férjek és atyák 1. rész és 2. rész


      redneck

      Törlés
    2. Jézus elore megmondta nekünk Redneck,hogy az idok végén a keresztyénüldözés nagyobb lesz,mint a multban volt...es én ennek csak örülök - biztosan nem kell mondanom,hogy miért.:)

      Törlés
    3. Nem, nem kell mondanod, de most még nem igazán beszélhetünk általános keresztény üldözésről. Persze vannak itt ott, ilyen olyan kisebb jelek "ezt meg kitiltották" "azt betiltották" "ezt nem tanácsolják", de ez még semmi, ahhoz képest, ami még az emberekre vár. Most csak azt tesztelgetik, hogy milyen a keresztény társadalom reakciója. Ha úgy tetszik, olyan ez mint egy felmérés, tudni akarják mi jár az emberek fejében. De sajnos ezen a területen sem lesz más az emberek reakciója, mint általában, mivel az emberek jobban ragaszkodnak az anyagias életükhöz a kényelemhez. Nagyon jól ismerik az emberek gondolkodását. Tudják, hogy ha apránként veszik el tőlük azt amit akarnak, nem fognak számon tevő ellenállásban ütközni. Gondolom nem kell elmagyaráznom a "boiling frog syndrome"-ot.

      Törlés
    4. Ria! Nem veszed észre, hogy ez nem egy biblikus, újkeresztény blog? Amúgy már 2000 éve teljes fölényben vagytok.Gombamód szaporodnak az újabb és újabb pünkösdista és amerikai tipusú hitgyülis szekták, és elárasztják az összes, ehhez hasonló blogot biblikus, negatív hitű nézeteikkel. Majd szépen beterelnek titeket egy világegyházba (ezt várod annyira, ennek örülsz, igaz?) ahol végre újból üldözni tudjátok az úttörő, óbor ízű hitet leváltani akaró prófétákat, ahogy annakidején a késői római birodalomtól kezdve egészen az ipari forradalomig.És nem veszitek majd észre, de titeket fognak felhasználni a piszkos munka elvégzésére.Így volt ez annakidején a középkorban az inkvizícióval is, és a mában is, pl. az amerikai zsidókeresztény hitű republikánusokkal, demokratákkal, akiket láncos kutyaként használnak arra, hogy a háttérerők a világ urait játszhassák, és elvegyék szabadságjogainkat.Az ilyen hit nem veszélyes ám rájuk nézve, be tudták építeni a rendszerükbe, és ezen keresztények is szépen betagozódtak álpiramis építményükbe. Mert ti, önmagatokat korlátozzátok le, a pszichikus korlátaitok bennetek börtönt képezve, a háttérerők meg jót röhögnek rajtatok, és azt csinálnak veletek, amit akarnak.
      Akik rájuk veszélyesek, azok mindig a valódi fényt hozták le a földre nem korlátolt tudatukkal, és amit a háttérerők sötétsége soha nem bírt el.
      Igen ,most sem lesz ez másképp, Jézus is megmondta: "kifognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot".
      Ahogy egyik ismerősömmel tették a pénzimádó hitgyüliben, páros lábbal rúgták ki, és a poklok poklába helyezték őt ha meg nem "tér".
      És közben, ahogy emelkedik a bolygó rezgésszintje, minden és mindenki a helyére kerül, mint egy kirakós játékban.

      Törlés
    5. Úgy legyen üldöztetve az összes keresztény, ahogy én "üldözöm" őket! Azt hiszem ez még viselhető sors... :)

      Törlés
    6. A keresztényeknek inkább a saját hitestársaiktól kellene félnie mint tőlünk :)
      Mert a "saját háza népe lesz a keresztény ember ellensége".

      Törlés

    7. "Ria! Nem veszed észre, hogy ez nem egy biblikus, újkeresztény blog? " Dehogynem...éppen azért hirdetjük itt az evangéliumot,es nem valami " biblikus, újkeresztény blog"-ban,ahol azt mar jol ismerik.
      Nemrégen ezt irtad hulivuli: "Én egyszer elolvastam ezt a könyvet, elég is volt, és nem tudom miért, elő sem kell vennem, szóról-szóra tudnám idézni. De nem teszem !!! " Ha ez valoban igy van,akkor hogy,hogy Jézus e szavai nem maradtak meg benned "szorol szora"? "Menjetek el szerte az egész vilagba,hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.Aki hisz és megkeresztelkedik,üdvözül,aki pedig nem hisz,elkarhozik".Na,azért megjelölöm neked,hogy ezt a Mark 13:15-ben talalod meg,mert ahogy elnézlek nem megy ez neked azert olyan nagyon "szorol szora".
      A tovabbiakhoz pedig semmi közöm.Nem tartozom közéjük,soha nem is tartoztam,es nem is fogok.

      Törlés
    8. Én hirdetem az örömhírt, de az feltétel nélküli, és bárki számára elérhető,
      és NEMCSAK BIBLIKUS !!! Jézust és példabeszédeinek értelmezését pedig kisajátítottátok magatoknak.Belekapaszkodtok Jézus egy mondatába, de van ott több is. A HIT szót pedig elég szűken értelmezed :)
      Ha rajtatok múlna, elkárhozna az egész világ

      Törlés
    9. "Aki hisz és megkeresztelkedik,üdvözül,aki pedig nem hisz,elkarhozik". - ezt a mondatot talan én talaltam ki hulivuli?
      Te miféle örömhirt hirdetsz? - én ilyet még sehol nem lattam toled.

      Az örömhir = evangélium - ami nem valami tan vagy tanitas,hanem Isten orszaganak,ebbe a vilagba valo betörésérol szolo hiradas...üzenet Krisztus eljövetelérol,valamint az O megvalto muvérol.

      Törlés
    10. "Te miféle örömhirt hirdetsz? - én ilyet még sehol nem lattam toled."
      Az örömhír nemcsak az "Isten orszaganak,ebbe a vilagba valo betörésérol szolo hiradas", hanem a legsötétebb lelkekbe való betörést is jelenti.
      Jézus a legutolsó elveszett juhokért jött el, azokért, akiket ti már a kárhozatban láttok. Jézust az pont nem érdekli, ami benneteket érdekel: a vallásos külsőségek, kényszeres álmegtérések különböző gyülekezetekbe. Ez egy nagy langymeleg lószar. De amit ti nem láttok, hogy a léleknek még halála pillanatában is megadatik a választás, hogy újra átölelje a fény. Amúgy ki a franc vagy te, hogy meg tudnál ítélni bárkit is, csak azért mert nem hisz???
      A bennszülött az őserdőben, vagy a halálraítélt bűnös a börtönben, egyre megy, te azt nem látod, mi játszódik le az ő lelkében.Még az is lehet, hogy meg fognak előzni téged a mennyek országában.







      Törlés
    11. Latod? - ezért volna szükséged neked is a megtérésre hulivuli,hogy Krisztusban nyugalmat lelj,és ne örjöngj itt magadbol kikelve,mint egy allat.
      Nekem semmi közöm azokhoz,akikrol te itt irogatsz,mar közöltem ezt veled itt feljebb is.
      Inkabb tanuld meg ezt a szöveget es örvendezz te is velük az Urnak:

      http://www.youtube.com/watch?v=r4bBM1Au07c&feature=share

      Törlés
    12. Es többek között ilyen helyekre is jarunk...te is?

      http://www.youtube.com/watch?v=PtV5U2KYT3w

      Törlés
  7. Okay,de akkor mit csinalnak pl.ezen a blogon velünk "kedves" felebarataink?
    Ja,ismerem a"boiling frog syndrome"-ot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanazt amit mi. Arról próbálnak meggyőzni amiről mi is őket. Nem olyan rossz gyerekek ezek, csak hát mindenki ragaszkodik a saját meglátásaihoz, a saját igazához és beleadja a saját műveltségét, temperamentumát, pillanatnyi hangulatát. Adót egy felület, ahol mindenki leírhatja véleményünket és ezek az eltérő vélemények akarva akaratlanul vitát és konfliktust generálnak, de ez nem jelenti azt, hogy meg akarnának minket lincselni vagy hasonlóak. Ezek még nem azok az idők, az még odébb van. Majd ha az emberek nagy részét elhitetik a hazugságaikkal és majd, ha az emberek elégé kétségbe lesznek esve ahhoz, hogy ne legyenek többé toleránsak a másképpen gondolkozókkal, a rendszer ellenes lázadókkal. De itt hagyd tegyen hozzá, hogy szerintem nem csak keresztények fognak lázadni az addigra már nagy mértékben elfogadott rendszer ellen, hanem mások is, de hogy mind azok lázadók közül, mi kereszténye leszünk azok, akiket a legjobban fognak utálni az is biztos.

      redneck

      Törlés
    2. Redneck.
      Válaszod első felével kellemes csalódást okoztál, talán az első objektív, elfogulatlan, és elfogadó keresztény megnyílvánulás.
      Elismerésem.
      A második felével viszont nem értek egyet.
      Én abban hiszek, hogy egyre kevesebben hiszik el a hazugságokat, egyre többen ismerik fel valódi önvalójukat, feladatukat, ami által eltűnik a félelem, a kétségbeesés, a mások hibáztatása saját problémáinkért, ezáltal az intolerancia.
      És ez ( mivel mi teremtettük), úgy oszlatja szét a jelenlegi, FÉLELEMre alapozott rendszert, mint a reggeli napFÉNY az éjszakai SÖTÉTséget.:)

      Törlés
    3. Na látod, erről beszéltem. Így kezdődnek a viták :)
      Szul than,
      Ezt azért nem tudom elfogadni, mert a tények pont az ellenkezőjét bizonyítják. Én azt látom, hogy az emberek egyre kétségbeesettek és egyre dühősebek. Ha ismernék az igazságot akkor nem így reagálnának. Ők csak az anyagiak és a jólét elvesztése miatt szomorkodnak, ennek viszont semmi köze bármilyen spirituális ébredéshez. Ami a félelembe tartás fegyverét illeti, arról ugyanaz a véleményem mint Alan Watt-nak. Félelem=stressz. Egy két stressz helyzetet az ember még képes úgy ahogy kezelni, többet viszont már nem. Ilyenkor segítségért kiált. Az alám bácsi meghallja és segít, persze nem, abban a formában, ahogy te szeretnéd, mivel a felajánlt segítséget szigorú feltételekhez köti majd, olyan feltételekhez, ami az ő projektjét viszi előre. Véletlen egybeesés? Nem hinnem.

      Törlés
  8. http://ujvilagtudat.blogspot.ca/2013/06/a-vatikanban-folyo-fiatalkoru.html#.Uc9tJm1B-os

    VálaszTörlés