2012. április 16., hétfő

Az ILLUMINATI elleni háború - D. Wilcock interjú a tömeges letartóztatásokról magyarul


VÉGRE MAGYARUL! Előre elnézést kérek a több helyen hányaveti fordításért !
Mivel nagyon sokan érdeklődtetek, mit is jelentenek a felröppent hírek tömeges letartóztatásokról, több száz vezető bankár tényszerű lemondásáról, ezért a Fulfordtól kapott információk után David Wilcock oldalán megjelent legfrissebb információkat is közzé teszem magyar nyelvű fordításban.
(ahonnan a Trillió Dolláros Botrány is elindult) 

Ezen kívül a "DRAKE"-kel készített interjút is hallhatjátok majd olvashatjátok. 

Tudom, hogy sokan közületek kételkedtek minden ilyesmiben, de éppen ezért minden kommentár nélkül hozom nektek David Wilcock írását. A feldolgozását, meg majd ki-ki magában lerendezi, illetve FB-on "kibeszéljük".Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta és Szerkesztette: O.László, fordította FERENC)

A Trillió-dolláros sztorit is tabuk nélkül hoztam ide nektek és csodálkoztam, mennyire nem kap publicitást egy ilyen volumenű botrány és a világ vezetői ellen folyó eljárás, per. Gyakorlatilag Magyarországon egyedül a Világ Helyzete hozta le kizárólag. 
De örülök neki, hogy foglalkozott vele az Enigma és a HunTV is műsoraiban, mert így sokakhoz eljutottak "a föld alatt", illetve magasan a "felszín felett" folyó dolgok. A teljes dokumentáció rendelkezésre állt, olvashattátok a peranyagot. Aki nem, annak, itt az összes bejegyzés... Ide próbálnám kötni a legfrissebb fejleményeket:


A PENTAGON AZT KIVÁNJA, HOGY AZ ALÁBBI INFORMÁCIÓK VIRUSSZERŰEN TERJEDJENEK EL
Háttér információ -  Nancy B. Detweiler, M.Ed., M.Div.
Mint már sokan hallottatok a kivételesen nagyszámú letartóztatásokról és lemondásokról a banktisztviselők, pénzügyi alapok, befektetési házak, biztosítási társaságok, és a világ kormányainak hivatalnokai között, ami végbement 2011 szeptembere óta.

Amit az amerikaiak még nem tudnak, hogy egy hatalmas akcióra kerül sor hamarosan az Egyesült Államokban. Annak érdekében, hogy megértsék azt, hogy miért nem hallottak semmit ezekről az eseményekről, meg kell értenünk, hogy a főbb hírújságok és televíziók nagyon erősen kontrol alatt vannak az Illuminati és a Sötét összeesküvők által.
Ez az az Illuminati, akinek szándékában állt megakadályozni az Új Világrend létrejöttét úgy, hogy a bolygónk lakosságának egy hatalmas szegmensét kiírtja, és a maradékot rabszolgává teszi. Ezek az emberek le lesznek tartóztatva és el lesznek távolítva egy bizonyos helyre, ahol már nem tudnak többé ártani.
Mielőtt felhagyna az olvasással és elutasítaná, hogy 3 óra időt szánjon arra, hogy meghallgassa a hanganyagot, ami alább van listázva, muszáj átgondolnia, a következőket:
Tudni akarom-e, hogy mi történik most? Én, mint szülő, miniszter, hírriporter, tanár, vagy állampolgár akarom-e, hogy tudatlanul maradjak, hogy mi készül éppen, ami hatással lesz az életemre, a családomra és közösségem életének minden fázisára?

Sok előkészület van folyamatban és ment már végbe a színfalak mögött, hogy felkészüljünk a kormányzati és vállalatok vezető tisztségviselőinek elkövetkezendő tömeges letartóztatására. Ahogy hallani fogják a hanganyagon, a Pentagon már elkészítette a Tervet egy ilyen eseményre még 1979-re. A jogi előkészület a helyén van. Rendkívül részletes tervezésnek az a célja, hogy a lehető legkevésbé zavarja meg a nagyközönséget és a mindennapi életünket. Azonban lesz néhány nap, remélhetőleg nem hetek, melyben a szolgáltatások talán megszakadnak.

A tömeges letartóztatások alatt, akár 72 órán keresztül, a határok le lesznek zárva, és a műholdas szolgáltatás le lesz állítva. Ez azért szükséges, hogy megakadályozzuk letartóztatásra ítélt személyek szökését. Ez az az időszak, amire szükségünk van, hogy felkészüljünk.
24 óra lesz számunkra, hogy a sajtót értesítsük. Azért, hogy felkészítsük az amerikai embereket, a Pentagon mostanában felkért egy korábbi vietnámi veteránt, aki be lett vonva a jogi előkészületekbe, hogy menjen a rádióba és az internet elé, és magyarázza el valójában mi is történik.
Ez a veterán a „Drake” név alatt fut.

Az alábbi YouTube video egy interjú Drake-kel, amit David Wilcock készített, aki szintén magas szintű információkkal beavatott. Az interjúban, Drake elmagyarázza az államok többségében átlagos állampolgárok által végrehajtott jogi előkészületeket, amelyek lehetővé teszik, hogy ezek az események megtörténjenek a nemzeti alapító okiratok szellemében. Ezek az események eltávolítják a főbb akadályokat egy sokkal jobb élethez az amerikaiak számára, végül pedig mindenki számára az egész bolygón.


Frissítés – 2012 április 5. – David készített mostanra egy átíratot az interjúról, amit gyorsabbnak találhattok a meghallgatásnál: http://www.divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1043-massarrests


Ön tartozik magának, a családjának, és azoknak, akiket segít annyival, hogy figyelmesen végighallgatja mind a 3 óra értékes információt. Emberek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi történik Amerikában, sokkolva és dühösek lesznek, ahogy hallják, mit tettek velük. Ahányan csak lehet közülünk, úgy tudják nagyban enyhíteni ezt a sokkot, hogy tudatják velük ezeket az eseményeket, és azt, hogy a végeredmény egy sokkal jobb világ lesz számunkra.

A Pentagon szintén kér mindenkit ezen a hanganyagon, hogy segítsen, közzétenni az információkat. A nyilvános pánik meg fogja hosszabbítani az eljárást, és bármilyen erőszak ugyanezt teszi. Nekünk, embereknek szükségünk van arra, hogy tájékoztatást kapjunk és békésen segítsünk, ahogy csak tudunk – terjesztve a szót, a legnagyobb sugárútja a segítségnek. A cél, hogy ez egy békés esemény legyen, erőszak nélkül.

Kérlek, küld az alábbi cikket mindenkinek, akit ismersz, és a helyi médiának. Lelkipásztorok, önök nagyon sok emberrel vannak kapcsolatban. Mi a nemzetünk újjászületéséről beszélünk. Kérem, hallgassák meg, és segítsenek felkészülni a gyülekezetüknek. 

További információk:
http://www.divinecosmos.com/  -  David Wilcock’ weblapja –  Itt találhatsz nagyon fontos cikkek sorozatát, amelyek az interjúban említve vannak. Ezek az interjúk  Ezek a cikkek kinálnak nagyon kiválló háttéranyagot a történtekhez.
http://www.freedomreigns.us/  -  Drake’weblapja


Az eredeti 13. módosítás
Az interjúban említve:
„Ha az Egyesült Államok bármely polgára elfogadja, követeli, megkapja, vagy megtart bármilyen nemesi címet, becsületrendet, vagy a Kongresszus hozzájárulása nélkül elfogad, vagy megtart bármely ajándékot, nyugdíjjáradékot, bármilyen hivatali állást vagy járandóságot bármilyen uralkodótól, királytól, hercegtől, vagy idegen hatalomtól, akkor az ilyen személy felfüggeszti állampolgárságát az Egyesült Államokban, és nem tarthatja meg semmilyen bizalmi vagy képviselői hivatali működését mindez idő alatt.”

Quote from the Senate Journal via The TONA Research Committee –http://www.amendment-13.org/   The Corporation of the USA is also mentioned in the interview.


Következzen most a DRAKE-kel készült Wilcock interjú magyar nyelvű átirata
(,illetve a lényeg belőle) 
David Wilcock interjújának fontos momentumai , amelyet a bennfentes „Drake”-kel folytatott 2012. március 28.-án.

„Drake” egy bennfentes által használt név, aki beavatott abba a tervbe, amiben rosszfiúk ezreit fogják letartoztatni az Egyesült Államokban, akik felelősek számos bűntényért, amit a köznép ellen követtek el.
Ez az ember, „Drake” fel lett kérve a Pentagon által, hogy tájékoztassa az embereket, hogy mit várnak el tőlük mikor ezek a tömeges letartoztatások elkezdődnek, és a média által közvetítve lesznek.

"Drake" kapott egy hatalmas kupac papírköteget, amely teljesen részletez egy tervet egészen 1979-ig visszamenőleg. Azt mondta, hogy nem olvasta az összeset, de néhányat belőle igen és ez az alapja az összes magas szintű gazfickó letartoztatási tervének. Sok munka lett elvégezve az évek során, hogy meg lehessen tenni ezt törvényesen és békés módon. Kutatással, amelyet Drake is végzett a törvények eredetén visszamenve több ezer évet.

A lényeg az, hogy a jó fiúknak van papírmunkájuk, hogy a hadseregnek polgári felhatalmazást adjanak, hogy felvegyék a kapcsolatot a Szövetségi Marshal-okkal, akik másfelől kapcsolatba lépnek a helyi törvény végrehajtóival, akik valójában megteszik a letartóztatásokat. Fontos dolog tudni, hogy ez NEM egy katonai akció, vagy katonai puccs, vagy statárium. Talán lesznek állomásozó csapatok, hogy biztosítsák a helyi végrehajtók akcióit, és a Szövetségi Marshalok velük lesznek. A Hadsereg azért lesz csak ott, hogy támogatást nyújtsanak, ha szükséges.

David Wilcock és Drake értresítve lesznek a letartóztatásokról egy nappal előtte vagy még előbb, így fel lehet tenni az internetre, hogy vírusszerűen terjedjen.

A terv NEM teremt káoszt, vagy erőszakot. Mikor Drake emberei megkapják a zöld lámpást (zöld utat), hogy minden el van végezve, az vírusszerűen terjeszti majd a letartoztatások hírét, beleértve a kapcsolatot a mainstream (elsődleges) médiához.

Emellett vannak tervek és emberek jó helyen, hogy biztosítsák az elektromos ellátást, a telefont, az internetet, csatorna (szennyvíz) szolgáltatást, amíg ez lezajlik. Vannak taktikai helyezkedések jelenleg ennek okáért.

A legfontosabb elem itt, hogy a rossz fiúk pénzügyi hatalmát súlyosan korlátozzák. Többé ne legyen tőkéjük lefizetni senkit, hogy elvégezze az ő piszkos munkájukat. Dokumentumok és papírmunka van a jó fiúk kezében, ami hatálytalanít bármit az eredeti 1812. évi 13-as módosítás után. Bármely -- végrehajtási rendeleteket, szabályokat, szabályzásokat, stb. amelyek törvénytelenek és alkotmányellenesek, semmisé téve, ha egyszer lezajlik minden! Ez érint minden törvényt és rendelet, amely ellentétes az eredeti Alkotmánnyal. A hadsereg nagy többsége már támogatja ezt a tömeges letartoztatást.

Drake utasítva lett, hogy lépjen kapcsolatba annyi földalatti hadsereggel, amennyivel lehetséges, tartalmazva a szabadság csoportokat és bárkit, aki fegyverrel rendelkezik, hogy mondja el nekik mi fog történni, és hívja őket segítségül, ha szükséges.
Az összes FEMA tábor az egész országban, amit a rosszfiúk nekünk szántak, fel lesz használva, hogy elhelyezzék ŐKET (rossz fiúk) helyettünk.

Mi fog történni a szigorítások alatt az Egyesült Államokban:
• A műholdas rendszer nem fog működni, így nem lehet nemzetközi hívásokat indítani, és a kimenő és bejövő forgalom le lesz TILTVA!
• A nemzeti határok lezárása katonai ellenőrzés alatt lesznek a „rendkívüli körülmények alatt”.
Ezek a rendkívüli körülmények megoldják a hazánk, az Egyesült Államok SZABADSÁGÁT, mikor a „rosszfiúk” úgy döntenek, hogy elszaladnak.

A 2008-as tözsdei zuhanáskor dollárok ezermilliárdjait küldték ki elektronikusan az országból, amely kiváltott egy riasztást, és le lett állítva a „jó fiúk” által, akik elvágták a kommunikációt. Különben egy 1930-as évekbeli hatalmas tőzsdei összeomlás lett volna mindenütt újra.

Emiatt a műholdas kapcsolatok le lesznek kapcsolva, amikor megtörténik, hogy védjen minket a pénzalapok elektronikus kiutalásától az országból.

Az ok, hogy miért lesznek a nemzetközi utazások letiltva, hogy a bankárokkal megtömött magánrepülők ne szállhassanak fel. Ha megpróbálnák, le lesznek lőve!

A teljes szigorítások 72 óráig fognak tartani, ha szükséges.

Az idővonal:
- 24 órát vesz igénybe az első iram
, hogy megtegyék a tömeges letartóztatásokat;
- a második hullám másik 5-6 óra, hogy meggyőződjenek, hogy megvan minden szükséges irat, hogy elítéljék ezeket az embereket. Másrészről, bizonyos érzékeny területek, mint az erőművek és térségei, amiről nyilvántartás van, védve lesznek, hogy megakadályozzák azok felrobbantását.

Amikor minden világos, és a katonai műveletek végre lettek hajtva, akkor ez felkerül az internetre és virusszerűen terjedni fog. Drake elmondja, hogy ezek video-anyaggal lesznek ellátva. Szintén lesz egy speciális oktató csatorna, ami elmondja a rosszfiúk történetét- hogyan kerültek hatalomra, hogyan működtek, ami néhány hónapig közvetíti majd ezt.

A fő dolog, amire emlékezzetek: NE ESSETEK PÁNIKBA !!! Ne aggódjatok mikor ez történik. Ez mind gondosan meg van tervezve évek óta, és minden el lesz magyarázva mikor megtörténik.

Nagyon sok ember hivatala megüresedik, ezért egy rendkívüli szükséglet lesz emberekre ideiglenesen, hogy betöltsék ezeket a pozíciókat. Hangsúlyozva lesz, hogy ez csak IDEIGLENES.
A 72 órás, vagy rövidebb, periódus végén, nyilvános bejelentés lesz a Fehér Ház sajtószóbájából.

Ezek a nagy változások előre lettek jelezve az ősi próféciákban a világ minden táján több ezer évvel ezelőtt. Az Aranykor meg lett jósolva nagyon régen, a gonosz teljes pusztulásával együtt.

Új technológiák ezrei lettek eltitkolva évtizedek óta, amelyek most nyilvánosságra kerülnek, Ezek közt van a Csillagkapu és a táplálék replikátor (másolók), amelyeket már régóta használnak. A Replikátor az elme által működik, és élelmet teremt az anyagból, amely átalakul tiszta élelmiszerré, amit megeszünk.
Sok média el fog tűnni, mivel ők is bűnrészesek ebben az egész rendszerben, eltitkolva az igazságot előlünk.
A kifogás, „Én csak követtem a parancsokat”,vagy „Csak a munkámat végeztem” nem fog működni! 
Végül mindenki a Pentagonban, tudatában lesz, hogy mi történik.

Korábbi kapcsolódó cikk:
BEINDULT ! Galaktikus fordulat...zajlik AZ IDŐK VÉGÉNEK HÁBORÚJA az Illuminati ellen
Ázsiaiak az Elit és a FED lefejezését, ÚJ PÉNZRENDSZERT terveznek
Az évszázad botránya lehetne 1.rész - 1,1 trillió dolláros rést ütöttek az ILLUMINATI pajzsán?

64 megjegyzés:

  1. Ezt nem értem: "Ez az az Illuminati, akinek szándékában állt megakadályozni az Új Világrend létrejöttét úgy, hogy a bolygónk lakosságának egy hatalmas szegmensét kiírtja, és a maradékot rabszolgává teszi."

    Pont hogy az eredeti terv, az új világrend létrejöttéhez vezető út a népesség radikális csökkentése lenne az Illuminati tervei szerint...
    Szerintem a Fulfordtól és Wilcocktól származú "dezinformációkat" ideje lenne a helyén kezelni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szerző fordította rosszul,ilyenről szó sincs.
      Szeretettel mondom neked, David Wilcock az egyik leghitelesebb ember akire ráakadhatsz valóságkeresés közben,csak sajnos a felületes,pontatlan,röhejes kinézetű fordítás sok esetben hiteltelenné teszi. Ha innen hallanék először a dologról, én is hasonló véleményen lennék, amennyiben tudsz angolul,érdemes az eredetiben olvasni.

      Törlés
    2. Nyilván eredetiben sem más a lényegi mondanivaló, valamint a konkrét adatok is megegyeznek az eredetivel. Azt fel sem tételezem, hogy nem.
      Azért ha tudnál még néhány más forrást is ebben a témában (például tömeges letartóztatások az usában szeptember óta...) itt a neten ezen (David Wilcock-on) kívül, az meggyőző lehetne már...

      Törlés
    3. Én csak azt nem értem, hogy amikor a Fulford állít valamit, az egyből szenzációként van tálalva ezen az oldalon, aztán mikor beismeri, hogy tévedett, arról meg szót nem ír ez az oldal, sőt tovább viszi ezt a letartóztatásos mesét, holott Bill Gates-ről is már bebizonyosodott, hogy kamu a letartóztatása, mert beszédet is mondott azóta egy rendezvényen.

      "Sok előkészület van folyamatban és ment már végbe a színfalak mögött, hogy felkészüljünk a kormányzati és vállalatok vezető tisztségviselőinek elkövetkezendő tömeges letartóztatására."
      Bullshit...

      Törlés
  2. Ugye nem csak nekem van az az érzésem, hogy itt valami bűzlik? Tegyük fel több mint 100 éven keresztül irányítod az egész világ sorsát és tereled a számodra megfelelő irányba lépésről lépésre !SIKERESEN! és a tudtodra adódik, hogy le akarnak fejezni veled és minden "fonaladdal"(pókháló,David Icke)együtt, akkor te mi tennél? Megvárnád mi lesz a vége?:S
    Nem hiszem.
    Ha tényleg ez lenne a szitu, akkor itt vége lenne mindennek.

    ui.: kicsit lusta vagyok utána néznim de valaki soroljon már fel pár embert kiket zártak be vagy kiket fognak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon sok dologra nyitott vagyok, de igazad lehet, itt valami nekem is bűzlik. és nem a szerkesztő enyhén hanyag fordítása miatt, abból még ki lehet bogarászni a rendet.
      vannak ezek az illumipatkányok akik több ezer éve manipulálják az emberiséget, karöltve a vatikáni kereszténységgel. Néha eljátsszák a jófiút, néha a hülye is látja h valójában milyen gonoszak. De mindennek ami történik, oka van. nem sok olyan dolog történt eddig ami valóban ami javunkat szolgálta... de a Csillagkapu, lássuk be tényleg menő lenne :D
      szóval a lényeg, nem értem mit keres a képletben a Pentagon? Az ő kezük által indított az Illum. minden mészárhadjáratot. A feljegyzett világ hivatalos történelmében (ami durván 5000 év) is csak kb ~300 év volt békés. A modern kor összes háborújáért amiben részt vett amerika(gyakorlatilag mindegyik), másod vagy harmadkézen a Pentagon felelős. nem értem miért kéne pont rájuk hallgatnunk. Az illum. már felhasználta az emberiséget, hogy egymás ellen kémkedjenek, még a kis falusi családok is.
      beadják a tömeges letartóztatás sztorit, mindenki boldog, örül az új rendszernek, hogy már nincs kizsákmányolás meg rabszolgaság. na a rabszolgaság pont itt kezdődik, hogy az ember örül az új életének, és fogalma sincs hogy épp mire használják. arról érdekes módon szó sincs h majd az illuminati főházát fogják és kivégzik gyökereszül. olyan mélyre nyúlik a fekete lyuk, már bármit elhitethetnek az emberrel, hogy elkapják a világ gonoszait, de a legrosszabbak még mindig a piramis csúcsán trónolnak. és szarnak a fejünkre. az új világrendet bárhogy beharangozhatják. talán nem lesz most tömeges népírtás, hanem majd jönnek új sötét elemek, amiket az illum. épít be a rendszerbe mint valami megváltót a sok 100 éves bajra és az emberek örülni fognak az új világrennek amit a háttérből ismételten csak manipulálnak, és ezerszer rosszabb lesz mint az eddigiek.
      akármi is lesz nem szabad komolyan venni. ha meg már elbarikádozzuk magunkat emögé a Wilcock sztori mögé, legalább egy menekülőajtót hagyjunk.

      Törlés
  3. Kezd egyre hiteltelenebb lenni az oldal az ilyen bejegyzésekkel!

    Kár érte, jól indult. :)

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. "kivételesen nagyszámú letartóztatások... 2011 szeptembere óta..."
    Jaaa.. és ezt az elhúzódó kivégzésnek tűnő folyamatot szótlanul tűri a háttérhatalom, ami eddig a pentagont (is) maximálisan irányitani tudta. És a fősodratú média sem üvölt, hogy micsoda igazságtalanságok történnek. Valamint hetekkel, vagy hónapokkal előre bejelentjük a nagyontitkos, nagyonmegszervezett, nagyonfontos világmegváltó akciót. Ezt pont így kell (!)???
    Több mint 11 éve a pentagonba csapódó repülő (nem annyira menetrend szerinti, és főleg nem eltérített) célpontja nagyon ki volt találva. Szerintem nagyítóval keresve sem találnánk a pentagonban "jófiúkat".

    Azért én hiszek a csodákban, és az Isteni gondviselésben.

    VálaszTörlés
  6. Nekem jobban bűzlik a Pentagon,mint az egész illuminati hóbelebanc.Ettől a hírtől én inkább megijedek,mint megnyugodjak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A történet lényege, hogy a Pentagonon,és a katonaságon belül rengeteg ember van,aki úgy véli elsősorban az esküje számít,miszerint az országot minden körülmények között,akár az élete árán is megvédi külső és belső(!!..) ellenségtől. ---> 9/11 választóvonal volt sokak szemében ezekben a berkekben, az intenzív küzdelem a sötét erők ellen,ezután indult be. Ha logikusan gondolkozol, nyilván nem feltételezed,hogy mindenki egy adott szervezeten belül gonosz és ártó szándékú,ergo akik azért esküdtek föl,hogy a hazát védjék,szolgálják összefognak amikor ilyen hatalmas ellenség fenyegeti.

      Aki tud angolul az mindenképpen olvassa el az anyagokat eredetiben, higyjétek el megéri.
      www.divinecosmos.com
      www.2012portal.blogspot.ca

      Törlés
  7. Legnagyobb tisztelettel jegyezném meg, hogy a különböző típusú,színű,nagyságú betűk variálása helyett( nagyon amatőrnek tűnsz ezzel), a fordítás minőségére és koherenciájára fordíthatnád a drága idődet,mert ha már rááldozol sok órát,akkor érdemes valami értékeset kiaadni a kezeid közül és nem egy szenzációhajhász, hányaveti káoszt.
    Ezáltal az amúgy fantasztikus anyagot is talán többen elolvassák,megértik.
    További jó munkát

    VálaszTörlés
  8. Bocsánat! Több mint 10 éve...

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Szóval ha jól értem akkor az illuminátiba, és a pentagonba vannak "JÓ" érzésű emberek akik maguk is úgy gondolják hogy rossz a rendszer, és az őket etető kézbe nem hogy bele marnak hanem egyenesen el fogyasztják.
    Kutya harapást szőrével, szóval egy népirtó genyát, egy "megvilágosodott" másik népirtó genya fog ki iktatni.
    Hogy létre jöjjön az új "Világrend", már csak az a kérdés hogy valóban szuverén és szabad lények leszünk benne, vagy egy egy finomabb mesteribb irányítású rabszolgák maradunk.!?
    De végül is akár hogyan is lesz EGY lépést előre teszünk, a valódi szabadság felé.

    VálaszTörlés
  11. Lehet hogy minden úgy lesz ahogy mondják, bár kutyából nem lesz szalonna, ezt ugyebár mi jól tudjuk.
    Vagy lehet hogy tényleg lenne egy isteni terv, mondjuk úgy "vád alku" ami ki mondja vagy besegítesz a haverjaid ki takarításába vagy te is mész velük a levesbe.
    De mi volt az az erő ami ezt a tudatukra hozta? :)

    VálaszTörlés
  12. Hiteltelen lett ez a blog. Nagy kár érte, hogy elmentetek science fiction irányba.
    "Új technológiák ezrei lettek eltitkolva évtizedek óta, amelyek most nyilvánosságra kerülnek, Ezek közt van a Csillagkapu és a táplálék replikátor (másolók), amelyeket már régóta használnak. A Replikátor az elme által működik, és élelmet teremt az anyagból, amely átalakul tiszta élelmiszerré, amit megeszünk."

    Jézusom...
    Aki ilyen marhaságokat komolyan tud venni, azt beutaltatnám egy kezelésre valamelyik profibb elmeorvoshoz.
    Ha már összeesküvés, szerintem pont az ilyen röhejes "tényfeltáró" cikkek amik megnehezítik a harcot a gazdasági elittel szemben, mert a laikusok világgá szaladnak az ilyen hülyeségek olvasása után. És nem csak a laikusok, hanem én is. Pedig tisztában vagyok a háttérhatalmak létezésével.
    Csak egyszerűen vannak olyan emberek akiknek a gazdasági manipuláció, korrupció, kartelezés nem elég izgi, és ilyen science fiction tulajdonságokkal ruházzák fel az "elitet"...
    Röhejes.

    Persze, persze, tudom, tudom. Nyilván most én vagyok az aki nem ébredt fel, a birka mentalitású, bla-bla-bla...

    Nem kell csillagkapu technológia az elitnek ahhoz, hogy a világot nyomorba döntse, elég az emberi gyarlóság.

    Nem kell túlkombinálni az ufókkal, a messiásal, meg a többi agyament faszsággal!

    VálaszTörlés
  13. Igen, ez történik, ha nem a Biblia az alap. A jelenések könyve egész másról beszél, nem akarok "meggyőzni" másokat, én ehhez kevés vagyok.
    " Az utolsó időkben sokakat elhitetnek...."
    http://nyisdkiaszemed.cwahi.net

    VálaszTörlés
  14. Olvasgatom itt a hozzászólásokat.. hát igen, elég fura világban élünk.. valami "lóg a levegőben", de ezt leginkább a szívével érzi az ember. Az ego, és a neveltetésünk egész mást sugall. Mindenkinek szíve, joga, h mire hallgat. De valószínűleg lesznek még nagy meglepetések!

    VálaszTörlés
  15. Hipergagyi lett ez az oldal ezekkel a nevetséges cikkekkel!

    VálaszTörlés
  16. Ez az egész , hogy bűzlik az csak enyhe kifejezés. Érdemes odafigyelni az aprócska rejtett információkra a nagy szembetűnőek mellett(amelyekről egyesek fennebb már beszéltek).Pontosabban arra gondolok, hogy minden rejtett , földalatti hadsereggel kapcsolatba kell lépni(főleg akinek fegyvere van) és meg kell győzni , hogy nyilvánosan az ügy mellé álljanak. Miért kellenek fegyveres szabadságharcosok , egy NEM KATONAI PUCCShoz? Épp az a lényeg szerintem , hogy megtudják a háttérhatalmiak , minden ilyen rejtett szervezet rejtekhelyét , hogy mi magunk szolgáltassuk ki nekik azokat akik még próbálnak harcolni az elnyomás ellen. Akik már jó párszáz (vagy párezer) éve irányitanak itt mindent ,azok már értik a technikáját a szemfényvesztésnek és a félrevezetésnek.
    Ajánlanák két érdekes cikket mindenki figyelmébe.
    http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=5699
    http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/03/az-aratas-1-resz.html
    A második cikk háromrészes, megtaláljátok a folytatást ott. Csodálkozok , hogy ilyen hirekről nincs tudomásuk az itteni szerkesztőknek. Nem baj , azért vagyunk , hogy segitsünk egymáson.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt simán én is el tudom képzelni. Meg akarják tudni, ki az akik ellenük merne fordulni, aztán utána már csak lojálisak maradnának. Bár elvileg van ez a lélekcsoport aki a rosszfiúk feladatot vállalta bizonyos határidőig kaptak szerződést, és most a korszakváltással reális lenne, ha mennének. Ezért tudom elképzelni, hogy mégse.

      Törlés
    2. Köszönöm a velorex blogot!

      Törlés
  17. Hajjaj, most már végképp nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek? :D De most komolyan...Oké csukják le az Illuminati tagokat. Nem fog változni semmi. Tudjátok miért? mert ők is csak egy része a történetnek...Az igazi ellenség a Vatikán, a jezsuiták.

    Másrészt meg ezek ketten (Wilcock, Fulford) abban bíznak, hogy a háttérhatalom nem olvassa a blogukat ezért merik világgá kürtölni a szupertitkos letartóztatásokat?
    Kicsit se röhejes, á dehogy...Ezeknek minden bokorban kémük van, bármikor lehallgatják a telefonod, elolvassák az e-mailjeid. Biztos fogalmuk se lehet róla, hogy a 'jófiúk' le akarják őket tartóztatni...Majd biztos szótlanul fogják tűrni, hogy hűvösre tegyék őket.

    A Pentagon meg pont a Máté szeretetszolgálat nem? :D

    Fulford meg Wilcock sztoriját már csak ezek a dolgok is hiteltelenné teszik na meg az is, hogy még élnek. Vegyük pl.: Ric Clay-t aki lerántotta a leplet arról, hogy valami készül a Londoni olimpia ideje alatt. Megölték. Vagy vegyük Bill Cooper-t aki megírta a Behold the pale horse c. könyvet amiben lerántja a leplet a jezsuitákról. Megölték. Ezek ketten meg évek óta szivárogtatják a szupertitkosabbnál szupertitkosabb infókat és még élnek...Aha, persze.

    Ha netán még is igaz lenne akkor miért nem most állnak neki a letartóztatásoknak? Hisz USA Izrael páros hamarosan megtámadja Iránt, hogy kirobbantsák a 3 vh-t. Vagy megvárják míg ez megtörténik, hogy nagyobb durranás legyen a sok letartóztatás?

    Meg mi van ha az USA-ban letartóztatják a 'rosszfiúkat'? A többi ország amelyik cionista befolyás alatt áll azokkal mi lesz? Mert mint mondottam a Vatikán/jezsuiták/ állnak a háttérben, az illuminati csak a pók egyik lába...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A két említett úr védelem alatt vannak. Wilcock nem földi lények által (ő említette), Fulford japán-ázsia családok által. Nem mernek packázni velük a rosszfiúk. Ők se mindenhatók.

      Törlés
    2. johnyd-1! 100%-ban egyetértek veled, minden egyes szavaddal, de nekem igazából ebben az estben, nem is a cikk az amivel bajom van, még viccnek is gyenge, hanem ezzel az oldallal, ez egy tipikus cointelpro gulyás verzióban, magyarul internetes hírhárítás, megtéveszti a kezdőket, lejáratja azokat, akik vannak olyan butuskák, hogy tovább meséljék agymosott zombiknak és nem utolsósorban lejáratva azokat az oldalakat is, amelyek tényleg igaz dolgokat próbálnak közölni az emberekkel. Jó néhány pro hozzászóló mögött is ugyan ez az oldal áll,...he!, he! he! igazi magyar színvonal,...pancserek! Tudtátok, hogy ezzel ti a sátánt szolgáljátok? ha nem, akkor olvassatok utána a dolgoknak és térjetek meg, min nem késő!

      Törlés
  18. Ajánlom a figyelmetekbe az alábbi videót: http://www.youtube.com/watch?v=EyuyeIVbwOM
    Valódi nwo kutatókról szól, akiket elhallgattattak... A Wilcock és Fulford féléket érthetetlen módon nem bántják, vajon miért... Nyilván az a feladatuk, hogy dezinformációkkal rejtsék el azt ami valójában történik...
    Ne higyjétek, hogy azért nem ölik meg őket, mert ezzel hitelessé válnának ezeknek az embereknek az állításai. Elég csak Kennedy-re gondolni, ő egy elnök volt, beszélt a titkos társaságokról -> meghalt.
    Nem hinném, hogy ilyen Alex Jones, David Wilcock féle alakok problémát jelentenének.

    VálaszTörlés
  19. Nekem a kaja replikátor mellé, kell 2db élő kibernetikus cica baba is.!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várj, lehet, hogy azokat elő kell rendelni, de kitudja mennyi lehet a postaköltség.

      Törlés
    2. Alakul már a dolog.
      http://komlomedia.hu/hir.php?hir=1108&ev=&honap=&evig=&honapig=&keres=&oldal=0&txtis=

      Törlés
  20. Na, ez érdekesen hangzik, hogy mást ne mondjak. Mindenek előtt beismerem, hogy nem túl sokat konyítok a politikához, mert magát az egész rendszert baromságnak tartom. Elmondanám, nekem is sántít a hír. Ahogy már többen említettétek, a háttérhatalom lefejezése nem valószínű, hogy világgá lenne kürtölve. A Pentagonra ki sem térnék, csak annyit fűzök hozzá, hogy nekem addig senki ne beszéljen békéről, amíg fegyveres erőkkel kell kivitelezni.
    Továbbá... ahogy mondtam, a rendszer felépítése szerintem nonszensz. Még ha a hír igaz is, akkor sem értem, hol van ebben a megoldás?! Ez az egész "pókháló" úgy van kiépítve, hogy bárki is kerül a vezető pozícióba, ezt csak gusztustalan és kizsákmányoló kormányzással tudja fenntartani. Véleményem szerint, csak akkor léphetünk a cikkben említett Aranykorba (bármilyen hihetetlenül hangzik is én hiszem, hogy megéljük), ha ezt az emberi kapzsiságra és birtoklásvágyra épített rendszert a gyökeréig felszámoljuk, és a semmiből együtt építünk egy emberibb, élhetőbb társadalmat. Őszinte leszek, egyenlőre csak elméleti síkon mozgok, de annyi bizonyos, hogy fegyverekkel és erőszakkal nem csak hogy esélyünk sincs megdönteni ezt a hatalmat, de ráadásul tápláljuk is azt. Nem véletlenül van úgy kiépítve, hogy minél több bosszúságot, dühöt, és félelmet (folytathatnám a sort) váltson ki belőlünk, hiszen ebből nyeri az igazi erejét. Sosem voltam híve az erőszaknak, szerintem ugyanis pont ez a legnagyobb csapda, hogy hagyjuk, hogy ezekkel uralkodjanak rajtunk. Csak akkor lesz esélyünk boldog és szabad életet élni, ha ezt a sok negatív behatást tanulópénzként fogjuk fel, és tiszta szívvel, segítőkészen és az ebbe vetett szilárd hittel éljük az életünket! Én inkább fényt gyújtok a sötétben, mert logikusabb, mint sötétséggel menni a sötétségre O.o Nekem ennyi erről a véleményem... Pacal

    VálaszTörlés
  21. Csak nehogy ez a Wilford gyerek legyen az Antikrisztus, aki megtévesztéssel kerül hatalomra. A káoszba ő hoz "rendet", hogy utána arathasson azok között, kik felveszik a jelét...
    Bár nem vagyok vallásos, de HIT-em az van. Hiszem hogy egy kis részét fogjuk csak fel a Mindenségnek. Tuti, hogy minden téren hiányosak a tudásaink.

    Bár szeretnék hinni a mesékben, hogy a JÓ győzedelmeskedik a rossz felett, de ezek a hírek sajnos nekem is túl fantazmagóriák. Inkább sántítanak.
    Kivárok és nem esek pánikba. Addig is cica baba replikátor nekem is jöhet!:)

    VálaszTörlés
  22. Szeretném, ha elgondolkodnátok a következőn:

    A középkorban sok embert elégettek, csak azért mert az mondta, hogy a Föld gömbölyű! Csak azért mert nem hallottatok Tesla találmányairól, vagy nem vagytok tisztában egy vodafonos reklám valódi "Üzenetéről", vagy nem hisztek a reinkarnációban, meg a háromnál nagyobb számú dimenziókban, az nem a Ti hibátok! Ha meg valaki esetleg az ellenkezőjét állítja, nem kell rögtön elégetni! Lehet, nem kell rá 300 évet várni (esetleg csak fél évet), hogy kinevessenek azért, mert akkor elítéltél valakit, csak azért, mert mást állított, mint amit a TV bemondott. Azok, akik ismerik a valóságot, nem kellenek bizonyítékok, akik meg nem hisznek benne, azok meg úgysem kiváncsiak a bizonyítékokra. Van aki nem hisz az összeesküvés-elméletekben, mert nem mondta be a TV, ugye?
    Zárásul az egyik kedvenc idézetem:
    "A Mátrix egy rendszer! Ez a rendszer az ellenségünk !
    De mikor benne vagy és körbenézel üzletembereket látsz, tanárokat, ügyvédeket, ácsokat.
    Azokat, akiknek meg akarjuk menteni a tudatát.
    De amíg a Mátrixban élnek részei a rendszernek, és ettől az ellenségeink, meg kell értened, a legtöbb közülük nem érett meg a valóságra.
    És sokuk úgy megszokta, oly gyógyíthatatlanul függ a rendszertől, hogy foggal-körömmel védeni fogja !" (részlet a Mátrix c. filmből)

    P.S. LöncsVezérre figyeljetek! Igazat mond!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyrészről megtisztelsz, köszönöm, másrészről pedig tökéletesen megfogalmaztad a lényeget.
      Egyébként meg mindenkibe be van építve egy belső iránytű,tájoló, érdemes figyelni rá, segít kiszűrni az információtengerből a valós éa a valótlan információkat.
      Ha valaminek az olvasásától összeszorul a gyomrod, negatív érzéseid támadnak,azzal nem érdemes foglalkoznod, ha viszont érzed,hogy ez az igazság,akkor érdemes több hitelt adni neki.
      Azonban nem árt észben tartani, hogy könnyedén előfordulhat, hogy az egyén pillanatnyi fejlettségi szintje alapján lehet az adott információ nem megfelelőnek tűnő, ahogy egy testépítő is egyre nehezebb súlyok mozgatásával építi fel testét,erejét, az embernek is különböző "nehézségű" információkon kell átrágnia magát útja folyamán és ami először nevetségesnek tűnhet, hónapok-évek elteltével,mint egyértelmű igazság jelenhet meg.

      Törlés
  23. Szerintem a technológiai titkolódzás miatt, több száz hanem több ezer éves exponenciálisan növekvő lemaradásunk van.

    VálaszTörlés
  24. Heh! Mekkora ökörség ez a cikk. A hülye is láthatja, hogy ezek a "hiteles informátorok", ez a Fulford meg Wilcock egy bérenc f*kalap...

    VálaszTörlés
  25. Heh! Mekkora ökörség ez a cikk. A hülye is láthatja, hogy ezek a "hiteles informátorok", ez a Fulford meg Wilcock egy bérenc f*kalap...

    VálaszTörlés
  26. A bibliát, meg a jelenések könyvét ki lehet dobni a kukába. Ezt a "szent-szar" szöveget az illuminatik negatív pólusú oldal dobta össze, vázolva az ő tervüket, olyan szinten, hogy a buta emberek által még hihető legyen. Lehet radikálisan hangzik, de ez van. Itt egy két órás előadás (első 3 perc szuszogós, aztán tiszta), ami alapján tisztán állítom. http://www.youtube.com/watch?v=0uqAogr5F-s

    Ezzel a tervvel ami itt vázolva van nekem az a gondom, hogy ha ilyen bankár lennék, gazdag lennék, kapcsolataim lennének, sőt még embereket is fizetnék, hogy netről nézzék az úr és mások információit, akkor ennek tudomására jutok (minthogy nem vagyok főbankár, de már most egy weblapról látom), és így már most kimenteném a pénzem e-bankon máshova (ez pipa), lemondanék a posztomról (ez az egy veszteség), majd kirepülnék az országból, mondjuk egy kis helyre, ahol nem tudnak letartóztatni, és ott élek tovább az eddig a semmiből létrejött virtuális jelek (dollárok) tömkelegével, egy új életet vásárolva (pipa). Kérdés: Ezeket a gazfickókat visszamenőleg is el lehet kapni? USA-n kívül is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igencsak "tudományosan" megmagyaráztad és leszaroztad a bibliát, utána meg belinkeled ezt a degenerált, idegbeteg, nőszerű kazár zsidó lényt, akiből fröcsög a gyűlölet, remek ember vagy.

      Törlés
  27. Azért furi a dolog, mert a Pentagon, hogy kívánhat ilyet? Jelenleg tudjuk, kinek az irányítása alatt van. Szerintem úgy hitelesebb lenne a cikk, ha csak be lenne dobva, hogy ez az új hír, beszélgessünk róla, azt kész, azzal szembe, hogy nyomatod a hírbe, hogy higgyük el-higgyük el, aztán az emberek meg háborognak. :D

    VálaszTörlés
  28. mondtam már múltkor is, hogy ez a letartóztatási és a hozzá kapcsolódó történet nem igaz,
    nagyon kamu

    VálaszTörlés
  29. Jesszusom, mi ez, hogy ezermilliárdok "kiküldése" kiváltott egy riasztást? És hogy a "jó fiúk" lekapcsolták a kommunikációt, hogy ne legyen világméretű tőzsdei összeomlás???

    Most komolyan, gyerekek, ezt azért ne. Vagy az lenne a stratégia, hogy hátha az illuminati halálra röhögi magát ezeken a cikkeken?

    És ha mégis igaz lenne (akkor kb. a télapó is létezik), akkor is miért kéne elhinnünk, hogy azok a jó fiúk, akik annak mondják magukat? :D

    VálaszTörlés
  30. rakat szar, már ne is haragudj... ilyen ordenáré baromság , az egész ellentmond a realitásnak...... pff komolyan

    VálaszTörlés
  31. Szerintem akkor mondhatjuk hogy valami, amikor a fő sodrású médiába mindenhol be mondják hogy a Rothschild Família összes tagja, meg kezdi a 20 éves börtön büntetését.
    S mutogatják, hogy egy fog kefével meg kis motyóval a karjukon rázárják a cella ajtót.
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hamarabb lesz valamelyik családtagból Antikrisztus, mint börtöntöltelék....az egyszer biztos!

      Törlés
  32. Egy 13000 éves ciklus zárul most, mely elmossa a sötétséget!

    http://www.foldimennyorszag.hu/B0FEFCE9-5605-4A51-9F1A-67DD0647C973.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom a Világhelyzete itt kiverte a biztosítékot. Nem baj. Nagy tudatlanságban voltunk eddig. Most ébredezik az emberiség. Ki előbb, ki később. Na de mi lesz, ha kiderül, hogy amit eddig tudtunk a világról és magunkról az nagyrészt nem igaz, mert hazugság volt?! Az mennyire lesz sok? Sokk lesz?

      Törlés
    2. Valószínüleg sokunknak először sokk lesz, de mindenki feldolgozza majd a saját tempójában! :-)

      Törlés
    3. Sajnos a fordítások minősége visszaesett a foldimennyorszagon, régebben sokkal akkurátusabb, érthetőbbek voltak az átíratok, kár, mert a Sheldan Nidle által közvetített információk szerény véleményem szerint különösen tiszták, mindenképpen tisztábbak a Greg Giles által vázoltaknál.

      Törlés
    4. SaLuSa-t ismeritek? Mike Quinsey csatornázza. Végtelenül tiszta, szeretetteljes! http://www.galacticchannelings.com/english/index.html

      Törlés
  33. The Mass Arrests Will Remove the Cabal Completely

    http://the2012scenario.com/2012/04/the-mass-arrests-will-remove-the-cabal-completely/#more-113006

    VálaszTörlés
  34. Fölteszem mégegyszer, mert nem Katinak szántam, hanem mindenkinek:

    Látom a Világhelyzete itt kiverte a biztosítékot. Nem baj. Nagy tudatlanságban voltunk eddig. Most ébredezik az emberiség. Ki előbb, ki később. Na de mi lesz, ha kiderül, hogy amit eddig tudtunk a világról és magunkról az nagyrészt nem igaz, mert hazugság volt?! Az mennyire lesz sok? Sokk lesz?

    VálaszTörlés
  35. Így letámadni Lacit! Ahelyett hogy örülnétek annak, hogy olyan híreket is hallotok, ami nincs benne a mainstrem mediában. Ha azt jobban szeretitek, lehet azt olvasni! Ha csak azt hiszitek el, menjetek oda, de ne pocskondiázzatok itt. Az ilyen megjegyzések nem szolgálják a jobb élet létrejöttét. A harag, a düh a Háttérhatalom malmára hajtja a vizet. Eddig mindig így volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy a letámadást emeled ki a hozzászólásokból (vagy, csak ennyit látsz belőlük?). Én úgy látom, hogy a többség (vagy talán mindenki) a bejegyzés tartalmát vitatja, és ez nekem nagyon tetszik. Ugye érted miért?
      Ha pedig az eggyel újabb bejegyzés hozzászólásaiba beleolvasol látható az olvasó tábor többségének a véleménye (köszönet, és bíztatás). Nem látom a haragot, és a dühöt sem. Gondolkodó, és kételkedő (vagy talán bizonytalan) embereket inkább.

      Törlés
  36. Az új arisztokrácia, vagy más néven a fekete nemesség, már az emberiség létét veszélyezteti. Én el tudom képzelni, hogy léteznek olyan erők, amelyek szembe szálnak velük és ehhez a tömeg támogatásra van szükségük.

    Viszont létezhet egy olyan scenárió is, hogy forradalom, majd diktatúra. Kirobbantanak egy forradalmat, majd azt leverve szükség állapotot vezetnek be és korlátozzák az emberi jogokat.

    Két verzió Melyik az igaz? :)

    VálaszTörlés
  37. Tömegtámogatáshoz, mind a két verzióban felfogják használni, a jobb és a bal oldalt is. MO. most a jobboldalt erősítik. USA-ban és dél-europában inkább a bal oldalt .

    VálaszTörlés
  38. Ördögi. :)

    Menj ki az utcára, vagy maradj seggeden és halj éhen?

    VálaszTörlés
  39. A cik elolvasa utan az a velemenyem , hogy ez az egesz egy nagy kamu , az Illuminatik a Pentagon segitsegevel vagyis katonai puccsal szeretnek atvenni a hatalmat az USA-ban ugy , hogy kozben hulyitik az Amerikai nepet , uljetek nyugottan otthon amig mi majd elrendezzuk a puccsot , ne okozzatok nekunk gondot mert mi ugyis mar dontotunk a sorsotokrol , es Wilcockes meg Fulford reszt vesz ebben az ocsmany tervben tudatlanul vagy tudatosan , ha ezt tudatosan csinaljak akkor ok a mai vilag legnagyobb csaloi . A trillio dolaros ugy utan Wilcock eletben marad , ez megis csak furcsa , mert JF Kenedyt gyorsan es lelkiiameret furdalas nelkul kilotek . Ki ez a Wilcock hogy ilyen mazlia van ? Ha egy osszeeskuves elmeletben szerepel a Pentagon es a Rothschildok (Ázsiaiak az Elit és a FED lefejezését, ÚJ PÉNZRENDSZERT terveznek )neve akkor az a szamunkra egyszeru halandok szamara semmi jot nem jelent . Sajnos nem tudok angolul mert szivesen megirnam ugyanezt Wilcock blogjan is kivancsi lennek a velemenyere , no persze arra is hogy vajon az amerikaiak vakon hisznek ebben a maszlagban . A gond az ha ez megtortenik az USA-ban utana majd mi jovunk Europa es szerintem mar erre is megvan a forgatokonyvuk csak mi meg nem tudunk rola .
    Isten ovjon minket

    VálaszTörlés
  40. most én vagyok hülye ? vagy az egészből semmit nem értek . most ki mi hogy mit ?

    VálaszTörlés
  41. Te Töki hagy kérdezzek már valamit, Te egyedül vagy ilyen hülye vagy valaki segít neked?
    Szerintem vki biztosan segít neked mert egyedül nem lehetsz ekkora Barom!!!!!
    Ha ilyen baromságok híresztelésével töltöd az idődet akkor eléggé egy elbaszott életed lehet!!!
    Ember nem tudsz külömbséget tenni valóság és álomvilág között???!!!
    Látszik hogy a Magyar a leghülyébb hiszékeny Birka nép, amit elétek raknak azt eszitek meg!!!
    Gratulálok ehhez a sok Baromsághoz amit itt össze hordasz másokat Majmolva!!!! ppfffjjjjjj.............

    VálaszTörlés