2012. május 9., szerda

Izland után Görögország is megteszi, amit meg kell tenni ? F*CK OFF IMF...



"Görögország mentőcsomaggal kapcsolatos vállalásai semmisek, és a választások után érvénytelenek." A bejelentések hatására zuhanni kezdtek a tőzsdék.  

Aléxisz Cíprasz, a kormányalakításra másodikként jogosult szélsőbaloldali Radikális Baloldali Szövetség (Sziriza) párt vezetője bejelentette: semmisnek tartják az európai mentőcsomag kapcsán tett görög vállalásokat, a bankokat pedig állami kontroll alá vonnák.
Cípraszék kizárólag baloldali pártokkal hajlandóak koalíciót alakítani. A szélsőbalosok nemzetközi bizottság felállítását követelik annak kivizsgálására, hogy Görögország adósságai jogosak-e !!! 


„A görög választások egyértelművé tették, a görög lakosság elutasítja a megszorítások politikáját, a nemzetközi mentőcsomagot elutasító erők pedig rendkívül megerősödtek. Ha az esetleges júniusi következő választásokon ők nyernek, és nem kapnak több pénzt az EU-tól, már nyáron csődbe mehetnek, és kiléphetnek az eurózónából – idézi John Taylor alapkezelő CNBC-n elmondott szavait a Portfolio.

Az euró lassú hanyatlása
„Az adósság költsége már egyáltalán nem egységes az európai országok között, az euró pedig nem egy egységesítő erő” – mondta Chirs Tinker, a Libra Investment Services alapítója a CNBC-n. „Nekünk most kezelnünk kell az euró lassú hanyatlását” – tette hozzá.

  


Görögország felmondja az IMF hitelszerződést és államosítja a bankokat

Jelenleg a Syriza párt vezetőjénél, Alexisz Ciprasznál van a kormányalakítás joga. A korábbi két nagy párttal már lezajlottak a tárgyalások. Ciprasz a tárgyalószobát elhagyva bejelentette, hogy az Új Demokrácia és a Pasok pártokkal nem hoz létre koalíciót, mert a tárgyalások során világossá vált, hogy az IMF hitelszerződést akarják megmenteni, nem a nemzetet
Ciprasz nyilvános beszédében kijelentette, hogy vasárnap a választók visszautasították a megszorítás-párti szerveződéseket. A Syriza párt vezetője beszéde végén semmisnek nyilvánította a Görögország és az IMF közt fennálló hitelszerződést, és felszólította az Új Demokrácia, illetve a Pasok párt vezetőit, hogy vonják vissza az írásba adott nyilatkozataikat a hitelszerződés melletti elkötelezettségről, és küldjék meg azt Brüsszelnek.

A Syriza vezetője öt pontban összefoglalta azt a gazdaságpolitikát, amit az általa létrehozni szándékozott kormánykoalíció képviselne. Ezek:

1. A hitelszerződés azonnali felmondása
2. Minden olyan intézkedés megtagadása, ami a munkatörvénykönyvet is érintené
3. A választási rendszer azonnali módosítása és a miniszteri mentelmi jog felfüggesztése
4. A bankok államosítása

5. Bizottság felállítása a hitelválság leggyorsabb megoldásainak kidolgozására

Dimitris Stratoulis, a Syriza egy tagja a bankok államosításával kapcsolatban adott egy rövid interjút is egy a helyszínen tartózkodó riporternek:

"- Ön azt mondja, felmondjuk a hitelszerződést. Hogyan fogja kezelni a bankok kérdését? Ha felmondjuk a hitelszerződést, a bankok kiürülnek.

- Nem ürülnek ki. A görög bankoknak van 165 milliárd euró megtakarítása, ami közvetlen a görög állampolgárok tulajdonában van.

- De ez a mi pénzünk, nem a bankoké.

- Mi majd biztosítjuk az emberek pénzét, és közvetlen az ország újra-felépítésére fogjuk felhasználni.

- Ez azt jelenti, hogy a bankbetétek befagyasztásra kerülnek?

- Mi azt mondtuk, biztosítjuk az emberek pénzét, nem azt, hogy be lesz fagyasztva.

- És hogyan fogják ezt a pénzt felhasználni a növekedés beindítására, ha a görög állampolgároké?

- Hogyan akarják, hogy használjuk? Eddig is használva volt, termelte a profitot a bankoknak és az alapkezelőknek. Közvetlenül fogjuk felhasználni a vállalkozások támogatására, házépítésekre. Ez csak politikai döntés kérdése."

A párt vezetője, Alexisz Ciprasz később megerősítette a párttag állításait. Az is látható, hogy az interjúalany igen kellemetlennek találta a kérdéseket, valószínűleg főleg arra figyelt, hogy a kijelentései ne súlyosbítsák a vagyonkimentést. Kerülgette a kijelentést, de már szinte biztosra vehető, hogy a bankokban tárolt pénzek be lesznek fagyasztva.

A Demokratikus Baloldal párt vezetője már be is jelentette, hogy támogatják a Syrizát a kormánykoalíció létrehozásában. A tárgyalások tovább folynak.

Forrás: Index, Jovonk.info

15 megjegyzés:

  1. Egy vicc egyébként, hogy a befektetők azért kérnek magasabb hozamot országoktól, mert hogy nagy a csődkockázatuk. Aztán ha tényleg ott a csődkockázat, akkor pánikolnak! Nevetséges. Erre vannak a statisztikai modelljeik, erre van a portfolió elmélet már évtizedek óta. Egy csőd a piacgazdaság része, kalkulálni kell vele, és néha bejön. Nem kellene senkit kimenteni, se országokat, se bankokat.

    A görögöknek szerintem tényleg be kéne vállalni az államcsődöt. Kegyetlen, rossz, de pár év, és elindulhat az érdemi növekedés. Ezzel a vegetálással tényleg csak a német adófizetők és a befektetők pénzét mentik, nem magukat.

    Az IMF pedig nem arra lett kitalálva, hogy csődben lévő országokat kimentsen, hanem arra, hogy átmeneti(!) fizetési nehézségeken segítsen. Nekünk pont ezért jó lenne, segítene átvészelni a válságos éveket, és nem lesz nagy baj.

    Ismét elmondom: a hitel cégeknek van kitalálva. Országoknak, magánembereknek minimálisan lenne csak szabad hitelt felvenni. A lényeg pedig mindig az, hogy ha a politikusok elcseszik, akkor minden borul.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezt a propaganda dumát....Téged is az IMF fizet?

      a hitel = adósság!

      a bank a SEMMIBŐL hitelez és a gazadaságba került SEMMIT konkrét pénzzel kell visszafizetni, vagyis LOPNI kell másoktól!

      amíg hitel rendszer van ( a SEMMIBŐL) addig spirális örvényben pusztul a világ!

      Törlés
    2. Támogatom az előttem szólót!
      Az IMF meg az összes szemét Bank elmehet a ........oda ahova gondolom!
      NEM KELL A HITEL!ÉRTI? KEDVES BANKAR ÚR!!!!!!NEM KELL!!!
      megtudnánk tenni azt hogy elszakadunk ettől az egésztől, de ahhoz 100%-ig össze kell fognunk, és megbüntetni azokat akik ebbe a helyzetbe sodorták az országot, és minket magyar embereket!

      Törlés
  2. "...a tegnapi választások világos üzenet az uniós vezetők számára, hogy a görög nép visszautasította a népnyúzás politikáját, és nemsokára valamennyi európai nemzet ezt fogja tenni."
    http://komlomedia.hu/hir.php?hir=1214

    VálaszTörlés
  3. Hajrá görögök! Remélem sikerül végigvinniük a dolgot, komolyabb ellenállás és erőszak nélkül. Mindenesetre én szívből drukkolok nekik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá görögök, de ha tényleg ezt akarják csinálni, akkor emberhalál biztos lesz, mert a Rothschild báró ezt nem szokta hagyni. Sok példa van rá, de talán 1848: http://www.youtube.com/watch?v=1o1E6WdJ-30

      Törlés
  4. Adjon az Isten sok erőt és kitartást hogy véghez tudják vinni amit mi még csak álmodunk...coeurdelumiere Együtt a fényben!!!

    VálaszTörlés
  5. Szerintem mi még akkor is az IMF-et éltetnénk, mikor már régen beintet neki minden tagállam.!

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörködve, ízlelgetve a szavakat olvastam a cikket.

    VálaszTörlés
  7. Hajrá Görögök! és Hajrá Magyarok! valamit lépjünk már mi is, unalmas már ez az elavult rendszer...

    VálaszTörlés
  8. Nos, a hatalom nem adja meg magát olyan könnyen.
    Mielőtt túlságosan belelovalnánk magunkat tehát, ideje lenne frissíteni a cikket.

    "Alexisz Ciprasz, a Sziriza vezetője csütörtökön visszaadta megbízatását az államfőnek, aki a választáson harmadik helyen végzett szocialisták vezérét, Evangelosz Venizeloszt kéri fel kormányalakításra."

    http://atv.hu/cikk/20120510_a_politikai_bizonytalansagok_miatt_gorogorszag_csak_reszletekben_kap_penzt


    Pedig ígéretesnek tűnt... :(

    VálaszTörlés
  9. Ha ez a hír viszont igaz, akkor ez tényleg ígéretes és követendő példa:

    Izland teljes lakosságának elengedi a jelzáloghitel tartozást. Bankárokat és politikusokat a „vádlottak padjára” ültetik.

    http://szabadriport.wordpress.com/2012/05/10/izland-teljes-lakossaganak-elengedi-a-jelzaloghitel-tartozasat/

    Izland jócskán előttünk jár a rendteremtésben (szegények kaptak is egy figyelmeztető/fegyelmező vulkánkitörést).

    VálaszTörlés
  10. Olvassuk el ezt is hátha van benne igazság.
    http://valtozoban-a-vilag.blogspot.com/2012_05_01_archive.html

    VálaszTörlés
  11. Érdekesen alakul a görög helyzet, hogy egyik párt sem tud alkut kötni a másikkal, hogy koalícióra lépve meglegyen a kormány alakításhoz szükséges mandátumok száma.
    A Syriza párt népszerűsége emelkedett mikor bejelentette, hogy ők államosítani fogják a bankokat és az IMF-es hitelszerződést felmondják. A statisztikai adatok szerint ha ezen a héten lenne választás akkor biztos a Syriza nyerne. Csakhogy Evangelosz Venizelosznak, a szocialista párt vezetőjének nemrég adta be a teljes pártvezetés a lemondását. Egy rövid nyilatkozatban annyit mondott, hogy "nem a párt újjászerveződéséről beszélt az imént, hanem az újjászületéséről". A görög média információ híján már a Pasok felbomlásáról beszél.
    Kíváncsi leszek, hogy május végéig mi sül ki a helyzetből. Úgy néz ki Brüsszelben is tépik a hajukat mert nem tudják, hogy Görögo. kilép-e az Unioból vagy sem. Ha kilépne az csúnya folyamatokat indíthat el, teszem azt a gazdasági összeomlás bekövetkezik. Így is a nagy befektetők úgy kalkulálnak, hogy idén 2-3 ország kilép az EU-ból, és már tényként kezelik, hogy 1 éven belül maga az EU is felbomlik.

    VálaszTörlés