2012. május 24., csütörtök

A kép, mely bejárhatta volna a híradókat....de mégsem tette!...Rendőrök az #Occupy mellett




A német rendőrök sisakjukat levéve
(mintegy kicsit civilként is mutatva magukat és jelezve, hogy ők is a rendszer áldozatai) együtt vonultak az Occupy mozgalom tüntetőivel és biztosították számukra az utat Frankfurt pénzügyi központjáig. A dolog jelképes, de mégis jelez valamit.... 

Associated Press
Német rendőrök kísérik sisakjukat levéve - jelezve, hogy ők is a rendszer áldozatai - ,tiltakozók közé vegyülve azt a 20 ezer anti-kapitalista tüntetők Frankfurt központjában, akik az #Occupy mozgalom keretében tiltakoztak....




Legalább 20,000 ember vett részt szombaton azon a nagyszabású tiltakozó #Occupy rendezvényen Frankfurtban, melynek keretében az Európát érintő megszorító intézkedések, a fenntarthatatlan kapzsi bankrendszer és az összefoglalóan csak vad kapitalizmusnak nevezett "torzszülemény" ellen tüntettek polgárok.

A megmozdulások célpontjában az ún. "Trojka" áll, mely a jelenlegi helyzet kialakulásáért igenis felelős: ez pedig nem más, mint az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

A tiltakozók békésen elfoglalták a városközpontot, ahol Európa legnagyobb pénzügyi központja is található. A "Blockupy" néven ismert csoport az 
itt található Európai Központi Bankhoz való eljutás megakadályozására tett felhívást. 
Érdemes megemlíteni, hogy a Magyar Nemzeti Bank tulajdonosa is ez az Európai Központi Bank. És mivel így van, "mi Bankunk már jó ideje se nem magyar, se nem nemzeti" !!! Ez az egyik legnagyobb oka Magyarország "nyomorúságának" is, mivel a pénzkibocsátás jogát is ellopták tőlünk (csak és kizárólag az ő általuk kamatra kölcsönadott pénzt használhatja a magyar állam is, melynek uzsorakamatát adók formájában és a hazai fejlődés kárára kénytelen folyamatosan előteremteni az állam), ráadásul egyértelműen a nemzetközi pénzügyi érdekeket szolgálja az MNB.

Gondolom nektek már azzal sem mondok semmi újat, hogy az Európai Központi Bank (de tulajdonképpen egész Európai) tulajdonosa már jó ideje a Rothschild - család. 

44 megjegyzés:

  1. "Érdemes megemlíteni, hogy a Magyar Nemzeti Bank tulajdonosa is ez az Európai Központi Bank. És mivel így van, "a mi Bankunk már jó ideje se nem magyar, se nem nemzeti" !!! Ez az egyik legnagyobb oka Magyarország "nyomorúságának" is, mivel a pénzkibocsátás jogát is ellopták tőlünk (csak és kizárólag az ő általuk kamatra kölcsönadott pénzt használhatja a magyar állam is, "
    Azt azért érdemes még kidomborítani, hogy az általuk kibocsájtott pénz értéke = a felhasznált papír és festék értékével.... tehát a NULLÁval!
    Amit viszont rajtunk hajtanak be, a mögött már rengeteg munka, kész termékek... tehát valódi érték áll. Vagyis a "Gazdálkodj okosan" játékpénzeit valódi kőkemény eurora váltják.... Ennél mocskosabb játékot még nem látott a világ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így van, sajnos. Kiárusítottak minket, mint olcsó kurvákat (és a befolyt keresetet leveszi a stricink mindenkor!)

      Törlés
    2. Nagyon is igazad van! a bankok is érvénytelen szerződéseket kötnek velünk, mert amig ő úgy ad hitelt, hogy a pénze mögött a nagy büdös semmi van, addig az "ügyfél" az életét, a javait teszi fedezetnek!!!!!ez iszonyatosan gusztustalan, és a legnagyobb probléma hogy senki nem tesz ellene semmit...magyarul elajándékozzuk a javainkat, az életünket és a jövő nemzedék életét is...

      Törlés
  2. Tisztelt Olvasó! 2010 Január- Elemzés

    Amerika, mint látszólag stabil és mesterségesen felértékelt dollárral megpróbálja saját pozíciójat erősíteni. Előre közlöm ez halva született ötlet.

    Kiindulási állapot jelenleg:

    USA iszonyat mennyiségű államadósággal rendelkezik. Normál esetben érdeke lenne bedönteni a dollárt. Csakhogy, elkövették azt hibát Kínától,aki mellesleg a legnagyobb dollár alapú valutatartalékkal rendelkezik ( 2500 milliárd dollár). USA államkötvény helyett (zárójelben megjegyzem, saját befektetése és megszerzett piaci érdekeltségének védelmében járt így el Kína) tősgyökeres amerikai cégekből kért részvényfedezetet (állam ezekben a cégekben részvénye,s így védve normál esetben az esetleges spekuláns felvásárlóktól az ország= felsőkaszt jövedelmét biztosító nagy cégeket). Lásd: MOL csak sokkal bénábban megoldva. Nos az USA vagy a rövid halált választhatta volna vagy hosszabb távra bevállalta ezen állami tulajdonban lévő részvények, fedezetként való felhasználását. Ez az állami kézben lévő részvény gyakorlatilag a fedezetek a további Kína által USA-nak adott hiteleknek. Az már más kérdés, hogy az USA-ban ezen állami részvények szintén a legfelső kaszt, magántulajdonában vannak, csakúgy mint teljes média és a törvényhozás is.

    Így szimpla bedöntéssel , egyből megszerezné bagóért Kína ezeket a cégeket. Ezt USA felsőkasztja ezt nagyon nem szeretné. Így maradt egy lehetőség: Mesterségesen felértékelik a dollárt, lásd a mostani árfolyam adatokat és beáldozzák az Eurót és a relatív gyenge dollárral bagóért felvásárolják a csődben ment európai államok vagyonát.

    Csakhogy ezt meg Kína nagyon nem szeretné: ugyanis Kína legnagyobb piaca az EU! Ha az unió borul, akkor Kína kénytelen lenne visszavonulót fújni és feladni az Európai piacát valamint, megszabadulni az amerikai érdekeltségektől áron alul. Így megmenekülne az USA.

    Csakhogy Kínának (és az Oroszoknak is kb ennyi) ott az 2500 milliárd dollár valutatartalék. Ezen az amúgy is kétséges stabilitású valután egy megerősíti és megakadályozza a számára stratégiai fontosságú európai felvevő piacának bedőlését ( legfontosabb partner uniós országok kisegítése). Kettő politikai érdekének keresztülvitelét segíti elő.

    Mit is ér el ezzel?

    Egy USA nem tud megerősödni és nem tudja kiszorítani Kínát az amerikai cégerdekeltségekből.

    Kettő: Megmarad és jóval szorosabbra fűzi és beleszólása lesz az európai partnereinek (felvásárló piacának politikájába gazdasági rendszererébe). Erősebb kontrolt szerez európában és USA érdekeltségei védve vannak.

    Mi jön ezek után?



    USA elveszíti befolyását az EU zónában teljesen

    USA elveszítette a saját cégeit.

    USA-nak pontosabban az ottani felső elitnek el fogy a levegője.

    Pénzügyi politikai központ átkerül Kínába és az Oroszokhoz.



    Miben bízhat az amerikai elit?

    VálaszTörlés
  3. Nos jöjjünk rá magunk.

    Ahhoz, hogy egy eladósodott gazdaság megerősödjön piac kell.Belső piac ingatag és belterjes és nem növeltehtő a végletekig ugyanis az egész világrendből, amit az USA elit irányít az következik, hogy a belgazdaságban áramló pénz nagy része az elit kezébe kerül, azaz elvonódik gazdaságtól, azaz a vásárló erő gyakorlatilag megszűnik. Vagy az elit elveszti hatalmát visszanyomva a gazdaságba a pénzt, amibe kétséget kizárólag nem megy bele. Inflációs adóság eltüntetés, ahogy korábban írtam nem járható út, hanem egyenesen öngól.

    Második megoldás az elit hatalmának megtartása mellett az, ha külpiacon szerez érdekeltséget.De mivel EU-ban Kína beelőzte őket, EU, mint piac kilőve.

    Kína és ázsia szintén kilőve.

    Marad Afrika és Dél-Amerika, valamint Ausztrália.

    Mi a helyzet ezekkel a kontinensekkel?

    Nos Kína Afrika legnagyobb befeketetője, szóval ez is kilőve

    Dél-Amerika szintén ugyanis nem egy országot kizsákmányolt az USA elit és nem egyszer belenyúlt az ottani belpolitikába, utálják, az USA-t mint ördög a szentelt vizet. Szóval ez a lehetőség is kilőve.

    Maradt Ausztrália: Ezt USA eddigi tapasztalatokból ( II Világháború meg is fogja magának, mint szövetséges azonban, mint piac nem számottevő, másrészt rengeteg kínai telepes van ott, ami ezt szövetséget is porrá zúzhatja, de azért ha nincs ló jó a szamár alapelven megpróbálták beszervezni és sikerrel is jártak:

    http://www.stop.hu/articles/article.php?id=959648.



    Mivel Ausztrália nem nagy piac és UK (anglia) el közösen osztozkodnak rajta továbbá UK szövetségesük ( City of London) szabadkőműves elit központ, nem sokra mennek vele.

    Mi van még az USA elit kezében?

    Tehetnénk a kérdést úgy is fel, hogy mikből jött ki jól és minn keresett amerika a legtöbbet?

    Nos egyértelmű, mivel USA a legnagyobb fegyver exportőrje és az, hogy ez a hadiparra épülő piac beinduljon, kell a háború. Mondjuk ki egyértelműen: USA elitnek kell a világháború vagy bármilyen háború. Lásd az eddigi ténykedését!

    VálaszTörlés
  4. Mi vár Magyarországra?

    Hyperinfláció és kilóra felvásárlás, de most már nyíltan, szégyen nélkül, amennyiben még mindig nem lépünk.



    Milyen megoldás lehetséges, hogy elkerüljük ezt?

    Nos egyértelmű a helyzet, a forint kibocsájtási jog az idegen kézben lévő MNB-é (Nevében Magyar Nemzeti Banké).

    Ezt a kibocsájtási jogot azonnali hatállyal megvonni és állami pénzkibocsájtás azonnal. Azaz új Forintot bevezetni.

    Kettő, helyi pénzekre építeni, ugyanis ahány helyi pénz annyi lábon áll a gazdaság és fő pénz ingadozása vagy éppen bedöntése mellett is lehetőséget biztosít a gazdaság és az emeberek megélhetésének biztosítására, még abban az esetben is, amikor az egész világ recesszióba torkollik. Lásd Svájcot, ahol a gazdasági bevételek 50% a helyi pénzeken bonyolított kereskedelem adja.

    Amiben a magyar világelső az szürkeállomány és a mezőgazdaság. Tehát Innováció Innováció, Innováció. Ki kell ebrudalni az összes idegen cég által delegált szabadalmi ügyvivő testületi tagot ÉS MINDEN stratégiai fontosságú magyar találmányra állami garancia és védelem!

    Piacvédő intézkedések bevezetése, azonnali hatállyal!

    Multik akkor maradhatnak, ha profitjuk legalább 50%-t itt fektetik be innovációra és oktatásra. Másrészt államilag garantált felvásárlási árak kikényszerítése, melynek egyik eszköze lehet a hangyaszövetkezet és helyi bolthálózatok kiépítése, ahol csakis kizárólag a helyben termesztett előállított termékeket lehet forgalmazni, mást nem.

    Országos erdősítési program és az árterületek mentén rezervációs tározók azonnali megépítése. (aszály és árvízvédelem, vízkincs megőrzés).

    Katonaság újbóli bevezetése! Nehogy véletlenül valakinek kedve szottyanjon fosztogatni.

    A fenti lépések következményei!:

    A fentiek mind, mind biztosítják, a munkahelytremtést, megszüntetik az elnyomó világhatalom garázdálkodási és haracsolási lehetőségeit.

    Egy kapnak ők forintot, de régit, max a duplabetűsön használható érték mellett.

    Államadóságot el kell felejteni ui. már legalább 12 szeresen visszafizettük.

    NAGYON FONTOS NEMZETI ÖNTUDAT ERŐSÍTÉSE, de csak a fentiek megléte mellett van értelme. Ugyanis akasztott és éhes ember könnyen zsarolható és árulásra késztethető. Vagy éhen döglik és vagy megfagy a családjával vagy beáll spiclinek. Nos ezt, ha fentiek nincsennek meg nem is vethető a szemére. Értelmetlen halált nem várhatunk senkitől se!

    Az eddigi politikai hatalomban résztvevőket (hazárulókat) és sleppjüket, felelőségre vonni, vagyonelkobzás és kiutasítás az országból. Súlyosabb vétség esetén, pedig halál büntetést nekik!

    Persze akadnak olyanok is, akik azt mondják akkor lebombáznak minket. Ez egy baromság, aki kíváncsi rá és még a fenti világpolitikai helyzetben nem nyilvánvaló, annak nagyon szívesen elmondom , miért nem.Sőt az is, egyik seggről lecuppanunk (cionista nyugat, és rácuppanunk egy másik seggre újra)! Van annyira okos és talpraesett ez a nép, hogy önállóan is megálljon a lábán!

    VálaszTörlés
  5. Elemzés 2010 Március

    Tisztelettel köszöntöm az Olvasókat!



    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=j9pl22MA8Qs#at=162

    Nem kellett márciusig várni, amíg elkezdenek omlani a falak.Nem véletlenül mondtam, hogy a helyi pénz bevezetése a nagyobb probléma elkerülése végett muszáj lesz bevezetni.

    Köztudott, hogy az EURO a dollárhoz kötött, azaz a dollár árfolyamingadozása a az eurót rántja magával.

    Az is köztudott, közgazdász körökben, hogy svájci frank úgynevezett menekülő valuta, a svájci frank erősödése csak ideig óráig biztosítja az egyensúlyt az uniós gazdaságban, azonban egy idő után maga svájc lesz kénytelen visszafogni az erősödést, mert az exportot erősen kellemetlen helyzetbe hozza, ugyanis, ha valaki svájci szolgáltatást, akar vásárolni mélyen a zsebébe kell nyúlnia.Svájc európa bukszája, gondolom ezt a kifejezést már hallották egy páran, illetve bankok állama, azaz banki szolgáltatások adásvételével foglakozik leginkább, ha az a szolgáltatás nagyon drága svájci frankon van mérve, erősen lecsökken iránta kereset. Akkor az a bevétel ( ez tartja el a svájci államot) illetve a svájci frankkal történő import is ellehetetlenedik, mert ki az a hülye, aki sokat fizet érte pláne, ha ez csak ideig óráig tartó növekedés és e növekedés 100% nem fog tovább nőlni. Egy egyszerű példa most vegy befektető vesz 225 forintért 1 svájci frankot. Svájc behozza a korlátozó intézkedéseket és az árfolyam lezuhan 170 Ft ra. akkor nem hogy nem nyert a befektető egy kanyi vasat sem, hanem még rá is fizetett!

    E kis kitérő után: Kína és Oroszország rendelkezik a legnagyobb dollártartalékkal. USA államadóságának nagyon jelentős 80% kínai hitelből származik, fedezetként berakva a tősgyökeres amerikai cégek részvényeit fedezetként.

    Tavaly 2010 novemberében Kína és Oroszország megállapodott a dollár hanyagolásában és inkább egymás valutáit használják kereskedelmi célra egymás között. Amerika nem tud fizetni erre Kína és Orosz ország megszabadul ( dollár alapú valutatartalékaitól) ez még inkább tovább súlytja az amerikai gazdaságot, ugyanis hyperinflációhoz vezet ( pl 1929-ben magyarország esete. Kína az elértételenedő dollárra hivatkozva kivonja részvényeit kegyelemdöfésként az amerikai cégekből ami fedezetként szolgál erre ezek egytől egyig bedőlnek. Aztán elegáns módon felvásárolja azt bagóért és visszatolja a tőkét a részvények megé. Így amerikai cégből kínai cég Amerikában. Amerika pánikszerűen próbálja saját piacát védeni eltolva az infláció hatását a hozzá csatolt valutákra így az euróra is!

    VálaszTörlés
  6. Ennek következtében, mivel Magyarország adóságállománya 1989-től ( akkor még "csak" 21000 millird dollár volt, mely jelenleg 285000 milliárd dollár és kamatozik). Pánik szerűen ki lesz zsigerelve, hogy mentsék a saját irhájukat ugynis az IMF költsön uzsora kamatra nagyrészt dollár alapon érkezett az országba. Erre az IMF csatlósai, 2013 ban lejáró földvásárlási moratórium lajártával, ráteszik és elárverezik a magyar földet, nekik még a dollárnál is kritikusabb állapotban lévő forint nem fog kelleni. Szóval ezért nem kellett a helyipénz, mert az egy igencsak valószínűsíthető dollár hyperinfláció miatt mélybe zuhanó forint esetén is lehetőséget biztosítana a kereskedelem számára így meg majd egymás torkának fognak esni a lakosok, ezért jó nem gondolkodni és ezért lehet megvenni az embereket kampány utolsó napjaiban kilóra. Ezen gondolkozzon el mindenki miután elolvasta lejjebb a tényeket!



    http://www.fn.hu/kulfold/20110117/uj_valutat_vezetnenek_be_amerikaban/

    Virginia republikánus küldötte, Bob Marshall szerint a FED inflációt gerjesztő elhibázott politikáját csak egy új valuta bevezetésével lehet orvosolni, amely versenyre kényszerítené a dollárt –írja a The Washington Post. Marshall már benyújtott egy javaslatot, hogy hozzanak létre egy vizsgálóbizottságot, amely az alternatív pénznemek bevezetésének lehetőségét vizsgálná, amelyet a FED rendszerének összeomlása esetén alternatív fizetőeszközként használnának.

    Az alternatív valuta törvényjavaslat arra kötelezi a szövetségi kormányt, hogy módosítsa a monetáris politikáját, amely úgy tűnik, hogy a hiperinfláció okozója – mondta Marshall. A politikus szerint számos, széles körben elfogadott közgazdász szakértő jósolta már meg, hogy a hiperinfláció teljesen tönkre fogja tenni a dollárt. A tagállamok törvényhozásának egy kicsit kreatívabbnak és hozzáértőbbnek lennie, hogy szembeszálljanak az őket sújtó washingtoni bohóckodással" – jelentette ki Marshall, aki szerint az alkotmány is lehetőséget ad alternatív valuta bevezetésére.
    A Washington Post cikke szerint Marshall elképzeléseit tükrözi a Tea Party előretörése is az Egyesült Államokban, melynek egyes tagjai kérték, hogy vessenek véget a Federal Reserve System-nek, vagyis a FED általuk károsnak ítélt tevékenységének.
    Marshall egyike a virginiai törvényhozás legkonzervatívabb és legellentmondásosabb tagjainak. Törvényjavaslataival konzervatív filozófiáját kívánja népszerűsíteni és 2012-ben a szenátusi helyért is harcba száll. Támogatja azt a szintén az idén napirendre kerülő javaslatot is, amely korlátozná a homoszexuálisok felvételét a Virginiai Nemzeti Gárdába.

    http://voices.washingtonpost.com/virginiapolitics/2011/01/delegate_proposes_virginia_min.html

    VálaszTörlés
  7. 2012- Helyzetjelentés 1. rész folytatás következik

    -USA-ban és világszerte tüntetések és lázadások a Pénzügyi elit elnyomása ellen-ultra erős média cenzúra
    -Angolok készülnek az olimpiára- közben skócia elhatározt még 2010 novemberében hogy kiválik a UK (az angol egyesült királyságból) mely kiválást a londoni olimpia idejére időzítik ami miatt az angolok már semmit se tehetnek. Észak-Írország és skóciai elvesztése miatt EU legerősebb gazdasága a porba hull hatalmas gazdasági vákuumot hagyva maga után dominóként döntve be az amúgy is összetákolt EU-t
    -Mindeközben a Görögország eldöntötte az EU- ból való kilépést
    Olaszországban is tüntet a tömeg a pénzügyi hatalom a lázadások ellen katonai hatalom bevetését tervezi.
    -Francia országban látszólagos hatalomváltás van-újra előhúzta hatalmi elit újra szocinyulat a kalapból-tömeg mindemellett elégedetlen és zúgolódik
    -Németországban eközben masszív Merkel-ellenesség alakult ki-a tömeg a Márkát sírja vissza-Németország eltartóképességének a határához ért-a nép türelme elfogyott...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aramis 1960- Röviden Tömören :)wake up people !

      Törlés
    2. Aramis, tehát akkor minden a legnagyobb rendben. Ezt vártuk, nem?

      Törlés
  8. Vannak benne helyesírási hibák--- sajnos későn vettem észre:XD Lektorálni nem volt módom, mert sietősben ugye nem mindig van rá mód.

    VálaszTörlés
  9. Jól összeszedett gondolatok (tények), gratula!

    Ősszel elnökválasztás Amerikában és utána borul a bili. 2013-2015 között kiderül hogyan tovább...

    Mindenki mentse a menthetőt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zatesz: "Ősszel elnökválasztás Amerikában és utána borul a bili..."

      Borul a bili, de nem az elnökválasztás miatt, hanem mert a jelek szerint a Természet gőzhengere beindul november elején, de előtte még találkozhatunk a földi helytartók főnökeivel akik nem a szomszédból jönnek, hanem a bolygón kívülről... ;-)

      http://paranormal.hu/plugins/forum/forum_viewtopic.php?12127.1800

      Törlés
  10. Az egyre nyílvánvalóbbá váló katarzisról - az igazság szubjektivitásának szemüvegén keresztül - írtam egy kis szösszenetet a blogomon, akit érdekel nézze meg. :)

    VálaszTörlés
  11. Szerintetek menyi az a bizonyos "megvilágosodott" kritikus tömeg /-főben jellemezve, ami be épülve a tudat mezőbe (morfogenetikus mező) lehetővé teszi az egész föld ugrás szerű ébredését.?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy tudom, 144 000 és talán ez a létszám már meg is van ..

      Törlés
    2. 144 000...hmm mintha már találkoztam volna ezzel a számmal...ja, igen az az idióta szekta hangoztatja az elragadtatással meg a világvégével kapcsolatban, minden egyes évtizedben megjósolnak egy apokalipszist, teszik ezt 1914 óta...Személyesen legalább 6 armageddont éltem túl, ha a próféciáik évszámait vesszük.
      Ja igen a szekta neve jehova tanúi. A népet beetetik, ők (a szektavezérek) meg milliárd forintos villákban, luxusautók vakító csillogása okozta kínok között tengetik nyomorúságos világi életüket...
      Övék a watchtower magazin (őrtoronyt jelent)
      tipikus illuminati disinfo szervezet egy jó nagy adag anális new age beöntéssel

      Törlés
  12. ha már Aramis 1960 ilyen szépen belejött az USA szapulásba, én is dobnék valamit a levesbe, csak a fűszerezés kedvéért. íme itt is vannak:

    1) http://kephost.hu/share-E68A_4FBE7E24.html

    2) http://kephost.hu/share-48C2_4FBE7E24.html

    nem tudom kinek kell-e ezekhez a képekhez magyarázat, azért én csak annyit mondanék, hogy ezeket egy kép pakkból töltöttem le teljesen és 100%-ig látatlanba. paffon is voltam, mikor megláttam őket.
    az első kép még nem is ütött annyira szíven, mert láttam már hasonlókat, itt csak a bomba robbanási helyén és azon, hogy Amerika mint érintetlen fél áll (a rajzoló gondolom finoman utal arra, hogy ki küldte az "áldást")
    a második kép volt ami igazán megdöbbentett. a katonák karján a sárkány tekereg, zászló égetés és a minden bizonnyal amcsi család terelgetése, ami jelenti, hogy már betette a lábát Amerikába a Dragon Family.

    mindez tavaly év vége felé volt, nem mai képek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://tinkmara.freeblog.hu/files/2010/09/600px-Denver32.jpg

      Törlés
  13. Érdekes.Mint piac,maradt a Világűr.És ez mégcsak nem is vicc!Opciós telek felvásárlás a Holdra,Marsra.Esetleg Csillagháború...stb
    Mig Mo-ban égig szökött a forgalmi adó.Nem fogunk vásárolni annyit...vagy jót-drágábbért."Éhesember nem válógat"
    Sejhaj Rubikkocka és a logika!Eljátszottuk.És kéne még c-vitamin!
    Rajtunk már nem segít az Ősiség törvény megszüntetése.Széchenyiéknél még óvatosan,nem elkapkodva,igen,de azóta szétverték a mezőgazdaságot.Kossuth programja a Védegylet már akkor is háborúhoz vezetett.Hmmm...Ha mostani felső elit is 6 évig csak magyar árut vehetne:kocsi,TV,Armani :) ,plusz a vám törvények,aztán hozzátennénk Rákoczi rézpénzeit és várnánk a francia csapatokat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor esik szét amikor tökön rúgja saját magát a híres neves kurva okos bankár elit. Ugyanis a tökön rúgás kurvára fáj...és nyilvánvaló hogy nem szúnyoggal fog vacakolni amikor legkisebb gondja is nagyobb annál hogy egy icipici gyarmatot megtartson. Anno amcsi Splendid Isolation politikája.... nézzetek utána miről is szólt akkor és ott a fáma.... ez politika köszön vissza Ron Paulnál. Ron Paul testesíti meg egy személyben a a Tea Party-t, a függetlenségi nyilatkozatot és magát a Splendid Isolation politikáját, csakhogy ezzel már a fenti elemzések tényei miatt úgy vélem elkésett vagy 60 évet...

      Törlés
  14. remek összefoglaló aramis...
    szer.e.tett
    spari...

    VálaszTörlés
  15. Ha valaki esetleg a kínaiakat mint felszabadítókat látta David W. cikkei alapján, annak egy érdekes hír:

    http://www.urvilag.hu/urturistak_es_maganurhajok/20120524_kozeledik_a_dragon_az_urallomashoz

    A kérdés már csak az: Dragon vs. ISS, vagy Dragon ÉS ISS ?

    VálaszTörlés
  16. csókolom, azért ennyire ordas butának nem kéne ám lenni. mi a f@szt akar a cikkíró, már bocsánat? önjáró bankóprést, amitől másfél év alatt hiperinfláció, majd pedig államcsőd lesz? valami minimális gazdasági ismeretek tán mégiscsak kellenének, ha valaki ilyesféle témához nyúl...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pénz az amit a közösség elfogad és jóváhagyja annak az értékét!!! Csókolom: Skóciában minden városnak van saját pénze, Svájcban minden kantonnak.... Magyarországon több mint egy tucat helyen helyi pénz. Azon Tessék elgondolkozni, hogy tulajdonkép hogyan is lett a pénznek annak a pénznek amit ma annak ismer a többség értéke! De szerintem ezt Önnek nem elmagyarázni, mert éppen olyan jól tudja mint én vagy bárki aki nyitott szemmel jár a gazdasági világban. Ön vagy tájékozatlan vagy éppen a bankárkaszt által fizetett bértollnok! Nos erre a válasz:
      terítsünk önnek mi van tarsolyában??? Itt van mérnök-fizikus, angol-és német felsőfokú szakmai nyelvvizsga, 13 év vállalatirányítási rendszerfejlesztés, IBS (International Business School Manageri szakvizsga), Marketing Manager, könyvelő, okleveles hangmérnök, multimédia fejlesztő grafikus, Két céget vezetek, számtalan nemzetközi partnerrel. Mindezt önerőből és nem csókosan. ÖNNEK MI VAN HA ÍGY LE MER DEGRADÁLNI! Legalább adja az arcát az írásához és nem beszari módon névtelenül frecsogjon!!

      Törlés
    2. Maradok Tisztelettel Aramis 1960, XXXXXX mert más fiókkal jelentkeztem be! Ja ön 2011 blogger-----rákapcsolt a baromságra az illuminati. Avagy boldogok a lelki szegények mert övék a mennyek országa!

      Törlés
  17. Believe in God and he will help !!! Együtt a fényben ......

    VálaszTörlés
  18. Aki a White dragonnak hisz... lehet talán rovatosabbnak kellene lennie : Nézzetek mit találtam: http://www.youtube.com/watch?v=eAkSUgJuZhY&feature=youtu.be

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, nem semmi "tervek". És hogy - hogy nem pont a Kárpátokból fognak felemelkedni a különböző nemzetek, hogy egyesülve segítsék a sárkányt legyőzni a kígyót? Mi a lóf.szt akartak ezzel üzenni a kínaiak? (már ha ők csinálták ezt a promó anyagot)

      Törlés
    2. pff... leszedték a videót...

      Törlés
    3. De gyorsan le szedték müködik ám a cenzúra.!

      Törlés
    4. Ere gondoltatok.?
      http://video.eurosport.pl/pilka-nozna/wtf-chinas-now-tv-promo_vid231714/

      Törlés
    5. Mi volt a videóban, amit leszedtek?

      Törlés
  19. Van időnk mindenre.:)


    Szatha juga = 1.728.000 földi év a treta + a kali juga ideje
    Treta juga = 1.296.000 földi év a dvapara + a kali juga ideje
    Dvapara juga = 864.000
    földi év kali juga idejének kétszerese
    Kali juga = 432.000
    földi év ennek a legvégén vagyunk most!


    együtt a 4 = ( Maha ) Csatur juga = 4.320.000 földi év ( MAHA = nagy )





    71 csatur juga = 306.720.000 földi év + 1 Szatha juga (vagy Krita juga) = 1.728.000 földi év
    =
    Manvantara = 308.448.000 földi év





    14 manvantara = 4.318.272.000 földi év + 1 Krita juga = 1.728.000 földi év
    =
    Kalpa = 4.320.000.000 földi év = 1000 Maha juga





    2 Kalpa = BRAHMA 1 NAPJA
    BRAHMA bolygólyán 720 Kalpa = 1 év ( 360 nap )



    Brahma 100 évig él

    311.040.000.000.000 ( Földi ) év
    ( 311.040 milliárd földi év az universum élete )






    Brahma = univerzum
    ( téridő; aranycsira )



    ( Vajon a bibliai teremtés 6 napja csak mese, vagy Brahma 6 napjáról van szó ? )


    5.184.000.000.000 Földi év
    (5.184 milliárd)




    A mostani tudomány szerint 15.000.000.000 éves az univerzum, melyet a kozmikus háttérsugárzásból következtetnek. De a Védák könyvében (tudás könyve) 311 040 milliárd földi évet olvasunk. A Védák könyve pedig nem vallási könyv, mert akkor az lenne a neve. Így az abban rejlő tudást már csak bebizonyítani kell, ha előre akarunk jutni. Megfejtésének titka, ha valaki a tudományt humán nyelven tudja leírni, és a humán meséket meg tudománynak értelmezni. Ez valóban nagy feladat, és a tudáshoz vezet.

    VálaszTörlés
  20. Az senkit nem zavar, hogy a cikkben prezentált megmozdulás éppen a nemzetek önrendelkezésének további csökkentése, és a globalizmus fokozása mellett kardoskodik?

    VálaszTörlés
  21. A video alatt az all, hogy a rendorok a sisakjukat a meleg miatt vettek le es nem azert mert a tuntetokkel voltak. A tuntetok kozul sokakat letartoztattak.

    "UPDATE 3. Dear friends. Thank you again for your solidarity. I just have to say about the police: they weren't supporting demonstration. Really. They took their helmets off just because it was too hot weather. I don't want to destroy your hopes, I myself would really love if police would became supporters of protests (demonstrants even had pretty cool transparents "Dear police, honestly, when was your last pay raise?" . But till now it wasn't so. They arrested hundreds of people instead."

    VálaszTörlés
  22. Egyébként annak ellenére, hogy maximálisan egyetértek az általad vázolt teljes képpel, sok infó téves. Skóciában az SNP párt akar elszakadni, a skótoknak rohadtul mindegy. Nem, hogy el van döntve, de még a népszavazás is majd évek múlva lesz megtartva. 5 éven belül nem szakadnak sehova, meg amúgy szerintem amblokk nem fognak elszakadni. A saját valutát meg nem tudom ki írta, de ekkora faszságot kérem azért ne írjon már senki. Ez a baj az összeesküvés elmélet hívők nagy részével. Hiába ott van elásva az igazság, olyan könnyen dobálózunk kreténségekkel. :) Eleve azt sem ártana kiemelni, hogy ezek nem NYOMTATOTT valuták. Amiről szó van az többnyire üzleti és digitális pénz. A svájci WIR is csak digitálisan létezik. Bár ez nem csökkenti a jelentőségét. :)

    VálaszTörlés
  23. A franc, az eleje meg lemaradt. Szóval Aramis-nak szólt. Nem tudnál esetleg egy külön cikkbe vagy blogba átvinni a fenti írást? Így elég nehéz linkelni. :)

    VálaszTörlés
  24. Aramis, xxxxx meg ami lof@xs vagy.

    Nem gondolod hogy a veres Amerika ellenes frocsogesed mar tobb mint faraszto?
    Barmily nepszeru is manapsag ez Magyarhonban. Mi taplalja vajjon ezt zagyvasagot, ha nem irigyseg? A ket ceg vezeto, mernok-fizikus, angol-nemet hangmernok, es meg ki tudja mi mas kepesiteseiddel nem lehetsz ilyen ordatlan gyulolkodo idiota. Vagy talan megis?
    Jovobe lato kepessegeid, es ahogy megmondod a frankot, hanyingerrel tolt el.
    Elofordulhat hogy a vilag osszes problemajanak, beleertve termeszeti katasztrofakat, es napkitorest nem az USA az oka. Elo. De nem a te kodos agyadban.
    Tisztelettel az osszes titulosodnak: Nagyon hulye vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A cionista klikk az usa élén az, ami gyűlöl mindent és mindenkit, aki nem hódol be neki. Véres háborúkat indít ensz felhatalmazás nélkül. ÉLŐSKÖDIK a globális gazdaságon, mivel nem termel annyit, mint amennyit elfogyaszt. Korlátlanul eladósodik, értéktelen játékpénzt nyom, melynek használatára rákényszeríti akit lehet.

      Persze pontosan tudod, hogy hazudsz "Robert Szucs", a jelek szerint te is cionista vagy. Idegenszívű, idegenben élő cinikus hazudozó. A napkitörések sem épp jó példa, tekintve a skalárfegyverekkel végzett sötét katonai kísérleteiket...

      http://www.nemenyi.net/default.asp?SID=0&Cal=&AID=0&Direkt=102081

      Lovas István írásait ismerve is, elég sok van usrael rovásán...

      Törlés