2012. május 16., szerda

Kritika az Occupy Hungary-nak és a "rendszer" valódi elemzése – Máté Tamás



Máté Tamás (Etam Samat) FaceBook-os bejegyzését teljes egészében tesszük közzé:
“A saját érdeketekben muszáj leírnom, hogy mit gondolok a mozgalomról. Szókimondó leszek. Ami a szívemen, az a számon. Nem célom senkit sem megbántani semmilyen módon, ezért kérlek titeket tegyétek félre most az ego-tokat és ne azt nézzétek, hogy ki írja ezeket a sorokat, hanem, hogy mit mond és milyen érvekkel támassza azt alá. Nem fogom kerülni a forró kását és hosszasan gondolkodni szavakon, hogy azok a lehető legfinomabb pofonokat adják a lelketeknek.”
Bizony megmondom keményen és kegyetlenül őszintén, hogy: Elképesztően amatőrök vagytok. Egyszerűen rossz nézni, amit csináltok. Komolyan. Semmilyen célotokat sem fogjátok így elérni és még azt a pár embert is hamis hitbe ringatjátok, aki veletek tart.Teljességgel rossz a helyzetértékelésetek. Azt hiszitek (kénytelen vagyok hitről beszélni, mert láthatólag nincs meg a tudás bennetek a helyzetfelismeréshez), hogy a világ gondjai elsősorban a korrupt politikusok miatt keletkeztek. Ti a politikusoktól követeltek olyan dolgokat, amelyeket úgy hiszitek nekik módjukban áll vagy állna ill. kellene megadni nektek, nekünk a 99%-nak. Ez csak elvileg van így. A politikusok nem értenek semmihez (általában) csak ahhoz, hogy hogyan szerezzenek maguknak hatalmat. Magának a szónak a jelentése is erre vezethető vissza, ha jól tudom. Aki meg a hatalomért küzd már eleve alkalmatlan olyan szerepre, ami arról szól, hogy szolgáljon. Holott elvárható módon az lenne a dolga.
A RENDSZER a rossz, aminek az egyik (látható) megnyilvánulása a politikus, aki maga is ember, épp ezért gyarló.. és mint látszik, nem kicsit az. Ne várjátok, hogy most előálljak egy listával arról, hogy ki és mennyit lopott, mert nincs ilyen listám, de ha vettek egy vagy két pillantást az elmúlt 22 év jelentősebb gazdasági, társadalmi mutatóira, akkor nem lesz kérdés, hogy rengeteg pénz tűnt el. Amióta “rendszerváltás” volt minden mutató romlott vagy stagnál és ez annak ellenére van így, hogy elég szép számban váltották egymást a különböző kormányok a szakértőikkel együtt Magyarország (és a többi ország) élén. Idealisták vagytok, mert hinni akartok. De a hit nem elég. A hit évezredek óta csak arra jó (a reménnyel karöltve), hogy tehetetlenségre kárhoztassa azokat, akik -ha felismernék- cselekedhetnének is. Felelősen. De a hit és a remény levette ezt a terhet az emberek válláról, mert mindenki jobban szereti, ha nem kell csinálnia semmit, amíg mások (politikusok, szakértők vagy maga Isten) majd megoldják a problémákat. Ám a problémák sosem fognak megoldódni, mert pont ezért keletkeznek. A hit miatt, hogy majd mások… pedig nem.. Ti elkezdtetek kilendülni ebből és cselekedni akartok. Lelkesek vagytok de naivak.
Magyarországon nem volt rendszerváltás. Helyesebb lenne azt mondani, hogy módszerváltás volt. Érdemes megnézni mikor csatlakoztunk a Valuta alaphoz, mert nem 1990-ben, hanem jóval előtte (http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=98200006.TVR). Vagy itt van a társasági törvény ( http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8578), ami szintén 1990 előtt lett megalkotva. Egyszerüen nem létezett olyan, hogy rendszerváltás, mert az azt lehetővé törvényeket már jóval előtte meghozták és akkoriban még csak sejteni sem lehetett, hogy a Szovjetúnió máról-holnapra összeomlik. Akkor meg mégis hogy lehetséges ez? Csak úgy, hogy előre tudták, hogy “mi következik”. Bármennyire is nem szeretem téma ez mégis azt kell mondjam, az összeesküvés elméletek igazak. Mindenről kiderült már, hogy pontosan a fordítottja igaz és ehhez nem kell már titkos levéltárakba menni, mert minden fent van a neten, csak kellő időt kell rá fordítani, hogy az ember összeszedje a legrelevánsabb eseteket, majd összeillesztve azokat rádöbbenjen, minden igaz, amit az “összeesküvés-elmélet hívők” állítanak. Nem kisebb emberek nyilatkoznak ebben a témában, mint amerikai elnökök és politikai tanácsadók és már a 60-as évektől kezdődően. Ismétlem: minden fent van a neten és nem kívánom hivatkozások tengerét ide beilleszteni, hogy bizonyítsam az igazamat.
Nem is akarom, hogy elhiggyétek. Én azt akarom, hogy ALAPOSAN járjatok a dolgok után. Olvassatok. Sokat. Mert amivel ti próbálkoztok… nos az szánalmas.. nincs jobb szó rá és ne vegyétek sértésnek, együttérző szánalom ez, mert szeretném ha sikeresebbek lennétek. És ez még úgy sem könnyű, hogy az ember csak közelítőleg is tisztában van a helyzettel. Az országokat nem a kormányok irányítják (Orbán Viktor: “Magyarország elérte külpolitikai önrendelkezésének maximumát”, majd a készülő új világrendről beszél, Youtube-on fenn van valahol, keressetek rá). Ahogy Drábik János mondja, itt csak két hatalom “küzd” egymással és ezek nem mások, mint a szervezet MAGÁN-hatalom és a szervezett KÖZ-hatalom. Azért írtam idézőjelbe a küzd szót, mert a kormány elvileg közhatalmat birtokol ám nem küzd. A kormányok kiszolgálói ennek a szervezett magán hatalomnak, még durvábban fogalmazva hazaárulók. Hiába Orbán gazdasági “szabadságharca”, ha közben meg tudjuk, hogy a felháborító tartalmú szerződést a valuta alappal (amely szintén felér egy hazaárulással) viszont nem akarják megszüntetni és az erről szóló szavazáson egységesen nyomnak nemet a függetlenségre.  Nincsenek pártok. Nincs olyan, hogy baloldal meg jobb oldal.
Ezek a gumicsontok az embereknek, hogy rágódhassanak rajta melyiket is válasszák, miközben a pártok vezetése (mert el tudom képzelni -tudván mekkora sötétség honol a fejekben- hogy a tagok között van egy-két jószándékú, ám ostoba képviselő is) kiszolgáltatja az országot szőröstül-bőröstűl idegen érdekeknek. Ma Magyarországon ALKOTMÁNYELLENES PUCCS van. Ez a helyzet. És erre a helyzetre kellene valami megoldást találni. És akkor jöttök ti és mit tesztek? Demokráciát követeltek. Maroknyian (amiről persze nem feltétlenül ti tehettek, csak azért jegyzem meg, mert így még abszurdabb). Diktatúra van. Egy diktatúrában meg hiába követelőzől, nem lesz eredménye. Persze mondhatjátok, hogy nincs diktatúra, de szeretném nektek elmondani, hogy nem csak az a diktatúra, ahol bakanccsal tapossák az embereket. A diktatúra az az, ami rákényszerít valamit az emberek tömegeire, egy országra. Az már egy másik kérdés, hogy ennek az országnak (és a legtöbbnek) a lakossága olyan szinten van lebutítva, hogy ezt fel sem ismeri, attól az még diktátum.
1945-ben megszünt a királyság intézménye Magyarországon és megteremtődött a lehetősége annak, hogy a népszuverenitás elve érvényesüljön (amely 1848 áprilisában került bele az alkotmányba, amikor is a nemesek választójogát kiterjesztették a polgárokra is). Mi is az a népszuverenitás? Egy olyan elv, amely a hatalom eredetét a néptől származtatja. Ez az elv tette lehetőve, hogy 1848-tól a szélesebb lakosság is beleszóljon sorsának alakulásába, hiszen a népszuverenitás egy közösségi jog. Mivel a királyság (illegitim módon – ezért is a sok szent-korona tanos, meg értékrendes szervezet) megszünt 1945-ben, a szent korona (Istentől származtatott) hatalma is megszünt és maradt a népszuverenitás. Gondolkodjunk logikusan. Ha van egy közösség és annak a közösségnek van egy joga, hogy sorsát maga alakítsa, vajon mi lehet ennek a jognak a legmagasabb megnyilvánulási formája? Ha mindenki beleszólhat a dolgokba. Ma ezt úgy hívják, hogy közvetlen demokrácia.
Hogyan tud mindenki (a nép) beleszólni a dolgokba? Úgy, hogy megalkotja a nép azokat a szabályokat, törvényeket, amik a legszélesebb társadalmi rétegek érdekeit felölelik és képviselik (ebben az esetben egy adott országot értve ez alatt és annak minden lakóját) majd ezeket egy szerződésbe foglalják. Ez az Alkotmány. Ennek megalkotása a közösségi jog legmagasabb foka, az ún. anyajog. Az alkotmány megalkotása után megteheti a nép azt is, hogy képviselőket választ magának (közvetett vagy képviseleti demokrácia) és megbízza a képviselőket, hogy ők alkossanak törvényeket, amik összhangban vannak az alkotmánnyal. Ezt hívják származtatott jognak. Mi történt 1945 után? 1949-ben jött Rákosi és úgy döntött, hogy majd ő alkotmányt ír. Nem a nép. Ő és képviselői. Jól tudjuk, hogy ez diktatúra volt. A képviselők önmagukat hatalmazták fel alkotmányozó joggal, holott erre csak a népnek van joga, amely nép ezt a jogát a népszuverenitás elve alapján gyakorolhatja, ha csak nem mond le róla.
Lemondott a nép erről a jogáról 1949-ben? Nem. Megszületett a Rákosi diktatúra és annak alkotmánya, amibe belevették a népszuverenitás elvét (mert a kommunizmus igazolásához kihagyhatatlan volt), de azt nem terjesztették ki mindenkire (“Minden hatalom a dolgozó népé”) és hát tudjuk, hogy mi történt azokkal, akik tiltakoztak… aztán jött Kádár majd 1990, az első szabad választások. Szabadon megválaszthattuk, hogy mely képviselők alkossanak törvényt. Mi történt 1990-ben? A képviselők alkotmányozásba kezdtek. Megintcsak a nép nélkül. Tehát folytatták az illegitim hatalomgyakorlást, ám annyira pofátlanok nem voltak, hogy a népszuverenitás elvét meg merjék tagadni. Az addigi “sztálinista” alkotmányt gyakorlatilag 100 %-ban átírták és ezt széleskörű szakmai egyeztetéssel tették, ami úgy-ahogy legitimizálta.
De a legfontosabb: IDEIGLENES alkotmányt írtak!!! A preambulumban ez áll: “A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállambavaló békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés – hazánk új Alkotmányának elfogadásáig – Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg”, majd közvetlenül utána: “(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.” Nem logikus a sorrend de a lényeg benne van: MINDEN hatalom a népé. …VALAMINT közvetlenül gyakorolja… sőt, 1997-ig még az is benne volt az alkotmányban (igaz ez már csak leszűkítése a népszuverenitásnak) , hogy új alkotmányt CSAK referendummal lehet elfogadni, azaz népszavazással! És hogy lássék, mennyire nincs jobb meg baloldal, ezt a pontot az akkor hatalmon lévő MSZP-SZDSZ kormány húzta ki az alkotmányból.. Aztán jött Viktor egyszer és most másodszor és mit csinált? Alkotmányozni kezdett. Tegyük fel újra a kérdést. Lemondott a nép az alkotmányozó jogáról? Nem. Mi történt? Rákosival megegyezőleg Orbán Viktor is úgy döntött, hogy neki és képviselő társainak (akiket személyesen ő választ ki, ezzel megvalósítva a kizárólagos hatalomra való törekvést is, melyet még az alaptörvény is tilt és ellene jogos és kötelező érvényű fellépésre szólít fel minden állampolgárt.
Személyessége meg a FIDESZ alapszabályából derül ki) van alkotmányozó joga. Pedig nincs. És mi kerül bele az alaptörvénybe? Hát ezek: “A közhatalom forrása a nép” A “köz” szótoldalék egy nappal a zárószavazást megelőzően került bele, a tervezetben nem szerepelt.. Mit jelent ez? Hogy a nép CSAK a képviseleti szervek hatalmának a forrása. Holott MINDEN hatalom tőle ered. Még az esetlegesen a képviselőre ruházott alkotmányozó hatalom is. De ez a mondat pontosan azt jelenti, hogy a képviselő ezt a jogot a magáének vallja. Holott nem az övé!!! Mert erről a hatalmáról a nép sohasem mondott le!!! Lehet csűrni-csavarni (mint ahogy teszik is a jól fizetett hazaárulók, csak szemezgessetek a gugli nyújtotta kínálatból), hogy mit is jelent a népszuverenitás meg, hogy hogyan kell értelmezni, csak semmi értelme. Mert bármilyen elvet is veszünk alapul, ha a teljességre törekszünk, akkor a lehető legmegengedőbbnek kell lennünk. Mindent bele kell vegyünk egy elvbe, ami csak belefér. Aztán ha a környezet és a “kialakult” jogrend nem teszi lehetővé a maximális alkalmazást, kell úgy korlátoznunk ezt az elvet, hogy a lehető legoptimálisabban (a korlátozás ellenére) lássa el feladatát. Jelen esetben a nép megtévesztését és gumicsonttal való megetetését, hogy úgy látszódjon, hogy minden az ő érdekében történik, miközben napnál is világosabban látható világszerte, hogy nem.
A jogrend kialakulása meg azért van idézőjelben, mert az egyáltalán nem alakul, mint teszem azt, az időjárás (bár már talán ez sem jó példa elnézve a sok csíkot az égen), hanem alakítják. Nagyon is tudatosan. Minden forradalom, ami kirobbant világunkban, nem magától robbant ki, hanem kirobbantották. Csakúgy, mint a háborúkat. Erre vonatkozó oldalak ezrei, ha nem tízezrei szintén megtalálhatóak a neten, csak éles elme és józan paraszti ész kell ahhoz, hogy átlássa az ember az összefüggéseket és ne a hazug történelemkönyveknek higgyen. “A történelmet a győztesek írják”. Nem csak egy hangzatos, ám tartalom nélküli mondás ez ám, hanem nagyon is igaz.. És a győztesek írják a jogot is. Tehát visszatérve: ma, a kialakult jogrendben szerintetek nem lehetséges, hogy egy nép alkosson magának alkotmányt és ezért -kényszerből- azt a képviselők kell, hogy megalkossák? Mert ők azt mondják. Miközben ezzel a joggal nem rendelkeznek. Azt a jogot is tőlünk kapták, hogy képviseljenek bennünket. Na de hogy! Mert a választó és a képviselő közötti jogi viszony egyből megszűnik, amint véget érnek a választások! nem kötelesek betartani az ígéreteiket (mint ahogy nem is tartják), még az esküjüket sem ( hisz a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Alkotmányára esküdtek fel nem pedig a Magyarország nevű új állam alaptörvényére, amely államot szintén nem volt joguk megalkotni! És a magyar “jogrend” hiányosságából fakadóan ez az esküszegés nem is szankcionálható!) és ugye nem visszahívhatóak. Ilyen állapotok között nem lehetséges, hogy egy nép feleősen végre megalkossa a saját alkotmányát?!?
Ha tényleg paradigmát akartok váltani, akkor ez a minimum kiinduló pont, nem pedig az, hogy táblácskáitokkal menetelve az utcán azt kiabáljátok, hogy: “demokráciát!” meg hogy: “Miénk az utca!”, miközben családokat lakoltatnak ki! Értitek már, hogy miről beszélek? Csak egy dolgot követelhettek, ha komolyan gondoljátok magatokat és az az, hogy a hatalmat ideiglenesen BIRTOKLÓK (találóbb a bitorlók kifejezés) adják vissza ezt az IDEIGLENESEN rájuk ruházott hatalmat nektek, nekünk, a hatalom TULAJDONOSAINAK! Hát őszintén remélem, hogy most AHA! élményben van részetek, annál is inkább, mert már vagy 4 órája ezt a levelet írom és még mindig nem értem a végére… Tehát mi történt ebben az országban? A hatalom ideiglenes birtokosai megfosztották a hatalom tulajdonosait a tulajdonától. Az albérlő kijelentette a főbérlőnek, hogy a lakás az az övé. Hihetetlen. Pedig igaz. És hogy tovább menjek: az alaptörvény miután a népet csupán csak a közhatalom forrásává degradálja, így folytatja: “A nép a hatalmát választott képviselõi útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.” Kivételesen. Majd ha ők úgy látják jónak. De nézzük, miről nem lehet népszavazást tartani az alaptörvény szerint: “Nem lehet országos népszavazást tartania) az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésrõl;” Hmm.. Tehát a magyar nép nem gyakorolhatja a népszuverenitásból következő LEGALAPVETŐBB jogát. A magyar nép önrendelkezése ezzel a mondattal megszünt létezni.
A magyar nép viszont továbbra is választhat az elétett bábokból, akik -ha akarják 2/3-os többséggel (volt az egyébként 4/5-ös is csak azt is törölték)- modosíthatják az alaptörvényt vagy alkothatnak újat. De csak ők! A képviselők. És érdekes módon az ellenzéki képviselők nem támadják ám a FIDESZT azok miatt a dolgok miatt, amiket ide leírtam. Se a Szolidaritás mozgalom. Vajon miért? ……… Ennyi. Jó reggelt kívánok (duplán, mert közben tényleg reggel lett). Mindezek közben példátlan módon és a pofátlanság netovábbjaként megszüntették a szociális ellátás rendszerét (mert ezentúl csak „törekednek” rá), ellopták a magánnyugdíj vagyont és elherdálták, szerzett jogokat(!) vettek el (korengedményes nyugdíjak), de ugyanekkor alaptörvényben rögzítették az államadósság további alázatos fizetését.. Amit hogy kívánnak fizetni? Hát megszorításokkal, új adókkal és, hogy ha még nem áll égnek a hajatok, akkor most fog:
a ti és gyermekeitek anyakönyvi kivonatán található szám (a regisztrációs szám) a jelzálog, hogy fogjátok is fizetni. Regisztrációs szám. Regis. A királyé… És ki a király? Javaslom, ha mélyebben el akartok merülni a nyúl üregében, akkor a Vatikán és úgy általában a vallás és állam kapcsolata irányába tapogatózzatok tovább… !!! 
Minden, MINDEN azon áll vagy bukik, hogy sikerül e a népnek IDŐBEN felébrednie ebből a rémálomból és végre a saját lábára állva alkotmányozásba kezdenie. Mint Svájcban. Ott a példa. Amit egy ország sem utánoz. Egyedülálló a világon. Folyamatosan a nép alkotmányoz, van közösségi pénzük (a WIR, ami csaknem a GDP felét kiteszi) és független, semleges ország. És nem a bankrendszere miatt. Naivság ezt “hinni”, főleg, hogy létezik Wall Street (pont ti ne tudnátok?), meg City of London (ami bármíly hihetetlennek is tűnik, de szó szerint állam az államban, csakúgy, mint a Vatikán)… Kezdek fáradni és mivel úgy gondolom a lényeget már leírtam, lassan befejezem ezt a “kritikát”, amely nem is a mozgalmatok kritikája lett végül annyira, mint a rendszeré, de csak remélni tudom, hogy mostanra már nem bánjátok.
Összefoglalva: ha támadtok valamit, olyat kell, hogy támadjatok, ami a rendszer alapját képezi. Ellenkező esetben csak a felszínt karcolgatjátok vagy még azt sem. A rendszer alapja az alaptörvény. Ha annak érvényessége kérdésessé válik, akkor esély van arra, hogy minden boruljon és olyan “világ” jöjjön, amilyet megálmodtatok magatoknak, ti, mi, a 99%.
Ehhez “felhasználhatjátok” az Occupy nevet, mert a sajtó néha hajlandó foglalkozni vele, de ne legyenek illúzióitok, csak azért teszi, mert nem lát bennetek veszélyt. Hiszen nincs koherensen megfogalmazott célotok, ergo nem jelentetek veszélyt a “hatalomra”. Viszont arra pont jól ki lehet használni a mozgalmatokat (tán Soros is ezért támogatja, támogatta), hogy a nép megnyugodjon, hogy itt-ott olvashat arról, hogy a 99% -akiket ebben az országban legutóbb 75-en képviseltetek, képviseltünk- kivonult az utcára tiltakozni a táblácskáival és közben demokráciáért kiabált. És a nép nyugodtan hátradőlhet megint, hogy majd mások -ti vagy a képviselők, mindegy- megoldják a problémáját, amit maga képtelen, mert nincs felelősségérzete az agymosás és a megfélemlítés következtében… és a rablás viszonylagos nyugalomban mehet tovább… de ez nem fog örökké tartani és amikor eljutunk arra a pontra, hogy elég, mert már mindenünket elvették és jópáran fegyvert ragadnak, akkor bevetik majd az erőszakot (elég csak egy pillantást vetni egy TEK-esre. jobban felszerelt, mint egy Afganisztánban szolgáló katona) és becsippelnek mindenkit, ahogy azt eltervezték.
Mindezt persze pontosan időzítve… Mondhatjuk most még eltűrnek titeket… Ti vagytok a bekalkulált és szükséges hangulatfokozók.. és nagyon fogytán az időnk.. Tehát ne emberek tanácsát tartsatok, ahol olyan -egyáltalán nem építő jellegű- “javaslatok” hangzanak el, mint, hogy: “Olvassunk Marxot” meg anonim alkoholisták klubbjára emlékeztető ön-ömlengések, mint: “Elnézést, hogy segítettem lebontani a demokráciát, mert a Fideszre szavaztam”, hanem támadjátok olyan ponton a rendszert, amit megérez és nem utolsó sorban, ami JOGos. Az ő fegyverükkel tudjátok legyőzni őket és ezt ők is jól tudják.. Nem véletlenül hívják az alaptörvényt Magyarország alaptörvényének és nem a magyar nép alaptörvényének…Nem véletlenül hallgatják agyon ezt az egész népszuverenitás kérdést. Én, mint “Egységfrontos” már csak tudom. Minden létező jogi tanszéknek, sajtónak, és jópár nagykövetségnek írtunk, ám választ sehonnan sem kaptunk. Nem véletlenül.. Az Egységfronttal kapcsolatban még annyit, hogy mindenki a mozgalom tagja automatikusan, aki nép által alkotott alkotmányt akar. Hívják Kovács jánosnak vagy Occupy Hungary-nak az illetőt vagy a mozgalmat. Ez az egész, amit én, mi vagy ti csináltok, csinálunk nem az Occupyról vagy az Egységfrontról, nem az EGO-nkról szól, hanem az emberekről. Rólunk. Mi csak azért választottuk az Egységfront nevet, mert a nép által alkotott alkotmány célja miatt törmörültünk egységbe és mivel háborús helyzet van, a fronton a helyünk, ha bejön ez valakinek, ha nem.
A végén ha megvalósul az összefogás, merem állítani egyetlen egy Egységfrontos sem fog tiltakozni az ellen, hogy ezt az egységet úgy hívják, hogy 99%. Teszem azt. Sok internetes és nem internetes “jóslat” szól arról, hogy Magyarország újból felemelkedik és pédát mutat a világnak. Én “hiszem” hogy így lesz és mivel tudom is, teszek is érte. Veletek együtt.Munkátokhoz szívből kívánok sok sikert és kitartást!
Máté Tamás”

16 megjegyzés:

  1. Megszívlelendő, ki se kell találni, csak a mai viszonyokhoz idomítani: http://hu.wikipedia.org/wiki/Passz%C3%ADv_ellen%C3%A1ll%C3%A1s

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó írás, ajánlottam mindenkinek hogy olvassa el. Egy apró megjegyzésem lenne. Szerinted az Alkotmány nem pont az a játék a hatalom kezében, hogy "ok tegyünk oda valamit a népnek aminek pátosza van és higgyen benne aki akar?" mert jelenleg is vagy figyelembe veszik az alkotmányt vagy nem - nem csak Magyarországon más országban is sokszor hallani hogy megszegik. Egyébként én is fontosnak tartanám hogy a nép írja akár meg az Alkotmányát.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Videók a május 12-i nemzetközi akciónapunk kapcsán:
    http://www.noltv.hu/video/4343.html
    http://index.hu/video/2012/05/13/occupy/

    VálaszTörlés
  5. Briliáns elemzés, gratulálok Máténak! Most már csak feljebb kellene emelkedjen egy kissé, és magasabb távlatból megvizsgálnia, hogy ez a Rendszer valójában mi célt szolgál. Ha ügyesen gondolkodik, hamarosan továbbléphet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mazsola: Ez érdekel engem, kifejtenéd bővebben?

      Törlés
  6. Bennem már egy ideje fogalmazódik a kérdés, h nekünk jobb lenne egy szakrális király? Aki valóban a nép érdekeit nézi, és nem a hatalom az elsődleges célja. A Szent Korona égisze alatt egy valóban működő demokráciát létrehozva.
    Hmm talán Nostradamus, Pio atya és még talán mások is, látták ezt előre?

    VálaszTörlés
  7. Nagyon Igazak a leírtak. Egy baj van ezzel csak. A hatalom természete. Mert az olyan, hogy erő az alapja. Akinél van az erő, azé a hatalom, és lehet ellene tiltakozni meg bármit tenni, de a rendőrség, vagy a katonaság ellen tehetetlen az átlagember. Jog ide vagy oda. Viszont még egy nagyon fontos természete van a hatalomnak. Az, hogy addig tart amíg az emberek és elsősorban az erőt képviselő réteg (fegyveres erők, bíróságok) hisznek benne, vagy nevezzük úgy: elfogadják azt A hatalomnak. Mivel azonban általában ezen erő képviselőinek a puszta létük függ a hatalom birtokosaitól, ezért általában a hitük, és hűségük addig tart, amíg nem jön egy erősebb hatalom, ami megdönti az eddigit. A másik lehetősség, amikor rádöbbennek, hogy tulajdonképpen náluk van az erő, és ezáltal a hatalom is. Ezeket nevezzük puccsnak.
    Még egy törvényszerűséget ide kell soroljak. A hatalomnak elsődleges célja mindig, hogy megtartsa a hatalmát, tehát sohasem fogja megengedni, hogy olyan dolgok történjenek, amik veszélyeztetnék, vagy gyengítenék a hatalmát. Csak ha rákényszerül valamilyen okból. Ezért magától nem fog belemenni abba, hogy tőle elvegyék a hatalmat, vagy gyengítsék azt bizonyos alapjogokra hivatkozva. Lásd Románia és az Erdélyi Magyarság esete. Mindenki tudja, hogy a legerősebb elfogadott jog a népek önrendelkezési joga. De ki nem szarja ezt le, ha az érdeke úgy kívánja és nála van az erő? Úgy is mondhatnám joga annak van, akinek ereje van azt kivívni, vagy megalkotni. Aki gyenge hozzá annak nincs joga! Ugyanis a jog olyan, hogy lehet adni venni. Akár pénzért is lehet vásárolni. Csak erő kell hozzá! (a pénz manapság erő)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.youtube.com/watch?v=ZXw4_bG3ovQ

      Az első 30 másodperc...

      Törlés
  8. ezt még szeretettel küldöm a Magyar Testvéreimnek, sajnos a Csik zenekar általit letiltották a youtoubról

    http://www.youtube.com/watch?v=2k8onUItyuU&feature=results_video&playnext=1&list=PLE76DB2C410E630F2

    VálaszTörlés
  9. Ejha! Na ez igen :) Tisztelet! Nagyon tetszett az olvasmány, igaz egy kicsit hiányoltam a mélyebb rétegeket :) Szerintem még jóval lejjebb lehetne ereszkedni abba a bizonyos üregbe. A szerző szavaival élve; "csak a felszínt karcolgatjátok"... na de azt cudarul :D Gratula!

    VálaszTörlés
  10. Kedves Máté! Hát ez gyönyörü volt ! Viszont ezért kár volt koptatnod a billentyüket,(ha már a kioktató hangvételben vagyunk)mert azt gondolom,hogy ezen lap olvasói,mind tisztában vannak azzal amiket leirtál(nagyvonalakban).Tehát mondj valami okosat,mert mi elképesztően naivak és amatőrők vagyunk.Segits kérlek!Mi legyen a következő lépés?Fussunk össze valahol,válasszunk vezetőket, alkossunk szabályokat meg törvényeket???!!Vagy menjünk ki az utcára tüntetni? Szervezd meg! Akkor megyünk!Az emberek jelentős hányada azt sem tudja mi a helyzet!Lesik az RTL-t , a valóság show-kat,és azon agyalnak,hogyan maradjanak fenn a sz@r tetején.Bölcsek vagyunk mind,mert azzá tett a XXI.század.Valaki tudja és van aki majd megtudja.

    VálaszTörlés
  11. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=4PyQNEwGmqk

    VálaszTörlés
  12. @ manesz68

    Nem ide, nekünk írta Máté a cikket, hanem a facebookra, az O.H.-nak címezve.

    @ berczy

    Nem akarlak befolyásolni, ezért csak annyit írok, hogy számomra volt egy holtpont, amikortól nem ellenségnek tekintettem a "gonosz háttérhatalmat", hanem lehetőségnek. Lehetőség abból a szempontból, hogy kiugrasztottak a bokorból. Az ő egyre látványosabb tevékenységük révén ébredtem fel, és kezdtem el keresni a saját valóságomat, tehát tulajdonképpen nekik köszönhetem hogy odáig jutottam ameddig. A háttérhatalom = katalizátor, mely segít felébredni ebből az illúzióból. Legalábbis annak, akinek elege van a repedező tojásfalakból, és hajlandó keresni a kiutat. Ha valóban öntudatra ébredsz, és rájössz, hogy Te itt egy átutazó tanuló vagy, ideiglenes iskolai köpenyben, onnantól kezdve a Drábik-féle riogatások, a Haarpolás, a kemtrélek, a "válságolás" és az összes többi játékelemek nem árthatnak neked.

    VálaszTörlés
  13. ha még nem hallottátok :

    http://www.youtube.com/watch?v=PDNzj9L1ETY&feature=player_embedded

    VálaszTörlés