2012. február 3., péntek

MALÉV - Élt 65 évet...eladták, kifosztották, felszámolták - Videó az igazságról


Nem sokkal este 7 óra előtt elindult az első két lízingelt Malév Boeing 737-es a Liszt Ferenc repülőtérről az írországi Shannonba, az International Lease Finance Corporation (ILFC) központjába - derült ki a flightradar24.net online radarképéből.


Az első gép, amely felszállt, a Malév 737-800-as típusú, HA-LOU lajstromjelű gépe volt, amely a flottában egyedülálló, oneworld festéssel rendelkezik. Az úgynevezett közelkörzeti légiirányítónak a pilóta a bejelentkezést követően azt mondta: "indul a fekete sereg".
Az utolsó beszélgetés rögzítve :


A gép, miután megtett egy iskolakört, pár méterrel a repülőtér fölött áthúzott és repülős szokások szerint "elköszönt" az eddigi bázisául szolgáló repülőtértől. A pilóta megköszönte a légiforgalmi irányítónak az évtizedes munkát, és azt mondta: "reméljük, lesz még Malév hívójel az éterben".
Este 8 óráig még egy gép, a HA-LOH lajstromjelű Boeing szállt még fel, ezzel három 737-800-as Boeing hagyta el eddig a Liszt Ferenc repteret.



A KÖVETKEZŐ FILMBŐL mindent megtudhattok, kinek milyen szerepe volt, hogy idáig jutottunk! Pár perc, de mindent meg fogsz érteni! 

4 megjegyzés:

  1. orbán és csapata, és az egész mostani parlament egy hazaáruló banda!

    Magyarország legyen a magyaroké, az országot magyar emberek vezessék! Szép lassan mindenünket elveszik, az életünket is. Vagy felébredünk és összefogva kiállunk harcosan a jogainkért és országunkért, vagy eltűnünk a Földről. Ilyen végletes és drámai a helyzetünk.

    http://www.youtube.com/watch?v=GdYkL5e4VEI

    VálaszTörlés
  2. Egy kis szemnyitogató, lehet nem mindenki látja ilyen tisztán a tényeket, ha csak egy embernek segít "ébredni", már megérte.

    http://www.youtube.com/watch?v=_dUSCaq9LJ8&feature=player_embedded#!

    VálaszTörlés
  3. Nem tudom h jól megnézted-e a filmet, meg egyébként is ha csak belegondolsz, ehhez a legkevesebb köze Orbán és csapatának van, mivel nem is voltak kormányon akkor, csak 1998-2002között. A Kínaiakat is visszautasították most mikor megindult a tervezett támadás a devizánk ellen, a Kínaiak mindössze az ivóvízkészletünk egy részét szerették volna megkapni, cserébe vettek volna államkötvényt....hát az Orbán nem adta.
    Tényleg jó lenne már ébredni, h mi is történik a világban és nem csak az RTL klubbot nézni...

    VálaszTörlés
  4. A hozzászólásokkal teljes mértékben egyetértek. Ez nem a FIDESZ hibája!
    Előző kormányunkat kelelne számonkérni.
    És azt az akkori minisztert, aki most egy fapados légitársaság, igazgatóságának tagjaként, lobbizik a Malév ellen.
    És még egy kérdés: Mi lessz a "Repülős Gizivel? "

    VálaszTörlés