2013. augusztus 4., vasárnap

Két világháború közötti szünet végéhez közeledünk-Orosz Hadtudományi Akadémia kutatói szerint - OBLIVION


Végéhez közeledik az a szünet, amelyet az emberiség kapott a harmadik és negyedik világháború között. Ezt a következtetést vonják le az Orosz Hadtudományi Akadémia kutatói, a Kondratyev-féle ciklus elméletből kiindulva. 
Hogy miért nem vettük észre, hogy a harmadik átrendeződés már megtörtént, ez kiderül cikkből. De elég ha megnézzük a világ geopolitikai térképét jelenleg és rájövünk magunktól is. Itt vagyunk egy változás és a világ újrafelosztásának küszöbén, egy gazdasági ciklus végórájában, szóval ezt mindenki érzi is.
Csak egy kis megjegyzés a részemről:
Tudjátok, hogy sokat szoktam foglalkozni azzal, hogy milyen üzenetek és szimbólumok vannak "elrejtve" egy-egy filmben, illetve milyen üzeneteket közvetítenek....

Jelenleg és már jó ideje nagyon érdekes és ambivalens érzéseket kiváltó üzeneteket kapunk az Illuminati irányította filmipar alkotóitól is, és a kellő figyelemfelhívást és felkészítést arra, amire valójában nem is lehet felkészülni. 
Vannak kis gagyi, de mégis hatékony (Teaser-sokkolóhoz, TSA-röntgenezéshez hozzászoktató) rajzfilmek is, mint a kis aranyos GRU2 az Illumination Entertainment (!!!) -től a kis egyszemű bigyókkal. De ennél sokkal nagyszabásúbb alkotások is. 

Ha kicsit ironikus akarnék lenni, meg vagyok elégedve velük, igazán kitesznek magukért mostanában, mióta folyik a felkészítés és "szükség lesz hamarosan Noe bárkájára" .....After Earth, World War Z, Oblivion és ELYSIUM.... Monumentális alkotások és tudjuk persze, nem csak a szórakoztatásunkra.... Még ha annak is tűnik, mindez 3D-ben....



Az OBLIVION (Feledés) sem okozott csalódást, rengeteg mögöttes tartalommal és átvitt értelmű üzenetekkel rendelkezik. A legdurvább altató és dezinformáló külső központ, ami mindenkivel egy másfajta valóságot és célt hitet el...de nem akarok spoilerezni....

Ez teljesen szubjektív tudom, de Tom Cruise mint színész szerintem nagyon jó és mivel felső körökkel is kapcsolata van és ugye volt a szcientológiával is (ami minden sallangot és eredetét vizsgálva tartogat meglepetéseket, ha valaki kutatgat...) , így tudtam, hogy valami lesz a filmben, amit üzenni akarnak. 
Hasonlóan Tom Hanks-hez, aki ugyanilyen vagy ennél is "nagyobb jel" még. Ha ő ott van, mint pl. a Felhőatlaszban vagy a Da Vinci Kód és társai, akkor tudom, hogy "jön az üzenet", csak át kell venni....  (Ezek most csak úgy eszembe jutottak, elnézést a hosszabb szövegelésemért  - SBG Buddha)


(Ez a kép is a "Feledés" c. filmből van...2017 az összeomlás éve, de ugyan ez az év szerepel a "Menekülő ember"c. filmben is, amikor is bedől a rendszer....szerintem nem véletlenül választották a dátumot /- Aranykor Hajnalán/) 


Jöjjön akkor az Orosz Hadtudományi Akadémia következtetése és előrejelzése:

Az elméletet (amelyet még a „hosszú hullámok” elméletének is neveznek) Nyikolaj Kondratyev szovjet közgazdász dolgozta ki. E szerint a soron következő, újabb világháború a következő évtizedben törhet ki - mondja Szergej Malkov, a Hadtudományi Akadémia tagja. Rádiótársaságunk kérésére felvázolta a helyzettel kapcsolatos elképzeléseit.

Nagyon leegyszerűsített formában a Kondratyev-ciklusok a modern civilizáció gazdasági fejlődésének olyan időszakai, amelyek 40-60 évig tartanak. 
Az előző III. világháború a negyedik és az ötödik Kondratyev-ciklus találkozásánál történt. Ez a háború a fegyverek széles körű használata nélkül zajlott le, de eredményei egyértelműek: átszabták a világ geopolitikai térképét, a világuralomra igényt tartó Szovjetunió és szövetségesei vereséget szenvedtek, és megszűntek létezni régi formájukban.

Nyikolaj Kondratyev összesen hat ciklust határoz meg, amelyek 1803-tól 2060-ig tartó történelmi időszakot foglalnak magukba. A negyedik ciklus körülbelül a második világháború végétől a nyolcvanas évek első feléig tartott. 

Jelenleg az ötödik ciklusban élünk, amely Kondratyev elmélete szerint, 2018-ban fejeződik be. Ez az elmélet minden gazdasági ciklust szoros kapcsolatba hozza a rá jellemző technológia szinttel.
- A jelenlegi időszakra jellemző az IT, a távközlés és a robototechnika fejlesztése.
- A következő, hatodik ciklusban áttörés következik majd a nano-, a bio- és az információs technológiákban.


De minden ciklusban a technológiai fellendülést válságok és háborúk kísérik. A mostani ciklus fináléját és a következő technológiai rendszerhez való átérést erős politikai instabilitás, és – lehetséges – világháború is kíséri, állítja Szergej Malkov:

Válságos helyzetet élünk most át, amely depresszióvá alakul át, kétségbeesetten keresik kiutat ebből a depresszióból. Többek között új technológiák segítségével is, amelyek a növekedés mozgatórugói lesznek. Ez egy nagyon veszélyes időszak, mert a kiút nem látható, de az ellentmondások felhalmozódtak. Általában ilyenkor kezdődnek a kereskedelmi, pénzügyi, gazdasági és politikai világháborúk. A világ bizonyos újrafelosztása folyik.

Valóban, ha modellként ciklus elméletet vesszük, azt láthatjuk, hogy az elmúlt két évszázadban a világtörténelem legvéresebb eseményei éppen az úgynevezett Kondratyev-hullám visszaesési pontján zajlottak le. Most végzetes mérföldkőhöz közeledünk. A Kondratyev- elmélet híveinek előrejelzése szerint, a kritikus pillanat a tizenhatodik-tizenhetedik évre esik.

Persze, most még nehéz megmondani, kitör-e a hagyományos értelemben vett világháború. De Szergej Malkov nem kételkedik benne, hogy sor kerül az információs, pszichológiai, gazdasági és kereskedelmi háborúkra.

Forrás: Oroszország Hangja

58 megjegyzés:

  1. Érdekes!
    Fura,de sok olyan emberrel beszélek,akik hasonlóan gondolkodnak,de ami igazán furcsa,hogy olyanokkal is beszélek akik élik a hétköznapi életüket,de mégis elszólták magukat előttem,hogy valami nincs rendben,éreznek valami változást a jelenlegi világban. Jelzem még egyszer, hogy olyan emberek mondták,akik nem interneteznek és a TV-t is csak arra használják,mint a többség...(mosatják az agyukat).
    De mégis érzik,hogy hamarosan nagy változás lesz,bár nem tudják megmondani,hogy honnan szedik,illetve,hogy ez a változás jó,illetve rossz lesz-e.
    Ahogy mondani szokták...."túl régóta van már béke..."
    Eléggé vihar előtti csend van és már nincs sok hátra. Nem vagyok jós,de olyan 2015-2020 közé tenném a változás időpontját. Azt nem tudom megmondani,hogy ez háború,világháború, gazdasági összeomlás, esetleg más katasztrófa lesz.
    Eltudok képzelni egy olyan szemléletváltást is,hogy az emberek végre visszatérnek a gyökereikhez,talán végre az eltitkolt tudást is megosztják majd egymással,de valószínűleg előtte halál és pusztulás lesz. Sajnos nem mindenki méltó rá,hogy spirituális fejlődjön,illetve olyan tudáshoz jusson,amit csak is jóra szabad használni. A sötét lelkű,minden gonoszsággal átszőtt,rosszindulatú embereknek el kell tűnnie a Föld színéről,ahhoz hogy az aranykor beköszönthessen.

    Ez csak a saját eszmefuttatásom,szóval ne kövezzetek meg érte,ha nem értetek egyet. Szép estét! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Petya,

      Igazábol a spirituális felfogással ugy kéne ennek történni ahogy irod, az aranykorra nem mélto emberek automatik kifognak esni, ki kell nekik mert tulélni az aranykorban nem fogják sokaig. Az emberek nagytöbbségének szüksége van mindenáron spirituálisan fejlödni méghozzá sürgösen ha jol akarja az aranykorban érezni magát.

      Törlés
    2. Nem csak Petyának!

      Ez a honlap is sokat fog segíteni abban, hogy az emberek ráeszméljenek a hazugság óceánjára, amibe bele akarnak fojtani mindenkit. Neo-roman rabszolgatartás van kialakulóban. Ennek része lenne a pénz eltörlése is. Helyette chipet ültetnének belénk. A titkainkat fürkészik a világháló segítségével, de ez a háló befonja azokat is, akik kivetették ellenünk. Igyekezzetek szüntelenül arra koncentrálni, hogy nem győzhetnek le bennünket!
      Soha ne engedjétek a chipet! Térjetek vissza a természethez, az ősi igazságosság és békeszeretet alapjaihoz!

      Törlés
  2. "túl régóta van már béke..."

    Hja, nálunk, egyelőre, és az is csak viszonylagosan, mert azért sok a harc - bár legtöbb még nem fegyveres - olvasgasd csak az itteni kommenteket... Amúgy meg forr a világ, csak nézd meg a híradót. De mint mindennek, ennek is oka van, és nem véletlenül kapjuk az üzeneteket sem fényhozó "barátainktól".

    Egy dolog biztos, ha a Feledés c. filmben bemutatott lehetőséget nem vonjuk be az értelmezési körbe, akkor annyi, de annyi minden értelmetlennek tűnik a mi világunkban, hogy nehéz figyelmen kívül hagyni.

    SPOILER!

    A film lényege ugyebár az a fordulat, amikor hősünk rádöbben, hogy az egész élete hazugság, azaz nem győztük le a gonosz idegeneket, olyannyira nem, hogy épp nekik dolgozunk, azt gondolván, hogy a jó oldalon állunk, ráadásul klónokként, vagy dróton rángatott bábokként, mint a Mátrix virtuális világában.
    Na most. Nyílván sokunkban felvetődött már a kérdés, hogy mi van ha ezek a filmek a TÉNYLEG a valóságot mutatják, azaz mi TÉNYLEG a Mátrixban élünk, és az ébredezők ennek falait feszegetik? Ki ne gondolt volna még arra, hogy az élet álom? No de akkor a filmkészítők a valódi ébresztőink?? Ezzel kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy az élet valóban álom, amit az Álmodó, maga a Teremtő Isten álmodik és mi vagyunk álmának (tudati kivetülésének) a szereplői. Ám most jön a csavar, az álom az álomban effektus: mi van akkor ha bizonyos szereplők eljutottak olyan tudásszintre, hogy képesek másokat a saját álomviláguk felé terelni? Mi van akkor, ha a Földet uraló háttérhatalom a valódi álom helyett egy mesterséges álomba igyekszik beterelni az itt élő tudatokat? Egy olyan álomba, ahol már mindent ők irányítanak? A holografikus univerzumban minden lehetséges, csak programozás kérdése. Lehetséges-e, hogy vannak akik már eljutottak a programozás olyan fokára, hogy képesek befolyásolni a FŐÁLMOT, és létrehozni a saját kis (al)világukat? Mi van, ha épp egy ilyen alvilágban élünk jelenleg?? "Ez itt a pokol, uraim" - mondja Al Pachino az egyik filmjében. Hm. Lehet... De ha még nem is ott vagyunk, az tuti, hogy ennek az útnak, amin vagyunk, két vége van, és az egyik oda vezet, bármi is legyen az.

    Pánikkeltés OFF. Jöjjön a pozitív gondolkodás:
    Nézzétek meg ezt az élettől majd kicsattanó, pozitív gondolkodású professzor asszonyt, elképesztően jókat és hasznosakat mond:

    http://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=daea2939f

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Feldughatjuk magunknak a pozitív gondolkodást!...azt hiszitek ez megváltoztat valamit

      Törlés
    2. Nem barátom, nem hisszük, hanem tudjuk.:)
      De ha jólesik, te dugd fel nyugodtan.:)

      Törlés
    3. A film nagyon jól bemutatja azokat az automatizmusokat, melyek alapján az ember éli beszűkült világát, hiedelemrendszerét.Amit az emberek hordoznak magukban gondolataik által, azzá válnak, azt fejezik ki éntudatukkal, és ugyanez jelenik meg a külvilágukban is.Az ember abból a mátrix-mintázatból építi fel magát amelyben él, ami elérhető a számára.Ebből kilépni csak az illúzióhatárok átlépésével lehetne, de ott vannak félelmek, mi lesz biztos falak nélkül.Ergo minden ember léttudatosságának szintje határozza meg világának tágultságát. Alsóbb szinteken az ember nem képes levetkőzni hétköznapi rettegéseit, félelmeit istenharagjától, pokoltól,éhenhalástól, fájdalmaktól,életféltéstől. Az Egység-tudatra ébredtek már nem félnek, mert felébredtek arra ősbizalomra, ahol már az önelvesztés sem számít.

      Törlés
    4. Szépen összefoglaltad hulivuli, annyit csapnék még hozzá, hogy az egység-tudatra ébredtek esetében nincs önelvesztés, legfeljebb karakter-csere. :) Az a tudatrész, aki valójában vagy, nem tűnik el a testtel együtt, persze ehhez dolgozni kell.

      Törlés
    5. Az emberek abban a tudatban élnek, hogy számukra elegendő, ha a világukban megpróbálnak jól megfelelni, hogy majd egy vélt üdvözültséghez jussanak a másvilágon. De vannak, akiket ez már nem elégít ki, és elkezdik lét-tudatosságukból formálni, újjáalkotni személyiségüket, a földi világ elvárásait teljesen kiiktatva, és igen, ehhez dolgozni kell :)
      ,de megéri, mert olyan szabadsághoz juttatja el az embert, ahol már semmiféle törvény, szabály, hiedelem, félelem motiválta siker és örömorientáltság nem tudja befolyásolni, mert rájött azok korlátoltságának gyökerére.

      Törlés
    6. En igazat adok neked anath...

      Törlés
    7. A filmben felfedezhető a férfi szellemi ébredési folyamatának sok összetevője. Pl. az álmok a nőről, (anima, női bölcsesség), aztán a jelentőségteljes véletlenek (szinkronicitás) mely láthatatlan erő működése a a tudatosság kiteljesedése felé segíti, és ezáltal egyre tisztábban, egyre biztosabban ismeri fel életének eseményeiben a véletlenek fontosságát. Felismeri egységét a többi megvezetett klónnal, és ahogy a filmben, úgy a valóságban is kezd rájönni programozottságára, inkarnációira, és arra, hogy ezt a nem valódi, mesterkélt intelligenciát felül kell írni. És ezen a szinten már az önelvesztésnek sincs semmi jelentősége :) , mert a vége mindig én-tudatosság

      Törlés
    8. @Hulivuli Nagyon jól összefoglaltad és mindhárom hozzászólásod tele van értékes és megfontolandó gondolatokkal. Tanulság nekünk és külső meggyőződések-hitrendszerek-világképek által felépített valóságban élő emberiségnek...
      A filmben most tényleg sok rejtett utalást sikerült közvetíteniük, szerintem...

      Törlés
    9. Kösz Buddha! Igen tanulság lenne, ha az emberek éberebbek, nyitottabbak lennének, nem ragaszkodnának a kis földi dolgaikhoz, hiedelmeikhez, és ezáltal nem az automatizmusok irányítanák őket.
      Az ősi beavatási sémák, univerzális és archetipikus képzetek minden ember mélyén ott vannak, úgyanúgy működnek, élő dinamizmussal bírnak, és próbálják szinkronba hozni őt azzal a Teljességgel, ami nemcsak bent van, hanem kint is, nemcsak fent van, hanem lent is. A szinkronicitás egyébként az álmokban is megfigyelhető.
      A "véletlenül" bekövetkező egyidejű események lehetnek drámaiak, de lehetnek leheletfinomak is. Sajnos az ego programozottsága legtöbbször felülirja még a lehetőségét is, belepillantson ebbe a titokzatos világba.

      Törlés
  3. na azt nem láttam, de szerintem igazam van a 2017 év választásával kapcsolatban

    VálaszTörlés
  4. Már megint a világháborúk, meg a leigázások.

    Nem unod már? SBG Buda?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van aki imádja a sorozatokat... :)

      Törlés
    2. INDIÁNMAGYAR! ha unod a Buddha által közzé tett cikkek irányzatát, akkor mi a fenét keresel ezen az oldalon ? Ezer meg ezer más oldal van ahol esetleg olvashatnál másról is. :)

      Törlés
  5. No végre kiderült, hogy a II. Vh már a harmadik volt, ez remek. Annyira örülök, hogy egy számból ekkora ügyet lehet kreálni az oroszoknál.
    Egyrészt láthatjuk, érezhetjük, hogy változás van folyamatban, ez hirtelen jellegű.
    Ezt a hirtelenséget azzal jellemezhetnénk, hogy nézzünk meg bármit a világban.
    Nézzünk meg egy Samsung S4-et és egy vályogházat. Semmi értelme nincs a kettőt összehasonlítani, de mégis van! A vályogházak, amelyet a feltörekvő kommunista rendszerben építettek lassacskán elroskad, magával a rendszerrel együtt.
    Mivel a kommunista áluralom feloszlott, helyére lépett a kapitalizmus: nagy választék, széles a skála. Csúnyán mondva, van a Földön már minden csak szét kellene dikházni.
    De mivel a dikhát, vagyis a modernséget, már nagy kapszulaként árulják a boltokban, néhány ember lemarad és kivetett lesz a társadalomból.
    Aki még emlékszik az tudja, hogy a kommunizmusban tudtuk, hogy holnap is lesz hol laknunk, ma pedig bármelyik percben Mol töltőállomást építhetnek a házunkban engedély nélkül, egyszerű kilakoltatással.
    Folyik az emberek szétválasztása, meg lett szüntetve a középosztály. Ma már csak a nép van és az a la carte vagyis a felső tízezer. Étlap szerint lettünk kiválogatva, és mint tudjuk a gyengék kiesnek, de az erősek maradnak.
    Ti meg ne egy 2017-es számtól rettegjetek, hanem attól, hogy bármelyik percben célpontok lehettek, ahogyan én is.
    A számmisztikával mit értek, ha meghalunk? Okosabbak nem lesztek a számolgatástól csak hülyébbek. Foglalkozzunk fontosabb dolgokkal, pl. a családdal, a házastársi élettel és a megsegítéssel. Aki rászorul annak adj. Higgyétek el az önfeláldozó dögvész élet nem kellemes, de tudod, hogy miért ment rá az életed a sz*pásra. Mindenki, ha a saját udvarában rendet rak, nem lenne semmi baj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért megnézném én azt a Samsung S4-et, amelyik megéli egy vályogház idejét. :))

      Amúgy ez a játék a számokkal nekem is zavaros, de ha jobban belegondolunk a III. vh. mikor is kezdődött? Egyesek szerint ahogy befejezték a II-at. A hidegháború, a közel-keleti háborúk, vagy a mai napig tartó gazdasági háborúk, leigázások, és a "világméretű tenorizmus" elleni háború mi a nyavalya ha nem lokális ügyek világméretű "összhangja"? Ezt a korszakot, az 1945-2015-ig tartót nyugodtan nevezhetjük világháborúnak, mert nem telt el év harcolások nélkül. Tulajdonképpen ez volt a III.vh.

      Törlés
  6. hát ha rajtam múlik akkor nem lesz fegyveres háború európa, ázsia, észak amerika között

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de nem rajtad múlik...és,ha igazak az itt leírt dolgok,akkor már eldőlt,hogy mik fognak történni...mi már csak a részesei lehetünk...esetleg

      Törlés
    2. hát, valamilyen szinten kapcsolatban vagyok minden emberrel

      Törlés
  7. Hmm eddig 2012 dec 21 most hogy nem történt látszólag semmi sokaknál akkor kicsit odébb toljuk hadd majrézzanak addig.
    FÉL-elem keltés a legjobb üzlet ugyanis azzal lehet teremni zsarolni az egyébként gondolkodó embert.Ha fél nem gondolkodik csak ha egész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, ja. Volt már ilyen is:
      ""Az 1999. évben, annak is a hetedik hónapjában
      Az égből alászáll a terror nagy királya:
      Hogy újból életre keltse a mongolok nagy királyát
      Előtte és utána meg a Mars lesz uralmon"

      Csupa rosszra számíthatunk tehát: az Antikrisztus eljő, és háború lesz szeptemberben !!"

      http://tttweb.hu/gyujtemenyek/cikkek/regi/Nostradamus/Nostradamus%20-%20a%20mult%20jovendomondoja.htm

      Törlés
  8. @SBG Buddha: "...Valóban, ha modellként ciklus elméletet vesszük, azt láthatjuk, hogy az elmúlt két évszázadban a világtörténelem legvéresebb eseményei éppen az úgynevezett Kondratyev-hullám visszaesési pontján zajlottak le. Most végzetes mérföldkőhöz közeledünk. A Kondratyev- elmélet híveinek előrejelzése szerint, a kritikus pillanat a tizenhatodik-tizenhetedik évre esik...."

    A ciklusokhoz kapcsolódva ezek valóban kézzel foghatóan hatnak, még ha nem is veszünk róluk tudomást, elég csak az asztrológiában vizsgált bolygókkal jelölt minőségekre gondolni (Szaturnusz visszatérés, stb), s ugyanígy a különféle ciklikusan megjelenő meteorok is hatást gyakorolnak a földi világra. Különféle járványokkal és változásokkal is kapcsolatba hozzák ezeket, s nem is alaptalanul ha az analógiák szintjéről nézzük. Egy elképesztően komplex rendszer ami körülvesz bennünket, melynek azért megvannak a törvényszerűségei.

    Nem riogatás képpen írom mielőtt lecsapnának rám, de épp most fog 2013 novemberében egy ilyen üstökös jönni, aminek megint sikerült a NASA-nál (?) érdekes (beszédes?) nevet adni:

    I S O N

    -> http://science.nasa.gov/science-news/science-at-nasa/2013/19apr_isonids/
    -> Itt van pár kép hogy mit fogunk látni az égen (nem mindennapi látvány lesz): http://earthsky.org/space/big-sun-diving-comet-ison-might-be-spectacular-in-2013


    Valahogy rá rímmel rögtön erre legalábbis az én fejemben, szóval valahogy a "kőművesek" keze nyomát érzem itt, de lehet tévedek...

    I-SON -> I = kiejtve "áj"-EYE => EYE-SON, a Szem fia,

    s erre a "kaptafára" építkezőnek gondolom a MA-SON (szabadkőműves) jelzőt is ami ott mellesleg az 1 dollároson a pentagram csúcsain: MA-FIA(I) (s lám pont ez lett a neve a szervezett bűnözésnek az illuminati olaszországi jeles képviselőjéről Giuseppe Mazziniről elnevezve: Mazzini Autorizza Furti Incendi Avvelenamenti.

    Visszakanyarodva: Ma-at - óegyiptom, a törvény istennője, közvetlenül Ré-úR-napisten-Szem után... rá-adásul :) a SON (fiú) és SUN (Nap) angolul kiejtve megegyezik, ... s nem is említve már hogy ez is megvan a magyarban pl. SÜN formában, amely gombóc alakú s mint a nap sugar-ai úgy állnak ki a tüskéi.

    De ha már említem, akkor ott rejtőzik ez az "S-N" gyökben, a SZ-M, SZáM-SZeM-MáS (MáSoM-MaSoN) SZíN-MeSe-ZeNe-NáSZ... a nyelvünknek van egy olyan sajátossága aki esetleg nem ismerné hogy hézagmentesen hat-alom-ra, 6 csoportra (5+1 elem rendszer) lehet felosztani a 12-12 mássalhangzót, amelyek szabályszerűen válthatják egymást. Így a "sziszegősök": S, SZ, Z,,, a másik pedig jelen esetben az M-N-Ny hangzóbokor, mely egyben a Föld elemet is "megidézi", a sziszegősök a pedig a "meg nem nyilvánult világot". Tehát amikor kimondjuk a Teremtés nyelvén magyarul hogy MáS, SZeM, ZeNe akkor emögött ott van hogy a transzcendens, más-világból hozunk le, -át valamit ami itt megnyilvánul anyagi szinten.

    Ugyanezen a logikán visszafejthetőek például a szervi megnevezések is hogy milyen kapcsolatban vannak ezzel a "megfoghatatlan" világgal: MáJ -> a Föld és az 5.-SZeR-elem kapcsolata, SZíV-ViSZ-VeSe - 6. elem + "VíZ" minőség... de visszatérve:

    ---> >> >>

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. --->>> >> >

      Ha a MASON betűit összekeverjük (anagramma) akkor a görög "Egy Istent" kapjuk: MONAS, s több mint véletlen hogy ez pedig gemátriailag "8" értékű (mint a Szem-EYE, amiben ott a Fibonacci sor is "véletlenül" persze), szóval ez ("8") a síkvetülete Teremtőnek amelyet másképpen térben Tórusznak, a Bibliában pedig "paradicsomnak" és "almának" neveznek (félbevágva így néznek ki; spanyolul "alma" = "lélek" pont egy ilyen alakú erőtérrel maga körül...), a mate-mati-kában ("mati" görögül=szem) pedig ez a VÉGTELEN jele elfektetve, de ezt már leírtam sokszor.

      Tovább lépve a nagy nyelvkeverők logikáján a magyar IS-TEN szavunkban (iSTeN <-> SáTáN - STN; IS="Van" létige...) az angolon átívelően ott van a Teremtő-TűZ-TíZ-TeN pontos "paramétere" amikor a folyamat elindul. Ez a gyök-TEN, gyök10, ami 3.16... s ennél a 3.16 szoros fénysebesség tartománynál indul be Teremtési folyamat, mely elkezdni a minket is körülölelő világot generálni. Érdemes utánanézni ennek! (szakrális geometria, időfizika -> http://www.youtube.com/user/teremtestan )

      Nem véletlenül őrzik ezt a rejtélyes "értéket" a buddhizmusban (-> sztúpák csúcsszöge: 31.6 fok -> formarezonancia), Egyiptomban (-> "egyiptomi PI"), a rovásírásban (aTYa...) vagy az illuminati által is használt jelképrendszerben (IO = görög Fi -> arany-arány-aranymetszés = 10 = római X...mint fent...)

      S kénytelen kelletlen eszembe jut a 10-es Svájci frank is ebben az összefüggésben az üstökös pályáját elnézve, amely már korábban szintén volt terítéken az Elenin kapcsán: http://api.ning.com/files/-XwxpcsFEIsqPwAJ5MheG2R*G5xWpcg7zx6dpgrNcwRSTZ-xHx8oJaFhv2klnVOe0cylNSI3E9jqpg8KFDsWTNOl-Sv8E4GI/euler12halfbackedited2048final.png

      http://www.google.hu/images?q=swiss+franc+10

      Törlés
    2. ISON
      IS és ON. az IS 2 betű, ahogy az ON szintén 2 betű. A magyar nyelvben a be, ugyan az, mint az angolban az ON. mind a kettő két betű. 2+2 az 4. 2/2=2. de ugye ha megnézzük, I (1), S (1), O (1), N (1), ami 1+1+1+1 = 4, vagyis ISON.
      ISO = International Organization for Standardization + N, amiből valamelyik ISO szabvány következik, az n-edik.
      iOS, mint az I-ph-ON-e (ION) operációs rendszere (rend, rendőr, rendőrállam, usa), vagyis az N ennek a száma. nézzük meg visszafelé NO SI, vagyis ne legyen (S)amsung (I)ntelligence. a SI-ből ez egyenesen következik, hiszen a logiga mentén az IOS ellefele az Andoid (android - androméda, ami megint csak csillagászat), az apple ellenfele a Samsung. vagyis a rejtett üzenet, hogy az Apple ki akarja ütni a Samsungot a Galaxy miatt. Galaxy = galakszis, az ISON szintén a galakszisban kering.
      pár napos hír, hogy Obama nem engedélyezi az Apple-termékek kitiltását az USA-ból, de most választ kaptunk az ISON névben arra, hogy a Samsungot ki fogja tiltani, egyértelműen következik az elnevezésből!
      és az is megvan, hogy mikor, mindez 2017-ben lesz.

      Törlés
    3. Bocs, hogy beleszólok, de ahhoz a "beszédes" névhez a NASA-nak semmi köze. ISON=International Stientific Optical Network(ISON-Kioslovodsk, Russia/felfedező társaság neve). No még lenne két orosz csillagász is, akik személy szerint fedezték fel a C/2012 S1 nevű üstökőst, de most nincs kedvem bepötyögtetni.

      redneck

      Törlés
    4. @exr: Értem hogy hová szeretnél kilyukadni - szerinted ez holmi belemagyarázás. Szíved joga ezt így gondolni. Szerintem viszont van alapja annak amit levezettem, s nem ilyen óvodás szinten amelyet megpendítettél. Elég sokat foglalkoztam már jelképrendszerekkel, kriptográfiával, számmisztikával és hasonlókkal. Nem mondom hogy talált süllyedt, de valahogy megérzem már messziről a kőműves kanalak csattogását és a bőr kötények susogását. :) Ezekben a berkekben például gyakran használnak különféle gemátria alapú "kódokat" is amelyeket ők viszonylag könnyen felismernek de a kívülállónak nem mondanak semmit, illetve többértelműek. Ezek így vannak kitalálva. Ilyen gyanú merült fel bennem az I-SON esetében is.

      Egy egyszerű gondolat ébresztő kérdés: szerinted az angol nyelvben MIÉRT csak az "I"-t (én-"EYE"- I =1...) kell nyelvtanilag mondat közepén is NAGYBETŰVEL írni? Mert csak...? A többi személyes névmást vagy akármit miért nem? És miért nem húzzák át az amcsik a 7-est...? Van e ezeknek valamiféle plusz üzenete/olvasata...? Azért írkálok be ide ilyen "őrültségeket" hogy azért gondolkozzunk már el ilyesmiken...

      Az OBLIVION végére is azért csak becsempészték azt a szemet (űrjelenet: a földönkívüli entitás, aki a maceszt kavarta a háttérből a storry szerint). Hogy fejjel lefelé volt a szemes háromszög/piramis? Ettől azért még sanszos hogy ennek is lehet üzenet értéke egy ilyen filmnél amire százmilliókat költenek és minden millimétert kidolgoznak...

      * * *

      A magyar nyelv esetén a HANGZÓBOKROKNAK és a különféle GYÖKÖKNEK egész jó irodalma van. Itt lehet például röviden utánaolvasni hogyan alkalmazták eleink ezt a kép-írásban, népművészeti motívumokba "csomagolva". Hogyan lehet például a gyakran látott tulipánt elolvasni?

      Illetve hallottunk már róla hogy Egyiptomban MAGYARUL írták a hieroglifákat? Hogy ez folyik a csapból is a királyi tévéken és egyik szakértő adja a másiknak kilincset...? Nanáá hogy nem! Külföldön aki egyiptológiával akar foglalkozni, már rég magyarul tanul. Nálunk meg az őscsótányok tartják a frontot a MTA-nál nehogy vmi kiszivárogjon, hiszen en bloc le lehetne húzni a klozeton a teljes középkori, ókori magyar történelmet és megannyi csontváz peregne ki a szekrényekből, s akkor már kérdéses lenne hogy települnének be a "jordán parti székelyek" ha fellángolna egyszeriben a nemzettudat... Kiszabadulna a szellem a palackból, amelyet már nem tudna a média agymosó gépezete kompenzálni.

      * http://www.borbolajanos.com - Dr. Borbola János

      * Pap Gábor (Prof. Dr., nyelvész, művészettörténész) - Hazatalálás kötet (1992) - Népművészetünk "képírási" jelentésszintjének néhány sajátossága

      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_192-o_13-1_www.kepfeltoltes.hu_.png
      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_193-o_13-2_www.kepfeltoltes.hu_.png
      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_194-o_13-3_www.kepfeltoltes.hu_.png
      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_195-o_13-4_www.kepfeltoltes.hu_.png
      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_196-o_13-5_www.kepfeltoltes.hu_.png
      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_197-o_13-6_www.kepfeltoltes.hu_.png
      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_198-o_13-7_www.kepfeltoltes.hu_.png
      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_199-o_13-8_www.kepfeltoltes.hu_.png
      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_200-o_13-9_www.kepfeltoltes.hu_.png
      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_201-o_13-10_www.kepfeltoltes.hu_.png
      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_202-o_13-11_www.kepfeltoltes.hu_.png
      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_203-o_13-12_www.kepfeltoltes.hu_.png
      http://kepfeltoltes.hu/120817/pap-gabor_hazatalalas_hangkategoriak_204-o_13-13_www.kepfeltoltes.hu_.png

      Törlés
    5. @redneck: "ISON=International Stientific Optical Network"

      Kösz a kiegészítést. Ettől azért még lehet több jelentés réteg is ugye? Elvégre szimbólumokról és "kódolásokról" beszélünk... melyek pont erről szólnak. Nem vagy ez, vagy az, hanem ez IS, az IS. IS-IS.

      Törlés
    6. Hát ez az, hogy ki mit lát benne. Te szemet (I = eye) látsz, más meg mást.
      Nézd a jó oldalát Vándor:

      IS-ON

      Isten bekapcsolódik a buliba. :)

      vagy

      (v)IS(i)ON

      (de ez utóbbi már csúnya belemagyarázás)
      Persze valahonnan mindig jönnek ezek a sugallatok, nem véletlenek a nevek. A magyar, mint teremtői nyelv segítségével amúgy is könnyedén fejthetőek. S vajon honnan jönnek az üzenetek? Valahonnan.

      VALA-HON

      (hon vala)

      Törlés
    7. Csak nem foglalkozol ilyenekkel redneck,amiket Vandor idonként ide pakol?

      (En siman atlépem,amikor meglatom ezeket tole...)

      Törlés
    8. Ki ezt lépi át, ki azt...
      Én szeretem a munkádat Vándor, folytasd csak!

      Törlés
    9. Ria!
      Csak észrevettem valamit, ennyi. Na meg ez volt, amit én is simán értelmezni tudtam :)
      Ez nem jelenti azt, hogy mindez hülyeség lenne, csak azt, hogy van aki műveli, van aki érdeklődik és van aki nagy ívben kerüli ezeket az okkult tanokat. Én az utóbbi csoporthoz tartoznék. És ezt büszkén vállalom.



      Törlés
    10. Remélem is...:))) - a tudomanyukat meg majd vihetik oda magukkal...

      Törlés
    11. @Ria: nem kell vele foglalkozni. Csak a Biblia szemüvegén át nézzük a világot és kész! Van akinél ez beválik, de van aki más hullámhosszon van és ez így jó, ezért vagyunk itt. "A változatosság gyönyörködtet."


      @Mazsola: "Hát ez az, hogy ki mit lát benne. Te szemet (I = eye) látsz, más meg mást."

      Így van @Mazsola. Erre az úgynevezett analógiás, ún. "függőleges" gondolkodásra (Rüdiger Dahlke, Thorwald Dethlefsen...) kellene ráállítani az elménket, mert a világ nem a VAGY-VAGY szisztéma szerint működik hanem analógiás-láncolatokban. Ez is igaz, meg az is igaz lehet egyszerre. Így valamikor látszólag össze nem tartozó dolgok és fogalmak is szorosan kapcsolódhatnak egymáshoz. S ebben a szisztémában fogalmazza meg a jel-kép-eit az illuminati is.

      Például ha már felvetettem JELZÉS ÉRTÉKŰ hogy magát a SZeMet (I=EYE, eYe -> Y="why"-a miért...) és egyben az ÉN-t-eGo... (ami megint mint egy rózsafüzér egy-egy eleme, s egy komplett láncolatot takar és idéz meg...) az angol nyelvtanban egy különlegesen kiemelt helyzetbe tették.

      S csak ezt.

      Ilyesmiken szoktam elgondolkozni hogy MIÉRT? Miért alkalmazzák a logika és praktikum szabályaival szembemenve pl. a legegyszerűbb rovás jelet ("I") egy elég ritka betűre az SZ-re...? Ez tudom sokakat hideg hagy de szeretek ilyeneken agyalni, már csak azért is mert a szakmámhoz kapcsolódik.

      I=1 -> A-piramis -> Alfa -> Halak-korszak, rovásírás "SZ" = I, a megnyilvánulatlan 5+1. őselem, I=Én=oroszul Én, já-áj-"R"... 33. utolsó... "Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég"... s hosszan folytatható az analógiás láncolat kibontása. Tehát ki van ez ám nagyon "találva". Ria nem is gondolná milyen szinten van teleszőve ilyenekkel az Ószövetség amelynek óhéber eredetijét (Mózes I-V) egy azaz 1 ("I" !) darab betűvel - a "szemmel" - írták le amit különféle elfordulási szögekkel és geometriával variáltak, s még a komplett 13+13 elemes latin ábécét is kiadja. Egy koherens rendszer. A kőműves körző-vonalzóban ott van egy sor CSILLAGÁSZATI információ is, pályaadatok. Föld, Hold, Mars... ezeket egyszerűen nem lehet a véletlenek számlájára írni, mert szintén egy összefüggő RENDSZERT alkotnak - egyértelműen odaszőtte/ték "valaki(k)".

      S ezért adtam hangot a gyanúmnak hogy akár az ISON esetén is "settenkedhetnek" valamiben, mert nem sokára ezzel lesz teli a sajtó amint feltűnik az égen. Vajon ezt látva a Nyugati égbolton ki az aki nem fogja feltenni a kérdést hogy MI EZ? (Ilyen ziccert nem hagynék ki a helyükben...)

      http://en.es-static.us/upl/2012/10/ISON18thDec5pm.jpeg

      Az elnevezést tekintve efféle körökben nem probléma az idő és az anyagi ráfordítás, bármit elintéznek amit kisakkoztak, s tudhattak már erről évtizedekkel korábban is hogy érkezik. Aztán már a hálózat egyik kiszemelt csillagásza "fel is fedezheti" a megadott koordinátán és kész is... s naná hogy fedőstorry is megvan, ami alapkellék "konspiráció" esetén: "International Scientific Optical Network"

      De persze a másik opció is lehetséges, hogy túldimenzionáltam, - ez is ott van pakliban.

      Törlés
    12. A róvás I, ami az SZ betűnek felel meg, nagyon is praktikum, mert ebből ered:

      SZál

      Egy SZál rózsa.
      SZálka
      SZálfa (termet)
      SZár (növény hajtástengelye, tengely = I)
      stb.

      A róvás N betű egy fordított C, ami a növekedésre utal. Nő mint asszony, nő mint növekszik, és nő mint anya, akinek a hasa nő.
      A róvás NY egy fordított D, ami a NYugat, NYugta, napNYugtára utal.

      Stb., stb. Nem bonyolult ez, magyar logikával értelmezhető az összes róvás jel, hogy miért olyan amilyen.

      Törlés
    13. A Biblia szemüvegén at? - örülök,hogy ma vicces kedvedben vagy Vandor.A Biblia szemüvegén at egészen mast lehet latni,mint amit te latsz - tanusithatom!

      Törlés
    14. Vándor! Két mondatoddal értek egyet.
      1. Hogy a zsidókat kirakatként használják fel, hogy legyen kire mutogatni.
      2. Ami az elnevezést illeti, avagy messzire elnyúlik a kezük, még orosz földre is. A gazda egy és ugyan az. Lásd a második világháborúban Sztálint. Tudta, hogy a Hitler meg fogja támadni, de ő még egy nappal a megtámadásuk előtt is küldte nekik 100.000 T. meg L. számra a gabonát és az üzemanyagot. A akkori Sztálinhoz közel álló vezetők sem értették a nagy vezér logikáját. Ezenkívül azt olvastam valahol, hogy Sztálin minden olyan hírszerzőt megöletett, akik előre jelezték a németek támadási szándékát. Felvetődik egy kérdés: kinek dolgozott Sztálin és Hitler? Aki nem tudja a választ, az járjon utána :)

      Törlés
    15. @Mazsola: "...Stb., stb. Nem bonyolult ez, magyar logikával értelmezhető az összes róvás jel, hogy miért olyan amilyen."

      Részben egyetértek veled, meg lehet közelíteni így is kérdést betűnként - sőt! -, viszont abból kiindulva hogy az egész karkterkészlet egy logikus és EGYSÉGES rendszerként lett kitalálva, akkor már másképp fest a történet, vagy legalábbis tágul a kép. A rovásírás elemei a folyamatosan zajló TEREMTÉS mozzanatait modellezik le síkban, meg ezzel párhuzamosan még sok mást.

      Törlés
  9. Aki esetleg lemaradt róla, itt letöltheti (torrent):

    https://hotfile.com/dl/238069911/302a5e4/Feledes.2013.HUN.720p.BDRIP.x264.torrent.html

    OBLIVION-Feledés - Színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 125 perc, 2013, 2.2GB

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia vándor. Ha nem vagyok mohó, az Elysium is megvan neked ? Azt is tedd már föl ha megvan, hagy művelődjünk. :-)

      Törlés
  10. Köszönöm Vándor, ez volt eddig a legpöpecebb letöltésem ! Meglátjuk a filmet, mit mesél.

    VálaszTörlés
  11. Vándor! Csak a felszínét kapargatod a dolgoknak.
    Az ősi egyiptomi beavatások melyek legtöbbször a nagy piramisban történtek, a tanítványt végigvezették a saját lelki-szellemi rétegein, falain, melyet e rétegek kapuőrei védtek.A beavatottnak fel kellett ismernie ezen szellemi rétegek hamisságát, és ha jól válaszolt a kapuőrnek továbbléphetett. A filmben ugyanigy, mikor Jack áthalad és belép a Sally nevezetű piramisba, az is csak úgy engedi tovább, ha kimondja a valódit, ha igazat mond, mert felszámolni a hamis bálványt csak igazsággal lehet. A férfi ennek különböző aspektusaival találkozhat, mely lehet egy őt elnyelni akaró negatív anyaarchetipus, lehet különböző ideológiákat, vallásos hiedelmeket képviselő sárkányok, melyek a valódi kincset, igazságot őrzik.A férfiak lélekképe női,A jungi analitikusok animának nevezik.Az anima egy empirikus fogalom, melynek az a célja, hogy nevet adjon rokon jelenségek egy csoportjának, melyek dogmatikus, vallásos képzetek, és nem maga a lélek.
    A mindig halálközeli élményt, látszathalált jelentő beavatási szertartások félelmetesek a hétköznapi ember számára, és ha lehet, inkább kitér az önmagával való szembesülés elől.
    Jack a hamis ego-t védelmezni akaró bálványnak meg is mondja: "Mindenki meghal Sally, de jól kell meghalni".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @hulivuli: "Csak a felszínét kapargatod a dolgoknak. Az ősi egyiptomi beavatások melyek legtöbbször a nagy piramisban történtek,..."

      Persze simán ez is ott lehet a háttérben amit írsz, meg még sok egyéb ha elvonatkoztatunk kissé. Hogy aztán ezeket valóban szándékosan csempészték e bele, vagy valaki "fogta a kezét" a forgatókönyvírónak, a rendezőnek "odaátról" ...


      @Greeneyes-al is részben egyetértek. Viszont a zsidóságot szerintem csak FEL- ÉS KIHASZNÁLJÁK mint egyfajta "védőpajzs", "védőernyő" amit maguk elé tolnak bizonyos körök. Az más kérdés hogy élvezik ezt a kiválasztotti szerepkört, s gondosan el is kezdtek titokban berendezkedni hazánkban a jordán parti székelyek.

      A jelek szerint olyan szinten, hogy még odáig is elment a "MOSZAT" hogy a belügyminisztert PINTÉRT pár éve egy átoperált dublőrre lecserélték az eredeti pedig valószínűleg halott. A Teve utca felső vezetői körében ez már nyílt titok, főleg azon munkatársak számára akik együtt dolgoztak vele a 90-es években. Egyszerűen hiányoznak az újnál - érthető okokból - az emlékek erről az időről. Nagy gáz lesz azthiszem ha valamikor ez a bili kiborul, - s mennyi csontváz lehet még a szekrényekben...!?

      Törlés
    2. A háttérhatalom annyira beleépült az emberiségbe, hogy már nem is lehet azt mondani, hogy ők. Inkább mondjuk azt, hogy mi. Mert benne vagyunk mi is, nyakig. Így nem tévedünk és nem áltatjuk , nem csapjuk be magunkat :)
      Ez a dualista világlátás már úgy is annyira zavaró, olyan keresztényi, olyan biblikus :)
      "A zsidóságot fel és kihasználják" - nos mindenkit csak annyira lehet fel és kihasználni, amennyire ő maga is akarja, ill. ő maga is benne van.
      Higgyétek el, ők, a " bizonyos körök", úgyis mindig azt fogják akarni, amit "MI" az emberiség tudat alatt szeretne: jólélni-túlélni-megmenekülni. De mivel ez képtelenség, ezért igaz az, amit Jack mondott a filmben: "Mindenki meghal Sally, de jól kell meghalni"

      Törlés
    3. Annyit fűnék hozzá, hogy a ma oly divatos túlélő csomag életünkön CSAK MI tudunk változtatni. És KELL változtatnunk!
      Avvagy aki nem hajlandó rá, az marad itt, ebben a valóságban.
      Akinek viszont ott van a szemében az eltökéltség (lsd. Jack-ében), annak ott van a szívében az erő ahhoz, hogy elérje célját.
      Mindenkinek ki kell állnia magáért , mert nincs több lehetőség, hacsak a nem a lemondás...

      Törlés
    4. Gondolkozás átalakítással kezdődik a tudatállapot változás, aztán a magasabb szintű látás, majd egy idő után a szenvedés, vagy lemondás is már teljesen más megvilágításba kerül, ahogy a félelem is, mely minden szenvedés alapvető kiváltója, mozgatója. Ez lenne az igazi túlélőcsomag, melyet mindenkinek magának kell kibontania életében.

      Törlés
  12. Nem illuminati hanem zsidók.Nem kell becézgetni őket.
    Már ritkán olvasgatom a blogot de úgy látom nem előre haladtok hanem hátra.Még mindig béna zsidó filmekben látjátok és keresitek a válaszokat.Nem veszitek észre hogy milyen frankón etetnek és próbálnak összezavarni.
    Amíg távoli teóriákat kergetek az eljövendő dolgokról eközben nem veszitek észre hogy a valós veszély már régen itt van és egyre növekszik.

    VálaszTörlés
  13. Ebben a világban mindig mindenki elnyomja a másikat. Tégy meg mindent hogy te nyomhass el másokat, és ne téged nyomjanak el. Ez egy kibaszott nagy piramisjáték, aminek van teteje és alja. Az egész egy játék.

    VálaszTörlés
  14. Micsoda?! "Ez egy kibaszott nagy piramisjáték"
    Magadnál vagy lollol???
    És még lefogadom még büszke is vagy a hogyismondtad:"kibaszott" SZAR SZÖVEGEDRE...
    Ember vagy te egyáltalán???
    "Tégy meg mindent hogy te nyomhass el másokat"???
    És nem vagy egy csöppet sem beteg sem aberrált , ugye???

    VálaszTörlés
  15. Szia vándor. Köszi az Oblivion-t. Ha nem vagyok mohó, az Elysium is megvan neked ? Azt is tedd már föl ha megvan, hagy művelődjünk. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az elysiumra még várnod kell 1-2 hetet, hogy letölthesd az első lopott, kamerás verziót :)

      Törlés
    2. Ahogy írta @hulivuli ez még most fog majd menni a mozikban, s a stábban sem voltam benne, úgyhogy erre még várnod kell. 8)


      @hulivuli: "Ha mindenáron korrekt és igaz akarsz lenni, megnézed a moziban, vagy 3000-ért megveszed."

      Ennyire azért ne legyünk már álszentek. Keresnek ők rajta így is eleget. Ha egy csomag üres DVD-t, pendrive-ot veszel már abba is be van építve ez a felár.

      Törlés
    3. Persze, főleg ha kínait veszel, a leglopósabb, másolósabb nemzettől :)
      Távol áll tőlem az álszentség, hiszen még a win7-esem is kalóz :)
      A jogvédelmet persze lehet ilyen-olyan indokkal kimagyarázni, de ennek itt most nincs jelentősége, mert amit írtam Árpielnek szólt, aki igaz és hívő ember szeretne maradni :)

      Törlés
  16. Kösz, de lopott nem kell. Akkor inkább várok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mit gondolsz, amit Vándor belinkelt, az mennyire legális ? :)
      Ha mindenáron korrekt és igaz akarsz lenni, megnézed a moziban, vagy 3000-ért megveszed.

      Törlés
  17. Legális ha 48 órán túl nem tárolod a gépen. Óriási tévedés az, hogy a torrent csakis illegális lehet.
    Az előbb említettnek pedig az a jogalapja mintha kölcsönkapnád a havertól megnézésre, hallgatásra.

    VálaszTörlés