2012. szeptember 5., szerda

Kiszáradt a Tisza, Válsághelyzetre készül az NGM ! Nem véletlen a mostani időjárás... Vegyétek észre!


„Ami egy szegény embernek egy darab kenyér, a gazdag ember számára értékpapír eszközállomány.” – Ann Berg, határidős befektető, a Guardian UK-nak nyilatkozva.


A jelei eddig is látszottak, beszéltünk már párszor róla, sőt arról is, hogy el jön majd az a pillanat is, amikor a mostani is idilli állapot lesz, ahhoz képest, ami várható. 
A szomorú az, hogy az emberek mennyire nem értik még most sem a dolgok menetét és ami zajlik. 


Nyilván van egy örök emberi tulajdonság, egy effektus:
velem úgysem történhet meg az, ami mással. Ott lehet válság, itt nem lesz. Ott lehet ivóvíz vagy élelmiszerhiány, de itt nem lesz.... ott összeomlik a pénzpiac, de itt nem fog....és sorolhatnánk...

Sajnos a helyzet mást mutat minden értelemben! 

Egy hír: Záhonynál kiszáradt teljesen a Tisza
, hiszen alig esett valami csapadék hónapok óta a Kárpátokban is. 

Az, hogy a Tiszában nincs víz, az 95%-nak még mindig csak egy hír a Híradóban. Aztán továbbkattint, de fel nem fogja, ez mekkora nagy baj. Azt pedig főleg elképzelni sem tudja - szintén ismeretek hiánya miatt - hogy ez nem csak természetes időjárási jelenség, sőt ami most van, az elsősorban NEM TERMÉSZETES. 

Biztos sokan összeesküvés-elmélettel fognak vádolni, de attól még el kell mondanom, hogy 

ez nem véletlenül és még csak nem is kizárólag természetes okok miatt van így

Sajnos ezt tudom és nem egy feltételezést írtam most le. Már benneteket sem lep meg szerintem, mert hónapokkal ezelőtt volt szó róla...  ( a gyakorlati megvalósítását részletesen nem ismerem, azt viszont sejtem, hogy az iszonyatos mennyiségű Chemtrail-csíkok permetezése, amiben hónapokon keresztül részünk volt, ezzel is összefügg!) 
Mi van, ha azok a nehézfémek és egyéb anyagok szépen megakadályozzák, hogy a csapadékképződéshez nélkülözhetetlen kis kondenzációs magok létrejöjjenek, amik megkötik a levegő páratartalmát és beindítják a csapadékképződést ? 

A hamarosan beinduló folyamatokhoz cél az ivóvízkészletek megvonása, illetve redukálása, az élelmiszerárak robbanásáról nem is beszélve. Ha figyeltétek a világban, júliusról augusztusra egy 10%-os átlagos árnövekedés következett be, hasonló várható ebben a hónapban is, aztán pedig még drasztikusabb és a szó szoros értelmében komoly élelmiszerválságra készül a világ. Jobban mondva már aki készül.......

- Mennyivel egyszerűbb lesz a szárazságra hivatkozva drasztikus élelmiszerár-emelkedést elfogadtatni! Azaz az emberek megélhetése még inkább veszélybe kerül és leköti őket.
Ahogy az ivóvízkészletet korlátozása majd szóba kerül, még olyat is elfogadnak majd, amit addig soha, csak hogy átvészeljék ezt az időszakot.
Az emberek ellenállásának megtörése a legjobb úton halad. Elég ha már most körülnézünk. Programozott, napi megélhetésért küzdő hipnotizált rabszolgákat látunk. Ki merne itt bármi ellen, de akár bármi érdekében is kiállni és fellépni ? 



Olyan drasztikus áremeléssel szedik el hamarosan a maradék megtakarításokat, hogy csak kapkodjuk majd a fejünket !

Ugye kezditek érteni ? Ez nem csak nálunk, hanem világszinten lesz így, bár ez senkit nem vigasztal!


Ahol a pénz, ott a hatalom, ahonnan elszedik a pénzt, ott semmi erő nem marad a dolgok menetének befolyásolására. Sajnos ennyire egyszerű...
A folyamatos áremelésekkel, a bérek befagyasztásával, és elszegényedés mellett, ami már nem kormány vagy politika függő, hanem szintén NEMZETEK FELETT ÁLLÓ ERŐK KEZÉBEN VAN, nincs az az ember, aki szembe tudna szállni az eltervezett folyamatokkal. 

Már most sincs ilyen ember és igazából nincs is kivel hadakozni,
mert az ellenfél nem a kormány, hanem ugyanaz a láthatatlan és érinthetetlen korporációkból, cégekből és "emberekből" álló szervezett magánhatalom. 
Ők pedig soha nem jönnek elő az árnyékból és érinthetetlenek ! 

Nem minden régiót egyforma sebességgel fog elérni ez a hullám, de tény, hogy Magyarország kiszolgáltatottsága óriási (hiszen így intézték anno, amikor a Szovjetunióból átdobtak minket azonnal egy Európai Uniónak nevezett hatalom kezébe). Az Irányítók itt is ugyanazok, csak a zászlók és a propaganda változik..... A mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk felszámolása sem véletlenül történt meg már az első években ! 

A végítéletre készül az NGM!

A tárca olyan jogszabálytervezeten dolgozik, amely a különleges jogrend időszakában és egyéb válsághelyzetekben működtetné a gazdaságotírja az Index.

Kérdés: Vajon miféle, KÜLÖNLEGES JOGRENDI IDŐSZAKRA és milyen VÁLSÁGHELYZETRE kell felkészülnünk? Miért nem tájékoztatnak erről minket részletekbe menően? De olvassunk tovább:

A jogszabálytervezetről a lap egyelőre annyit tud, hogy „Matolcsyék a világvégére készülve olyan jogi szabályozáson dolgoznak, aminek köszönhetően a „különleges jogrend időszakában és egyéb válsághelyzetekben” a nemzetgazdaság biztonságos működése nem kerül veszélybe.
Az NGM emellett a jogszabályban biztosítaná, hogy a válsághelyzeti reagáló erők működési feltételei teljes körűen biztosítva legyenek”.
Milyen reagáló erőknek legyen teljes körű mozgástere ??? Ugye olvastok a sorok között!

Jól olvastuk? Világvégére készülnek? És már megint ez a különleges jogrend… Ez vajon azt jelenti, hogy egy nemzetközi – esetleg globális – vészhelyzet esetén ilyen-olyan indokokra hivatkozva felfüggesztik a demokráciát?

Ki mit olvas bele ezekbe a kétségkívül nyugtalanító mondatokba?

Ugye most már értitek, hogy miért írtam már hónapokkal ezelőtt, ami várható és aminek a jelei mindenütt ott vannak ? Ezt vették sokan és veszik ma is riogatásnak, hogy ne pánikoltassam az embereket, hanem inkább rezegjünk pozitívan és vizualizáljuk a jót. Ez mind oké, de közben jó lenne, ha arra is gondolnának mit hogyan kellene elraktározni MOST, amikor még lehet ! 

ÉHEZŐK VIADALA A VALÓSÁGBAN....
Az élelmiszerek történelme 1991-ben, egy olyan pillanatban, amikor éppen senki sem figyelt, ominózus fordulatot vett. Ez volt az az év, amikor a Goldman Sachs úgy döntött, hogy napi kenyerünk kitűnő befektetésnek bizonyulhat…

Sok rabló tőzsdebáró, aranyvadász és nagytőkés régi álma volt, hogy végre olyasmi felett uralkodhassanak, amire minden embernek szüksége van, majd visszatartva a készleteket, a kereslet növekedésével felverjék az árakat.


Az USA-ban a "Kukorica-öv" termése nagyrészt megsemmisült, az élelmiszer árrobbanás ha jól tudom, júliusról augusztusra 10%-os volt, szerintem most is ugrik egy hasonló volument, aztán robban. Kukorica, gabona, takarmány > HÚS + Ivóvíz....

Ez egy drasztikus és kemény időszak előjele. Legalább jó lenne, ha minél többen legalább az előjelekből értenének, ha már a folyamat egészét nehezen is lehet összekapcsolni. 

89 megjegyzés:

  1. Teljesen igazad van! Pontosan igy zajlik minden.Sajnos abban is igazad van,hogy a legtöbb ember hipnotizált zombi lett és sejtelme sincs minderröl,vagy nem is akarja tudni.Mégis meggyözödésem,hogy közel van már az összefogás.Mégpedig nemzetközileg.Sajnos csak akkor,amikor nem lesz mit zabálni....De elkövetkezik. Ebben biztos vagyok.

    VálaszTörlés
  2. Az orkok már fegyverkeznek (mai hír). A zombik keresik a küszöb elkészítésének a receptjeit.

    Jobb ha tud(játok)od. A szupermarketekben nem vásárolhatsz korlátlan mennyiséget. Most még nem mindig szólnak, de van, hogy max 10-et vehetsz egy kosárba. Sokszor kell fordulni, hogy valami tartalékot képezz.

    Azért érdemes a nagyszülőket kikérdezni mit érdemes, hogyan, raktározni. Mert erről tudnak mesélni. Lehet, hogy első kézből, vagy amit láttak a szüleiktől. De sok reményt ne füzz hozzá. Hallotam olyan történeteket, jöttek kisöpörték a kamrát, padlást, sőt még a tulajnak kellet kihordani a teher autóra.

    Azért arra kiváncsi leszek, hogy a zombi meddig tartja a véleményét, hogy a demokrácia, jobb, bal, cocializmus, liberalizmus, etc., üres gyomorral is olyan jó társadalmi rend? A vélemény amúgy is olyan mint a fing, addig tartod amíg bírod. Korgo hassal lesznek olyan ventillátorok, akiktől jobb távol maradni, kerülni őket. Márha tudod.

    VálaszTörlés
  3. Igen sajnos minden pontosan úgy történik ahogy a háttér hatalom megtervezte!Vegyetek vizet és tartós élelmiszert emberek amíg lehet:valószínüleg nemsokára a pénz rendszer is összeomlik! Erre az időre fel kel készülni,amíg a káosz meg nem szűnik és a dolgok letisztulnak.Gondolom a háttér hatalom majd most él a lehetőséggel,hogy "felajánlja az új világrendet"amivel a maradék emberek felett teljesen átveszik az ellenőrzést és az irányítást.

    VálaszTörlés
  4. Nem kell pánikolni semmilyen hírtől. Valóban érdemes bevásárolni, raktárra venni ételt és italt, valamint megfelelő mennyiségű pénzt kivenni a bankból. Nem biztos, hogy mindezek megfognak történni. De ha mégis, gondolom senki sem szeretne a kétségbeesetten rohanó emberek közé tartozni, akik mindenáron el akarják venni a másik embertársuk elől az ételt, nehogy már az ő családja éhen haljon. Pusztuljon a másik.

    Ugyanis a HÁTTÉRHATALOM éppen ezt akarja. KÁOSZT teremteni, amit nem ők fognak előidézni, hanem MI. Persze ők kezdik el, de ki hallott már olyat, hogy időjárást befolyásolni? Ez a természet ellenünk fordul. Valamit tennie kell a kormányunknak, nélküle nem tudunk létezni, nélküle nem tudunk gondolkodni!
    És mi nevezzük magunkat embereknek :) Nem élünk 100%-os életet, ugyanis mások mondják meg, hogy mit tegyünk. Jogosan neveznek bennünket más világok lakói primitív emberi fajnak. Ha nem volnánk azok, nem lennének vezetőink.

    A nyugalom a legfontosabb. Tudom, hogy nehéz, de idegesen nem lehet gondolkodni. Tekintsetek fel az éjszakai égboltra, tekintsetek fel a nappali égboltra :) Már itt vannak :)

    Fény és Szeretet Mindenkinek,

    Deneailla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kötekedésből, de egy vezető mindenképp kell, különben anarchia lenne. Az egy másik dolog, hogy a vezetőink nem a köz javát, hanem a pénzt és a hatalmat szolgálják, még ha ki is kell pusztítani az egész emberiséget.

      Törlés
    2. Nem kötekedésből, de gondolom a suliban tanították így, hogy ha nem lenne vezető akkor anarchia lenne. Kipróbálták már valakik/kipróbáltuk már olyan egyedekkel akik ép, teljes egészek? Nem pedig kisgyermekkortól széttraumatizált, lelkibeteg, önző egyénekkel?

      Törlés
    3. Maradjatok csak a 3. dimenziós valóságban, ha nektek az a "jó". Hamarosan majd eljön a választás ideje, hogy merre szeretnétek folytatni az utatokat. Jobbra vagy balra mentek? Nem mindegy melyiket válasszátok.

      Régen nem voltak vezetőink. Csak ez bizonyos embereknek és "embereknek" nem tetszett, így úgy döntöttek, hogy ők majd megmondják nekünk mit csináljunk. Nem a mostani időkről beszélek, mindezek több 10 000 évvel ezelőtt kezdődtek. Atlantisz is emiatt a gusztustalan, erőszakos és gyűlölettel teli háborúskodás és hatalomvágy miatt süllyedt el. Most nem ott tartunk? Állandóan megismételjük önmagunkat, ahelyett, hogy békében élnénk. Míg ezek irányítanak bennünket, jobbra aligha számíthatunk. De együtt megmutathatjuk nekik, mi nem félünk tőlük. (Csak sok ember sajnos még az sem képes felfogni, hogy kik is azok, akik minket kontroll alatt tartanak.)

      Mindenki a belső hangjára hallgasson és ne az eszére, mivel az elme számtalan verziót "gyárt", de a lelkünk csak egyet, az igazat.
      Önmagunkon kell változtatni s ennek hatására a világ is elkezd megváltozni. Nem kételkedni kell, hanem cselekedni. Majd utána ráérsz gondolkodni, ha minden megváltozott jó irányban. Gondolkodj el azon: jó-e ez így nekem vagy térjek vissza az ez előtti állapotba? Te melyik utat választod? :)

      Törlés
    4. Üdv Atlantis! :)

      Jókat írsz(mint mindig). Az a hatalmas probléma, hogy a Föld bolygón élő emberek 99%-ának vezető KELL. Ezt programozták bele, iskola, tv stb. Else tudják képzelni a legtöbben milenne nélkülük, pánik az biztos lesz, így vagy úgy. Persze aki felkészül az túléli ezt is. Hiszen túlélők vagyunk egy "pár" ezer éve.

      Törlés
    5. Kedves Atlantisz a szívemből szólsz !! Halgassatok rá !!

      Törlés
    6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    7. És a léynege minennek szerintem a mikéntje !!! Lehet elegánsan távozni, vagy nyomorultul maradni.
      Tömni a fejünket, miközben az embertársaink éhenhalnak ??

      Törlés
    8. Deneailla!:))

      Maximálisan egyetértek bölcsességeddel!:)

      jucckaa:)

      Kár hogy eddig nem szóltál hozzánk!:)Nagyon jól látod a dolgokat!:)

      Tegnap nézegettem a TV-t, (nem igazán szoktam amúgy) és volt bene egy riport film egy amerikai férfi, az Amazonas mentén végig gyalogol, át a dzsungelen...

      Szóval: Találkozott egy fa tolvaj bandával akik a folyón úsztatják le a fát,
      és ehhez hetekig ott kell éljenek a dzsungelben ugye a falopás miatt. Ezután mutatta az élelmüket ami kis majmokból állt, az egyik még oda volt kötözve későbbre, a másikat meg már megölték, és a tüzön leégették a szőrét, aztán feldarabolták és fogyasztották...

      Ezt a szörnyűséget csak azért írtam le hogy lássátok, milyen kegyetlen ez a
      3. dimenziós világ... Én nem enném meg azt a kis aranyos állatot, hamarabb halnék éhen, és nem bánnám! Mert van lelkem, ember vagyok, a teremtő teremtménye, a harmónikus együttélésre törekszem, minden teremtménnyel.
      Ha a szobában találok egy pókot megfogom egy zsbkendőben finoman és kiviszem a természetbe!
      Erre azt mondaná egy nagy "vagány" gyökér vagyok... Miért? Én tisztelem ezt a kis teremtményt, és ha tudok segítek rajta, úgy érzem nincs jogom csak úgy agyoncsapni. Mert ő pókhálót szőtt, ez a létezésének az eleme. De ezt emberek sokan nem érzik, azt hiszik agyon kell verni a másikat...

      Lehet röhögni, de kérdem én: Ha kap egy tábornok egy parancsot, hogy vessen be pl. atomot magyarország ellen, és erre ő nemet mond, kockáztatva a szabadságát... Mi is szólat meg benne? A SZERETET. Mert ő nem egy állat, aki csak úgy öl parancsra. Ember szívvel, lélekkel. Nincs szíve emberek milliónyinak utolsó halálsikolyát hallani! Jól döntött, a legembertelenebb helyzetben
      ember maradt!:)

      Gondolkozzatok el ezen! Lehet hogy holnap a szomszédnak nem lesz mit ennie..
      Mit csináltok? Elbújtok a sok étellel? Miért? 10-20 napért? Ennyivel többet élsz majd?

      Köszönöm, én ha kell, eggyütt halok meg az ember testvéreimmel, nem félek.:))
      "A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió" => Ezt aki írta az egyik példaképem, csak rá kell nézni, és látod, érzed, nem rossz ember, mindannyiunkért teszi a dolgát!!!!!:)))
      DAWID ICKE:))

      Törlés
    9. Köszönöm Toth! :)

      Tudom, hogy nekünk szükségünk van vezetőre, csak nem olyanokra, mint amilyenek most vannak. Ez hamarosan megváltozik. Élvezze csak ki a háttérhatalom azt a cirkuszt, amelybe belevontak bennünket, nemsokára elbúcsúzhatnak a posztjuktól és olyan vezetőink lesznek, akik értenek is ahhoz, amit tesznek és nem földi emberek által lesznek kinevezve, hanem egy sokkal hatalmasabb ERŐ által, aki által mi is létezünk.

      Bennem már az van, hogy nagyon szeretném, ha a Földi emberiség ráébredne arra, hogy nem mi vagyunk az univerzum egyetlen urai, DE mi vagyunk az egyetlen olyan emberi faj, akik elszigetelve élnek ezen a bolygón az univerzum többi lényeitől, ráadásul nagyon is fejletlenek vagyunk hozzájuk képest. Tudom, hogy erre az emberiség nagy része még nincs felkészülve, de örökké nem várhatunk ezzel, hogy majd, majd, majd... Már csak mi maradtunk a világegyetemben, ahol ezek a negatív állapotok uralkodnak.

      Együtt izgulnak ők is értünk. Nevezzen engem mindenki bolondnak, tegyétek azt, ha nektek ez jólesik. De amikor este felnézek a csillagos égre, szabad szemmel is jól látható, hogy űrhajók vannak ott. Én boldog vagyok, hogy látom őket, beszélhetek az utasaival. Nagyon sokat segítenek. Fontosak vagyunk nekik mindannyian.
      Észre kellene végre vennünk, hogy mi is onnan jöttünk és nem az az élet a sorsunk, melyet itt élünk ezen a bolygón.

      Kedves Toth, nagyon sok mindent szeretnék elmondani az embereknek, melyet már el is kezdtem (nemcsak itt). Az emberiségnek joguk van megtudni, kik ők valójában.

      Fény és Szeretet

      Törlés
    10. hi:
      Te gondolom még életedben nem voltál iskolában, mert ott pont nem ilyeneket tanítanak :D Ha megnézed a történelmet rájössz minek kell a vezér. Csak pár példa (amik nem függnek össze szorosan, vagy egyáltalán a történelemmel): Futballban, hol lenne egy csapat a VEZETŐedző nélkül, vagy a csapatkapitány nélkül, vagy Mo. sem lenne Attila nélkül(hirtelen ezek jutottak eszembe). Semmi komolyabbat nem lehet csinálni vezér nélkül. Vagy már kialakult az emberiségnél a kollektív tudat? :D Az se lenne ínyetekre, mert akkor meg az egyéniségetek törlődne el. De persze azért kell vezető mert minden embernek más az egyénisége. Szóval lehet ti ennek örülnétek.

      Bravehart:
      Akkor egyél fényt...jobbat nem tudok. Az ember sajnos ilyen, ennie kell :O Ráadásul élőlényeket! Addig nincs gond amíg annyit vesznek el, amennyi kell. Amúgy nem szép dolog kivágni a fákat, mert mondhatni maguk alatt vágják (xD).

      Az, hogy jófej vagy a szomszéddal az megint más dolog. Talán még a fatolvaj is megtenné ugyan ezt.

      Az a bizonyos tábornok meg azért nem lőne atomot az országra, mert ő is tudná, hogy semmi értelme. De nem szokása a katonai intézményeknek megtagadni a parancsokat sajnos/nem sajnos.

      Végezetül meg: Kár ilyen görcsösen várni, hogy mikor szakadtok ki a 3D-s világból, mert magatokkal csesztek ki. Inkább élvezzétek ezt ki amíg lehet :)

      Törlés
    11. Kedves asd! Mi itt sokkal kellemesebb stílusban társalkodunk egymással, kicsit vegyél vissza, légyszives!
      Vezető szerintem sem kell egy olyan társadalomban, melynek minden egyes tagja felelősséget vállal önmagáért és másokért is. Anarchista vagyok és ezen a jogi diplomám, szakvizsgám sem változtatott. A szeretetnél nincsen magasabb rendezőerő, a jog és állam az utolsó keret, ami összetarthatja a társadalmat amikor a belső erkölcsi normák már nem elegendők. De ez nem jelenti azt, hogy szükség van államra! Több Rousseaut olvass és méllyedj el inkább az államelméletben ahelyett, h másokat sértegetsz!

      Törlés
    12. Naszóval... apró kiigazítások. Bár ez csak a én olvasatom. Szóval korántsem legyűrhetetlen igazság.

      Legelébb. Az emberek különbözőek.

      Bravehart:
      A kisállatos történet igazán megindító. Egy kósza amrik fickó tanálkozik pár helyivel(?) a nagy dzsungelban, akik lopkodják a fát és mellesleg húsevők. Hátugye... arrafele ritka pl. a McDonalds. Ezért úgy jutnak húshoz, ahogy tudnak.
      Amin fennakadsz elmondásod szerint az állatok táplélékként való - csúnya szóval - felhasználása. Elvégre Isten teremtményei és érző lények. Aha. Mér' a növények nem? S ha mán itt tartunk a falopásról (már ha az volt) hogyan vélekedjünk? Vagy ezt csak a amrik csóka mondta, aki a műsorban főszerepelt? Vagy csak a civilizált amrik fickó tudta, hogy az erdő azon része épp milyen vállalathoz, kormányhoz/országhoz tartozott. Az illetők, pedig "bennszülöttek" vótak, akik az olyan hülyeségeket nem tartották fontosnak, hogy valami általuk nem ismert emberkék papírt írtak róla, az a terület az ővék, holott soha még a környéken sem jártak, és vitték amire szükségük vót, mintahogy apáik is tették?
      A dolgok általában elég összetettek.


      Ám az emberkék különböznek. Van olyan aki, nem ment tele még teljesen a bódogságos szeretettel. De addig már eljutott agyilag, a fizikai létezést addig nyújtsa amíg lehet. Mer utána kitugya mi gyön? S azt se feledjük el azért, hogy egyenlőre még meglehetősen erős az emberkékben a önfenntartási inger. Tehát kevesen vesznek fel bódogságos mosolyt a arcukra, miközben épp éhenvesznek, vagy legyilkolják őket.
      A emberkék mán csak ilyen fura bigyók...

      Abban viszont talán van valami realitás, hogy mivel a erkölcsök kezdenek kikopni a köztudatból. Kellenének olyan sémák, amikhez lehetne idomulni. Már persze leszámítva a jelenlegi magas poszton ücsörgő arcokat. Ugye.
      Vagy ismét találni kéne, vagy újrafelfedezni az erkölcsöt, mint olyant.

      Törlés
    13. asd:)

      Volt egy repülős film nem jut eszembe a címe. lezuhant a repülő valahol az egyik havas hegységben, a túlélők, miután elfogyott az élelmük, a halott utastársaikat kezdték el fogyasztani. Ha te ott lennél és csak a családdal repülnél, meg ennéd őket, csak hogy Te túl éld?? Ja hát őket nem! De egy idegent azt igen...

      Szóval ha majd kikerültök a mátrix félelem kontrolljából, már ti is a fény felé fordultok majd automatikusan, nem akartok majd bármi áron túlélni...

      "Modern" emberek voltak, tudták mit csinálnak, nem bennszülöttek, ezt csak azért írtam le mire képes az ember a túlélésért. Ennyi erővel ha megdöglik a kutyám a cikkben felvázolt helyzetben, majd megeszem, ha más nem lesz nem?
      Tudod az a kutya bármikor megvéd téged az élete árán!!!
      És ha mellette halsz meg, éhes lesz nem fog a gazdájából, enni, inkább éhen hal!

      Mivel ezt a rendszert egyre inkább a túlélésért folytatott mindennapi harc jellemzi, egyre jobban beleestek a csapdájába, elfordultok a szeretettől, és ezáltal rosszabbá válhattok, mint a kutya a gazdájával.

      Szóval ember testvéreim egy kicsit el kellene gondolkozni, lehet annak az állatnak jobb döntése van lassan, mint egy holnaptól rettegő embernek.:)

      http://www.scribd.com/doc/72533211/David-Icke-A-Vegtelen-Szeretet-az-Egyetlen-Igazsag-teljes-magyar-pdf-konyv-ebook


      Törlés
    14. Bocsánat a " "Modern" emberek voltak.." => innentől Quedra-é is.:)

      A szeretet a kulcs a szabadulásotokhoz! :)

      Miután megértitek, már érzitek, miután érzitek, már nem is féltek...

      Törlés
    15. Bravehart:
      Pontosan, a családomat nem falnám be, de lehet, hogy egy embert se. :) Nem tudom, nem voltam még az éhhalál közelében. De a saját szeretteinket ne említsük egy lapon a majmokkal. A majmok semmit nem tettek nekem és nem beszéltem még meg egyikkel se a magánéletem. A csirkét is megeszi az emberek nagy része zokszó nélkül, pedig elég brutális, ahogy kitenyésztik őket a nagyobb gyárak. Az miért nem zavar, ha a majmok igen? Egy disznóvágás sem túl ízléses.

      "Szóval ha majd kikerültök a mátrix félelem kontrolljából, már ti is a fény felé fordultok majd automatikusan, nem akartok majd bármi áron túlélni..."
      Ez szép és jó, de mi van, ha nincs semmi a halál után? Igaz megbánni már nem tudnád, ha nincs igazad... Mellesleg amíg van miért élni, miért ne akarjak bármi áron túlélni? Te nem akarnál? Depis vagy?

      ""Modern" emberek voltak, tudták mit csinálnak,"
      A modern ember annyiban különbözik a nem moderntől, hogy több "játékszere" van. Most is ugyan olyan birka a nagy része, mint 1000 évvel ezelőtt. Ha nem így lenne, akkor nem kéne attól tartani, hogy mit csinál az igazi vezető hatalom és ők sem rejtőzködnének.

      "Szóval ember testvéreim egy kicsit el kellene gondolkozni, lehet annak az állatnak jobb döntése van lassan, mint egy holnaptól rettegő embernek.:)"
      Akkor szerencsém van, mert én nem rettegek :D Amúgy igen a rettegő ember a legveszélyesebb állatfaj.

      Ja és még vmi.: Honnan tudod, hogy a kutya nem enne meg? Tapasztalat? Olvastad valahol? Ha megtörtént, lehet, hogy kölyök korától a gazdája nevelte és úgy tekint rá mint az anyjára/apjára.

      Ahogy David Draiman is mondja az erőszak fontos!
      http://www.youtube.com/watch?v=xLWkDxtzl8U
      Persze a megfelelő időben és mértékben.

      Törlés
  5. Csatlakozom az előttem íróhoz. Nem kell pánikolni. Magyarországnak van "Gazdaságbiztonsági Tartaléka" gabonából, éhezni senki sem fog.

    Nem itt lesz a gond, hanem a Közel-keleten, Afrikában, Ázsia egyes országaiban

    De az is elgondolkodtató ,hogy egy legfrissebb adat szerint az USA-ban 46.700.000 állampolgár (össz. lakosság 300 millió) részesül élelmiszer segélyben.
    A kínaiak már készülnek a dollár utáni életre. http://www.indiavision.com/news/article/business/339477/china-launching-gold-backed-worldwide-currency--now-the-americans-will-have-to-find-a-reason-to-go-to-war-against-china-/

    VálaszTörlés
  6. Bizony.
    A nemzetgazdaságos miniszterünk is bejelentette augusztus utolsó hetében, hogy itt bizony aszály van és jujj... Fel nem tűnt szegénynek, hogy kb. március óta pár fokkal melegebb van mint általában lenni szokott. CSapadék meg ugye alig...
    Node mit is várhatna az ember bürokratáktól? Nem egy kapkodós fajták ám.

    Az áremeléssel kapcsolatban meg... mintha pont ma hallottam volna holmi pékeket, meg kereskedőket megszólalni a képdobozban. Megmég valami öltönyke is felemlegette, hogy sajnos mer nagy meleg, meg kevés eső vót kénytelenek lesznek árat emelni. Tehát az első lépcső már beindult. Mán a bejelentések szintjén.

    Arról viszont nem vagyok meggyőződve, hogy pl. a mink "postásszemű" arcunk sokra fog menni a jogszabályi környezettel, ha kissé éhes arcok elslatyognak Országházunk vagy valamely Miniszterelnökség épületének elibe és... hát... drasztikusak lesznek.
    Az átlagember elég könnyen felizgul, ha megszorítják, és már nem tud hova hátrálni. Hajlamos tömegbe verődni és elkenni azoknak a száját, akik szerinte az aktuális helyzetért felelősek. (Tehát jelen állapotunkban Kormányunk tagjai magas eséllyel indulnak a fizikai amortizációs versenyen, ha mégiscsak kiborul az a bizonyos éccakai edény.)

    Amivel nem értek egyet a cikkből az eme rész:
    "Már most sincs ilyen ember és igazából nincs is kivel hadakozni, mert az ellenfél nem a kormány, hanem ugyanaz a láthatatlan és érinthetetlen korporációkból, cégekből és "emberekből" álló szervezett magánhatalom. Ők pedig soha nem jönnek elő az árnyékból és érinthetetlenek!"
    Nem mondom, hogy egyszerű dolga lesz azoknak, akik ezeket az arcokat elő akarják kaparni, s ki szeretnék fejezni számukra neheztelésüket. De nem lehetetlen.
    Lévén ezen arcok utasítanak más arcokat, tehát kommunikálnak, van egyfajta parancsnoki láncolatuk, ami visszakövethető. S bizonnyal vannak olyan fickók ezen a sárgolyóbison, akik eléggé eltökéltek, és hát... ezesetben mindegy, hogy öt vagy ötszáz esztendő múltán emelkedik meg egy balta, vagy tekint bele egy szem a távcsőbe...
    Tehát nem vagyok meggyőződve róla, hogy van olyan ezen a fődgolyóbison, hogy érintetlen. Max. jelenleg problémás tenni ellene.

    VálaszTörlés
  7. Azért azt az elméletet se hagyjuk ki, hogy a Kárpátokban rengeted fát vágtak ki és így sokall nagyobb áradások és aszályok vannak.

    VálaszTörlés
  8. az időjárás magától is lehet ilyen, régen is voltak ilyen szárasságok és ennél sokkal durvább szárasságok is voltak, az megint más dolog hogy most az emberek is bele avatkoznak és a hülyeségeikkel még több problémát okoznak

    VálaszTörlés
  9. A napokban kaptam egy diát a világ nagyvárosairól. 20-30 millió ember egy városban!!! Teljes lakosságunk (jelenlegi határ) háromszorosa. Na ők szarban lesznek. Van ez a sorozat: Túlélési Praktikák. Nekünk túlzás, de nekik lehet jogos ilyen drasztikusan rálészülni a jövőre, ahogy bemutatják.

    Itt víz, fa, élelmiszer mindig lesz, csak majd kevesebbet eszünk, nem hízunk és nem dobjuk ki a maradékot. Jó helyre születtünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony jó helyre születtünk, nem hiába üldözik el a magyarokat a saját országukból... Ma reggel a class fm is csak úgy nyomta reggel a kivándorlást támogató propagandát.

      Törlés
    2. Vegyetek földet, költözzetek vidékre és tartsunk ki!!!!

      Törlés
  10. A borús idők a szebb jövő elközeledtét jelzik..Az utolsó napokban nehezen elviselhető válságos idők lesznek(2Tim 3:1)
    Jelenleg több prófécia is telejesedik,amit azt jelzi hogy hamarosan az utlsó napoknak vége lesz és megváltozik minden.Attól függetlenül hogy ebbe emberek is tudtukon kivül vagy szándékosan részt vesznek.
    -Lesznek nagy földrengések -Luk 21:11
    -Lesznek élelmiszerhiányok - Márk 13:8
    -Lesznek járványos betegségek - Luk 21:11
    -Az emberekebn nincs szeretet - 2Tim 3:1-3
    -A föld pusztitása - Jel 11:18

    Való igaz hogy drasztikus előjelek tanúi lehetünk,és ezek csak fokozódni fognak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok!

      Lehet, hogy ezek előre meg vannak jövendölve, de ha imádkozunk, bármin tudunk változtatni.
      A SZŰZANYA KÉR MINDENKIT, HOGY MINDEN ESTE 9-KOR IMÁDKOZZANAK HOZZÁ (A SZŰZANYÁHOZ) A RENDSZERES ESŐÉRT A KÁRPÁTHAZA ÉS A FÖLD RÉSZÉRE, ÉS AZ IDŐJÁRÁS HELYREÁLLÁSÁÉRT!!!! HA AZ ÜDÖZLÉGY IMÁT MONDJÁTOK EL TÖBBSZÖR EGYMÁS UTÁN AZ IS NAGYON JÓ, DE A LEGHATÁSOSABB AZ ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFÜZÉRE.
      KÉREK MINDENKIT, HOGY EZT VEGYÉTEK NAGYON KOMOLYAN!!! MI A SZŰZANYA ENGESZTELŐ NÉPE VAGYUNK.MINDEN MAGYAR EMBER FELADATA, HOGY ENGESZTELJÜNK (VIRRASZTÁSSAL, IMÁVAL, BÖJTTEL).
      A Szentháromság mindegyik tagja nagyon szeret minket. Hozzájuk kell fordulnunk segítségért, mert csak ők tudnak segíteni nekünk!!!!
      Higgyetek a Szentháromságban és az ima erejében.
      Szeretettel: Gabriella

      Törlés
  11. Semmi gond ha majd bele haluk a fénybe mert elnyom a sötétség akkor ha visszatérsz adunk nekik még nagyobb rosszat (kapom adom kapom adom kapom adom...)aztán már csak te maradsz sötétség!Ha majd rá jössz mit és hol rontótál akkor fel emelkedhetsz a fénybe (túlzásba vitted a dolgokat)!De addig még van igaz hitem hogy vannak itt jók is ide üss és mutatom neked hogy mi az EMBER ki fel kel ha el esik és feltámad a hál után és irthatod tépheted húsát veheted vérét de lelkét meg nem foghatod rab igába nem rakhatod mert szabad és örök mint az élet!(Ha kilépnék testeböl és haragom el vakítana,mint emésztő tüzes fény lelkemnek ereje rád világítana,és rá jönnél hogy te sem tudsz nélkülem létezni ép úgy mint én!Mit tennél? Akkor ébrednél és SZERETNÉL))

    VálaszTörlés
  12. Megint mindenki elmegy a világ ciklikussága mellett.
    Régen is volt nagy aszály, most is van. Régen is megoldotta a természet, most is meg fogja. Most őszintén, egy szellemileg retardáltak által tervezett és épített harp rendszer, meg egy erőforráspazarló kemtrél-módszer vajon mennyire számíthat a bolygó egésze szempontjából? Megmondom én, ez nagyjából egy légysz.r a falon.

    A természet működése hoszú távon úgy fogja elsöpörni ezt az egész kócerájt, hogy öröm lesz nézni.

    A sok k.csögöt régen is felhúzták a lámpavasakra, hát, hamarosan megint fel fogják. Nem lehet elbújni a nép elől. Nem lehet büntetlenül packázni a néppel. Az első zsákot elviszi a hátán, mert ilyen a természete. A második zsáktól már a földre rogy, de mikor felkel, fegyverrel teszi, és mindent elsöpör. Megtörtént már sokszor a történelemben, hát, lehet, hogy megint meg fog.

    A padlást meg hogyan fogják lesöpörni? Anno volt még mit veszteni az embereknek, persze, hogy nem ugráltak, mikor megjött az ávós teherautó. Ma már nincs mit veszteni. Annyira jól végezték a kizsigerelés politikáját, hogy ha megjön a padlássöprő különítmény, ők lesznek betöltve a kolbászba. A népet nem lehet megtörni, és nem lehet legyőzni. Azoknak az időknek vége. A nép az úr. Ezt az öltönykék elfelejtették, és ezért hamarosan nagyon nagy árat fognak fizetni.

    A tartalék élelmiszerről meg annyit, hogy egy város közepén mi a sz.rt kezd valaki akár több hónapnyi tartalék élelmiszerrel? Hogyan főzi meg, ha nem lesz orosz gáz, vagy paksi áram? Hogyan titkolja el a szomszédok vagy az utca embere elől, hogy dugig van kajával? Ha pedig eltelik a pár hónap, mi lesz utána?

    Egyetlen megoldás van, irány ki falura, tanyára, aztán nekilátni az önellátó, kertészkedős állattartós életmódnak. A sok sz.rra meg nemet kell mondani. Aztán próbáljon meg uralkodni rajtad bárki, ha nemet mondasz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól beszélsz! Ott a pont! :)

      Törlés
    2. Szerinted tárt karokkal fognak ott várni? Pont egy éhes szájra lesz szükség ott is?
      Honnan tudják, hogy jó szándékú, szorgos ember vagy?

      Ha meg földet művelsz, te mozdulsz a legnehezebben, mert ott a termény, ott a jószág, fölben a vetemény.Régen is a falu népének volt egy "völgyzugoly" helye, lápja. Amit a csak az ott élők ismertek.
      Van lovad, esetleg ökröd, tehened, hogy szánts, vess? Vetőmagod, ekéd?

      Kicsit vissza kell térni a földre, ha ez bekövetkezik, mármint egy összeomlás, akkor az hirtelen fog történni. Hiába iparkodunk itt valamit felépíteni, teóriázni. Ha most nem vagy ott, akkor meg már késő lesz.

      Érdekes, hogy olyan ember írását nem olvastam itt, se másutt, véleményét nem osztotta meg hasonló helyeken, aki városon kívül él, földműveléssel, álattartással foglalkozik.
      Ez vagy azért van, mert nem ér rá ilyennel foglalkozni, vagy mert tudja, hogy miképpen működnek arra felé az ilyen dolgok. Nem fedi fel, hogy mondjuk Ő miképpen készül egy ilyen időre.
      A vidéki élet nem romantika, minta a könyvekben. Ritmusa van, avval és abban élsz. Nem tudsz elszakadni tőle. Etetsz, kapálsz, betakarítasz, stb..., Nem 8 órás műszak, van hogy nem is 12, több.
      Tudod-e, hogy krumpri után mit ültess a földbe, vagy miután ne? És ez a trillió billió trükk és tudás, amitől a hipermarket polcai teli vannak. Te tudod-e?
      Ha van egy tehened, hogyan és miért, meddig ad tejet? Tudod tartósítani? Igen pl. a sajtra gondoltam, tudsz készíteni? Oltó nélkül is, savanyítot honnan szerzel? Ecettel, oké, és ha nincs. Van legalább egy két tőke szőlőd, hogy a fiatal szemekből savanyítót csinálj. Hogyan tárolod?
      Kenyérhez kovász, a semmiből? Mert élesztőből is nullán álsz.
      És a liszt. Régen úgy tartották, hogy egy hold föld ad annyi búzát ami elég egy évre egy családnak. Az állatok takarmányozásaára hol termelsz? Kukorica, krumpli, és egyéb?
      És ha jön a sáskaraj zombi, mit csinálsz.
      Szerencsém volt, jártam a tengeren túlon. Tudom pl., hogy egy texas-i hogyan gondolkodik. Nem vagy jó szomszéd, ember, ha nem tartasz othon elegendő tűzerőt. Mert se a családodat, se a szomszédodat nem tudod megvédeni. Nincs benned csapat szellem. Mert ezek a kis élet közösségek mindenben függnek egymástól. Gép szerszám, szaktudás. Neked milyen szakma van a kezedbe, amivel hasznos tagja vagy a közösségnek? Vagy csak egy napszámos? Arra ott vannak a gyerekek, akik kiskoruktól a házkörüli munkából kiveszik a részük.
      Neromantikázz. Legyen a kezedbe, fejedbe egy tudás, szakma, és mégtöbb tudás. Talán sikerülhet. Vagy add fel. Kevesebb kinlódás vár rád.
      (remélem nem törlik a hsz-t)

      Törlés
    3. Én már bizony ott vagyok, jó rég óta. Bizony minden van, és mindent tudok, amit itt leírtál, még többet is, de nem olyan csilliómillió az a trükk, mert az élet magától működik, az embernek csak irányba kell állítani a dolgokat.

      Amúgy szerintem ez nem az a hely, ahol csak úgy törlik a hsz-t :)

      Törlés
    4. A trükköt a mnden napi dolgokra értettem, nem, és csak a termesztésre.
      Kötelet, zsákot akasrsz, ültettél kendert, és rengeteg ezer más dolog, tudsz vékát fonni, melyik vessző jó hozzá, megcsipte-e már a dér stb.

      Már rég rájöttem, hogy ezeket a dolgokat kikel szedni az öregekből, mert már a szüleimse tudják, pedig vidékről jöttek még úgy 50 évvel ezelött.

      Azért a mai vidék is eltud szomorítani.Van olyan porta, ahol nem látok jószágot. Mert megpályázta az önkormányzat, és nyert, napi három étkezésre való ételt nyújt. Nincs tyúk, nincs hízó.

      Amit fent írtam hsz-t, annak a tartalmát és a mögötte álló tudást, információt, indokot próbáltam átadni hozzám korban, gondolkodásban hasonló embereknek átadni. Olyan ellenálásba ütköztem, hárításba, pl. minek, úgyse tudod, nem értesz hozzá, minek. Rendbe. Abba hagytam. Nem "osztom az észt". Mit tapasztaltam, hallotam, valosítottam meg a telkemen. Mert ezt mint tanuló kertnek csinálom már jó pár éve.Mert ha valami nem sikerült, nem volt gond. Következő évben más képp, és bevált.
      Gyümölcs (metszés, körülásás),zöldség, kukorica, minden. Melyik vetőmag, az előző évi termésből sikerült-e, vagy sem, mert itt is meg a svindli, a polcon vásárolható vetőmagoknál.

      Egyszónak is száz a vége. A hsz nem személyes megszólítás volt. Csak leírtam. Nem mindenki lát át mindent. Ezeken a gondoltakon már hosszú évekkel ezelött végig rágtam magamat. Elkezdtem. Ezel is többet tudok magamért, a melletem élőkért tenni. Mert a békéseké a világ. Megvívom a magam harcát. Lehetőleg fegyver nélkül. A Magyar élelmes. Ne feledd. Jöhet bármilyen hatalom, bármilyen törvénnyel, mindig megtalálja az élethez való utat. Mint az elvetett mag(yar).

      Törlés
    5. Kedves Egyszerű! Köszönjük a hozzászólásodat. Bizony, ez az egyik legnagyobb veszteségünk a XX.-ban: az évszázados tudás (melyet dédszüleink ismertek utoljára) átörökítése megszakadt az államosítással. Feladatunk újra felfedezni a természetben élést. Az urbanizáció hosszútávon zsákutcának bizonyul, elembertelenít. Nem szabad lebecsülni ezt a feladatot, rengeteg munka, de igen, vissza kell térni a földműveléshez, állattartáshoz, ha önellátó közösségeket szeretnénk alkotni. Kívánom, hogy sikerüljön annak, aki komolyan gondolja!

      Törlés
    6. A baj ott kezdődik,hogy hiába vonulsz ki tanyára,ha a horda megindul esélyed sincs megvédeni ami a tiéd. Az éhség nagy úr,ha a városban nem lesz mit enni kivonulnak az emberek a komfort zónából,aztán dugdoshatom a jószágokat a pincébe...

      Törlés
    7. és mi van, ha nem lesz horda? :o)

      Törlés
  13. szédüljön egy picit más is:
    http://dl.dropbox.com/u/80662037/SaivaMetafizika/M.I./Het-bea.pdf

    VálaszTörlés
  14. Mi van akkor, ha ez a cirkusz pusztán arra megy ki, hogy mindenki vásároljon félelemből sokat, drágán? Másrészt arra is gondolni kellene, hogy ilyen helyzeteben a közbiztonság, mint fogalom megszűnik, az egyénnek a túlélési esélye a nullára csökken (cigány hordák, rabló csapatok, elszabadult bűnözők mert a börtön is kiürül, rendőrök, idegen fegyveres erők, mind-mind tetszés szerint gyilkolásznak). Csak nagyobb lélekszámú, lehetőleg közelharcra kiképzett csoportosulást is tartalmazó, minél távolabbi vidéken élő közösségek élhetnek túl egy ilyen helyzetet.

    VálaszTörlés
  15. Ady Endre:Dózsa György unokája

    Dózsa György unokája vagyok én,
    Népért síró, bús, bocskoros nemes.
    Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
    Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.

    A Nyár heves s a kasza egyenes.
    Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
    Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
    Rettenetes, nagy dühvel özönöl?

    Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
    Rablóváraitokból merre fut
    Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
    Lecsukjuk a kaput?

    VálaszTörlés
  16. ha marad ez a szárasság.... komoly gondban leszünk, mégha nem is reklámozzák a dolgot. nekem is feltünt, másnak is, hogy furcsa ezaz időjárás, az ég festés meg okkal van. ha decemberig nem lesz érdemlést említő mennyiségü csapadék, akkor komolyan elhihetjük ezt a dolgot.Nem tettszik ez nekem, nyáron alig volt egykét zivatar, az is olyan nyögvenyelős.

    VálaszTörlés
  17. "Kiszáradt a Tisza!" - érdekes tegnapelőtt még igen jót fürödtem benne.

    Tavaly meg áradt a Tisza! - el is öntötte az idiótákat, akik az ártérbe építkeztek.

    "Végítéletre készül az NGM!" - miért Ti nem?

    Mit akarok közölni? Csak azt, hogy minden a legnagyobb rendben, ezeknek a dolgoknak meg kell történniük.

    VálaszTörlés
  18. asd: "Nem kötekedésből, de egy vezető mindenképp kell"

    Ne várj másra, Te vagy a vezető.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mazsola:
      Ti komolyan félreértitek, hogy mire való egy vezér. Nem arra, hogy beleavatkozzon az életedbe és kizsákmányoljon, hanem a köznép szolgálatára. Az egy dolog, hogy most pont az ellenkezője történik, de magával az elvvel semmi gond.

      Amúgy vezetők nélkül a cigány hordák/bűnöző bandák a hozzánk hasonló emberek házait forgatnák fel először. És nem a felemelkedésen agyalnál, mint a többi kommentelő, hanem ezen: "ezek csak simán megölnek, vagy előtte meg is kínoznak?" Mert lehet, hogy a vezető elit romlott, de vannak náluk romlottabb emberek is...főleg börtönökben.

      Törlés
  19. Egy Petöfi idézettel én is had legyek e poétás napra!

    http://hunnio.com/news.php

    VálaszTörlés
  20. bcsi kimaradt az állítmány ..." szolgálni Tinéktek!"

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok !! Nem fogok raktározni !!! Emberhez méltó életet élek vagy semmilyet !

    Milyen megalázó nyomorult dolog már valahol titokban majszolni a kiflicsücsköt amíg VAN ? és aztán és a gyerekeid ? és azok gyerekei ? Egyáltalán em megoldás a felhalmozás !! És ez is a félellemkeltés egy eszköze, amiről itt is írjátok hogy nem jó ! NE FÉLJ , LÉGY BÁTOR ! Inkább fogjuk fel ésszel, hogy MINDEN embernek joga van mindenhez ezen FÖLDÖN, mert nekünk let készítve, HASZNÁLATRA és NEM BIRTOKLÁSRA !! CSak az ember fizet azért hogy életben maradhasson !!

    Ha elmében megérted, érzelmeidben megéled ezt elkövetkzik, DE DOLGOZNI KELL RAJTA !!! Érezd át, hogy TE szereteben, boldogságban megosztod minden emberred a csodálatos bolygónk minden szépségét és kincsét !! Nem valakik ellen kell menni, hanem valamiért !! Találjatok ki egy jó pozitív programot !
    Ugye nem is olyan könnyű, de bele lehet jönni !!

    VálaszTörlés
  22. HASZNOS INFO: AZ OTTHONI ÉTELKONZERVÁLÁSRÓL! :)


    Sziasztok! Van egy nagyon jó régi könyvem (Frank Júlia: Disznótorban-különleges ételek disznóhúsból) amiből beszkenneltem nektek az ételek konzerválásáról pár hasznos dolgot, receptekkel együtt, hátha hasznát veszitek és továbbítjátok:


    http://kepfeltoltes.hu/120906/_telek_konzerv_l_sa007_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/120906/_telek_konzerv_l_sa008_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/120906/_telek_konzerv_l_sa009_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/120906/_telek_konzerv_l_sa010_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/120906/_telek_konzerv_l_sa013_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/120906/_telek_konzerv_l_sa012_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/120906/_telek_konzerv_l_sa014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/120906/_telek_konzerv_l_sa015_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/120906/_telek_konzerv_l_sa016_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


    Tapasztalatom még nincs, csak eztán fogom kipróbálni.



    VálaszTörlés
  23. http://www.youtube.com/watch?v=F_S2bg506M0&feature=player_embedded
    http://hamvasbela.org/szavak/aquarius.html
    Jó szórakozást, sok választ adhat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt még nem olvastam Hamvas Bélától.
      Ismét átalakultam egy kissé...
      Köszönöm!

      Törlés
  24. "A hamarosan beinduló folyamatokhoz cél az ivóvízkészletek megvonása, illetve redukálása, az élelmiszerárak robbanásáról nem is beszélve.... "

    => Buddha neked ABC-d van? Akciós életmentő száraz csomagok lesznek? Pl. szárított csirke ill. kutyaszar fakéreg... Oké hogy ezáltal te úgy érzed figyelmezteted az embereket az apokalipszisre... És ez még a te szemszögedből jó cselekedetnek számít. Az én szemszögemből ez az emberek lelkileg legyengítésének, megtörésének számít. Mert a cikk csak félelmet gerjeszt, és létrehoz ezáltal: dühöt, haragot, erőszakot, túlélési ösztönt... sorolhatnánk a végtelenségig.
    Most akkor lelki erőt adunk az embertársainknak, vagy halálra rémisztjük...őket? A halhatatlanság erejét, vagy a félelem erejét mutatjuk meg??

    Melyik a legnagyobb fegyver? A szeretet.
    Ha Te embertársadként szeretsz engem, és én is így téged, akkor akárhogy is lesz nem foglak felfalni, inkább éhen halok. Melyik szuper modern fegyver tud erről lebeszélni? Ha én ezt belül úgy érzem, nem tud egyik sem meggyőzni...:)


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezen én is sokat töprengek, amit írtál. Kell-e tudnia a nemzetnek, mi vár rá, illetve segít-e, ha tudja? Én kezdem úgy gondolni, hogy mindenki annyira fél az eljövendőtől, amennyire függ a jelenlegi világrendtől. Ezen lehet dolgozni, változtatni. Nyilván, aki falun él és gazdálkodik, kevésbé függ a rendszertől, tehát jobb esélyekkel indul a jövőnek, mint aki nagyvárosban konzervdobozokkal próbál túlélni valamit, amiről nem tudni, meddig tart. A vidéki életforma lehet a jövő záloga, mert az élet él és élni akar (Géczy mondása).

      Törlés
    2. György Tánczos:)

      Ahogy mondod. Lehet választani az egész földi életed a rettegésről, félelemről szóljon, vagy inkább kitörsz ebből a félelem mátrixból, ha benne maradsz, előbb utóbb megszűnsz embernek létezni, mivel egy chip-ecske segítségével a mátrix következő fejezetében, már egy állandó félelem hangulatú irányított ceruza elem leszel, kinek félelem energiáján dőzsölnek a világunkat még egyenlőre, irányító negatív lények.

      El lehet mindenkinek magában döntenie, hogy egész nap féljen -e minden rémhírtől,
      a holnaptól, vagy bármitől, vagy ezen felülkerekedve, megvárja mi lesz, és addig is teszi a dolgát, jó emberként, és ha kell büszkén, emberként megy el ebből a világból.

      Vagy a félelemmel teli életét félti, beraktároz, mert nehogy már meghaljon, inkább a halál félelmétől, túlélést remélve, önző marad, elbújik, patkányként éli le utolsó napjait, és belül a kis elzárt szobájában, világában lesz -e szebb halála??

      Na melyikre is lennénk büszkék? 14 napig éltem, ennyi volt elmentem, vagy 32 napig éltem, minden nap rettegtem, el veszik -e tőlem, de nem vették! Csak én maradtam... Meg még 100 önző "barátom"....:)

      Törlés
    3. "Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
      Az Élet él és élni akar,
      Nem azért adott annyi szépet,
      Hogy átvádoljanak most rajta
      Véres s ostoba feneségek.
      Oly szomorú embernek lenni
      S szörnyüek az állat-hős igék
      S a csillag-szóró éjszakák
      Ma sem engedik feledtetni
      Az ember Szépbe-szőtt hitét
      S akik még vagytok, őrzőn, árván,
      Őrzők: vigyázzatok a strázsán."

      (Ady Endre: Intés az őrzőkhöz-részlet)

      Törlés
    4. Kedves Bravehart !! Igazad van teljesen !!!

      http://www.csillagtitkok.hu/cikkek/a-valtozas-kora.html

      Olvassátok el inkább ezt a cikket ! Senki ne hagyja, hogy a félelemgerjesztők megtorpantsák a tudatosodás és a felemelkedés útján !!! Csak szépen előre !! Rendületlenül !! Hajrá !!
      Szeressétek a jövőt ami elkövetkezik !!!

      Szeretettel ölelés mindenkinek : )

      Törlés
    5. Kedves Tánczos György! Az Élet él és élni akar, az Ady Endre mondája, hadd pontosítsam! Intés az Őrzőkhöz
      ... Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
      Az Élet él és élni akar,
      Nem azért adott annyi szépet,
      Hogy átvádoljanak most rajta
      Véres s ostoba feneségek.
      Oly szomorú embernek lenni
      S szörnyüek az állat-hős igék
      S a csillag-szóró éjszakák
      Ma sem engedik feledtetni
      Az ember Szépbe-szőtt hitét
      S akik még vagytok, őrzőn, árván,
      Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

      Törlés
  25. Szerintem az Index főcíme ("Matolcsy Háborúra készül"), és a „Matolcsyék a világvégére készülve..." szövegrész csak hatásvadász, de az egész akkor is NAGYON elgondolkodtató! Érdekes, hogy Orbánt és "társait" külföldön (is) szinte mindenki utálja, és mégis egy ilyen globális összeesküvésben meg benne vannak ők is, meg gondolom a többi fideszes vezető, oligarcha,... is. Ne mondja nekem senki, hogy ezek nincsenek NAGYON SZOROS kapcsolatban a chemtrail-jelenséggel, a fertőzött vakcinákkal, a GMO-val, és a rengeteget hallott, de állandóan titkolt "Új világrend"-del! Tuti, hogy nagyon szoros összefüggés van köztük, mert a dolgok nagyon egybecsengnek.

    VálaszTörlés
  26. „Hogy valóra váltsuk a világkormányt ahhoz szükséges, hogy kitöröljük az emberi elméből az individualizmust, a családi hagyományokhoz fűződő hűséget, a hazafiasságot és a vallásosságot..” – Brock Adams, a WHO elnöke.

    „Nem valósíthatjuk meg az Új Világrendet anélkül, hogy vérben ill. szavakban és pénzben, meg ne fizetnénk azt.” - Arthur Schlesinger Jr., ' CFR 1975 augusztus.

    "Mi most egy globális átalakulás szélén vagyunk. Mindannyiunknak szüksége van egy nagy válságra és a nemzetek elfogják fogadni az Új Világrendet" -David Rorkefeller.

    "Az összeolvadás…századunk új valósága, kormányunk intézményét mélyen érintő nemzeti és nemzetközi átalakulásával. 2012-vel ennek a változásnak teljes mértékben végbe kell mennie gazdasági és politikai életben egyaránt…”
    „Lesz világkormány, ha tetszik hanem, leigázással (meghódítással) vagy beleegyezéssel.” -James Warburg CFR-os tag bejelentése a külföldi kapcsolatok bizottsága előtt 1950 február 17.-én.

    "Csupán háromszáz ember, aki mind személyesen ismeri egymást, határozza meg Európa sorsát. Utódaikat is maguk választják ki kíséretükből. Ezek az emberek minden szükséges eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy véget vessenek annak az államformának, amelyet ésszerűtlennek ítélnek." - Frank Wedelkind 1921. december 24.



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A társadalom nagy többsége nem képes felfogni azt a háborút, melyet nem fizikai (lő)fegyverekkel vívnak. Az elmekontroll több oldalról, és több különböző szinteken zajlik anélkül, hogy mindezt az agyhalott társadalmi réteg észrevenné. Ehelyett jobb a mikróban elkészített pizza elfogyasztása a TV előtt, nézve kedvenc műsorainkat...
      "Kiugrott egy férfi a hatodik emeletről. Roma kisebbségű diákok bántalmaztak egy tanárt. Megverte gyermekét az alkoholista férj. Öngyilkos lett egy férfi egy X. kerületi lakásban. Mérai Katalin fogyókúrázik. Leszúrtak egy taxist. Pandák születtek a fővárosi állatkertben. Ennyi lenne minden? Ennyi lenne mindaz, ami a világban történik? Hol vannak a hírek Szíriáról, ahol ezekben a percekben is ezrek öldöklik egymást? Hol vannak a megalapozott spekulációk, miszerint Amerika és Oroszország áll az események mögött? Hol vannak a hírek a Csendes- Óceáni haderők mozgósításáról? Vajon hányan tudják, mi zajlik jelenleg is Coloradóban? Miért nincsenek vitaműsorok a bankok mesterségesen keltett pénzügyi válságairól? Miért nincsenek UFO-kkal és parajelenségekkel foglalkozó tényfeltáró műsorok?
      Az egész média, úgy ahogy van, ha teljesen objektíven nézzük, totális népbutítás. Manipuláció. Tudatkontroll. Csak kapcsoljuk be a TV-t! Mit látunk? Ősszel indul az X faktor, a szokásos színvonalon. Fekete Pákó, Győzike, Mészáros János Elek. Celebek. Kasza Tibi. Plazma szexuális élete. Mi történik Magyarországon?! Mi történik a világban?! Miért nem tűnik fel senkinek, hogy totális agymosás folyik?! Miért nem beszélünk az igazán komoly dolgokról?! Miért nézik hülyének azt, aki a reinkarnációról beszél, mint azt, aki Liptai Claudia mellbőségét találgatja? Valóban ennyire beteggé fajult a világunk?"

      Törlés
    2. Szívemből beszélsz. Pont így igaz, kivéve a reinkarnációt, hisz már előző életemben sem hittem benne.

      Törlés
    3. Van ám a retek klubbon és a tv2-n kívül más csatorna is, csak keresni kell... Vannak direkt olyan dolgokra specializálódott csatornák, mint amiket leírtál.

      Törlés
  27. Ekkora baromságot, összeesküvés hívő, vakon riogató buta néptömeget! Ezért tart itt az ország, mert a hülyeség dől a sok baromból, mint a cikk írója.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neved mindent elmond rólad. Köszönjük. Majd pár év múlva gondolj rá, hogyan gondolkodtál most.

      Törlés
    2. Azért örülök, hogy vannak itt a helyzetet jól látok is! Nagy szükség van ilyen emberekre! :)

      Törlés
    3. Megvan-e bennünk a bátorság, hogy szembenézzünk napjaink valóságával?

      És megengedjük-e magunknak, hogy elég mélyen érezzünk ahhoz, hogy ez megváltoztasson minket és a jövőnket?

      Gyere velem egy utazásra a gyönyörűség szigetén át, egy óceánnyi bánaton keresztül, és azon túl.

      http://antalvali.com/hirek/midway.html?utm_source=av-hirlevel&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel-12.08.28&evp=48900

      Törlés
  28. http://www.idokep.hu/hirek/kiszaradt-a-tisza
    2.kép

    VálaszTörlés
  29. http://www.youtube.com/watch?v=joYEUaecrGo&feature=related

    http://feny.idokep.hu/cikk_kep/zahony.gif

    VálaszTörlés
  30. Válaszok
    1. Ez aztán a remek ötlet!

      Percenként két forint + Áfa. Kussolj, vagy fizess.
      Ha kussolsz, spórolsz, ha fecsegsz, fizetsz.Én bizony egyetértek az
      ötlettel.
      Legalább jó gyorsan lefogy a folyton dumáló tinik feltöltője és a gyereküket
      telefonon nevelő szülők is gyorsan elnyelik méltó büntetésüket.
      Utoljára 1467-ben Mátyás királynak jutott eszébe ilyen pompás ötlet, amikor
      kirótta az úgynevezett füstadót, azaz kéményenként kellett leróni a királyi
      jusst, mondván, ahol laknak, ott kémény is van, tehát mindenkinek fizetnie
      kell.Mátyás, az igazságos után végre ismét igazságos kormányunk van tehát.

      Hasonlóan pozitív a véleményem a tranzakciós adóról is.Ez is egy igazi jó
      kis igazságos adó.Sok a pénzed?Össze-vissza utalgatod?Számlákat
      fizetsz?Kiveszed?
      Beteszed?Fizess!Minél több a pénzed, annál többet fizetsz.Csak így tovább,
      Matolcsy Gyuri, mindent bele!

      A biztosítási adót egyenesen imádom.Ha valaki olyan jómódú, hogy még a háza
      biztosítására is futja, sőt,az autójára még Casco-t is köt, igazán
      megérdemli, hogy 10-20%-al megvágják.Pusztuljanak a burzsujok!

      Szeretem az új szabálysértési büntiket is.Jó esetben egy sárga lámpán való
      áthajtás egy havi rokkant nyugdíjba,pardon, ellátásba kerülhet.És ha nem
      fizeted be, viszik az autót.Ez igen!Nemcsak példás rendszabály, de előbb
      utóbb az autók többsége leáll,javul a levegő minősége, csökken a zaj.

      Felsejlik előttem a jövő. Magyarország lesz Európa vezető turista
      paradicsoma.Az utakon ökrös szekerek járnak, a telefon csengés zaja nem
      zavarja meg a madárcsicsergést.
      Kis kertjeinkben megtermeljük a legszükségesebb ételt és italt, nem fizetünk
      semmiért.
      Bezárnak a bankok és a biztosítók, lehúzzák a rolót a telefon társaságok,
      végtére is minek, ha nincs mit biztosítanunk és nincs miért telefonálnunk,
      hisz nem megyünk már el messzi utakra autóinkkal, a szomszéd földön turkáló
      apukához meg odaszalajtjuk a gyereket, ha üzenni akarunk valamit.

      Idilli ország leszünk, csendes, nyugodt sziget Európa közepén, viktoriánus
      békességgel fogadjuk a külhonból idezarándokoló vendégeket, akik szájtátva
      találgatják, hogy is érhettük el mindezt ilyen rövid idő alatt?

      Mert bizony mondom, dugódíjra szükség nem lesz (dugó sem lesz).

      Mint ahogy feleslegessé válik a vita arról, mennyi legyen a nyugdíj és minek
      is hívják.Minek nyugdíj egy abszolút nyugis országban, ahol úgysincs pénz,
      mert minek is lenne, hisz ha lenne, amit kapunk, másnap befizetnénk adóba.

      Egyszerűbb, ha nem kapunk semmit.Pont úgy, mint Mátyás király idején.
      Téved, aki recessziót, hanyatlást emleget.Ez nem az.Ez az új irány az új
      jövő felé.

      "Unortodox gazdaságpolitikánk diadala közel." Hajrá Magyarország !!! Én így
      (is) szeretlek !

      Törlés
  31. Én úgy tudom, hogy a szerbeknél valamelyik gátnál vissza lett duzzasztva a Tisza, ezért tűnik állóvíznek jelenleg. Egyelőre ez az állapot van, majd csak javul a helyzet.
    Idézet az időképről:
    "Ez a záhonyi meder a fényképeken nem tűnik túl mélynek amúgy sem. Nézzétek hol kezdődnek a fák. A cikk képei nem túl relevánsak. A pánikkeltésre alkalmasak, de ezen kívül nem lehet semmi következtetést levonni."

    Egyetértek.

    A Maroson szinte minden évben van olyan időszak, amikor "kinőnek" a homokszigetek. Kollégám nagy vízitúrás, számos fényképet mutatott korábbi évekből, amikor ott sátoroznak a folyó közepén.

    VálaszTörlés
  32. Valahogy mindig visszakanyarodunk ahhoz az alaphoz, melyet a háttérhatalom "kínál" számunkra, ez pedig az illúzió.
    http://www.youtube.com/watch?v=we93edwsRAg&feature=related
    Nem. Én nem kívánok ilyen világban élni. Akik játszani akarnak játszanak. De ne az én lelkemmel, annak energiájával!

    VálaszTörlés
  33. Én magam is éltem át nagyobb szárazságokat, szóval a mostani Tiszás helyzet egyáltalán nem ijeszt meg. Már csak azért sem, mert a Dunán meg első fokú árvédelmi riadót akatak kiadni. Szóval van víz. Bár Tiszás tapasztalataim nincsenek, de a Balatonról van. Gyerekként minden nyáron ott voltam és ennél alacsonyabb vízszintre is emlékszem. Szóval nem kell parázni.

    Arra gondoltam kellene venni egy telket valahol kint a senki földjén és egy aquvapóniás passzív üvegházzal meg is lenne oldva az élelmiszer gond. Szinte egész évben lehet növényeket termeszteni, illetve húsnak ott vannak a növényeket trágyázó halak. Az energiát és fűtést meg szél vagy napenergia segítségével meg lehetne oldani. Nem lenne nehéz összehozni, csak elhatározás kérdése... De még nem érzem magamban az erőt, hogy elszakadjak a civilizációtól és remeteként tengessem napjaim :)

    Itt meg van egy érdekes cikk, hogy pénz nélkül is lehet élni akár városokban is:
    http://orokseg.wordpress.com/2011/11/30/egy-holgy-15-eve-el-penz-nelkul/

    VálaszTörlés
  34. Én a Tisza Záhonyi szakasza mellett lakom, van egy rossz hírem. Tökre normális, hogy a Tisza kiszárad, mert amúgy sem az a hú de mély folyó. A hajóközlekedés e miatt van rajta betiltva, és csak kenuzni lehet...

    Ennyi, meg aszány minden évben van! Ez akkor sem olyan durva, mint a nagy Amerikai aszály a húszas évekbe, akkor is beüzemelték a HAARP-ot vagy mi?

    VálaszTörlés
  35. Azon nem gondolkodott senki, hogy korábban is volt aszály, sőt a Tisza vízszintje is volt már alacsonyabb, nem kellett hozzá semmilyen "kondenzcsík" és mégis itt vagyunk. Persze belehet magyarázni nagyon sok mindent.

    VálaszTörlés
  36. Fú, túl sok a komment és hiába érdekesek, egyszerűen nincs türelmem elolvasni mindet, ezért ha olyat írok, amiről már volt szó, elnézést!
    Először is a cikk érdekes, és egyet is értek vele.
    Annyit fűznék hozzá, hogy demokrácia nem létezik. Ez csak illúzió. A diktatúra előrelépés lenne, de csak egy olyan vezetővel, aki TUDJA is, hogy mi a helyes irány, és mit kell csináljon! Hogy az embereknek nem kell vezető? Sajnos olyan szintre süllyedtünk, hogy kell. A végső cél lehet az, hogy mindenki tisztában legyen a világ dolgaival, és helyesen lásson mindent, és álljon hozzá a dolgokhoz, de ez egy hosszú út, innen majdnem a legaljáról... Nem kezdhet el futni az ember, ha még járni sem tud...
    A cikkhez még annyit, hogy a Tiszára a szabályozás jól és rossz hatással is volt, de hogy idézzek valakitől "Az a folyó nem véletlenül alakult ki úgy, ahogy", és egy frissebb "Az emberek azt hiszik, csak kontárkodnak sokan, de a természetet is lehet módosítani, ha az ember tudja mit kell csináljon." Én nem akarok leszólni senkit, mert tényleg voltak előnyei, de talán olyan tényezőkkel nem számoltak, amikkel nekünk most és a következő években szembe kell nézzünk... (Nagyon zárójelben: Nem lehetséges, hogy ez csak egy ürügy volt VALAMI felkutatására?...)

    VálaszTörlés
  37. Na, akkor 1000. hozzászólóként mondom, hogy szerintem mi lesz !

    Hirtelen semmi !

    Apránként mennek le az eltervezett folyamatok, így egyszerűbb, nem tűnik fel és nyugodtan ülhetnek a jachtjukon az irányítók a Bahama szigeteknél :)

    A világpolitikai folyamatok sajnos a globalizáció felé haladnak, és ez ellen senki semmit nem tud most tenni.
    Aki mégis akar vagy tud, azt hülyének állítják be vagy kinyírják.

    Az áremelés szerintem simán valami kapzsiságból eredő manipuláció eredménye lehet.
    Egy nyílt profitnövelés, vagy ilyesmi, talán "Bankar" blogolvasó társunk tudna erről többet mondani.
    A kereskedelemben az áremelés a régebben, alacsonyabb áron beszerzett termékekre is rámegy, pedig annál ugye nem lenne indokolt.

    "Raktározók" figyelmébe !

    Az élelmiszerek és egyebek (gyógyszer, kötszer...) elraktározásánál, ilyen célú mezőgazdasági tevékenységnél figyelembe kell venni néhány dolgot:

    -Mikor kezdődik az ominózus időszak. (nem tudjuk, lehet soha)
    -Meddig tart. (Nem tudjuk. 1 hónap ? 3 év ?)
    -Milyen mennyiségre lesz szüksége az adott létszámnak. (4-10 fő/év = rengeteg X 4-10)
    -stb...

    ÉS AMI A LEGFONTOSABB:
    -Képes-e az adott létszám megvédelmezni a szállásául szolgáló objektumot és a mezőgazdasági területét ??? (NEM !)

    MÉG EGY EGYSZERŰ LAKOSSÁGI LÁZADÁSNÁL SEM !

    Közeli példa volt erre a délszláv háború !
    Naponta kísérhettük figyelemmel, hogy szó szerint szomszédok ölték egymást halomra !
    Ott más volt az ok, ez mellékes most.
    Ennyi.

    4 jól képzett egyén, 50 egyszerű botokkal felfegyverzett támadóval szemben nem tud megvédeni egy sima házat és telkét a háztartásokban fellelhető, fegyver- és védelmi eszközként alkalmazható tárgyakkal, csak időlegesen feltartani !!!

    Tehát, ha lenne valami balhé, abból sajnos senki sem tudna kimaradni, mondván, hogy bezárom az ajtót és kinyitom 2 év múlva !

    VálaszTörlés
  38. Voltak kultúrák, amikor még nem egymás legyőzésére szocializálták a gyermekeket ! Csak sajnos azokat a kultúrákat kirtotta a fejlett civilizáció !
    Egy antropologus egy afrikai törzs gyermekeinek javasolta egy játekot: letett egy kosár gyümölcsöt egy fa mellé, majd így szólt: aki előbb odaér az nyeri a gyümölcsöt! Erre a gyermekek mind felálltak, kézenfogták egymást, es együtt szaladtak érte. Megkérdezte, hogy miért nem versenyeztetek? Mire ők: Ubuntu. Hogyan tudna valamelyikünk is boldog lenni, ha bármelyikünk szomorú?
    E torzs nyelven Ubuntu annyit tesz: Vagyok, mert vagyunk.

    VálaszTörlés
  39. Attól függetlenül hogy a Tisza kiszáradt vagy nem a tények azok mindig tények maradnak.A világon szinte minden 7.ember nem jut elég élelemhez naponta.A Szaharától délre még rosszabb a helyzet...itt minden 3. alultáplált.Ugye gyakori ellenvetésnek azt mondják hogy a föld anyi élelmet terem,amennyi bőven elég lenne mindenkinek csak jobban kellene elosztani.
    Csak a kérdés az hogy ez valóban helytálló e?
    Az igaz ,hogy a földmüvesek ma sokkal több éllelmet tudnak termelni szállitani,mint korábban .Azonban az emberi kormányoknak megfelelően kellene gazdálkodniuk az élelmiszerkészlettel,hogy megoldják az éhezeés problémáját....de hiába próbálkoznak évtiezedek óta,nem sikerül nekik - akarva akaratlanul.....lsd Food Inc...

    tehát egyértelmü hogy élelmiszerhiányok sújtják az embereket az egész világon a technika fejlődése ellenére...Mk 13:8

    VálaszTörlés
  40. óó akkor most mindennap suli után, vegyek egy üveg vizet és pár konzerv májast? Oo

    VálaszTörlés
  41. Érdemes volt végig olvasni bennetek mert az
    jucckaa2012. szeptember 7. 23:39 beírást így megismerhettem - na látjátok amit ő leírt az a megoldás - egy mindenkiért mindenki egyért - a gazemberekkel akkor foglalkozunk ha támadnak - de azt nem köszön9 meg

    szer-e-tet-tel
    spari:::::::::

    VálaszTörlés
  42. Erdekes torzsalkodasok...ajanlom rakjatok be a szamitogepeitekbe azt hogy HAARP es
    nyojatok le a keresest,majd rajottok,hogy igenis,letezik mesterseges idojaras alakitas
    es erre hatalmas antennafeszkek szolgalnak evek ota,amelyek kepesek tobb szazezer voltos energia sugarzast iranyitani a fold barmely pontjara,viharokat,foldrengeseket,szarazsagokat okozva.Erre csak egy pelda az Alaszkai vadonban felfedezett ilyen energia antennafeszek,amelhez ha halando kozeledik,egyszeruen lelovoldozik oket...ez az eljovendo,uj vilaghatalom,amely a fold nepesseget 500 milliora
    tervezte csokkenteni,ennyien elegek a szukseges rabszolgamunkakra,a tobbi csak pazarlo,tekozlo patkanyok amelyekre nincs szukseg.
    Ugyanakkor ird be FEMA Camps,es nyomd le a keresest,es megtudod,hogy vilagszerte
    leteznek elore elkeszitett halataborok,azok szamara,akik majd szolni mernek,es plasztik
    koporsok szazezrei vannak leraktarozva,valakiknek....
    Eljott az ido,amikor majd se nem vehetsz,se nem adhatsz el semmit,csak azok akiknek
    a satan jele vagy szama van a homlokukon vagy a karjukon...es az emberi szam:666.
    Majd ha esetleg az lesz a homlokodon,akkor eszel,ha nem lesz akkor pedig folosleges vagy es eltunsz.Nevetseges a sok kommentalasaitok,ajanlom meg nezzetek jobban korul az igazsag felismereseert.
    Egy magyar Amerikabol

    VálaszTörlés
  43. A Tisza-tóból táplálják az alsó Tiszát. A (nemzetközi) helyzet fokozódása akkor várható amikor a Tisza-tó is megcsappan, és az alsó tiszai pelikánok is sáros lábbal tocsognak a meder közepén.

    http://www.figyelo.hu/cikkek/375613_ezert_nem_apad_a_tisza_vizszintje

    VálaszTörlés
  44. Most találtam csak rá a blogodra és csak beleolvasgattam.
    De roppant érdekes a mai napi esemény, mely után háborognak az emberek... Több a blogomban: avilagdolgai.blogspot.hu
    Nem írok most bővebben róla, mert még olvasni akarok tovább, de szerintem 100%, hogy valamit nagy gebasz van!!! Persze nem mondanak semmit, infó nuku! Ajánlom a blogom, érdemes elolvasni, de tényleg és nem azért, hogy népszerűsítsem.

    VálaszTörlés
  45. Gyerekek! Az ezotéria, természetes életmód és az összeesküvés-elméletek olvasása régen alternatív szemléletnek számított. Manapság ez a mainstream. Azaz kiépültek az ezeket kiszolgáló iparágak. Sokan vannak Magyarországon, akik már nem néznek tévét, viszont nyitottak az "igazságra", amit szerintük a "cenzúrázatlan és demokratikus információs csatornán", az interneten találhatnak meg. Na, ez már nem az az internet, elárulom. Arra viszont tökéletesen alkalmas, hogy az ilyen "alternatív" szemléletű embereket is etesse valamivel. Ha olyan veszélyesek lennének ezek az oldalak a rendszerre, akkor nem lenne belőlük annyi. (Kedvenc összeesküvés-elméletem a köztünk élő hüllő-idegenekről szóló mese. :-P)
    Ez a cikk pánikkeltésre alkalmas. Záhonynál a Tisza még "fiatal", tehát nem olyan bővizű, később jópár kisebb-nagyobb vízfolyás beleömlik. Ha megnézitek, az a meder ROHADT sekély, a fák meg nem hiszem, hogy mind az idén nyáron nőttek oda, főleg, ha aszály volt.
    A csapadéklopásról meg annyit, hogy a csapadék úgy képződik, hogy a felhőt alkotó vízpára lecsapódik a levegőben lebegő apró szemcsékre. Na most, ha el akarod lopni egy terület esőjét, akkor szemcséket permetezni AZ ELŐTT kell, hogy a felhő a terület fölé érne. Tehát nem Magyarországon. Ha itt permeteznek, akkor maximum esni fog, ha egyáltalán működik ez a technológia, de alapvetően ezt nem tartom lehetetlennek.

    VálaszTörlés