2015. december 22., kedd

Az USA első nemzeti sátánista egyháza a michigani Kapitólium lépcsőjén megtartotta nyitó ceremóniáját



Azért beszélek róla, mert tüneti jelenség és mert sokakat elgondolkodásra késztet a jelen valóságával és az emberiség helyzetével kapcsolatban 2016 küszöbén....
  Ha nem Luciferről és Baphomet szobráról lenne szó, egy szót sem érdemelne részemről, hiszen az elkorcsosult amerikai társadalomba minden..., még ez is belefér...., valószínűleg.... DE...

Tudom, hogy 'első blikkre' felszínes idióták gyülekezete az egész, de egy bejegyzett egyházról beszélünk...., és ha azt nézzük, hogy igazából a szimbólumok és híveik mégis mennyire jelen vannak ősidők óta az építészetben, szobrászatban, a Vatikánban és még a templomos lovagoknál is, de manapság a médiában és szórakoztatóiparban (zene, film, Disney...stb), akkor esetleg egy továbbgondolást megér, mi a fene lehet ez az egész..... 
Szimplán vallásszabadságra vágyó, önmagukat jelen társadalmunkban máshogy kifejezni képtelen, aberrált, fél-pszichopata, sokkolóan betegesen meleg (lásd a 2.videóban), de az önmegvalósítást Lucifer oldalán kereső eltévedt egyéneket látunk vagy ez valami sokkal többről szól ?   

Míg az Egyesült Államokban egyre inkább kitiltják a keresztény gyökereket, az Istenre való utalásokat és Jézus említését a médiából, oktatásból és köztudatból, addig immáron hivatalosan is megnyitotta kapuit a modern kori történelem első hivatalos nemzeti sátánista egyháza és Detroitban felavatták Baphomet szobrát is... (Aki egyébként sokkal több, mint bármilyen bálvány egy egyház oltárán vagy tiszteletének tárgyaként....és már a templomos lovagok sem véletlenül 'hódoltak' neki.)

Megszámlálhatatlan cikket írtam erről itt a VilagHelyzete oldalon, ami ezekkel foglalkozott és a "halandók" számára tökéletesen érthetetlen még akkor is ha a szemünk elé van téve minden..... Sátánista rituálék a médiában milliók számára, okkult szimbólumok a dolláron, Moloch előtt áldozatot bemutató amerikai elnökök és vezetők a Bohém erdő titkos okkult szertartásán.....sorolhatnánk... 
A Mágia és Okkultizmus mindig is fontos szerepet játszott az emberiség történelmében. Nem is gondoljuk, de játszik ma is! Alapelve örök és így szól:
"Amit itt teszek, az ott is megtörténik." "Amint fent, úgy lent is."

Sok szimbólumukról van kép a FB-oldalunkon... A legnagyobb cikk ez volt: 
TABU #1 - Miért van okkult Szaturnália kultusz nyíltan és burkoltan ? A Mágia létezik!

Az USA első államilag jóváhagyott sátánista ceremóniájának megnyitója a michigani Lansing Kapitóliumának lépcsőjén - Satanic Temple of Detroit



2015.December 19-én A Detroiti Sátánista Egyház ceremóniát tartott ennek jegyében a michigani Lensingben a Kapitólium lépcsőjén. A megnyitó beszédben nyíltan a Sátánnak hódolnak és kötelezik el magukat saját hitvallásuk szerint a szabadság jegyében. Magasba emelik feketére színezett amerikai zászlóikat, és üdvözlik, hogy immáron elhozhatják a sátánista gyakorlatot az amerikai iskolákba, üzletekbe és ha kell, a Fehér Házba is. Mindezt a vallásszabadság oltalma alatt.....

Érdemes meghallgatni a beiktató ünnepi beszédet !

"Hail Satan ! Mindannyian azért járultunk most ide, hogy megnyissunk egy új amerikai érát. A Satan-ban viszanyerjük emberségünket, megemlékezünk saját természetünkről, az ajándékról, amit Lucifertől kapunk, a Fényhozótól, a Hajnalcsillagtól...., a Lázadótól...

Mi sátánisták vagyunk. Morális, spirituális és szexuális szabadságot hirdetünk. Az egyéni függetlenséget és egyéni szellemet támogatjuk. A személyes és morális felelősséget. Ha szabad gondolkodóként, istentagadóként vagyunk most itt, akkor célpontjai leszünk azoknak, akik most a kormányban ülnek. De mi is amerikaiak vagyunk ! A civil jogaink egyáltalán nem függenek a vallási hovatartozásunktól... Túl sokáig voltunk alárendelve a szégyenteljes minisztériumoknak.
De a sátánizmus a tettek, a cselekvés filozófiája.
Mi nem követőket keresünk magunknak.
Mi együttműködő partnereket keresünk. Egyéneket, akik sátáni kötődéssel rendelkeznek..., vezetőket az új amerikai korszakra....
De még ennél is többet kell tennünk.... Mert ez nem elég....

Hail Satan ! Hail Satan ! "

Fejezték be az ünnepséget 2 sátánista férfi csókjával egy tipikus (szerintem) visszafelé lejátszott zenére. Na itt tartunk körülbelül...

Any Comments ? Or no comment.....






Baphomet szobrának felavatása Detroitban
  

A tény maga érdekes, hogy állandóan Baphomet, a sátán megfelelője jön elő (Eliphas Levi 1854-ben formálta meg, ő az okkult mágia legnagyobb szakértője volt). A szárnyas kecske-ember ördögi szarvval, fején a fáklyával (Lucifer a fényhozó szimbóluma), rajta a pentagrammával, karjaival mely mutatja "amint fent,úgy lent" okkult jelszavát.



De folytatnám segítségül véve korábbi irományaimat: 

Előkerül a mágia egyik fontos tétele, amit alkalmaznak ma is:
"As above, so below" (Amint fent úgy lent is)"Minden, amit a Földön tesznek vagy mondanak, a magasságokból veszi eredetét, ahonnan az összes lényeges tulajdonság szétárad mérték és egyensúly szerint, így semmi sincs, ami nem fentről származik és nem oda tér vissza."


A történelmi tények is érdekesek (forrás) : A következő részt a katolikus lexikonból idézem innen:
A neveket külön figyeljétek és keressetek rá, mennyire meghatározóak a mai napig!


A képen: szabadkőművesek Baphomet szobra előtt...

Az okkultizmus az ősi babiloni és egyiptomi tudásban gyökerezik.  Hermész Triszmegisztosz mitikus alakja köré rendeződik a középkorban az ókori anyag.  A középkori Európában a zsidóság miszticizmusa, a kabala tovább erősítette az okkult gyakorlatokat.  Az okkult tudás további állomásai a titkos lovagrendek, a 17. sz. titkos bölcsességet ápoló testvériségek, melyek egyike később megkapta a rózsakeresztesek nevet.   A 19. sz. okkult divat egyik legfontosabb személye Eliphas Lévi álnéven írt.   az ~ erőteljes elterjedtsége elképzelhetetlen a Teozófiai Társaság szerepe nélkül, amelyet 1875: alapított Helena Blavatszkij, aki követőivel (Annie Besant, Alice Ann Bailey, stb.) együtt az eu. gnosztikus eszméket az indiai hagyományokkal ötvözte. Egyben elősegítették a keleti vallások nyugati misszióját, s megkezdték egy leendő egységes világvallás igényének terjesztését s annak szervezését, mely a 20. sz. második felében a New Age mozgalomban realizálódott. 
A teozófusokhoz csatlakozik jelentőségében Dion Fortune és Aliester Crowley (1875-1947) munkássága a modern mágia terjesztésében. Crowleyt egyben a mai sátánizmus egyik megalapozójának is tekintik.  


<<< Ez a grafika őt ábrázoljaamint 33.fokú szabadkőművesként egy gonosz démont idéz meg !

A mindenki által ismert és hatalmas nyílt Illuminati Rituálé : a 2012-es MADONNA Super Bowl Half Time Show is például egy egyértelmű sátáni szertartás volt volt111 millió néző vett részt közvetve vagy közvetlenül benne ! El tudjátok képzelni, mekkora energetikai jelentősége van ennek az ő számukra ???!!! Erről rengeteg cikk és elemzés született, a dolog teljesen egyértelmű! Pentagrammák, vörös, arany és fekete színek, kürtök, a hatalmas "M" betű....és maguk a képek-szimbólumok... (Részletes angol nyelvű elemzést olvashattok róla itt)



A következő Madonna koncertet úgy nézzétek, hogy az Arab Emirátusokban, Abu Dhabi-ban, full iszlám országban(!) zajló mega-performance...


„A szellem egyetlen mozdulatában benne van az élet összes törvénye. Egyetlen csepp vízben benne van a végtelen óceán rejtélye.” (Hermes Trismegistus)

A Föld csak látszólag anyagi fogalom, mindenki olyan tér-idő keretek között él, amilyen a tudati megvalósítása...Ez pedig átvezet egyik régebbi nagyobb terjedelmű írásomhoz és gondolataimhoz magának a TUDÁSNAK a hordozójáról....:




 

Baphomet                                   George Washington



   
 

120 megjegyzés:

  1. Még mindig itt tartotok?
    Ezen kívül a legtöbb embernek, aki ezzel foglalkozik nincs élete.
    Annyira bírom, hogy az ilyen témákból, meg az Új Világtrend dolgokból és a krisztus bolondság katasztrófából ennyi minden papírra bírtok jegyezni.
    Mi volna, ha inkább visszatérnétek arra témára, amit az oldal is ír: Képezzétek magatokat, ne csak pofázzatok hanem tegyetek is, erősödjetek, ébredjetek, higgyetek végre magatokban és ne csak ezekben az idegen Cthulhu féle isteneket, reptilián, pöcs földönkívülieket imádó mocskokban.
    Legyetek végre emberek!

    Végül: Nem érdekel, ha üzenetem törlésre kerül kedves oldal vezető. Én csak átadtam véleményem és segíteni akartam.


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aztán mond fiacskám,...te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?

      Törlés
    2. Én mit jelenséget és mint egy fontos tünetet ismertetve számoltam be erről. A továbbgondolást is rátok bízom... Az pedig, hogy ki mit tesz a saját vagy mások felemelése céljából, sőt az önképzésért, fejlődésért, tájékozódásért és a világ jobbításáért, szintén mindenki döntse el saját maga és kezdje el ott, ahol van és azzal, amije van ! Senkinek nem kell és nem is lehet ítélkeznie mások felett.....

      Törlés
    3. "ne csak pofázzatok hanem tegyetek is, erősödjetek, ébredjetek..."
      Az igazi erő, ébredés nem aktivitás, inkább lélekjelenlét, metafizikai érzékenység, éberség.
      A tudatosodással szemben a lélekjelenlét nem az aktivitásra fókuszál, nem a varázslatban gyönyörködik, hanem azon keresztüllát.
      „Két madár száll a fára, az egyik eszik a fa gyümölcséből, a másik mozdulatlanul nézi.”
      Az emberiség, bár sejti, hogy jön a kata - klizma (összeomlás), mégis érdektelen, mert csak, kiteljesedésben, tágulásban, gyűjtésben, vég nélküli betöltekezésben érdekelt. Régebben még tudták, mit jelent a kata-bázis. Manapság csak a depressziót veszik ki belőle. Pedig a kata-bázis ana-bázis is, mert az út lefelé és felfelé ugyanaz.
      Hamvas írja: "..Minden jóga eleje és vége: a tapasz, az önmegtagadás. Ez a kultusz lényege és a szakrális tevékenység értelme. Ez a tűz, mert a tapasz szó hőt és szenvedélyt is jelent... Az európai lélektan középpontjában nem a lélek áll, hanem az Én. Nem lélekismeret ez, hanem Énismeret. A lélek ebben az ismeretben nem egyéb, mint az Én funkciójának állandóan zavaró ismeretlenje. A helyzet persze éppen fordított: az Én nem egyéb, mint a lélek funkciója. Ez a hiba forrása. Ezért kell az újkori európainak minden lelki jelenséget félreértenie, s ezért érti félre a jógát is..."
      Felszólítasz, hogy: "Legyetek végre emberek!" De az emberségre ("Ecce Homo!") már 2000 éve egészen másfajta szintet húztak .
      Senki sem képes olyan kicsiny lenni, olyan nagyon mélyet hajolni, olyan mélyre alászállni, amire Jézus Krisztus képesített. Ezért is Ő az Úr ! És "az Út, és az Igazság és az Élet".

      Törlés
  2. Ennek mióta van itt hírértéke? Ez a téma lerágott csont, mondjuk jó lenne, ha nem terjedne ez a dolog, de amúgy egyáltalán nem új ez az egész. Akkor inkább olyan dolgokról legyen szó, ami érinti az átlagmagyart is, ne az legyen, hogy Amerikában mi volt, meg, hogy mekkora helyzet van, aztán két hét múlva el is van felejtve, meg minden. Mindenki mondja, hogy itt mekkora nagy "ébredések" vannak, de ebből semmi nem látszik. Ezeket a dolgokat már mondogatják pár éve, de még mindig nem történt semmi, és senki nem csinált semmit. Kezd elszállni a dolog, inkább a (magyar) valósággal kellene foglalkozni. Konstruktív gondolatokra lenne szükség, nem a 100.000-edik illuminátis írásra meg hasonlókra. Egyébként, ha körülnéz az ember, látja, hogy Magyarországon is vannak problémák, de az senkit nem érdekel. Megint elmodnják, hogy mennyire fel vagyunk ébredve, meg miért jó az "ébredés" meg minden, de ebből valami nagyon hiányzik. Az ehhez hasonló blogoknak lenne értelme, vannak itt is értelmes dolgok, csak ez a témakör nagyon kommersz irányba kezdett elindulni. Most komolyan mi a lényege ezeknek az "ébresztős" dolgoknak? Mi az értelme, ha úgyse haladunk, csak a fotelba kapaszkodik mindenki és várja, hogy legyen majd valami csak úgy?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugy gondolod,h ennek nincs, nem lesz hatasa az 'atlagmagyar'-ra??

      Törlés
    2. Robi Végh! Szerintem a te tudásod, kizárólag az iskolai oktatásból ered, ezért torzan látod a világot, ahogy a sötét oldal akarja. Mágus mester vagyok, de még mindig tanulok, és nem fogadok tanítványokat, mert úgy érzem, még nem jött el az ideje, hogy tanítsak. Keress egy jó mestert, aki tanít téged, vagy maradj csendben, és ne kritizáld az alvó tömeget, hiszen te is egy vagy közülük! Aki spirituális útra lép, az borotvaélen táncol a sötét, és a fény oldala között. A te döntésed, hogy melyik oldalon akarsz állni. Sokan nevettek rajtam is, amikor mondtam, hogy démonűzést is végzek, mágus vagyok. Aztán megmutattam az energiám, amivel gyógyítok, és csend lett.

      Törlés
    3. Lajos Bíró!

      Esetleg egy privát üzenetbe tudnál nekem ajánlani valakit, aki taníthat vagy valamilyen oldalt, könyvet, amely segítene elindulni? Mivel nekem is vannak mágikus képességeim, de még nem sikerült szélesebbre kinyitnom őket. És bennem megvan a kellő elszántság és akarat, hogy elinduljak a spirituális úton, de kell valami ami el bír indítani.

      Törlés
    4. @KP. Milyen neműnek tetszik lenni?

      Törlés
  3. nem véletlen hogy az iskolai lövöldözések 99%-a is mindig usa-ban van, egyébként a sátánistákat nagyon keményen kellene üldözni, az idősebbeket mind fel kellene akasztani, a fiatalokat pedig börtönbe

    VálaszTörlés
  4. "Mi sátánisták vagyunk. Morális, spirituális és szexuális szabadságot hirdetünk. Az egyéni függetlenséget és egyéni szellemet támogatjuk."

    nehogy bárki azt higgye hogy ezt pozitív értelemben értik, kő keményen arról van szó, hogy a saját vágyaik kiélése érdekében szívesen tönkre tesznek bármit és bárkit, szívesen megölnek bárkit, sőt, kifejezetten keresik annak a lehetőségét hogy ártsanak valakinek, kő kemény bűnöző imádat, rombolás imádat, gonoszság imádat, a sátánizmusnak ez a valódi arca, ezek az emberek kizárólag azért nem ölik meg tömegesen a szüleiket vagy bárkit aki ép mellettük van, mert azért félnek a hatóságoktól, de ha hatalmat kapnak akkor boldogan lemészároltatnak egy idegen nemzetet

    VálaszTörlés
  5. http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/jedi-vagy-107293

    VálaszTörlés
  6. Áldás, Békesség mindenkinek!

    VálaszTörlés
  7. Pneumatózis = a lélek súlyos megbetegedése. Nem sátánista az illető, csak komoly lelki deformitásban szenved:

    http://444.hu/2015/12/08/a-zombi-jezus-marad

    Sátán Isten majma. Szinte ugyanazt teszi, mint Isten a teremtésben. SZINTE. És éppen ebben a "szintében" van a gyilkos méreg. A fenti féleszűeknek köze sincs a sátánizmushoz. Az igazi sátánizmushoz igen komoly szellemi kvalitások társulnak. Ismerni kell a lét hierarchikus szerkezetét, a tudathordozók transzmutációjának minden aspektusát. A hamis mester olyan tudás és megvalósítás birtokában van, amiről itt nekünk - a bő szófosások közepette - fogalmunk sincs. A sátánista nem Istentagadó, hanem 99%-ig lemásolja Isten munkáját. 99%-ig! Éppen ezért olyan veszedelmes. Ezért a Hamis Fényhozó. Lucifer Falsus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fentiek természetesen a kereső, szellemileg orientált, útonlévő emberekre vonatkoznak. Mivel egy közönséges emberben még érintőlegesen sem merülnek fel a fenti igények, ezért a Sátán a tömegemberek számára mintegy "letükrözi" az Abszolút állapotot. Szabadság, egyenlőség, testvériség igaz, de KIZÁRÓLAG az Abszolútum oldaláról szemlélve. A Sátán azonban nagy "kegyesen lehozza" ezt a tömegembernek. Ingyen:

      - szabadság az érték tagadásában
      - egyenlőség az ösztönösség aljasságában
      - testvériség a szellemi homályban

      http://utonlevo.blogspot.hu/2015/10/nezopontok.html

      Törlés
    2. “The real satanist is not quite so easily recognized as such” Anton Szandor LaVey, The Satanic Bible

      Törlés
    3. Így van redneck. Erről beszélek. Szerintem tömeges megbotránkozást okoznék, ha azt állítanám (csak teoretikusan), hogy például a Dalai Láma egy ilyen személy..., vagy esetleg Eckhart Tolle... Bizony a 99%. Nem Clinton néni, vagy Merkel, mert róluk anyósom is megmondja a tutit.

      És akkor micsoda megbotránkozást okoznék, ha azt mondanám, hogy a szentté avatni kívánt Teréz anya sem krisztusi, hanem egy szofisztikált sátáni vezéreltség áldozata lett...

      Törlés
    4. Tudom viator,..csak nyugtáztam a jó megállapításodat. És hogy tud, engem biztos nem fogsz tudni megbotránkoztatni :)

      Törlés
    5. "nem fogsz tudni megbotránkoztatni :)"......ilyesmivel.

      Törlés
    6. Igen tudom. De mint Riának is írtam, én egy sajátos szemszögből kritizálok :-)

      Törlés
    7. Mikor és hol irtad nekem?

      Törlés
    8. Nem tudom pontosan, de nem túl rég. Kihangsúlyoztam, hogy nálam a vallást megelőzi és felülmúlja a metafizikai tradíció (ez egyébként egy hülye kifejezés, de sokkal jobbat még nem találtak ki) A vallások már ennek a hagyománynak egy lefokozott, mintegy megkövült lenyomatai. Természetesen a vallásosság oldaláról nézve tök értelmetlen, amit írok. A tradíció felől nézve viszont minden a helyén van. Ez nem jelenti azt, hogy nem becsülném meg a vallásosság különféle formáit. Nagyon is. De le kell szögezzem, hogy a keresztény irányzatokat megvizsgálva és minden súlyos eltévelyedést is figyelembe véve a kopt kereszténység, a görög és római katolicizmus - mint maradványok - állnak legközelebb a tradícióhoz.

      Természetesen nem a népi, vallásos szokásokat értek tradíció alatt, és főleg nem az okkultizmust és a new age-es irányzatokat. Hogy mi ez a tradíció (hagyomány) újra beidézem Hamvast, mindannyiunk okulására.

      "A hagyomány az ember alapállásáról, a primordiális lét korrupciójáról és a megromlott lét helyreállításáról szóló tudás."

      "Egyetlen hagyomány sem áll az időben, hanem az abszolútumban."

      "A vallásnak az alapállásról nincs tudomása. A vallásokat a népek saját terheik megkönnyítésére alkották. A vallás történeti és szociális képződmény és merő exotéria."

      "A kereszténység csak előlről, a kezdet felől érthető, mert elől van a mérték, amellyel mérhető. És előlről nézve nemcsak az derül ki, hogy nem vallás, hanem hagyomány, de az is, hogy rokon a hindu és a kínai és a héber hagyománnyal, és az is, hogy az alapállást mélyebben alapozza meg."

      És itt a lényeg:

      "Vallás, filozófia, tudomány könnyíteni akar, mint mondják az élet terhein, a hagyomány az embernek visszaadja önmagát. "



      Törlés
    9. Még valami. A vallásosság "üdvössége", mint magasrendű törekvés, a hagyományban előfeltétel. A felébredés, az abszolúció, redintegráció, deflammació, stb. előfeltétele. Buddha, mint az egyetemes tradíció egyik legnagyobb alakja mondta:

      "Azokhoz beszélek, akiknek a szemét csak kevés por fedi." Mondjuk ki: Buddha tanítása az üdvözülteknek (salus) szól. Azoknak, akik a lét sérültségének három szintjét már helyreállították. Ez nagyjából a keresztény szentek ontológiai kategóriája. A buddhizmus sosem volt vallás, sőt valójában nem is a keleti hagyomány része. Nem filozófia, mégcsak nem is létértelmezési tan. Időtlen, nem evilági, modern ésszel valójában felfoghatatlan tanítás az alapállásról, amely az idővel együtt öltött formát (cum tempore). Ahol a vallás véget ér, ott kezdődik a tradíció. Például a buddhizmus...

      Törlés
    10. Ja igen, ezekről már volt szó közöttünk úgy itt, mint a hozzád írt privát levelemben is, és ahogy látom, hiábavaló volt mindaz, amit a hagyománnyal és a vallással kapcsolatosan megértetni szerettem volna veled. A hagyomány lehet, hogy "az embernek visszaadja önmagát", csak éppen elkárhozik az a szerencsétlen, aki erre alapozza az életét, mivel kizárólag csak a Jézus Krisztusban, mint megváltónkban való hit egyedül az, ami üdvözít.

      Törlés
    11. Gyakorlatilag minden olyan törekvés, vallás mely egy külső Istent imád, mint egy objektumot, ami szélsőségesen különbözik az Alanytól, sátánizmus.

      Törlés
    12. A Ria-féle elvakultaknak egy ipari porszívó sem lenne elég...

      Törlés
    13. A tradíció és kultúra kapcsolata:

      Igazi metafizikai tradícionalitás (Traditionalitas Metaphysica Vera)

      Igazi Vallás (Religio Vera)

      Igazi vallás (Confessio Vera)

      Igazi kultúra (Cultura Vera)

      Igazi civilizáció (Civilisatio Vera)

      A mai helyzet nagyjából úgy néz ki, hogy a felső két fokozat teljesen hiányzik. A vallásosság a harmadik, konfesszionális (megvalló, exoterikus) fokozatban van meg még töredékesen. Ebből következően sem igazi kultúra, sem igazi civilizáció nincs. De igazi állam és igazi jog, stb sem. Álkultúra (inkább ellenkultúra), álállamok, és áljog, stb. A fenti hierarchikus viszony belátásából és megértéséből következnek az ilyen megállapítások:

      "163. Ami a világban a demokrácia, az a tudatban a tudati teret uraló automatizmusok, a kavargó asszociációk, a zaklatottság és a kontrollálatlanság."

      "158. Az emberrel mindent meg lehet csinálni, még békává is
      lehet varázsolni, csak egyet nem lehet: magasabb rendűvé tenni."

      "180. Az elsőrendű ember elsőrendű emberek társaságát keresi.
      A másodrendű ember harmadrendűekét."

      "181. Tevékenységével mindig az alacsonyabb rendű zavarja a magasabb rendűt. Létével mindig a magasabb rendű zavarja az alacsonyabb rendűt."

      "192. A visszatérés az eredethez senkinek nem sorsa, adottsága: túl van minden sorsbeli összefüggésen, túl az adottságok minden körén."

      "199. A szellemi utak nem a sérültek útjai, nem a menekülők útjai, nem azoknak az útjai, akik biztonságot várnak, mert azt az életben nem találták meg. A szellemi megvalósítás az uralkodó emberi típus útja."

      Forrás: Solum Ipsum

      Törlés
    14. A 163. aforizmából következik, hogy egy szellemileg (vagy akár vallásosan) helyesen orientálódó embertől elvárható, hogy a demokrácia MINDEN formáját elutasítsa. Nemcsak a mai sötét katyvaszt, hanem az "eredeti" görög demokráciát is. És elsősorban nem azért, mert bármiféle realitása lenne egy magasabb rendű rendszer restaurációjának (regnum apostolicum), hanem az ember saját tudati épsége és összetartottságának megőrzése érdekében. A bomló emberi elme lehet demokratikus, de az éltető szellem mindig hierarchikus.

      Törlés
    15. Sblog!

      Tehat csak azota letezik Isten, miota ember van?

      Ezzel az egy kijelenteseddel sikerult ketsegbevonni Isten orokkevalosagat, tokeletesseget es nem utolsosorban fensobbseget.

      Logikailag elmagyarazhatnad, hogy a teremtot hogy kereshetjuk kizarolag a teremtettben.

      Törlés
  8. "Isten bennünk van, a Világban, az élőlényekben, a tárgyakban, az emberben, és nem fölöttünk áll, mint uralkodó! Az ember, testbe zárt Isteni fény!
    Az embernek hibái vannak nem bűnei, amelyek tudatlanságból erednek!
    Az őseink kereszténységében a Szentháromság = Apa, Anya és Fiú!

    "Ne építsetek az én Atyámnak templomokat! Az én Atyám temploma a Világ!"-mondta Jézus...
    És ne térdelj le! Ne térdelj le Atyád előtt! Ő olyan, mint az Égi Apád!
    És ne kulcsold össze a kezed! Ég felé nyújtott, nyitott tenyérrel imádkozz!

    "Az én Atyámnak és az én Anyámnak sok neve van"...
    A szkíták Arany Napnak nevezték...
    Arany Apácska...Ezüst Anyácska...

    Pokol, ördög nincs!
    Karma van!... és reinkarnáció...


    MAGYAROK ISTENE óvja nemzetünket!"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jézus ilyet soha nem mondott -> "Ne építsetek az én Atyámnak templomokat! Az én Atyám temploma a Világ!"-mondta Jézus..."

      Törlés
    2. Benedek pápa ilyen jelzést sohasem tett,tenne. Aljas mocskolás.
      Csak azért tettétek ide, hogy ezzel is lejárassátok az Katolikus Egyházat.

      Törlés
    3. Kedves Robitsas!

      Latom elkapott a new-ages ekszij. Szinte ugyanazt vallod, mint -teszemaszt - a rozsakeresztes, szabadkomuves Feher sas paholy.

      Csak olvasd el:
      http://www.fehersaspaholy.hu/?page_id=48

      Amugy meg ha azt hallom, hogy "feny", hajlamos vagyok luciferi indittatast sejteni, ugyanis Isten nem feny, ha az lenne, akkor csak egy lenne a letezok kozt, akkor csak egy tudattalan hullam lenne, vagy valami masfajta fenyre kell gondoljak?

      Törlés
    4. Fehér Sas Páholy? Még ennyi ezoterikus, nyúédzses zagyvaságot. Megint reinkarnáció, és rezgések minden mennyiségben. Meg gyerekmeditáció! Ha valaki jót akar saját gyermekének messziről kerülje el ezt a tanfolyamot. A tudat belső folyamataiba beavatkozni még egy felnőtt európainak is rendkívül veszélyes, egy kiforratlan, gyerek személyiségről nem is beszélve.

      Ideje lenne már a "reinkarnáció" ügyében valakinek rendet tenni. A reinkarnációnak megfelelő fogalom NINCS a keleti hagyományban. Van azonban egy olyan kifejezés, amely a hinduizmus alacsonyabb darshanáiban esetenként félremagyaráztak (pl: Bhaktivedanta Praphupada). Ez szivárgott be nyugatra nyakonöntve természetesen egy jó adag szentimentalizmussal és okkultizmussal. Ez a kifejezés a "punarjanma" (ejtsd: punárdzsamna). A punar= újra, ismét, jan=generálódás (ugyanaz a szógyök, mint az indoeurópai "gen", lásd: generálódás, genusz, genetika, stb.) Punarjanma=újragenerálódás, nem pedig az individuális lélek továbbvándorlása. Egy közönségesen személyes létező (vallásosan: a teremtett lény) halála után szétesik komponenseire. Ami belőle megmarad az a tettei (karma) megkötő visszahatásai (banda), amelyek személy feletti késztetések, hajlandóságok, ösztönök.

      A hindu doktrínák szerint az egyetlen „átvándorló” Átmá, a princípium, ő inkarnálódik minden lényben. Az egyéni élet, jívátmá a halál pillanatában alkotórészeire, tartamaira esik szét, az individuum megszűnik. A halott egyének biológiai halálát túlélő, pszichikus tetemek bomlásából származó késztetéseket magába fogadja egy köztes princípium, egy pszichikus törzs (Gandharva, vagy Ábrahám kebele), és ezekből a lappangó késztetésekből generál új életeket, új születéseket. Egy újonnan született egyén genetikai örökségén túl számtalan korábbi, különböző létesülésből származó késztetést örököl, melyek sorsát jelentős mértékben meghatározzák. Összegezve: ha Kovács úr ebben az életben meghal, mint Kovács úr sosem fog újra születni, ami "tovább mennek" azok a messze személy feletti komponensek.

      Másik agyrém a rezgés. Tovább fokozva a "szeretetrezgés". Korábban is kérdeztem már: mi az, ami "rezeg a lélekben"? Hiszen még a fizikalitás legalacsonyabb szintjein sem értjük, hogy a pólusok között mi, és miért rezeg valójában. A "rezgés doktrínájára" a kasmíri, vagy Trika saivizmus ad valóban elfogadható választ.

      Ha valakit igazán érdekel, hogy mi az, ami valójában rezeg, akkor két remek könyvet tudok ajánlani, és elektromos formában elküldeni. Sajnos csak angolul vannak:

      Mark S.G.Dyczkowski: The Doctrine of Vibration
      Gavin D. Flood: Body and Cosmology in Kashmir Saivism

      Ha valaki szeretné egy átfogó szinopszisban látni a vallásokat és egyéb tradícionális formákat, remek alapot adhatnak erre a fenti tanulmányok.

      Törlés
    5. "Ne építsetek az én Atyámnak templomokat! Az én Atyám temploma a Világ!"
      Kedves Ria! Szerintem sem mondott ilyet, de akár mondhatott is volna, ha további alapvetésekkel alátámasztja, mert így, önmagában számomra panteistának, vagy panenteistának (tehát önmagában elfogadhatatlannak) tűnik ez a mondat.

      Kedves redneck! Korábban észrevételeidre: a fejlődés minden formáját elutasítom, ha egyáltalán felvethető ez a fogalom, azt csak az alábbiak szerint tudom elképzelni (ezt is erős fenntartásokkal). Fejlett az, ami közel van istenhez, fejletlen, ami távol Tőle.

      Az ego szót meg azért nem használom, mert ez önmagában nem írja le azt problémát, amit oly' sokan - joggal - felhoznak. Ego=én, egoitas=énség. Sokkal célravezetőbb az önazonosság magasabb és alacsonyabb fokozatairól beszélni. Az önmagamság külső - tudati objektumokra támaszkodó, tehát önazonosságában illuzórikus - megélése az alacsonyabb fokozata (ha úgy tetszik ego), míg a magasabb az önmagában álló, és önmagára támaszkodó Önmagamság (solum ipsum, Legfelsőbb Én (fenntartással használva), Auton, Aham Átma, Ich Selbst, Myself, Soi, stb.)

      Ha az ego-t nem hasonlóképpen tételezzük, akkor úgy tűnik fel, mintha az egy kimetszendő "rákos daganat" lenne az ember organizmusában. Az ego-t azonban nem lehet elvetni, kidobni, stb. Az ego-t egy transzmutációval vissza kell integrálni az eredeti (nem teremtményi) helyzetébe. Mérgeket elixírré kell változtatni. Eredetileg erről szólt az alkímia, de bizonyos fokig az asztrológia tudománya is.

      De az "emelkedést" az ember emberi állapotából nem tudja véghez vinni. Hiszen az alacsonyrendű önmagától sosem fog emelkedni. Ezért nem létezik alulról jövő kezdeményezés, vagy "népfelség", nem létezik az alacsonyabbrendű primátusa (darwinizmus). Csak a magasrendű képes felemelni. Az ember lényének középpontjában, a kezdetektől fogva jelenlévő isteni jelenvalóság. Az, hogy ennek a lehetősége egyáltalán ebben a sötét korban egyáltalán (valamilyen formában) még fennáll az a kegyelem. Az igazi isteni kegyelem.

      Törlés
    6. De mivel az Ur Jézus nem mondott ilyet, így nem is volt mit alátámasztania. Ha pedig ebben a hamis kijelentésben azt a pantheista felfogást vélted felfedezni miszerint; Isten és a mindenség egy, akkor ha következetesen gondolkodsz, szamodra is nyilvánvalóvá válhat, hogy az Alkotó semmi esetre sem lehet benne az alkotásában. A pantheizmusban az embernek az a törekvése nyivánul meg, hogy Istent a valóságban eltörli; mert minden tulajdonságától megfosztja, ami Istenhez méltó: öntudatától, mindenhatóságától, mindentudásától, mindenütt jelenvalóságától. A theizmus szerint a világot Isten teremtette és miután megteremtette, nem hagyja magára, hanem gondját viseli és irányítja.

      Törlés
  9. A Teremtő általi földi Teremtés materiális/spirituális egyensúlya az: "STN". Tehát mindenkiben ott a 2ős-ség - az "iSTeN-ember" is és a "SáTáN-ember" is valamely "%-os" mértékben. A földi pokol "SáTáN-emberségéből" való kilépési pont magából a földi körforgásból való kilépni tudás képessége. Ezt mindig a "sokkos" ébredés majd megvilágosodás utáni úgymond főnix-madaras/magyaros lélekminőséggel való feltámadás váltja ki. A feltámadás már az ugyanabban a testben való lelki-szellem-tudati újjászületés a hal-ál állapotából. Ekkor az adott ember már "ál-hal" - azaz hamisan Halak vas-korszakbeli - tehát már Vízöntő arany-korszakbeli. A lelki-szellemi metamorfózist a testi-materiális átalakulás követi. Ennek megtörténte után már dimenziót lehet váltani, mindenestül is el lehet "rezegni". Amíg ez nem történik meg még nem teljes a megtisztulás: az újbóli 1-ség, vagyis még van bennünk a 2-ősségből.
    Olyan hogy "fényhozó ember" természetesen számtalan van és van un. "fő-fényhozó" is, ha úgy tetszik szarvakkal. A "szar vas" a vaskorszak sz@rságát jelenti eléggé egyértelműen. Míg a "szarv as" szarv ős-t jelent, olyan embert akinek szarvai voltak. A Bibliában még Jézusra is történik ilyen utalás - mármint hogy szarvai voltak - a JK-ban. A szarvas mint állat "aranyos", hiszen egyenesen a legjobb "útmutató" az ember számára. A kecske Enki, a bagoly pedig Ninhurszag kedvenc állata volt az ősmagyar/szkíta - a zsidók által sumér-nak/rémus-nak hazudott - legendáriumban.
    Mint ahogyan az Est-Hajnal "csillag" is 2ős a te/l/j/es út-ról, tu/l/rul "lejött" madár/madar/magyar is az. Az éjszaka, a Hold, a sötétség madara/magyara a bagoly, míg a nappal, a Nap, a világosság madara/magyara a sólyom. A fekete-magyar és fehér-magyar IKER Magor-Hunor 2ős-ség is erre utal. "Kara Pat", a Kárpátok ölelte medence eléggé egyértelműen a kara/fekete magyarok földje. Az un. "sötétségben" vagyis a Kárpát medencében történik meg a valódi FÖLDI FÉNY felhozatala a mélyből, az itteni legmélyebb területről - gyálarét/téralágy világ-sziget/szeged. Tehát itt a: "fekete-s-égben lőn világosság"/feltámadás először a Földön.
    Az hogy az un. "sátánisták" olyan ősi jelképeket használnak mint a pentagram, a kecske, a bagoly, s aztán ezeket babiloniai - "száműzetésben lévő" - zsidó kabbalista rítus szerint "baphometizálva" felépítik-futtatják az égvilágon nem jelent semmit. Azon kívül hogy nyilván le akarják járatni a jótékony hatású ősi mágikus szimbólumokat mások számára - hogy csak nekik "működjön". Megtették ezt már a merkabával/dávid csillag, a táltos órával/mén óra/menóra, s az IsRaÉl országnév-összetétellel is. Szóval semmi, de semmi sem az aminek látszik - illetve aminek láttatják a 6almon lévő zsidók.

    VálaszTörlés
  10. Miert lenne kulonb ez, mint barmely vallas? Ugyanugy elferditesrol van szo itt is, mint a tobbi vallasban, pl kereszteny, katolikus, muzulman, iszlam ... Mindegyik egy bizonyos programot kinal, halal utani letprogramot, megfosztva attol az embert, hogy sajat maga kepzelete, felfogasa reven hozza letre azt. 'Istensegek', a 'satan' mind egy "utat" egy 'valaszthato osvenyt' kinalnak...

    http://tudatkapuja.blogspot.rs/ - Blogom

    Azonosulások

    Mi mind azzá válunk amivel azonosulni tudunk, és amiben mélységesen tudunk hinni... Persze a vallásos emberek hite többnyire abból áll, hogy egy 'istent' imádnak és rabszolgaságot fogadnak neki, a 'béke, szeretet, felszabadulás és örök élet' reményében... Inkább azáltal hisznek ezekben a dolgokban, hogy majd ha 'megfelelően' viselkednek és élnek, akkor majd az 'istenük' az örök hűség és szolgaság révén majd megjutalmazza őket ezekkel az 'erényekkel'... Nem gondolkodnak, Inkább ezt az önkéntes szolgasorba vonulásos 'istenimádást' választják ahelyett, hogy felismernék azt, hogy mindezt alapból megkaphatják és birtokolhatják, más 'istenek' imádata nélkül is... A filmek, a vallások, az iskola, a környezet mind-mind napi szinten csak korlátot, blokkot, akadályt, kitalált téves és torz információkat, mások 'igazságait' szugerálja belénk, szüntelenül... E helyett inkább fel kéne ismernünk, hinnünk és azonosulnunk abban a tényben, hogy mi mind eleve halhatatlanok, örökkön örökké való, spirituális, korlátlan teremtő tudattal rendelkező lények vagyunk... Abba kéne hagynunk a saját rabláncuk építését és díszítését, és végre a saját szabad korlátlan teremtőtudatunkkal foglalkozzunk, azonosuljunk... Magadban higgy, magadra alapozz, szabadítsd fel a tudatod, fogadd el, és feltétel nélkül higgy , hogy bármire képes vagy... A hit valóban hegyeket mozgat, és nagyon nem mindegy miben hiszünk... Végülis nem mások igaza, a kőbe vésett 'tények' formálják a világunkat, korlátainkat és énképünket, hanem az, hogy ezt elhisszük... Olyanban higgyünk, amit saját igazunknak akarunk, amivel azonosulni akarunk, amilyen életet akarunk... Magunkban higgyünk! Ébren álmodjunk, vagyis hozzuk át az álomvilág varázslatos isteni teremtő, korlátlan lehetőségekkel való tudatát az éber, fizikai világba. Vonjuk össze a két világot, vonjuk össze a két agyféltekénk, vonjuk össze a tudatos elménk végtelen lehetőségeit a tudatalattink kiaknázatlan tárházával. Vonjuk össze az álomvilágot a fizikai éber világgal... Mindössze akarás és hit kérdése. Higgyünk a korlátlan tudatunkban, "isteni" mivoltunkban... Bármi és minden lehetséges, csak el kell hinni!


    Nem arról van szó, hogy más emberek vallása zavarna engem. Nem erről. Arról van szó, amikor más emberek hite, fanatikus 'istennek' való megfelelés és téveszme miatt az illető vagy gyarapítani akarja az ő hitének táborát, minél több embert akar "csoportjában" tudni, aki ugyanazt az 'istent' imádja, féli és követi, vagy pedig egy bizonyos 'isten' által adott törvények 'fényében' más embereket bánt, öl, lemészárol, csak azért mert ők vagy nem úgy élnek, mint ahogy azt a bizonyos 'isten' megköveteli és nem hisznek benne, vagy mert erre 'utasítja' az illető 'istene' egy könyvben olvasott értelmezés alapján... Nem a hitkülönbségekkel van bajom, hanem azokkal, akik azt hiszik, hogy amiért más nem abban hisz amiben ő, ezert arra a megállapításra jut a csőlátású, korlátolt vallása miatt, hogy a másikat át kell téríteni vagy lemészárolni mint 'eretnek'...

    Folytatás a blogon:

    http://tudatkapuja.blogspot.rs/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Latom eltevedtel, valaki majd utba igazit.

      Vagy nem :)
      Addig is . Olcso szamitogep alkatreszek eladok: Tel. 06 30 123 456789

      Törlés
    2. Kedves Thom!

      Egy dolgot mondj lecci, amit teremtettel!

      Törlés
  11. Néha olvasgatom a hozzászólásokat ezen az oldalon, bár sokszor beleszédülök a neospiritualista mászolygás által bogozott csomók kibogozásába, hisz van itt minden, ami az álezoterikus zsibvásár ócskapiacán eladó. A kofák bőszen hirdetik saját portékáik igazságát, oldalakon keresztül vitáznak egymással, de semmivel sem kerülnek közelebb egymáshoz, és ami a legszomorúbb, önmagukhoz sem. A szolidifikációt felváltotta a "nagy fal" megrepedése, áradnak be a pszichikus influenciák, bűzös, rohadt maradványok, amik a spirituális álruhában tetszelegnek és közben a demonicitást szítják maximumra. Kórtünet és kortünet. Soha ennyi önjelölt mágus, tanító, mester, guru, stb. nem volt mint mostanság. Soha ennyiféle módja és lehetősége az eltévelyedésnek és a bukásnak nem volt mint manapság. Az ún. sátánista egyház csak egy apró mellékösvény. Vannak olyan sztrádák, amelyen a létezők csak úgy áramlanak az örvényben lefele, iszonyatos pörgéssel. És ezeket az utakat legtöbbször "megbecsült", köztiszteletben álló, magasztalt, de valójában ténylegesen "sátáni" beavatottak vájták ki.Hívják őket pápának, lámának, mágusnak, nagymesternek, vagy egyszerűen csak humanistáknak, tudósoknak. "Keskeny az út, amely a megszabadulásra visz és széles az az út, amely a pusztulásba" - mondta a Tradíció egyik, az időben megnyilvánult tanítója. Ahhoz, hogy ezeket a tévutakat, pusztulásba vivő széles utakat elkerüljük, az alapkérdésektől kell elindulni. Mondjuk 3 mondat elemzésétől, amiben a világrejtély ott lakik. Én vagyok - ki vagyok Én? A világ van - mi a világ? Isten van- ki / mi az Isten? Ebben sem vagyunk magunkra hagyatva, hiszen a valódi tradíció szentiratai ma már szinte mindenkinek rendelkezésére állanak - nyomtatott - vagy online formában. az alapkérdésektől, a metafizika nagy kérdéseitől kell elindulni, ezt senki sem kerülheti el se lustaságból, se önhittségből, aki kezdeni akar valamnit Magával a létben.

    Sankara: A világ álom

    "Ahogy a nap üldözi az éjt, úgy üldözi a tudás a nem-tudást. Mert a dolgok és ke-
    letkezésük olyanok, mint az álom képei. Míg az álom tart, az egész világ valóságnak látszik, de a világ nincs többé, ha az álom véget ér. A megszabadult, aki ehhez a tökéletes felismeréshez eljutott, az egész világegyetemet Istenben látja. A mindenséget egyetlen léleknek látja, saját lelke ebben a lélekben feloldódik, ahogy a víz feloldódik a vízben, ahogy a láng egyesül a lánggal, ahogy a levegő elvegyül a levegővel.
    Mert nincs más, mint Brahman, és ha valami egyéb számunkra lenni látszik, olyan
    az, mint a sivatagi fata morgana." (Hamvas Béla fordítása)

    VálaszTörlés
  12. Hamvassal kívánok mindenkinek áldott Karácsonyt:

    "Isten nem rejtély. Rejtély az, hogy van valami Istenen kívül. Isten a nyilvánvaló láthatatlan. A misztérium nem Isten, hanem a világ, ahogy nem a szellem a misztérium, hanem a természet, nem a lélek, hanem a test. Isten megismerése nem nehéz. Deu et Jahve, mondja a próféta, ismerd meg Istent. Gnóthi ton kürion, írja Pál apostol. Szűkös és szegény emberiség volt az, amely a delphoi feliratot úgy értelmezte, hogy ismerd meg önmagadat. A gnóthi szeauton értelme eredetileg minden bizonnyal az volt: ismerd meg, hogy isteni vagy. Amikor Jézus lényének isteni voltáról beszélt, a zsidók jajveszékelni kezdtek. Jézus pedig a zsoltárokból idézett (Zsolt.82,6) és azt mondta: Nincs-e megírva törvényetekben, hogy istenek vagytok (elohim atem), mindnyájan a legfelsôbb fiai?" - Az Evangélium és a levelek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves viator, látom Hamvast idézed újra meg újra, aki itt például egy verset idéz és magyaráz a Bibliából. Azt is látom nagyra tartód őt illetve munkásságát. Nos, mivel Hamvas halott hadd kérdezzelek így meg téged azzal kapcsolatban,hogy a Zsolt.82:6-ban kikről beszél, kik azok a "vagytok", azok a"mindannyian"? (lásd "....hogy istenek vagytok, mindannyian...")

      Törlés
    2. Kedves redneck! Hamvassal úgy vagyok, ahogyan azt az egyik aforizma is mondja: "Ne az ősöket kövessétek, hanem azt, amit az ősök is követtek." Ebből a szempontból tartom Hamvast tiszteletreméltónak. Érdeme, hogy Magyarországon először (némi nemzetközi előzmények után) képes volt rámutatni valamire, ami már az elmúlt kétezer év folyamán is eltűnőben volt, és ha ő, René Guénon és mások ezt a Valamit nem tisztogatták volna le, és nem állították volna vissza a figyelem középpontjába, valószínűleg a XX. század végére végleg elveszett volna a jelenlegi világciklus számára. Természetesen ő és mások sem tévedhetetlenek, viszont amit leraktak az asztalra mindenképpen felbecsülhetetlen érték.

      Igen. a zsoltár így folytatódik:
      "mégis meg fogtok halni, mint a közemberek, és elhullotok, mint bármelyik főember."

      Kálvin a Zsoltármagyarázatokban 82:6-ot így magyarázza:

      "Isten szent jelleggel és titulussal ruházta fel a bírákat. Ezt a próféta elismeri, egyidejűleg azonban azt is megmutatja, hogy ez nem nyújt majd támogatást és védelmet a gonosz bíráknak. Ő nem a hivataluk méltóságáról beszélve mutatja be őket, hanem előre látván az érvelés stílusát, amit majd hajlamosak lesznek magukévá tenni,..."

      majd, így folytatja:

      "A zsoltáros célja egyszerűen annak tanítása,hogy a méltóság, amivel a bírák felruháztatnak, nem lehet mentség, vagy ürügy, ami miatt elkerülnénk a büntetést, amit a gonoszságuk folytán megérdemelnek."

      Ez nyilván így van. Ez azonban a mondat értelmének konfesszionális megközelítése. Ha a mondatot a religio oldaláról értelmezzük - ahogyan azt Hamvas is teszi a jézusi idézet kapcsán - feltárul a mondat mélyebb értelme, amely képes belehelyezni az egyetemes tradícióba.
      " Azt mondtam ugyan, istenek vagytok, a Felséges fiai mindnyájan" ezek szerint: a transzcendens Isten és az immanens Isten VÉGSŐ soron egy és ugyanaz. Ha ezt nem így éled meg - márpedig emberként nem így, sőt ezzel súlyosan visszaélsz - akkor feladatod, hogy megvalósítsd. Nem Istent kell emberi szintre süllyeszteni (szakállas öregúr), hanem az embert, mint lefokozódott önazonosságot az istenihez transzmutálni. De ehhez nem kifelé kell irányulni, mert ott még elvben sincs, befelé, belsőnk legmélyebb és egyben legmagasabb középpontja felé.

      Törlés
    3. Kedves viator,
      Az a helyzet, hogy totál félreérted,...ahogyan azt Hamvas is tette. Olyant magyaráztok bele, ami nincs is ott. Kiragadtok az adott kontextusból egy-egy verset és azt saját kedvetekre interpretáljátok. Hogy egy kicsit még jobban kifejtsem, sajnos azt a hibát követitek el, újra meg újra, hogy nem magatokat igazítjátok az Íráshoz, hanem az Írást igazítjátok magatokhoz, azaz a ti meggyőződéseitekhez, világképetekhez. És pont ez történt most is. Akár Hamvas, te is abban hiszel, hogy az ember fejlődni tud, ha igyekszik, ha megszabadul az egojától stb,stb csomagoló papír --több életen keresztül(reinkarnáció, hogyan is más kép) -- és így egyszer elérheti, megvalósíthatja az isteni önmagát.
      " Nem Istent kell emberi szintre süllyeszteni (szakállas öregúr), hanem az embert, mint lefokozódott önazonosságot az istenihez transzmutálni."

      Pedig oly közel jársz kedves viator, hogy szinte látod :(
      "Sátán Isten majma. Szinte ugyanazt teszi, mint Isten a teremtésben. SZINTE. És éppen ebben a "szintében" van a gyilkos méreg.",
      "Az igazi sátánizmushoz igen komoly szellemi kvalitások társulnak. Ismerni kell a lét hierarchikus szerkezetét, a tudathordozók transzmutációjának minden aspektusát. A hamis mester olyan tudás és megvalósítás birtokában van, amiről itt nekünk - a bő szófosások közepette - fogalmunk sincs. A sátánista nem Istentagadó, hanem 99%-ig lemásolja Isten munkáját. 99%-ig! Éppen ezért olyan veszedelmes. Ezért a Hamis Fényhozó. Lucifer Falsus."

      Törlés
    4. Redneck, közel jársz. Ez a világ, amíg a szem ellát - galaxishalmazokból álló halmazok... - az utánzások világa. Az olyan mintha. Az általunk ismert teremtett világ a 99%. És az antianyag a valódi... Világunk fénye, hidrogénje azaz az ÉNje Auróra, a Fényhozó, Lucifer. És mi az ő teremtett fényszikrái vagyunk, melyet magához kíván felemelni.
      Na ebbe a folyamatba tenyerel bele Krisztus... A nem ebből a birodalomból való.

      Törlés
    5. Ide is beírom, hátha nem olvasod lejjebb.
      Lucifer univerzuma teremtményeivel együtt illegális. Pontosan ugyanúgy mint a testünknek a rákos daganat. És szerencsére Krisztus(ellenszérum) időnkét akcióba lép és lehetővé teszi, a "bűnben születetteknek" hogy átalakulva, beléphessenek a Plerómába az eredeti Birodalomba.

      Törlés
    6. Ja még annyit Redneck, akikhez ez az infó nem jut el (misztikusok ezoterikusok 98%-a) azok mindent pont fordítva gondolnak. Tele van a szájuk Krisztussal, de közben Lucifernek hódolnak, akiről azt hiszik hogy sötétség/fénytelenség. Tragikus. Illetve magasabb szempontot követve természetesen a megmentési terv része...

      Törlés
    7. Én ha jól értem szavaidat kedves Mirdad, az lehet hogy közel járok, mégis egy szakadék tátong köztünk, mivelhogy az igaz kereszténység és a gnoszticizmus kölcsönösen kizárja egymást. És ezt te is tudod. Bocs, ha ezzel most csalódást okoztam neked, de nemigen tudok mást mondani. Azért jó lenne, ha tévednék veled kapcsolatban,...mert én sem vagyok tévedhetetlen.

      Isten áldjon.

      Ps. https://www.youtube.com/watch?v=wzDilcaRF-Y

      Törlés
    8. Ez igen! A gnoszticizmust nemcsak a kereszténységgel nem fér összes, hanem semelyikkel sem. A gnózis, a gnosztikus készség azonban igen. Mert mi is a gnózis? Transzcendens tapasztaláson alapuló megismerés és tudás (szándékosan nem Rijckenborgh definícióját használom). Semmi köze az akadémikus, profán empirikus tudáshoz. Ez egy rendkívül komplex kérdés.

      Buji Ferenc írja:

      "Végzetes tévedés lenne ugyanis azt gondolni, hogy akár a gnózis, akár a mágia, tehát akár a megismerés, akár a hatalom immateriális síkra, vagyis – nyugati és keresztény értelmezésben – a hit "felségterületére" vonatkoztatva a priori illegitim lenne. Semmilyen érvényes alapon nem lehet ugyanis megtiltani az embernek, hogy a krisztusi unum necessariumon, az "egyetlen szükségesen" kívül még más is érdekelje. Ahogy érdeklik a teremtett világ anyagi felének titkai és törvényei, és ezzel kapcsolatos tudását arra használja, hogy hatalmat szerezzen az anyagi világ felett, érdeklődése és érdekeltsége éppúgy irányulhat arra is, hogy megismerje a teremtett világ nem anyagi felének titkait és törvényeit is, és ezzel kapcsolatos tudását arra használja, hogy hatalmat szerezzen a nem-anyagi világ lényei és folyamatai fölött.

      A modernség valójában éppen azért lázadhatott fel a tudás és a tudomány nevében a vallás ellen, mert a nyugati vallásosság szinte TELJES EGÉSZÉBEN A HITRE ALAPOZTA MAGÁT, míg a megismerést kirekesztette szakrális univerzumából, vagyis deszakralizálta és ebek harmincadjára vetette. A modernség pedig kapva kapott a megismerésen mint fegyveren, és bevetette a kereszténység ellen tudományos és okkult síkon egyaránt. A hosszú ideig elnyomott keresztény gnózis nem-keresztény vagy egyenesen harcosan keresztényellenes gnózisként bukkant föl és hatalmasodott el."

      A gnózisnak akárcsak a pistisnek (hit) a másik rovására történő túlhangsúlyozása szektarianizmushoz vezet.

      Törlés
    9. A hit mélyebb megközelítése:

      A pistis nem abban az értelemben jelent hitet, mint ahogyan azt ma általában felfogják vagy elképzelik. Nem valaminek a meglétében való bizalmat jelent, hanem egy olyan transzcendentális bizonyosságot, amely az empirikus megismerés lehetőségein messze túlmutató szférákkal van összefüggésben.

      A latin fides, ami egyfelől szintén hitet jelent, másfelől azonban nagyobb hangsúlyt kap benne egy bizonyos értelemben vett hűség, egyszerre jelent hitet és hűséget. Ez a két szó a magyarban is rokonságban van egymással. A transzcendentális bizonyosság értelmében: hit és hűség ahhoz a transzcendentalitáshoz, amely intuitíve és elővételezetten megjelenik.

      Törlés
    10. Kedves viator. Az ember gyakorlatilag az Édenkerti eset óta szelektálni próbál a jó meg a rossz között, miközben minden területen fedez fel, tanul sokszor új és jó dolgokat is - nevezd ezt tudásnak, vagy annak, aminek csak akarod - de mire ment vele? Én versenyt, megkülönböztetést és ezeknek a hozamait látóm mindenütt,....gyakran, még szinte állati szintre degradált egyedeket is. Hol az a fejlődés, az a "emelkedés" amiről oly sokan bölcselkednek ma? És itt gondolom nem a technológiai fejlődésre gondolnak. Mert én még ennek az előjeleit sem látom az emberek viselkedésében. Nem véletlenül választottam spontán ki és mutattam rá a napokban, épp ezért a fontos kérdés miatt, az ellentmondásos Kerion fórumtársra.

      Törlés
    11. Az igazságot nem lehet elmondani, ha elmondják nem lehet megérteni, ha mégis megértik nem lehet megvalósítani... Ennyit ér a ráció.
      Amiről itt próbálunk eszmét cserélni messze túl van az átlagos gondolkodás konfortzónáján. Ezen a vidéken normális, hogy hiába van az orrunk előtt az igazság, ha nincsenek meg a szükséges frissítések a tudatunkban a kép nem tud kiélesedni.
      És ez így teljesen rendben van. A megfelelő időben és pillanatban (inkarnációban) összeáll kép, és a feladat.
      Annyit srácok hozzáfűznék megjegyzésetekhez.
      Igaz kereszténység a gnoszticizmussal szemben? Ugyan már. Az időszámításunk első két évszázadában, amikor a Krisztushoz kapcsolható sok ezer szent irat született a keresztényeket gnosztikusoknak hívták. A Kereszténység fogalmát az olyan kétes alakok hozták be mint Iréneusz és bandája, akik szisztematikusan irtották a nekik nem tetsző tekercseket a tulajdonosaikkal együtt. Hozzátéve, hogy aki ténylegesen ismeri az esszénusok, manicheusok, katárok , stb. gnosztikus eszmeiségét - nem az őket elpusztítók hamisításaira, a győztesek halandzsáira gondolok, amiket a lexikonokban találhatok - a valódira, az tudja, hogy minden vallásos áramlat alapjaival teljes szinkronban van (a valaha megszületett regékkel, mondákkal, eposzokkal, alap mesékkel egyetemben).

      Törlés
    12. Helyesen: komfortzóna...

      Törlés
    13. Rémesek ezek a kis betűk, Valamit ki kell találnom, ha nem akarok helyesírási hibákat.

      Törlés
    14. Kedves Mirdad.
      Íród. "Amiről itt próbálunk eszmét cserélni messze túl van az átlagos gondolkodás konfortzónáján. Ezen a vidéken normális, hogy hiába van az orrunk előtt az igazság, ha nincsenek meg a szükséges frissítések a tudatunkban a kép nem tud kiélesedni."
      Akkor ez, az emberek szempontjából hasznavehetetlen és fölösleges.
      Amúgy sugárzik belőled a gnosztikus gondolkozásra jellemző felsőbbrendűség,...az hogy ti egy magasabb rendű titkos igazság birtokában vagytok, igazság mely csupán kevesek előtt ismert.
      Tulajdonképen ugyanezen dogma alapján működig a szabadkőművesség, a kabbala és a teozófia is, csakhogy néhányat megemlítsék. Mindig a nevek, a csomagolás változik, de az "igazság" esszenciája ugyanaz. Az ember képes Isten nélkül is "megváltani" önmagát, ....csináld magad projekt.
      És ha már itt tartunk, akkor azt is elmondom, hogy a világban csupán két vallás, hitrendszer létezik. Az egyik arra tanít, hogy Isten kegyelméből, a Fiú áldozatának köszönhetően és a hiten keresztül üdvözülünk(Sola Fide).
      A másik hit pedig, az amelyik kizárólagosan a helyesnek vélt cselekedeteken illetve az ember igyekezetein múlik a valamilyen féle "üdvözülés".
      Na ebbe az utóbbiba sikerült neked is beletenyerelned....sajnos.

      Törlés

    15. Keresni és találni nem ugyanaz az állapot...
      Mindamellett én meg nálad érzek egy erős vallásos-misztikus lekezelést. Viatorral zajló párbeszédedből ez jól érzékelhető, meg ahogy Hamvasról nyilatkoztál... :)
      Van néhány gondolat, amit most szívesen leírnék, mert azt gondolom kézenfekvő, meg logikus, de valószínűleg momentán, itt, most csak nekem az. Miután nem ugyanott tartunk biztos nem érnének célba. Áldjon meg az úr és vezessen el a jó végig (katár köszönés)!

      Törlés
    16. Van a logika fölött más is kedves Mirdad,...a szeretet.

      Törlés
    17. Éreztem, hogy a logika nem a legjobb szó ide...
      Viszont ha nincs belátás, megkülönböztető képesség, elegendő ismeret, akkor máris elbuktál, mert azt hiszed pl. hogy a krisztusi SZERETET, ami egyformán süt mindenkire azonos az általunk ismert személyválogató, önző Luciferi szeretettel. Mert ugye nem tudod, hogy ő is szeret, hát nagyon is és rajtunk keresztül nyilvánítja meg magát. Honnan is tudnád, a teológusok erről nem beszélnek, a Biblia sem nyilatkozik erről a vallásos/misztikus rétegeiben...

      Törlés
    18. Mókás, persze inkább tragikomikus, hogy "keresztények" milliói tréningeznek naponta a szeretettel, magukban mormolják: Igen én mindenkit szeretek, a rosszakat is (még a pszichopatát is aki esetleg megerőszakolja a lányomat..., persze, hogyne) meg az ISIS vezetőit, ésatöbbi, ésatöbbi.
      Pedig valójában a luciferi önvalót erősítik önmagukban. Gáz.

      Törlés
    19. Mirdad, azért nem kéne így leszólni , tragikomikusnak nevezni az ilyenfajta tréninget
      Tudod, mikor még az ember a paradicsomban élt, azért még nem volt tökéletes, és a hely sem volt az. Ezért is volt sérülékeny, mert benne volt a vágy az emelkedésre, nagyobb és több tudásra. És akkor jött el hozzá az a hatalmas és ragyogóan fenséges lény, Lucifer, a fény hordozója, aki pont erre a "kicsinységi", várakoztató érzésre" tapintott rá.
      Ugyanígy van manapság is. Ezért igaz tudáshoz és bölcsességhez jutni csakis e (semminek tűnő) szeretetben való előbbre haladás útján járva lehetséges.
      A végső próbája ugyanis mindenkinek fordított lesz, megismételni, és újrapróbázni abból, ami az első kísértésnél történt, és ebben Krisztus alkotott meg mindenkinek egyszerű de hatalmas példát.

      Törlés
  13. Van egy ciklus. Egyik fázis: közvetlen ellenőrzés az életforma és a gondolatok felett. Pl Középkor. Másik fázis: újraértékelés, önálló, egyéni döntések. Pl reneszánsszal kezdődő folyamat, mely most fejeződik be a teljes leárnyékolással (anarchia, chipp-beültetés, álterrorizmus. stb). Lehet-e ezen változtatni? Nem. Oka van a ciklusnak. Az arra megérett emberek kiléphetnek a mókuskerékből, magasabb létsíkra távozhatnak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mirdad! Meg tudnál jelölni hiteles forrásokat a katár, manicheus és esszénus iratokról (akár interneten akár könyvben), mert igen eltérő szélsőséges véleményeket találok róluk. Az esszénus béke evangélium fent van neten részletekben, más iratot nem találtam. Kifejtenéd, hogy Lucifernek mik/kik a teremtményei? A mi világunk az ő műve vagy csak az anyagi megtestesülésünk vagy szerinted hogy van ez? Mi a luciferi önvaló? Az egoval azonosítható kb.?

      Törlés
    2. Kedves Ancsi! A katárokról az utolsó pátriarkájuk ír leghitelesebben. Antonin Gadal: A szent grál úján. Ezen az oldalon meg tudod vásárolni (azt nem tudom akad-e hely ahol letölthető), más gnosztikus könyvekkel együtt. : http://aquariuskincsei.hu/termekkategoria/konyvek/
      A szent iratokban van egy trükk. A lényeg hiányzik belőlük. Ezért nem lehet tényleges eredményt elérni velük, ha az alapján akarunk bármit újraépíteni, csupán vitatkozni a végtelenségig... Célja az önismeret megszerzése a tévedések átélése révén, miközben a Kánaánt keressük… Emellett mindig volt belső használatra szánt információ is, amit minden korban újra kellett fogalmazni az egyre lejjebb süllyedt emberiség számára. A mai korban a Rijckenborgh féle Arany Rózsakereszt képviseli az új gnosztikus impulzust.
      Luciferról annyit, ahogy a katárok is mondták: e világ ura. Nem csak az „elfajzott” Földé, hanem az egész számunkra érzékelhető univerzumé (tovább is mint ameddig a Hubble ellát). Szóval Ha felnézel a Napra és annak mentális síkjára tekintesz, no ott kezdődik luciferi tudatosság. Ha meg Krisztus birodalmát keresed, ami nem ebből a világból való az Vulkánusz, a misztérium nap.
      Kérdezted az egót. A felettes én (luciferi) teremti saját képére az ént, és az én az egót. Az egó egy téves képe az énnek önmagáról… No és a Krisztusi én, az eredeti bukás előtti önvaló, Átman (akit mindig sikerül félremagyarázni) a szívünk jobb szívpitvarában található és vár a megváltásra.

      Törlés
    3. Ancsi, egy nagyon tartalmas könyvet tudnék ajánlani, mely érinti messzemenően a gnosztikus tudást, a katarok, a Vatikán és a kereszténység összefüggéseit, az Illuminati jelképeit és az ősi építészeti kapcsolatokat is a tudással, a gnózissal...
      A könyv pedig: Graham Hancock - Robert Bauval : Titkos Jelek...

      Személyesen végigolvastam, mert nagyon érdekelt és igencsak hosszú, de éppen ezért merem ajánlani....

      Törlés
    4. Kedves Mirdad és SBG Buddha! Nagyon köszönöm a válaszotokat!

      Törlés
    5. :) Kedves Buddha. Gnoszticizmussal kapcsolatos információt érdemes a gnosztikusoktól beszerezni.
      Igaz valamiért egyre több mester, guru vallja magát gnosztikusnak. Nem is értem. Illetve nagyon is értem. Erre a világra, az álomvilágra, ők az egyetlenek akik tényleges veszélyt jelentenek. Ezért irtották őket kivétel nélkül tűzzel vassal. Plusz a hamisítások ferdítések. Melyek közül a legnagyobb, hogy Lucifer a sötétség ura...

      Törlés
    6. Kedves Mirdad! Köszönöm a hosszú választ. Lehet, beleesem abba a hibába, hogy kellő információ híján vitatkozom, nem öncélú akadékoskodásnak szánom a kérdéseimet. Félelmetes, amiket írsz, és jó részüket nem értem. Ne ijedj meg, nem várom, hogy elmagyarázd az eddigieket. Talán egyszer megérlelődnek bennem ezek a gondolatok. Azt mondod az ezoterikusokról (azaz nagy részükről): "Tele van a szájuk Krisztussal, de közben Lucifernek hódolnak, akiről azt hiszik hogy sötétség/fénytelenség. Tragikus. Illetve magasabb szempontot követve természetesen a megmentési terv része..." A szerint a logika szerint, hogy Lucifer a teremtő, a keresztények is neki hódolnak, nem? Jól értem, hogy az érzékelhető világunkat Lucifer teremtette viszont minket, embereket Isten? Ki valójában Lucifer? Ő a sátán, Isten majma? Lucifer emberei/valamiféle beavatottak azok, akiknek érdekében áll az álomvilág fenntartása, a gnosztikus tanokat vallók irtása? A megváltás a gnosztikusok hite szerint hogyan jön el? A feltétel nélküli szeretet és Krisztus követése nem jelent veszélyt erre az álomvilágra? Miért csak a gnosztikusok adhatnak kiutat? Lehet, nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgokat. Köszönöm, ha válaszolsz.

      Törlés

    7. Hatalmas a ricsaj a hitvilágban, ahogy másutt is. Egyszerűbben lehet megérteni a gnosztikusokat a Mátrix film hasonlatával. Ők is fel akarnak ébredni az álomvilágból, a káprázat világából (maya). Míg a többiek csupán harmonikusabb álmot akarnak... Azt hiszik ha magasabb dimenzióba kerülnek már fel is ébrednek. Sajnos nem. A Luciferi világ, a bukottak világa, egy másolat és ugyanannyi dimenzióval, mint a Krisztus univerzum. 24 dimenzió.
      Ha az emberek, tudnák, hogy e világ ura a bukott angyal, távozni akarnának, de azzal, hogy kinevezték őt a sötétség fejedelmének, így a világunk fényéből, a pozitív sarokból lett Krisztus, és a cél ahová a spirituális emberek törekednek. Azaz felébredésről szó sem lehet. Be kell lássuk zseniális csalás.
      Azt javaslom neked, hogy legfőbb vezetődnek a saját szívedet tartsad, és hidd el, hogy az elfogulatlan tudásvágy képes a helyes úton tartani. Zörgessetek és megnyittatik.

      Törlés
    8. "Erre a világra, az álomvilágra, ők az egyetlenek akik tényleges veszélyt jelentenek. Ezért irtották őket kivétel nélkül tűzzel vassal. Plusz a hamisítások ferdítések. Melyek közül a legnagyobb, hogy Lucifer a sötétség ura..." Mirdad

      Hát nem drága,...mintha csak Pike-ot olvasnánk.

      "LUCIFER, a fény hordozója! Különös és misztikus név ez, amivel a Sötétség Szellemét nevezik! Lucifer, a Hajnal Fia (Hajnalcsillag)! Ő az, aki a fényt hozza, melynek elviselhetetlen ragyogása elvakítja a gyenge, érzéki vagy önző lelkeket? Ebben ne kételkedjünk!"

      "Amit a tömegnek mondunk, az az, hogy ’mi az istent imádjuk’, de ez az isten az, akit az ember babona nélkül imád. Valamennyi magas fokozatú beavatottnak a luciferi doktrína tisztaságában kell megtartania a vallást... Igen! Lucifer isten. És szerencsétlenségünkre Adonai (a Biblia Istene) is isten... minthogy az abszolút csak, mint két isten létezhet. Így, a sátánizmus doktrínája eretnekség: és az igaz, tiszta filozófiai vallás, az Adonai-val egyenlő Luciferben való hit: de Lucifer, a fény istene, és a jó istene, harcol az emberiségért Adonai ellen, a sötétség és a rossz istene ellen."

      Idézetek a "Erkölcsök és Dogmák" című könyvből, Albert Pike, volt 33.szintű szabadkőműves nagymester.

      Albert Pike arra is rámutat, hogy az általuk imádott Lucifer az ősi misztériumvallások hitvallásai által imádtatja önmagát: "A szabadkőművesség tanításai szerint a 'szabadkőműves moralitás' az antik világ minden krédójának a moralitása."

      Kedves Ancsi, óvakodj ezektől a emberektől és a mézes-mázas tudásnak nevezett tanításaiktól, tanácsaiktól, ajánlt könyveiktől, mert ez nem más, mint Lucifer imádat.



      Törlés
    9. Kedves Redneck! Köszönöm a tanácsodat. Igyekszem eligazodni :)

      Törlés
    10. Szegény Ancsi :-) Micsoda befolyás alatt áll... A dolog nem ilyen egyszerű. Ugyanis két Lucifer van. Lucifer Verus (az igazi), és Lucifer Falsus (a hamis). Viszonyuk a mellékelt ábra szerint:

      http://3.bp.blogspot.com/-Smv8t5KNIxk/VoLfkyQJ-pI/AAAAAAAABtA/bvBScfuDpLI/s1600/Lucifer_szinopszis.jpg

      Forrás: Orosz László Wladimir: Szivárványhídon át.

      Törlés
    11. Persze, hogyne, játék a szavakkal....más csomagolás. Nagyon is ismerős. Van fekete boszorkányság, meg van fehér boszorkányság. Van fekete mágia és van fehér mágia. Van fehér woodoo és van fekete woodoo. Vannak a jó illuminatik és vannak a rossz illuminatk. A Vatikánon belül, vannak a jók és vannak a rosszak, ahogyan az Obama kabineten belül is. Folytassam még? Sátánt nem érdekli melyiket választod a 2 közül, a lényeg, hogy ha lehet valamelyikkel mindenképpen azonosulj. Kérlek ne nyald be Ancsi, ezt a régi trükköt. Nem kell erre reagálnod, de azért olvass el mindet és járj magad utána.

      Törlés
    12. Ej Redneck. Rendkívül szelektíven olvasol. Kialakított monista ida-elementáljaid szűken tartják a gyeplőt. Nincs rés ahol új gondolat átférne. Ezért csak szavaimra, félmondataimra reagálsz és nem a tényleges tartalomra. Így véded magad az esetleges újragondolás küzdelmeitől. No meg attól a csalódástól hogy eddig néhány alapinformációt tévesen értelmeztél.
      Mindamellett érdekes amit Piketól idéztél (nem ismerem az urat) Reakciódat látva, nyilván az ő gondolatait sem látod tisztán.
      Valamikor a szabadkőművesek és a gnosztikusok azonos alapról indultak, de menet közben a "hatalom gyűrűje" bedarálta a szabadkőműveseket. És ma már morfogenetikus mezők-démonok játékszerei.

      Törlés
    13. Viator, valóban két Lucifer van, mint ahogy két Krisztus is. Egy a valódi és egy az amit az emberek képzelete, teremtő ereje asztrális és mentális anyagból életre keltett. Morfikus gólemek, melyek felhőként telepednek az emberek tudatára és próbálnak további táplálékhoz jutni.
      Aki megérti e jelenség működési elvét, az a jelenleg zajló ,társadalmi folyamatokkal is tisztában van. Önfenntartásért küzdő börtönvilágunk táplálékláncának csúcsán ezek a teremtmények csücsülnek akik bolygónyi méretűek és nagyon intellingensek. Alattuk a üzenetközvetítő médiumok és a kegyencek, a feketmágiát űző papság. Majd a beavatott bizniszmenek, akik hatalmat kapnak a lojalitásukért. Nos ennek a díszes kompániának egyetlen célja van, az emberiség gondolattevékenységének teljes ellenőrzése és irányítása.

      Törlés

    14. Persze sokféle démon küzd az elsőségért. Nyilván nem csak a keresztények eszmevilágából táplálkozók és azok tagadásából képződtek, mint a materializmus "istene", hanem természetesen mindegyik világvallás irányítója és minden olyan eszme haszonélvezője, amit sokan éltetnek, mint a humanizmus, a liberalizmus vagy a nacionalizmus... stb. Minden amit tudunk a történelmünkről akár jó akár rossz, amit nem értünk hogy történhetett meg, ezekre a teremtményekre és egymás közti csatározásokra vezethető vissza. Pl. a jezsuiták Amerika meghódítása idején ezért kapták azt a pápai utasítást, hogy lehetőleg mindenkit és minden vallásos emléket pusztítsanak el... Persze a szeretet jegyében.

      Ha valaki ezekről nem tud, az hogyan érthetné meg mi zajlik körülötte.

      Törlés
  14. Üdv Mindenkinek!

    "Luciferról annyit, ahogy a katárok is mondták: e világ ura. Nem csak az „elfajzott” Földé, hanem az

    egész számunkra érzékelhető univerzumé (tovább is mint ameddig a Hubble ellát). Szóval Ha felnézel a

    Napra és annak mentális síkjára tekintesz, no ott kezdődik luciferi tudatosság." - Mirdad -

    "Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!"
    - Ézsaiás 14:12. -

    A földre, csak a földre - nem egy túl nagy "birodalom" Isten szemében.

    Kedvelem az Ige folytatását...
    13 Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet,

    és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.
    14 Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.
    15 Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!

    Újszövetségi referencia:
    "Annakokáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert

    leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van."
    - Jel 12:12. -

    És még egy gondolat a félreértelmezett/félreértett világosság uráról, és becsapott áldozatairól:

    2Kor 11:14-15.
    14 Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.
    15 Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá;
    a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.

    ...

    VálaszTörlés
  15. :) Kedves Calvaire, biztos magad is megtapasztaltad más felekezethez tartozókkal, hogy Biblia-tudósokkal nem lehet érdemben párbeszédet folytatni. Csak két dolgot említenék: a kánon a szent iratoknak 1/70-ed része. A másik, amire már fentebb is céloztam, minden korban léteztek "belső használatra" szánt szent könyvek, információk. A Biblia ebben a formában nem az. Noha trükkösen elrejtve ide is megírtak mindent. Az elmúlt két ezer év ezt gyönyörűen bizonyította is. Semmire sem mentek vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mirdad!

      Továbbgondolva, a felekezetek közötti párbeszédet is megnehezíti az egyéni értelmezésre felépített tanításhoz való görcsös ragaszkodás.

      Ellenben két újjászületett keresztény (nem összekeverendő a katolicizmussal), akik újjászülettek víztől és lélektől/szellemtől (ahogy Jézus kérte a János 3-ban), nemre, fajra, korra, társadalmi neveltetésre, élőhelyre való tekintet nélkül fogják ugyanúgy értelmezni a Bibliát. Egy szellembe merítettek be, egyformán látnak Isten Szelleme által, és az igazság szeretete felülkerekedik az egyéni elképzeléseken.

      A kánonba történő "felvételnél" azt is vizsgálták, hogy Istentől ihletett-e a könyv, vagy sem; gondolom nem voltak eléggé szentek a be nem került "szent" iratok. A Kolossé levél végén szerepel, hogy a laodiceai levelet is olvassák fel és viszont... mégis apokrif a laodiceai levél, mert csak néhány sornyi töredék maradt meg;
      nem akartak eltitkolni semmit sem, csak nem értelmezhető.

      A Biblia kinyílik egy újjászületett keresztény előtt, és megérti annak összefüggéseit, mondanivalóját; a nehezen érthető részek feloldódnak, belesimulnak az eddig megszerzett ismeretbe.
      Nem akarlak agyonverni az Igével, így kerestem egy finomabban megfogalmazott fordítást:

      2Kor 4:3-4.
      3 Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek.
      4 Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása. -Újford.-

      Mire mentek vele, akik hittek?

      2Kor 4:16-18.
      16 Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.
      17 Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk,
      18 mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. -Újford.-

      A győztes oldalt választották...

      ...

      Törlés
    2. Túl a konfesszionális monizmuson, túl a gnoszticizmusból (nem törvényszerűen következő) dualizmuson, a következő idézetet kívánom Mindenki tarisznyájába a következő évre:

      "Szent Bernát azt mondja: „Miért van az, hogy az eget a szememmel ismerem meg, és nem a lábammal? Azért, mert a szemem inkább hasonlít az éghez, mint a lábam.” Ha a lelkem meg akarja ismerni Istent, akkor mennyei természettel kell bírnia. De mi az, aminek hatására a lélek tudatára ébred magában Istennek, s rájön arra, hogy Ő mennyire közel van hozzá? A tudósok azt mondják, hogy az ég semmilyen idegen hatást nem fogad be, s mégoly erőszakos ostrommal sem lehet betörni oda vagy sebet ejteni rajta. S ugyanígy annak a léleknek is, amelyik meg akarja ismerni Istent, annyira körülbástyázottnak és szilárdnak kell lennie, hogy semmi ne hatolhasson beléje: sem remény, sem félelem, sem öröm, sem bánat, sem szeretet, sem szenvedés, sem semmi egyéb, ami megzavarhatná." - Eckhart mester: Hatvannyolcadik szentbeszéd

      Ez a szellemileg erősek útja. A többi szócséplés. Boldog Új Évet!

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Echartnak voltak jó dolgai is. "...sem szeretet... ami megzavarhatná", mivelhogy van emberi (luciferi) és isteni (krisztusi) szeretet is. Sőt ez így három. mert a Luciferi szeretet, mely éltetően és tisztán táplálja bolygónk lakóit nem összehasonlítható azzal az önző szeretettel, melyet mondjuk az ember érez aziránt mely élvezetet/örömet okoz neki.

      Törlés
    5. Nincs ilyen , meg olyan szeretet, csak Szeretet van.
      Ahogy "Az eső lényege is ugyanaz,
      de a mocsarakban a töviseket növeszti, a kertekben pedig a virágokat."

      Törlés
    6. Rá sem ismernék a Sátánra, ha már az év első napján nem szemelt volna ki embereket arra a célra, hogy ezen a blogon (is), ne a maga (luciferi) szeretetét hirdetné, aki mint mindíg, úgy most is; "átváltoztatja magát a világosság angyalává" (2 Korintus 11:14).

      Lucifer latinul - "fény hordozója". A Lucifer név az Ezsaias 14:12-bol származik, és elsősorban Babilon istentelen királyát ábrázolja, de profétikus értelemben démoni uralkodóját a Sátánt is jelképezi ergo; Babilon királya bukásának történetét szemlélteti.
      A teremtést megelőző örökkévalóságban kellett lennie egy pillanatnak, amikor Istennek ez a fejedelme felmondta hűbéri kötelezettségét a Magasságosnak ami által "Lucifer"-ből, az Isten dicsősége fényének hordozójábol, Isten "ellenfele" (héber Sátán) és szentjeinek (Istenben hivőknek) "rágalmazója" (görög "diabolos" - ördög) lett. Ebből indult ki a világegyetem hatalmas arányú kettészakadása, ettől kezdve Isten világbirodalmával szemben áll a gonosznak megszervezett ellenbirodalma (Mathe 12:26). A Sátánnak mint uralkodónak ugyancsak vannak fejedelmei és hatalmasságai (Daniel 10:13, 20; Efézus 6:12). Isten országával folytatott küzdelme ettől kezdve a Szentírás egyetemes történetének fő témája és tartalma. Lucifer tehát, csak addig volt Isten fényének a hordozója, amíg Istenhez közel állt, amíg Isten ki nem vetette a mennyből gonosz angyaival együtt.


      „És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének” (Jelenések 12:9).

      Ezért legyetek éberek és elővigyázatosak, amikor ilyen luciferi "szeretet"-ról olvastok hallotok, mert: "Az (ördög=Lucifer) emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja" (János evang 8:44).
      "Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen..." (1. Péter 5:8).

      Törlés
    7. Ria olvass egy kicsit bele a hozzászólásaimba. A gnosztikus kozmológia eltér Vatikán kozmológiájától, amit te gondolkodás nélkül átvettél. És persze a miszticizmusra fogékony emberek gyakorlatilag 100%-a Noha sokan hallottak róla, hogy sok tízmillió ember élete szárad elfajult lelkükön, mégis, fekete mágiájuk ma is rendületlenül hat...
      Ha azt mondod, de hát a Biblia? Ugyan, ők rakták össze.

      Törlés
    8. Beleolvastam, és nem érdekel.

      Törlés
    9. :) Egy szép napon, valamelyik inkarnációdban, amikor már eleget tapasztaltál ebből a létsíkból, érdekelni fog a tényleges valóság.

      Törlés
    10. Hogyha ez a fenti, észszerűen át nem gondolt állításod nekem szól Mirdad, akkor ehhez csak anyit tudok mondani, hogy ha én abban az Istentől ihletett Bibliában hiszek, ami azt jelenti ki, hogy minden egyes testnek egy szellem és egy lélek adatott, ami adja az egyes ember személyiségét és éppen ezért nem létezhet olyan, hogy egy személyiség halála után átvándorolgat egy másik személyiségbe, mintha lehetséges volna a halál ajtaján átlépve magunk eldönteni, hogy ha ott nem tetszik az elszállásolás, akkor fogom a bőröndömet, és átvonulok egy másik helyre (másik testbe), akkor értelmetlen volna veled ilyen inkarnációkról meg létsíkokról disputát folytatni.


      "És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek EGYSZER (nem többször) meghaljanak, azután az ítélet..." (Zsido levél 9:27).

      A tényleges valóságot pedig éppen a halálunk után fogjuk megtapasztalni, mivel "... ami látható, a láthatatlanból állott elő " (Zsido levél 11:3).
      Csak az örökkévalóságban nyílnak meg szemeink. Csak ott fogunk majd úgy ismerni, ahogy mi is megismertettünk (1Korinthus 13:9-12).Ott azonban tökéletesen fogunk ismerni, s ez a látás lesz a valódi "látás", ez a hallás lesz az igazi "hallás".


      Ehhez még egy kis olvasnivaló, ha érdekelne a gnoszticizmus és a keresztyén hit összeférhetetlenségéről szóló információ:

      http://www.gotquestions.org/Magyar/kereszteny-gnoszticizmus.html

      Törlés




    11. Képzeld el, hogy egy "keresztény" csoport téged és hasonló gondolkodású embereket bebörtönöz, megkínoz, majd élve eléget, úgy mint a 13. században a katárokat, akiket a nép „tisztáknak”, és jó embereknek hívott. Majd ír rólatok egy jellemrajzot, hogy ti a Sátántól valók vagytok ezért, muszáj volt elpusztítani benneteket Isten és a szeretet jegyében.
      Nos mennyire lehet hiteles az a kép amit rólatok megfogalmazott. A gyilkos az áldozatáról.
      Mindig megdöbbent, hogy tömegével élnek ma is emberek, akik simán figyelmen kívül hagyja Róma barbarizmusát.
      Reinkarnációról: Az első és a második században született, Krisztussal kapcsolatos iratok zöme tényként kezeli az előző életeket, mint ahogy a hinduizmus és a buddhizmus is. Azt hogy te ezt nem tudod elképzelni, nyilván nem cáfolja a jelenséget.

      Törlés
    12. Amennyiben mi, mai keresztyének is ugyanazt vallanánk, mint amit a katharok annak idején, nevezetesen, hogy két istenben hittek: egy jó Istenben, aki a láthatatlan szellemvilágot teremtette, s egy gonoszban, aki a látható anyagi világot hozta létre, valamint azt, hogy a halál pusztán a lélek átköltözése egy másik emberi vagy állati testbe, továbbá, hogy Jézus földi teste csak látszat volt, ma is eretnekségnek és istenkáromlásnak tartanánk, azzal a különbséggel, hogy nem gyilkolásznánk le ezeket a hamis hitvallókat,- ahogy tette ezt az akkori róm.kat.egyház - , hanem megpróbálnánk az igaz utra terelni őket. Ettől függetlenül, teljesen felesleges a múltban vájkálni, ami nem segít senkin... senki, Istenben való hitét nem mozdítja elő, nem viszi előrébb; ami megtörtént, megtörtént. Egy ember, aki az Isten igaz ismeretére szeretne eljutni, annak számára a Szentírás kell hogy legyen a vezérfonal, nem pedig az emberi cselekedetek figyelése, mivel nem mindenki, aki magát ker. hivőnek mondja, valójában az is. Én magam sem tudnám bizonyítani olyan embereknek, akik nem ismerik a privát életemet, hogy mennyire élek Isten elvárása, parancsolata szerint, de ennek ellenkezőjét sem, bármennyire is szeretnek némelyek tükröket tartogatni elém.
      Éppen ezért teljesen hasznavehetetlen minduntalan előhozakodni a múlttal, mivel minden korban éltek hamis eszméket hirdetők és cselekvők, mégha ezek közül sokan keresztyéneknek is vallották magukat. Nekem nincs közöm, a rom. kat. egyházhoz!
      A Krisztussal kapcsolatos iratokban, amelyek "tényként kezelik az előző életeket", nincs semmi meglepő, mivel Kr.u. minden időben léteztek efféle hamis tévtanítások, ami állitások alapja nem a Szentirás, abban ilyenről nem olvasunk.

      Törlés
    13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés

    14. Mindketten érezzük, hogy különböző "polcon" vagyunk. így az érdemi párbeszéd majdhogynem kizárt. De csak irogatunk... :)
      Szóval egy "egyházról", mely úgy viselkedett mint most az ISIS - pl. anno a jezsuiták az amerikai kontinensen - azt feltételezni, hogy képes volt vagy képes lesz Isten szeretetét kihordani bolygón az nem balgaság, hanem bűn. És persze egyéni emberi gyarlóságra visszavezetni is nonszensz. Meg hogy ne hánytorgassuk a múltat... Gyümölcseiről ismerszik meg az ember..., nem arról amit beszél.
      Mint mondtam nem az számít, hogy mit tulajdonítanak a gnosztikusoknak, hanem ténylegesen mit mondanak. Én elmondhatom magamról, hogy teljes mértékben tisztában vagyok azzal mi az elméleti háttere a gnosztikus eszmeiségnek. És szubjektíven véleményezve csak a csodálatomat fejezhetem ki róla. Lenyűgöző, patyolat tiszta logika jellemzi és érezni benne az igazság erejét. Túl összetett, hogy ide kifejthetném. Megtanultam az elmúlt 25 évből, akinek még nem jött el az ideje hogy ezzel foglalkozzon, lehetetlen elmagyarázni. Az a feltételezés, amit ideírtál rólunk, így ebben a formában valótlan.
      A Mátrix film hasonlattal megérteni minket a legegyszerűbb (vagy Platon barlanghasonlatával, mert ő is tisztában volt az igazsággal) Tehát az emberiség jelenlegi tudatállapota hasonlít az alvásra - káprázat "maya". Az alvást e világ urai őrzik és hasznot húznak belőle, használják az ember életerejét, teremtő képességét. Nos amikor az alvók közül néhányan rájönnek erre (nyilván segítséggel, a valóságban a Megváltó segít)) megpróbálnak felébredni, ami borzaszó nehéz és minél közelebb kerülnek a célhoz, annál nagyobb ellenállásba ütköznek. A végén már egyértelmű, hogy el akarják pusztítani őket, amit a küszöb átlépésekor meg is tesznek, de már nem árthatnak nekik, mert új, romolhatatlan testet kapnak ajándékba egy másik világban való létezéshez... Krisztus mondta kövessetek, és azt is, „nem különb a szolga az uránál”… Tehát ténylegesen mindnyájunkra egy keresztút vár.
      És mint ahogy Krisztust is a zsidó papok ölték/ölették meg, így mindig ez a képlet. Az éppen a hatalmat gyakorló egyház a Sátán katonája…

      Törlés
    15. " Tehát az emberiség jelenlegi tudatállapota hasonlít az alvásra - káprázat "maya". Az alvást e világ urai őrzik és hasznot húznak belőle, használják az ember életerejét, teremtő képességét. Nos amikor az alvók közül néhányan rájönnek erre (nyilván segítséggel, a valóságban a Megváltó segít)) megpróbálnak felébredni, ami borzaszó nehéz és minél közelebb kerülnek a célhoz, annál nagyobb ellenállásba ütköznek. A végén már egyértelmű, hogy el akarják pusztítani őket, amit a küszöb átlépésekor meg is tesznek, de már nem árthatnak nekik, mert új, romolhatatlan testet kapnak ajándékba egy másik világban való létezéshez... Krisztus mondta kövessetek, és azt is, „nem különb a szolga az uránál”… Tehát ténylegesen mindnyájunkra egy keresztút vár."

      Nagyon jó megfogalmazása a lényegnek, kedves Mirdad! Akik ténylegesen keresnek, ( Kerion szavaival élve messzi ásnak ) azok találnak is.:) Akik újjászületnek a Földön, azoknak a val(l)ója, lényege (szíve,lelke) már nem ezé a világé, bár a test haláláig még benne vannak ebben a világban.

      Törlés
    16. Okay Mirdad, tőlem megmaradhatsz a fenti tévelygéseidben, senki nem tilt el tőle. Annyit tennék csak hozzá, hogy majdan ne nagyon csodálkozz, ha nem találtatsz beírva az Élet könyvében.

      "Aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, (ezzel szemben a gnosztikus hazugságokat veszi be) van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon" (János evang. 12:48).

      Törlés
    17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    18. :) Ria. A katárok egyetlen írást, evangéliumot tekintettek fontosnak az önkényesen szerkesztett Kánonból, többivel nem foglalkoztak. Különösen nem az Ószövetséggel. Ez a János evangéliuma volt. Biztos lehetsz benne , hogy jobban értették, mint az olyan egyház ahol a papok több mint negyven százaléka homoszexuális, pedofil hajlamokkal fűszerezve.

      Törlés
    19. Miért jössz te nekem állandoan a katolikus papokkal, mintha igaz hitű keresztyének nem is léteznének? Megmondtam már, hogy nekem ezekhez nincs közöm, a hitemet nem ezekre a szennyes életűekre alapozom, hanem a Szentírásban kijelentett igazságra, Jézus Krisztusra, "aki az "Út az Igazság és az Élet".
      Emellett: ti világiak, folytonosan azt hányjátok a ker. hivők szemeire, hogy ahány felekezet (vagy felekezeten kivüli hivő) létezik a ker. egyházon belül, annyiféleképpen értelmezik a Szentírást, ugyanakkor, te hiszel egy hazug szektának, akik nem, hogy csak félreértelmezték akár még a Janos evangéliumát is, hanem teljesen kiforgatták azt; olyat állítottak, amit Jézus soha nem tanított. Jézus szavai helyett, emberek elgondolásait hiszed, vagyis; Isten helyett emberekbe veted bizalmadat, emberek elképzeléseire, kitalálmányaira alapozol.

      Törlés
    20. Nem semmi. :) Ha hétszáz évvel ezelőtt élnénk vagy ha megtehetnéd akár most is, gondolom máglyára küldenél ezekért a gondolatokért, igaz-e Ria?
      Irod, hogy a hitedet nem "ezekre a szennyes életűekre alapozod". Nos a bibi ott van, hogy a Bibliát ezek a szennyes életűek szerkesztették, tetszés szerint beleírkálva és kihagyva pl. a gnosztikus evangéliumokat.

      Törlés
    21. A látásoddal minden rendben Mirdad? Mert ha nem, és szépen megkérsz, akkor szivesen leírom neked újra nagyobb betükkel is, hogy mi, mai hívők (természetesen beleértve magamat is) mit tennénk a hamis hitvallókkal, úgy talán nem gondolnád azt, hogy ha megtehetném, akkor máglyára küldenélek "ezekért" a gondolataidért, és hozzá csatolnám újra azt a mondatomat is, ahol azt írtam, hogy nekem a rom.kat. egyházhoz nincs semmi közöm, a kb. 1600 évvel ezelőtt élőkhöz (akik részt vettek a Szentírás kanonizálásában) pedig még annyira sem.
      A Bibliát emberek nem megszerkesztették, hanem az első őskeresztyén egyházi zsinaton a kéziratokat csupán elismerték és jováhagyták, mert a Szent Szellem már világosan mutatta azok isteni ihletését így, az akkori gyülekezetekben ebből olvastak fel és tanítottak. Egyébként pedig, Isten, világi embereket is feltud használni eszközként a maga céljaira, így még a züllött rom. kat. egyház egyes tagjait is, ha céljai érdekében még egy szamarat is megtudott szólaltatni érthető emberi nyelven (4Mozes 22:28; 2Péter 2:16).
      A mindenható Istennek minden időben gondja volt arra, hogy az Ő Igéje tisztán megmaradjon még a hamis kat. egyház probálkozásai ellenére is, efelől absolute nyugodt lehetsz, mint ahogy én is az vagyok.
      Gnosztikus evangélium pedig nem létezik, azok soha nem írtak evangéliumot. Ha valaki mégis ilyet olvashatott, annak egészen biztosan hamisítvánnyal volt dolga.
      Különben pedig, ha sok ráérő időd van, akkor felsorolhatnád nekem azokat a Bibliába való "beleírkálásokat" és "kihagyásokat", amiket ezek a "szennyes életűek" a maguk tetszése szerint véghez vinni merészeltek, szivesen megvizsgálnám azokat.

      Törlés
    22. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    23. Gnosztikus Evangéliumok: Tamás evangéliuma, Fülöp evangéliuma, Mária Magdolna evangéliuma... stb, vagy ajánlhatom figyelmedbe mondjuk a Pistis Sophiat, ezeket a Szent Szellemtől ihletett írásokat megtalálhatod a neten, de nyilván nem elolvasod el...

      Ha ismernéd a történelmet tudnád, hogy az őskeresztények akiket üldöztek, nem azonosak azokkal akik a római zsinattal bezárólag kanonizáltak. Hiszen pont a leendő egyház magja rágalmazta meg az úgynevezett őskeresztényeket lázadással...

      De egyvalamiben elismerem igazad van. A Biblia születése felsőbb konroll alatt állt. És az igazság megtalálható benne, úgymond isteni zsenialitással. Ha az alkotók észrevették volna nyilván kihagyják belőle. De vakok és süketek voltak rá, mint ahogy a mai követőik szintúgy.
      Törlés

      Törlés
    24. "Gnosztikus Evangéliumok: Tamás evangéliuma, Fülöp evangéliuma, Mária Magdolna evangéliuma... stb, vagy ajánlhatom figyelmedbe mondjuk a Pistis Sophiat, ezeket a Szent Szellemtől ihletett írásokat megtalálhatod a neten, de nyilván nem elolvasod el..."
      Hát persze kedves Lucifer imádó, az egy igaz Istentől való testben eljövő Jézus Krisztust nem valló és ezért az antikrisztus szellemében munkálkodó, Mirdad felebarátocskám,...biztosan így van, ahogy mondod, hiszen ugyanezt hirdetik, majdnem szóról szóra, dokumentum film sorozataikban, vagy mondhatni, erre a "magasabb létsíkra" ébreszti a fősodrású média is a nagy tömegeket, az olyan közkedvelt és népszerű csatornák segítségével, mint például a National Geographic Explorer, a History Channel, a Spektrum, A&E Channel és a többiek, akik egészen véletlenül mind-mind a hatalom gyűrűjéhez tartoznak ugyebár. Így az arra megérett tömegek, ahogy azt te oly szépen megfogalmaztad, kiléphetnek a mókuskerékből és magasabb létsíkra távozhatnak. Micsoda felemelő egy projekt.
      Hihetetlen összefonódások vannak még ebben a látható világban is, nem igaz kedves nagy tudású Mirdad? Csak úgy látszik te, no meg a többi vállveregető szellemtárs, túlságosan vakok meg büszkék vagytok ahhoz, hogy mindezt magatoktól is meglássátok. Te jó ég, micsoda sötétség ereszkedett le a világra, de még az is lehet, hogy csak a jó Luciferetek kötözte be viccből a szemeiteket. Valahogy úgy, mint ahogy azt Buddha Laci is megjósolta anno, a világhelyete blog főoldal tetején látható és olvasható szubliminális fénykép, mottó segítségével: "A tudás legnagyobb ellensége nem a tudatlanság, hanem a tudás illúziója..." Hát hogy is mondjam, azééé ez a Laci sem éppen egy elveszett gyerek, mert nekem innen nagyon is úgy tűnik, hogy neki tényleg van egy bennfentes informátorra, aki előre lát az időben.

      Törlés
    25. Sajnálom, hogy személyeskedésbe torkollott egy ilyen beszélgetés. Szerintem attól valaki még nem Lucifer imádó, mert átlátja a másik oldalt és tiszteletteljesen nyilatkozik róla.
      Mirdad! Köszönöm a hozzászólásaidat! Van valami összefüggés a választott felhasználóneved és Mirdad könyve között?
      Üdv,
      Egy olvasótok

      Törlés
    26. Redneck, ha visszanézed,akkor Mirdad nem "megérett tömegek"-ről ír, hanem "megérett emberek"-ről. Szerintem ez lényeges különbség.
      Számomra nem olyan nehéz elfogadni, hogy minden korszakban voltak, vannak és lesznek olyan emberek, akik már megértek arra, hogy a körforgásból kilépjenek. Minden korszaknak megvolt, megvan és meglesz az a Szellemisége, mely segít ebben az embernek. A Halak korszakban ez nem más, mint Krisztus. Valójában semmilyen külső térítésre nincs szüksége azoknak az embereknek, akikben Ő munkálkodik.Ebben áll Ria tévedése is, mert ember az embert soha meg nem térítheti. Maximum ezek az emberek segíthetik egymást, de annak az eszköze sohanem lehet az, hogy kénköves poklokat vízionálunk, meg Luciferrel fenyegetőzünk a saját értékrendünk alapján.

      Törlés
    27. Én nem vizionálok semmit te szegény lélek, hanem a Szetírásból vettem, amiről írtam:

      "És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték" (Jelenések 20:15).

      Ugyanez bővebben":

      "Ekkor elbocsátván a sokaságot, beméne Jézus a házba. És az ő tanítványai hozzámenének, mondván: Magyarázd meg nékünk a szántóföld konkolyáról való példázatot.
      Ő pedig felelvén monda nékik: A ki a jó magot veti, az az embernek Fia;
      A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai.
      Az ellenség pedig, a ki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok.
      A miképen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképen lesz a világnak végén.
      Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, a kik gonoszságot cselekesznek,
      És bevetik őket a tüzes kemenczébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás.
      Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjoknak országában. A kinek van füle a hallásra, hallja." (Máté evang.13:36-43).

      Tudnék még több, ehhez hasonlókat is idézni a Szentirásból de minek, ha a helyzet állása a következő:

      "És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek:
      " Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket" (Maté 13:14-15).

      Törlés
    28. A lapos sumákhoz képest a szegény lélek már kimondottan megtisztelő.:)

      Törlés
    29. Éppen azért (is) szegény lélek, mert lapos sumák.

      Törlés
    30. Kedves Gyöngyi.
      Nem véletlenül szerkesztettem át az embereket tömegekre. A miértjét szívesen elmagyarázom. Mirad valójában abban hisz, hogy "csak az arra megérett emberek" Én meg azt mondtam, hogy ugyanezeket a csak néhánynak megadatott, az erre csak néhányan megérett gnosztikus igazságokat ma már a fősodrású média is terjesztik. Most tényleg azt is el kellene neked külön magyaráznom, hogy a fősodrású média a tömegeknek sugározz? Azért merem remélni, hogy nem.
      Tehát ezzel arra szerettem volna rámutatni, hogy ez a két dolog, azaz a Mirdad meggyőződése ezzel az egésszel kapcsolatban, azaz hogy csak kevesen,... és az, ami a valóságban történik, lásd a fenti mainstream tényeket szemben állnak egymással. Mirdad azt mondja, keveseknek megadatott titok, a fősodrású média meg azt üzeni, mindenki részere elérhető titok.
      Tényleg nem érzed azt, hogy itt valami nem stimmel? Igazság a médiából...mióta? Én azt hiszem, hogy az elithez besorolt főmédia, Mirdad barátommal szemben, nagyon is tudja, hogy mit-hogyan és miért csinál....mit terjeszt.
      Ugyanez a megközelítésem volt a "Lucifer a jóságos fényhozó" dolog esetében is. Ezt Mirdad megint csak magától, önként és dalolva vallotta be, állította hogy ebben hisz. Amikor megmutattam neki, hogy "életlenül" az igazi nagykutya szabadkőművesek, akikről még ezen az oldalon is sokat írnak negatív értelemben, pont ugyanúgy látják és tanítják az arra megérett szabadkőműveseknek, mint amit ő, akkor Mirdad erre csak annyit tudott mondani, hogy én ezt sajnos nem érthetem, mert még nem állok rá készen. Gondolom ez jelenti nála az érdembe vitatkozást.
      Gyerekek, én tényleg nagyon sajnálom, hogy sokan nem tudnak több dologra egyszerre is koncentrálni és ezért nem veszik észre a nyilvánvaló összefüggéseket és azokat is, akik abban hisznek, hogy kevesebb TV több ész, mert a tények valójában mégiscsak arra mutatnak rá, hogy egyáltalán nem. A tévétől csak az fél, aki nem tudja, mi miért történik körülötte és a világban. Szóval nem a tévétől vagy az internettől kell tartani, hanem a mainstream "igazságaitól". Vagy ti azt hiszitek, hogy az internet nem árul illúziókat? Dehogynem, és abból egyre több lesz, mert az a jövő, az interneté a jövő,...méghozzá a kvantum interneté. A különbség csupán annyi, hogy ott, mármint az interneten, még te magad választod ki azokat, ha elégé "ügyes vagy".
      Azt is elmondtam már, hogy nincs új dolog a nap alatt, legfeljebb egy újabb csomagolás. Azokkal pedig, akik letagadnak valós dolgokat, akik inkább terelnek, akik kipróbálják magyarázni a nyilvánvalót, ahelyett hogy beismerjék tévedéseiket, azokkal tényleg nem nagyon lehet mást tenni, minthogy imádkozunk értük és rábízzuk őket Isten akaratára.

      Törlés
    31. Ria, én soha nem vonnék párhuzamot a lapos sumák és a szegény lélek között! No, de lépjünk tovább! Megmondanád nekem a Biblia alapján, hogy ki ül az Atya balján?

      Kedves Redneck!
      Előbb vagy utóbb sok ember eljut majd oda, hogy már csak magában ( a belső hangjában) hisz. Sok ember van kereső állapotban, melyet fel fog adni, ha valóban talál is. Nem aggódom senkiért, mert az Igazság mindig utat tör magának, s mindenkit megillet, hogy tanúja legyen a változásoknak.

      Törlés
    32. Lehet,hogy te soha nem vonnál párhuzamot, én viszont igen, mivel nálam a "szegény lélek" többek között azt jelenti, hogy híján van a becsületnek, a tisztességnek, az egyenességnek, a megbocsajtani tudásnak,a bűnvallásnak a társai felé, empátiának, stb., de legfőképpen annak, hogy nincs betöltekezve Isten Szellemével, aki a bűneitől megtisztíthatná... lelki tisztasággal és szentséggel ruházná fel - ezért szegény.

      Az Atya jobbján (nem balján) Jézus Krisztus ül:

      "Az Úr azért, miután szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára" (Márk 16:19).

      "Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel (István), a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől,
      És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani" (ApCsel 7:55-56).


      "Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette (Isten) Őt a maga jobbjára a mennyekben" (Efézus 1:20).


      "Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezõjére Jézusra, aki az elõtte levõ öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült" (Zsido lev.12:2).


      "Aki Istennek jobbján van, felmenvén a mennybe; akinek alávettettek az angyalok, hatalmasságok és erők" (1Péter 3:22).

      En nem gondolom, hogy tévednék abban, hogy emberek, embereket soha nem téríthetnek meg, mert egyrészt; a Bibliában számos helyen olvashatunk erről, másrészt; emberek milliói tértek meg az elmúlt 2000 év során igehírdetések alapján.


      "Mimódon hívják azért segítségül azt, a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, aki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül?
      Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, a kik jókat hirdetnek!
      De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek?
      Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által" (Róma 10:14-17).



      Törlés
    33. A kérdésem a BAL-ra vonatkozott, s nem a jobbra.:)
      A rólam való feltételezéseidet pedig jobb, ha magadban tartod, mert csak ártasz vele magadnak, s nem használsz vele senkinek. Ha pedig Te már betöltekeztél, akkor légy szelíd és alázatos szívű!

      Törlés
    34. Akkor előzőleg miért nem írtad így, mint most -> "BAL" ? - abban az esetben világos lett volna számomra, hogy mire célzol, bár még úgy sem igazán, mert amire én gondolok, azt kettő "A"-val írják.
      A lapos sumákkal kapcsolatosan pedig csak kifejtettem a saját álláspontomat, vagyis magyarázatot adtam arra, hogy én miért vonok párhuzamot e közt és a szegény lélek között.

      Jézus is be volt töltekezve Szellemmel, mégsem tudott minden helyzetben szelíd és alázatos szívű maradni olyankor, amikor úgy találta,hogy csak úgy tud használni embereknek, ha keményen lép fel. Az érthetetlenekkel és kemény nyakúakkal szemben másképp nem ment neki sem.
      Azt elhiszem, hogy a puhábba könnyebb belerúgni, mint a keménybe, mert úgy nem sérül a rúgó - ez tetszene nektek.

      Törlés
    35. Kedves Gyöngyi, Unknow. Jobbnak láttam, ha a középkorból idecsöppent Redneck-Ria-val befejezem az eszmecserét. Haszontalan időtöltés. Jelenlegi "szoftvere" nem teszi lehetővé hogy az övétől eltérő gondolatokat, algoritmusokat vizsgáljon meg. Javaslom Gyöngyi te se fáraszd magad.
      A Mirdad név persze a Mirdad könyvéből van kölcsönözve.

      Törlés
    36. Kedves Mirdad. Az igazság, idő és korszáktól függetlenül létezik, ahogyan a hazugság és a tények is.
      Fogadj meg egy jó tanácsot a későbbiekre. "Ha valami úgy jár mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa,...akkor az kacsa!".


      Törlés
  16. Ugy faxság ez az egész ahogy...az usa emberei ráuntak a nyálas szeret téged az isten vagy az ur és miközben lekopőott róluk a vallásosság máza uj szertartást találtak ki nekik akiknek ez fontos volt hogy a világot letarolják. Igy erősitve a sötét oldalt.

    Ehhez Vénusznak semmi köze...Vénusz nem = Luciferkóval és a kettő nem azonos Baphomettel aki Széth inkább még az egyiptomi hitvilágból.

    És ami Széth terel az nem össze nem a rendet hanem a kaoszt képviseli...csak átkell verni a tudatlanokat valami ujdonságot, mondjuk az amerikai zászlót feketére festeni oszt jóvan, ez még pénzbe se kerül....mert aki szétzavar annál egy fitying sincs másokra!
    Nem veszik észre a fekete szin mögötti emberek szándékát....sötétben nem látni kitöl mit lophatnak el....mert már nem elég a bankokból....

    És sajnos ha ilyen szertartással nem még de pl ukrajnában is bevezették hivatalosnak ugyan azok a vallási felekezetek közé....

    Akit a szertartások lenyügöznek legyen bármilyen sekély is a tartalmuk azok mennek...akik nem a szertartások foglyai azok viszont látnak és hallanak.

    Aki nem összeterel az szétszór, és a szétszórt zavarosságot hoz és ellenségeskedést: ez a polgárháburu alapja a kezdő alakulása, aztán testvér testvért öl mert parancsba kapja.

    VálaszTörlés
  17. Nos egyetlen megjegyzésem van ehhez a tényhez!!!! Ha valaki szeret, szenvedni, kínokat átélni, másokat vagy önmagát alávetni kínoknak avagy annak hogy akár ő lehet a következő vacsora vagy egy emberi szinten magát megnyilvánító, vagy egy csak a finom síkokon létező szuper spéci kínzó egyed asztalán.......akkor hajrá gyerekek!!! Csak bátran előre :D az ostobaság fellegvára.... mindegy hogy most csak ezekről van itt szó avagy korábbi generációk beli ostobákról....!!!!! Ps: Ps: amúgy a pokolban csak ez megy, ha annyira hiányzik nekik a pokol csak öljenek állatokat, embereket, csináljanak orgiákat stb.... és lazán lekerülnek első körben pár száz millió évre :) ahol spéci kínzásokon mehetnek keresztül..... ez garantált a természet erőitől és Isten teremtésének azon energiáitól akiknek ez a feladatuk :) kellemes szórakozást a végtelen kínok óceánjában....

    VálaszTörlés
  18. Mintha ez valami meglepő újdonság lenne a tudás, de még az oktatási rendszer is valahol sátánistának titulálható mert a tudást valahol a kígyóval lehet asszociálni. Az ember a tudással (egóval) elérte az éntudatot, és ez az éntudat, amit sokan a Sátán munkájával asszociálnak valójában segítette az embert emberré tenni az állatvilágban. Az embert az állatoknál sokkal fejlettebb egója készteti a világ saját számára való alakiításában, és általánosságban a minél fejlettebb egóval rendelkező emberek érik el a hatalmat, és e célból Sátánt, vagy az emberi egó szimbolikus jelentését Istenítik.

    VálaszTörlés
  19. Mintha ez valami meglepő újdonság lenne a tudás, de még az oktatási rendszer is valahol sátánistának titulálható mert a tudást valahol a kígyóval lehet asszociálni. Az ember a tudással (egóval) elérte az éntudatot, és ez az éntudat, amit sokan a Sátán munkájával asszociálnak valójában segítette az embert emberré tenni az állatvilágban. Az embert az állatoknál sokkal fejlettebb egója készteti a világ saját számára való alakiításában, és általánosságban a minél fejlettebb egóval rendelkező emberek érik el a hatalmat, és e célból Sátánt, vagy az emberi egó szimbolikus jelentését Istenítik.

    VálaszTörlés