2014. március 30., vasárnap

Átállt az oroszokhoz az Ukrán Berkut-parancsnok: "Átálltunk, mert Kijev elárult bennünket !"


Az új ukrán kormány által feloszlatott egykori belügyi rohamegység, a Berkut krími szervezete teljes egészében átállt orosz oldalra - mondta el szombaton az MTI-nek a különleges biztonsági alakulat krími parancsnoka, aki úgy érzi, Kijev elárulta őt és csapatát.

Jurij Abiszov a félsziget fővárosában, Szimferopolban fogadta az MTI tudósítóját, irodájának falán már az orosz belügyminisztérium jelvénye függ.

Azt mondta, hogy "a Krímben teljes a nyugalom, nincs semmiféle veszély, mindent ellenőrzés alatt tartunk."

Elmondta, hogy előző nap kapta meg az orosz állampolgárságot, és leadta ukrán igazolványát, ahogy korábban egységének többi tagja is. Egyenruhájukon még ukrán jelzések vannak, de hamarosan megkapják az orosz változatokat. Az immár az orosz belügy irányítása alá tartozó gyosreagálású erő megtarthatja korábbi elnevezését (Berkut).

Az ezredes elmondta, hogy a kijevi kormány árulónak tartja őt, és ha Ukrajna területére lépne, nyilván letartóztatnák, mert eljárás indult ellene. (Arszen Avakov, az új, Nyugat-barát ukrán kormány ügyvivő belügyminisztere március 1-jén feloszlatta a Berkutot azon az alapon, hogy az részt vett a Viktor Janukovics oroszbarát elnök hatalma elleni kijevi tüntetések elleni megtorló akciókban.)



Abiszov azonban Kijevet vádolja azzal, hogy elárulta őt és csapatát. 
"Engem elárultak, az egységemet elárulták" - mondta. Szerinte a Berkut tagjai hősök, akik a kijevi főtéren, a Majdanon parancsot hajtottak végre, a közrendet, az országot, a törvényesen megválasztott elnököt védték.

"Egységem egyik tagját lelőtték, harminc sebesültem volt. Fegyvertelenül szálltunk szembe a provokátorokkal, akiknek aknavetőik, gépfegyvereik és orvlövészeik voltak. Hogy honnan voltak fegyvereik? Ezt talán kérdezze meg az új ukrán miniszterelnöktől, Jacenyuktól és a szélsőjobboldali Szvoboda párt vezetőjétől, Tyahniboktól" - mondta a parancsnok, akinek alakulatából annak idején sokakat felvezényeltek Kijevbe. Szerinte az Egyesült Államok állt az ottani provokáció mögött. Párhuzamot vont a Majdan és a kairói, Tahrir téri mészárlás között: "ugyanaz a technika, csak a dekoráció más."



"A mi embereinket lőtték meg, égették meg, sértegették és köpték arcul, és mi vagyunk a bűnösök?" - mondta indulattal, utalva arra, hogy csapatában senki nem győzködött senkit az átállásról, mindenki számára egyértelmű volt, hogy nem akarnak egy olyan ukrán hatalmat szolgálni, amely cserbenhagyta őket.

Elmondta, hogy több kelet-ukrajnai városból, például Harkivból, Luhanszkból és Cserkasziból volt berkutosok kérik, hogy fogadja be őket, mert nem akarják a mostani kijevi hatalmat szolgálni és fenyegetve, üldözve érzik magukat. Megmutatta több ilyen tiszt életrajzát, s hozzátette, "befogadjuk őket".

Arra a kérdésre, hogy Oroszország agressziót hajtott-e végre a Krím bekebelezésével, Jurij Abiszov azt mondta: nem volt ki ellen agressziót elkövetni, a Krímben tárt karokkal várták az oroszokat. Elmesélte, több ukrán laktanyában kérték, hirdessenek ellenük háborút, hogy legyen mire hivatkozva megadniuk magukat. Át akartak állni, de nem akartak árulóvá válni. Nem volt egyetlen komoly összeütközés sem, hiszen mindenki értette, hogy itt nem ellenségek álltak egymással szemben - mondta.

"Büszke vagyok a döntésemre, a csapatom döntésére, a nép határozott. Én a saját népem mellett voltam és maradok" - jelentette ki a krími Berkut parancsnoka, aki történetesen nem orosz, hanem ukrán, a dél-ukrajnai Herszon megyéből származik. "Én nem ukrán vagy orosz, hanem szláv vagyok, és kétségem sincs afelől, hogy helyesen döntöttünk" - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az új krími Berkut még nem esküdött fel Oroszországra, de hamarosan ez is megtörténik.

A félsziget átállt a moszkvai időre

A Krím félsziget szombat éjjel 10 órakor átállt a moszkvai időre, két órával előretekerték az órákat.

Szimferopol központjában a fagypont közeli hőmérsékletben esztrádműsorral ünnepelték az eseményt, a többezres tömegben orosz zászlókat lengettek.

Az előző héten Oroszországhoz csatolt Krím félsziget mindennapjait gyors ütemben kezdi áthatni az orosz fennhatóság.

Az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya mellett megjelent a forgalomban a rubel. Egyre több orosz zászló leng a középületeken, a könyvesboltokban sokat eladnak az orosz alkotmányból, és Vlagyimir Putyin orosz elnök portréja is szép számmal fogy. A szimferopoli polgármester ígéretet tett arra, hogy minél előbb eltüntetik az utcákról az ukrán nyelvű reklámokat.

Az ukrán televíziók már eltűntek az éterből. Az igazságszolgáltatás fokozatosan áttér az orosz törvények alkalmazására, és a közúti közlekedés szabályai is több lényeges ponton megváltoznak, így például a jelzőlámpa nélküli gyalogosátkelőknél a járműveknek már nem kell előnyt adniuk a gyalogosoknak.

A hét végén az órákat is Oroszországhoz igazították, a krímiek vasárnap reggel már a moszkvai idő szerint ébrednek. A KIA krími hírügynökség beszámolója szerint az óraátállítás miatt megnövekedhet a közlekedési balesetek gyakorisága, ugyanis a jelentős időkülönbség krónikus fáradtságot, lankadó figyelmet okozhat. A krími idő Moszkvához igazításáról a szimferepoli parlament március 17-én döntött, egy nappal azután, hogy a félsziget lakossága nagy többséggel megszavazta a csatlakozást Oroszországhoz.

Forrás: MTI

Ukrán háborút tervező emberjogi szervezeteket leplezett le a "The Truthseeker"

5 megjegyzés:

  1. Egy katonának a végrehajtás és a parancsteljesítés a feladata. Aki felesküdik a hazára, a zászlóra és akárhogy is de át áll, az áruló!

    VálaszTörlés
  2. Az árujás korábban történt: Illegitim puccskormányt nem lehet elárulni-márpedig ez a kormány: Egyesült Államok állt az ottani provokáció mögött. Párhuzamot vont a Majdan és a kairói, Tahrir téri mészárlás között: "ugyanaz a technika, csak a dekoráció más."- Ezért nem lehet áruló -nem nekik esküdtek fel.

    VálaszTörlés
  3. Én is ezt mondom, nem nekik esküdtek fel, hanem az országra! Most meg az orosz zászlót csókolgatják...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes végighallgatni:
      http://www.echotv.hu/vilag-panorama-2014-03-28-vilag-panorama

      Törlés
    2. Ha közben téged is hátba lőne az akiről azt hiszed hogy meg kell védeni akkor te sem tétováznál tovább

      Törlés