2013. április 16., kedd

Mi áll a merényletek hátterében ? Boston Marathon - Újabb False Flag támadás és Illuminati kártya kijátszva


BREAKING NEWS: 2 hatalmas robbanás történt a Boston Marathon célvonalához közel - Most már biztosan tudható, hogy merénylet, hiszen egy újabb robbanás követte a JFK Könyvtárnál és találtak 2 másik bombát is, amit nem tudtak aktiválni az elkövetők. Rengetegen megsérültek, ketten meghaltak....., közöttük egy 8 éves gyermek. 
Hallgatjuk és olvassuk mindezt a tegnapi éjszaka folyamán.... 

"Esik a tőzsde, fokozott biztonsági intézkedések New Yorkban"....
"A titkosszolgálat lezárta a Fehér Ház előtti járdát Washingtonban, New Yorkban is fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be."

Összeesküvés-elméletet gyártanék, ha azt írnám, hogy tudom, kik és miért tették.


Ezért nem gyártok, hiszen már tavaly nyáron megtettem, amikor leírtam, hogy milyen merényletek és fegyveres támadások fognak elindulni és csúcsosodni az USA-ban. Ezt csak úgy láthatnánk előre jó páran, ha jósok lennénk..... , vagy sikerült összerakni a mozaikokat, amiket bárki láthatna - hiszen a szemünk előtt zajlik.
Nos, gondolom, jósok nem vagyunk, tehát marad a második.....

Ezt már este a FB-oldalon beszéltük (mert ott gyorsabban áramlik az infó), de itt is megosztom : ne legyen igazam, hogy 

- ez lesz az egyik merényletsorozat, amiről már többször írtam korábban, aminek kapcsán majd bevezetik a köztudatba a "DOMESTIC TERRORIST" kifejezést és fogalmat. 


Azaz BÁRKI lehet terrorista! Az egyszerű állampolgár. Akár a szomszédod is, tehát jobb ha nyitva tartod a szemed! Ezért kellenek drónok a levegőbe, ezért kell a fegyvereket elkobozni, a nemzetbiztonságiakat hadsereghez hasonlóvá tenni.... 

Már nem csak más vallású, iszlám és mindenféle egyéb veszély leselkedik mindenkire - amivel jó kis félelmet lehet generálni - hanem a jó öreg "az ellenség keze betette a lábát" szlogen kerül elő, azaz, az ellenség itt él köztünk és bárki lehet az......  

És ha az állampolgár a terrorista - márpedig az lesz + hozzá lesz csapva a "szélsőséges" "vagy extremista", vagy "jobb oldali" jelző... - akkor erre a megoldás már tálcán készen van. Ahogy a nagy könyvben meg van írva....
PROBLEM - REACTION - SOLUTION ... Mindig működik

És természetesen a megoldás: Az alkotmány 2. pontjának eltörlése és közbiztonság helyreállítása érdekében a fegyverek begyűjtése..., biztonsági intézkedések még szigorúbbá tétele, még több megfigyelő kamera, átvilágítás..., TSA-motozás... stb. hiszen ha a meglévő intézkedések ellenére ez előfordulhatott, akkor az eddigi óvintézkedések még mindig nem elegendőek......
(Egy érdekes példa pl. - de nevezhetjük tesztnek is - A teljes mobiltelefonhálózatot lekapcsolták a városban.... Egész Bostonban nem működtek a mobiltelefonok.) 



< Érdekes, itt a robbanás pillanatában éppen valaki mászik a tetőn...
És nem lepődnék meg, ha pár óra múlva megtudjuk majd azt is, hogy éppen gyakorlatot tartott abban az időpontban valamelyik nemzetbiztonsági szerv, netán pont a terrorelhárítás.... 

Éppen, mint 9/11 esetében.... Keressétek a "DRILL" szót a hírekben... !
Ki fog derülni, hogy volt és az is, hogy vagy előző nap, vagy aznap ott voltak a helyszínen. Hiszen valakiknek el is kellett helyezni a dolgokat úgy, hogy közben mindent térfigyelő kamerák rögzítenek, tehát gyanús tevékenységet civilek észrevétlenül már nem nagyon tudnak kivitelezni.....

Lehet nagyon ki vagyunk már "kupálódva" hamis (False Flag) merényletekből, de mint tudjuk, az ördög nem alszik... És sajnos Ő sohasem....

Tudom, hogy rengeteg furcsaság fog kiderülni ezen merénylet okán is. Az már csak hab a tortán, amire bukkantam, hiszen bármi történik, mindig megnézem a "jó öreg" 80-as évekbeli Illuminati Kártyajátékot:




Érdekes, hogy az ILLUMINATI CARD GAME megint tartalmaz egy olyan lapot, aminek megvalósulását kipipálhatjuk.
Hiába tűnik összeesküvés-elméletnek, tény, hogy megannyi kártya valóra vált ebből az 1980-as években keletkezett kártyajátékból.....
Google: Illuminati Card Game

De ez maradjon csak belemagyarázás, rendben van! Egy fontos dolgot azért ne felejtsünk el: 
"Conspiracy theorist is a derogatory term used against a critical thinking mind." 

- "Összeesküvés-elmélet-hívő egy lekicsinylő kifejezés, amit általában a kritikusan gondolkodó elmék ellen szoktak bedobni" ......  És a tapasztalat az, hogy ezek előbb-utóbb be is igazolódnak.....

David Icke szavai jutnak, megint eszembe, amit pár nappal ezelőtt ebben a videóban fordítottam : 


"Eljön a pont, amikor a szavak között a "szabadság" már csak egy szó lesz a sok közül ... ami mögött semmi tartalom nincs. És most elértük azt a pontot, amikor a RENDSZER annyira korrupt, annyira visszaél, olyan szinten veszi célba az embereket és olyan erőszakos módon, hogy gyakorlatilag semmi veszteni valónk nem maradt már. És ha nem állunk fel most, akkor ez csak ROSSZABB, rosszabb és rosszabb lesz." 


Kapcsolódó bejegyzések:
Nemzetbiztonsági források szerint: "Elkezdődött"...

94 megjegyzés:

  1. Milyen érdekes! Nézd az illumin.találkozó. dátumát (számmisztikai megközelítéssel): 666
    2013 : 6
    juni.: 6
    nap: 6
    3x6: 18, vagyis 9. A találkozójuk is 9-ig tart.
    A 9-es többek között a BEFEJEZÉS száma!
    Minek a befejezése...?
    Reméljük a legjobbakat!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a 9-es nem igazán lehet a befejezés száma, mert nem páros és nem is kerek szám

      Törlés
    2. A 9-es mars isten a háború istenének száma

      Törlés
    3. a 9 egy mesterszám.... a 3 is az pl. ;)

      Törlés
    4. Remek megfigyelés szantal! Nem hiszem hogy pusztán véletlen lenne. Minden fontosabb eseményt gondosan időzítenek.

      Ennek kapcsán még lehetne idézni a gemátriai vonatkozásokat. A számok, betűk, jelképek-szimbólumok mind-mind kvázi megidéznek, rezonanciába lépnek egy-egy minőséggel, energiával azért használják. "Rezgésekből" (időhullámokból) áll a világunk. Ismétlés képpen néhány példa mert már régen írtam. :)

      * A 666 az anyagba süllyedést idézi, s a Szén (C-6-6-6 pronton, e-, n0) alapú világunkat (6 = Vénusz = Anya-g = ezt mutatjuk egyébként ha valami tetszik, azonosulni tudunk vele, hüvelyk ujj fel (6-os) vagy a hüvely-Vénusz és mutató-Jupiter (azonosulás, hit) ujjunkat összeérintjük: "6"-os...)

      * 6*6*6 évig tart egy Világhónap (=216(0)év)... WWW=666 (héber Vav/V-W=6), XXX=Vénusz-Vénusz... ("X"=24.=6=SeX-SiX), Rulett: 1+...+36=666, Vonalkód...

      * ...s ezen az analógiás láncon található még egy sor szimbólum amit (ki)használnak a kőművészek ("erőt nyernek belőle"), s ezek gyökere valahol ott lehet, hogy a megfoghatónak tűnő világunkat felépítő "időhullámok" 6-os (9-es) szimmetriában örvénylenek (Élet Virága, Tér-idő...) s a folyamatos Teremtés ezen szimfóniájára rezonálnak rá az általuk használt jelképek.

      * így például a gemátriánál maradva a 666=18=9 -> a 9. betű kiemelt az angolban, az "I" = EYE = "a mindent látó szem" és ez az ÉN személyes névmás is egyben amelyet mindig NAGYBETŰVEL kell írni mondat közben is (miért csak ezt? he, she, we...?) és ez kultúrákon átível; - több mesterséges nyelvet hoztak létre: orosz, angol, latin, görög... s erre a 9-es skálára van hangolódik a bolygók mozgása, elhelyezkedése a Naprendszerben, a Schumann-rezonancia (87x9=783 -> 7.83 Hz), az időciklusok (2160 év, 576x9 = 5184 év, 1 maja korszak, 2880x9 = 25920 év - 1 precessziós Nagyév... ... ...)

      S mit ád Isten ez lett a szabadkőművesek legfőbb szimbóluma is: "G"=6, kis "g"=9 (God=doG, Gold, Geometry, Gaia-Föld, iGe... a "G" egyben furfangosan a 7. betű, amelyet angolban direkt nem húznak át mert így 45(=9)-fokkal elforgatva az 1-et, a SZeM-SZáM-ot kapjuk, továbbá a 7. bolygó a Naprendszeren KÍVÜLRŐL...), körző = 60 fok, derékszögű vonalzó = 90 fok (666; 6/9 - forgatható szám; 60-60-60 fok -> a háromszög...), 69=Tejút és a Rák csillagkép, a női Anya(g)=Hold minőség képjele. "9" elfogatva -> Oroszlán=Atya=Nap ... A BILDERBERG-találkozó 2013. június (6) 6-9 között lesz.

      Egy ilyen rendkívül kusza szimbólumrendszert hoztak létre erre építve:

      angol "I"=EYE=ÉN=9 -> "I"=egyben római I=1 is ami angolul "ONE", kiejtve magyarul "VAN", visszafordítva az angol "IS" segédige, ami "véletlenül" ez egyiptomi ISis-re is utal (Szabadság-szobor, New York) és az USA dollár hivatalos szimbóluma is. A héberből megközelítve ugyanezt a VAV (=6) és TETH (=9) betűkből áll össze, amelyekre a Serpent-Kígyó -> "S" és a Szeg -> "I" megnevezést használják, s itt lehet "dog" elásva a bűvös 6 milliós holokamu áldozat számnál is amiről mindenki tudja hogy szemen szedett hazugság.

      "I"=EYE=ÉN=1 -> 1. betű az angol/latinban: "A" a piramis mindent látó szemmel. Görögben ez az ALFA, a kezdet (egy HAL forma a jele, Halak világhónap), az oroszban meg "véletlenül" az angol ÉN="áj" fordítottját találjuk "já"=ÉN="R" (fordított) ami a 33. (3x3=9) utolsó betű (Omega, a kezdet és a vég.)

      > >> >>>

      Törlés
    5. >>> >> >

      "R"=6+6+6=18=9 azaz a "mindent látó szem" = EYE (=35=8 -> a fekvő 8-as a végtelen jele és egyben a Forrásé, Mandu-MONAS -> MASON, tórusz térben, síkmetszeti képe is - ott az egy-dollároson a "666"-al sokszorosan!) ..."R" elforgatva az egyiptomi Hórusz szemet adja ugyancsak véletlenül, tovább forgatva pedig az ismert nyuszis magazin (Playboy) szimbóluma tűnik elő (XXX=666...), pont annak Világhónapnak az emblematikus állata (Nyúl, keleti zodiákus) amiben élünk (Halak-Szűz tengely).

      Lehetne még a példák sokaságát hozni az építészetből. Akit érdekel nézze meg ezt a közel 4 órás tömény összefoglalót melyet sok száz képpel illusztráltak az egyébként jórészt építész szerzők:

      http://www.youtube.com/watch?v=L777RhL_Fz4

      Törlés
  2. ez a merénylet nekem kivételnek tűnik, ez most olyan mintha egy független őrült követte volna csak el

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, biztosan egy független őrült követte el! Tuti! 100%.
      És Obama biztos otthon pityereg. Szegény Obama, milyen megrázó lehet az, hogy megint egy arab terrorista volt az elkövető. A térfigyelő kamerák nem láttak semmit szokás szerint, most olvastam, hogy azon bostoni körletben rengeteg kamera található! Csak éppen nem találták meg az arab terroristát, biztosan egy spontán őrült rakta le azt a két bombát. Szeptember 11.-ét is csak egy csapat toprongyos arab követhette el.:D ÍME a felvilágosodás.
      Szerintem, egy töppedt mexikómabéka rakta le a 2 bombát, és egy harkály élesítette a csőrével, amelyet egy kutya vitt egy macska és egy ló hátán. Láttam...:D

      Törlés
    2. a két toronynál több tucat dolog mutat arra hogy ön merénylet volt, itt viszont semmi

      Törlés
    3. Semmi? Nem gondolhatod komolyan. Nézd meg egyel alattam CLONEX videóját. Ez egy gyönyörűségesen megtervezett történés volt. Ezek a kártyák mind és mind ki lesznek játszva, a végén egy erőteljes filmszakadással. Csak gondolj bele, hogy több mint 100 kamerával felszerelt helyen, hogyan tud valaki is halkat fingani anélkül, hogy 300-an meg ne hallanák azt? Amikor az egyik híres professzor beszélt a műholdakról a 80-as években azzal mi van? Azt jelentette ki, hogy már akkor a műhold segítségével, egy kutyán mászó bolhát is lehet látni! Gyakoriak mostanában a történések nem? Itt-ott egy két csihipuhi és már is kész a katasztrófa. Rettenetesen sok jel arra mutat, hogy ideje elgondolkodni egy kicsit, hogy éppen mi is történik a világgal, mert, hogy nem a béke korához közeledünk az is biztos.

      Törlés
    4. mi lenne ha gondolkodnál egy kicsit? szerinted a több 10 ezer kamera képét egyesével nézik és szerinted átlátnak a hátizsákon? szinte bármilyen forgalmas helyen lehet robbantani, gyerekjáték, a rengeteg adatot és egy átlagos kinézetű embert nem lehet kiszúrni

      Törlés
    5. 2006-ban a hírekben bemondták hogy a Francia kormány tiltakozik az épületeken keresztül látó műholdak üzembe helyezése ellen.

      Törlés
    6. Így van Greeneyes! Mindent látnak, még azt is, hogy János Elek:D otthon üti a billentyűzetet.
      Erre élő példa, hogy nemrégiben Magyarországon egy "fűtermesztő banda", szomszéd nélküli telken, zárt ajtók mögött egy házban BENNT! termesztették a fűcsírákat, és érdekes módon rohamrendőrök letartóztatták őket, pedig 100-200 palántájuk volt csak. Ezek nem a nagy játékos emberekre vannak ráállva, hanem fürkészik, hogy ki-hogyan gazdagodik meg adófizetés nélkül:D
      És valójában át tudnak látni műhold segítségével a falakon és akár hátizsákon is. Ott van a Denver-i reptér, ahol a tetején speciális "műholdellenes" anyag található, az átláthatatlanság érdekében. Miért nem cseréppel fedték le, amikor ez a teflonszerű anyag rendkívül költséges. Miért van az, hogy minden kis titkos helyet ilyen teflonanyaggal fedik be? Egyértelmű. A szem viszont nem mindent lát, főleg azt nem akit a hét szem fedett le:D

      Törlés
    7. Sziasztok. Nekem csak az lenne a kérdésem ,hogy ez az eszme amit nap mint nap látok különbözö oldalakon, ébredö vagy már éber emberektöl azt mikor és hogyan tudjuk az utcára vinni és kiállni magunkért mert itt a gép elött nem fog megoldodni semmi és most nem arra gondolok ,hogy menjünk és verjük szét az összes kirakatüveget, dobáljuk szét a kukákat mert azzal csak saját magunk alatt vágjuk a fát. Ha valakinek van valami jo ötlete az kérem jellezze mert én még nem jöttem rá. Ja az olyan válasz nem érdekel mint amit gyurcsány papa csinált az 1 hét tisztito kurájával azon már tul vagyok én is mégsem mutatott a tv. Én mindig mindenkinek azt mondom az összeeskövés elméletekröl, ufokrol, haarprol, chamtrail-röl ha 1db video is igaz már az is sok. a csikokrol nem kell videot néznem mert több 100 ilyenem van.

      Törlés
    8. DNS
      1.) csinálj sok gyereket
      2.) képezd ki őket megfelelő felfogásra, haza védelemre, bizonyos szintű sovinizmusra is
      3.) támogass minden olyan dolgot ami a lokális érdekeket erősíti
      4.) rendkívül fontos hogy a fontos pozíciókban ne legyenek idegenek, kizárólag magyar-magyarok, és kizárólag olyan magyar-magyarok akik a lokális érdekeket tartják fontosnak mindenek felett

      Törlés
    9. Csaba Barát!
      1, csinálj sok gyereket.
      2, képezd őket a Hazáért való meghalásra, mint a szovjeteket fegyver nélkül a háborúban.-
      3, támogass minden olyan dolgot, ami erősíti az elitet.
      4, rendkívül fontos, hogy egy magyar-magyar legyen mindenek felett.
      5, ordítsd, hogy ÁTTÁK és támadd meg a szennvyízkezelő-telepet.
      Kedves DNS!
      Ébredő emberek sehol sincsenek, főleg nem itt.
      2012. december 21.-én sikerült a médiának elhitetnie az emberekkel, hogy elkezdődik a maja prófécia beteljesedése, vagyis az ébredés.
      De ezt is megoldották az okkult magyarok (avatara) hiszen mindenki ezt nyilatkozza: Ez az ébredés akár 200 évig is eltarthat:D Azelőtt: Ez az ébredés december 21.-én elkezdődik, és hamar végbemegy, sőt 2013-már érezzük a hatását.
      De kérdem én minek? Kik az ébredtnek nevezett emberek? Az az ébredt, aki rájött, hogy a csakráinkon áramló pozitív kollektív energiákkal le tudjuk győzni az illuminatit? Márpedig ez az ébredés alapvető fogalma.
      De ne feledjük, a magyar nép a legfogékonyabb bármire, amely képes derűt varázsolni az amúgy is szétzüllesztett országunkban.
      Mi svábok 2 környező várost védtünk 2 géppuskással a szovjetek ellen 1 hétig, a magyarok letették a fegyvert és siránkozva futottak át a Sztálinistákhoz.
      És utána a magyarok elvették tőlünk az amúgy sem nagy földjeinket, és átadták a betelepült koszos csángóknak akik azt kérdezték, hogy hogy ezeknek a k*rva sváboknak van a pincébe villanyuk?
      Na ennyit a nagymagyar hazaszeretetről, a magyar adná el legelőbb az országát, ahogyan ez meg is történt sajnos...Nincs itt ébredés, hanem lezüllés.

      Törlés
    10. "Mi svábok 2 környező várost védtünk 2 géppuskással a szovjetek ellen 1 hétig, a magyarok letették a fegyvert és siránkozva futottak át a Sztálinistákhoz.
      És utána a magyarok elvették tőlünk az amúgy sem nagy földjeinket, és átadták a betelepült koszos csángóknak akik azt kérdezték, hogy hogy ezeknek a k*rva sváboknak van a pincébe villanyuk?"

      Mi az hogy ti svábok? Nekem is vannak német felmenőim, de mégis ízig-vérig magyar vagyok!!

      Melyik az a két város, amelyiket "ti" két géppuskával egy hétig védtetek?

      Mi az hogy utána a magyarok elvették? '45 után a SZEB nélkül itt pisszenni nem lehetett! A kitelepítésről nem a magyarok döntöttek, hanem Potsdamban a győztes hatalmak. Ne rágalmazz ha kérhetnélek, főleg ne keresztény maskarába bújva!!

      Törlés
    11. Na, végre aki ismeri a svábok mocskosul összehozott kitelepítését!
      Figyelj, elvették a földjeinket, pedig az a miénk volt megdolgoztunk érte, és műveltük. Igen mi is magyarok vagyunk, mivel ide hozott minket Isten. Keresztény maskarában köszönöm szépen jól vagyok, hiszen itt a mi településünkön nagy a vallásosság, népi hagyományaink pedig első osztályúak voltak és vannak mindmáig, tapszivatar van amikor a svábok táncra perdülnek, mivel egy rettenetesen bulis nép vagyunk. Biztosan tudod, milyen hagyománnyal rendelkeztünk és ezt eltörölték! Kiveszett az öregekkel a hagyomány. Mocskos módul 12 éves felmenőimet kivitték egy farmra, amikor itthon fehér huzatban aludhattak, pihe puha ágyikóban, mivel a sváb egy szorgos nép, és mindent magunknak megtermeltünk. Nem írom végig a történetünket, nehogy valaki azt mondja, hogy sajnálkozok.
      Érdekes, hogy ti mindenkit rágalmazónak hívtok, akinek elege lett már ebből az országból, itt valóban kéne egy csöppnyi "ébredés" jó pár embertársnak.Nekem szerencsére van állásom, van feleségem és rendkívüli módon örülök is ennek. Jajj a SZEB-ről jutattál eszembe valamit:D Novidombászon dédapám sínylődött 6 keserves éven keresztül, és egy nyírségi baszta át állandóan ott, és vette el mindenét, hazudott 1 kg krumpliért. Egy nyírségi tahó kommunista csicska volt. Ez a véleményem. A mai napig ezért nem "szeressék" a svábok a nagymagyarokat:D De ti büszkék vagytok erre az országra. Én büszkélkedhetek azzal, hogy rendszeresen járok Németországba a rokonaimhoz és hát a táj, az utak, szemétnélküliség, munkahelyek, színvonal fenséges. Gyönyörű ország. Ezért mondjuk azt a családommal együtt gyakran, hogy Deutschland Über Alles.

      Törlés
    12. Nekem az ég világon semmi bajom a svábokkal, mondtam, hogy nekem is vannak német felmenőim. Azért írtam hogy rágalmazol, mert kollektíven ítéled el a magyarokat, miszerint kitelepítették a svábokat. Érted? A kollektív bűnösség ellen - ami a németeket és magyarokat is sújtotta (a magyarokat még most is) - szólalsz fel úgy, hogy kollektíven ítélsz el inket, holott nem lehet ezt tenni! Mondhatnám, hogy a kitelepítés egyik nagy szorgalmazója a barcelonai hóhér Gerő, a zsidó volt, tehát A zsidók telepítették ki a németeket, de ez sem igaz, mert nem A zsidók és A magyarok akarták, hanem egyes zsidók és magyarok... Ha kicsit sikerülne beleképzelned magad az akkori helyzetbe, nem így gondolkodnál. A keresztény mivoltodat pedig azért emeltem ki, mert ha tényleg komolyan gyakorlod a vallásodat, a hitedet, akkor nem szabad ilyen megvetést haragot táplálnod senki felé, legalább neked tudnod kellene megbocsátani!

      Törlés
    13. "Jajj a SZEB-ről jutattál eszembe valamit:D Novidombászon dédapám sínylődött 6 keserves éven keresztül, és egy nyírségi baszta át állandóan ott, és vette el mindenét, hazudott 1 kg krumpliért. Egy nyírségi tahó kommunista csicska volt."

      Kommunistákat nem vittek málenkíj robotra, sőt, a kommunista pártigazolvány felmentést jelentett a kitelepítés alól is. A SZEB-nek meg nem tudom mi köze ehhez?

      Törlés
    14. Nem kommunista volt:D Mondtam, egy kommunista csicska aki a seggüket nyalta.
      A SZEB-ről jutott eszembe ez a kis történet, amelyet sokszor hallottam gyerekkoromban. Pontosan tudom, hogy a kitelepítést a zsidó-magyar egyesülés végezte. Meg is bocsátottam a mostani világnak, de ilyen bármikor újra bekövetkezhet... Nekem semmi bajom sincs, a magyar-magyarokkal:D Sőt örülök is neki, ha valaki normális, mert tudom, hogy rengetegen vannak.:D Feleségem is magyar és örülök is neki.

      Törlés
    15. Akkor valamivel keverheted a SZEB-et (Szövetséges Ellenőrző Bizottság), azok a háborúban vesztes országok kormányát felügyelték, nem foglalkoztak külön az elhurcoltakkal. Novidombász meg egy orosz falu, a szovjetek meg a győztes félhez tartoztak mint tudjuk, tehát ott nem volt illetékes a SZEB...

      Törlés
    16. Annyiban talán igazat kell adni Schwabennek, hogy habár tényleg nem az összmagyarság felelös a kitelepítésekért, de idazából semmit nem tett ellene. Igazából ez jellemzö, hogy a magyar mindíg, mindent csak meg akar úszni, át akar vészelni. Bármiáron! A bátor, egyenes magyar ember, csak legenda. Mert ha lenne legalább egy darab, már rég agyonütötte volna pl. azt a hazaáruló Gyurcsányt. Büszkék vagyunk, csak egy kívülálló nem érti mire! Kilenc Nobel-díjas, Bem apó Dugovics Titus. Mind zsidók, külföldiek, akik odaálltak a magyarság ügyéhez. Ha a magyarok nem mindíg a könnyebb utat keresnék, a kibúvókat, biztos nem itt tartana az ország! Nehéz idök jönnek ismét, lesz lehetöség bizonyítani, hogy ez mind nem igaz! De szerintem elveszünk, mert "gyáva népnek nincs hazája"! Ne legyen igazam!

      Törlés
    17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    18. @II. József: Figyuzz talán nem kéne ennyire sablonosan gondolkodni. Szerintem az is hülyeség, hogy a nép tehet a zsidóságot ért sérelmekért, meg a nép tehet a magyar népet ért sérelmekért pl.2006, mert a sakkbábuk vannak idelenn a sárban, és akik mozgatják, azok meg fönn a az "Olümposzon".
      Sajna ennek van itt az ideje. A mostani generáció rágja a kefét, és fizet azokért a hibákért, amiket elkövettek régebbi generációk is.
      Aztán ha a nyögésnek vége lesz, akkor majd lesz jobb is. De az hogy elveszünk, szerintem túlzás.
      Vannak bátor magyar emberek, és bár mind nem állnak ki emelvényre szónokolni, attól még vannak. A távolkelet valamikori paradicsomi területeiből is kész poklot csináltak a magukat az Olümposzon képzelők. Emberáldozatok ezerszám!
      Ha már a jövő vetett hit nincs, no akkor van baj!

      Törlés
    19. ll. József Aztán mégis mit kellett volna tennie a népnek a második elveszített világháború után, lerombolt országban, a szovjet tankok árnyékában? Nagyon könnyű ám okosnak lenni, így ennyi év távlatából...

      Törlés
    20. Ez megint csak mellébeszélés, okoskodás. Olyan történelmi dolgokkal elöjönni, amin már nem lehet változtatni! De ami megtörtént, az megtörtént! Mi van manapság? Itt van pl. az izraeli felvásárlás ügye. Megint nincs mit tenni, mert korrupt minden politikus, meg itt van a NATO tankok árnyéka! Vajon miért pont Magyarországon nincs egyetlen tisztességes politikus? Csak a hazaárulás megy ezerrel, senki nem mondja azt, hogy nem hagyja magát megvesztegetni, fontosabb a haza! Vagyis mondani szokta a Vona, de a Szegedi-ügy után ugye... Vagy, itt van a mindennapos cigányterror. Senki nem segít a másiknak, ha megtámadják, inkább elfordítja a fejét és örül, hogy nem ö az áldozat! Ha valaki veszi mégis a fáradságot, mint a polgárörök, hogy fordulhat elö, hogy a rendörség zaklatja öket és nem megy az utcára az egész falu, hogy azonnal hagyja abba a szerv a zaklatást, hiszen öket akarják megvédeni? Mindíg másnak kellene megoldani a problémát, aztán, ha sikerül, elökerül a sok melldöngetö, hogy ezt is megcsináltuk, mi zseniális magyarok! Ezek tények és nem sablonos gondolkodás mód. Cáfoljátok. nyugodtan! Erkölcsi válságban van az ország, mert HAGYTUK, hogy oda jusson. Ha tényleg jobbra fordul a helyzet, biztos nem a mi sikerünk lesz, csak majd annak könyveljük el.

      Törlés
    21. Valaki említette itt a Kasler Árpádot! Nagy vihart nem kavart vele, senkit nem érdekel itt, hogy van egy ember, aki nem csak pofázik, hanem felvette a harcot! Helyettünk! De még mellé sem akar odaállni a nép? akkor kitöl várjuk a segítséget? Az illetö azt nehezményezi, hogy nem kapott itt a blog-on elég visszhangot. Vajon miért? Miért érdekesebb a. bostoni robbantás, mint a saját ügyünk? Mert azzal nem kell semmit tenni! Lehet hozzászólni okosakat, nem kell felállni a fotelböl. A Kasler meg az utcára hív! Na, azt azért mégse! Na, ezért írtam, hogy elveszünk.

      Törlés
    22. "Ez megint csak mellébeszélés, okoskodás. Olyan történelmi dolgokkal elöjönni, amin már nem lehet változtatni!"

      Rendben, de nem én hoztam fel, csak árnyaltam a képet. Ha ez neked okoskodás, akkor okoskodtam. mit te csinálsz az sem egyéb, csak még ostorozod is a magyarokat. Na persze nem magadat, ááá, te nyilván mindent jól csinálsz, csak az a sok hülye, azzal van a baj... Hja kérem, ezt már ismerjük.

      "Vajon miért pont Magyarországon nincs egyetlen tisztességes politikus?"

      Tehát csak Magyarországon nincs egyetlen tisztességes politikus sem? Elárulom hogy máshol sem sokkal jobb a helyzet, persze ez nem boldogít minket, de csak szét kéne nézni a nagyvilágban, mindenhol ez megy. Szinte mindenhol. Igen, a cigányokkal meg van a bajunk, ahogy a németeknek a törökökkel, franciáknak az arabokkal, stb stb. Persze, jó lenne kitalálni valamit, de úgy látszik, ez még várat magára, még nem elég a terror ahhoz, hogy valami megmozduljon. Egyébként ebben a kérdésben sem tudom mit kellene tenni, de nyilván ez is az én hibám.

      "Ezek tények és nem sablonos gondolkodás mód. Cáfoljátok. nyugodtan! Erkölcsi válságban van az ország, mert HAGYTUK, hogy oda jusson. Ha tényleg jobbra fordul a helyzet, biztos nem a mi sikerünk lesz, csak majd annak könyveljük el."

      Beszéd, beszéd, de mi a megoldás? Polgárháború? Mi szerinted a megoldás? Egy kalapos király csak tudja, nosza, várjuk az akciótervet!!

      "Valaki említette itt a Kasler Árpádot! Nagy vihart nem kavart vele, senkit nem érdekel itt, hogy van egy ember, aki nem csak pofázik, hanem felvette a harcot! Helyettünk!"

      Tiszteletreméltó amit Árpád tesz! Úgy tudom, hogy a bloggazda lehozta az Árpáddal kapcsolatos hírt, de azt azért mégsem lehet elvárni tőle, hogy CSAK róla írjon.

      Törlés
    23. Én az ébredö és éber embereken azt értem ,hogy nem hisz el mindent elsöre amit mondanak és esetleg talán megkérdöjelezi, utánna jár dolgoknak amit hallott. Aki ilyen ember az nagyon jol tudta 1 nap alatt nem fog eltünni az egész világ egy pillanat alatt. 2000-ben millenium alkalmával hányan hitték, hogy most aztán vége mindennek?! Most a követekezö dátum 2029 vagy 2036 de ennek legalább van valami alapja. (Apophis). Mennyi ember tette tönkre az életét ezzel a dec. 21-el? Felvették a nagy hiteleket, eladták a házaikat aztán várták a véget. Ezt igy akarta az elit vagy az illuminatik de teljesen mind1 hogyan nevezzük öket. Amugy aki a multban él és nem a jelenben az meg is érdemli a jövöjét. Egyedül ez számit a Most és Itt. Mit veszekedtek a multon semmi értelme. A Ha meg Talán szavaknak nincs értelme. Nem voltál ott velem együtt egy háboruban sem, honnan tudod mi volt azért mert olvastad vagy mert mondták. Akik eladták akkor a hazánkat azok eladnák most is, teszik is. Na ezt kell nekünk (ébredö) embereknek megakadályozni.

      Törlés
    24. Aki nem ismeri a múltját, az nem tudja mit várhat a jövőtől! Felháborodtok azon, ha valaki felvázol egy másik nézőpontot, és nem hagyja azt, hogy a sárba döngöljék a honfitársait igaztalan vádakkal? Lelketek rajta. Egy valamit azért jó ha tudtok, ideje elgondolkodnotok azon, Ti mit kell tegyetek, mi a dolgotok! Ne másokon kérjétek számon hogy mit tesz vagy nem tesz, hanem azt nézzétek mit tudtok hozzátenni ahhoz, hogy jobb világ legyen, és a haza fényre derül!

      Kedves D.N.S. nem tudom ki hitte azt, hogy világvége jön, de ezt miért ide posztolod? Én köszönöm szépen, a megoldást keresem, dolgozok, tanulok, és nem panaszkodok, ami itt sajnos jelenség. Amit hozzá tudtam tenni az itteni diskurzushoz, azt megtettem.

      "Akik eladták akkor a hazánkat azok eladnák most is, teszik is."

      Amíg van itt ezen a földön egyetlen magyar is, addig nincs veszve semmi, ezt kellene megérteni. Nincs eladva a hazánk, ezt csak szeretnék elhitetni! Ébresztő!!

      Törlés
    25. II.József, teljesen egyet értek veled, igaz keménynyakú vagyok, kiállok a kis népcsoportomért és a kereszténységért akár azzal, hogy itt állandóan pocskondiáznak. Nem izgat, de már sikeres is volt a működésem, hiszen László Lamikó az Új Kor vallásából visszatért a normális kerékvágásba:D Ez nagyon tetszik. Igen a magyar a világ első legszebb nyelve, igen Magyarország a legszebb földrajzilag, igen itt minden megtalálható, de sajnos nem csak a mi országunk gondolja így. Minden egyéb ország. Magyarországnak semmilyen szerepe nincs itt a felvilágosodásban. A magyarokat becsapták azzal, hogy Nimródot imádatják velük, "aranykorosodottan", amit a drága Bácsfi Diána sátánista-neonáci terjeszt mendemondákból. A magyarok hajlamosak mindenre, csak hogy jobb világuk legyen. Ez gyönyörű cselekedet, de hasztalan, hiszen akinek alap nélküli háza van, az hamar összedől egy árvíznél. Az ébredésnek nevezett folyamattal semmi gond sincs, mindenki itt rájött, hogy valaki irányítja az emberiséget. De ezt a keresztények már réges rég tudták:D A jelenlegi uralkodó a Földön a Sátán, hiszen minden hatalma megvan, hogy uralkodjon. De a legutolsónak ő fog nagyot koppanni, amikor nem tudja mégsem beteljesíteni az embereken a népirtást. Igenis mindenki várja Jézus második jövetelét, hiszen nézz ki az ablakon és látok már is a Chemtrail csíkokat, meg a sok amorf bogarat, amik a falakon mászkálnak, de azelőtt 30 évig nem is léteznek. A december 21.-ével jelenleg is sok ember megy tönkre, mivel ez volt az igazi céljuk az elitnek. Elhitetni az emberekkel, hogy nem ám vég lesz, hanem egy új kezdet. És tényleg igaza lett az elitnek, minden a tervük szerint halad és beindították a sikeres vállalkozásukat, amelyet ki tudja mióta várnak. Nem lesz itt semmiféle világvége, hanem az utolsó nagy próba amelyet sajnos a Sátán nyer az eltévedt lelkek között. Érdekes módon, 2012 hisztéria előtt egy árva szó sem esett a táltos-hitről. Most már lassan mindenki táltos, ja de nem mert senkinek sincs 6 görcsös ujja:D De Magyarországon történt egy jó dolog, újból kötelező szerencsére a hittan, mivel mindenki anyja-apja látja, hogy a gyereket megtanulják ezt a sok ökörséget, amit a régi korok isteneiről mondanak. A görögök lassan visszatérnek Zeuszhoz végső elkeseredettségükben, a norvégok Odinhoz, az egyiptomiak Ozíriszhez, a magyarok meg az összes istenhez akik valaha is éltek félistenként ezen a világon.
      Nem jön itt semmiféle Apopshis, tömeghisztériának tökéletes.

      Törlés
    26. Schwaben ajánlok Neked egy könyvet, ha van időd meg kedved, olvasd el, sok mindenre fény derülhet belőle.

      Törlés
    27. Schwaben. Ajánlanám neked és aki még nem látta annak is a Zeitgest elsö részét. Egyszer érdemes végignézni semmi elöitélet nélkül. Az éremnek is két oldala van! Béke.

      Törlés
    28. Zeitgeist = Agenda 21 - nem minden arany, ami...

      Törlés
    29. ...ja, a címét elfelejtettem... :)
      Bakos Attila - A Duna Evangéliuma

      Törlés
    30. Amugy az apophis egy bizonyitott asteroida.3 évente jön földközelbe. Nagyon amatörként a csillagászatban is otthon vagyok. Az igaz ha becsapodna "csak" 1 várost pusztitana el. Az jo ha ennyire hiszel valamiben amit ugy hivnak egyház. A keresztes hadjáratokban sem halt meg senki. Egy darab pap sem eröszakolt meg egy gyermeket sem. A pápa sem azért mondott le ,hogy mentse a picsáját. Én is bérmálkoztam mielött azt mondod hogy pogány hülye gyerek vagyok és nem értek hozzá.

      Törlés
    31. Miden út Rómába vezet. :D

      Támadnak a Bakos Attilások! :)

      @Moltez.M

      ezt már én is ajánlottam párszor :)

      Törlés
    32. Igen, én is tőled hallottam. Ez az első könyve, amit olvasok, de nagyon tetszik.

      Törlés
    33. Kedves Második József! Buddha emlékeim szerint írt Árpád harcáról, nem tudom mit vársz még tőle? Beírjátok a napi történéseket a hozzászólások közé, nincs törölve sem, aki úgy érzi, megtalálja Kásler Árpád honlapját is, tehát helyt kap Árpád. Mi mást vársz még el?

      Szövegértési problémák vannak, valóban. Én sem írtam sehol, hogy csak a magyar a frankó, senki más nem érhet a nyomába... Nem, persze hogy nem így van, csak a szavaidból azt lehetett kivenni, hogy alávalóbbak vagyunk mindenkinél, és ez ellen emelem fel a szavam, mert ez nem igaz!!

      "csak a széthúzás és irígykedés megy, meg az idegen tollakkal ékeskedés, mert bár utálja a magyar a zsidót, -teljes joggal- mégis büszke a Nobel-díjasokra"

      Te utálod őket, én nem. Sajnálom hogy ez benned megütközést kelt, gondolom nem hallottál még olyanról, hogy senki nem tudja eldönteni hova születik. Persze arról már tehet, milyen ember lesz belőle, és ez az, ami számít! Radnóti Miklós, Szerb Antal, két név, akikre büszke lehetek, mert ők igazi magyarok voltak. Igaz, hogy ami velük történt az a mi szégyenünk is, de azt már nem nagyon akarják elismerni, hogy ebben legalább akkora részük van a szövetségeseknek is... Egyébként az atombombára azért annyira nem vagyok büszke...

      "Meg a történelmi höseink többsége is külföldi"

      Mi az hogy külföldi? A Magyar Királyság fennállása alatt lett hősök neked külföldiek? :DD Sipirc vissza az iskolapadba kisfiam! Ja, hogy ott ezt nem tanítják? Hát ez meglátszik rajtad!!

      "Nem szeretjük az osztrákot sem, mert éléskamraának használta az országot."

      Nem, nem ezért nem szeretjük. Például az lehet a jogos problémánk velük, hogy vesztes fegyvertársként raboltak a Magyar Királyság területéből, iskolapad ugyancsak!

      " Igenis, lehetnénk éppen büszkék is, csak hát mostanában elég rosszul teljesítünk, mi magyarok! Csak a folyamatos öntömlyénezés megy blablablabla..."

      Ismét kérdezem, Te mit tettél, rád miért lehetünk büszkék?

      Törlés
    34. A legnagyobb probléma mindig az általánosításból fakad.
      Minden nációnak megvan a maga szégyenfoltja. Egyesekét felnagyítják, míg másokét igyekeznek eltitkolni.

      A múlttal kellene elsősorban megbékélni, és becsukni azt a könyvet, mert szomorú ami történt, bármelyik oldalt is nézzük meg. A mában élünk nem a múltban. Persze ezzel nem azt mondom, hogy felejtsük el ami történt, hanem azt, hogy szolgáljon örök mementóul, hova vezet a gyűlölködés, s legyen tanulsága ez minden nemzetnek.

      Mi, tehetünk azért, hogy ez ne így legyen. de ha örökké a régi sérelmeken rágódunk, ennek sosem lesz vége.
      Keresztényi szeretet? Tulajdonképpen mit jelent?

      Én másképp fogalmaznék. Aki hisz a teremtésben, Ádám-Évában, tegye. Az Ő hite, ám legyen. De ha így van, hogy minden ma élő ember tőlük származik, akkor ember- és ember között nincs különbség és Isten sír, amikor azt látja, hogy az emberek egymás ellen acsarkodnak. nem ezért teremtette az embert.

      Akinek a hite más irányú, annak csak annyit tudok mondani, hogy tanuljon a történelem lapjaiból, s megint csak az tűnik ki belőle, hogy a gyűlölet gyűlöletet szül, s az acsarkodás vége az ember halála.

      Nem azért élünk és születtünk e földre, hogy öljünk és pusztítsunk, hanem azért, hogy fejlődjünk, s megóvjuk azt, ami létrejött. Mindegy ki és hogyan hozta létre.

      Ember-embernek nem lehet farkasa. És addig amíg erre a pontra nem jutnak el az emberek, semmivel sem különbek, mint az egymást felzabáló primitív bennszülöttek, csupán a környezet és a használati tárgyak mások.

      A robbantásról meg csak annyit, hogy ma már az emberek nem rettegnek az egyház által terjesztett démonoktól és boszorkáktól, meg a sátántól. Kellett egy másik frászpontot kreálni és ez a terrorizmus. Még ha azt valójában nem is terroristák művelik, de jó ok arra, hogy az embereket félelemben és rettegésben tartsák.

      Minél kevesebb fegyver, vagy fegyvernek minősíthető eszköz lesz az állampolgárok kezében, annál kiszolgáltatottabbak lesznek, ezáltal "könnyebben kezelhetők" lesznek, pláne, ha fentihez hasonló terrortámadásokkal frászoltatják be őket. A rettegésben élőket könnyebb befolyásolni, megvezetni, és szófogadóbbak is.

      Többnyire.

      Mindig az egyénen múlik, hogy enged-e a hatalmasok nyomásának és sugalmazásának, miáltal gyűlölni kezdi embertársait, vagy nem. Ez mindenkinek a saját döntése.


      Törlés
    35. Mindíg az iskolára hivatkozol, ahol saját szavaid szerint sem az igazságot tanítják, söt még a szóbeszédnek sem hihetünk. Akkor neked honnan vannak információid a múltról, hacsak nem vagy többszáz éves, vagy idöutazó? Az Örvidéken, sok települése szavaztak arra, hogy Ausztriához akarnak tartozni. Mostanában sem hallani, hogy tüntetnének autónómiát követelve, vagy sorbanállnának a kettösállampolgárságért. De, maradjunk csak a jelennél. A zsebszerzödéseket vajon milyen tankok árnyékában kötötték a határmenti gazdák? Megint a külföldi a rohadék, mert megveszi a földjeinket! Miért nem úgy tesszük fel a kérdést, hogy miért adja magyar ember külföldi kézre a földet? A haszonért! A külföldi is azért veszi, de ö ettöl rossz ember, pedig biztos mindíg kifizette, amiben megegyeztek. De van ezer példa. Ritkán találni olyan túristát, akit nyugat-Európában átvertek a szállodában, étteremben, feltörték, esetleg el is lopták kocsijukat, értékeiket. Azért fordítva elöfordul ugye? Igaz, nem is ök találták fel a golyóstollat! Akkor meg meg is érdemlik! Igazából szembe kellene már nézni a tényekkel és nem mindíg másban keresni a hibát. Erre próbáltam volna rávilágítani. Hogy mit tettem én? Megpróbáltam nem szégyenthozni a hazámra. Ha mindenki csak ennyit tenne, nem itt tartanánk.

      Törlés
    36. ATTILA Egyetértek!

      ll. József "Mindíg az iskolára hivatkozol, ahol saját szavaid szerint sem az igazságot tanítják, söt még a szóbeszédnek sem hihetünk. Akkor neked honnan vannak információid a múltról, hacsak nem vagy többszáz éves, vagy idöutazó?"

      Nem mondtam hogy az iskolában nem az igazságot tanítják, és azt sem, hogy nem hihetünk a szóbeszédnek. Az iskolában többnyire az a baj, hogy szelektálják az elérhető információkat, és a szóbeszédet is erősen szűrni kell. Viszont lehet kapni rengeteg könyvet, az interneten is rengeteg írás fellelhető egy-egy témáról, kellő forráskritikával összerakhatóak a mozaikok.

      "Az Örvidéken, sok települése szavaztak arra, hogy Ausztriához akarnak tartozni. Mostanában sem hallani, hogy tüntetnének autónómiát követelve, vagy sorbanállnának a kettösállampolgárságért."

      Ahhoz először ki kellett vívni azt, hogy lehessen népszavazni, eredetileg szó sem volt róla. Amúgy sem az Őrvidék egészén lehetett szavazattal dönteni, csak Sopronban és a környező falvakban. Én személy szerint egyébként jópár kettős állampolgárt ismerek, aki élt a lehetőséggel. Egyébként ahhoz, hogy ne tolongjanak, a vasfüggöny is sokat hozzátett, ami közel ötven évig elválasztott minket. A zsebszerződések kérdésében igazad van, de ebben az esetben sem szabad általánosítani, sokan nem adják oda a földet, akinek ez a megélhetése, és sok olyan is hozzájutott a kárpótlás során, akinek csak nyűg volt.

      "Ritkán találni olyan túristát, akit nyugat-Európában átvertek a szállodában, étteremben, feltörték, esetleg el is lopták kocsijukat, értékeiket. Azért fordítva elöfordul ugye? Igaz, nem is ök találták fel a golyóstollat! Akkor meg meg is érdemlik!"

      Kérlek, mutass rá, hol állítottam olyat, hogy a külföldieket utálni kell, vagy ki lehet rabolni, mert nem ők találták fel a golyóstollat! Biztosíthatlak róla, hogy én egy külföldit (sem magyart) nem raboltam ki, nem vertem át étteremben, és nem is szándékozom. Osztom a véleményed, ha mindenki legalább annyit tenne, hogy nem hoz szégyent a hazájára, előrébb tartanánk, viszont az igaztalan vádaskodás és általánosítás sem vezet sehova.

      Törlés
  3. Sziasztok. Meddig fogjuk ezeket a dolgokat eltürni a nagyvilágtol? oké nem itt robbantottak fellélegezhetünk de ha egyszer itt fognak? Tegnap néztem a parlamentet pedig nem szoktam és nagy örömmel vettem észre ,hogy beszélnek a haarp és a chemtrail-röl. Bár az már nem tetszett megfelelö válasz nem jött rá söt ha jol értettem aki összeesküvés elméleteket gyárt azt büntetni lehet.Ezután gyorsan el is vonultak szünetre. utánna nem volt élö közvetités. Kérdem én milyen összeesküvést gyártanak azok akik felnéznek az égre és látják a csikokat az égen?! A haarprol is csak az nem tud aki nem akar. Ezzel sajnos magyarország 90%-a van igy. halvány lilia göze sincs mi folyik az országunkban ,világunkban és ezek a tudatlanok mennek szavazni viktorkára vagy valamelyik másik hazug kutyára. Mikor ébredünk már fel?

    VálaszTörlés
  4. http://www.youtube.com/watch?v=kHQeUGs4o74

    VálaszTörlés
  5. http://kepfeltoltes.hu/130416/Un012012titled_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    ERRŐL ENNYIT

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha!Jól kiszúrtad a kb 100 zászló közül az izraelit.Egy másik képen a svéd zászló látszik ilyen "egyértelműen". Akkor lehet a szőkék is benne vannak?pff...

      Törlés
    2. Látom nem érted a lényeget. Ha ezt tényleg tudatosan szervezte meg az illuminati, akkor gondoskodtak arról hogy pont az izraeli zászló látszódjon, rajta a Sátán jelképével. Nem véletlen nyomják pont ezt a képet mindenhol. Ezt hívják okkultizmusnak.

      Törlés
    3. vigyázz jános elek, mert amit kívánsz másnak, villámgyorsan visszatér hozzád.

      Törlés
    4. @Janesz, Maki, stb.:

      Kitartó voltál, de talán mostmár a te egódat is lassan kezdi birizgálni az impotenciád, nem? Erőlködsz itt össze-vissza, de már a sok "trükkös" nickneved közül is csak ennek a használatára futja, mivel egyikkel sem vagy képes tartósan produkálni a felforgató hatást, amiért fizetnek. Marad hát a "kétségbeesett" erőlködés ezzel a sok trágársággal. Tudom ez csak vörös posztó lesz neked, anyázz/gecizz csak tovább... szép lassan az utolsó alakalmi látogató is kiismer és akkor már botránkozó kommentek kierőszakolása sem fog sikerülni. Szép lassan kijátszod az utolsó kártyáid is. Nem szép dolog elfogadni pénzt olyan munkáért amit nem vagy képes elvégezni. A vazelin ajánlatom továbbra is érvényes, ha a gazdáid meglátják a sikertelenséged, szükséged lesz rá...

      @Buddha:

      Nem ragoznám tovább a dolgot, a múltkor kifejtettem. Próbálsz/akarsz tenni valamit ez ellen, vagy csak törölgeted a hozzászólásait továbbra is birka türelemmel?

      Törlés
    5. @Évi:

      Ő pont azt szeretné ha ez a sok szitkozódás visszaszállna rá. :) Míg másoknak megrázó élmény egy ilyen erőszakos szexuális aktus, addig neki álmai netovábbja. :)

      Törlés
  6. Részemről totál "hamis zászlós" művelet.
    A "szokásos", "közismert" tenorbandák nem olyan hülyék, hogy egyszerű futkorászó polgárokat robbantsanak.
    Nekik "értékes", "értelmes" célpontjuk lenne.

    ...így van, ez a törvényi szorításhoz szükséges lépés volt, de lehet más is; kérdés, kivel fogják "felvállaltatni"...
    Szerintem.
    Soha senki ezt bebizonyítani nem fogja...

    Az idézet utolsó mondatára:
    Már elkéstünk !

    Ez a film jut eszembe a sztoriról:

    Unthinkable (2010.)

    VálaszTörlés
  7. egy gond van... nem csak beszélni kéne arról, hogy talpra állunk, hanem lépni is kéne valamit! Szervezni kellene valami frappáns "tökönrúgást" a rendszer ellen! ki fogja elkezdeni? hol lehet jelentkezni? ennyi a probléma.. :)

    Köszönöm. Szép napot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nem beszéltünk össze.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Tudod ,arra kíváncsi lennék, hogy hogyan rúgnál tökön egyetlen egy köscögöt akár, amikor ő 300 emelettel feljebb, vagy egy bazi nagy 7 milliárdos piramis felső felében üldögel és röhög. Tudod olyannal kezdeni, aki nem a te szinted vagy kalibered, az eleve öngyilkos akszció.

      Itt igencsak meg kell gondolni 2× is hogy kinek támadsz neki nem? Jah másik: szerintetek mit akadályozott meg a nemzeti ünnepünkön berobbanó havazás? Szerintem egy szükségállapot kihirdetést. És a mentéskor nem képviseltette magát se a handsereg, se a katasztrófavédelem, se egyéb naplopók, mert mind készenlétben álltak - de a buli elmaradt, egyesek legnagyobb bánatára.

      Törlés
    4. rengeteg dolgot lehet ám csinálni a kis életedben amitől a rendszer is lassan jobb lesz

      Törlés
    5. öngyilkos akció igen! és csak én halnék meg a jobb életért itt a földön?
      A "tökönrugást" meg lehet képletesen is érteni... mi a szemükben rabszolgák vagyunk, és mit csinál a rossz rabszolga? SEMMIT! valami globális sztrájk kéne persze megszűnnének vele a víz és áram de egy próbát megérne sztem h mi lenne belőle :D meg persze az lenne a legjobb ha mindannyian összefognánk és önellátó gazdálkodásba kezdenénk. építenénk megújuló energiaforrásokat hasznosító jól ismert szerkezeteket stb... :)

      Törlés
    6. Igen én is így gondolom rengeteg kis dolgot, mindenkinek a saját lehetőségei szerint, csak a passzivítás nem tartozik ide. Ha egyszer született egy olyan kezdeményezé, mint a Danone bojkott, akkor nem fikázni kéne, márpedig ezt tették sokan.
      Másrészt helyi összefogással, még ha nem is akkor léptékben, mint Izlandon, de kis közösségekben lehetne tenni. Van egy kis magyar falucska valahol Zala megyében, melynek polgármestere teltámasztotta a falut a poraiból, és mára egy virágzó kistelepülés lett. Valahogy úgy ahogy Meg Tip mondja. Egy ilyen kezdeményezés Pesten pl. szerintem halott ügy. Ott megvolna minden, ami kéne, csak az emberek alszanak mélyen. Én már egy ideje annak gondolatával kelek s fekszem, hogy kis közösségeket keresgélek, akikhez és is be tudnék csapódni, ha dől a bili. De ha hinni lehet a felemelkedés.hu-nak, akkor még a városokban is van remény VÁLTOZÁSRA. Aztán a nagy halak csak marakodjanak egymással, hiszen ők ezt szeretik.

      Törlés
  8. amíg mindenki erre figyel mi történik Iránban?

    http://hvg.hu/vilag/20130416_8as_erossegu_foldrenges_razta_meg_Irant

    VálaszTörlés
  9. Ahogy mondod G.Atya ! Sőt volt egy hónapja is Iránban, egy hete meg É.Koreában. Kicsit gyanús. Vagy inkább HAARPos !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont most akartam irní hogy ez nagyon gyanus .
      40 éve nem volt ilyen rengés Iránban , most meg már kettő is .

      Törlés
  10. Vagy csal elterelés volt egy másik eseményről a világban.De inkább a fegyver szigorítást akarják így elérni... Majd kiállunk,ha chipeltetni akarnak,vagy a gyerekeinket verik,vagy ölik... ;) Akkor meg tudják,hol lakik a Magyarok Istene! ;)

    VálaszTörlés
  11. "Esik a tőzsde"

    Kiváncsi vagyok a Rothschildok mennyit kaszáltak ezen, ráadásul egyszerre két legyet, jöhet a fegyverszigorítás, sőt mindjárt 3-at, még a végén bűnbakot is keresnek.

    VálaszTörlés
  12. Ott a pont, a cikk elején...
    Egyre inkább azt harsogják minden hírekben, hogy "magányos merénylőre gyanakszanak".
    Tehát nemsoká törvényi szigorítás...
    És megkockáztatom, hogy pár éven belül nyílnak a táborok is amcsi földön...
    Vagy lehet pár hónap...?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyakran lehet alkalmazni azt gondolkozási megközelítés, hogy ha bejelentenek valamit, annak a végén pont az ellenkezője fog igaznak bizonyulni. Azt mondják magányos merénylő? Várjunk egy kicsit és néhány napon belül "elkapnak" valaki, aztán "kiderítik", hogy többen is voltak, sőt akár egy országos szervezet is lehet. Gondolkozz egy kicsit. Miből lehet kihozni a maximumot? Egy db. magányos merénylőből vagy egy szépen megszervezett egész csoportból, akiknél egy csomó fegyvert meg robbanó anyagot fognak találni?

      redneck

      Törlés
    2. Nem is kellett napokat várni.
      Van is egy páciens, ha minden igaz.
      A "csoda" CNN csak erről makog.
      Most jön az UNTHINKABLE (2010.) című film, jól kibelezik csórót, mert a közvélemény eredményeket akar és lehet találnak egy kis partizán bandát, ahogy említetted és megy a sztori tovább...

      Törlés
    3. Az FBI igazi profikból áll :) Azt mondják semmi köze a Bostoni robbantáshoz? Majd lesz! Ettől olyan izgalmasan hiteles("hiteles"). Popcorn time.

      Törlés
    4. @redneck

      Azt ígérted kezedbe veszed Janesz haverunk ügyét... most itt a remek alkalom, védeni a szólásszabadságát. :) No meg jó útra téríteni.

      Magam részéről már nem javasolnék semmit, nehogy halálfélelmedben a Dunának menj. :)

      (Esetleges válaszodban - javaslom, hogy használd ki azt, hogy nem sokan tudják miről beszélek. :P)

      Törlés
    5. Köszi, én is jól vagyok. Jánost meg üdvözlöm. Tudod, én szeretem a sokszínűséget és el tudom fogadni azt a tényt, hogy nem vagyunk egyformák. János kevesebb kárt okoz, mint itt egyesek. Ő legalább magát adja, tehát őszinte. Ezzel nem azt mondom, hogy itt senki sem az csak azt, hogy vannak akik tudják mit miért írnak,...szerkesztenek. A halálfélelmet meghagyom neked. Dunára horgászni járok. A jelenlegi vízállás 412cm (Bp.). Peca, tudod? Kint a szabadban a folyó parton, hosszú bot, zsinór, horog, csali, és jó esetben néhány hal, amit aztán visszaengedek(catch & release).

      Ui. Minden tűz kialszik egyszer. De persze lehet azt táplálni is, aztán meg pampogni,hogy nagy a forróság. Ilyen az ember. Soha semmi sem jó neki és folyton panaszkodik. Egyébként köszi, hogy nem feledkeztél meg rólam.

      Törlés
  13. Bosszú a dróngyár ellen - Boston Dynamics

    VálaszTörlés
  14. Kedves Szerkesztő,

    Miért nem vagy hajlandó feltenni az oldaladra a MAGYAR NEMZET KÖZÖS ÉRDEKÉT SZOLGÁLÓ INFORMÁCIÓT ?????

    Írtunk neked e-mailt is, de nem volt válasz.

    LENT BEMÁSOLTAM ISMÉT !!

    Foglalkozzunk minél több külföldön történő dolgokkal ?? A Magyar nép meg mindegy?

    "Erről sem fogunk hallani a médiából:
    A Haza NEM eladó !

    http://kaslerarpad.hu/

    Foglalkozzunk kicsit vele MAGYAROK."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csatlakozom az előttem szólóhoz!

      Többen írták előttem itt, hogy tenni kellene valamit.
      Hát tessék, itt lehet:

      A nemzet és a nép elhatárolásának az alapja

      Wass Albert úgy írta meg ezt, hogy mindenki megértse és el is tudja dönteni, hogy hová tartozik!

      Háromféle ember van ebben az országban, ...háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak. Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.
      Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.
      Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép.

      Kedves Mindenki!

      Döntsd el, hogy most melyik csoportba tartozol! Ha ezen változtatni szeretnél, most itt van rá a lehetőség.
      A már Neked többször is említett Kásler Árpád április 21-én, vasárnap a Hősök terére várja a nemzetet, hogy alapjaiban megváltoztassuk a magyar jogrendet. Vissza akarjuk állítani a magyar történelmi alkotmányt, aminek az eszmei alapja a magyar szentkorona tan.
      Egy tárogató művésznek van erről egy kétrészes, közérthető előadása, amit ajánlok becses figyelmedbe:
      http://www.youtube.com/watch?v=-MI9BXSp25E
      http://www.youtube.com/watch?v=3qj_1V1Lsek
      Ő erről írt egy könyvet, de azt még nem sikerült beszereznem, de mindenképpen meg lesz.
      Ez pedig a Kásler Árpád által készített felhívás a nagy eseményre:
      http://kaslerarpad.hu/?p=3302

      Vasárnap kiderül, hogy hány főből áll a magyar nemzet.
      Remélem, találkozunk a Hősök terén!

      Törlés
  15. SUTTOGÓ MAGYAR(Jantyik János) verse:

    ÁPRILIS 21. BUDAPEST.

    Behívó

    Ha eljön a nap, és hazámért az életem kell adnom,
    Ne kételkedj testvér, én tálcán odanyújtom!
    Mert vérem minden cseppje, mi e drága földért fakad,
    Azt fogja hirdetni:
    Hazám, népem szabad!

    De ha te úgy érzed, maradj csak otthon,
    Ha rettegve félsz, nincs helyed a fronton,
    Ha jövődnél jobban félted a jelent,
    És hazádnak sorsa semmit sem jelent,
    Ha semmit sem számít hited, és véred,
    És életed inkább szolgaként éled,
    Mert saját utad helyett, a másokét járod,
    Ha gyermekednek is, ezt a jövőt szánod,
    Ha így van, így érzel: maradj csak otthon,
    Ha kell, én a vérem majd érted is ontom!

    Ne ejts könnyet értem, ha majd síromnál megállsz,
    Most tedd ki a zászlót, lássák, hogy te hol állsz!
    Ne engem sirass, én vállaltam a sorsom,
    Sírj te csak magadért, akit nem véd már az otthon!
    Magadat sirasd, kinek gyarmat lesz hazája,
    Hitedért sírj, ami porba lett gyalázva!
    A fiadat sirasd, kinek az lesz a sorsa,
    Hogy apja gyávaságát, a vállain kell hordja!

    Kondoros,2013.április 16.

    VálaszTörlés
  16. Na, Avatara... Másnéven Bácsfi Diana a nagy skinhead náci-vezér.
    Akkor az fizetett jól, most meg ez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsesz, nem értem az eszmefejtésed. Miért is szkinhead vezér szerinted az Avatara?

      Törlés
    2. Ja hát így már mindjárt más. Anyáddal szoktál így beszélni igaz?
      1. Semmi közöd a személyes adataimhoz!
      2. Ezt a sötét ördögi stílust ne itt műveld!
      3. Jó ha tudod, a magadfélék már nem fogják sokáig rontani a levegőt.

      Törlés
    3. szerintem itt nem rád utalt pléhbános, ha csak te és antimason nem egy személy vagytok :D

      Törlés
    4. Nem természetesen, de mivel az én kommentemre válaszolt és nem az antimason kommentjére, ezért reagáltam, bár nem annyira lényeges.

      Törlés
    5. Ez a jános elek vagy kicsoda véletlenszerűen irogat mindenhova hülyeségeket. Értelmi fogyatékos.

      Törlés
    6. Mar nem skinhead "avatara",mert csak volt az,mielott most belekezdett egy ujabb hazugsagsorozataba.

      Törlés
    7. Avatara érdekes dolgokat mond, kicsit talán olyan mint az az elhíresült hajléktalan néni, aki egy videóban arról beszél, hogy Jézus magyar volt. Kell egy hiteltelen figura, az igazság (lehetőleg a legkritikusabb pontokon kiszínezve, hogy a szkeptikusoknak minél inkább büdös legyen) és máris le vagyon gyártva az igazságleplező masina. Némi kis logikával végiggondolva a jelenséget, szerintetek életszerű hogy valaki ennyi munkát fektessen abba hogy hazudjon és kitaláljon kamu sztorikat? Mert azért nem kis mennyiségű történeti dokumentációval kell összefésülni a hazugságokat ha nem akar lebukni az ötödik percben. Szóval nem kell őt mentegetni, mert van éppen a számláján bőven. Politikai kis mellékvágánya, kissé neurotikus viselkedés, téves tanítói küldetéstudat, profán önsajnáltatás időnként, na meg ugye a BM-es apuka... Vagyis tökéletesen kikezdhető és megosztó személyiség. Mint egy falat kenyér, úgy kell ő a hatalomnak (közben valószínű saját maga is áldozat, bár ez az empátia nem biztos, hogy indokolt részemről). És közben mindenki elfelejt a lényeggel foglalkozni: mit mond/mit tanít/miről beszél. A helyi vérkeresztény klubunk - és a sok egyívású - örömére. Bezzeg ha azok híresültek volna így el, akinek a munkájára alapozott, akik kikezdhetetlen előélettel rendelkeznek; akkor az mindenkinek jobban fájna. Maradjon csak Avatara az igazság legfőbb letéteményese, mert így az ő hiteltelenségének okán nyugodtan el lehet hazudni az igazságot. Szerintem...

      Törlés
    8. ... igen bizony...

      De kérdés, hogy ezt hányan olvassák végig, mert nem kíváncsiak más véleményére, max. habozni járnak ide, mert elfogyott a fogkrémjük.

      Törlés
  17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  18. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  19. Senki nem gyanakodna egy fegyvertelen futóra... áll az illuminati kártyán.

    Csak nem az egyik futó (beépített emberként) robbantott? Lehetett nála is a bombákat irányító készülék, amelyet bárhová elhelyezhetett, vagy valamikor futás közben megkaphatta. Hiszen senki nem gyanakodna egy fegyvertelen futóra. Tedd ki a világ szeme elé, amiről nem akarod, hogy gyanakodjanak. Egy futó senkinek nem lenne gyanús :)

    Persze, ez csak az én gondolatmenetem, a kártya alapján.

    Üdv.

    VálaszTörlés
  20. A washingtoni szenátusban megbukott a fegyvertartás szigorításáról szóló törvénymódosítás.
    Lefegyverzés, azaz az önvédelem teljes felszámolása.

    VálaszTörlés
  21. Kedves bőszen nácizó "igaz-hitű" barátaim! Ti lennétek eme ország megmentői? Ennyire benyeltétek a port, amit az ördög a szemetekbe hintett?
    Meddig fogjátok még azt képzelni, hogy ennek az alpári stílusnak van bármi köze a hithez?
    Amiután a sátáni fél-világ elit kedvére kiszórakozza magát az arabokkal, utánuk ti következtek az étlapjukon.
    Remélem akkurátusan "kereszténynek vallottátok magatok", ahogy az némely felbújtó "közérdekű információkban" buzdított...
    És amíg így okádtok, addig nagyon messzire elvisz a böszme taxitok Isten mellett.

    VálaszTörlés
  22. Már kezdem érteni, miért nem került fel ide az fentebb említett, Kásler Árpád Országébresztő weboldal linkje...

    A HAZA NEM ELADÓ!

    http://kaslerarpad.hu/

    Előző hozzászólásokban megírták miért, de már nem látható...

    Eddig bíztam / bíztunk ebben az oldalban, de rá kell jönni EZ SEM ÉRTÜNK VAN !!
    Elrúgta a pöttyöst...

    Csupán segítséget kértünk volna ettől a "Felvilágosító" weblaptól, hogy minél több Magyar Ember tájékozódjon a Hazánkban történő (2013 Április 21. Hősök tere) legfontosabb eseményről. A média sajnos ezt nem tálalja! A híradó agymosó hírekből áll. A többi csatorna meg reklámokból, mit mikor vegyél meg, s hogyan élj.

    EZT NEM KAPTUK, VAGYIS NEM KAPTÁTOK MEG EMBEREK ! KÖSZÖNJÜK !

    A Szeretet legyen veletek.

    VálaszTörlés
  23. Véletlenül neked ment válasznak. Nem kell mindenbe összeesküvést látni :)
    Peace!

    VálaszTörlés
  24. A jelek megint erősen abba az irányba mutatnak hogy belső munka volt az egész robbantási színjáték (-> fotók a lenti hivatkozásokon)

    Hogy van az hogy mindig éppen "gyakorlat" folyik minden nagyobb "terrorcselekmény" idején...? 8)



    Craft International Private Military Forces at Boston Marathon?

    There has been much discussion over the two individuals fitted with earpieces and military-esque gear spotted at the Boston Marathon, but as it turns out they may likely be employees of the Blackwater-style private military/security firm Craft International.

    The two can be seen in the photo below with their hands up to their ears in what is later (second photo) confirmed to be a a wired communications device. Originally, it was thought that these men were likely some sort of military or special operations — specifically SEAL team members as indicated by an emblem on one of their black hats. After doing some digging, however, it becomes much more likely that these men are employees of Craft International — a private military/security firm similar in nature to Blackwater (Xe).

    (...)

    -> http://www.storyleak.com/craft-international-private-military-forces-boston-marathon/

    * * *

    Facebook Blocks Infowars Post on Suspicious Men Wearing Backpacks

    For some reason, the folks at Facebook are blocking an Infowars post pointing out several suspicious people wearing large black backpacks, that some have identified as members of the group Craft International, hovering within feet of the Boston Marathon bombing. (...)

    http://www.infowars.com/facebook-blocks-infowars-post-on-suspicious-men-wearing-backpacks/

    VálaszTörlés