2013. március 19., kedd

Az Új Világrend üzenete - A kapujában vagyunk, így itt az idő megismerkedni vele


Számtalan "Ébresztőfilm" és dokumentum, tanulmány megtekintésén vagyunk már túl, jól ismerjük a "Világ leigázásának forgatókönyvét" és látjuk is szemünk előtt megvalósulni.

Alább olvashattok egy névtelen szerzőtől származó levelet, mely az interneten kering már legalább egy évtizede, és állítólag az Új Világrend üzenete az emberiséghez. Hiába nem mai, a neveket kicserélve, mégis abszolút aktuális. Hogy valójában ki is írta, az lényegtelen, ami benne van az sajnos többnyire igaz és már vitathatatlanul megvalósult tényállás. Hogy változtathatunk-e ezen? Döntse mindenki maga el miután elolvasta:




Úgy hiszem, eljött az ideje, hogy felfedjek néhány olyan dolgot, melyek előtt az utóbbi évtizedekben tanácstalanul állsz. Jó lesz, ha megérted ezeket, hogy tudd, miként kell viselkedned a most alakuló Új Világrendben. Szeretnénk, ha új társadalmunk aktív és szerves részévé válnál. Elvégre a te érdekeidet szolgálja leginkább.

Mindenekelőtt a teljesebb együttműködés érdekében nem árt, ha tisztában vagy szándékaink egy részével. El sem tudom mondani, milyen nehézségeknek nézel elébe, ha ellenállsz. Megvannak az eszközeink, hogy elbánjunk az ellenállókkal. Azért csak most mondom ezt, mert most már úgyis késő visszafordítani a dolgokat. Már rég elmúltak azok a napok, hogy meg lehessen állítani minket. Az egész Föld és a pénzügyek fölött totális hatalommal bírunk, ehhez jön még a fontosabb médiapropaganda, és egyszerűen semmilyen módja sincs, hogy egy nemzet vagy hatalom legyőzzön minket.

NOVUS ORDO SECLORUM...
ANNUIT COEPTIS....PLURIBIUS UNUM


A világ összes országában a kormány minden szintjét szemmel tartjuk. Tudjuk, hogy miket terveznek, mert mindig mindent figyelünk. Mindent tudunk az államok titkairól. A közelmúltban Kína azzal vádolta az amerikai médiát, hogy Koszovóval kapcsolatban hazudik. Ó ti ostobák, persze, hogy hazudunk. Így az embereket mindig kétségben és ellentmondásokban tudjuk tartani. Ez nagy segítség számunkra. Nem figyeled a talkshow-jelenséget? Néhányan közületek azt hiszik, hogy mi vagyunk a liberálisok, és a jók a konzervatívok. A valóságban mindkettő a mi céljainkat szolgálja. Mindkét tábor csak a mi jóváhagyásunk pecsétjével működhet, de az igazi ügyeket egyik sem hozhatja nyilvánosságra.
Azzal, hogy minden szinten ellentéteket szítunk, senki sem tudja, mit tegyen. Így ebben a zavarban minden ellenállás nélkül továbbmegyünk, és véghezvisszük, amit akarunk.

Itt van például az Egyesült Államok elnöke. Bár rendszeresen túllépi hatáskörét, senki nem állíthatja meg. Még a Kongresszusnak sem áll hatalmában megállítani. Azt teszi, amit mi akarunk, mert tudja, hogy ha nem, akkor a meglehetősen sötét jelleme miatt egy pillanat alatt eltávolíttathatjuk. Nem zseniális stratégia ez részünkről? Nem vihetsz minket bíróságra, mert nem látsz bennünket, és persze a bíróságok is a mi szolgálóink. Mi irányítunk mindent, és te azt sem tudod, hogy kit támadj. Meg kell vallanom, ez a rejtett kéz csodálatosan ki lett gondolva, és semmilyen hasonló méretű történelmi precedens nem ismert. Mi uraljuk a világot, és a világ még csak rá sem jöhet, hogy ki uralkodik felette.

Ez igazán csodálatos. A médiában pontosan azt tálaljuk eléd, amit akarunk, hogy tegyél. Aztán, egy villanással később, kis szolgálóink engedelmeskednek. Oda küldünk amerikai és európai csapatokat, ahová csak akarunk, olyan szándékkal, amilyennel csak akarunk, és ti kötelességtudóan szolgáljátok ügyünket. Mennyi bizonyítékot kérsz erre? Rá tudunk venni, hogy el kívánd hagyni otthonodat, családodat és háborúba menj, pusztán a mi parancsunkra. Csak valami zagyvaságot kell eléd tenni az elnöki asztalról, vagy az esti híradóból, és fel tudunk tüzelni mindnyájatokat, hogy bármit megtegyetek, amit akarunk. Nem csinálhatsz mást, mint amit mi eléd teszünk.

HIÁBAVALÓ ELLENÁLLÁS



Ha bárki ellen akar állni nekünk, megvannak a módszereink, hogy nevetségessé tegyünk, mint ahogy a milíciamozgalommal is megtettük. Örömünket leltük abban, hogy ezzel a mozgalommal mutattuk meg a világnak, milyen tehetetlen minden ellenállás. Olyan ostobán néztek ki, ahogy meneteltek fegyvereikkel, mintha méltó vetélytársuk lennének hadseregünknek. Nézd mit tettünk Waco-nál. A Dávid-szekta kis fegyverraktára segítségükre volt? Bőségesen megadóztattunk, és a pénzből olyan modern fegyvereket fejlesztettünk, amikkel semmi esetre sem lehet vetélkedni. Saját pénzedből lett kovácsolva az a lánc, amellyel megkötözünk, mert az összes pénz a mi ellenőrzésünk alatt van.
Vannak köztetek, akik azt hiszik, hogy megszökhetnek azzal, hogy vidéken vesznek házat, és kertészkednek. Hadd emlékeztesselek, hogy így is földbérletet fizetsz nekünk. Ja, lehet, hogy ingatlanadónak hívod, de így is nekünk fizeted. Látod, bármit is teszel, szükséged van a pénzre. Ha elmulasztod a földbérlet fizetését, akkor elvesszük a földedet, és olyannak adjuk el, aki fizet utána. Azt hiszed, hogy nem tehetjük meg? És a földbérletedből fizetünk azért, hogy elveinket a gyerekedbe sulykolják az általunk létrehozott nyilvános iskolákban. Azt akarjuk, hogy jól belenevelkedjenek a mi gondolkozási rendszerünkbe. Gyerekeid azt tanulják, amit mi akarunk, hogy tanuljon, és akkor, amikor mi akarjuk, hogy megtanulja, és te fizetsz érte a földbérleten keresztül.
Ezekből az alapokból finanszírozunk más olyan projekteket is, melyeket fontosnak vélünk, és vállalkozóinkat busásan megfizetjük munkájukért. Talán kétségbe vonod, hogy a gyerekeid a mi tulajdonunkban vannak, vagy hogy van ilyen kontrollunk, de majd rájössz, hogy így van. Bármikor mondhatjuk, hogy rosszul bánsz a gyerekeiddel amikor elfenekeled őket, és elkobozzuk őket. Ha nem jelennek meg az iskolai belesulykoláson, hanyagsággal vádolhatunk, így át kell őket adnod nekünk. A gyerekeid nem a tieid. Ők a mieink. Oltásra kell vidd őket, kórházainkba kell hozd őket, ha úgy döntünk, vagy elvesszük tőled. Ezt te is tudod, mi is tudjuk.



Elektronikus kereskedelmünkön keresztül láthatjuk, hol vagy, mit veszel, és mennyi pénzből gazdálkodsz. Mit gondolsz, honnan vesszük a havi pénzügyi statisztikát? Az Internetről és más forrásokból még azt is tudjuk, hogy miként gondolkodsz, és mit mondasz. Nem különösebben fontos számunkra, hogy mit hiszel, amíg azt teszed, amit mondunk. Hogy mit hiszel, amúgy is badarság. De ha azt hiszed, hogy követőd van, és mi úgy látjuk, hogy valamelyest veszélyes vagy ügyünk számára, megvannak a módszereink, hogy elbánjunk veled. A csínytevés Pandora-szelencéjével kelepcébe csalunk. Addig hurcolhatunk bíróságra, hogy sose kerülsz ki belőle. Ilyen vagy olyan ürüggyel könnyedén kiforgathatunk a vagyonodból. Kimeríthetetlen tárházunk van, melyből ügyvédeinket megfizethetjük. Egyébként ezeket az ügyvédeket adó formájában te fizeted. Te nem rendelkezel ilyen hatalmas vagyonnal. Nem buktattuk meg már eddig is sok ország uralkodóját eszközeinkkel? Azt hiszed, hogy parányi személyed méltó vetélytárs számunkra?

HIÁBAVALÓ SZERVEZETEK

Nézzük meg vallásaitokat és az “Erkölcsi Többség” nevű mozgalmat. Az “Erkölcsi Többség” se nem erkölcsi, se nem többség. Örömünkre szolgált, hogy ezt az idétlen mozgalmat felhasználva tettük nevetségessé a keresztény hitet. Azokat az ostobákat, akik ezt a szervezetet irányítják, a végén mindig tojással dobálják meg. Mi persze mindig megvédtük őket, ahogy sikeresen megvédtük az NRA-t is. A médiapropagandánkon keresztül úgy láttatjuk, mintha az Országos Lövészegyesület (NRA) lenne az új radikális támadás elindítója. Nem állítottuk a feje tetejére az amerikai konzervatív mozgalmat? Ha célunkat szolgálja, akkor a konzervatívokat használva fejük tetejére állíthatjuk a liberálisokat. Nekünk mindegy. Mind azt a célt szolgálja, hogy elhitessük veled, két oldal küzd az adott pozícióért. Ez segít, hogy a dolgok tisztességesnek és szabadnak tűnjenek, mivel mindenki hallathatja hangját. 



Most már tulajdonképpen csak egy oldal van mindenféle álarcban, de te képtelen vagy szándékainkat mélyebben felfogni. Látod, azt tehetünk, amit akarunk, és te semmit nem tehetsz ellene. Nem tűnik elfogadhatónak számodra, hogy egyszerűen szót fogadj és szolgálj minket? Máskülönben csak felemészt az az ellenállás, amelyről azt hiszed, hogy felszabadít. Nincs felszabadulás. Képzeld el miként is lehetne. Mi látunk el üzemanyaggal az autódhoz. Bármikor leállíthatjuk, ha akarjuk, és valamilyen üzemanyaghiányra hivatkozunk. Mi van, ha elromlik a kocsid? Nélkülünk nem kaphatsz alkatrészt. Mi szállítjuk az összes forgalomban levő pénzt. Szeszélyes vágyunkkal bármikor megállíthatjuk az ellátást, vagy teljes krachot idézhetünk elő. Aztán utasíthatjuk az elnököt, hogy nyilvánítsa az összes pénzt értéktelennek, és új pénz bevezetése válik szükségessé. Minden biztonságba helyezett készpénzed egy pillanat alatt füstté válik.

Nincs szükséged élelemre? Ha szükséges, előidézhetünk egy kamionos sztrájkot, és a helyi boltok nem kapnak ellátást. Bármikor éheztethetünk, ha úgy tetszik. Csak azért van ételed, mert adunk neked az asztalunkról. A világválság alatt az élelmiszer a mi ellenőrzésünk alatt volt. Elkerített helyeken élelmiszer-hegyeket halmoztunk fel, és hagytuk elrohadni. Az éhezőket aztán munkatáborokban dolgoztattuk, habár bőségesen volt élelmiszer. Tényleg azt hiszed, hogy legyőzhetsz minket? Azt mondod, aranyat gyűjtesz majd, hogy mégis legyen készpénzed krach idején. Egyszerűen hozhatunk olyan törvényt, amely megtiltja az arany birtoklását, ahogy a múltban is tettük. Ha aranyat találunk nálad, egyszerűen elkobozzuk, és bebörtönözünk törvénysértésért. A börtönben pedig majd dolgoznod kell a börtöniparban. Napjainkban úgy alakítjuk a képet börtönbeli munkatáborainkról, hogy azt senki nem ellenzi. Azt mondjuk az embereknek, hogy a gyilkosoknak fizetniük kell a fenntartásukért.


Az persze már senkinek nem jut eszébe, hogy paradicsomtermesztőket is hatalmunkban áll bezáratni. Hozhatunk olyan törvényt, ami betiltja a kerteket, aztán kreálunk egy tudományos magyarázatot, hogy miért csak a tőlünk származó élelmet vásárolhatod. Ha valaki meglátja, hogy paradicsomot termesztesz, feljelentenek nálunk, és átszállítunk a mi földünkre dolgozni. Ó, ti ostoba nacionalisták! Nincs menekvés számotokra, mert már jóval születésetek előtt elkezdtük szőni rabul ejtésetek tervét. Tanáraitok és lelkészeitek már nemzedékek óta formálják gondolataitokat számunkra. Fogalmad sincs, hogy hogyan kerülj ki befolyásunk alól, az öngyilkosságot leszámítva. Gyerünk, öld meg magad. Csak bennünket segít a túlnépesedés tekintetében. Nem árthatsz nekünk, nem találsz meg bennünket, és elképzelni sem tudod, hogy mire készülünk.

GONDOLATOK ELLENŐRZÉSE


Mi irányítjuk Hollywoodot. Az olyan filmeket, mint például a Terminátort vagy az Armageddont sok más filmmel egyetemben egyszerűen azért készítettük, hogy utasításainknak megfelelő gondolkodásra késztessünk. Úgy rendeztük, hogy örömödet leld az erőszakban, mert így ha elküldünk, hogy az eléd állított rosszakat megöld, nyafogás nélkül megteszed. Erőszakos videojátékokat helyeztünk bevásárlóközpontok játéktermeibe, hogy a fiatal elméket felkészítsük a harc művészetére. Úgy rendeztük, hogy hadseregünket és a rendőrséget jó erőknek tulajdonítsd, és hogy olyan dolgoknak vesd alá magad, ami még néhány évtizeddel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Művészi programjaink mind úgy vannak tervezve, hogy segítsenek téged alávetni az új világrendnek, és még szolgáld is azt.


A Star Trek (Űrszekerek) és más hasonló alkotások arra tanítottak meg, hogy egyszerűen engedelmeskedj az új nemzetközi uralkodók parancsainak. Ó ti ostobák! Azt hittétek, hogy szórakoztatás, holott tulajdonképpen oktatás volt. Vagy merjem azt a szót használni, hogy “agymosás” vagy “agykontroll”? Ha már itt tartunk, láttad az új Csillagok háborúját? Micsoda remekműve az elme manipulálásának! Emberek mindenféle és fajta leírhatatlan szörnyekkel tárgyalnak. És angolul tárgyalnak. Kíváncsi vagyok, hol tanultak meg azok a szörnyek angolul. Ó milyen egyszerű a polgár elméje. Sose jut eszébe, hogy éppen tündérországba viszik. A Csillagok háborúját majdnem mindenhol reklámoztuk, ahová az ember megy. Megtalálható volt a Wal-Martban, a K-Martban, a Taco Bellben, egy csomó intézményben és kereskedelmi egységben.
Van ebben a filmben valami, amit akarunk, hogy megtanulj. Vagy talán azt lehetne mondani, hogy van benne valami, amit nem akarunk, hogy megtanulj. Bárhogy is van, az egész dologból az kerekedik ki, amit mi akarunk.

Mindenki CHIP-et kap hamarosan? Most még kívül, aztán a bőr alá...



Hogy persze kordában tartsunk, utasítottuk a választott hivatalnokokat, hogy látszólag korrigálják a gonosz erőszakot. Clinton elnök most a hollywoodi filmek erőszakossága ellen beszél. Ez nem fogja megoldani a problémát, de az emberekkel elhiteti, hogy dolgoznak a kérdésen. A szex és az erőszak a legjobban hasznosítható erők, amik előnyünkre szolgálnak. Az emberek nem szeretik feladni a szexet és az erőszakot, így mindent, amit akarnak, elébük teszünk. Ezzel úgy lekötjük őket, hogy az igazi dolgokkal nincs lehetőségük foglalkozni. Ezek teljes egészében a mi kezünkben maradnak. Clinton elnök nagyon segítőkész. Tudtuk, hogy milyen jellem, mielőtt elnöknek tettük. Az is segítségünkre szolgált, hogy felfedtük, így az ifjúság erkölcsi szokásait az új viszonyokhoz igazítottuk. Ez előnyünkre szolgál.

Még ettől is kellemesebben esett számunkra azoknak a hiábavaló erőfeszítése, akik azt hitték, hogy akaratunk ellenére eltávolíthatják. Az elnök hasznunkra van, és senki nem fogja elmozdítani, amíg mi azt nem mondjuk. Bocsáss meg, ha látszólag gúnyolódok a hiteden, de a hited már rég elavult. Nem látod, hogy hiú szabadságod és jogos méltóságod semmi nekünk? Csak azt teheted, amit mi mondunk. Elnököket távolítunk el, ha kell, és az őt követő addig lesz ott, amíg le nem váltatjuk a következővel. Akkor a vezető jelöltet eléd tesszük, és arra szavazol, akire mi akarjuk, hogy szavazz. Ezzel azt a hitet tápláljuk, hogy tőled is függ, ki lesz az új elnök.

KIFÜRKÉSZHETETLEN TITKAINK

A mostani szerbiai háborúval sok célunk van, de ezekről nem beszélünk nyíltan. Átengedjük a talkshow-műsorvezetőknek, hogy értelmetlenül fecsegjenek, de a lényegét egyik sem érinti. Mindenekelőtt Koszovó oly gazdag természeti kincsekben, hogy teljes ellenőrzésünk alá kell vonni. Koszovó gazdag urániumban, és az uránium segítségére van uralmunknak. És persze ezek az ásványok így nem kerülhetnek potenciális ellenségeink kezébe. Milosevics nem segített, hogy ezeket a nyersanyagokat kezünkre játssza, így egyszerűen addig nehezítjük a dolgát, míg meg nem teszi. Most már a győzelem elkerülhetetlen Jugoszláviában.

Ezt a büszke népet arra az alázatra kényszerítjük, amit minden néptől elvárunk. A háború után, ha Milosevics meg nem alázkodik kellőképpen, akkor nemzetközi bíróság elé visszük háborús bűnök vádjával. Mi találtuk ki ezt a kifejezést. Ötletes, nem gondolod? Hogyan létezhet olyan dolog, hogy háborús bűn? A háború legalapvetőbb természete, hogy a szabályok fel vannak rúgva. Szórakoztató nézni, ahogy az országok az általunk elébük tett törvények szerint próbálnak háborúkat vívni. Az egyetlen háborús bűn, ami tényleg létezik, az annak a bűne, hogy valaki ellenünk van. Ellenünk lenni sérti a törvényünket. Mint már láttad, ha valaki velünk van, nem érdekel, hogy mit csinál. Nelson Mandela tán nem volt bombakészítő terrorista, aki sok ellenségét megölte? Hőst csináltunk belőle. Mi semmilyen törvényt nem veszünk figyelembe, ha háborúról van szó. Bárhol, bármikor azt csinálunk, amit akarunk. Nemzeteket éheztethetünk halálra, elpusztíthatjuk a lakosságot és más egyéb szörnyűségeket is megtehetünk, amikért ellenségeinket bíróságra visszük. Nézd meg példánkat. Szanaszét bombáztuk Szerbiát, a koszovóiakat kibombáztuk otthonaikból, megmérgeztük a folyókat és a patakokat, kikapcsoltuk az áramot, óriási krízist okozva az országban, aztán briliáns módon úgy állítjuk be, hogy ez az egész Milosevics bűne, és ezért bíróság elé kell állnia. Ugyanezt csináltuk Waco-nál. Úgy csináltuk, mintha az egész David Koresh hibája lett volna. Aztán ott van az ügyeletes rossz-fiú, Szaddam tömegpusztító fegyvereivel együtt. Rossz-fiúkból túlkínálat van, és bármikor találunk egyet, ha szükségünk van rá. Ha belegondolsz, igazán vicces. Nem vagyok nagyon humoros ember, mégis sokszor azon veszem észre magam, hogy nevetek, mennyire teljesen abszurd dolgokat helyezünk eléd, és te készségesen elfogadod.



Csodálkozol, hogy a világ vezetői reszketnek jelenlétünkben? Tudják, hogy nincs más hatalmuk, csak amit mi adunk nekik. Nem félünk Oroszországtól vagy Kínától, mert rendszereik most már teljes egészében az ellenőrzésünk alatt vannak. Kína tisztában van azzal, hogy bármikor bármennyi vállalatát befagyaszthatjuk Amerikában, és az összes tőkéjét egy tollvonással megszüntethetjük. A nemzeteket arra használjuk, amire csak akarjuk. Mindenki tudja, hogy vagy behódol nekünk, vagy meghal. Szerencsére volt néhány ellenálló, mint például Szaddam vagy Milosevics, akik segítségével megmutattuk a világ vezetőinek, hogy mit teszünk, ha valaki nem hódol be (azóta már hozzáírhatjuk: M. Kadhaffi, Hugo Chavez nevét is...a Szerk) .
Ha céljainkat követed és azt csinálod, amit mondunk, akkor azért dicsőség jár. Ha nem teszed, akkor annak szomorú és tragikus eredménye lesz. Igazán szeretnélek megóvni egy ilyen végzettől. De megint csak elmondom, hogy semmilyen következménye nincs, ha nem óvunk meg. Akkor veled csak csökkentjük a túlnépesedési problémát.

OSTOBA LÁZADÁSOD URALMUNK ELLEN

Néhányan azt hiszitek, hogy megállíthattok azzal, hogy bombát helyeztek el egy abortuszklinikán vagy egy kormányépületben. Ostoba lelkek! Hogyan árthat ez nekünk? Csak arra jó, hogy példaként használjuk, hogy még nagyobb ellenőrzést és terhet rójunk a lakosságra. Imádjuk, ha lázadsz és felrobbantasz valamit. Te adod az okot, hogy még több törvényt hozzunk az olyan dolgok ellen, amik esetleg hozzájárulhatnának a szabadságodhoz. Ha valaki időnként nem robbantana fel valamit, akkor nem tudnánk mire hivatkozva tovább korlátozni téged. Nem látod, milyen reménytelen ellenállni nekünk? Minél inkább izegsz-mozogsz, annál jobban megszorítunk.



A mi birodalmunk a pénz birodalma. Bocsáss meg, de be kell vallanom, hogy inkább a pénztelenség urai vagyunk. Ebben a kijelentésben látnod kell a humort. Adtunk nektek egy darab papírt vagy számjegyeket a számítógép-képernyőn, aminek azt a nevet adtuk, hogy pénz. Semmilyen fedezete nincs, és semmi nem igazolja, csak az, amit mi mondunk.
A semmiből teremtjük, nyomtatjuk, kölcsönadjuk, értéket adunk neki, és vesszük el, ha kell. Minden, aminek köze van a pénzhez, a mi kezünkben van. Gondolkozz, mit tehetsz ellenünk pénz nélkül? Ha ellenállni próbálsz, megvonhatjuk a hitelt tőled, vagy befagyaszthatjuk a számládat. A készpénzedet könnyedén elkobozhatjuk. Oly sok szabályt hoztunk az életben, hogy pénz nélkül egyszerűen nem tudsz létezni.

Táborozz le állami földön, és két héten belül menned kell. Két hét alatt nem tudsz kertet művelni. Vadonjaink legtöbbjébe a csapásokon csak engedéllyel léphetsz be. Olyan törvényt hoztunk, hogy nem sokáig lakhatsz lakókocsiban egy helyen. Bizonyos idő után költöznöd kell. Nem gondolkoztál még azon a nevetséges dolgon, hogy megengedjük, hogy az emberek egész életükön át egy dobozban éljenek, de nem engedjük, hogy lakókocsiban éljenek, hacsak nem fizetnek adót a táborhelyért? Azt akarjuk, hogy rendszerünk része légy. Amikor házat veszel, mi nem csak az adójövedelmet kapjuk, amit saját céljainkra használunk, hanem nagy jövedelmünk származik a kölcsön kamataiból is. Csak a kamat miatt a házad két-háromszorosát fizeted. A kamat is adóköteles, mely összeget szintén mi használunk azokban a szektorokban, ahol akarjuk.



Nem akarjuk, hogy megszabadulj tőlünk, és ezért csináltuk meg így a rendszert. Te a mi tulajdonunk vagy. Nem engedjük, hogy vásárolj vagy eladj, hacsak be nem hódolsz fennhatóságunknak. Ha bíróságra viszel minket, kifárasztunk, és a végén veszítesz. Ha erőszakhoz folyamodsz, valamelyik munkatáborunkban kötsz ki, pontosabb nevén börtöniparunkban. Szükséged van a pénzünkre, a szórakoztatásunkra, üzemanyagunkra, az eszközökre, és ha ezek nincsenek, megfosztva érzed magad. Ezáltal alá kell vesd magad akaratunknak. Azt sem tudod többé, hogyan gondolkozz, mert vallásaitokat és istenhiteteket teljesen elerőtlenítettük. Csak te vagy egyedül, és elég jól rávettünk mostanában, hogy a saját farkadat kergesd.



Remélem, ez a kis jegyzet elég információt nyújt, hogy miről szól az új millennium. A 21. század a mi századunk. Beléphetsz, ha úgy cselekszel, ahogy mondjuk. Nem áll szándékunkban, hogy a te úgynevezett emberi jogaiddal és az alkotmányoddal játszadozzunk. Ezeket a dolgokat csak saját céljainkból használtuk egy ideig. Az alkotmányod számunkra csak egy vicc. Azt teszünk vele, amit akarunk. Sosem tűnt fel neked, hogy 50 évvel ezelőtt az alkotmányodat használva tiltottuk be az abortuszt? Amikor aztán úgy döntöttünk, hogy legalizáljuk az abortuszt, akkor is ugyanezzel az alkotmánnyal támasztottuk alá. Emberi jogaid és az alkotmányok azok, amiket mi mondunk, hogy azok.
Mi csak arra használtuk az “emberi jogok” kifejezést, hogy a dolgokat megfelelő zavarban tartsuk. Minél nyugtalanabbak a dolgok, annál jobb nekünk, addig, amíg nem áll minden a teljes szolgálatunkban. Ez a kis levél lehet, hogy sértő számodra, mivel ilyen egyszerűen beszéltem, de ez igazából nem érdekel bennünket. Kár, nem?
Minden tetszhalott birkának… (üzenet vége)”



Kapcsolódó cikkek:
Szabadkőművesek titkos terve - Az angol-szász misszió

212 megjegyzés:

  1. Hátborzongató, ahogy ezt végigolvassa az ember. A szöveg szerzőjéhez valami eltorzított sátáni hangot képzeltem el amíg olvastam :D

    But don't worry be happy! Mindennek van megoldása...csak nem biztos, hogy rájössz :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van "asd"! Véleményem szerint hülyeséget beszélnek,ugyan is nem igaz h késő ez ellen tenni,soha nem lesz késő....itt inkább az a kérdés h az emberiség ezt elfogja tűrni és belenyugszik hogy ez van,ezt kell szeretni,vagy pedig össze fog az emberiség és együtt harcolunk és akkor nyerünk,ugyan is gondoljatok bele,ez az egész világrend csak a gazdagoknak jó,de viszont a szegények többen vannak és mi sokkal erősebbek lehetünk mint ők,csak hinnünk kell benne és nem szabad feladni.Csak az a baj hogy annyira ellettünk butítva,hogy az emberek akkor se látják az igazságot ha előttük van,márpedig előttük van....remélem ezt az új világrendet az emberiség nem akarja elfogadni! A remény hal meg utoljára :)

      Törlés
    2. Ezeket az infókat már régóta kiolvasták a jelenések könyvéből az adventisták. (több mint 100 éve) Ott az van leírva, hogy csak nagyon rövid ideig fog teljes erejében fennállni ez a világrend, aztán összeomlik. Az ő számításaik szerint kb. 3,5 - 4 évig.

      Törlés
    3. Nem kiolvasasrol kell,hogy itt szo legyen (mert ugyebar,ez azt (is) jelentheti,hogy valahogy kisilabizaltak a Jelenésekbol az idoszakot),hanem a Biblia (az is inkabb a Daniel 9:27-ben) konkrét napokban adja meg az antikrisztus uralkodasanak az idejét,ami 2x ezerkétszazhatvan napig tart.

      (Bibliat pedig nem csak az adventistak olvasnak).

      Törlés
    4. kedves Ria!
      de vajon a bibliát ki az aki kiadja/kinyomtatja? (lehet találgatni)
      a valódi, EREDETI bibliát is mélyen elzárva tartja a vatikán.
      azt is épp úgy átírták/manipulálták ahogy csak akarták.
      az eredetit mindig is elzárva tartották. (csoda, hogy nem semmisítették meg)

      Törlés
    5. Nem mindegy neked 1EDY,hogy "ki az" ha igy sem,ugy sem olvasod? Vagy a Bibliaban talalhato isteni kinyilatkoztatast,csak abban az esetben tartanad hitelesnek,ha az eredeti példany kikerülne a Vatikan kezébol?
      A Bibliat pedig nem atirtak,hanem ami apokrifokat nem ismertek el szentirasként,vagyis nem isteni inspiracio utjan keletkezett, azokat nem kanonizaltak.
      Ami a te üdvösségedhez abban megtalalhato,azt boségesen tartalmazna annyi is,ha csak tiz oldalbol allna a Biblia.

      Kritizalas es kötekedés helyett olvasd inkabb!

      Törlés
    6. Nem szeretnélek elkeseríteni IRON10 de többen fogadták az új világrendet , mint ahányan összefognak. De akiknek jó ez a szellemi pöcegödör , azok nem is számítanak arra, hogy vannak olyanok, akik összefognak - de NEM fegyverrel. És nem attól erősek, mert 90-es a bicepszük.
      :-)

      Törlés
    7. http://tuespetrussf.wordpress.com/2013/08/29/uj-vilagrend/

      Törlés
  2. A"asd" egyetértek veled, tényleg van megoldás!
    Bevett szokás mind a sportban, mind a politikában azt a látszatot kelteni, mintha a küzdelem mar eldőlt volna mintha az ellenéelnek mar semmi esélye sem lenne a győzelemre. Itt is ilyen blöffel állunk szemben.
    A leirtak jó resze igaz - ez a rossz hir. A jo hirek (sok van) közül csak egyet kettot emelnék ki. A paraszti józan eszünk meg a szivünk még megvan, es vannak szövetségeseink is akiknek velünk azonosak az érdekeik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A magam részéről Emerald Glow veled értek egyet! Fentebb arról olvashattunk amit szeretnének megvalósítani. Ám az emberiség minden bizonnyal kellő időben felébred, és hatalmas erejével legyőzi az újvilágrendről álmodozókat.

      Törlés
  3. Ezeknek sajnos be kell következniük, nem lehet ellene mit tenni, meg van írva!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. semmi gond az olyan emberekkel akik elhisznek mindent csak azért mert LE VAN ÍRVA.
      ők azt mutatják meg, hogy hova jutnánk ha feladnánk az életünket és a szabad élet szeretetét.

      Törlés
  4. Kedves szerkesztő! Kérlek ne vedd rossz néven, amit írok. Nem bántani akarlak, hanem egy észrevételt szeretnék megosztani veled, és az olvasóiddal, bízva benne, hogy segít majd valakin. Közzétetted a fenti üzenetet, viszont nem kínálsz választ, javaslatot, megoldást az olvasónak. Ily módon önzetlen szolgálatot tettél az üzenet szerzőjének az által, hogy a levelét terjesztetted, mely alapjában véve fokozza az emberekben a félelmet, a rettegést. Kedves olvasó! Van megoldás. De csak az után alkalmazható, miután rálépsz az önismeret útjára, miután megértetted, hogy azáltal tehetik meg mindezt veled, hogy te az anyag rabja vagy. Ha megérted, hogy több vagy mint anyag, ha megkeresed a szellemi forrásod, ha újra szoros kapcsolatba kerülsz vele, az anyag urai többé nem uralkodhatnak fölötted.Ha tovább süllyedsz a materiális világban a börtönöd falait vastagítod! A krisztusi lét mély megértése, megélése emelhet ki téged ebből a csapdából. Ne érts félre! NEM azt szuggerálom, hogy járj gyülekezetbe, légy vallásos, kövesd Jézust. NEM!!! Ellenkezőleg: LÉTESÍTS SZEMÉLYES KAPCSOLATOT A FORRÁSODDAL, MELYBŐL SZÁRMAZOL. Nem egy bizonyos Krisztust kell követned, hanem NEKED KELL KRISZTUSSÁ VÁLNOD, hogy a materiális világ vezetői többé ne űzhessenek gúnyt belőled. Ez az egyetlen kivezető út a rabságból. Szeretettel, egy Szabad Gondolat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hat ezt a krisztussa valast meg hogyan képzeled el "szabadgondolat"? Tudod te egyaltalan,hogy a Krisztus szonak mi a jelentése...hogy az mit foglal magaba? Ahogy elnézem a fenti ajanlatodat,(miszerint:"neked kell Krisztussa valnod") abbol azt latom,hogy még sejtésed sincs rola.Eloszor is:a görög "Krisztosz" szo "Felkent"-et jelent es a héber-> Messias szo forditasa.Eredetileg tehat cim volt,az Ujszövetségben azonban mar tulajdonnévként hasznalatos("Jézus Krisztus").Végso egyértelmuségét és teljes jelentéstartalmat csak Jézus halala es feltamadasa utan es alapjan nyerte el.Felkentnek lenni pedig azt jelenti,amit errol az Ur Jezus mond a Lukacs evangéliuma 4:18-ban:"Az Urnak (Istennek) Lelke van én rajtam,mivelhogy FELKENT engem,hogy a szegenyeknek az evangéliumot hirdessem,elküldött,hogy a töredelmes szivueket meggyogyitsam,hogy a foglyoknak szabadulast hirdessek es a vakok szemeinek megnyitasat,hogy szabadon bocsassam (az O halala es feltamadasa altal) a lesujtottakat.Hogy hirdessem az Urnak kedves esztendejét" (A "kedves esztendo" itt, a Gonosztol es a gonoszoktol valo végleges,igy örökké tarto szabadulast jelenti).
      Krisztus tehat nem lehet mas,mint kizarolag es egyedül csakis Isten Fia,a vilag Megvaltoja.Ezek utan teljes képtelenség (olyanrol még csak képzelodni is),hogy a megvaltasra szorulo bunos ember Krisztussa valhat.
      Es igen is,aki szabadda akar lenni,annak Krisztus követojévé kell lennie."A sokasagot pedig (Jezus) az o tanitvanyaival egyutt magahoz szolitvan,monda nékik:Ha valaki en utanam akar jönni,tagadja meg magat (önmagunktol valo szabadda valas) es vegye fel az o keresztjét (a Krisztusért vallalt üldöztetések elszenvedését) es kövessen engem"(Mark evang.8:34).
      Ezt irod:" LÉTESÍTS SZEMÉLYES KAPCSOLATOT A FORRÁSODDAL, MELYBŐL SZÁRMAZOL".Istennel csakis kizarolag Jezuson keresztül lehet kapcsolatot létesiteni:"Monda néki Jézus:"En vagyok az ut az igazsag es az élet;senki sem mehet az Atyahoz,hanemha én altalam"(Janos evang.14:6).Jézus e szavai azt jelentik,hogy az az ember,aki nem fogadta el az Ur Jézust uranak es megvaltojanak,az még szolni sem szolhat Istenhez,mert nem hallgattatik meg.
      Amikor az emberek arrol abrandoznak,hogy ilyen-olyan összefogassal (akarmennyien legyenek is)ellene mennek az elitnek,azok ilyenkor szét röhögik magukat,mivel tudjak,hogy az o uruk a Satan,sokkal-sokkal hatalmasabb,mint az emberek közül barki is,még ha oriasi tömeget alkotnak is.Az elit,a Satantol kapja az utasitasokat,es azt a minden gonoszsaggal telt démonikus erot,ami az emberiseg tönkretételéhez es elpusztitasahoz szükséges.Satannnak kezdettol fogva (amiota Adamot és Evat megkisértette) az az egyetlen celja,hogy Isten teremtményeit megsemmisitse,ehhez pedig az elitet hasznalja eszközül,akik (vagy inkabb amik) nem emberek,hanem gonosz hibrid lények.(Ezeket nevezi David Icke gyikembereknek.)
      Ezért okosabban tennék az emberek,ha nyugton maradnanak,es ugy varnanak az Ur Jezus szabaditasara,mert egy ilyen hatalmast (a Satant) csak egy nala hatalmasabb tud legyozni. Na persze,az igazsaghoz hozzatartozik,hogy aki Jézus ellen van,nem hiszi,hogy o a Teremto Isten Fia es a vilag Megvaltoja (Krisztusa), - sot,gyüloli es tagadja ot -,az "automatikusan" a Satan szolgaja,igy azok is a Satannal egyutt mennek (majdan)a süllyesztobe.

      Isten kegyelme legyen veled,

      Ria.

      Törlés
    2. hidd el ria, szabadgondolatnak igaza van...nincs sok értelme túlrészletezni amit írtál, de kb. kimeríti a materalizmus fogalmát. a teremtő benned van, illetve benne vagy mert szeretnéd megismerni a teremtést, hiszen ezért tapasztalsz, reinkarnálódsz...:)

      Törlés
    3. "kimeríti a materalizmus fogalmát"

      na ne mondd! és miben?

      "a teremtő benned van, illetve benne vagy"

      most bennem van, vagy én vagyok benne? az, hogy szeretném megismerni (vagy Ria szeretné megismerni) a teremtést, abból nem következik, hogy Isten bennem lenne, de még az sem, hogy én Istenben lennék.

      felejtsük már el ezt az újgnoszticizmust... Isten egy más minőség - pusztán magamban keresni olyan, mintha zokniban kutatni minden ruhásszekrény lényegét (sőt, még olyanabb, mert mind a ruhásszekrény, mind a zokni pusztán anyagi minőség).

      Törlés
    4. Hat,képzeld Frankpfi,nem hiszem el,hogy "szabadgondolat"-nak igaza van,mivel keptelen az az allitas,hogy egy ember Krisztussa lehet.De ha te is ezt tartod igaznak,akkor kérdezném:hol vannak ezek a krisztusok? Ha vannak,miert nem latok vagy latunk belolük egyet sem itt a földön? - évezredekre visszamenoen sem hallotam arrol,hogy lettek volna.
      A Teremto pedig annyiban van bennem,hogy az O életének lehelletét adta,igy lettem (mint mindenki mas is) élo lélekké.
      Egyébirant,ha Isten benne élne az emberben,akkor az ember - ugyanugy,mint Isten - mindenhato mindenttudo es bun nélkül valo volna,tovabba,képes volna embert es mindenféle élolényt teremteni.Marpedig ez nem igy van.
      Istennek nincs kezdete,es nincs vége,O örökkévalo.Az ember pedig véges lény,telve bunnel es mindenféle gyengeseggel es gyarlosaggal.
      Azt pedig - Jeromossal együtt - én sem értem,hogy miben meritettem ki,a materializmus fogalmat.

      Törlés
    5. Nem a Krisztus szó volt a lényeg Szabadgondolat mondanivalójában, nekem nagyon szimpatikus volt amit leírt.
      Viszont teremtők vagyunk. Pont. Ezt senki sem tagadhatja, mert nap nap után teremtünk. Talán csak apró dolgokat, mint egy szép rajz, vagy egy finom vacsora. De ugyanígy teremtette meg először elméjében, majd a valóságban Gustave Eiffel az Eiffel tornyot.
      El akarják hitetni velünk, ahogy a levél is ezt a célt szolgálja, hogy gyengék vagyunk, és képtelenek arra, hogy javítsunk a világon magunk körül. Ez nem igaz, mindannyian teremtők vagyunk, és mindannyian képesek arra, hogy befolyást gyakoroljunk a világra magunk körül. Mindenkinek a személyes döntése, hogy ezt hogy és miként teszi, de felelősségünk, ha azt akarjuk, hogy a dolgok javuljanak, mert maguktól nem fognak.
      Apró lépésekben kell haladnunk, mert nem tudjuk mi lehetne a megoldás.
      Amit megtehetünk, és amivel szerintem kezdeni kell:
      Önmagunk fejlesztése. Kezdve a félelmeink és függőségeink legyőzésével. Ha ezen már túl vagyunk, kevés dolog van, amivel kézben tarthatnak minket. Persze könnyebb ezt mondani, mint csinálni és a legtöbb embernek egy élet munkája, de ha ezért nem éri meg dolgozni, akkor semmiért.
      Visszatérve az elejéhez, nagyon egyetértek szabadgondolattal abban, hogy ez így önmagában csak félelmet szül, és nem nyújt megoldást. Én egy-egy ilyen cikk elolvasása utána sokszor órákra kiütöm magam, mert úgy el vagyok keseredve az emberiség helyzetén. Kérném én is a szerkesztőt, hogy lehetőleg legyen valami pozitív üzenete is a cikknek, hiába ébresztés a cél, ha nem tudok vele utána mit kezdeni.

      Törlés
    6. kicsit el kanyarodtatok a témától!!Nem gondoljátok?

      Törlés
  5. nem teljesen reménytelen a helyzet

    1.) a leggazdagabb emberek sem gondolkodnak egyformán a világ a dolgairól

    2.) mindig lehet példákat látni arra hogy a szuperhatalmasoknak beint egy-egy ország, valamilyen témában, sikeresen

    3.) ha jól tudom még mindig meghalnak a leggazdagabbak is 100-120 év után, ameddig nem tudnak örökké élni addig mindig van esély

    VálaszTörlés
  6. Van megoldás erre a problémára ami nem más mint az összetartás. Gondoljunk csak bele, 13 család tartja a markában kb 7 milliárd ember életét! Oké megvannak a módszereik és képesek bármikor előidézni éhínséget,járványt és időjárás változást,de az ember leleményes fajta és minél többen vagyunk ebben a mozgalomban annál jobban tudunk egymáson segíteni :) Na meg ennyien simán fel tudjuk magunkat találni legyen szó akár élelmiszerhiányról vagy ehhez hasonlóról. Ők az úgynevezett "megvilágosodottak" akik tudják azt amit mi nem. Nos ez így van,de azt kell mondjam valamit elfelejtenek: hogy ők is csak hús-vér emberek :D Hiába a hadsereg és az a sok tömegpusztító fegyver.Sok esélyük van a győzelemre hisz az új világrendet nem ma kezdték el felépíteni ráadásul ezek a tagok roppant intelligens emberek lévén zsidókról beszélünk. Tehát ha le is igáznak minket és bejön amit akarnak még akkor sem lesz sikeres a vállalkozásuk mert egyszer úgy is fellázad a nép és képes lesz ledönteni ezeket a tetveket a trónjukról! Mellesleg tudom,hogy jelen pillanatban is figyelik ezt a kommentet,de nem baj jól nézzék csak meg ezt a hozzáállást mert ehhez hasonlóval még találkozni fognak a jövőben még ha azt ők uralják akkor is. Szabadok leszünk még ha ehhez akár 100 évnek is kell eltelnie!!! A világ folyton változik és egyik elnyomó sem képes örökké pusztítani ahogy erre már a történelemben is volt példa.

    VálaszTörlés
  7. Ha majd a pokol legmélyebb bugyraiba kerülnek, semmire sem mennek a hajdan volt hatalmukkal. Az örök kárhozat lesz az osztályrészük. Minket neveznek ostobának, de az az igazán ostoba aki életét azzal tölti hogy a hatalmat és a pénzt hajkurássza, alávetve emberi mivoltát, ezzel feldühítve Istent. Ő előtte nem fog számítani, hogy mekkora hatalmad volt a földön (már amennyiben hatalomnak lehet nevezni azt amit ezek az őrültek annak hisznek)egyedül az fog számítani úgy éltél-e ahogyan az a Teremtő számára kedves-e.
    Úgy hogy én nem félek tőlük, inkább szánom őket tudatlanságuk miatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek.....Igazad van,remélem,hogy úgy lesz ahogy mondod,hogy pokolra kerülnek,mert az ilyenek oda valók.

      Törlés
  8. Ezt a szöveget nyilvánvalóan nem egy beavatott írta, hanem valaki a véleményét úgy fejtette ki, hogy egy beavatott szemszögébe bújt, hogy így legyen hatásosabb.

    Szeretnék kérdezni valamit. Ha hollywood az agymosást szolgálja, akkor magyarázza már el nekem valaki, hogy miért van az, hogy onnan kerül ki a legtöbb happy end + gyerekkorom óta azt kondícionálja belénk, hogy a maroknyi kisebbség képes felvenni a harcot az elnyomó hatalommal szemben és képes azt legyőzni. Szerintem a legtöbb ember, ha eljön az ideje inkább lesz a filmek hatására Luke Skywalker, mint birodalmi rohamosztagos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól megnézed a Star Wars-t akkor rájössz,hogy a 2.VH-t ábrázolja, Vader-ék a németek, és Luke-ék a szövetségesek...szóval, nem jó irányba gondolkodsz. Ez egy fordított pszichés dolog. A filmben a jók győzték le az elnyomókat,de Lucas nem ezt akarta ábrázolni. Ugye Luke azért nem halt meg,mert a "gonoszok" közül Vader segített neki,aki megölte az uralkodót. A németeket is úgy győzték le,hogy elárulták a Führer-t.
      Azaz 1 lehetőségünk van,ha születik közülük valaki,aki szembeszáll az Elittel. Tegyük fel,születik egy LÉLEKKEL rendelkező rothschild,vagy rokkefeller, aki meglátja az apja,családja,rokonai gonoszságait és terveit...és szembeszáll. Bár valószínű,hogy baleset érné az ilyet,még,ha vérrokon akkor is.

      Törlés
    2. Nem a kérdésre válaszoltál. Én arra lennék kíváncsi, hogy miért van az, hogy az egyik legnagyobb hollywoodi klisé azt tuszakolja az emberek fejébe, hogy az elnyomó hatalmat a tisztalelkű "jók" legyőzik végül? Ez engem konkrétan gyerekkorom óta pozitívan érint és bátran összefogok másokkal egy jobb ügy érdekében, még akkor is ha ezáltal egy kisebbséghez csatlakozom.

      A Star Wars nekem azt üzente, hogy a lázadók maréknyi csapta legyőzte a galaktikus birodalmat, holott sok esélyük nem volt... kész, ennyi. Pozitív. Attól függően, hogy te miket képzelsz bele, az emberek nagy részének azt fogja jelenteni, amit nekem.

      Miért nem gyárt hollywood olyan filmeket, amiben lázadók kis csapata ellenszegül a birodalomnak, majd a végére kiderül, hogy a birodalom vezetése csak jót akar és a főszereplők rájönnek, hogy az őket lázító eszmék az igazán veszélyesek? Na ez lenne az igazán jó agymosás. Lehet el is küldöm az ötletem nekik :)

      Törlés
    3. Sehol sem említettem,hogy agymosás. Azt mondtam,hogy a 2.VH-ról szól. Lucas és Spielberg is zsidók.(ez most nem rosszból mondom). Van néhány link,ami bizonyíték rá,de mivel van jó néhány,nem emelnék ki 1-et sem. A németek sisak formájából alakították ki Vader sisakját.
      Mellesleg nagy Star Wars fan vagyok,minden részt láttam már vagy 10x, ezért is kutattam utána régebben. Nem képzelek bele semmit, minden jó lelkü ember a Jedik oldalán áll. :)

      Törlés
    4. Tisztelt G Petya. Azért van HappyEnd a filmek, könyvek, képregények stb. végén mert az Egyesült Államokban törvény irja elö, hogy a gonosz a történet végén nem gyözhet ill. ha mégis akkor jellemváltozáson kell átesnie. lásd Darth Vader.
      Tisztelettel.
      vonatkozó törvény az ifjuságvédelem alatti résznél.

      Törlés
    5. Ezért bugyuták a hálivúdifilmek.

      Törlés
    6. Akkor elmondom a poént. Az a lényege az egésznek hogy nem akarsz uralkodó "Darth Vader" lenni csak egy "csicska Skywalker". A lényeg az hogy az embereknek odaadták a vallásoknak nevezett szart és hitet, ami nem jó semmire. A vallások azt nyomják az emberekbe hogy legyenek rabszolgák, mert majd a mennyben jó lesz nekik. Ez egy hazugság. Ők pedig sátánisták, és tudatosan a hatalomra törekednek. Hozzáállás kérdése, és hiába lesz valaki lázadó típus mert nem a valós hatalom ellen fog lázadni, hanem a "gonosz terroristák" ellen. Mindig kreálnak egy ellenségképet.

      Törlés
    7. És miért nem lesz jó a menyben? Vagy azt akarod mondani, hogy nem is létezik? Beérem egy igen vagy egy nem válasszal is. Előre is köszi.

      Törlés
    8. A Star Wars témához: A negatív üzenet a megoldás abszurditásába van kódolva. Egy gyenge védelmi rendszerrel védett egylövéses sebezhetőségi pont sikeres eltalálása miatt robbant fel a halálcsillag. (A Mátrix robotvárosának védvonala az már igen. Ott meg Neo hatalma volt irreális.) Tehát: A happy end gyakran irreális gyengeségeken múlik a rosszak egyébként reális érzést keltő elsöprő túlerejével szemben. Láttál már durván védett katonai objektumot? Igen. Reális volt igen. Te beülnél abba a kis x szárnyúba megostromolni a halálcsillag egylövéses végbelét, hátha felrobban? Ha fel tudnád emelni a követ az akaratoddal, akkor talán... Mert az viszont nem reális. Így kell az eleve kudarcra ítéltséget betanítani.

      Törlés
    9. Hogy írjak valami jót is a megoldásról, ami a fentebbi negatív mintázat ellentéte. Íme: A gonoszok látszólagos óriási hatalmáról egyszeriben kiderül, hogy egy sokkal nagyobb pozitív erő egy lehelettel elsöpri. Ez a pozitív erő nem valami szuperképesség, hanem egy átlagos ember számára is beláthatóan reális valami, amit utána a saját életében meg is valósít, miután értesült róla, hogyan működik.
      Lehetne gyűjteni lelkesítő példákat az ilyen típusú megoldásokra. A lelkesítő példák a lélekölő fenyegetésekhez képest szerintem is jobban mutatnának ezen az oldalon.

      Törlés
    10. Egy példával előrukkolok: Pay it forward (A jövő kezdete) c. film. Ez tartalmazza a fenti pozitív modellt. 3 jó cselekedet, amiért cserébe 3 jó cselekedettel fizetsz. Hálózatosan terjedő pozitív realitás. Mindenki ránézésre tudja, hogy megvalósítható. Hazamehet és elkezdheti csinálni. Persze a lényegi változásokhoz talán több kell. De az iránya már ennek is jó.

      Gyűjtsetek még ide hasonlókat!

      Üdv:
      Dániel

      Törlés
  9. @infactio

    http://www.youtube.com/playlist?list=PL28E4CC224856E9E5

    VálaszTörlés
  10. Csak minden második embernek kéne összefogni a földön és már mehetnénk is!ledönteni az élet elrontóit!csak az a szomoru h igenis ostoba az emberiség többsége mert az ilyen dolgokra nem figyelnek!!! :/

    VálaszTörlés
  11. Kedves olvasók és válaszolók!
    Megdöbbenve olvasom az írásaitokat, én is "felébredtem" ahogyan ti is, de én nem erre ébredtem fel, hogy valaki ellen összetartsunk, akkor amit nagyszüleink és szüleink tanítottak kárba vész. Az tökéletes dolog, hogy szorgalmazzátok az összetartást, de sajnos ti anyagi szinten szorgalmazzátok ezt(kivételek vannak pl. az előttem szóló). A Földön mindig is lesznek szegények és gazdagok, csak a csavar ott van, hogy a félelemkeltés erejével mindenki nagy összefogást akar.
    Ezen a Földön SOHASEM lesz béke ezt tudnotok kell.
    Szabadgondolot írása pedig egyszerűen felháborító! Krisztusi tudatot akartok? Akkor lehettek guruk a pogány Indiában, ott szeretettel fogadnak titeket, de kérem szépen Magyarország, ha hiszitek, ha nem nagyon is összetart. A mi hitünk a kereszténység!
    Minket erre neveltek, hogy szeressük egymást. Ez miért is baj? Miért baj, hogy egymáson akarunk segíteni és nem pedig önmagunkban keresni a boldogságot. Persze, hogy nem harcol az ember, mert nincs ki ellen. Ezek az irányító egyének pedig sosem fognak előttünk mutatkozni, mint a politikusok. A politikusok ellen kár harcolni, mivel ők csak bábok. Több ilyen ember kéne, mint x Muad'dib!
    Olvassátok el x Muad'dib üzenetét, és kiderül, hogy ő Istentől kéri a segítséget és nem más embertársától várja el, hogy harcoljon.
    Ti békét akartok, említettem már, meg is fogjátok hamarosan kapni! Teljes világbékét akarnak elérni félelemkeltéssel. Utána kiderül ugyanis ki az igazi nagybetűs Irányító az anyagi világban. Nem a Krisztusi tudat higgyétek el. Ha a Krisztusi tudat irányítana mindenkit, akkor már rég nem lenne a Földre szükség.
    Akik várják a béke emberét, sajnos nagyot fognak csalódni!
    Biztos itt több fiatal van itt, ahogyan én is, de kérdezzetek meg öregebb embereket, ahogyan én teszem. Nem volt se levitációs képességük nagyanyáinknak, se krisztusi tudatuk, még is szalonnán és hagymán máig élnek akár 95 évesen is!
    Na az az igazi tudás, az öregeké!
    Én amikor ide írok mostanság erre az oldalra szeretetből, engem viszont keresztény hitem miatt manipulált embernek néznek. Már bocsássatok meg, de a szeretet a jóságot tanítja! Ha felásom a kertet, hittel ásom fel, hogy a későbbiekben szép termésem legyen. Ha megmetszem a szőlőt, öröm látni, hogy később nagy édes szőlők lesznek.
    A mostani világ nem értékel semmit, csak az anyagot, 2012. december 21.-én beléptünk az Anyag ócska kis korszakába, ahogyan ezt a fő Irányító elhitette az emberekkel.
    A mostani Földet úgy kell elfogadni, ahogy van, a rosszak úgy is megbűnhődnek a meleg tavacskában, de aki viszont jó volt életében azt nagy meglepetés várja haláli utáni életében. Mi itt a Földön halálra vagyunk ítélve! A halált, halálra szánt ember nem tudja elkerülni, de ha meghaltunk akkor fogunk csak igazán élni!
    Tartások szem előtt, hogy ha rettenetesen nagy béke van mi a következménye: 2 világháború már megtörtént, az első világháború előtt akkora béke volt a Földön, hogy alig volt szegény ember, ha hiszitek, ha nem. A második világháború előtt szint úgy.
    Tönkretette az embereket lelkileg és testileg a Sátán.
    Nem kell itt 13 irányítót keresni, mert ezek kitalációk, az a 13 fő ember is csak báb, miért nem értitek meg? Nem földi lény segítségével omladozik a világ, ez így volt elrendelve. Kérlek benneteket, mondjatok el egy imát mindenkiért (főleg a gonoszakért) higgyetek és gondolkozzatok, meglátjátok akkor meglátjátok jutalmatokat, de nem a Földön.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nincs olyan hogy "felébredés" "megvilágosodás", folyamatok vannak, lépések, több információ, több tapasztalat

      Törlés
    2. bűnözőket és aljas gyilkosokat is szeretsz? bűnözőkkel és aljas gyilkosokkal is összeakarsz fogni? nagyon rossz úton jársz, ilyen felfogással gyakorlatilag a gonoszt szolgálod

      Törlés
    3. Miért Jézus azt mondta a bűnözőknek, hogy menjetek a csába?
      Te milyen joggal döntöd el, hogy ki a bűnöző és ki nem?
      Igen minden bizonnyal a gonoszt szolgálom, mert szeretettel vagyok a bűnösök iránt. Csaba Barát, de biztos, hogy Jézus jobboldalán kapsz majd trónt bűntelen életed miatt, legyen úgy, nem sajnálnám tőled!

      Törlés
    4. a parazitákat ki kell nyírni, különben a normális emberek tönkre mennek, mint ahogyan a szervezet is elpusztítja a káros behatolókat, aki ennyire alap dolgot nem tud felfogni az rendkívül alacsony szinten van

      ha az embereknek az jön le a bibliából hogy támogassuk a parazitákat, akkor a bibliát is el kell pusztítani örökre

      Törlés
    5. Nincs igaz ember egy sem! Normálisnak ki mondható szerinted?
      Szóval, ha egy átlag "normális" ember megcsalja az asszonyt, akkor őt ki kell nyírni szerinted. Ha valaki véletlenül elüt egy kerékpárost azt ki kell nyírni szerinted. Ha van egy könyv amiben az van, hogy szeress mindenkit azt is ki kell nyírni szerinted. Ha a sólyom megeszik egy ökörszemet azt is ki kell nyírni szerinted. Tényleg te pozitívan gondolkodsz:D Csak ezt a gondolkodásmódot, 50 évvel ezelőtt a kommunizmusban hirdették, hogy ki kell nyírni mindenkit, aki a "normatívák" ellen van.
      Támogatjuk a parazitákat, mert nincs mit tenni ellenük. Ha pedig tenni akarsz ellene menj be a parlamentbe és áldozd fel magad a közjó normális népéért:D

      Törlés
    6. De mivel én itt élek a földön, itt is szeretnék emberül, boldogan, igazságban élni. Ez a vágyam csak akkor valósulhat meg, ha teszek is érte valamit. Pl.harcolok a földi nyomorúság, és minden emberi szenvedések okozói ellen. Békét és szeretetet akarok a földön.

      Törlés
    7. Köszönöm János Sáska, a fenti cikknél már csak a habzó szájú viták csinálnak ki jobban! Szeretetet és békét a földre!

      Törlés
  12. Úgy olvastam,mintha egy scifi lenne...és remélem annyi valóság alapja van,mint a HP-nak,de még annyi se legyen!
    Nem az a szörnyű,hogy már nem is titkolják,hanem az,hogy ez a valóság! Ha csak a fele igaz, akkor már kurva nagy a gond.
    És a poén az,hogy aki ezt kitalálta, vagy leírta...az én gondolataimat pontosan kitalálta. Azért fogtam bele az állattenyésztésbe és a növénytermesztésbe,hogy elkerüljem az éhenhalást,ha netalán tán mégis bekövetkezne az,amiről itt évek óta megy a vita. Ez borzasztó,de az még inkább, hogy mennyi ember van,aki ennek a 0,00000001%-át sem sejti.
    Hihetetlen,hogy ezek emberek. Inkább a lélektelen sátán jut róla eszembe.
    Remélem kihalnak és talán születik valamelyiknek egy lélekkel rendelkező utódja,aki szembe megy velük és belülről rohasztja szét ezt a gépezetet. Csak egy belső ember állíthatja meg őket.
    Ha valakinek ezt elküldeném,vagy elmesélném. 2 dolog történne: vagy kiröhögne,hogy ez CON-TEO,vagy kiröhögne,de legbelül eluralkodna rajta a félelem,hogy talán mégis igaz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem van megoldás: Az őseink tana, ami Isteni ihletből íródott... Nincs köze valláshoz. Vannak léteznek azok az emberek, akik hordozzák magukban eme tudást,/értéknek nevezném/ mert teljesen az egész nem íródott meg, hogy ne tudják elpusztítani, elrejteni, elégetni...stb. A minden népek tana, ami minden népek megmentője. Ezek az emberek magukban hordozzák a megoldást, a tudást, a valós értéket. Mindegy minek nevezzük őket, bölcseknek, tudósoknak, varázslóknak... legyen ahogy a mai kornak tetszik... Mert nem ez a lényeg. Akik ezt felismerhetik, követhetik és boldogulhatnak, lehetnek boldogok, 3 dolgot kell elsajátítaniuk: Szeretet, Megértés, Elfogadás. Ez a három, ha egyben van és őszintén mélyről.. nem csak beszélgetés szinten, azok tudják meglátni, azokat az embereket, akik eme értéket hordozzák magukban. Bennük a megoldás!

      Törlés
  13. Pont azt írja, hogy felkészítenek az erőszakra....hát bármi jőn ha egy rendőr vagy valami hatalmi szervezet embere ártó szándékkal bejön a területünkre gondolkodás nélkül megölöm...és soha nem találják meg....et garantálom.....

    VálaszTörlés
  14. Mit is lehetne erre még mondani?
    Legelébb. Ez megint magosra emelte a olvasókban a morálot.
    Első olvasatra.
    Bizony.

    Némi agyalás után azonban ismétcsak felmerül bennem az a kérdés, hogyhát... mirefel ez a fene nagy melldöngetés sunnyogós bácsiéknál? Értem én, hogy hatalom, meg irányítás, meg zavarkeltés, meg... Mer' remek, hogy mindent összeharácsolnak, s mindenkit ügyesen beidomítanak idővel. De aztán mégis hogyan tovább?
    Depersze... én csak egy kis muslinca vagyok, oszt nem is bírom ésszel követni ezt a egészet. Meg nem is igazán érdekel.
    Igaz ugyan, a népeket meg lehet szorítani egy darabig, ilyen mindenféle kiokoskodott törvényekkel, meg gazdaságos válságokkal. Ám ezek is csak eszközök, amik egy ideig működnek.
    Valamint érdekes elgondolást vet fel az is, hogyhát ha a általuk kitanált és bevezetett szabályokat saját maguk is csak nagy ritkán tarják be, akkor mégis ki akadályozza maj' meg azon muslincákat, akik szintén eme eszközhöz nyúlnak? S mégis hogyan? Leöldöklik őket - némi idő után? S ezzel mit is érnek el? Példát statuálnak? S ha sokszor köll? Aztán eccercsak azon veszik észre magukat, hogy mehetnek fődet túrni, hogy legyen mit a anyagi testüknek adni, elkerülendő elromoljon, mer' mán nem lesz senki aki szoligálja őket, meg nyalogassa a talpukat?

    Szóval, lehet még mindég tudatlan vagyok, meg csipás a szemecském, de én sehogyansem látom ebben a logikát.

    VálaszTörlés
  15. Az a baj Buddha, hogy hiába a szép képekkel megszerkesztett írás, ha az ilyen "ébresztő" írások csak tovább mélyítik a háttérhatalom saját magára kivetített legyőzhetetlenségi mítoszát.

    Az évtizedes körlevél közzétételének időzítése is érdekes, főleg most, hogy már igazából ezek az erők elszalasztották a lehetőségüket a totál kontroll elérésére. Buddha ébredj! Már nem ezeknek fúj a szél! Érezned kell...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj Mazsola!
      Buddha szerkesztő úr most nagyon is ébren van!
      Én érzek valamit néha, ahogyan itt sokan mások is. Például érzek illatokat meg különféle szagokat.
      A szél ugyanúgy fúj felénk, jelen pillanatban elég hűvös szél.
      Hűvös és egyre hűvösebb. Nemsokára olyannyira hideg lesz a szél, hogy az embereknek nem lesz elég, a vastag takaró a felmelegedésre.
      Az időzítés tökéletes! Buddha szerkesztő felnyitja a szemeteket a gonosz hatalmára.
      Nem tudom Mazsola számodra mi is pontosan a baj? Az, hogy nem békét hirdet mindenki meg aranykort, ahogyan azt te hirdeted?
      Én is joggal mondom neked: Mazsola ébredj! Érezned kell, hogy nem a jóknak kedvez a hűvös keleties szél, de jó irányba tereli az embereket(Hála Istennek).

      Ezenkívül egy cikket tanulmányoztam oldalamon, szeretném ha megnéznétek kis időtökben, amit nem 12 óra munkával töltöttetek:D
      http://korunktortenesei.blogspot.hu/
      Obamát boncolgatom egy kicsit, érdemes végigolvasnotok, hiszen az igazságtól nem állhat távol cikkem.

      Törlés
  16. Kedves hozzászólók! Sajnos, amiket bemutatnak a hollywoodi filmek, bármennyire is lelkesítő gondolatok, a hétköznapi valóságban nincs lenyomatuk, valahol a fantázia és a sci-fi síkján maradnak. És ha jól megfigyeljük, sok esetben az olyan szavak mögött is, mint jóság, szeretet, összefogás, összetartás a gonoszság, az álnok manipuláció bújik meg. Más szóval: a legtöbb rosszat e földön mind a jóság nevében követték el. Ezért lenne fontos a szavakon és az anyagon túl látni. Az összetartás valóban egy hangzatos fogalom, kellemes a csengése, de ha nincs megértés, és tisztánlátás az összetartás csak materiális síkon történhet meg, ami magyarul azt jelenti, hogy gyertek fiúk, induljunk harcba, legyünk hősök! Ezt már oly sokszor megtettük, és a harc további harcokat szült, a hazugságok meg további hazugságokat. És itt állunk megint "kiszolgáltatottan" tudatlanul az összeomlás küszöbén és várjuk a felmentősereget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. harc nélkül nem létezik béke, harc nélkül minden vagyonodat folyamatosan elveszik, esetleg annyit meghagynak hogy értelmetlenül kemény gürizéssel életben maradhass, harc nélkül millió más dolog sem létezik, aki ezt nem hajlandó elfogadni az biztosan vesztet

      Törlés
  17. Semmi sem tart örökké. Így a negatív erő is megsemmisül.Minden körforgásban van.

    VálaszTörlés
  18. Mondjuk azért kíváncsi lennék, hogy miután mindenkit szolgaként tartanak, meddig tűrik meg az emberek. És miután fellázadtak és megölték mindet, kifogja eltartani az Elitet?? Miért nem jó nekik így? Élni és élni hagyni...ezt a törvényt kéne alkalmazni,nem?! Így is szolgálják őket elég sokan,gazdagok, megvehetnek bármi, megtehetnek bármit, mi a f..sz kell még nekik? Én a helyükben lennék, már ezzel is bőven meglennék elégedve. Van X Trillió dollárom, én vagyok a Földön az egyik leggazdagabb, akkor mit érdekel engem más? Vagy ezek perverzek? Örülnek, ha élet és halál, illetve szabadság és rabszolgaság felett dönthetnek? Hatalommániás állatok.

    Mellesleg mintha azt olvastam volna,hogy bármikor megszüntethetik a pénzt. De hát akkor nekik sem lesz? Vagyis nem köztünk különbség! Vagy magának újra beírja majd a számítógépbe,hogy 1.000.000.000.000.000 (új pénz nem) oszt kész??...Nevetséges...vagy inkább siralmas!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre az jó példa hogy lehet Rockefeller irányítja az USÁT, de a saját testét nem (97 évesen alig tud járni). Persze lehet hogy ez csak illúzió, és valójában földönkívüliek.

      Törlés
  19. Kedves Buddha! Köszönjük az elkeseritő perspektivát ("mindenki maga döntse el, hogy mi a megoldás")! Azért tőled, mint a honlapot üzemeltető, sokatmondó nickkel rendelkező szellemi vezetőtől ennél sokkal többet várhatna el a honlapodra tévedő, ébredezgető átlagpolgár! Vagy talán a fő cél az, hogy az olvasót minél kilátástalanabb helyzetbe, akár betegséget is okozó stresszhelyzetbe hozza ez az információ?! Ha ez a cél, akkor ez már sokaknál teljesült... Népességcsökkentés CONTEO módszerrel :) Sebaj, én majd ideirom azt, amit Teneked kellett volna (megoldásként): "A halál semmiség,- írta Napóleon 1804-ben egy levelében – de legyőzetve élni annyi, mint mindennap meghalni." Szóval mindenki ehhez az idézethez tartsa magát, akárcsak életüket áldozó eleink, akikről ugyan minen ünnepnap megemlékezünk, de akik nagy valószinűséggel kiakadnának, ha látnák, hogyan kezeljük azt az örökséget, amiért ők annak idején életüket adták... Tehát ha ehhez az idézethet tartjuk magunkat, őseinkhez méltóan élünk és hozzájuk méltóan, szabadon halunk majd meg!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja inkább a halál mint az örök szolgaság és mivel senki sem akar meghalni ezert kemény harc lesz, már most is van

      Törlés
  20. Válaszok
    1. New Age BS! Csukd be a szemed és hallgasd úgy meg Alaje nevét (kell egy kis angol nyelv ismeret is), elég egyértelmű: "Greetings I'm a liar"....háháháháhá, jó mi? A new age-s időszakomba én is szerettem, hallgattam őt, Alaje-t, aki maga kérte a lelke Földre való reinkarnációját, hogy segíthessen az emberek spirituális fejlődésén. Meditációk, magas rezgés szint, a SZERETET a kulcsa mindennek, kundalini, galaktikus federáció, jó és gonosz földönkívüliek, bláblábláblá. És mind ez párosulva egy jóságos férfihanggal(angol nyelv, német akcentussal) meg az a megnyugtató new ages csingi-lingis zenével, pozitív jövőkép, stb. Bevallom egy rövid ideig én is bedőltem ennek az ördögi new age-nek.
      És tudjátok hol bukott el? Egyetlen 1 másodperces hibát követett(követtek)el az egyik videóban, amikor beszél a plejádok repülőeszközeiről és egy pillanatra bemutat egy TR-3B repülőgép videó éjszakai jelenetét is. Mondtam magamba(ez kb. 3 éve volt) "egy pillanat, itt valami nem stimmel, az a gép az amerikai Aurora titkos projekt eredménye és nem egy földönkívüli repülőeszköz, mi történik itt? Mondhatni, egy banális banán héj, de ennyi pont elég is volt a kijózanodáshoz. Vajon ki fizeti ennek fickónak a világ körüli útjait, amikor közös meditációkat szervezz a Bermudákon, angliai gabonakörökben, Görögországban, stb? Ha semmi mást nem, de ezt az egyet tényleg szeretném tudni. Nem akartam senkit sem megsérteni, csak elmondtam azt amit személyesen tapasztaltam és amit érzek ezzel a Alaje nevű imposztorral kapcsolatban. Azt mondom tartsátok nyitva szemeiteket és füleiteket.

      redneck

      Törlés
    2. Tisztelt Redneck!
      Ezt a plejádos, belső földes dolgot egy bizonyos katonatiszt írta le.
      "cikk"...Az áttörést aztán 1926-ban Richard E. Byrd admirális hozta meg. Ő volt az első ember, aki ekkor átrepült az Északi Sark felett. 1929-ben sikeresen átrepült a Déli Sark felett is. A hivatalos jelentés szerint Byrd nem talált bevezető nyílásokat egyik póluson sem (eredetileg nem is azt kereste), a naplója szerint az admirális azonban talált egy nyílást az Északi Sarkon. A feljegyzések szerint 5000 kilométernyire berepült a poláris nyíláson, belsejébe elképesztő felfedezőutat téve meg.

      Ezek a jó és rossz idegenek mind hazugság. Az idegenek nem léteznek, ez mind már feltalált technológia vagyis az ismeretlen repülő tárgyak, ahogy te is leírtad TR-3B repülőgép volt a videóban.
      Én is volt, hogy 2-3 napot pazaroltam el ezekre a videókra, hogy megnézzem őket.
      Kiderült számomra is, ahogyan számodra is, hogy ezek NWO-s és New Age-es hányadékok.
      Tudtad pl. hogy a buddhizmus és a hinduizmus amikor megalakultak, nem is tanították pl. a reinkarnációt, csak indiai és a kínai uralkodók terjesztették el, mivel akkora volt a szegénység, hogy a nép lázongott, és azzal biztosították a szegény kínaiakat, hogy következő életükben gazdagok lesznek, ha most szegények voltak, mivel a karma visszaadja nekik a pénzüket:D
      Csak sajnos vannak ilyen "hirtelenimádó" emberek akik azt mondják, hogy : Fú de jó, fú de szép, fú de szeretetteljes, tartsunk ki, játszunk a füvecskékkel kinn a rétecskén és beszélgessünk kristályocskákkal.
      A nyálas dolgok mindig is valami ocsmányságot takarnak, aki nyálas az mindig a legszemetebb. Sokszor tapasztaltam, hogy aki azt mondogatja, hogy "én mindig mindent jól csinálok" az égbekiáltót hazudik. Nekem is van olyan ismerősöm, aki szent családnak hívatja magát, aztán saját anyját kirabolja egy házért...
      Ez a vallás is a pénzről szól. A pénz hajt mindenkit.
      Ki finanszírozza? A közvetlen nép és az állam az elhülyítés érdekében.
      Gondoljatok bele, ha találkozna az emberiség pl. NAN CSAKA WAKA isten-aliennel aki azt mondja, hogy őt kell imádni, az emberiség 80% azt mondaná, hogy gyógyíts meg és téged imádunk, ahogyan ezt az anabaptisták is tették, a szabad vallásgyakorlás érdekében. Ha valamire azt mondja az állam, hogy szabad akkor az pont nem szabad:D Az összeesküvések is szabadok, mivel egyből kitudódik ki mire gondol. A facebookot a CIA és sok más ügynökségek előszeretettel használják, hogy embereket buktassanak meg, és börtönözzenek be.
      Most jelen pillanatban Szaniszló Ferenc urat sajnálom, akit elítéltek a világiak ártatlan viselkedéséért.:( Sajnálatos...

      Törlés
    3. Nincs itt semmiféle "New Age"-ről szó.
      Ezt a rögeszmés valláskövetők találták ki, mert sérti az egójukat, és a 30%os dogmákkal, és elferdítésekkel non plusz ultra hazugságokkal teli bibliájukat.
      Azt a bibliát amit torzítva, Jézust kihasználva, véresen gyarmatosították az egész világot! Például "pogány" indiánokat, vagy az őskeresztény magyarokat, és lényegében minden természeti népet akiknek valami köze volt valaha is a szakralitáshoz!



      Ami Alaje-t illeti, és a mondandóját,
      -és ez vonatkozik a többi pozitív fizikai kontaktára is pl.: Vitko Novi, Howard Menger, vagy George Adamski akit lejárattak rendesen nem véletlenül-
      nemhogy érdemes oda figyelni rá, hanem erősen ajánlott megérteni is abból amit mondakak mert közelebb állnak az igazsághoz, mint bármelyik vakbuzgó valláskövető,materialista,vagy "ezoterikus" megmondóember!


      Ami a new world oldert illeti itt ezen a földön gyakorlatilag mindenki felelős azért, hogy erősödik a maga módján, elég csak megnézni az átlag hétköznapokat, pitiánerek, hazugok, anyagiasok, önzők, irigyek, divatmajmolók, csalfák, érdekek, alkoholisták, drogfüggők, pornófüggők és arrogánsak az emberek.
      Hulladékon, és agyonhormonozott állati hullákon élnek, ("az vagy amit megszel")
      nem törődnek az egészségükkel, és a gyógyszermaffia játékszerei.
      Nagy kanállal puszilják be minden nap a fogkrémen és a mérgező műanyagpalackos ásványvizeken keresztül a manipulálásuk élsószámú eszközét is a szervetlen Fluoridot.

      És mindeközben még néhány ember még spirituálisnak vagy felébredettnek is hiszi magát.
      A vakbuzgó keresztények pedig mondják a magukét a részigazságaikkal együtt, de nem látják a fától az erdőt.

      Ami a világunk struktúráját, és illúzió rögeszméit illeti:
      http://www.spiritufo.ditro.hu/spiritualitas-es-a-tudomany/20-spiritualis-tudomanyos-cikkek/224-a-fenysebesseg-hatartalansag-az-emberi-szabadsag-kezdete

      Törlés
    4. Ami bennmaradt a bibliából visszaszületéssel reinkarnációval kapcsolatban:
      Magasan fejlett lények magasabb dimenzióban mér nem kell feltétlenül újjászületniük hosszú ideig élnek ameddig akarnak aztán dönthetnek úgy hogy a megtapasztalás újabb fokaira lépnek


      János 3. 6-8.

      6. "A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az."
      7. "Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek."
      8. "A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született."


      Máté 17. 10-13.

      10. "És megkérdezék őt az ő tanítványai, mondván: Miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?"
      11. "Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít;"
      12. "De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt, hanem azt mívelék vele, a mit akarának. Ezenképen az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük."
      13. "Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról szóla nékik."


      Egy nagyon jó írás ami körvonalazza miről is van szó.
      http://www.spiritufo.ditro.hu/a-lelek-kozmikus-utja/14-elet-az-elet-utan/40-mi-toertenik-a-lelekkel-a-halal-utan-i

      Törlés
    5. már megint az a fránya félinformációk

      "Szükség néktek újonnan születnetek."

      igen, Jézusban. szó sincs reinkarnációról.

      Mátét pedig csak egy kicsit köllene tovább olvasni és meg is lenne a megoldás... persze ahhoz a Bibliát kéne forgatni és nem spiritufót nézegetni.

      Törlés
    6. Én azt hallottam hogy a bibliát is átírták.

      Törlés
  21. Kezdem azt érezni a cikk és némely hozzászólás alapján, hogy pontosan az a cél, hogy féljünk és aggódjunk és utáljuk egymást!! Össze akarnak ugrasztani bennünket! És mi besétálunk a csapdába már megint? A Cabal fél az összeomlásától és minden erőt próbál bevetni, hogy alacsony, negatív szinten tartson minket!
    Mert akkor állunk meg a fejlődésben. De a fejlődést már nem lehet megállítani! Persze ha valaki mégis hátrafelé akar haladni, hát tegye, de ne kívánja másoktól hogy ők is ezt tegyék!!

    VálaszTörlés
  22. Teljesen eggyetértek galactic-al, és Sedhard Zsolt-al.
    Erről van szó.

    VálaszTörlés
  23. Ui.
    A kereszténység már jóval, Jézus előtt is létezett, gondoljatok csak Keresztelő szent Jánosra Aki magát Jézust is megkeresztelte..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ekkora butasagot meg hogy mondhatsz Tamas,hogy a keresztyénség mar joval Jézus elott létezett,amikor a keresztyénség azt jelenti,hogy Jézust követok? Azért mert keresztelo Janos vizbe meritette az embereket es Jézust,az nem jelenti azt,hogy keresztyén volt,mivel nem kapta még meg a Szent Szellem ajandékat,aki altal ujonnan született volna.
      Péter apostol (aki soh'sem volt papa) igy tanitott:"Bizonnyal tudja meg azért Izraelnek egész haza,hogy Urra es Krisztussa tette ot az Isten,azt a Jézust,akit ti megfeszitettetek.Ezeket pedig mikor hallottak,szivükben megkeseredének,es mondanak Péternek es a többi apostolnak:Mit cselekedjünk atyamfiai férfiak?
      Péter pedig monda nékik:Térjetek meg es keresztelkedjetek meg mindnyajan es veszitek a Szent Szellem ajandékat" Tehat:megtérés+megkeresztelkedés+Szent Szellem ajandéka,vagyis az ember betöltekezése Isten Szellemével,amit csak azutan kaphat meg egy ember,miutan megtért,vagyis elfogadta Jézus Krisztust Uranak es Megvaltojanak.Ez jelenti,keresztyénnek lenni.Ezért hogyan is lehetett volna keresztyénség,amikor Jézus még meg sem született emberi formajaban,a tanitasait nem is ismerték?

      Törlés
    2. Te beszélsz megállás nélkül "butaságot".
      A magyarok őskeresztények voltak, csak hogy tudjad!

      Jobban meg vagy vezetve a bibliával mint az aki reggeltől estig a szappanoperát nézi reklámblokkostul..!

      De veletek abszolút felesleges belemenni beszélgetésbe mert rögtön támadtok és kizárólag a bibliát veszitek alapul megkérdőjelezhetetlen 100%-os igazságnak.

      Óriásít tévedtek sajnos, de majd talán Ferenc Pápa felnyitja a szemeteket..ha az egyház eddigi vérengzése pedofiliája és nem nyitotta fel.

      Ha pedig HITGYÜLISEK vagytok, akkor végkép nem csodálkozom, izrael agymosott bábjai lettetek.

      Minden jót, isten áldjon!

      Törlés
    3. Hogyan lehettek a magyarok oskeresztyének,amikor Jezus,aki altal keresztyénekké lettek az emberek nem is élt a földön az O megszületése elotti idoben.Elolvastad figyelmesen,amit elozoleg irtam? Vagy egyszeruen nem is érted azt,mint ahogyan (ugy néz ki)azt sem érted,amit te magad bizonygatsz oly buzgon.
      Ferenc papa pedig,aki o maga a Hamis Proféta,inkabb elaltaltna,mint hogy felnyitna barki szemeit is.
      Szerencséd,hogy az utolso mondatodban ott all a "ha" szocska.

      Törlés
    4. Te tényleg ennyire nem érted,amit fent megirtam arrol,hogy mi a keresztyénség ,vagy csak minden aron kötözködni akarsz? Hogyan létezhetett keresztyénség (akar osi akar uj) addig,amig Jezus tanitasait (aki,es ami altal létrejött a keresztyénség) nem ismerték az emberek?
      A te magyar oskeresztyeneid ki vagy mi altal lettek keresztyénekké,ha nem azt a Bibliat olvastak,ami Istennek a népekhez szolo üzenetét tartalmazza,es éppen ezért 100%-ban abban talalhato meg az igazsag?

      Kösz, én mar megvagyok aldva Istentol,mint lathatod.

      Ria

      Törlés
    5. Kedves Ria, most pár ezer forintért föloldhatod magadban ezt a dilemmát:

      http://www.antikva.hu/onan/reszletek.jsp;jsessionid=1078ABEBCDC223F64A5C110D1CD0DD00?katalogusid=215313&affiliate=bongeszes

      (Igen, enyém a könyvesbolt; azért tukmálom. :))

      Törlés
    6. Ezt meg mibol szurted le Kereso,hogy én barmi felol is dilemmaban volnék?
      En egy pillanatig sem vitattam,hogy Jezus elott nem volt magyarsag,ezért nem is értem,hogy miert ajanlgatsz nekem könyveket e témaban.
      Amit én vitattam,az az,hogy a magyarok Jézus elott nem lehettek keresztyének,legfeljebb Isten hivok.De nem csak a magyarok,hanem mas nemzetbol valok sem lehettek azok,mert csak Krisztus utan lehetett barki is azza.
      En Tamas Morusznak erre a kijelentésére valaszoltam:"A kereszténység már jóval, Jézus előtt is létezett...".
      Egy ilyen egyszeru dolgot hogy nem lehet érteni? Vagy én nem fejezem ki magam elég vilagosan?

      Törlés
    7. Egyben röhejes és felháborító, ahogy rommá dogmatizált, önjelölt, de félművelt teológusokként baromságokról vitatkoztok, tökéletesen céltalanul.

      Ős- és ókereszténység létezett, hiszen "a kereszténység", mint megnevezés pusztán egy címke. Idővel persze, bizonyos csoportosulások, szekták, ha úgy tetszik, igyekeztek a szót kisajátítani, a nyilvánvaló logikai buktatóval mit sem törődve erősbíteni híveik meggyőződését, mi szerint csak és kizárólag az ő gyülekezetük az egyetlen igazi kereszténység, míg az összes többi csak vásári mutatvány. Tényleg nem észlelitek, hogy az efféle megosztottság (is) vezetett ahhoz, amiben ma élünk?
      Konrad Lorenznek igaza volt, az emberiség legnagyobb bűne a dogmatizálhatóság.

      Harcolni akartok a rendszer vagy a láthatatlan elit ellen? Hogyan?
      Keresitek kétségbe esve hitetek tárgyát? Egy újabb, vagy kora miatt hitelesnek tűnő bálványt?
      Senkinek nem jut eszébe, hogy egymásban kéne hinnünk? A tisztességben és abban, hogy másokért is felelősséggel tartozunk?

      Mi is történne az elittel, ha ez működne? A kezdeti áldozatok után egyszerűen nem volna apparátus, amely képes lenne kihúzni alólunk a földet, ha nem fizetjük az adót. Ehhez annyi kell, hogy ne egyénenként, csak a saját hasznunkat/túlélésünket keressük, ahogy arra a Nagytestvér kondícionál.
      Ez persze egy példa volt, a történet ennél nyilván bonyolultabb, de kérlek, legyetek már kicsit józanabbak és ne szegény Jézusról folytassatok parttalan vitát. Fókuszáljatok a megoldásra, hátha...

      Törlés
    8. A megoldas kizarolag csak Jézus Krisztus,aki "Az Ut az Igazsag és az Elet", minden ember szamara.

      Törlés
  24. Szegény nagyanyám mindig veszi a Story újságot, és az ezotéria részt nézi meg benne a legjobban:( Azt állította a Story, hogy a mennyország a Szíriusz bolygón van és a dogonok is onnan származnak.
    Gondolkodtam egy kicsit és rá kellett jönnöm, hogyan is lehet benne a Story újságban ez a rész amikor, régebben csak hírességekkel foglalkozott és a divatvilággal.
    Én itt magát az újságot veszem csak figyelembe, és arról alkotok véleményt.
    Egy nagyon híres magyarországi lap a sztory és milliónak veszik, ( az idősebbek minden héten várják, tapasztalatból mondom.)
    Redneck nagyon szépen bocsánatot is kért egyben kijelentéseiért és felnyitotta az emberek szemét, hogy figyeljenek!
    Zsolt pedig vakbuzgó keresztényeknek hív minket, hogy csak ugatnak, de a valóságban be lennének sz*rva.
    Hát kedves Zsolt, ha nekem azt mondaná valaki az elkövetkezendő pl. 30 évben, hogy istenként tiszteljek egy bárkit vagy bármit, aki azt mondja magáról, hogy Isten, és ha nem tiszteled meghalsz, mivel a földi istent nem tisztelted.
    Erre ugyanaz lenne egy bármilyen "igaz hittel teli" válasza, hogy inkább halok meg.
    Ugye már írtam, hogy egy nőt elvittek az idegenek, mivel mintát vettek volna belőle, de kimondta Jézus nevét és azonnal lerakták, mert megijedtek a Nevétől.
    Ennyit az idegenekről( ha persze léteznének ilyenek, hogy jó idegenek, de mivel ezek nem jók, hanem nagyon is ismert lények, akiket Isten páros lábbal rúgott ki az emberek megrontásáért.)
    Nekem is mondja gyakran a családom, hogy ezek a vallásos dolgok visznek egyszer a sírba. Hát inkább megyek a sírba élni, mint a többi öntudatos Istenfélő ember.
    Tehát Zsolt azt írod végülis, hogy nincs itt semmiféle gonosz dolog, csak az emberek a negatív energiájukkal, nem léptetik be a többi embert a Nirvánába vagy Narniába.
    Egyszer eljöhetnél és megnézhetnéd a kisugárzásomat, hogy mennyire színes:D, de szerintem te feketének állítanád be, és el kéne mennem szellemgyógyászokhoz akik a házamért meggyógyítanak, de azok tényleg kedves emberek a sátánnak és a hitetleneknek.
    Hát emberek sajnos itt tart a világ az ezotéria bekebelezi a szegény öregeket, de legfőképpen az Új Generáció Ordert:D


    VálaszTörlés
  25. A pogány pedig annyit tesz a Zsidó nyelvben ha jól tudom hogy városon kívüli..
    Az un. „Ószövetség” a sumer- pártus- szkíta- hunghar-maghar Ősi Szövetségünkből van, a Káldeus Bibliából van, az Újszövetség meg Saul rabbinak „hála”, eltorzult.

    http://www.azigazijezus.hu/php/page.php?24

    VálaszTörlés
  26. 1,
    Először is óriásit téved aki a teremtést ledegradálja a materialista áltudományos és a bibliai dogmák által pusztán a földre azon belül is a "3.dimenziós" durva anyagi rezgésszintjére.

    2,Isten nem más mint a kozmikus központi öntudat, az egész világegyetem teremtője

    3, Csaka földi emberiségnek van akkora egója hogy képtelen felfogni hogy nem egyedüli teremtménye az Istennek


    4, A földi emberiség azt is képtelen felfogni hogy a föld az univerzum egyik legnegatívabb helye, egy nagyon dúrva tanuló bolygó, ahol "szabadkezet kaptak" a "negatív földönkivüliek és az asztrális "démonok" vagy Arkhonok

    5,Még maga Jézus sem akarta hogy imádják, és egyetlen pozitív földönkivüli sem akarja hogy imádják (mégis megtette ezt sok primitív nép)
    ellentétben az Annunakikkal például.

    6,Az hogy kinek milyen szellemi "kisugárzása van" az arról ismerszik meg ki mennyire cinikus és irónikus.

    Egy intelligens ember a szívére hallgat és ennek megfelelően objektív.

    Akin pedig fent a sötét napszemüveg, ne is várjon magától "tudást" amit bűnnek aposztrofáltak a Szent bibliában (természetesen átírva).

    Ami pedig az Ószövetség Jahve Istenét illeti:
    Egy negatív földönkívüli volt a sok közül, aki Istent játszott.

    VálaszTörlés
  27. Greetings, redneck vagyok és nem a Zeta Reticuli-s szürkék ügynöke :)

    Ezek régi, de igen jó kis amerikai dokumentumfilmek, szeretettel ajánlom mindenkinek.

    http://keresztenyfilmek.com/bizonyitekok/506-new-age-uj-korszak.html

    http://keresztenyfilmek.com/bizonyitekok/509-a-meditacio-a-szemfenyvesztes-tudomanya.html









    VálaszTörlés
  28. Túl vagyok a keresztény vakbuzgó cikkeken, és ami eszembe jut az a strucc aki épp a homokba dugja a fejét.

    Hogy csak egy példát említsek vajon nem az egyház volt jó-néhány csillagász gyilkosa, vagy nem az egyház indította e el a szent inkvizíciót, és nem az egyház állította fejvesztés és a lelki üdvösség terhe mellett anno hogy a föld lapos?
    Nincs több kérdésem.

    Most ugyan ez történik perkatedra állítják amit állítanak.

    Nézetek csak utána a bizonyítékoknak magatok.


    Egy két "new age-es" ötlet.

    http://www.youtube.com/watch?v=3aOGN1Kysog

    http://www.youtube.com/playlist?list=PL6F2E9A9473DAFBA2
    http://www.youtube.com/playlist?list=PL6017F31308A297E0
    http://www.youtube.com/playlist?list=PL55AC783E32FEA420
    http://www.youtube.com/playlist?list=PL3FEBC553646D5A21

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Hogy csak egy példát említsek vajon nem az egyház volt jó-néhány csillagász gyilkosa"

      egyet mondj kérlek!

      "vagy nem az egyház indította e el a szent inkvizíciót"

      de

      "és nem az egyház állította fejvesztés és a lelki üdvösség terhe mellett anno hogy a föld lapos?"

      nem

      Törlés
    2. Az ismeretlen csillagászokra gondoltam, de hogy egy ismeretbbet is említsek:

      Három kihallgatás után az inkvizíció "súlyos tévedés és eretnekség gyanúja" miatt betiltotta Galilei könyvét, őt pedig megeskették, hogy többé nem védi a heliocentrikus rendszert. Az ítélet életfogytiglani házi őrizet volt. Vezeklésül arra kötelezték, hogy három éven át minden héten olvassa el a bűnbánati zsoltárt. Az ítéletet tízből három bíboros nem írta alá, köztük a pápa unokaöccse sem. Az ítéletnek három fő pontja volt:

      Galileit kötelezték heliocentrikus tanainak visszavonására
      börtönbüntetésre ítélték, mely ítéletet később házi őrizetre változtattak
      betiltották a "Párbeszédek"-et, és Galileit eltiltották az írástól.

      Mindenkit pokolra és kiátkozásra ítéltek aki ellentmondott a dogmákkal. És mint boszorkány vagy eretnek végezte be legtöbbször kínhalállal, vagy máglya halállal.

      Törlés
    3. History Channel??? Röhög a májam aki ilyeneknek hisz:D
      Mint a South Parkban a History Channel hálaadás:D Az nagyon vicces rész volt, mivel a History Channelben köztudott Amerikában, hogy a legnagyobb globalista irányítók tartják fenn, ahogyan ezt sok amerikai állítja.

      Törlés
    4. http://hu.wikipedia.org/wiki/Galileo_Galilei#Pere

      Törlés
    5. Röhöghet a májad mert a Megalitikus kultúra létezett.
      Magad is meggyőződhetsz róla ha felkeresed ezeket a helyeket.
      Mond csak voltál már Egyiptomban?
      Vagy Peruban?
      Mik a tapasztalataid?

      Talán még a megyét sem hagytad el, és mindent jobban tudsz a világról, hát elismerésem.
      Bár aki a South-Parkon nő fel lehet hogy másképpen látja..

      Törlés
    6. http://www.youtube.com/watch?v=ZOIuE8sLpwI&feature=player_detailpage

      Törlés
    7. Egyiptom, Peru:D Szép helyeken lehettél, gondom tele vagy a hitedből pénzzel.
      A megyét elhagytam, ahogyan Zsákos Frodó is!
      Képzeld Európán kívül tényleg nem jártam, és Egyiptomot a csodáival egyszerűen rühellem, Kína tetszik mivel gyönyörű hely, tele szép fákkal, és szép ruhába öltözött emberekkel. Usába szeretnék még eljutni, de az nem kis összeg. Megnézni az Usankai embereket, és a szép Usankai tájakat.
      South Parkon nőttem fel, és nevettem rajta addig, amíg meg nem láttam, hogy rejtett üzenete van. Pl. a legutolsó rész amelyik Usa leigázásáról szól.
      Neked is nem csak plejádokkal kéne foglalkoznod, hanem kimenned egy kicsit a beképzelt valóságodból. Járkálj emberek között Peruban és beszélgess velük magyarul, mivel mindenki magyar a Földön csak a zsidók nem.
      Látszik, hogy te egy elkényeztetett pénzeszsák lehetsz, aki más gyengeségeiből gazdagodik meg.
      Nédd a még letolja azt, aki nem járt Egyiptomban. pff. röhej, hogy az egyszerűbb embereket így megveted. Látszik a hited, maga a Sátán hite a tied.:D
      De nem idegesítem magam, döntsön mellettem az Igazság, és melletted a Galaktikus Főszövetségi Revizori Nagytanács...GFRN.

      Törlés
    8. Schhwaben!

      Már egyszer elbúcsúztam, de mivel később fedezted fel ezt, illő még erre válaszolnom.

      Jártam ezeken a helyeken, megdolgoztam azért, hogy elmehessek ennek ellenére is jelenleg van adósságom jócskán.
      Szóval nem igaz, hogy elkényeztetett pénzeszsák vagyok.
      Süt rólad a rosszindulat barátom, ebből is látszik hogy van még mit tanulnod.
      Senkit nem nézek le, csak arra hívtam fel a figyelmed, hogy tájékozatlanul próbálsz győzködni másokat, lássuk be ez elég hiteltelen.

      Voltam Puma Punku-n is például.

      http://www.youtube.com/watch?v=_r11DNTWOxk

      "A Tiahuanacoban (Bolívia) található Puma Punku a ma ismert legrégebbi kőépítmény a Földön. A Puma Punku-n kívül még három hasonlóan érdekes építmény létezik az ősi Tiahuanaco városában: Az Akapana Piramis, a Kalasasaya platform, és a Földalatti Templom.Ezek a kőszerkezetek a régészeket is meghökkentették, mivel nagyon valószínűtlen, hogy az akkori technikával képesek lettek volna így kifaragni. A Puma Punka-t gránit és diorit alkotja, és az egyetlen kő, ami ennél a kettőnél nehezebb, az a gyémánt. Ha az emberek valóban kőfaragó eszközökkel készítették, akkor gyémántvágó szerszámot kellett használniuk. Egy másik rejtélyes tény ezekről a struktúrákról, az a súlyuk. Egy kő állítólagosan meghaladja a 800 tonnát, és a legközelebbi kőbánya 10 mérföldre van az építménytől. Még a mai modern gépekkel és technológiával is majdnemhogy lehetetlen lenne megépíteni, főleg ha számba vesszük a kőbánya és a Puma Punka közti távolságot. A Teoretikusok úgy véluk, ha valóban az emberi kéz alkotta, akkor nagyon kifinomultnak kellett lenniük, ismervén a matematikát és a csillagászatot."
      A régészek úgy vélik, hogy rengeteg tervnek kellene lennie, de nincs nyilvántartva semmi a rejtélyes kőszerkezetekről. Az Ősi idegenek Teoretikusai megjegyezték, hogy nem egyszerűen faragott kövekről van szó, hanem nagyon finom és tökéletesen egyenes. Minden kőtömb mértani pontossággal van egymáshoz illesztve, mint egy hatalmas puzzle. Ez további kérdéseket vet fel, hogy vajon az ősi népek képesek lehettek-e egy ilyen mesteri munkára.

      ez a kis kitérő nem neked szólt Schwaben!
      Távol áll tőlem, hogy téged győzködjelek pláne ezek után, jóllehet nincs bennem sértődés vagy harag!

      Az lét fénye és az Isteni szeret fénye kísérje utad!

      Törlés
    9. Köszönöm bölcsességedet.
      Téged is a Fényhozó kísérjen.

      Törlés
    10. Zsolt Sedhert,
      Tudod mi keresztények nem vagyunk olyan ostobák, mint ahogy ezt sokan elsőre gondolják. Nem csak Biblia olvasással tengetjük napjainkat. Mi is jövünk megyünk a világban, ha kell, ha érdekel valami, és főleg akkor, ha le akarjuk buktatni sátán hazugságait. Mi keresztények igyekszünk utánajárni azoknak a dolgoknak, amelyeket a főmédia munkatársai kész tényként adnak el minden egyes este a sok tudatlan embernek a tévéképernyőkön keresztül. Ezek nem véletlenek, hanem tudatos ferdítése a dolgoknak, az igazságnak. Sajnos az igazkeresztények dokumentumfilmjeit nem adják le a HISTORY és barátai csatornáin, és iskolába sem szabad tanítani...you know. Hadd mutassam be neked Chris White testvért, aki egy igen felvilágosult fiatalember, jó keresztény, és aki látván az Acient Aliens HISTORY Channel-es sorozatot, elhatározta, hogy utánanézz egy kicsit azoknak a dolgoknak, állításoknak, amiket von Daniken és kollégái állítanak a már említett sorozatban.
      Azt mondod Puma Punktu, Bolivia? Azt mondod 800 tonnás gránit és diorit kő építmények? Tökéletes síkú és derékszögek tömbök? Nem az akkori emberek építették?
      Erre az a válaszom, hogy: Eric von Daniken Hazudik! Giorgio A.Tsoukalos HAZUDIK! David Children HAZUDIK! A Főmédia HAZUDIK! Vigyázz! Sátán a hazugság atya!!!
      Kérlek, győződj meg saját magad, remélem az angol nyelv nem akadály.
      PUMA PUNKU-val foglalkozó rész.
      http://www.youtube.com/watch?v=dTK9kryVY5w(első rész, 15 perc)

      http://www.youtube.com/watch?v=DLMscauXZnA(második rész, 5 perc)

      Ha érdekel(nagyon jó) nézd meg a full version-t(jó 3 órás), van benne minden, Húsvéti szigetek, Pirámisok, kristálykoponyák, Nazca vonalak, Annunaki, Vimanas stb, stb, elég alapos munkát végzet szerintem.

      http://www.youtube.com/watch?v=qjaUF8x_ufA

      Kedves Zsolt Sedhert, legyen eszed és lásd be, hogy megtévesztettek. Alaj-éval is hasonló a helyzet, kérlek higgy nekem, vagy ha úgy szimpatikusabb, járj magad utána. A szomorú helyzet az, hogy aki lenézi a keresztényeket az lenézi a Bibliában leírtakat is, és ezzel a hozzáállással lenézed az első számú ellenségedet is, sátánt. Aki pedig nem ismerni az ellenséget az igen csak nagy bajban van, és általában végzetes.
      Én megtudom érteni a jelenlegi helyzetedet, és ezért nem tudok csak úgy mellette elsétálni. Így hát, kötelességem téged legalább 1X figyelmeztetni. Ez lenne a második figyelmeztetésem és egyben az utolsó is. A többi már csak rajtad múlik. Én azt mondom, nézd meg és és gondold át a dolgokat. Az emberek közel se voltak olyan buták akkoriban, mint ahogy a mainstream el akarja velünk hitetni. Gondolkozz el azon, hogy vajon miért hazudnak nekünk egy ilyen fontos sorozatban. Mert ez legfontosabb kérdés mind közül, MIÉRT HAZUDNAK? Hova akarnak mindig kilyukadni az Ancient Aliens sorozat készítői? Nem olyan nehéz rájönni, a teremtéssel van bajuk, az ISTENI TEREMTÉSSEL, semmi mással. Kezded már érteni? Az Isten szeret téged, és meg akar menteni, erről szól ez az egész. Ő egy szerető, de ugyanakkor szigorú Isten is. Amit ígért azt be is tartja, és én erre azt mondom, hogy ÁMEN!


      redneck








      Törlés
    11. Köszönöm Redneck!
      Megnéztem a "leleplező" videót.
      Nos a helyzet az, hogy sem leleplező sem meggyőző. Az érveléseik pedig enyhén szólva is harmatgyenge lábakon állnak. Ezenkívül érdemi magyarázatot sem adnak..

      Ami Dänikenéket illeti, nem hazudnak ők, csak a sötétben tapogatóznak, és igen már ők is csak részigazságokat mondanak el, vannak dolgok amiket nem mondanak el, nem mondhatnak el, mert mégiscsak egy History channal vagyis hatalom által finanszírozott project. Viszont ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy annak amit mondanak nincsen igazságtartala, de megint az a helyzet állt elő, hogy részben le is járatják a témát részben félre is vezetők.. Így megtarthatják a Hollywood irányvonalat is..

      Az egész történelem, egy szemenszedett hazugság. A földi emberiség nem 5-6 ezer éve hanem sokkal régebbre nyúlik vissza.. Egyes kőrétegekben több 100 millió éves leleteket találtak. (Tiltott régészet) Elhalhatott tények és archeológusok 100-ai tudják már A magyar történelmet ás emlékeit pedig szándékosan és szisztematikusan tüntetik el.

      Az igazság az, hogy a földünket ősidőktől kezdve látogatják Földönkívüliek. Pozitív és negatív földönkívüliek(akik szintén ISTEN teremtményei!)
      Ez mindig igazság lesz, nem számít mit hiszel, és milyen "sátáni new age cselszövést" rögeszmélsz bele attól még igazság marad!

      A mai emberiség pedig, más bolygókról érkezett nagyon nagyon régen ide a földre, a Magyarok például Isten áldásával, és az őstudással felvértezve, ha már itt tartunk.


      Sajnálom Redneck, nem tudtál meggyőzni.
      Én nem Jézus ellen beszéltem eddig sem, de sokkal komplexebb az egész, mint ahogy azt az összetákolt összelopott Bibliában tálalták.



      Törlés
    12. Még valami, én voltam a helyszínen, Puma Punkun láttam. Műszaki, építészeti ismertetekkel is rendelkezve bizton állíthatom, hogy nagyon magas szintű technológia amit a mai napig gyakorlatilag képtelenek lennénk megépíteni, és nem Puma Punku az egyetlen egy a sok közül..

      Isten áldjon!

      Törlés
    13. Zsolt S.
      Ha tényleg jártál a helyszínen, és továbbra is tartód az állításaidat, akkor az azt jelenti, hogy te is hazudsz. Az első részben, a 0,45-ik percében, GA Tsoukalos nem sötétben tapogatózik, ahogy te mondod, hanem azt állítja, idézem:"Pumapunku is the only site on planet Earth, that in my opinion, was built directly by extraterestrials" Még a zombik szájába is rágja, úgy tagolja a szavakat, hogy el ne felejtsék. Tudod minek nevezik azt az embert aki hazudik? Ezzel most rád is céloztam, ha esetleg nem ismertél volna magadra.
      Azt mondod Chris White harmatgyenge bizonyítékokkal szolgál. Az Ősi Idegnek sorozatban azt állítják az ott megjelenő nagy hírű kutatok, hogy átlagosan 800 tonnás gránit és diorit kőtömbök találhatóak a helyszínen. Ezzel szemben, bizonyíthatóan, nincsenek se gránit, se diorit, se 800 tonnás kőtömbök, hanem max.130 tonnásak(a legnagyobb 7,81x5,17x1,07 méter=130 T.) amik vörös homokkőből vagy andezitből vannak kifaragva(a Wikipedia sem mer mást állítani). Na ki HAZUDIK már megint? Folytathatnám, de semmi értelme, ez már úgy szánalmas, ahogy van. Tiszta ciki.
      Figyely Zsolt, a szomorú valóság a következő: hamis az istened és ezért te sem vagy különb. Téged barátom annyira megbabonáztak az ilyen hazug Alaje meg Sitchin félék, hogy már teljesen kész vagy, már emberként sem tudsz gondolkodni. Ez hívják fényvortexes "megvilágosodásnak" meg "magas rezgésszintnek"? Szerintem igen.
      Zsolt, te már egy menthetetlen eset vagy, neked sátán már ki is töltötte a névre szóló one-way ticket-et.

      Azt szokták mondani: "az emberek legjobban a saját hibáikból tanulnak", de vajon tanulnak e valamit abból és akkor, amikor hibáznak?

      redneck

      Törlés
    14. Redneck!
      Különbséget tudok tenni a két kőzet között. Aki félrebeszél sajnos az az általad belinkelt forrás.
      Ami pedig a Wikipédiát illet.. Ugye nem gondolod komolyan hogy a Wikipédiát komolyan lehet venni.. Bárki ismétlem bárki szerkesztheti, mindamellett soha nem az igazi állításairól volt híres.

      Engem hazugnak nevezel a rögeszméd miatt, a lelked legyen rajta.

      Minden jót.

      Törlés
    15. személyes tapasztalat a legtisztább forrás : )

      Törlés
  29. Ja értem már!
    Most felnyitottad a szemem, ahogyan sokan tették előtted.
    Arra nem gondolsz, hogy Jahvét egy negatív energiának nevezed, és halálod után Jahve elé kerülsz? Mivan, ha nincs igazad és Isten valójában Jahve. Akkor mit mondasz majd Jahvénak?
    Egyáltalán nem megbántani akarlak, csak azt sajnálom, hogy nem a jóra gondolsz, hanem egy zsidó szörnyre akinek pirosak a szemei és Baphometnek hívják, akiről elhíresztelték a kőművesek, hogy valójában Jahve képmását találták meg, és ő egy Baál valamelyik másik gonosz univerzumból.
    Viszont egyet is kell értenem veled abban, hogy a Földünk teljesen negatív és az anyag uralja, ahogyan ezt a "hülye keresztényzsidópogány Bibliánk mondja". Ebből a világból mi hamarabb ki kell lépnünk, de ezt nem az annunakik fogják eldönteni, de nem is a Nirvána hatalmas babiloni szajhája, hanem az igaz Egy-Isten aki uralkodik idők, korok és mindenek felett.
    Nehogy azt hidd, hogy én nem élem bele magam amit mondasz! Nagyon is elképzelem, hogy hú de jó lenne, ha igazad lenne.
    Az én primitív értelmemmel fel sem tudom sajnos fogni amit mondasz, mert én valószínűleg egy negatív lénynek szolgálok, aki halálom után egy csodás helyet épített az Övéi számára.
    Ez az oldal pedig, azért jött létre, hogy egymás között megbeszéljük a dolgainkat és ne vitázzunk, főleg, hogy téged megért majdnem a világ 80%-a, engem meg csak 20% százaléka hallgatna. A te szép beszédedet és a fejlődés lehetőségét nagyon íncsiklandozónak tartják ezen az oldalon is az emberek, és sokan követnek is ebben a világban, de most sajnos be kell, hogy egy kicsit negativítsak(csúnya szóval).

    Kedves keresztény hívők és kedves nem keresztény gondolkodású testvérek:
    Az annunakik és a plejádok üzentek(hivatalos oldalon) a londoni olimpia előtt, hogy akkor fognak leszállni a pályán és megtanítják az emberiséget minden jóra és szépre.
    Azt gondolom, hogy a londoni sátánista olimpia elmúlt... és lám-lám sehol egy plejád sem egy annunaki! Kérdem én: egy hivatalosan bejelentett, nagy hírű földönkívüli látogatás(sokan bedőltek neki), miért nem történt meg? Jaaa, hogy nem is léteznek ilyen lények, erre nem is gondolt senki, ezt valamelyik ezoterikus pénzsóvár agytröszt kitalálta, hogy az emberek vegyenek az ajándékboltokban mágikusan védő tárgyakat, az ártó nem-plejádok ellen akik Arkhonok:D
    Na ezt ha, megmagyarázod kedves Zsolt akkor azt mondom, hogy lehet, hogy hisz neked valaki.

    VálaszTörlés
  30. Előre lehetett tudni hogy lejárató kampány lesz.
    Azuniverzum nem kötődik sem földi naptárakhoz sem hitrendszerekhez vagy dogmákhoz.

    Az univerzumban időtlenség van.
    A dualitás pedig e világunk instabilitásának fő problémája.
    Ugyanis aki kizökken a szeretet "semlegességéből"az előbb utóbb a szélsőségek áldozatává fog válni.
    És óriási általánosítás minden földönkívüli embert vagy lényt pokolfajzatnak minősíteni.

    A pozitív földönkívüliek egy magasabb szférából érkeznek általában 5. vagy efeletti dimenzióból.
    És ne legyen senki meglepődve azon sem hogy ők egyben a bibliai értelembe vett "angyalok" is!


    Nem véletlen tehát hogy az összes Hollywood film is ami érinti a témát a Gonosz földönkívüliektől való félelem beprogramozásáról szól.

    Valójában toppant egyszerű, Negatív és Pozitív földönkívüliek között óriási a különbség és egy szellemileg tiszta vagyis tiszta életet élő negatív entitások befolyásolása menete életet élő ember képes a szívére hallgattatni. Képes megkülönböztetni a "Jót" a "Rossztól".


    VálaszTörlés
  31. "Mert a felemelkedésnek vagy evakauációnak ezt a valóságalternatíváját csak az értheti meg igazán, aki maga is a nyugati civilizáció eredeti Krisztusi gnosztikus tanításának a mélységeivel szembesült, és erre a Fényre lelke rezonált!

    Az ugyanis felismeri az idők jeleit!

    Mégpedig évtizedek óta, már akkor, amikor az ezotéria még nem is volt divatcikk!

    Ez ugyanakkor egy nagyon érdekes jelenség, mert ahogy az eredeti gnózisból nőtt ki a spirituális UFO-kutatás is már az ötvenes évek Németországában, elsősorban Karl L. Veit jóvoltából, aki megalapozott egy teljesen más ( az angolszász világ cinikus, antignosztikus és éppen ezért mindig felszínes ufó-kutatásától alapvetően különböző ) ezoterikus bibliai-apokaliptikus ufó-szemléletet, úgy lehet csakis ezen a gnosztikus szemlélet alapján megérteni a Galaktikus Flotta vezetőinek szándékait, akik ráadásul a bibliai szentek, próféták, angyalok és arkangyalok aktuális megjelenései!!!

    Érthető már, hogy amikor az Astar-flotta parancsnokainak az üzeneteiről van szó, akkor valójában az emberiség szent könyvének újabb fejezete íródik az élő jelenben?!

    Ezért nem folytattuk a honlapunkon az 'Angyalok csillaghajóban' című könyv ismertetését sem, mert a Teremtő üzenete a Flotta vezetőin keresztül, akkor, 1980-ban újra megerősítve volt, és minden további részlet csak az ismeretelmélet irányba vitte volna el a lelket, míg a lényeg elsikkadt volna! - És mi másról lett volna szó akkor is, mint az emberiség felemelkedésszerű evakuációjáról! Arról, melyet mind a mai napi csak az érthet meg igazán, akinek a Lelke az eredeti Krisztusi Fénnyel kapcsolatban van!,,

    FORRÁS:http://www.spiritufo.ditro.hu/


    VálaszTörlés
  32. Csak azt nem értem, hogy te is arról a bizonyos oldalról idézel, ahol is ugyanezeket mondják, mint te, ők is azt mondják, hogy tévedés történt mivel nincsenek időhöz kötve ezek a lények.
    E.T. nagy sikerű filmben is a földönkívüliek voltak a gonoszak?
    A Man in Blackban minden földönkívüli gonosz volt?
    Az Alien Vs Predatorban mind a kettő gonosz volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért lenne (földi) idő illúzióhoz időhöz kötve bárki aki nem a földön él?

      Maga az idő is egy szubjektív dolog..

      Törlés
  33. Még az Et. ben is egy gnómszerű szörnyalak jelenik meg
    Alien vs Predátor inkább hagyjuk..

    A többség bizony a félelmekeltésről szól.
    Nézzük meg inkább a legújabb filmeket.. mit sugalnak

    Vajon a Sátának nem áll e érdekében az "úr angyalit" beállítani gonosznak és félelmetesnek..



    Viszont ez a régebbi film egész közel van az igazsághoz a negatív földönkívüliek irányító mechanizmusához amiben jelentős szerepet játszik a Fluorid:

    http://vimeo.com/38040936

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erős neked is ebben a hited, belátom.
      Tudom, hogy az idő Isten számára egy szubjektív dolog, de az ember számára mégsem.
      Kérdeznék tőled valamit. Ha holnap megindulni egy bármilyen vallású inkvizíció, akkor képes lennél te feláldozni magad, ezért amit hirdetsz félelem nélkül?
      Feltételezzük, hogy igazad van és a gonosz idegenek uralkodnak a Föld nevű bolygón. Tehát ezek a gonosz idegenek leláncolva tartanak szerinted minket itt a Földön és a Holdban valamint a Mars belsejében van a bázisuk, ahová a lelkünk kerül halálunk után. Ott viszont, ha fejlett lett a Földön a lelkünk, kitörhetünk a gonosz idegenek között és elkezdhetünk menni a Nirvána Istene felé.
      Küldök neked át egy klipet, szerintem ismered a neve : Will.i.am (The Hardest)
      http://www.youtube.com/watch?v=vjIwmJMqrco
      Itt William bemutatja nekünk, hogy milyen gyorsan fejlődik a földi lakosság.
      A legvégén fénysebességgel megyünk a háromszög felé.
      Akkor szerinted, ezt a klip a valóságot mutatja és a benne szereplő emberek, nem sátánisták, kérlek nézd meg a klippet végig és mondj véleményt!

      Törlés
  34. Persze, hogy sátánisták. Maga a sátánizmus nem más mint a negatív energia és a bukott arkangyalok negatív földönkívüliek "misztériuma"

    David Icke elég részletesen bemutatja a Rotchild Cionista és Rockefeller társaságot, ők azok akiken keresztül megy a játszma. Persze kellenek nekik a rituális és a szimbolikus fekete mágia szertartásaik.
    A szimbólumok amik eredetileg szakrális szimbólumok is egyben felhasználva gerjesztik a negatív energiát a fluorid és a Haarp csak a hab a tortán..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnéztem az Őshaza c. filmet, nagyon tetszett. 17:30-nál megjelenik benne egy "ismert szimbólum", ami nekem nem illik ebbe a filmbe... Mi lehet az oka?

      Törlés
    2. Ősi szimbólum ami ISTENT jelképezi Óegyiptomban Amon-Ranak nevezték. amelyet később az illumináti ellopott, és saját szakállára kezdett használni egy csomó ősi szakrális szimbólummal együtt.

      Egyiptomról szóló sorozat, amely tükrözi az ősi bölcsességet. Az élet virága..
      http://www.youtube.com/watch?v=XW5lCsgZ33w

      http://www.youtube.com/watch?v=rOXzq70lKKk
      Egyiptomi ásatások amik fényt derítenek Egyiptom és az Etruszk kultúra magyar párhuzamára is.

      Törlés
  35. Másik probléma a táplálkozás, és vér rezonanciája, ami végsősoron befolyással bír az ember jellemére vagy tudati szinvonalára.
    Így a sok Cukor és az Állati tetemek fogyasztása tovább rontja a felébredést.
    Alacsonyan tartja az ember éteri és fizikai rezgésszintjét és fogalma sem lesz eldönteni mi a jó és mi a rossz nem lesz intuíciója sem ezen túl maximálisan manipulálható lesz non plusz ultra még egy rakás negatív gondolatformát is öntudatlanul kibocsát magából, aurájába pedig megtapadnak a befolyásoló negatív asztrális entitások.

    Én mindezért Vegetáriánuságra hívnám fel a figyelmet, és az immunrendszer erősítésére ugyanis az immunrendszer ellen is óriási háború folyik oltásokon és élelmiszer iparon keresztül és akkor még ki beszélt a cigarettáról az alkoholról és a drogokról ezek mind az önpusztítás szegmensei, megmutatják a létezésnek hogy nincs az adott emberben önszeretet és bizton állíthatom azt is nem Istentől valóak..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most neharagudj de belédkötök picit...én néha néha dohányzom, fogyasztok cukrot(nem nagy mennyiségben de megvan a napi bevitel), húst eszek de ezmellet rengeteg zöldséget is.És az intuicióim kegyetlenjók,amikor "meditálok" teljesség érzése hipertiszta,a gondolataim élesek és uralmam van felettük,és még sorolhatnám.
      Sztem ez egy felülirható dolog.Mint a vallás is.Tudod, ahány lény annyiféle tapasztalás..;)

      Törlés
  36. David Icke-et Zsolt ne idézd kérlek!
    David Icke-nek Amerikában rengetegen hódolnak, persze megint csak ott kötünk ki, hogy ez rengeteg pénzzel jár David számára:D
    Őt is befogta a hamis anyagvilág.
    Én egyet nem szeretek a világon, a pénzt! A pénz mindent elront, mivel, van aki sajnos a segge alá gyűri és rajta ül halála napjáig. A pénzen azokat a dolgokat veheted meg magadnak, amiket ingyen kéne, hogy adjanak. Ilyen pl a víz, amit Isten teremtett (amúgy mindent ami jó) de látod még is pénzen adják. Csak az bánt engem, hogy a Föld minden emberé, de köztudott, hogy bizonyos területekre nem léphetsz be, mert természetileg védve van, vagy globálisan védett. Pénz kell, ahhoz, hogy bejárd Amerikai esőerdeit vagy Ausztrália sivatagjait. Az egyszerű szolga ember nem tud ilyeneket megtenni csak nagy spórolással, de akkor a családodtól vonod meg a pénzt, ha elmész nyaralgatni. Ez a baj, hogy Isten megteremtett mindent a Földre ami csak kell egy embernek, de azt egy pár ember kisajátította és Isten termékeit árulja, úgy hogy belekever cseppnyi sátáni adalékot.
    Ezt undorítónak tartom, hogyan tud egy "mai" ember így rabszolgaságba dönteni felebarátját.
    A vegetáriánusággal viszont nem értek egyet, mivel a haszonállatot az embernek teremtette Isten, hogy megegye és élvezze az ízét.
    Az a baj, hogy sajnos nem tudod megvédeni az immunrendszeredet, mert mindent mérgeznek(levegőt, vizet, ételt) és ártó frekvenciát használnak, hogy rákos légy.
    Régen a településeken, kb. 1-2 ember volt rákos és abban halt meg, de ma egy településen kb. háromnegyede rákban hal meg. Ez azért nem túl bizalomgerjesztő, ha megéljük a jövő nemzedék számára. Gyerekeink egy olyan világban nőnek majd fel, amiben mindenki agymosott lesz!
    De ezt Isten nem hagyja és közbelép. Legyen Úgy!

    VálaszTörlés
  37. http://www.keepandshare.com/doc/3542319/the-externalization-of-the-hierarchy-alice-bailey-1957-pdf-february-11-2012-7-09-pm-5-3?dn=y&dnad=y

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez miről szól? Nem tudok angolul, csak németül.

      Törlés
    2. Akkor így keresd a pdf. e-könyvet: Die geistige Hierarchie tritt in Erscheinung/von Alice A. Bailey.
      A hölgyeménnyel kapcsolatos dolgokat a Wikipedia-n és szerintem a YouTube-on is találsz anyagot, németül is.

      Isten áldjon

      redneck

      Törlés
  38. A vitaminok és gyógynövényékkel igenis védekezhetünk az elit és a gyógyszermaffia terrorja ellen.
    Elkerülhetjük azokat az ételeket amikről biztosan tudjuk hogy kételyes és szintetikus vegyi alapanyagokból vannak össze tákolva!

    A húsevésről:

    Először is agyon gyógyszerezett-hormonozott sanyargatott agyonkínzott állatok húsát eszi az átlag ember.
    Másodszor az állat minden emocionális és éteri lenyomata benne marad a húsában ami közvetlenül kihat a fogyasztóra.
    A lassan bomló rothadó fehérje bomba pedig szintén negatív entitásokat vonz, Rontja vér rezonanciáját és beépül az emberi szervezetek sejtalkotó folyamataiba is.



    http://canadahun.com/forum/showthread.php?13864-Vegetarianizmusr%C3%B3l-mindenkinek/page98

    http://www.youtube.com/watch?v=hawwKbc9yq8

    Jézus is vegetáriánus volt:
    http://www.veg.hu/viewtopic.php?f=17&t=1675

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Jézus is vegetáriánus volt"

      ezzel szemben:

      LK22 8Jézus elküldte Pétert és Jánost: >>Menjetek, készítsétek el nekünk a húsvéti bárányt, hogy elfogyaszthassuk!

      Törlés
  39. Leírásaik alapján Jézus megtiltotta az áldozatot, valamint a zsidó húsvétkor maga sem evett húst. Ezt a mai kereszténység is így tartja, hiszen Krisztus is böjtölt, és olykor tartózkodott a bárányevéstől. De máskor evett-e?

    Az olyan írások, melyekből azt a következtetést vonják le egyesek, hogy Jézus tartózkodott a húsevéstől, mind apokrif iratokból származnak. Például a régi szír evangéliumban szerepel, hogy Jézus szerint tartózkodni kell a bortól való részegségtől, a szívet terhelő húsevéstől és a világtól való aggódástól. De a szövegkörnyezetből nem derül ki, hogy mindig vagy csupán néha, s ráadásul ez nem is kanonizált szöveg.

    "...S ezután mindjárt a következő parancsolatot kapták: "Ne ölj!" mert az életet mindeneknek Isten adta és amit Isten adott, ember azt el ne vegye. Mert, bizony mondom néktek, egy Atyától ered minden élet ezen a Földön. Ezért testvérét öli meg az aki öl. Elfordul tőle a Föld Anya, és megvonja tőle éltető, megelevenítő emlőjét. Elkerülik őt az angyalok és a sátán ver tanyát testében. A teste pedig a levágott és megölt állatok húsának sírjává válik, ami egyben saját sírja is lészen.
    - Mert bizony mondom néktek, hogy aki öl az önmagát öli meg, és aki a leölt állatok húsát eszi, az a halál testéből étkezik. Mert azok vérének minden cseppje méreggé válik az ő vérében, lehelete bűzli az ő leheletében; húsa gennyes daganattá válik az ő húsában; csontja krétaporrá málik az ő csontjában, belei rothadnak az ő belében. Szemeik hályoggá lesznek az ő szemén és füleik gennyes folyássá az ő fülében. És halála az ő halálává lészen. Mert csakis Mennyei Atyátok szolgálatában lesz hétévi adósságotok elengedve hét nap alatt. De a sátán nem enged el nektek semmit, neki mindenért meg kell fizetnetek:

    Szemet-szemért, fogat-fogért, kezet-kézért, lábat-lábért, égetést-égetésért, sebet-sebért, Életet-életért, halált-halálért."
    Mert a bűnnek zsoldja a halál.

    - Éppen ezért, ne ölj! - és ne egyél ártatlan áldozataid húsából, nehogy a sátán rabszolgájává válj. Mert, ez az út, a szenvedések keserves ösvénye, amely a halálhoz vezet, hanem cselekedjétek az Istennek az Ő akaratát, hogy az Ő angyalai szolgáljanak nektek az Élet igaz útján. Kövessétek tehát az Isten igéjét:

    "Íme, nektek adok minden maghozó növényt a Föld színén és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van. Ez legyen a ti eledeletek."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jézus szavai az Esszénus Béke Evangéliumból: "De az, aki ok nélkül öli meg az állatot, anélkül, hogy az megtámadná őt, kedvtelésből, csak a gyilkolás öröméért, vagy annak húsáért, bőréért, agyaráért, gonosz tettet követ el, mert így maga is vadállattá válik. És ezért olyan sorsa is lészen, mint a vadállatoké."

      "Isten mondta: Ki mondta, hogy öld meg az ökröt és a kecskét és ajánld fel nekem? Mosd le magadról ezt az ártatlan vért, hogy meghallhassam az imádságodat; különben elfordítom a fejemet, mert a kezed csupa vér. Tanúsíts megbánást, hogy megbocsáthassak neked." (Ézsaiás 1:11-16)

      Valamint Szent Pál, Jézus egyik tanítványa ezt mondja a rómaiakhoz írott levelében: "Jó nem enni húst és nem inni bort." (Rómaiak 14:21)

      Törlés
    2. az a baj, hogy a Bibliát nem elolvasod, hanem az arról okoskodó simaképű amerikait hallgatsz, így aztán nem is értheted, a Paradicsomban miért nem volt húsevés, az özönvíz után meg miért lett megengedve, nem érted, mi oka a böjtnek, miért tilos a véráldozat.

      Törlés
    3. Részemről elmondtam a véleményemet. Mindenki saját lelkiismerete, és tudatossága alapján cselekedjen.
      Mindent ki lehet forgatni, és ezzel fölösleges vádolni egymást.

      Isten áldjon.

      Törlés
    4. Hat...,ha valaki latni szeretné Zsolt Sedherd,hogy hogyan néz ki egy olyan ember,akinek a lelkét mar teljes mértékben a Satan uralja,akkor személyedben meglathatja.Szegény fejed meg mit sem tud errol.Ezért nem véletlen az,hogy Isten szavait nem a maga szövegkörnyezetében meghagyva es még azokbol is csak félmondatokat idézve közölsz,hanem a sajat szajad ize szerint csüröd-csavarod,mas értelmezést adva igy azoknak.
      Az a sok zagyvasag amiket itt fentebb összehordtal te szegény ,nem is érdemes vitara,de amikor mar a sokféle ostobasagaid bizonyitasara Isten es az Ur Jézus szavait probalod felhasznalni,ott mar azert egy keresztyennek igencsak közbe kell avatkoznia es elharitania azokat az igaztalansagokat,amikkel nemcsak magadat,de masokat is félrevezetsz.
      Meg kell cafolnunk pl.azt a hazug allitast,hogy Isten,vagy Jézus megtiltotta volna a hus fogyasztasat az embernek.Ilyenrol sem az O,sem pedig az Ujszövetségben nincs szo,sot ennek éppen az ellenkezojére kaptunk parancsot.
      Még mielott parat idéznék ezekbol,elmondanam,hogy Isten volt az elso,aki ezen a földön allatot ölt,aminek a borébol ruhat készitett Adamnak es Evanak.
      A bibliai idezetek pedig igy szolnak:
      "Isten megaldotta Noét es fiait,es ezt mondta nékik:Szaporodjatok es sokasodjatok es töltsétek be a földet! Féljen es rettegjen toletek minden földi allat es minden égi madar,kezetekbe adom oket minden földi csuszomaszoval es a tenger minden halaval együtt.Minden ami mozog,ami csak él,legyen a ti eledeletek.Nektek adom mindezt éppugy,mint a zöld növényt"(1Mozes 9:1-3). (A "Ne ölj"parancsolat csak az emberölést tiltja meg,de az allatok feletti uralom az özönviz utan mar leölésük engedélyét is magaban foglalja).
      "Szolott pedig vala az Ur Mozesnek...Szoljatok Izrael egész gyülekezetének mondvan:E honak tizedikén mindenki vegyen maganak egy baranyt az atyaknak haza szerint,hazanként egy baranyt...es ölje meg Izrael községének egész gyülekezete este körül...A hust pedig egyék meg azon éjjel tuzön sütve kovasztalan kenyérrel es keresü fuvekkel egyék meg azt"(2Mozes 12:1-8).
      "Es monda Mozes:Este hust ad az Ur ennetek,reggelre pedig kenyeret,hogy jol lakjatok..."(2Mozes 16:8).
      "A kovasztalan kenyerek elso napjan pedig Jézushoz menének a tanitvanyok,mondvan:Hol akarod,hogy megkészitsük néked ételedre a husvéti baranyt?"(Maté 26:17).
      A következo idézet a Lukacs 22:8 volna,de azt mar Jeromos kiirta neked.
      "Mindent,amit a mészarszékben arulnak megegyetek,semmit sem tudakozodvan a lelkiismeret miatt"(1Korinthus 10:25)
      Errol tehat ennyit, a többi kb. 140 igehelyet,ahol a husevésrol van még szo,maganszorgalmi feladatként te is megkeresheted a Bibliaban.->

      Törlés
    5. -> Az altalad idézett Ezsaias 1:11-16-ot megint csak félreértelmezed,mert ott arrol van szo,hogy Isten elutasitja Juda népének azt az (allat)aldozati kultuszat,amely potlék kivan lenni parancsanak engedelmes megtartasa helyett,különösen a szocialis kötelezettségek teljesitése helyett.
      Ugyanigy nem értetted meg a Roma 14:21-et sem,ahol Pal arra figyelmeztet,hogy a hitben eros hivo,aki minden gond nélkül megeheti a hust es megihatja a bort,ne okozzon megütközést,a hitben erotlen hivo testvérének,aki ugy gondolja (még),hogy akkor gyakorol helyes istentiszteletet,ha ezeket nem teszi.Az eros hivo ugyanakkor,nem adhatja fel ezt az Istentol neki ajandékozott szabadsagot,ezért fogyassza ezeket olyankor,amikor az erotlen hivo nincs jelen.
      Nagy kar volt a reinkarnaciot bizonyitando,elohozakodnod a Mate evang.-bol vett idézetekkel,mert eloszor is: a reinkarnacio ujraszületésrol,ujra leszületésrol beszél,mig a Bibliaban,ujonnan születésrol olvasunk,es e ketto nagyon nem ugyanaz.
      Az ujonnan születésrol ui. ezt tanitja Jézus,amikor Nikodémusnak igy felel:"Bizony,bizony mondom néked:Ha valaki nem születik viztol és Szellemtol,nem mehet be az Isten orszagaba" (Janos evang.3-5).A "viz" itt Isten Igéjének (a keresztyenek részérol) jol ismert jelképe.Ma igehelyek is hangsulyozzak,hogy az ujonnan(vagy ujja) születés Isten Igéje altal történik.Ahogy a viz,amikor hasznaljuk,megtisztitja szemünket a szennytol,amely zavarja a latast,ugy Isten Igéje is,ha olvassuk es hiszünk benne,elmossa hamis elgondolasainkat Istenrol es a bukott emberrel kapcsolatos üdvtervérol.Ha Isten Igéje utat talal az ember szivébe,az raébred bunös es elveszett allapotara.Felismeri,milyen szeretettel gondoskodott Isten az ember üdvösségérol (Janos 3:16) es hogy milyen csodalatos a megvaltas utja(Roma 10:1-17).
      Aa Ur Jézus mennybemenetele utan elküldte a Szent Szellemet,a Szentharomsag harmadik személyét a földre,hogy Isten Igéje altal meggyozze az embereket bunös voltukrol.Rabirja oket,hogy bizalmukat egyedül Jézus Krisztusba vessék,es O lakozast vesz bennük.Ha elfogadjak az Ur Jézust Megvaltojuknak,uj,isteni természettel ajandékozza meg oket,amely altal megismerhetik a szellemi dolgokat.Amikor valaki Isten Igéjét olvassa vagy hallgatja,a Szent Szellem tanusagot tesz az igazsagrol es hatalmasan munkalkodik szivében.Az ujjaszületés tehat egy szellemi atalakulast jelent,amit csak Isten végezhet el az emberben.Ezt kell érteni tehat ujonnan születés alatt,szemben a lélekvandorlas hittel,ami egy mar meghalt ember leszületésérol (hogy honnan azt senki nem tudja megmondani) beszél,amikor is egy,a földön élo ember testébe beleolvad,mint ahogyan egy amoba a masik amobaba:)...kész röhej.
      Illés profétara pedig semmiképpen nem hivatkozhatsz,o ui.nem halt meg,hanem egykor élve felvitetett a mennybe,mint ahogyan Enokh is.(Keresztelo Janosban egyébként csak Illés profétikus karizmaja manifesztalodott,de nem maga a test - Jezus is ezt értette azalatt,amikor rola szolt.)
      Isten pedig személy.Es nem pedig valami "negatív földönkívüli volt a sok közül, aki Istent játszott."O a Teremto Isten,aki Jézus Krisztus Atyja(is).O az,akirol a Biblia ezt jelenti ki:
      "Mert ugy szerette Isten e vilagot,hogy az o egyszülött Fiat adta,hogy valaki hiszen o benne,el ne vesszen,hanem örök élete legyen".Ebben megnyugodhatsz,es mindazok,akik félnek es rettegnek az eljövendotol.

      Ria

      Törlés
    6. Kedves Unknown és kedves Jeromos!
      Láthatjátok, hogy Zsolt Sedherdet megkísértette a "moderniológia".
      Csak az a baj, hogy nektek is feladatotok az ilyen "elveszett keresőkön" segíteni, és próbáljatok meg egy kicsit az ő szemszögéből látni a világot, hiszen engem is minden nap kísért ez a sok vallás, de nem hagyom, hogy győzzön.
      Sajnos őnekik felnyitotta "a hatalom" a harmadik szemüket, ami tudjuk mit jelent.
      A felébredés számukra a modern világba való eligazodást jelenti, Isten hatalmasságát mellőzik.
      A pólus és ellenpólus elmélet min is alapul valójában?
      Feltételezzük, hogy Istennek "ellensége" a Sátán, de a Biblia nem ezt mondja.
      A Biblia azt mondja, hogy Isten adott hatalmat a Sátánnak a kísértésre és a vádolásra, de ez a Fény angyala Énokh könyve szerint, szövetséget kötött sok angyallal, hogy az embereken keresztül felistenítik magukat és Isten fölé, valamint Isten csillagai fölé emeljék trónjukat.
      Szóval aki azt állítja, hogy Isten-fő ellensége a Sátán, az valójában 2 Istenben hisz, és a Sátán ezt hiteti el az emberekkel, hogy Ő az Isten, bárminemű megjelenésében.(Saját magunk istene vagyunk, bálványistenek, hedonizmus, anabaptizmus)
      De aki tudja, hogy Sátán csak egy 6-os és Isten a 7-es abban ez fel sem merül.
      Gondoljunk el egy Hierarchiát: Isten pl. 100-as X.tudással rendelkezik, Sátán és az összes többi Kerúb 99-es X.tudással rendelkezik, az angyalok 75-ös X-tudással rendelkeznek, és az embereknek kb ebben a rangsorban 0-tól 74,9-ig terjed az X-tudásunk.
      Ahogyan Pál is írja, majd a szentek az ANGYALOK fölött is fognak ítélkezni. Tehát az ember, aki szentté alakul halála után, az ítéletet fog tartani Isten összes lénye felett és ezzel nekünk a tudásunk ott fent, Istenhez hasonlóvá alakul át, és én a fenti létet nevezem Krisztusi Tudatnak, ahol is Krisztus misztikus testévé válunk, de ezt földi megbotránkozásaink miatt nem lehet elérni. A földön lelkiekben kell fejlődni, de nem úgy, hogy kizárjuk a világot és X.síkbeli lényekkel felvesszük a kapcsolatot meditálva!
      Ki tudja, kik, mik azok a lények akikkel a Buddhisták beszélgetnek, nem ismeri őket egy ember sem a Földön.

      Ja és Jahvéról hadd szóljak valamit.
      Jahve neve kiismerhetetlent jelent, nem egy adott Istent jelöl, hanem millió sok isteni tulajdonságot egy Istenben, az igaz Istenben. Pl: Jahve-Elohim.
      Gondoljon bele az itt aki apa, hogy mit csinál életében a fiával, amire felnőtté válik. Feddi, parancsol neki, és tanítja, de ha a fiadat egy másik ember gyereke bántja, azt meg tudnátok ölni saját gyerekeitekért. Na ezt a szeretet tanúsítja Isten gyermekei iránt, de ettől még Isten nem lesz gonosz entitás! Vagy földönkívüli nagy hatalmú zsidócukizó lény!
      Az Atya egy szerető apa, aki szereti gyermekeit, de a Sátán által befogott lelkek feldühítik és azokat leveti a pokolba, mivel azok nem Isten fiai hanem a Sátánnak fiai, ahogyan Jézus idejében a konok zsidók.
      Zsolt neked pedig ajánlom, hogy legalább az Újszövetséget olvasd el, de ha nem érsz rá akkor csak egy evangéliumot, meglátod mit hirdet valójában Jézus.

      Törlés
    7. vallási iszapbirkózás pffff :P nem veszitek észre hogy összeakarnak ugrasztani hogy csak ezzel foglalkozzatok?

      Törlés
  40. Egyetértek Zsolt!
    Nem lehet velük beszélni, mert rögtön letámadnak, és dogmákkal bombáznak. Jól ki lett ez találva..

    Amit elhallgattak rólunk magyarokról..:
    http://www.azigazijezus.hu/php/page.php?24

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lehet velünk beszélni? Dogmákkal támadunk? Akkor azok amiről ti beszéltek az mi? Ti is egy valaki által megírt könyvből idéztek állandóan, és közben felhasználjátok a Bibliát a magatok hite alátámasztására.
      Eljutottunk megint arra a pontra, hogy a Bibliát használjátok ti is, ahogyan a sok kutató tette.
      http://www.noiportal.hu/main/npnews-6841.html
      Ezt olvassátok el, egy nő írta, aki Lucifert a fénymunkások angyalának állítja be.
      A fénymunkás a fényhozónak dolgozik. A fényhozó két értelemben létezik.
      "A fényhozó I. értelmébe véve maga Jézus:
      Jel 22,16
      Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az egyházakban tanúsítsa ezeket: Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag."

      A fényhozó II. értelmébe véve maga Lucifer.

      De akkor, hogyan lehetséges az, hogy 2 személy egy legyen?
      Lucifer nem egyenlő Jézussal.

      Úgy lehetséges, hogy Lucifer a Fény Angyalának adja ki magát, vagyis Jézusnak.

      (CIKKBŐL)A megosztottság pecsétje

      Jelenleg Lucifer és az ő bukott angyalai a megosztottság mélyére vannak zárva, és közös félelmük és bizalmatlanságuk erősíti a pecsétet, amely megakadályozza, hogy visszatérjenek az Egységbe. Végül azonban, amikor véghezvittük, mi emberek a Földön választott feladatunkat, a megosztottság Egységgé alakítását, Lucifernek is fel kell emelkednie a Fénybe, hogy ismét a legfényesebb angyalként ülhessen Isten jobbján. Mert senki és semmi nincsen elválasztva az Egytől. A Felsőbb Valóságban minden az Egy része. Ezért a nem is olyan távoli jövőben fel kell adnunk a megosztottságtól való félelmünket, és szeretnünk kell mindent, hogy eggyé válhassunk az Egységben.
      Tamás Móruzs!
      Láthatod ebből a cikkből, hogy a legfontosabb a mai modern világban, hogy visszataláljunk az EGYBE! Egy világrend, Egy szem, Egy vallás, Egy világvaluta.
      Szóval Lucifer fél nagyon és sirogat lent a mélyben, mert az emberek kigyúnyolták? Gondoljatok bele akkor, hogy milyen ideges lény lehet ez a Lucifer:D Tiszta szívéből gyűlöli az embert, mivel Isten ledobta a Földre és a királyok előtt is megalázták, aztán egy sivatagi lyukon keresztül bezárták.
      Jajj szegény Lucifer, de nembaj majd a fénymunkások hamar visszahozzák, és az egyben egyesülnek vele.
      Ez lesz mindennek a vége, és mindennek a kezdete.
      Nekem nem kell csoport tudatosság, mivel nem egy csoport vagyok, hanem egy egyén.
      Az egyén pedig egy csoporthoz tartozik, és a csoport tartozik egy felsőbb hatalomhoz, ami szerintetek a kereszténység, amely Lucifer szolgálatában áll.
      Mi keresztények pedig fordítva látjuk ezt. Na itt a megosztottság. Kinek is van igaza? A jónak vagy a jónak. De ha mindkettő jó csoport, akkor hogyan lehetséges a gonoszság a Földön? Hát úgy, hogy mi nem fénylény emberek elfogadjuk, hogy bűnösök vagyunk ti pedig nem! Néha a gondolatommal bántani tudnék valakit, de nem teszem meg, mert a lelkiismeretem nem hagyja. Tehát maga a gondolatom a rossz, mivel bűnös vagyok, és a bűntől ezen a Földön nem lehet megszabadulni, csak Isten segítségével, aki nem fénymunkás meg fénylény, hanem maga a Fény.
      Isten áldjon meg mindenkit ebben a nehéz időkben.

      Törlés
  41. Hadd idézem egy kedves Fórumtársunkat mert ő már túl van a hittérítéseteken. Vele is egyet értek.
    És mindenki akiknek van esze..



    Írta: Elveszett kereső
    "Van ehhez a Biblia-vitához kapcsolódó régebbi bejegyzés itt, ahol Arpiellel beszélgettünk erről viszonylag hosszasan.

    http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2012/10/no-para-olimpia-az-ajandekozo.html

    Akit érdekel menjen vissza, van ott pár érdekes dolog. Ami pedig konkréten ide vág belőle, az egy felvetésem Arpiel felé, hogy miként magyarázza a következő eseményeket:

    "-inkvizícó
    -a kereszténység államvallássá tétele a Római Birodalomban
    -keresztes háborúk
    -pénzért árult bűnbocsánat cédulák
    -Mózes könyveinek története a sumér táblákon (legalább 1000 évvel korábbról)
    -a kánaániták kiirtására adott parancs
    -a pápa felhívása, hogy az EU szorgalmazza egy központi jegybank felállítását
    -a mind a mai napig titkosított hatalmas iratanyag a Vatikánban
    -boszorkányégetések"

    A lista persze nem teljes, de reprezentatív. :P

    Arpiel válasza:

    "A kereszténység nem azonos a vallással, de még kevésbé a római Katolikus Egyházzal!"

    Azt még csak csak értem, hogy az egyházzal nem azonos a kereszténység, de hogy a vallással sem... Mi a különbség a vallás és a kereszténység között?

    Erre pedig jómagam ezt kérdeztem:

    "Ha elveted az egyházat, és "csak" a kereszténységet tartod meg, akkor hogyan teheted meg alapjául azt a könyvet, amelyik a fent említett szervezet gondozásában volt több mint ezer évig és van a mai napig?"

    És itt elhalt a beszélgetés ezen szála... Ha nem bánod kedves Jeromos, akkor téged kérnélek meg hogy folytasd. :) Vagy Arpielt ha van kedve.

    Aztán itt van még egy kis pikantéria:

    "1Móz 19:4-8. Aki nem keresi ki annak annyit elárulok, hogy egy férfiakból álló társaság azzal a szándékkal gyűlik össze egy bizonyos ember szálláshelye előtt, hogy a házban lévő urakat akaratuk ellenére tömegesen részesítsék a férfiszerelem gyönyöreiben. Erre a ház urának felesége, hogy jobb belátásra bírja őket, felajánlja két szűz lányát cserébe a férfiak hátsójának érintetlenségéért. Hogy kikről szól a történet? Keresse ki akit érdekel. :P Annyit segítek, hogy nagy prófétáról van szó. Mindenesetre igen különös erkölcsről tanúskodik mindkét fél részéről."

    VálaszTörlés
  42. Hát igazad van, itt az én tudományom is megáll.
    Sírni tudnék, hogy ti a Bibliából idéztek, de egyben hamisnak valljátok.
    Mindegy:( Sajnos elnyomják, és szétzüllesztik az egyházat, nagyon sajnálom.
    Páran akik még maradtunk, a jó öreg keresztény Biblia hitében, tartsunk ki. Inkább szolgálok az Istennek rosszul, mint a Sátánnak jól!
    Kevesen vagyunk már, akik az igazságot keresik. De még is sokan vagyunk mivel az idősek még teljesen nem haltak ki, és fenntartják kétezer éves szokásaikat, akik nem csatlakoztak az Egybe.
    Ezt már nem lehet visszafordítani. Elkezdődött.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha már szóba kerültem, bele is szólnék. :)

      "Sírni tudnék, hogy ti a Bibliából idéztek, de egyben hamisnak valljátok." - az idézgetés arra volt - esetemben - hogy a kétes eredetét bizonyítsa. Nincs ezen mit sírni. :)

      "Sajnos elnyomják, és szétzüllesztik az egyházat" - ezért nem aggódnék a helyedben. Van amit már nem lehet fokozni. Pl. az egyház züllöttségét. Így működött mindig, ez a habarcs a téglák között. A zülléstől nem tönkremegy hanem az élteti a kezdetektől fogva.

      "fenntartják kétezer éves szokásaikat" - Ez freudi elszólás, ahol indirekte elismered a reinkarnációt vagy csak simán az a helyzet, hogy ismersz kétezer éves embereket? :) De ha ezt nagyvonalúan félretesszük, még akkor is marad a kérdés, hogy pontosan milyen kultúrkörben éltek az őseink Jézus idejében? Onnan milyen szokások maradtak meg mind a mai napig? Ezen feltételek mellett max. a "pogány" ősmagyar szokásokra gondolhatunk. Nos kíváncsi vagyok, abból mennyit ismernek és őriznek az említett öregek... Jól hangzik, amit írsz, csak semmi értelme. :) Persze ez szigorúan magánvélemény.

      "akik nem csatlakoztak az Egybe" - ez nem valami klub. :) És nem is kell semmit elmotyogni mint a "megtérős" imádságot, amivel ugye téríteni szoktak. Semmi ilyen formális esemény nem áll a hátterében. Ez nem hit, ez tudás. Nem arról van szó, hogy azt hiszed egyesültél a forrással és onnantól neked ez a hited. Aki nagy nehezen el tud jutni odáig, annak ez egy ugyanolyan tapasztalásból származó tudás, mint hogy tudod milyen mikor az arcodba fúj a szél vagy süt a nap. Közvetlen, személyes tapasztalat. Erősebb, biztosabb mint bármilyen vallás vagy könyv.

      Na de hogy egyet is értsek valamiben: "Ezt már nem lehet visszafordítani. Elkezdődött." Előbb utóbb te magad is le fogsz térni erről a beetetett hamis útról. És bizony örülhetsz, hogy a bibliai pokol hazugság, különben Isten valódi akarata szerint mind ott égnétek. (Én csak lehet, de ti biztos. :P) De az a jó az igazságban, hogy attól nincs mit félni. Akármekkora hülyeséget csinál az emberfia, nincsen ilyen pokol-szerű zsákutca, végleges leszakadás az isteni szeretetről. Lehet kerülőúton menni, lehet lassabban vagy gyorsabban de a végén csak az Egy marad. Majd szólok ha odaértem... :) Továbbra is szeretném kiemelni, hogy ez csak magánvélemény.

      Törlés
    2. Igen, így van:)
      Pont ez a lényeg a megtapasztalás, amit semmilyen könyv nem tud pótolni, pláne olyan nem amit Papok és királyok írtak át 1000 éveken át.
      És nekünk itt van egy sokkal régebbi könyv is ha már mindenáron a könyveket akarjuk bújni, ami szintén lehet hogy nem tökéletes de magyar nyelven íródott az Arvisra

      Még egy számomra szimpatikus momentum ha már az öregeink is szóba kerültek :)
      http://www.tengrikozosseg.com/

      Törlés
    3. Örülök, hogy Jeromossal együtt a pokolra kerülünk, de én mondom legyen neked igazad. Legyen felhőtlen az örömötök ebben a szép új aranykorban. Bevallom tényleg szépen megyünk az aranykor felé. Én is örülök, hogy megtörik az összes keresztény egyház, és az aranykorba belépünk. Igen megyünk a tudatosság felé, a nagy és széles úton, de mi Jeromossal még is megkerülnénk ezt a nagy utat, és egy kicsike úton mennénk inkább.
      Igen reinkarnálódunk folyamatosan és a végén egyesülünk az istenetekkel.
      Bármit csinálok, nem tudom úgysem kikerülni, hogy az EGY-el egyesüljek.
      Igen a ti nyitott világotok nagyon szép és jó.
      A Föld most szül, és szüli a földanya az aranykort.
      Kiemelném ezt a részt!:::A Föld Anya szül, és megszüli az Arany Kort.
      2 személyről beszéltem, aki érti, értse meg.
      Na a végén azt mondom, hogy vakok vagytok. Becsukódott a két szemetek, és egy szemen keresztül látjátok a világot, ahogyan ez meg volt tervezve.
      Gratulálok Lucifer! Örülj neki!

      Törlés
    4. "Jeromossal együtt a pokolra kerülünk" - én pont azt állítottam, hogy nincs pokol. Egyszerű, magyar mondatokkal; szerintem érthető volt.

      "Bármit csinálok, nem tudom úgysem kikerülni, hogy az EGY-el egyesüljek." - "Te magad mondod." Próbálj a sértettségen túllépni (tudom, majd inkább jól letagadod). A lelki béke egyik fontos lépése, hogy nem azonosulsz gondolatokkal és nem érzed magad személyedben támadva ha bármelyiket megkérdőjelezik. Persze ez is NewAge bullshit... így könnyebb figyelmen kívül hagyni. :)

      Azért jó, hogy ilyeneket leírtok, mert így egyre tisztábban látszik a választóvonal, és hogy ti melyik oldalára álltatok. Mindenki maga dönthet. Maradsz még a hatalom áldozata, vagy gondolkozol végre magadnak. De nem kell túlizgulni, sokszor élünk. :)

      Törlés
  43. inkvizícó

    egyrészt az inkvizició nem az volt, amit filmekből ismerünk, nem egy egész keresztény világra kiterjedt felügyelő szerv volt, ami kénye-kedve szerint sütögetett meg embereket. a mai 21. századi gondolkodással nem igazán érthető egy olyan kor, amiben a lelki üdv elveszejtése nagyobb bűnnek számított, mint a gyilkosság.
    másrészt az inkviziciós bíróságok sokkal emberibbek voltak, mint az akkori világi törvénykezés - lehetőséget biztosítottak a védelemre, előre közölték a vádakat (volt lehetőség felkészülni), voltak enyhitő, sőt! felmentő körülmények is. az akkor ember inkább került az inkvizició, mint a világi bíró elé... mondhatjuk azt is, hogy az inkvizició tulajdonképpen a világi törvénykezés kontrolljaként jött létre.
    A halálos áldozatok száma az inkvizició több évszázada alatt mintegy tízezer volt - ebbe beletartoztak azok a boszorkányként elégetettek, akik magzatelhajtásért ítéltek el (többnyire bábák, akik erre szakosodtak). Az inkviziónak nem volt célja a kivégzés, sőt a halálos ítélet kifejezetten kudarcnak számított. Az egyház ezen intézményével kapcsolatban a köztudatban sajna sokkal több a mítosz, mint a tény. Nem helyeselném ma az inkvizició bevezetését, de én egy 20. században született ember vagyok, így nem tudom magamévá tenni középkori gondolkodást.

    "a kereszténység államvallássá tétele a Római Birodalomban"

    én tudom, mi ezzel a baj, de vajon a kérdező tudja-e?

    "pénzért árult bűnbocsánat cédulák
    "

    igen, ez hiba volt, de ne legyünk már ennyire pragmatikusak. olyan ez, mintha a családban elkövetett erőszak miatt a család intézményét támadnám.
    minden emberek által vezényelt szervezetben vannak hibák, vannak bűnök - ennek az ellenkezőjét senki nem állította.

    "-Mózes könyveinek története a sumér táblákon (legalább 1000 évvel korábbról)
    "

    és ez mit jelent? ez mit bizonyít? attól nem igaz, mert mások is leírták?

    "a kánaániták kiirtására adott parancs"

    tudod kmiket csináltak a kánaániták? nem? nézz utána.

    "-a pápa felhívása, hogy az EU szorgalmazza egy központi jegybank felállítását
    "

    csúnya hiba

    "-a mind a mai napig titkosított hatalmas iratanyag a Vatikánban
    "

    pff.. ezzel mit kezdjünk? bűn titkot őrizni?

    "-boszorkányégetések"
    "

    lásd fentebb

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendkívül találékonyan kivágtad magad, csupa szikla-szilárd cáfolat és kristálytiszta logika.

      Törlés
    2. http://viooz.eu/movies/15909-mea-maxima-culpa-silence-in-the-house-of-god-2012.html

      http://www.youtube.com/watch?v=WqM3WeRl7Z4

      http://www.youtube.com/watch?v=RYIc2FcWd4Y

      Törlés
    3. cáfolni állítást lehet... sajnos a felvetés egy állítást nem tartalmazott.

      Törlés
    4. Nem kértelek, hogy cáfold. Személy szerint - tökéletesen elégnek találtam a te állításaid. Nevetségesek önmagukban is, nem kell nekem itt különösebben pörögni a dolgon. Aki akar dönteni a témában, majd utánanéz.

      Törlés
    5. Igen ez a legegyszerűbb... kijelenteni hogy, nevetséges. nem belemenni, nem megindokolni, nem érvelni (nem pörögni a dolgon). csak egyszerűen kijelenteni.
      erre a negyedikes szomszéd kislány is képes.

      minden bizonnyal mindjárt megjelenik hozzád hasonlóan kétmondatonként szmájlizós alteregód és lelkesen bólogat neked.

      Törlés
    6. Igen, van vagy három. :) (:P) :)))))) Egyre kétségbeesettebb vagy. :)))))))

      Melyiket kéne szerinted részleteznem? Azt, hogy pedofil, háborús bűnös stb. papokat védesz? Vagy a családdal való párhuzamodat? Ott ha valaki lebukik, annak vége; nem helyezik át másik családhoz apukának, és nem rejtik el a törvény elől.

      Vagy fejtegessem a kánaániták kapcsán a hazugságod? Hivatkoztam már elégszer a téma szakértőire. Olvass utána, én itt nem fogom tudni leírni 3 mondatban, meg nem is akarom... könyvcím kell? Szólj és mondom. Bevezetésnek legyen elég annyi, hogy - többek között - egy Turul szentélyt romboltak le ott a megszálló zsidók. Régi a történet...

      Na nem is szánnék ennek több energiát. Álláspontjaink - hacsak ki nem térsz a hitedből - ebben az életben nem fognak közeledni. Az eddigiek is csak a "szemlélődő harmadiknak" szóltak. Hányja-vesse meg mindenki magának, érdeklődése szerint.

      "Namaste" - meg jó sok szmájli: :)))))))))))))))))))

      Törlés
    7. "negyedikes szomszéd kislány" - eszedbe ne jusson!!! :P

      Törlés
  44. arra is keress rá lécci, hogy hány tanár pedofil, hány kazánkovács, hány rabbi.

    ja, és a legtöbb pedofil eset családon belül történt, tehát a család az rossz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem tényleg hagyd ezt a témát, kikezdi a maradék hiteled is itt a fórumon. Már ha ez érdekel... ha meg nem érdekel, akkor fölösleges ilyet írni nem? :)

      Törlés
    2. de, valóban fölöslegesen osztogatod kéretlen tanácsaidat.

      Törlés
  45. Jajj:D
    Drága Istenem kérlek, jöjj el és teremts rendet, mert elszakította láncait Apolló!
    Elveszett Kereső te is ahogy látom, felidegesítetted magad Jeromos hitén.
    Jeromos neked azt tanácsolom, hogy higgy abban, amiben jelenleg hiszel:D
    De ha olyan csoda történne, amit az előtted szólók mondanak, akkor úgy is reinkarnálódsz és tovább tanulod az egyszemistenhitet.(nevetek csak kínomban, bocsássatok meg)
    De, ha Elveszett Keresőéknek nincs igazuk(ami biztos), akkor jó ügyvédet fogadjatok halálotok után!

    VálaszTörlés
  46. Hát... kicsit korán (vagy épp későn) van mán itten a elmélyedet szócsavargatáshoz, valamint fentebb a résztvevők mán annyi mindent összehordtak (s itten most ne a szó negatív értelmét tessék venni), hogy el is zsibbadott a agyam a bötűk megolvasása közben.
    De... azért bájosan aranyos látni, amikor magukat hívő kereszténynek mondó emberkék bizonygassák egymásnak, hogy "mánpedig az nem úgy vagyon, hanem így-e". Persze értem én, hogy köllenek időnkint a csevegések, mer máshogy a emberkék nem tudnak még információt közölni (vagyis, nem nagyon) ilyen platformon. Valamint valahogy a vitakultúrának is köll fejlődnie egyesekben. Az meg csak gyakorlással sikeredik.
    Viszont az valahogy nem megy a fejembe, hogy hogyan vagyon az, a Egyház még mindég áll kétezer esztendő után is? Elvégre, ha csak ezt a platformot nézem az itt megnyilatkozó hívők közül, tán ha ketten "törtek lándzsát" az intézményesített vallás mellett. Annak minden hibájával együtt.
    A többiek meg kis túlzással újjal mutogatnak rája. Pedig ők maguk is a Bibliát veszik alapnak. Szóval zavaros ez kissé nekem.

    S amit még mindig nem értek, hogyan sikerült egy eccerű "gazdaságilag elszedem mindened, és akkor is én irányítlak" postból eljutni (ismét) a hitvitáig? Meg a burkolt, vagy nem annyira burkolt meggyőzési kísérletekig?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Quedra: "Viszont az valahogy nem megy a fejembe, hogy hogyan vagyon az, a Egyház még mindég áll kétezer esztendő után is?" Azért, mert sok jó pásztor dolgozik rajta, és mai becslések szerint 1,7 milliárd birkát terelgetnek. Ugyanez a válasz az utolsó kérdésre is. Sok pásztor, rengeteg birka....

      Törlés
  47. Latod Quedra?...mert minden ut Romaba vezet...akarom mondani,Istenhez vezet...Minden O tole indul es O hozza tér vissza.A teremtmény nem tud a Teremtojétol elszakadni,mégha tagadni probalja is...Amikor az ember valamilyen vallast formal (legyen az akar ateista vallas),tulajdonképpen Isten elol menekül;de menekülésében is követi Isten,nem képes megszabadulni az Isten eszméjétol,
    és még tagadasaban is kényszeruen Rola vall.Ezért van hat,hogy barmiféle témaba is kezdjen az ember,mindig Istennél,ill.az istenes dolgoknal köt ki.
    A vallasrol pedig tudnod kell,hogy az nem egyenlo a hittel.Mert a vallas az onmaga megjavitasan dolgozik...önerobol akar Istennek tetszeni,es eképp üdvösségre jutni.A hit pedig Krisztusban él,Tole var mindent.Nem a maga kegyes cselekedetei dicséretére teszi a jot (sajat maga vallait megveregetve es masoktol is ue. elvarva),hanem egy un.agape szeretettel képes szeretni es tenni a jot...masok érdekében es masok megmentésén faradozik.Nem csöpög különféle szeretet szolamoktol,hanem egyszeruen csak szeret,ha kell kemény szavakkal,ehhez hasonloan:
    "Mert akit szeret az Ur,megdorgalja,megostoroz pedig minden(ki)t,akit fiava fogad.Ha a fenyitést elszenveditek,akkor veletek ugy banik Isten,mint fiaival;mert melyik fiu az,akit meg nem fenyit az apa? Ha pedig fenyités nélkül valok vagytok,melyben mindenek részesülnek,korcsok vagytok es nem fiak.Aztan,a mi testi apaink is fenyitettek minket es becsültük oket;avagy nem sokkal inkabb engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjanak es élünk! Mert am azok kevés ideig,tetszésük szerint fenyitettek;o pedig javunkra,hogy szentségében részesüljünk"(Ujszövetség).
    A vallas emberi rendeletekbol all.A gonosz alattomos modon Krisztus munkajahoz emberi rendeléseket csatol.Igy a vallasoskodok( es nem a tiszta hituek) szerint a bunöst nem egyedül Krisztus,hanem Krisztus es a rendelések mentik meg;ily modon lassanként Krisztust teljesen elhagyjak,mert végül ugyis kitunik,hogy Krisztus es az emberi rendelések alapjukban véve nem masok,mint rendelkezések Krisztus nélkül.Az ördög rabeszéli az embereket,hogy eléggé tisztelik Krisztust,ha rendeléseibol sokat megtesznek;mert nagyon jol tudja,hogy a valosagban Krisztust teljesen félreteszik,es magat a rendelést istenitik.A tiszta hit(a Krisztusban elrejtett élet)pedig isteni rendelkezés szerint hasznalja oket.
    Ebbol talan megértheted,hogy miert az allando viszaly hivo es hivo között...A (csak) vallasoskodok es a igaz keresztyénség kozott az a külonbség,hogy az utobbi,nem paragrafusokbol es hitvallasokbol all,nem templomokbol,tagsagokbol,tarsulatokbol,hanem egyetlen Szemelybol.
    Egyhaz alatt pedig nem a sokféle bunokkel terhelt Romai Katolikus Egyhazat kell érteni (amit mar "ezerszer"elmondtunk itt),hanem az Egyhaz definicioja: olyan emberek közössége,akik elnyerték buneik bocsanatat es azt maguk,ezek az emberek alkotjak.Az Egyhaz vilagszerte szamtalan helyi gyülekezetekbol tevodik össze.Egyetlen egyetemes Egyhaz van,ennek feje:Jezus Krisztus (es nem valami papa).
    A "magukat hívő kereszténynek mondó emberkék" csak Jeromos Schwaben es én vagyunk,akik az elmult napokban itt irogattunk,es nem latom,hogy mi harman valamin is vitatkoztunk volna egymassal.
    Egyébként jokat szoktam nevetgélni az irasaidon,olyannyira,hogy némelykor majd' leesek a székemrol:)

    Minden jot neked,

    Ria.

    VálaszTörlés
  48. :D Quedra.
    Nekem is tetszik, ahogyan ilyen humoros írásokkal ékesíted ezt az oldalt.
    Én is így vettem ki, ahogyan te Unknown, hogy 3-an maradtunk akik nem borolunk le semmilyen új dolog előtt, és nem keressük a pénzt ezzel:D
    Mondtam én, ténylegesen megkezdődött a keresztény üldözés!
    Szerintem ha mi 3-an a tömeg előtt lennénk, megköveznének hitünkért.
    Az a baj és nagyon bánom, hogy az egyházak által győzték le magát a Krisztusi Egyházat.
    Az szerintem tök mindegy, hogy milyen keresztény felekezetbe tartozol, ha ismered a Bibliát. A Biblia megmondja a tutit!
    Az egyházak romba dőltek valóban, de mi kitartunk.
    Én bevallom nap mint nap vétkezem, és bűnnek rovom fel.
    A bűnt pedig Jézusnak rovom le, hiszen Ő tudja eltörölni csak a bűneimet senki más.
    Jézust csak egyszerűen józan paraszti szívvel megkérem, hogy vegye Magára bűneimet és ne hagyjon a kárhozatra jutni.
    Valóban nálam is beteljesedett az amit az Újszövetség mondd, hogy engem régebben 1 ördög kísértett, de most azt sikerült elűznöm, és sajnos visszajött 7 ördög:(
    Rossz dolgok történnek családügyileg is mostanság, és munkaügyileg is, meg nem érzem magam ezen a Földön jól. Én is érzem, hogy nincs itt a helyem, de kitartok.
    Tartsunk ki egymással és megkapjuk remélem kis jutalmunkat.

    VálaszTörlés
  49. "Rossz dolgok történnek családügyileg is mostanság, és munkaügyileg is, meg nem érzem magam ezen a Földön jól"
    És ezen negatív tapasztalatok ellenére meggyőződésed, hogy jó úton jársz?
    Akkor mégis mi az, ami igazolja ezt neked?
    Mert véleményem, és tapasztalatom szerint, a helyes úton járó,- még a mai elképesztő körülmények között is - a visszaigazolást elsősorban lelki békéjének megtalálásában, de emellett fizikai körülményeinek (elsősorban az EGÉSZség, mellékesen az anyagiak) javulásában is megkapja.
    Számomra megdöbbentő, hogy olyan emberek, akik önmagukban, és szűkebb környezetükben (családjukban)sem tudnak RENDet rakni és tartani, mégis veszik a bátorságot, és osztják az észt a többieknek. Sajnos ezt nem tudom másnak hívni, mint öntelt butaságnak.
    Ez az üldözés mániátok pedig egyszerű projekció, segíteni szeretnénk nektek, nem üldözni.

    VálaszTörlés
  50. Szul than!
    Nem neked írtam a sorokat, hanem a keresztényeknek.
    Törekedj a REND-re és az ÚJ VILÁGRENDRE.
    Öntelt butaságnak a te hülyeségedet lehetne hívni.
    Ha megtaláltad ezen a Földön a lelki békédet akkor annak nagyon örülök.
    Figyi légy szíves csináljatok a többi guruval jó időt Magyarországra, mert tavasz van és nagyon hideg:D
    Ja, hogy ti még erre sem vagytok képesek, akkor a képességedet ne nevezzed bölcsnek.
    Bölcs az aki, nem magában keresi az igazságot, hanem a másik emberben.
    Te nem vagy igaz, mivel belemenekülték egy olyan vallásba, ahol a bűnök nem mínősülnek bűnnek. De ha jól érzed magad ebben a nyugalomban, akkor maradj benne és ne is foglalkozz senkivel csak a te lelki békéddel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem állt szándékomban megsérteni téged, de csak így tudtam őszintén elmondani véleményemet, amit azonban sajnos ez a válaszod sem változtatott meg, de azért bízom benne, hogy ha nem is válaszoltál, legalább elgondolkodsz kérdéseimen és ez segít az utadon barátom.

      Törlés
  51. Ria, Schwabe:

    Oké. A emberkék fura bogarak. Mer időnkint telemegy a fejük mindenféle... hát... "okossággal". S ezzel egész jól elvannak.
    De... ha és amennyiben igaz, hogy "minden út Rómába vezet", vagyis mindenki Isten felé utazik (a maga által választott - hol egyenes, hol meg elég kacifántos útján), akkor vajon mirefel mégis ez a nagy meggyőzősdi/rávezetősdi, amiket bizonyos arcok mívelnek?
    Úgyértem... nem tökmindegy, hogy minek nevezem azt a lót, amin utazok? Főleg ha a cél ugyanaz, csak mivel más a felkészültségi, meg megértési szintje a népeknek ezért monnyuk a egyik Buddhának, a másik Mohamednek, a harmadik Jézusnak, a negyedik meg Sátánnak híjja?
    Oké. Azt elismerem, hogy van valami fura zavar a népekben ezen dolgokkal kapcsolatban, mer nem elég nekik, hogy a saját hátasukat elnevezik valaminek (s bódogságos mosollyal pöffeszkednek rajta), hanem még menetközbe azzal (is) szórakoztassák magukat, hogy a úton mellettük poroszkáló arcot kilökdösik/lerángassák a saját pacijáról. Csak azér, mer annak a lója más formájú, színű, szagú, és még máshogy is híjják.

    Szóval, az esetek nagy többségében nem értem a emberkéket.
    Persze, olyan is van, hogy nem is érdekel ezen a fődgolyóbison, sertepeltélő muslincák (számukra világrengető) gondja-baja.
    S, hogy ezért/ezzel nem vagyok Krisztusban, meg a Patást szoligálom? Rettenet! Mitöbb... ezért majd jól elkárhozom! Kínos. De ha majd elértem addég, foglalkozom a dologgal. Addég meg, engedelmetekkel szöszölök a mindennapi éleben maradásának eme húsruhának, amit viselek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A "tű foka" az imádott hivatkozási alap tudod... persze, hogy a példában mit képvisel pontosan a tű foka az már értelmezés kérdése, de ugye az is készen vagyon. Ugye az emberi lélek fejlődésének vannak fázisai. Ismerünk olyan embert, aki különösebb megalapozottság nélkül is képes tűzön-vizen át harcolni az álláspontját védendő. Aztán mivel nem káptalan az ember feje, ez szükségszerűen tévedésekhez is vezet. Következő lépcső az, amikor már annyi alázata van a világ dolgai iránt, hogy belátja, hogy nem igazán fogja tudni mindig saját fejéből kipattintani a tökéletes igazságot. Ilyenkor szokás valami tetszetős eszmét keresni, amit sok bölcs ember vagy netán maga Isten adott nékünk. Ez az igazi kényelem, hiszen egyszerre lehetünk hízott egójúak és okosak anélkül, hogy pofonokba szaladnánk bele, hiszen megvan a felsőbb intelligencia kinyilatkoztatása, amire lehet hivatkozni. Nem szükséges magyarázat, nem szükséges a valóság figyelembe vétele. Elég csak szépen a klisébe beletuszkolni a teremtett világot, és ha valahol mégis kilóg, akkor elég csak annyit mondani, hogy a "Biblia nem ezt írja". Szuper kényelmes. Aztán mikor ez a hozzáállás is produkálja a szükségszerűen bekövetkező pofonokat, akkor talán elkezdi végre fölfogni, hogy az intellektuális megértés lehetetlen. Jelen tudatszintünkön legalábbis. Ugye szokásosan csak szerintem...

      Törlés
    2. Ugy latom Quadra,hogy nem igazan ertetted meg azt,amit én az ember Istent keresesésérol,ugyanakkor az O tagadasarol probaltam értésedre adni.
      Akkor most mégegyszer:Az emberiség hajnalan az Egy Istenben hittek,Aki haromféle modon jelenti ki magat: a természetben,a lelkiismeretben es a történelemben.De az emberiseg ahogyan egyre tavolodott Istentol,ugy lett fonakjava ennek a haromszoros osforrasnak,es a természetben megnyilvanulo kijelentés téves értelmezése miatt lett egyre zavarosabba lelkiismeretében.Mindazaltal megmaradt Isten befolyasa az emberre,mégpedig az altalanos kijelentés utjan.Isten ugy fogja az embert,mint egy hatalmas magnes."Bizony nincs messze egyikonktol sem"(Apostolok cselekedetei 17:27).(Azért jelolom e bibliai idézetet szamokkal,ha netan van Bibliad es esetleg szeretnél ennek utananézni,akkor tudd,hol keresd).
      Isten keresi az embert,hogy felébressze benne az istenkeresést,mint ahogy az anya keresi gyermeke lelkét,hogy az ismét keresse ot,"hogy keressék az Istent,ha talan kitapinthatnak Ot es megtalalhatnak"(<-a fenti idézet folytatasa).
      A tragikus azonban az,hogy az ember keresését hamis nyomra vezeti a Satan ez a nagy csalo.Ezért van az,hogy noha az ember szüntelenül keresi Istent,ugyanakkor szüntelenül fut is Elole.Akarja,hogy Isten az övé legyen,ugyanakkor eltaszitja magatol;kivanja aldasat,de kerüli közelségét;nem akar Rola tudni,de nem tud szabadulni Tole (Bracker).
      A hitetlen ember a maga szellemi szabadsagaval dicsekszik es a maga eszét tökéletesen elegendo es megbizhato vezetonek tekinti.Nem tudja,hogy amig szabad akarataval kérkedik,voltaképpen a Satan,e vilag fejedelme es istene tartja ot fogva.Az ember engedelmességre teremtetett,hogy feltekintsen arra az Egyetlenre,aki fölötte all.A keresztyén ember meg van szentelve a Jézus Krisztus engedelmességére,vagyis az engedelmességnek ugyanarra a minoségére,amelyet a mi Urunk es Megvaltonk tanusitott az Atyaval szemben.
      Ennek az egész vallasos meghasonlasnak (amit a hitetleneknél latunk) es elfajulasnak emberi osgyökere Pal apostol tanitasa szerint a halatlansag. "Mert bar az Istent megismerték,mégsem dicsoitették mint Istent,sem néki halat nem adtak,hanem okoskodasaikban hiabavalosagokra jutottak es balgatag szivük megsötétedett"(Romai levél 1:21).
      Az Ur Jézus a Janos evangéliuma 14:6-ban ezt mondja:"En vagyok az Ut az Igazsag es az Elet".Az Ut tehat,ami az embert Istenhez vezeti,maga Jézus,a sajat személyében.Az emberek többsége azonban nem akar erre az utra lépni ,hanem kerulo uton,maga csinalta utakon,vagyis balvanyistenek gyartasa (az ember sajat magat is balvanyozza azaltal,hogy sajat maga isteniti) altal akar Istenhez eljutni,az O orszagaba belépni.->

      Törlés
    3. -> Aki tehat nem akar erre az Utra lépni,az automatkusan a Satan utjan marad,ami a pokolba vezet: "Menjetek be a szoros kapun.Mert tagas az a kapu es széles az az ut,amely a veszedelemre (pokolba) visz es sokan vannak,akik azon jarnak.Mert szoros az a kapu es keskeny az az ut,amely az életre (mennyek orszagaba) visz,es kevesen vannak,akik megtalaljak azt"(Maté evangéliuma 7:13-14).
      Aki mindezt nem fogta fel es énörjöngésében Isten ellen emelkedik,elpartolt Tole,tagadja Ot, szeretné megsemmisiteni stb.,az mit keresne az O orszagaba? Milyen alapon es milyen jogon akarna az ilyen oda bejutni?
      Nemrégiben leukémiaban meghalt egy ismerosom,akinek még életében sokat beszéltem Istenrol az O kegyelmérol,megvaltasrol stb.A valasza mindig az volt,hogy nagyon elfoglalt,sok a gondja-baja,majd ha nyugdijba megy,lesz ideje ezekkel a dolgokkal foglalkozni.Nem sokkal egy ilyen beszélgetésünk utan értesitett,hogy rakos beteg,es elkezdték nala a sugarkezelést es a kemoterapiat.Nem telt el fél év sem ezutan,amikor hirt kaptam arrol,hogy meghalt.
      Ezert hat tudd,hogy az életed,nem a te kezedben van,nem rajtad mulik,hogy meddig élsz.Isten barmelyik pillanatban mondhatja,hogy na fiuka (vagy leanyom) ennyi volt! - es annyi neked,ill.barkinek.
      Ezért hat azt tanacsolnam ,hogy ne a földiekkel törödj inkabb,hanem az égiekkel ,térj meg Istenedhez amig még tart a kegyelem ideje,es ne az életed megmaradasan szöszölj.
      "Monda pedig néki (egy gazdag embernek) az Isten: Bolond,ez éjjel elkérik a te lelkedet te toled;amiket pedig készitettél kié lesznek? Igy van dolga annak,aki kincset takar maganak es nem az Istenben gazdag"(Lukacs evang.12:20-21).

      Bizom benne,hogy igy most mar érthetobb amit mondani szerettem volna.

      Ria.

      Törlés
  52. Én természetesen megértelek 100%-osan titeket.
    Ti belefáradtatok a sok Bibliai dogmába és ki akartok belőle törni. Ugye nagyon nehéz a törvényt betartani jelen pillanatban államilag is, nem hogy még a Bibliai teológiát is.
    Ti belefáradtatok abba, hogy mindenki minden felől nyüstöl titeket, elkeseredtek az emberek és megfásultak.
    A ti álláspontotok is a jót takarja úgymond, hiszen sok a világ, az anyagvilág.
    Nálatok nem létezik a bűn fogalma, mivel nem létezik maga a "bűn" szó se.
    Ti azt állítjátok, hogy nincs bűn, mivel ezt csak az egyházak hitették el és maga a Bibliai Írás.
    Meguntátok, hogy minden rossz és elszakítjátok a saját magatok korlátját és beleléptek az "aranykori" gondolkodásmódba.
    Én nem szidni akarlak benneteket és tudom ti sem engem! Tisztában vagyok vele, hogy azért írtok minden irományt, hogy engem és a többi bezárt embert tanítsatok a lelki megnyugvásra és a pozitív gondolkodásra, nagyon helyesen teszitek ezt.
    Szóval úgymond ti is harcoltok saját igazatokért, mert féltek, hogy, ha nem úgy van ahogyan gondoljátok, az baj:D
    Ti azt mondjátok, hogy a Biblia csak a gondot szüli és onnan nem lehet tanulni, hiszen az összelopott anyag, és nincs benne, csak max. 5% igazság.
    Látom nagyon erősen összpontosítotok arra, hogy segítsétek a keresztényeket kijönni a hamis egyházi kereszténységből.
    Most tennék fel egy kérdést, ha nem baj és légyszi ne kezdjetek el hosszasan kifikázni ezt az írásomat, mivel kédéssel fordultam hozzátok és nem válasszal.
    Elveszett Kereső, Szul than, Tamás Mórusz és a hasonló beállítottságú népek:D
    Ha a reinkarnációs elméletet erőltetik, akkor hogy van az, hogy a germán hitvilág, a görög hitvilág, az egyiptomi hitvilág, a japán hitvilág,a zsidó hitvilág,és az ősmagyar hitvilág is arról számol be, hogy a halálunk után vagy egy mennyféle helyre kerülünk, vagy egy pokolféle helyre kerülünk, vagy egy köztes világba?
    Minden hitvilág ezt tanította régen, kivéve a buddhizmust és a hinduizmust!
    Ha olyan nagy ősi tudás van bennetek, mint ahogyan gondoljátok, hogyan lehet az, hogy a legnagyobb keleti tan a buddhizmus határozza meg életeteket ahol, nincs bűn, sem semmi, hanem önmagad megtalálása a fontos.
    Az összes többi itt felsorolt vallásban elfogadják a bűn fogalmát, kivéve a keleti tanok vallásai.
    Hogyan lehet az, hogy millió kínai szenved éhséget pár fillérért amikor a Dalai Láma Pápa pont arra tanít, hogy mindenki forduljon magába és tudja a tudást.
    India és Kína, hogyan lehet a két legcsóróbb országa a többi Afrikai országgal együtt?
    Én tudom!
    Ezek lennének a kérdéseim kérlek válaszoljatok rá!


    (Jeromosnak és a többi keresztény gondolkodásúnak szánt írásom)
    : Kínát és Indiát Isten intő példának teszi elénk, hiszen megláthatjuk, hogy aki ilyen buta dolgokban hisz, az a Földön is átkozott, nem hogy a mennyben:D
    Rettenetesen nagy intő példa számomra Kína és India, ahol sok jógi, guru, buddhista és egyéb szerzetes nagy összegekért megtanítanak gyógyítani, magadba fordulni stb.
    Van egy krisnás ismerősöm, aki kinn járt Indiában egy gazdag emberekkel teli busszal, és arról számolt be, hogy több ezer istennek véres áldozatot mutatnak be és az állatok vérében az undorító dagonyázás is elterjedt.
    Beszélt egy jógival kinn, aki azt tanácsolta, hogy hirdessék a tanukat Európában hiszen fontos számukra, hogy Európában is kiterjeszthessék hitüket és teljesen elnyomják a hamis Istenáldozatunkat, valamilyen Isszát, aki náluk is tanító volt, de nem értették meg tanát, ezért visszament az akkori nyugat országaiba.
    A krisnás ismerősömnek is tetszett, hogy terjeszthessék az Indiai vallást, de azt is mondta, hogy némelyik jógi arra kérte az átutazókat, hogy vigyék vissza magukkal Európába ezeket a jógikat és pénzbeli segítséggel terjeszthesse a vallását.
    He-he vicces, úgyhogy keresztény társaim, ne dőljetek be a hamis reinkarnációs dolgoknak, mert az maga a Feltámadás elleni, és Szentlélek elleni vétek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Schwaben.
      "Ha a reinkarnációs elméletet erőltetik, akkor hogy van az, hogy a germán hitvilág, a görög hitvilág, az egyiptomi hitvilág, a japán hitvilág,a zsidó hitvilág,és az ősmagyar hitvilág is arról számol be, hogy a halálunk után vagy egy mennyféle helyre kerülünk, vagy egy pokolféle helyre kerülünk, vagy egy köztes világba?
      Minden hitvilág ezt tanította régen, kivéve a buddhizmust és a hinduizmust."

      Örülök hogy kérdeztél, ezért engedd meg, hogy kiegészítsem hiányos tudásodat, nézz utána a tibeti Bardo Tödol-nak a Köztes lét könyveinek, amelyben tibeti tanácsok vannak halandóknak, és születendőknek.

      Törlés
  53. Most olvastam utána Isszának, Ő valójában Jézus, aki a Kínaiakat is meg akarta téríteni, de nem sikerült neki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Es vajon ki altal irodott ez a képtelenség Schwaben,hogy Jézus Kínaiakat is meg akarta téríteni,de nem sikerült neki? Megtudakoltad ezt is,vagy te csak ugy mindenkinek akarmit elhiszel? Jézus,Palesztina területét soha el sem hagyta,es egyaltalan mi köze lett volna a Kinaiakhoz?... O Izrael fiaihoz küldetett Isten,Abrahamnak tett igérete szerint,mint Mag...,mint Abraham magva(Galata levél 3:16-19).Isten Fia sohasem mehetett volna olyan balvanyimado orszagba és nép közé,mint amilyenek az Izrael körül élo pogany népek voltak. Eppen ezért valasztotta ki Isten az O benne,az Egy igaz Istenben hivo Izraelt arra,hogy közülük,mint népbol,jöjjön el a Messias, "mert az üdvösség (Jezus Krisztus) a zsidok közül tamad"(Janos evang.4:22).
      Neked Schwaben,hit dolgokban még nagyon nem kellene itt irogatnod addig,amig ennyire hianyosak a biliaismereteid,mert te mar itt annyira mindent mindennel összekutyultal,hogy ezzel többet artasz,mint hasznalsz.Amikor én még a hit dogaiban csecsemo voltam es tejjel taplalkoztam,nem kemény eledellel,meg sem mertem mukkanni a hit kérdések felol hitetlenek elott,de még hivok elott sem igazan,hanem megvartam azt a (hitben) nagykorusagot,(Zsido levél 5:12) amikor mar megértettem Isten kijelentéseit,es csak azutan mertem valaszolni azoknak,akik a hitem felol érdeklodtek vagy egyéb kérdéseket tettek fel azt illetoen.
      Megnéztem a blogodat is,es hat...azt gondoltam azutan,hogy ha ott mindent ki kellene korrigalni(ahol a hit kerdesekrol van szo),az talan több napot is igénybe venne,akkora ott a zurzavar.
      Itt példaul elo adtad hitetleneknek,hogy mennyire nincs aldas az életeden.Erre mi történt? Mint amikor a dögre lecsapnak a keselyük,maris a hitedet érte tamadas,mivel nem értik (hogyan is érthetnék),hogy mi az oka a problémadnak.Pedig az ok,nagyon egyszeru:nem történt még meg nalad az ujjaszületés,ennél fogva nem vagy betöltekezve Szent Szellemel.Ezért történhetett meg nalad az is,amirol ezt irtad: "Valóban nálam is beteljesedett az amit az Újszövetség mondd, hogy engem régebben 1 ördög kísértett, de most azt sikerült elűznöm, és sajnos visszajött 7 ördög".Gondolom,a Maté 12:44-45-bol ismeros szamodra ez a dolog,ahol ezt olvassuk: "Mikor pedig a tisztatalan lélek kimegy az emberbol,viz nélküli valo helyeken jar,nyugalmat keresve es nem talal:akkor ezt mondja:visszatérek az én hazamba,ahonnét kijöttem.Es oda menvén,üresen,kisöpörve es fölékesitve talalja azt.Akkor elmegy és vesz maga mellé mas hét lelket,gonoszabbakat o maganal,és bemenvén,ott lakoznak;és ennek az embernek utolso allapotja gonoszabb lesz az elsonél".Az egyetlen megoldas erre,ha az "üres hazat" egy jo lélek a Szent Szellem veszi birtokba.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Köszönöm szépen a felvilágosítást.
      Te azt hiszed, hogy nem tudtam, hogy Issza az araboknál Jézus?
      Azért próbáltam meg így megközelíteni a dolgot, mert annyira ezoterikusan fognak fel ezek közül mindent. Nem értelek, hogy miért nem lehet egy kicsit velük azonosulni, hiszen belülről kell őket segíteni, nem kívülről.
      Én természetesen nem keverek semmit, hiszen Bibliaismeretem elég, ahhoz, hogy tudjak mit hogyan kezelni.
      Jézus nem hagyta el Palesztina területét? Akkor Jézus még mindig ott van szerinted:D Honnan tudod amúgy, hogy feltámadása után nem segítette volna a kínaiakat is? Te ezeket nem tudhatod, hiszen nem látsz Isten fejébe, én is mondhatnám, hogy nem ismered a Bibliát.
      Én nem példálódzok a Biblia szövegével mindig, hiszen nem csak a Bibliától nyered el az üdvösséget. Az egy eszköz arra, hogy megtérj, de nem maga a megtérés könyve. Én azért is nem dobálódzok a Bibliával, mert szerintem az emberi jó lélek is elégséges ahhoz, hogy valaki fölfogja, hogy van Isten és Ő teremtett mindent ezen a Földön.
      Tudom nem bántásból írtad Unknown, de csak megvédtem magam:D

      Törlés
    4. Schwaben!Ennyi förtelmes butasagra,amit itt megint csak eloadtal en mar nem is akarok valaszolni,

      szia.

      Törlés
    5. Na ez a baj, amikor a keresztény is keresztényt támad:D
      Nem kell válaszolni rá, ha szerinted butaság legyen neked igazad.
      Szerintem azért csak össze kéne tartanunk hiszen én is a keskeny ösvényt választottam, ahogy te, és nem egymást bomlasztani, ahogyan azt a fő-fő apostolok tették.
      Korrigálnák egy kicsit magamon, hogy ha megengednéd.
      Gondolj bele Szent Pál életébe, ahogyan elment Athénba és ott megdicsérte a görögöket, hogy milyen nagy mértékben vallásosak a saját hitükben.
      Nem tolta le őket, nem gúnyolta ki őket, nem mondta azt nekik, hogy nincs fogalmatok az Ó-írásokról.
      Neked sem kéne támadni ennyire senkit, hiszen egy kicsit neked is kell engednek, hogy megértsd a másik embert, hogyanis gondolkozik néhány teórián.
      Förtelmes butaságnak nem nevezném a másik írását, főleg olyanét aki lehet, hogy jobban tudja értelmezni a Bibliát mint te magad.
      Mi lenne ha én is rád aggasztanám, azt a jelzőt hogy fő-fő apostol, mivel úgy viselkedsz.
      Én is kicsike vagyok köztetek, de nem hagyom magamat semmiben megalázni.
      Látod Szul than is felengedett, hogy én is engedtem vele szemben.
      Nem kell itt a lázítás!
      Én is néha hevesen ragálok itt, mivel ez egy véleménynyilvánító oldal, de nem hagyom, hogy egy velem egyenrangú keresztény fikázza a teljes írásomat.
      Nálad is csak Biblia a lényeg, ahogyan a reformátusoknál és lám mégis gazemberebbek még a katolikusoknál is.
      A Sola Scripta tanú rosszul látja a dolgokat, hiszen a Biblia az csak egy eszköz semmi más, sok történet van benne ami tényleg lázadást szít és a zsidókat pártolja. Ki kell ragadni belőle a helyes tanítást, mivel én nem voltam zsidó és nem is leszek. Ahogyan Jakab írja a cselekedet is üdvözít hit által. Nem kell itt a rizsa, hogy a többi ezotérikusan gondolkodó ember elé odadobod a Bibliát és azt mondod, hogy tessék ez a könyv leír mindent, mert nagyon nem ír le mindent:D Jézusnak is 1/1000-red tanítása van benne, ahogyan azt János kijelenti, és ezeket te nem tudod, hogy mik voltak.
      Lehet, hogy 300 körül volt olyan troll aki kivett egy-egy részt.
      Luther is megváltoztatott egy-egy szót és más értelmet nyert ezáltal a mondat!
      Persze most azt fogod mondani, hogy megint oltári baromságokat írok, mert én is támogatom az ezotérikus tanokat, pedig nem hiszen, egyszer átéltem már az ezotéria szellemiségét és nekem ártott:D
      Köszönöm viszont, hogy keresztény létedre is tudsz keresztényt kritizálni, ez szimplán emberi leleményesség, hogy a magad igazát bizonyítsd.
      De jó dolog az emberi leleményesség, hidd el nekem, tapasztalat:D
      Dícsértessék Jézus Krisztus.

      Törlés
  54. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  55. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  56. Nem értem az embereket! Egy átlagos életkor itt 70-80 év.Utána meghal mindenki, kivétel nélkül.
    A halál tehát egy biztos tényező!
    Mit szeretne az ember itt elérni a 70-80 éve alatt? Sok pénzt és karriert? Gazdagságot? Hatalmat?
    Aki igen, az nem normális! Szerintem a lényeg egy jó párkapcsolat, család és gyermekek, a többi csak annyira fontos hogy a gyermekünknek is legyen lehetősége ugyanezt megélni...
    Itt van ez a háttérkormány dolog... Na és, mi van akkor? Nekem 88 mindegy hogy ki a főnők, kinek dolgozok, ha bíztosítsa a munkámért hogy az életemet jól és szépen le tudjam élni...
    A családommal közösen...
    Nincs szabadság sehogy sem, ez csak egy illúzió mindenképpen. :) Akkor meg nem mindegy?
    Legyen új világrendszer, hátha ennél jobb lesz mint ami most van.
    Ha bárki aki megkérdezné hogy szolgálom-e vagy inkább meghalok, akkor természetesen szolgálom, miért is ne?
    Nem mindegy, kit szolgálunk?
    Semmim nincsen már anyagilag, régebben volt de már semmi nincsen, ez ráébresztett arra mi is az igazán fontos dolog az életben. Ezért külön köszönetet mondok az életnek, vagy a háttérhatalomnak! Ez egy jó lecke volt számomra! Köszönöm.
    Ezért nem értem itt a vinnyogást hogy jajj, mi lesz velünk meg hasonlókat, mert a vége ugyanaz, a halál, de közte lehet jó és szép is!
    Tehát én szívesen, saját akaratomből is részese lennék és vagyok is a változásnak, miért is ne?
    Cáfoljatok ha tudtok!

    VálaszTörlés
  57. Persze lehet itt filozofálni hogy Isten meg Sátán meg ilyenek, de minek is?! A világ változás alatt van, ezért jó itt ebben a korban élni. Itt az ember átél igazán jó és igazán rossz dolgokat is és tapasztalatot szerez az élet nevű játékból! Szeretek itt "játszani" mert izgalmas. A háttérhatalom, már régóta igazgatja a világot a háttérből, tehát mikor megszülettem már emberöltökkel ezelött elkezdődőtt itt az "átalakítás", most fog nemsokára elérkezni esetleg az ídőpont mikor az egész terv láthatóvá válik. Ez izgalmas! Nem? Senki nem gondolt bele abba hogy miért is vagyunk pont itt ebben a korban? Szerintem nem véletlenül! Persze lehet lázadozni bármi iránt is, na de minek is? Az emberek nagy része tényleg agymosott birka és ez így van jól! Ezen sem én sem ti változtatni nem tudunk. Először mindenki saját maga rlőtt "sepregessen ki" utána "seperjen a másik háza elött"! Nem?
    Rengeteg információval rendelkezem az egészről, a kép már össze állt bennem nagyjából, ezért is felesleges itt és máshol is félelmet kelteni, lázadozni. Az lesz aminek lennie kell! Nézzük inkább a jó oldalát, ne a rosszat!
    Cáfoljatok, meghallgatok minden épeszű érvet, de úgysem tudtok megcáfolni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kissé letámadósra sikerült véleménynyilvánításod, és sokmindenben igazad van néhány dolgot azonban másképp látok.
      Az alapértékek valóban nem az anyagiak, és nem azok megszerzése az élet fő célja.
      Ez a földi élet valóban egy izgalmas játék, ahol olyan tapasztalatokat szerezhetünk, amit valószínüleg máshol nem.
      Valóban nem véletlenül születtünk ebbe a különös korba, a félelemkeltés és a lázadozás butaság.
      Az pedig alap, hogy először mindenki magában , és szűkebb környezetében tegyen rendet, és ha ez már sikerült (!), utána ezt meg lehet másokkal osztani, hátha segít nekik is.
      Amivel nem teljesen értek egyet, az az, hogy nem tudunk változtatni.
      Világunkat( mivel minden csupán rezgés) gondolataink (érzelmeink), szavaink, és ezeken át tetteink alakítják.
      Vannak alacsony (negatív) rezgésű gondolatok, érzelmek és szavak,( félelem gyűlölet, harag, irigység stb.) és vannak magas(pozitív) rezgésűek( elsősorban a SZERETET).
      Viszont mindegyik közös tulajdonsága hogy azt vonzza be életedbe, ami vele rezonál, úgyhogy javaslom, figyeljen oda mindenki jobban gondolataira, érzelmeire, és szavaira, mivel ezek alakítják saját, és közös világunkat is.
      Ez az, amit tud az említett háttérhatalom is, és minden szinten manipulálva igyekszik az emberek tudatát alacsony rezgésszinten tartani, változtassunk hát, de ne a háttérhatalom szándékai szerint.

      Törlés
    2. bírom, mikor tudományos kifejezéseket (rezgés, dimenzió) áltudományos maszatolásba vonunk be. miféle rezgésről beszélsz? persze... rezgés van, de milyen a negatív rezgés? annak miben különböznek a fizikai tulajdonságai? a szeretet rezgése mérhető? miben más, mint a negatív rezgés? más a frekvenciája, amplitúdója? ha nem, akkor honnan tudjuk, hogy az rezgés lenne?

      ezek így működnek: vegyünk egy tudományos kifejezést (esetünkben a rezgés), öntsük nyakon valami homályos ezolöttyel, s adjuk elő, mint felébredt magasrezgésű dimenziókat rögvest átlépő szeretetguru.

      Törlés
    3. Barátom, te még keresgéld az igazságot a Bibliában a kígyós sztorinál, aztán ha ott megtaláltad, talán máshol is sikerül.

      Törlés
    4. kielégítő válaszokat kaptam, mondhatom.

      az a baj, hogy nem anyagi természetű dolgokat (szeretet, gyűlölet, érzelmek) megpróbálsz anyagi szintre rántani (rezgés), de mindenféle magyarázat nélkül.

      Törlés
    5. Előbb határozd már akkor meg légyszives azt, hogy anyag.

      Törlés
    6. Na jó ha nem megy, elárulom, az anyag is rezgés,(azért nézz utána) ugyanúgy, ahogy azok az elektromágneses hullámok, amelyeket az agy, és a szív bocsát ki, miközben megéljük érzelmeinket, szóval mit rántok ,hova?

      Törlés
    7. tehát a szeretet pusztán anyagi minőség?

      Törlés
    8. valamit nagyon félreolvastál... sehol nem állítottam, hogy az anyag az nem rezgés.

      Törlés
    9. "tehát a szeretet pusztán anyagi minőség?"
      Ezt már ugye csak megjátszod, hogy annyira buta vagy, hogy ezt vontad le a mondandómból?;)

      Törlés
    10. úgy látszik te nem fogod fel, miket írsz.

      ha a szeretet (gyúlölet, stb.) rezgés (rezgésszáma van, ahogy írtad), akkor az csak anyagi természetű lehet, hiszen ha nem anyagi, akkor nincs mi rezegjen.

      amiket te gondolsz az materializmus, csak be van kenve az ezoterika mázával.

      Törlés
    11. Jeromos, Jeromos Te még nem unod?
      Ezzel a következtetéssel megintcsak a butaságod bizonyítod.
      Anyagi az összes elektromos, elektromágneses, rádióhullám stb. is, mer' rezeg, mi?
      Szerintem ennyi elég volt.

      Törlés
    12. az általad felsoroltak közül melyikhez nem kell anyag? hm? melyik létezik önmagában?

      továbbmegyek... a fénynél is kezdik elővenni az éter-elméletet, mert nem-igen igazolható, hogy a fény a semmiben tudjon terjedni.

      Törlés
    13. Hát ha már a modern fizikánál tartunk akkor jegyezzük meg, hogy maga az anyag mint fogalom kezd egyre kérdésesebbé válni. Jelenleg is úgy áll a helyzet, hogy egy molekula vagy atom térfogatának a 99,99%-a "üres". És ahogy fedezgetik föl az újabb elemi részecskéket, úgy szaporodnak a kilencesek.

      Az emlegetett éter elmélethez a mostani felvetéseknek annyi köze van, hogy feltételeznek valami közeget, ami mindenhol ott van, abban "úszik" az "anyagi világ". De a régi elmélet szerint az éter - a mai értelmezésünk szerinti - fizikai anyaghoz hasonlatos. Tömeg, halmazállapot, stb. Ezt annak idején azért vetették el, mert - bármilyen ritka is legyen - ha rendelkezik a szokásos anyagi jellemzőkkel, akkor már rég megálltak volna a bolygók, galaxisok. Na most az újabb éter elmélet szerint nem anyagról vagyon szó. Hanem azt kezdik firtatni, hogy a "semmi" mégis valami. Vagyis, hogy van valami nem anyagi természetű az általunk légüres térnek hitt helyeken. És az a közvetítő közege bizonyos rezgéseknek. Pl. a fények. Na most ebből arra következtetni, hogy minden rezgésnek szüksége van anyagra... Pont az ellenkezőjéről van szó. Épp arra tart a tudomány, hogy anyag nem is létezik. Minden tárgy egy energiamező.

      Érdeklődőknek ajánlom figyelmébe Rob Bryanton blogját és youtube csatornáját:

      http://www.youtube.com/user/10thdim/videos?view=0

      http://imaginingthetenthdimension.blogspot.hu/

      Odapörköl pár dogmának és közmegegyezéssel elfogadott hiedelemnek.

      Mindenki válogathat érdeklődése szerint. Az én kedvenceim közül néhány:

      http://www.youtube.com/watch?v=oKKw_QilTcQ - Isten a 10. dimenzióban lakik_

      http://www.youtube.com/watch?v=UVxaYk3CBJk - a fénysebességről

      http://www.youtube.com/watch?v=tQMO1eyMRuM - már mind halottak vagyunk, de nem baj

      http://www.youtube.com/watch?v=GbGAPR70tTY - minden egy, egy minden

      na abba is hagyom van még sok...

      http://www.idokep.hu/hirek/a-fenynel-is-gyorsabban

      http://nem2.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1083365#axzz2AtT3rtBO

      Szóval ismételten elég sok ténnyel mész szembe kedves Jeromos.

      Törlés
    14. Az utolsó linkhez:

      A nonlokalitásról vagyon szó benne. Többször megismételt kísérletekre hivatkozik.

      És, akkor ehhez is egy kis kiegészítő:

      http://www.inco.hu/inco12/transzc/cikk0h.htm

      Jó szórakozást

      Törlés
    15. És ezután elkezdik keresni, hogy mi is az energia.
      A tudomány már a kezdetekkor tévútra futott, mégpedig akkor, amikor a reprodukálhatóságot, az objektivitást stb. vette korlátozó alapnak.
      Persze ez érthető, hiszen így viszonylag békésen meg tudott osztozni a világon a vallásokkal.
      Egyszer, talán, meg fogja változtatni saját nézőpontját és egyre közelebb fog jutni az alapvető igazságokhoz.
      De térjünk vissza az energiához. A legelemibb ( klasszikus mechanika) meggondolás járt a legközelebb a valósághoz, amikor az energiát munkavégző képességként próbálta definiálni.
      Igen, az energia az a képesség, hogy változást lehet létrehozni, hatást lehet gyakorolni.
      Ám itt az a bökkenő, hogy így még mindig nem jutottunk el az igazság gyökeréig, a Forrásig.
      Addig, amíg a fizikai univerzum keretén belül maradunk, akár úgy fogalmazunk, hogy az anyagnak van energiája, vagy az anyag maga az energia, csak az önbutítás ugyanazon szintjén mozgunk, és körbe-körbe járunk a nyelvi tautológiákban.
      Bizonyos értelemben ebből csak akkor tudunk kilépni, ha egy fokkal magasabbra emeljük absztrakciós szintünket.
      Az anyag, az energia,a tér és az idő az mind az okozati világba tartozik, vagyis mind teremtmény, mind következmény, mind relatív. Ezzel szembe állíthatjuk a Teremtő fogalmát, az Okozó (Ok) fogalmát, a Forrás fogalmát , a Nemző (Atya) fogalmát,az Abszolút fogalmát, amit a vallások Isten fogalmával közelítenek.
      No most Isten fogalmát a vallások mindenféle okozatiság-baromsággal beszennyezték és mint láthatjátok emberek félredobva minden józanságot, félredobva a felebarát ( + ellenség) szeretetének a parancsát, ezen szennyezések meglétén vagy tagadásán vagy mibenlétén képesek összekülönbözni.
      Térjünk vissza egy pillanatra az anyag-energia-tér-idő rendszerre. Az, hogy itt bármilyen okozás lenne, az csak fogalmi félreértés, ebben a körben a teljes okozatiság bizonyítéka éppen a megmaradási törvények, vagy éppen a tudomány alapjait képező objektívitás vagy reprodukálhatóság feltételezése és megtapasztalása.
      Persze a tudomány művelői is kezdik már (nagyon elvétve) kapisgálni, hogy ők maguk mint emberek valamelyest szellemi lények, és ilyenképpen Okozók is, tehát - bár okozóságukat nem tudják kontrollálni és szabályozni - egyáltalán nem biztos minden tudományos eredmény objektivitása.
      Az Okozóra visszatérve nyilvánvaló, hogy neki semmiféle anyagi,semmiféle fizikális tulajdonsága nincs ( mint attribútum), nincs tehát tömege, hullámhossza (rezgése), nincs helye sem térben sem időben, olyan értelemben, hogy az például reprodukálhatóan megfigyelhető lenne.
      Az Okozó az Okozó, az anyag - energia teremtője, és a teremtésein kívül az anyagnak, energiának semmiféle Önvalója, Önállósága, Szabadsága nincs. A fizikai univerzumnak tehát csak azért létezhetnek törvényei, szabályai, mert a Teremtő azt a teremtett idő szerint nem változtatja.
      Világosan rámutatnak erre a keleti vallások, amikor a fizikai univerzumot önlényeg nélkülinek, májának tekintik.
      Jézus is egyértelművé tette azt, hogy az ő királysága nem ebben ( nem az okozati) világban van, ő az Atyával egylényegű.
      Amikor a mennyei kincsek gyűjtésére figyelmeztetett, mindenki számára világossá tette, hogy a fizikai világ egyetlen eleme sem tartozik ezen kincsek közé.
      Amikor az Atya-i tökéletesség elérésére intette tanítványait, ezzel világosan kifejezte, hogy az okozati világ végtelensége látszólagos , a láthatalan és semminek tűnő és a lépten-nyomon meg nem mutatkozó Isteni teremtő képesség pedig ténylegesen végtelen.

      Hiábavalóság azon vitatkozni, hogy a gyűlölet, a szeretet, bármely érzelem vagy bármely gondolat az vajon rezgés-e. Mindezek okozatok, teremtmények, és az ember is képes befolyásolni, megteremteni saját gondolatait, saját érzelmeit.
      A gyűlölet és a szeretet is sokkal inkább tudatossági szint, mint simán érzelem, ám mivel a tudatossági ( tökéletességi ) szint is csak teremtmény, nem bújhatunk ki a felelősség alól, hogy akár érzelemként, akár tudatossági szintként sokkal inkább a szeretetet teremtsük.

      Törlés
  58. Nem értelek, Rácz János !
    "A halál tehát egy biztos tényező!"
    Tévedsz ! Csak a fizikai test halála és felbomlása biztos. És te csak ennyiből állsz? (sajnállak, én biztosan nem, de ezt nem akarom rádelőltetni)
    Ami viszont sokkal biztosabb, gondolkodunk. Elméleteket (gondolati rendszereket) állítunk fel, és ezen elméletek alapján próbáljuk irányítani életünket, testünk fizikai részét is.
    Persze a fizikai szükségleten túl, főleg azok ellenére nehéz magasabb dimenziók felé nyitni.
    Akár ne gondolj most itt semmiféle vallásra vagy ezoterikus gondolatokra, elég utalni mondjuk a legalacsonyabb szintű Maslow féle szükséglet piramisra.
    És ha gondolkodunk, akkor arra is gondolunk, - mint ahogyan te is gondokodtál írásod előtt, közben - hogyan kellene életünket helyesen ( legalább saját gondolataink szerint is helyesen ) élni. Mert csak igazunk tudatában (gondolati rendszereink igazsága tudatában ) tudunk csak létezni, és ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy esszenciálisan nem testek, hanem szellemi lények vagyunk.

    "Mit szeretne az ember itt elérni a 70-80 éve alatt? Sok pénzt és karriert? Gazdagságot? Hatalmat? Aki igen, az nem normális! " Ebben feltétlenül egyetértünk.

    "Szerintem a lényeg egy jó párkapcsolat, család és gyermekek, a többi csak annyira fontos hogy a gyermekünknek is legyen lehetősége ugyanezt megélni..." Igen, a nyulak, kutyák ... is ezen a szinten vannak, jóllehet nem tudják ezt emberi szavakkal megfogalmazni. Nem bántás akar lenni, csak a lényegre való rámutatás. Ezen a szinten éppen úgy túl kell lépni, mint gazdagság-hatalom- .... szintjén.

    "Itt van ez a háttérkormány dolog... Na és, mi van akkor? Nekem 88 mindegy hogy ki a főnők, kinek dolgozok, ha bíztosítsa a munkámért hogy az életemet jól és szépen le tudjam élni..."

    Még mindig ugyanaz a szint. Az állati tudtosság szintje. Megfigyelted már, hogy például az intelligensnek mondott kutyák is - bárki a gazdájuk, aki eteti és gondozza őket - azt fogadják el főnöknek ?
    Az emberi szint ettől sokkal magasabb.
    Legyetek tökéletesek .... mondta Jézus a tanítványainak.
    Ennek módja, hogy szeresd Istened ... és szeresd felebarátod. Ha valódi emberi tudatod van, ebből mindent megértesz, jóllehet nincs benne a parancsban részletesen kimagyarázva, hogy ki is az Isten valójában ( az ószövetség sátáni jahve-ja vagy Jézus által a fenti parancsban említett Mennyei Atya ), vagy mi is a szeretet valójában ( mert az nem a humanoid önsajnálat által vezérelt érzés vagy nyáladzó érzelemirányultság)
    Tehát Jézus éppenséggel ad mindenkinek játékteret, ad gondolati szabadságot, ad fejlődési lehetőséget, hiszen a legyetek tökéletesek paranccsal azt is mondja egyben, még nem vagytok azok.
    Folytathatnám még, de minek.
    Én nem értlek, Rácz János ! De szerintem te sem érted magad !
    Mert ha értenéd, akkor megértenéd azt is például, hogy a család, gyermekek, és kiterjesztve minden más emberi közösség, például a nemzet vagy a haza, vagy akár a teljes fizikai univerzum ( általunk érzékelt vagy befolyásolható része ) szeretete, az azokkal való törődés egyáltalán nincs ellentmondásban Jézus parancsaival.
    A lényeg a dolgok mértéke, kiterjedtsége, amit el tudsz érni, amit fontosnak tartasz, amivel annyagi és szellemi szinten foglalkozol. A kiterjedtség, ja igen, a tökéletesség a jézusi parancsban nem jóságot, hanem a kiterjedés mértékét, a teljességet jelenti :)
    Fejlődni = kiterjedni = tökéletesedni !

    VálaszTörlés
  59. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  60. Üdv!

    Szeretném elmondani a véleményem:
    Jó itt minden írás. Csak kezdenek egyre inkább elszakadni az alaptól. Feltevésekre és fejtegetésekre kezd épülni a sok gondolat.
    Így viszont nagyon bonyolult lesz egy-egy szál. Javaslom egyszerűsítsünk! A valódi élet egyszerű, összetett, de nem bonyolult.

    Szeretnék egy egyszerű alapot mondani:
    Minden értünk van, nemde? (Vagy akiknek jobban tetszik: Isten csak jó dolgokat teremtett.)
    Szóval akkor példa:

    Miért létezik kullancs?

    Aki rájön a megoldásra, az ebből az alapból könnyebben vissza tud asszociálni mind a kezdőcikk értelmezésére, mind az azt következő gondolatokra.
    Valamint sok egyéb kétsége és félelme szertehull.

    Ja elfelejtettem leírni: Csak akkor használ a megfejtés, ha maga jön rá az ember. Ezért ne is kezdjünk itt közösen filozofálni. Aki akar elgondolkodik rajta, aki nem akar hagyja figyelmen kívül! Köszi

    Üdv!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kérdésedre szerintem egyszeru a valasz peerpetum;Isten mindent jonak teremtett,de a bun megrontotta azt.ezért Isten megatkozta a földet."Az embernek pedig monda (Isten):Mivel hogy hallgattal a te feleséged szavara,es ettél arrol a farol(ez nem almafa volt),amelyrol azt parancsoltam,hogy ne egyél arrol:Atkozott legyen a föld temiattad,faradsagos munkaval élj belole életednek minden napjaiban.Töviset es bogancskorot teremjen tenéked;s egyed a mezonek fuvét"(1Mozes 3:17-18).
      "Mert a teremtett vilag hiabavalosag ala vettetett,nem önként,hanem azért,aki az alavetette,azzal a reménységgel,hogy maga a teremtett vilag is megszabadul a rothadandosag rabsagabol az Isten fiai dicsoségének szabadsagara.
      Mert tudjuk,hogy az egész teremtett vilag egyetemben fohaszkodik es nyög mind idaig.Nemcsak ez pedig,hanem maguk a Lélek (Szellem)zsengéjének birtokosai (ujjaszületett keresztyének) mi magunk is fohaszkodunk magunkban,varvan a fiusagot,a mi testünknek megvaltasat"(Roma 8:20-23).
      A keresztyének sem értek még célba.Kaptak ugyan a Lélek (Szellem) ajandékat,mint a jövendo élet beteljesedés elolegét es zalogat,de egyelore még ok is allhatatossaggal varnak az istenfiusag teljességre jutasara,a test megvaltasara,vagyis arra,hogy életük megszabaduljon a romlandosagtol,arra,hogy Isten teljesen betöltse oket.
      "Es lattam uj eget es uj földet,mert az elso ég es az elso föld elmult es a tenger sincs többé"(Jelenések könyve 21:1).

      Ria

      Törlés
    2. Paradox módon a miért kérdést az okozati világban annak jelenségeire és elemeire szokták feltenni. De a miért kérdés az Okra és ebből következően az Ok teremtésének céljára vonatkozna sokkal inkább, hiszen az okozati világ miértjeire az Ok lenne a válasz és minél inkább az Ok területére vonatkozik a miért, annál inkább lelhető fel adekvát válasz.
      Az ember ( vagy az állat) kullancsa létének miértjére ezért nincs előremutató válasz. Az emberiség és a Földünk kullancsának létére a magyarázat fontos, ám a megoldás sokkal fontosabb. És a megoldásra Jézus maga mutatott rá,csak rá kell jönnünk, hogy nemcsak az a templom, hanem az egész Fóldünk az Atya háza.

      Törlés
  61. Mi köze van a kvantumfizikának a tudathoz, érzelemhez, szeretethez, DNS-hez stb? És miért olyan fontos a szeretet? --avagy ami a FIZIKA TANKÖNYVEKBŐL állandóan kimarad...
    Itt a válasz, a részek összefüggenek, sorrendben van csak értelme megnézni.
    Gregg Braden: Az Isteni Mátrix nyelve,magyar feliratos, 12 rész, több rész is van de azok nem magyar feliratosak.A nagyon fontos dolgok az 1-5 részben benne vannak.

    http://www.youtube.com/playlist?list=PLcJrDM5iWUZJpqy_gskm4ZCt-ugUmfrZB
    Teljes anyag angolul:
    http://www.youtube.com/watch?v=Rp-P031C4Vg

    VálaszTörlés
  62. Én csak annyit fűznék hozzá,hogy számtalanszor elhangzott az üzenetben az egyén megfélemlítése,tehát jobban félnek ők,a népek haragjától,mint mi a világrendjüktől.A gyávák eszköze a sötétből való irányítás és megfélemlítés.Ők is tisztában vannak vele,hogy a katonák és a rendőrök is idővel észhez térhetnek és egy szempillantás alatt elbukhatják amit már évszázadok óta építgetnek.Legyen hitünk a győzelemben és tanuljunk meg bízni egymásban.

    VálaszTörlés
  63. Én úgy gondolom hogy ha van világuralom akkor van világszabadság csak természetesen a világuralom bekövetkezése után. Engyensúly.

    VálaszTörlés
  64. Figyelem!Az igazság mint félelem keltés eszköze.M A N I P U L Á C I Ó .ezzel is manipulálnak.Azért ez a hatalom egy elég törékeny állapotban van már.Az író öntelt akár egy "szit nagyúr"Egyszer mindennek vége !!És még egy gondolat. a testem legyőzhetik de a lelkem hallhatatlan.Mindenki maradjon szeretetben és akkor nem lesz baj!

    VálaszTörlés
  65. Mi lenne ha azt mondanám hogy ez az egész hazugság, és azt is mondanám ha ez tényleg így is lenne akkor nem írnák meg egy levélben? Tutira nagy hülye lennék mi?!

    VálaszTörlés
  66. Pontosan az lesz a vesztuk ami ebből a levélből is süt. A nagykepuseg es a lebecsulese az emberi leleknek. A fenhejjazasukkal leplezik merhetetlen felelmuket. Uj vilagrendet nem lehet felelemre építeni es előbb vagy utobb de az emberi lélek ki fog törni. Magabiztosak lehetnek egész nyugodtan engem nem zavar sot magas lorol lehet kurva nagyot pofára esni. Mert nem fognak győzni. Soha

    VálaszTörlés
  67. Üdv Emberek!

    Nagyon sok komment született itt, és sok vitás helyzet alakult ki. Keresztény, ezoterikus, és sok-sok egyéb tanokat, nézeteket valló és ezekben hívő olvasók részéről. Személy szerint keresztény vagyok, és kizárólag a Biblia tanításaira hagyatkozva fogok ide írni. Akinek tetszik, annak tetszik, akinek nem, annak nem...
    Első körben a cikkben leírtakhoz szólnék hozzá:
    A Biblia, leginkább a jelenések könyvében foglalkozik az utolsó időkkel, ám az apostoli levelekben is igen sok utalás létezik arra vonatkozólag, hogy hogyan fog változni az emberek szemlélete, viselkedése, illetve a cikkben említett új világrendről is szól.
    Nem fogok idézgetni, csak igehelyeket írok, a teljesség igénye nélkül. Akiket érdekel, az úgyis kikeresi, elolvassa.
    II. Thess. 2. 7-11.
    II. Tim. 3. 1-9.
    II. Tim. 4. 3-4.
    Jel. 14. 7., 15-18.

    Ezek alapján látható, hogy az emberekre jellemző ridegség, érdektelenség, önzés, stb... az utolsó idők ismertetőjelei, mely után eljön az Antikrisztus, és uralkodik a föld minden nemzetén, és csak az tud vásárolni, eladni, aki az ő jelét viseli (ez lehet akár chip, vagy valamilyen azonosító).
    Tehát ennek bekövetkeztét nem akadályozhatjuk meg, ám ez nem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel kell ülnünk és várni, sőt, rengeteg a teendő. Minden kereszténynek kötelessége hirdetni az evangéliumot (örömhír), azt, hogy Krisztus eljött a Földre, hogy elhordozza bűneinket, hogy kiszabadítson a Sátán markából, megszabadítson a betegségektől, és az átkokból, amit őseink és a magunk gonosz, bűnös cselekedetei hoztak az életünkbe, illetve amit mások gonosz kívánságai idéztek elő.
    Isten saját hasonlatosságára teremtette az embert eltérően minden mástól. Még az angyaloknak sincs ilyen kiváltságuk. A hasonlatosság nem fizikai dolog, hanem szellemi, hiszen az ő szellemét lehelte belénk (I. Móz 1. 26-28.). Ez nem jelenti azt, hogy mi istenek lennénk, hanem csupán azt, hogy van valamink, ami közös Vele, ami által kommunikálhatunk Vele, ami keresi Őt és az Ő igazságát szüntelen, és a szeretet, ami azonos Istennel, szintén része életünknek, gondolkodásunknak, tetteinknek, ez pedig a szellemünk (nem azonos az agyunk által létrehozott tudattal, amelyek leginkább a fizikai világra vonatkozólag törvényszerűségekre építenek).
    Folyt. köv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Folytatás...

      Ám az ellenség mindent megtesz, hogy erről elterelje a figyelmünket, elhitessen hazug, gonosz dolgokat, és az uralma alá vonjon bennünket. A bukott angyalokon túl más test nélküli lények is léteznek a Sátán hadseregében. Ezeket görögül daimonnak, és daimonionnak, magyarul démonoknak nevezzük. Ezek tisztátalan lelkek, amelyeknek valószínűleg volt korábban testük, hiszen saját személyiséggel rendelkeznek, mind más és másfélével és testre van szükségük, hogy a vágyaikat ki tudják élni. Az újszövetségben gyakran találkozhatunk velük, Jézus is rengeteget űzött ki emberekből, ahogy a tanítványok is, és ma is ugyanúgy léteznek és működnek, és a Jézus nevében ugyanúgy ki lehet őket űzni. De csak Szent Lélekkel betöltött emberek tehetik ezt meg, Szent Lélekkel pedig a megtérés, és a víz által történő megtisztulás (ezt nevezik vízkeresztségnek) esetén tölt be minket az Úr. (János Evangéliuma 1. 2-7.) Ugyanígy vehetünk hatalmat a betegségek, és átkok fölött, hiszen erre Krisztus minden egyes tanítványát felhatalmazta.
      Tehát ezek a feladatok, amelyek minden keresztény emberre várnak, ezáltal minél több embernek nyerni megigazulást, és örök életet.
      Visszatérve az eredeti témához, miután ez a világbirodalom létrejön, nem fog sokáig állni, el fog pusztulni, azokkal együtt, akik ezt, és ennek az urát (az addigra a mennyből levettetett Sátánt és az Antikrisztust) szolgálják. Rengeteg csapás, éhínség, betegség, katasztrófák fogják tizedelni a Föld népességét. Ám, mielőtt mindezek megtörténnének, Krisztus elviszi az övéit, csak néhányan maradnak, ott, akiknek még feladatuk lesz, illetve ezután is lesznek, akik megtérnek, de rengeteg viszontagságon kell majd keresztülmenniük. Kínzások, üldöztetések, nyomorgatások, gyilkosságok (természetesen őket fogják érni ezek, nem pedig ők követik el...)
      Az pedig, hogy ezek a "nagy" emberek, akik ezt a világrendet akarják megvalósítani, milyen népből származnak, lényegtelen, mert ők nem az Isten parancsolatait követik, így ők ugyanúgy elbuknak, és nem jutnak a Mennyek országába. Az antiszemitizmusnak, rasszizmusnak jó érzésű embernél nem szabad fel sem merülnie. Mindig az adott ember az, aki jó vagy rossz, és soha nem egy egész nép. Mindenhol vannak gonoszak, és igazak. Nincs különbség, hogy fekete, fehér, magyar, francia, zsidó, cigány, stb...Isten szemében sincs ilyen, csak ember... Igaz, és bűnös ember...
      A szellemvilág pedig nem anyagi világ, viszont akár hisz benne valaki, akár nem, létezik. Jelen vannak benne Isten angyalai, a Sátán angyalai, különböző fejedelemségek, akik egyik, vagy másik oldal munkáját igyekeznek véghezvinni, és amíg Isten tiszteletben tartja a szabad akaratot (még akkor is, ha az az adott személy halálához is vezet, hiszen ha beavatkozna az ember életébe akarata ellenére, akkor semmi értelme nem lenne a szabad akaratnak, és nem lenne igazságos), addig a Sátán nem, ő uralkodni akar, ezért is lázadt fel Isten ellen, és az emberiséget is ezért lázítja, hogy tönkretegye azt, amit Isten létrehozott.
      Szóval lehet választani. Te melyik oldalon állsz? (Ez a kérdés mindenkinek szólt.)

      Várom a kommentárokat, és a lenéző megjegyzéseket... :)


      Törlés
  68. Üdv Bodolur ! Régen láttam már itt keresztényt, de örülök neki, jó volt ezt olvasni. Egyetértek. Régen én is győzködtem a jónépet, hogy Isten a válsz mindenre, de ez egy nehéz pálya. Te melyik felekezetbe jársz ? Én magam karizmatikus vagyok, és az Idők jelei honlapon is szoktam írkálni. Isten áldjon ! Üdv, Árpiel

    VálaszTörlés