2013. május 5., vasárnap

Izrael megtámadta Szíria fővárosát és háborút akar kiprovokálni - Az Arab Liga azonnali lépéseket követel



Terrorizmus definíciója az FBI szerint: "Erő vagy erőszak jogtalan alkalmazása, a kormányzat vagy személyek ellen, azzal a céllal, hogy a közvéleményt megfélemlítse..., megrendítse a kormányzatot, politikai vagy társadalmi célok elérése érdekében."


Úgy látszik az izraeli terrorállam és az USA által közösen felbérelt, CIA és Mosad által kiképzett, majd felfegyverzett zsoldos Al-Kaida terroristák nem elég hatékonyak Assad megdöntésében, ezért a terrorizmust Izrael szeretné nyílt háborúvá fokozni! Tudósítás:
Szíria állami televíziója bejelentette, hogy Izrael rakétáival rajtaütött Damaszkusz külvárosában egy hadi kutatóközponton. Az erőteljes robbanásokat szombat éjszaka lehetett hallani a hadikomplexum közelében Jamrayaben. Az egyik Interneten közzétett amatőr videón látszik az éjszakai eget hasító hatalmas tűz kupola a város felett.

„Az új Izraeli támadás – egy újabb kísérlet arra, hogy a terrorista csoportok visszanyerjék lelkesedésüket, mivel egyelőre még mindig képtelenek feleszmélni a dicsőséges hadseregünk okozta ütésekből”,- közölte a szír televízió




Az izraeli légicsapások az évekkel ezelőtt megírt Brookings intézet forgatókönyve alapján folynak.
A DEBKAfile cionista hírszerzési oldal néha elővetíti Izrael szándékát és most is azt írja, hogy a „kedvezőtlen katonai fejlemények északon folytatódni fognak és … kiterjed”- na ez szép. A cikk a továbbiakban is eléggé kihívó hangvitelű. Azt mondja:
Izrael katonai akcióit nem sokáig fogják figyelmen kívül hagyni és várható a válaszlépés el-Asszadtól, Hezbollahtól, Khameneitől, akik - Izrael reménye szerint-, most ezen dolgoznak.  Jól is gondolják, mert : BREAKING NEWS (15:20: "Az Arab Liga elítélte az izraeli agressziót és azonnali válaszlépéseket követel."
Nem takargatják azt sem, hogy Damaszkusz felett is elrepültek már. A szirénák gyakran megszólalnak a Golan fennsíkon, amik még nem elég hangosak –olvasható a korábbi cikkben. Szerintem sokkal nagyobb Izrael intervenciója arrafelé, mint azt hisszük.

Február 3.-án, napra pontosan három hónappal ezelőtt is volt egy hasonló Izrael által végrehajtott légicsapás.



A korporációs pénzügyi oligarchia keresi az okot, hogyan nyomulhatna mélyebbre. Az ürügyet a mesterségesen szított határ menti incidensek sorozataként megszerezték és nem állnak le. Amíg el nem söprik a szíriai kormányt, addig mindent megtesznek a konfliktus életbetartásáért, s mindezek után jöhet majd Irán.
A Brookings Institute egy hírhedt privát intézmények kezében lévő külpolitikai agytröszt tervezőasztala, ahol kitervelték a Líbiában, Szíriai és Iránban kierőszakolt rezsimváltás lépéseit, ami az Assessing Options for Regime Change” és a Which Path to Persia? dokumentumaiban olvasható.

Feketén fehéren le van írva náluk, hogy a "humanitárius segítség" is csak egy a rendszerváltáshoz szükséges ürügy -ezt láthattuk Líbiában. Továbbá leírták, hogy Szíria megdöntéséhez a zsidóknak a Golan fennsíkról kell nyomást gyakorolni Assadékra, északról pedig a török hadseregnek és ez a többfrontos nyomás összeroppantja az országot – lásd itt egy részletet és itt egy másikat.....

A Brookings Institute egyik dokumentuma, melynek címe “Which Path to Persia?egy geopolitikai előrenyomulás érdekében alkalmazott ürügyet mérlegel, amelyben az áll, hogy az Iránnal való konfrontáció eszkalálódásához provokáció is szóba jöhet, valamint arról is szó esik, hogy a légicsapások csak a kezdete ennek a politikának.
Tehát mint láthatjuk, az izraeli légicsapások ezen Brookings Intézet forgatókönyve alapján történnek. Ez az agresszív magatartás azt mutatja, hogy a nyugati erők igen nagy bajban vannak tervük megvalósításában és muszáj volt közbelépniük, segíteni a bérgyilkos CIA- iszlám terroristákat, valamint provokálni Asszadékat és Iránt, hogy kicsikarják belőlük azt, ami egy nagyobb nyugati offenzívát indokolna. A cél elsősorban ez...

Nagyon érdekes azt látni, hogy a tervek hogyan bontakoznak ki a szemünk előtt.




Forrás: Aranykor Hajnalán / Beforeitsnews / RT News

59 megjegyzés:

  1. Az amerikai típusú pénzuralom pontosan olyan borzalmas, mint az iszlám típusú vallásuralom, vagy az orosz típusú maffiauralom és ezek klónjai. Mindhéááromban közös, hogy a hatalmon lévők szerint a rend és a nyugalom a legfontosabb. Innen nézve Izrael ahhoz járul hozzá, hogy a világ változzon. Szerintem azért ilyen idegesek, mert 'előre látják a jövőt', ám ennek univerzális szabálya az, hhogy aki ezt megteszi, előbb-utóbb a saját pusztulását látja meg. No és mi van akkor, ha valaki manipulálja őket azon túl, hogy biztosan megérdemlik? Ezek az UFO-s se véletlenül repkednek és nagyon is tisztában vannak a helyzettel. Pont ezen a weboldalon, vagy az Új Világtudaton nyomjátok ekezet a médiumok által vett üzeneteket. Át is gondoljátok ezeket? Szerintetek egy olyan társaságtól mire számíthatunk, akiknek a nevében is benne van a 'hierarchia' szó, az üzeneteik meg hemzsegnek ilyen szavaktól, hogy "szent küldetés", meg "Az Ég parancsára"? Arra, hogy majd megváltoznak és figyelembe veszik azt, hogy Te mit akarsz? Még szerencse, hogy van egy másik ilyen médium, aki egy egészen normális társasáűggal hangolódott össze. Én azt csinálnám Izraellel, hogy mindenféléket láttatnék velük (van elég párhuzamos valóság, amiből választhatnak) és utána felvenném videora a rakétát és mutogatnám otthon a srácoknak, milyen kalandjaim voltak a vadak közt. Szóval a pálya komplexebb egy kicsit és az itteni nagyfiúk lehet, kisfiúk föntről nézve. AHa meg akarjátok tornáztatni a látószögetek: http://holotennis.blogspot.com/2013/05/3-in-one.html

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. mivel szíria semmit sem tudod tenni ez ellen a támadás ellen és mivel azóta sem tudott semmilyen válaszcsapást csinálni, ez azt jelenti hogy usa és izrael bármit megtehet szíriával, igazából teljesen földig rombolhatnák szíriát csak nem akarnak ennyire pofátlanok lenni, inkább lassan szét szedik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha azonnal visszalőnének, másnap az ájvékolás után ott lenne a NATO/USA a seggükben. Legyőzik a terrorista "felkelőket" aztán betolják a tengerbe gazraelt.

      Törlés
  4. Nem értem,hol van ilyenkor a segítség?az oroszok akik elvileg kezdettől fogva támogatták őket és megvétóztak minden beavatkozást és fegyvereket meg katonákat küldtek Assadnak,mit csináltak?Az egy dolog h a "lázadóknak" nincs légierejük papíron,de mi a fasz van,Szíriának nincs légvédelme,vagy ennyire impotens?Miért nem adnak az oroszok nekik S400asokat, vagy vmit bazmeg?És Irán mire vár még? Nem akarom elhinni ezt az egészet.
    Pardon my fucking french

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Folyamatosan segítik őket, az a rengeteg T-72-es honnan van ha nem oroszoktól? S300-at állítólag küldtek nekik párat, a többit nem tudták leszállítani mivel embargó van... A hezbollahnak 60 000 rakétája van legtöbb Iránból gondolom. Irán arra vár hogy elkészüljön a továbbfejlesztett S300-asuk szerintem, de a háttérben kitudja mi zajlik, oroszok biztos nem fognak nyíltan beavatkozni, Irán is csak háttérből szerintem, ha beavatkozna másnap USA/NATO kopogtatna, egy hónap és választások lesznek ráadásul. De ez mind kifogás, pont egy rakéta kutatóközpont ne legyen levédve... Érthetetlen.

      Törlés
    2. http://www.hidfo.net/2013/05/05/izraeli-tamadas-sunyi-alattomos-amilyenek-valojaban

      Törlés
  5. SEGÍTSÉG!

    Írja valamelyik hozzá szóló - az meg van - mert van. Nyíltan nem lehet - csak a támadó stilusával - azaz láthatatlanul - megy ez - hisz én is kértem fohászom az égiektől: a varázsszó:

    SE---GÍTS---ÉG!

    És az ég segíteni fog ez biztos!
    becsülettel:
    id. Kiss László

    VálaszTörlés
  6. Nahát Árpiel, csalódtam benned, hogy te pont nem érted ??? :)

    Izraelnek mint kakukktojásnak az iszlám fészekben, távol kellett volna maradnia a szírek háborújától. Ezzel nemcsak felborulhat az amúgy is kényes politikai - gazdasági egyensúly, de bevonzhatja a háborúba Jordániát, Egyiptomot, Iránt, a Hamaszról ,meg a Hezbollahról nem is beszélve, akik ha elindítják rakétáikat, csak olajat öntenek erre a már amúgy is túlolajos tűzfészekre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oda nem osztottam lapot. Vagy te a fent nevezett szóvivője vagy ?

      Törlés
    2. ne lapokat osztogass hanem bújj elő a zsákodból ahová bezártad magad.

      Törlés
    3. Neked se osztottam lapot ! Ezt a zsák dolog meg gyógyítható.

      Törlés
    4. Árpiel ! Közben rájöttem miért nem érted !
      Az egyházatok - http://churchofgod.hu/ - jelmondata : "Halljad ó Izrael, Jahova az Istenünk, Jahova az egy".
      Nyilván nem "égi", hanem alvilági a te istened :)

      Törlés
  7. Az a baj, hogy ebben az esetben nem tudhatunk semmit. Kína megerősítette, hogy támogatni fogja az arab fenségterületek védelmét, valamint ha kell segít is.
    Oroszország, hogy ki mellett van, azt a jó ég tudja. Oroszország általában nem a jó oldalra szokott állni.
    Emlékezzünk csak Izrael hány nap alatt vette be annó az egész térséget és mérte a csapást Egyiptomra? 6 nap leforgása alatt az izraeli hadsereg feldarabolta egymaga a mellette lévő arab országokat, valamint Egyiptomot. Mindez kiemelném: 6 nap alatt.
    Jelen pillanatban is, Izrael az a kicsi-kis ország erősebb mint az összes körülötte lévő.
    Persze Kína ellen már kevésnek bizonyulna, oda kell egy kis Usa-i segítség.
    Akkor pedig elkerülhetetlen lenne egy globális konfliktus, vagyis a III.VH, amit oly régóta tervezgetnek. Albert Pike nagymestert kell olvasgatni és rögtön kiderül mennyire hitelesek a szabadkőműves jövendölései. Aki pontosan megjósolta az elsőt és a másodikat, az a harmadikat is tudja. Ez mind egy tökéletes forgatókönyv--> amit még senki sem tud, hogy ki mellé, hogyan, miért fog állni?
    Lehet, hogy Mo. az egész Únióval együtt Izraelért fogunk meghalni:D
    Sikeres forgatókönyv van mindenre.
    Az iszlámok pedig nem arról híresek, hogy feladják a harcot... mondjuk az Izraeliek sem, csak azok gyávák.
    Persze itt is százak-ezrek halnak meg, akik az egészről nem tehetnek.
    Elég nagy gondok vannak Keleten és Közel-Keleten, abban biztosak lehetünk. Érezni lehet a háború szelét, ha valaki figyelmesebb.
    A Hezbollah-nak semmijük sem lenne, ha nem küldenék a kínaiak, meg az oroszok saját gyártmányú modelljeiket. Persze, már minden meg van, ki-ki mellé fog állni, de arról nem tudunk mi együgyű emberek, nekünk csak a szemünket csiklandozzák, kivéve, ha a káosz eddig el nem fog jönni. Szerintem hamar beér Európába is a probléma szokás szerint... Amerikáról ne is beszéljünk, lehet, hogy huss és pöcc és az fog elhullani legelőször, ha a építőmesterek úgy kívánják.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ennyire erősek miért kell propaganda évek óta Irán ellen miért nem támadják meg? Miért nem nyomulnak be szíriába? 300 atomtölteten csücsülnek, mitől félnek? Csak a hezbollahnak 60 000 rakétája van amiből 1000 egyenként egy házsort letarol, Iránról ne is beszéljünk. A nagy vaskupola a palesztin homemade rakétákat nem tudta kivédeni hogy fogja a negyedik generációsokat?

      Törlés
    2. Irántól félnek mint a szar, atomot pedig nem mernek bevetni mert abba Kínának és Oroszországnak is lenne beleszólása. Atom nélkül meg nem lenne túl ütőképes az izraeli haderő, könnyen lehet hogy Irán egy hatásos ellentámadással legyűrné őket.

      Törlés
    3. Szerintem ez is "csak" játék mint a hidegháború. Persze azért ott is eljátszottak háborúkat, hogy kajálja a nép, de többről nem volt szó, szerintem most sem lesz. A legmagasabb szinteken nem ellentét hanem összeborulás van. Levezették már sokan, hogy a jelenlegi helyzet ugyanúgy jó az USAnak mint az oroszoknak. Az olaj ára magas, a tervezett vezeték nem épül. Kína meg egyelőre elvan a rendelkezésre álló import olajból. Szóval csak figyelni, ezek trükkös srácok... :)

      Törlés
    4. Persze hogy játék! Nincs itt orosz, amerikai, kínai érdek. Semmi értelme ezeket itt elemezgetni. A háttérben a gazdi egy és ugyanaz. Az emberélet nem számít. 300, 3 millió, 3 milliárd, ezeket nem érdekli. A zsidó faj lett kiválsztva arra, hogy a föld népeire rátelepedve kordában tartsa őket. Az ostoba zsidók pedig azt hiszik, hogy ők uralják a világot. Nem veszik észre, hogy csak börtönőrök, eszközök, beszélő szerszámok. A megoldás a zsidó nép öntudatra ébredése lenne. Ha rájönnének arra, hogy miért tartják őket és ki tudnának szadulni a börtönőr szerepből, akkor lenne az emberiségnek egy nagyon kicsi esélye arra, hogy saját maga irányítsa a sorsát. Ennek azonban semmi esélye nincs ...

      Törlés
    5. Összekeversz 2 fajt Umna Pisti, ezek nem zsidók, akik most uralkodnak, csak annak adják ki magukat, hiszen az igazi zsidók Babilon után, rettenetesen kevesen maradtak. Ezek "felvett" vallású kaukázusi zsidók. Őnekik valóban a Sátán az atyjuk, ahogyan ez a farizeusoknak is volt. A farizeusok és szaddaceusok, mind a kettő babiloni talmudista zsidók, akik a világhatalmukat hirdették. Kiválasztottsági őrületük, fanatizmusuk pedig egyszerűen borzasztó. Az iráni zsidókat, hogy-hogy szeretik az ott élő iszlamisták? Az iráni és szíriai zsidók Izraeli zászlót égettek, és határozottan a cionizmus ellen állnak ki. A cionizmust rühellik a Tóra-ista zsidók.
      Érdekes módon, egyik 60 éves ősmagyar-hitrendszert követő barátom szoros kapcsolatot ápol interneten egy Iránban élő zsidó "kirekesztett" családdal, akiket üldöznek az izraeli álzsidók.
      Azt állítják, hogy a Dávid csillag, maga a sátán jelképe vagyis a két nemet jelöli egységként, egybeolvasztva, ahogyan azt a kabbalisták is tartják.
      Az igazi zsidók, akik a Tórát tartják csak Isten igéjének, azok állnak legközelebb az igazsághoz, de még nem történt meg, hogy Jézust elfogadják, mint Istent. A 12 törzs akik a végidőben megtérnek, üldözői rányomásra, ők lesznek a kiválasztottak.
      De szó sincs róla, hogy én felnéznék bármely zsidó hitközösségre, mivel nem fogadják el Jézust, mint Istent.
      A zsidó népek is majd "öntudatra" ébrednek, és felismerik, hogy Jézus az Isten Felkentje.
      De a világirányító babiloni csőcselékkel kell előbb leszámolni

      Törlés
    6. Kedves Elveszett Kereső és Umna Pisti!

      Véleményem szerint nem dőlt még el minden, tehát nem szabad úgy felfogni, hogy színjáték az egész! Az nyilvánvaló, hogy hatalmas befolyásuk van, de egyáltalán nem biztos, hogy ne tudnánk meglepetést okozni nekik! Persze a tapasztalatok azt mutatják, hogy az orránál fogva vezetik a világot, de ne feledjétek! :

      Ember küzdj, és bízva bízzál!!

      Törlés
    7. Totális ámen Schwaben ! Hogy a francban van az, hogy pont azt gondolod vagy tudod, amit én is ? Csak nem egy és ugyanaz a tévedhetetlen forrásunk van ? Csak nem az élő Isten és az Ő Igéje ?

      Törlés
    8. Így van kedves Arpiel. Van akiket Isten felvilágosít, és van akit a Lucifer világosít fel. Mindketten tudjuk, hogy az igazi zsidókat üldözik, és az igazi zsidók nem szeressék a cionista zsidó államot Izraelt.
      Az a baj, hogy vakok az emberek és nem látják a fától az erdőt.
      Bármennyire lehet pocskondiázni a Bibliát, hogy a zsidók irányítanak mindent, de ez nem így van. A hazug zsidók Jahve Elohim ellen fordultak pl. Jeremiás esetében, akit az igazi Isten miatt üldöztek és öltek meg.
      Egy az Isten és egy az Igéje, amely tévedhetetlen.
      Aki nem hiszi írja be, http://www.youtube.com/watch?v=dO_rWCT6jW8
      Itt kiderül mennyire komázzák egymást a nemzsidó(cionista) zsidók és az igazi zsidók.

      Törlés
    9. De azért a nagy és kisegyházak vezetői rendesen gazsuálnak, teszik a szépet a cionista állam felé. Majd kiváncsi leszek, ha arra kerül a sor, mertek -e majd kiállni egyházi vezetőitek ellen.
      Ez komoly meghasonlás lesz : a Bibliát fogják majd felhasználni ellenetek :)

      Törlés
    10. Kedves MN!

      Nem érdemes politikai, társadalmi öszzefüggéseket keresni, esélyeket latolgatni. Kb. annyi értelme van, mintha azon vitatkoznánk, hogy a Dallas új szériájában Dzsoki fiának sikerül-e a cég megszerzése. Mindkét forgatókönyvet a tervezők írják az ostoba emberiségnek. Rágódjanak rajta, beleszólásuk úgysincs semmibe.
      Milyen meglepetést okozhatnánk mi nekik? (Most nem a szolga, cionista zsidókról beszélek, hanem az irányítókról!) Minden a kezükben van, életünk, sorsunk nekik annyit ér, mint egy marék gilisztáé. Ahhoz, hogy változás legyen, némi fénynek kellene derengeni a fejekben!(Lumináltnak kellene lenni - ajjaj, mit nem mondok...)

      Ember küzdj, és bízva bízzál!

      Persze! A szabadkőműves Madách üzenete. Ugye nem kell ecsetelni, kit szolgálnak?

      http://www.madach.hu/tanulmanyok/SzimpoziumV/8.html

      Üdvözlettel: Umna Pisti

      Törlés
    11. Ezzel elismered az irányítókat legfőbb irányítónak? Nem gondolod, hogy van nekik is feljebbvalójuk?

      Törlés
    12. Madách a szabadkőműves. Igen, de azokban az időkben mindenki az volt, aki számított. A kor viszonyaiba kell ezt is belehelyezni, ettől még nem lesz kisebb az alkotása. Egyébként nem tudom kit szolgált Madách, de nem hinném hogy a sátánt, nagyon sok jóindulatú ember is tartozott közéjük, nem lehetett volna rávenni őket erre. Aztán persze ez is kifordult magából, és lett az ami.

      Törlés
    13. A szabadkőművesség csak egy szerveződési mód neve, nincs mögötte konkrét ideológia. Már bőven a Weishaupt-féle beszivárgás (1776-tól) előtt léteztek páholyok. Sokan nem is tudtak a másikról még a legfelsőbb szinten sem. Épp ezért nem egyforma és főleg nem csak gonosz szándékú páholyok vannak. Minden szabadkőművest emberellenesnek beállítani, csak a hatalom szokása. Hogy legyen még egy mumus a konteósoknak.

      Törlés
    14. Petőfi, Kossuth, Madách. Vicces emberek voltak ezek, akiket hősként állít be a Magyar Nemzet, pedig egy kis utánajárással kiderül kik is ők valójában.
      Mindig is a győztesek írták a történelmet, ezt ne felejtsük el.
      Elveszett Kereső: A szabadkőművesek pont , hogy emberbarátok és testvériesek egymás között, mivel mit kell piszkálni őket amikor csak Istent imádják, nem?:D
      Rendes emberek, reggel babfőzeléket főz az asszony, utána indul ki-ki a Parlamentbe, aztán szép új törvényeket hoznak, és te behódolsz előttük, mivel nincsen választásod.
      A páholyokban meg biztosan rendes emberek lehetnek, hiszen titkos társaság, és azok általában rendesek szoktak lenni. Balogh Béla rendes spirituális szabadkőműves, aki a nagyvilágnak tartja a helyes tanait, pl a paradigmaváltásról.
      Csak azt nem értem, hogy ha egy rendszer önmegváltáson alapul, akkor, hogyanis lehet Istent imádni ott?
      Kereső, miért nem csatlakozol egyik páholyhoz? Biztosan emberbarátokra találnál ott, akik,szívvel-lélekkel harcolnak melletted.
      Dehát, terméséről ismerszik meg a fa, ezt tudjuk... valamint nem esik messze az alma a fájától.

      Törlés
    15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    16. "Petőfi, Kossuth, Madách. Vicces emberek voltak ezek, akiket hősként állít be a Magyar Nemzet, pedig egy kis utánajárással kiderül kik is ők valójában."

      Bizonyára Te pontosan tudod kik is voltak ők. Azt azért tegyük hozzá, hogy ha nem lett volna elégedetlenség, nem kelt volna fel az ország. És ha körbenézel, ez a változás mindenhol lezajlott, és azért én megadnám nekik azt a tiszteletet, hogy nem úgy gondolok rájuk, mint akik el akarták veszejteni a nemzetet. Ítélkezni könnyű, és utólag okosnak lenni, közel kétszáz év elteltével még könnyebb...

      Törlés
    17. Kedves MN.
      Elégedetlenség volt, van, lesz. Most elégedettebbek vagyunk? Ha a jó oldalon álltak 48/49-ben mit ért? Semmit sem ért.
      Mindig szabadságra törekszik egy nemzet, vagyis vegyünk bármilyen rendszert.
      Bármilyen rendszer egyensúlyi állapotra törekszik, legyen az élő vagy élettelen.
      Az egyensúlyi állapot, jelenleg egy nemzetnél nem érhető el. Képtelenség elérni egy állapotot, ha az állapot folyamatosan romlik. Sokan mondják még mindig, hogy felemelkedés folyik, de kérem hol? Hol van itt feleszmélés, vagy ébredés?
      Nem veszi senki sem észre, hogy minden megy tönkre?
      Egyszer régen, még kis-alsós koromban volt egy beszólásom a tanítónak, hogy miért volt jó ember Petőfi (már akkor is ellenszegülő voltam) és... hát erősen elkezdtem pocskondiázni, hogy nem értem, miért is ünnepeljük őt, amikor csak a háttérből dirigált. Kaptam egy beköpő stréber miatt 2 egyest ezért. Még mindig tisztán emlékszem, mi ez, ha nem elnyomás? Az iskolában úgy nevelnek, hogy ne lehessen saját véleményed (kivéve egy-két tanár mond mást, mint pl. a főiskolán).
      Az iskolásoknak kötelező a kokárda, március 15, mert ha nem bünti.bünti szaktanári. Miért? Mert nem azt a nézetet vallod, mint más?
      Fura rendszer ez...

      Törlés
    18. @Schwaben:

      Raffay Ernő... olvass Raffai Ernőt. (esetleg Drábikot is) A sok ködös elméleted helyett. Mert megint butaságokat beszélsz, és - szokás szerint - saját téves állításaidat cáfolod élvezettel.

      "Csak azt nem értem, hogy ha egy rendszer önmegváltáson alapul, akkor, hogyanis lehet Istent imádni ott?" - ez az az "ellentét", amit nektek vérkeresztényeknek olyan nehézkes feloldani, sőt nem is akarjátok, mert akkor nem lenne mibe belekötni. Hogy tényleg nem fogod föl vagy csak trollkodsz nem is számít...

      Sokadjára látszik, hogy ötperces belefülelések/beleolvasások után szórod itt a verdiktet mindenről. Ugye emléxel mikor az alázatról írtam neked... nem volt véletlen.

      Nem szabadna így kibillenned. Attól még, hogy idegen parfümöt éreztél az asszonyon nem biztos, hogy én voltam. :)

      Törlés
    19. Ajánlom Czike László oldalát is meglátogatni!!!

      "A szabadkőművesség csak egy szerveződési mód neve, nincs mögötte konkrét ideológia."

      Azért ez nem így van, ezt Te is tudod.

      Törlés
    20. Szia Arpiel!

      Na,azért olyan nagyon nem kellene totalisnak lennie annak az "amen"-nek Arpiel,amire Schwaben,a zsidosaggal kapcsolatos hsz-ara mondtal, - az azért jocskan helyesbitésre szorul.
      Itt megnézheted,miert:

      http://kitekinto.hu/iszlam/2013/05/07/az_izraeli_telepes_mozgalom_gyokerei#.UYvHF7WG3Mc

      Ria

      Törlés
    21. Kedves Ria, látom bekeményítettél, hogy nem mindenki a Bibliából idéz folyamatosan. A Bibliát valójában átírták az évszázadok alatt, és a fordítások nem ugyanazt adják vissza, amit a görög nyelvű ír. Bemásolgatsz mindenféle szöveget, és ellenkezel egy kereszténnyel. Látom neked sincsen együttérzésed mással, mint pl Arpiellel. Azért írt totális áment, mert kb. ez így van.
      Az Izraeli zsidók nem zsidók, az igazi zsidók pont, hogy az iszlamisták között vegyültek el, a Rotschild-féle kitaszításkor. Rotschild bácsi alapította Izraelt, az álzsidók melegágyát.
      Helyesbítésre a te álláspontod szorul, mivel Jézus sosem mondta, hogy vágj fejbe valakit az egész Biblával.
      A farizeusok példáját követed, akik olvassák és értelmezik a Szentírást mégsem érted meg.
      A szeretet az abban van, hogy Jézus visszaadta pl. a katona fülét, amit levágott róla az egyik Apostol dühből. Te pedig dühből beszélsz itt, és az nem vezet semmi jóra.
      Jézus nem mondta soha, hogy ne vegyél emberszámba valakit, még aki nem úgy gondolkozik mint te azt sem. Legyél elnéző mindenkivel, és ha kell segítsd nekik.
      Beléd nevelte a protestáns egyházad a katolikusok támadását.
      De tudjad, hogy az egyházad honnan is indult ki... Ha a katolikusok nem kaksiztak volna, akkor Luther nem evett volna semmit és nem másította volna meg a Bibliát.

      Törlés
    22. Te ne foglalkozz azzal Schwaben,hogy én hogyan szolok Arpielhez.O anelkül is tudja,hogy szeretem,ha nem valami szeretetszolamoktol csöpögve fejezem ki a hozza szolni valoimat.Mi ujaszületett keresztyének sokkal jobban ertünk egymas nyelvén,mint azt te gondolnad.

      Ria

      Törlés
    23. Na ez már tényleg valami szekta fanatizmusa:D
      Hogyan szerethetsz valakit, hogy ha nem is ismered?
      És honnan tudod, hogy te újjászületett keresztény vagy, tán rádszállt a Szentlélek valamelyik karizmatikus egyházon keresztül?

      Törlés
    24. Vannak olyan keresztyén gyülekezetek,ahol sikeresen tudnak démonokat uzni emberekbol.Latogass meg egy ilyen gyülekezetet es megtisztulsz majd a gyülolet es vadlas gonosz démonaitol.

      Törlés
    25. Ezt komolyan írtad vagy heccből? Mert ha komolyan, az elég nagy baj.
      Ha viccből, akkor egy jót nevettem.

      Törlés
    26. Komolyan irtam természetesen,es az a tény,hogy ebbe az allapotba kerültél,szamodra bizony,igen nagy bajt jelent.Na,de - mint irtam -,van belole gyogyulas.

      Törlés
    27. Na Schwaben milyen érzés belenézni a saját görbe tükrödbe? :) Látom van olyan fokú fanatizmus ami már téged is megbotránkoztat. Legalább átéled a bibliatagadók/-kérdőjelezők élményeit első kézből.

      De tény ami tény, legalább a "sátán" malmára hajtjátok a vizet. :)

      Törlés
    28. Shut up! Elveszett... shut up!

      Törlés
    29. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    30. @Bálint Kövesdi:

      "tudás fanatizmusa, amit te is űzöl Elveszett Kereső" - eddig még egyikőtök sem volt hajlandó válaszolni, most ismét megpróbálnám... Ez az állandó és kényszeres címkézés valami keresztény betegség? Honnan szeded hogy tudás-fanatikus vagyok? o.o És ha igen, akkor az miért baj? (Riánál is ugye egyből a "gang"-re vagy kíváncsi... "Hova tartozol? Hozom a címkekészletem...") Észre sem veszitek magatokat.

      És hogy jól nézzen ki a helyzet, egy kis hazugság sem árt:

      "A Bibliát csak kb. 4 ember tagadja ezen az oldalon, a többi abból idéz állandóan."

      Ezt ugye elég nehéz lenne tényekkel igazolnod, gondolom ezért is nem próbáltad meg. :D

      Törlés
  8. Na azt megnézném, főleg az eddigi arab-izraeli háborúk eredményei alapján (négyből négy győzelem, minden esetben túlerővel szemben).

    VálaszTörlés
  9. Mikor pár hónapja azt irtam az izraeliek és a cionisták nem egy, le lettem szolva un. saját tapasztalatok miatt. Pedig kb 6mill. behülyitett, az arabvilág közepén! Ugyan azok által odahelyezve akik a holokaustot is irányitották! Ha ennyi oldalról tájékozodtok ennek is utánna nézhettek. Miért ott van a zsidó állam? Kik áltak a holokaust mögött? PL. kik pénzelték a náci Németországot? Nekik ök senkik csak csalétek! Az pedig hogy kinek milyen zsido hite van mi nem tudjuk eldönteni talán ha nem csak Iráni zsidokat nézzük pl Jemeni, Etiop, Marokkoi Askenázi vagy ki tudja merre mi félék vannak még én csak rájuk emlékszem igy hirtelen. Ha elmenne valameikötök Izraelbe a Jeruzsálemi Datikon kivül is él ember ott!

    VálaszTörlés
  10. Egyszer valamikor eljut minden ember arra a fejlettségi szintre lelki vonatkozásban, hogy nem filóz , nem elemez, nem vitázik, hanem meghallja a szívében a hangot.
    Attól kezdve már kezd derengeni, hogy mik az ő gyengéi, mik a másik ember gyöngéi, mikor mond ő igazat és mikor mond a másik ember igazat, ergo mikor igyekszik a tőle telhető legigényesebben és a legőszintébben beszélni.
    Ahogy azt is, hogy mikor lódítő vagy a másik ember.
    A mai materialista megmondó szaktekintélyek azt a szöveget nyomják, hogy itt kérem szépen Darwini evolúció van, ergo százezer éve az ember még a pöcsével játszott a homokban, amihez képest a mai csilli-villi civilizáció a csúcs. Ők is azt teszik, amit a hozzájuk hasonlóak tettek évezredek óta.
    És az ősi tudás így foszlott szét.
    És most kívácsi lennék arra, hogy mi lenne szerintetek ebből a gödörből a kiút.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Leírtad az első mondatban

      Törlés
    2. Te már tudod :-) De sokaknak nem elég világos, pedig benne van a Bibliában is, bár nemtom pontosan hol és miként van leírva, de benne van.
      És nem a világvége próféciákban van benne.

      Törlés
    3. "benne van a Bibliában" - A Bibliával nekem az a bajom, hogy a 2000 éve élt emberek felfogóképességére épít.
      Nem kellenek bugyuta próféciák, de vannak jó könyvek.Itt van pl. egy, ha le akarod tölteni:
      http://bitshare.com/files/5p7w3znd/Molnu00e1r-Edit-Az-u00dar-Evangu00e9liuma-I..pdf.html
      Egy oldal hiányzik belőle, azt pedig itt töltheted le:
      http://data.hu/get/6521176/M.E._Az_Ur_Evangeliuma_I._138.old..pdf

      Ha érdekel a folytatás, felteszem neked.

      Törlés
    4. Isten,örökkévalo!,igy nyilvan az onmagarol adott kijelentései is,ezért ugyanazt kell hinni errol a ma emberének,mint amit a 2000 évvel ezelottiek is hittek...ez pofon egyszeru.Isten,a gödörbol valo kiut igy tehat...mintha nem mondtuk volna el még elégszer.

      Ria

      Törlés
    5. Értem, hogy te érted !
      De értsd meg a mai kor emberét! Az értelmesebbje már ennél többre vágyik. Nem lehet kiszúrni a szemüket azzal, amit ráadásul ki is válogattak az abban a korban élt újkeresztény presbiterek, mert számukra még érthető volt :)

      Törlés
    6. A másik probléma, hogy ti azt hiszitek, a 2000 év óta nem változott semmi.Mintha a múltban élnétek. Vegyétek már észre, nem vagytok vonzó a mai kor embere számára.
      Lezártátok azt, ami valójában folyamatosan megújul. Ezért volt a sok eretnek és boszorkányüldözés, üldözték mindazokat, akik lehozták a földre mindazokat az ismereteket, amivel frissíteni lehetett volna az emberek tudását. Ez a tudás most is elérhető, ahogy a múltban is az volt, kár, hogy az egyházak nem éltek a lehetőséggel, és megmaradtak a vegetáció szintjén.

      Törlés
    7. @Unknown:

      "mintha nem mondtuk volna el még elégszer" - a hiba nem az hogy kevésszer mondtátok, hanem az hogy nullánál többször. :)

      Törlés
    8. Ezek,Ök még szegény Gandalfra is azt mondanák: Rossz ember,Rossz ember...Gyujtsuk fel gyujtsuk fel..

      Törlés
  11. Friss hír: http://www.hidfo.net/2013/05/09/putyin-megfeddte-netanjahut

    VálaszTörlés
  12. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=fqfbScLsFws

    Kuruc ajánlásával.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magasságos! Hát ez nem lehet igaz! Ilyen jót nem röhögtem mostanában... Ööö bocsi ezt is humornak hívják ... Ezek hangyásak mind!
      Na jó viccet félretéve, az ötlet totál meglepett, pedig kézenfekvő. Kutyaharapást szőrével...

      Törlés