A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Africa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Africa. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 15., vasárnap

Itt az igazság: Európaiak uralják és zsigerelik ki Afrikát - A modern kori gyarmatosításban Franciaország élen jár gyarmati paktumaival


Dél-Afrikában a fehér emberek alkotta kisebbség a népesség csupán 10%-át teszi ki, mégis a régió közel 80%-át európaiak uralják területi és gazdasági értelemben egyaránt – annak ellenére, hogy egy centet sem fizettek érte.
Valójában az afrikaiak csak vendégek a saját kontinensükön – írja Mawuna Remarque Koutonin béke-aktivista és a Silicon Africa szerkesztője.

Egy 2013-ban készült kutatás megkísérelte azon hagyományos elmélet megdöntését, hogy a nyugati országok segélyeken keresztül fecsérlik pénzüket Afrikába anélkül, hogy bármit is kapnának érte cserébe. A kísérlet sikert aratott: az eredmények fejére állították a hipotézist. 

Afrika közel 1,4 billió dollárt veszített 1980 és 2009 között a nyugat felé irányuló illegális pénzmozgásokon keresztül, amelyek magukba foglalják a korrupció által keresett pénzek áthelyezését, megvesztegetést, adócsalást, bűncselekményeket és a csempészáruk szállítását.

Ez a veszteség 233-szorosa annak a 60 milliárd dollárnak, amit a nyugati országok állítólagosan évi segélyként nyújtanak Afrika számára.

Összességében az elmúlt 30 év alatt kiáramlott források Afrika jelenlegi GDP-értékével megegyezőek és elsősorban olyan országok felelnek érte, mint Nigéria, Kongói Köztársaság, Elefántcsontpart, Egyiptom, Algéria és Líbia.
A felmérés konstatálja, hogy az ilyen jellegű illegális pénzáramlások manapság gyorsan növekvőek és messze túlhaladják a kontinensre érkező pénzek összegét, ezáltal súlyosan aláásva az afrikai kontinens fejlődési lehetőségeit.

Sokan érvelnek a fejlett országok által nyújtott segélyek ellen arra hivatkozva, hogy „függőséget” okoznak. Csakhogy egy olyan helyzetben, ahol az európaiak brutális eszközök által olyan vezetőket támogatnak, akik segédkezet nyújtanak Afrika kizsigereléséhez, nem függőségről, sokkal inkább modern kori gyarmatosításról van okunk beszélni.

E jelenségnek Franciaország az élvonalában jár.


Míg Afrika szakadatlanul küzdött azért, hogy felszabadítsa magát az európai kolóniák sorából, Franciaország minden követ és idegenlégióst megmozgatott annak érdekében, hogy mindezt megakadályozza:
- Az elmúlt 50 évben összesen 67 államcsínyt hajtottak végre 26 országban Afrika szerte, amelyekből 16 egykor francia gyarmat volt.
- Ez alapján a puccsok 61%-a frankofón Afrika területen történt.

Amikor Guinea miniszterelnöke 1958-ban úgy döntött, országa független lesz
és kiválik a francia gyarmatbirodalomból, a párizsi elit annyira dühös lett, hogy elpusztíttatott mindent, amiről úgy vélte a francia gyarmatosításnak köszönhetően jöhetett létre az afrikai országban. Háromezer francia hagyta el Guineát, és amit nem tudtak magukkal vinni, azt a földdel tették egyenlővé. 
(lásd részletesen ebben a cikkben: Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve )

Franciaország gyarmati paktumai

Végül Franciaország a függetlenedés címszava alatt egyfajta gyarmati paktumot kötött 14 afrikai ország (Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Nigéria, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongói Köztársaság, Egyenlítői-Guinea és Gabon) azon vezetőivel, akik számukra is alkalmasnak bizonyultak a feladatra, hogy törlesszék azokat a juttatásokat és felépített infrastruktúrát, amelyet a gyarmati időszakban kaptak Franciaországtól.

A paktum a mai napig érvényben van, számos kötelezettséget állítva az egykori 14 francia gyarmattal szemben. 

A paktum részben egyfajta „kötelező szolidaritásvállalás”.
A 14 afrikai állam helyzetében ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy minden egyes évben külföldi pénztartalékaik 65%-át, illetve további, pénzügyi kötelezettségekből adódó 20%-át a Francia Köztársaság kincstárába kell helyezniük a francia pénzügyminiszter és a francia központi bank ellenőrzése alatt. (1963-ban ez az éves adó megközelítőleg a gyarmatok állami költségvetésének 40%-át tette ki, ma éves szinten 500 milliárd dollárnak felel meg.)

Vagyis ez a 14 afrikai ország pénzének évente csupán 15%-ához fér hozzá; ha ennél többre van szüksége, akkor hitelként felveheti a saját pénzét Franciaországtól – természetesen a magas piaci kamatok mellett.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a francia állam a tartalékokból évente felvehető pénzösszegnek is határt szab, amelyet a „gyarmatország” előző évi állami bevételének 20%-án rögzítettek – ha ennél többre van szüksége az adott államnak, akkor Franciaországnak vétójoga van a kölcsönnel szemben.


A paktumnak szintén részét képezi a franciák elővásárlási joga minden természeti forrásra vonatkozóan, amit az egykori gyarmataik területén fellelnek. Ezen felül a kormányoknak a francia vállalatokat kell elsőként tekintetbe venniük a megnyíló lehetőségek esetén.

1. Ennek következtében több afrikai országban is a franciák kezében vannak a főbb közszolgáltatások, mint a víz, áram, közlekedés, telefon vagy pénzügyi intézmények.
2. Franciaországnak továbbá joga van, hogy a korábbi gyarmatterületeken saját érdekeinek védelméért katonailag behatoljon és csapatait az országban táboroztassa.

Cserében az afrikai országoknak exkluzív jogot biztosítanak arra, hogy hadi felszereléseket és katonákat küldjenek Franciaországba kiképzésre, akik Franciaország szükségletei szerint rendelkezésre állnak – ahogy a 14 egykori gyarmat saját, otthon képződő hadseregének is tennie kell.

A szerződő országoknak ugyanis kötelességük szövetségre lépni Franciaországgal a paktumba foglalt „Védelmi Megállapodás” alapján háború vagy globális krízis esetén, és egyébként sem szövetkezhetnek mással, mint akit Franciaország engedélyez számukra.

Mindezek tekintetében a „vérző Afrika és élelmezett Franciaország” allegóriája nem túlzó, nem jelzésértékű, nem forradalmi.

A valóság az, hogy akiket segítségül hívunk Afrika megsegítésében, nem érdekeltek a földrész feltámasztásában: minél lassabban lábadozik Afrika a gyarmati időszak romjaiból, annál tovább tudják kizsákmányolni azt, amire szükségük van Afrikából és az embereiből.

Hisz öt évszázad elteltével, ha Európa valóban segíteni akart volna Afrikának, akkor Afrikának ma jobb formában kellene lennie.

Ez a TED előadás szorosan kapcsolódik a cikk témájához és érdemes megnézni. Magyar felirattal



Kapcsolódó VilagHelyzete Cikk: 

(Szerkesztette: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
Forrás: VilagHelyzete /  http://lumens.blog.hu / Halkó Petra

◢ BLOG: VilagHelyzete.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: https://www.AlternativHirek.com

2015. június 19., péntek

A 'Harmadik világ' dörömböl Európa kapuján és kéri jussát : Na de vajon kik finanszírozzák a menekültáradatot


A Harmadik világ dörömböl Európa kapuján és kéri jussát : az élethez való jogát !

Emlékeztek erre a 2 hónappal ezelőtti cikkre ? Hasonlítsátok össze most a jelenlegi helyzettel ! Elképesztő menekült-cunami várható 2-3 hónapon belül Dél-Európában

Sajnos tudom a blogban eléggé el vagyok maradva újabb cikkek megírásával, de az az igazság, hogy annyira gyorsan követik egymást az események a nemzetközi színtéren, hogy sokkal alkalmasabb ez a FB-felület ezen történések követésére és a véleményünk kicserélésére, hogy mostanában oda koncentráltam. Természetesen nem hagyom abba a kutatást vagy a mélyebb tartalmú cikkek megírását, de megértéseteket köszönöm előre is... :)

Párhuzamosan futnak megint olyan szálak, melyek annyira 'beindultak', hogy az a régen használt kifejezés, miszerint a "nemzetközi helyzet egyre fokozódik"...már képtelen lenne kifejezni a valós állapotokat.... Már kevés ! Mert nem csak hogy fokozódik, egyenesen robbanásszerű változásokat indítottak be (igen....indítottak be és nem magától a semmiből jöttek egyszer csak létre).... Na de ezt nektek VilagHelyzete olvasóknak már szerencsére nem kell magyaráznom.... Remélhetőleg képben vagytok ! ;)

Jól látszik, hogy kitört a pánik Európában, a kormányok egymásra mutogatnak tehetetlenségükben. Vannak olyanok, melyek már hoztak lépéseket, vannak, melyek még mindig béna kacsát játszva papolnak liberális befogadásról és szétosztásról, meg humanitárius okokról..... Míg más államok már kőkeményen belesüppedtek a bevándorló ezrek tömegébe és nem tudnak mit kezdeni az autóutak mentén fosztogató vagy éppen a pályaudvarokon letelepedő és helyi lakosokat is vegzáló menekültekkel......
Rablások, késelések, erőszakos bűncselekmények és elképesztően borzalmas és sajnálatos látvány fogadja a jóléthez szokott habzsoló-dőzsölő európait.... A civil emberek pedig egyre inkább aggódnak. És ami fontos: intézkedéseket követelnek. MEGOLDÁST várnak !
Tudjátok..újra: Problem - Reaction - Solution..... Hogy mi lesz a szintézis, amit előkészítettek számunkra ? Szerintem ez a most lezajlott G7, majd Bilderberg-tanácskozáson is komoly szinten szóba került.... Vagyis közölték az egybegyűltekkel, mihez tartsák magukat a jövő eseményeit illetően .....
És egy fontos momentumot ne felejtsünk el : A G7 csúcstalálkozót már ostoba módon és USA parancsra, de Oroszország kizárásával tartották meg ! Ami egyáltalán nem biztató körülmény a tervek újabb fázisainak valóra váltását illetően....

Mert eközben, mint hallottuk egy a hidegháború vége óta példátlan és fenyegető hír látott napvilágot aznap, amikor az orosz elnök a pápával tárgyalt. Előtte Renzi olasz miniszterelnökkel.
Az USA nehéz-fegyverzetet telepít Kelet-Európába és 'számít Magyarországra' ! 


Igen ! A "harmadik világ" dörömböl Európa kapuján és jogosan kéri jussát az eddigi kizsákmányolás és elnyomás után.... Csakhogy két út maradt: 
1. vagy keresztültörnek és másznak ezen a kapun 
2. vagy teljes határzárat és a határőrizet szigorú visszaállítását hozza vissza Európa. Azaz megszüntetik az emberek szabad mozgását az államok között....

Egy dolog viszont minden gondolkodó embernek gyanússá kell váljon: 
A fekete és közel-keleti (valódi) migránsok 95 % -a képtelen lenne összeszedni az embercsempészek által megkövetelt összeget, így felmerül a gyanú, hogy bizonyos körök anyagi segítséget nyújtanak az Európába beözönlő messze vegyes etnikai összetételű bevándorlók embercsempészéséhez, szállításához és útnak indításához ! Vagyis teljes mértékben szervezői és nem csak okozói a hatalmas várható exodusnak !  (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

Coudenhove-Kalergi terv:

Nick Griffin elmondta az EU parlamentben, hogy az európaiak ellenségei, a baloldaliak, kapitalisták és cionisták célja az európaiak kiirtása saját hazájukban...Ezt a "nem-fehér" bevándorlás és fajkeveredés útján akarják elérni, és folyamatosan hajtják végre gonosz tervüket. Tervük és akcióik fajirtás jellegűek, melyeket le kell állítani és azonnal megszüntetni annak kivitelezését. 





A problémát nem lehet ugyanazon a szinten megoldani, ahol az létrejött ! Egy magasabb szintre kellene felé emelkedni ! Ezt viszont mindaddig nem lehet megtenni, míg a megoldást pont azoktól várjuk, akik magát az egész jelenséget és a globális problémát létrehozták.....

Iszlám Állam, Boko Haram al shabaab...., Irak, Afganisztán, Líbia, Szíria lebombázása, szétverése mind egy tőről fakad és ugyanazon erők állnak mögöttük.....

Iszlám Állam (nagyon röviden, hiszen sok cikket írtam már róluk) : 
Akik el tudnák tüntetni, na pont ők azok akik létrehozták ! Elsősorban az USA, Szaúd-Arábia, Katar és Izrael állnak az Iszlám állam mögött ! Ők pénzelik és fegyverezték is fel őket. És ilyenkor minden egyes alkalommal nem az államokról, hanem az államokat bábként irányító háttérhatalomról beszélek !

Kezdetben a szíriai Assad elnök megdöntésére hozták létre, mára már a tervük az egész Közel-Kelet megtisztítása a cionisták és szunniták közös terve szerint....
Szaúd-Arábia a világ legnagyobb terrorizmust támogató országa az Egyesült Államokkal és Izrael uraival a háta mögött.... Ha valaki nem tudná az egyik legnagyobb fegyvervásárló is Szaúd-Arábia ...
Közvetlen háborút viszont nem visel (kivéve azt, hogy jelenleg megtámadta Jement), de gondoljunk csak bele, vajon hová kerül az a rengeteg megvásárolt fegyverarzenál...
Nos, nem a raktárakban áll....... Az Al Nusra Front és az ISIS / ISIL harcol velük, illetve megy a Boko Haramnak is Közép-Kelet-Afrikába.....

Az egész ISIS, a Boko Haram, az Al Nusra Front és megannyi hasonló szervezet nem olyan terrorszervezetek, melyek messze valahol létrejöttek a semmiből szépen maguktól akár a nyugat, akár a kereszténység eltörlésére !
Ezek szinte mind olyan szervezetek, amiket éppen NYUGATRÓL hoztak létre anno a rendszer és az államrend megdöntésére és pontosan azok tartják fönt, akik most álszent módon idézőjeles harcot hirdettek ellene.... BIZONYÍTÉKOK vannak rá ! 

Maga Obama fegyverezte fel a szíriai Al-Nusra Frontot ! De ha nem tudnánk konkrétan , akkor is logikusan kikövetkeztethető lenne, kik állnak az ISIS mögött ! Ugyanazok, akik az Al-Kaida mögött is ! Mára teljesen nyílt titok, hogy a Pentagon / CIA alapította és nekik dolgoztak az alvó iszlám sejtek...
Nem mintha Ő lenne az autentikus forrás, de ezt nem egy összeesküvés-elmélet hívő, hanem Szudán miniszterelnöke is elmondta az EuroNews-nak adott interjúban :
"Az USA és a CIA, illetve Izrael és a Mossad állnak az ISIS és Boko Haram terrorszervezet mögött ! Elmondta, hogy közvetlen kapcsolat van az említett titkos ügynökségek és a szélsőséges terrorszervezetek között."


Coudenhove-Kalergi terv: Lopakodó népirtás Európa népei ellen

A tömeges bevándorlás egy olyan jelenség, melynek kiváltó okait a mai napig ügyesen kendőzi el a multikulturalista propaganda, mely azt – tévesen – elkerülhetetlen történelmi folyamatnak állítja be. Ezen cikk célja az, hogy rámutasson a harmadik világbeli bevándorlás mesterségesen előidézett voltára, melyet sokan a modern világ, a társadalmi “fejlődés” elkerülhetetlen velejárójaként akarnak láttatni, ez a folyamat valójában több évtizedes, tudatos tervezés eredménye, hogy kontinensünk arculata végleg megsemmisüljön.

A Pán-Európai Mozgalom megszületése
Kevesen tudják, hogy az európai integráció egyik fő megindítója ugyanaz a személy volt, aki lerakta az ideológiai alapjait az európai népek ellen folyó csendes népirtásnak. Egy olyan emberről van szó, akinek a létezése ismeretlen a tömegek számára, de az elit az Európai Unió megalapítójának tartja. 
Neve: Richard Coudenhove-Kalergi, akinek az apja egy osztrák diplomata volt: Heinrich Coudenhove-Kalergi, akit rokoni szálak fűztek a Kallergis elnevezésű bizánci császári családhoz, édesanyja a japán származású Mitsu Aoyama volt. Richard Kalergi a háttérből működve, távol a nagyközönség fürkésző tekintetétől, sikeresen győzte meg Európa legfontosabb államfőit az európai integráció tervének végrehajtásáról, mivel személyes ismerőse volt a korabeli európai nemesek és jelentős politikusok mindegyikének és mivel megörökölte a nemesi származású, diplomata édesapjának a politikai kapcsolatait.
1922-ben, Bécsben alapította meg a Pán-Európai Mozgalmat melynek célja egy “Új Világrend” létrehozása volt, melynek vezető államai az Egyesült Államok és a vele szövetséges, föderális államok lennének. E terv szerint a világkormány létrehozásának első lépése az európai integráció megindítása lenne. A kezdeményezés legelső támogatói között voltak olyan cseh politikusok is, mint Tomáš Masaryk és Edvard Beneš, az anyagi alapot a dúsgazdag bankár Max Warburg teremtette meg a 60 000 márka pénzbeli adományával. A Pán-Európai Mozgalmat Ignaz Seipel osztrák kancellár és Ausztria későbbi miniszterelnöke Karl Renner vezette. Később olyan francia politikusok támogatták a mozgalmat, mint Léon Bloum, Aristide Briand, Alcide De Gasperi.
Az európai fasizmus felemelkedésével a Kalergi tervet törölték és a Pán-Európai Mozgalmat szétverték,  de a második világháború után, hála Kalergi fáradhatatlan és őrült tevékenységének, Winston Churchill és a B'nai B'rith elnevezésű zsidó szervezet támogatásának és olyan neves lapok médiatámogatásának, mint amilyen a New York Times, a tervet végül elfogadja az Egyesült Államok kormánya. Ennek erdeményeképp a CIA végül belekezdett a terv végrehajtásába. 
A Kalergi terv lényege
Könyvében – melynek címe: “Praktischer Idealismus” –  Kalergi rámutat, hogy a jövő Európáját nem az Óvilág honos népei birtokolják majd, hanem egy fajta ember alatti ember, mely a különböző rasszok kényszerített keveredésének az eredménye. Kalergi egyértelművé teszi, hogy Európa népeit sárga mongoloid népekkel és harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli gyökértelen és soknemzetiségű sokaság melyen a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tudna uralkodni.
Kalergi első lépésben az európai nemzetek önrendelkezési joguktól való megfosztását hirdette, a későbbiekben ezen nemzetek kiirtását tűzte ki célul tömeges bevándorlás és etnikai szeparatista mozgalmak révén.  Ahhoz, hogy Európát egy új vezető réteg akadálytalanul uralhassa, Kalergi egy feketékből, ázsiaiakból és fehérekből álló új, homogén faji keveréknépesség létrehozását hirdette. De ki lesz ezen a népességen uralkodó új elitréteg? Kalergi erről is felvilágosít minket:
A jövő embere kevertfajú lesz, a mai kor faji csoportjai és társadalmi osztályai  lassan, fokozatosan eltűnnek a tér és idő beszűkülése, az előítéletesség megszűnése miatt. Az eurázsiai-negroid faj a jövő, mely küllemében leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlít. Ennek a fajnak a létezése fogja a népek és egyének sokféleségét felváltani. Európa a judaizmus elpusztítása helyett – akarata ellenére –, kiművelte és erőssé tette ezt a népet, hogy ezen mesterségesen előidézett fejlődési irány során a jövő társadalmi elitjét képezzék. Egyáltalán nem meglepő, hogy az a nép, mely a gettók börtönéből szabadult, vált Európa új szellemi arisztokráciájává. Európa gondoskodása megteremtett tehát egy új, modern arisztokráciát, azokban az időkben, amikor a hagyományos európai, feudális arisztokráciát végleg szétzúzta a zsidó emancipáció. (a Francia Forradalom mészárlásai nyomán)

Bár Richard Kalergi nevét egyetlen tankönyv sem említi meg, az ő elgondolásai képezik az Európai Unió eszmei alapját.
A különböző etnikai kisebbségeket előtérbe helyező és védő intézkedések és jogszabályok összessége azzal a céllal született meg, hogy elősegítse az afrikai és ázsiai népesség európaiakkal való keveredését, hogy elpusztítsák identitásunkat, hogy Európa teljes népességét egy fajta keverék, mulatt fajjá homogenizálják. Ezen intézkedéseknek nem humanitárius célja van, hanem az, hogy megvalósítsák az emberiség eddigi legnagyobb népirtását, melyet a kíméletlen multikulturalista rezsim akar elkövetni. Minden második évben kiosztják a Coudenhove-Kalergi Európa díjat azoknak az európaiknak, akik élvonalában álltak ennek a bűnös tervnek a végrehajtásában. A díjat többek közt olyan politikusoknak is megítélték, mint Angela Merkel és Herman van Rompuy. 
A genocídiumra –  azaz népirtásra – való szüntelen uszítás szerves részét képezi az ENSZ felhívásainak, mivel a világszervezet állandó jelleggel bevándorlók millióinak befogadását követeli Európától, hogy enyhítsenek az úgynevezett “demográfiai válságon”. Az ENSZ New York-i kirendeltségének egy 2000 év január havában közzétett jelentése szerint – címe: “Immigration replacement: A solution to declining and aging population” – Európának  2025-ig 159 000 000 bevándorlóra van szüksége.  
Az ember elgondolkozik azon, honnan jöhetnek ezek a számok, melyek azt hivatottak bizonyítani, hogy nekünk X év múlva Y számú bevándorlóra van “szükségünk”. Könnyű belátni, hogy a “demográfiai válságot” bőkezű családtámogatási rendszerrel, családbarát értékrend közvetítésével és a családromboló devianciák hirdetésének a szankcionálásával könnyedén meg lehetne oldani. Nyilvánvaló, hogy az Európán kívüli génállomány beáramlása tönkreteszi népeink genetikai örökségét, a bevándorlásnak hála egyszer megszűnünk létezni, mint egyedi faji és etnikai csoport.   A különböző deszegregációs, multikulturalista és “rasszizmus” ellenes intézkedéseknek az egyedüli célja az, hogy eltorzítsák népünket, hogy olyan ember alatti emberekké váljunk, akiknek nincs nemzeti identitása, saját kultúrája és történelme. Röviden összefoglalva a Kalergi tervben foglaltak alapozzák meg a mindenkori kormányok azon intézkedéseit és jogi szabályozóit, melyek a honos Európai népesség tömeges bevándorlással való megsemmisítését tűzték ki célul. G. Brock Chisholm az Egészségügyi Világszervezet egykori vezetője mesterien elsajátította a Kalergi terv doktrínáját, ez teljesen egyértelmű a hangoztatott álláspontja alapján: “Amit fontos lenne megtenni az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a – rasszok közötti – vegyes házasságokat a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj, egy olyan világban, melyet egy központi kormány fog teljes egészében irányítani. ”
Végkövetkeztetések
Ha körbenézünk korunk multikulturális társadalmában, nyilvánvalóvá válik, hogy Kalergi terve a végkifejletéhez közeleg, mivel napjainkban Európa összeolvadása zajlik a harmadik világgal. A fősodratú média a félretájékoztatás és a bevándorláspárti álhumanitárius propaganda kettős nyomásával akarja a honos európai embereket szüntelenül a saját örökségük, identitásuk és származásuk megtagadására kényszeríteni.
A dolgozók millióit megnyomorító globális kapitalizmus tányérnyalói szakadatlanul arról akarnak minket győzködni, hogy identitásunk megtagadása egy “nemes”, haladó és humanitárius cselekedet. Napjainkban minden eddiginél fontosabb a rendszer hazugságai ellen küzdeni, hogy felébresszük az európai népek forradalmi küzdőszellemét, hogy kiálljanak nemzeti önrendelkezési és önszerveződési jogukért és felkeljenek a multikultikulturalista elnyomatás ellen! Mindenkinek látnia kell, hogy az európai integráció valójában csendes népirtás az európai gyökerű népek ellen.

KÖVETKEZMÉNYEK és folytatás:

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com 
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2015. április 17., péntek

Elképesztő menekült-cunami várható 2-3 hónapon belül Dél-Európában - jelezte az olasz hírszerzés


Líbiából 250.000 és 500.000 fő közötti elképesztő méretű menekültáradat várható az elkövetkező 2-3 hónap során - jelezte az olasz titkosszolgálat.

3 nap alatt 8500 menekült megérkezésének másnapján meghúzta a vészharangot az olasz hírszerzés ! Néhány hónapon belül ugyanis a félmilliós számot is elérheti azon menekültek száma, akik Líbiából Olaszországba tartanak... Szó szerint menekült-cunami várható - figyelmeztették a hatóságokat előre.

Vörös riadó a szicíliai partok mentén. Szicíliában és Kalabriában 8480 ember kötött ki menedékjogot kérve mindössze 3 nap alatt. A fogadóközpontok és segély-állomások hamarosan összeomolhatnak és nem tudnak megbirkózni a hatalmas nyomással, mely elsősorban Líbiából érkezik embertömegek formájában.
Az olasz belügyminisztérium a helyi prefektusoknak azonnal feladatként adta ki, hogy találjanak további 6500 férőhelyet a már eleve meglévő 70.000 menekült mellett és azon felül !

Az olasz sajtó arról is beszámolt, hogy az olasz nemzetbiztonság már előre figyelmeztetést küldött a hatóságoknak, mely szerint a helyzet az elkövetkező hetekben, hónapokban még drasztikusabban romlani fog ! A negyedmillió és félmillió közötti számot is elérheti a "szerencsétlenek" száma, akik már csak ezt az egyetlen kiutat látják, hogy nincstelenként megérkeznek Európába - lesz, ami lesz, hiszen veszítenivalójuk már nincs.....



Azok, akik szakmailag is elemzik a Líbiából érkező áradatot és menekültkérdést Dél-Európában, ők is cunami-szerű jelenségre hívták fel a figyelmet. Optimisták szerint 250 ezer fő, de a Corriere dela Sera 500 ezerről is ír, mint realitás. 

Érdemes hozzátennünk azt is, hogy már eleve 2014-ben összesen körülbelül 170.000 menekülttel kellett szembenéznie az olasz kormánynak és a hivataloknak.... 


Sokan úgy gondolják, hogy ez legyen a déli államok problémája, pedig ez Európát sújtó válságos probléma hamarosan mindannyiunk gondja is lehet, hiszen ezek az emberek valahol ki fognak "kötni" és megjelennek a határainkon, vagy akár azon belül is, ha nem történnek humanitárius és drasztikus lépések egyszerre. 
Az év kezdete óta, már 19.000 menekült megérkezett Itália déli partjaira és a segélyközpontok már így is szinte "robbanásig" tele vannak.....


És jelen cikkben még nem is beszéltem azokról a menekültekről, akik Gibraltárnál próbálnak átjutni Spanyolországa, de a legsúlyosabb Exodus-ról, sem, ami a Szíriában kirobbantott polgárháború miatt több millió embert tett földönfutóvá..... 

Mióta az USA és a NATO "rendbe tette" és felbomlasztotta a meglévő legitim államberendezkedést Irakban, Szíriában, Líbiában.....azóta egyedül a háború és a szélsőséges terrorista-csoportok korlátlan terepe lett számtalan ország ! 

Sajnos a sor itt nem ér véget, mert Líbián kívül a menekültáradatot sorolhatnánk még az Iszlám Állam előretörése miatt Irakban, Szíriában, a most kirobbant harcok miatt pedig Jemenben..... Mindenhol káosz és szenvedés elől keresnek oltalmat emberek milliói élelem, víz és élhető körülmények nélkül....pusztán a jó Istenre és a segélyszervezetre bízva magukat..... 




A jordániai al-Zaatar menekülttábor


Kapcsolódó VilagHelyzete cikk: 

Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve
Forrás: Lesbservateur.ch / Lesechos.fr 
Franciából fordította és kiegészítette : SBG Buddha - VilagHelyzete.com

2015. február 6., péntek

Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve


UPDATE: 2017. Jún. 15. Új videóval egészítettem ki a cikket, mely TED előadás szorosan kapcsolódik a cikk témájához és érdemes megnézni. Magyar felirattal. 

A Charlie Hebdo mészárlás mindenkit megrázott Európában. Persze főleg azokat, akik szelektív látásuk hallásuk miatt soha nem foglalkoztak a Palesztinában, Szíriában, Irakban lemészárolt ezrekkel vagy a Kelet-Ukrajnában folyó kijevi erők népirtásával. 

Téves azonban azt gondolnunk, hogy Franciaország konfliktusa új keletű lenne. Több évtized gyarmatosító szabad-rablás és a volt gyarmatok függésben tartása, sarcolása érlelte ezt a konfliktust. Franciaország gyarmatosító politikájának fekete pontjait a siliconafrica.com gyűjtötte össze.


Most, amikor naponta ezrével érkeznek lélekvesztő hajókon az Afrikából menekülő szerencsétlenek és kötnek ki Olaszországban, Görögországban vagy Gibraltárban, Európa egyre fojtogatóbb probléma elé néz ! A konfliktust és humanitárius katasztrófát valójában Európa saját történelme és a nyugati világ politikája, az USA által szított arab tavasz felforgató tevékenysége és háborúi okozták.
Ha 100 éven keresztül jó volt kizsákmányolni és kizsigerelni a teljes afrikai kontinenst, akkor most megoldást is kell találni az Európa utcáit ellepő nincstelen áldozatok helyzetére......

Afrikai menekültek Izraelben >>>

A történelem igazságai, mint előzmények

Amikor Guinea miniszterelnöke 1958-ban úgy döntött, országa független lesz és kiválik a francia gyarmatbirodalomból, a párizsi elit annyira dühös lett, hogy elpusztíttatott mindent, amiről úgy vélte a francia gyarmatosításnak köszönhetően jöhetett létre az afrikai országban.

Háromezer francia hagyta el Guineát, és amit nem tudtak magukkal vinni, azt a földdel tették egyenlővé. Lerombolták az iskolákat, az óvodákat, a közigazgatási épületeket, tönkretették az autókat, a mezőgazdasági gépeket, a könyveket, az orvosságokat, a kutatási intézet eszközeit, megölték a háziállatokat és az áruházak ételeit felégették, vagy megmérgezték.
Ezzel minden gyarmat számára világossá vált, hogy a franciák elutasítása súlyos következményekkel járhat. Nem is mert senki Sékou Touré nyomába lépni. Egyedül a guineai miniszterelnök volt elég bátor, hogy véghezvigye, amit jelmondatában is hangoztatott "inkább választjuk a szabadságot szegénységben, mint a jólétet szolgaságban."

Sylvanus Olympionak, a Togói Köztársaság első elnökének sikerült egy középutas megoldást találnia. Nem írta alá a gyarmatosítás folytatásáról szóló de Gaulle-paktumot, de minden évben törlesztett Franciaországnak a gyarmatosításból származó előnyei miatt. 

Ez volt az egyetlen módja, hogy a franciák ne rombolják le az országot, mielőtt távoznak Togóból. Az ún. "gyarmati adó" mértéke hatalmas volt, 1963-ban az ország költségvetésének 40 százalékát tette ki. 
Az állam pénzügyi helyzete rendkívül instabillá vált, ezért Olympio úgy döntött, az afrikai valutaközösségi frank (FCFA) helyett az ország saját pénznemét fogja használni. 

1963. január 13-án, három nappal azután, hogy az új pénzek nyomtatását megkezdték, Olympiot meggyilkolták. Az elnökkel állítólag Etienne Gnassingbe, egy veterán francia idegenlégiós őrmester végzett 612 dollárnyi jutalomért.

Modiba Keita, a Mali Köztársaság első elnöke is meg szeretett volna szabadulni a gyarmati valutától. 1968. november 19-én, Olympiohoz hasonlóan ő is egy ex-hadnagy áldozatává vált.
A függetlenségi törekvések viharos időszakában a franciák számos alkalommal vetették be az idegenlégiósaikat, hogy eltávolítsák pozíciójukból a kellemetlenséget okozó afrikai vezetőket.




* 1966. január elsején Jean-Bédel Bokassa követett el puccsot David Dackot, a Közép-Afrikai Köztársaság első elnöke ellen. 
* Január 3-án Felső-Volta, a jelenlegi Burkina Faso elnökét, Maurice Yaméogot mozdította el a helyéről Aboubacar Sangoulé Lamizana. 
* Benin elnökét, Hubert Magát saját testőre hallgattatta el 1972. október 26-án. Mathieu Kérékou francia katonai iskolákban tanult 1968 és1970 között.

Az elmúlt 50 évben összesen 67 puccs történt 26 afrikai országban. Ezekből 16 állam volt francia gyarmat. Ahogy a számok is tükrözik, Franciaország kétségbeesetten és igen aktívan törekedett arra, hogy megtartsa kolóniáit.


Afrika nélkül nem megy
2008 márciusában a volt francia elnök, Jacques Chirac elismerte: "Afrika nélkül Franciaország a harmadik [világ] hatalom helyére csúszna a rangsorban." De Chirac elődje, François Mitterand is megjövendölte már 1957-ben: "Afrika nélkül Franciaországnak nem lenne történelme a 21. században."

Jelenleg 14 afrikai országot kötelez a gyarmati szerződésük arra, hogy devizatartalékuk 85 százalékát a francia központi bankba, és ezzel a francia pénzügyminiszter ellenőrzése alá helyezzék. 
2014-es adatok szerint Togónak és még 13 másik afrikai államnak kell gyarmati adót fizetnie Franciaország számára. Az ellenálló vezetőket vagy meggyilkolták, vagy eltávolították a pozíciójukból. Akik engedelmeskedtek, most a franciák pazar életmódját támogatják, mialatt a saját népük mélyszegénységtől szenved.
Az afrikai vezetőket gyakran vádolják korrupcióval és azzal, hogy a nyugati hatalmak érdekei szerint cselekednek, de jó okuk van az ilyen hozzáállásra. A saját embereikkel foglalkoznának, ha nem zaklatnák, és nem terrorizálnák őket folyton a gyarmatosító országok.
Gyarmati Paktum

Franciaország csak papíron ismerte el gyarmatai függetlenségét. "Együttműködési megállapodást" íratott alá velük, melyben részletezte kapcsolatuk természetét, biztosította a frank, és a francia oktatási rendszer pozícióját az országokban, és meghatározta a katonai és a kereskedelmi preferenciáikat. 

Ez az 1950-es évek óta érvényben lévő gyarmati paktum 11 főbb összetevőből áll.
1. Gyarmati adó fizetése Franciaország számára
Az újdonsült "független" államoknak fizetniük kell a francia infrastruktúráért, melyhez a gyarmatosítás ideje alatt juthattak hozzá.
2. A nemzeti tartalékok elkobzása
Az afrikai országok csakis a francia központi bankba helyezhetik letétbe monetáris tartalékaikat. Franciaország már 14 állam nemzeti tartalékával gazdálkodik 1961 óta. Kezeli Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Niger, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Kongó-Brazzaville, Egyenlítői-Guinea és Gabon pénzét.

Évről évre mintegy 500 milliárd dollár gazdagítja ily módon a francia kincstárat. Az afrikai országok évente a pénzük 15 százalékához férhetnek hozzá. Ezen felül jogosultak kölcsön felvételére a kereskedelmi átlagkamatlábon alapuló kamattal. A kölcsön maximális értéke azonban nem lehet magasabb, mint az előző évi állami bevételük 20 százaléka. Ha az ország ennél több kölcsönt szeretne felvenni - a saját pénzéből - Franciaország megvétózhatja.

"Őszintén el kellene ismernünk, hogy a bankjainkban lévő pénz nagy része pontosan az afrikai kontinens kizsákmányolásából származik"- nyilatkozta nemrég Jacques Chirac, volt francia államfő.

3. Elővásárlási jog bármilyen nyersanyagra vagy természeti erőforrásra
Bármilyen új erőforrásra lelnek a volt gyarmatok területén, Franciaországnak jogában áll azt elsőként felvásárolni. Az országok csak akkor kereshetnek más vevőt, ha a franciák rábólintottak.

4. A francia érdekek és vállalatok preferálása a közbeszerzéseknél
A kormányzati megbízások esetében francia cégeket kell előnyben részesíteni, nem számít, ha más jobb ár-érték aránnyal szolgálna. Ebből kifolyólag a legtöbb ex-gyarmat gazdasági létesítményei francia emigránsok kezében vannak. Elefántcsontparton például francia vállalatok tulajdonában van az összes közmű - a víz, az elektromosság, a telefon, a közlekedés, a kikötők és a nagyobb bankok is. Ugyanígy a kereskedelemben, az építőiparban és a mezőgazdaságban is. Végül az afrikaiak majd odáig jutnak, hogy az európaiak tulajdonában lévő kontinensen fognak élni.


5. Kizárólagosság a katonai felszerelésre és a katonatisztek képzésére
A gyarmati paktumhoz kapcsolódó védelmi megállapodások értelmében a Franciaországba küldött magas rangú katonai tisztviselők ösztöndíjakban és támogatásokban részesülhetnek a képzéseik során.
A helyzet igazából az, hogy a franciák több ezer árulót képeznek az intézményeikben, akik szükség esetén bevethetők, ha puccsot kellene végrehajtani az afrikai országokban.

6. Csapatok vezényléséhez és katonai közbeavatkozáshoz való jog
A védelmi megállapodások lehetővé teszik, hogy Franciaország katonailag fellépjen az ex-gyarmatai ellen, és francia vezetésű csapatait állomásoztassa az országok katonai bázisain.
Amikor Laurent Gbagbo, Elefántcsontpart elnöke véget szeretett volna vetni a francia kizsákmányolásnak, puccs áldozatává vált. Gbagbo elmozdítása során Franciaország tankokat, harci helikoptereket és a különleges erőket is bevetette, akik a civileket sem kímélték. A francia hadsereg 2006-ban 56 fegyvertelen civilt mészárolt le és további 1200-at megsebesített. Mindezek tetejében a francia üzleti közösség a műveletek alatt elszenvedett veszteségekért kártérítésre kötelezte az új kormányt.

7. A hivatalos nyelv a francia és az oktatás is francia nyelven kell, hogy folyjon
A francia külügyminiszter felügyelete alatt álló "Frankofónia" nevű szervezet számos kapcsolódó létesítményével együtt azért jött létre, hogy terjessze a francia nyelvet és a kultúrát az afrikai ex-gyarmatoknál is.

8. A gyarmati valuta, az FCFA kötelező használata
A valutaközösségi franknak köszönhetően Franciaország könnyedén megcsapolhatja az afrikai országok kasszáit. Már az Európai Unió is elítélte ezt a rendszert, de a franciák nem hajlandóak megszabadulni gyarmati rendszerüktől, mely 500 milliárd dollárral gazdagítja a kincstárukat.

9. Az éves egyenleg megküldése Franciaországnak
Az afrikai országok a jelentés elküldése nélkül nem juthatnak hozzá a pénzükhöz.

10. Katonai szövetségesek korlátozása
Az afrikai országok közül kevés rendelkezik regionális katonai szövetségessel, egyedül a volt gyarmatosítójukkal működnek együtt. Ex-gyarmatai számára Franciaország meg is tiltja, hogy mással lépjenek szövetségre.

11. Kötelező Franciaországgal szövetkezni háború vagy válság idején
A második világháború során kb. egymillió afrikai katona harcolt a nácizmus és a fasizmus ellen, úgy, hogy sokszor nem kérték a beleegyezésüket sem. Franciaország tudja, hogy az afrikai katonai erők igen hasznosak lehetnek, hiszen a franciák 1940-ben mindössze 6 hétig tudták magukat tartani a németekkel szemben.


A mai napig tart

Van valami hátborzongató Afrika és Franciaország viszonyában. Először is, hogy Franciaország súlyosan függ az Afrika kizsákmányolásától, már a rabszolgaság kora óta. Továbbá ijesztő, hogy a francia elitben nincs annyi kreativitás, hogy túllépjen a régi időkön és a hagyományokon. Végül pedig, Franciaország két, olyan a múltban ragadt, paranoiákkal küzdő intézménnyel rendelkezik, melyek apokalipszist sejtenek a változások mögött és ideológia szempontból nem jutottak tovább a 19. századi romanticizmusnál. Ennél fogva a Francia Pénzügyi és Költségvetési, valamint a Külügyminisztérium nem csak Afrikára, de magukra a franciákra is fenyegetést jelent. S ez a szellem itt teng-leng az EU-ban!
Afrikának is lépnie kell azonban, ha fel szeretné szabadítani magát. Érthetetlen például, hogy hogyan bírja 450 francia katona irányítani Elefántcsontpart 20 millió fős népességét.


◢ BLOG: VilagHelyzete.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: https://www.AlternativHirek.com