2012. szeptember 2., vasárnap

A Nyugat elbukta az Irán lejáratására tett kísérletet, sőt hatalmas keleti Tömb jött létre (NAM)


MEGBUKOTT A NYUGAT IRÁNNAL SZEMBEN....SŐT !

A hírekben nem igen hallottam róla, pedig egész héten zajlott egy, az egész világ sorsát meghatározó konferencia Iránban, Teheránban. Azért is jelentős, mert ez nem a nyugati szövetségesek protokoll találkozója volt, hanem iszonyatos befolyással is bíró, a cionista, nyugati hatalmakkal szövetségbe NEM tartozó államok konferenciája India, Pakisztán, Irán, Venezuela, Kuba és rengeteg ország részvételével !!! Döntöttek, mi legyen Izrael és a Palesztin állam sorsa, viszony az angol-szász birodalommal és Irán folyamatos cionista zsarolásával. 120 ország tagja ennek a NAM - Non Aligned Movement /El Nem Kötelezettek Mozgalma/ szövetségnek. Elég fontos lenne szerintem, hogy a nap híre legyen ! Gondolom én...persze....

Idén Irán látja el a vendéglátó szerepet az El Nem Kötelezettek Mozgalma csúcstalálkozóján, ami így a korábbi találkozókhoz képest lényegesen korábban a figyelem középpontjába került. Az önmagukat hivatalosan egyik nagy hatalmi blokk mellett sem elkötelezettként nyilvántartó nemzetek augusztus 26-tól 31-ig Teheránban tartják 16-ik csúcstalálkozójukat. A rendezvény témakörei a világban jelenleg zajló geopolitikai átrendeződés köré csoportosulnak. 

Ez egyben a legtöbb kérdést felvető rendezvénynek is látszik, annál fogva, hogy egy olyan ország szolgál a találkozó helyeként, ami a fejlettnek mondott nyugati gazdaságokkal szemben jelenleg vívja ki térségi nagyhatalmi pozícióját (gazdasági téren is). Ha a találkozó sikerrel zárul, az több téren is paradigmaváltással járhat, de mindenféleképpen súlyos kijelentéseket fog maga után vonni olyan országoktól, mint például Észak-Korea, Azerbajdzsán és Irán, melyek jelenleg a nemzetközi diplomácia terén válaszút előtt állnak, és miközben saját függetlenségért minden eszközzel fellépnek, az erő felmutatása mellett igyekszenek is pozitív képet felmutatni a nagyhatalmak számára, beilleszkedni és helyet szorítani maguknak a jelenlegi nagyhatalmak közé.

Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Moon is részt vesz az eseményen, ami találgatásokat vont magával annak kapcsán, hogy a találkozók során az iráni atomprogram ügyében is paktum születhet, miközben az Irán elleni szankciókat támogató államok újra erőre kaptak. India, mint a El Nem Kötelezettek Mozgalmának szellemi atyja, szintén felszólal ebben a kérdésben.
Ahmadinejad the NAM summit
Iranian President Mahmoud Ahmadinejad the NAM Summit, August. 30, 2012.
A záróbeszédében az iráni elnök a szervezet országait egy új vezetésre kérte a világ irányításában, melynek alapja a Szabadság, az Igazság és a Baráti együttműködés kell, hogy legyen !

Az El Nem Kötelezettek Mozgalmához (a későbbiekben NAM - Non Aligned Movement) 120 harmadik világ béli ország tartozik
, melyek a nemzetközi szervezeten keresztül együtt a fejlődő országok gazdasági és kulturális érdekképviseletét látják el. A NAM létrejötte 29 ázsiai és afrikai ország 1955-ös találkozójához köthető, melyek közös nevezőt állapítottak meg a gyarmatosítási folyamattal és a Nyugat befolyásával kapcsolatban. Az 1961-es találkozó meghatározta a NAM tagság feltételeit. Ez az egyezmény kimondta, hogy csak az az ország válhat tagállammá, amelynek a nyugati országokkal szemben semmiféle szövetségi viszonya nem áll fenn, és a nagyhatalmakkal semmilyen védelmi egyezményekben nem vesz részt. 

A NAM ezen az úton akarta biztosítani, hogy tagállamai a hidegháborús felek eszközeivé váljanak, és egyben elkülönítette magát mind a nyugati, mind pedig a szovjet blokktól. A NAM tagállamok első csúcstalálkozója 1961-ben az akkori Jugoszláviában (Belgrádban) Tito indítványozására lett megszervezve, a találkozón 25 állam képviseltette magát, légkörét az Egyesült Államok és a Szovjetunió közti konfliktus határozta meg. 


A NAM kinyilvánítottan az imperializmus ellen küzdő államok jogait védi és egyfajta független bíróság szerepét tölti be. A mozgalom egyben a világgazdasági rend átrendezése mellett is elkötelezett. A Szovjetunió összeomlását követően a NAM politikáját a globalizáció jelensége, az eladósodás, a gazdasági gyarmatosítás és a nemzetközi szervezett bűnözés elleni fellépés határozta meg. Mivel a NAM tagállamok nagy része egyben ENSZ tagállam is, az ENSZ belelát a NAM működésének egy részébe, viszont a NAM tagállamoknak több ENSZ határozat is köszönhető, ami a tagállamok közös érdekképviselete nélkül egyébként nem született volna meg.



Ennek köszönhetően az ENSZ a találkozót megelőzően a következő nyilatkozatot adta ki:
1.) Elítéli a megszálló izraeli erők palesztin lakosság elleni támadásait a palesztin városokban, különösen a Jenin menekülttáborban
2.) Elítéli, hogy a megszálló erő, Izrael nem hajlandó együttműködni a közgyűlés tényfeltáró csoportjával a Jenin menekülttáborban az ENSZ Biztonsági Tanácsának
3.) Hangsúlyozza a Közel-Kelet térsége valamennyi népének biztonságának és jólétének fontosságát, és elítéli a tömeges halálesetekkel járó erőszak, terror alkalmazását a palesztin és izraeli civilek ellen
4.) Követeli az ENSZ BT 1402 (2002) határozatának azonnali megvalósítását
5.) Követeli a 2001 december 5-én Genfben kiadott deklaráció azonnali megvalósítását nemzeti, regionális és nemzetközi szinten is
6.) Utasítja a főtitkárt a Jenin és más palesztin települések területén történtekről az átfogó jelentés elkészítésére minden elérhető forrás és információ bevonásával
7.) Követeli, hogy a megszálló hatalom Izrael hagyjon fel az ENSZ humanitárius tevékenységének akadályozásával a megszállás alatt tartott területeken, különös tekintettel a Vörös Kereszt és az ENSZ újjáépítésért és munkahelyteremtésért felelős bizottságára, illetve hogy Izrael tartsa tiszteletben a szabad mozgás és tartózkodás jogát, biztosítsa a humanitárius ellátmányokhoz való szabad hozzáférést
8.) Felszólít az azonnal szükséges ellátás és alapvető szolgáltatások biztosítására, a jelenlegi humanitárius helyzet megoldásában és az újjáépítésben való segédkezésre, beleértve a palesztin hivatalok épületeinek újjáépítését is
9.) Mindkét felet felszólította a krízis megoldására tett törekvéseinek megduplázására, és a tárgyalások újrakezdésére minden témakör kapcsán, beleértve a független palesztin állam megalapítását is
10.) A tizedik különleges pont meghatározását elnapolja és felhatalmazza a közgyűlés elnökét, hogy a tagállamok kérésére újabb gyűlést hívjon össze kifejezetten e kérdéskör megvitatására

Ez a cionista rendszerben is komoly aggodalmakat váltott ki - a hét folyamán Izrael figyelmeztette Ban Ki-moon-t, az ENSZ főtitkárát és más vezetőket, hogy ne essenek az iráni propaganda csapdájába, mikor az El Nem Kötelezettek Mozgalmának csúcstalálkozóján részt vesznek. „Nincsenek kétségeink affelől, hogy az iráni állam ezt a találkozót propaganda célokra és politikájának legitimálására fogja felhasználni” (Yigal Palmor, a külügyminisztérium szóvivője)
„Felszólítunk minden odalátogatót, hogy vigyázzanak az ilyen manipulációkkal, és ne essenek ebbe a csapdába” Martin Nesirky, az ENSZ szóvivője külön bejelentést tett, hogy a főtitkár Izrael (és az USA) tiltakozása ellenére is személyesen tesz látogatást a csúcstalálkozón, és személyes megbeszélést tart Mahmud Ahmadinedzsád iráni elnökkel. Ezt hallván az USA ENSZ nagykövete, Susan Rice szintén felszólította az ENSZ főtitkárt a távol maradásra. De mindez sikertelen maradt és az ENSZ-főtitkár ott volt !

A legmagasabb rangú delegáltak közt van az egyiptomi elnök Mohamed Murszi, a kubai vezető Raul Castro, és India miniszterelnöke Manmohan Singh. Ez még nagyobb felháborodást váltott ki a nyugati országokban, főleg az után, hogy Hamenei ajatollah a csúcstalálkozót megelőző héten rákos daganatnak nevezte Izraelt.



Egy az Oslo Times-nak adott interjúban az iráni nagykövet már a találkozót megelőzően bejelentette, tisztában vannak vele, hogy az iráni atomprogram kapcsán tárgyalásokat folytató „5+1 országok” közül többek politikai okoknál fogva nem vesznek részt a találkozón – és ha a tárgyalások nem az elvárásnak megfelelően alakulnak, akkor számítani lehet arra, hogy a tárgyalásoknak vége szakad, és a Nyugat szerepe nyilvánvalóvá válik.

Az El Nem Kötelezettek Mozgalmának jelenlegi találkozója azért is kiemelkedően fontos, mert először kerül megrendezésre úgy, a világ egyetlen nagyhatalma sem áll ki mellette támogatóan, így a szervezet egy különálló nagyhatalmi blokk formálódásának tekinthető.

A héten megjelent a Washington Postnak egy száma, ami már nyíltan felszólítja Ban Ki-moont, hogy ne vegyen részt Teheránban a konferencián, mivel Iránnak ez a konferencia kiváló lehetőséget ad, hogy a nyugati szankciókkal szemben nemzetközi ellenállást indítson be. A Haaretz cikkeiben Izrael elsődleges félelmei jelennek meg, mikor arról írnak, hogy a rendezvény elsősorban a palesztin állam nemzetközi támogatásáról fog szólni, és különösen amiatt aggódik, hogy ebben az ENSZ főtitkár is részt vesz. A Haaretz cikkeinek megjelenését követően a Washington Post ezt a találkozót 
„az USA, az ENSZ és az ENSZ BT-vel szembeni ellenállás fesztiváljának” nevezte. 

A Haaretz szerint „azzal, hogy Ban kezet ráz Ahmadinedzsáddal, átlépte a végső határt, mert legitimizálja az iráni elnök Izrael-ellenes és antiszemita propagandáját”


Nem csak az ENSZ főtitkár látogatása váltott ki hasonló reakciókat, az indiai miniszterelnök, Manmohan Singh Teheránban tett látogatását ugyanígy fogadták a nyugati államok. De ez nem is az első alkalom, hogy a szövetség hitelességét egy tagállam politikájára hivatkozva kérdőjelezték meg, a 14.-ik találkozót követően (2006-ban) a kubai kormányra hivatkozva történtek hasonló esetek. 

Irán 30 vezetőt lát vendégül, köztük India, Egyiptom és Kuba vezetőit, ami egyben azt is bizonyítja, hogy a Nyugat törekvése Irán nemzetközi elszigetelésére sikertelenül zárult. 
Az iráni külügyminiszter, Ali Akbar Szalehi azt nyilatkozta, 
„több mint 100 ország jelezte részvételi szándékát, közülük 30 ország képviselteti magát a legmagasabb szinten. Irán történetében ez az eddigi legnagyobb volumenű nemzetközi politikai rendezvény.” 

Ebben a két napban ugyanis Irán bizonyítja, hogy helyen van a nemzetközi politikában annak ellenére is, hogy a nyugati országok mindent megtesznek Irán nemzetközi politikából való kizárásáért. Ugyanis összesen hétezren jelennek meg a rendezvényen, beleértve a politikai, vallási vezetőket és a média embereit (ami nem utolsó sorban az ország turisztikai ágazatának is 50 millió dollár közvetlen bevételt jelent). Az iráni média pedig bátran kijelenti (mert kijelentheti), hogy ezek alapján a nyugatiak törekvései a rengeteg befektetett pénz és energia ellenére is sikertelenek voltak.
 
A NAM konferenciának ugyanis egyik központi témája, hogy a NAM tagállamok együttesen fellépnek az ellen, hogy a cionisták és az Egyesült Államok beavatkozzon a szír belpolitikába és kényszerített rendszerváltást idézzen elő katonai erővel. 
Ugyanis 2008 októberében a szír hatóságok lényegében helyreállították a rendet az országban. Azt követően kezdtek a nyugati államok és az arab szövetségesek teljes erőbedobással dolgozni az ország káoszba borításán, azóta több szír nagyváros helyén csak romhalmazok állnak. Az iráni külügyminisztérium szóvivője szerint a találkozón döntés fog születni ebben az ügyben, és általánosságban a tagállamok hasonló jellegű problémáinak megsemmisítéséről. A nemzetközi terrorizmus elleni közös fellépésről - ez talán egy újabb katonai szövetségi rendszer kialakulását jelenti, de a végső közleményekből majd egyértelműen látszódni fog, miről van szó. Ez beleillik az El Nem Kötelezettek Mozgalmának profiljába is, ami az 1979-es határozat óta a tagállamok önrendelkezésének, függetlenségének, területi egységének és biztonságának szavatolása.

A következő találkozó három év múlva Venezuelában kerül megrendezésre, és ez a két esemény együtt nemzetközileg egy sokkal nagyobb fordulópontot jelent: hogy újra létrejön a kétpólusú világ, még a világháború kirobbanása előtt. Ebben a viszonylatban pedig az ENSZ-szel szemben az El Nem Kötelezettek Mozgalma jelenti az alternatívát, és mint alternatíva, kiutat jelent minden államnak, ami a hanyatló Nyugatnak hátat fordítana. 


Az El Nem Kötelezettek Mozgalma egy olyan, nemzetközi, nemzetek feletti fórum szerepét fogja betölteni, ami a cionizmus és a Nyugat világméretű vereségét követően azt a szerepkört töltheti be, amit mindig is az ENSZ-nek kellett volna, de a cionizmus megjelenése miatt már az alapításkor eltorzult, és így feladatát ellátni nem tudta.



Forrás : A bejegyzés szövege a Jövőnk.info-ról származik

2012. szeptember 1., szombat

Oroszország félreáll Szíriában és kivonul (valószínűleg) a háború megindulása előtt


Oroszország elállt az útból, vagyis inkább abból az ajtóból, ami eddig feltartóztatta az USA Szíriát megszállni készülő csapatait. 
Valószínűleg a háttérben már régóta zajlanak a geopolitikai játszmák és folyik a világ területeinek újrafelosztása. Az eddig masszívan kitartó és erejét fitogtató orosz medve úgy döntött, hogy egy oldalazó mozdulattal arrébb áll és nem száll be az USA/Izrael/NATO ellen, legalább is nem tart be szándékosan. 

Gondolom, nem merő jótékonyságból teszi, de az igazi ára lehet később kerül majd napvilágra, amikor elindulnak a hadműveletek. Az Assad-rezsim egyébként is áldozata lett már a Líbiához hasonló CIA-felforgató tevékenységnek és végnapjait éli azon lázadóknak nevezett zsoldosok ellen, akik csak részben szíriaiak... valójában Libanonból, Észak-Afrikából, Törökországból, iraki és afganisztáni CIA-zsoldosképző táborokból állnak be a harcba....

Információim szerint jelenleg is gőzerővel folynak az egyeztetések, Izrael, Irán, Szíria és az egész Közel-Kelet háború utáni sorsát illetően, illetve a kataklizma régióban tartásának lehetőségeiről vagy annak kiszélesítéséről. Egy dologban szerintem egyet érthetünk, ha elindul a folyamat (várhatóan idén október végén, novemberben), akkor nem egy véletlenszerűen sodródó eseménynek leszünk szemtanúi (remélhetőleg nem elszenvedői...), hanem egy alaposan kidolgozott TERV végrehajtásának, mely régóta (talán évtizedek óta) készen van. Mivel a világgazdaság is recseg-ropog, az Irányítók erre mindig gondosan ügyelnek, hogy az időzítés összehangolt legyen minden területen. (SBG Buddha)


 Oroszország, Szíria egyik legközelebbi szövetségese távolodik a szíriai rezsimtől: beszüntették a fegyverszállítmányokat, hadihajóik pedig elhagyták az oroszok által használt tartuszi kikötőt.
A DEBKAfile biztonságpolitikai portál katonai forrásai szerint az orosz távolodásnak az lehet az oka, hogy nem akarnak konfliktusba kerülni a világ többi részével az USA, az EU és egyes arab országok összehangolt támadása esetén. Az orosz hírszerzés úgy tűnik ráébredt arra, hogy a közbeavatkozásra a közeljövőben sor kerülhet, és emiatt Moszkva minél előbb távolságot kíván teremteni.

A portál forrásai szerint a drasztikus lépésekre Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen parancsára kerülhetett sor – az orosz hadsereg és haditengerészet egyes magas rangú tagjainak véleménye ellenére. Ez adhat magyarázatot az elmúlt napok ellentmondásos nyilatkozataira az orosz katonák és haditengerészek Szíriából való visszavonásával kapcsolatban.

Múlt hét szerdán Viktor Csirkov, az orosz tengerészet altengernagya úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a szíriai összecsapások elérik Tartusz kikötőjét, akkor Moszkva hozhat olyan döntést, hogy lehúzzák a rolót a bázison. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen döntést Putyin elnök jóváhagyásával hozna csak meg Oroszország. Ő volt az első, aki hivatalosan felvetette a kivonulás lehetőségét.



Egy héttel később, kedden Nyikolaj Makarov, az orosz vezérkari főnök tagadta, hogy bármi is változott volna az orosz hadsereg Szíriában tartózkodó állományának létszámában, vagy hogy bármilyen terv is érvényben lenne a tartuszi tengerészeti bázis kiürítésére. „Úgy vélem túl korai következtetéseket levonni a Szíriai helyzettel kapcsolatban. Senki sem szalad el innen” – nyilatkozta Makarov. 

Amikor egy orosz újságíró ragaszkodott ahhoz, hogy a tábornok nyilatkozzon Oroszország terveiről, Makarov megkérdezte: 
„miért aggódnak annyira Szíria miatt?”

A DEBKAfile forrásai szerint az oroszok több kulcsfontosságú lépést is meghoztak Szíriával kapcsolatban az elmúlt két hétben:

1. Töröltek egy nagyszabású haditengerészeti gyakorlatot (Kaukázus 2012 névvel), amelyre eredetileg augusztus közepén került volna sor a Földközi-tenger keleti részén, a Szíriával szemközti területen.

2. Több hadihajó – amelyek az Északi-, Balti- és Fekete-tengerről érkeztek – és Szíria közelében állomásoztak, visszatértek bázisukra.

3. Asszad, szíriai elnököt értesítették, hogy Moszkva, a hírszerzési információk, logisztikai és egybé tanácsadás nyújtásának kivételével, felfüggeszti az országnak szánt katonai támogatást.

4. Bár Moszkva nem jelentette be, hogy befagyasztja a fegyverszállítmányokat (beleértve a szíriai hadsereg által használt fegyverekhez szükséges alkatrészeket), a hivatalos információk szerint Oroszország “nem tervez a közeljövőben nagyobb fegyverszállítmányt.”

5. Mindössze egy orosz hadihajó maradt Tartuszban amely szintén parancsot kapott arra, hogy szeptemberben hagyja el a kikötőt és térjen vissza a Fekete-tengerre. A hajó és a legénység összecsomagolt és készen áll arra, hogy bármelyik pillanatban elhagyja a válság sújtotta ország felségvizeit.


Tehát mindezek a jelek újra csak megerősítik azt, hogy a térségben valami készül...

És ha az értesülések helyesek, nem csak a térségben, hanem az egész világon egy nagyszabású átrendeződés fog végbemenni....de erről majd később...

Forrás: A bejegyzés alapját az Idok Jelei cikke jelentette