A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gnosztikusok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gnosztikusok. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 16., hétfő

Az elrejtett ősi tudásról és az emberiségről üzen Jupiter Felemelkedése - Elemzés ébredőknek


Az az igazság, hogy amikor kértétek tőlem itt, hogy elemezzem a Jupiter Felemelkedése és az ősi tudás kapcsolata témát, akkor még magam sem gondoltam, hogy ennyi mindenre fogok bukkanni és tényleg minden összefügg mindennel..... Majd a végére érve meglátjátok és remélem bennetek is lesznek kérdések vagy olyan válaszok, amikre én nem is gondoltam...Bár cikket kezdtem el írni erről, de úgy éreztem közben, akár könyvet is lehetne lassan... (Kérlek benneteket, hogy a befektetett munkát és tudást tartsátok tiszteletben azzal, hogy ha másoljátok a cikket, a VilagHelyzete blogot, mint forrást, szerzőt megjelölitek....Köszönöm, SBG Buddha)

Természetesen a széles közönség számára a Jupiter Felemelkedése ("Jupiter Ascending") című film csak egy újabb átlagos sci-fi. Akik viszont azért várták ezt a filmet évek óta, mert tudták, hogy a Wachowski-testvérek készítik el, ők (a Matrix és a V, mint Vendetta után) egyetlen kivételes szempont miatt okkal várták: a rejtett üzenetek és a belecsempészett ősi tudásra utaló momentumok miatt, hiszen elmondható, hogy a Lana és Andy Wachowski ebben (valami miatt) nagyon bennfentesek és rendre 'beletrafálnak' olyan dolgokba, amikről igazán mély tudást és információt csak a beavatottak szintjén lehet szerezni. 

Nyilván a közönség számára ebből ők is csak a felszínt mutatják meg, hiszen az átlagember még ezt a szintet is csak nehezen vagy sehogy nem tudja feldolgozni és szintetizálni meglévő tudásához (ami ilyen téren -már elnézést, de - általában a zéróval egyenlő...). Ezért sokan legyintenek, hogy ez csak film, mese...(persze egy idő után gyanúsnak kellene már lenni, hogy minden hasonló filmben ugyanezek az utalások rendre előjönnek - de erről később...) Igyekszem majd úgy írni róla, hogy ne spoilerezzek és bárki nyugodtan olvashassa el a cikket még a film megnézése előtt, bár tudom, hogy sokan már láttátok.

Mindenesetre nekünk érdemes sokkal szemfülesebben figyelni és a részletek mögé nézni, ha valaki tudja, hogy nem csak egy szimpla szórakoztatásra készült filmről van szó. Márpedig ez nem az ! 

Elsőre a trailer megtekintéséből is látszik, hogy a film az emberiség teremtésének és az idegen civilizációk beavatkozásának hatásait, kapcsolatait feszegeti; beleszőve a jelenlegi világ irányításának kérdéseit is és vegyítve egy csepp jövőre utaló transzhumanizmus eszméivel, amit az NWO alakjai annyira szeretnének megvalósítani....


Már a címben szereplő "Ascending" - Felemelkedés szó is egyszerre utal a hatalom csúcsára kerülésre, illetve az ott lévő "személyekre"
(szándékosan nem embereket írtam), másrészt a 'new age'-es felhangokkal rendelkező, (de mára eléggé eltorzított) emberi spirituális emelkedés lehetőségére: mi lenne például, ha olyan képességeinket is ki tudnánk használni, amik eddig blokkolva voltak.... (pl. Lucy c. film)


Valahogy Jupiter Felemelkedése is (minden bizonnyal okkal) arra a teóriára épül, melynek főbb pillérei, hogy az emberiséget valamikor az ősi időkben géntechnológia segítségével hozták létre (égi szekereiken) a Földre érkező istenek, fejlett fajok (akár nephilimeknek, akár isteneknek, angyaloknak, bukott angyaloknak, anunnakiknak nevezzük őket és leszármazottaikat) ! 

Az ősi sumér, egyiptomi, babiloniai szövegek, de még a meghamisított és átszerkesztett mai Biblia is okkal említik őket. Kíváncsi vagyok arra, vajon a tudomány mikor hozza nyilvánosságra azt az evidens tényt, hogy az emberi DNS-ben idegen eredetű és nem evolúciós szekvenciák vannak ! Sokáig titkolni nem lehet már és nem maradhat kizárólag a "beavatottak" tudása sem ! 

De erre és a bizonyítékokra a film után a cikk második felében fogok kitérni.....


Figyelmeteket felhívom arra, hogy senkit ne tévesszen meg az, hogy legtöbbször szándékosan "gagyi köntösbe" és akciófilm / sci-fi történet mögé rejtik el a mondanivalót, mert közben a párbeszédek és az elbeszélő részek szövege nagyon sok lényegi elemet tartalmaz.  
A kerettörténetről és magáról a szereplőkről is csak olyan szempontból szeretnék majd beszélni, amire a Wachowski-testvérek is hangsúlyt helyeztek. A megjelenő fajok kavalkádja sem fontos, az elnevezések viszont annál inkábbŐRZŐK
Szándékosan zavaros a különböző "családok" és fajok megjelenítése - viszont utal egy lényeges elemre (!):

a Földet nem egyetlen emberi faj népesítette be anno - amikor eltérő idegen civilizációk érkeztek a Földre - vagyis amikor saját képmásukra létrehozták az embert, hanem "az isteni" gének és az "égi atyák" génjei több eltérő mentalitású, tulajdonságú emberi fajt eredményeztek ! (nem rasszokról beszélek! - ezen a vonalon gondolkodjatok el és kutassatok majd - SBG Buddha megj. VilagHelyzete)


Ezek a kifejezések az Illuminati által gyártott filmekben mindig okkal jelennek meg Enoch könyvéhez hasonlóan, ahol úgy írják le, hogy angyalok egy csoportja - nevezhetjük őket igen, Őrzőknek vagy Figyelőknek (=The Watchers / Grigori, akiknek akiknek Azazel vagy Semyazza parancsol). Az istenek fiai szerelembe estek a halandó emberek lányaival és létrehoztak egy új fajt, ők voltak a Nephilimek, akiket sokszor pusztító fajként, óriásokként emlegetnek. A Grigori-k olyan első lények voltak, akik a sötétséghez voltak láncolva (mint a vámpírok).
A tridenti zsinat – 1545-1563 – az Énok könyve szövegét apokrif iratnak nyilvánította, ezért a Biblia Énokot ma is szinte kizárólag héber pátriárkaként ábrázolja, aki tanúja volt a lázadó angyalok bukásának.

 
/ Enoch könyve a történelem előtti időkbe nyúlik vissza, valóságos űrháborúkról beszél, sokak szerint pedig minden egyes mozzanata párhuzamba vonható a földönkívüliek látogatásával. A leírás Énok elrablásával kezdődik, melyet azok vittek végbe, akiket ő maga angyaloknak nevez, majd maga az Urak Ura árulja el neki a teremtés titkait. A könyv a Genezis hatodik fejezetétől indul: azt állítja, hogy Jared, Énok apjának idején kétszáz, Őrzőnek nevezett lázadó angyal érkezett a Hermon-hegy több mint háromezer méter magas csúcsára, hogy előkészüljön a leszállásra és az emberi fajjal való keveredésre. A lázadó angyalok megtanították a férfiaknak a fegyverek készítésének művészetét, a fémek öntését, az asszonyoknak a díszítések viselését és a szépítkezést, valamint felfedték az embereknek a boszorkányságot és a szertartásos varázslást.
Az ember ily módon kilépett az ősi törzsi kultúrából, egy fejlettebb kultúra pedig megtanította neki a csillagászat, az asztrológia, a meteorológia, a Nap, a Hold és a Föld titkainak tanulmányozását is. /


Angyalok, arkangyalok, félistenek egyáltalán nem véletlenül jelennek meg minden mitológiában, a Föld bármely pontján kialakult civilizációban... görögök, maják, aztékok, skandináv miotológia, sumér civilizáció és Babilon...Ilyen félistenek Achilles, Hercules, Theseus....



Hogyan is kapcsolódik mindez Jupiterhez ?

Nos a film önmagában szintén ehhez hasonló félistenek harca, az uralkodó Balem (Zeus) és a forradalmi lázadó Jupiter (Prometheus) küzdelmén keresztül. A görög istenek futurisztikus egymás elleni harcát láthatjuk, akár csak a Thor-ban....

De miért is érdekes Jupiter személye és az ő felemelkedése ? 
Mint pogány istenség, Jupiter egy időben összekapcsolódott az antikrisztus (nagyon sokszor szándékosan vagy tudatlanul félreértelmezett) személyével.

Például IV.Antiochus Epiphanes (i.e 175-164) volt a Selucid (szeleukida) birodalom 8. uralkodója. Ő adta saját magának az "Epihanes" = "látható isten" elnevezést. Ő úgy viselkedett és cselekedett, mintha Ő lenne Jupiter. Az emberek "Epimanes"-nek nevezték, melynek jelentése "Az Őrült"... Erőszakkal lépett fel már akkoriban is a zsidók ellen, ki akarta pusztítani őket és vallásukat is....I.e.178-ban Jeruzsálemet is elpusztította, mindezek vezettek később a makkabeus lázadáshoz.... Nem akarok unalmas részletekbe belemenni, ezért hagyjuk most ezt a történelmi vonalat....


Mindössze egy momentumot emelnék ki: Ez azért érdekes, mert az emberiség bölcsőjéről beszélünk, arról a területről, mely a sumér birodalomnak és Babilóniának is teret adott. Ha röviden akarnék fogalmazni, "minden itt kezdődött" .... 

Térjünk vissza röviden a fő vonalhoz: A főszereplő Mila Kunis (Jupiter Jones) petesejtjét eladni készülő lányra rátámadnak az Őrzők, de megmenti Caine Wise (félig ember, félig farkas genetikával létrehozott katona). Ő vezeti be és világít rá a valóságra, ami láthatatlan Jupiter és a többi ember számára is a Föld nevű bolygón, mely része egy nagyobb egésznek (egy hatalmas birodalomnak, üzletnek, az Irányítók által leosztott terepnek. (kicsit a Matrixra emlékeztet) 

Itt kezdődik a konfliktus a főszereplő és az ABRAXAS (Abrasax) ház között, mely az egyik legerőteljesebb dinasztia az egész univerzumban. 3 ággal és örökössel Kalique, Titus, Lord Balem....versengenek a hatalomért és egész bolygórendszereket tartanak kontroll és irányítás alatt. 


A Föld természetét és jellegét Caine Wise fedi fel Jupiternek: 
"A ti bolygótokon az Abraxas ház ültette el a magot és hozta létre az embereket 100 ezer évvel ezelőtt." 
Itt észre lehet venni némi párhuzamot a Penge trilógiával, ami csak elsőre vámpíros sztori és egyébként Neil Shusterman írt (Unwind). Itt embereket aknáznak ki, kémiailag tartanak kómában és tudatlanságban, a vérüket használják éveken át, anélkül, hogy az emberek tudatára ébrednének annak, milyen szerepet játszanak a rendszerben. Az uralkodó osztály legfőbb célja a halhatatlanság elérése.
Az Abrasax levadássza az embereket, fogva tartja és kinyeri a DNS-ből az esszenciát, melynek felhasználásával a saját életüket hosszabbítják akár több ezer évre is ! 



Jupiter Jones kap egy leegyszerűsített és kvázi elitista magyarázatot Kalique-tól: 
"A ti Földetek egy nagyon hatalmas üzletnek egy nagyon apró része".
"Jelenleg Balem van megbízva a Föld irányításával. Amikor kinyilvánítod, a Föld hozzád fog tartozni."

Itt jön a nagyobb konfliktus a filmben: a belső hatalmi harcok felerősödnek az Abrasax testvérek között a Földért vívott háborúban.
Bevallom engem sokkolt kicsit (és jelzőfényként villog), hogy a filmben is ugyanazt a kifejezést hallani újra csak, amit az Illuminati berkein belül is előszeretettel használnak ( - már a kutatásaim kezdetén én is így hallottam - ) ...., amit ha elérkezik az idő, végre fognak hajtani: "ARATÁS".

Aminek időnként meg kell történnie....és már párszor meg is történt az emberiség ősi történelmében is....(A Burok c. Stephanie Meyer filmben a Földre érkező, az emberek feletti irányítást teljesen átvevő idegenek szintén ugyanezt a kifejezést használják). Időnként le kell aratni, le kell fölözni az emberiséget, másként elszaporodik, feléli tartalékait és elkezdi fenyegetni magának a kontrollnak és irányításnak a fenntarthatóságát. Másrészt (a filmben) az emberekből és a DNS-ből nyernek ki ők is olyan anyagokat, melyek a saját életük fenntartásához és főleg meghosszabbításához szükséges.  


Aztán újabb érdekes részletek derülnek ki, amikor Stinger Apini, a Sean Bean által alakított karakter (Cane Wise kollégája) mesél az Abrasax Industries ténykedéseiről: a Föld bolygóról és az emberiség eredetéről.

"Valójában az emberiség gyökerei, eredete egy másik bolygón volt, amit Horus-nak neveztek. Ti úgy tanultátok, hogy az emberiség szülőhelye, bölcsője a Föld, de valójában nem az ! "
Az Abrasax benépesít bolygókat, így le is arathatja..., az embereket is, hogy aztán kinyerje belőlük a kellő részt. Amikor az egyedek túlnépesednek, elkezdik az aratást. Ahogy Titus mondja: "Elkezdhetném már akár holnap is."   

Itt érdekes kombinációját találjuk a Malthusianizmusnak és a szociális darwinizmusnak (amit a velencei Giammaria Ortes talált ki, Thomas Malthus fejlesztette ki, majd napjainkban (1972-ben) a Római Klub aktualizált. / A növekedés korlátai c. könyvben a túlnépesedés veszélyéről és a természetes erőforrások feléléséről írnak. / És itt jön be a darwinista-eugenista rémisztő elem is, amit megannyi filmben láttunk már (Lopott idő, Elysium...stb) :
hogy bizonyos emberek, lények, kizárólagos kiválasztottak és kiváltságosok hozzájutnak a legértékesebb dolgokhoz..... (és itt most nem elsősorban kincsekre kell gondolni: soha nem az a lényeg az irányítók számára, hogy még több vagyonuk legyen - pénzük vagy aranyuk, hiszen ez csak egy eszköz, a hatalom és az irányítás, a kontroll fenntartására.)


A vezető elit "táplálása" és ennek az irányításnak a működése határozza meg a jelent és a jövőt, amiben az alsóbb osztályokat feláldozzák rendszeresen az Oligarchia és a Királyság oltárán.

Az egyik karakter Lord Balem Abrasax jól illusztrálja ezt a természetet és jellemet: Az Abrasax Industries irányítója a leggazdagabb és leghatalmasabb testvérei közül. Az ő szavai: 
"Egyesek élete mindig többet ér másokénál."

Ez hasonlít George Orwell - Állatfarm c. művében megfogalmazottakra, amikor Squeeler az uralkodó Napóleon malacnak mondja: "Minden állat egyenlő, de bizonyos állatok még egyenlőbbek másoknál, ez az állatizmus." Egy másik idézet is érzékelteti Balem kegyetlenségét: 
"Már holnap le fogom aratni a bolygót, mielőtt hagyom, hogy Ő elvegye tőlem. Én adom az életet, és én is veszem el azt."
- hasonlóan Robert Oppenheimer gondolkodásához, aki a Manhattan Project egyik atyja volt: 
"Mostanra én váltam a halállá, világok elpusztítójává, és az élet maga nem más, mint a felélés, a pusztítás."

Itt felderül előttünk Balem pszichopata természete, mely kicsit hasonlít a Matrixban Smith ügynökre, aki miközben Morpheust kínozza, az emberi fajt vírusnak, az erőforrások felélőjének, egy pusztító erőnek tartja.
Az Abrasax megfogalmaz egy nagyon fontos dolgot:
"Az egyetlen és legértékesebb dolog az Univerzumban nem az olaj, a gáz, az elektromosság, hanem az IDŐ."
Ez még érthető és egy hétköznapi ember számára is elfogadható alaptétel lenne... 
Viszont az elit válik a legagresszívabb parazitává, mely mások életén élősködve és energiáját elszívva jóval meghosszabbítja a sajátját.
Titus Abrasax is egy másik érdekes karakter: kétségbeesetten próbálja megszerezni a kontrollt bátyja Balem felett, házasságot kierőszakolva Jupiter Jones-szal, hogy a Föld felett megszerezze az irányítást, persze azzal a hátsó tervvel, hogy rögtön meg is ölné hitvesét. Ahogy Titus meg is jegyzi az esküvőn Jupiternek:
"A szerelemnek itt semmi jelentősége nincs, az csak egy állapot."

Ezt az álláspontot számtalanszor láttuk már réges-régen és ismerjük: a francia Mazarin, Richelieu bíboros, de Machiavellinél is, pláne népszerű az irodalomban és filmekben: Trónok Harca, házasság Cersei Lannister és Robert Baratheon király között; Sanza Stark és Tyrion lannister, Joffrey Baratheon és Margaery Thyrell; Khal Drogo és Daenerys Targaryen és a történelem ezernyi házassága mind csak néhány példa, ahogyan a legfelsőbb szinteken pusztán hatalmi célokra, szövetségek kötésére, megerősítésére vagy felbomlasztására használták a házasságokat a történelemben, a nemzetközi politikában. Nagyon jó alkotás a témáról Alison Weir: The Marriage Game c. műve, mely elemzi a Brit Arisztokrácia politikáját novellájában; vagy Mario Puzo The Family c. könyve a Borgia Dinasztiáról és belső harcaikról az itáliai és vatikáni arisztokráciáról.......
Szóval a Wachowski testvérek a Jupiter felemelkedésébe is tettek ebből az ősi robbanó koktélból.

Egy másik és talán legfontosabb momentum, ami az egész filmet behálózza (a Matrixhoz hasonlóan), hogy az emberiség titokban és teljesen láthatatlan módon mindenféle idegen (de Földön is élő) fajok ellenőrzése / irányítása alatt áll, akik mindent figyelnek és állandóan résen vannak - néha hagyják felemelkedni az emberiséget, aztán learatják vagy lerombolják - ahogy érdekük kívánja.



Fejlett technológiák - Halhatatlanság
Van egy újabb nagyon fontos jelenet a filmben, amit szeretnék kiemelni: 
Stinger Apini mutatja meg Jupiternek a technológia hihetetlenül fejlett előrehaladott használatát, amiről Jupiter is azt gondolja, hogy minden jóságát és áldását az egész emberi faj felemelkedésére lehetne felhasználni. El is mondja Apininek, aki úgy látja (a mi esetünkben is egy fontos és aktuális kérdés lenne !), hogy az emberiség jelenlegi állapotában egyszerűen nem érett meg erre !.......

Prometheus ellopta az istenektől a tüzet - a tudást - és az embereket megtanította sok mindenre,
pl. fémek és a földek megmunkálására, mindenféle művészetekre, más szóval magára a fejlődésre.... 


A dühös Zeusz emiatt az árulás miatt egy sziklához láncolja Prometheust és egy sast küld rá, mely minden reggel megeszi a máját. Genetikája miatt a sejtjei regenerálódnak és a máj mindig visszanő, így téve ki Prometheust örök szenvedésnek. Ez a Zeus Vs. Prometheus összecsapás jelenik meg Aeschylos Prometheus c. művében.

Jupiter, ahogy Prometheus is egyedüliként áll ki az emberiség védelmében, amikor Lord Balem erővel megpróbálja lemondatni a Földről és közli vele:
- "Ez a bolygó hozzám tartozik !"

- "Már többé nem !" - válaszolja Jupiter egy másodperc alatt ráébredve arra a felelősségre, hogy ha Ő nem teszi meg az Irányítás átvételét, akkor ezt senki más nem fogja megtenni és az ügy végleg elbukik.

Az ABRAXAS-ház nem kitaláció, történelmi gyökerei vannak 

Az ABRAXAS házat is érdemes megvizsgálni. Tekinthetnénk akár Olympus-háznak is, mint az Íliászban. A "halandók" figyelembe vétele teljesen hiányzik a hellén / görög isteneknél is, ha céljaik eléréséről van szó >> státuszuk / hatalmuk és az irányítás megszerzésére, fenntartására kirobbantják a trójai háborút azzal, hogy Paris elrabolja Menelaos hercegnőjét, Helenát.... - a történetet jól ismerjük... 

Ez hasonlóan megjelenik a filmben is Kalique magyarázatában, amikor a fent említett "aratásról" kérdezik: "Azt hallottam, hogy ők nem éreznek fájdalmat, high-tech humanoidok, melyek képesek magukat regenerálni és az elmúlt több ezer évben a transzhumanizmus gurujainak álma sokkal több lett egy embernél: egy hibrid, mely hús és technológia keverékeként az emberi képességeket eddig elképzelhetetlen szintekre képes fejleszteni."

Az Abraxas istenek elnevezés (Abraxas, Abraxis vagy latin Afipacrdl) az ősi Egyiptomból származik, a gnoszticizmus kezdetéről, mely számos gnosztikus tudásra és iratokra hatással volt. Az Abraxas jelentősége a görög, héber, latin, kelta okkult numerológiában is megjelenik. 
Az Abraxas eredeti görög nevének betűi együtt 365 -öt adnak ki: ABΣPΞ
A = 1, B = 2, Σ = 200, P = 100, Ξ = 60 = 365

A katolikus egyház egykori 'kezdeményének' alapítói, Irenaeus és Epiphanius is azt állították, hogy a világ és a 365 mennyország Abraxas dicsőségére lett megteremtve és Krisztust nem a világok teremtője, hanem maga Abraxas küldte a Földre, ahogy ezt Szent Jeromos írta  (c.347–September 30, 420). Szent Jeromos fordította héberről és görögről a Bibliát latinra - arra a 'körülbelüli' Bibliára, mely a köztudatban ma is él, de később még több szelektáláson és módosításon is átesett ....

Baszilidész pantheonjának egyik fő isteneként Abraxas történelmi kapcsolatban állt görög Aiónnal, az iráni Zurvan időistennel és Varunával, az indiai égistennel. Képét gyakran ábrázolták talizmánokon. Abraxasnak, az egy alakban összefonódó jó és gonosz istenségének szimbolikus jelentését helyezi előtérbe Carl Jung a Septem Sermones-ban és a regényíró Hermann Hesse a Demian című munkájában.
Abraxas, az istenség, akiben fellelhető mind az isteni, mind az ördögi, aki „gyönyör és borzalom, összekeverve férfi és nő, a legszentebb és a förtelmes egymásba szövődve” (Herman Hesse - Demian c. művéből)

Basilides is beszél Abraxas-ról ! Basilides "A Legnagyobb Isten" (De vir. ill. 21), "A Legmagasságosabb Isten" (Dial. adv. Lucif. 23), "A Mindenható Isten" (Comm. in Amos iii. 9), és "A Teremtő Isten" (Comm. in Nah. i. 11)

AB = "Abba" latinból és arámi nyelvből (Atya) 
RAX / REX = latinból király, uralkodó 
AS = valamiként funkcionáló 
"Uralkodik mint a mennyek és világok atyja"

Ezek az ősi szimbólumok: Abraxas és Baphomet is megjelennek Egyiptomban, pl. a Karnaki-Templomoknál (Amon-Ra). Az Abraxas istenség és Baphomet alakja - amit a templomos lovagok is tiszteltek és mai napig sokan nem is értik, illetve Luciferrel vagy magával a sátánnal tévesen azonosítják - nos ezek mind az eredeti gnosztikus Amon-Ra istennel állnak kapcsolatban. 

Jupiter - Amon tisztelete , aki Abraxas 

Több néven jelenik meg Jupiter: a görögök Zeusznak, az egyiptomiak Ozirisznak, a babiloniaiak Marduknak, a sumérok Nibirunak, az asszírok Adonnak v. Atennek nevezték. Az izraeliták Yahweh-ként (YHWH =Edonai vagy tertagrammatonnal helyettesítették), a vikingek Odinként nevezték... (a képen >>>)

Az Abraxas eredetű gnosztius vallás gyökereit Egyiptomban Thébában találjuk meg, ahol Jupiter uralkodott lent is és fent is: "As Above So Below - Amint Fent Úgy Lent Is" és 7 bolygó tartozott a fennhatósága alá. Thebes / Theba jelentése : ÍV (Ark) 


A fény városának (Luxor) legfőbb istensége Amon-Ra (vagy Jupiter-Amon) volt. Az el-'Amarna táblák szerint tisztelete a 18.dinasztia idején került bevezetésre. 
III.Ramszesz templomot épített Jupiter-Amon dicsőségére, mely előtt két hatalmas obeliszket helyeztek el.... Ezek egyike ma éppen Párizsban díszeleg azóta (természetesen okkal található ott.......) 




Amon (Amun) a rejtett istenség és a trónok ura. Abraxas ezt az istenséget reprezentálja az ábrázolásokon általában két irányba szarvakként kihajló kígyószerű lábakkal. 

Amikor ábrázolásokat keresünk Jupiter-Amon / Zeus-Amon kapcsán mindig ugyanolyanokat fogunk találni, ami nyilván nem véletlen, ahogy az egyiptomi hieroglif ábrázolások is okkal említik Baphomet-et ugyanúgy....

 
Jupiter - Amon               Zeus - Amon             Jupiter - Amon

Érdemes lenne egyszer azt is megvizsgálni, vajon Mózest miért ábrázolják mindig szintén szarvakkal ! 
 
Moses - Ammon                           Baphomet

Az már csak külön érdekesség, hogy az agyunkban található Ammon's Horn (Amon szarva) kis csikóhalszerű szerv a hippocampus is ugyenerre az isteni dologra utal...
Jupiter testvére volt Neptun (a görögöknél Poseidon) a tenger istene, akinek lovát nevezték Hippocampus-nak.....

 


Sokkoló történelmi bizonyítékok


Néha belegondolok, hogy mi, az igazságot kereső és kutató emberek mennyi mindent találnánk, ha egyszer közelébe kerülhetnénk az egykori Alexandriai könyvtár ősi idők és az ókor addig összegyűjtött tudását megőrző iratainak, tekercseinek....
Ha egyszer az az igazság a felszínre kerülne, azt hiszem a teljes emberi civilizáció berendezkedése változna meg a Föld nevű bolygón.

Pedig most is rendelkezésre állnak olyan megdöbbentő bizonyítékok, melyek sorsdöntő kérdéseket váltanának ki. De mivel nem illik bele a főáramú tudományba, így figyelmen kívül hagyják azokat !  


1. számú bizonyíték: Sumér Királyok listájának megtalálása Irak déli részén Mezopotámiában - Hogy miért fontos ez ? Mert olyan történelem előtti időkről beszél a kb. 4000 éves lelet, ami minden képzeletet felülmúl! 
A német-amerikai Hermann Hilprecht találta meg a 18db egyenként 8inch magas "követ" az 
1900-as évek elején Nippur városánál (óriási jelentősége van ennek a településnek a magyarság szempontjából is, de erről itt nem beszélhetek...Szerk.megj.) A 18 lelet között nincs két egyforma, kb. i.e 2017-1794 közötti Isin dinasztia idejében írhatták le.... A vízözön előtti időkről is árulkodnak. 1906-ban publikálta is felfedezését: (kapaszkodjatok meg!)

A sumér királyok listája és dinasztiái 241.000 évet ölelnek fel a történelemből !
A sumér királyok listája a legelső időkről, az egész királyság eredetéről beszél úgy, mint valami isteni beavatkozásról, mely szerint a királyság a mennyekből szállt alá. A korai dinasztiák és királyok a leírás szerint emberi ésszel felfoghatatlan ideig uralkodtak és voltak jelen. Ekkor Eridu volt a központ.
Alulim lett a király - aki 28.800 évig uralkodott !
Alaljar pedig 36.000 évig !
Az oxfordi Ashmolean Régészeti Múzeumban megtalálható a királyok listájának majdnem teljes másolata. "After the kingship descended from [the] heaven[s], the kingship was in Eridug. In Eridug, Alulim became king; he ruled for 28800 years. Alaljar ruled for 36000 years. 2 kings; they ruled for 64800 years."
Óriási jelentősége van ennek, mert 3000 évvel időszámítás előtti időkben írtak le olyan dolgokat, amik nagyon régmúltba mutatnak vissza.
Ebben az időben virágzó és gazdag városok voltak a Sumér Birodalomban: 
Kish, Erech, Ur,Sippar, Akshak, Larak, Nippur, Adab, Umma, Lagash, Bad-tibira, and Larsa.



"Írta Basilides Alexandriában, a városban, ahol Kelet Nyugattal találkozik"


Amikor folytattam tovább is kutatni a témában - ahogy a bevezetőben is írtam - magam is megrökönyödtem sokszor mennyire összefügg minden. Az Abraxas kifejezésre keresve találtam rá a pszichológia híres nagy alakjára: Carl JUNG-ra, aki ír erről egy híres művében. Már a címe is felkeltette az érdeklődésem: Septem sermones ad mortuos.  

Így kezdődik:  
 C. G. JUNG: Hét prédikáció halottaknak 
"Írta Basilides Alexandriában, a városban, ahol Kelet Nyugattal találkozik"
"A holtak visszatértek Jeruzsálemből, ahol nem találták meg, amit kerestek.
Bebocsáttatást kértek hozzám, s hogy tanítsam őket, én pedig ekképp tanítottam őket..."

a fenti írásomba visszaugorva mindent megértettem, amikor megláttam ezeket a sorokat és tudtam, hogy Jung sem véletlenül használta őket, tehát valószínűleg ő is titkok tudója volt: Basilides / Alexandria ... Végig Abraxas-ról és jelképes kódolt üzenetben beszél mindarról, AMI VAN....


"Isten és ördög teljességben-ürességben, nemzésben és rombolásban különböznek. Közös bennük, a Hatás. A Hatás köti össze őket. Ezért a Hatás fölötte áll mindkettejüknek, Isten Isten fölött, mert a Teljességet és az Ürességet egyesíti azok hatásában.
Ez egy olyan Isten, akiről nem tudtatok, mert az emberek elfelejtették őt. Mi őt az ő nevén nevezzük: Abraxas-nak. ő még kevésbé meghatározott, mint az Isten és az ördög. Hogy Istent tőle megkülönböztessük, Istent Helios-nak. vagy Napnak nevezzük.
Az Abraxas hatás, vele szemben nem áll semmi más, csak a nem-hatás, ezért ható természetét szabadon bontakoztatja ki. A nem-ható nincs és nem is áll ellen. Az Abraxas fölötte áll a Napnak és fölötte az ördögnek, ö a valószínűtlenül valószínű, a nem-hatóan ható."


"Az Abraxas hatalma kettős. Ti ezt azonban nem látjátok, mert a ti szemetekben megszűnik, ami ebben a hatalomban egymás ellen irányul."
"Isten a nap mögött lakik, az Ördög az éjszaka mögött. Amit Isten a fényből megszül, azt az ördög az Éjbe rántja. Az Abraxas azonban a világ, keletkezése-elmúlása maga. A Nap-Isten minden adománya mellé az ördög odahelyezi a maga átkát.
Minden, amit Istentől kértek, az ördögnek egy-egy cselekedetét hívja elő.
Minden, amit Nap-Istennel teremtetek, a hatás hatalmát adja az ördögnek.
Ez a félelmetes Abraxas."


Nos, hogy vajon miért éppen ebben az évben válik érdekessé Jupiter Prometheus vagy a tudás hordozóinak felemelkedése, netán a sokáig antikrisztusként kezelt pogány fényhozóval lehet kapcsolatban, ezt nem tudhatom, így minden csak találgatás és belemagyarázás  lehet részünkről, ezért ebbe már nem szeretnék belemenni, de egy érdekes tény megemlítésébe még igen:

2015 A fény városának, Luxornak, a Világosságnak és talán a "megvilágosodásnak" az éve lehetne vagy tán Lucifernek a fényhozónak szentelt esztendő? Ki tudja.......


Egy biztos : 2015-öt hivatalosan is a FÉNY ÉVÉNEK NYILVÁNÍTOTTÁK 
JUPITER TEMPLOMÁNAK SZIMBÓLUMÁVAL "természetesen" !
Így lesz kerek a mi történetünk is, amit igyekeztem gömbölyű egésszé formálni nektek és sok-sok gondolkodni és kutatni való morzsát elejteni számotokra.... 

....Jupiter felemelkedett 2015-ben....


És lehet valakik talán érzékelik a hasonlóságot is az ábrázolásban - ami biztos csak a véletlen műve szintén: úgy látszik a "tudást" és a "fényt hozó" szimbólum örök érvényű, 


A cikket írta, szerkesztette, kutatta : SBG Buddha - VilagHelyzete.com

Kapcsolódó cikkek: 
Miért vezet minden tudás THOT-hoz és miért is van "hermetikusan" elzárva - Thoth Smaragdtáblái
► Az emberiség valós származása mikor lesz nyílt titokból igazság?
► Ahol véget ér a valóság...ott kezdődik a hit ?... Az viszont kioltja a logikát....
► Az emberi faj eltitkolt történelme - Az emberiség eredete

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com ◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: AlternatívHírek.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

2012. augusztus 15., szerda

Ahol véget ér a valóság...ott kezdődik a hit ?... Az viszont kioltja a logikát....


Nagyon érdekes beszélgetések és hozzászólások alakultak az elmúlt néhány bejegyzés kapcsán. Mindez engem is egy hosszabb cikkre és kutakodásra buzdított. Elég sokat dolgoztam vele, míg összegyűjtöttem és létrejött ez a bejegyzés, ezért mielőtt egyből neki estek engem vagy másokat kritizálni, olvassátok is végig és hagyjátok leülepedni, mert húzós lehet egyesek számára a téma. Célom egy vita lezárása. Tudom, hogy kemény dió lesz...

A sok száz "kommentből" kedvem lett volna szerkeszteni egy összeállítást, hogy újra lássuk magunkat, de nem tettem, mert vissza lehet olvasni. Természetesen kinek-kinek vérmérséklete vagy nyitottsága befolyásolta a színvonalat...ahogy Józsi bácsi barátunk mondaná: "Mindenki a saját szintjén nyomorog...." 

Egy tényező viszont állandóan visszatér, ami csapdába ejt mindenkit:
Ami új, amivel nem találkoztunk még és nem tudjuk beilleszteni a meglévő világképünkbe/meggyőződéseinkbe, ott mindig előjön az a bizonyos fegyver:

A HIT + Isten + Jézus Krisztus. 

Önmagában a hittel semmi baj nincs,... a konfliktus ott jön létre mikor valaki mindent ezzel próbál megmagyarázni, igazolni ...
Ez az egyik oldal, a másik pedig, hogy minden másfajta energiákban hívő, netán földönkívüli eredetünket hirdető vagy a ősi civilizációk máig ható szerepét alátámasztó emberek az Antikrisztus és Sátán szolgái, akik az ezoterikus New Age maszlagba bele vannak keveredve. Nagyjából sarkítva így látszik a helyzet kívülről. 

Jó tanács: Ezt feloldani lehetetlen, ezért a legcélszerűbb dolog tudatosan átengedni és nem leragadni benne ! 

A hittel nyilván nem lehet vitatkozni és láthatóan abba a tévedésbe ejti érvként használóját, hogy akkor egyértelműen neki van igaza és győzelem..., mert nem létezik semmi, amivel ki tudnának fogni az ő hitén és a sok hitetlen pedig elkárhozik majd..... Nem is kell meggyőzni, hiszen a világ eseményeit, az Univerzum titkait vagy a idegen civilizációk létét innen megközelíteni pont olyan, mint amikor ősi kincseket, titkokat kereső főhős sűrű pókhálókkal teli alagútba kerül és minél inkább kapálódzik, annál jobban beleragad......

Természetesen a Krisztusi Szeretet és a Példamutatás örök érték, ez vitathatatlan.

Miért hozakodok ezzel elő? Mert megérthetitek, hogy minden relatív és az igazság keresésében nem egy járható út létezik kizárólag. Az út a lényeg és a tanulás, elménk megnyitása, rejtett képességeink, látásmódunk felszínre hozása....

Ha elég részletesen tanulmányozzuk a templomos lovagok történetét, a titkos társaságok, páholyok működését, a Vatikán és az Illuminati mai napig ható befolyását, akkor rájövünk, hogy mindegyik elem összefügg és van egy közös pont:
Olyan tudás birtoklása vagy kisajátítása évszázadokra/évezredekre, melyek felszínre kerülése alapjaiban rengetné meg az eddigi világrendet, de legfőképp az uralmukat, amit fondorlatos módon hazugságokkal, elferdítésekkel (kihagyásokkal, hozzátoldásokkal), gyilkosságokkal igyekeztek megtartani.
Ennek ugyanúgy része a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszer, a vallások különösen kiemelve a katolikus vallást a Bibliával, de a politikai,vallási,államszerveződések látszólag szemben álló oldalainak mozgatása is......

Az Evangéliumokban lévő ellentmondások a Jézus Krisztusról szóló mítosz


Például : Az Újtestamentum 4 könyvében a feltámadással kapcsolatos ellentmondások már évszázadok óta foglalkoztatják a kutatókat. Ugyanis sem a keresztre feszítés, sem az utána történtek nem egyeznek a 4 evangélium elbeszéléseiben. Külön érdekesnek tartanak még egy  pápai kijelentést, ami dokumentálva van:

a Medici-családból származó X. LEÓ Pápa (1513-1521) nagy hatalmú ember volt, nagy szövetségesekkel, és egy olyan egyház élén állt mely abban az időben minden és mindenki felett uralkodott. Kijelentése rövid, egyszerű, de rendkívül különös a római katolikus egyház fejétől:


"Jó szolgálatot tett nekünk ez a mítosz Krisztusról."
(X. Leó Pápa)



A bejegyzés hátralévő részét ÚJ-TESTAMENTUMBÓL, EVANGÉLIUMOKBÓL  és KUTATÓKTÓL VETT PÉLDÁVAL ILLUSZTRÁLOM, HOGY LÁSSÁTOK, MIÉRT MEDDŐ VITA MINDENBE BELEKEVERNI, ERRE HIVATKOZNI ÉS MIÉRT VISZ FÉLRE MINDEN ÉRTELMES, LOGIKUS, ÚJÍTÓ GONDOLKODÁST.....
Ha elolvassátok remélem megértitek, miért nem szabad egymásra erőltetnünk a hitünket, meggyőződésünket, mert sokszor az sem egyértelmű, amit annak hiszünk !
Remélem ezzel lezárhatjuk, hogy minden kérdést vallási viták zsákutcájába tereljünk....

Az alábbi sorok mind kutatásokból származnak, mely az evangéliumok, gnosztikus evangéliumok és a templomos lovagok által őrzött tudáshoz és az egyik „Nagy Titok-hoz” is kapcsolódnak. 

A forrást csak később jelölöm meg szándékosan, mert nagyon sok ide látogató ember még mindig nem képes elvonatkoztatni attól, hogy ki mondja és berögződések, hitrendszerek olyan erősen akadályozzák az új dolgok befogadását, hogy 150-200 kommentből álló hitviták alakulnak ki, aminek a vége mindig ugyanaz: 
ki miben téved és hogyan nem képes megérteni az egy és igaz utat, ami ez és ez......

Teljesen tipikus és érthető, hiszen évezredeken keresztül gátolta az igazi ősi tudáshoz való hozzáférést a vallásokkal /egyházakkal/ és természetesen politikával fémjelezhető manipuláció. 
Viszont az öntudatra ébredés, az Awakening folyamat és a Világ Helyzete oldal is ezen manipulációkon szeretne túllépni és hozzáférést biztosítani az ősi tudáshoz, mely elménkben rejlik és később lehívható lesz, ha nem akadályozzuk.....
Mindenki abban hisz, amiben csak szeretne és senki nem fog pokolra kerülni, mert esetleg az ő hite más. Ezt tisztelni kell és mivel ennek az oldalnak egyáltalán nem célja és nem is alkalmas vallásokkal kapcsolatos viták lefolytatására, én szeretném ha a nyitottság és tudatosság párban jellemezne mindannyiunkat ! 

Annak viszont kifejezetten örülök, hogy sikerült mostanra egy olyan nagy méretű gondolkodó közösséget kialakítani a blog/oldal segítésgével, mely kezdete lehet valamiféle értelmes és tényleg nem a média által elvarázsolt, hanem sokkal igényesebb olvasóközönségnek.
A lényeg számomra, hogy a GONDOLKODÁST fejlesszük ! Empátia – Tolerancia – Széleskörű ÚJ tudás a cél és ennek megosztása egymással. Ráébredni az igazságra a valóságra az élet minden aspektusában : gazdaságtól a vallásokig, háttérhatalmi Illuminatitól az ősi civilizációk rejtett tudásáig.

Mert minden mindennel összefügg ! Azt hiszem, ezt már sokan érzékelitek.


Részlet egy műből:
"Milyen hatással lenne a kereszténységre az, ha megtalálnák Krisztus csontjait vagy azokat az iratokat, melyek az igazságot tartalmazzák ? 

Az egész vallás arra épül, hogy Krisztus meghalt a keresztfán, feltámadt, és az égbe ment.
Erre mindig azt mondják : „- Mindez hit kérdése !”

Egy pillanatra vonjuk ki ezt az elemet az egyenletünkből! A hit ugyanis kioltja a logikát is.

NÉZZÜK A KUTATÁSOKAT !
— A történettudomány egységes abban a kérdésben, hogy az Újtestamentum, abban a formájában, ahogyan ma ismerjük, a Krisztus után következő négy évszázad alatt alakult ilyenné, elsősorban azért, hogy egyetemessé tegye és elterjessze az akkoriban felemelkedő keresztény gondolatot. Végtére is maga a katolikus szó is azt jelenti: Egyetemes. A négy evangéliumot tartalmazza, Mátéét, Márkét Lukácsét és Jánosét. Ez a Bibliának az a része, amely Jézus Krisztusról szól.

Az ókorban, nem úgy, mint ma, a politika és a vallás egyetlen egységet alkotott. Ahogy a pogányság hanyatlott, a judaizmus meg magába fordult, az emberek valami újat kezdtek keresni. Jézus követői, akik egyszerűen zsidók voltak, csak más szemszögből nézték a világot, elkezdték a maguk értelmezését kiolvasni a Szentírásból. De pontosan ugyanígy tettek Karpokratész követői, meg az esszénusok, meg a naaszénusok, meg a gnosztikusok, meg még több száz más, szintén feltörekvő szekta tagjai is. Annak, hogy a katolikus változat maradt fönn, a többi meg csak botladozott, az volt a fő oka, hogy a hitét egyetemesen tudta elterjeszteni. A Szentírásba annyi felsőbb parancsot és ellentmondást nem tűrő utasítást foglaltak, hogy végül senki sem kérdőjelezhette meg azok igazságát és érvényességét anélkül, hogy eretneknek ne bélyegezték volna.

Pedig az Újtestamentummal igen sok probléma van.

Ha egy Jézus nevű ember valóban létezett, akkor az Újtestamentum krónikásai vajon honnan és hogyan szerezhették ismereteiket az életéről? Vegyük csak a nyelvi kérdést. Az Ótestamentumot héberül írták. Az Újat görögül. A többi forrásmunka, ha volt egyáltalán, arámi nyelven lehetett... 
Vagy ott van a források kérdése. Máté és Lukács is ír Krisztus megkísértéséről a pusztában. De akkor, amikor ez megtörtént, Jézus egyedül volt. Vagy Jézus imája a Getsemáné-kertben. Lukács szerint ezt akkor mondta, amikor kőhajításnyira eltávolodott Pétertől, Jakabtól és Jánostól. Amikor Jézus visszatért, tanítványait alva találta, és rögtön ezután letartóztatták, majd keresztre feszítették. Abszolúte semmiféle említés nem történik arról, hogy Jézus valaha is akár egy szót is szólt volna a kertbéli imájáról vagy a pusztában történt megkísértéséről. Mégis minden részletéről tudunk. Honnan?... 
Mindegyik evangélium beszámol arról, hogy a tanítványok elmenekültek, amikor Jézust letartóztatták, vagyis egyikük sem volt jelen, mégis részletes leírást kapunk a keresztre feszítés minden mozzanatáról mind a négy evangéliumban.
Honnan származnak ezek a részletes értesülések? Mindaz, amit a római katonák tettek? Amit Pilátus és tett? Honnan tudhattak ezek bármelyikéről is az evangéliumok írói? A hívek azt mondanák, hogy az információkkal egy isteni sugallat látta el őket. De a négy evangélium, ezek állítólag Isten Szavai, sokkal több helyen mondanak ellent egymásnak, mint ahányszor egyeznek.
A korai keresztények azt gondolták, hogy Jézus hamarosan visszatér, és vége lesz a világnak, ezért nem látták szükségét annak, hogy bármit is leírjanak. De ötven évvel később, amikor a Megváltó még mindig nem tért vissza, fontossá vált, hogy megörökítsék Jézus életét. Ekkortájt született az első evangélium, Márké. Máté és Lukács könyve néhány évvel később íródott, a 80-as években. Jánosé még később, az első évszázad végén, talán ezért különbözik oly sok mindenben a másik háromtól.

Tudtátok, hogy a keresztre feszítés eljárásában, nem keresztre szegezték, hanem kötözték az áldozatot?

— A keresztre feszítés idegen volt a zsidóktól. Ők megkövezték, megégették, lefejezték vagy megfojtották azt, akit halálra ítéltek. A mózesi törvények csak azt engedték meg, hogy egy már kivégzett bűnöző holttestét szögezzék fára, mégpedig kiegészítő büntetésként.
A zsidók számára ugyan idegen volt, de a rómaiaknál egészen mindennapos kivégzési mód volt a keresztre feszítés. Krisztus előtt 4-ben Varrus több mint kétezer embert feszíttetett meg. Krisztus után 66-ban Florus csaknem négyezret. Titus 70 körül naponta ötszázat. Mégis mindössze egyetlenegy csontváz került elő. Mégpedig 1968-ban, Jeruzsálemtől északra. A csontok az első évszázadból valók voltak, ami nagyon sok embert felizgatott. De a halott nem Jézus volt. Mindezt az osszáriumára írtakból tudjuk, őt is felkötözték a keresztre, nem felszögezték.

A magyarázat pedig egyszerű: Jézus idejében a temetés nagy tisztesség volt. Nem volt annál borzalmasabb, mint a testedet a dögevő madaraknak, és más vadállatoknak otthagyni. A rómaiaknál mindhárom legrettentőbb büntetésében, az elégetésben, a vadállatok elé vetésben, és a keresztre feszítésben volt egy közös vonás: nem maradt test amit el lehetett volna temetni. A keresztre feszítetteket általában addig hagyták lógni a fán, amíg  a keselyűk csupaszra takarították a csontjaikat. Ami még ezután is megmaradt, azt egy közös sírba hányták. Mégis, mind a négy evangélium azt írja, hogy Jézus a kilencedik órában, délután háromkor halt meg, azután levették és eltemették. 

— A kereszthalál lényege a hosszú szenvedés volt - Minél tovább függ valaki, annál nehezebben tud lélegezni. Végül a fej előrebukik, és az oxigénhiány végez az illetővel. 
— A keresztre feszítés nyilvános megalázás volt. Ezért a hatóságok nem akarták, hogy az elítéltek túl hamar kiszenvedjenek. A haláltusa elnyújtása érdekében egy fadarabot helyeztek az elítélt dereka tájára, hogy az rátámaszkodhasson, vagy egy másikat a sarka alá, hogy ráállhasson. A kereszten függő így meg tudta támasztani magát és lélegezhetett. Többnapnyi kínlódás után, ha az elítélt még mindig nem készült el az erejével, a halál felgyorsítása érdekében a katonák eltörték a lábait. Így már nem tudta tartani magát és a halál viszonylag hamar bekövetkezett.

Egy keresztre feszített halála beszennyezhette volna a zsidó Szombatot. Így a zsidók még az éj beállta előtt le akarták venni Jézus és a vele együtt elítélt két bűnös testét a keresztről. Pilátus ezért elrendelte a két lator lábainak eltörését. Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el. Ezt írja evangéliumában János. A római katonák miért nem törték el ennek ellenére is a lábát, csak hogy teljesen biztosak legyenek abban, hogy meghalt? Ehelyett, mondja János, lándzsát döftek az oldalába, ahonnan vér és víz folyt ki. De Máté, Márk, és Lukács nem említ semmi ilyesmit. 

— Itt válik a történet különösen bonyolulttá. Jézust halálra ítélik, alig néhány órával a zsidó Szombat előtt. Mégis keresztre feszítésre ítélik, ami az egyik leglassabban ölő kivégzési mód. Hogyan gondolhatja azt bárki is, hogy meg fog halni még naplemente előtt, vagyis a Szombat kezdetéig? Márk evangéliuma még azt is megemlíti, hogy Pilátus is elcsodálkozott Jézus gyors kiszenvedésén és meg is kérdezte az egyik centuriót, hogy minden rendben történt-e.

— De hát Jézust megkínozták, mielőtt felszögezték a keresztre, nem?
— Jézus erős ember volt, a legszebb férfikorban. Hozzá volt szokva, hogy nagy távolságokat gyalogoljon, a hőségben. Valóban, elszenvedte a megkorbácsolást. A Szabályzat szerint 39 ütést kellett kapnia. Azonban az evangéliumokban sehol sem írják azt, hogy ténylegesen ennyi ütést mértek volna rá. És a kínzások után még elég jó erőben volt ahhoz, hogy határozott, erőteljes hangon szóljon a vádlóihoz.


4 EGYMÁSNAK ELLENTMONDÓ EVANGÉLIUM
Már több ezer könyvet írtak az evangéliumokban talált változatokról, de ezek a következetlenségek és önellentmondások kezdettől fogva ott voltak, csak akkoriban nem ébredtek ennek tudatára, mert a négy evangélium ritkán volt egy helyen, egy kézben. Ehelyett egyénileg terjesztették őket a kereszténységen belül, és az egyik helyen az egyik változat hatásosabb volt, mint a másik. Ami elég jól megmagyarázza a jelentős különbségeket. És nagyon fontos, hogy az evangéliumokkal az volt a fő cél, hogy megmutassák: Jézus az Ótestamentum által megjövendölt Messiás volt. Nem az volt a cél, hogy egy cáfolhatatlan életrajzot írjanak.

János evangéliuma rengeteg olyan dolgot említ, amikről a másik három, az úgynevezett szinoptikus evangéliumok egyetlen szót sem szólnak. Jánosnál a hangvétel is egészen más. Az üzenet kifinomultabb. Jánosé olyan, mintha egy egészen más tanúságtétel lenne.
De a legkonkrétabb belső ellentmondások sora Mátéval és Lukáccsal kezdődik. Csak ők ketten írnak bármit is Jézus származásáról és születéséről, de még ebben is ellentmondanak egymásnak.
* Máté szerint Jézus nemesi származású volt, Dávid király leszármazottja, aki tehát a trónra is igényt tarthat.
Lukács egyetért a Dávidhoz fűződő kapcsolattal, de egy sokkal alacsonyabb rangú, nem nemesi osztályt jelöl meg.
* Márk egészen más oldalról közelít, és egy szegény ács képét rajzolja elénk... Jézus születését kétféleképpen, eltérő perspektívából ábrázolják.
* Lukács szerint pásztorok keresték fel az újszülöttet, Máté viszont bölcseknek nevezi őket.
* Lukács azt írja: a szent család Názáretben élt és Betlehembe utaztak, amikor egy jászolban született a kis Jézus.
* Máté szerint a jómódú család Betlehemben lakott, ahol Jézus nem egy jászolban, hanem egy házban született meg...


Azonban a legzavaróbb ellentmondások a keresztre feszítés történetében vannak.
Az evangéliumok még a dátumban sem tudnak megegyezni.
* János azt mondja, a zsidó húsvét előtti napon történt, a másik három azt, hogy egy nappal utána.
* Lukács Jézust jámbornak, béketűrőnek ábrázolja. Egy báránynak.

* Máté másként vélekedik, szerinte Jézus nem békét jött hozni, hanem kardot!
* Még a Megváltó utolsó szavait is különbözőképpen idézik:
* Máté és Márk szerint ezek voltak: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?"
* Lukács azt mondja: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!"
* János még rövidebben idézi: „Bevégeztetett !


Milliók számára az evangéliumok nem egyszerűen szóbeli hagyományok olyan radikális zsidókról, akik egy új vallást akartak létrehozni, megpróbálták megtartani a híveket, és ennek érdekében hol hozzátettek, hol elvettek a történetekből, ahogy éppen szükségesnek látszott....
Nem. Az evangéliumok Isten Szavai. És a feltámadás a kulcskérdés. A korai keresztények tulajdonképpen csak olyan zsidók voltak, akik egy új irányba indultak el. Mert az ő Uruk elküldte a fiát, hogy az értük meghaljon, aztán feltámadjon, és felszálljon a mennyekbe. Ez különböztette meg őket a többi feltörekvő vallástól.

De a feltámadás története is tele van ellentmondásokkal.
Mindegyik evangélium másként meséli, hogy ki ment el a sírhoz, mit talált ott, sőt még akörül is teljes a homály, hogy ez a hét mely napjára esett.
Ami pedig Jézus feltámadása utáni megjelenését illeti, ott szinte egyetlen közös pont sincs a négy beszámolóban...
Hát nem azt gondolnák, hogy Isten legalább általában lenne következetes, amikor megnyilvánul a szavain keresztül? 


És a gnosztikus evangéliumokat sem felejthetjük el

Nag-Hammadi tekercsek >>> 
A Nílus felső folyásánál találták azokat 1945-ben. Hét beduin földmunkás ásás közben bukkant egy emberi csontvázra és egy lepecsételt urnára. Azt hívén, hogy talán arany van benne, széttörték az urnát, és tizenhárom, bőrbe csomagolt ősrégi kéziratot találtak. Ezek még nem könyvek voltak, de már egészen könyvszerűek. A gondosan írt, szakadozott szélű szövegeket mind ősi kopt nyelven írták, valószínűleg azok a szerzetesek, akik a 4. században a közeli coenobita kolostorban éltek. A kódexek 46 őskeresztény kéziratot tartalmaztak, amelyeknek tartalma valószínűleg a 2. században keletkezhetett, magukat a kódexeket pedig a 4. században írhatták. A kéziratok közül néhány elveszett, némelyiket gyújtósnak használtak, de azok, amelyek 1947-ben a helyi múzeumba kerültek, megmaradtak.



A 4. században Athanasius, Alexandria püspöke írt egy levelet, amit Egyiptom minden templomába elküldtek. Ebben kijelentette, hogy csakis az a 27 könyv, amit a nem sokkal korábban Újtestamentumként összeállított mű tartalmaz, csakis ezek tekinthetők Szentírásnak.
Minden egyéb eretnek könyvet meg kell semmisíteni. Az urnában talált 46 kézirat közül egyik sem volt az Újszövetségben. Így a Szent Pachomius alapította kopt rendhez tartozó szerzetesek úgy döntöttek, hogy nem elégetik a tizenhárom kódexet, hanem inkább elrejtik.
Talán úgy gondolták, hogy kivárnak egy fordulatot az egyház vezetésében. Természetesen nem következett be fordulat. Ehelyett a római kereszténység felvirágzott. De a kódexek, hála az Égnek, megmaradtak. Ezek a gnosztikus evangéliumok, amelyekről tudomásunk van. 
Az egyikben, pl. Péterében, az van leírva, hogy mit láttak volt, ismét meglátának három embert a sírtól jönni, kik közül kettő vívé a harmadikat.

A gnosztikus evangéliumok rendkívüli szövegek. Sok tudós mostanában azt mondja, hogy Tamás evangéliuma, amely szintén ezek között található, talán a leginkább megközelíti azt, ahogyan Krisztus valójában beszélt. A korai keresztények rettegtek a gnosztikusoktól. Az elnevezés a görög gnószisz szóból ered, ami ismeretet, tudást jelent. A gnosztikusok tehát egyszerűen a tudás birtokában lévő emberek voltak, de a kereszténység törekvő katolikus változata végül kiszorított minden gnosztíkus ismeretet és tanítást. 


A templomos hitvallásban van egy gnosztikus elem, az ismereteket a rendtestvérek fokozatosan szerzik meg, és csak a Rend legrangosabbjai tudnak mindent. Ám ennek a tudásnak már senki sincs birtokában, mióta, az 1307-es Tisztogatáskor és Jacques De Molay Nagymester kivégzésével elveszett a Nagy Örökség. Az ezután következő Nagymesterek közül senki sem fért hozzá a Rend archívumához. Az már más kérdés, hogy a templomosok és a vérvonalakhoz tartozó családok a mai napig őrzik ezt a tudást.....

A keresztények évszázadokon át azt mondták, hogy a zsidók nem ismerték fel a Messiást, amikor az eljött, és Isten ezért hozta létre az Új Izraelt a keresztény egyház formájában, hogy az átvegye a Zsidó Izrael helyét.

„Vére rajtunk és fiainkon" — idézet, amit Máté írt arról, ahogyan a zsidók elfogadták bűnösségüket. Ezt a mondatot használták kétezer éven át ürügyül ahhoz, hogy igazolják zsidók megölését. Hát mit várhat egy nép egy istentől, ha egyszer elutasította az Ő fiát Messiásként? Azok a szavak, amiket egy evangéliumíró írt le valamilyen okból, a gyilkosok csatakiáltásává vált.

— Így hát végül a keresztények megkülönböztették magukat a többiektől.

  A Biblia felét nevezték Ótestamentumnak, a másikat Újtestamentumnak. Az egyik a zsidóké, a másik a keresztényeké.
Az Ótestamentumban Izrael tizenkét törzsét az Újban felváltotta a tizenkét apostol. A pogány és a zsidó hiteket beolvasztották és megváltoztatták. Az Újtestamentum írásai által Jézus beteljesítette az Ótestamentum jövendöléseit, ezzel bizonyítva messiási voltát. 
Tökéletesen összeválogatott válogatás. Megfelelő üzenet a célközösségre szabva. "

Kapcsolódó KÖNYVAJÁNLAT: Steve Berry - Templomosok

A templomos lovagok valaha olyan tudás birtokában voltak, amellyel még magát a római pápát is markukban tartották. A Nagymester felügyelete alatt a lovagrend tagjai a hétpecsétes titkot akár életük árán is megőrizték, hiszen ha kitudódott volna, alapjaiban rengethette volna meg a keresztény vallást és a világrendet.

Mindezeket a példákat azért gyűjtöttem össze, hogy lássátok nem könnyű az igazságot kutatni és valahol mindig a sorok között rejlik.
....Szeretettel.....SBG Buddha.....


(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com 

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: AlternatívHírek.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog