Olvasta valaki közületek 'A tiszta ész kritikája'-t? Ez a legfigyelemreméltóbb filozófiai mű.
“ Hogy minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik, abban nincs semmi kétség ...
De ha minden ismeretünk kezdődik is a tapasztalattal, azért nem mindegyik ered is a tapasztalatból. ”
De ha minden ismeretünk kezdődik is a tapasztalattal, azért nem mindegyik ered is a tapasztalatból. ”
Nézzük meg ezt a 10 másodperces videót! Vajon a valóságot látjuk ebben a szép kis videóban, vagy a valóság illúzióját?
– A tiszta ész kritikájában Immanuel Kant kifejti, hogy az ember nem magát a valóságot érzékeli, nem a dolgok ontológiai valóságát, hanem csak a valóság megjelenéseit.
A dolgok önmagában való természetét nem ismerjük, csak azt a módot, ahogyan észleljük őket, és ami a mi sajátságunk.
- Egy ember például más módon érzékeli a világot, mint a denevérek.
- Az emberek képeket érzékelnek, a denevérek ezzel szemben szonárvisszhangokat.
- Az emberek látják a színeket, a kutyák viszont fekete-fehérben látnak.
- Az emberek képeket észlelnek, a kígyók viszont hőmérsékletet.
Egyik mód sem igazabb a többinél. Mindegyik más. Egyik sem észleli az önmagában vett valóságot, és mindegyik a valóság különböző megnyilvánulásait képes érzékelni. Platón híres hasonlatát felhasználva, Immanuel Kant azt mondja, hogy saját észlelésünk bilincseiben ülünk egy barlangban. A valóságnak csak az árnyait látjuk, sohasem a valóságot magát.
És ezért mondják azt a francia dekonstruktivisták, hogy a szövegen kívül nincs semmi. Ha a valóság a saját érzékelésünk korlátai miatt elérhetetlen, az azt jelenti, hogy voltaképpen mi magunk konstruáljuk a valóságról alkotott képünket.
Ez a kép azonban nem kizárólag magából a valóságból ered, hanem a mi saját megismerési folyamatainkból is.
Michel Foucault észrevette, hogy valójában nem egy igazság létezik, hanem több különböző igazság. Bár ez kissé erőltetettnek tűnik, hiszen hogy lehet azt mondani, hogy nem létezik egy igazság?
Ez logikusan következik mindabból, amit Immanuel Kant kitalált. Hiszen ha nem férünk hozzá a valósághoz, mert korlátolt megismerési mechanizmusaink által rekonstruáljuk, így hát elérhetetlen az észlelésünk számára, akkor az igazsághoz sem férünk hozzá.
A való az igazság. Ha nem érjük el a valót, akkor az igazságot sem érjük el.
És ha azt mondom, hogy a tenger kék, akkor nem mondok igazat?
Ezt a problémát a fenomenológiai iskolának kellett megoldania A tiszta ész kritikája jegyében. Ehhez viszont újra kellett értelmezni az igazság szót. Edmund Husserl, a fenomenológia egyik atyja, ennek a kérdésnek szentelte a figyelmét, és megállapította, hogy az ítéleteknek nincs objektív értelmük, csupán szubjektív igazságuk van, ezért kettéválasztotta a dolgok kapcsolódását, azaz a nómeneket, és az igazságok kapcsolódását, azaz a fenoméneket.
Vagyis az igazság nem az objektív dolog, bár kapcsolatban áll vele, hanem az önmagában való dolog szubjektív reprezentációja.
Martin Heidegger folytatta ezt a gondolatot, és arra a következtetésre jutott, hogy az igazság a dolog hasonlósága az ismerethez, de egyben az ismeret hasonlósága is a dologhoz, hiszen az igazság lényege a lényeg igazsága.
Nézzük meg a történelmet!
A történelmi szövegek megemlítik a luzitán Viriato ellenállását a római hódításokkal szemben. De hát honnan tudhatom biztosan, hogy Viriato valóban létezett? Természetesen csakis a róla szóló szövegekből.
De mi van, ha ezek a szövegek csak kitalációk?
Hiszen a történelmi szövegek nem magával a valósággal foglalkoznak, hanem a valóságról való beszámolókkal, és ezek a beszámolók lehetnek pontatlanok, vagy akár kitalációk is. Így aztán a történelmi diskurzusban nem létezik objektív valóság, csak szubjektív.
Ahogy Karl Popper megjegyezte, nincsenek véglegesen igaz dolgok, csak véglegesen hamisak és átmenetileg igazak. – Ez mindenre érvényes. A történelmi diskurzusra is igaz.
Egyébként elég, ha elolvassuk Marrou, Ricoeur, Veyne, Collingwood vagy Gallie műveit, hogy megértsük:
A történelmi diskurzusban nincsenek végleges igazságok, a történelem a múltban történt dolgok beszámolója a tanúk és a dokumentumok alapján, amelyek tévedhetnek, illetve a történész munkája alapján, aki szintén tévedhet.
Látom, hogy ott a tenger, és látom, hogy kék. Látom, hogy ott az égbolt és az is kék.
Hogy lehet erre azt mondani, hogy ez egy szubjektív igazság? Tudomásom szerint az, hogy a tenger kék, egy objektív igazság.
A tenger és az égbolt azért tűnik kéknek, mert a napfény éppen úgy esik a Földre. Ha viszont a horizonthoz közeli pontról jön a fény, akkor lehet, hogy éppen vöröses, ugyanis másképp oszlik el a napsugarak színskálája. Pedig az ég ugyanaz marad, csak a fénytörés változott meg a Nap megváltozott helyzete miatt.
Ez azt mutatja, hogy a tenger nem kék, csak a mi szemünk észleli így – az érzékelés sajátosságai, valamint a fénytörés miatt. Alapjában véve ez a valóság problémája.
Mivel tudom, hogy az érzékeim becsaphatnak, a gondolkodásom hamis következtetésekre juttathat, az emlékezetem megtréfálhat, nincs hozzáférésem magához a valósághoz, soha nem lehetek az objektív igazság birtokában, a végleges, végső igazság birtokában. Az ember ránéz a tengerre, és azt látja, hogy kék, de ha egy kutya néz rá a tengerre, szürkének látja, mivel színvak. És egyikük sem magát a valóságot érzékeli, csak a valóság látványát. Egyikük sincs az objektív igazság birtokában, csak valami kevésbé egyértelműnek a birtokában vannak:
A szubjektív igazságnak.
Michel Foucault ezt a gondolatmenetet követi.
Ő azt mutatta meg, hogy az igazságok annak a korszaknak az előfeltételezéseitől függnek, amelyben kihirdették őket.
Történészi munkája során arra a következtetésre jutott, hogy tudás és hatalom olyan lényegi kapcsolatban áll egymással, hogy tudás-hatalommá változik, mintegy ugyanazon érem két oldalaként.
Alapjában véve ennek a lényegi tengelynek a mentén fejtette ki egész munkásságát.
Michel Foucault 1926-ban született. Miután fölfedezte Martin Heideggert, rátalált Friedrich Nietzschére és arra a gondolatra, hogy minden emberi tevékenységben központi szerepet játszik a hatalom. Ez a felismerés mélyen meghatározta a gondolkodását.
Megállapította, hogy a hatalom áll minden mögött, és egész munkáját annak a küldetésnek szentelte, hogy kielemezze, miként gyakorolható a hatalom az ismereten keresztül, a tudást használva fel a társadalmi ellenőrzés felállítására.
A híres tudás–hatalom szövetséget vizsgálta.
– De hol van mindez leírva? Elég sok könyvben, sok filozófiai műben.
A "Les mots et les choses" például azokat az előfeltételezéseket és előítéleteket elemzi, amelyek egy-egy korszak gondolkodását meghatározzák. --- vagyis
Ez a könyv valamiképpen hozzájárult az igazság abszolút fogalmának a megszüntetéséhez.
Hiszen ha a gondolkodásunkat mindig meghatározzák a korszakunk előfeltételezései és előítéletei, akkor nem lehet eljutni az objektív igazságig. Az igazság tehát relatívvá válik, attól függően, hogy hogyan látjuk a dolgokat. – Ezt mondta Kant is.
Ezért tartják sokan Michel Foucault-t az új Immanuel Kantnak.
“ Ismereteink egyik nemében az emberi észnek az a különös sorsa, hogy oly kérdések zaklatják, melyeket el nem utasíthat magától, mert maga az ész természete teszi föl azokat, de amelyekre meg sem felelhet, mert az emberi ész minden képességét meghaladják. “- írja “ A tiszta ész kritikája ” című művében.◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com
