A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ISIS. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ISIS. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 23., csütörtök

"Raqqa mocskos titka" - Így engedtek szabadon távozni az amerikai koalíciós erők 250 iszlám állam harcost, külföldi zsoldosokat és 3500 családtagjukat - tárták fel hatalmas cikkben oknyomozó újságírók az igazságot!


"Raqqa mocskos titka" 
Hatalmas cikk arról, amit eddig is tudtunk... De így szemléletesen és tételesen bemutatva még megdöbbentőbb az összefüggés és az összefonódás!

"Raqqa mocskos titka" - avagy hogyan engedtek eltávozni több száz ISIS harcost és családjaikat az amerikai és brit vezetésű koalíciós és a kurd erők, akik visszavették a város ellenőrzését..

"Egy hatalmas konvoj benne a leghirhedtebb iszlám állam terroristával és ISIS-ISIL harcossal - közöttük több tucat külföldi zsoldossal szabadon távozhatott és szétszóródott Szíriában, de belőlük sok eljutott még Törökországba is" - írja a tényfeltáró cikk.

Míg orosz oldalról erről évek óta bizonyítékokat kaptunk már, most végre a nyugati közvélemény számára az egészet oknyomozó BBC újságírók dokumentálták és tárták fel...

Tény, hogy mindezekről az Orosz Védelmi Minisztérium már számos alkalommal figyelmeztette az ENSZ szervezeteket és kifejezte felháborodását amiatt, hogy míg erőik a terroristák bázisait és utánpótlását próbálják felszámolni, addig az USA-Nagy-Britannia éppen a terroristákat védelmezi és menti át Szíria egyik részéből a másikba már évek óta.

"Nyomon követtük a konvoj útját Raqqából"

A BBC nyomozásának eredményeként, a koalíciós nyugati erők mára kénytelenek voltak elismerni, hogy igen, szerepet játszottak az alkuban és segítették a terroristák távozását. Ennek keretében mintegy 250 ISIS harcos és 3500 családtagjuk hagyhatta el Raqqát anélkül, hogy 'hajuk szála görbült volna"....

"Az ISIS őrült gyilkos pszichopatákkal van tele, de ezt ők mindig kompenzálták a rengeteg pénzükkel, amit kaptak a Nyugattól."


Az egész botrány feltárásában segédkező egyik konvojsofőr, akit a koalíciós erők béreltek elmondta, hogy
"az amerikai koalíciós erők vadászgépe a konvoj felé repült és világító rakétákkal mutatta az utat, bevilágítva az egész környéket."


"Amikor az utolsó kamion és keresztülhaladt, egy amerikai jet nagyon alacsonyan rárepült a konvojra és flair világító rakétákat lőtt ki, Ekkor az ISIS tagjai szó szerint összeszarták magukat, hogy most végük...."
De nem! Szabadon átengedték őket Szíria más területeire....


Forrás: A BBC cikk ennél sokkal részletesebben és tételesen beszámol az egész eseményről.

Fordította: SBG Buddha - www.VilagHelyzete.com


Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek cikkek: 
Az ISIS fedősztori titkos története - Kik kreálták és használják a rettegett Iszlám Államot
❗ Az igazság itt van ! Szíria és a Közel-Kelet valódi történelmi háttere


◼ Megdöbbentő videó: ISIS-terroristákból álló hatalmas konvoj hagyhatta el a szíriai Raqqa-t amerikai segítséggel

◼ Kettős játék: Az USA ezért támogatja és segíti titokban az Iszlám Államot a szíriai Rakkában? Amerikai protektorátust hoznának létre

◼ "Az amerikai koalíció együttműködik az Iszlám Állammal a terroristák elleni harc helyett" - közölte a szíriai orosz erők parancsnoka

◼ "Az USA hozzájárult az ISIS létrehozásához, most meg magáénak állítja be Mosul felszabadítását!" - kelt ki Irak alelnöke.

Orosz hadihajók 6 rakétát lőttek ki iszlám állam terroristákra és nagy csapást mértek szíriai ISIS-bázisokra!











(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. augusztus 8., kedd

Bomba leleplezés: Hillary Clinton maga beszél arról, hogyan és miért hozták létre az ISIS-t és a szélsőséges iszlamistákat!


Az alábbi videó olyan tényeket tartalmaz, amivel mára, 2017-re minden VilagHelyzete olvasó tisztában van, hiszen az Iszlám Állam valódi létrehozóiról számos cikket, hírt, bizonyítékot, bejegyzést írtam már. Megszámlálhatatlanul sokat (sajnos).

De teljesen más hallani mindarról, hogyan hozták létre és milyen célokkal a CIA és az USA felforgató stratégiájának részeként a szélsőséges iszlamistákat, mudzsahedineket, az iszlám állam és ISIS magvait, ha erről maga Hillary Clinton beszél egy meghallgatásról kiszivárgott videóban....
Ő maga leplezi le, hogy annak tudatában tették ezt, hogy nem láthatták előre, az elvetett magok, a szélsőséges terroristák létrehozásával, hová vezethetnek majd....

Mivel minden Wikileaks leleplezés, de még Putyin orosz elnök ENSZ-ben, a Valdai-fórumokon elmondott beszédei is ennek teljes nyilvánosságra hozataláról szóltak, hihetetlen, hogy mai napig a főáramú média és emberek széles közössége mennyire nincs tisztában ezzel a súlyos ténnyel, pedig a következményeket sem érthetjük meg anélkül, hogy ne lennénk tisztában a gyökereivel.

HALLGASSUK MEG HILLARY CLINTONT! 




Egy fontos példa: 2016.Nov.04-én írtam erről: "Julian Assange: Clintont és az Iszlám Államot ugyanazon pénzből támogatják"


Assange:
- "A 2014 elején Clinton és kampánymenedzsere John Podesta között született emailről beszélünk. Ez az email azt állítja, hogy az ISIS-t Szaúd-Arábia és Katar KORMÁNYAI hozták létre. 
Úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb email az egész "gyűjteményben". (Assange) 

Assange: - "Minden komoly elemző tudja és még az USA kormányzata is egyetért abban, hogy bizonyos szaúdi emberek támogatják és hozzák létre az ISIS-t, de csel mindig abban van, hogy egyes szaúdi hercegek arra használják olajpénzeiket, hogy megtegyenek bármit, amit csak akarnak, még azt is, amit a kormány kifogásol. 
Az emailek viszont arról szólnak és arról beszélnek ők is benne, hogy Szaúd-Arábia kormánya és Katar kormánya az az erő, mely létrehozta és alapította az Iszlám Államot (ISIS-ISIL)."
John Pilger:
- "Tehát azt mondja, hogy azok a kormányok melyek az ISIS-terrorállamot működtetik pénzeikkel, fegyvereikkel, ezek a szaúdi és katari csoportok a Clinton-Alapítványba dollármilliókat fizetnek be, majd velük az USA kormányzata minden idők legnagyobb fegyvereladási üzletét bonyolítja le?"

Assange: 
- "Igen Hillary Clinton idején – és az e-mailek ennek jó részét dokumentálják – a világ legnagyobb fegyverüzletét Szaúd-Arábiával kötötték 80 milliárd dollár értékben. A fegyverszállítás értéke megduplázódott."

John Pilger:
- "Tehát csak, hogy tisztán láthassuk, még egyszer: 
Azok akik a notórius terrorcsoportokat létrehozták ugyanazok, akik a Clinton-Alapítványt is az amerikai külügyminisztert is finanszírozzák, ezek ugyanazok a személyek..... (?)"

Assange: 
- "Igen! pontosan!"
John Pilger:
- "Ez elképesztő!"

De érdemes felidézni ezt a cikket és benne Putyin beszédét is: 


Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek cikkek: 










(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

2017. március 5., vasárnap

Igazságok a Nyugat közel-keleti beavatkozásai és a párhuzamos társadalmak kialakítása mögött - Interjú Maróth Miklós akadémikussal


Maróth Miklós professzor a bevándorlásról:
"Vagy feltámad Európában az életösztön, vagy elpusztul, csak ez a két lehetőség van."
 
„A jelenlegi eszközökkel nem lehet győztes csatát vívni a maguknak mindent megengedő terroristákkal szemben. A görög-római birkózás szabályaival nem lehet megverni valakit, aki rúg-vág” – fogalmazott a lapunknak adott interjúban az európai biztonsági helyzet kapcsán Maróth Miklós Széchenyi-díjas orientalista, egyetemi tanár, akadémikus.

A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke a legtöbb - az érintett témákban írt - VilagHelyzete cikket igazolt interjújában
(lásd a linkelt cikkeket), hiszen mindezeket mára a valós történések és sajnos a felszínre került tények, összefüggések bizonyították. 

Szólt arról is, hogy jelenleg egyfajta ideológiai terror hat az emberekben meglévő életösztön ellen.

– Mekkora veszélyt jelent Európa számára az iszlám?

– Sokrétű jelenségről beszélünk, mely jelenthet veszélyt, de akár segítséget is. Például bizonyos országok éppen az alternatív együttélési formákat erőltetik a házassággal szemben, Ferenc pápa pedig egyedül a muszlim államokkal tud együttműködni ennek meggátolásában. Érdemes felidézni, amikor a dániai Mohamed-karikatúra botránya miatt felháborodott az egész muszlim világ, vezető magyar közjogi méltóságok álltak ki amellett, hogy a szabadságnak van határa, nem szabad más vallási csoportokat megsérteni. Vagyis a látszólag magatehetetlen európai keresztény közösségnek az iszlám jelentheti a példát a meggyőződés elismertetésére. A kereszténység nem azt a szerepet tölti be a társadalomban, mint régen, bizonyos értelemben mintha védelemre szorulna, a mai cinikus, nihilista világban a hit melletti kitartásnak, kiállásnak így igenis lehet hatása. Ez végül is pozitívum. Ugyanakkor a kereszténységet, mint versenytársat, kvázi védekezésre is kényszeríti a muszlim világ, ami egyfajta ösztönzés lehet.

– Az európai elit tüntetőleg értéksemleges, ráadásul ezt számon is kéri az egyes tagállamokon. Mit tud kezdeni ez a „csapat” az erős identitású muzulmánokkal?

– Az európai világ szekuláris, magánügynek tekinti a vallást. Egy Szöulban nemrég tartott konferencián arra jutottak, hogy a világ egyéb részeinek megértésére, bár próbálkoznak, alkalmatlanok az európai társadalomtudományok. Az uniós politikusok mindent szociológiai vagy politológiai kérdésként kezelnek, vagyis nincs meg az antennájuk arra, hogy felfogják, milyen üzeneteket küld az iszlám világ. Ott ugyanis mindent a vallásból vezetnek le, csakhogy szociológiával nem lehet a hit parancsait megérteni. Hosszú távon pedig a süketek párbeszéde aligha vezet eredményre, egyelőre a két kultúra nem azonos nyelvet használ. Európában mindenki a párbeszéd híve, de ha különböző nyelveket beszélünk, akkor ez nem fog sikerülni, mert nem értjük meg egymást.

– Nem azoknak kellene – úgymond – megtanulni a mi nyelvünket, akiket kvázi befogadunk?

– Dehogynem, csakhogy mint azt egyik könyvében Rémi Brague francia filozófus kifejtette, az európai kultúra lényege mindig az volt, hogy identitásának alapjait saját határain túl kereste. A rómaiak Athénban, a keresztény Európa Rómában. Ezért vannak orientalista vagy afrikanisztika tanszékek az egyetemeinken, míg az arab világban nincs Európa-tanszék sehol. Az indiaiak is „elegendők önmaguknak”, és lenézik a többi kultúrkört, így van ezzel az iszlám is, hiszen megvan győződve arról, hogy a lehető legjobb társadalomszervező erő.

– Csakhogy közben híveik közül mégis sokan itt laknak, Európában.

– Igen, és meg is próbálják saját képükre formálni ezt a világot. Így tettek korábban, a középkorban is. Az európai hódítók általában tiszteletben tartották a helyi közösségek törvényeit, próbálták megérteni a szokásokat, azokat beépíteni a gyarmatok működésébe. Az iszlámot ilyesmi nem érdekli: idejön, és be akarja vezetni a saját törvényeit. Vagyis teljesen eltérő az alapállás. Ráadásul ki is használják az európai viszonyokat. A vallási alapokon álló török párt például Németországban szervezte meg magát, aztán visszament, hogy induljon a választáson. Többször hiába próbálkoztak, végül nyertek – most ők vannak uralmon Ankarában.

– A jelenkori migrációs nyomás is része az európai naivitás, a „nem egy nyelvet beszélés” kihasználásának, vagy egyéb okai vannak?


– Semmiképpen sem szolidaritási kérdésről beszélünk, ezt már többször szóvá tettem. Az iszlám világa túlnépesedett, a lakosság megkilencszereződött száz év alatt, miközben Európa fogy. Világos, az emberfölösleg elindult. Ezt látni kell.
Ugyanakkor, miközben Szíriában mintegy tízmillió ember kényszerült elhagyni a lakhelyét, ebből hétmillió odahaza, a Bassár el-Aszad irányítása alatt álló területen telepedett le, hárommillió ment külföldre.
Az Európai Parlament néppárti frakciója tehát tévesen jelölte meg a bevándorlási hullám egyik okaként, hogy a szíriaiak mind Aszad elől menekülnének Európába.

"Tudatosítani kell azt is, hogy a sajtó már nem tájékoztat, hanem a politikai és ideológiai harcok eszközévé lett."

A szíriai polgárháború esetében is igaz, hogy a sajtóhadjárat kiegészíti a fegyveres hadműveleteket. Aszadról elhitették, hogy a saját népét bombázza, csakhogy ez a másik félről is elmondható, sőt. Ráadásul a lázadók jó része külföldi zsoldos, vagyis inkább fordítva igaz a vád. Olyan is előfordult, hogy a nyugati média bemutatott a kormányerők által porig rombolt kórházat, majd néhány hónap múlva az épület teljes épségben látszott a felvételeken. Arról pedig inkább hallgattak, hogy az amerikaiak is bombáztak közintézményeket, például Afganisztánban.

– Mi ennek a célja?

– A sajtó részt vevő fél a háborúban, jobbról is, balról is. Aszad amúgy elismerte, hogy történtek atrocitások, de mindkét fél részéről. A lakott területek kilencven százaléka van már a kezén, úgy néz ki, ő marad az ország élén. Már a belső ellenzéke is, látva a muzulmán fanatikusok tevékenységét, Aszad oldalára állt, mert működőképes államot tud kialakítani. Nem szabad feledni azt sem, hogy évekkel ezelőtt Szíriában is erősen külföldi inspirációra indult el a rendszerellenes tüntetéshullám, amely végül a máig húzódó fegyveres konfliktusba torkollt.

Kis kitérő: Ukrajnában, a kijevi Majdanon is felmerült, hogy provokátorok lövöldöztek, ők indították el a konfliktust. Az azonos módszer azonos tettesre utal.

– Az Egyesült Államokra?

– Köztudomású, hogy az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország állt elsősorban a szíriai események mögött, keletről pedig Szaúd-Arábia, Katar és Törökország. Bizonyos okoknál fogva érdekközösség alakult ki közöttük, Aszad megbuktatása volt a cél, mondván: ő despota.



– Ez nem elég ok?

– Ezzel az indoklással több problémám is van. Mutasson nekem valaki egy közel-keleti vezetőt, aki nem despota! Ezzel az ürüggyel bármelyik ottani államot meg lehetne támadni. És ha az? Ki jogosított fel minket arra, hogy intézkedjünk? A demokráciáért otthon kell küzdeni, nem a világ másik részén, olyanokra erőltetve azt, akik nem akarják. Továbbá: ki vállalja azért a felelősséget, hogy egy egész országot szétromboltak, milliókat tettek földönfutóvá, és négyszázezren meghaltak? Akik most beültek a zsűribe, és úgy csinálnak, mintha bíráskodhatnának? Nem tudom, miként tudják mindezt tisztázni az érintettek a saját lelkiismeretükkel.

Michael Lüders tavalyi könyvében arról értekezik, az ősbűnt a CIA követte el 1952-ben. Mohamed Moszadeket akkor választották meg demokratikus úton Irán miniszterelnökének, s lett a Time magazinban az év embere. Rá egy évre azonban államosította az angol olajtársaságot, a Nyugat anyagi érdekeit sértve ezzel, így rögtön a demokrácia és a nyugati értékek ellensége lett. Vagyis despota. Elindult a sajtóban a politikus démonizálása, Iránt gazdasági nyomás, embargó alá helyezték. Két évvel később Nasszer Egyiptomban államosította a Szuezi-csatornát – ugyanez lett a következmény. Ez a recept. Ahogy az IMF mindenütt megszorításokat szorgalmaz, bármilyen országról legyen is szó, a nyugati politika, ha gazdasági sérelem érte, ezzel az eszközzel élt. Ez a helyzet Szíria esetében is, ott is a demokrácia féltésének ürügyével indult a mostani folyamat.


– Ismerős lehet ez máshonnan is.

– Valóban. Amikor 2010 után Magyarország kitette az IMF szűrét, megadóztatta a bankokat, hasonló receptet alkalmaztak vele szemben is. Nyilván, miután uniós tagok vagyunk, az embargó szóba sem jöhetett, de súlyos gazdasági nyomás alá helyezték az országot. Orbán Viktort meg egyenesen ördögnek maszkírozták, például a francia lapok címlapján. Az egész jelenségről eszembe jut egyébként gyermekkorom orvosa, aki minden betegségre a csodagyógyszernek tartott germicidet írta fel, ami több esetben nem segített, így végül jól elverték a felháborodott emberek. Ezt a sorsot vállalhatják ezek a nyugati politikusok is.

– Donald Trump új elnök állítja, az Egyesült Államok leállítaná a demokrácia exportját. Várható valódi fordulat?

– Nem tisztem Amerikát elemezni, de az biztos, hogy a közelmúlt háborúi sokba kerültek az Egyesült Államoknak, az ország eladósodott, ez a politika nem tett jót a gazdaságnak. Ráadásul Szíriában kettős játékot űztek: míg terroristának bélyegeztek egyes muzulmán lázadó csoportokat, egymilliárd dolláros katonai segéllyel támogatták őket.
Közben a NATO második legnagyobb hadseregét adó szövetséges, Törökország több száz kilométeren hagyta, hogy az Iszlám Állam emberei ki-be járjanak, kereskedjenek a határán keresztül:

Az orosz bombázások ennek vetettek véget, így roggyant meg az amúgy még ma is offenzívák indítására képes terrorszervezet.

Szerényen kérdezem: honnan van még mindig fegyverük és ellátmányuk? Vélhetően azoktól, akik nyilvánosan éppen a terror ellen harcolnak.
Az Obama-kormány még az utolsó pillanatban is rakétákat ígért az ellenzéknek.


– Mindenesetre elemzők szerint az idén lezárulhat a szíriai polgárháború. Mi jön utána?

– Átszerveződnek az Iszlám Állam mögött álló erők, melyek akár Európába is áttehetik a székhelyüket. Látszik, amint helyben megszorulnak, másutt nő a terrorakciók száma, elindulnak a robbantások. Mondhatni, anyag nem vész el, csak átalakul.

– Európa készülhet egy még veszélyesebb időszakra?


– A rómaiak egyik alapelve volt, hogy az ellenséges hadsereget hagyni kell emelt fővel elvonulni, mert ha nem, kétségbeesett akciókra ragadtathatják magukat. Az Iszlám Állam embereit nem fogják hagyni elvonulni, nem is tudnának hova. Sok közöttük a csecsen és a bosnyák, e nemzetközi kalandorok a háború végeztével aligha térnek haza, s lesznek békés polgárok. Hogy a berlini adventi kamionos merénylőt futni hagyó európai elhárítás a helyzet magaslatán lenne, az is kétséges. Már előzetesen tudták, veszélyes emberről van szó, mégsem tettek semmit. 

Ez rávilágít egy újabb tévedésre, nevezetesen arra, hogy amire annyira büszkék vagyunk, a jogállam, olyanoknak készült, akik jogkövetők. Itt viszont beáramlott egy tömeg, amely korántsem jogkövető. A jelenlegi eszközökkel tehát nem lehet győztes csatát vívni a maguknak mindent megengedő terroristákkal szemben. A görög-római birkózás szabályaival nem lehet megverni valakit, aki rúg-vág.
– Visszakanyarodva az alapkérdéshez: mi lesz így Európával?

– Aki életképtelen, meghal. Vagy feltámad Európában az életösztön, vagy elpusztul, ez a két lehetőség van. Ha így megy tovább, nem kizárt, hogy évtizedek alatt lényegében elfoglalják a kontinenst. Már kialakultak a párhuzamos társadalmak, a mecsetek körül szerveződő, saját pénzügyi rendszerrel is bíró világ önálló életet él, nem törődik a törvényekkel, és egyre nagyobb teret nyer. A lélekszám alapján előbb-utóbb a nagyvárosokban többségbe kerülnek az érkezők, és kisebbségbe az őslakosság.

– Erről nem illik beszélni.

– Nehezíti a helyzetet, hogy egyfajta ideológiai terror hat jelenleg az európai emberekben meglévő életösztön ellen, rasszizmussal és idegengyűlölettel vádolják azokat, akik nyíltan felismerik és szóvá teszik a veszélyeket.

Ettől ideje lenne megszabadulni.
Egy logikatankönyv szerzője szerint különböző logikai rendszereket választhatunk, amikor tudományos munkával foglalkozunk. Attól függően, milyet választunk, bizonyos tényekre kinyílik a szemünk, másokra vakok leszünk. Így van ez az ideológiák esetében is.

Amíg az egyenlőség kötelező, s nem határozzuk meg, ez a törvény előtti egyenlőségre vonatkozik, és nemcsak a jogok, hanem a kötelességek esetében is érvényes, addig tévúton járunk.
Ha én bármilyen hivatalos kérelemben hamis adatot szolgáltatok, automatikusan elutasítják a beadványt. Az Európába bejövő migránsok egyértelműen hamis adatokat szolgáltattak, mégsem érte őket retorzió. Nekem kevesebb a jogom, mint nekik? Amíg vakká tesszük magunkat, nem tudunk bizonyos helyzeteket és cselekedeteket pártatlanul elbírálni, és a saját ostobaságunknak vagyunk kiszolgáltatva.

Forrás:
Magyar Hírlap

Előző kapcsolódó cikk Maróth Miklóssal a bevándorlási invázióról:


Kapcsolódó cikkek : BEVÁNDORLÁS / MIGRÁCIÓ VilagHelyzete Cikkek BEVÁNDORLÁS / MIGRÁCIÓ - Alternatív Hírek
✔ Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve
✔ 
A 'Harmadik világ' dörömböl Európa kapuján és kéri jussát : Na de vajon kik finanszírozzák a menekültáradatot

Párizs külvárosait már háborús zónává alakították a muzulmán bevándorlók-amit nem mutat a főáramú média

„Franciaországnak vége..." - Almássy Ferenc újságíró a Mélymagyar című műsor vendége

Birmingham utcáin is kezd megjelenni a káosz muszlim vallásháborúk miatt

Kelet-London - Ez már nem a britek földje! Ha nem látnám, nem hinném el....

Multikulti társadalmi felmérés: "Nem akarnak beilleszkedni, ehelyett saját társadalmat építenek"

Soros dollármilliók a "migrációs invázió normaként való elfogadtatására"

A migráns-invázió mögötti igazságokról nyíltan beszél David Icke ebben a videóban (magyar felirattal)


Kapcsolódó cikkek Ukrajna-témában: MINDEN CIKK
✔ Brzezinski már 1997-ben megtervezte Oroszország, mint birodalom Ukrajnán keresztüli gyengítését
✔ 
Az USA a Pentagon kiszivárgott kézikönyve szerint dönt meg külföldi államokat! Ukrajna a célkeresztben
✔ 
Kijevi rendőrök lőttek az égő épületből menekülőkre - Az odesszai borzalom leleplező videója
✔ 
Az EU-bérenc Julia Timosenko atomfegyverrel akarja kiirtani az oroszokat ezen a hangfelvételen
✔ 
Ukrán puccskísérlet - Izraeli ex-katonatisztek vezetik az ukrán militáns 'ellenzéki' csoportokat ?

2015. december 25., péntek

Törökország és a NATO az Iszlám Állam olajának legnagyobb felvásárlója-áll a norvég jelentésben !



Napról-napra egyre több bizonyíték kerül napvilágra, mely azt bizonyítja, hogy az Iszlám Állam által lopott és kitermelt olajat nem más, mint Törökország és rajta keresztül a NATO vásárolja fel!
A Rystad Energy, egy független norvég olaj-és gázérdekeltségekben működő cég a norvég kormány megbízásából jelentést készített, hogy hová kerül az ISIS terrorbrigád olaja.... Nem került volna nyilvánosságra, ha a norvég hírügynökség (Klassekampen) meg nem szerzi a dokumentumokat.  Lefordítottam nektek belőle a legfontosabbakat...(SBG Buddha-VilagHelyzete)


Nem lesz meglepetés, mert eddig is tudtuk, de kiderül belőle, hogy az ISIS által megszállt területen kitermelt összes olaj gyakorlatilag egyenesen Törökországba tart....  Így már én sem csodálkozom, miért nem akarja sem az USA, sem a NATO lebombázni az ISIS valódi állásait és miért lövik le a NATO-tag törökök azt az orosz vadászgépet, mely az olajútvonal biztosításában érdekelt türkméneket, al-Nusra Front terroristákat és az ISIS-t valóban támadta.....

Klassekampen hírügynökség így összegzi a jelentésben foglaltakat: 
"Hatalmas mennyiségű olajat csempésznek az ISIS-által ellenőrzött Irak és Szíria területéről közvetlenül a török határon keresztül. Tankerek, olajszállító teherautók ezreivel szállítják csempészútvonalakon Törökországba, ahol rendkívül mérsékelt áron (25-45$ hordónként) adják el." 

Jelenleg a Brent olajár 35-50$ körül mozog. A jelentés azt is hozzáteszi, hogy korrupt határőrökön és rendkívül jól szervezett csempészhálózaton keresztül jut be Törökországba a rengeteg olaj. Természetesen az olajüzlet nem jöhetne létre a NATO tudomása nélkül. Sőt egyenesen maga a NATO és a tagországuk az, mely a business-ben a legjobban érdekelt ! Megismétlem: 

Az Iszlám Állam terroristáival az olajüzlet nem jöhetne létre a NATO tudomása nélkül, de tulajdonképpen maga a NATO és Törökország az, mely az üzletet bonyolítja ! 

Ha a mai cikk szerint az orosz műholdak is látják, amint 12ezer olajszállító teherautó működik közre az olaj Törökországba csempészésében, akkor ezt a NATO-nak is látnia kell és együttműködésével kell történnie..... 



Tulajdonképpen az első számú csempész, aki az Iszlám Állammal üzletel, az maga Bilal Erdogan, a török elnök Recep Erdogan fia.



Az orosz légierő elpusztított eddig 2000 olajszállító teherautót, mely a csempészútvonalakon közlekedik és az ISIS használatában áll. Múlt héten Oroszország 17 ilyen konvojt semmisített meg és számos olyan infrastruktúrát mely az iszlamista terroristák olajkitermelését szolgálja. 



Korábban Oroszország az ENSZ-ben már bemutatta a bizonyítékokat, melyek azt bizonyították, hogy Törökország azért lőtte le az orosz vadászrepülőt, mert kőkeményen érdekelt és sáros az Iszlám Állammal való együttműködésben. 


"Az Iszlám Állam terrorista csoport napi 1,5 millió dollárt keres tiltott olaj kivitellel, mely többsége Törökország kezébe kerül"- közölte Vitalij Csurkin az ENSZ oroszországi állandó képviselője.

A szénhidrogének értékesítése illegális szervezetek közvetítésével történik. Az olajcsempészek készpénzért vásárolnak a kitermelés helyszínén, mondta az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésén az orosz diplomata. Ők a határokat szabadon átléphetik, mert közvetlen kapcsolatot alakítottak ki az Iszlám Állam Levante városban székelő vezérkarával. A legtöbb olajat Törökország vásárolja, ahol tovább értékesítik, már hivatalos formában. Az olajat több ezer közúti tartálykocsival szállítják Törökországba Karkamis, Akcakale határátkelőhelyeken. Cserébe számos török ​​vállalat, köztük Serii Konya, Sam Otomotiv és az Antiochia, vesznek részt az Iszlám Államnak történő utánpótlás szállításban, mondta a találkozón Csurkin.

És ha azt is belevesszük, hogy muzulmán országként rendkívül nagy az országban az iszlám fanatizmus támogatása, az aggodalmaink nem alaptalanok, hogy Szaúd-Arábia és Katar mellett Törökország is az ISIS-ISIS-féle Iszlám Kalifátus megteremtésében érdekelt... Főleg mindaddig, amíg segít a kurdok irtásában és felszámolásában, mely mindig a törökök első számú célja volt.....

Teszi mindezt a NATO színeiben, az Európai Unióba tartva, a bevándorlási-inváziót ütőkártyaként zsarolásra használva egy totálisan impotens európai bürokráciával szemben....vagy inkább mellett.......


UPDATE:  Friss mai videó: olajszállító konvojokat bombázott az orosz légierő Szíriában:

2015. november 24., kedd

Szaúd-Arábia maga az ISIS - Tárja fel végre a The NY Times, amit eddig is tudtunk !



A Nyugat csak a tüneteket kezeli, amivel csatát ugyan nyerhet a szélsőségesekkel szemben, háborút nem !

Szaúd-Arábia maga az ISIS, amit megteremtett


Fekete Daesh, fehér Daesh (Iszlám Állam). Az előbbi lefejez, gyilkol, megkövez, kezeket vág le, megsemmisíti az emberiség közös örökségét és régészeti kincseit, megveti a nőket, és azokat, akik nem muszlimok. Az utóbbi egy jobb köntösbe bújtatva, elfogadhatóbb külsőben ugyanezeket teszi, fejtegeti egy francia író frissen megjelent cikkében, számolt be a The News York Times.
A cikkbe beleillesztettem olyan VilagHelyzete cikkek linkjét, ahol erről részletes cikkeket írtam, illetve videókat láthattok az ISIS létrehozóiról, eredetéről....(SBG Buddha - VilagHelyzete)

"Az ún. Iszlám Állam maga Szaúd-Arábia", írta Kamel Daoud, a francia Quotidien d’Oran rovatvezetője, az alábbiakban kifejtve:
A terrorizmus elleni küzdelem nevében a Nyugat az egyikkel háborút folytat, de a másikkal kezet ráz. Ez az igazság tagadásának egy mechanizmusa, és ennek a tagadásnak ára van: a híres stratégiai szövetség megőrzésére törekedve Szaúd-Arábiával elfelejtkeznek arról a kockázatról, hogy a királyság szintén egy olyan vallásos papsággal való szövetségen alapul, ami létrehozta, legitimizálta, terjeszti, prédikálja és megvédi a vahabizmust, amiből a Daesh táplálkozik.


A vahabizmus egy messianisztikus radikalizmus, ami a 18. században keletkezett, abban a reményben, hogy visszaállítsanak egy elképzelt kalifátust a sivatag közepén, egy szent könyvvel és Mekka, valamint Medina szent helyekkel. Mészárlásban és vérben született, ami megmutatkozik a nőkkel való szürreális kapcsolatában, a nem muszlim vallásúak kitiltásában a szent helyekről, és a kegyetlen vallási törvényeiben. Rögeszmés gyűlölet jellemzi az ábrázolás, ezért a művészettel szemben, ami kiterjed az emberi testre, a meztelenségre és a szabadságra. Ennek fényében kijelenthető; Szaúd-Arábia maga az ISIS, amit megteremtett. 

Ezt az egyedülálló tényfeltáró dokumentumfilmet nagyon érdemes végignézni ! (sajnos egyelőre csak angolul van meg) 



A Nyugat tagadása Szaúd-Arábiát illetően megdöbbentő: szövetségeseként üdvözli a teokráciát, de úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy ez a vezető ideológiai támogatója a világban az iszlamista kultúrának. Az úgynevezett arab világban levő radikálisok fiatalabb generációi nem dzsihadistáknak születtek. Őket a kebelén szoptatva neveli fel a „Fatwa-völgy” egyfajta iszlamista Vatikánként, amely hatalmas iparágként termeli ki a teológusokat, a vallási törvényeket, könyveket, és az agresszív politikát és kampányokat.l



Egymásnak ellenszegülő szövetségesek: Maga Szaúd-Arábia nem a Daesh egy lehetséges célja? De igen, viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni az uralkodó család és a papság közti kapcsolat erejét, ami megmagyarázza a rezsim stabilitását - és annak egyre inkább jelentkező bizonytalanságát. 

A szaúdi uralkodók egy tökéletes csapdát állítottak maguknak: gyengítették a ciklikusságot biztosító öröklési törvényeket, miközben ragaszkodnak a király és prédikátor közötti ősi kapcsolatok megtartásához. A szaúdi papság gyártja az iszlamizmust, és mindkettő az országot fenyegeti és legitimálja a rendszert.

Az embernek a muszlim világban kell élnie, hogy megértse a vallási tv csatornák óriási átalakító hatását a társadalomban, amely szinte mindenkit elér: háztartásokat, nőket, vidéki régiókat. Az iszlamista kultúra széles körben elterjedt számos országban, mint Algéria, Marokkó, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Mali, Mauritánia. Több ezer iszlamista újság és más médiaeszköz dolgozik azon, hogy egységes világképet, tradíciókat teremtsenek, azonos ruhaviseletet érjenek el a közterületeken, a kormány törvényeinek a megfogalmazásán és egy olyan társadalomnak a rítusain, amiről úgy vélik, hogy szennyezett.



Érdemes elolvasni az egyes iszlamista újságokat és látni a reakciókat a Párizsban végrehajtott támadások kapcsán. 

A Nyugatot a "hitetlenek" földjeként említik, és a támadásokat az iszlám elleni támadások eredményeként jellemzik. A muszlimok és az arabok ellenségeivé váltak a világi létnek és a zsidóknak. A palesztin kérdést, az Irak elleni erőszakos megszállással és a gyarmati trauma emlékével együtt segítségül hívják és messianisztikus diskurzusokba csomagolják ezeket a témákat azzal a céllal, hogy tömegeket csábítsanak el.

Az ilyen diskurzusok lent a társadalom különböző területein terjednek, miközben a politikai vezetők részvétüket fejezik ki Franciaországnak és azt mondják, hogy az emberiség elleni bűncselekmény. Ez a teljesen skizofrén helyzet párhuzamban áll a Nyugat Szaúd-Arábiához való hozzáállásával és álságos viselkedésével.

A nyugati demokráciák mennydörgő nyilatkozatokat tesznek a terrorizmus elleni küzdelem szükségességéről. A háborújuk viszont csak rövidlátó lehet, mert az okok helyett a következményeket célozza. 

Mivel az ISIS elsősorban egy kultúra, nem egy milícia, hogyan akadályozzák meg, hogy a jövő nemzedékek ne forduljanak a dzsihádizmushoz, amikor a „Fatwa-völgyének” világszerte való befolyása és annak papjai, kultúrája és hatalmas média és propagandagyára érintetlen marad?




Vajon egyszerűen meg lehetne oldani ezt a problémát? Aligha. Szaúd-Arábia számos közel-keleti sakkjátszmában továbbra is szövetségese a Nyugatnak. A szürke Daesh előnyös Iránnal szemben. És ott van a csapdahelyzet is Szaúd-Arábiában. A tagadás és álságos viselkedés pedig az egyensúly illúzióját kelti. A dzsihadizmust megbélyegezték, mint a század sorscsapását, de nem képezi megfontolás tárgyát, hogy mit teremtett meg, illetve mit támogat. Ez elegendő a becsület megőrzéséhez, de nem az életmentéshez.
A Daesh anyja az iraki invázió, és apjai is van: Szaúd-Arábia és annak vallási-ipari komplexuma.

Amíg ezt a lényegi pontot nem értik, csatákat nyerhetnek, de a háborút el fogják veszíteni. A dzsihádistákat megölik, csak hogy újjászületnek ismét a jövő generációiban, akik ugyanazon a könyveken és dogmákon nőnek majd fel.

A Párizsban végrehajtott támadások megint rámutattak erre az ellentmondásra, de ahogy a 9/11-e után történt, fennáll a veszélye, hogy kitöröljék az emlékezetünkből.

Tájékoztatóul néhány diagram az Iszlám Állam gazdasági erejéről:



Forrás: The New York Times

ISIS a VilagHelyzete cikkeiben
Európa bevándorlókkal leigázásának terve- Coudenhove-Kalergi terv