KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2017. augusztus 30., szerda

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a Texast elárasztó özönvíz mesterséges IDŐJÁRÁSMÓDOSÍTÁS eredménye! Mutatom a konkrét dokumentumot!


Az amerikai meteorológiai szolgálat szerint "példa nélküli" a Harvey-hurrikán pusztítása miatti természeti katasztrófa. Ráadásul a hurrikán gyengülése után újabb erőre kapott és Louisiana állam felé vette az irányt.
Annyi eső esett pár nap alatt Texasban, mint Magyarországon szokott 2 év alatt! 

A hivatalos hír: 

Az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városának számító Houston utcáin vasárnap estére mellkasig-vállig ért a víz, és bár a vihar délután mintegy 150 kilométernyire északra vonult, körívet leírva lassan visszatért a város fölé.
Greg Abbott kormányzó bejelentette, hogy a Nemzeti Gárda további 3000 tagját "vetették be" a mentési munkálatokba és vasárnap estére már az állam 62 megyéjét nyilvánították katasztrófa sújtotta területnek. Houstonban 60 csónak és 20 helikopter segíti a mentést, az államban háromszázezer embernél nincs áramszolgáltatás.

A szövetségi Katasztrófaelhárító Hivatal (FEMA) Fort Worthban rendezte be központi elosztó segélytáborát, ahonnan mintegy félmillió palack ásványvizet, háromszázezer adag előre elkészített élelmiszercsomagot, továbbá generátorokat szállítanak majd a katasztrófa sújtotta vidékekre. Az esőzés mellett - annak következtében is - megállíthatatlanul és gyorsan áradnak a folyók Texas déli és keleti vidékein.


MESTERESÉGES IDŐJÁRÁSMÓDOSÍTÁSSAL IDÉZTÉK ELŐ A HATALMAS ESŐZÉSEKET TEXAS-ban és a HARVEY-HURRIKÁN NÖVEKVŐ INTENZITÁSÁT

Ezzel párhuzamosan viszont egyre több radarfelvétel utal arra, hogy szinte mesterségesen fordult hirtelen Texas felé és nőtt ilyen hatalmasra a Harvey hurrikán, azaz duzzadt csapadékkal még tovább....

Sokan egyértelműnek tartják a felhőmagvasítás mesterséges Geoengeneering beavatkozását és Chemtrail-ek hatását.

Ez utóbbit soha nem lehet sajnos bizonyítani az időbeli eltolódás miatt
, ami a Chemtrali vegyi permet szuperszonikus gépekből a légkörbe permetezése és a csapadék lehullása között fennáll.

Viszont ha konkrét dokumentum kerül kezünkbe, ami hajszál pontosan megfogalmazva a célokat és az eljárást, ami hatalmas esőzéseket és vihart okozzon Texas területén szándékos időjárásmódosítással, az már tekinthető BIZONYÍTÉKNAK és ügydöntőnek.


Nos egy ilyen konkrét dokumentumot juttattak el hozzám, amit meg is mutatok nektek! Lefordítottam, hogy jobban elgondolkodtasson mindenkit!


Készítője: TRANS-PECOS IDŐJÁRÁSMÓDOSÍTÓ SZERVEZET - PECOS/BARSTOW, TEXAS - 2017. Augusztus 24.
"A délnyugatról jövő áramlás együtthatásban fog működni a bőséges felszíni csapadékkal, hogy SEGÍTSEN ESŐZÉSEKET ÉS VIHAROKAT BEINDÍTANI.

Úgy tűnik a legjobb kiindulópont a Trans-Pecos nyugati területein lesz, ahol a Dryline-t felállítjuk (a nedves és száraz területeket elválasztó vonal /Marfa-front a meteorológiai neve /-VilagHelyzete megjegyzés)
Még ha légköri dinamizmus kedvező is, a felszíni körülmények nem kedveznek a tervezett lebonyolításnak. De a mai feláramlásban még ne számítsanak komoly időjárásra.

FELÁRAMLÓ MECHANIZMUS FELTÉTELE: 

Elegendő felszíni felmelegedés, Hideg Front

Esőzések és viharok vonulnak majd keresztül Új-Mexikó déli részén a Trans-Pecos (Texas) északi területéig. ............ Pilóta fog délről északra repülni együtt a konvekcióval, hogy lássuk, mennyire tudunk ezzel együttműködni.
Pilóta a szélesebb esőzési zónába érkezett Culberson/Reeves megyében (Texas)
A vihar Reeves megye felé vonult tovább, ahol lehetőséget nyújtott számunkra egy "kisebb ablakra", hogy FELHŐMAGVASÍTÁST HAJTSUNK VÉGRE!

Ezt ki is használtuk és 2 dózis rakétát lőttünk ki glaciogenic rakétából (?), de a pilóta nagyon sűrű felhőzónába érkezett. Ezért észak-kelet felől csak észak felé mozdulunk el, ahol folytatjuk a folyamatot. 

Úgy tűnik, hogy a nyugatra lévő nagyobb rendszerből kinyúló viharfelhő blokkolta a további felfűtést. Mégis 1 dózis magvasításra sor került ebben az új eső-, és viharrendszerben is!
A pilóta megpróbált kilőni még egy rakétát
, hogy elérje a további csapadékzónát, de az anyatermészet nem működött együtt velünk. Visszatérünk rá 22-kor, de holnap folytatjuk a próbálkozást.

Repülési információk - Felhőmagvasító sejtek azonosítói 

Felhőmagvasító műveleteket hajtottunk végre Reeves megye felett. A rakéták elégtek 2 felhőn belül. Ez az első felhő-magvasítási (csapadékképző) nap augusztusban és 8. alkalom ebben az évszakban.  "

Ezek után nem tudom elképzelni, hogy bárkinek kétsége vagy szkepticizmusa lehet afelől, hogy zajlik-e mesterséges időjárás-befolyásolás a bolygón és természetbe való beavatkozásnak milyen kiszámíthatatlan következményei lehetnek! (Írta, fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com) 



Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek Cikkek:

Tökéletes bizonyíték a Chemtrail-permetezésről + Amit tudni kell az alumínium/bárium mérgezésről

Pilóták, orvosok, tudósok tanúvallomása a chemtrailekről (vegyi csíkokról az égen)

1978 óta módosítja az időjárást az USA-t is kézben tartó háttérhatalom a kongresszusi irat szerint

Légkörmódosító-programokat kidolgozó tudósok is megrémültek a tervektől,amiket segítettek megalkotni!

IDŐJÁRÁS-módosítás dokumentumai / CHEMTRAIL kongresszusi bizonyíték

Magyarország CHEMTRAIL-támadás alatt áll egész nap - Elképesztő mennyiségű vegyi csík borítja az eget - Özönlenek a képek mindenhonnan

Több tonna CHEMTRAIL anyagot nyomtak ma a nyakunkba ! Nektek is feltűnt ?

Újabb több száz CHEMTRAIL-csík terítette be Magyarországot szombaton ! Miért okoznak rákot szándékosan ?

Csíkok az égen = vegyi permetezés - CHEMTRAILS


Dokumentumfilm: "Mi a fenét permeteznek ezek?"

Ébresztő videoclip:

Chemtrail-pilóta elfelejti lekapcsolni leszálláskor a szórófejeket


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése