KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2017. június 1., csütörtök

Ma kezdődik a háttérhatalom bábjainak Bilderberg-találkozója, ami évtizedeken át titokban zajlott és ma is törvényellenes - Átfogó cikk


Ma, június 1-én kezdődik és június 4-ig tart az évtizedeken át titokban tartott Bilderberg-csoport találkozója.
The Times, Anglia 1977

„A Bilderberg csoport a nyugati világ leggazdagabb, gazdaságilag és politikailag leghatalmasabb, legbefolyásosabb embereinek klikkje, akik titokban megterveznek dolgokat, melyek azután később, mint véletlen események, meg is történnek.”


A Bilderberg konferenciák hivatalos honlapja szerint az amerikai Virginia állam Chantilly városában (a Fehér Háztól kb. 50 km-re) kezdődő négynapos (ma már nem annyira eltitkolható) de titkos találkozójára 131 résztvevő érkezik, akiknek hivatalos listája olvasható majd lentebb. 

Csütörtök déltől vasárnap délutánig szigorú korlátozások lépnek életbe a zárt ajtók mögött zajló (egykor titkos) Bilderberg-találkozó miatt, ahol saját országuk törvényeit megszegve, a sajtó nyilvánosságát kizárva és a főáramú média teljes hírcsendje mellett találkoznak egymással a politika, a pénzvilág és a hadiipar legjelentősebb báb-vezetői, akik ilyenkor a piramis csúcsának irányítóival is megvitatják a világ sorsának legfontosabb kérdéseit és döntéseit, melyek az emberek és a bolygó lakosságának életét is befolyásolja az elkövetkező években!

A Bilderberg-csoportról és titkos találkozóikról éveken keresztül számtalan cikket írtam, ha bárkinek új lenne még a létezésük vagy a működésük, bátran olvasson bele a VilagHelyzete archívumába és régebbi cikkkekbe!

A világ 131 gazdag és legnagyobb befolyással bíró politikusa, üzletembere ide repül, hogy 4 napon keresztül ülésezzenek titokban a nyilvánosság teljes kizárásával... Éveken keresztül úgy írtam, írtunk a Bilderberg-találkozókról, hogy a főáramú média teljes elhallgatása miatt az emberek nagy része összeesküvés-elméletnek tartotta a létezésüket.

A mai információs társadalomban viszont, (ahogy mondani szoktam "Az információk korában a tudatlanság bűn!",) egyre többen szembesültek az igazsággal és évek hosszú munkájával elértük azt végre, hogy már a főáramú médiában is meg kell, hogy jelenjenek erről hírek, ha tartani akarják a versenyt az Alternatív Hírek igazságkutatásával.

A tájékozódó emberek kezdenek ráébredni, hogy mintha ők dolgoznának a politikusoknak és nem a politikusok a társadalomért. Sőt ez utóbbi soha nem is volt így...


Sokan azt sem tudják, hogy ugyanezek az emberek ugyanilyen Bilderberg-találkozókon dolgozták ki az Európai Unió létrehozását és az Euró bevezetését, mint globális korporációs hatalomátvételt a nemzetek felett !!! Majd évek múlva mindez kőkeményen meg is valósult!

A Bilderberg-csoport saját bejelentése szerint a most hétvégén a 2017-es Bilderberg-ülésen a következő témák lesznek előtérben: (hogy a háttérben pedig titokban miről tárgyalnak, arról nem lesz soha hivatalos információ):
Nem fordítottam le, szerintem mindenki érti.. (SBG Buddha-VilagHelyzete)

1., A trump adminisztráció: egy előrehaladási jelentés
2., transz-atlanti kapcsolatok: lehetőségek és forgatókönyvek
3., A transzatlanti védelmi szövetség: golyók, bájtok és dollárok
4., Az EU iránya
5., Lehet lassítani a globalizációt?
6., Munkahelyek, jövedelem és nem realizált várakozások
7., Az információ elleni háború
8., Miért nő a populizmus?
9., Oroszország a nemzetközi rendben
10., Közel-Kelet
11., Nukleáris proliferáció
12., Kína
13., Aktuális események"


Mit kell tudni a Bilderberg-csoport találkozóiról?

A Bilderberg csoport vezetők féltitkos csoportosulása, mely évente szervez egy találkozót. 
Hivatalosan nem is léteznek, hiszen ez egy összeesküvés-elmélet.
 A mainstream sajtó 20-30 évig a közelébe sem ment a rendezvénynek, csak néhány éve dugta oda a fejét egy pár riporter. A találkozó tartalma szigorúan titkos, hivatalosan semmit sem közölnek a megbeszélt témákról vagy döntésekről. 
Oknyomozó újságírók és az internet megjelenésével már egyre kevésbé tudnak azonban elbújni a nyilvánosság elől.


Mivel a világ döntéshozói, az Európai Unió vezetői, a Világbank, az IMF, az Európai Központi Bank és számos adósság-problémával küzdő állam élére kinevezett miniszterelnök egytől-egyik BILDERBERG -tag és részt vesz a titkos találkozókon.... így joggal sejthetjük, hogy igencsak fontos döntések születnek meg a világ elkövetkező 1 évének eseményeit, sorsát illetően.
Ami még mindig sötétben marad az az, hogy miről, mit döntenek. Ezekről aztán tényleg semmit sem adnak közre. Néha vannak kiszivárogtatások, belső elszólalások pl. itt döntöttek az euró bevezetéséről is. 
Minden ÉBRESZTŐFILM "főszereplői" ..., akiknek létezése sokáig összeesküvés-elméletnek volt kikiáltva! Amíg erről is be nem bizonyosodott, hogy IGAZ !

Ők az egyik titkos csoportosulás (a CFR - Külkapcsolatok Tanácsa és a Trilaterális Bizottság mellett), mely dönt a világ sorsáról, országokról, nemzetekről, háborúkról, ásványkincsekről....sőt a világ népességének alakításáról is. 
Az ILLUMINATI egyik ága lehet, vagyis a piramis egyik lépcsője, de még messze nem a csúcsa.....  
Részletes és teljesen kimerítő tanulmányokat, kutatási anyagokat találhattok Drábik János írásaiban, hiszen Ő a téma autentikus szakértője

Maga a találkozó is törvényellenes! 

Az ilyen találkozó törvényellenes a szövetségi LOGAN ACT törvény alapján, mely szigorúan megtiltja, hogy állampolgárok idegen kormányok képviselőivel tárgyaljanak, vagy hatalmas konszernek és döntéshozók találkozzanak titokban, illetve felhatalmazás nélkül. 3 évvel büntethető a törvény alapján. (A Nixon-féle botrányok miatt a cikk végén itt elolvasható)
Nem utolsó sorban a résztvevők magánszemélyként utaznak oda, mégis hivatalos rendőri, hadsereg által biztosított elsőrangú védelmet kapnak az adófizetők pénzéből. 

A csoport tevékenységéről könyvet is írtak, sőt, 2010-ben Daniel Estulin előadást is tartott az Európai Parlamentben a csoportról. (videó)

-   A világ leghatalmasabb urai először 1954-ben ültek össze egy titkos tanácskozásra, a hollandiai "Hotel Bilderbergbe". Mi rejtőzik a csoport mögött?

-  A Bilderberg-Csoport a világot irányító globális pénzügyi elit egyik képviselete. A pénzuralmi világrend széleskörű hálózatot működtet. Ezek közül a három legfontosabb:

1. a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), másodhegedűsként a Bilderberg Csoport, és végül a Trilaterális Bizottság. Tény, hogy a Bilderberg Csoport 56 év alatt nagy tekintélyre tett szert. Mégpedig azért, mert a kiszivárgott információk és tények utólag csaknem mindig igaznak bizonyultak. Onnan lehet tudni, hogy ez az egyébként erősen titkolózó társaság miről tanácskozott, hogy utólag milyen döntések születnek a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító fórumokon. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NAT O, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek.



A világot irányító háttérhatalom hálózatának fontos részét képezik azok a fórumok, ahol a nemzetközi hatalmi elit vezetői megvitatják az általuk kidolgozott stratégia részleteit a végrehajtásukért felelős személyekkel. 
E fórumok közé tartozik az ún. Bilderberg Csoport és testvérintézménye, az Antoine Pinay volt francia miniszterelnökről elnevezett Pinay Circle (Pinay Kör).

A pénzügyi oligarchia és a nemzetközi hatalmi elit különböző irányító csoportjai, valamint az egyes országok kormányzatainak és tömegtájékoztatási intézményeinek a vezetői, többek között a Bilderberg Csoport tanácskozásain beszélik meg hosszútávú elképzeléseiket és koordinálják nemzetközi szinten tevékenységüket. 

A Bilderbeg Csoport a New york-i Council on Foreign Relations-höz (CFR - Külkapcsolatok Tanácsa), és annak londoni testvérintézményéhez, a Royal Institute of International Affairs-hez (RIIA - Külkapcsolatok Királyi Intézete vagy más névenChatham House), valamint a Trilateral Commission-höz (a Háromoldalú Bizottság), azaz a háttérhatalom legfontosabb szervezeteihez tartozik.

Maga a Trilateral Commission is a Bilderberg tanácskozásokból fejlődött ki és a Bilderberg Csoportnál is globalizáltabb fórumnak tekinthető, mivel Japánt is felöleli. 
Ezeknek a fórumoknak az a feladatuk, hogy közvetítsenek a szervezett pénzhatalom 

1., gazdasági-pénzügyi érdekeit, 
2., valamint a kamat-kapitalista globalizáció 
általános érdekeit érvényesítő nemzetközi szervezetek között.

A mainstream média el akarja hallgatni a Bilderbergesek hatalmát azt mondván, hogy nincs befolyásuk a világ eseményeire, de a résztvevők listája igencsak ellent mond ennek az alaptalan állításnak, hisz a világ legnagyobb, legbefolyásosabb emberei, vállalatai jelen lesznek és ha valaki ezután azt mondja, hogy a gyűlésen elhangzott dolgok nem jelentenek túl sokat a világ alakulásában, akkor az enyhén szólva is dilettáns és tájékozatlan a világ mozgató mechanizmusait illetően.

A Chantilly -ban tartandó Bilderberg-konferencián résztvevők névsora:

Kiemeltem azokat, akikre érdemes odafigyelni...


Achleitner, Paul M. (DEU), Chairman of the Supervisory Board, Deutsche Bank AG
Adonis, Andrew (GBR), Chair, National Infrastructure Commission
Agius, Marcus (GBR), Chairman, PA Consulting Group
Akyol, Mustafa (TUR), Senior Visiting Fellow, Freedom Project at Wellesley College
Alstadheim, Kjetil B. (NOR), Political Editor, Dagens Næringsliv
Altman, Roger C. (USA), Founder and Senior Chairman, Evercore
Arnaut, José Luis (PRT), Managing Partner, CMS Rui Pena & Arnaut
Barroso, José M. Durão (PRT), Chairman, Goldman Sachs International
Bäte, Oliver (DEU), CEO, Allianz SE
Baumann, Werner (DEU), Chairman, Bayer AG
Baverez, Nicolas (FRA), Partner, Gibson, Dunn & Crutcher
Benko, René (AUT), Founder and Chairman of the Advisory Board, SIGNA Holding GmbH
Berner, Anne-Catherine (FIN), Minister of Transport and Communications
Botín, Ana P. (ESP), Executive Chairman, Banco Santander
Brandtzæg, Svein Richard (NOR), President and CEO, Norsk Hydro ASA
Brennan, John O. (USA), Senior Advisor, Kissinger Associates Inc.
Bsirske, Frank (DEU), Chairman, United Services Union
Buberl, Thomas (FRA), CEO, AXA
Bunn, M. Elaine (USA), Former Deputy Assistant Secretary of Defense
Burns, William J. (USA), President, Carnegie Endowment for International Peace
Çakiroglu, Levent (TUR), CEO, Koç Holding A.S.
Çamlibel, Cansu (TUR), Washington DC Bureau Chief, Hürriyet Newspaper
Cebrián, Juan Luis (ESP), Executive Chairman, PRISA and El País
Clemet, Kristin (NOR), CEO, Civita
Cohen, David S. (USA), Former Deputy Director, CIA
Collison, Patrick (USA), CEO, Stripe
Cotton, Tom (USA), Senator
Cui, Tiankai (CHN), Ambassador to the US
Döpfner, Mathias (DEU), CEO, Axel Springer SE
Elkann, John (ITA), Chairman, Fiat Chrysler Automobiles
Enders, Thomas (DEU), CEO, Airbus SE
Federspiel, Ulrik (DNK), Group Executive, Haldor Topsøe Holding A/S
Ferguson, Jr., Roger W. (USA), President and CEO, TIAA
Ferguson, Niall (USA), Senior Fellow, Hoover Institution, Stanford University
Gianotti, Fabiola (ITA), Director General, CERN
Gozi, Sandro (ITA), State Secretary for European Affairs
Graham, Lindsey (USA), Senator
Greenberg, Evan G. (USA), Chairman and CEO, Chubb Group
Griffin, Kenneth (USA), Founder and CEO, Citadel Investment Group, LLC
Gruber, Lilli (ITA), Editor-in-Chief and Anchor "Otto e mezzo", La7 TV
Guindos, Luis de (ESP), Minister of Economy, Industry and Competiveness
Haines, Avril D. (USA), Former Deputy National Security Advisor
Halberstadt, Victor (NLD), Professor of Economics, Leiden University
Hamers, Ralph (NLD), Chairman, ING Group
Hedegaard, Connie (DNK), Chair, KR Foundation
Hennis-Plasschaert, Jeanine (NLD), Minister of Defence, The Netherlands
Hobson, Mellody (USA), President, Ariel Investments LLC
Hoffman, Reid (USA), Co-Founder, LinkedIn and Partner, Greylock
Houghton, Nicholas (GBR), Former Chief of Defence
Ischinger, Wolfgang (INT), Chairman, Munich Security Conference
Jacobs, Kenneth M. (USA), Chairman and CEO, Lazard
Johnson, James A. (USA), Chairman, Johnson Capital Partners
Jordan, Jr., Vernon E. (USA), Senior Managing Director, Lazard Frères & Co. LLC
Karp, Alex (USA), CEO, Palantir Technologies
Kengeter, Carsten (DEU), CEO, Deutsche Börse AG
Kissinger, Henry A. (USA), Chairman, Kissinger Associates Inc.
Klatten, Susanne (DEU), Managing Director, SKion GmbH
Kleinfeld, Klaus (USA), Former Chairman and CEO, Arconic
Knot, Klaas H.W. (NLD), President, De Nederlandsche Bank
Koç, Ömer M. (TUR), Chairman, Koç Holding A.S.
Kotkin, Stephen (USA), Professor in History and International Affairs, Princeton University
Kravis, Henry R. (USA), Co-Chairman and Co-CEO, KKR
Kravis, Marie-Josée (USA), Senior Fellow, Hudson Institute
Kudelski, André (CHE), Chairman and CEO, Kudelski Group
Lagarde, Christine (INT), Managing Director, International Monetary Fund
Lenglet, François (FRA), Chief Economics Commentator, France 2
Leysen, Thomas (BEL), Chairman, KBC Group
Liddell, Christopher (USA), Assistant to the President and Director of Strategic Initiatives
Lööf, Annie (SWE), Party Leader, Centre Party
Mathews, Jessica T. (USA), Distinguished Fellow, Carnegie Endowment for International Peace
McAuliffe, Terence (USA), Governor of Virginia
McKay, David I. (CAN), President and CEO, Royal Bank of Canada
McMaster, H.R. (USA), National Security Advisor
Mexia, António Luís Guerra Nunes (PRT), President, Eurelectric and CEO, EDP Energias de Portugal
Micklethwait, John (INT), Editor-in-Chief, Bloomberg LP
Minton Beddoes, Zanny (INT), Editor-in-Chief, The Economist
Molinari, Maurizio (ITA), Editor-in-Chief, La Stampa
Monaco, Lisa (USA), Former Homeland Security Officer
Morneau, Bill (CAN), Minister of Finance
Mundie, Craig J. (USA), President, Mundie & Associates
Murtagh, Gene M. (IRL), CEO, Kingspan Group plc
Netherlands, H.M. the King of the (NLD)
Noonan, Peggy (USA), Author and Columnist, The Wall Street Journal
O'Leary, Michael (IRL), CEO, Ryanair D.A.C.
Osborne, George (GBR), Editor, London Evening Standard
Papahelas, Alexis (GRC), Executive Editor, Kathimerini Newspaper
Papalexopoulos, Dimitri (GRC), CEO, Titan Cement Co.
Petraeus, David H. (USA), Chairman, KKR Global Institute
Pind, Søren (DNK), Minister for Higher Education and Science
Puga, Benoît (FRA), Grand Chancellor of the Legion of Honor and Chancellor of the National Order of Merit
Rachman, Gideon (GBR), Chief Foreign Affairs Commentator, The Financial Times
Reisman, Heather M. (CAN), Chair and CEO, Indigo Books & Music Inc.
Rivera Díaz, Albert (ESP), President, Ciudadanos Party
Rosén, Johanna (SWE), Professor in Materials Physics, Linköping University
Ross, Wilbur L. (USA), Secretary of Commerce
Rubenstein, David M. (USA), Co-Founder and Co-CEO, The Carlyle Group
Rubin, Robert E. (USA), Co-Chair, Council on Foreign Relations and Former Treasury Secretary
Ruoff, Susanne (CHE), CEO, Swiss Post
Rutten, Gwendolyn (BEL), Chair, Open VLD
Sabia, Michael (CAN), CEO, Caisse de dépôt et placement du Québec
Sawers, John (GBR), Chairman and Partner, Macro Advisory Partners
Schadlow, Nadia (USA), Deputy Assistant to the President, National Security Council
Schmidt, Eric E. (USA), Executive Chairman, Alphabet Inc.
Schneider-Ammann, Johann N. (CHE), Federal Councillor, Swiss Confederation
Scholten, Rudolf (AUT), President, Bruno Kreisky Forum for International Dialogue
Severgnini, Beppe (ITA), Editor-in-Chief, 7-Corriere della Sera
Sikorski, Radoslaw (POL), Senior Fellow, Harvard University
Slat, Boyan (NLD), CEO and Founder, The Ocean Cleanup
Spahn, Jens (DEU), Parliamentary State Secretary and Federal Ministry of Finance
Stephenson, Randall L. (USA), Chairman and CEO, AT&T
Stern, Andrew (USA), President Emeritus, SEIU and Senior Fellow, Economic Security Project
Stoltenberg, Jens (INT), Secretary General, NATO
Summers, Lawrence H. (USA), Charles W. Eliot University Professor, Harvard University
Tertrais, Bruno (FRA), Deputy Director, Fondation pour la recherche stratégique
Thiel, Peter (USA), President, Thiel Capital
Topsøe, Jakob Haldor (DNK), Chairman, Haldor Topsøe Holding A/S
Ülgen, Sinan (TUR), Founding and Partner, Istanbul Economics
Vance, J.D. (USA), Author and Partner, Mithril
Wahlroos, Björn (FIN), Chairman, Sampo Group, Nordea Bank, UPM-Kymmene Corporation
Wallenberg, Marcus (SWE), Chairman, Skandinaviska Enskilda Banken AB
Walter, Amy (USA), Editor, The Cook Political Report
Weston, Galen G. (CAN), CEO and Executive Chairman, Loblaw Companies Ltd and George Weston Companies
White, Sharon (GBR), Chief Executive, Ofcom
Wieseltier, Leon (USA), Isaiah Berlin Senior Fellow in Culture and Policy, The Brookings Institution
Wolf, Martin H. (INT), Chief Economics Commentator, Financial Times
Wolfensohn, James D. (USA), Chairman and CEO, Wolfensohn & Company
Wunsch, Pierre (BEL), Vice-Governor, National Bank of Belgium
Zeiler, Gerhard (AUT), President, Turner International
Zients, Jeffrey D. (USA), Former Director, National Economic Council
Zoellick, Robert B. (USA), Non-Executive Chairman, AllianceBernstein L.P.

A cikket írta, szerkesztette:  
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)


◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése