KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2016. június 7., kedd

Bilderberg 2016: A héten kezdődő "titkos"találkozóra a globális elit bábjai már elkezdték elbarikádozni magukat


Szerda déltől vasárnap délutánig szigorú korlátozások lépnek életbe a zárt ajtók mögött zajló (egykor titkos) Bilderberg-találkozó miatt, ahol saját országuk törvényeit megszegve, a sajtó nyilvánosságát kizárva és a főáramú média teljes hírcsendje mellett találkoznak egymással a politika, a pénzvilág és a hadiipar legjelentősebb báb-vezetői, akik ilyenkor a piramis csúcsának irányítóival is megvitatják a világ sorsának legfontosabb kérdéseit és döntéseit, melyek az emberek és a bolygó lakosságának életét is befolyásolja az elkövetkező években! 




A Bilderberg csoport vezetők féltitkos csoportosulása, mely évente szervez egy találkozót.
Hivatalosan nem is léteznek, hiszen ez egy összeesküvés-elmélet.
 A mainstream sajtó 20-30 évig a közelébe sem ment a rendezvénynek, csak néhány éve dugta oda a fejét egy pár riporter. A találkozó tartalma szigorúan titkos, hivatalosan semmit sem közölnek a megbeszélt témákról vagy döntésekről.
Oknyomozó újságírók és az internet megjelenésével már egyre kevésbé tudnak azonban elbújni a nyilvánosság elől.


Mivel a világ döntéshozói, az Európai Unió vezetői, a Világbank, az IMF, az Európai Központi Bank és számos adósság-problémával küzdő állam élére kinevezett miniszterelnök egytől-egyik BILDERBERG -tag és részt vesz a titkos találkozókon.... így joggal sejthetjük, hogy igencsak fontos döntések születnek meg a világ elkövetkező 1 évének eseményeit, sorsát illetően.
Ami még mindig sötétben marad az az, hogy miről, mit döntenek. Ezekről aztán tényleg semmit sem adnak közre. Néha vannak kiszivárogtatások, belső elszólalások pl. itt döntöttek az euró bevezetéséről is.
Minden ÉBRESZTŐFILM "főszereplői" ..., akiknek létezése sokáig összeesküvés-elméletnek volt kikiáltva! Amíg erről is be nem bizonyosodott, hogy IGAZ !


EXKLUZÍV INTERJÚ A BILDERBERG-CSOPORT LELEPLEZŐJÉVEL JIM TUCKER-rel
aki 1975 éve folyamatosan követte (és üldözte) a Bilderberg-csoport találkozóit. Ezt az interjút 2011-ben rögzítették a St.Moritz-ban tartott titkos ülés idején.


Ők az egyik titkos csoportosulás (a CFR - Külkapcsolatok Tanácsa és a Trilaterális Bizottság mellett), mely dönt a világ sorsáról, országokról, nemzetekről, háborúkról, ásványkincsekről....sőt a világ népességének alakításáról is.
Az ILLUMINATI egyik ága lehet, vagyis a piramis egyik lépcsője, de még messze nem a csúcsa.....  
Részletes és teljesen kimerítő tanulmányokat, kutatási anyagokat találhattok Drábik János írásaiban, hiszen Ő a téma autentikus szakértője

Az ilyen találkozó törvényellenes a szövetségi LOGAN ACT törvény alapján, mely szigorúan megtiltja, hogy állampolgárok idegen kormányok képviselőivel tárgyaljanak, vagy hatalmas konszernek és döntéshozók találkozzanak titokban, illetve felhatalmazás nélkül. 3 évvel büntethető a törvény alapján. (A Nixon-féle botrányok miatt a cikk végén itt elolvasható)
Nem utolsó sorban a résztvevők magánszemélyként utaznak oda, mégis hivatalos rendőri, hadsereg által biztosított elsőrangú védelmet kapnak az adófizetők pénzéből.

A csoport tevékenységéről könyvet is írtak, sőt, 2010-ben Daniel Estulin előadást is tartott az Európai Parlamentben a csoportról. (videó)
Nagyon hasznos és fontos! A háttérhatalom terveiről, a Bilderberg-üléseken született döntésekről beszél Dr. Csath Magdolna közgazdász !



BILDERBERG 2016 - Drezda
Június 9 -12



Már most szó szerint is barikádok vannak a Drezdában lévő Taschenbergpalais Hotel körül, ahol minden demonstrációt betiltottak, a tiltakozókat rendőrök elszállítják.... 

A Bilderberg-találkozóra érkező VIP személyeket pedig saját testőreik mellett komoly katonai erő is védeni szokta földön-vízen-levegőben egyaránt....

A résztvevők listájának publikus részét a cikk végén teszem közzé. 

Civilek számára a 15 főnél nagyobb csoportok számára a gyülekezési szabadság is korlátozva lesz...

-   A világ leghatalmasabb urai először 1954-ben ültek össze egy titkos tanácskozásra, a hollandiai "Hotel Bilderbergbe". Mi rejtőzik a csoport mögött?

A Bilderberg-Csoport a világot irányító globális pénzügyi elit egyik képviselete. A pénzuralmi világrend széleskörű hálózatot működtet. Ezek közül a három legfontosabb:

1. a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), másodhegedűsként a Bilderberg Csoport, és végül a Trilaterális Bizottság. Tény, hogy a Bilderberg Csoport 56 év alatt nagy tekintélyre tett szert. Mégpedig azért, mert a kiszivárgott információk és tények utólag csaknem mindig igaznak bizonyultak. Onnan lehet tudni, hogy ez az egyébként erősen titkolózó társaság miről tanácskozott, hogy utólag milyen döntések születnek a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító fórumokon. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NAT O, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek.

„A Bilderberg csoport a nyugati világ leggazdagabb, gazdaságilag és politikailag leghatalmasabb, legbefolyásosabb embereinek klikkje, akik titokban megterveznek dolgokat, melyek azután később, mint véletlen események, meg is történnek.” (The Times, Anglia 1977)

A világot irányító háttérhatalom hálózatának fontos részét képezik azok a fórumok, ahol a nemzetközi hatalmi elit vezetői megvitatják az általuk kidolgozott stratégia részleteit a végrehajtásukért felelős személyekkel. E fórumok közé tartozik az ún. Bilderberg Csoport és testvérintézménye, az Antoine Pinay volt francia miniszterelnökről elnevezett Pinay Circle (Pinay Kör).

A pénzügyi oligarchia és a nemzetközi hatalmi elit különböző irányító csoportjai, valamint az egyes országok kormányzatainak és tömegtájékoztatási intézményeinek a vezetői, többek között a Bilderberg Csoport tanácskozásain beszélik meg hosszútávú elképzeléseiket és koordinálják nemzetközi szinten tevékenységüket. 

A Bilderbeg Csoport a New york-i Council on Foreign Relations-höz (CFR - Külkapcsolatok Tanácsa), és annak londoni testvérintézményéhez, a Royal Institute of International Affairs-hez (RIIA - Külkapcsolatok Királyi Intézete vagy más névenChatham House), valamint a Trilateral Commission-höz (a Háromoldalú Bizottság), azaz a háttérhatalom legfontosabb szervezeteihez tartozik.

Maga a Trilateral Commission is a Bilderberg tanácskozásokból fejlődött ki és a Bilderberg Csoportnál is globalizáltabb fórumnak tekinthető, mivel Japánt is felöleli. Ezeknek a fórumoknak az a feladatuk, hogy közvetítsenek a szervezett pénzhatalom 
1., gazdasági-pénzügyi érdekeit, 
2., valamint a kamat-kapitalista globalizáció 
általános érdekeit érvényesítő nemzetközi szervezetek között.


A 2016-os Bilderberg konferencia résztvevői:
Henry Kissinger, a norvég külügyminiszter, svéd, kanadai, ír pénzügyminiszter, a török miniszterelnök-helyettes, a Royal Dutch Shell vezetője, Amszterdam polgármestere, Rotterdam arab polgármestere, a Deutsche Bank, a HSBC, a Deutsche Telekom vezetői, Michael O'Leary, a Ryanair ír diszkont légitársaság vezérigazgatója, Harvard professzorok és egy asztonauta is, hogy csak néhányat említsünk....
És azokról nem is beszélve, akiket soha sehol meg sem említenek, hiszen ők a piramis csúcsán lévő irányítók, akiktől ezen bábok megkapják az utasításokat, illetve egyeztetnek terveik kivitelezésének stádiumairól, a folyamatokról....

De természetesen köztük van Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója és Kristalina Georgieva, az Európai Bizottság alelnöke, Mark Rutte holland kormányfő, Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, Thomas de Maiziere belügyminiszter és Ursula von der Leyen védelmi miniszter és Laurent Fabius, a francia alkotmánytanács elnöke.

A többiek gazdasági vezetők, tudósok és újságírók, köztük Eric Schmidt, az Alphabet - a Google-cégek anyavállalata - igazgatótanácsának elnöke, Michael O'Leary, a Ryanair ír diszkont légitársaság vezérigazgatója és John Elkann, a Fiat Chrysler Automobiles autóipari csoport elnök-vezérigazgatója, Mathias Döpfner, az Axel Springer német médiacsoport vezérigazgatója, Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter, az amerikai Harvard Egyetem kutatója és felesége, Anne Applebaum Pulitzer-díjas amerikai újságíró, történész.


A készülődő Transzatlanti Partnerségről érdemes megnézni ezt a videót! 



RÉSZLETES LISTA ABC-rendben:
CHAIRMAN
Castries, Henri de (FRA), Chairman and CEO, AXA Group

Aboutaleb, Ahmed (NLD), Mayor, City of Rotterdam
Achleitner, Paul M. (DEU), Chairman of the Supervisory Board, Deutsche Bank AG
Agius, Marcus (GBR), Chairman, PA Consulting Group
Ahrenkiel, Thomas (DNK), Permanent Secretary, Ministry of Defence
Albuquerque, Maria Luís (PRT), Former Minister of Finance; MP, Social Democratic Party
Alierta, César (ESP), Executive Chairman and CEO, Telefónica
Altman, Roger C. (USA), Executive Chairman, Evercore
Altman, Sam (USA), President, Y Combinator
Andersson, Magdalena (SWE), Minister of Finance
Applebaum, Anne (USA), Columnist Washington Post; Director of the Transitions Forum, Legatum Institute
Apunen, Matti (FIN), Director, Finnish Business and Policy Forum EVA
Aydin-Düzgit, Senem (TUR), Associate Professor and Jean Monnet Chair, Istanbul Bilgi University
Barbizet, Patricia (FRA), CEO, Artemis
Barroso, José M. Durão (PRT), Former President of the European Commission
Baverez, Nicolas (FRA), Partner, Gibson, Dunn & Crutcher
Bengio, Yoshua (CAN), Professor in Computer Science and Operations Research, University of Montreal
Benko, René (AUT), Founder and Chairman of the Advisory Board, SIGNA Holding GmbH
Bernabè, Franco (ITA), Chairman, CartaSi S.p.A.
Beurden, Ben van (NLD), CEO, Royal Dutch Shell plc
Blanchard, Olivier (FRA), Fred Bergsten Senior Fellow, Peterson Institute
Botín, Ana P. (ESP), Executive Chairman, Banco Santander
Brandtzæg, Svein Richard (NOR), President and CEO, Norsk Hydro ASA
Breedlove, Philip M. (INT), Former Supreme Allied Commander Europe
Brende, Børge (NOR), Minister of Foreign Affairs
Burns, William J. (USA), President, Carnegie Endowment for International Peace
Cebrián, Juan Luis (ESP), Executive Chairman, PRISA and El País
Charpentier, Emmanuelle (FRA), Director, Max Planck Institute for Infection Biology
Coeuré, Benoît (INT), Member of the Executive Board, European Central Bank
Costamagna, Claudio (ITA), Chairman, Cassa Depositi e Prestiti S.p.A.
Cote, David M. (USA), Chairman and CEO, Honeywell
Cryan, John (DEU), CEO, Deutsche Bank AG
Dassù, Marta (ITA), Senior Director, European Affairs, Aspen Institute
Dijksma, Sharon A.M. (NLD), Minister for the Environment
Döpfner, Mathias (DEU), CEO, Axel Springer SE
Dudley, Robert (GBR), Group Chief Executive, BP plc
Dyvig, Christian (DNK), Chairman, Kompan
Ebeling, Thomas (DEU), CEO, ProSiebenSat.1
Elkann, John (ITA), Chairman and CEO, EXOR; Chairman, Fiat Chrysler Automobiles
Enders, Thomas (DEU), CEO, Airbus Group
Engel, Richard (USA), Chief Foreign Correspondent, NBC News
Fabius, Laurent (FRA), President, Constitutional Council
Federspiel, Ulrik (DNK), Group Executive, Haldor Topsøe A/S
Ferguson, Jr., Roger W. (USA), President and CEO, TIAA
Ferguson, Niall (USA), Professor of History, Harvard University
Flint, Douglas J. (GBR), Group Chairman, HSBC Holdings plc
Garicano, Luis (ESP), Professor of Economics, LSE; Senior Advisor to Ciudadanos
Georgieva, Kristalina (INT), Vice President, European Commission
Gernelle, Etienne (FRA), Editorial Director, Le Point
Gomes da Silva, Carlos (PRT), Vice Chairman and CEO, Galp Energia
Goodman, Helen (GBR), MP, Labour PartyGoulard, Sylvie (INT), Member of the European Parliament
Graham, Lindsey (USA), Senator
Grillo, Ulrich (DEU), Chairman, Grillo-Werke AG; President, Bundesverband der Deutschen Industrie
Gruber, Lilli (ITA), Editor-in-Chief and Anchor “Otto e mezzo”, La7 TV
Hadfield, Chris (CAN), Colonel, Astronaut
Halberstadt, Victor (NLD), Professor of Economics, Leiden University
Harding, Dido (GBR), CEO, TalkTalk Telecom Group plc
Hassabis, Demis (GBR), Co-Founder and CEO, DeepMind
Hobson, Mellody (USA), President, Ariel Investment, LLC
Hoffman, Reid (USA), Co-Founder and Executive Chairman, LinkedIn
Höttges, Timotheus (DEU), CEO, Deutsche Telekom AG
Jacobs, Kenneth M. (USA), Chairman and CEO, Lazard
Jäkel, Julia (DEU), CEO, Gruner + Jahr
Johnson, James A. (USA), Chairman, Johnson Capital Partners
Jonsson, Conni (SWE), Founder and Chairman, EQT
Jordan, Jr., Vernon E. (USA), Senior Managing Director, Lazard Frères & Co. LLC
Kaeser, Joe (DEU), President and CEO, Siemens AG
Karp, Alex (USA), CEO, Palantir Technologies
Kengeter, Carsten (DEU), CEO, Deutsche Börse AG
Kerr, John (GBR), Deputy Chairman, Scottish Power
Kherbache, Yasmine (BEL), MP, Flemish Parliament
Kissinger, Henry A. (USA), Chairman, Kissinger Associates, Inc.
Kleinfeld, Klaus (USA), Chairman and CEO, Alcoa
Kravis, Henry R. (USA), Co-Chairman and Co-CEO, Kohlberg Kravis Roberts & Co.
Kravis, Marie-Josée (USA), Senior Fellow, Hudson Institute
Kudelski, André (CHE), Chairman and CEO, Kudelski Group
Lagarde, Christine (INT), Managing Director, International Monetary Fund
Levin, Richard (USA), CEO, Coursera
Leyen, Ursula von der (DEU), Minister of Defence
Leysen, Thomas (BEL), Chairman, KBC Group
Logothetis, George (GRC), Chairman and CEO, Libra Group
Maizière, Thomas de (DEU), Minister of the Interior, Federal Ministry of the Interior
Makan, Divesh (USA), CEO, ICONIQ Capital
Malcomson, Scott (USA), Author; President, Monere Ltd.
Markwalder, Christa (CHE), President of the National Council and the Federal Assembly
McArdle, Megan (USA), Columnist, Bloomberg View
Michel, Charles (BEL), Prime Minister
Micklethwait, John (USA), Editor-in-Chief, Bloomberg LP
Minton Beddoes, Zanny (GBR), Editor-in-Chief, The Economist
Mitsotakis, Kyriakos (GRC), President, New Democracy Party
Morneau, Bill (CAN), Minister of Finance
Mundie, Craig J. (USA), Principal, Mundie & Associates
Murray, Charles A. (USA), W.H. Brady Scholar, American Enterprise Institute
Netherlands, H.M. the King of the (NLD)
Noonan, Michael (IRL), Minister for Finance
Noonan, Peggy (USA), Author, Columnist, The Wall Street Journal
O'Leary, Michael (IRL), CEO, Ryanair Plc
Ollongren, Kajsa (NLD), Deputy Mayor of Amsterdam
Özel, Soli (TUR), Professor, Kadir Has UniversityPapalexopoulos, Dimitri (GRC), CEO, Titan Cement Co.
Petraeus, David H. (USA), Chairman, KKR Global Institute
Philippe, Edouard (FRA), Mayor of Le Havre
Pind, Søren (DNK), Minister of Justice
Ratti, Carlo (ITA), Director, MIT Senseable City Lab
Reisman, Heather M. (CAN), Chair and CEO, Indigo Books & Music Inc.
Rubin, Robert E. (USA), Co-Chair, Council on Foreign Relations
Rutte, Mark (NLD), Prime Minister
Sawers, John (GBR), Chairman and Partner, Macro Advisory Partners
Schäuble, Wolfgang (DEU), Minister of Finance
Schieder, Andreas (AUT), Chairman, Social Democratic Group
Schmidt, Eric E. (USA), Executive Chairman, Alphabet Inc.
Scholten, Rudolf (AUT), CEO, Oesterreichische Kontrollbank AG
Schwab, Klaus (INT), Executive Chairman, World Economic Forum
Sikorski, Radoslaw (POL), Senior Fellow, Harvard University; Former Minister of Foreign Affairs
Simsek, Mehmet (TUR), Deputy Prime Minister
Sinn, Hans-Werner (DEU), Professor for Economics and Public Finance, Ludwig Maximilian University of Munich
Skogen Lund, Kristin (NOR), Director General, The Confederation of Norwegian Enterprise
Standing, Guy (GBR), Co-President, BIEN; Research Professor, University of London
Thiel, Peter A. (USA), President, Thiel Capital
Tillich, Stanislaw (DEU), Minister-President of Saxony
Vetterli, Martin (CHE), President, NSF
Wahlroos, Björn (FIN), Chairman, Sampo Group, Nordea Bank, UPM-Kymmene Corporation
Wallenberg, Jacob (SWE), Chairman, Investor AB
Weder di Mauro, Beatrice (CHE), Professor of Economics, University of Mainz
Wolf, Martin H. (GBR), Chief Economics Commentator, Financial Times
ÍGY ÉPÜL FEL A VILÁG A VALÓSÁGBAN :


Kapcsolódó írások:

Bilderberg Háttérhatalom New World Order - Drábik János
Korábbi Bilderberg-találkozókról írt VilagHelyzete-cikkek

29 megjegyzés:

  1. Isten áldja a munkádat SGB Buda te ;)

    VálaszTörlés
  2. Ezt már láttam valahol"
    Mi lesz velünk 20-40 év múlva?

    VálaszTörlés
  3. McDonald's fogja a nyugdíjunkat folyósítani?

    VálaszTörlés
  4. Amerikai jegybank SZEREPÉT BETÖLTŐ, FED.
    Vicc, mégis működik!
    Miért?

    VálaszTörlés
  5. Persze RÉG ELLOPTÁK a dolgozó emberek "befizetett nyugdíjjárulékát"
    Ezért van EZ, hogy egy adózó csaknem fele jövedelméből élhet..

    VálaszTörlés
  6. Felfogom, hogy vannak dolgok amit az emberek képtelenek feldolgozni, sőt PÁNIK lenne rajtuk úrrá!
    De ettől mégsem lehet SÖTÉTSÉGBEN tartani mindenkit életük végéig!

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok !
    Véleményetek szerint miért fontos, hogy valamiképpen a Figyelem mindig az állítólagos "hát-térhatalmon" legyen ?...

    -ugrottalinda-

    VálaszTörlés
  8. Koszonjuk Buda, remelem nem banod ha a magyarosan irom a neved :).
    Ezt a kis ismetlest tudom hogy az uj arcok miatt hoztad most le, had szokjak ha mar itt boklasznak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, részben ezért tényleg, mert sokan most hallanak először a létezésükről és így is vannak jelentős tömegek, akiknek fogalmuk sincs a Bilderberg és egyéb titkos társaságok, csoportok létezéséről, működéséről.... Sőt a saját tudatlanságuk védelmére próbálnak kekeckedni vagy nevetségessé tenni azt, aki erről beszél... De ez a tipikus kognitív disszonancia tünete....
      Én mindig csak abban bízom, talán ők is veszik a fáradságot és utánanéznek.. Másrészt azért is vettem elő a témát, mert ezen a héten üléseznek és eddig minden évben tudósítottam vagy írtam róla....
      Aztán ahogy a belső tárgyalásokról kapok információkat, azokat is igyekszem megosztani.... (persze amit megosztható)....

      Természetesen azoknak is igazuk van, akik azt mondják, hogy "na bummm és akkor mi van, ha tudunk ezekről? Tudunk valamit egyáltalán tenni?"...

      Az én szerepem nem az, hogy tudjam a megoldást, hogyan lehetne változtatni vagy megszüntetni a mostani háttérhatalmi működést, hiszen évezredeken keresztül ez nem nagyon sikerült.... Én megmaradok a tájékoztatásnál és fontos információk megosztásánál, maximum a segítségnyújtást és a rendelkezésemre álló tudásanyagot tudom felajánlani a megértéshez...

      Törlés
  9. Ajjjjajjj kezdődik.... :D

    " Szerda déltől vasárnap délutánig szigorú korlátozások lépnek életbe a zárt ajtók mögött zajló (egykor titkos) Bilderberg-találkozó miatt, ahol saját országuk törvényeit megszegve, a sajtó nyilvánosságát kizárva és a főáramú média teljes hírcsendje mellett találkoznak egymással a politika, a pénzvilág és a hadiipar legjelentősebb báb-vezetői, akik ilyenkor a piramis csúcsának irányítóival is megvitatják a világ sorsának legfontosabb kérdéseit és döntéseit, melyek az emberek és a bolygó lakosságának életét is befolyásolja az elkövetkező években!"

    Lenne pár kérdésem... :D
    Ha ennyire zártkörűen zajlik,akkor honnan van arra bárkinek is tudomása,hogy voltaképpen mi is folyik majd ott,vagy épp kikkel? :D
    Honnan és milyen dokumentált bizonyítékkal rendelkezel,ami alátámasztja az írásod?De ne száz éves ócska youtube leleplező videókkal gyere,mert érdekes van ám rajtad kívül más "sajtó" is aki jót akar a világnak,de valahogy ők mégsem írnak ekkora baromságokat.
    Nem lehet kedves Buddha,hogy te most kapálózol a süllyedő hajódon,mert idáig egyetlen jóslatod sem jött be? :D
    Szánalmas, átgondolatlan, olcsó és provokatív a cikk, és az egyszerű buta ember még rémisztgethető is vele.
    Azt mondod,te rejtett információkkal rendelkezel,vagyis elhallgatsz a nagy igazság leleplezése közben sok mindent.Nagyon hiteles személy lehetsz,de nem hinném,hogy valóban felvállalnád a munkád élőben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos évtizedeken keresztül tagadták a létezésüket és hozzád hasonlóan nevetségessé próbálták tenni azokat, akik sejtették vagy írtak róla. Aztán az informatika megjelenésével és az internetet használó alternatív oknyomozó újságírók segítségével kiderült, hogy igaz az összeesküvés-elmélet, sőt olyan állami, politikai csúcs-vezető emberek érkeznek egyszerre legalább 160-an, akik kizárt, hogy jelentéktelen ok vagy nem fontos ügy miatt összejönnének egy adott időpontra ennyien... tehát jelentősége kell, hogy legyen... Főleg, hogy a Logan Act törvény megsértésével az amerikai résztvevők bűncselekményt is elkövetnek, de vállalják...

      Azóta a létezésük nyilvánossá válása ellenére is továbbra is titokban üléseznek, azaz az ott elhangzottakról csak azoktól lehet maximum információt kapni, akik bent voltak és részt vettek a megbeszéléseken, különösen a hátsó szobákban privátban zajló megbeszélésekre gondolok.....

      Törlés
    2. A hozzászólásod második felére a stílusod miatt reagálnom sem kellene, de ennek ellenére válaszolok... bár tudom, hogy értelme nincs.
      Azt hogy honnan rendelkezem információkkal, és milyen dokumentumokkal rendelkezem nem fogom veled megosztani... Ezek szerint egyik mellékelt videót sem nézted vagy hallgattad meg és a linkeken elérhető mások által kikutatott dokumentumokat sem olvastad el ! (gondolok itt Drábik János munkáira)

      Ezek mellett hogyan várhatod el, hogy pont neked fogok ide kitenni bármit is... Mit vársz ilyenkor egyáltalán? Közös szelfit küldjek neked a Bilderberg ülésről?, vagy nevezzem meg konkrétan, akik informálnak engem ? vagy olyan dokumentumot amit ott vezetnek az ülésről ?
      Még ha lenne is ilyen és megmutatnám neked, akkor sem jelentene semmit, mert nem hinnéd el és nem is kell, hiszen nekem senkit nem is kell meggyőznöm...... Nincs is miről...

      Én a világ működéséről, az irányokról és folyamatokról írok... Sokszor előre, hogy mi várható, máskor pedig olyan összefüggéseket feltárva, amit nem feltétlenül tudnak tömegek, hiszen a főáramú média ezekről soha nem beszél...

      Végül pedig nem kell kapálóznom sem, mert a "hajó nem süllyed", hiszen ez egy saját blog, nem pedig egy cég... Ráadásul minden bevételtől mentesen ingyen csinálom, nem pedig profitot termel.... Tehát süllyedni sem tud, de szárnyalni sem.....

      Jóslatokat sosem közöltem! Amit pedig leírtam 1 vagy 5 évvel ezelőtt azok mind itt vannak a szemed előtt és amik történtek beigazolódtak... Akár a bevándorlókkal elárasztásos tervről, akár a Transzatlanti Partnerségről beszélünk.....

      Az oldalam nem jóslásokat közöl, hanem olyan információkat, amik zajlanak a világban, de sem az összefüggések, sem a tények nem jelennek meg sehol máshol, ahol elvileg az emberek tájékoztatása lenne a cél!

      Ezért vállaltam fel, hogy amiket tudok és amiket segítségként a tudásom bővítéséhez megkapok, azt részben megosztom azokkal, akiknek igényük van (de sokkal inkább szemük a tisztán látásra, vagy fülük a hallásra).....

      Minden szavadból süt a provokáció, de ennek ellenére igyekeztem választ adni neked... Nyilván továbbra is "szánalmas, átgondolatlan, olcsó provokatív" itt neked minden cikk....
      Hidd el, hogy nem attól lesz buta valaki, hogy elolvassa és gondolkodik rajta.... A nyitottság és tudatosság hiánya sokkal nagyobb veszély, főleg ha még arroganciával is párosul....

      Törlés
    3. Te barom állat! :)
      Annyira sötét vagy, hogy kár rád a karakter. :) Csodálom, hogy Buddha ilyen korrektül próbál beszélni veled. Nevetséges vagy, pont olyan, mint annak idején Hakapeszi Maki, alias Körösztös György mester... Csak nem itt égeted magad még mindig? :D :D :D

      Törlés
    4. Mostantól nem foglalkozok és törlöm ezt a pofátlan boiler-t, mert csak egy ostoba troll! Eleinte türelmes voltam és még vettem a fáradtságot, hogy értelmes választ adjak, na de itt vége ennek.... A korrektségnek is van határa..... És most értél el arra a pontra... Keress magadnak más balekokat!

      Törlés
    5. Tisztelt SGB Buddha !10 évvel ezelött ismertette ,,valaki" velem -Illuminatusok/ Bilderbergerek stb. Kérlek ne foglalkozz az ilyen ,,berczy04" és ,,eladobojler"ekkel ! Ök nem hogy bégetö birkák, hanem már vágóhidra megérett MARHÁK !!! PROVOKÁTOROK !!!Viszont nagyon szeretnélek megkérni (Végre valakit MAGYARÚL is) a TÁLYÉKOZTATÁSOKRÓL . Nagyon is szívesen venném . Elöre is köszönöm Szivélyes ÜDVÖZLETEM .

      Törlés
  10. Ezen röhögtem a legtöbbet....Khm Kedves Buddha :D "Harvard professzorok és egy asztonauta"

    Mesélj kérlek erről,mert gyanítom csak a te fejedben lesznek ott ilyen végletes rétegződésű emberek....Gondolom nem sok felsőbb/hangsúlyosan egyetemi képesítéssel rendelkező emberrel találkoztál életed során,és bizonyára te is szeretnél a világból érteni valamit,de neked ahelyett,hogy mélyebb ismereteket szereztél volna,csak a képzelet marad a csúnya nagy mumussal...mint az őskori primitív embereknél,akik féltek mindentől ami idegen.Pontosan ugyanolyan vagy és az oldal a képviselőivel egyaránt egy visszamaradott primitív réteget képvisel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mesélek, hogy röhöghess! A résztvevők között ott van
      Chris Hadfield kanadai ezredes és asztronauta.
      Niall Ferguson (USA), történelemtudományok professzora (Harvard University)
      Özel Soli török professor (Kadir Has University)
      Halberstadt, Victor (NLD), Professor of Economics, Leiden University
      Yoshua Bengio kanadai professor /Computer Science and Operations Research/ (University of Montreal)

      és sorolhatnám... De ne égesd magad azzal, hogy szövegértési problémáid vannak és elé sem olvasod azt, amit kritizálni próbálsz vagy másokat kérdőre vonni....

      Szóval "igen...igen" csak az én fejemben léteznek ezek az emberek.... és azt is elárulom éppen elég egyetemi képesítésű emberrel találkoztam....nem kell izgulnod.. Van magyarországi és külföldi egyetemi (Sorbonne) diplomám is... 5 nyelvből azért elég jól tudok fordítani,. de teljesen lényegtelen mert nem célom és nem is kell ezekkel idehozakodnom, viszont ha már lesajnálni próbálsz másokat, először neked kellene felmutatnod valamit, mielőtt olvasókat vagy gondolkodó embereket "leostobázol és primitívezel" !

      Nos egy fontos bölcsességet ne felejts el:
      "Amit 'Péter' mond 'Andrásról', az soha nem Andrásról szó és őt minősíti, hanem mindig Péterről szól és egyedül az ő neveltetése, tudása vagy tudatlansága, okossága, vagy butasága, a Péter meggyőződései és felfogása jelenik meg bennük, soha, de soha nem az Andrásé, hiszen ahhoz neki semmi köze és kapcsolata nincs, hogy Péter mitől és miért lett ilyen és miért látja úgy a világot...."
      Péter egyetlen mondata sem Andrást minősíti,
      ahogy "eladó bojler" nevű személyed megnyilvánulásaiis egyedül Téged minősítenek (pozitívan vagy negatívan) , ---- rólad szólnak és soha nem az olvasókról vagy másokról !

      Törlés
    2. Buddha, ne fáraszd magad olyan embernek, aki a mai világban egyetemi végzettséget kér számon, mert jellemzően pont azok dobálóznak ilyenekkel, bizonygatják értéküket "papírokkal", akiknek nincsen.

      Törlés
  11. Zárásként annyit mondanék,mert így is túl sokat foglalkoztam ezzel az oldallal,hogy ha ennyire bojkottálsz olyan cégeket,mint az MS vagy az Intel (de igazából bármibe bele tudnék kötni) akkor kérlek tégy meg egy szívességet a világnak,ne használd az eszközeiket,sőt senkiét,hisz annyi kárt okoztak neked.(Gondolom csak ez állhat ennek a nyomorult oldalnak a működési hátterében)
    Menj el egy szigetre és élj banánokon,mint a majmok,mert az való neked Buddha.
    Eladó bojler pedig mindig lesz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod te nagyon jól, eladobojler99@gmail.com, talán még jobban, mint a cikk írója, hogy igaz itt minden. Akkor miért csúfolkodol? Hát azért, hogy ha találsz pár buta embert, akit be lehet csapni a hangulat keltéssel, akkor azokra hassál a te semmitmondó véleményeddel. Ami egyébként hazugság. Amilyen hazug vagy te is!

      Törlés
    2. Zárásként, mielőtt távozol az oldalról annyit, hogy soha nem bojkottáltam és nem is írtam olyat, hogy kellene bojkottálni a Microsoft vagy az Intel cégeket, és igen használom is termékeiket mint más.... Kárt nekem nem okoztak, ezért kérlek a fantáziádat ne vetítsd ki másra és ne add el igazságnak!
      Az már az én döntésem egyedül, hogy milyen célra, hogy mit írok és mit nem..... Hogy amit írok az segít másoknak, épít vagy rombol, ezt döntsék el ők.... Lehet szeretni vagy nem szeretni, tudomást venni vagy figyelmen kívül hagyni... A döntés szabadsága minden emberé... Tegyél mást, csinálj jobbat, legyél hasznára a világnak...

      A többi mondatodra, a majmokkal való kapcsolatodra nem is reagálok, azért ezen a szinten szerencsére nem szoktam mozogni....

      Viszlát!

      Törlés
  12. Hmmmm...alakul ez, mint az a bizonyos púpos kölök az prés alatt :-)
    Megjegyzem, ha nincs saját energiád valamire, szerezz híveket, propagáld az elképzeléseidet...a többit meg elintézi a tömegtudat.Hajdanán is volt mindig valaki aki a faluban végigjárva és bezörgetve az ablakokon közölte az aktuális "jó" hírt ...amúgy le sem sz@ták volna, hogy mire készülnek az magukat vezetőnek
    tartó kitartottak.
    -ugrottalinda-@citromhu

    VálaszTörlés
  13. Mostantól nem foglalkozok és törlöm ezt a pofátlan boiler-t, mert csak egy ostoba troll! Eleinte türelmes voltam és még vettem a fáradtságot, hogy értelmes választ adjak, na de itt vége ennek.... A korrektségnek is van határa..... És most értél el arra a pontra... Keress magadnak más balekokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azé egy kicsit nagyra sikerült az törlési szórás. Annyira, hogy az én hozzászólásomat is sikerult törölnőd. Nade sebaj, könyveljük el háborús veszteségneg :)

      Törlés
    2. Hú Redneck ne haragudj, ha eltűnt a hozzászólásod... Még csak nem is rémlik, az az igazság, mert tényleg nem volt szándékos... De valószínűleg "összefogtam" a troll ide piszkításaival és azzal tucatnyi szeméttel, amivel telenyomta az oldalt.... Még egyszer elnézést kérek tőled!

      Törlés
  14. ha valaki rájuk küldene egy rakétát, akkor lehet a világ is megváltozna

    VálaszTörlés
  15. Azt a kört körbe kéne vágni és le róla a madzagokat!

    VálaszTörlés
  16. Mikor a témák listája között megláttam a "Precariat and middle-class" mint megbeszélendő dolgot, elkezdett járni az agyam. A prekárius szó latin precor igéből jött létre, jelentése kér, könyörög.
    A prekariatus, prekaritás biztonsághiányt, kiszolgáltatottságot jelent, egy olyan új, egyre növekvő eltömegesedést jelöl a középosztály fokozatos eltűnése mellett, mely statisztikailag kimutatottan világszerte már a lakosság több mint az egynegyedét teszi ki. Az állásvesztés, fokozatos elszegényedés egyre növekszik, nemcsak a neoliberális globalizáció de inkább a technológiai változások, munkafolyamatok változása miatt. Ezzel az exponenciálisan gyarapodó tömeggel pedig valamit kezdeni kell majd.
    Talán nem is jó szó a "prekárius" , mert ez a tömeg nem könyörögni, kérni,mint inkább lázadozni fog.
    A témához kapcsolódóan láttam egy videot egy amerikai lecsúszott középosztálybeliről, aki poénból kitalálta, hogy a kimerített, letiltott hitelkártyája mire jó. Megkente vele vajjal a kenyerét :D

    VálaszTörlés
  17. hmmmm.... a kérdésre még semmi válasz....azaz volt csak törölve lett ?
    Nem szorul védelemre , de : miért kellett törölni bojler hsz-it ?
    Szerintem a történtek megtörténtek, semmi értelme nincs így, vagyis értelmetlen
    cselekedet...vagy mégis ? :-))

    VálaszTörlés