KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2016. március 24., csütörtök

Van-e Magyarországon terrorveszély? Mire kell készülni Európában? Kérdések és válaszok


Egy kedves olvasó kérdezte az imént a VilagHelyzete FB-oldalán:
"Én a személyes véleményedre lennék kíváncsi egy esetleges magyarországi terrorcselekmény valószínűségére?"
Megpróbálok válaszolni, illetve elmondani, amit gondolok.

Személyesen én úgy gondolom, hogy jelenleg nem vagyunk elsődleges célpont. Kettős ok miatt: 

1. a legfőbb ellenségek és támadási célpontok a terroristák számára az ellenük Szíriában és Irakban háborút viselő erők és azok központjai. Tudom, hogy NATO tagországként nem mentesülünk mi sem a felelősség alól, de korábban is leírtam itt, szeptemberben, "várjuk meg 2015 november végét, addigra meg kell történnie az első nagy terrortámadásnak", ami miatt azok is látni fogják már az összefüggéseket, akik eddig ezt csak riogatásnak gondolták... Nos megtörtént.... 



Valamint leírtam azt, hogy hogy Párizs után a következő célpont Brüsszel lesz, majd továbbra is elsődleges célpontok Párizs, aztán pedig Berlin mindenképp és Bécs, esetleg Róma, de Hollandia és Svédország is szóba kerülhet-úgy gondolom. 
/A svédek ugyanis már-már aberrált módon liberálisak és az öngyilkos idiotizmust súroló módon toleránsak minden rájuk fenyegetést jelentő bevándorlóval, szélsőséges iszlám csoporttal szemben is...., így eleve ez ideális működést tesz lehetővé minden terroristának./

2. A másik és fontos szempont, ami miatt nem gondolom, hogy Magyarországon terveznének terrorcselekményt, az az, hogy szerencsére nem él nálunk (gyarmati múlt miatt pláne) nagyobb bevándorló, iszlám, muzulmán közösség. Nincs olyan táptalaja a szélsőséges fanatizmusnak, mint nyugaton... Nincsenek olyan mecsetek, imámok, akik országunk elleni támadásra buzdítanának..... 

A valódi iszlám terrorista sejtek is csak átutazóban használják az országot... Fegyverekért mennek Bosznia-Hercegovinába és Szerbiába, valamint Ukrajnába......


Hozzánk legközelebb eső terrorista központok főleg a délszláv államokban vannak, ahol fegyverekkel is bármikor el tudják látni a Közel-Keletről érkező bevándorlókat, dszihadista harcosokat.... Menedéket és élelmet, szállást kapnak addig (kaptak eddig is), amíg az utat megteszik Törökország és Nyugat-Európa között......

Szíriából és Irakból érkezve az első legnagyobb állomásuk és segítségük az Iszlám Állammal sajnos szorosan együttműködő és az ISIS-t segítő Törökország....Ez gondolom mindenki számára mára nyílt titok.... 

(pont mai hír, hogy az RT News dokumentumfilmes stábja az ISIS által elhagyott észak-szíriai területeken újabb hátrahagyott dokumentumokat találtak arra, hogy az Iszlám Állam olajának felvásárlásában és élelmiszer és fegyverek eljuttatásában Ankara és Törökország vállal vezető szerepet.... Ezt a kurdok által elfogott ISIS-harcosok is megerősítik, akik török pecséttel teli útlevelekkel rendelkeznek.) Na de ezt eddig is tudtuk....
Van-e veszély Magyarországon ?

A veszély inkább abban rejlik, hogy a valós menekültek között érkező illegális bevándorlók hatalmas álcát jelentenek az igazi iszlám állam harcosoknak....

Kb egy éve írtam arról konkrétan, hogy kőkemény iszlamista dzsihadista harcosok érkeznek folyamatosan Európába a bevándorlók között és az EU-Merkel nyitott határok politikáját kihasználva! Akkor még sajnos magyar kerítés sem volt a zöld határon...... 

Emiatt nem százak, nem ezrek, hanem sokkal többen szivárogtak be és vették fel a kapcsolatot a már itt élő másod és harmadgenerációs muszlim alvósejtekkel.....és azzal a konkrét céllal érkeznek, hogy Európa szívében mérjenek csapást a "hitetlenekre", aki az ő országaikat is romba döntötték és családjaikat kiirtották.... Legalábbis az ő tudatukban ez van..... 

Ők nem egyszerűen terroristák, hanem katonák, harcosok, akik elhozzák Irakot, Szíriát, Afganisztánt és Líbiát Európába.  


Ennek ellenére azt gondolom, hogy Magyarország még nem áll konkrét fenyegetés alatt az első körben...és jelenleg nem célpont.

Későbbiekben viszont nem tudja kivonni magát az események alól, ha Európában súlyosbodni fog a helyzet és aktivizálják magukat azok az alvó sejtek is, akik most még erőre , a muzulmán közösségek támogatására várnak...
Arról már írtam, hogy maga az Iszlám Állam is közzétette céljait: azon kívül, hogy 
"EURÓPA REMEGNI FOG" - "Hamar, nagyon hamar óceánnyi vér fog ömleni" 

Ebben minden benne lesz - és minden egybecseng azzal,. amit leírtam már hónapokkal ezelőtt:
"A kiszivárgott stratégia alapján a terroristák célja, hogy felszítsák a bevándorlók és a menekültek elleni gyűlöletet azért, hogy az elszenvedett gyűlölethullám majd radikalizálja a muszlim közösségeket. 

<<< Ahogyan ők írják, eltüntessék a „szürkezónát” a muszlimok között. Hiszen nem minden muszlim radikális terrorista. Ha bosszúból pogromok indulnak az iszlám vallásúak ellen, akkor azok félelmükben könnyebben mennek majd az Iszlám Állam halálos ölelésébe."

Ezzel párhuzamosan pedig a szélsőjobboldali mozgalmak felerősítése is a terv része, mert a két pólus összecsapása és utcai harcok, a káosz teremti meg azokat a feltételeket számukra, ami mentén az előre eltervezett (Problem-Reaction-Solution) folyamatokat végig lehet vinni..... : totális kontrollt, internet és kommunikáció ellenőrzését, szabadságjogok és szabad mozgás korlátozását be lehet vezetni....
Ezek is kisebb dolgoknak tűnnek a valódi nagyobb célok mellett: nemzetállamok felszámolása, globális világrend (New World Order) bevezetése és drasztikus népességcsökkentés.....


A történelem mindig ismétli önmagát, ezért számítok egy olyan karizmatikus vezető felbukkanására is, akit "fel fognak emelni" az iszlám fenyegetésének hatására Európában vagy Amerikában... A tömegek egyre inkább fogják követelni, hogy "az állam tegyen valamit"!

Sajnos viszont a jelenlegi "Európai Egyesült Államban" szándékosan ülnek olyan idióták és bábok, mint Juncker és Schulz: 
Egy példa csak a Junckerral készült legfrissebb interjúból: 

A brüsszeli merényletek miatt arra a felvetésre, hogy talán a vallási alkotóelem magyarázza a jelenséget, elmondta Juncker, hogy “éppen ezen töri a fejét”.
A mostani terroristák vallási fanatikusok, akik “idegen hangzású nevet viselnek”, és ezért “úgy tűnik, mintha Európa importálta volna a terrorizmust”, pedig “akik ezeket a tetteket elkövették, valójában itt születtek, gyakran még a szüleik is. Végigjárták iskolarendszerünket, és aktívan részt vettek társadalmi életünkben. Olyan, mintha máshonnan jöttek volna, holott idevalósiak” (Jean-Claude Juncker)

A terrorszervezetekre visszatérve pedig egy dolgot nem szabad elfelejteni - ami egyben szomorú tény is : 
Az egész ISIS-ISIL-Iszlám Állam, al-Kaida, a Boko Haram, az al Nusra Front és megannyi hasonló szervezet nem olyan terrorszervezetek, melyek messze valahol létrejöttek szépen maguktól akár a nyugat, akár a kereszténység megdöntésére ! Ezek szinte mind olyan szervezetek, amiket éppen NYUGATRÓL hoztak létre anno a rendszer és az államrend megdöntésére és pontosan azok tartják fönt, akik most álszent módon idézőjeles harcot hirdettek ellene...(VilagHelyzete)


Csak felidézésképpen ajánlom ezt a 2015. június 26-i cikkemet annak fényében, hogy azóta mi történt! 


"Nos ez a szám sokkal nagyobb lesz, mert megsokszorozták a rá fordítható pénzt és embermennyiséget...  Be is váltották..."
De ezt csak akkor érti meg az olvasó, ha kezd tisztában lenni az Iszlám állam gyökereivel és kapcsolatrendszerével, amiről már sokszor írtam ..... 



Tényleg szeretném felidézni tavaly nyáron leírt szavaimat, azok még ma is aktuálisak úgy gondolom:


"Európai szinten csak és kizárólag látszat-megoldások lesznek a közvéleménynek, de elmondtam már mi a terv és bármit teszünk, giga-dollármilliók vannak beleölve a projektbe és a menekültek nagy részét még csak most indítják útnak... 


Egy mondatomat ne hagyjátok figyelmen kívül: nem csak szimpla menekültek vannak közöttük. Életerős, jól megfizetett és fanatizált dzsihád harcosok is érkeznek....." 

"A terroristák egyszerű alattomos fanatizált gyilkosok - nem kérdés, talán foglalkozni sem érdemes velük - , de a mindenüket elvesztett Közel-Keletről és Afrikából érkezett bevándorlók már teljesen más kategóriát jelentenek.... Nem kevés veszélyt sajnos, mivel nem lehet velük mit kezdeni! 
Botorság lenne azt állítani, hogy mind terroristák, de sajnos mégis fenyegetést jelentenek az európai civilizációra és konkrétan Magyarországra is!
 <<< A képet még 2015. szeptemberben készítettem egy akkori FB-poszthoz...

Egyet ne felejtsünk el ! Ezek az emberek ÖSZTÖNBŐL cselekszenek ! Bennük még megvan az az ősi ösztön, ami a lusta jómódú európaiból és nyugati emberből kihalt ! 

Ha ki akar törni a kerítés mögül, akkor kitör..., Ha botot kell ragadni vagy sarlót vagy csak egy követ, akkor megragadja és izomból lesújt...., ha ennivaló kell neki vagy a családjának, akkor SZEREZ és HARCOL is érte ha kell....

Ez a tunyaság és kényelmes életmód lehet éppen az európaiak veszte... 
Mert mi moralizálunk közben és 'magunkból indulunk ki': 
attól, hogy mi nem ütünk le senkit a Tescós élelmiszeres szatyorjáért vagy a mobiltelefoinjáért, Nike-cipőjéért, egyáltalán nem biztos, hogy a vele szembe jövő afrikai vagy afgán sem teszi meg, aki esetleg napi szinten emberek gyilkolását és etnikai háborúk tömkelegét élte át.... 

És akkor még nem beszéltem a nemi ösztönről, mely a halálösztön mellett a legerősebb minden emberben.... Hogyan várható el, ha meglát egy gyönyörű szőke / barna / fekete magyar lányt, hogy illedelmesen viselkedjen vele, ha szeretne ismerkedni, akkor úriember módjára közeledjen...... Tudjuk a választ sajnos... Ez nem (elő) ítélet, egyszerű szocializáció és genetika kérdése.... Ez van...

Amíg mi erkölcsösködünk, az ÖSZTÖN és a TÚLÉLÉSI ÖSZTÖN mindennél erősebb...... Mi pedig közben egyik csatornáról kapcsolunk a másikra vagy azon gondolkodunk, hogy melyik filmre érdemes mozijegyet vennünk...
Sőt amíg liberálisok, globalisták és ún. 'migránssimogatók' tüntetéseken követelik a bevándorlók beengedését, a megerőszakolt német nők után még elnézést kérnek a közel-keleti bevándorlóktól, addig lehet remény sincs és maga az európai ember vált életképtelenné...

Nulla rasszizmus és semmi fajgyűlölet nics bennem, egyszerű ráció és a világban tapasztaltakból következtetés.... (SBG Buddha saját vélemény - VilagHelyzete)

 

Kapcsolódó cikkek: 
Európa bevándorlókkal leigázásának terve- Coudenhove-Kalergi terv

 Törökország és a NATO az Iszlám Állam olajának legnagyobb felvásárlója-áll a norvég jelentésben !

 Szaúd-Arábia maga az ISIS - Tárja fel végre a The NY Times, amit eddig is tudtunk !

 Igazság a Médiában - Az ISIS eredetéről és valós összefüggéseiről beszél egy elismert újságíró

 Az ISIS fedősztori titkos története - Kik kreálták és használják a rettegett Iszlám Államot

✔ Elemzés: Egy újabb kérdőjel a Közel-Keleten-avagy mesterséges 'dzsihád' a végső terv részeként

✔ Bevándorlási kérdés igazságai - Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve

33 megjegyzés:

  1. "Ők nem egyszerűen terroristák, hanem katonák, harcosok..."

    Albert Speer visszaemlékezései szerint Hitlerre nagy hatást gyakorolt az iszlám, dicsérte, szinte áradozott róla, az eszményi kard vallását látta benne. Többször állította, hogy
    "a germán temperamentummal sokkal kompatibilisabb az iszlám, mint az ernyeteg, hervadt kereszténység" .
    Lehet, a végén még megvalósul Hitler nagy álma

    VálaszTörlés
  2. Hú, huli, ezzel jócskán belecsaptál a lecsóba. A téma - különböző okok miatt - nem járható kellő alapossággal körbe, de érdemes egy másik gaznáci gondolatait is elolvasni az egyén, a közösség, a vallás kapcsán. A gazember neve Othmar Spann. Ez az alak nem átallotta leírni a következő mondatot:

    "Az individualisztikus szabadságfogalom veszélye az egyén szellemi elszegényedése – akár elszigetelődés, akár túltengés okán."

    Szégyellje magát az ilyen ordaseszméket valló antiliberális figura. A teljes írás itt: http://arsnaturae.hu/folyoirat_3-4/spann_tarsadalmi_igazsagossag

    Az iszlám jelenkori helyzetéről egy nagyon helyénvaló írás pedig itt:
    https://atyafipeca.wordpress.com/2015/06/21/baranyi-tibor-imre-az-iszlam-ellensegei/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Viator!
      Nagyon jó a Baranyi Tibor féle elemzés, köszi a linket.
      Belőle konklúzióként leszűrve: Nem véletlen kapták a muszlimok a a napi ötszöri leborulás parancsát, ami elvileg megakadályozná számukra az "ötödik és kasztalatti” állapotba kerülést, na meg a képábrázolás mellőzését a bálványra hajlamaik miatt. Országaikat elhagyva viszont képtelenek megmaradni a tradícióban, ha csak az erősen szexualizált és képileg aberrált nyugatot nézzük, ami nekik amúgy is a gyenge pontjuk. Nem mintha a most már szétvert, vagy farkasok által irányított társadalmaikban jobban képesek lennének.
      A modern nyugati tömegember, aki már szinte el van temetve a külső látszatba és az individuális egójába, ütközőpont - mint vaj a késnek - a muszlim számára, ami ösztönszerűen hozza magával a "ksatrija-karma jellegű dzsihad eszmét" , nyitott kapukat döngetve, ami már egy jól megtervezett és "háttér" irányított csapdát sejtet.

      Törlés
    2. Pontosan. A fentiek belátását akadályozza a polkorrektizmus mélységes ember- és szellemellenessége. Ezt lett a sokat emlegetett és etalonnak tartott svéd "jóléti rendszer" veszte, de ez lesz a németeké is hamarosan.

      Törlés
    3. Egyébként már Carl Jung analitikus is egy új, harcias Mohamedhez hasonlította Hitlert, aki, mint tudjuk, a háttérhatalom műve volt.
      Hitler olyat is mondott, hogy a muszlimok paradicsoma sokkal lelkesítőbb, míg a keresztényeké íztelen. Na persze, nem kecsegtet 72 szűzzel :)

      Valójában a Koránban sehol nem igérnek szüzeket, sőt elég egyértelműen kimondja, hogy "új teremtmény leszel a paradicsomban" és "számodra nem ismert formában teremtődsz újjá" .

      Törlés
    4. Úgy elképzelem magamnak azt az embert aki azért él itt a földön erényes, "Istennek tetsző" életet, hogy az örökkévalóságban dorbézoljon és szét...ja az agyát. :-) Ez ám a vallásosság. Ezért "érdemes" felrobbantani magát a metrón vagy a reptéren. Ez egyértelműen a lemuriai szubsztrátum műve. Egy kibocsájtott tudati méreg, borzalmas következményekkel.

      "új teremtmény leszel a paradicsomban" és "számodra nem ismert formában teremtődsz újjá" . - ez viszont teljesen korrekt, a legtöbb ami a vallás nyelvén elmondható.

      Törlés
    5. Mondjuk érteni értek alapfokon. Már régen volt az a nyelvvizsga.

      Törlés
    6. Keress rá Savitri Devi nevére. Ez a francia nő egyenes Visnu avatárnak tartotta Hitlert. Azt mondják, hogy az igazságban és a hülyeségben van egy közös: mindkettő megdönthetetlen :-)

      Törlés
    7. Fent vannak magyarul is.
      "Bármit is ért el Führerünk Németországban..., már ez is az új világ, a valódi elit létrejöttének ígéretes kezdete volt..."

      Törlés
    8. http://www.dzsihadfigyelo.com/wp-content/uploads/2010/03/8-fejezet.pdf

      Törlés
    9. Nem akarok kötözködni, de a Korán hivatalos fordítása nem így szól.
      Tehát a 9:111 eredetiben:

      "Lám! Allah megváltoztatta a hívők lelkét és vagyonát,
      miáltal övek a Menyország. Ők Allah útján harcolnak,
      hát levágnak és levágatnak. (Ez) az ígéret Őrajta
      valóban a Torában, az Újszövetségi Szentírásban, s a
      Koránban. S ki hűebb az Ő egyezségéhez, mint Allah?
      Hát leljétek de örömötöket eladástokban, mit általa
      eladtok, s ez a hatalmas győzelem."

      a dzsihadfigyelő szerint pedig:

      „Allah megvásárolta a hívőktől az ő személyüket és javaikat, mi-
      vel övék lesz [majdan] a Paradicsom. Harcolniok kell hát Allah
      útján, és ölnek és megöletnek. Ígérte [ez], amely őt terheli [s
      amely] igazság gyanánt [hirdetett ki]...”

      Hát nem egészen ugyanaz...

      Törlés
  3. Terror NEMZETÁLLAMI szintű!
    Vagy "csinálják" vagy eltűrik!
    Ami itt folyik, az maga a HATALOM kiterjesztése!
    Az a CÉL, hogy benézhessenek a bugyinkba IS!

    VálaszTörlés
  4. Miféle vicc volt, hogy a "CSÁRLI HEBDO" után az egész európai uniós csapat felsorakozva menetelt???
    ELKÉPESZTŐ!
    NINCS TERROR VESZÉLY, hacsak...

    VálaszTörlés
  5. Ezek az információk persze amit a SOK, SOK TERROR után, ALKOTMÁNY-módosítás után is akár... TB adatok, BIZTOSÍTÁSI, BANKSZÁMLA FULL-adatok! terén!.. TELJESEN KONTROLLÁLNI FOG AZ ÁLLAM!!!

    VálaszTörlés
  6. Igen, nagyon nagy veszély van Magyarországon.
    A magyarokra sosem látott veszély leselkedik.
    A magyarok.
    Az egykönyvű magyarok.

    VálaszTörlés
  7. Talán valakit érdekel.
    Belinkelem újra.
    Vigyázat! Összetett mondatok a láthatáron! :-)
    https://atyafipeca.wordpress.com/2015/06/21/baranyi-tibor-imre-az-iszlam-ellensegei/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hittem idaig hogy borban az igazsag de ezek szerint az osszetett mondatokban van.:-)

      Törlés
    2. Azt hittem idaig hogy borban az igazsag de ezek szerint az osszetett mondatokban van.:-)

      Törlés
  8. Azt gondolom, sokan itt is csak "élvezkednek" az álszent erkölcsi kérdéseikben... szabadságjogokról értekeztek... nos, a ti egyéni szabadságjogaitok mit fognak érni, egy vesztes háború alatt és után? Az ostoba kis rinyálásotok csak azt bizonyítja, hogy elfeledkeztetek már az életetekről... azt gondoljátok, az olyan természetes.. telefon, internet.. ez lenne a legfontosabb? Elvágott nyakkal, szétrobbantva is? Háború van..!! Minek ezen moralizálni... a háborút meg kell nyerni... mindegy miféle eszközökkel... a genfi konvenció nem fog megmenteni... ahogyan az ima sem... iszlám gyűlölet.. micsoda baromság.. mindent gyűlölni kell, ami az életedre tör! Legyen az az iszlám, vagy bármi más... zsidók, az USA... mert ezek az események sem mentesek tőlük! Tudod mit tehetsz? A lehető legtöbbet megölni, hogy te és a tieid élhessenek... ha te nem ölsz, ölnek téged... nem tetszik a valóság? Légy öngyilkos... az liberális, ahogy a svédek szerint dughatod a halottaidat, az unokatestvéreket... ezt akarjátok védeni? Ezt?! Mi A SZARNAK EZT VÉDENI?!

    VálaszTörlés
  9. Laci!
    Egy mondatod az, ami számomra igen csak figyelemre méltó, noha az egész cikk tanulságos. A mondat lényege szabadon:
    Európa vagy amerika karizmatikus vezető után kiált. Ki Ő? A világcsászár, a pontifex maximusz, az, aki egy vallást, egy rendszert, egy pénzt, egy eszmét akar. Aki majd megváltónak mondja magát.
    Hmm.
    Valami ilyesmiről beszél Dániel könyve is. Aki olvassa, értse meg...

    VálaszTörlés
  10. Régóta kerestem, hogy hogyan lehetne leírni azt a nyelvezetet, amivel az EU bürokraták saját létmérgező tevékenységüket igyekeznek kommunikálni (köztük a jelenlegi töketlenkedést is). Nos, a pestisrácok.hu egyik bloggere telibe találta a céltáblát. Martin Schultz kapcsán írja:

    "Az igazsághoz tartozik, hogy a jeles férfiú tett is valamit a karrierje érdekében. Megtanult egy nyelvet. Ez a nyelv pedig az európai balliberalizmus pidgin english-e. Furcsa nyelv ez, melyet tulajdonképpen a média hozott létre, alapvetően a 60-as, 70-es évek euró-marxizmusának tolvajnyelvéből. Eredete valahol a frankfurti iskola baloldali, kabbalista marxizmusának ködébe vész.

    Abban különbözik az összes többi nyelvtől, hogy míg azok leírják, ez konstruálja a világot.

    Fogalmai sajátosak és magyarázni tartalmat adni nekik csak más, szintén ebből a nyelvből származó fogalmak segítségével lehet. Óriási előnye – hősünk bőven él is ezzel – hogy bármikor lehet hosszú orációkat rögtönözni, melyeknek semmiféle tartalma és értelme nincs, viszont a sajtó élvezettel idézi őket. Ő ezt jól tudja trapézon és lovon is – hogy ismét Rejtőhöz forduljunk."

    http://aristo.pestisracok.hu/arcmasok-i-a-kis-proletar/

    Gratulálok Aristonak.

    VálaszTörlés
  11. Terrorveszély van!
    Csak nem pokolgépes merénylők szintjén, hanem ÁLLAMILAG!
    MEGFÉLEMLÍTENEK, BEFOLYÁSOLNAK, AKARATUKAT ÉRVÉNYESÍTIK..sajnos megszűnt az ellenzék!
    Ki a ... lenne képes a TELJHATALMAT megfékezni?
    túlzás volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hol van ott teljhatalom, ahol még egy Hóman Bálint szobrot sem engednek nekik felállítani valakik, miközben a Közgáz campusában a mai napig áll Lukács György szobra?

      Egyébként komolyan elhiszi azt valaki, hogy a magyar "hadsereg" NATO (USA) engedély nélkül egy lépést is tehetne valamilyen önálló irányba?

      Törlés
  12. Ki a és mia két figura, akit emlegetsz?

    VálaszTörlés
  13. A magyarországi hadsereg egy paraszt "gyalog" a sakktáblán, SZOVJET óta..

    VálaszTörlés
  14. FBI feltörte az APPLE titkosítását..NOONEEE!!?
    volt előttük bármi is titok?

    VálaszTörlés
  15. Na csak eddig tart(hat)ott a nyugis helyzet Magyarországon ....
    http://888.hu/article-az-iszlam-allam-megfenyegette-magyarorszagot

    VálaszTörlés
  16. Azért szükséges korlátozni a polgári GSM kommunikációt egy esetleges terrorveszély-helyzet kihirdetését követően (AMIT A KORMÁNY AKAR), hogy az életmentő, rendvédelmi szerveket ne akadályozza!
    Hol élünk?
    L,ebénul a rendszer ha nincs TÉRERŐ?!
    Észak-Korea simán lerohan délre mert nem digitális...

    VálaszTörlés
  17. Egy SZUPER TITKOS bázis kiépítése a munkások halálát okozza?

    VálaszTörlés

  18. NEEM! A bázis, csak utána lesz titkos...
    Ja, nem világos az egész?!
    Barom...

    VálaszTörlés
  19. "Magyarország" annyira Európai ország, hogy még a szír menekült is megszánja a hazánkbelieket. Lehet ott háborús helyzet jelenleg, de sok szempontból a jelenlegi helyzetet kivéte fejlettebb és az álldemokráciától távolabbi állam volt mint amit itt tapasztalhatunk.
    Az hogy van egy nem nyiltan globalista uniósszolga - csak a látszat kedvéért kormányunk mely a szavazótábora növekedéséért álnemzeti okokból felépít egy kerítést amit bárki gond nélkül egy kínai bicskával felvág nem jelent védelmet sehonnani idegennel szemben.
    De nyugodtak lehetünk, nem kell hogy féljünk, inkább attól féljünk hogy szépen de fokozatosan a fiatalság és vele együtt a még idomított munkaképes réteg eltünik és Európai közepén egy mongol, vagy kínai tömegeket importáló szolganemzetté válunk, ha már nem vagyunk azok.

    VálaszTörlés