KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2014. augusztus 31., vasárnap

Francia harcosok(!) mondják el az igazságot, mi folyik Kelet-Ukrajnában


Azért jöttünk, hogy tájékoztassuk a franciákat ennek a háborúnak a valóságáról, mert a francia média Ukrajnában jelenlevő agresszorként mutatja be Oroszországot.
Azért is jöttünk, hogy támogassuk a helyi lakosságot.
Azt látjuk, hogy a kijevi haderők támadják a helyi lakosságot.
Naponta bombázzák a polgári infrastruktúrákat, és azt a látszatot keltik, hogy az oroszbarátok bombáznak. 


Ugyanakkor az oroszbarátok egyáltalán nem rejtőznek a lakosság között.
Egyáltalán nem volt gondunk, amikor átkeltünk az ellenséges vonalakon.
Ezzel szemben azt tapasztaltuk, hogy az ukrán hadsereg csüggedt, és nem akar hadba menni az oroszul beszélő lakossággal szemben. Ők csak azoknak az oligarcháknak az áldozatai, akik Donbassz gazdagságát akarják megkaparintani.

A győzelem csak idő kérdése. Ami Donyecket illeti, célunk az, hogy kitartsunk télig.
Úgy gondoljuk, hogy az ukrán hadsereg utána már nem tud kitartani.


Ezt pedig a végére illesztettem be mert elég szemléletesen kifejezi, mennyire gőzerővel működik a Nyugat lakosságának félretájékoztatása és a NATO háborús propaganda-gépezete:

Körülbelül ennyi a valóságtartalma az orosz invázónak !!! Globalista propaganda-hadjárat CIA megrendelésre ! 

A BBC-tudósítását kéretik figyelni !!!

"Orosz invázió" a tankokon ukrán zászlókkal ! No Comment ! ....

20 megjegyzés:

  1. végre meg kell érteni a "jelenlétünket" a Földön

    VálaszTörlés
  2. Rengeteg orosz és ukrán volt Légion étrangère-es van ám. Van köztük olyan, akik 2-4 szerződést is letöltött ott, kiválóan beszél franciául és még a francia állampolgárságot is megkapta. Most akkor ezek francia harcosoknak számítanak?
    "Azért jöttünk, hogy...." na persze, már nem csak a pénz az, ami számít egy zsoldosnak, hanem az, hogy a franciák is megtudják meg az igazságot. Baromság. Megy az oda-vissza dezinfos háború gyerekek, ha még nem tudnátok. Nem csak az ukránok tudnak hazudni meg manipulálni. Vicces poszt, hülye gyerekeknek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az tuti hogy Moszkvában sem kell a szomszédba menni egy kis ravaszságért. De ettől még nem mentesülnek a felelősség alól a kormányerők a sok gyilkolásért és rombolásért.

      Ismét csak óvatosan alkalmaznám az 'egyik kutya másik eb' szólást is. Nem az oroszok mentek Mexikóba/Kanadába pénzügyi (IMF), katonai (NATO), politikai (narancsos forradalom, most meg ez a puccskormány) arzenállal. Nem ők hazudtak nyilvánvalóan a gép lelövéséről, stb...

      A zsoldosok becsületét 1 percig sem védeném, de az ő motivációik itt most szerintem sokad rangú kérdésnek számítanak. Az, hogy velük mondatják el, csak a beszámoló hitelességét hivatott növelni. De valóban a te logikádat követve ezzel inkább lábon lövik magukat. (Aki hajlandó ölni pénzért, az mondani is bármit hajlandó pénzért.) Minden esetre a zavaros körülmények ellenére közel állhat az igazsághoz amit mondanak.

      Rögtön azt is említsük meg, hogy valószínűleg kiterjedtebb az orosz támogatás a felkelők oldalán mint amit az RT tudósít. :) De kérdem én, mi nem várnánk el a magyar vezetéstől ha mondjuk a románok ölnék ilyen nyíltan Erdélyben a magyart, hogy segítse őket? Ha nem vállalhatja fel saját zászló alatt nemzetközi nyomásra, akkor fű alatt... Az ukrán kormányerők ugyanis deklaráltan faji/nemzetiségi alapon kezelik a konfliktust. Orosz nemzetiségűeket ölnek elsősorban. Mi sem hiszem, hogy békével meghajolnánk a nemzetközi jog (értsd: cionista hatalmi érdek) szentsége előtt ha 1500-2000 magyar halt volna meg valamelyik szomszédos országban.

      Törlés
    2. http://www.bbc.com/news/world-europe-29007631
      Na ja. Úgy tűnik nem lesz hamar vége ennek a konfliktusnak sem. Quedra féle lingvisztikával kifejtve, csak nehogy hidegünk legyen a télen, aztán meg drasztikus áremelkedés is bekövetkezzen.
      egyébként nem értem miért pártolód az oroszokat, mitől jobban azok? A tények az igazolják, hogy ott nagyobb elnyomásban élnek az emberek mint pl. az USA-ban. Amerikában bármit mondhatsz, írhatsz az elnökről, vagy akármilyen rendszerellenes filmet is készíthetsz, nem esik bántódásod. Tedd meg ugyanezt Oroszországban és véged....örökre.

      Törlés
    3. Semmit sem értesz!
      Ezzel az egész históriával egy 20 évig tartó kelet-nyugat kiengesztődést téptek szét. Hát senki nem érzékeli, hogy Európa nem lehet meg Oroszország nélkül, és fordítva ? A megosztással visszanyomják, visszahűtik a keletet, a kérdés, lehet e félig kiengedni a palackból a szellemet ? Lehet e egy napra befogadni egy kutyát, és másnap kihajítani ? Európa szőnyeg alá söpörte múltját, lásd. Trianon, Benes dekrétumok, kollektív bűnösség elvének dekrétumai), és most képmutató módon követelőzik az oroszokkal szemben.
      Például elhallgatott tény, de 1991-ben a túlnyomóan orosz ajkú Krím deklarálta szuverenitását, amit a szintén csak akkor függetlenedett ukránok nem fogadtak el, érvénytelenítettek, és csak 1995-ben ismerték a Krímet autonóm köztársaságként. Az ukrán nép úgy akar az Eu-ba jutni, hogy le akarja rázni magáról teljesen az oroszokat, ez kb. olyan mint aki a karját és lábát vágja le egy jobb élet reményében. Talán azt remélik, beköszönt a kánaán, és megszűnik a minden problémát okozó oligarcha-rendszer ? Az ukrán népnek most már nincs választása. Karok és lábak nélkül, toprongyosan kopogtat az önző, és szintén nem egységes EU ajtaján, és ezzel egymásra talált a zsák meg a foltja.

      Törlés
    4. Az orosz belső viszonyokkal kapcsolatban teljesen igazad van Redneck. Csak ez most megint egy mellékszál... megérne egy külön beszélgetést. Nyilván ebből fakadóan óvatosan kell kezelni a tőlük jövő információt is. De ezeket mind figyelembe véve is elsősorban a NATO blokk a betolakodó agresszor.

      Illetve sose feledkezzünk meg az - általam hőn szeretett - B verzióról. Miszerint - itt is végül egy kézben futnak össze a szálak. Az ugyan mindenképp túlzás, hogy a ruszkik egy az egyben puszipajtások lennének a nyugattal. Túl sok kárt és fejtörést okozott nekik Putyin papa ahhoz, hogy csak színi előadásnak tekintsük a dolgot. (Szíria, Irán, szerződések Kínával, stb.) De biztos, hogy neki is tudnak olyan ajánlatot tenni cionék; ami legalább bizonyos kérdésekben együttműködésre bírja. Ez az ukrán helyzet szerintem pont ilyen. Ezer és egyféleképpen végződhet a jelenlegi káosz. Ha mondjuk az lesz a vége, hogy fel tudják verni a gáz árát amit Európának adnak - akkor valószínűleg nem nagyon fog nekik fájni ha pár ezer ember odavész a nagy konfliktusban. Többet ér az, hogy a helyzet legitimként eladható indokot produkál az áremelésre. De ez csak egy verzió a sok közül...

      Sztem hamarosan kiderül. Ha nincs semmiféle háttéralku és valóban esküdt ellenségnek számít az orosz, akkor valószínűleg háború lesz. Nem is kicsi. Az eddig említetteken túl, azon okból is amit Huli említett. Már a Molotov-Ribbentrop paktum idején is berzenkedtek az orosz-európa együttműködéstől. Meg amúgy is sok van Putyin számláján.

      All in all:

      1. Azért tökölődnek ennyit, mert igazából bratyiznak a háttérben és nem akarnak nagy balhét, csak jó üzletet.

      2. Azért tökölődnek ennyit, mert ugyan eldöntött tény, hogy kiradírozzák a jelenlegi orosz vezetést a történelemből, de még nem áll készen minden az akcióhoz.

      3. Azért tökölődnek ennyit, mert már túl nagy bajban vannak a hatékony fellépéshez. A gazdaság már tényleg az utolsókat rúgja, a közvélemény fanatizálása még nem érte el azt a szintet, hogy biztonságos hátszéllel indulhassanak hadba...

      Remélem a harmadik jön be, vagy valami még kedvezőbb. :)

      Törlés
  3. Ott az írás a falon - Imran Hosein sejk az ukrán-orosz helyzetről

    https://www.youtube.com/watch?v=xdXQHEXOwCE&index=3&list=UUWzl1hXyVkV9FdSenbtwjOQ

    VálaszTörlés
  4. Igen, ez a beszéd nagyon ott van...

    VálaszTörlés
  5. Ti csak pénzért tudjátok elképzelni, hogy valaki harcoljon egy ügyért?

    Angolul tudóknak:
    International Brigades Fight in Eastern Ukraine
    http://www.stankovuniversallaw.com/2014/08/international-brigades-fight-in-eastern-ukraine/

    And the Avalanche of Revelations Goes On
    http://www.stankovuniversallaw.com/2014/08/and-the-avalanche-of-revelations-goes-on/

    Fabricated “Russian Invasion”: Big Lies Risk Confrontation with Russia
    http://www.stankovuniversallaw.com/2014/08/fabricated-russian-invasion-big-lies-risk-confrontation-with-russia/

    World of Lies
    http://www.stankovuniversallaw.com/2014/08/world-of-lies/

    Latest News on the Ukraine Conflict
    http://www.stankovuniversallaw.com/2014/08/latest-news-on-the-ukraine-conflict/

    The Escalation of the Ukraine Conflict Heralds the Final Countdown
    http://www.stankovuniversallaw.com/2014/08/the-escalation-of-the-ukraine-conflict-heralds-the-final-countdown/

    VálaszTörlés
  6. http://www.tudatvaltas2012.blogspot.co.at/2014/09/a-galaktikus-foderacio-es-spiritualis.html

    VálaszTörlés
  7. Az események kimenetelét nehéz megjósolni, de könnyen belátható, hogy nem a nyugat keveri a kártyát, hanem Putyin. Tehát az ő motivációit, szellemi inspirációit kell tetten érni. A nyugati elme képtelen azt felfogni, hogy valaki nemcsak a pénzért, anyagi befolyásokért, nyersanyagokért képes felforgatni a világot, hanem bizony eszmékért is.

    Az orosz elnök hatalmi törekvéseivel kapcsolatban három nevet mindenképpen érdemes megjegyezni: Nyikolaj Bergyajev, Vlagyimir Szolovjev és Ivan Iljin. Hamarosan kiderül miért.

    Maria Snegovaya a Columbia egyetem tanít, a politológiai tudományok kandidátusa. Az ő tollából döbbenetes cikk jelent meg a The Washington Post hasábjain, még ez év márciusában. A fordítás hamarosan elkészül, a döbbenet garantált...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A nyugati elme képtelen azt felfogni, hogy valaki nemcsak a pénzért, anyagi befolyásokért, nyersanyagokért képes felforgatni a világot, hanem bizony eszmékért is."

      A nyugat már csak az általad leirt dolgokban képes spekulálni, elvesztette eszméit , és csak a globális tőke irányította jóléti állam kilúgozott élvezeti matériája maradt neki. De hogy hogy nem, Marx tanai újra divatba jöttek nyugaton (http://www.theguardian.com/world/2012/jul/04/the-return-of-marxism) Na nem azért, mert Marxnak igaza lett volna, hiszen a viszonylagos jólélet teremtő rugalmas kapitalizmus egyáltalán nem vezetett nyomorhoz, csakhogy az erőforrások végesek, és azok kiapadása után és eszméit vesztő nyugati társadalomnak már csak a könnyen elérhető marxi szociális demagógia marad.
      Putyin eszmei motivációit teljes mértékben hatalmi érdekek diktálják, ez nem kétséges. De a nyugat tart tükröt bagoly módjára a még csak veréb Putyinnnak ? Egy befogadó és nyitott Európa még tudná kontrollálni a putyini szellemet , hiszen gazdaságilag is erősebb, és a partneri viszony az anyagi jólét fennmaradását is segíti, és ezáltal a negatív eszmék is visszaszorulnának. Putyin keletre lökése viszont a szeparáció által csökkenti a jólétet minden oldalon, az viszont előtérbe hozza a pusztító, diabolosi eszmeiségeket.
      Ezen szálak alapján pedig visszakövethető, és érthető, mi az ukrán események célja, kik is mozgatják rejtetten azokat és hogy mi a céljuk vele.

      Törlés
    2. Egyetértek. Marxizmus. Ha a bolsevik világfelforgatás nem tűzi zászlajára a marxizmust, valószínűleg ma csak néhány történész tudná, miről is van szó. Egy viszonylag jelentéktelen tan volt hajdanán, amit a történelem változások emeltek piedesztálra. Lukács György - annak idején Moszkvában - tett egy kísérletet a marxizmus felfelé irányuló megreformálása, de vendéglátói megnyugtatták: ez az ideológia éppen arra alkalmas, amelyre létrehozták: bunkósbot a "bitang úri renddel" szemben.

      Az, hogy a marxizmus egyáltalán népszerű lehetett és lehet nyugaton, az az ő súlyos gyökértelenségét és princípiumhiányát mutatja. Nagyon kevesen vették észre a demokratizmust és a bolsevizmust ugyanazok kínálják számukra. Ennek ellenére a hetvenes években már Pesten közismert volt az alábbi találós kérdés (televízióban is elhangzott, talán leírható ide is):

      - Mi a hasonlóság a kapitalizmus és a kommunizmus között?
      - ?
      - Mindkettőt a zs...k találták ki, csak az egyiket maguknak, a másikat meg nekünk.

      A nyugati világ egy harapófogóban vergődik immár évszázadok óta. Ennek felismerése révén jöttek létre a különféle "harmadik utak", "magyar utak", úgy tűnik azonban, hogy nem nagy sikerrel. Persze a két alapeszme a felszínen akár az atomháborúig is elvitte a szembenállást, de minden taktikai különbség ellenére a felszín alatt ugyanazt az ördögi programot hajtották végre: lebontani az évezredes társadalmi és szakrális keretek, úgy, hogy annak helyreállítására és a visszatalálásra még esély se nyílhasson. A bolsevizmus ennek érdekében leverte a reakciósok veséjét, a kapitalizmus pedig egy túlforszírozott anyagi jóléttel tette tunyává, szellemileg védtelenné és amnéziássá polgárait.

      A jelek szerint Putyin is egyfajta harmadik úton igyekszik haladni, egy furcsa, megtisztított, vallásos posztbolsevizmust felépítve, amit áthat a pánszlávizmus, az orosz történelmi heroizmus kultikus tisztelete és persze a radikális antiliberalizmus (nem illiberalizmus!)

      Az EU tehetetlen a jelenlegi helyzetben, egyrészt azért, mert tulajdonképpen két tűz közé szorult, másrészt, mert az EU politikai elitje oly' mértékben elszakadt polgáraitól, hogy képtelen egységes, elfogadható válaszokat megfogalmazni. Putyin képes volt felmutatni és elfogadtatni egy orosz birodalmi étoszt, az EU-nak pedig nem hogy Európa-eszméje nincs, de még jó körvonalazható szellemisége sem.

      Putyin nem fog megállni a Dnyepernél. Neki Európa kell. Egy hatalmas Eurázsiai Föderációban gondolkodik. Persze pánszláv dominanciával. (a tévedés jogát fenntartom)

      Törlés
    3. Putyin mindkettőt lekéste (pánszláv egység, gazdasági társulás az EU-val) tett ellene az USA.
      Már nem is akarja. Elég neki a BRICS. És itt már egy versenyfutás folyik az idővel, mert megszaporodtak a bizonytalansági tényezők , mind pénzügyileg (bóvlikötvények), mint természetszerűleg (globális felmelegedés, természeti viszonyok instabillá válása).
      Tudják, hogy előbb-utóbb meg kell egyezni, ezért akarják kialakítani maguknak a legelőnyösebb alkupozíciót, és szerintem a Közel-kelet lesz ennek a játszmának a legnagyobb vesztese.

      Törlés
    4. A Közel-kelet a legnagyobb ütközőpont, itt találhatók a legszélsőségesebb koncepciók, főleg a vallási szempontból, és ezt ki is használják a titkosszolgálatok. Mintha itt csapódna ki a világ minden mocska. És tényleg megdöbbentő látni azokat a képeket, melyeken a 21 században keresztre feszítenek vagy lefejeznek szíriai embereket.
      Szíriai (Ninivei) Szent Izsák (VII. század) egyik homiliájában írta: "Ha Isten nem lát más kiutat, megengedi a bűnt.Megengedi a bűnt, hogy elvezesse az embert mélységes gyengeségéhez.Ez a legvégső lehetséges út. Olykor azonban Isten ebben az útban keres menedéket, mert csak ott tudja erejét kinyilvánítani."

      Törlés
  8. Káoszból rend a közel-keleten – Közel-Keleti Unió?

    http://idokjelei.hu/2014/09/kaoszbol-rend-a-kozel-keleten-kozel-keleti-unio/comment-page-1/#comment-44375

    VálaszTörlés
  9. Kínát megkérték, hogy hagyja abba az amerikai székhelyű nácionista bűnszövetkezet finanszírozását

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/09/kinat-megkertek-hogy-hagyja-abba-az.html#.VAXwusV_vko

    VálaszTörlés
  10. Végül is ki bombázta Kassát ?!
    Milyen zászló van egy tankon az nem mindegy ?
    Nem az számít, hanem ki ül benne és őt ki írányitja !

    VálaszTörlés
  11. Thanks for sharing, nice post!
    - Võng tự động hay máy đưa võng em bé đang chiếm được cảm tình của đông đảo người tiêu dùng bởi tính tiện dụng và lợi ích nhân văn của máy đưa võng tự động, những lợi ích mà máy đưa võng mang lại là vô củng thiết thực. Với may dua vong tu dong, bạn sẽ không còn phải lo lắng quá nhiều về giấc ngủ của bé, với máy đưa võng tự động bạn sẽ có nhiều thời gian để làm được nhiều việc khác.
    - Hiện nay trên thị trường có nhiều thiet bi dua vong tu dong với giá cả và chất lượng khác nhau, việc lựa chọn vong em be tu dong chất lượng là quan tâm hàng đầu của các bậc phụ huynh và An Thái Sơn tự hào là địa chỉ bán máy đưa võng ts uy tín nhất cho bé.
    Chia sẻ các bạn kinh nghiệm mẹo giúp trẻ hết biếng ăn hay hay cách nào giúp bé ăn ngon miệng hơn, chia sẻ các bạn bệnh viêm khớp ở trẻ em: Phát hiện sớm tránh tàn phế, bạn cần ăn gì để nhanh liền sẹo cho những vết thương, thực phẩm giải độc gan hay ăn gì để giải độc cho gan, chia sẻ những cách chống nắng cho bé hiệu quả nhất, nguyên nhân và cách chữa trị bệnh rụng tóc ở trẻ em, các mẹ thắc mắc có nên uống collagen khi đang cho con bú hay không, đông trùng hạ thảo và những cách chế biến đông trùng hạ thảo nguyên con, mách các mẹ bí quyết giúp bé ngủ ngon giấc hay nguyên nhân và cách trị chứng mất ngủ ở trẻ em hay chia sẽ những thực phẩm không nên ăn khi thiếu máu não các bạn nên chú ý hay thực phẩm cho người bị rối loạn tiền đìnhngười bị rối loạn tiền đình không nên ăn gì
    Những thực phẩm tốt cho tại http://thucphamtotcho.blogspot.com/
    Những thực phẩm tốt cho da tại http://thucphamtotchoda.blogspot.com/
    Chăm sóc da mặt ở http://chamsocdamato.blogspot.com/
    Cách chăm sóc da mặt bằng http://cachchamsocdamatbang.blogspot.com/

    VálaszTörlés