KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2014. július 24., csütörtök

Földrengéssel felérő új pénzügyi rendszert hoznak létre a dollár rovására a BRICS-országok !


A nyugati média által szokásos módon elhallgatott,  Brazíliában Fortaleza-ban megtartott BRICS-konferencia földrengésszerű váltást hozott (vagy majd fog hozni) a világ pénzügyi rendszerébe. Aláírtak egy 100 milliárd dolláros keretegyezményt az IMF ellensúlyozására. Egy új pénznemben lesz a kölcsön folyósítása, nem dollárban, és létre hoznak egy saját hitelminősítőt is. 
Jelentősége ennek körülbelül olyan nagy, mint a múlt században Bretton Woods volt, mely akkor a dollár hegemóniáját teremtette meg. Most annak a rendszernek lesz vége ! 

Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_07_16/A-BRICS-csucs-az-uj-vilag-kezdopontja-lehetne-7695/

Amíg mindenki a focival volt elfoglalva és a hírek is csak a maláj gép lelövéséről szólnak, netán megemlítik, hogy Putyin gépe lehetett a célpont, mely elnöki különgép éppen hazafelé tartott Brazíliából. De honnan is ? Amiről nem beszélnek..... Pont erről a BRICS-csúcstalálkozóról..

Számos szakértő szerint a BRICS brazíliai csúcstalálkozója a jelenkori geopolitika szerkezetében végbemenő változások illusztrációja lett. A trend minden szférában megfigyelhető. Mi több, rohamosan veszti aktualitását a „pax americana” képlete, amelyet Washington az utóbbi néhány évtized során igyekezett ráerőltetni a világra.
BRICS : Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika 



70 évvel ezelőtt Bretton Woods-ban (New Hampshire) egy konferencia létrehozta azt a pénzügyi rendszert, mely a mai napig fenn állt és melyben Washington létrehozta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) és a Világbankot, egy új globalizációs korszak hajnalán felruházva és erős hatalmat adva az Egyesült Államoknak azzal, hogy mindennek a központjában az az amerikai dollár állhasson, mely a világ tartalékvalutájává vált.

A globális dollár-központúságból jócskán profitált az USA, különösen az elmúlt években, amikor is a kormány költekezése kikerült mindenféle kontroll alól és gyakorlatilag csillagászati adósságával teljes diszharmóniában még mindig számolatlanul nyomtatja a papírfecniket, aminek értéke zéró.... (és mint tudjuk a pénzkibocsátás joga is 1913 óta már magánkézben, a FED-et birtokló családok privát bankkartelljének kezében van).
Google: "Pénz, mint adósság" V. "Adósságalapú pénz" - ha valaki netán még azon milliók közé tartozik, akiknek fogalmuk sincs a modern-kori rabszolgaság egyik kulcs eleméről........

Amerika évekig visszaélt ezzel a pénzügyi helyzettel. Gyakorlatilag egy ún. “pork barrel politics”, amit folyatott, azaz ledózerolt erővel mindenkit miközben "más emberek és országok pénzét költötte el". Az elképesztő privilégium, mely a dollár árfolyamának dominanciáját meghatározta, tette lehetővé, hogy a világ polgárainak pénzét elszedve, bezsebelve fenntartsák az őrült amerikai költekezést és fenntartsák az amerikai kormány-gépezetet.
A szabad piac lett a legerőteljesebb gazdasági mozgatórugó (mely mára egyenlővé vált a szabad rablással) és tette lehetővé, hogy egy teljesen beteg rendszer fejlődjön ki olyan globális következményekkel a Föld többi országára nézve, amire az egyoldalú haszonélvezők "magasról tettek", hiszen minden előnyét élvezték.

MOSTANÁIG ! ENNEK VÉGE ! A DOLLÁR VÉGE ? 


Az amerikai dollár dominanciája veszélybe került. Egyrészt az USA túljátszotta szabályozó pozícióját és szerepét azzal, hogy szankciókat vezetett be más külföldi bankok ellen. Tudni kell, hogy a dollár tranzakciók minden esetben az USA-n keresztül kell, hogy áthaladjanak. Másrészt akárhogy is nézzük a legnagyobb fenyegetés és tény a keleti gazdasági hatalom felemelkedése, mely a Nyugatot és az eddigi dominanciát is fenyegeti mára. A 80-as évekhez képest az USA gazdasága, mely a világ kereskedelmének 1/3-át tette ki, mára már csak 18% Csak Kína önmagában már 15 %-ot tesz ki és folyamatosan emelkedik. 

A gazdasági válságban nyögdécselő Európai Unió, mely állandó megregulázáson töri a fejét az IMF és Világbank nyomására sehová nem jut és hibát hibára halmozva hanyatlik Dél-Európában Görögországtól Spanyolországon át Portugáliáig.
Milliókat bocsát el a munkahelyéről IMF-nyomásra, 55 % -os munkanélküliséggel küszködik pályakezdők esetében és sorolhatnánk .
Eközben a nyugati dominancián kívül eső nemzetek egymással kötnek nagyobbnál-nagyobb kereskedelmi megállapodásokat..... Elég csak a grandiózus Orosz-Kínai gázmegállapodásra gondolni.... 

Nos, jelenleg ez az Unió próbálja szankciókkal fenyegetni a felnövekvő Oroszországot, melytől gazdaságilag is függ. Ha valaki kívülről nézi az egészet, azt gondolná ez felér egy öngyilkossággal és idióták gyülekezete az egész bagázs ! Nos sajnos az is, vagyis ennél sokkal rosszabb a helyzet .....

Az Eurázsiai Gazdasági Unió létrehozása is nagyban csökkenti a dollárhoz való kötődést a nemzetközi kereskedelemben. Még a legkisebb elhajlás is a dollár, mint globális fizetőeszköz használatától drasztikus következményekkel jár az USA gazdaságára nézve. A globalizáció következő fázisa már a "peremen lévő" piacokat is egyre erősebbé teszi azáltal, hogy egyáltalán nem kell és nem is kötődnek már a nyugati hegemóniához azért, hogy állampolgáraik jólétét növeljék. Messze nem. 

Az 1944-es Bretton Woods megállapodásról a korabeli média és hírforrások a világháború zűrzavarában tudomást sem vettek... A múlt héten megkötött globális kereskedelmi megállapodásról - mely Washingtontól területig is élesen elhatárolódva zajlott - újra alig számolt be a mai média. 


Az új pénzügyi rendszer kulcsmomentuma :
FORTALEZA - 
Új Fejlesztési Bank


Az IMF-et kiváltó tervezett új "versenyző" Brazília Fortaleza nevű városában született meg hivatalosan. Egykor majd a Fortaleza-ban rendezett BRICS országok konferenciája ugyanolyan ismertté válik, mint ma a Bretton Woods-megállapodás. A PÉNZÜGYI RENDSZER KULCSMOMENTUMA a 21. században !

Az Új Fejlesztési Bank / The New Development Bank (NDB) / egy vadonatúj versenytársat jelent az IMF-Világbank duó számára. Természetesen az új társulás kihívásokkal néz majd szembe, de magában hordozza az innovációt és a sikert is ! A Fortaleza-i megállapodás egyébként kristálytiszta jelzés, hogy még a mi életünkben, talán már ebben az évtizedben a dollár végét jelenti majd. Ahol olvastam erről, ott az eddigi Kaszinó-jellegű pénzügyi rendszerről írnak..... Sokan nem tudják ezt sem, de :

A derivatívák kereskedésével létrehozott nem létező pénz jelenleg 227000000000000 $ (227 trillió dollár) Ha ezen fiktív tétek elegendő mennyisége dől be egy pillanatban a kaszinóban, akkor teljes bankok rendszere csődölhet be és borul az egész gazdaság, hiszen kiderül, hogy a pénz nem létezik és soha nem is létezett.

A BRICS országok ma a világ valuta-tartalékának kb. 50%-át birtokolják !
Az USA és az EU kb. 8% -ot !!! 

Az Európai Unió saját magát taszítja a gazdaságilag halálos spirálba. Azon országok, melyek ettől távolodni tudnak IMF-től mentesen saját útjukat járva, talán csendben túlélhetik...  Az USA petro-dollár valutája az energiaszektorban is már támadás alatt áll, hiszen csak egyedül Kína energiaéhsége kielégítésére már most valós értékkel rendelkező alternatívákat használ. 

A BRICS-országok Új Fejlesztési Bankja a kulcs-momentum a keleti gazdasági hegemónia új korszakában és a nyugati hanyatlásában. Fortaleza gyakorlatilag a dollár halálos ítéletének garanciáját hozta. 

Ezt már Washingtonban is tudják.... Nem hiába zajlik ennyire élesen Oroszország ellen a politikai és gazdasági hadviselés.

Egy bökkenő van a történetben, vagyis sajnos a történelemben.... : A valutaháborúval együtt jár a kereskedelmi háborúval és eddig mindig világháború követte mindezt, amikor egy globális átrendeződés ment végbe .... 
Aztán a régi romjain megszületik valami ÚJ..... 
Vagy pont az, ami a cél : az Új Világrend (New World Order)... Na meglátjuk ! Meglátjuk ?
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)   

12 megjegyzés:

  1. Remélhetőleg ez nem egy petro-yuan/rubel alapú pénznem lesz, hanem tényleg egy új pénznem, amely egyik ország pénzneme sem. Ekkor elkerülnék a legnagyobb hibát.

    Engem mindig aggaszt, hogy Kína mégis csak egy kapitalista-kommunista diktatúra.

    A másik nagy lehetőség az lenne, ha valóban elkezdenének kiegészítő pénznemeket használni a különböző gazdasági-társadalmi-politikai funkciókra, ahogy Bernard Lietaer is kidolgozta pl. a Terra TRC -t. ( TerraTRC.org ) a globális kereskedelem számára. Maga Keynes szerint a 21. század Silvio Gesell ilyen irányú gyakorlatban is sikeresen bevált elméleteinek lehetősége.

    Gyermekeinknek immár nem az angol lesz az első és utolsó legfontosabb idegen nyelv általános iskolában.

    Ha elterjednek az elkövetkező évtizedekben az önálló ipari hatékonyságú termelést lehetővé tevő open source hardware, a társadalmi-gazdasági kiegészítő pénznemek és az open source 3D printer technológiák, akkor ezek alapvetően lesznek képesek önállósággal felruházni (empowerment) az embereket, bár katonai biztonságot továbbra is az állam fog adni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, hogy itt mi mindnyájan tudjuk, hogy mit is jelent valójában az Új Világrend, a magyar kormány (részben) igyekszik átkeretezni a szót és a kelet felé való hatalomeltolódásként értelmezi ezt a kifejezést. (lásd az új külpolitikáról szóló friss beszámolót https://www.youtube.com/watch?v=JaJnVOJCV0s&list=UUHBJUOq1BvR7ptPJ_MAMvbg )

      Hasonlatosan ahhoz, ahogyan Bogár László a Kondratyev-ciklusokról tett említést (lásd http://flickr.com/helyipenz) Egely György is ír erről a ciklikusságról Borotvaélen c. könyvében ( http://egely.hu/?page=dokumentum&lang=hun&id=15 ), amikor is ahogy a bal agyféltekés működést felváltja/kiegészíti/teljessé teszi a jobb agyféltekés működés ebben a kezdődő új szellemi világkorszakban (lásd Balogh Béla Elkezdődött c. könyvét), ugyanúgy ez a fizikai valóságban is megjelenik.

      Törlés
    2. Varga Csaba, a Stratégiakutató Intézet elnöke írásait is érdemes megnézni a globalizációról, mely messze nem olyan szűk, ahogy mi alternatív szemléletűek sokszor az összeesküvés ló másik oldalára esve tekintjük: pozitív idővonalon haladunk, minden vehemensen lihegő valóság mellett: http://www.scribd.com/doc/62225275/A-globalizacio-metaelmelete-Varga-Csaba (a cím ne riasszon el, viszont nagy koncentrációt igénylő anyag)

      Törlés
    3. "Remélhetőleg ez nem egy petro-yuan/rubel alapú pénznem lesz, hanem tényleg egy új pénznem, amely egyik ország pénzneme sem."
      Ördögöd lesz. EGY Új pénznemet akarnak ennek a történetnek a végére,....senkié sem lesz, de ugyanakkor mindenkié is. Persze mindez elektronikusan. Szigorúan csak elektronikusan, hogy még jobban örülhess.

      Törlés
  2. A kérdés már csak az hogy az oroszok-kínaiak, vagy az atlantisták hozzák létre az Új világrendet. Amíg verseny folyik az elit között, addig az emberiségre mindenki magasról tesz.

    VálaszTörlés
  3. Bátorkodnám megemlíteni, hogy SOHA a történelemben - kivétel talán a Turul altáji népek esetében - nem "a szimpi arcra" kötöttek egyességeket/szövetségeket!
    Az épp uralkodó "(véreskezü)elit" és a háttérben lapuló sunyi paraziták nem tudnak újat mutatni! ( Persze újjat azt igen! Pl. az ökölböl kinyújtott középsö újj!)
    A hatalom/befolyás/kizsákmányolás eszközei ugyan azok! Csupán a díszletek változnak!
    Ne legyenek illúzióink, - ahogy az a természeteben is történik - a gyengét és hanyatlót azonnal széttépik!

    MI LENNE EBBEN AZ ÚJ, A REMÉNYRE OKOT ADÓ MOMENTUM? SEMMI!
    EZEK EGY ÉS UGYANAZON ÉRME OLDALAI/DIMENZIÓI!

    Mi egy hatalmi átrendezödésnek vagyunk tanúi! Ne legyenek illúzióink a "szép Új Világról!"

    Meggyözödésem, hogy a RESET és RESTART elkerülhetetlen! Ahogy ez már néhányszor megismétlödött a történelem folyamán!
    Vagy, ... tényleg jön az Isten országa/Plejádok/Anannukik vagy kinek-kinek ízlése szerint!

    Bennünket azért érintenek ezek a változások oly érzékenyen mert a létezésünk ezen síkján gondolkodunk! Hiszünk a "mesékben" - mert hinni akarunk ! - ...és boldogan éltek amíg ....!

    Higgyük el, hogy nincsenek igazán jó emberi megoldások, csak illúziók, álom világok és ennek manifesztálódott kivetülései, amit mi "valóságnak" érzünk!

    U.i.
    Még mielött vki direkt reagálna "kesze-kusza" irka- firkámra, mondanám : NINCS NÁLAM A BÖLCSEK KÖVE!

    VálaszTörlés
  4. De unom már, hogy nem képesek rendesen leírni a számokat!!!
    "227000000000000 $ (227 trillió dollár)" - Ez 227 billió és nem trillió.
    10^6 = (Mi)llió (10^6^2)
    10^12 = (Bi)llió (10^6^2)
    10^18 = (Tri)llió (10^6^3)
    10^24 = (Quad)rillió (10^6^4)
    stb.

    De!
    Csak az amerikai rendszer másképp számol. Ott az első lépés egyezik: 10^6=Millió, de onnantól kezdve már 3-asával növeli a kitevőt az újabb elnevezésekért.
    De ha magyarul írunk, akkor az európai rendszert használjuk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Ismeretlen!
      Most már nem halunk meg hülyén! ...de, tényleg igazad van, a lényegen nem változtat az a nulla!
      Föleg, hogy kifizethetetlen csillagászati szám!

      Törlés
  5. Péntek esti humor :)
    http://www.rumormillnews.com/pix7/Putin_brooklyn_bridge.png

    VálaszTörlés
  6. A következő közvetítést, a cikkhez kapcsolnám ! Lehet hogy szorosan ? "A Fény a nyerő!"

    http://www.fenyorveny.hu/2014/07/a-galaktikus-foderacio-es-spiritualis_25.html

    VálaszTörlés
  7. Egy elemző szerint Németország titokban a BRICS csatlakozást fontolgatja

    http://idokjelei.hu/2014/07/egy-elemzo-szerint-nemetorszag-titokban-a-brics-csatlakozast-fontolgatja/

    VálaszTörlés
  8. Üdvöz mind!

    No. Had futtatom itten kicsiny ideig az eszmét, nehogymán véglegesen elszokjatok a kacifántoktól. ;)
    Mint sokszor említém nem lenni sem politikás-, sem gazdaságos elemző, ellenben lenni átlag muslinca, aki nagy szemeket mereszt időnként a többi errefelé sertepertélő bigyó okosságaira.
    Szóval lenne itt pár felvetés, ami nem megy le egykönnyen a torkomon...
    A cikk hatalmas nagy előrelépésként hozza ezt a vadinew gazdaságos megállapodást, hisz az szakajt a "démonrágta", gaz dollár hegemóniájával. Természetesen dollárban.
    De új valuta lesz...
    Csak jelenleg még dolcsiban számolják az értékét. (Mit is mondhatnék? Deremek.)

    Aztán. Említék fentebb, hogy a BRICS országok a glóbusz valutatartalékának 50%-át birtokolják.
    Hurrá!
    Csakhogy... sok írás született erről eme blogon (is), hogyhát a szép színes papíros (meg a elektromos kis tesója is) mennyire francokat se ér. Szóval király dolog ez a 50%, csak ba... fújhassák, ha pl. a arany a amrikoknál parkol. (Bár azt se lehet megkajálni. Tehát, akár meg is tarthassák.)

    Megmég. Én, mint roppant befolyással, és javakkal megáldott átlag humán valahogy nem tudok érdeklődni melyik gyö... gyönyörűséges öltönyke által kiötölt, és elnevezett javadalomformában nincs egy kanyim se. Szóval, azért nem lettem tele túl sok boldogsággal eme információtól.
    De... a tájékoztatás fontos.

    S a végire. Galaktikás Föderáció. Nem mondom, hogy lehetetlen, vagy elképzelhetetlen amiket kijelentenek (tök boldogan, és főleg segítőkészen), de mintha a fanatikusokon kívül ez (sem) nagyon érdekelné a átlag humánokat.
    Tecciktudni... a galádul szanaszívatott, s jó párszor átb... vert muslincák egy részének azért picivel több kell ahhoz elhiggyenek/megtapasztaljanak dolgokat, mint a pár hetente/havonta kigyövő "ne fossatok... mán hamarost jól kimentünk tikteket" írások megjelenése a Neten.
    Valamint. Mintha az ilyen tartalmú írások színvonala is kezdene megzuhanni.
    Persze... lehet tévedek, oszt hamarost (mongyuk nem hatezer év múltán) eljövend a Fénynek országja, s tök bódogságos lesz minden, és mindenki.

    VálaszTörlés