KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2014. március 15., szombat

Mit látnak gyermekeink ? Amit Lady Gaga csütörtök este művelt tényleg nem emberi és beteg ! Igazolja azt, amit szolgál...


Gondolkoztam rajta, hogy mutassam meg vagy sem, mi árad, illetve ömlik szennyként a mai fiatalokra és ilyenkor mindig azzal a dilemmával küzdök, hogy melyik a jobb:
- ha nem beszélek róla és úgy csinálok, mintha ez nem létezne. Mert így én is felületet adok ennek és semmi kedvem őket népszerűsíteni.
- vagy megmutatom, hogy mégis mi az, amit 
saját gyermekeink vagy gyanútlan zenekedvelők milliói mintaként és példaként látnak (hiszen a sztárok egyértelműen viselkedésmintákat közvetítenek, nem is részletezem miért).

Akik nem látnak annyira bele, mik zajlanak egy-egy középiskolában vagy szakiskolában már Magyarországon is, sőt nagyon sok budapesti középiskolában a rejtett helyeken vagy az iskola mögötti parkokban, azoknak fogalma sincs arról, mennyire valós összefüggés van ezen dolgok között, amikről már a blogon korábban is írtam. Így gyűrűznek be az értékrendet, morált, erkölcsöt és hagyományos családi értékeket néhány év alatt porig rombolni képes, eddig soha nem látott perverziók és viselkedési devianciák. 


Lehet ártalmatlannak tűnő majmolással indul Facebookon (Beer-Challenge) vagy egymást szexuális aktus közben telefonnal rögzítő 13-14 évesekkel;
Knock-out -nak nevezett ártatlan járókelőt egyetlen ütéssel kiütő huliganizmussal folytatódik. Nem tudjuk hol áll meg, hiszen a határ és a korlát mint olyan teljesen megszűnt, felszámolták, nem létezik....

Mert a szakadék a jelenlegi hálózatra kötött "Z" és a korábbi "Y" és "X" generációk között óriási ! 

Szülőknek, de tanároknak sincs fogalma arról, mivel töltik gyerekek a szabadidejüket.... A felnőttek nem értik miért is vannak nagyon lemaradva a gyerekekhez képest és fogalmuk sincs, hogyan miket "töltenek be magukba" és miért úgy kommunikálnak, reagálnak, ahogy......

Eszközeik, módszereik, tudásuk elavult, mivel még mindig nem értik az összefüggéseket ! - Tisztelet a kivételnek....

Információdömpingtől és fejekbe töltésétől várják, hogy változzon az attitűd, a hozzáállás,...  jelenjen meg az érdeklődés és csodálat szikrája a gyerekekben. 

NEM FOG ! Mert az ingert nem ott találják már meg, hanem máshol..
És nem mindegy, hogy ott mit találnak.

Ha ezt, akkor iszonyatosan nagy lesz a baj hamarosan ! 
(Ez az én véleményem, nem kell vele egyetérteni ! - SBG Buddha VilagHelyzete.com )

Ti akik a blogot olvassátok, tisztában vagytok vele, hogy a legnagyobb csúcsra emelt "előadók" az Illuminati Agenda rabszolgái és azt az oldalt szolgálják, akinek - saját szavaikkal élve - "eladták a lelküket"......  
Tudjuk kiknek, hiszen a sztárok saját szavaikkal is elmondják ugyanezt ("we are selling our soul to the devil", vagy kézjeleikkel jelzik, hová tartoznak és kiket kell szolgálniuk. 



(A legismertebbek Lady Gaga, Rihanna, Jay-Z, Beyoncé, Kanye West, Keisha, Niki Minaj...stb sorolhatnám napestig... Ti tudjátok úgyis..... A facebook-on lévő albumunk is önmagáért beszél.

Lady Gaga eleve sokkoló és megbotránkoztató videóiról és koncertjeiről hírhedt. Nyíltan hirdeti, hogy démoni megszállás alatt áll és a sátánt szolgálja. 
Viszont, amit most csütörtökön este Austinban tartott koncertjén művelt, az még a híres TMZ média csatornát is magyarázkodásra késztette és egyszerűen BETEG ! 

Nem fogom leírni, ami a koncerten zajlott, mert nem is kell ezt látnia mindenkinek. 
18+
Az is durván jelzés értékű, hogy  a korhatár, amit kitettek a Youtube videónál is mindössze 13+ !!!!! (azóta a YT törölte).

Források: Dailymail / TheBlaze / TMZ


Létezik jóra használható fehér mágia, de rossz, sötét fekete mágia is! Nem szeretnék most belemenni, de lényege az energetika! Mindig is energiák mozgatásával hatnak erők valamilyen irányba. 
Ez régen is így volt. Ma sincs másképp! Annyi a különbség, hogy ezt az erőteret kibővítették és kb. 50 éve már hatalmas mesterséges elektromágneses hullámok is körülvesznek minket, és ezek egy részét céllal helyezték el életünkben.

Sok mindent nem is sejtünk, hogy kapcsolatban vannak egymással, de itt az ideje a pöttyöket összekötni !
Sátánista rituálék a médiában milliók számára, okkult szimbólumok a dolláron, 
Moloch előtt áldozatot bemutató amerikai elnökök és vezetők a Bohém erdő titkos okkult szertartásán.....sorolhatnánk... 





"Beletartott egy  kis időbe, míg rájöttem, kik azok az "ŐK", az "Őket nem érdekli a mi sorsunk" című számban (They don't care about us). De én is olyan 3 évvel ezelőtt találtam meg a választ...... Ha tudjátok ez mit jelent......"
"Egy titkos társaság, mely nem is annyira titkos, ha tudod, hol kell keresni az infót. 

Ne várj arra, hogy ez a tudás eljusson hozzád, mert magadnak kell megkeresned !" (Paris Jackson)



50 megjegyzés:

  1. Egyesek azt mondják: "megérett a Nyugat egy format c:-re"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reset the world pontosan..

      Törlés
    2. Nálam egy Reset után még ugyanaz az OS indul el. Tehát pontosan format C: >> insert the ORIGINAL disc >> please reinstall. :-)

      Törlés
    3. NAGYTAKARÍTÁS! Így legalább nincs vita! :D igaz? Egyébként pedig nem csak a "hard ware" hanem a "soft ware" is alapos tisztításra/újra/eredeti programozásra szorul!
      "Jöjj el, óh Nagy Programozó/Neo!" :D

      Törlés
    4. Igazából ide egy 'low-level format' kellesz. Az pedig eltart egy ideig és a drive-ot is gallyra vághatja... Ha értitek... 8-P

      Törlés
    5. Igazából ide egy 'low-level format' kellesz. Az pedig eltart egy ideig és a drive-ot is gallyra vághatja... Ha értitek... 8-P

      Törlés
    6. "... két hét anyuék nélkül, s romos a ház!
      A konyhán átsöpört egy fergeteg
      A törött puncsostállal mit tegyek?
      Nincsen rémesebb, mint egy tönkretett lakás
      Így hát buli után most takarítás
      Még szép, bárhova nézek, kitör a frász!..."
      http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/13570/szinetar-dora/buli-utan-a-takaritas-zeneszoveg.html

      Törlés
  2. Lady Gagának van néhány jó száma, de természetesen ezek is tele vannak a szabadkőműves-sátánista szimbólumokkal. Viszont ez simán undorító és röhejes. Az illuminati által felvásárolt média már eddig is elérte a hatását, innentől már bármit csinálhatnak az emberek feltétel nélkül elfogadják.

    VálaszTörlés
  3. beteg... beteg... nagybeteg a világ

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. te vagy a szerencsés, bárcsak nekem se indult volna el

      Törlés
  5. Egy barátom szerint viszont pont ezzel a viselkedésével és megjelenítésével hívja fel a figyelmet, és ébreszt fel Gágá kisasszony arra a beteg útra ami felé halad a "nyugati" világ. A művészet a társadalom tükre, és ezért kissé szürreálisan bár, de a valóságot mutatja: "ilyenek vagytok Ti". Ezt nem kell senkinek magára vennie, csak akinek inge.. ugyebár. Gágá kisasszony munkássága elrettentő erővel ébreszt, és ez nem kis teljesítmény, mivel csak így tud szólni a közönséghez, jelekkel, szimbólumokkal, utalásokkal. Ez persze csak egy vélemény, nem több - ettől még tetszhet/nem tetszhet akárkinek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mazsola!
      Ha valaki görbe tükröt tart a világnak, a világ csak annyit képes látni, hogy "hú, de ocsmány az ábrázatom!", de hogy miért olyan, azt nem fogja ily módon megtudni. Szóval nekem a polgárpukkasztás alapból bűzlik...

      Törlés
    2. Mazsola!
      Ugye, nem kell csalódnom Benned??? Ugye, nem gondolod komolyan, hogy L, mint lehányt Gaga nevelö célzattal mutat tükröt a total zombi rajongóinak??? Ugye, nem hiszed, hogy aki ilyen koncertre jár az még besorolható a Homo(gondolkodó)sapiens kategóriába?
      Nem is beszélve, hogy a videojátékokon szocializálódott ezen generációt rá lehet-e döbbenteni a deviancia szenté avatott démonának rémével???

      Ha, valóban tenni szeretnél a közös Tudat építéséhez, akkor tudnod kell(ene), hogy a " Legjobb tanítás, a jó példamutatás!" - ugye, ugye.
      Javaslom Vörösmarty Mihály: Merengöhöz c. versét, ... és még jó néhány lélekemelö, Ember teremtö SZÈPirodalmi alkotást!
      Sátánnak és démonainak meg hagyjuk meg ezt az mélyigénytelen, de szerencsétlen tudatmanipulált imádóit az okádékban való fetrengésbe!

      Aztán ez is "csak egy vélemény" :D, de én inkább az asztalról étkezem és nem a kukából!

      Áldás a tiszta szívüeknek

      Törlés
    3. Írtam, hogy ez egy barátom álláspontja. Én ezzel csak részben értek egyet, mármint azzal, hogy lehet görbetükörrel is tanítani, ébreszteni. Ettől függetlenül nekem sem tetszik Gágogó kisasszony "munkássága", stílusa. (de ha mondjuk pont ezzel a viselkedésével hívja fel a figyelmét a zenei ipart is uraló illuminátira, akkor elgondolkodtató ez az egész...)

      Törlés
    4. Így van. Akkor lehet tükörrel ébreszteni, ha megértettem, hogy valójában nem a tükörben látott kép vagyok, hanem az, AKI a tükörképet szemléli

      Törlés
    5. Ezer éve nem olvastam Vh-t, de véletlenek nincsenek, ugye Mazsi? (arckönyvről ugrottam ide, mert szeretem a RadioGagát.. és általában fikázódni szoktak rajta, akik nem értik)
      (Wiiking is gyanús.. nem theWest-ezel TE kicsit-sokat szabadidődben? :P )

      Én voltam az, aki azt állitotta, hogy Lady Gaga nevelő célzattal tart görbe tükröt a világunknak. Mert ilyenek vagyunk. Miért tartja ezt a tükröt? Ajánlom Dante Isteni szinjátékát (a purgatóriumban is vannak érdekes részek.. miért nem csináltam ezt-azt, szánom-bánom, csak kicsit késő már, mert meghaltam..). Mivel mutatja ezt a tükröt? Sikoltozás-sárdobálás helyett ajánlanám Salvador Dali képein elgondolkodni (szinte az összes megjelenése mellé tudnék Dali-képet rendelni)

      Nem olvashat mindenki Platónt (emelje fel a kezét, aki nem csak a barlang- hasonlatot hallotta (nem megértette, csak hallotta)- hanem elolvasta az egész Köztársaságot), emelje fel az is a kezét, aki tudja mit jelent a "Gondolkodom, tehát vagyok"c. szállóigévé lett-tett mondás mögött az értelem (hogyan bontsuk vissza magunkban a külvilág által belénkpalántált programokat, hogy ne a VigilantCityzen oldalt szajkózzátok LadyGagával kapcsolatban ésatöbbi..)

      A trubadúrok fura formában kénytelenek megjelenni manapság.. miért? mert a sikoltozó-majmok előbb kiszögelnék őket mint.. Valakit egyszer..
      Mert a "majomagy" tulajdonsága hogy sikoltozik, amit nem ért, attól fél, a "gyikagy" meg először üt, aztán kérdez.. szép örökség..

      Törlés
    6. (és még valami, mielőtt elkezd valaki fikázódni, hogy a második idézet Descartes..)

      feltűnt valakinek, hogy amit kihány az nem kék, piros vagy sárga, hanem ZÖLD? :P

      Törlés
    7. Zplus! A görbe tükör nevelő célzattal ? Ilyenek lennénk ? Szerintem meg mindenki csak azt képes előhozni magából amije ott belül van. És akik fent ezt diktálják, azoknak a minél torzabb, szétkúrtabb a menő. Persze ez egyfajta művészet, csak nekik ez jutott. Hiába, sajna nincs ott belül semmi másuk, csak a nihil,a hell, és a hiány , és akinek ez tetszik, az csak nézegesse :)

      Nemrég beszkenneltem kedvenc filoszom könyveit, mert már nem lehet megkapni. Ha valakit érdekel, innét letöltheti az egyiket. Ha van igény, felteszem a többit is.
      http://data.hu/get/7518570/Jean_Baudrillard_A_rossz_transzparenciaja.pdf

      Törlés
    8. Mazsola! ... értelek, csak néha NEM értelek! :D De, ez bizti nálam szoftver hiba! Ennyi erölvel idézhetnél magyarabb/emberibb/normálisabb ismeröst is!
      Egyébként ma már az "egyenes" a görbe tükör! Ugye, nektek is feltünt! :D

      zplus!
      Az a tény, hogy mivel "mérgezed" magad: privát dolog! De, ha fennen hírdeted, ill. sztárolod azt/azokat akik azzal vívják áhítatodat, hogy ZÖLDET okádnak az bizony sokunk szemében klinikai kivizsgálásért kiállt! No, de Te ne hagyd befolyásolni magad, ... a mekiben is adnak szépen csomagolt c@rt (má bocsika!) és vannak nem kevesen akik rá is kattannak!! De, azzal, hogy c@r esetleg a polcra kerül, még nem lesz szilva lekvár! :D
      Egyéb iránt való igaz, hogy én vagyok a kakukktojás! De, nem fáj és jól is érzem magam, bár a tojáshéj már a múlté!
      Áldás
      U.i. Egyébként nagyot villantottál a müveltségeddel! / Salvador Dali, Descartes, ...lady gágogó/ Köszönjük ...:D

      Törlés
    9. hulivuli: kösz a könyvet, eddig nem volt meg

      mindenki jó valamire.. ha másra nem, elrettentő példának..

      Törlés
    10. Kedves magányos vándor!
      Igyekeztem elmélyülni a "Gondolkodom, tehát vagyok" megállapításon, és arra jutottam, hogy az Értelem tréfát űzött Descartes-al. A helyes megállapítás ugyanis így hangozhatna:
      "a nem-Én gondolkodik, tehát ez nem Én vagyok". (megj.: ez a megfogalmazás egy Satori nevű bloggertől ered)

      Egy apró szemantikai korrekció: ha görbe tükröt tartunk valami elé, annak szatíra, vagy karikatúra lesz a végeredménye. Ebben az esetben pedig inkább a karikaturistáról szól a dolog (a görbe tükörről) és kevésbé a jelenségről. Ha a jelenséget "olyanságában" szeretnénk ábrázolni, inkább tartsunk sima tükröt.

      Törlés
    11. Itt a többi könyv.
      http://data.hu/get/7518833/Jean_Baudrillard_Amerika.pdf
      http://data.hu/get/7518847/Jean_Baudrillard_A_targyak_rendszere.pdf
      http://data.hu/get/7518850/Jean_Baudrillard_Az_utolso_elotti_pillanat.pdf

      Törlés
    12. viator: "Az "Én" gondolkodik, a MAG van." (zplus)

      És ne vergődjetek LadyGagával, ha nem értitek, nem nektek szól. ennyi.

      Törlés
    13. zplus: "Az "Én" gondolkodik, a MAG van." - így rendben. Lehet, hogy nem értem LG-t, de úgy úgy érzem elég ha az őt felszínre hozó tendenciákat értem (legalább is megérteni igyekszem). :-)

      Törlés
    14. Alkalmazható-e Gaga nevelői célzattal (vagyis görbe-e a tükör)?
      Drábik J. írja „A Tavistock Intézet - A háttérhatalom agytröszt-hálózatának a központja” c. írásában:
      „kevesen figyeltek volna föl a liverpool-i "gombafejűekre" és az ő 12-fokozatú atonális zenéjükre, ha a háttérhatalom tömegtájékoztatási intézményei nem kezdik el mértéktelenül reklámozni őket. A 12-fokozatú atonális zene súlyos és ismétlődő hangzásokkal párosult, amely a görög dionüszoszi kultusz zenéjéből származik, és a Baal-papságra kívánt emlékeztetni. Baal a kánaáni-főniciai mitológia központi istene, a termékenység és a vihar istene volt. Theodore Wiesegrund Adorno, a frankfurti filozófiai és szociológiai iskola egyik tekintélyes tagja konstruálta meg ezt a zenei hangzást a Tavistock Intézetben, és tulajdonképpen őt kell a Beatles együttes megalkotójának tekinteni.”

      Persze már rég nincs Beatles. helyette L. Gaga a százmilliók példaképe, öldöklős-sátános klipjeivel, verekedéssel, pucérkodással, ondóillatú parfümjével maga a szintipop- csúcs.
      És ami a lényeg: a mai Adorno-k gyerekei biztosan nem ezt hallgatják…

      Törlés
    15. Persze a mocskos ruhával is lehet mosóport reklámozni, ha közben valahol megjelenik a reklámban a tisztaság. Valaki írja már meg, hogy munkássága során Gagának melyik elejtett félmondata, gesztusa, vagy tekintete utal arra a tiszta állapotra, AHONNAN hitelesen lehet a mocskos világot kritizálni?

      Törlés
    16. Viator, szerintem a Gaga-jelenség inkább megbotránkoztatni, és provokálni akar, nem pedig karikírozni. Aki megalkotja ezeket a mémeket, felépíti ezeket a sztárocskákat teljesen komolyan akar egy hatást elérni, célja van. Mire a tömegek ráunnának Gagára és paródiának tartanák, addigra egy új sztárt fognak piacra dobni, valószínűleg még botrányosabbat, és minden megy tovább. Még egy darabig. A cél pedig egy hamis tudat kialakítása a Gaga-fogyasztóban, miszerint ő, a fogyasztó, lázad, lázadni akar a világban lévő rendezettség és strukturáltság, stb. ellen. (Hamis tudat, mert a fogyasztó nem fog ténylegesen lázadni, hanem egyre több Gaga-terméket fog vásárolni, megszerezni.)

      Törlés
    17. Kedves murcielago!
      A megbotránkoztatás nem új keletű. Valószínűleg eredetileg azt a célt szolgálta, hogy az elme saját önvédelmi mechanizmusait és téves elképzeléseit egy rövid időre kiiktassa, csatornát nyitva ezzel a saját magán túli tartalmak beáramlására.

      Egy példa a buddhizmusból:

      Egy szerzetes azt kérdezte Unmontól:
      - Mi a Buddha?
      - Egy sz@ros seggtörlő-bot. - felelt a Mester.

      Mi a különbség a Gaga kisasszony és a szerzetes "sz@ros botja" között? A szerzetes élete alapvetően egy folyamatos ontológia önemelésen, egy belső rendezettségen alapul. A LG "hívei" pedig egy elengedettség, szertelenség hamis "szabadság" illúziójában vegetálnak.

      Ezek után nem nehéz a hatást megjósolni. Az előbbi szerzetes az elme feletti (a centrum irányából jövő) tartalmaknak lesz megvalósítója (ideális esetben), az utóbbiak pedig a tudat sötét, periferiális, nem uralt hatásainak lesznek áldozatai.

      Tehát a megbotránkoztatás hatása alapvetően a befogadó szellemi állapotán és irányultságán múlik.

      Törlés
    18. Pontosan. Szvsz voltaképpen egy emberkísérleti folyamatról van szó, kinyitható-e a tömegek tudata, kikapcsolható-e „az elme saját önvédelmi mechanizmusa” a tömegemberben szórakozás formájában? Ehhez pedig folyamatosan egyre jobban és jobban kell előhozni belőle a „sötét, periferiális, nem uralt” tudattartalmakat, de úgy, hogy ezt szabadságnak/aktív lázadásnak érezze.
      Ezért látszik kívülről nézve az egész iparág egy minőségcsökkentési folyamatnak, pedig csak a rendszer része...

      Törlés
  6. Engedjetek meg néhány megjegyzést a mágiával, illetve különféle mágikus aktusokkal kapcsolatban.

    A mágia legkiterjettebb értelmezés szerint tulajdonképpen maga a létesülés. A világ egy létvarázslat, mágia ( szanszkrit maya) révén jön létre. Ezen aktus során a létezés Forrása oldaláról nézve gyakorlatilag semmi sem történik, az elvarázsolt lények (mi) oldaláról nézve viszont egy örvénylő létbeágyzottság az eredmény. Innen ered a világ illuzórikus volta. A mágia második értelmezése az a lehetőség, amellyel a korlátok közé vetett lények képesek magukat (önazonosságukat) az eredeti, feltétlen, elvarázsoltságmentes "állapotukba" visszavezetni.

    Ebből következik az első lényeges momentum. Nevezetesen, hogy a mágia nem feltétlenül attól fehér, hogy szeretet küldünk a nagyvilágra, vagy megmentjük Mari nénit a ráktól, hanem elsősorban attól, hogy mennyire irányul a fentebb említett reintegrációra (nirvána, üdvösség, felébredés, Isten országa, stb). A fehér mágia az egó meghaladására, önmagam által kezdeményezett, önmagamra irányuló akció. Ez persze másodlagosan jelentheti, a fenti jótéteményeket, de az előbb említetteknek részeként.

    A fekete mágia pedig ennek éppen az ellenkezője, nem Igazi Önmagam, létezés feletti centrumára, hanem feltételek közé vetett korlátozottságaim csökkentésére és anyagban lévőségem sikeres kiterjesztésére irányul. (pl szeressem belém a Maca, legyek bálvány mások számára)

    A fehér mágia az emberiség fénykorában még az egyén tudati terében véghez vitt átalakulásokat jelentette, később azonban - ezen lehetőségek beszűkülése miatt - fokozatosan áttevődött a külső folyamatok területére. Ilyenek a harc, szexualitás, stb. Ennek pedig az a lényege, hogy a fentebb említettekkel összefüggő örvénylő érzéseket, indulatokat, akarati impulzusokat, belső pszichikus erőket mintegy megszelídítve és hordozó erőként azokat felhasználva, segít a korábban leírt alanyi visszavezetésben. Ez a mérgek elixírré változtatásának útja, az igazi alkímia, vagy keleten a tigrislovaglás. És ez volt a spirituális értelme a bacchanáléknak, szakrális "orgiáknak" részben a Szaturnália kultusznak is, de (és itt fogódzkodjunk meg, a harci körülmények között a kamikaze akcióknak is). Ezek a műveletek azonban sosem a mulandó egó izmosítására szolgáltak, hanem éppen ellenkezőleg...

    Itt érkeztük el Lady Gaga és a kortárs, posztmodern "zenekultúra prominenseinek" esetéhez. A modern ember reménytelenül rabja saját elhülyülésének és rögeszméinek. Érzi, hogy nincs ez jól így, szabadulni kellene valahogy ettől az állapottól. Keresi a megoldást (szerintetek miért ütik olyan brutálisan a fiatalok magukat a hétvégi "bulik" alkalmával?). Mivel biztosan tudja (a felvilágosodás "nagyszerű" vívmányának következményeként), hogy Isten pedig nincs (bebizonyították!), vannak viszont remek archaikus "hatóerő növelő" technikák, tehát alkalmazza azokat. Mivel nincs már transzcendens iránytű, egy felsőbbrendű referenciapont az életében, ezért ezek az alkalmazott aktusok egy fékeveszett vágtában süllyesztik le a gyakorlóját mélyen az emberalatti (démoni) állapotba.

    Nyugodjunk meg lesz ez még rosszabb is. Például színpadi halál, kannibalizmus és egyéb dolog, amelybe a liberalizmus telje öntudatlansága fogja hajszolni szerencsétlen követőit. Végezetül álljon itt néhány sor egy nagy gondolkozó tollából, amely mélyen megragadja a démoni létezés tragédiáját:

    "A démonnak önvalója nincs, nem tud áldozódni, magát föláldozni. Az áldozatot meghozzák a negatív fényben hömpölygő embermilliók. Végrehajtják az élet minden-minden percében, az idők végezetéig az önkiüresítés áldozatát anélkül, hogy az önazonosságot egy pillanatra is megtapasztalták volna."

    Elnézést, ha túl hosszú voltam

    VálaszTörlés
  7. Drága Laci,
    hogy ha ez az eset ennyire kiborított, hogy ezt a - rendkívül mély és elgondolkodtató - bekezdést idebiggyeszd:

    "Létezik jóra használható fehér mágia, de rossz, sötét fekete mágia is! Nem szeretnék most belemenni, de lényege az energetika! Mindig is energiák mozgatásával hatnak erők valamilyen irányba.
    Ez régen is így volt. Ma sincs másképp! Annyi a különbség, hogy ezt az erőteret kibővítették és kb. 50 éve már hatalmas mesterséges elektromágneses hullámok is körülvesznek minket, és ezek egy részét céllal helyezték el életünkben."

    akkor csak reménykedni tudok, hogy nem találsz rá soha a GG Allin nevével fémjelzett koncertfelvételekre, különben rögtön agyonvág téged az a rengeteg elektromágneses hullám a sok gonoszságtól, amit bennük találhatsz.
    Látom, téged is rendkívül aggaszt a világ összes nyomorúsága. Az ilyen irányú lelki panaszok által létrejövő súlyos és visszafordíthatatlan, minden bizonnyal gyötrelmes halált okozó szívproblémákat megelőzendő, nem gondoltál még arra, hogy túl sok hülyeséget találsz az interneten és egy kicsit nem ártana mondjuk a természetben barangolnod helyette?
    A blogod megvárna itt, de hidd el, nem lenne nagy kár akkor sem érte, ha mondjuk elfelejtenéd a jelszavát.

    Üdvözlettel, és abbéli reménnyel,
    hogy holnap is lesz még neked mit szívni:

    őszinte hódolód,
    az Ötseggű Majom

    VálaszTörlés
  8. Amit a videó mutat, semmi különös, semmi újszerű, a szexuális perverzió egy fajtája.
    Ha megfigyelitek, kb. 100 éve a pszichopátia szisztematikus népszerűsítése, ünneplése, piedesztálra emelése történik a kultúrában: Hasfelmetsző Jacktől a Sherlock Holmes által kiszimatolt sorozatgyilkosokon és szexuálpszichopatákon át a mai filmsorozatokig - Gyilkos elmék, Dexter - amiket én nagyon szeretek, mert végletes, vegytiszta formában mutatja fel a mindenkiben jelen lévő lelki sérüléseket és azok következményeit, és így nagyon világos pszichológiai leckét adnak. És akkor ott vannak még a 70-es, 80-as évek kultuszfilmjei, melyek pszichopata férfit szexszimbólummá emelik (Pszicho, Kilenc és fél hét) - és ezek tudatos evokációja: Pszicho2, Alkonyat, stb.

    Hovatovább a fasizmus szimbólumaként is használják társadalmi szatírákat megfilmesítők, pl. Pasolini (Salo avagy Sodoma 120 napja), Hajdú Szabolcs (Biblioteque Pascal).

    Hámostbakker homoszexuális nők hányásra izgulnak (az önhánytatás egyben egy biológiai és mentális betegség is, nem csak szexuális perverzió).
    Pasolini nem tévedett tapodtat sem (el is tették láb alól pont ennek a filmjének elkészítése miatt).
    Egy hatalmas Salo-ban élünk?
    A chemtrail, HAARP és egyebek leárnyékolják "isten szeme" elől a Földet, azért tehetik meg?

    VálaszTörlés
  9. Még Arno Gruentől A normalitás tébolyát olvassa el, aki tudja, a fasizmus lélektanáról szól, többek között arról, hogy a háborúk nem csak bevételt, hanem szexuális kielégülést is jelentettek vezetőik számára - Hitler számtalanszor végignézett általa szervezett szőnyegbombázásokat filmről, és élte át újra meg újra a gyönyört a város égésének, pusztulásának látványa miatt.

    VálaszTörlés
  10. A videót nem kommentelném. Viszont azt a tévedést ki kell javítani, hogy van fehér meg fekete mágia. A mágia sátáni forrású, így nincs jó mágia ! Csak mágia van !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az, hogy " A mágia sátáni forrású" pont annyira felel meg az igazságnak, mint hogy pl. minden kés a sátán eszköze lenne, csak mert rengetegen gyilkolásznak vele. Egy késsel lehet kenyeret szelni vagy gyümölcsöt oltani, persze életet is el lehet venni vele, a lényeg mndig a kéz ami fogja, illetve az ember akihez a kéz tartozik, nem maga az eszköz.
      A mágia semmi más mint az Istentől kapott teremtő erő és hatalom gyakorlása. Játék a négy elemmel és a bennünk lévő "isteni" hatalommal történő teremtés. Eredendően semmi rossz (vagy jó) nincs benne, minden ember gyakorolja tudattalanul, hisz minden ami körbe vesz minket a saját teremtésünk eredménye. Kevés ember pedig gyakorolja tudatosan is.
      Természetesen a teremtő erő mellé kaptunk szabad akaratt is, így a mágia gyakorlásával ki-ki szabadon teremthet fényt vagy épp sötétséget tápláló dolgokat. De ez még véletlenül sem minősíti a mágiát magát. Tényleg semmi más, mint itt a Földön működő törvényszerűségek ismerete, minden dolog "MAGJA" (hisz már régóta tudjuk, hogy a mágia szó nem görög eredetű).
      Ha valaki mindenképp itélkezni és minősíteni szeretne, akkor esetleg beszélhet fehér vagy fekete mágusról de túl sok értelme annak sincs,hisz minden ember aki asok-sok aggodalma és félelme eredményeképp teremt magának betegséget vagy bármilyen negatív állapotot itt a Földön,tudattalan fekete mágusnak számít. :)

      Törlés
    2. Nagyjából egyetértek, de ha megengeded néhány megjegyzést hozzáfűznék, hogy a mágia szó (görög "μαγεια") inkább egyetemes, semmint egy konkrét kultúrához köthető lenne. A szógyök annyira archaikus, hogy igazán be sem azonosítható az eredete. A "mageia", "mágia", "maya", "magja" szavak ugyanazt a gyököt tartalmazzák.

      "a Földön működő törvényszerűségek ismerete" A mágia ennél jóval több. Azért több, mert az ősiség a Természetre, mint a Természetfelettibe ágyazottságra, végső soron, mint az Abszolútum egyik megnyilvánult arculatára tekintett. (a világ Istenben van - Eckhart mester), emiatt a Természet mozgatottságának végső okai is messze a Természeten túlra mutatnak. "A Természet lényege Természet feletti"

      Ha a Természet erőinek okait, összefüggéseit magában a folyamatokban, egymásba alkulások szintjén keressük (mellőzve a transzcendens referenciapontot) akkor jön létre a mechanikus Világegyetem, egy nagy, önjáró gép amelyben a "mágus" legfeljebb BABRÁLHATJA a rejtett erőket, annak valódi következményeinek ismerete nélkül. Ebből alakult ki a mai technokratizmus és szcientizmus is, amely groteszk karikatúrái a hajdani mágiának. Ez tulajdonképpen démonomágia.

      Ezzel ellentétes a teurgomágia, amely alapvető célja a Természet és a Természetfeletti legitim összekapcsolása, végső soron az Üdvösségre vezető út.

      Azzal teljesen egyetértek, hogy Európa az elmúlt kétezer év vallási és szellemtörténeti hagyománya nem volt képes lerakni ennek a szemléletnek a valós metafizikai alapjait. (a helyes Nemkettősség tana), ezért praktikusan mégis helyesebb a mágiát negatívnak, eltévelyítőnek, démoninak tekinteni.

      Törlés
    3. Nem állítom, hogy tudom (vagy akár sejtem) A mágia (magos) szó eredetét. De eddig nem hallottam más nyelvről, ahol akár a szó, akár a szógyök egyéb jelentés tartalommal is bírna mint "medzsik". A mi nyelvünkben viszont a mai napig él ez a szógyök, függetlenül az eredetétől. Magot hullat a növény is mikor teremt, magot hullat a férfi is mikor teremt és ugyanúgy a legapróbb gondolatunk vagy érzelmünk is, megfelelő táptalajba jutva hatalmas fává tud növekedni. Magot vetünk azokkal is tehát, ráadásul "Ki mint vet úgy arat" :)
      Számomra ez a mágia és úgy érzem ez a hatalmunk Istentől ered. Csak hát az a fránya szabad akarat... Ugyanúgy tudsz démont és angyalt is idézni ha értesz a hívásukhoz. A "gyere ide" rész ugyanaz, kizárólag a célodtól és a döntésedtől függ. Tehát te teszed "feketévé" vagy "fehérré" azt, ami eredendően egyik sem. Nem praktikus tehát a mágiát démoninak tekinteni.
      A Földön működő törvényszerűségek tényleg pontatlan megfogalmazás volt, inkább a Földön "is" működő törvényszerűségeket gondoltam, hisz amint fent úgy lent. Pont ezért a Természet és a Természetfölötti szétválasztása számomra nem is nagyon tűnik logikusnak. Természetesen vannak dolgok amiket még nem tudok, nem értettem meg (napról napra nő a számuk úgy érzem), illetve vannak amiket már igen. Ezzel mindenki így van, tehát ahány ember, annyi különböző határ húzódik a megtapasztalt és az azon túli dolgok között.

      Az Európai vallási hagyomány pedig érzéseim szerint pont azzal a céllal jött létre, hogy ezt a kettőt minél élesebben elválassza és az emberek figyelmét a szemmel láthatóra, füllel hallhatóra fordítsa. Minden mást majd ők "intéznek", közben járnak és elsikálnak nekünk. :) Ne foglalkozz vele, mond el a tíz üdvözlégyet, tömd meg a perselyt a többit pedig bízd rájuk. Nem akartak ők semmilyen alapot lerakni sőt, a meglévőket lerombolták és építettek rá csillogó villogó fenyőfát nekünk, alatta sok dobozzal. :) Ha rájuk várunk, hogy értelmezzék nekünk és beavassanak a mágiába, akkor a végén még tényleg elfeledett tudássá válna. :)

      Törlés
  11. Ebben az a vicces, hogy csak a "diszkó" zenében találjuk ezeket kifogásolhatónak. Mi van a metáll, skinhead, punk stb-vel, akik ilyen színpadi és magánéleti atrakciókkal lettek "híresek"???

    VálaszTörlés
  12. ÓRIÁS HÍR – Keshe pendrive letölthető! – FRISSÍTVE 3
    http://exopolitikamo.wordpress.com/

    VálaszTörlés
  13. Minden tiszteletem Keshe -éknek, de ... - már megint az a bizonyos kisördög!- azon kívül, hogy "ultimátummal"" átkötve küldte meg obamakinak (is) meg még jónéhány országnak, TÖRTÉNT E ÉRDEMLEGES ELÖRELÉPÉS?
    / Megjegyzem: magam is lelkes híve vagyok a szabadenergia rendszereknek, és a többi, pl. permakulturális törekvésnek! /
    Továbbra is az a véleményem, hogy Keshe és többi kutató, feltaláló munkáját egy roskadozó régi világrendbe beilleszteni LEHETETLEN! Max. a "hülye gojok naív ingyenmunkájának" tekintik és teszik fiókok mélyére!
    A Real New World Order/ az Igazi Új Világrendben viszont nagyon is helye van/lesz! Ma inkább csak irritatív porszem egy-egy ilyen próbálkozás! E mellett természetesen a kreatívok számára egyfajta pozitív jövövízió arról, hogy milyen világot fogunk építeni a paraziták nélkül akiket elsöpör hamarosan a "tisztító tüz"!
    Ez lesz az igazi Phönix feltámadása, azé a csodálatos madáré akiröl Pio-ayta is oly szépen fogalmazott!

    Ez adjon eröt és kitartást mindanyiunknak és valódi reményt!

    Én, a Hidd és Tudd! - eszmélyét hirdetem, mert a " hit, a jövö biztos várása és a nem látható dolgok nyilvánvaló bizonyítása"! ... és nem bárgyú hiszékenység!!!

    Áldás és Béke legyen a szívetek, lelketekben

    VálaszTörlés
  14. http://www.youtube.com/watch?v=nbzpOBwOEF8

    VálaszTörlés
  15. Pitypang. Rossz a hasonlatod. A kés sok mindenre jó. Elfogulatlan, de függ attól aki fogja. A mágia sátán királyságának az uralt szellemvilágból származó, az emberek részére elérhető módszere a manipulációra. Egész jó definíció lett. NINCS benne semmi jó, még ha jó célra is használják, mert eredete meghatározza a minőségét. Sátánból pedig semmi jó nem jön. Tehát inkább egy nagyon ravasz de perverz gyilkos kezében tartott kés a jó hasonlat, amit lehet egy ideig jó célra is használni, de a végkifejlet bukás lesz. Isten és az angyalai NEM adnak kiskapukat és egyéni szellemi manipulációt senkinek sem, azon kívül ami Isten ad a Bibliában leírt módon (Szent Szellem által, ami pontosan belefér az Ő akaratába: gyógyítás, prófétálás stb., Jézus nevében). Ez még pontosabban van definiálva és előfeltételezve. Tehát nem lehet összekverni mással. A gonosz célja nem az, hogy annak látszódjon, sokkal inkább hogy eljátssza a jóságost, a segítőt ("Isten majma") és úgy terjessze ki a befolyását és kötelékeit (démonok stb.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor Jézus nevét hívod a Te jobbulásod reményében, akkor ez nem egyfajta szómágia...?

      Törlés
  16. Nem. Istennek van joga és igazsága arra, hogy segítsen az embernek a szellemvilágból. Sátánnak nincs. Aki ezzel visszaél, és ezt figyelmen kívül hagyja, az önmagával tol ki.
    „Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik. Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik. Jézus tehát így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért." (János 10, 1-5)
    Jézus neve pedig hatalom, neki joga van meghallgatni az imákat ! "Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsõségére, hogy Jézus Krisztus az Úr. (Filippi 2,10)

    VálaszTörlés
  17. Tényleg nem érted Arpiel, hogy Mazsola mirol beszél? O azt gondolja, hogy mi azt hirdetjük, hogy hivo, nem hivo csak ugy egyszeruen, (mint valami varazsszo) Jézus nevét hivhatja segítségül minden bujara - bajara, anélkül, hogy (Hozza megtéretlen szivvel) hinne abban, vagy egyaltalan tudna arrol, hogy Jézus nevében milyen nagy hatalom van. Mi hivok sem azt csinaljuk, hogy minden bevezeto nélkül elkezdjük Jézus nevét mantrazni, ha valami ohajunk-sohajunk van. :)

    VálaszTörlés
  18. Szerintem te nem Mazsola vagy, ezért majd ő leírja ha akarja, hogy hogyan értette. Én az Igével válaszoltam arra rámutatva, hogy mi a különbség Jézus és a mágia mögött álló sátán között. El nem tudom képzelni, hogy egy nem hívő vajon miért szólítaná meg Jézust. A furcsa reakciódat meg sajnos értem, csak annak lehet nem sok köze van a VH-hez.

    VálaszTörlés
  19. Lám megin kibomlott a Kereszt zászlaja. Vagyis, gyöjjön egy kis szócsavargatás, troll-foci, vagyami...

    Csak mer ilyen tudatlan pogány vagyok nem bírja a kis fejem feldolgozni, hogy minek kell az ilyesmin feszt felizgulni, meg vitát... izé... eszmecserét generálni belőle?
    Ha, és amennyiben elhisszük, a népek között/körött terjengő közeg/energia, ami hatást gyakorol a illető fickókra, akkó... Hogyan is van az, a egyik színű társaság ügyesen fújjolja a másik színű társaságot, mer az nem úgy gondolkodik, érez, létez, van, mint ők? Holott a craftot/energiát ugyanonnat nyerik mindketten végső soron.
    A'meg olyan mindegy, a adott fickó szóval, gondolattal, vagy mindenféle jelekkel, meg rituálékkal kaparja össze a számára szükséges hajtóanyagot.
    Vagy nem?
    Hameg de... akkó a hívő a Hitén keresztül, a Patás szoligája meg az Akaratán keresztül próbál minél hamarább elfüstölni ebből a mostanra sokak számára kissé kellemetlenné váló homokozóból. Mi több. Mindegyik vonal elköteleződést, vagyis erős fókuszálást követel meg. Ami mechanikáját tekintve megin'csak ugyanaz. Csak azok a bizonyos külsőségek... feszt belemennek mindenki fejibe.
    S lőn, továbbra is vicsorgás, melldöngetés, huzavona... mindenki nagy örömére, és hasznára.

    Jó játék. Azoknak, akik fogékonyak rá. ;)

    VálaszTörlés
  20. Nekem rendben van ez így... Én is szívesen lehánynám, de hálás vagyok, hogy megteszi más...

    VálaszTörlés
  21. Aki ilyenre pénzt ad, az meg is érdemli. Én inkább maradok a jó öreg Black Metálnál, legalább annak sokkal több értéke van, nem ilyen kommersz szar.

    VálaszTörlés