KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2013. október 26., szombat

Valamit rejtegetnek a világűrben, ami miatt az űrfigyelő rendszereket is leállították !


Ez a telefonos beszélgetés, egy belsős kiszivárogtatóval, nagyon érdekes ! Bár csak hallás után, de lefordítottam nektek, mert sok egyéb, az alternatív forrásokban fellelhető beszámolókkal, lépésekkel egybevág, amit ez a belső ember elmond (aki egy tudós és nem "főállású" kiszivárogtató). Kommentárt nem fűzök hozzá, de ha a fordítással kapcsolatban hiányosság vagy észrevételetek van, jelezzétek nyugodtan ! Hallgassátok meg ! (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)





"2012 januárjában áthívtak a Texasban lévő McDonald Observatory-ba, mely a második legnagyobb optikai teleszkóp az USA-ban. Ott találkoztam rögtön érkezés után egy ügynökkel, aki a Homeland Security-hez tartozott. Már kész információkkal várt és egy másik ügynök is megjelent hamarosan. 

Csodálkoztam, hogy jövök én a képbe, mert addig nem is kerültem nemzetbiztonsággal kapcsolatba...tehát ez valami sürgős dolog lehet.  Az obszervatórium fő helyiségébe mentünk, ahol 4-en voltak bent. Itt egy annyira sokkoló dolgot mutattak nekem, ami az addigi egész hitrendszeremet megrengette. Szükségem volt , hogy leüljek egy pillanatra és magamhoz térjek.
Amit láttam, azt saját szavaimmal úgy tudnám elmondani:

Egy hatalmas sötét 3 dimenziós struktúra látható az űrben egy vonalban formációba állva, mely egyenesen a Föld irányába halad.

Azért tudom ezt, mert 3 hónapos intervallumban mutatták meg ezeket a képeket és az irány ebből elég jól feltételezhető. Azaz havonta millió-millió mérfölddel vannak közelebb.

Az volt a feladatom, hogy megértsük, miből áll össze ez a dolog ilyen formációba vagy egyáltalán mik is ezek:

- azaz ember által alkotott; természetes; vagy mesterséges tárgyak..... A NASA által ma rendelkezésre álló tudományos eszközök segítségével azt a tényt állapítottuk meg, hogy nem természetes , valamiféle fém és szén alapú ötvözetből áll. Több ezerszer keményebb szerkezet, mint ami nekünk van ma gyémánt vagy karbon-nano technológia formájában.

Körbeveszi valami erőtér, ami miatt az űr-részecskék nem érik el a felszínét. Olyasmi mint a magnetoszféra a Föld esetében.

Annyira közeli ez a dolog, hogy a teleszkópban jól látszanak a részletek magas felbontásban.  Egy "L"-alakú objektumról van szó ! Azt nem tudjuk, hogy pilóta által vagy más módon irányított-e. Amit tudunk, az az, hogy mozog és nagyon gyorsan mozog.

2013 januárjára 200ezer mérfölddel elhagyta a Marsot, majd teljesen spontán módon eltűnt a teleszkópból.... Mintha valami láthatatlan pajzsot aktivált volna.....egy gombnyomásra. Talán ez a legjobb szó, hogy leírjam. Vakartuk is a fejünket rendesen.
Egy biztos, hogy a kormány részéről komoly érdeklődést mutatnak, mert a nemzetbiztonság folyamatos 24 órás őrizetben és megfigyelés alatt tartott. nem tudtam hazamenni vagy felkelni anélkül, hogy ne figyeltek volna. Nagyon nagy hatalommal bíró emberek tartották rajtam a szemüket....
Érezhető volt, hogy erről szinte senki nem tud és személyesen engem vontak be, hogy kiderítsék mi ez. 
Csak kalkulálni tudjuk, hogy ez a dolog azóta jóval közelebb van hozzánk. Akár szabad szemmel is láthatnánk az éjszakai égbolton... vagy az is lehet, hogy elhagyta a naprendszerünket azóta, nem tudom... Azt sem tudjuk miért jött ide ez a valami. 

Ezek után vártam, hogy keresnek majd újra, de 6 hónapig semmi, ...még egy telefonhívás sem történt irányomba....



Egy közeli barátomat hívtam fel, akiben megbízhatok a McDonald Obszervatóriumban és mondta ő is, hogy a Space Monitoring System-et leállították. 
Beleértve a NASA-t is.... ! A barátom rendkívüli módon izgatott volt, amikor beszéltünk és ideges. Kérdeztem, hogy mégis mi a fene folyik itt. 

Azt mondta, hogy azóta az objektum feltűnt újra és a HOLD mögött van a túloldalon. Minden űrfigyelő tevékenységnek a leállítása volt az eszköz, hogy titokban tartsák amennyire lehet.... De tudom, hogy amatőr űrfigyelők is észrevették vagy észrevehetik ezt akár és látható néha hogy "valamik" alakzatba álltak a Hold túlsó oldalán. 
Amikor felnézünk, látható néha, de továbbra sem tudjuk mik azok és mit csinálnak ott vagy mit fognak csinálni. 
Az az igazság, hogy az egészet újra kellene gondolnunk, amit a Holdról tudunk. Tudjuk, hogy van egy fluktuáció a Föld mágneses mezejében és összefügg a Holddal. 

Nagyon érdekes, hogy a NASA-t és z ISS Nemzetközi Űrállomás élő adásait is leállították azóta. Alapvetően rejtegetnek valamit, ez biztos! "



Az amerikai űrrepülések, az űrfigyelő rendszerek leállítása mellett (Space Defense System) az is érdekes, a kínai űrkutatás mennyire előtérbe került mostanában. 

Ezen a héten történt furcsa fejlemény az is, hogy kitiltottak 6 kínai tudóst a NASA által Kaliforniában novemberben tartandó konferenciáról, melynek témája a naprendszeren kívüli égitestek lettek volna. Kifejezetten a nemzetiségük és biztonsági megfontolások miatt - jelenti az AFP. 
Amerikai tudósok is felháborodtak a döntésen:
"Több milliárd kilométerre lévő égitestekről szólna a találkozó, aminek semmi nemzetbiztonsági vonatkozása nincs."


Forrás: Disclose.tv (Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

154 megjegyzés:

  1. A Krypton egy darabja... De no panic, ha a Széll Kálmán téren száll le, majd széthordják a magyarok 1 óra alatt...

    VálaszTörlés
  2. Transformerek vazzeeeee..Jön Optimus!!!!:) Vagy már itt van? :O

    VálaszTörlés
  3. http://www.ustream.tv/channel/live-iss-stream

    most is megy, úgy hogy úgy kamu az egész ahogy van :( (sajnos)

    annyira a világot uraló 4-5 család kezében van minden és reménytelenűl nem lehet semmit tenni ellene, hogy már ilyen kamu dolgokban bízhatunk csak egy igazi változásra....de ez sajnos messze van a valóságtól!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nem működik, csak kék az egész. Már legalább 15 percig néztem, a legutolsó 5 órája volt ami működött. Ahogy látom a facebook megjegyzésekből hogy már 3 órája lekapcsolták...

      Törlés
    2. kis megszakításokkal de működik....de a Földet lehet látni

      Törlés
    3. Messze van az igazságtól? ÉS MI VAN,HA MÉGSE?

      Törlés
    4. Tényleg megy a dezinformálás pro is kontra is. Az ISON-ról is van olyan részletes videó (kínai, orosz) amin szemből látható és olyan gyenge minőségű (Hubble?) fotó is amin oldalról a NASA-tól. Hm. Mindegyik kamunak tűnik.
      Szóval a világot irányító emberek és "Istenségek" - démonok, fantomok, gólemek - népes állatkertjének csak egy dolog fontos, hogy rájuk figyeljünk, hogy ne ébredjünk fel ebből a 3D-s rémálomból. Maya, káprázat. Ebből a szempontból Buddha téged is bevontak az átverésbe.

      Törlés

      Törlés
  4. Tehát a Hold mögött bujkál egy L alakú sötét 3D-s objektum, ami pár hónapja még a Marsnál volt.
    Nem lehet látni, mivel a Nasa mindent lekapcsolt amin látni lehetne, de a kínaiak tudják a dolgokat és segíteni akarnak az embereknek látni a sötét objektumot.
    Viszont jön egy Ison üstökös, ami háromszög alakú és november 28.-ra ér ide.
    A Hold pedig egy transzspace-i leszállópálya, vagyis a Hold nem látható oldala.
    És már azt is tudják, hogy szén és valamilyen fém ötvözete.

    Tehát itt a világvége. Készüljetek emberek, jönnek a Nefilimek és megváltoztatják a 2014-es magyarországi választásokat. Legyetek jók addig is, és vigyázzatok magatokra!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ISON: http://spaceweathergallery.com/index.php?title=ison

      Törlés
    2. Szerintem meg a határon túli magyaroj jöttek szavazni Orbán hívó szavára...

      Törlés
    3. Szerintem is a külföldi magyarok jönnek szavazni Orbán hívó szavára. Amit még ők sem tudnak hogy màr megnyílt Jászladányban az első ufó szinesfém lerakat úgyhkgy jobb lessz nekik vigyázni...

      Törlés
  5. Valljuk be semmit se tudunk arról hogy mi történik, ezek csak mind feltételezések, de ez nem egy nevetséges elmélet, hanem egy annál jóval komolyabb és komplikáltabb téma.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Amit a Nasa titkol azok Űrhajók, méghozzá olyan űrhajók, aminek mi nagyon nem fogunk örülni.
    Nem jó szándékkal érkeznek hozzánk.
    Akik jó szándékkal érkeznek hozzánk, azok is "úton" vannak.
    Alapvető információkat szeretnék átadni nektek:
    1. amikor űrhajók érkeznek a Földhöz és "csupa jót" ígérnek nektek, ott fogjatok gyanút.
    2. fegyverekkel, a mai "földi szinten" velük szemben esélyünk sincs. Ők képesek az emberi agyhullámok befolyásolására és óriási tömegek "begyűjtése a céljuk"
    3. Az űrhajóik számunka "modernnek, cool-nak, csillogi-villoginak" tűnnek majd, de aki oda beszáll, az nem jön vissza többet.
    4. Amint mondtam, a "másik tipusu" úrhajók is úton vannak, de ők plazmaűrhajók. Egyértelműen meg lehet különböztetni a szerkezetüket ezektől az űrhajóktól, amelyeket a Nasa megfigyelt.
    5. Ők a "jók" az univerzum rendtartói. A Plejádokról érkeznek hozzánk, hogy megakadályozzák a "szürkéket" a tervükben.
    6. Mindenkinek a következő tehát a tanácsom: ha űrhajóba kell szállni, csakis olyanban, ami plazmaűrhajó, azaz a "szeretet energiájával működik nem fémötvözet".
    7. Ez olyan alapinformáció, amit mindenkinek tudnia kell és nyugodtan terjesszétek.
    Poénkodhatunk és bohóckodhatunk, de tudnotok kell: ami ebben a cikkben le van írva az igaz.
    Minden jót Nektek. Készüljetek fel nyugodtan és akik ezt az információt olvastátok, jegyezzétek meg, amit leirtam. Üdv

    3.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ti most vagy nagyon betegek lehettek, vagy sok X-aktát nézhettetek, avagy igazatok van és a Bibliai próféciák valósulnak meg, csak kicsit komplikáltabban.

      Törlés
    2. Avagy kéne egy barátnő...

      Törlés
    3. Hogy tudok veled kapcsolatba lépni? megadsz valami elérhetőséget?

      Törlés
    4. Adam11
      Én majd megvárom a Halálcsillagot és majd arra szállok fel :D

      Törlés
    5. Ha egy fejlett civilizáció eljut arra a szintre, hogy idegen világokba elküldi követeit, az már régen tullépett a kártékony pusztító szintjén!

      Törlés
    6. Édes, hogy ezt gondolod, de tudod ezen a szép földön valakiknek érdekükben tart félelemben tartani embereket, szegénységben, éhezésben, amik által ők "erőt" kapnak, ahogyan te a boldogságtól, szeretettől...vannak beteg és tudatlan emberek ez tény, de ők nem is képesek tíz-száz millió emberek manipulálására/átb*szására évszázadokon át...kérdem én, hogy milyen lények ők akik a félelemből, haragból, káoszból merítenek erőt...talán érted a gondolatmenetemet? Ezt tovább véve, hogy ha ők nem emberek akkor....mióta, kik ők? túlléptek a negatív dolgokon?
      Nem hasonlít ez a sztori filmekre, ahol a földönkívüliek jönnek és leigáznak egy fajt, hogy kihasználják a nyersanyagot és azokat a készleteket amelyek a földön vannak...sztem te magad is sok ilyen filmet tudsz...a legújabb és a legnagyobb az avatar amit ilyen módon is lehet értelmezni....nem azt állítom, hogy földönkívüliek irányítják az életünket réges rég óta, hanem azt, hogy ettől sem szabad elzárkózni, mert sosem tudhatod mik történnek a világban...és nem a mi kicsiny kis bolygónkról beszélek, hanem a mindenségről...

      Törlés
    7. László Lukács: Ezt miből gondolod? Attól, hogy egy faj technológiailag fejlett, nem jelenti azt is, hogy pl.: erkölcsileg is fejlett lenne. Nem hinném, hogy a technológiai fejlődés más képességek fejlődését is magával hozná.

      Törlés
    8. Olyan technológiát, csak egymás iránti tolarenciával rendelkező fejlett civilizáció képes létrehozni, amelynek segítségével, emberi ésszel fel nem fogható távolságokat képes megtenni és ott ahová megérkezik, nem a pusztítás a célja. Ez csak nekünk,Főldieknek furcsa,akik napmint nap marakodunk az egyre fogyó energiahordozókért,pld olaj,ahelyett, hogy tisztességgel, békével megosztoznánk rajta! Mert szerintünk, minden fejlett civilizáció igy él! Nem csoda tehát, ha egy másik világból érkező civilizávió küldöttjei előlünk rejtőzködve maradnak,mert nincs szándékukban nyiltan felvenni a kapcsolatot,egyolyan barbár civilizációval,mint a főld emberisége! Nincs szándékukban kapcsolatba lépni,egy öngyilkos civilizációval,mint az emberiség,amelyik akarva, vagy akaratlanul önmaga elpusztításán fáradozik, a tudatlanság teljes homályában!

      Törlés
  7. "valamiféle fém és szén alapú ötvözetből áll. Több ezerszer keményebb szerkezet, mint ami nekünk van ma gyémánt vagy karbon-nano technológia formájában."

    Nos vagy kellett volna tanulni anyag és gyártásismeretet vagy nem lett volna szabad átaludni 3 félévet. Sokszor olvastam már itt ezt - azt utánanéztem jó móka volt. Ez viszont olyan orbitális baromság ami megszégyenít mindent amit itt bárhol bármikor olvastam. Remélem, hogy csak valami félre fordítás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "valami fém és szén alapú ötvözetből áll......" nos az acél is "fém és szén ötvözet" lehet te ugrottad át az iskolát..... itt a fémre mint egy általunk nem ismert fém fajtára gondolt

      Törlés
    2. Kedves listvn103! Csak az inkább hallgatók kedvéért és csak középiskolás fokon: A Mengyelejev féle periódusos táblázat pontosan meghatározza azokat az elemeket amelyekből a világegyetem egésze felépül. Valóban vannak elemek amelyek mesterséges körülmények között előállíthatóak de azok normál körülmények között - ez legyen esetünkben a világűr - pillanatok alatt alkotó elemeikre esnek szét nem lehet őket stabilizálni. Tehát a létrehozható vegyületek és keverékének aránya valóban végtelen de a kihozható anyagok fizikai és kémiai tulajdonságainak határa a meghatározott számú elem anyagszerkezete miatt igencsak véges. Azt már most biztosan lehet tudni, hogy soha nem lesz a kezünkben a gyémántnál több ezerszer keményebb fém ötvözetünk. Ez épp olyan mint ahogy a színek árnyalata is végtelen de a jelenleg ismerteken kívül nem fognak újabbat felfedezni vagy kikeverni mert a színérzetet a látható tartományban és a nem láthatóban is a sugárzás frekvenciája határozza meg. Az alatt még illetve az fölött már nem színekről beszélünk. És akkor még példát is mondtam.

      Törlés
    3. Peter Juhasz
      "Valóban vannak elemek amelyek mesterséges körülmények között előállíthatóak de azok normál körülmények között - ez legyen esetünkben a világűr - pillanatok alatt alkotó elemeikre esnek szét nem lehet őket stabilizálni."
      Értelmetlen mondat .Szerintem ezen még gondolkodj .

      Törlés
    4. Kedves leo! Valóban rosszul fogalmaztam meg amit írni akartam. Az elemek nem eshetnek szét elemeikre 1:0 oda. Igaz a periodusos rendszer elemei kémiai elemek. Ezek alkotóival (elemeivel) pedig a fizika foglalkozik. Ezért picit szégyellem is magam. A pontatlan válasz ellenére neked sem világos mondandóm lényege? Mert az igazi baj akkor van!

      Törlés
    5. a mendelejev táblázat az általunk ismert elemeket tartalmazza, ismétlem : az általunk ismert.... mert ugye amikor kezdtek ismerkedni az elemekkel, akkor gondolom az androméda galaxisban kezdték el......egyébként a mendelejev táblázat nem szent biblia hogy csakis ami abba van az elfogadható, és egyébként a papiron még van hely :) a te mesterségesen előállitott elemeidről : honnan tudod hogy azok valahol nem léteznek e természetes stabil formában? ne feledd hogy az univerzum energiáihoz képest amivel a földön kisérleteznek az egy 3 voltos litium ellem....és nem tévedtél amikor kémia helyett fizikát mondtál.....csak ki kellett volna egészitsed: kvantum ...fizika... a mondandód helyes 3 dimenziós fölhöz ragadt meglátással.... de az univerzum nem igy működik(csak részben, mert ugye 3 dimenziós gondolkodással csak 3 dimneziós dolgokat értelmezünk)

      Törlés
    6. Kedves listvn103! Nincs olyan, hogy általunk ismert meg általunk nem ismert elem. Még egyszerűbben: 1 és 100 között csak meghatározott számú egész szám létezik. Nincs a világegyetemnek olyan pontja ahol ez a földön ismerttől eltérne. Tehát a Mengyelejev táblázat bárhogy is rí a szívünk már csak biblia. Nos tudom, hogy az instabil elemek egy másik galaxisban sem stabilak de a kedvedért engedjük meg, hogy ott azok. Ha azonban át akarnánk hozni őket a mi galaxisunkba akkor át se érnénk vele mert ennek a stabilitásnak itt nincsenek meg a feltételei. Már pedig a fogalmam sincs hogyan megállapított, a gyámántnál több ezerszer keményebb fém már csak itt van a határban... 3 D-s földhöz ragadt műszerekkel mérték ki igaz itt a földön sem ismert olyan módszer amivel mérni tudnánk a gyémántnál keményebb anyagot, mert hát mivel is? Nincs mihez hasonlítani. Most pedig azt is megtudom, hogy létezik ilyen módszer még le se kell az anyagot a földre hozni... Az univerzum bárhogy működhet Te akkor is 3 dimenziós lény maradsz. Neked abból kell főznöd amid van. Márpedig a gyémántnál több ezerszer keményebb fémed nem lesz. Pláne akkor nem, amikor valaki olyan módszerrel érzékelte majd adta közre ennnek az anyagnak a létezését amelynek elemzésére se módszerünk így műszerünk sincs. Szóval a Csillagkapu Szamantájának zseniális magyarázatai nem egy lehetséges valóságot tárnak elénk hanem egy forgatókönyv író 10 perc alatt összeapplikált marhaságát. Jól mondta a költő, hogy "Több dolgok vannak földön és egen" Na de ez nem az.

      Törlés
    7. Jó kis "brain storming!" :) csak az értelmét nem látni!

      NEM MINDEGY???

      Mármint egy "elméleti" pro/kontra csörtében, h van-é avagy nincs ilyen anyag???

      OLCSÓBB LESZ A KENYÉR???

      EMBEREK! Nem mondjátok/írjátok komolyan, h ennél fontosabb dolog nincs???
      / A szómenésben szenvedöknek ez kiváló szkander, de egyébként .... hmmm!/

      Csak a "tudományoskodáshoz" hozzáfüznék én is egy kis adalékot!

      1. Bizti tudtok róla, h a gyémántnál 20x keményebb "gyémántot" találtak Szibériában, szuper gyémánt néven! A titok a kristályszerkezetében található!!! Mengyelejev per. rendszer jó alap/biblia!
      Tehát, ha ma még vmit nem tudunk az nem biztos, h nem is létezik!
      Ergo! Legyünk egészségesen nyitott szkeptikusok! :)

      2. A carbon base life/szén alapú élet amit látunk, élünk, értünk(?!)! A alap elemek C, H, O, N ...! De, (elméletileg!) létezhet Si alapú élet is ami CN/ciánt lélegzik és ammoniát eszik!!!
      ...és még nem is tudati frekvenciákról ami képes szintetizálni ANYAGOT! Kvantum-tudomány!!!!

      No, csak, no csak! Van itt még néhány izgalmas dimenzió!

      Áldás Igazszívü MAGyarok!

      Törlés
  8. Választások előtt?? Nem lehet véletlen!!

    VálaszTörlés
  9. Állítólag November 23-án lesz egy különleges bolygóegyüttállás, ami generálhat egy olyan energialöketet, mely beindíthatja a Napban a pólusváltást. November 28-án pedig az ISON ér Napközelbe, és ez is hatással lesz rá, akár belepottyan, akár nem /ha valóban üstökös/. Azzal is lehet kalkulálni, hogy most a Napkitörések csúcsidőszaka van, és idén még nem volt nagyobb kitörés, tehát várható. Ez is egy nézőpont az UFO-s nézőpont mellett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom ti hogy vagytok vele, én már arra várok, hogy történjen végre valami, ami fenekestől felfordítja ezt az egyre inkább elqrvuló világot. Nem kell, hogy kényelmesebb legyen - ha pl jön egy brutál elnyomás, diktatúra, miegymás, legalább mindenkinek felszínre jöhet igazi erényes vagy éppen gyenge énje. Végre mindenki letehet valamit az asztalra...vagy éppen beeshet az asztal alá.
      Istenemre: már alig várom a vízválasztót! (és ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy olyan biztos lennék benne, hogy én hogyan viselkednék...ez a szép az egészben)

      Törlés
    2. Tibi!

      EGÉSZSÉGES MAZOCHIZMUS! - értelek.

      Kétségtelen, h vagyunk jónéhányan akik várjuk a "vmit"!
      A lassú agóniánál való igaz, jobb ha, beindulnak a dolgok, (plö. Ébredés! Tájékozódás! ) ... de, tudd, h a "rossznál, rosszabb is jöhet!"
      Azt majd elválik, h Isten, Syrius, vagy miféle "hatalom" hozza ránk a bajt ill. megváltást!

      Hidd el mi is akarjuk már látni a karácsonyi csomag tartalmát!!! De, még nem engedték meg, h kibontsuk!

      Csak egy (kéretlen!) tanács!
      A boldogság/lelki nyugalom/egyensúly nem függhet senkitöl semmitöl, az belülröl építkezve hatja át életünket! Nem könnyü elérni/fenntartani, de nem is lehetetlen! Vannak élö példák!
      Áldás

      Törlés
  10. Schwaben!

    Ez a válasz nyert ! :)))

    Üdv. Erika

    VálaszTörlés
  11. Remélem az a hold mögötti izé hoz magával orvost is. Szükségetek lesz rá.

    VálaszTörlés
  12. VALOJABAN MIT LATOK AZT SEM HISZEM EL; NEM HOGY MIT NEM LATTAM;
    DE A ZSIDDAJ MINDIG SOKAT ES MEG TÖBBET HAZUDIK;
    BATORKODOM KEREK MINDENKIT HOGY EZT NEZZE MEG;
    http://www.youtube.com/watch?v=Ta1P5Q0UnBQ
    HOGY MIT TITKOLNAK EZEK UTAN ERTHETÖ;
    BIZONYARA SOK OLYAN ERTEKES HONLAP VAN MELLYET JOBBAN
    KELLENE ISMERTETNI;
    www.maar.us
    ES MEG EZT
    http://www.think-aboutit.com/
    ITT BELEZNEK ES AGYLESZIVAS ES TÖBB MAS;
    DE A LEGJOBB ANYAG MELLYET DAVID B SEREDA ELLEMEZGET
    ES VALOJABAN A FELETTÜNK LEVÖ VILAGÜR IGEN CSAK NEPES
    ES TELE VAN A LENYEKKEL; MINT AZ ÜR MINT AZ OCEANOK
    A TAVAK A FOLYOK ES A FÖLD MELLYEBEN IS TELE VANNAK;
    IGY HOGY IROM TELE;
    DE MIT LATOK AZT SEM HISZEM EL; AKKOR NEMCSODA HOGY
    SOHA NEM LEPÖDÖK MEG ES CSALODOK;

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen... és ha minden figyelőrendszert leállítottak, és ennyire el akarják summantani ezt az egészet, akkor azzal együtt hagyják, hogy vki mégiscsak infot szivárogtasson ki, és az felkerüljön a netre, és nem tűnik el onnan perceken (max. órákon) belül...? És szóltak minden amatőr csillagásznak is, akik esetleg eséllyel csinálnak képet is, ha van megfelelő eszközük, hogy fogják be...? Ennyi erővel az is lehet, hogy valójában egy nagy vasgolyó belsejében vagyunk Naprendszerestül, a csillagok meg csak lámpák a belső felületen, de ezt nem mondják meg, sőt, az egész NASA egy földalatti szervezet, és azt hitetik el mindenkivel, hogy valódi űr van körülöttünk, és mindenkit átvernek... Ez se nagyobb hülyeség, mint a fenti anyag, és "igazolható" azáltal, hogy ami ellene szól, az biztosan "manipulált info", de olyan módon, hogy mi se tudjuk...
      Lehet simán bolygónkon kívüli élet (valószínűbb is, hogy van, mint nincs), csak ha azok tudnák, hogy itt a Földön milyennek gondoljuk őket, meg miket gondolunk róluk, vagy halálra röhögnék magukat, vagy úgy megsértődnének, hogy parszekekre elkerülnek, és a környékünkre se teszik a lábukat/csápjaikat/egyéb testrészeiket. Abból, hogy az emberiségnek alapvetően a leigázáson/hódításon kívül nemigen van más 5lete, ha új területre teszi a lábát, sehol nem következik az, hogy a földönkívüliek se tudnak mást kitalálni. Ha feltételezzük, hogy nálunk jóval fejlettebbek, akkor fejlettebbek lehetnek erkölcsileg/társadalmilag/stb, és már régen túl vannak az efféle hülyeségeken. Földönkívüli témában ajánlott olvasmány: Arthur C. Clarke: 2001 Űrodüsszeia.

      Törlés
    2. Nem szép pedofil szabadkőműveseket reklámozni,.....még itt sem.
      http://www.youtube.com/watch?v=VI01y7LEOXM

      Törlés
  13. Talán ebben a videóban, a 8. kép valami hasonlóról számol be..Habár, az idöpont nem áll ösze..
    http://www.youtube.com/watch?v=E7Cd5FWMusE
    Üdv.

    VálaszTörlés
  14. Sokan vannak, akik valamilyen változásban reménykednek, mert mindannyian érezzük, hogy ez az állapot így tovább nem tartható fenn, de mi magunk - egy ilyen nagy, összefonódott és gonosz, "megfoghatatlan" hatalommal szemben - képtelenek vagyunk változtatni.
    Éppen ezért sokan a "csodában" bíznak már csak. (Isten és Jézus Krisztus helyett.)
    Vannak akik már a "csodákban" sem mernek bízni, mert azt a fennálló hatalom manipulációjának, megtévesztésének tartják és félnek tőle. Egyébként mind a két oldalnak igaza van a maga módján...

    De mi történik akkor, ha (esetleg) tényleg van valamilyen alapja ennek a hírnek?...
    Hiszen a Bibliából tudhatjuk, hogy Isten nem csak embert teremtett, hanem az embertől magasabb szinten álló "szellemi lényeket" is. Sőt még azt is tudjuk, hogy ezeknek a szellemi lényeknek egy része (Sátán és angyalai) "levettetek a földre". Azt viszont nem tudjuk, hogy mennyivel másabbak az emberektől, és mennyivel nagyobb a tudásuk és hatalmuk az embernél. (Maximum ezt csak a saját bőrünkön érezzük... mondhatnám úgy is, hogy pontosan ezt érezzük a bőrünkön, a gonoszságnak olyan nagy mértékét, amely már az emberi értelemnek és tudásnak nem a sajátja. - Magasabb rendű tudás átadása az "embernek?", pl. űrtechnológia, időjárás befolyásolás, stb.)
    Kérdezem: akkor miért vagyunk meglepve a Földet uraló életellenes világunk gonoszságain?, miért vagyunk meglepődve azon, hogy a "világűrt és a Földet" lakják "más civilizációk" is?, miért fogadjuk szkepticizmussal akár ezt a cikket is, és nem utolsó sorban milyen "jót és változást" várhatnánk akkor - az ilyen lényektől - ha ez a hír igaz lenne, és a "magasabb intelligencia" ténylegesen ide is érkezne a Földre?
    A kérdésekre a választ is Jézus tanításaiban (Biblia) találjuk meg.

    Szeretettel: Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez szép volt ês nagyon okos. Örülök, hogy nem vagyok egyedül az ilyen gondolatokkal. ;)

      Törlés
    2. Ez egy nagyon komoly gondolatmenet volt! Köszi!

      Törlés
  15. A NOAA is kikapcsolta a műholdjait és átállította, illetve mórickarajzzal a Föld csúcsára állította, hogy a sarki fényt jobban lássuk, és azóta teszt üzemben van. No persze. Cserébe elvették a napkitöréssel kapcsolatos adatokat, megfigyeléseket...

    ...és egy kis eszmefuttatás, nem kell ide nagy csoda, van egy sokkal egyszerűbb dolog...
    Minden nap ott hagyják az égen "kézjegyüket", bármennyire sem akarnak sokan tudomást venni a vegyi felhőkről. Arról senki sem beszél, miért nem látod már oly szépnek és tisztán a napot, mint "gyerekkorodban", mégis mi sem természetesebb a jelen állapotban. Ha viszont elfogadod, hogy ilyen a nappali fényviszony, az nem tűnik fel senkinek, miért látszik oly tisztán a hold éjjelente? Kirajzolódnak a különböző hepe-hupák rajta? Pedig az is a vegyi felhőréteg mögött van. És nem az a magyarázat, hogy azért, mert közelebb van...
    Mi van, ha egyszerűen egy hologramot látsz? Miért ne lehetne a mátrix része, Te is benne élsz...
    De ha mégsem ez, akkor miért nem látszódnak a csillagok?
    ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lennék nagyon meglepve, ha az is kiderülne, hogy a "leállítás" mese, a "mórickarajz" egy mesterségesen bevetített kép a mi számunkra, miközben ezerrel megy a titkos megfigyelés.

      Törlés
    2. Egyébként a Holddal kapcsolatos megjegyzésed is találó!
      Visszagondolok a másfél, két évvel ezelőtti megfigyelésemre, és eszembe jut a Holdnak a rendellenes állása: Nem az "alsó csücskén állt" hanem a "hasán feküdt". Ha valaki utána nézne a holdállások képeinek a googlén, kéne találnia ilyen képeket is. Sok évtizedes életem folyamán akkor az egyszer láttam ilyet.

      Törlés
    3. ...én továbbra is tartom azt az álláspontom, hogy a meteorológiai előrejelzések is központilag irányított mese-maszlag. A NOAA napkitörést vizsgáló műholdjait menteni kellett, egyes vélemények szerint nehogy az ISON vagy csóvája útjába kerüljön. Innen kezdve bármi lehet, de szerintem már nem a valós képet teszik közzé, a minimum 100 éves mérési adatok lehetővé teszik egy statisztikai átlag közlését a mindennapokban.
      A meteorológia a régi szép időkben tudott 1 hónapos előrejelzéseket adni, erre tervezte mindenki a szotüdülését, most heti-kétheti is viszonylag bizonytalan, de legalább arra figyelnek, hogy a kimondott az nagyjából úgy legyen. A legszebbek azok a pillanatok, amikor "megjósolják" a fátyolfelhők érkezését, és ezt megelőzően 1-2 órával chemtraileznek az adott területen. Ha ezek után vki be tudja bizonyítani, hogy a meteoközpontokban élő képet látnak a műholdakról, annak én örülnék...
      De jó lenne az UPC-s műholdas vevőkkel rendelkezők véleményét is tudni (őszintén), az utóbbi 1-2 hétben 10-30 másodperces kimaradások, vagy műsorszórás romlásokat tapasztaltak-e, mert a műholdátállításokkal ezeket is mozgatták...

      Törlés
    4. http://indafoto.hu/tag/hold/15
      (tél van 073-as kép)

      Törlés
    5. Csaladiauto: menj orvoshoz.

      Törlés
    6. nyirtass: nem értem, hol itt a baj a Holddal? És ha baj lenne vele, szerinted mivel/hogyan és főleg MIÉRT csinálnák...?
      Csaladiauto: mert direkt azért költenek milliókat, hogy fölzavarjanak gépeket... némi gondolkodással azért be lehet látni, hogy alkalmas körülmények esetén közönséges gép közönséges kondenzcsíkjnak a közönséges koromszemcséitől is megindulhat a felhőképződés (esetleg némi szakirodalom: http://www.fsz.bme.hu/mtsz/szakmai/tvok11.htm), nem kell hozzá nagyonsötétbankárháttérmanipulálóelithatalom és társai. Ha esetleg megnézem a flightradar24-et, és látom, hogy mikor fog erre jönni pár menetrendszerű gép, akkor alkalmas légköri viszonyok esetén én is megjósolom, hogy fátyolfelhősödni fog, ettől nem válik chemtrailozó géppé az éppen átmenő fapados...

      Törlés
    7. @nyirtass: "Visszagondolok a másfél, két évvel ezelőtti megfigyelésemre, és eszembe jut a Holdnak a rendellenes állása: Nem az "alsó csücskén állt" hanem a "hasán feküdt". Ha valaki utána nézne a holdállások képeinek a googlén, kéne találnia ilyen képeket is. Sok évtizedes életem folyamán akkor az egyszer láttam ilyet.--- http://indafoto.hu/tag/hold/15 (tél van 073-as kép)"

      Ez a kép szerintem nem Magyarországon készült, mert minél délebbre megyünk annál inkább kezd a félhold a vízszinteshez közelíteni. Afrikában pl. már teljesen vízszintes, úgy áll mint egy "kehely" fogyó hold idején: http://www.google.hu/images?q=moon+phases

      Ettől függetlenül még számtalan anomália van a Holddal kapcsolatban. Dióhéjban néhány ami eszembe jut - tessenek utánajárni!:

      * Először is néhány furcsaság: az 1600-as évekig a távcső földi (újra)feltalálásáig forgott a tengelye körül HOLD, tehát ekkor még mindkét oldala szemügyre vehető volt, ezután "valakik" a Föld forgásához szinkronizálták, így mostmár csak a felét láthatják a kíváncsi szemek. A fény-árnyék határvonal (terminátor) folyamatosan ide-oda inog a mai napig ami árulkodó nyom a mesterséges szabályozásra.

      * A Föld 1/4-e a HOLD s máig rejtély fedi és csak találgatnak a csillagászok hogy sikerült a Földnek "befognia" egy ekkora égitestet, ami egészen biztosan nem a Földből szakadt ki a régmúltban, mert volt egy ilyen elmélet is.

      * Néhány ezer évvel ezelőtt (ha jól emlékszem valamikor úgy ~13.000 évvel ezelőtt, amikor Szfinksz épült Egyiptomban, az Oroszlán világhónapban) a Földdel ÖSSZEÜTKÖZÖTT a HOLD aminek több helyen máig ott a nyoma, s milliárd tonnányi holdkőzet zúdult ekkor le róla s másodpercek alatt 100-200 fokot esett a hőmérséklet. Az északi részeken a mammutoknak lenyelni nem volt idejük a füvet a szájukból úgy fagytak meg. Ez a katasztrófa pillanatok alatt átrendezte a bolygót, s erről tudósít az Arvisura is hogy próbáltak ellene tenni, ami először sikerrel is járt. Áthangolták különféle építményekkel a Naprendszer "gravitációs szimfóniáját" aminek következtében vagy 20 nappal megnyúlt a Föld pályája a Nap körül.

      GoogleMap -> ott van pontosan máig az ütközés nyoma Mauritániától keletre az Atlanti óceánban az a félkör forma (~3500km) a tengerfenéken: http://goo.gl/maps/0EOJI

      * Ha a szabadkőműves "körző-vonalzó-G" hármasból a G-t átfordítjuk számmá (G=7.) az ábécében elfoglalt helye okán (gemátria) és összeszorozzuk a számokat 1-től 7-ig: 1*2*3*4*5*6*7 = 5040-et kapunk, ami "véletlenül" pont a Hold és Föld sugarának mérföldben mért összege: http://blog.world-mysteries.com/wp-content/uploads/2012/05/JMichell_EM_GP.jpg

      További összefüggések a Nagypiramissal és más építményekkel: https://www.google.hu/images?q=5040+mile+moon

      ---> >> >>>

      Törlés
    8. --->>> >> >

      * A NASA szeizmológiai méréseket végzett a Holdon (-> Apollo-12 --- ...az megint más lapra tartozik hogy a holdraszállást itt a földön vették fel részben, s az igazi felvételeket soha nem látta a nagyközönség, bár ez sem teljesen igaz...), tehát mesterségesen földrengést keltettek s a szakemberek legnagyobb meglepetésére mint egy "harang" úgy kongott a Hold, amiből következik hogy ÜREGES.

      A kb. 40 km-es HÉJ után belül teljesen üreges amit pl. Kisfaludy György gravitációs távcsövének felvétele is megerősít. Belül a jelek szerint egy konkáv tenger rejtezik, középen egy mesterséges nappal.

      http://www.hunok.hu/ablak/BA3-hold.png
      http://www.hunok.hu/ablak/ujablak51.html

      Lényegében egy kvázi MŰ-HOLD kering a Föld körül amit ki tudja hány civilizáció használ bázisként. S ez a "mű-hold" felállás nem egyedi a Naprendszerben. A legárulkodóbbak a Mars Phobos holdja, de legfőképp a Szaturnusz Iapetus nevű holdja amiről a Csillagok háborújában George Lucas (vagy aki tippeket adott neki avagy írta helyette a forgatókönyvet...) a "Halálcsillagot" mintázta. Ez egy tipikusan mesterséges bolygó ami sokszögekből áll (-> csonkolt ikozaérder), hatalmas tornyokkal a felszínén, s ami külön érdekessége hogy megtalálták egy több ezer éves lelet formájában is: http://www.enterprisemission.com/images_v2/Iapetus6/thumbs/image021.jpg

      http://www.google.hu/images?q=iapetus
      http://3.bp.blogspot.com/_OhaHEeWqYU0/SY9SvdMEdKI/AAAAAAAADo0/TeR2dYZe538/s1600/iapetus-geometric-characteristics.jpg
      * Külön érdekesség hogy a NASA és az orosz ROSCOSMOS gyanúsan a Szíriuszhoz és az Orion (Osiris-Nimrud-Kaszás) csillagképhez igazítja az űrtevékenységét valamilyen érthetetlen (???) oknál fogva:

      http://maga-a-valosag.hu/?page_id=522 - A sort végignézve ezt egyszerűen nem lehet a véletlen számlájára írni. Ami még felveti számomra, hogy a kőművességnek és a háttérhatalomnak lehet ehhez némi köze az az angol GOD = "Isten" elnevezés ami ott a kőművész jel-kép közepén ("G" - God, Geometry, Gaia, Genezis, Gold, Great Architect...).

      God <-> doG (oroszul "bog" = szintén "Istent" jelent...), a "Kutya" angolul. Canis Major = Nagy Kutya csillagkép. Legfényesebb csillaga a Szíriusz... https://www.google.hu/images?q=canis+major+sirius+egypt

      * Holdi építmények; régi űrháborúk nyomai a felszínén - lezuhant űrjárművek; miért csak fekete-fehér fotókat lehet látni a HOLDról...? Miért retusálják a holdi fotókat...? A színes fotókon már látszanak a hatalmas dómszerű építmények...

      -> Dokumentumfilm: Hold-kelte: http://www.youtube.com/watch?v=GUgysXxqdDg

      * Nemegyszer komplett űrhajó flották szálnak fel a felszínéről, de Budapest méretűeket is rögzítettek már többször. Hány tízezren lehetnek egy-egy ilyen "anyahajón"? Ezt tavaly rögzítették például egy sima HD-s videókamerával amint egy kötelék felszáll egy bizonyos kráterből, s nem egyedi eset: https://www.youtube.com/watch?v=LgBCvfe3B2M

      http://www.youtube.com/results?search_query=moon+ufo

      * "Csillagkapu" a Föld-Hold és a Föld-Mars között, s komplett bázisokat építettek ki az utóbbi évtizedekben... Egy tudós "kitálal" bizonyos részleteket ezügyben: http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=5714

      ...És a sort lehetne folytatni azzal, hogy már Hitler idejében leszálltak a Holdon és a Marsra is eljutottak... oda szeretnék kilyukadni hogy még a jéghegy csúcsát is alig látjuk, s abból próbálunk végkövetkeztetéseket levonni. Szóval csípőből nem kellene elvetni amit Buddha lefordított nekünk...

      Törlés
    9. Kedves Vándor!

      - Az általam belinkelt "Hold képet" Magyarország egén, Budapesten láttam a saját szememmel, megdöbbenve, megrökönyödve.
      Ha nem én látom a saját szememmel, akkor én sem hiszem el, hogy ez lehetséges. Akkor sem értettem az okát, és igazából most sem. Számomra ez egy valóságos tény volt, mert magam láttam, meggyőződtem róla, az okát pedig maximum csak találgatni tudom.
      (Ezt a jelenséget úgy tudtam elképzelni, - ami vagy igaz, vagy nem, - hogy Földünk tengelye megdőlt.
      A második megválaszolatlan találós kérdésem, hogy "hogyan került vissza a helyére?" ...)

      - A többi információddal kapcsolatban én is láttam kiretusált Holdképeket, - olyanokat is amit "rosszul retusáltak" és ott maradtak az űrhajók, vagy nyomai. Illetve a fehér-fekete képeket színekkel töltöttek fel és egymásmellé tették a színest és a fehér-feketét. Jól látszott, hogy a színesen "több minden" vált felismerhetővé.
      (Valószínűsítem, hogy igaz az állítás, de teljes bizonyosságom nem lehet róla, hiszen a modern technika világában a hamisítás is könnyebb. Azzal pedig mindannyian egyetértünk, hogy hatalmas dezinformációs anyag kering szerte a világon.)
      A legszebb az egészben, hogy magam is láttam "repülő csészealjat" viszonylag közelebbről, (ami semmilyen általunk ismert törvényszerűségbe nem fért bele), szerintem UFO volt, - de ha mégsem, akkor valamilyen titkos kísérlet repülő tárgya. Nem lenne szerencsés kizárni ezt a második lehetőséget sem, - hiszen sem egyikről, sem másikról nem tudok olyan konkrétumot, ami alapján egyértelműen kilehetne zárni akár egyiket, akár másikat.

      - A "kőműves jelképek" ma már szinte közismertek. Tudjuk róluk, hogy a régmúltba nyúlik vissza eredetük, de sem azt nem tudjuk, miből erednek, és azt sem, hogy mi célt szolgálnak.
      Egy dolgot viszont tudunk róluk, azt, hogy az okkultizmushoz van közük. Az okkultizmus pedig ismeretlen eredetű szellemi lényekkel való kapcsolatfelvételt jelent. (Had kérdezzek rá, hogy a "magasabb intelligenciának nevezett látható vagy láthatatlan idegen nevezhető-e szellemi lénynek?)
      Szóval eme jelképekről is csak találgatásaink lehetnek, ... vagy dezinformációink.

      - Arról, hogy "régen" hogy forgott a Hold, vagy, miből, hogyan keletkez(het)ett, hitelt érdemlő meggyőződésünk nincs, maximum olvashatunk róla hitelesnek mondott, - gondolt - anyagokat, ami vagy igaz, vagy nem.
      Ilyeneket érdekességként elolvasok én is, de nem foglalok állást sem mellette, sem ellene.

      - Sok a hamis információ, de az viszont jól látszik, hogy a "sok rendszerezhetetlen szemét között" találhatóak "igazságmorzsák" is.
      A "kőművesjelképek" mindenki számára jól látható tény, "okkultizmus" létéről is tudunk, "szellemvilágot" szkepticizmussal fogadják sokan. A "földönkívüliekről" egyre többen hallanak, hitelesebb vagy hiteltelen "bizonyítékok" látnak napvilágot, más szóval egyre többen érzékelik és fogadják el őket "magasabb intelligencia" néven, és így már nem azonosítják a "szellemvilággal."
      Pedig létük valós, megjelenésük idő kérdése.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
    10. Vándor: a teljesség igénye nélkül pár reakció (nevezhető belekötésnek is akár): az Atlanti óceán Mauritániától NYUGATRA van... félkört (főleg olyat, aminek köze lehet becsapódási kráterhez) meg sehol se látok (hacsak nem az Atlanti-Hátságot, de ilyen alapon nézd már meg az összes többit, igen sok helyen ívelt, ennyiszer csapódott volna be vmi kényelmetlen méretű dolog...?) kérnék egy jobb képet róla, lehet,hogy csak én vagyok vak. Hozzá 1 kis fizika: ha Egyiptomtól akkora távolságra leesik 1 Hold méretű golyóbis, akkor belőlük (meg úgy kb. egész Észak-Afrikából meg a fél Európából, hosszabb távon mindenből, ami az Atlanti-óceán környékén van) nem sok minden marad meg, mert 1 5km mély, 13000km átmérőjű másodlagos kráterben találják magukat, és úgy kb. az emberiségnek is annyi (itt: http://impact.ese.ic.ac.uk/ImpactEffects/ lehet kísérletezni, hogy mekkora égitest becsapódása mivel jár). Másrészt fölmerül néhány apró, ám nem lényegtelen kérdés: ahhoz, hogy stabil pályáról vmi letérjen, le kell lassítani. A Hold nem könnyű (73 420 000 000 000 000 000 tonna), viszonylag macerás lelassítani annyira, hogy a pálya alsó pontján ütközzön a Földdel. Utána ennél nagyobb energia kell, hogy vissza legyen állítva, mivel az ütközés még jobban lelassítja. Kérdés: MIVEL csinálta volna bárki...? Újabb probléma: mitől csökkent volna a hőmérséklet akár 1 fokot is, amikor nem kevés mozgási energia alakul hővé egy ilyen ütközésnél (pár millió köbméter kőzet igen hamar megolvad ilyenkor, ki lehet számolni, mennyivel melegíti meg a környéket, ha csak 1500 fokos láva keletkezik is, ráadásul az elsődleges kráter bőven átütötte volna a szilárd kérget, vagyis igen sok 1000 fok fölötti magma került volna hirtelen a felszínre)... Úgyhogy kéretik hihető következményeket írni, ha már katasztrofális eseményt talál ki az ember, mert így nehéz komolyan venni. A Földön építhet bárki bármilyen építményt, nem fog tőle a Föld pályája 1 centit se változni, hacsak nincs az építményen egy igen erős hajtómű, ami a forgás miatt csak kis időre működhet minden 24 órában...
      A Hold forgását "beszabályozó" "valakiket" egészen pontosan megnevezem: ár-apály súrlódás, némi szakirányú info itt: http://curious.astro.cornell.edu/question.php?number=142
      Ha a Hold üreges lenne, akkor a 40km-nyi héj relatív igen vékony lenne, vagyis az ütközést nem bírta volna ki, kb. úgy tört volna össze, mint a karácsonyfadísz. Ha már vki kitalál érdekesnek tűnő dolgokat, amiknek nemigen van közük a valósághoz, legalább a kitalált dolgok egymásnak ne mondjanak ellent...

      Törlés
  16. O.K.


    MICHAEL SALLA PHD. JELENTÉS A FÖLDÖNKÍVÜLI FAJOK TEVÉKENYSÉGÉRŐL ÉS INDÍTTATÁSAIRÓL

    http://www.slideshare.net/exopolitika/michael-salla-ph-d-fldnkvliek-motivcii


    A reptilián birodalom bukása

    http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/09/21/a_reptilian_birodalom_bukasa


    Földönkívüli fajok

    http://darrensw-spirituality.blogspot.co.at/2011/07/foldonkivuli-fajok.html

    VálaszTörlés
  17. Kedves Nagy Sándor!

    Nem foglalkozom a "földönkívüliekkel" mert tudok róluk. (Egyetlen fajtájukkal sem ...)
    Tudom, hogy "nagyot képesek alakítani" - a földi ember vesztére.
    De ismerem a "vesztüket" is...

    Szeretettel: Erika

    VálaszTörlés
  18. Sokkal izgalmasabb valami földöntúlira figyelni, mint a száraz és unalmas politikára .pedig ezt már egyszer eljátszották, akkor is mindenki az eget nézte közben a blankoltak trükkös módon átjátszották az amerikai pénzkibocsájtás monopóliumát magánbankárok kezébe! Meggyőződésem, hogy most is valami nagy aljasságra készülnek, ami teljesen véletlenül egybeesik a következő nagy világválsággal, 2014 eleje tájékán. Feka elnök sem ült még elnöki székben, ez sem véletlen.

    VálaszTörlés
  19. Mondjon már nekem valaki EGYETLEN, CSAK EGYETLEN olyan jóslatot vagy előrejelzést, ami bejött ennek az oldalnak. Ami itt olvasható, az mind kamu, kitaláció, rémhír. Nem jöttetek még rá?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsox!

      Akkor miért olvasgatsz itt?

      Törlés
    2. Röhögök az idiótákon, akik beveszik ezt a sok maszlagot.

      Törlés
    3. nekem is olyan érzésem van mintha gyerekek írnának ide, akik a willsmith függetlenségnapja vagy battleshipre azt hiszik hogy igaz történeten alapszik.
      a másik ilyen érdekes jelenség akik meg a bibliai írásokkal hozzá ezt kontextbe(aminek ha már itt tartunk, erősen kérdőre lehetne vonni szintén a fake szintjét), számomra egyszerűen röhejes.

      én hiszek abban hogy rengeteg más civilizáció van rajtunk kívül, de könyörgöm legtöbb kommentelő tovább írja a postolo álhollywoodi tucatfilmjének számító írását vér komolyból.

      Törlés
  20. Teheted ezt halkan is. Egyébként pedig a lőtéri kiskutyát sem érdekli a hangulatod.
    Főleg, úgy, hogy itt értelmes emberek beszélgetnek és próbálják megosztani egymással a véleményüket, meglátásaikat.
    De ha nem volna értelmezési problémád, akkor érthetnéd, hogy senki nem mondja, hogy ez valós tényállás, bekövetkezése pedig biztos. (Még Buddha sem!)
    Pusztán csak néhány "valós furcsaságra" hívja fel a figyelmünket.
    Neked mi az ellenérdeked abban, hogy ez ne kerüljön nyilvánosságra, vagy elhiteltelenítsd?
    Egyébként a cikk valamilyen szintű hitelesítéséről a "gazdáid" már gondoskodtak, akárcsak a "műholdak átállításával" is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem te és a magadfajták már kényszeresen látogatják ezt az oldalt, innen szerzitek be a napi betevő pánikot. Ez is egyfajta adrenalin-függőség.

      Törlés
  21. én úgy érzem hogy ez megint csak kamu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagy egyedül, bár szemmel láthatóan kisebbségben vagyunk... :)
      Persze, amíg lószar van, addig veréb is lesz. Mindig akad néhány hiszékeny, aki bedől ennek a sok ostobaságnak, ami ezen az oldalon felbukkan.

      Törlés
    2. Látom megjött az "erősítés". De akkor had kérdezzem meg, hogy mi az az állítás ebben a cikkben amit "kamu"-nak minősítesz?

      Törlés
    3. "én úgy érzem hogy ez megint csak kamu"
      -az információ megbízhatatlan forrásból származik
      -rengeteg olyan szöveg részlet van benne ami a kamu űrhajós írásokra szokott jellemző lenni
      -van néhány komolyabb logikai bukta is benne, mint például hogy tudják milyen kemény anyagból van az űrhajó stb.

      Törlés
    4. mint azt is hogy 4 millió fényévre van 4 bolygó egy nap körűl, és hogy abból kettő lakható, mert ennyi és ennyi koncentrációjú oxigán van rajta, és ez nem kamu, hanem tudományos szaklapon jelenik, meg , hogy honnan tudják? hát egy szerkezet segitségével, amit spektroszkópnak hivnak, és ha jól sejtem magyar találmány....már legalábbis egy fejlettebb formája, amit egy régebben fellőtt műholdra tettek...ilyen megfigyelés célból..

      Törlés
  22. Azt jegyezzük meg,az idegen életformák is ugyan azokból az alapvető összetevőkből állnak mint mi.Ahogy a mi szervezetünk is ugyan abból áll mint a fényévekre lévő csillagok,tehát a természet (nem csak a földi) mindig a leghatékonyabban állítja össze az alap összetevőkből az élőlényeket,elemeket,tárgyakat,.....a miáltalunk ismert élő és élettelen dolgok a leghatékonyabban készültek el és folyamatos fejlesztés alatt vannak...tehát valószínűleg nagyon ideális életforma vagyunk.Ha feltételezzük,hogy az alap elemekből mi vagyunk az egyik legjobban össze állítható életforma,máshol is így állhatott össze...máshol is van hozzánk hasonló élet,már a matematikai valószínűség szerint is.
    Ha hasonlóak akkor a gondolkodásuk is hasonló...alap szabály...Lét és Faj fenntartás!
    Nézzük miért vág neki egy civilizáció a " nagyvilágnak"!?
    Kíváncsiság--felfedezők,tudósok,kalandvágyók,kirándulók (veszélytelen)
    Felderítök--katonák ,tudósok ,szakemberek (veszélyes mivel keresnek valamit ami nincs vagy fogytán van és nagyon kell)
    Gyarmatosítók--katonák,megszállók,tudósok,dolgozók.gyerekek,felnőttek,működő társadalom kicsiben de szaporodásra készen ( ránk nézve a legveszélyesebb,a felderítés már megtörtént,jön a gyarmatosítás,megszállás),a saját történelmünkből tudjuk mi vár a megszállt területek őslakóira.

    Nézzük mi az ami a mi bolygónkon rengeteg van,de ebben a formában a világegyetemben ritkaság (a legértékesebb dolog,az arany,az olaj, a szén,a gyémánt értéktelen ehhez képest)

    A V Í Z.......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jönnek, elég az Európáig (a Jupiter 1ik holdja) elmenniük, tele van vízzel. Con: 1. be van fagyva, némi melóval jár kitermelni. Pro: 1. ha alkalmas időben jönnek, pár százmillió km-t megspórolnak, 2. nem fog velük ellenkezni senki, míg mi azért utálnánk őket, ha nagyüzemben nekiállnának kiszivattyúzni az óceánt, 3. ha nem szeretnek feltűnést kelteni, odáig nehezebben látunk el, 4. állandóbb az "időjárás". Tehát: ha a gyarmatosító verzió jön, azok funkcionálisan gondolkodnak (vsz. ezért is nem érdekelt sose 1 gyarmatosítót se a helyi őslakosság, max. akkor, ha rabszolgaként v. egyéb erőforrásként hasznosítható volt), és hasonlóan arra a következtetésre jutnak, hogy könnyebb, egyszerűbb és gyorsabb az Európáról beszerezni azt a vizet.

      Törlés
    2. És honnan tudod hogy nem szadisták akik embereket és egyéb földi élőlényeket akarnak kínozni?

      Törlés
    3. galaxiscsirke "4. állandóbb az "időjárás"." " Az Európé felszínének hőmérséklete az egyenlítőn csak 110 K (kb. −160 °C), míg a sarkokon 50 K (kb. −220 °C). Ilyen körülmények között a vízjég betonkeménységű. ".......hozzanak kabátot is :))))))

      Törlés
    4. Így van, elég kemény, viszont némi fúrással le lehet érni a folyékony részig, tekintve, hogy a tengerfenék tektonikus aktivitása fűti alulról a vizet. Még ha hideg is van, nem kell állandóan az eget nézniük (vagy belehackelni a meteorológiai adatbázisba:) ), hogy mikor fussanak, ha jön a hurrikán v. egyéb kényelmetlen időjárás (meg az ideges greenpeace-esek :) ) De ha hoznak lézer (v. egyéb hi-tech) vágót, akkor jégkockákként is kiszeletelhetik maguknak, és nem kell nagy tartályokkal vacakolniuk, csak fölrögzítik a hajóra akár kívülről, talán nem fog fölolvadni az úton...

      Törlés
    5. ha választhatnál--és meg van az erőd hozzá--- Te melyik bolygót választanád??

      Törlés
    6. Attól függ. Ha a túlélésem függ a víztől (erőforráshiány), akkor mindenképpen jóelőre tudatnám a létezésemet, és lehetőség szerint hagynék időt a reagálásra, hogy fölmérjem, hogy 1általán odaengednek-e, mert ha csak megjelenek kommentár nélkül, hogy elvegyem,amit kell, akkor harc esetén aránytalan kockázatot vállalok, és nem is biztos, hogy sikerül a projekt, vagyis elvesztegettem időt, anyagot, "embert" (lényt), és nem jutottam előrébb. Ha én lennék a kiküldöttje a vészes helyzetben levő civilizációnak, nyilván nem engedhetném meg magamnak, hogy a hibás döntésem miatt még meredekebb helyzetbe hozzam a "hátországot" (mert akár még az is lehet, hogy nincs több idő/erőforrás egy újabb expedíció felkészítésére/indítására, tehát ha nekem nem sikerül vizet szereznem, a civilizációnak jó eséllyel annyi). Vagyis először a konfrontációmentes megoldást kellene választani (Európa). Ha meg nem ez az ábra, akkor is először feltölteném a készleteket a veszélytelenebb helyen, és onnantól jóval ráérősebben tudnám fölmérni a helyzetet, hogy érdemes-e továbbmenni és akkor se szívnám meg, ha a Földről akár harc árán is visszakergetnek, mert tudnám, hogy 1: milyen erőkkel állok szemben (tudok készülni a következő menetre akár), 2: van egy utántöltőhelyem (Európa) akkor is, ha a Földdel nem tudok mit kezdeni.
      3. lehetőség, hogy az Európán szedegetném a vizet rendszeresen, előbb-utóbb a Földről ezt fölfedezik, és kényelmesen addig figyelnek, ameddig akarnak, és arra a következtetésre jutnak, hogy nekem valóban csak a víz kell, és nem lerabolni akarom a bolygót. Esetleg (ha már a földiek eljutnak arra a szintre) a Földről szépen átjönnek az Európára, ami mint "semleges" terület, ideális a kapcsolatfelvételre, és akár ők ajánlják föl, hogy ha már a rendszerben járok, átmehetek akár a Földre is.
      Lényeg, hogy akármilyen eset áll fönn, optimálisabb az Európán kezdeni, ha feltételezzük, hogy a földönkívüli "kollegákat" valóban csak a víz híre hozta a Naprendszerbe.

      Törlés
  23. Kedves Galaxiscsirke!

    Szerinted normális, "megszokott" állása van a "fekvő félholdnak"?, vagy embereknek ez fel sem tűnik?
    Szerintem alapból rendellenességet mutat.
    (Nem vagyok csillagász, hosszú évek tapasztalata mondatja velem. Évtizedeken keresztül miért állt, és miért nem feküdt? Vagy talán a Föld tengelye dőlt meg? Azóta pedig vissza állt alaphelyzetbe? Avagy Csodaautó elmélete szerint tényleg "hologram" takarja a valóságot?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel a Holdat igen nehéz lenne csak úgy elforgatni (73 420 000 000 000 000 000 tonna kimozdításához kell némi energia), ezért marad(na) a "hologramos" (höhö) verzió, de ott se árt utánaszámolni, hogy mekkora fénymennyiség (meg villany) kellene hozzá, főleg, ha úgy akarják megcsinálni, hogy MINDENHONNAN ugyanúgy látsszon, ráadásul a fényforrást ne lássák. Lássuk be, hogy ez nem túl valószínű, és a MIÉRTre még mindig nincs válasz (valószínűleg azért, mert nem is lenne értelme a Holdat forgatni akár még látszólag is). A Föld tengelyét icipicit nehezebb lenne döntögetni, a Föld tömege kb. 81-szerese a Holdénak, ismét lehet számolgatni, meg azt is belevenni, hogy akkor a Nap is elmozdulna látszólag ugyanolyan mértékben. Lássuk be, hogy ez sem túl valószínű. Miután ezeket kizártuk, egyetlen eshetőség maradt: hülyeség. De esetleg meg lehet kérdezni csillagászokat is, részletesebben is el tudják mondani kb. ugyanezt.

      Törlés
  24. Elnézést mindenkitől, de emiatt a putriból kiszabadult csicska-gyerek janos elek miatt a megjegyzések csak moderálás után jelennek meg. Az ő förtelmei pedig oda kerülnek, ahova valók...

    VálaszTörlés
  25. Biztos nincs köze a fentiekhez de jobb ha Ti is látjátok:

    Több hónapos szunyókálás után újra tombol a Nap. Egymást követik az X erősségű napkitörések. Remélhetőleg egyik sem találja telibe a Földet!
    http://www.youtube.com/watch?v=UDB_nJ2Zc5k

    VálaszTörlés
  26. http://www.ustream.tv/channel/live-iss-stream


    szóval megy rendesen.......amúgy oda mentek az L alakú járműhöz és

    1. megbüntették őket tiltott parkolásért
    2. megmondták nekik, hogy a vízumra kellene várni 3-6 hónapot...

    erre gondoltak egyet és hazamentek....

    VálaszTörlés
  27. Mekk Elekünk többnyire akkor jelenik meg, amikor "gondolatébresztő" cikkeket dob be Buddha, hogy a gondolkodástól elrettentse az olvasóit. Egyébként II. József néven "emberszerű" kommentekre is képes, bár olyankor egy csomó dezinformációt próbál elhitetni az olvasókkal. De ezek a kommentek is Mekk Eleket rejtik.

    VálaszTörlés
  28. Megint egy félelemkeltő cikk. Most már kezded az ügynök szintet súrolni!

    Direkt figyelem az oldal frissítéseit és jópár nap eltelik 1-2 cikk közt, mintha kivárnád, hogy újabb félelemkeltő cikket ki tudjál tenni. Szánalmas. Így nem lehet rezgést növelni és jobbá tenni a világot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Indiánmagyar,,

      Nincs igazad, csak akkor nem tudsz félni ha ismered a Minden rejtélyeit is. Ha tudatlan vagy és keveset ismered a világot és annak rejtelmeit, akkor már egy egértől is félsz, pedig ha tudod hogy az egér csak akkor harap ha veszélyben van, már nem félnél tőle.

      Ez mindennel így van. A hívők az Isten haragjától félnek és persze az örök kárhozattól, de nincs haragvó Isten, csak meg vagy tévesztve mert nem ismered a valóságot.

      Már írtam ezen az oldalon, bármilyen cikket ír Buddha, bennem sosem kelt félelmet és pedig én is azon ügyködöm a magam módján, hogy jobbá tegyem a világot.

      Tehát ha valakiben egy-egy cikk félelmet kelt, annak még van mit bepótolnia.

      Törlés
    2. most komolyan... buddhalacitól vársz érdemleges infót???

      hahahahahaha

      Törlés
  29. Semmi mást nem tettem, mint a fenti videó és beszélgetés angol szövegét lefordítottam és megosztottam veletek magyarul. Nincs cél, nincs bujtatott szándék, nincs ügynökösködés, dezinformálás...Pláne félelemkeltés...Semmi...Csak gondolkodás és beszélgetés..... Együtt.
    Ha megy, megy, ...ha meg nem hát nem...

    De senki nem mondta, hogy rettegni vagy magad alá kell csinálni egy információ hatására. Értelmi és érzelmi intelligencia együttes hatása határozza meg, hogy ki hogyan képes egy adott információt feldolgozni, lereagálni.... A repertoár is eszerint változik egyénről egyénre.... Ebben jó lenne, ha fejlődni tudnának sokan... Szűrni és a maga sokszínűségében érdemes értelmezni egy-egy felvetett témát vagy anyagot.

    Hogy hogyan lehet a világot jobbá tenni ? Tettekkel és nem csak rezgéssel. Főleg nem.
    Én viszont értékek alapján élek, tetteim ezzel vannak harmóniában, mindemellett ezen értékeket vállalom és hirdetem is. Ezért is csinálom, amit csinálok. Nem másért....

    VálaszTörlés
  30. Tényleg megy a dezinformálás pro is kontra is. Az ISON-ról is van olyan viszonylag éles videó (kínai, orosz) amin szemből látható és olyan gyenge minőségű (Hubble?) fotó is amin oldalról a NASA-tól. Hm. Gondoljatok bele, ez nem stimmel. Amellett mindegyik megpiszkáltnak tűnik.
    Szóval a világot irányító emberek/ufók és "Istenségek" - démonok, fantomok, gólemek, Archonok (e tekintetben nagy a tudatlanság) - népes állatkertjének csak egy dolog fontos, hogy rájuk figyeljünk, félelemből, tudásvágyból, kíváncsiságból, hogy ne ébredjünk fel ebből a 3D-s rémálomból Maya, káprázat.
    Miközben folyton magasabb tudatosságról beszélnek, azzal is kecsegtetnek, hogy megjavítják nekünk a „mátrixot”, hogy jól érezzük magunkat benne. Több ezer évig is élhetünk. Nem kell dolgozni és mehetünk más bolygókra turistáskodni akár. E két dolog erősen ellentmond.
    Ebből a szempontból Buddha te is részese vagy az átverésnek.
    Érdemes megvizsgálni az igazi Buddhát. Ő tényleg kiszállt a csilivili gyerekszobából

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mirdad!

      Lehet, hogy igazad van abban, hogy a médiák mindent elkövetnek a figyelmünk lekötése és elterelése érdekében, hogy "ne ébredjünk fel."
      Talán még abban is igazad lesz, hogy akár az ISON, akár a NASA űrfigyelőrendszerének millióegy médiában való megszellőztetése nem valós információkon, hanem csak egy "élénk fantázián" alapul, szintén figyelemelterelő, vagy félelmet indukáló céllal.
      (Egyébként ezt fentebb már írta valaki, és joggal fontolandó meg a meglátása, mert ismerünk ilyen trükköket is.)
      De talán a "felébredt ember" - aki még éber is, az képes arra, hogy mind a két oldalt szemmel tartsa.
      Az az ember, aki akár ebben a cikkben is felhozott LEHETŐSÉG HELYZETET lesöpri az asztalról azzal, hogy ez úgy sem igaz, az számomra olyan "felületesen alvó ember", aki egy pillanatra megébred, és egyik oldaláról a másikra fordulva alszik tovább.

      Jelen helyzetben nem az a feladatunk, hogy az elénk tárt történethez elméleteket gyártsunk, hanem, hogy felhívjuk egymás figyelmét arra, hogy a "veszély" mindkét oldalról leselkedhet ránk. Előbb utóbb támadni is fog, mind két oldalt figyeljük, és tudjuk helyesen lereagálni.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
  31. Kedves Buddha!

    Amikor megjelenik Tőled egy "elgondolkodtató, és alapjába véve sok értelmes embert foglalkoztató cikk" nekem olybá tűnik, hogy megjelennek a "háttérhatalom ügynökei" is, degradáló, lehurrogó, akár idétlen "rezgők" vagy egyéb primitív New Age-s formákban.
    Igyekeznek elbátortalanítani az értelmes és gondolkodó hozzászólókat a saját analfabétizmusukkal.
    Azt el tudom fogadni, hogy valaki valamivel nem ért egyet. De azt nem értem, hogy ezt miért bunkó módon kell kifejezni? (Bár lehet, hogy az "ilyen minőségű" "toll forgatók" jóval olcsóbba kerülnek a háttérhatalomnak, mint a műveltebb szolga.)
    Szerintem "ebből a jelenségből" az is lemérhető, hogy jó úton jársz, az értelmes emberek gondolkodását megmozgatod, felszínre jönnek, jöhetnek kellemetlen, eltitkolt információk is.
    Mindenesetre ne add fel! Az értelmese gondolkodik, - még akkor is, ha esetleg ezt "csendbe" is teszi.

    Szeretettel: Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a kedves Buddha nyakig van a new-age-ben...

      ha nem fejtetőig.

      ha jó úton járna, akkor az evangéliumot hirdetné, de azt még véletlenül sem.

      Törlés
    2. New Age-ben ? LOL Az evangéliumot hirdessem ? Még nagyobb LOL Nem vagyok hittérítő !

      Abszolút nem érdekel a new age... maximum ha kapcsolódik az igazság kutatásához.
      Körülbelül annyira fontos, mint a Biblia. Mind a kettőnek érdemes ismerni megannyi sok vetületét és összetevőjét, de beleragadni bármelyikbe is bigott módon, óriási hiba.
      Ezért én nem hirdetem sem egyiket, sem másikat. Az igazságtól távolodnék, ha ilyet tennék.
      A new age-nek és az okkult dolgoknak is van olyan olyan oldala, mely viszont az ősi tudáshoz kapcsolódik, ezért nem lehet átlépni. Ahogy az evangéliumokat sem. Mindegyik kapcsolódik az "istenekhez" és több tízezer évvel ezelőtti történésekhez.

      Ha Te is helyén tudnád kezelni a dolgokat, mert lenne mihez hozzákapcsolnod, akkor nem okozna problémát. Így viszont nem marad más neked, mint a lekezelő hangnemed használata...
      Sajnos így nem tudok segíteni....

      Törlés
    3. kedves Jeromos... " a holdra mutató ujj, nem a hold..."

      Törlés
  32. Kedves Erika, írod, hogy a "felébredt ember" képes mind a két oldalt szemmel tartani.
    Fura az az út amit be kell járnia az embernek. Nagyon sok hülyeséget kell gondolnunk, csinálnunk, mire megérünk arra, hogy felébredhessünk. Jó példa erre a Minósz király labirintusa a sok zsákutcával.
    Szóval a valódi felébredt embernek már nem kell figyelnie az oldalakat, sem résen lennie. Elég, ha azt mondja, hogy legyen és lesz, de azt sem a maga érdekében, úgy ahogy Jézus megkísértése esetén.
    A „hiteles” információval ellátott ember, aki időben ellenintézkedéseket tud meghozni sajnos még messze van a felébredéstől. Úgy mint, ha Neo a kék kapszulát vette volna be és azt mondta volna Morfeusznak, hogy mindenben egyetértek veled, de előbb vissza megyek a világba és elújságoljam mindenkinek, hogy van egy ilyen út. Az a helyzet, hogy ha nem ébredünk fel a valódi tudatunkkal akkor az ügynökök bármikor átnyúlhatnak rajtunk és a mátrix urának akaratát tejesítjük miközben azt hisszük, hogy minden rendben van és az igaz ügy érdekében cselekszünk.
    Minden amire szükségünk van az bennünk van. Sajnos nem könnyű ezt megérteni. Kívül csak hamisságot találunk. Aki sok éve figyeli az összeesküvős, ufós angyali üzenetes, oldalakat az be kell lássa, valami nagyon nem stimmel, mint ahogy azzal a bizonyos Eseménnyel is amivel mostanság butítják a fogékonyabb embereket. Persze jöhetnek ufók, meg azok illúziója, ha már annyira imádkozunk és meditálunk érte.

    Szeretettel, Mirdad

    VálaszTörlés
  33. Ezt láttátok már? A "haverjaink" leradírozzák a chemtrail-t.

    http://www.youtube.com/watch?v=wxL_B7zDm_Y&feature=share

    Körülöttünk már nagyban játszanak.....

    VálaszTörlés
  34. Az ufóhívőktől és a szkeptikusoktól egyaránt kérdezném, hogy a szeretetrezgés, a jó ufók, a rossz ufók, az illuminati meg a sok egyéb negatív és pozitív sz.rság az rendet tesz-e körülöttünk? Összeszedi a szemetet a bokrok alól? Ültet fákat? Előzékenyebbek és empatikusabbak lesznek az emberek a munkahelyen/közlekedésben/boltban? Kiszállnak helyettünk a gazdasági rabszolgaság mókuskerekéből?
    Mert ha jól sejtem, ezek a dolgok mind-mind ránk várnak,sem istennek, sem ördögnek nincs dolga ezekkel, kizárólag nekünk, és a döntéseinknek.

    Szóval az emberi döntés, a szabad akarat. Ezek számítanak, egyelőre minden más csak porhintés. Minden.

    VálaszTörlés
  35. Aki valóban "felébredt" az rég arra koncentrál,hogy az élete harmóniában és szeretetben teljen.Semmi más nem számít.Ugyanúgy tovább fog menni minden a külvilágban.Minden nap lehet UFO-kat látni,minden nap megy a direkt népbutítás,minden nap érezni lehet a negatív behatásokat.És nem véletlenül vannak ezek a dolgok így. Koncentráljunk a szeretetre.Nem a vallásokra,nem a rémisztő hírekre,nem a barátaink facebook posztjaira,nem az Éjjel Nappal Budapestre,hanem,hogy harmóniában,szeretetben legyünk.EZ a fő szempont.A lelki fejlődés.
    És ezeket nem közhelyként írom.Lehet kötekedni,de aki ezeket nem látja be és nem fogadja el,az lelkileg szegény,ostoba ember.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Inkább belátás híján van...
      Amúgy a feleszmélt ember nem koncentrál, nem próbál harmóniában és szeretetben élni. Ezek fogalmak. Ő nem tud másképp cselekedni. Aki megpróbál úgy csinálni, az még délibábokat kerget...

      Törlés
    2. Igazad van,viszont a mai "inger-reakció" mentalitású világban szerintem igenis ténylegesen figyelni kell,hogy még véletlenül se kerülj olyan behatás alá amit nem szeretnél. Senki sem tud szerintem maradéktalanul "másképp cselekedni". Te is szoktál hibázni.Biztos, neked is van olyan negatív gondolatod ami szimplán egy reakció egy ingerre. A "délibáb" meg ha ott van folyamatosan a szem előtt már jó. Legalább nem egy hétköznapi, értelmetlen gondolat az. Így is képzi magát az ember.A világunk nem engedheti meg,hogy tökéletesen kizárd ezeket az életedből.Ezért is írtam,hogy ezzel foglalkozni kell,folyamatosan

      Törlés
    3. *nem engedi (elírtam,sorry)

      Törlés
  36. Kedves Jeromos!

    Nagyon igazad van a Bibliával kapcsolatban. Minden "történésnek" ez az alapja. Sajnos a legtöbb ember csak a történéseket látja, és nem érti, hogy mi miért történik, mi mivel függ össze. Ebből adódóan azt sem, hogy az emberiség történelme a Bibliában meg van írva. Sokan azt képtelenek elfogadni, hogy a próféciák beteljesedése megváltoztathatatlanok, - nem ember függőek, és erőlködnek a saját elképzelésük végrehajtásán.
    (Őket csak sajnálni tudom.)
    De TALÁN, HA az "aktuális eseményeken keresztül" mutatjuk be a Biblia igazságát, akkor lehet esély arra, hogy néhány ember hitre jut.
    (Most akár magamról is beszélhetnék. A 70-es években nekem is szükségem volt sok olyan bizonyságra, amiről a saját magamnak kellett meggyőződnöm. Az én hitem sem "tanított" hit. Nem azért van bennem, mert valaki azt mondta, ... hogy így kell. Azért van bennem, mert megláttam, megbizonyosodtam róla, hogy a Biblia jövendölései igazak és beteljesednek emberektől függetlenül.)
    Akikben még nincs meg ugyan ez a tapasztalat, azok számára hiába is idézel akármilyen részletet a Bibliából, mert az olyan számukra, mintha ismeretlen nyelven beszélnél hozzájuk.
    De ha saját szavaiddal elmondod, hogy erre az eseményre a Biblia is utal, akkor akit érdekel az vagy rákérdez, vagy saját maga kutat utána, vagy nemérdekli és erőlködik a saját elképzelésében tovább.

    Amint már többször is leírtam, nem biztos, hogy az itt tárgyalt cikknek az alapja valós, (lehet figyelemelterelés, megtévesztés, vagy egyéb), de az okkultizmushoz való szoktatás, illetve a próféciák beteljesedése szempontjából akár valóságos is. Az az Örökkévaló Istenünk hatalmában áll, hogy mit, mikor, hogyan enged bekövetkezni.
    A mi feladatunk, hogy éberek legyünk, és ha vészhelyzetet látunk, akkor tudjunk az emberek felé "riadót" fújni.

    Szeretettel: Erika

    VálaszTörlés
  37. Azt gondoltam, ez egy tájékoztató honlap, amolyan akinek nem inge ne olvassa.
    Aki nem érti az indíttatást, ne bírálja.
    Akárki akár mit is ír, mond: van ám elég dolog ezzel, ami valjuk be mivel egy nonprofit és a non-on van a hangsúly, így elég karitatívra hajaz B.Lacitól.(Vagy kapsz érte valamit??).
    Miért kellene el bibliáskodni ezt, vagy el úfósítani.
    Jelen pillanatban kb. 7 milliárd "út" van...
    Laci azt az utat járja ami ezt a tájékoztatási sémát követi. A többire is van honlap...aki arra vágyik.
    Én nem akarok ringbe szálni semmilyen eszméért, könyvért, ellene se, de így mint "biblia igazsága".
    Aki ilyet ír az nem olvasta figyelmesen. Nem a könyvnek van igazsága, hanem az univerzum sajátosságainak és törvényeinek amiről beszél többek között a biblia is.
    Én örülök hogy vannak ilyan fickók mint a BudhaLaci. Tesz valamit. Tájékoztat.
    Sok olyan dolgot raktam össze a segítségével amit eddig nem tudtam pedig kerestem!
    Szerintem is vannak ellentmodások, kusza szövevényes dolgok, azokról nem veszek tudomást.
    Csak azt használom amire Nekem szükségem van!
    Kinek van igaza? Mi a dezinformáció? Nem mindegy?!
    Tudd milyen feltett kérdésedre kapsz választ a környezetedben, akár itt is.

    Örülök mindennek, Mindenkinek: mert az élet ami a való, bármilyen aspektusában, dimenzójában, létezésében.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez is egy vélemény, amit tisztelettel meghallgatunk.
      Azt úgy is mindenkinek saját magának kell eldönteni, hogy az "univerzum sajátosságaiban" vagy a "megjövendölt próféciákban" lát-e messzebbre.
      Az univerzum foglalja-e magába a Bibliát, vagy a Biblia az univerzumot?
      A "7 milliárd útból" szerinte melyik vezet a szabadságra és életre.
      De talán, mint a 7 milliárd út egyikét, én személy szerint, nem zárom ki a megoldásból.

      Törlés
    2. Köszi szépen ezt a választ @Lala, benne van a lényeg. Nem kell ezt túlmisztifikálni, a helyén kell tudni kezelni és beépíteni a saját tudásodba, amit tudsz. Ha vannak kérdéseid, a megfelelő válaszok is meg fognak érkezni pont amikor szükséged van rá.
      Ezernyi dolog van, ami létező (még akkor is, ha sokak számára hihetetlen lenne, hiába írnám le.)
      De mivel annyira érdekel engem egyszerre az ősi tudás és az, ami az Illuminati csúcsán lévő személyek kezében van - nem tudom, nem kutatni és ami publikus, azt úgy, ahogy megosztani.
      Rengeteg minden kapcsolódik a Bibliához, a okkult, babiloni és egyiptomi tudáshoz és én csak ámulok sokszor, ahogy ezt mai napig használni és uralni tudják. Mert itt olyan erőkről is szó van itt, ami nem is kerülhet beavatatlanok kezébe. Létezésük viszont csoda-számba megy az emberi agyunk számára.
      De csak azért mert teljesen mást hitettek el gyerekkorunk óta a világról és minden csak egy függöny előtt zajlik a számunkra. Engem viszont az érdekel, mi van a függöny mögött, mert iszonyatosan érdekes dolgok vannak ott.
      Több év kellett nekem is, míg a szimpla Illuminati és szabadkőműves-ellenességből egy tanulási folyamattá tudtam átalakulni, ahol megértettem és kicsit betekintést is kaptam ezekbe a dolgokba.
      Így biztosan mondhatom, semmi sem fekete vagy fehér. Rengeteget kell még tanulnunk a világról és a valóság felépítéséről, mert fogalmunk sincs róla. És sokszor jobb is, lehet......

      Törlés
    3. "Engem viszont az érdekel, mi van a függöny mögött, mert iszonyatos érdekes dolgok vannak ott."

      Egyet mondjál, egyetlen egyet.


      Ui. Jól értem, legyünk tehát szabadkőművesek és akkor mindent megértünk?

      Törlés
    4. Nem teljesen jól érted.
      Attól még nem értenél meg mindent, ha szabadkőművessé válnál (én nem vagyok az, tehát biztosat nem állíthatok), viszont bármelyik rend tagjaként sem vagy több, mint magasan kvalifikált szolgája a piramis csúcsának. Minél magasabb fokú, annál inkább beavatott, de ez nyomába sem ér annak, amivel az igazi Illuminatit irányítók, a vérvonalakhoz tartozók képességekben rendelkeznek !
      Én általában ettől vagyok letaglózva.......

      Addig nem fogjuk tudni ezt megérteni, míg az Ő keletkezésükkel és magának az emberiségnek a létrehozásával nem vagyunk tisztában. A kettő összekapcsolódik.

      Amitől legtöbbször magam is ámulok az a bármikor lehívható és rendelkezésre álló tudás mindenről, amivel az igazi vérvonalakhoz tartozók rendelkeznek. A másik, pedig a képességeik, amikkel egyrészt születnek, másrészt gyerekkorban fokozatosan alakulnak ki, harmadrészt, amit meg tudnak tanulni hosszú-hosszú életük alatt. Mert nem is addig élnek, mint mi emberek, de ez nagyon messzire visz és erről nagy nyilvánosság előtt beszélni nem azért nehéz, mert veszélyes lenne, hanem mert az emberek nincsenek megérve arra, hogy fel tudják dolgozni az információt. Azonnal támadásba lendülnek és mindenféle alvilági kategóriába próbálják besorolni azt, aki ilyet szóba hoz.

      Mit gondoltok, több ezer éven keresztül azok az ősi sumér-babiloni-egyiptomi kultúrák, melyek tisztában voltak sokkal jobban a valóság felépítésével és évszázadokat / évezredeket töltöttek el a halál utáni élet kutatásával és magának a létezésnek a meghosszabbításával, mire jutottak annyi idő alatt ?

      Úgy, hogy a kezdet kezdetén ráadásul még közöttük éltek azok, akiktől a tudást a beavatottak megkaphatták. Thot -ról rengetegszer beszélek... De nagyon sok utalás van Énoch-könyvében, Ezékiel írásaiban... és magában a Bibliában is, csak a Bibliát azt hiszik sokan, hogy szó szerint kell értelmezni.

      Mindaddig nehéz ezeket a dolgokat elfogadni vagy kezelni, míg nincs lehetőséged beszélni olyannal, aki birtokolja mindazt, amiről az ősi szövegek szólnak. Onnantól nehéz nem elfogadni és már nem megkérdőjelezel dolgokat, hanem csak kérdezel és kérdezel és nincs megállás....mert a tudásvágy beszippant....

      Törlés
    5. Kedves Buddha Laci!

      Értem és tudom miről beszélsz ...
      A "vérvonalról" és annak különlegességeiről, - beleértve a "vérvonalban rejtőzködő tudást"
      (Ősi tudás ez ...)
      Hidd el, én is "erről a vérvonalról" (a felülről jövő ágról) beszélek, csak más aspektusból.
      Kissé bele láttál a "rejtelmeibe" és csodálója lettél ... Azért, mert ebből "kaptál ízelítőt" ... - amennyit "ember" kaphat. Azért szereted, és azért tetszik, mert ez a függöny belsejéből nézve "látványos, lenyűgöző," - tudás a neve.
      De van egy "másik fajta vérvonal és tudás is," ami még az előzőtől is hatalmasabb.
      Ezt is csak az látja hűen, aki "függönyön belülről" szemléli. A "függönyön túlról, messziről szemlélve" kissé "csúfnak", kopottnak, lejáratottnak látszik, és jelen pillanatban még nem is látványos.
      De már nagyon közel az az idő, amikor a titkokról "mindkét függöny" lehullik, és az elrejtett területek a maguk valóságában válnak láthatóvá minden szem előtt.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
    6. SBG Buddha,
      Tehát jól sejtettem, hogy egyet sem fogsz tudsz mondani.....

      Törlés
    7. Redneck!

      Jól sejtetted, ugyanis ezek az "emberek" nem olyanok mint mi, - nem úgy vannak "összerakva" mint mi.
      Amikor illuminátusról beszélünk, feltételezhetően mindenki hozzánk hasonló "közönséges emberekre" gondol, pedig nem azok.
      Ebből adódóan olyan tudásokkal és hatalommal rendelkeznek, amely nem emberi, pontosan ezért ember nem képes legyőzni őket.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
    8. Két konkrét dolgot is írtam. De úgy látom nem akarod észrevenni.
      De írhattam volna még gondolatolvasást és a másik "helyébe" való teljes beleképzelés képességét (azaz, azt látja és érzi, amit én). A mozgás és mozdulatok az embereknél sokkal gyorsabb érzékelését...
      Ő már akkor reagál, mikor benned még csak a "gondolat" indul meg, vagy az ujjad megrezdülne...
      Ők személyek, viszont nem emberek teljesen, mert a DNS-szerkezetük sem emberi... Ezért soha nem emberként emlegetem őket. Olyan energiák és magasabb dimenzióban lévő entitások használatára és szolgálatba állítására képesek, mely garantálja, hogy aki újat húz velük, az alul marad.

      De mint írtam, évezredek álltak rendelkezésükre, hogy mindezt kifejlesszék és örökül adják azoknak, akik "tiszta vérűek"....

      Na egyelőre maradjunk ennyiben. Nem mondhatod, hogy egyet sem mondtam....

      Törlés
    9. Az alacsonyabb rezgésszám elszigeteltséget, individuumot jelent. A magasabb nem egyedit, nem "pontszerűt", minél magasabb annál inkább egymáshoz kapcsolódó (csoportos) tudatról beszélhetünk. Ez esetben a valami ill. valaki ellen irányuló szándék nem engedi, hogy részese lehessünk magasabb dimenzióknak.. Az "agresszív, nagy képességű" lények inkább az általunk teremtett fantomok népes családjához tartozhatnak.

      Törlés
    10. Erre mondhatjátok, hogy a Sátán meg a Lucifer... stb. Az a helyzet, hogy ezekről a lényekről gagyi elképzelések vannak. Pl. a luciferi tudat, önvaló valójában a hidrogén elv, a látható napunk. A Krisztusi a Vulkánusz, a számunkra nem látható misztérium nap. Mint kicsiben a szívünkben lévő lótusz gyöngye, vagy "Krisztus mag".

      Törlés
    11. Kedves!

      Ha hallgattál volna ...

      Törlés
    12. :) Igen sokszor a valóság a világ számára balgaságnak tűnik... Normál.
      Szóval az azok az ufók akik idejöhetnek, megveregethetik a vállunkat, vagy keresztül lőhetnek a lézer fegyvereikkel azok legfeljebb fejlettem technikával rendelkeznek, mint magasabb tudattal. Magasabb tudata mondjuk azoknak a lényeknek (korábbi emberiséghullámoknak) van akik a Jupiteren, Szaturnuszon vagy a Napon élnek (a naprendszeren belül).

      Törlés
    13. Ill. az igazság megfelelőbb szó

      Törlés
    14. Mirdad!

      Nem idelátogató ufók-ról beszélgettünk...
      Tanácsolhatom, hogy szavanként olvasd el Buddha Laci és az én hsz-einket itt a végénél?

      Törlés
    15. Néhány sorral feljebb ezt írtad:
      ..."ugyanis ezek az "emberek" nem olyanok mint mi, - nem úgy vannak "összerakva" mint mi.
      Amikor illuminátusról beszélünk, feltételezhetően mindenki hozzánk hasonló "közönséges emberekre" gondol, pedig nem azok.
      Ebből adódóan olyan tudásokkal és hatalommal rendelkeznek, amely nem emberi, pontosan ezért ember nem képes legyőzni őket"
      Nekem ettől a gondolattól nem áll távol az ufó. Annyira nem tanulmányoztam külön a te hozzászólásaidat, hogy tudjam ezalatt te nem ufókra célzol...

      Szavak, gondolatok, érvek eltérő értelmezése Bábelben természetes.
      Mint ahogy karmát is említeni összeesküvős oldalon disszonanciát kelt, mondhatni sportszerűtlen. :)
      Vagy idézni a Tabula Smaragdinából "Lent mint fent, kint mint bent...

      Törlés
    16. Kedves Mirdad!

      Mint ahogy idézted is, az illuminátusról van szó. Tudjuk, hogy ők azok, akik a Földön a "politikát" irányítják, és megsarcolják a népeket. A többi tetteiket pedig ne is említsük ...

      Ős idők óta itt élnek a Földön, mégis "megfoghatatlanok" nem tudjuk megnevezni őket.
      Valamikor a Sumér népek között éltek. A "kiválasztottaknak" hatalmas tudást adtak át.
      Hozzá teszem, hogy ennek a tudásnak nagy része okkult tudás volt. Ez a tudás végig vonul a világ történelmén...
      Hosszú idők folyamán ennek a tudásnak a szintjeiből alakultak ki a "szabadkőműves páholyok"

      Ma a világ lázad az illuminátus diktatúrája és kegyetlensége ellen. Az emberiség jobb része szeretne összefogni ellene és megdönteni.
      De olyan hatalma van, amit emberi erővel nem lehet legyőzni. Ezért is mondom, hogy a Bibliában megjövendölt próféciáknak be kell teljesedni ...
      A "lelkes Hazafiaknak" pedig azt, hogy ne induljanak harcba ellene, mert érthető az indíttatásuk, de reménytelen a győzelmük.
      Ez az Erő legyőzhető, de nem mi általunk, hanem náluk Erősebb Erő fogja legyőzni őket.
      A mi feladatunk, hogy az Erősebb Erőben bízva, hittel, és békességes tűréssel kivárjuk amikor eljön ennek a győzelemnek a rendelt ideje.
      Elfog jönni, ez bizonyos.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
    17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    18. Elkerhetnem a privat email cimedet?

      Törlés
    19. Sziasztok .
      Azért olyan nagyon nem kellene "elájulni" ettől az illuminátitól meg az "embereitől" .
      Bizonyos tudásuk valóban van , főleg nem fizikai lényeknek köszönhetően , de képességeik nincsenek a tudásuk véghezvitelére .
      Ha valóban úgy lenne ahogy leírjátok akkor már régen megteremthették volna a nyílt diktatúrájukat .
      Az igazi teremtői képesség az Emberben van nem bennük , legfőbb tevékenységük abból áll , hogy ezen képesség megszerzésének módját eltitkolják az ember elöl . A valós irányító mint nem fizikai lény alapból nem lehet képes erre , csak ismeri ennek a menetét . Az irányítása alá olyan embereket kellett bevonnia akik valami okán (ezt talán beavatásnak is lehet nevezni ) szintén elveszítsék lehetőségüket ennek elérésére , de ő életben tudja őket tartani amíg (persze csak bizonyos határok közt) őt szolgálják .
      A történéseket mozgató valós erőket csak annyiban idézik elő ők , hogy ők igyekeznek meggyőzni az embereket arról hogy azt akarják , azon gondolkodjanak , annak adjanak tudati energiát , vagy akár csak fizikailag teremtsék meg amit ők elképzelnek .
      Valóban vannak kifejlesztett technikai eszközeik amiről egy átlag embernek még csak elképzelése sincs , viszont ezek sem működnek , ha nincs aki adna mögé tudati energiát .
      Lehet nehéz el fogadni , de az emberi tudati energia képes irányítani a fizikai anyagot . Bár ezt próbálják nagyon nem láthatóvá tenni , és ahol csak lehet tagadni .
      A fizikai anyag is csak egy fajta energia , a belőle létrejövő különbségekhez , hogy mi milyen legyen mindhez tudati energiára volt szükség . Pl. hogy egy növény mérgező , vagy éppen gyógyító stb . tulajdonságait mind egy tudati energiától kapta , de erősebb akarattal , tudati energiával ez is felül írható . Valahogy hasonlóan van ez a fizikai anyagból készült technikai eszközökkel is .

      Törlés
    20. Nyirtass .
      Egy kis idézetet ragadtam ki írásodból bár elég sokat írsz erről .
      "" Biblia jövendölései igazak és beteljesednek emberektől függetlenül.) ""
      Ezen elgondolás alapján mi szükség van erre .
      "" A mi feladatunk, hogy éberek legyünk, és ha vészhelyzetet látunk, akkor tudjunk az emberek felé "riadót" fújni ""

      Bár függetlenül a Te meggyőződésedtől én éppen másképpen látom a dolgot , mint ahogy fentebb is írtam csupán leírták , és ügynökeiken keresztül sulykolják amit akarnak amit szeretnének , hogy történjen , de az hogy mi fog történni teljes mértékben az embereken múlik .

      Törlés
    21. Kedves Merkurius!

      Mielőtt "más népeket" ledregradálsz, kérhetlek, hogy nézz tükörbe? (Azt már kérni sem merem, hogy tarts önvizsgálatot ...) mert nem a "Te szinteden" vannak! sőt, még az enyémen sem!
      Sokkal többet tudnak - nem csak elméletben, hanem gyakorlati cselekedeteik által - mint amennyit mi, hús és vér, "halandó emberek" biológiai felépítésünkből adódóan tudhatunk.
      Ha tudnál figyelmesen olvasni, illetve értenéd azt amit elolvasol, akkor rájönnél, hogy éppen a "különleges" tulajdonságaikról beszélgettünk ...

      Hozzászólásod olyan volt, mintha a "bolha mondaná az elefántnak, hogy eltaposlak ..."

      Törlés
    22. Nem igazán értem mire gondolsz más népek ledegradálásán .
      Kik azok akik sokkal többet tudnak , miből vannak ?

      "" mint amennyit mi, hús és vér, "halandó emberek" biológiai felépítésünkből adódóan tudhatunk. ""
      Az már baj , ha Te csak hús és vér , és biológiailag fejlődő ember vagy .
      Amíg nem találod meg magadban az ennél sokkal másabb szintű részedet is addig elfogadom , hogy lenézed magad , de azért ezt a lenézést nem kellene másra is általánosítani .

      Hát olvastam , de lehet valóban figyelmetlen voltam , mert valahogy egy különleges tulajdonság nem tűnt ki , esetleg azt látom róluk , hogy egy saját önálló életre alkalmatlan korcs parazita banda ,

      "" Hozzászólásod olyan volt, mintha a "bolha mondaná az elefántnak, hogy eltaposlak ..." ""
      Ez jó :) . Azért nem ártana egy kicsit utána nézned , hogy vajon miből is áll , és mire lehet képes az Ember .
      Aki képes elérni a teljes tudatosságot (nem azt a tudást amit "tanítanak" az iskolákban , meg a templomokban , hanem azt ami belül van ) Teljes öntudatra ébredni . Annak abban , hogy mire lehet képes csupán csak a képzelete szabhat határt . Még előző civilizációkban volt lehetőség arra , hogy olyan ember is elérje ezt a lehetőséget aki maga helyett másban bízott erre most már nincs lehetőség . Úgyhogy nem sok értelme van az emberekbe azt sulykolni hogy őket bárki könnyedén eltaposhatja , mert aki ezt elhiszi az úgy sem fog tudati teremtő erőhöz jutni . Vagyis ezt a módszert , hogy az ember saját maga tönkre tegye magát már nem tudjátok hasznosítani .

      Törlés
    23. Sajnállak, de aki vak, olvasni nem tud, és a felfogóképessége helyett csak a szája jár, azzal nem tudok mit kezdeni ...

      Törlés
    24. Ajánlás: nézz utána, hogy kik is voltak a Sumérok, akkor talán rájössz, hogy itt miről is van szó.

      Törlés
    25. http://www.imninalu.net/myths-Huns-Magyar.htm

      Különösen ezt a részt ajánlom belőle, a "fenti beszélgetés" megértéséhez:
      "Egyiptomból való kivonulása idején EGY REJTÉLYES NÉP bukkant fel Meopotámiában: a kassziták (kaszu). MINDMÁIG ISMERETLEN HELYRŐL SZÁRMAZNAK, majd miután elvesztették Babilon feletti uralmukat a Zargosz hegységbe vonultak vissza és TOVÁBBI TÖRTÉNELMÜK ISMERETLEN.
      Nagyon valószínű, hogy ők és nem az új-babiloni káldeaiak azonosak a kaszdikkal.
      A KASSZITÁK VÉLETLENÜL A SUMÉRHOZ HASONLÓ NYELVET BESZÉLTEK, HA NEM UGYANAZT, és talán pontosan ők a sumérok, akik a földjüket jöttek visszafoglalni, miután az akkádok hosszú évszázadokkal korábban kitelepítették őket.

      ("Ur haKaszdimban, a Biblia szerint" - alcím alatt találod meg)

      Törlés
    26. Nyírtass .
      Nem válaszoltál egy kérdésemre sem inkább írsz helyette teljesen másról .
      A történelmünket nagyon sokféleképpen leírták a sumérokról is írtak már sok mindent .
      A történelem egyáltalán nem volt olyan zavaros mint ahogy leírták , csak egyes népek neveit képesek voltak sokféle néven leírni , sőt ugyanazon történést más néven , más időszámítás szerint leírták mint különböző történések akár háromszor - négyszer is .

      A sumer nyelvről 14. perc körültől beszél Feri bácsi .

      http://www.youtube.com/watch?v=_rGqrcHlSYY

      Én az emberiség földi történelmét valahogy ilyen egyszerűen látom , persze nem szó szerint értve a megnevezést , mert a versben végül is egy gerinces lényről van szó .

      http://www.youtube.com/watch?v=vWO_RwCr3Vw



      Törlés
    27. Előfordulhat, hogy hallottad már azt a kifejezést, hogy az „emberiség bölcsője” a „civilizáció kialakulása”, Mezopontámiában kezdődött, még időszámításunk előtt, kb. 16-18 század között.

      A belinkelt cikk levezeti (helyesen, vagy helytelenül,) a népek kialakulásának történetét, (ami számunkra most mindegy), de van egy „néptörzs” aminek „nincs eredete”
      - „EGY REJTÉLYES NÉP” „MINDMÁIG ISMERETLEN HELYRŐL SZÁRMAZNAK,”
      az már csak hab a tortán, hogy ez a rejtélyes nép beszélte a „magyarság ősgyökereinek nyelvét.”
      Ez a „rejtélyes nép” (SUMÉROK) már akkor is olyan hatalmas tudással rendelkezett, amellyel az akkor élő emberiség még nem. Ők tanították meg a velük élő emberiséget pl. a csillagászatra, matematikára, időszámításra, bolygók neveire, pontos elhelyezkedéseikre, az egymásközti távolságukra, és sorolhatnám tovább.

      - „majd miután elvesztették Babilon feletti uralmukat a Zargosz hegységbe vonultak vissza és TOVÁBBI TÖRTÉNELMÜK ISMERETLEN.”
      Hogy miért vesztették el Babilon feletti uralmukat, abba most ne menjünk bele ...
      Ez a rejtélyes nép volt az „arany, vagy aranyfej birodalma.”
      Zargosz hegységbe vonultak vissza, és ezzel eltűntek az emberiség látóköréből.
      A tanulmány úgy fogalmaz, hogy „további történelmük ismeretlen”.
      VAGY MÉGSEM?
      Ennek a „rejtélyes népnek” kb. a harmadik - negyedik generációját hívjuk ma Illuminátusnak.
      Ugyan olyan „rejtélyesek” mint a SUMÉROK, tudásuk máig annyival nagyobb az emberétől, mint volt a „civilizáció hajnalán”.
      Ma már azt is tudjuk róluk, hogy az embertől eltérőek, nem csak „értelmi képességben” de „biológiailag” is, „élettartamban is” „életfeltételekben is” és napjaink extrém tudását, mint pl. űrtechnológiák, cemtrail, oltóanyagok, (egyéb népirtási technikák) tőlük kapjuk !!!
      (Ami a mi életfeltételeink számára nélkülözhetetlenek, az ő életfeltételeiket nem befolyásolja.
      Ezért lehet elpusztítani a Földet és annak, ember élőlényei számára lakhatatlanná tenni.)

      - És nem utolsósorban, de ez az az Illuminati, akik ma már nemcsak „Babilóniát” foglalták vissza, hanem az egész Földnek az urai.

      (Olyan történelmet nem fogadok el, melynek személyesen nem voltam tanúja, de ezt mégis kénytelen vagyok elfogadni, tudomásul venni, mert olyan művek maradtak meg tőlük, mint a Nagy Piramisok és egyéb leletek, mely olyan „technológiákat, tudást” bizonyítanak a múltból, melyek a mai ember fejlett tudása, technológiája számára is felfoghatatlan, érthetetlen, de mégis tárgyi bizonyíték.)

      Törlés
    28. Én másképp tudom , de nincs kedvem , és értelmetlennek is látom veled erről vitatkozni .

      Törlés
    29. Lola

      A baj az, hogy az univerzum igazsága függ Isten (és nem istenek) igazságától, és nem Isten igazsága függ az univerzum igazságától.
      És Isten az igazságát kézzelfogható módon a Bibliában manifesztálta. Nem kézzelfogható módon pedig materialista emberek számára nehezen érthető módon: kijelenti.
      Én már 10 éves koromban "beszélgettem" a "földönkívüli" lényekkel...
      És még valami.
      SBG Buddha közzétett egy szöveget, és hagyott lehetőséget a megjegyzésekre. Én elolvastam a szöveget, és egyértelműen a Biblia utolsó időkre utaló próféciái jöttek fel. És örülök annak, hogy Nyirtass ezeket a gondolatokat megosztotta. Ezzel nem vallásossá tette a cikket, hanem támogatta, hogy még az univerzumot megteremtő Isten tervébe is beleillik az írás.

      Törlés
  38. Régóta olvasgatom a cikkeket, de legfőképpen a válaszokat rá.
    Engem az emberek érdekelnek. Mindenki!
    Láttam ezt-azt. Megéltem rengeteg mindent, olyan dolgokat is amik csak keveseknek jut a Földön.
    Nem akarok senkit rábeszélni, rábírni semmilyen változtatásra.
    Csak azt javaslom, foglalkozzunk a maradék "6,999 mrd" úttal is mert abban is benne vagyunk.
    Nem gondolhatjuk dőrén hogy nekünk csak egy van és azt kell követnünk.
    Bár hihetetlen, de csak a szumma a lényeg.
    Mindenki az adott spektrum egy kicsi szegmense. Az egész spektrumnak kell változnia.
    Minden útban benne vagyunk egy kicsit, de csak a szegmenst képviseljük.
    De tudnunk kell mihez is tartozunk.
    Az elmúlt ezredek történetei elősegítették hogy azt érezzük egyedül vagyunk, csak a mi dolgunk létezik.
    Erre kondícionálnak nap mint nap.
    Ezekon a site-ok sokkal gyorsabban találkozhatunk olyan emberekkel akikkel nem futhatnánk össze.
    Sok időt takarítunk meg.
    Hisz mások gondolatai rádöbbenthetnek-> Ó ezt rosszul gondoltam. Változtatok. Hisz engem át...tak!!
    Közelebb kerülök a célhoz.
    A tudáshoz információ kell. Mi a tudás? Az információ alkalmazása.
    A mostanában létrejött változások remélem rádöbbentik az embereket hogy nem arról kell hogy szóljon az életünk hogy Ő meg Én meg Te.
    Ahol nincs egység ott jön a kétség.
    BudhaLaci világosan fogalmaz, Ő már érti. Elkezte egy konteos haraggal, most meg tájékoztat amiről tud.
    Nem meggyőzni kell a másikat valaminek az igazságtartalmáról, hanem kérdezni és megérteni miért úgy gondolja. Közelebb visz. Közelebb egymáshoz és az OK-hoz.
    Laci már bepillantott oda. Már tudja és érzékeli hogy fel sem foghatja itt azokat a sajátosságokat amik működnek, hisz olyan szavakkal kifejezhetetlenül nagy tudásból származnak.

    Néha én is ha körbenézek(és látok is), annyira jelentéktelenné válnak a történetek....
    De remekül szórakozom!
    Szeretek itt olvasgatni!
    Örülök Nektek! Nektek is!

    VálaszTörlés
  39. Légyszi, magyarázzátok el nekem, hogy miért "egyszemű" csaj van a "cover" foton, hiszen az "egyszemű" sátáni jelkép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Attól függ, milyen "egyszemű" sátáni jelkép. A cover fotón lévő "egyszemű" grafikai ábrázolás a felébredést,tanulást,az új dolgok észrevételét jelképezi,nem kell ezen sokat magyarázni.A gatyában lévő "egyszemű" ,amit dettó szoktak így nevezni sem sátáni jelkép. Az másra való. Légyszíves ne magyarázzatok már be mindenféle f*szságot mindenbe.

      Törlés
    2. Azért ez nem egészen van így. Látom neked sincs tudomásod arról, hogy a P&G céget már a 1975-ős évektől kezdve vádolták okkult/sátánista szimbolizmussal a cég logója kapcsán, illetve egy elhangzott(állítólag) kijelentésért. Az ominózus céges logót, ha jól emlékszem még 91'-ben, a kritikák hatására ill. a kedélyek megnyugtatása érdekében át is kényszerültek tervezni. Most gondolom azon tűnődsz, hogy miként jön ide ez a P&G cég igaz? Elmondom. A P&G a Procter and Gamble-t jelenti, ami két nevet takar, azaz a két, azóta iparmágnás, alapító család nevét. A mi esetünkben a Gamble család számít, mivel tudtad e vagy sem(nekem úgy tűnik,hogy nem igazán), de a THRIVE című film készítőjét/narrátorát úgy hívják, hogy Foster Gamble. Bizony, bizony, az úr a híres Gamble család egyik elő tagja.
      Azt, hogy zörög e a haraszt, ha a szél nem fújja? vagy, hogy lesz e kutyából szalonna? azt neked kell eldöntened kedves Márton Gábor J.


      Szilviának meg csókolom a kezeit.

      redneck

      Törlés
  40. Jól van már, nem kell így kiakadni, azért írtam, mert nem tudtam, azért köszi a magyarázatot.Üdv.: Szilvi

    VálaszTörlés
  41. pro... és kontra.... legegyszerűbb le ellenőrizni hogy megnézed, egy teleszkóppal, de ehelyett könnyebb itt vitatkozni,

    VálaszTörlés
  42. Kedves Buddha Laci!
    Azt mondod folyton, hogy te a gonoszok ellen harcolsz. Ennek ellenére én azt veszem észre, hogy téged mégis a gonosz az ami lenyűgözz. Én ezt nem értem. Szerintem ez a két dolog egymással nem összeegyezhető. Lennél szíves magyarázni?

    redneck

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamikor úgy indultam el, hogy a gonosz ellen harcolok igen, de közben rájöttem, hogy azt sem tudjuk ki az a "gonosz" !!! Mert amiket hiszünk vagy amit elültettek bennünk az csak egy ál-igazság, illetve ál-valóság.
      Természetesen értékrendem szerint meg tudom ítélni, hogy mit jelent a valódi gonoszság és ami engem lenyűgöz az EGYÁLTALÁN NEM EZ ! Mindig elítélem a rosszat.

      Nem is fogsz tudni olyan példát mondani, mely alátámasztaná az alapfeltevésed: azaz "a gonosz az, ami lenyűgöz".... Egyetlen alkalommal sem írtam ilyet ! vagy gonosz cselekedetről, hogy az engem lenyűgöz.

      Ami engem lázba hoz - ha lehet egyáltalán így fogalmazni - az maga a tudás, illetve amire képesek lehetnénk akár és az, amire képesek "ők"..... Illetve azok a dolgok, amiknek a létezéséről mindaddig nem tudtam, míg ebbe a kutatásba bele nem kezdtem, illetve annak a mélyére le nem ástam....

      Azóta nem "valami ellen", hanem teljes mértékben "valamiért" küzdök és próbálok tenni. Az emberekért, a tudat és felfogóképesség tágításáért, a szeretet és összefogás jegyében. (ezt azért teszem mindig hozzá, mert mindig ott van a gondolataimban és fontosnak tartom...)

      A tudás az, ami lenyűgöz. Ez pedig az én szememben nem gonosz. Lehet jóra és nagyon sok jóra és lehet rosszra, nagyon sok rosszra is felhasználni. Remélem sikerült kicsit megmagyaráznom.

      Törlés
  43. Bár próbálod magabiztosnak és céltudatosnak mutatni magadat, újra meg újra bebizonyosodik, hogy nem vagy az.
    Azt mondod: "Nem is fogsz olyan példát mondani, mely alátámasztaná az alapfeltevésed: azaz "a gonosz az, ami lenyűgöz... Egyetlen alkalommal sem írtam ilyet! vagy gonosz cselekedetről, hogy engem lenyűgöz."
    De sajnos tudok. És akkor most enged meg, hogy idézzek tőled. De még előtte a félreértések elkerülése érdekében pontosítanunk kell valamit. Azokról akikről te beszélsz azok, akik művelik az összes gonoszságot, igaz? Ők idézik elő a háborúkat, a gazdasági leépülést és a majdani összeomlást, a járványokat, a globális népesség csökkentést, stb, stb, stb. Ezek tehát mind-mind gonosz cselekedetek, ebben gondolom nincs köztünk vita. Na most akkor.
    "Az Illuminatit irányítók, a vérvonalakhoz tartozók képességekben rendelkeznek! Én általában ettől vagyok letaglózva......."
    Aztán tovább folytatod: "Amitől legtöbbször magam is ámulok az a bármikor lehívható és rendelkezésre álló tudás mindenről, amivel az igazi vérvonalakhoz tartozók rendelkeznek. A másik, pedig a képességeik, amikkel egyrészt születnek, másrészt gyerekkorban fokozatosan alakulnak ki, harmadrészt, amit meg tudnak tanulni hosszú-hosszú életük alatt." Elnézés, de itt az ámulás szóról megint arra lehet következtetni, hogy csodálod őket, akik azzal a bizonyos vérvonallal rendelkező gonoszok. Azzal folytatód, hogy ezek az egyének az ősi tudás birtokában vannak és hogy a rátalálsz a megfelelő emberre, aki elárul néhány titkot még éhesebb leszel arra bizonyos tudásra.
    De ez még mind semmi ahhoz a konkrétumokhoz képest, amelyeket egy későbbi hozzászólásodban említesz.
    Íme. "De írhattam volna még gondolatolvasást és a másik "helyébe" való teljes beleképzelés képességét (azaz, azt látja és érzi, amit én). A mozgás és mozdulatok az embereknél sokkal gyorsabb érzékelését...
    Ő már akkor reagál, mikor benned még csak a "gondolat" indul meg, vagy az ujjad megrezdülne..."
    És a hab a tortán: "Olyan energiák és magasabb dimenzióban lévő entitások használatára és szolgálatba állítására képesek, mely garantálja, hogy aki újat húz velük, az alul marad."
    Ezeket szeretnéd te megtanulni? Ettől a tudástól vagy elámulva, letaglózva? Már ne is haragudj, de mi jó abban, hogy mások gondolatait legyél képes olvasni és visszaélj ezzel? Aztán, ha véletlenül még ez sem lenne elég, igénybe tudjad venni azokat a bizonyos energiákat, entitásokat is, akik majd elvégzik a piszkos munkát helyetted.
    Mond Buddha Laci, te tényleg nem veszed észre, hogy a gonoszt meg a rosszat csodálod, és hogy te azt egy abszolút jó dolognak tartód?

    "Jaj azoknak, a kik a gonoszt Jónak Mondják és a Jót gonosznak; a kik a sötétséget Világossággá s a Világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé!" Ézs. 5:20

    redneck



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem megtanulni akarom ezeket, hanem megismerni a létezést és a valóságot úgy, ahogy az van. Valahogy mindig ide lyukadok ki, tudom... Én a világtól vagyok elámulva és attól, hogy mennyi, de mennyi dolog van, aminek a létezéséről észlelésünk és korlátolt gondolkodásunk miatt el vagyunk választva....
      Csak egy példa: Ha azt mondja valaki, hogy léteznek nefilimek, akkor én igenis kíváncsi vagyok, hogyan, hol és mióta és miért létznek és még vagy száz kérdés megjeleni az agyamban, amire szeretnék választ kapni és megtapasztalni (ha lehetne).... A maga teljességében és mindennel együtt!
      Én egy ilyen "igazság és valóság-mániás" vagyok, igen...

      Értem az érvelésed és igazad is van - vagyis hogy hová akarsz kilyukadni - , csak az a baj, hogy ez az írott kommunikáció nem teszi lehetővé annak az árnyalatni különbségnek az érzékeltetését, ami szóban rendelkezésemre állna, hogy ezt megmutassam ! Vagyis, hogy nem a gonosz szolgálata az, hogy elképeszt az, ahogy évezredeken keresztül képesek fenntartani az irányítást és az is, hogy mi emberek ez ellen miért vagyunk képtelenek bármit is tenni. Vagyis a szervezetük felépítése, működésük rendje és a felhasznált eszközök ...stb...

      Törlés
  44. Juhász Péter, kicsit be vagy szűkülve.... nov. 6-án kelt bejegyzésre reagálva

    VálaszTörlés
  45. Üdv!
    El olvastam az egészet.
    De csak annyit tudok rá mondani ha ennek csak a negyedei is igaz akkor nagy baj van.
    Főleg amit adam111 szólt hozzá a témához.

    VálaszTörlés
  46. Akik a világűrön átutazva jönnek ide hozzánk azok nem biztos, hogy rosszak de nem nagyon magasan fejlett lények! Már nagyon rég nem utaznak ilyen lassú technológiával..... ez nekik kőkorszakinak számít! Tehát max egy feltörekvésben lévő civilizáció lehet amely szeretné megismerni az univerzumot és ki tudja mi okból elvergődtek idáig. Az ok egyszerű... amit nagyon sokan feltesznek kérdés: Mi olyan vonzó a mi kis bolygónkban?
    Atlantisz nem 13 ezer éve süllyedt el... jó az 25 ezer évnek is de igazából 65 ezer évvel ezelőtt már Atlantisz se volt olyan fényes mint előtte száz millió évekig....
    Viszont akkoriban ez egy nagyon fejlett központi hely volt és egy olyan technológiát örzött ami univerzális szinten a saját síkján egyedinek számított (ahogy az itt lévő lények szövetsége is)!
    Tény, hogy Istent akartak játszani és olyat teremtettek ami csodálatra méltó de nem számoltak azzal, hogy negatívba is átmehet a dolog.... A Földön nagyon ősi tudás van szétszórva és bármily jelentéktelen kis senkinek tűnünk de nagyon sokunkban olyan rejtett infó és képesség van amire másoknak nagyon nagy szüksége van!
    25 ezer éve gondosan el lett rejtve minden és le is lett fedve mind a negatív mind a pozitív oldalról.
    Ezért élünk még... különben rég megsemmisítettek volna minket!
    A rossz hír az, hogy az a remény miszerint hatalmas tudatváltást érünk el és a tudás felszínre kerül elég rendesen megbukott mert az emberi faj nagyon elkorcsosult! Tehát senki se várjon fényhajókat akik szépen megmentenek minket és elvisznek egy utazásra mert eleve a jelenlegi testünk struktúráját át kéne alakítani szilíciumalapúra ami pleiadi technológiával megoldható de teljesen felesleges eljárás hisz a lélek számít.
    Ha beütne valami katasztrófa és a Földi élet megsemmisülne akkor lenne hipp hipp hurrá... mindenki fogná a sajátjait és pillanatok alatt hazavihetné őket, testbe ültetve csak az infót buknák mert a morfo mező letörölne mindent a hardverről :) Így maradt az, hogy mi itt csücsülünk, a régi istenek is itt csücsülnek és szelektálnak.
    A kiválasztottakat megtartják a többiek kapnak valami bogár testet vagy lélekdarabokként csücsülhetnek évmilliókig sziklaként... szép kilátások! A megoldás nagyon egyszerű lenne ha nem tukmálnának tele minket hamis infókkal, látomásokkal és minden szeméttel ami miatt már azt se tudjuk merre vagyunk arcal....

    VálaszTörlés
  47. Van szüksége a hitel, hogy vesz egy házat, egy autót? Ön bármely pénzügyi rendetlenség, és szeretné rendezni a válságot? Szüksége van egy hitel a vállalkozások létrehozásához? Szüksége van egy kölcsönt, hogy megfeleljen az igényeknek a családtagok vagy a pénzügyileg élénk? Ha ez az eset áll fenn, akkor aggódj, nem több, mert mi egy privát kölcsön társaság, amelynek célja, hogy segítsen a rászorulóknak anyagilag, hogy így élni, mint amire vágynak. Az alábbi űrlap kitöltésével, és kap vissza nekünk e-mailben a davidpetersonloanfirm1@outlook.com és mi szívesen segítünk.

    név:
    Ország:
    állam:
    Nem:
    Telefonszám:

    Töltse ki ezt, és visszatér hozzánk e-mailen keresztül, mint davidpetersonloanfirm1@outlook.com így a hitelügylet megkezdődhet az OK gombra.

    Név: David Peterson
    E-mail: davidpetersonloanfirm1@outlook.com

    VálaszTörlés
  48. Azt hogy az Ön észre megbízható hitel ajánlatot.
    Kínálunk minden típusú hitelek 3% -os kamat kedvezménnyel két hónapos Részletfizetési. Ha érdekelt, kérjük olvassa el velünk
    E-mail: (customersdesiretrustfirm@gmail.com)

    Köszönöm, hogy tekintse meg a hirdetés.

    VálaszTörlés
  49. megfizethető kölcsön ajánlatot, alkalmazzák ma

    Kínálunk garantált hitel szolgáltatásokat bármely összeg és az egyének, vállalatok, ingatlanügynök és vállalati szervezetek Fantasztikus kamatláb 3% THM Tipikus változó. Kap egy személyi kölcsön most ház fejlesztések, kereskedelmi / üzleti hitel, autó hitel, lízing / berendezés finanszírozás, az adósság konszolidáció, befektetési célú ingatlan / pénzügy.

    cégeknek E-mail: customersdesiretrustfirm@gmail.com

    VálaszTörlés