KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2013. szeptember 8., vasárnap

Túlélési módszerek és kellékek - Simor István: Túlélés II. kötet: A Feltámadás


Már kezdetek óta keresem és figyelem azokat az információkat, amik a túlélésben segíthetnek azoknak, akiknek céljuk, hogy igenis túléljék azt, ami bármelyik pillanatban elindulhat és bekövetkezhet. 
Nehogy azt higgyétek, hogy mindenki túl akarja élni és tudatosan gondolkodik erről vagy racionálisan készül arra az esetre, ha egyik-percről a másikra beüt a baj ! Nincs így.

Pedig már a hírek is erről szólnak és az eddig homályban tapogatózók is láthatják: akármelyik nap elindulhat ez a forgatókönyv, amiről évek óta beszélünk itt. Tény: Elég néhány rakéta és kirobban egy világméretű válság vagy egy háború. 

A tömegek jelentős részét mindig az olyan személyek teszik ki, akik az "úgyse tudunk mit tenni" és "ha meg kell halni, hát akkor meghalunk" típusú hárító emberekből áll.
Azokat most nem is említem, akik valami megmentőben hisznek vagy arra várnak. Tőlük csak egy fokkal jobbak azok, aki azt hiszik, hogy az állam, mint olyan majd úgyis megment mindenkit.....


Nos, a történelemben még ez nem fordult elő, és most is ismételni fogja önmagát.
Ezért osztottam meg veletek korábban az argentin összeomlás idején készült tanácsokat. 


Most viszont még annál is hasznosabb és kézzelfoghatóbb tanácsok következnek.

Tudom, hogy a hozzászólók egy része az "úgysem lesz itt semmi" és a "felesleges pánikkeltés" kategóriájába sorolja a felkészülésre figyelmeztető cikkeket. 

Mivel a közeljövőben bekövetkező események még a mi életünknek is részét képezik majd, ezért tartom fontosnak ezen információk megosztását.
3 dolgot biztosan tudok (elnézést az egoistának tűnő megnyilvánulásért, de nem mondhatok mást) : 
1. Az emberiség létszámának drasztikus redukálása be fog következni. A georgiai-tanúköveken lévő, az emberiség létszámát célként meghatározó 500 milliós szám a legfrissebb döntések értelmében 1 milliárd fő lett. Azaz 6 milliárd ember likvidálása a terv részét képezi a Földet irányító entitások számára. 

2. Az Új Világrend felállítása továbbra is az egyik legfontosabb irányelv a világot irányító erők körében. Változás ebben a célban nincs és a megvalósításban sem és amint látjuk is, akadály nélkül halad minden ebbe az irányba és a világ újrafelosztásának és a régi rendszer lerombolásának leszünk szemtanúi és elszenvedői. (tudom, hogy ezzel sokan vitatkoznak,meg nem érzik bizonyítottnak....stb...  Már nem kell sokáig várniuk (sajnos)... (SBG Buddha ◄ VilagHelyzete ►)

Ez az anyag, pontról pontra végigvisz egy szükséghelyzeten.

Megtudhatod, hogyan készítsd fel az otthonodat, a családodat, saját magadat egy extrém helyzetre, mely akár természeti katasztrófa, akár emberi támadások miatt kialakul. Abban is segít, hogy mit tegyél, ha el kell hagynod az otthonodat. Amikor menni kell és csomagolni, fontos, hogy tudd, mi legyen a hátizsákodban. Én megcsináltam helyetted a listát, te csak bővítsd ki az igényeid szerint. Ha kell, szívesen segítek összeállítani a tiedet... Írd le a véleményed, igényed...

Hátizsák tartalma:

Mit is vigyél magaddal, ha csak gyalog, vagy egy hátizsákkal indulhatsz el? Mielőtt kitérünk erre, beszéljünk a hátizsákról. Elmondom, milyen az igazi hátizsák. Nagy a főtere és van kettéosztási lehetősége. Kettéosztás esetén, a két rekesz önállóan nyitható. Sok mellék rekesze van, melyek leszedhetőek. Maga a zsák, csatokkal és/vagy cipzárral bővíthető kell legyen. Több kötözési lehetőség van rajta. Lehetőség szerint testalkathoz állítható, mind a váll, mind a gerinc és a derék területén. Vízálló. Aktív zsebei is vannak, (az öv és a váll részen is) telefonnak, iránytűnek, térképnek, papíroknak, pénznek. A színe nem feltűnő.
  • Tehát, van egy hátizsák
  • Ebben a legfontosabb egy kulacs tele vízzel.
  • Gyógyszereket csomagolj szükséglet szerint. (segédeszközök is, pl szemüveg)
  • Gyógyszer előrelátás szerint (antibiotikum, gyulladás, láz és fájdalom – Algopirin, vitaminok, allergia – kalcium, kötszer, varró, tapasztó, rögzítő) (steril tűk és fecskendők)
  • Élelmiszer (Tartós, dehidratált (gabona, gyümölcs, zöldség), konzerv, csokoládé, stb. Konzervhez, konzervnyitó.
  • Öltözet. A legfontosabb, a jó cipő. Mindent tudsz szerezni útközben, de egy jó cipő (bakancs!!!) télen és nyáron egyaránt fontos. Felejtsd el, hogy nyáron lazítasz. Tűzoltóként és katonaként is télen és nyáron is, ugyanazt a bakancsot hordjuk. Aztán esővédelem, hő-védelem, napvédelem, stb. A második helyre a nagyon jó nadrágot tennék. Zsebekkel, erős anyagból. Ehhez egy erős öv, Kell egy jó sapka. A test hőjének egyharmadát a fejen keresztül veszíti el az ember. Napszemüveg. Csak természetes anyagú alsóneműid legyenek, de abból legyen egy erős anyagú váltás (100% pamut, vagy természetes anyag!!!). Zokni, alsó, trikó… pulóver, ing, zsebekkel, ha lehet. Terepszínű, vagy barnás-zöld színű ruhák. A feltűnő színek sok gondolatot ébresztenek, melyekre könnyen ráfázhat az ember.
  • A szappan minden tisztálkodásnak az alapja. Ha van eceted és szódabikarbónád, citromsav, az nagy kincs. Szóval tisztálkodás. Fogkefe nélkülözhetetlen…
  • Tűzgyújtás. Gyufa, öngyújtó, profi tűzgyújtó szerszám.
  • Sátor, hálózsák, polifon.
  • Világító alkalmatosság. Zseblámpa, tartalékelemmel. Akkumulátorral, öntöltővel, töltővel. (Generátor, napelem) tartalékégő. A ledes fejlámpa erősen javasolt.
  • Kés. Jó, ha többfunkciós, vagy akár több is van belőle. Mind a védelem, mind a túlélés fő eszköze. Egy jó késsel túlélsz bármit, mondják a kiképzett katonák. Esetleg egy orvosi szike. Fenőkő.
  • Körömápolás (erre a kés is alkalmas, de jó, ha van erre a célra speciális felszerelés)
  • Evőeszközök, kanálgép, kés, fémpohár, csajka.
  • Férfiaknak borotva. Nőknek intimbetét. Sose felejtsd el, hogy "havibaj" esetén búcsút mondhatsz a kényelemnek és tartós megoldásról kell gondoskodnod.
  • Szike, sebvarró, tapasz, cső (gégéhez) esetleg egy ampulla adrenalin. Erős fájdalomcsillapító.
  • Kötszer, jód. Ahogy haladunk, egyre lényegtelenebb, de lényeges dolgok következnek.
  • Gázálarc, gázmaszk, mind aktívszenes, mind porvédő. Esetenként speciális.
  • Iránytű, térkép.
  • Termosz, (kulacs már van), vizeskanna.
  • Kendő, arcra, fejre, (télen és nyáron) kötni, kötözni.
  • Vászon darab, szűrni, kötni, tárolni.
  • Csúzli, íj, riasztó eszközök, tőr
  • Rádió, esetleg diktafon, lejátszó.
  • Akkumulátor (Jó, ha egyfélére specializálódsz, annak töltőjével, mert szükség esetére könnyű a csere és beszerzés. Az AAA-t javaslom)
  • Jegyzet, tol, boríték, bélyeg, név és címlista, aprópénz (telefonra, automatára, kitudja)
  • Spárga, drót, szigetelő szalag.
  • Törölköző, törlő, zsebkendő anyagból. (Nem papír, ebből ne is számíts utánpótlásra) Legyen egy kisebb törölköződ is, főleg nőknek, melyet egyéb mosdásra használsz fel.
  • Síp, éles-hangú.
  • Pléd, (pokróc), felfújható párna, hő-tükör fólia.
  • Esőkabát
  • Sátor, sátorlap.
  • Edények, főzés, melegítés, pohár. Talán a legjobb, ha van egy klasszikus fém csajkánk, amibe mindezt megtudjuk tenni.
  • Tű és cérna, szeg, biztosítótű, gombok, tépőzár.
  • Távcső.
  • Kis szótár.
  • Alkohol. Ez nagyon is fontos lehet, mind fertőtlenítés, mind kedélyjavító, mind cserealapnak is.
  • Egy erős öv.
  • Alap szerszámok, kombinált fogó, csavarhúzó, fűrész
  • Gyalogsági (összecsukható) kisásó
  • Kisbalta / fűrész
  • Kötél, karabiner.
  • Gázmelegítő, tartalék tartállyal
  • Nagyító
  • Műanyag zacskó és zsák (vízpára gyűjtésére is, nedvesség elleni védelemre)
  • Testre csatolható tárolók, zsebek és öv.
  • Terepszínű takaró, esővédő fólia, ponyva (Felfújható matrac).
  • Láthatósági-mellény, vagy öv.
  • Tea-filter, kávészemek, gyógynövények, aszalt gyümölcs
  • Higiéniai kendő, ez később egy darab flanel, frottír és egy kis víz.

Túlélési módszerek és kellékek

Ismeret, tudás, képességek:

Milyen ismeretek elsajátítása fontos, illetve milyen ismeretekkel rendelkező emberek kellenek egy csapaton belül? Környezetedről, lehetőségekről, élelmiszerről, fizikáról, kémiáról, szerkezetépítésről, önvédelemről, állattartásról, növénytermesztésről, stb.

  • Szervezési és koncepcióalkotási ismeretek talán a legfontosabbak
  • Élelmiszer-tartósítás, készítés, gyártás, gyűjtés, tárolás, termelés
  • Víz-tárolás, szállítás, kútásás, víztisztítás
  • Gyógyítási ismeretek. Diagnózis, gyógyszer, gyógynövény és anatómiai ismeretek. Elsősegély, sebkezelés, fertőtlenítés. Ápolás ismeretek.
  • Tisztálkodási, higiéniai alapismeretek. (Felmérések szerint még az orvosok sem tudják sok esetben) A kéz minden részének és a szájadékoknak (száj, szem, fül, orr, altesti nyílások) a tisztántartása, frissítése a legfontosabb.
  • Fa-megmunkálás, faragás, építés, termesztés, statikai és rögzítés technikai ismeretek
  • Kő-megmunkálás, faragás, építés
  • Fém-megmunkálás, hegesztés, kovácsolás
  • Szövet megmunkálás, készítés, varrás
  • Építészeti ismeretek (Statika, technológia)
  • Emberi hulladék hasznosítása, annak ismerete. (széklet, vizelet, szürkevíz, élelmiszer-maradékok, stb.)
  • Úszás, futás, kerékpározás.
  • Állattartás – kezelés, nevelés, takarmányozás, gyógyítás, leölés, feldolgozás
  • Növények ismerete, termesztése. Gyógyító és ehető vadnövények ismerete.
  • Rovarok ismerete, mind károkozók, mind élelmiszerforrások
  • Ön és vagyonvédelem – helyzetfelismerés, helyzetértékelés, védekezés. Tűzoltás ismeret, betörésvédelem, értékvédelem, életvédelem. Fegyver és eszközismeret. Ezek nem csak az emberre vonatkoznak, hanem állatok, növények védelmére és állatokkal, növényekkel szembeni védelemről is szól.
  • Katasztrófavédelem, tűzoltási ismeretek, járműbaleseti ismeretek, árvízvédelem.
  • Nyelvismeret
  • Isten és Biblia ismeret (Szerintem rendkívül fontos)

Tartalék: Étel, ital, víz, tisztálkodás, higiénia (testápolás, mosás, stb), fertőtlenítés (jód, tetrán, ecet, citromsav, alkohol, kötszer, antibiotikum, gyógynövények, fájdalomcsillapítók, lázcsillapítók, (Algoprin), vitaminok (C), varró eszközök, világító eszközök, jegyzetelő eszközök, elektromos áram tárolásra alkalmas eszközök, levelezés, takarók, fekvőhelyek, szúnyogháló, fűtőalkalmatosság, tűzifa, (fűrész, balta), főzéshez való eszközök (kés, kanál, edény, tűzhely, stb), rádió, petróleum, petróleum lámpa, üzemanyag, önvédelem, spárga és kötél. Sátor. Szállító eszközök, zsák, hátizsák, táska, termosz, tartály, erős bőröv, alapszerszámok (fogó-k, csavarhúzó, kalapács).
Megújuló források: élő állat, magvak, energiahasznosítók (napelem, szélkerék), termőföld, termelés, kereskedelem,

Kapcsolatok: családtagok, barátok, testvérek, munkatársak, szövetségesek.
Óvó-hely: Tanya, pince, bunker, lakás, ház, raktár, terménytároló, konténer.
Előre készülj fel! Készíts magadnak spórolási tervet… Ha van fizetésed, annak egy részét, a kézhezvételkor azonnal különítsd el, mintha nem is létezne. Ezt az összeget a későbbiekben szükséges felszerelésre, élelmiszerre fordíthatod.

Készíts válság és menekülési tervet.

Kezdj el kereskedni! Döntsd el, hogy mely dolgok szükségesek, melyek szükségtelenek, feleslegesek, vagy hanyagolhatók. Ezeket tedd pénzzé, vagy cseréld el.

Alakíts ki raktárat! Ez elsőként egy doboz is lehet. Legyen benne élelmiszer, zseblámpa, stb. Később csatlakozhat hozzá egy jópofa hátizsák. Érdemes „A” és „B” helyet is kialakítani… Ha van összefogás, akkor a „B” feleslegessé válhat. 

Óvóhely kialakítása

Óvó-hely lehet lakás, sátor, pince, ház, tanya, lakókocsi, és a profiknak földalatti bunker. Az alapellátottság és maga a védelem a cél. Amennyiben az otthonod a bunkered azt kell megfelelő módon kialakítani, vagy, szövetséget kötni valakivel, akinek rendelkezésre áll, egy számodra biztonságot adó létesítmény.

Tartalékok: Étel, ital, víz, tisztálkodás, higiénia (testápolás, mosás, stb), fertőtlenítés (jód, tetrán, ecet, citromsav, alkohol, kötszer, antibiotikum, gyógynövények, fájdalomcsillapítók, lázcsillapítók, (Algoprin), vitaminok (C), varró eszközök, világító eszközök, jegyzetelő eszközök, elektromos áram tárolásra alkalmas eszközök, levelezés, takarók, fekvőhelyek, szúnyogháló, fűtőalkalmatosság, tűzifa, (fűrész, balta), főzéshez való eszközök (kés, kanál, edény, tűzhely, stb), rádió, petróleum, petróleum lámpa, üzemanyag, önvédelem, csúzli, spárga és kötél. Sátor. Szállító eszközök, zsák, hátizsák, táska, termosz, tartály, erős bőröv, alapszerszámok (fogó-k, csavarhúzó, kalapács). stb.

Vízellátás: Kút, ciszterna, patak, tó, víztisztító, (esővíz) víztároló. Szűrők, fertőtlenítő szerek.

Tartalékok: Élelmiszer, víz, meleg ruházat, bakancs, tüzelő (fa, szén), túlélő-felszerelés, gyógyszerek, stb.

Patika: Láz, fájdalom, gyulladás, fertőzés, csípés, vágás, égés, vitaminhiány, depresszió,

Élelmiszerek: Alapvetően a liszt cukor és konzervek jut a legtöbb embernek az eszébe. Ezt követik a befőttek, az alkohol és a dohány árú. Utóbbi csereeszköznek kiváló. A rizs, búza, köles, és a tarhonya jól elzárva (pl. PET-palack) korlátlan ideig eltartható, energia tartalma magas (4 kalória/g). A szárazbab, sárgaborsó, lencse, jól elzárva korlátlan ideig tárolhatók. Nagy előnyük, hogy növényi fehérjéket tartalmaznak. Sűrített tej, étolaj, sertészsír – levegőtől elzárva, hűvös helyen tartva korlátlan ideig tárolhatók, energia tartalom magas (9 kalória/g) A sertészsírban lesütve a húsfélék évekig elállnak.

Konzerv zöldségek és gyümölcsök, amíg a rozsda ki nem kezdi, korlátlan ideig tárolhatók, Konzerv húsok, halak, fehérje tartalmuk nagy, és a fehérje nélkülözhetetlen. Cukor, szárazon korlátlan ideig eltartható. A kiszárított, morzsolt kukorica, ha a rágcsálóktól (egér, patkány, pele) meg tudod óvni, és száraz helyen tárolod, életed végéig felhasználható. Zárható hordóban, egy szénsav-patront beleengedsz egy szifonból, vagy másként, és örökre tartósítottad. Ráadásul a kukorica olcsó és az emberi lét fenntartásához napi fél kiló elegendő (természetesen csak kalória szempontjából). Rendeződés után, ha marad belőle, állatok takarmányozására is felhasználható.

Ezen kívül: fűszerek, konyhasó, dehidrált élesztő, kávé, tea, gyufa, és gyertya vagy petróleumlámpa és petróleum. A listába szedett alapanyagokkal hosszú ideig fenntartható az emberi élet, ha van víz és energia. Ez utóbbi biztosítása egyénileg csak tűz lehet, ezért egy vaskályha vagy még jobb egy sparhelt beszerzése ajánlatos. A fenti lista a legfontosabb dolgokat adja meg. Ezeknek az anyagoknak a birtokában, ha a vészhelyzet beüt, senki sem találhatja magát reménytelen helyzetben.

Illemhely: Árnyékszék kialakítása, ami mind a tisztálkodás, fertőzések elkerülése és az újrahasznosítás miatt fontos. Valószínűleg törlő papír helyett is kell gondoskodni valami megoldásról. Sokan pl. PTE-palackot használnak, a végét szeggel kiszúrják és zuhanyként használják. A lemosás nem csak higiénikus, de a közvetítő anyag is eltűnik, ami a fertőzéseket tovább adja. (Ezt a muzulmánoktól tanultam, akik ugye sose használhatnak papírt)

Tisztálkodás: Egy nedves rongy, szivacs tökéletes. PET-palack zuhanyzó (szeggel kiszúrod a kupakját) víztakarékos. Ecet és szódabikarbóna mind hajra, fogra kiváló. A vizeket pedig növények locsolására használhatod. Ezért is jó egy lavór, vagy nagy vödör. Ha nincs, akkor egy fólia is megteszi, mélyedésbe ágyazva. A tisztálkodáshoz és frissítéshez, használhatsz növényeket is. Mentát, citromfüvet, csalánt, stb.

Termelés: Vetőmagok gyűjtése, termelése, állatok tartása, és hasznos dolgok gyártása, cserealapnak is és létfenntartás szempontjából is fontos.

Szerszámok, eszközök:

  • Főzés: edények (serpenyő, fazék, tepsi, bogrács), vödrök, fakanál, merítőkanál, kés, evőeszköz, pohár, konzervnyitó, dugóhúzó.
  • Víztárolás: vödrök, kannák, szűrők (vászon)
  • Étel és élelmiszertárolás: befőttes üvegek, palackok, dobozok, zsákok, stb.
  • Tisztálkodás: lavór, szappan, olló, borotva, fogkefe.
  • Famegmunkálás: Fejsze, balta, fűrész, gyalu, favéső, fúró.
  • Fűtés: Fejsze, balta, fűrész, ék, ponyva, kosár.
  • Kertészet: A lenti szerszámok, plusz metszőolló, locsolókanna, létra, spárga.
  • Földmegmunkálás: Ásó, kapa, lapát, gereblye, csákány, talicska.
  • Építés. Kalapács, fűrészek, fogók (csípő, kombinált és harapó), szorítók, mérőszalag, csavarhúzók, éles kés, villáskulcs, szekerce, csőfogó, gázlámpa, szeg és csavar.
  • Szennyvízkezelés
  • Szállítás: talicska, kordé, szánkó, hátizsák, kerékpár, síléc, kötél
  • Áramtermelés, lehetőleg generátorral, amit szél, víz hajt.
  • Ruházat, meleg holmi, gumicsizma, esőkabát, védőfelszerelés.
  • Vízvédelem, ponyva, fólia, lemezek
  • Tárolás, ládák (légmentesen záródóak is) vödrök, hordók, zsákok
  • Tűzoltás, vödrök, lapát, kapacs, homok
  • Árvízvédelem, padlók, fóliák zsák és homok, PET-szigetek

Védelem: Kutya, védelmi eszközök, hangjelző eszköz, önvédelmi eszközök. Kerítés, reteszelés. Tűzoltóként mondom, hogy gyakran saját magukat zárják be azok az emberek, akik túlbiztosítják magukat. Árvízvédelem, tűzvédelem, beázás-védelem, vihar-védelem.

Közösség: Szabályok és koncepció (terv) alkotása, ahhoz való ragaszkodás. Egy mindenkiért, mindenki egyért elv. Fontossági sorrend. Közös szótár – szabály-elv.
Kultúra, vallás: Biblia, könyvek, hangszerek

 A Helyzet !

Amikor a dolgok kialakulnak, lehet, hogy nem tudsz közlekedni. Lezárják az utakat, nincs benzin az autódban, és vásárlásra sincs már lehetőség. A tömegközlekedés csak minimálisan működik, ott pedig lakcímkártya felmutatásával, vagy egyéb azonosítás után utazhatsz. A pánik rettenetes mértéket ölt. Az embereken úrrá lesz a félelem és az agresszió.

  Ki fog segíteni? Ki figyel az igényeidre és a szükségleteidre? Ki figyel arra, hogy egyáltalán életben maradj? Csak te és a hozzád-tartozó emberek! A Kormány hozni fog egy csomó rendelkezést napokon belül. Javarészt csak akadályozni fognak. Nos, ezért is szükséges a rádió. A legfontosabb, hogy legyen egy CSELEKVÉSI TERVED, mely a barátaiddal, rokonaiddal egyeztetett dokumentum / folyamat. Ezt a kicsiknek is tanítsd meg! Gyakorold el velük!

  Szóval valahol ott rekedtél, most már kevés az esély és veszélyes is lehet a továbbjutás. Abban az esetben, ha nem a tervezett helyeden vagy, mégis azt tanácsolom, hogy késlekedés nélkül igyekezz eljutni oda… Ha minden sikerült a megfelelő időben, akkor a te, már az előkészített óvóhelyeden vagy. Lehet, hogy egyedül, lehet, hogy a családoddal, lehet, hogy barátaiddal, munkatársaiddal, vallásod, pártod tagjaival, vagy olyan partnereiddel, akikkel egy megállapodás köt össze. Mire lesz itt szükséged? Főként ismeretre, nyugalomra és józanságra.

  Fogadj meg egy jó tanácsot, azaz egyből kettőt. Ne menj olyan helyre, ahová nem köt előzetes megállapodás, vagy befektetett pénz, illetve munka, valamint jegyezd meg, hogy a megváltozott helyzet, megváltozott embereket produkál majd. A csendes és visszafogott háziasszony, maga lesz egy kommandós hősnő, a nagyszájú és bátornak tűnő, meg a mindenkinek terhet és veszélyt jelentő nyavalygó és áruló…

Bunkerszabályzat

 Milyenek az emberek általában? Többfélék. Ezért (is) van szükség a szabályokra, mert a túlélés záloga a szabályok betartása, az egység. Sokféle viselkedésű ember van, négyet emelnék ki, amit én neveztem el. Te melyikbe tartozol? Melyikbe szeretnél tartozni?

  1. Pánikba estünk: jaj, jaj, jaj: 3 jaj
  2. Egy mindenkiért, mindenki egyért: Egység
  3. Fogadjuk el ami jön / a sorsunkat: Végzet
  4. Erősebb kutya… : Kutyák
Most bármelyikbe is tartozol, simán átnevelheted magad egy másikba.
3 jaj – ugye ez elég nagy százalék, mivel az emberek pánikra (is) vannak nevelve, no nem véletlen. Nem volt ez mindig így.

Végzet – Hát ez egy másik, megint csak olyan tanítás, ami eredetileg nem képezte a kultúránkat, ám kiváló eszköz az embergyengítésre és a néppusztításra, így jó sokan megtanulták.

Kutyák – Nos kutyák mindig is voltak… Ők nem akarnak megváltozni… Náluk a változás az agresszív kutya és a sunyi kutya mód között zajlik…

Egység – Ez lenne a cél… Mindig is tudtuk, hogy egységben az erő… Ajánlhatnék hozzá oktató filmeket (Gladiátor, Rettenthetetlen, Robin H, vagy könyvet, méghozzá a saját Túlélés című könyvemet, vagy a világ legrégebbi könyvét…

A felkészülés része, a magunk és családunk segítése, egyéniségfejlesztés szinten is... Ne szégyelld a gyakorlást és ne is legyél rá lusta!

Szabályok

Fontossági sorrend, sorrendek meghatározása döntéshelyzeteknél: Emberi élet, életvédelem, egészségvédelem, élelmiszer, vízvédelem, vagyonvédelem, állatok védelme, pl. és stb…
Vezetés, főség elmélet - gyakorlat, parancsnokelmélet – Ahol nincs vezetés, elvész a nép… Szóval kell egy radikális parancsnok, aki döntéseket hoz, figyelembe véve a csapat érdekeit. Őt nem mindig fogod szeretni, de szükséges a túléléshez. Ha megválasztottad, akkor utána fogadd is el. Aki pedig parancsnok lettél, elsősorban a mások javát nézd, ne pedig a magadét…mert ez egy szolgálat, nem pedig kis királyság…

Szabálykövetés – Egy szabály szerint járjunk, mondja a Biblia, valamint aki sikeresen harcol, az szabály szerint harcol..

Remény-csomag. Hosszú távú és rövid távú tervek, remények, melyekről rendszeresen kell beszélni. Fontos az elmélkedés és az ima is. A szellemi frissesség miatt pedig az olvasás.

Építésnél, fejlesztésnél, alkotásnál cselekvési sorrend: Statika – Praktika – Esztétika. Ne ess pánikba, ha építened kell!!! Nem más ez, mint amit kisgyerekként csináltál az építő kockáiddal. A szeg arra való, hogy rögzítsen, a csavar pedig ugyanarra, de azt könnyen ki is nyithatod. No de térjünk vissza a fő témához.

  Nos, a fenti négy csoport, négy féle bunkerszabályzatot igényel, és innen is fogom folytatni a témát…
No de mi a helyzet, ha keverednek az emberek? Egy egységbe lévő csoportot bajba sodorhat bármelyik ember, aki másik csoportba tartozik… Nem véletlen tanítja azt a Biblia is (számomra az egyik kulcs túlélőkönyv), hogy jól válogasd meg, kikkel vagy közösségben. Ne hitegesd magad, hanem az elején döntsd el, hogy te milyen csoporthoz fogsz tartozni!

1. Amennyiben úgy érzed, hogy elérkezett a véged, végzeted, sorsod megpecsételődött és nem akarsz harcolni már, akkor légy tekintettel azokra, akik viszont igen. Nincs itt helye álszenteskedésnek és energiarablásnak. Legyünk korrektek önmagunkhoz és hozzunk egy világos döntést. Amennyiben mi nem akarunk túlélni, ne rántsunk magunkkal olyanokat, akik pedig túl akarnak élni! Szóval, ha ezt szeretnéd, hát nyugodj békében…

  Most is arra buzdítalak, hogy vizsgáld meg magadat, hogy ez tényleg te vagy-e, vagy valaki beléd plántálta, tanítás, filozófia, vallás által ezeket a gondolatokat… Még van időd változtatni, kérj segítséget bátran!

  Amennyiben fogadjuk el a sorsunk és ez a végzetünk csoportban találod magadat, akár túl is élheted, az ő pusztulásuk árán a helyzetet, de sokkal valószínűbb, hogy téged is magukkal rántanak.

2. 3 jaj. Pánikos vagy? Pesszimista? Neked is meg kell hoznod a döntésedet! Fejleszted-e a személyiségedet, vagy elhagyod magad? Ha elhagyod magad, ne számíts semmi jóra! Gyerekkoromba, ahol neveltek, belém neveltek egy mondást: Nincs lehetetlen, csak tehetetlen! Neked is a személyiség és jellemfejlődést ajánlom… Ne add fel! Ne hibáztass másokat! Te legyél az, aki segít, mint az aki segítségre szorul! Az önbizalmad (félretéve a sok hazugságot) a siker hátán épül. Sikereket pedig célkitűzéssel (célkitűzésekkel) és szorgalmas munkával lehet elérni!!! Megijedhetsz, de meg kell tanulni nem kimutatni, félhetsz, de meg kell őrizni a nyugalmadat! Nincs sikítás, nincs pánik kimutatás – Önuralom van!

  Pánikcsoportban szinte biztosan lehetetlen a túlélés. A pánik ugyanis ragadós… Ennél még magányos vándorként is jobb létezni.

3. Kutyák. Lehet sunyizni, lehet arra is készülni, hogy elveszed a másét. Falkába is lehet verődni, minden gonoszságot művelve. Ám minden csapatnak meg van az ellenfele, a védnöke pedig sose lesz a Jó Isten! Egyet viszont ne feledj! Az igazi győztesek, ha meghalnak is győztesek! A gonosz ember békéjét, saját szívállapota és lelke rohasztja meg! Logikus személyiségfejlesztéssel jó védnöke lehetsz egy egységcsapatnak. Ám ha ott is a sunyizást választod, előbb utóbb kitesznek a hóra… Ha az agresszív kutyák, vagy a sunyi kutyák csoportjában találod magad, az isteni ítéletig megalapozott lehet a megmentésed.

4. Egység – alapelveken nyugvó szeretet – közösség – harc – életigenlés – tartalékolás – tervezés – gyakorlás – mindenki egyért, egy mindenkiért… A túlélés igazi alapjai!
  Amennyiben egy olyan csoportot találsz, ahol az egység-tudat a vezérlő elv, a megmentésed megalapozott. 

Személyes felszerelések, csomagok kezelése:

Az előre megbeszélt helyen, korlátozott méretű és tartalmú csomagot helyezhetsz el. Ezzel egy időben, megkérhetsz egy központi embert, hogy a csomagodat tartsa karban, ahhoz a szükséges eszközöket, tartozékokat vásárolja meg, rendezze el.

Fontos egy egyeztetési terv. A csomagodat itt átveheted, amikor csak szükséged van rá. Tartalmát más nem vonhatja el, az csak a te tulajdonodat képezi, egészen életed végéig, vagy addig, amíg másként nem rendelkezel.

A csomag szintje, lehet profi vagy lehet alacsony minőségű, ám semmiképpen nem lehet használhatatlan, vagy problémát okozó. Így nem lehet tűz és robbanásveszélyes, vagy fertőző, illetve kellemetlen szagot árasztó. Tisztának, és stabilnak kell lennie. Engedélyhez kötött eszközök esetén, az engedély a csomagban kell legyen.

Egy felnőtt éves élelmi szerszükséglete 548 kg (1,5 kg/nap).

Hat felnőtt számára így évente 3288 kg élelmiszer szükséges. 

Hogyan védheted meg magadat, az egészségedet, bunkeredet, és a lakásodat?

Ha társadalmi összeomlásról, háborúról, lázongásról beszélünk, mindenképp tartanunk kell az erőszaktól. Mit jelent ez számunkra? Féljünk? 
Elsősorban nem ezt jelenti, hanem azt, hogy KÉSZÜLJÜNK!!!
Legyen kialakított védelmi mechanizmusunk… Egyet biztosan állíthatok. Nem az tesz sikeres túlélővé, ha sokat olvasol róla, vagy sok túlélő műsort néztél a televízióban, hanem az, ha gyakorlati ismereteket sajátítasz el róla. Aki sok kertészeti vagy állattartási, esetleg lakberendezési újságot, cikket olvasott, ettől még nem lesz kész kertész, állattartó, vagy építőmester. Mindezekhez gyakorlatra van szükséged.

  Az ilyen helyzetekben az embereken eluralkodik a pánik. Olyan dolgokat cselekszenek, amelyekre majd így emlékszel: - Sose gondoltam volna, hogy ezt teszik, vagy ezt teszem majd… Előkerülnek a fegyverek, a bandák tombolnak, de a magányos farkasokból se lesz hiány… Szabály: Ne bízz senkiben!!!

  Az emberi viselkedés és reakciók megváltoznak. A túlélő, csapat, falka – ösztönök uralkodnak el. Az agressziószint megnő, helyette, félelem, kontroll és fájdalom érzet hiánya lesz jellemző.

  A mai ember nincs se felkészülve, se hozzászokva az ilyen helyzetekhez. Alapvetően az előrelátás és a túlélési képesség nagyon alacsony. Ez még több pánikra ad okot, mert ezek az emberek, akik nem készültek (mint a tücsök, La Fontaine meséjében) megpróbálja elvenni attól a kevés hangyától a tartalékait. Persze, a hangya nem csak szorgos, hanem harcos nép is. A tücskök csapata pedig legyőzhető, a támadásuk kivédhető…

Az emberek többsége, rövid úton legyengül majd. Fertőző betegségek is tizedelik és gyengítik a csapatot. Erre készülni kell, mert a vírusok és a bacik nem válogatnak. Egy részüket képes kivédeni a szervezetünk, de a többségükkel szemben a legyengült szervezet, csak támogatással tud megbirkózni. Bizony, gyógyszereket is kell tartalékolnunk. Emellett higiéniai szabályokat is be kell tartani. Meg kell érteni, hogy mostantól az ételkészítés, az emberi ürülék, a tisztálkodás, (stb.) mind, mind másként fog zajlani. Emellett fontos továbbra is a tisztaság, tisztálkodás és a takarítás.

  Döntéseket kell hoznunk. Ezek segítenek talpon maradni. Akármilyen nehéz is a helyzet, ha szemünk láttára halnak is meg mások, kell hinni az életben. Nem szabad panaszkodni, vagy negatív gondolatokkal pusztítani magunk és mások kevéske energiáját.

  Fegyelmezetten kell viselkednünk és élnünk. A lakás, ház, bunker környezete nem mutathatja az ellenséges felderítőknek, hogy itt emberek élnek, vagy, hogy zsákmányt remélhetnek. Emiatt a kinti közlekedésünket is figyelem kell kísérje, de a benti tartózkodásunkat és tevékenységünket is. Ilyen a főzés, mely zaj és szagok nélkül kell történjen, aztán a széklet és vizeletürítés, valamint a világító eszközök használata. A beszerző körútjaink tekintetében is nagyon óvatosnak kell lennünk. Ez igaz mind a kommunikációnkra, mind a magunk megmutatására. Szóval óvatosság.

  Tisztaság tekintetében, sok megszokott dologról le kell mondanunk, de ettől még tisztálkodni kell ugye. Sok dolog függ attól, hogy hol élünk. Főleg most, amikor a fél ország csatornázva van. A mélyebben lakók, előbb vagy utóbb nagyon rosszul járnak… és ez csak a kezdet… Olyan ez, mint a 10 emeletesben tűz van a tizediken… Tűzoltóként mondom, a lent lakókat ebben az esetben nem csak a koszos víz fogja elárasztani… Ami aztán fertőzések és halálozás kialakulásához vezet majd… Gondold csak végig, hogy hová teszed a székletet, a vizeletet? Hogy fogod megmosni, megtisztítani magadat ürítés után? Ha nő vagy, mi lesz a nehéz napokban? Hogy fogsz mosni és szárítani? Miként tartod tisztán a hajad és a fogaidat?

  Vizet tárolhatsz vödörben, zárt tartályokban, de PET-palackokban is. Utóbbit legjobb a földbe ásva tartani. Így nem kap levegőt és fényt, és ennek következtében nem poshad majd meg. Legyen elegendő víz minden napra. Az élethez ennél semmi nem fontosabb…

  Ételkészítés tekintetében, sajnos le kell mondani a napi háromszori étkezésről, miként a rendszeres főt ételről is. Ha már nincs szolgáltatás, víz, gáz és villany, akkor másként kell melegítened, főznöd majd az élelmedet. Bizonyos ételeket ugyanis, nem ajánlatos főzés vagy hőkezelés nélkül megenni.

Amennyiben olyan helyről sikerült élelmet szerezned, ami fertőzött lehet, bátran áztasd bele ecetes, vagy hipós vízbe. Ha ez nem áll rendelkezésedre, akkor a vízben áztatással, majd hőkezeléssel is javíthatsz a helyzeten. Ha húsról van szó, ami már nincs jó állapotba, van egy ősi módszer, a tündializálás, ami segíthet. Kevesen ismerik, pedig a dögkútból kilopott állatok esetében is, de a régi görögöknél is ezt tették a kórokozóktól hemzsegő hússal… Mit is? Elásták 3-4 napra! Levegő hiányába pedig elpusztultak a kórokozók. Fontos, hogy megtanulj tartósítani, mert arra most nagy szükséged lesz. Mind a befőzés, aszalás, szárítás, mind a füstölés, pácolás ismereteit még most sajátítsd el.

  Tanuld meg az ehető növényeket, gombákat is. Ne félj a rovarok, csigák, giliszták, kutya és macska megevésétől sem. Ehető növények közül kiemelném a libatop magját, amit már őseink is fogyasztottak. Rendkívül magas a kalcium tartalma, és mindenütt megtalálható. Majd töltök fel róla képet. A csalán tele van c-vitaminnal. Leves és főzelék főzhető belőle. A lósóska szorulást okoz, de nyersen is rendkívül jó étek.

  A székletedet, ha csak nem akarsz puskaport előállítani a segítségével, el kell ásni. Magához az ürítéshez használj vödröt, ha nincs árnyékszéked. Ha végeztél, mindenképp mosd meg a szájadékodat. Egyrészt nem lesz papír, másrészt, ha lesz is, a vizes tisztítás hatékonyabb mint a törölgetés. Ne becsüld alá a testnyílásaidat. Ahogy a szádnak, vagy a szemednek szüksége van a tisztán tartásra, úgy a tested alsó fertályát is tisztán kell tartani.

  A vizelet több dologra is jó lehet. Ilyen a mosás például. Még a legmakacsabb foltokat is kiszedi. Emellett puhítja a bőrt és még a fogakat is fehéríti. Ne viszolyogj annyira…

  A betolakodók miatt, nem szivároghat ki az ablakon fény. Emiatt a legjobb, ha sötétedés után csendben meghúzzuk magunkat. Lefalazhatjuk az ablakokat, mert más nem tartja vissza tökéletesen a fényt, de a legjobb, ha egy helységet csinálunk meg olvasó, társalgó szobának és ezt tesszük fény-védetté.

  Ha mégis megtámadtak, akkor a következő egyszerű kérdéssort gondold át: Le tudod-e győzni a támadókat? Meg van az eszközöd, erőnléted, potenciád hozzá? Ha nem tudod legyőzni őket, akkor az a kérdés, hogy ha megkapják amit kérnek, akkor életben hagynak-e, vagy sem? Ha a támadók mindenképp meg akarnak ölni és nincs menekvés, azt tanácsolom, küzdj mint a puma!!! Abból baj már nem lehet, de mi van, ha mégis győzöl? Ha védekezni, támadni fogsz, akkor legyél határozott! Ne lássák rajtad, hogy ha félsz, vagy ha bizonytalan vagy. A mondandód legyen hangos és egyértelmű, a cselekedeteid pedig dinamikusak. Ha lősz, akkor lőj, ha ütsz, akkor üss, ha szúrsz, akkor szúrj!

  A fűtés, nem csak a meleg miatt, hanem a szárítás miatt is fontos. Egyúttal ehetsz egy meleg ételt is. Mit tegyél, ha nincs fűtő alkalmatosságod? A legegyszerűbb, ha csinálsz egyet. Gallyakból építesz egy kupolát, azt száraz füvekkel, gazzal kevert agyaggal összetapasztod, majd egy réteg tiszta agyagot húzol rá. A két réteg közé tapaszthatsz egy kavicsréteget, akkor jobban tartja majd a hőt. Ez megszárad, kiégeted és kész a kemencéd. Ne felejts el ajtót és kéményt csinálni rá, és nem hátrány, ha egy edény megáll a tetején. Ezt megteheted kövek, tégla, fémdobozok felhasználásával is. A falazó anyag a legjobb az agyag, de végső soron a sár és kavicsok is megteszi. Szóval ne ess kétségbe! Ha van egy fémvödröd, az felfordítva, kész kályha… Lehet rá ajtót és kéményt vágni és főzni is lehet rajta. Kímélheted a tetejét, és az oldalát tapasztással, vaslemezzel, cseréppel. Így tovább tart. . A legegyszerűbb főző és sütő eszköz, még mindig egy jókora folyami vagy vulkáni kő (vigyázz, valamelyik hűléskor szétrobban, előtte próbáld kis) melyet tűzbe felforrósítasz és kivéve süthetsz rajta kenyeret, főzhetsz egy teát, stb.

Ne felejtsd el barátaid, rokonaid és a fontos címeket, a környék telefonfülkéinek számát begyűjteni egy papírra!

Megújuló források: élő állat, magvak, energiahasznosítók (napelem, szélkerék), termőföld, termelés, kereskedelem,

Kapcsolatok: családtagok, barátok, testvérek, munkatársak, szövetségesek. Szolidaritás, egység, tolerancia, szabálykövetés, alkalmazkodás, ön-védelem.

Óvó-hely: Tanya, pince, bunker, lakás, ház, raktár, terménytároló, konténer.

Előre készülj fel! Legyen koncepciód! Készíts magadnak terveket. Menekülési, válság, túlélési, spórolási tervet… Ha van fizetésed, annak egy részét, a kézhezvételkor azonnal különítsd el, mintha nem is létezne. Ezt az összeget a későbbiekben szükséges felszerelésre, élelmiszerre fordíthatod.

Kezdj el kereskedni! Döntsd el, hogy mely dolgok szükségesek, melyek szükségtelenek, feleslegesek, vagy hanyagolhatók. Ezeket tedd pénzzé, vagy cseréld el.

Alakíts ki raktárat! Ez elsőként egy doboz is lehet. Legyen benne élelmiszer, zseblámpa, stb. Később csatlakozhat hozzá egy jópofa hátizsák, láda, hordó. Érdemes „A” és „B” helyet is kialakítani… Ha van összefogás, akkor a „B” feleslegessé válhat. 

Minden jog fenntartva! Az itt leírt anyag a Túlélés könyv második kötetének részlete. Terjeszteni, csak a forrásmegjelölésével lehet, de úgy nagyon is szükséges!

Kontakt: istvan.simor@outlook.com


Nem kell a cikkbeli világra várni ahhoz, hogy igaz legyen:

Ahogy jelenleg a mindennapos élethez elengedhetetlenül szükséges az írni, olvasni és számolni tudás, úgy az eljövendő időkben a túléléshez, feltétlen szükségessé válik az (önvédelmi) harci képességek kialakítása, fejlesztése és gondozása. Mondhatni már most az alapműveltség részévé kell tenni.

Ehhez én leginkább a Systema orosz közelharcot ajánlom, ami a Spetsnaz kommandós kiképzés alapja is. Az országban több helyen van lehetőség tanulni, gyakorolni. Az alábbi dokumentumban megtalálhatók ezek elérhetőségei. A Systemáról bővebben:  

(SBG Buddha - VilagHelyzete)

1⃣ BLOG: http://www.VilagHelyzete.com
❗ #1.számú Facebook-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD/
2⃣ Párhuzamos FB-oldal: https://www.facebook.com/VilagHelyzete/ 
3⃣ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog/
4⃣ Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: http://www.AlternativHirek.com
⓹  Youtube-csatorna: https://www.youtube.com/c/VilagHelyzeteTV
VilagHelyzete Disqus Fórum: https://disqus.com/home/forum/vilaghelyzete/
➡️ ➡️ ➡️

213 megjegyzés:

  1. Ennyi minden hogy fér be egy hátizsákba...? :)

    Egyébként meg:
    "Isten és Biblia ismeret (Szerintem rendkívül fontos)"

    Ha valóban ismered Istent, akkor nem alszol túlélőzsákkal az ágyad alatt. Szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennyi minden hogy fér be egy hátizsákba...? :) BELE FÉR!!!!!

      Törlés
    2. Doom! Köszi! Asszem Noé bárkát épített, József meg csűröket... Lót menekült, az apostolok szintén :) Lehet folytatni a sort... és tényleg, a cuccok simán beleférnek :)

      Törlés
  2. Arra válaszolj kérlek, hogy akkor most mind2 "oldal" ellenünk van? Korábban írtad, hogy van az Illuminati ellen egy szövetség. Ez pontosan mit takar? A nagyobb hatalmak mind ugyanarra mennek? USA=Oroszország? Vagy ha kezdetben 1 is voltak, nem lehet hogy nézetkülönbségek vannak, esetleg leszakadnak a gazditól? köszönöm a választ, mert ebben midenképpen szertnék tisztán látni!

    VálaszTörlés
  3. Azt írod, hogy "Az Új Világrend felállítása továbbra is az egyik legfontosabb irányelv a világot irányító erők körében." "a világ újrafelosztásának és a régi rendszer lerombolásának leszünk szemtanúi és elszenvedői." Ha jól értem itt jövő időben beszélsz, miközben sztem már sokan tudjuk, tapasztaljuk hogy az új világrend felépítése már zajlik egy ideje, több emberöltőn keresztül. Gondolod, hogy ez egy hirtelen jövő és dolog lesz, ahol mindenkinek fizikailag kell védelmeznie magát és a szó szoros értelmében túlélnie. Én úgy gondolom, legalábbis a tapasztalat ezt mondatja, hogy ez egy jól kidolgozott "lassú" terv része, ahol is úgy próbálják meg pl. csökkenteni az emberek létszámát csökkenteni, hogy azok ne vegyék észre (legalábbis a nagyrésze) pl. oltások, népesedési politika, társadalmi változások (szinglilét promotálása), táplálkozás teljes mértékben történő átalakítása és még sorolhatnám a sort. Mindegyik általam említettről több esszét, könyvet lehet megtölteni. Ezen terv részeként a Föld népessége jelentősen csökkenni fog, de ez nem pár 10 év lesz, hanem több 10, 100. Te komolyan gondolod amit írtál. Pl. had kérdezzem meg, hogy Neked Buddha van ilyen felszerelésed otthon. Köszönöm válaszod. Maradok Tisztelettel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így ahogy írod és kérded szó szerint.... Az Új világrend felépítése zajlik ez igaz, de még csak a csírái vannak meg és egy fontos mozzanat még hátra van:
      ez nem fog mindenkire vonatkozni, aki most is jelen van a bolygón. nem 7 milliárd vagy 2050-re egy 16 milliárdos fenntarthatatlan nyomor-bolygót akarnak kiapadt vízforrásokkal és élelmiszerkészletekkel. És az új technológiák is bevezetésre várnak majd...De csak utána.
      Hogy mi után ? Nem nehéz kitalálni, ismerve a történelmet, csak ami most jön, olyan nem volt még eddig. Azaz, hogyan lesz 7 milliárdból 1 milliárd.......

      A kérdésedre a válasz: Igen, egyik napról a másikra és olyan gyorsan fog történni, hogy rámondhatjuk azt, hogy hirtelen. Akik ezzel a témával soha nem is foglalkoztak és mit sem tudnak a világ működéséről, nos ők semmit nem fognak érteni abból, ami zajlik. Hiszen most sem értik, mi van Szíriánál és miért pont ott.

      Amit írtam eddig, mindent komolyan gondolok. Nem azért írom, mert nincs jobb dolgom. Tényleg. Sőt....

      Ha holnap a szenátus dönt a háború megindításáról. Még ha kis többséggel is, de át fog menni a javaslat, akkor már csak annyi múlik, hogy megnyomják-e a gombot vagy sem.

      Putyin hívta ma Kínát és Kína azt válaszolta, minden készen áll a harmadik világháborúra. (persze nem voltam ott...de...) Ez egy olasz "helyről van" és mivel az összes Olaszországban lévő bázis célpont lesz (annyi van belőle, hogy beterítené ezt az oldalt), ebből az egészből Európa sem marad ki. Sőt.....

      Még a Pápa utoljára tett egy végső felszólítást vagy kérést, de ez már túl van a holtponton.... Ahogy a jóslatokban is írva vagyon (amik sokszor konkrét tervekből táplálkoznak), azért nem lesznek további pápák az utolsó után, mert Róma megsemmisül.... A jelen események fényében már én sem tartom annyira sci-finek ezt a verziót.... Benne van a pakliban...

      De erről már tavaly is írtam, amikor zajlott az evakuálás több turnusban.
      Magyarországon ebből max. annyit vettetek észre, hogy decemberben szükségük volt a Ferihegyi repülőtér lezárására, hogy akadálytalanul mehessenek a repülők és a rakományok + személyek. Ez kétszer is megtörtént. Természetesen azt mondták, hogy üzemzavar miatt.
      Persze két egymást követő szombaton vagy hétvégén volt, de az embereknek ez sem tűnt fel..... (talán a magyarázat az volt, hogy a határátkelők informatikai rendszere omlott össze.....) na igen....

      Szóval ez már elég régen folyamatban van ahhoz, hogy ne vegye valaki komolyan.

      És az utolsó kérdésedre válaszolva: igen én is megtettem azokat a lépéseket, amik segíthetnek nekem és azoknak, akik fontosak nekem. ;)

      Törlés
  4. Nincs igazából olyan, hogy két oldal, vagy több oldal. Egyszerű a képlet már nagyon régen! Sajnos ezért tűnik minden cikkemből ez ki és nem azért, mert a reményt akarnám elvenni. Tehát:
    Van a piramis csúcsa, az Illuminati, ahol a döntések születnek és van mindenki más.
    Megvan a cél, megvan a terv és megvannak a végrehajtásnak a módjai is. Fixen.

    Tehát úgyis mondhatnánk, a mi szemszögünkből, hogy vannak ők és vagyunk mi.
    Az országok és nagyhatalmak eszközök a kezükben csak. Nem Obama és nem Putyin és nem Assad állnak elsősorban szemben. A II. világháború sem azért történt, mint tudjuk már, mert jött egy Hitler a semmiből és mindenkinek tetszettek az ötletei, aztán lángba borult a világ miatta. Ahogy a folyamatot akkor is segítették és felépítették valakik a háttérből, ugyanúgy most is.

    A célok akkor is megvoltak: Az Új Világrend felé vezető világszervezet felállítása. 2 pólusú világ kipróbálása (egy kapitalista és egy kommunista rendszerrel) és a legfontosabb egy zsidó állam létrehozása Izrael néven a Szentföldön.

    Mert már akkor szerepelt eszközként a további és végső Armageddon-hoz, mely elvezet az Új Világrendbe. Ez az eugenista és transzhumanista világállam viszont nem 7 vagy 12 milliárd ember számára van kitalálva és az emberiség fennmaradása szempontjából fontos cél, hogy egységes irányítás alatt, az ősi hibákból tanulva (vallások, ideológiák...stb) lépjen be az emberiség igencsak magas kontroll alatt abba a jövőbeni társadalomba, amit már filmekből (a legfrissebbekből különösen) megismertettek velünk.

    Furcsa ezt kimondani, de ezt tényként kezelik: a fenntarthatóság és jólét ellentétes folyamatok és az emberiség számának sokszorozódása hosszú távon magát a létet veszélyezteti. Így gondolkodnak és ebben teljes egység van közöttük.

    Nem akarok senkit elszomorítani, de olyan, hogy Illuminati-ellenes szövetség, melynek kellő hatalma és eszköze lenne az Ő rendjüket megbontani, ezen a bolygón nem létezik.
    Évezredeken keresztül gondoskodtak arról, hogy ilyen ne jöhessen létre és nem is tud.

    1. van a 13 Családból álló csúcs és annak vezetőiből álló "csúcsok csúcsa" vagy a Pindar... nem tudom, ki milyen fogalmakat ismer. És azon belül egy család egy bizonyos vezetője mindig az élen. Egységes döntések és lojalitás működik közöttük, ami végérvényesen garantálja az összetartást, mert ők tudják, hogy másképp nem működhet és már Egyiptom előtt is így volt.... és minden korban.

    2. A végrehajtásról egy minden szervezetet átható szabadkőműves hálózat gondoskodik, mely garantálja, hogy minden fontos pozícióban, a politika, a tudomány, az oktatás vagy a kultúra irányítása területén csak olyan személyek lehetnek, akik a kiadott irányelveket betartják és szolgálják.

    3. És van mindenki más, a nép, a massza, a rabszolgák teljesen mindegy minek nevezzük.
    Őket most nem is részletezem, testközelből ismerjük...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a válaszodat. Nem értem viszont, hogy akkor miért nem akkor adták ezt be amikor 500 millióan voltak vagy mindjárt az elejétől?! Miért kell letarolni a Földet azért, hogy beadják az embereknek hogy van ingyen energia, meg UFO meg minden jóság?

      Utolsó kérdésem és kérelk válaszolj még erre. Nekem az az álmom, hogy Dél-Amerikába éljek. Évek óta ennek szentelem az életemet. Kb 1 év választ el tőle, hogy kint legyek végérvényesen! Remélem nem lesz már túl késő! Melyik az a pontja, ahol szerinted a legkisebb káosz lesz? At tudom hogy pl Uruguayban meg Ecuadorban sok a kaja, Veneuelának viszont importálnia kell nagy részét, szóval ott komoly éhezés lesz....

      Törlés
    2. Dél-Amerika jó hely és a túlélésre az esély nagyobb, mint a sűrűn lakott kontinensek, ahol se víz, se élelem nem lesz. Vagy ami lesz, az is szennyezett.
      Ecuador és Peru kitűnő ötlet (lenne). Ezt javasolnám én is.

      Az első kérdésedre a választ magad is belátod, hogy ez nem ilyen egyszerű, hogy amikor elérte az 500 milliót, akkor le lehetett volna stoppolni.
      A folyamatos nagy háborúkkal mindig gondoskodtak az egyensúlyban tartásról és új gazdasági és társadalmi ciklusok megalapozásáról.
      Viszont a legutóbbi óta már eltelt közel 70év és igencsak komoly gondok vannak és lesznek, ha elszabadul a létszám, mert a kontrollt és a kiszámíthatóságot is egyre nehezebb fenntartani 8 vagy 15 milliárd emberen. Így pedig az emberiség a bolygót is elpusztítja az ő gondolkodásuk szerint...

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az szomorú ha hülyének néznek emiatt, de nem tudom mit vártál? Az embereknek eszében sincs ilyen dolgokon gondolkodni egyszerűen nem tudják elképzelni, hogy ilyen megtörténhet. Valljuk be ez nem teljesen meglepő.
      Ami a készülődést illeti a probléma az vele, hogy nagyon sok embernek nincs rá anyagi kerete, hogy felhalmozzon élelmiszert vagy bármit, mert napról napra kénytelenek élni. Ok lehet, hogy nem csak ezen múlik a dolog, de ettől függetlenül ezek nagyon nehéz dolgok.
      Nagyon sokan vagyunk és nagyon sokan nem olvasnak sem itt sem máshol ezekről a dolgokról. Akkor sem jut el az információ sok emberhez ha az ide látogatók beszélnek róla a környezetüknek. Így aztán nehéz lesz felkészülni sokaknak bármire.

      Buddha: Az oldalad jó, hogy tájékoztat embereket a lehetséges következményekről, de mint írtam az előbb sajnos kevés emberhez jut el azt hiszem.
      Viszont kérdezem tőled, hogy ha NE adj isten bekövetkezne a legrosszabb utána mi lesz? Azt mondod fel vagy készülve már a családoddal együtt. De mi lesz utána? Bujkálás? Harc a támadó emberhordák ellen? Meddig lehet ezt csinálni? Milyen világ lesz ez így? Mert nem nagyon élhető ha minden igaz. Na meg hogy akarsz a "hatalom" ellen küzdeni? Akiknek nincs ellenfele ahogy mondod. Mert nekik rabszolga kell akárhol lesznek a túlélők keresni fogják őket...Hogy gondolkodsz erről?

      Törlés
    2. Jó kérdések schumi31. Kíváncsian várom a szokásos egyenes válaszokat.

      Törlés
    3. 1., Igen ez a pénz dolog felvetődik már az elején mindenkiben - bennem is - és az első másodpercben igazat is adnék, ha valaki felhozza, de a harmadik másodpercre ráébredek, hogy ez csak hamis magyarázkodás.

      Nézz végig a lakásodban és azok között, amiket vásárolni szoktál!
      Mennyi felesleges és alig hasznos dolgokat veszünk meg (tisztelet a kivételnek). Ha azonnal kellene gyógyszer és tartós élelmiszer, szerintem rögtön lenne ötleted, mit kellene eladni vagy elcserélni.... Akkor meg ?

      Ha csak a 260ezer Ft-os szuper FullHD LED TV ára a zsebünkben maradt volna, netán egyeseknél egy hétvégi buli ára vagy a dohányosok napi 870Ft/doboz = kifüstölése az ablakon....szorozd be....nem is sorolom....

      Szerintem, ha fixen tudnád, hogy jövő hét szerdán elszabadul a pokol és sem boltok, sem pénzkiadó helyek nincsenek, sőt mitöbb a pénz is csak egy papírfecni, akkor hirtelen éreznéd, hogy MIT KELLETT VOLNA BESZEREZNI !

      DE MÁR NEM LEHET ! Van, akinek lesz. Van , akinek nem.....
      Utólag lesz okos mindenki, de meg kell próbálni előre gondolkodni !

      2., Hogy mi lesz utána ? Jelenleg nem számít ! Vagyis nem ez, ami számít. Elsődleges szempont, hogy Te és a szeretteid a túlélők között legyenek !
      A hatalom ellen küzdeni nem akarok, mert egyedül nem lehet, csak összefogással lett volna meg a morzsányi esély valamikor a múltban. De ez már a "volna-kategória". Az Új világrend így is, úgyis létre fog jönni.

      Maga az ember csak a túlélésért kell, hogy megtegyen mindent és ezáltal lehetőleg segítsen, akinek tud, vagy aki megérdemli.
      Ha visszagondolunk az első két világháborúra, ott sem volt másként.
      Csodáljuk nagyszüleinket, hogy minden nélkül utaztak vonaton egyik helyről a másikra, ahogy a front változott; húzódtak meg családoknál vagy istállóban és ették, amit szereztek vagy melegedtek, ha tudtak tüzet gyújtani....

      Minden generáció azt hiszi, hogy 70 évvel ezelőtt a világbéke köszöntött be és soha többé ezek a szörnyűségek nem ismétlődnek meg. Ezt gondolták a harminc éves háború, a napóleoni háborúk, az 19.századi "szabadságharcok", a két világháború után is......stb.stb...

      Sajnos. De ez tévedés.

      Törlés
    4. A könyvemben van egy példa, egy szegény asszonyról... A lényeg, hogy naponta egy csésze rizst kaptak, ő és a gyermekei. Ennyi volt a segély. A férje meghalt a háborúban, munka és földjük nem volt. Az asszony minden nap egy nagy tálba beleöntötte az egész család rizs adagját, majd egy csészével visszavett. A többit megfőzte és megették, az egy csészényit félretette... Aki minden hónapban kap fizetést, bármennyi is az, egy összeget el kell venni belőle és félretenni. Ha csak 1000 az 12 000 / év, ha 5000, akkor 60 000 / év. Ha 10 000, akkor 120 000. Mire költesz? Dohányzol? Játszol? Divatos cuccokra, telefonra, stb. re költesz?

      Törlés
  6. Bízzál Istenben, de tartsd szárazon a puskaport....az előző kommentelő egy tipikus buta vallásos fajtából való

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És te minek gondolod magad ? Fajtázol, meg elítélsz és rágalmazol. Az jó, hasznos, követendő, szép dolog ? Szüleid erre tanítottak ?

      Törlés
  7. Hátazér... nem akarom itt rongálni a morálot, csakhát... ez is egy igen kacifántos írásnak sikeredett bloggazdi.
    Persze, ez is egy vélemény, vagy olvasat, vagy lehetőség, vagy... Oszt, aki úgy gondolja kövesse ezt a vonalt, meg legyen vele bódog, hogy röpke pár esztendő alatt széles látókörű, tapasztalatú figura lesz belőle. (Feltéve, ha menetközben nem hunynak ki a fények.)

    VálaszTörlés
  8. Ahh.

    "Ha húsról van szó, ami már nincs jó állapotba, van egy ősi módszer, a tündializálás, ami segíthet. Kevesen ismerik, pedig a dögkútból kilopott állatok esetében is, de a régi görögöknél is ezt tették a kórokozóktól hemzsegő hússal… Mit is? Elásták 3-4 napra! Levegő hiányába pedig elpusztultak a kórokozók."

    Igen, ki mit tanul, ismer meg, tanitanak neki.

    Régi görögönél, 3-4nap. Nem kellet volna olyan messzire menni se időben, se távolságban.
    Elég ha cigányéktól ellesed, mert a dögkutas gyorséttermi lánc náluk ígyműködött:
    1. menj a dögkútra, és válassz egy frisebb darabot.
    2. tedd egy üstbe, és forrad fel.
    3. várd meg míg kihül magától.
    4. cserélj vizet, és ismételd meg ezt még 2x.
    5. egyél

    A 3-4 napra elásott valami, helyhezköt, vagy vissza kell térned. Ezzel szemben a kissebségi konyha, max. 1nap.

    VálaszTörlés
  9. Akit jobban érdekel a téma és beszélne is róla, magyarprepperforum.org -on nézelődjön.

    VálaszTörlés
  10. Általában a probléma-reakció-megoldás elvet használják.Vagyiha valamit be akarnak vezetni bedobnak valami problémát lásd konfliktus két nemzet között,terrorizmus stb.ezeket is saját maguk kreálják saját kezűleg irányítják,a cél érdekében.Erre reagál a tömeg,lázadozik a kormánynak hogy jobb körülményeket,nagyobb biztonságot és a többi.Hogy hogy nem jön is a megoldá,kamerák mindenhol,chipeltetés,új világrend.
    Mellesleg nem tudom szokott-e itt valaki Kisfaludy Gyuri előadást hallgatni,véleménye szerint meglehetősen rossz idők jönnek 2016 környékére.
    Érdekelne ezzel a kimenekítéssel bárminemű infó,ha esetleg van valami kiszivárogtatás,hol mikor milyen ürüggyel zárogattak le reptereket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mellesleg Jako is tudhatott valamit , valószínűleg meg akarta osztani a befejező koncertjén,már sosem tudjuk meg.

      Törlés
  11. Ha szerencséje van az embernek, akkor elvackolja magát valahol és él a készleteiből. Ha helyet kellene váltani és ehhez bármiféle élelmiszert, vagy felszerelést kellene magával vinnie, az veszett fejsze nyele. Az első lehetséges alkalommal leütik és elveszik mindenét, és nem 1 ember, hanem fosztogató csapatok. Ha nagyon éhesek, elvisznek magukkal, hogy megegyenek. Erre készülni nem igazán lehet.
    Valami jó kis rejtekhely és egy csomó konzerv meg palackos víz. 1000 konzerv kaja és 1000 flakon 1,5 víz. 3 ember ellehet vele 1 évig. Ez alap, a többi meg kicsemegézendő a fentiekből.

    VálaszTörlés
  12. Senkit nem akarok megbántani. De ennyi mindent megvenni egy kisebb vagyon. A másik meg az, hogy ha ez valóban bekövetkezik és még, ha mindezt elő is készítettük. A többség úgy sem rendelkezik semmilyen képesítéssel nem rendelkezik gyakorlati tudással az önálló életben maradásról. Ha ez az esemény bekövetkezik, akkor egyszerűen mgdöglünk. Nem azért mondom, mert negatív lennék, és tisztellek titeket, h segíteni akartok, de az 5%-ot nem fogja meghaladni a túlélők száma legjobb becslések mellett sem. (:

    VálaszTörlés
  13. SBG Buddha
    Van valami elképzelés , hogy a népesség csökkentés hogy fog bekövetkezni (milyen módszerrel )? Mert az atom bombák hatása végleges és nem lesz ötszázmillió egészséges túlélő .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az 500 millió fő helyett már 1 milliárdban állapodtak meg.
      A másik dolog: a nukleáris töltetek radioaktívan szennyezik ugyan a környezetet és mai ésszel azt gondolnánk, hogy évtizedekig úgy marad. De ez azért van, mert azok a módszerek, amikkel a felezési időket lehet jócskán csökkenteni és 1-2év alatt megtisztítani mindent, ezek még nem publikusak. De nem jelenti azt, hogy nem is léteznek.
      Mi általában mai ésszel gondolkodunk, de a háttérben létező technológia 30-40 évvel előttünk jár. nyilván kitaláljátok, hogy milyen technológiára gondolok.

      Egyébként pedig még mindig a kölcsönös atomcsapások és az azóta kifejlesztett modern bombák a leghatékonyabbak kiegészítve nagy területet lefedő vegyi + biológiai támadással. Mivel már DNS-specifikus biológiai fegyverek is vannak, így
      elég hatékonyan alkalmazhatók....

      De persze én is hangosan gondolkodom inkább. Lehet, hogy még ezek is "light"-os verziók a valósághoz képest, amik a föld alatti bázisokon várják sorsukat.

      Viszont a múlt héten az USA keleti partjára csoportosítottak és szállítottak több száz ballisztikus atomtöltetet, ami szintén jelenthet valami konkrét eseményhez kapcsolódást.

      Törlés
  14. Tegyük fel,hogy történik valami...ami érint minket.
    1 szituáció...hogy ezekre nincs szükség...mert a cion nyomásra a nato beránt minket,mint usa szövetségest és az oroszok könnyebb megoldásként,mondjuk egy Tsar bombával leradíroznak minket a térképről. Gondolom pár szár kilőtt rakéta európára és volt,nincs civilizáció.
    2.Nem dobnak atomot,csak "átlag" összeütközés van. A mai fegyverekkel messziről és lelkiismeret furdalás nélkül lehet halomra gyilkolni az embereket.
    -----------------
    Láttam pár kételkedőt,hogy nem lehetne túl élni.
    A legtöbb dolog amúgy is megtalálható otthon. Igen,elég nagy csóróság van,ez tény.
    De mondjuk egy konzerv 50-60Ft(májkrém) jó napi 2 x 3 ember x 30 nap = kb. 11.000 Ft...
    de tegyük hozzá,hogy aki nem készült fel,az 30. napra már hetek óta halott lesz.
    Íjjat lehet készíteni...én mogyoró,illetve som-ból készítettem.Kezdetleges,de működik!
    Nem kell magyar íj...jó az angol hosszú íj,azt könnyű elkészíteni. In-nak,jó lesz hozzá mondjuk műanyagból készült kötöző zsinór is,a feladatát ellátja. Egyenes ágakból pedig vesszőt lehet készíteni,kihegyeted,vagy ellapított szög is jó hegynek,illetve bármilyen madártoll jó a végére. Meg sok gyakorlás kell,nehéz vele lőni.
    Itthon állandóan tárolok 20liter vizet...bár elég kevés...mert kb. 180liter víz kell(ivásra) 3 embernek. De a semmitől ez is több,de ez tutira fogyasztható,de ez majd később bővül.
    Nem életbiztosítás,de 1-2 túlélő műsor megnézésével azért szerezhetsz 1-2 ötletet,ha túlélésre kerül a sor.
    Amúgy sokan mondják,hogy nem menne...de menne...előjönnek az ösztönök...és okos,találékonyak az emberek és főleg jól alkalmazkodnak,hisz minden kontinensen élnek emberek! Bárki tudna építeni házikót,sátrat,tűzhelyet.
    Nagyon fontos,hogy azért ha hülyének is néznek,1-2 embernek beszélj erről...hátha sikerül valakinek elültetni a fülében a bogarat és megmentheted ezzel.

    Reménykedjünk benne,hogy nem történik semmi. A hívőknek pedig annyit tudok mondani,hogy "reméled a legjobbat,de készülj a legrosszabbra"

    VálaszTörlés
  15. Van egy bankban magas szinten dolgozo ismerosom akinek egy terepjaro allando keszenleben all tele tankkal es extra uzemanyaggal, valamint tulelo keszlettel arra az esetre, ha valami varatlan tortenik. Na erre azt mondom, hogy igy talan van valami kis eselye: bepattan a terepjaroba es elhuz ezerrel valami lakatlan, erdos hegyvidekre. Valami patak mellett az Isten hata mogott leparkol, egy barlangban feluti a fohadiszallasat es var par evet amig a radioaktiv szennyezes alabbhagy a siksagon mikozben a primitiv, Monika Shown, Balazs Shown es Valo Vilagon "szocializalodott", fealallati minosegbe sullyedt hordak felfaljak egymast.

    No de az, aki valamelyik varosban vagy akar faluban remel tulelest a fenti listaval, az csupan hitegeti magat. "Ne bizz senkiben!" irja a tanacsado - ez szerintem azt jelenti, hogy huzz el olyan messzire a civilizalt, de egyszerre doglodo vilagtol, amennyire csak lehet! Hogyan lehet, hogy egy profi tulelo, aki raadasul tuzolto, igy megfeledkezik a legalapvetobb tanacsrol?! Ha "lotavolban" maradsz, a primitiv, ehes, surmo hordak ugyis megtalalnak es barmilyen harcmuveszetet tanulsz is, kifosztanak, anelkul hogy megkoszonnek az elorelatasodat... Szerintem meg ha tizen vagy huszan vagytok is valamilyen telepulesen allig felfegyverezve, az ehess csocselek ki fogja hasznalni a letszamfolenyet!

    A masik kerdes pedig az, hogy a dolgok lecsendesedeset kovetoen ha a bankar ismerosom visszater a civilizalt eletbe, mifele elet is lesz az??! Becsippezteti magat es folytatja majd az aktatologatast az Uj Vilagrend oltaran??? Tegyuk fol, hogy lenne penzetek, ismereteitek es terepjarotok a tuleles veghezvitelehez! Valoban erdemes lenne tulelni egy ilyen jovo remenyeben???!

    Mar elnezest, de nem az lenne a megoldas, hogy az "egysegben az ero" elvet a megelozes szolgalataba allitsuk - azaz akar eroszakot is alkalmazva orizzuk meg az orszag semlegesseget?! Amennyiben vezetoink, partallasra valo tekintet nelkul tamogatjak a haboruhoz valo csatlakozast, a tomegek elott kell felelniuk!!! Ez az igazi megoldas, nem pedig az, hogy a szamitogepek mellol visszamegyunk a barlangba, mikozben a fobunosok a bunkereikben, szamitogepek mellol fogjak megmondani nekunk, hogy milyen aron terhetunk vissza a civilizacioba! Ezt kell tudatositani mindenkiben, NEM pedig azt, hogy hogyan kell onzo modon tulelni valamit, aminek nem szabad ismet megtortennie!

    Attol, hogy valami mar tobbszor megtortent a multban, nem feltetlenul kell megtortennie a jovoben. Ilyen szempontbol a fenti cikk is csupan azok taborat noveli, akik hajlamosak beletorodni az ugynevezett "vegzetbe"! Mint ilyen, az Illuminati mindenhatosagat hivatott erositeni, ahelyett hogy remenyt adna az embereknek a "valodi" gyozelemhez, amelyet a kritikus pillanatokban a rendszer folott kell majd aratni. Ezen kellene elgondolkodnia Buddhanak is, mar ha valoban a mi oldalunkon all, s nem pedig az Illuminati oldalan...

    VálaszTörlés
  16. hát ennek a cikknek én nem sok értelmét látom... illetve egyet igen, hogy az írójának jól fogyjon a könyve és sokan vegyék. amúgy ugyan az a pár mondta volt egyfolytában ismételgetve és egy fél tesco árukészlete felsorovlva, hogy mik kellenek. ugyan már hagyjuk ezt, ez csak egy pénz szerzés miatt írt valami... ami ráadásul össze-vissza csapong is. egy általános osztályos gyerek normálisabb fogalmazást ír.
    a legjobb, hogy a link is (hogy honnan származik az írás) facebookos szarsággal van berakva, hogy még ott is reklámozd az íróját...

    ráadásul sok hülyeség is van benne. hogy csak egyet említsek. legyen nálad bélyeg. egy olyan helyzetről beszélünk, hogy "már nincs szolgáltatás, víz, gáz és villany" (a cikkből idézve), akkor minek a bélyeg? minden szolgáltatás megszűnik és bunkerben bújkálva konzerven élve élem életem, de bélyeg az kell, mert nyilván a postás az még járni fog... ja, hogy ez még akkor kell, amikor megy a postás? akkor meg a boltok is nyitva vannak...

    most próbálok valami pozitív dolgot is írni, de sajnos nem tudok semmit, mert ami pozitív dolog a cikkbe, az is mind közhely... ne pánikolj, a víz a legfontosabb stb stb...

    és amivel nagyon nem értek egyet az a gyógyszerek erőltetése. mintha már itt a blogon is lett volna arról szó, hogy a gyógyszerekkel is mérgeznek minket, de ennek ellenére azt okvetlenül vinni kell. én már vagy 10 éve nem ettem gyógyszert és nem is fogok, a természetben megvan mindennek az ellenszere. inkább arról kellett volna írni, hogy melyik növény mire jó és nem a szintetikus mérgeket erőltetni.

    egyébként pont tegnap láttam véletlenül a discoveryn egy műsort, ahol, 2 embert 3 hétre kidobtak afrikába és 1 darab késük volt összesen. még ruhát sem kaptak, nemám napkollektort.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ez a szakmám :) Nyíltan segítek, akiknek csak kell... Ugye nem került semmibe? Hála még van a világon?
      Bélyeg: Háború esetén, a postaszolgáltatást üzemeltetik továbbra is...

      Nem kértem, hogy tegyék közzé ezt a bejegyzésemet. Egy ismerősöm szólt, hogy itt látta. Mindenki, teljesen ingyen juthat hozzá a honlapomon. A cikk vége részemről pont az, hogy adják tovább, hogy minél többen juthassanak hasznos információkhoz.

      ui: Ez nem Afrika! Itt nincs mire vadászni... Lelaktuk ezt az országot... Viszont felkészülhetünk, mind a magunk, mind az embertársaink megsegítésére...

      Törlés
    2. István, ha már a blogomon közzétehettem, így én is köszönöm Neked !

      Sajnos az apropója soha nem volt annyira aktuális, mint most, de talán, ha ezer emberből egyetlen egy és a családja már ennek a tudásnak a birtokában kap esélyt túlélni, akkor nem volt hiábavaló....

      Törlés
    3. aki még soha életében nem hallott a biológiáról, annak biztos hasznos, de sajnos ők még olvasni sem tudnak, szóval 22-es csapdája. biztos sok munkád volt vele, amit elismerek, de ebből a kis részletből semmi sem derül ki, hogy hogyan éld túl. a teljes könyvben lehet benne van, de ebben nincs. csak olyan általános dolgok, amit mindenki tud. ha meg a könyvedben van a részletes leírás, akkor ahhoz meg kell venni, vagyis csak egy marketinges szösszenet az egész. ha tényleg a segítség lenne a célod, akkor az információt ingyen adnád és nem pénzért. de nincs is ezzel semmi baj, biztos sok időd és energiád ment el a könyv megírásával, amit pénz formájában szeretnél visszaszerezni, csak akkor ne a világ megmentőjeként add elő magad.

      az, hogy szerezz vizet tényleg nagyon nagy segítség... sokkal inkább az kellene, hogy hogyan szerezhetsz vizet és azt hogyan tudod biztonságosan elfogyasztan. pl mellékelni egy magyarországi vízrajz térképet. hol vannak tavak, folyók, patakok, források stb. ha nincs a közeledben semmi, akkor hogyan lehet harmatból, hóból, növényekből vizet nyerni. esetleg magyarország egyes területein milyen mélyre kell ásni ahhoz, hogy vizet találjunk. a kút kiásása mennyi energiátval jár, érdemes-e egyáltalán nekiállni, vagy ezt az energiát inkább valami tó vagy patak felderítésére használni. a víztisztításról valamennyit írtál, de ez kb semmi. nagyjából 10 másodperc alatt egy sokkal hasznosabb leírást találtam (ahol még könyv reklám sincs) http://varositulelo.blog.hu/2012/09/17/viztisztitas_-szures_alapfokon

      és ha már víz, akkor azon csodálkozom, h horog és damil nincs a túlélő felszerelések között. ezekkel nem csak horgászni lehet, hanem rengetek mindenre használhatóak. a damil erős, kötözésre, varrásra, csapda készítésre stb alkalamas. a horoggal nem csak halat lehet fogni, hanem vizi és "szárazföldi" madarakat egyaránt...

      azt meg szerintem hagyjuk, hogy lángokban a fél világ, nincs se víz, se áram, se gáz, se üzemagyag, se semmi, de a levelemet a postás elviszi a postaládából. a zöld ruhás emberek majd biztos járni fogjék a várostokat, falvakat, elrelytett bunkereket és gyűjtik a civilek leveleit. és persze csak akkor viszik el, ha van rajta érvényes és kellő mennyiségű bélyeg.

      még szerencse, hogy nem afrika, mert itt 2 lépés után vízbe botlasz bármerre is mész, míg ott 2 hétig is kolbászolhatnál és nem találnál semmit. a magyarországi vadállomány elég jelentős, minap hallottam, hogy olyannyira, hogy több vadhúst kellene fogyasztanunk, mert van bőven. nem tudom mennyit jártál erdőben, de én nem egyszer találkoztam őzekkel, vagy kellett másfelé fordulnom a vaddisznók miatt. míg afrikában nem lehet nyugodtan aludni a természetben a ragadozók miatt, addig idehaza ez a veszély nem fenyeget. a halállomány már kevésbé mondható jónak, de még mindig van annyi, hogy akárhol könnyedén meg lehet fogni a napi túléléshez szükséges mennyiséget. ha neked ez a szakmád, akkor ne mondj már ekkora marhaságot, hogy itt nincs mire vadászni. budapest legszennyezetebb pontján is hallani madárcsicsergést... az erdők meg tele vannak állatokkal és ehető növényekkel, gombákkal... van nyaralónk a balatonon és gyerekként minden nyaramat ott töltöttem, tudom miről beszélek, mert amit írok azt nem olvastam vagy hallottam, hanem tapasztaltam.

      Törlés
    4. talán a következő példából megérted, hogy én miért nem értékelem segítségnek ezt az írást. vegyük azt, hogy iránytű. azt mondod az kell. jelenleg szerintem az emberek többség nem tudja használni, így inkább arról kellene írni, hogy hogyan kell használni. hiába van valakinél, ha fogalma sincs arról, hogy mire jó és mire tudná használni. ami meg még ennél is lényegesebb az az, hogy iránytű nélkül is meg tudd állapítani az égtájakat. amit este a csillagokból (északi sarkcsillag), nappal a nap állásából vagy akár a mohákból, fák évgyűrűiből, vagy az órád segítségével (mutatós) stb is meg lehet állapítani. ez sokkal fontosabb információ, mit az, hogy legyen nálad iránytű... most persze én is csak felsoroltam néhány lehetőséget, "segítettem az embereknek", további információ, hogy ezekből pontosan hogyan is tudod meghatározni a könyvemben olvashatsz :)

      Törlés
  17. Buddha!
    Szólj,ha nem jól látom,de követed a Rejtett kéz által leírt dolgokat,és erre írod,hogy csúszásban vannak?Szerintem megérne egy bejegyzést a téma,a fordítása is elérhető,de kíváncsi lennék-lennénk a véleményedre.
    Nagyon jó cikk,hasznos dolgok vannak benne,de szerintem aki egy helyben marad az csak késlelteti a végét--még a filmek is ezt sugallják-World War Z-The walking dead,stb.
    Muszáj az állandó mozgás,mert különben nincs hová menekülni--azt pedig ha ilyen lesz a rendszer kelleni fog-ez 100%
    Legfontosabb a víz,anélkül 3 napig lehet kibírni,ha nincs akkor semmi sincs.
    Egy megérzés--Hazánk az egyik legjobb helyen van,és szerintem kiemelten fontos-védett zóna--az okait nem írnám,aki benne van kicsit a dolgokban az úgy is tudja-aki nincs annak meg mindegy.
    Vannak amerikai barátaim akikkel beszélgetek,és meglepően képben vannak(nem magyarok)ők is készülnek a legrosszabbra,Damaszkusz(Szíria)elpusztítása Rejtett kéznél is megjelenik,valamint Ézsaiás próféta is említi.Valóban a kezdetre utal,és elég érdekes.Mindenkinek a legjobbakat kívánom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a bizonyos Rejtett Kéz interjú nincs már annyira előtérben nálam (bár ismerem), az az igazság. Főleg a napi események tükrében amióta megismertem egy valódi rejtett kezet,aki benne van a döntésekben. Nem hiszem, hogy a két személy azonos lenne, de ezt még soha nem kérdeztem meg tőle.
      Amikor azt írom, hogy késésben vannak, ez azért van, mert Ő ezt így mondja, és amikor elkezdtem ezekről írni, már voltak dolgok, amiket pont azért írtam meg, mert azt a döntést hozták meg vagy tudható volt, hogy az lesz. De mivel egyéb tényezők az időbe bekavarhatnak, így kisebb-nagyobb csúszások előfordulhatnak.
      Mivel az idő nekik nem számít, így ezen csak mi aggódunk annyit, hogy mikor történik meg. Erről ők úgy beszélnek, hogy ez így is, úgy is megtörténik, ami ellen Ti nem tudtok, mi pedig már nem is akarunk tenni. Volt idő, amikor az emberiségnek lett volna lehetősége, hogy változtasson, de nem tette és az összefogásnak és ébredésnek a nyomát sem lehet észrevenni (sőt), így ez a folyamat és előkészítés/felkészítés és szelektálás már 1997 óta zajlik...

      Minden mindennel összefügg, a kezdetektől mostanáig, de ezt a mi ki emberöltőnyi agyunkkal nehezen tudjuk felfogni. Nekik ez persze könnyen megy....
      Mivel a kezük ott volt az első időknél is, és a Bibliában is sőt néhány civilizáció és Noé bárkája előfordult már azóta....
      Amiről beszélek az kb. 50 000 évre megy vissza, nem erre a kis potom 2000 évre, amitől mi itt az egekben hordjuk az orrunkat.... Pedig abból gyakorlatilag mind a 2000 barbár emberállat módjára történő létezés....

      Nem hiszem, hogy az Univerzumban túl büszkék lennének ránk ....

      Törlés
    2. Köszönöm a gyors reagálásod.
      Nagyjából értem mire akarsz rávilágítani a válaszoddal.Azt csak félve jegyzem meg,hogy ebben az ősi magyarok eléggé fontos szerepet játszottak,(természetesen nem a gonosz oldalon)lásd a bosnyák piramisok,hawaii szigetén pár településnek a neve,a sumérok tanítói valójában kik voltak,stb-stb.
      Jelenleg (szerintem) az új világ-az új Föld tulajdonlásáért megy a harc,mert elvileg ebben megegyeztek-bár ez csak személyes vélemény-de szerintem ők sem számolnak egy "hibaponttal" az pedig az lesz aki felülről fog beavatkozni--és akármennyire furcsa-de meggyőződésem,hogy még a mi életünkben.Még nem most--de már hamarosan.
      Tényleg úgy néz ki,hogy elkezdődött....
      Még egy kis érdekesség,amerikai ismerőseim szerint Obama úgy lett elnök,hogy előtte azt se tudták kicsoda--ilyen még sosem fordult elő az előző elnököknél,mert mind neves politikus,vagy ismert ember volt,de ez az ember a semmiből jött,és még 3 éve van.Ha valakit érdekel keressen utána kik voltak a legfőbb támogatói.Szerintem fontos kérdés ez is,persze messze nem a legfontosabb.
      Amúgy ha lenne rá igény,szívesen leírnám vagy olvasnám mástól-legfőkébb Tőled- hogy fog lezajlani a 3.Vh,kik vívják,ki ellen,mivel és hol,és mik lesznek a következményei.Semmi feltételezés,minden csak tényeken alapulna,de nem tudom,hogy érdekli-e az embereket egy szerintük önjelölt megmondóember,vagy valóban lesz rá igény.
      A legjobbakat!

      Törlés
    3. "...megismertem egy valódi rejtett kezet..." Na persze, legalább annyira valódi mint az az előtti.
      "Amikor azt írom, hogy késésben vannak, ez azért van, mert Ő ezt így mondja,...." Aztán meg: "Mivel az idő nekik nem számít, így ezen csak......." Ha valakinek kell segítség csak szóljon bátran, szívesen elmagyarázom az ellenmondást.
      A további szép, későesti mese szellemében hadd kérdezzem meg tőled kedves Buddha Laci, hogy mi az a "szelektálás", kiket szelektáltak ki és mire? Jah, és hogyan zajlott le az a szelektálás, már mint gyakorlatilag hogyan? Kezdjük mindjárt a 1997 évvel és haladjunk előre, ha nem baj.
      Végezetül pedig válaszolhatnál schumi31 nevű hozzászólónak is(jelenleg 30-al feljebb). Ha netán mégis elakadnál a válaszokkal javaslom kérdezd meg az éppen aktuális valódi rejtett kezet.

      Törlés
    4. Buddha.
      "az összefogásnak és ébredésnek a nyomát sem lehet észrevenni (sőt)"
      Gratulálok megállapításodhoz, jó kis honlap.:)
      "Nem hiszem, hogy az Univerzumban túl büszkék lennének ránk ..."
      Hát, úgy tűnik ez miattad nem is fog változni...

      Törlés
    5. Nos ha jól értem van egy x aki felkeresett téged, hogy "Szia, én egy nagyon komoly pozícióban lévő embere vagyok a háttérhatalomnak és értesülök a döntésekről. Szimpi vagy úgyhogy megosztom veled amit tudok...".
      Gondolom erre te jót kacagtál, hisz olyan abszurd hogy olyan magasról valaki megszólít téged és megkérted, hogy bizonyítson. Erre ő mondott valami olyat ami el fog következni, de az átlag parasztnak fingja se lehet róla. Te nem hittél neki, de láss csodát a jóslat bekövetkezett s innentől fogva elkezdett kiépülni a bizalom. Aztán azóta naponta kapod tőle az infókat, azzal a feltétellel, hogy te azokat nem adhatod tovább, csak sugallhatod meg stb. Ezáltal te mindig jól értesült leszel viszont az olvasóidnak nem igazán tudsz úgy bizonyítani ahogy ő neked.

      Persze te néha vétkezel és az informátorodtól kapott forgatókönyvet leírod "úgy ahogy megkaptad". Ezek azok az alkalmak amikor bizonyíthatnál, de sajnos pont ezek a forgatókönyvek nem jönnek be.

      Törlés
    6. infactio, lebuktál. Te nem vagy MAGyar újságíró :)

      Törlés
  18. Minden háborúnak egyetlen indoka volt/van/lesz: a pénz. Emberek kiirtása járulékos veszteség volt és nem népesség szabályozói tevékenység. Ezért a mostani helyzet ami távolról sem világháború gyanús, a legrosszabb esetben is csak Közel-Keleti térségben alakulhat nagyobb háborúvá, a szövetséges országok, fegyvert ételt küldenek maximum. Amerikát most is csak az olaj hegemóniai pozíció motiválja és mondva csinált okokból indít támadást. Ami alaphangon rémisztő,hogy képes valaki koncepciózus fundamentalista módon csendőrködés címszóval ellátott sunyi fosztogatást véghez vinni. És ez megvan engedve, na ez borzasztó. Az elmélet amit itt sokan és köztük SBG Buddha is oszt/terjeszt,azért hibás mert logikátlan. A cikkben a 4 túlélő csoport között van a kutya kaszt. Na most itt a lényeg az államok működési elve az erősebb kutya baszikra épül,haszonközpontúan,önzőn, és kizsákmányolóan, a hatalom agresszív és sunyi. Na de miért? Mert a társadalom többsége ezen elvek alapján vezeti az életét értékét és értelmét. Itt felcserélhetjük a társadalmat a tömeg szóra, a tömeg tartja el a vezetőket akik a tömeg érdekeit szolgálják, és a vezetők tömeg(kutya) gondolkodásúak pontosan ugyan úgy. Az első/második világháború működése is pont ugyanilyen. A tömeg a nép a jobbágy a proletár totális elnyomás alatt élt majdnem 2ezerévig, a feudális rendszerben emberszámba se voltak véve. A kommunizmus erre válasz. A fasizmus meg a szimpla eredendő emberi szadista és megkülönböztető hajlam kollektív kihasználása. Amit mondani akarok egyén-társadalomban indul a romlás és erre reagál aki éppen vezető és ebből profitálni tud. És éppen ezért nem arisztokrata vagy nemes hanem ugyanaz a kültelki seggfej aki minden cigányt irtana, azért mert néhány őt bántotta egyszer,de vezető székben ül, és a tevékenysége azért pusztító mert inkompetens. És nem azért mert előre tervezve butít és megvezet. Szóval a tömegből tör fel a szenny és az van lereagálva. A média működése valóban gyarmatosítja a tudatott,de nem azért mert megsemmisíteni akar sőt minél több annál jobb,az emberi tényező a média gazdaságban üzemanyag ami pénz termel a tulajdonosnak, de nem az iillumintáusank. Ez a nem ember arcú kapitalizmus, erősebb kutya baszik elveinek megnyilatkozása. Mert tömegesen ez működik a fejekben. Én ezt abszolút jó szándékkal írom: az ébresztő tevékenység remek és szükséges, de ez az utópia tervezés haszontalan,káros, és félrevezető. Nem győzködni akarok senkit,de a logikát sosem szabad mellőzni.A probléma piramis formájú de fordítottan, az egyén amely "kutya" összeverődve tömeg, szabja meg a világ alakulását. Ezért az egyénnek kell megváltozni hogy változzon a tömeg, és a világ. Egy emberen múlik a dolog mindenkinek saját magán. Nincs "elit" aki ember vérben fürdik,és ember szíveket eszik titkon, csak pénzt akar aki olyan pozícióban van. Azt gondolja hogy ez az öröm forrása,elégedetlen lesz és még többet akar, unalmában háborút indít,igazából nem érzi,érinti,érti az igazi súlyát a dolognak,és ezért pusztító. Persze szörnyű hogy ez így van, de nincs irányítás alatt senki,csak saját maga irányítása alatt. SBG Buddha, várom válaszod! :)

    VálaszTörlés
  19. Szerintem nem bélyeget akart írni Buddha, hanem postagalambot.

    VálaszTörlés
  20. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy írsz mint a 12majomból a pali akit Brad Pitt alakít.:D A képzelődésben nem látok rációt, gondolat-szó-tett. Értem-érzem-érintem. Sokkal nagyobb munka kell mint a kollektív fantázia rajz.

      Törlés
    2. Elvileg a kimondott szónak,de még a gondolatnak is van súlya,igaz,hogy számunkra fel nem fogható,de még is mérhető,és fizikai mértékegységgel kifejezhető.Nem értek amúgy hozzá,és nem szeretnék áltudományos lenni,de ez is egy járható útnak tűnhet....

      Törlés
  21. Jó a védekezésről szóló rész de ez is csak egy elmélet .Hogyan akarnak 6 milliárd embert likvidálni ?Milyen ürüggyel fogják azt tenni ?Ha Szíria megtámadása miatt kitörne 3 vh akkor mi lesz azokkal az országokkal amelyek ki fognak maradni a konfliktusból .

    Felszerelések gázálarc mellé oda írtam volna a kámzsát is az gyerekek fejére is rá lehet tenni a gázálarcal ellentétben.

    VálaszTörlés
  22. Hello!A kérdésem a következő lenne.Kint élek németben.Hol lennék talán nagyobb biztonságban én és a családom,itt vagy otthon?Ha már felkészülésről van szó hova kezdjek rendezkedni szerintetek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Szüleim tuti túlélnének egy ilyen apokaliptikus helyzetet, ott vidéken: azon felül, hogy minden megtalálható a fent leírtak közül, a kamra teli befőttel, lekvárral, savanyúsággal, a tyúkok tojnak tojást, hús is akad, gombát is lehet szedni a pár méterre található erdőből. Van két fúrt-kút és esőt meg havat is ad isten, ha esetleg megszomjaznának. De miért is kellene aggódnunk az étel miatt, ha 6 milliárddal kevesebb szájat kell etetnünk?

      Törlés
    3. Tomek!
      Hasadra ütöttél, és írtál valamit...
      A vidéki életről én azért ettől többet tudok.
      Régen a kiscsirkéket darával etették. Ma ha a kiscsirkét darával etetnéd megdöglene. Ha azt akarod, hogy fel is nőjön táppal kell etetni. Nagy korába sem fogja szeretni a kukoricát. Genetikailag tönkre vannak téve.
      Ugyan ez a helyzet a növényvilággal is...
      A parasztok is menekülnek vidékről. Sem jövedelmező munkahelyük nincs, sem a mezőgazdaság nem jövedelmező ... Ami kínkeservesen megterem, azt sem lehet eladni, legfeljebb fillérekért. A gazda többet költ rá, mint amennyit az árúért kap. Gyakorlatilag "drágábban veszi meg" - mint a városi ember, - és még dolgozik is vele reggeltől estig.

      Törlés
  23. Boldogok a lelkiszegények.... :)

    A hsz-ok olvasása során rögtön az jutott eszembe, hogy mennyivel több esélyük van a vegáknak. Ez a húshoz való görcsös ragaszkodás felülír minden "minimálra hajazó programot".
    Egy javaslat még: Aki tud csináljon otthoni kütyüvel töményebb ezüstkolloidot 25-50 ppm-est, ebből 0,5-1 liter sokáig elég víztisztításra, fertőtlenítésre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mariann Hámori
      Érdekelne engem ez a kolloid készítés . Szeretném megkérdezni milyen készüléket használsz , és hogy tudod megmérni ?

      Törlés
    2. leo,
      Főzd fel a vizet azt jó napot. Ha szükséges előtte szűrd meg. Nem tudom volt e említve a cikkben, mert nem olvastam el, vagy már említette e valaki előttem, de egy igen hasznos rég elfelejtett anyag, amiből mindenkinek lennie kell otthon, az az aktív szén. A legjobb, ha magad készíted el. Sok mindenre jó, sok mindent kipucol a szervezetből. Esetleg olvassatok utána. És nyugi nem lesz itt semmilyen hirtelen összeomlás, meg világháború. Inkább gyártsunk összeesküvési elméleteket :) Mindjárt itt is van a 2020-as nyári Tokyo-i olimpia és a "The Wako Clock Tower at Ginza in Tokyo" azaz Combined Disasters/Illuminati Card Game.
      Még valami. A múlt héten a reggeli Morning Show-ba a drága S. Balázs megemlítette a chemtrails jelenséget és azt mondta, hogy jövő héten(ez most van) szívesen mesél egy 20 percet róla az országnak, mert ez egy valós jelenség. Lám-lám, egyre jobban mainstream-esednek az összeesküvési elméletek. Milyen véletlen.....vagy tudatos?
      Ne parázzatok, inkább gondolkodjatok.

      redneck

      Törlés
    3. Leonak:

      Van egy TDS mérőműszer 8-10EFt körül van a bolti ára, amely méri a koncentrációt ppm-ben.

      A készülék egy egyszerű kis kütyű, kb. 25Eft az ára és 2 dl-t készít fél óra alatt. Ha érdekel kitől vettem írj egy privátot és megadom az elérhetőségét, de a neten is sok helyen kapható már.

      Törlés
    4. Nehogy már tízezreket költsetek különböző kütyű-re, nem a berendezés a legfontosabb kérdés itt, hanem a az ezüstalapanyag(vagy más anyag) tisztasága(99,99%). Ha érdekel valakit ez és minél olcsóbban meg akarja úszni nézzen szét ezen az oldalon. http://pulsar.li/en/ Fent jobb oldalon vannak nyelv választási lehetőségek is.

      redneck

      Törlés
    5. redneck
      "Főzd fel a vizet azt jó napot"
      Ebben igazad van , de nekem nem víztisztításra kell , hanem gyógyításra .
      Eddig is használtam ezüst kolloidot , csak olcsóbb lenne itthon gyártani .
      Van ezüstlapom , inkább információm van róla kevés hogy hogyan kell tiszta kolloidot gyártani .Mert ha túl nagy méretű szemcsék szakadnak le az nem olyan tökéletes . Ezüst oldatot könnyű csinálni , de jó minőségi kolloidot már nehezebb .

      Mariann Hámori
      Köszönöm a segítséget .
      Szerintem felrakhatnál egy elérhetőségi linket , hátha mást is érdekelne .

      Törlés
  24. Akkor összefoglalnám a cikk VALÓDI mondanivalóját (a "segítés" mögé bújtatva):

    Féljetek!, és készüljetek , mert jön AZ, ami ellen SEMMIT nem tudtok tenni, elkerülhetetlen.

    Nos, aki a felszínnél már kicsit többet lát a valóságból, és tudja, hogy rajtunk keresztül, aljas tudatprogramozással alakítja valóságunkat a negatív oldal, az a helyén tudja ezt kezelni, de a többség, úgy látom sajnos símán beveszi ezt a "segítséget".
    Ja, Biblia ismeret ehez valóban nélkülözhetetlen.( Hiszen ugyanerről szól...:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez szép megfejtés volt Szul than, bár én ezt inkább így írtam volna: (a "SEGÍTÉS" mögé bújva).
      Ismerve téged, az volt az érzésem, hogy nyirtass egy kicsit félre értette az utolsó mondatod, de majd te kijavítód, ha akarod, ha fontosnak tartód.

      Üdv. redneck a nem "annyira" barátod

      Törlés
    2. @Buddha:


      Annyiban csatlakoznék, hogy még ha valós kimenetel is lehet ez a káosz, amit a cikk sugall; egyáltalán nem ez az egyetlen tendencia, ami végül meghatározóvá válhat a helyzet alakulásában. Igenis minimum kétesélyes a helyzet. És ebben rendkívül nagy felelősséged lenne kedves Laci. Alternatívákat vázolni, gondolkodásra sarkallni és legfőképpen az ember szívének kedves verzió érdekében cselekedetekre ösztönözni. De ehhez az első feltétel az alternatívák kínálása lenne. Márpedig ez a cikk csak egyet kezel életszerűnek. Nem mondom, hogy ringassuk magunkat rózsaszín álmokba; de igenis végre kezd erőre kapni az a sokat emlegetett ébredés. Miért csak akkor szóltál róla, mikor még nem volt ennyire érezhető? Most mikor itt zajlik a szemünk előtt, szinte meg sem említed. A szíriás cikkek kapcsán is alig esett szó a háború alacsony támogatottságáról pl...

      Az sem tesz túl jót a renomédnak, hogy egyszerű és egyenes kérdésekre feleslegesen nyakatekert válaszokat adsz. Gondolom konkrétumok említése nélkül is sejted mire gondolok. De ha mégsem akkor veresnyakú kolléga biztos szemezget neked egy párat. Most vagy lapítasz, vagy ha nem akkor nem tudom mire vélni ezt a jelenséget. :)

      És akkor... a fentiek ellenére nagyon hasznos munkának tartom, amit csinálsz. Az éhezőnek a semminél még a GMO is jobb - konteós hasonlattal élve. Tehát akit a szenzációhajhászás és a félelemkeltés fog meg, az sem elveszett lélek. Sajnos az emberek erre jobban harapnak. És most a legfontosabb, hogy sokan jöjjenek képbe, legalább nagy vonalakban. Aztán majd ráérnek kibogozni, hogy ki a küldött ember, meg ki a dezinformátor meg hasonlók... Akiknek még ilyen szavak, hogy "háttérhatalom" vagy "Gladio projekt" netán "Bilderberg" nem csengenek ismerősen, azoknak kánaán ez az oldal. De attól még jó lenne ha "összekapnád" magad és teljesen nyílt lapokkal játszanál. (Igaz aki kellő fenntartásokkal közelíti a munkásságod annak ez teljesen mindegy.)

      Törlés
    3. Egész egyszerűen VICCES ez a cikk! Túlélőcsomaggal menekülni? Mégis hová? Ugyan már! Ez nem kicsit nevetséges. Régóta olvasgatom a blogot, de még EGYETLEN cikk sem adott reményt az olvasóinak, ebből arra lehet következtetni, h a blogger nem jóindulatból riogat, hanem élvezetből. Ő is csak egy kis végrehajtó porszemecske, aki az ő malmukra igyexik hajtani a vizet.

      Törlés
    4. A sok jó ember meg azt hiszi, hogy ha történik valami, akkor majd mindenki arra kóricál amerre csak akar az országban, Európában, a világban és túléli valahogy a nehéz időket,....jah-jah "télen mennyünk délre 2 hónapra" LOL. És ezt a retardált gondolkodást az ilyen blogerek idézték elő, ez itt a baj. Ha meg fel akarjuk nyitni a szemüket, akkor meg mi vagyunk az ünneprontók. Na mindegy, talán egyszer megtanulják maguktól is felismerni a helyzeteket.

      redneck

      Törlés
    5. Jó redneck, más helyett azért nem kell okosnak lenned. Az mindenkinek a saját felelőssége. :) Akit egy ilyen bloggal ki lehet siklatni, az

      1. meg is érdemli

      2. hiszékeny és instabil, és ha nem itt akkor majd a következő helyen hisz el valamit amit nem kéne

      Szóval vissza az agarakkal! :)

      Törlés
    6. Sorry bud, de ez nálam becsületbeli ügy. Remélem megérted.

      Törlés
  25. Szul than!

    "Féljetek!, és készüljetek , mert jön AZ, ami ellen SEMMIT nem tudtok tenni, elkerülhetetlen."
    Fején találtad a szeget, egyetértünk.

    "Ja, Biblia ismeret ehez valóban nélkülözhetetlen.( Hiszen ugyanerről szól...:))"
    Aki ismeri és hiszi a Bibliát, azt a félelem "oltásával" nem lehet beoltani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A bibliai tanítás két alapköve, hogy bűnös vagy és félned kell az elszámolás napján, hacsak... a többit tudjuk. A hitetleneknek szóló hívó üzenet kb. ebben merül ki. A biblia maga a félelem oltása, hiszen minden onnan indul hogy "bajban vagy és megmentésre szorulsz". :) De azért nice try...

      Ha már Árpi átlépte a dolgot, gondoltam megkérdezem tőled: Te milyen megfontolások mentén zárod ki teljesen a pozitív kimenetelt? Illetve miért gondolod azt, hogy előbb még mindenképpen sok szörnyűségnek kell jönnie? Neked nem jelentenek semmit az ébredezés egyértelműen látható jelei? Szerinted kevés vagy gyenge? Vagy egyszerűen te is csak fújod a "végidők" nótát? Kérdezem ezt azért, mert annak idején azt mondtad, hogy legerősebben az kapcsol téged a bibliához; hogy a szemed előtt látod megvalósulni ami benne leíratott. Épp ezért erre lennék kíváncsi, hogy mik a megfigyeléseid. Vajon az objektivitás győz vagy a hitrendszered? (Ha igaz a hited akkor ennek a kettőnek teljesen egyeznie kellene - az objektivitásnak és a dogmáknak.)

      Ugyanis kicsit mániákus, a helyzetbe félelmet szuggeráló hozzáállásnak tartom ezt mindenáron való világvége várást. Azt nem mondom, hogy életszerűtlen; de mint egyedüli kimenetel, nevetségesnek hangzik. Szóval ha a biblián kívül van erre alapod, akkor azt szívesen hallanám. Ellenkező esetben itt is "in medias res" tetten érhető a szándékos félelemkeltés. Ez már a második...

      Na most ezek fényében azt állítani, hogy a hit szabadít meg a félelemtől... de biztos csak azért nem értem mert hitetlen vagyok. :)

      Törlés
    2. Elveszett Kereső
      A hitetlenek és a hívők másképp látják a bibliát . A nem hívők félelmet látnak benne , a hívők viszont nyugalmat , megváltást ,reményt és törődést , akit nem érintett meg a hit az ezt nem érzi át .

      Törlés
    3. Ez tök jól hangzik kedves Leo, de pont te magad vagy ennek a tökéletes cáfolata. (Tanúbizonyságot téve a Jóisten humorérzékéről. :D) Miért írom ezt? Hát mert többször és hosszasan kérdezgettél a témáról. "Hogyan lehetne elkerülni esetleg?", "Jó hogy biblia meg minden, de családom... gyermekeim vannak meg hitelem."

      Te magad is félsz ettől, és ezt többször le is írtad. Pedig hát ez a hited tanítása, hogy most ennek kell jönni. Szóval akkor most hogy is van ez? :)

      De mondjuk Erikát is megnézném, mikor valami prozac-tól bekattant faszi kikötné egy oszlophoz és kéjes mosollyal meg egy véres késsel közelítene felé. :) Nagyon jó szájkaratésok vagytok, de nem álljátok ki a valóság próbáját. :)

      Törlés
    4. Elveszett Kereső
      A mindennapi életre gondoltam , te pedig szélsőséges extrém körülményekre .
      Esendő emberek vagyunk , és mondtam már nem vagyok igaz hívő , de törekszem rá amennyire tudok . Extrém helyzetekbe másként reagálok , de a mindennapi életbe jó valamibe kapaszkodni , de ezt te nem érted , nálad a pohár félig üres , nálam pedig félig tele van .

      Törlés
    5. Nyilván nem érthetem, az a fránya pesszimizmusom, az vakít el. :(

      Ha esetleg igazzá tudnál végre válni, akkor már örömmel és megnyugvással várnád a földi élet végnapjait? Szép perspektíva...

      Törlés
    6. Elveszett Kereső
      Úgy látom sokszor szélsőséges vagy , pedig nem csak fekete és fehér létezik , hanem annak árnyalatai és még más színek is .
      Ha menni kell a túlvilágra ám legyen , de azért kötödésem van a fizikai síkhoz is , mert sok ember van akihez kötődöm , akiket nem szívesen hagyok itt egyenlőre.
      Remélem most már érted .

      Törlés
    7. Én ezt értem, sőt ezt tartom normálisnak. :) Csak hát a hited nem ezt mondja... csak erre akartam kilyukadni.

      Törlés
    8. A bibliában sem a szellemi síkról van csak szó , tele van utasításokkal hogy élj a fizikai életedben .

      Törlés
    9. Szépen csűröd-csavarod, csak ennek már semmi köze ahhoz, amiről eredetileg beszélgetni kezdtünk. :)

      Törlés
    10. Kedves Elveszett Kereső!

      (Most kerültem gépközelbe, így most válaszolok.)
      "Te milyen megfontolások mentén zárod ki teljesen a pozitív kimenetelt? "
      A pozitív kimenetelt egyáltalán nem zárom ki, sőt ...
      A gond ott van, hogy ami nekem pozitív, az Neked negatív.

      "miért gondolod azt, hogy előbb még mindenképpen sok szörnyűségnek kell jönnie? "
      Erkölcstelen, hazug, gyilkos világtól Te jót vársz? - várhatsz jót? A jóhoz először az embereknek kéne megváltozni...

      "Neked nem jelentenek semmit az ébredezés egyértelműen látható jelei?"
      Milyen jelekre gondolsz? Arra, hogy ismerjük fel az ellenségeinket és vágjuk el a nyakát? Tápláljunk gyilkos indulatokat?, netán másokat is erre ösztönözzünk? Szerinted ettől jobbá lesz a világ?

      "erre lennék kíváncsi, hogy mik a megfigyeléseid."
      Sajnos az, hogy gyűlölködik a világ. Egyik ember a másik ellen uszít, egyik nemzet a másik ellen fegyverkezik.
      Mindenki a saját hasznát lesve igyekszik tőrbe csalni a másikat. A "tisztességesség" szót, pedig nem ismeri a szótár. Éppen ezért egy "emberi" szikra képes lángba borítani az egész világot. (Mond, hogy nem így van.)

      "Vajon az objektivitás győz vagy a hitrendszered?"
      Az "objektivitás" és a "hitrendszerem" között = (egyenlőségjel van. Ez az amit kevesen képesek felfogni.)
      Látom, hogy gonosz a világ, és egyre több ember előtt rajzolódik ki, hogy ez hova vezet...
      Ugyan erről szól a Biblia is, - de ott a "hova vezető út", csak egy "köztes" állomás. A Biblia ezt a köztes állomást elhagyva tovább mutat egy pozitív kimenetelre, (de nem mindenki jut el a pozitív hatásig. A legtöbb ember már a köztes állomáson legyilkolja egymást.)

      "mániákus, a helyzetbe félelmet szuggeráló hozzáállásnak tartom ezt mindenáron való világvége várást."
      Többszörösen is téves az információd:
      - akinek van oka félni, tegyen róla, hogy ne legyen. De szabadon választhat mindenki, hogy akar-e félni vagy sem.
      - aki fél, az világvége várakozásról beszél. (Lehet, hogy nem ok nélkül ...)
      aki nem fél, az azért nem fél, mert tudja, hogy nem a világnak lesz vége, hanem csak a gonoszságnak, és a gonoszságot szolgáló embereknek.
      Nem csak, hogy nem félek tőle, de örvendezve várom a gonoszság totális bukását. Helyébe pedig a békesség és szeretet kiteljesedését.

      "mint egyedüli kimenetel, nevetségesnek hangzik. "
      "tetten érhető a szándékos félelemkeltés."
      Remélem akkor is nevetve fogadod, amikor magad is megtapasztalod, és kénytelen leszel a saját károdon rájönni, hogy ez nem szándékos félelemkeltés volt, hanem szeretetteljes figyelmeztetés.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
    11. szerintem te csak nézel, de nem látsz.
      az emberek többsége csak békében akar élni. a világ változik, de nem a te bibliád szerinti irányba, hanem pont ellenkezőleg. már kezdem úgy gondolni, hogy a harmadik világháborút a fanatikus keresztények fogják kirobbanatni csak azért, hogy a könyvükben leírtak megtörténjenek...

      és ha már elveszett keresőtől jeleket kérdezel, én mutatok neked párat:
      "Mélypontra csökkent Barack Obama elnök külpolitikájának elismertsége az Egyesült Államokban; az amerikaiak mindössze 31 százaléka helyesli a Szíriával kapcsolatos magatartását - állapította meg a hétfőn nyilvánosságra hozott közös közvélemény-kutatásában a CNN hírtelevízió és az ORC közvélemény-kutató intézet."
      -> vagyis kurvára nem akarja az átlag ember senkinek sem elvágni a nyakát

      vagy nézd meg ezt a képet:
      http://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1185993_683938154968586_1399871243_n.jpg
      -> különböző vallású emberek egyként állnak ki egymásért

      aki a rosszat akarja látni az azt is fogja, de ha a jót akarod, akkor arra is van bőven példa...

      Törlés
    12. @nyirtass:

      Látod? Már az idők jelein és ébredezésről beszámoló cikk van. Igaz eléggé eltussolva, kimondatlanul vagy ahogy tetszik...

      Ugye nem rég azt fejtegettem, hogy ez a bénázás a nyugat részéről vajon szándékos, és csak a műsor része; vagy ez bizony egy hatalmas bukta? Nos nézzük a tervezett esetet először, mert az az egyszerűbb:

      Ha szándékosan szúrták el ennyire, akkor nyilvánvalóan a teljes világ közvéleményének provokációja a cél. Gyakorlatilag minden érintett nemzet polgárainak túlnyomó többsége a háború ellen van. Ha ennek ellenére nekifutnak, akkor ők lesznek a 3. v.h. náci Németországa. De ez nekik lehet, hogy mindegy; a lényeg hogy háború legyen. Ami ezt a szándékos provokáció elméletet erősíti az az, hogy az oroszok is így szembe mennek a dologgal. 9/11 kapcsán is tudták, hogy hazudik az USA mégis átengedték az ENSZ-ben a megtorló akciókat, nem pattogtak nemzetközi fórumokon túl sokat, és érdemi ellenkezés nélkül elfogadták a hivatalos 9/11-es jelentést, stb... Ha akkor nem voltak az igazság bajnokai, most mitől lettek hirtelen azok? Hát valószínűleg, mert ez az új fejezet és ebben ők lesznek a jófiúk pár évtizedre.

      Ha viszont nagyon is sarkukra vannak állítva kedves cionék, és a jelen helyzet az egy csúfos kudarcba fordult háborús próbálkozás volt, akkor... Akkor olyasmit láthattunk, amit az írott történelem során még soha. Kisebb csatákat vesztett a hatalom itt-ott, de ilyen alapvető és kulcsfontosságú helyzetben még sosem győzedelmeskedett az emberek józan értékítélete. És baromira kiszolgáltatott és szorult helyzetbe került ezzel az USA. Ha támadnak elsöpri őket a népharag. Ha nem akkor meg szembeköpik saját magukat hiszen megcsinálták itt a nagy balhét, jajgattak a vegyifegyverek miatt; aztán meg semmi akció? Hatalmas blama...

      Így vagy úgy, ha nem adták föl a háborúzósdit, akkor itt hamarost egy nagyon komoly false flagnek kell következni. Ezt ezren elmondták az utóbbi napokban, hogy ha az USA nem akar segget csinálni a szájából, akkor nem nagyon marad más opció... merénylet(kísérlet) vagy terrortámadás. Lényeg, hogy false flag. (valószínűbb a terrortámadás) De szerintem már ettől is ódzkodnak, mert már kezdik kiismerni a népek az észjárásukat. Ha mondjuk az USA területén felrobbantanának egy atombombát "terroristák", szerintem aznap délutánra már a fél világ előtt lebukna a manőver. Szerintem vitathatatlanul szorult helyzetben vannak, fokozatot kell váltaniuk. Kérdés, hogy van-e még rá üzemanyaguk; mert az emberek egyre kevesebbet adnak nekik...

      Na most remélem sikerült prezentálnom, hogy miféle véleményt vártam (volna) tőletek. Én nem mondom, hogy most már aztán minden jó lesz és semmi esély a világháborúra/világkormány létrejöttére. De azért vannak biztató jelek. Nem is kevés. Ha ti ezt máshogy látjátok, az is elfogadható sőt akár még reális is lehet. De könyörgöm, akkor esetleg támogassátok már meg valamivel a bibliai jóslatokon kívül. Lehetőség szerint konkrétumokkal, logikával, stb. Az egyértelműség kedvéért - ez nem konkrétum: "Látom, hogy gonosz a világ, és egyre több ember előtt rajzolódik ki, hogy ez hova vezet..." :) És ez sem: "Erkölcstelen, hazug, gyilkos világ" Lehet, hogy ez igaz; de nem kizárólagosan igaz.

      A pesszimizmus lehet legitim, csak ha nincs mögötte érdemi megfontolás akkor csak mániákusság. Szóval ha volnátok kedvesek...

      Törlés
    13. Elveszett Kereső
      "hogy az oroszok is így szembe mennek a dologgal. 9/11 kapcsán is tudták, hogy hazudik az USA mégis átengedték az ENSZ-ben a megtorló akciókat, nem pattogtak nemzetközi fórumokon túl sokat, és érdemi ellenkezés nélkül elfogadták a hivatalos 9/11-es jelentést, stb... Ha akkor nem voltak az igazság bajnokai, most mitől lettek hirtelen azok?"

      Van egy óriási különbség az akkori és a mostani helyzet között.Ne felejtsd el hogy oroszok Szíriával szövetségesek , viszont Afganisztánnal háborúban álltak és vesztettek . Irak-Iráni háborúban is az oroszok Iránt támogatták Irakkal szemben , ezért is hagyták Irakot veszni .

      Törlés
    14. Elveszett Kereső!

      Elindult egy folyamat, (igaz, kisebb nagyobb nehézségek láttak napvilágot,) de sajnos csak IDŐ kérdése a végkifejlet ... - sajnos, mert én magam is jobban szeretném, ha békében élhetnénk. De ez az én számomra sem "kívánságműsor."
      Ha kívánhatnék, akkor azt kívánnám, hogy az összes fegyver és mindenféle "gyilkos eszköz" (és gyilkos indulatot és szándékot hordozó ember is) tűnjön el a Földről. De ez még egy darabig úgysem teljesül ...

      Szeretettel: Erika

      Törlés
    15. Ezek még mindig csak megérzések, esélyek, gondolatok... amik kellenek, csak még mindig nem írtad le, hogy ezek szerinted hogyan kapcsolódnak a valósághoz. :)

      "Elindult egy folyamat ... de sajnos csak IDŐ kérdése a végkifejlet"

      "az én számomra sem "kívánságműsor."

      Jól értem, hogy csak passzív elszenvedőként tudod értelmezni a helyzetet? Egyszer sem említed, hogy te vagy más hatással lehetne ezekre. Ilyesmikben bújik meg szerintem a biblia körmönfontsága, ahogy az önfeladást és a reménytelenséget valamiféle erényként állítja be. "Jöjjön csak a legrosszabb, a sok hitetlen bűnei miatt haragra gerjedt az isten. Én úgysem tehetek semmit, de majd ő megvéd a hitem által." Az ilyen hozzáállás pedig - jól tudjuk - hogy az elit legvadabb nedves vágyálma. De hát ti tudjátok... én meg úgysem érthetem. :)

      Törlés
    16. Lehet, de én akkor sem leszek senkinek sem a gyilkosa, sem az uszítója. Így is van belőlük több mint sok. Én ilyen provokációkra nem vagyok vevő. Ha meg kell halni, hát emelt fővel távozom ... De a gyilkosok is csak egy kicsi időt nyernek ... És ha eljön az "idejük" megnézném, hogy milyen rettegéssel mennek át a "túlsó partra" ...

      Törlés
    17. A gyilkolást/uszítást megoldják ők, neked elég csak elhinni hogy nincs más lehetőség. :)

      Tehát a kérdés továbbra is az, hogy milyen megfigyelhető dolgok alapján gondolod azt, hogy még előbb sokkal rosszabb lesz és majd csak azután lesz jó? :) Miért nem lehet, hogy már túl vagyunk a mélyponton? Remélem megfigyelted, hogy háromszori kérésre sem írtál semmi konkrétumot, ami alátámasztaná az előérzeted/ a bibliai jóslatokat.

      "Az "objektivitás" és a "hitrendszerem" között = (egyenlőségjel van. Ez az amit kevesen képesek felfogni.)" - az objektivitás nem azt jelenti, hogy minden lehetséges eshetőséget számba vesz az ember?

      Törlés
    18. Javában éltem a Kádár rendszerben.
      Volt munka, volt megélhetési lehetőség, kevesebb volt a bűncselekmény, -az is többségében társadalomtulajdon elleni, vagy közönséges lopás, esetenként garázdaság volt, a rablás, gyilkosság fehér holló számba ment.
      Az emberek gazdagabbak voltak, lelkileg kiegyensúlyozottak, mert volt LÉTBIZTONSÁG, sőt még "szociális háló is!!

      A rendszerváltás után elhitették a Kádár rendszerben nem élő fiataljainkkal, hogy az a rendszer diktatúra volt, és a mai rendszer sokkal jobb és sokkal toleránsabb, humánusabb, liberális társadalmat hoztunk létre.
      A hamis, ál-liberalizmus eszméjével tönkre tették, leépítették az egész társadalmat.(világszerte, lásd akár csak az EU-t)
      Felnőtt egy olyan nemzedék, akik nem ismerhették meg sem a valódi szabadságot, sem a létbiztonságot, sem a "demokratikus centralizmust" ami kimondja, hogy minden embernek egyenlő joga van a társadalomban, de a jogokhoz egyenlő mértékű felelősség is tartozik. A munka nem csak, hogy joga, de kötelessége is.
      Kaptunk egy elhülyített és idegbeteggé tett ifjúságot. (Tisztelet a nagyon kevés kivételnek.)
      Sok embernek meg kellett tanulni félelemben és nincstelenségek között élni. Aki "ügyeskedőnek" tartotta magát az a "kaméleon" összes színárnyalatát magára öltve használta ki a társadalmat és embertársait.
      Akiknek ehhez nem volt képességük, azok megtanultak lopni, rabolni, gyilkolni, hogy saját életüket és családjukat életbe tartsák.
      A politikában csak úgy mint a társadalomban "mesterfokra" lett fejlesztve az önzés, a nagy értékű állami vagyonok ellopása, a "maradék elpusztítása" (országos és nemzetközi szinten a termelő ipar és mezőgazdaság), hazudozások, kegyetlenkedések, embertelenségek, majd az ember eltaposása és tudatos irtása, immár nyílt törvényekkel is, szintén nemzetközi szinten. Nem csak Magyarországra jellemző ez, hanem világviszonylatra.

      Aki ezeket saját szemével látta, végig élte hosszú évtizedek távlatába, miért kéne irreálisan azt gondolni, hogy ezt (a teljes Föld elpusztítását) egy pillanat alatt bárki is helyre hozza?!

      Hülyének kell lenni ahhoz, akivel ezt meg lehet etetni, és ilyen illúzióba ringatja magát.

      Olyan nagy méretű a pusztítás, hogy azt emberi ésszel fel sem lehet fogni.
      Amikor ekkora pusztításról olvastam a Bibliába, el sem hittem, hogy lehetséges.

      Be kell valljam, hogy tévedtem, és mégis lehetséges.
      Hülye ember az, aki ezután a látvány után nem hiszi el, ami a továbbiakról meg van írva ...

      Törlés
    19. A rendszerváltás után elhitették a Kádár rendszerben nem élő fiataljainkkal, hogy az a rendszer diktatúra volt"

      Na micsoda komcsi-retro! :))) Thürmer rajongó volnál netán? :P Örülök, hogy ilyen szép emlékeid vannak róla. Az én nagyapáimnak ennél rosszabb jutott. Padlássöprés, földelkobzás, sőt egyiket az Andrássy 60ban nyírták ki. Ők nehezen tudnának veled egyetérteni, pedig ők is végigélték. De nehezen azonosulnának veled a TSZ-be kényszerített parasztok is, vagy a kényszerből áttelepített nemesi családok, akiket bevágtak egy tanyára az ott élő család nyakába (persze csak vagyonelkobzás után). És a szibériai bányákban is lenne, aki nem ért veled egyet... Egy szó mint száz, azért mert neked ennek folyományaként a 70-es, 80-as években kijutott egy a mainál kiszámíthatóbb életvitel; az még nem teszi jobbá azt a rendszert. Mert a te jólétednek, mások könnye és vére volt az ára. Nyilván érzelmileg a szubjektív megélésed alapján viszonyulsz ahhoz az időszakhoz, de rendkívül buta dolog volna azt gondolni, hogy mindenkinek azt jelentette a kommunizmus mint amit neked. Sőt valakinek pont annak az elmúlása hozott enyhülést. Nagyon rásütöd a szubjektív látásmódod a helyzetre...

      "Felnőtt egy olyan nemzedék, akik nem ismerhették meg sem a valódi szabadságot, sem a létbiztonságot" - ez esemény? Én inkább azt emelném ki, hogy ha volt létbiztonságban élő ember az a kivételes ebben a világban és nem az ha el van nyomva. Ez az egész jóléti társadalom, meg szociális háló egy kicseszett nagy baromság. A nyugat népeinek egy rétege (60-70% max) élt ebben 2-3 generációt. Egyébként más földrészeken, más történelmi időkben emberek milliárdjai szenvednek/szenvedtek. Tehát statisztikailag elhanyagolható mennyiségű lelket érintett az, amit te visszasírsz ezzel a mondattal. Újból a szubjektív látásmód abszolutizálása...

      "A politikában csak úgy mint a társadalomban..." - kezdetű bekezdésed szintén azt sugallja, hogy egy valamikori jobb állapotból kiindulva folyamatosan romlott a helyzet és mostanság látszik tetőzni. Vajon mi lenne erről a véleménye egy kínainak, aki Mao kulturális forradalma alatt vesztette el a fél családját, összes vagyonát és a fél szemét? Ő szerintem elég élesen vitatná, hogy most rosszabb a helyzet. Ő még éhezett és bokáig járt a vérben, az unokái meg egy gyárban dolgoznak jelenleg és épp most vettek saját kocsit... Biztos hogy ő is egyetértene veled?

      Törlés
    20. Az a "baj" veled is, hogy csak a fejedben élsz; és általános érvényűvé terjeszted a véleményed. Nyilván erre majd azt mondod, hogy "nem kötelező velem egyetérteni". Ami tök igaz, csak most a saját látásmódodról van szó és nem arról, hogy kit tudsz meggyőzni. Magadért sem ártana objektívnek lenni. Csak azért, hogy nehogy lemaradj az igazságról ha utadba téved. De ha nem nézel, nem is fogod látni. (Tudom, neked ott a könyv...)

      Mire nem nézel? Hát a valóságra többnyire... Egy szavad sincs a szíriai fiaskóra, de a szíriai helyzettől függetlenül - továbbra sem említettél egyetlen egy konkrétumot sem a mai időkből... Aztán ez az elfajzás (-nak hitt) társadalmi torzulás, amivé a nyugati fogyasztói társadalom lett... azért ez sem ilyen fekete-fehér helyzet szerintem, mint aminek beállítod. Inkább annak következménye, hogy kevés volt már a régi fajta tejbepapi a lélekben fejlődő népességnek. Emlékszel még, hogy a 60-as 70-es években egy buta játék pisztoly meg az autó mögötti vászonra vetített suhanó táj már akciófilmnek számított? Emlékszel még, hogy a - mostanra már - B kategóriás akciófilmek kliséi teljesen lekötötték és kielégítették a nézőközönséget? Ma pedig már az átlagember is annyira bugyutának tartja, hogy Tarantino annak köszönheti a karrierjét. Emlékszel még, amikor szilárdan hitték az amcsik, hogy minden orosz komcsi és égnek a vágytól, hogy partra szálljanak Kaliforniában? Tetszik látni mennyi butaságot haladtunk meg kollektíven az utóbbi időben? Az az őrület, ami ma zajlik csak azért van mert már nem maradt más, amivel a hatalom betömhetné a lyukakat. Erre a hatvanas években jöttek rá, amikor a jólét és a szeretetelvűség kezdett akkora tömegeket magába szippantani; hogy elkezdtek félni az ébredéstől. A „szent” hazafiságot fölváltotta a békeszeretet és az egyenlőség gondolata. És a sok „sex, drugs, rock&roll” meg miegymás ellenére, a hatalmi machinációikat komolyan veszélyeztető társadalmi mozgások indultak be. Onnantól kapcsoltak turbó fokozatra... Edgar Hoover bácsi majd belezöldült, hogy letörje őket. A mai szellemi nihil nem feltétlenül csak az átlag ember züllöttségéből származik, hanem a hatalom kényszerű előremenekülése is egyben. "Adjunk nekik valamit, mert kezdenek gondolkozni." Szerintem... De lassan talán ezt is kinőjük.

      Ismét ide rángatnám, hogy a hited és a közted lévő legerősebb kapocsnak azt érzed; hogy a valóságot megfigyelve igazolva érzed a tanait. Nos hát ha így figyeled meg a valóságot, akkor a hited is elég szedett-vedett lehet... Aztán ha tudsz cáfolni csak rajta, de sokadik nekifutásra sem látszik sikerülni...

      Törlés
    21. Ezt a mai rendszert csak az védi, aki maga is szeret a zavarosba halászni...
      Akik a Kádár rendszerben becsületesen, munkából éltek, azoknak nem volt baja a rendszerrel, nem úgy mint ma.
      Mára viszont tömegek mentek tönkre, az egész országgal együtt...
      És ezt csak az országunk vérszívói tagadják, mert kellemetlen nekik a tükörbe nézni ...

      Egyébként pedig a kiskutyát sem érdekli a véleményed, sem a fikázásod, sem az hogy a fehéret miért akarod feketének feltüntetni. Ez az érdeked... olyan mint a dohány törvény ... :)))
      Nekem is meg van róla a véleményem, hogy milyen oldalon állsz és ki vagy...

      Törlés
    22. Teleírok egy fél könyvet azzal, hogy szerintem épp most kezdett el repedezni a rendszer; erre szerinted őket védem... :) Alakul a dolog, egyre inkább kibontakozik az "éleslátásod". :) Leginkább csak nem futotta jobb érvre...

      Ellenben te valóban véded a komcsi rendszert, közösséget vállalva százmilliók gyilkosaival és megnyomorítóival. Az nem érv, hogy neked a szebbik oldala jutott. Ezt is, azt is ugyanazok a gazdák üzemeltették. Szóval talán indokoltabb lenne a saját pártállásodat figyelembe venni. Kádár bátyánk sírjára, azért még vihetsz koszorút. :)

      Ja és a végére: semmi, vagyis semmi konkrétumot nem említettél egyetlen állításoddal kapcsolatban sem. Éveid vége felé jársz, talán ideje lenni bevonni ezt a szokást a gondolkodásodba. :)

      Törlés
    23. Amúgy ez valami keresztény szokás, hogy módszeresen kerülitek a vita lényegét? Kitalálsz magadnak állításokat a nevemben, majd jól megcáfolod őket. Mintha ilyen hívővel találkoztam volna már itt... o.O Tetszetős elméleteket gyártasz mindenféle bibliai áthallással, amik addig tökéletesen működnek amíg be nem mutatjuk őket valóság bátyánknak. Legalábbis szerintem. Erről lehetett volna beszélgetni, ha hajlandó lettél volna. Gondolom annyi pszichológiai belátás benned is van, hogy miért volt ez a nevetséges durci meg vagdalkozás a részedről és miért kerülted végig módszeresen az érdemi vitát...

      Törlés
    24. "Akik a Kádár rendszerben becsületesen, munkából éltek, azoknak nem volt baja a rendszerrel" - ez meg csak simán egy ordas hazugság a részedről...

      Törlés
    25. Én azt írom le amit saját magam tapasztalok, és nem azt amit a szabad vakolók el akarnak hitetni velem :)))
      Lehet, hogy másnál több sikerrel jártok ...
      Sorry

      Törlés
    26. Csak azért sem! Mint egy durcás kisgyerek... :) Ha esetleg legalább arra hajlandó lennél, hogy elmeséld hol véltél fölfedezni szabadkőműves motívumokat a mondandómban. De illúzióim nincsenek, te hiszed hogy vannak és neked az elég is lesz bizonyítéknak. :)

      A kommunizmusról is hallgatsz... igazából mindenről ami tényszerűen megemlítődött. Nuku, nyet, nyista! :) Ez meg kifejezetten szánalmas, hogy szeretett fivéredből az úrban egyszercsak kőműves ügynökké lettem. :D Hát legalább megpróbálhattál volna kulturáltan vitatkozni... :( De az kényelmetlen.

      És a végére a csavar: az ugye elhanyagolható részlet, hogy százmilliók haltak meg a kommunizmus rögös útján; de hogy volt kolbász az asztalon az már igen! Itt ér a tetőpontjára a keresztényi szereteted! :)

      Nagyra nőtt gyerekek vagytok, önzőek és buták. És legfőképp végtelenül komplexusosak. Innen ez az "én ismerem és beszélem Isten szavát" mánia. Ugyanakkor ezzel a merev ragaszkodással saját magatokat ejtitek csapdába. (Ki mondta, hogy az Úrnak nincs humora? :D ) Mivel annyira vehemensen véditek dédelgetett hiteteket meg a belőle kinevelt identitásotokat, hogy közben mindegykőtök kivétel nélkül elbukik a jézusi normák szerint. :))) Mint Obama meg a "red line" amit végül maga lép át. :))) Ha ez nem vicces, akkor semmi! :)

      Törlés
    27. Nem tudom okos húzás-e részemről beledumálni a szófolyamba, de... mér is ne? (Max. megugatnak, meg megköpködnek páran.) :)

      Aztat azér ne feledjük el ebben nagy meggyőzéses versenykedésben, hogy a adott musl... emberke elég nehezen tud a sajátján kívül más véleményt belelátni a dógokba. Ugyanis tapasztalásai csak bizonyos látásmódot engednek neki.
      Viszont ha jól belegondolok, az hogy a felemlegetett komennizmusban hány emberkét gyilkoltak le ilyen-olyan okokból, vagy pl. mostanság a világ másik sarkában naponta hány fickó dobja le a husrúciját külső segédlettel... roppant keveseket szokott érdekelni. Ugyanis (bár lehet tévedek) a emberkék nem nagyon szokták még végiggondolni sem az ilyesmit. Mivel nincs közük hozzá, nem velük történik, nem tapasztalják. Persze vannak olyan arcok is, akik telementek a idők során empátiával és azzal kelnek-fekszenek, hogy jobbá tegyék a népek közérzetét. Mások meg csak úgy tesznek, mintha... (Mer bizonyos körökben ez divatos.)
      A nagy kép szempontjából vélhetően ennek is megvan a maga helye.
      Mint, ahogy az ilyen szócsavargatásoknak is.
      De, hogy ettől változna az adott résztvevők világlátása, tapasztalása? Ez közelsenem biztos. Bár az időt kétségtelenül jó el lehet vele verni. :)

      (S egy kis fricska is a végire: tecciktunni... anno, a bloggazdi is felemlegette a jelen lévő arcok más-más szinteken kaparnak a Cél(juk) felé. Úgyértem, mielőtt nagyon ráizgult volna erre a... "jájjjaj... megdögöljünk" vonalra.)

      Törlés
    28. Szia Kereso,

      Megkérhetlek, hogy elmeséld: honnan tudod, mik a jézusi normak amikor azokat nem is ismered?
      Valamint arrol is értekezhetnél valamicskét - ha lennél oly kedves - ,hogy az én bukasomat miben vélted felfedezni - lehet, hogy tanulasra szorulok toled? Megbeszélhetjük.

      Törlés
    29. Hát ha nem is mindet, de azért ismerek párat. Pl. azt, hogy "ha megdobnak kővel..." Meg, hogy "szeresd felebarátodat mint magadat". Ezek nektek nem mindig sikerülnek... :)

      Törlés
    30. Ez össz..., amit ismersz a jézusi normakbol? Hat nem sok ahhoz képest, hogy (enyhén szolva) véleményt nyilvanitani merészelsz rolam (most masokrol nem beszélek) raadasul a "megdobnak kövel" duma, az csak egy, a Biblian kivüli emberi "szolas",nem Jézus szavai. Es ha jol tudom, én ujra csak (sokadszorra) megbocsajtottam neked azzal, amit küdtem. Vagy neked az ilyenek semmit jelentenek? Még véletlenül sem a "felebarati szeretetet" ? Akkor mi jelenti?

      Törlés
    31. Igazad van, Jézus a gyilkosaiért imádkozott... Így jobb? A lényeg ugyanaz. :)

      Törlés
    32. Es én mit csinalok teérted mit gondolsz? Csupan csak atbõgtem miattad imaimban sok-sok (ha nem is éjszakakat), de bizonyos idoket.

      Törlés
    33. Köhh... nem mindig értem ám a népeket. Viszont, a fentebb megjelent szók alapján megint azt kell mongyam: van itt némi... kacifánt.

      Kereső felemlegette ezta "szeresd felebarátod, mint tenmagad" dógot.
      S erre (is) Ria, mint a Kereszt hű szolgája-, és katonája aztat mondotta: "Ez össz..., amit ismersz a jézusi normakbol?"
      Kérdem (mint patásbérenc, meg ateista, meg... ilyenek): ez nem elég? (Pedig erre még a kölykök is elég hamar rágyönnek maguktól is.)
      Arról meg, hogy mit mondott, meg mit nem Jézus/Isten olyan tökre felesleges... Mert csak a Könyv mutogathat példákat. De azt meg többen nem ismerik, vagy kedvelik, vagy fogadják el, vagy... akármi. Mi több... rosszabb pillanataikban maguk a Keresztnek hívei is megkérdőjelezik - csak aztán bőszen, meg hevesen letagadják/elhallgatják eme cselekedést.
      A többi meg szócsavargatás, személyeskedés, sírás-rívás, sipákolás. Meg egyéb érzelmi és mentális befolyásolás. Mán... akiknél sikeredik.

      Vagy... tévedek, és tényleg a Setét oldal ügynöke vagyok, s az a célom, a idevésett szók leamortizálják a hithű Fényeseket, meg befeketítsék őket, meg... Vagy csak fárad vagyok és mindenféle hülyeségeket beszélek.

      Törlés
    34. Nem Quedra, nalad éppen "csak" annyi a baj, hogy zéro az ismereted Jézus tanitasait és parancsolatait illetoen, aki ezt mondta:

      ""Menjetek el: Imé elbocsatlak titeket, mint baranyokat a farkasok közé.
      Ne hordozzatok erszényt, se taskat, se sarut es az uton senkit ne köszöntsetek.
      Valamely hazba bementek, eloszor ezt mondjatok: Békesség e haznak!
      Es ha lesz ott valaki békességnek fia, a ti békességtek azon marad; ha nem, ti reatok tér vissza.
      Ugyanazon hazban maradjatok pedig, azt evén és ivan, amit ok adnak: mert mélto a munkas az o jutalmara. Es valamely varosba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elotokben adnak. Es gyogyitsatok a betegeket, akik ott lesznek és mondjatok nékik: Elközelitett hozzatok Isten orszaga.
      Valamely varosba bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utcaira kimenvén ezt mondjatok:
      Még a port is, amely rank ragadt a ti varosotokbol, itt köztetek letöröljük; mindazaltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten orszaga elközelitett hozzatok.
      Mondom pedig néktek, hogy a Sodomabeliek allapota turhetobb lesz ama napon, hogynem azé a varosé.
      Jaj neked Korazin! Jaj neked Bethsaida! mert ha Tirusban és Sidonban lettek volna azok a csodak, melyek te benned lonek, régen zsakban és hamuban ülve megtértetek volna.
      Hanem Tirusnak és Sidonnak turhetobb lesz allapota az itéletkor, hogy nem néktek.
      Es te Kapernaum, mely mind az égig felmagasztaltattal, a pokolig fogsz lealaztatni" (Lk 10:3-15).

      A fentiek durvan fogalmazva igy nézhetnének ki: - Hagyjatok a francba vesztükbe rohanni mindazokat, akik egyszeri szora nem hallgatnak ratok,laza egyszeruséggel hozzatéve: - aki hülye haljon meg.

      Törlés
    35. És akkor ezen parancsolat alapján a keresztény vitamódszer az annyi, hogy jól elkántálja a kedves hívő a bibliából tanultakat; oszt jónapot? :) A valóság mellékes. :P

      Ugyanis ha megfigyeled ez az egész beszélgetés (meglepő módon) nem vallási témából indult. Hanem még az előző bejegyzésben feltettem a kérdést a jelen eseményeivel kapcsolatban mindenkihez. Erre Árpi "végidőzött" is egy jót rögtön. :) Mondtam, hogy "jó-jó, de valami való életbeli eseményhez/tendenciához/megfigyeléshez ha volna kedves kapcsolni a meglátásait". De erre már nem volt hajlandó. Ezt folytattuk volna Erikával, de ő is csak jajongani volt hajlandó. Ami nem biztos, hogy alaptalan; de akkor legyen kedves valami konkrét erre utaló dolgot mondani. Itt sikerült eljutni a meghitt komcsi-retro szemlélethez. A tömeggyilkos, ateista/materialista világnézet és a jókeresztény viszonya (ja meg a sültkolbász). :) Konkrétum 4-5 kérés ellenére továbbra is nulla, amit én mondtam, annak tényszerű cáfolata nulla... Ellenben személyes ellenérzés, minősítgetés, ügynöközés, kőművesezés meg miegymás az volt bőven. :)

      Emlékszünk még ugye a lakmuszpapír hasonlatra... :) Sorry, de a legnagyobb toleranciával sem tudom értelmesnek/kulturáltnak tekinteni ezt a hozzáállást. Teljesen szelíd hangnemben, többször kértem normális vitához való érveket és én magam is próbáltam ilyenekkel előállni. Na most ha egy keresztény erre bármilyen okból (IQ, felkészületlenség, stb.) nem tud/akar megválaszolni, akkor jön ez a vagdalkozás amit Erika lenyomott itt. :) Bár a fenti sorok alapján ez végülis keresztényi viselkedés volt, hiszen ő elszavalta a mondandóját, én meg mertem belekérdezni; úgyhogy "aki hülye..." - gondolta magában. :)

      És ezt frankón úgy éli meg a kedves hívő, hogy ő kiállt a hitéért és megvédte a sátán hitetlen kutyáival szemben. :))) Pedig csak arról kellett volna beszélni, hogy Obama mit csinál a jövő héten... vagy valami ilyesmi. :) De ilyen pórias vitákba nem bonyolódik a hívő. Fölösleges, mert ő már úgyis tudja; és az ilyen magamfajták sem téríthetik el. :) De gyorsan vissza is vennék az arcomból annyiban, hogy egyszer sem állítottam hogy igazam van, csak azt kértem, hogy vitassuk meg. De teteket már általában az alternatív értelmezés lehetőségének a fölmerítése is ki szokott akasztani. :)

      Törlés
    36. Ha Erika vagy Arpiel belementek valamiféle politikai vitaba, akkor vigyék is végig azokat, ha pedig ezt nem teszik, az ne az én szamlamra legyen irva, es ne az én bukasomnak (is) tekintsék azok, akiknek fogalmuk sincs arrol, hogy Isten minden egyes keresztyénben mas és mas method-al munkalkodik, mas es mas feladattal bizta meg, es még a hitnek a mértékét is aszerint adja, ki hogyan birja azt el, ki mennyire érett annak befogadasara, ki melyik Szellemi ajandékot kapta (ezeket nemrégen felsoroltam) és ki mennyire képes azokat hit altal meg is tartani, ill. mindvégig meg is allni abban.
      En nem vagyok sem Arpiel sem Erika, sem a többi itt elofordulo keresztyén, akik között raadasul van olyan, aki akar 30-40 éven keresztül is csak a Bibliabol betanult (vagy masoktol eltanult) szöveget nyomatja anélkül, hogy az a szivéig is elhatott volna, vagy Isten Szelleme valoban atjarta volna (mint ahogyan allitja). Amikor pedig én ezt egy ilyen emberben (egyéb visszasagaival együtt) felfedezem, es ezek utan a hozzam intézett ostoba kérdéseire ugy reagalok, hogy: tûnj! , akkor azt én helyénvalonak talalom, hasonloan ahhoz, amikor Jézus az egyik tanitvanyanak ezt mondta: "Tavozz tolem Satan, botrankoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint"... vagy amikor Jézus "kötélbol ostort csinalvan, kiûzé mindnyajokat (arusokat és pézvaltokat) a templombol..."stb. - pedig Jézusrol az a hir jarja, hogy O mindenkinél szeretobb volt, mindenkit erre buzditott minden bunt megbocsajtott, igaz?
      Igy tehat jo lenne mar tisztaban lenned azzal, hogy a masik nem én vagyok, én pedig nem a masik. Eppen ezért ne nekem legyen felrova az, hogy pl. Erika minek nevez téged... mi közöm hozza, hogy o miféle jelzokkel illet téged? - ezt rendezzétek el egymas közt.
      Van olyan is, hogy nagyon sok "keresztyén" utja közben elbukik, amirol Isten igéje több helyen is emlitést tesz, és még ezek végét is közli: "...kivetlek téged az én a szambol" - azt pedig gondolom nem kell ragoznom, hogy ez mit jelent az illeto(k) szamara.
      Az efféle dolgokat persze nem foghatja fel az olyan ember (hogyan is foghatna? ) ,akit teljesen atjart a liberalis humanizmus mindenféle szele, igy teljes mértékben eltavolodott a Szentiras kijelentés - mivoltatol és annak megingathatatlan tekintélyébe vetett hitétol, ami mellett maga Jézus Krisztus, Isten Fia is hitet tett.
      Lattal-e mar engem valamelyik hsz-omnal azzal inditani, hogy : "Kedves ez vagy az...", vagy ugy befejezni azt, hogy a végén ott allt: "Szeretettel: Ria"?... ugye nem? - nem is fogsz, es remélem tudod, miért nem. [Ha talan volt is egyetlen ilyen, (az sem ezen a blogon), biztos nagyon fura kedvemben lehettem.] :)

      Törlés
    37. A különféle véget nem éro politikai vitakba pedig szandékosan nem akarok belebonyolodni, mert Isten engem nem ezért küldött, mégha van is azokra valamennyi ralatasom és véleményem, es ha szoltam is valami keveset azokhoz egy-két mondat erejéig. Ezenfelül mar az altalad emlitett bejegyzés alatt megirtam neked, hogy én miert nem akarok a kérdéses hsz-odhoz hoszzaszolni.

      Ha én pl.azt merném allitani, hogy a bibliai proféciak szerint Izrael nem fog megtamadni egyetlen közel vagy tavol keleti orszagot sem, (de még Mo.-ra sem ohajt betelepüni, mindegy, hogy Perez mit mondott, o az alatt egészen mast értett), hanem éppenséggel ezek fogjak megtamadni Izraelt, elhinnéd?... Nyilvan nem, mivel én ezt egy mesekönyvben olvastam, amit csak emberek irtak...a szerencsétlenek.

      Ha pedig ebbol kiindulva tisztaban vagyok azzal a mar lathato VALOSAGGAL (mert ugye? - neked ez a maniad, legyen minden kézzel foghato :) ) , hogy a hh. gazdasagi bojkott révén szandékozik "kiéheztetni" ezeket (k.-kelet, t.-kelet) akkor ujra azt kérdezem: elhinnéd?
      Azt a bizonyos "lathato VALOSAGOT" e téren pedig arra alapozom, hogy tudom: Amerikaban dögivel van olaj és földgaz mindenfelé.(Eppen a napokban kaptam a hirt a lanyomtol, hogy emiatt kell a közelünkbol Texasba költözniük, mert a férje a legnagyobb itteni földgaz es olajfuro company egyik zone manager-e, a munka pedig rogyasig.)
      Ugyanez a helyzet Izraelben is, csakhogy oket emiatt fogjak megtamadni az arab orszagok attol függoen persze, melyiküket mennyire érint majd a gazd.-i, esetleg politikai kapcsolatok megszüntetése.
      Elhiszed-e nekem, azt a bizonyos OBJEKTIV valosagot, amit itt most pl. az olaj, földgaz ügyben leirtam? - mert hiszen nem latod a sajat szemeddel az itteni furotornyokat, nem igaz? :)
      Na meg különben is, mit varsz te barmi elfogadhatot olyanoktol, akik csak valami "Nagyra nőtt gyerekek,... önzőek és buták. És legfőképp végtelenül komplexusosak" ? Akik, ha elkezdenének egyszer csak egészen masban (sot, annak ellenkezojében) hinni, mint amiben addig hitek, az nem volna mas, mint önmagukkal valo meghasonlottsag, az efféle allhatatlan fonak emberi tulajdonsag pedig éppen a Satan egyik kedvenc jatszoterei.
      Ezért hat sorry, de mi nem vagyunk (részemrol legalabb is) alkalmasak a te politikai témaju csatarozasaidban részt venni, mivel nem is varhatsz mas valaszt tolünk, mint amiben mi hiszünk.

      Elég alternativ voltam? :)

      Törlés
    38. Na csak szép sorban...

      Nem volt itt semmiféle politika. A kommunizmus nem politika. Bár te olyan rég elmentél innen, hogy ezt talán nehezebben érzed át. De ez a lényegen nem változtat.

      Aztán... kérlek ne játszd el a hülyét (remélem, hogy csak eljátszod :P), és ne védd magad azzal kapcsolatban amit Erikáról vagy Árpiról írtam. Teljesen téves hozzáállás (talán nem véletlen ez a tévedés a részedről, hiszen így a legkönnyebb megvédeni magad), megvannak neked a magad bűnei is, nem kell az övéikkel operálni. :) Ja és ez a "mindenki a maga módján fejlődik a hitben" szöveg is teljesen szükségtelen. Az igazságtartalmát nem vitatom, csak ez is olyan amit fölöslegesen hoztál be a beszélgetésbe, mert nem erről volt szó. :)

      Viszont az rendkívül dicséretes, hogy végre sikerült eleget basztassalak, ahhoz hogy elkezdj végre konkrétumokat, és ellenőrizhető dolgokat mondani. :)Segítségül hívtad a valóságot. :) Az egész azért durvult el Erika és köztem, mert sokadik kérésre erre még nyomokban sem volt hajlandó (na jó meg mert kitartóan benntartja a nyelvét a komcsik seggében a mai napig). Pedig hát itt a te példád, hogy milyen egyszerű... még ha pl. nem is tudom a saját kezemmel megszámolni azokat a fúrótornyokat, vagy nem látom a kedves leányodék megrendelési listáját. Ez a kis - jelentéktelennek tűnő - áttörés, valójában azt hiszem példátlan a blog történetében. :) Elkezdtél játszadozni valós érvekkel, és nem akartál lenyomni a biblia "tekintélyével". ("Ne ellenkezz Isten szavával!") És látod? Mégsem ment le a WN-n a hited, ellenben megnyílt az a várva várt "közös vitaalap", amit annyit reklamáltam. :)

      Árpi, Era... You've been schooled. :D

      Törlés
    39. Excuse me! Ne jatszam meg a hülyét? Miben lattad ezt? Mert közöltem veled,hogy ne tegyél masokkal egy kalap ala? Olyanokkal, akiknek a maganéletét nem is ismerem? Jol vagy te ma Kereso?
      Az okay,hogy végre valami tetszésedre volt valamelyest amit neked valaha is irtam,de mit érek vele, ha allandoan csak sirast okozol még ezzel is. Ja persze,neked legyen csak jo minden,a masik nem érdekes...mar most sajnalom a jövendobelidet :)

      Ebben a mondatodban pedig:"Viszont az rendkívül dicséretes, hogy végre sikerült eleget basztassalak, ahhoz hogy elkezdj végre konkrétumokat, és ellenőrizhető dolgokat mondani." egy bizonyos szot behelyettesithettél volna valami masra igazan,ha mar annyit dolgoztam neked, ahhoz képest,hogy én itt éppen csak egy ilyen kis jelzés -> [:D] erejéig akartam csak elofordulni. :)

      Na megyek leiszom magam,ha mar igy is,ugy is bunos vagyok,a férjem es a fiam csak elnézik nekem, hogy ma nem kapnak fozott kajat.

      Törlés
  26. Sziasztok! Először is Buddha köszönöm a blogot! Lenne egy lehet hogy gyatra,de gyakorlatias kérdésem menedékhely szempontjából. Magyarországon mely területeket esetleg melyik hegységet javasolnád, javasolnátok menedék szempontjából? Gondolom azon belül érdemes valami hegyi patak közelében felállítani az óvóhelyet.?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  27. Jézus Krisztus mondta:Aki menti az életét,elveszíti azt!De,ki elveszíti én érettem életét megtalálja azt!

    VálaszTörlés
  28. Én nem tudom mi lesz, meg hogy lesz, de pl. munkanélküli fiatalként nehéz készülni egy világégésre, mert egy ilyen hátizsákot sehol nem adnak ingyen. Meg egy minőségi, jó bakancsot sem. Többek között. Mi haverokkal próbálunk készülni, a világ háta mögött van házunk, minimális kajával, fúrott kúttal, de ez nem sok. A semmitől persze lényegesen több. Ti hogy látjátok, mikortól kezd durvulni a helyzet? Mert sokan mondták, hogy majd most a szíriai helyzettel. De eléggé úgy tűnik, hogy ebből sem lesz semmi. Legalábbis a tendenciákat érdemes figyelni, azok pedig afelé mutatnak, hogy nem kapják meg a kongresszusi felhatalmazást. Azután meg necces lenne háborút kezdeni. Vagy ez is a lényeg. Szinte lehetetlen ezt átlátni már..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van szerintem is, ahogy mondod, nagyon nehéz ezt átlátni már. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a mostani Szír konfliktus indítja be ez a gépezetet, de úgy gondolom egy két éven belül valóban komoly dolgok következnek. Reálisan belegondolva tényleg képtelenség ennek a bolygónak ennyi embert eltartania, ha csak erre az egyre gondolunk. (véleményem szerint az ember az egyetlen faj a bolygón ahol nem működik rendesen a természetes szelekció)... Én úgy gondolom minden paranoia nélkül ha erre az egészre csak 1% esély is van nem szabad figyelmen kívül hagyni. A lottó ötöst is megnyerik mindig pedig arra 1:64millió az esély. :) Biztos mindenki életében volt már olyan dolog amire utólag jött rá, hogy ha bizonyos dolgot megtett volna másképpen alakultak volna a dolgai. Ha ilyen nemes egyszerűséggel nézzük csak a dolgokat már van értelme legalább egy minimális felkészülésnek... másik kérdés hogy ezzel a felkészüléssel kinek ártasz? Senkinek... maximum magadon a barátaidon a családodon segíthetsz ha mégis történik valami. Van a blog fejlécébe egy idézet. Az információ világban a tudatlanság választás. Én ezt kiegészíteném annyival, hogy ennek a blognak, az információnak csak is akkor van értelme ha kezdesz is vele valamit. Történetesen felkészülsz legalább minimálisan. Nincs semmi értelme olvasni ezekről a dolgokról ha az ember közben nem tesz semmit. Ha az ember tétlen marad az információ birtokában akkor úgy gondolom célszerűbb inkább a tudatlanság "nyugalmát választani"... Ami neked a birtokodban van fúrt kút, ház, barátok ezek hatalmas értékek lehetnek ha a helyzet úgy adja. Nem gondolom, hogy a katonai bakancs fog sikerre vezetni. Úgy gondolom pár olyan dolog abból a hátizsákból ha nem is az összes, de valóban nélkülözhetetlen lehet. Tűzgyújtás, vetőmagok, antibiotikum, víztisztító tabletta és előre gondolva hasznos információk papírra nyomtatva. Ezek szerintem nem eget verő összegek. Tisztelettel... :)

      Törlés
    2. petrol
      Nem muszáj az a profi hátizsák . Ha menekülni kell azt biztos megoldod , különben meg nem mennék a helyedbe sehova , mert ahogy elmondtad hogy van kút , távol vagytok a világtól . A kajára koncentrálnék meg gyertyákra ,fűtőanyagra , aztán majd rendeződik a helyzet idővel .

      Törlés
    3. petrol,
      Igaza van leonak, csak addig kell kibírni, míg a magasban látni fogtok egy dront körözni, majd kicsit később egy platós teherautó 4-5 katonával. De egy percig se féljetek, csak akkor, ha a katonák azt mondják, hogy most már nyugodjatok szépen meg, mert minden a legnagyobb rendben, mivel hogy elvisznek benneteket egy Nemzeti menekülttáborban, ahol lesz egészséges kaja, tiszta víz, gyógyszerek, tisztálkodási lehetőség, orvosi ellátás, meleg ágyikó, sőt még egy nagy képernyős tv is...., jah, és hogy hamarosan véget ér minden.
      Remélem látjátok mennyire "segítőkész" vagyok én is. Csupa jó szándékú ember egy helyen :)


      Törlés
    4. redneck
      Ezen jót röhögtem .
      Sok sci-fi-t nézel .
      A honvédségnek talán még teherautója sincs .

      Törlés
    5. Nem nézek, olvasok sokat. Méghozzá az ilyen és hasonló oldalakon. Lehet, hogy teherautója nincs a honvédségnek, de saját fejlesztésű dron repülője már van. A "jót röhögtem" remélem azt jelenti nálad, hogy vetted az utalást.

      Törlés
    6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    7. Kösz mindenkinek a választ.
      Ha megnézzük a világot, akkor az 1%-nál sokkal több esély van a káoszra. Szerintem 99%. A kérdés csak annyi, hogy 1 hónap múlva, 1 év múlva, vagy 5 év múlva. És ezt nem csak a katonai mozgolódásokra alapozom. Itt a világban nem a gazdasági válság a probléma, hanem a szellemi süllyedés az, ami igazán vészjósló. Mert nehéz anyagi körülmények között lehet éldegélni, nem az egy hetes siófoki nyaraláson múlik az ember boldogsága, sőt még csak nem is a Led tévén múlik, hanem az emberek közti kapcsolatok milyenségén. Volt, aki azt írta, hogy ő fél a közelgő időszaktól. Neki csak annyit mondanék, hogy szerintem a mostani (ál)békés időszak sokkal rosszabb, mint ami vár ránk. Ha összeomlik a rendszer, akkor szerintem csak a periódus eleje lesz nehéz, amíg rá nem állsz a megváltozott létformára. Persze ez nem a nagy városokra vonatkozik, mert az ottani tudatlan emberek felfalják egymást, onnan menekülni kellene.
      Sokan azt is figyelmen kívül hagyják, hogy nem véletlen jutottunk ide, hogy ez a kettő (gazdasági + szellemi hanyatlás) már egybeforrt. Ez a kettő szorosan összekapcsolódik. Mindennek oka van.

      Törlés
  29. Én tűzoltóként M7, 7, M0, 6, M6 mellett szolgáltam és Budán. Leginkább autóbaleseteknél és egyéb katasztrófáknál. Tudjátok, egy idő után sokmindent másként lát az ember és megtanul egy csomó szabályt. Sokszor derül ki és mondják is a kárvallottak, hogy "ha"...
    Én is azt gondolom, amit Tamás Surányi is írt.. Ezek az információk, csak annyit érnek, amennyit megtartasz belőlük és felhasználod a védelmed, megtartásod érdekében.
    A másik téma, a Biblia... Válasszuk külön a Bibliát és az egyházakat... A Biblia azt tanítja, hogy a félelem egy gát, amit le lehet szeretettel és értelemmel vetkőzni... Én ezt a könyvet nem az egyházakon keresztül látom... Úgy tényleg félelmet táplál...
    A harmadik... Sok sikerkönyv tanítja, hogy a hála a siker egyik titka... Amúgy a Biblia is erre tanít... No, ezt itt nem nagyon látom(tisztelet a kivételnek):) Ezzel egyúttal arra is akarok utalni, ha most így viszonyultok a segítséghez, mi lesz veletek valós helyzetben? A személyiségformálás fontos a túlélés szempontjából... Jó lenne, ha egy együttműködő csapatként győznénk, a különbségeket tolerálva, a fontos dolgokat megtanulva...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha őrült fegyveres világ jön ide, akkor majd szeretet teljesen fogjuk mészárolni az ellenséges erőket, ahogyan az illik, felesleges szöveg és mozdulatok nélkül, költséghatékonyan :D

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. A Bibliában lévő emberek megvédték magukat, de nem is volt tele a fejük ilyen sok hülyeséggel, mint a ma emberének :p Tették, amit tenni kellett :)

      Törlés
    4. Pisti!
      Aki Istenben hisz, annak nem kell aggódnia, ...lásd az isteni ígéreteket!
      ..." fejetek hajszála is számon van tartva!"

      Egy dolgot ne feledj: NEM MI DÖNTÜNK! akár emberileg, akár hogyan is nézzük!
      Nagyon úgy néz ki, hogy a "kis ember" nem is kapisgálja, micsoda veszélyt/fegyvert rejtegetnek! Bevetik-e vagy sem arra sincs ráhatásunk!
      Imádkozni=autogén tréning azt lehet, ill. nem árthat, de túlélni???
      Félek, ahogy eddig se (lásd a történelmet!), de ezután se mi döntünk!

      Persze az életösztön sokszor felülírja a józan észt, de legtöbbször (a nagy számok törvényét látva) csak a szenvedést hosszabbították meg!

      Áldás

      Törlés
    5. Wiiking :)

      Van néhány ember, akiket elrendelt az Isten, ám szabad akarat van :) A mi döntéseink tartanak meg bennünket... Noénak, ez, Józsefnek az volt,Lótnak meg más... Ám tenni kellett... Jézus idejében is... Menekülnie kellett annak, ki a hegyekbe, aki túl akart élni... Nos, mit csináltak ott kint 4 évig? Na ugye... :) Isten indít és hív embereket és a szétválasztás nagyüzembe folyik... Van még idő dönteni... Persze kinek hogy... Nekem az orvosok, pont egy évvel ezelőtre tették életem végét.. Ám itt vagyok... Kegyelem ez, s nem érdem... Ám emellett valami más is... Fogadjátok meg, hogy az aktivitás szükséges a túléléshez :)

      Törlés
  30. csak egy lényegre törő kis túlélő könyv kell, a többit erővel megszerezzük

    VálaszTörlés
  31. Igen Tisztelt Nagyérdemü! :)

    Mint, már sokadszorra írom - de úgy látom nagyon kevés sikerrel -,föleg a "nagytudású" kritikusoknak: EZ ITT SBG BUDDHA OLDAL! Kapise? :P

    Fordítom magyarra: Minden ami itt megjelenik "nem Szent Írás", de a fotel bloggerek perverz kéjjel fröcsögnek! Persze, okosságot nem tudván mondani keresik a kakán a csomót!
    Az a baj, hogy a néhány neuronjukkal akarják megérteni az univerzum titkait, de tovább megyek, nem csak megérteni hanem böfögnek is az éterbe, hogy "ök" jobban csinálnák! :P

    Tessenek már megérteni, felfogni, hogy az itt (is!) megjelnö információk tájékoztató jellegüek és nem fog senki helyettük dönteni!

    Ha, túlélni akarsz, készülj!!! Ez teljesen logikus emberi reakció!

    Ha, csak legyintesz és "jöjjön aminek jönni kell" azt is tessenek tiszteletben tartani!
    A jövö úgy is eldönti és ne akarjunk már prófétaként " -Én elöre megmondtam!" szlogenekkel lehúzni azokat akik tesznek/tenni akarnak valamit a vélt/valós túlélésük érdekében!

    Szubjektív véleményt meg lehet fogalmazni, de ezzel nem kéne fikázni egymást!
    Ha, mégis ilyen ingered van, akkor játszd le priv chat-ben!
    Ha, nem tudsz jobbat/okosabbat akkor: håll käften!/shutt upp! ...kuss!- hogy finom legyek! :(

    SBG Buddha Laci!

    Akár ki vagy is - mely rejtett kéz újja! :) - avagy valami messiás-helyettes, esetleg táltos, ... Te csak írd meg továbbra is amit látsz, olvasol, tapasztalsz! Mi, pedig beépítjük vagy elvetjük a világképünkbe/böl!
    Ez így korrekt!

    A túlélöknek! Tulok Laci konkrét segítséget ad, plö. ezüst kolloid készülék és egy vírus és baktérium ölö , birezonanciás készülék gyártójaként!
    Itt a link ahol megtaláljátok! http://hungarianrealnews.com/news.php

    A destruktív nagyszájúaknak/személyeskedöknek pedig: " Ha, a mondandód nem több mint a csend, akkor ne törd meg a szavaddal!" - anonimus, vagy valaki! :)
    Áldás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is, Capisce és ne "Kapise". Másodszor, nem a kakán, hanem a kákán keresik a csomót. Harmadszor, shut up és nem pedig "shutt upp". Negyedszer, az amit te naivan tájékoztató jellegű információnak tartasz az a legtöbbször befolyásoló jellegű. Ötödször, ami neked destruktív nagyszájú, az nekünk konstruktív hozzászólás("nagyszájú"). És végül a hányadik is? Ja, a hatodik, "Kevés ember elégé bölcs ahhoz, hogy a mérgezett dicséretnél többre becsülje a hasznos kritikát."- Francois de La Rochefoucauld, vagy kicsoda! :)

      Téged is áldjon meg az a Úr.

      redneck

      Törlés
    2. Wiking. Ezt korrekten megfogalmaztad. De most tényleg, ha valakit zavar ez a blog vagy Buddha mondandója , akkor mi a f@sznak jár ide??? Barmoknak ott a jó , megszokott RTL , TV2 vagy stb stb, tovább fényezhetik az elcseszett világképüket !!! bocs ha valakit megsértettem, nem volt szándékos , csak DIREKT !!!

      Törlés
    3. @Wiiking:

      Elég vicces volt ezt beleírni a hozzászólásodba: "Szubjektív véleményt meg lehet fogalmazni, de ezzel nem kéne fikázni egymást!" - majd ezek után szarrá fikázni mindenkit. :))))

      Ja és a másik tévhit: ez a "Hagyjátok Buddhát, ingyen dolgozik hogy mi ezeket tudjuk olvasni!" Nos ez szerintem úgy faszság, ahogy van. Van itt pár tanúm rá, hogy épp a dicsérettel sem bántam fukarul; de az nem értelmes hozzáállás, hogy ne mondjunk róla semmi rosszat. Tény és való, hogy az embernek mindig szelektálni kell az infókat, nem lehet minden blognak elsőre hinni. Tehát a 100%os pontosság nem lehet elvárás Buddhával szemben. Ugyanakkor ez a kritika-stop nevetséges... Mert van bizony akit egy-egy félrevezető cikk félre is vezet. Az ő figyelmükbe ajánlandóak ezek a viták.

      Akik pedig elégedetlenkednek az elégedetlenkedőkkel: "nem kell ide járni" - hogy klasszikust idézzek... :P

      Törlés
    4. F@xok és balf@xok, ... lehet, hogy nem kéne lemennem nekem is "békaperspektívába"? :)

      Kösz, "vörös-nyakú" "mester" a nyelvtan órát! :) Gondolom büszke vagy magadra? :)
      Kissé fájlalom, hogy a svéd szövegben nem találtál javítani valót! :P
      Egyébként pedig engedtessék meg nekem is a "müvészi szabadság"! Remélem, vagy annyira nagyvonalú/igényes mással is, mint önmagaddal? Mert, ha nem akkor biza(!) kevés barátod visel el!
      Csak megjegyezném: van aki a kakán és van aki a KÁKÁN se találja azt a bizonyos "csombékot"=csomót! (Gy.k.!:))

      E.K. alias ... tudod, hogy rólad beszélek! :)
      Azt, hiszem mi már összefutottunk néhányszor más oldalakon, de azért meg merem kockáztatni, hogy nem vagy "tégla"! De, ha mégis ...akkor is lehet veled kezdeni valamit! Plö. melldöngetésre kiváló!
      Tudod, Neked így négy szem közt bevallom, hogy nem ismerem Buddha Lacit személyesen, ahogy téged se és nem a személyetek az ami érdekel, hanem az, hogy ki mit tud hozzáadni a folyamatosan alakuló/táguló világ-szemléltünkhöz!
      Ha, valakinek ez az oldal "kemény", mert nem tud különbséget tenni a jobb és bal keze közt az ne legyen már a "csatorna" hibája!

      "Ha, nem azt látod a tükörben amit szeretnél, az nem a tükör hibája!"

      Bevallom azt is, hogy újságíróként megtanultam, hogy a hír+közlés egy igen furcsa tükör-világ! De, neked ezt nem kell magyaráznom, hisz "felnött" vagy!
      Csak azt kérem, hogy ha Ti többet tudtok, vagy jobban látjátok a sorok közt megbúvó lényeget azt tanító módon, mondhatnó(!) müvészien cizelláltan vezessétek fel, nekünk a többieknek! :)

      Ismered a mondást? "Akit erövel akarnak meggyözni, annak ugyan az marad a véleménye!"
      U.i. Ha, van saját oldalad, szívesen mennék oda is "fikázni"! :)
      Áldás MAGyarok!

      Törlés
  32. Nem vagyok senki különös. Egyszerűen a mozaikok közül a fejemben összeállt sok minden, mert az élet úgy hozta, hogy lehetőségem volt azzal foglalkozni, amit szeretek.
    Ez pedig A VILÁG! Képzeld el ezt úgy, hogy 3dimenziós szkennerrel naponta nézheted, olvashatod, kutathatod sok nyelven, hogy mi zajlik a világban és rendelkezel éppen annyi "minimális" háttértudással, hogy ezeket összekapcsold és mivel annyi minden érdekel, magadba szippantsd.

    Aztán jön a késztetés, hogy meg is írd, azt amit te látsz és amit tudsz.

    Mivel egyre inkább olvasnak mások is, növekszik, növekszik a dolog. Mivel amit írsz, eléggé közelít a valósághoz, felfigyelnek rád azok, akikről írsz (mivel ők a teljes ellenzéki csoportokat és a kommunikációt figyelik-nem újdonság)
    Felveszik veled a kapcsolatot és mivel vannak kérdéseid, választ is kapsz olyan helyről, ahonnan azért nem igazán lehet hozzájutni. De szerencsére vannak, akik közöttük is segítő szándékkal bírnak.

    És mint mindenhol leírtam már:
    "Ez egy magánblog. A sajátom. A semmiből építettem fel, hogy elmondjak ezt-azt, amit gondolok. Nagyra nőtt. Nem cél volt, hanem ez lett belőle. Ez az oldal és a VilagHelyzete blog kizárólag egyetlen ember, látásmódját, információit, tudását tartalmazza. Az enyémet.
    Nem kell elhinni, sem foglalkozni vele, sőt figyelembe sem venni.
    Azt írom, amit szerettem volna eljuttatni, hogy talán használ vagy elindít valami jobbat, valami fejlődést másokban is..."

    És mivel látom és értesülök arról, ami jön, ezért igyekszem burkoltan és még időben megírni. Ameddig lehet. Utána már nekem sem lesz rá lehetőségem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ezt "dadogom" én is Laci!:)
      Azért "ne bízd el magad" (tudom, hogy ezen már Te túlnöttél!), vannak/vagyunk itt néhányan akik "inspirálnak", hogy ne feledd:
      "Embert vagy!"
      Vagyis, Te is teszed amit tenned kell és mi is! Így kerek a dolog!

      Soha ne feledd! "Csak olyantól fogadd el a sebeket, aki meg is tudja gyógyítani!"
      Magyarul: A konstruktív kritika ösztönöz, a destruktív rombol!

      A mi dolgunk, hogy "segítsünk" Neked, ahogy Te is nekünk=alulinformáltaknak! :)

      Hisz ezért vagyunk itt! Igaz-é Véreim?? :)

      Áldás a munkádra és sok hasonló "adrenalin-man"-nek szintén! :)

      Törlés
  33. Buddha, köszi a fontos infókat!
    Hihetetlenül érdekesnek és ellentmondónak találom azokat az információkat, mely a világ háttérhatalma által vezérelt "elnyomást, embertelen puszítást, és a rabszolgasorsra jutott emberiség mérgezését, elbutítását és lassú vagy gyors elpusztítását" célozza SZEMBEN az új kor (vagy new age) kialakulásáról szóló és az emberiség felszabadítását és az aranykor eljövetelét jövendölő irányzatokkal. Ez utóbbiban égi csatornázások alapján megszerzett információk arra engednek következtetni, hogy az emberiség már jó úton van ahhoz, hogy az illuminátus által kialakított korrupt világból végre kiszabaduljon az emberiség. Itt számos híres csatornázásról is lehet hallani, olvasni, mely mondja, hogy már javában folyik a dimenzióváltás és tisztul a bolygónk a sok negatív és az emberiséget behálózó 4. dimenziós földönkívüliek által kialakított olyan energia rendszertől, mely az emberiséget tudatlanságban tartja.

    A kettő teljesen szemben áll egymással, az egyik szerint globális tömegpusztítás vár ránk, a másik szerint pedig az emberek "felébrednek" és idővel egységben és boldogságban élnek együtt.

    Ugyanakkor a kérdés persze az, hogy mekkora az a népesség, amit még a föld elbír?! Vagy a kettő egy és ugyanaz, csak előtte kiírtják az emberiség 85%-át, hogy a maradék 15% boldogan élhessen??? Kik lesznek a boldog aranykor emberi túlélői? Az illuminátusok és a rohadékok akik ide juttatták a világot???

    Egyébként, ha Oroszország, Kína, Irán, az USA és nyomában a csicska EU is összecsap, akkor szerintem a túlélésre kvázi nincs esély. A mai nyugati kultúrában az emberek már nem úgy élnek, mint anno az őskorban, sőőőt vagy akár 100 éve! Aki esténként tv-zik és tescoba jár vásárolni, az sokra úgysem jut. Na csak gondoljunk bele a magyarországi panel dzsungelek lakóinak életébe! Az ő túlélési esélyük szemben egy eldugott kisfaluban lévő nagy telekkel rendelkező emberrel ellentétben (aki a megtermelt zöldségekkel és a kútból származó vízzel talán túl tud élni) gyakorlatilag a nullát súrolja.

    Az ezoterikus tanításokban az szerepel, hogy a háttérben az emberiséget manipuláló Annunakiknak menniük kell a bolygóról, mert az univerzumból bejövő energiát már nem képesek tolerálni és fenntartani a negativitást a bolygón. Ezzel szemben meg mégis világháború lesz??? Na ez aztán az aranykor... akkor tényleg bas*hatjuk az egészet!

    VálaszTörlés
  34. @Olivin33 és akiknek nem tudok alternatívákat vagy reményt vagy konkrétabb megoldásokat adni, hogy mit tegyenek......

    Én meg azt mondom, inkább ez az egész már a vicces, ahogy reklamálod, hogy
    "még EGYETLEN cikk sem adott reményt az olvasóinak". Tehát én nem jóindulatból írok, hanem élvezetből riogatok......

    Nos, semmi mást nem teszek, mint leírom azt, ami felé tart a világ, vagy ami háttérfolyamatok zajlanak.

    Sőt azt is, hogy összegyűjtöm, mik azok, amik segítenek majd akkor, ha beüt egy olyan válsághelyzet, amely korábban is előfordult már. (és lehet olyan is, amire még nem volt példa - jelen esetben.)
    Az a "baj", hogy majdnem naponta megtudom, hogy milyen döntések születtek vagy mi lesz az irány, ami felé terelik a világot. Emiatt nem tudok sajnos olyat írni, amik rózsaszín pillangókként lebegnének itt felettünk.... Mert látom egyrészt azt, hogy ma milyen gőzerővel dolgoztak, hogy evakuáljanak egy-egy helyről és közben látom azt, hogy a tömegeknek (ismerőseimnek, munkatársaimnak, az utca és a plázák emberének) mennyire fogalma sincs erről és gyakorlatilag semmiről...

    Az is felelősség, ha hitegeted az embereket, amikor tudod, hogy mások javában készülnek. Ez olyan, minta már lángolna a melléképület, ami kezd átterjedni a házra. A szomszédokat már biztonságba helyezték és gondoskodtak a túlélésükről. Míg Te a házban lakóknak mondod nyugodt lelkiismerettel, hogy nincs semmi baj, maradjanak csak nyugodtan, majd meglátjuk mi lesz....Az csak pánikolás, hogy a többiek már gondoskodtak magukról..... Közben pattogzik már fel a tűztől a parketta és van kb. 2 perc hátra.... De a lényeg, hogy reménykedjenek......

    De őszintén mondom, hogy MEGADOM A LEHETŐSÉGET NEKED vagy bárkinek, hogy itt alább folytassa ezt a gondolatot és írja meg nekem azt, amit az embereknek nekem kellett volna reményként kínálni ! Komolyan mondom és kérem!

    Tehát sorold fel azokat a dolgokat, amiket reményként TE kínálni tudsz a világban zajló folyamatokkal és tendenciákkal szemben !

    Meghallgatom szívesen !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Blablabla... :)

      "Az a "baj", hogy majdnem naponta megtudom, hogy milyen döntések születtek vagy mi lesz az irány, ami felé terelik a világot. Emiatt nem tudok sajnos olyat írni, amik rózsaszín pillangókként lebegnének itt felettünk." - ugye veszed kedves Laci, hogy ebben kerek-perec azt mondod a pórnépnek, hogy nincs alternatíva. Hiszen minden csak attól függ, hogy "ott fönt" milyen döntések születnek ugyebár...

      Ezeket kösd össze a gondolatok hatalmáról szóló cikkel (http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2012/12/hatassal-vagy-vilagodra-avagy-hogyan.html), amit fordítottál régebben; és máris magyarázatot lel hogy mi ez a sok elégedetlenkedő. Méghozzá nagyon is jogos fenntartásokkal. De te ezt jól tudod, hiszen ha akkor pl. azt a cikket megértetted hogy le tudd fordítani, akkor most ez sem érhet újdonságként. Vagyis csak egy kérdés marad: ha ezt tudod, akkor miért csinálod?

      Törlés
    2. Mert minden oldalát meg akarom mutatni annak, amit érzékelek, vagy amivel én is találkoztam az úton. Ez egy folyamat bennem is és lehet sokan nem hiszik, de rengeteget tanultam azóta, hogy több, mint 2 éve elkezdtem.
      Egy fejlődésként is felfogható, amiben szembetalálkozunk különböző elméletekkel, felfogásokkal, mások tudásával, hitével és azáltal gazdagodunk, hogy közösen alakul ki valami.

      Érdekes az például, hogy én jelen életemben is továbbra is egy pozitív beállítottságú ember vagyok és egyáltalán nem félek. Még annak ellenére sem, hogy nem éppen pozitív irányba tart a világ.

      ha nem úgy fogjuk fel, hogy mindenre nekem kellene megoldást vagy választ adnom, akkor vehetjük úgy az egészet, hogy egy-egy stimulust vagy gondolatokat adok át (persze néha tényeket és szubjektív véleményemet is), ami mindenkiben azt indít el, amit Ő maga ezzel kezdeni tud. Van, aki szárnyakat kap és ennek hatására vetette bele magát a világ dolgainak kutatásába vagy hozott létre vidéken ki önellátó gazdaságot (pl.) vagy lehet olyan is, akire semmilyen hatással nincs és sorolhatnám......

      Én azt adom, amit én érzékelek és nem azt, amilyenné neked vagy másnak válnod kellene vagy ahogy a világot látnod...

      És minden mögé ma is nyugodt szívvel teszem oda azt, hogy az élet szép és ez a világ csodálatos és szebbnél szebb dolgok vannak nap, mint nap.
      És hiába tűnik ellentmondásnak mindez, mégis lehet élni az életet úgy, ahogy a Te világodban szeretnéd....

      Törlés
    3. "Mert minden oldalát meg akarom mutatni annak, amit érzékelek" - akkor miért nem mutatod? :) Igazából ennyiről szól a nézeteltérés. Amit ezután írtál, az mind szép és jó csak jelen esetben irreleváns.

      De én nem vagyok elszámoltató-biztos. Szóval csinálsz amit akarsz. :)

      Törlés
    4. én tudok olyat írni és pont a relytett kezek miatt.

      érdekes, hogy minden olyan oldalon/blogon, ami ilyen témákkal foglalkozik van valami szuper titkos belő információ forrás, aki az aktuális felső elit általi döntésekről tájékoztat. az mindenki számára világos, hogy a priamis teteje felé haladva mindenki lojális, hűséges és elkötelezett a hatalom felé, de a friss információk valahogy mégis mindig kiszivárognak. a relytett kezek szorgosan dolgoznak. ennek a kimenetele csak pozitív lehet, akár honnan is nézzük.

      1; a relytett kéz kamu
      ebben az esetben a most adták ki a legfelsőbb körök, hogy a világot holnap 12:00-kor el fogják pusztítani féle kijelentések kamuk, hiszen a relytett kéz is kamu. vagyis nem történik semmi, mert az információ fake.

      2; a relytett kéz nem kamu
      mivel mint mondtam minden ilyen jellegű oldalon vannak ilyen informátorok, ezért a hűség nem nagy erény a piramis teteje felé. ebben az esetben ez az egész piramis csak egy gyenge kártyavár és a sok relytett kéz az építése során előbb utóbb megremeg, amitől szépen összedől az egész.

      tehát a lényeg, ha van relytett kéz, ha nincs, nekünk mindegyik előny.

      itt egy pozitív bejegyzés, nyugodtan lehet támadni, bár én logikai buktatót nem látok benne...

      Törlés
    5. A válaszom egyszerű: nem a döghúsevésen kell gondolkodni a húsrucihoz való beteges ragaszkodás jegyében, hanem az egyéni lelki-szellemi fejlettségről, mert vannak, akiknek bizony, ez az elsődleges.
      Még egyszerűbben: számomra megalázó lennek riadt tyúkként ide-oda rohangálni egy esetleges ilyen helyzetben, ehelyett méltósággal és elégedetten búcsúznék ettől a felvonástól, mert nem ragaszkodom az általad valóságként megélt illúzióhoz, melynek időlegesen részese vagyok. Amit megéltem, az már az enyém és hálás vagyok érte, mert segített a hazavezető úton. Nevetséges lenne túlzottan ragaszkodni bármihez is. Falun élek és van némi készletem, de nem ez a lényeg, mert az olyan mindegy, hogy 3 vagy 10, esetleg 30 napig élnél túl bármit is, nem? Az idő is illúzió és ugyanolyan relatív, mint az anyag vagy. A lényeg véleményem szerint az a pillanat, amikor elköltözöl - miként éled meg? Rettegve vagy boldogan távozol? Olyan mindegy, hogy mikor! :o)

      DE! Szóval a lényeg az, hogy ezek a TERVEK, melyeket közölsz, csak tervek és hiába is törekszik ez a gennyes banda az akaratuk kivitelezésére, hidd el, már nincs meg a spirituális támogatottságuk az Univerzum részéről, lejárt az idejük, akármennyire is hihetetlen. Én ebben szilárdan hiszek és a jeleit is látom. Ezt lehetne hosszasan ragozni, hogy mindenki megérthesse, de a legnagyszerűbb tanulás úgyis az egyéni meditáció útja, hiszen ezért élünk, hogy mindenki a saját egyéni módján tapasztaljon és boldoguljon, vetkőzze le tudatlanságát. Néha szenvedésre van ehhez szükség, attól sem kell félni, az is használhat a jellemfejlődés szempontjából, akár nézd meg a nagyszüleink nélkülöző életét. De a remény halt meg utoljára, a világháborúk alatt és utána is születtek gyermekek.

      Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy TE kinek az oldalán állsz. A félelemkeltőkén?

      Törlés
    6. Engedd meg Liv O. hogy örömöm fejezzem ki, hogy ilyen nagyszerű gondolatokat közöltél velünk!
      Ez igazán gyögyörű!
      Bárcsak több ilyen gondolatot olvashatnéék itt!
      De előfordulhat, hogy már nemsokáig lesz rá lehetőségem.
      Köszönet és minden jót kívánok!

      Törlés
    7. Kedves Pléhpános!
      2 hónapos gyönyörű kislány anyjaként nem lehet másként gondolkodni! :o)
      Akkor gyere, nézd meg inkább ezt a kis közösséget.

      Mazsola másként fogalmazott:
      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/09/a-hajo-sullyed-ugorjunk-ne-felj.html

      Az igazság az, hogy már nincs idő, van akit elnyel a félelem, valakin pedig nem fog.

      TE DÖNTESZ.

      Törlés
    8. Így van Olivin, Te döntesz. Ha Mazsola jobban tetszik, akkor maradjatok az általa felállított lebegtetésben, vagyis elemezzétek napról napra a semmit. Bocsánat, de írásaiban a semmi mellett a semmit tudja lefektetni. Buddha nem azért "fogja" meg az embert, mert egy napi eseményhez kapcsolja összeesküvéselmélet szintjén - ahogy néhányan gondolják - hanem azért, mert Veled együtt él. Nem akar másnak látszani, mint ami. Nem állítja be magát olyannak, amit magáról is tudja, hogy kitaláció, de jól hangzik és bejön az olvasótábornak.
      Buddha szemben az általad említett blogíróval rendelkezik öntudattal, nincs identitászavara, természetessége minden írásában ugyan azt az embert tükrözi, nem csapong és nem akar meggyőzni, csupán tájékoztat...

      Ezzel szemben a reklámozott/ajánlott blogíródról ez nem mondható el, számára érdemei a blogjának látogatottságában rejlik, ami viszont csak rajtatok múlik.

      De hát Ti is döntöttetek, nincs ezzel semmi gond, de maradj önmagad...

      Túlélési ösztönök anyaként pedig most sokkal erősebbnek kell legyenek, mint eddig valaha is voltak...

      (Elnézést, ha megbántottam volna bárkit is...)

      Törlés
    9. Qrvára félreértettél. Buddha az,aki ámít a különleges kapcsolataival, első kézből kapott infóival. Mikor kattansz már le Mazsoláról? :o)

      Törlés
    10. Kedves Pléhbános, én is a legjobbakat kívánom részedre.

      Törlés
    11. Mégis olvasod és naprakész szeretnél lenni, akkor ha Buddha ámít, Te is ámítod önmagad?

      : ))))

      Törlés
    12. Plébános, míly nagyszerű gondolatok merülnek fel, "két hónapos gyönyörű kislány édesanyja" írása Mr. M. Blogján....

      "Liv O.2013. szeptember 9. 12:07
      Ez a Budha egy kis szarcsibók csicska, aki élvezi a riogatást. A blogja meg arrogáns szektások gyülekezőhelye. Ez a véleményem."

      Mit szív gyermeked magába, amikor ilyen tudatállapotban vagy?

      Törlés
    13. Ez a véleményem. A gyermekemért pedig nem kell aggódnod. :o)

      Törlés
    14. Azért fogalmazok ilyen sarkosan - nem érzelemből!-, hogy egyértelmű legyen, hogy ezek a cikkek a nagy háborúról meg a népirtásról pontosan a háborúcsinálók érdekeit szolgálják, nem a békét segítik elő és ez azért nagy felelősség, mert a blogíró ezzel ŐKET szolgálja - a jelek szerint szándékosan, nem tudatlanságból.
      A blog sajnos 85%-ban az elvakult keresztények küzdőterévé vált, őket vonzotta be, mert itt lehet akkor térítgetni meg szimultán riogatni a gyehennával.

      Törlés
    15. Családiautó!

      Nem voltam lusta, és végig néztem a hozzászólásokat névre is és IDŐRE is:
      - "Liv O.2013. szeptember 9. 12:07" Ilyen hozzászólás NINCS IS!
      Minek kell bárkit is akár rágalmazni? - akár fikázni?

      - Egyébként ebből a hozzászólásodból János Elek nyilvánult meg. Ennyit az értelmi képességeidről, még ha leplezni is szeretnéd ...

      Törlés
  35. Gondolataink határozzák meg a jövőnket, vagyis a szubjektív világunk a gondolatainkból tevődik össze. De attól, hogy ezen a blogon úgymond folyamatosan negatív infók és előrejelzések jelennek meg , nem attól lesz rosszabb a világ, jobb lenne a kegyes hazugság , hogy minden rendben, rózsás a helyzetünk, a szír helyzet is jó, a HAARP-al sem b@sztatnak minket, sem a
    chemtrailel???

    VálaszTörlés
  36. Kedves Budha és társai...talán azzal lehetne javítani a helyzeten, ha nem hazudnánk igaznak elképzeléseinket, téveszméinket...ha nem hazudnánk ilyet, hogy 1 milliárd ember maradhat, mert ilyenről nincs semmi objektív adat, ez csak valakinek képzelete, esetleg vágya (nem annak a vágya, akiket bűnbakoknak nevezünk meg, hanem aki okosabbnak, tájékozottabbnak hiszi magát a valóságtól), senkinek nem érdeke kiírtani az emberiség nagy részét, teljesen értelmetlen mindenféle szempontból, nem véletlenül tömörülnek az emberek mind nagyobb közösségekbe, egyszerűen ott jobban élnek (pl New York, London,...)...nem kellene hazudni annyit, ez a blog tele van hazugságokkal, hazugságokra épül, mert ha alaptalanul állítunk valamit igaznak, az hazugság, lehet trollkodásból játszani az emberekkel, elhitetni velük meséket, mert az emberek egy része fogékony a mesékre, de ha utóbb nem eruljuk el nekik, hogy mindezek csak mesék voltak és csupán szórakozni akartunk rajtatok, akkor bűnt követünk el, s ez alól a tudatlanság sem ment fel, mert esetleg utána lehetett volna nézni...és igen, "a tudás legnagyobb ellensége nem a tudatlanság, hanem a tudás illúziója"...ez a blog a tudás illúziója.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "nem véletlenül tömörülnek az emberek mind nagyobb közösségekbe, egyszerűen ott jobban élnek (pl New York, London,...)" - az ám! Költözzön mindenki városba és vegyen olyan GMO-t amit betonon is lehet termeszteni. Minden hozzászólásodra jut legalább egy NWO-bölcsesség. :)

      Törlés
    2. ... Ubul!
      Mikor látott téged orvos? Föleg szemorvos! :)

      Hajrá! Oltasd magad -etil higanyos- szé(a)rummal, egyél GMO-os meki szemetet és igyál rá egy nagy aspartámos barna löttyöt!

      Ja, ... és Wellcome to Harlem, Bronx (NYC)! :)
      Ne feledd, ha már arra jársz megnézni a Virginia-i monolitokat se! :P

      Törlés
    3. Gondolj csak arra, ha egy cégnél valaki tudja, kik lesznek elbocsájtva, de nem mondhatja meg személy szerint, ugyanakkor lehetősége van valamilyen módon figyelmeztetni...

      Törlés
    4. ...az imént ettem egy finom pizzát, volt rajta sokféle DNS és gén-egész meg talán gén-szakasz is, növényi, állati, még gomba is, biztosan komoly veszélyben vagyok miatta, de éhes voltam és nem tudtam megállni, viszont most szomjas vagyok, ezért iszom egy zeros colát, van benne Aspartam és Nátrium-cyklamát is...majd lesz valahogy...Harlem már sajna nem a régi, de Bronx esetleg még megfizethető, habár ott meg lassan kifehérednek a sok Chemtrailtől amit rájuk szóratnak a gonoszok...sajna a világ nagyobb része városban él már, valamiért nem szeretik a nagy helyet és inkább nyomorognak egy szobában és egy teljes műszakos keresetüket arra adják, miközben másodállásban keresnek a kajára, de mégsem mennek el onnan, s minél nagyobb egy város, annál inkább érvényes ez, valamiért ez a formula működik, s nem a kevés emberes, akkor meg minek a picsogás????

      Törlés
    5. R. Ubul,
      Egy nagy város valahol a nagyvilágban valamikor a közelmúltba, ahol a csodaformula csődöt mondott. http://www.youtube.com/watch?v=MjpGOj9auL4 (2 perc) vagy http://www.youtube.com/watch?v=yOla5Yq4FEs (2 perc). És ez még csak a jéghegy csúcsa. Ha nagyon érdekel keress utána, hogy milyen erőszakok, rablások, fosztogatások, stb, stb történtek azokon a környékeken akkoriban. Az emberek csak saját magukra számíthattak, senki másra. Jobb, ha mielőbb leszállsz a fellegekből. A városi élet közel sem olyan biztonságos, mint ahogy a legtöbben gondolják. Egy pillanat alatt megváltozhat a helyzet.
      http://tv.naturalnews.com/v.asp?v=6acbfdd04590927a531f5fb20dfbaa6f (egy 12 perces dokumentumfilm) Ha ebből sem a lényeget szűröd le, akkor nagyon sajnálom.

      redneck

      Törlés
  37. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  38. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  39. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  40. Húúdejó! Hát úgy látom elég sokan dörzsölik a tenyerüket!
    És véééégre lesz tűzijáték!
    Mert hát mi szeretjük a tűzijátékot. Minél nagyobb , annál jobb! Jah hogy a méret nem számít??? Vagy talán mégis? Egy ilyen hímsoviniszta falloszimádó világban?

    Hát akik ilyen atom felhajtásra meg tűzijátékra várnak, azokra meg vár egy-két igencsak kellemetlen meglepetés!
    Nem felejtkezett meg senki egy-két nagyon régóta működő nagy igazságról?
    "Ki kardot ránt, kard által vész el.”

    Nahátakkor én további jó szórakozást kívánok srácok!

    VálaszTörlés
  41. Sziasztok .
    Nagyon jó ötletek vannak a felsorolásban .

    Buddha , Te már bunkerban laksz ?
    Biztos jól be lehet rendezve , ha minden hír forrás elérhető belőle :) .
    Valóban jó ötlet , hogy halmozzunk fel dolgokat aminek köszönhetően az ügyesebbek akár több hónapig is elélhetnek , persze nem azért mert félünk valamitől , hanem csak azért mert mi okos előrelátóak vagyunk .

    Az ember a jelen helyzetben beállítottságától függően az én meglátásom szerint két dologban bízhat .
    Az egyik ""Isten és Biblia ismeret (Szerintem rendkívül fontos) ""
    Mondjuk nem biztos , hogy mindkettőre szükség van , mert aki ismeri Istent annak már nincs szüksége a bibliára , aki meg csak a bibliában keresi az Istent (ezt legjobban éppen a földön kiadott kb három milliárd biblia bizonyítja ) az ,az eddigi tapasztalatok alapján még nem ismerte meg .
    Vagyis aki ismeri Istent annak nincs szüksége ezen dolgokat így előkészíteni .

    A másik oldal akinek nem lehet rá szüksége az , meg az aki úgy gondolja , hogy neki jobb fegyvere van és gyorsabban is tudja használni mint másik , vagyis elég egy jó fegyvert beszerezni , és gyakorolni a használatát , mert azzal mindent el tud venni másoktól amikor , amire éppen szüksége van , így tök fölösleges ezt a sok cuccot összeszednie , meg egy fegyver a jelen pénzben nézve amúgy is csak töredék befektetése az itt felsoroltaknak .

    Viszont azt jó tudni , hogy jelenleg a polgári életben használt lőfegyverek , vagy egyéb ismert eszközök csak kis bölcsis játékszerek a jelen "hatalom" kezében lévő fegyverekhez képest . A "hatalmon" lévők számára csak az a baj , hogy ezekkel a fegyverekkel (amik ha működnének akár egy egész bolygót is meglehetne semmisíteni ) ha nem működnek , hiába vannak kifejlesztve mégsem tud teljes diktatúrát elérni , ha nem tudja őket működtetni . Ezek a fegyverek mind fizikai anyagból létrehozott fegyverek , azt a fizikai anyagot amiből létrehozták nem ők teremtették , ők csak átalakították a létrehozott anyagot . A fizikai anyag , (minden általunk anyagnak nevezett dolog) pedig nem más mint energia .
    Ez egy tudatosan létrehozott energia ,egy olyan erő , tudat által mely a létrehozása után ezt az energiát belülről tudja irányítani . Ez a belső irányítás pedig nem más mint az embernek adott szabad akaraton keresztül történő irányítás .
    Aki rajta kívül ezt az irányítást , az emberek tudatának irányításán ,befolyásolásán keresztül igyekszik megtenni , az csak egy olyan lény akinek nem volt elég energiája , de valószínűleg logikus gondolata sem , hogy létrehozzon egy ilyen világot , viszont valamilyen szinten képes hatni az emberek tudatára , és igyekszik rávenni őket arra amit ő szeretne .

    Ez a "harc" már néhányszor le lett játszva a földön , viszont jelen korszakunkban már csak olyan ember juthat valós hatalomhoz aki teljesen mentesül ezen lény irányítása alól .

    Jó lenne látni , hogy az ember jelen fizikai élete nem a csúcs amit mindenképpen , akár mások megölésével is védeni kell , hanem az élet valós célja egy számunkra nézve sok évezreden át tartó küzdelem , ahol a lelkek ugyanazok , csak a test változik . A cél pedig az Isteni öntudatra ébredésünk a fizikai anyagban , vagyis fizikai testünket megtartva elérni mindazt a tudást , és képességet amelyet lélek szinten ismerünk , tudunk .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Merkurius!

      Nem vagy egy kicsit diszharmóniába saját magaddal?

      "képes hatni az emberek tudatára , és igyekszik rávenni őket arra..."
      "Hatni a tudatra" és "rávenni valamire" két ellentétes fogalom :)))
      Egyébként így működik a politika is. Hatunk a szavazók tudatára, és rávesszük őket arra, hogy X pártra szavazzanak. Aki a legnagyobbat hazudja az nyer. :)))

      "csak olyan ember juthat valós hatalomhoz aki teljesen mentesül ezen lény irányítása alól ."
      Most ez a "tudat-hatalom befolyásoló módszer" működik, vagy nem működik mindenkinél. Mert ha erre nincs egy biztos "recept" akkor minek erőlködjek vele. Biztos csak azért, hogy más meg röhögjön rajtam :)))
      Tudjuk, hogy a hatalomba lévőknél működik. Ezért is vannak hatalmon. Akkor most legyek ellensége önmagamnak, hogy a hatalom részese lehessek? És ahányszor elmegyek a tükör előtt annyiszor köpjem szembe magam, vagy csak ne nézzek bele
      ?
      " A cél pedig az Isteni öntudatra ébredésünk a fizikai anyagban"
      Sajnos már sokan isteni öntudatra ébredtek a maguk fizikai anyagában, és nem győznek istenkedni, élet és halál felett. Ilyen istenekből nem csak, hogy elég ennyi is, hanem bőven sok is.

      De megjegyzem, ennek gondolati úton való teremtésnek jócskán akad félkegyelmű követője. Had kérdezzem meg Tőled, hogy milyen jót, és milyen hasznosat hoztak létre, teremtettek gondolati úton? (Hacsak nem a seggük méretét növelték.) Van erre bizonyítékod?, valamilyen tudomány publikált ilyen törvényszerűséget?

      Ez az egész, olyan dolog, amit elolvasva még értelmezni sem lehet, sem tudományhoz, törvényszerűséghez nem kapcsolódik. Összefüggés, vagy logika sincs benne, gyakorlatban bemutatott eredményben sem mérhető. (Legalább is pozitív és kézen fogható nincs) Olyan min ha egy "hottentotta" szöveget bemagolna valaki és bizonygatná, hogy ez mekkora értelemmel bír. Ugyan akkor a környezetéből azt nézné hülyének, aki ezzel az értelemmel nem rendelkezik. Én erre szoktam azt mondani, hogy az "ilyen ember fordítva ült a bilire."

      Törlés
    2. Drága nyiratass!
      Mármegint hozod a formádat. Meddig hiszed még el azt, hogy a másik ember világképe NEM LEHET tágabb a tiedénél?

      Ez a hozzászólásod is csak egy rémkép: "Sajnos már sokan isteni öntudatra ébredtek a maguk fizikai anyagában, és nem győznek istenkedni, élet és halál felett."
      És miközben kritizálsz csak dobálózol ilyen rémképekkel.
      Ne hidd azt , hogy a Merkuriusnál több a tudásod! Maradj inkább a bibliánál ha javasolhatom.
      Sok ilyen magadfajta fals istenimádó futkoz össze-vissza, akik Marsot a rómaiak háborús istenét szolgáják világvégével meg kipusztulással fenyegtőzve.

      Törlés
    3. Kedves Pléhbános!

      Kicsit sem lep meg, hogy mindenki azt színű "mundért" védi, amilyen színbe bele van csomagolva. Van akié fehér, van akié fekete...
      Van aki örül ennek a korrupt világnak és éltetni akarja tovább, van aki nem...
      Majd elválik...

      Törlés
  42. Sziasztok!
    A döghúsnál talán van egy jobb megoldás.Csíráztatni magokat.Pár kiló magból hónapokig elvagy,nem kell hozzá csak egy kevés víz meg amiben csíráztatod.A Csírákban minden benne van ami kell ,tele van fényenergiával.Más.. én úgy tudtam, hogy a pozitívaknak meg van technikájuk,hogy blokkolják a dögöket nem vagyunk velük egy súlycsoportban.

    VálaszTörlés
  43. Üdv!

    Nekem ezeknek a cuccoknak jó része egyáltalában nincs meg pedig egyikük-másikuk a minden napi élethez is kellene. Saját túlélésemet már önmagában egy jó puska is elősegítené megfelelő számú tölténnyel ugyanis akik el akarják vinni azt az élelmet amiből mi békében is nehezen élünk nos azok sorsát ezzel legalább addig rendezhetnénk ameddig ők is nem szereznek. Igaz, hogy ezeknek még az az előnyük is megvan, hogy a természettől kapott rejtő színük miatt a sötétben nehezebb eltalálni őket.

    VálaszTörlés
  44. Buddha ! Ez az írás nem egy olyan "elterlő téma" miatt lett bedobva ? Mert nagyon úgy néz ki a dolog, hogy nem lesz semmiféle támadás Szíria ellen. Pedig már 2 hete erre állt rá a Világ helyzete.

    VálaszTörlés
  45. Arpiel!Olyanoktól várni a békét akik aljas módon gyerekeket gyilkolnak,hogy legyen háború aztán eljátsszák a jófiút.Az altatás meg az,hogy úgy sem lesz semmi a taktikájuk része nehogy már becumizzuk.Ja a károgás gáz csakhogy a helyzet is az, kár,hogy itt tartunk.És a leggázabb,hogy mi is egymást csesztetjük nem az építő kritikákra gondoltam.

    VálaszTörlés
  46. Igazad van, csak már én sem értem az ál nagyhatalmakat, mert pont most ál békélnek össze. De a Szír helyzet után ez a cikk kicsit meglepetés lett.

    VálaszTörlés
  47. Árpi!

    Az a meglepetés, ami úgy érkezik, mint "derült égből a villámcsapás" :)))
    Szerintem itt már sok minden nem tud meglepni. Szerintem arra játszanak, hogy az emberiség belefáradjon ebbe a sok csiki-csukiba és ne figyeljünk rájuk. Akkor majd azt csinálhatnak amit akarnak. Mindenkinek elege van már ebből a bohóckodásból.

    VálaszTörlés
  48. jelenleg egyik ország vezetése sem megbízható mivel egyik sem hajlandó beszélni a rendszeres vegyi permetezésről

    VálaszTörlés
  49. Fiuk a biblia ie 500 max 1000 évvel a babiloni fogságban szájhagyományként indulva a Babilonban található sokkal régebbi kulturák összeollózása! Majd isz táján lejegyezték arámiul majd átforditották görögre és valamikor a VIszázadban héberre késöbb jiddisre.

    A teremtő által kiadott feladat és törvény minden emberbe bele van vésve és vagy hallgat a lelkiismeretére vagy önzésében elnyomja.

    Nos itt a választás lehetősége.
    Hogy jól válassz és ne kelljen azt a hatalmas nehéz könyvet cepelned kell a dolgoknak jobban a hely vagy ne egy pici olvashatatlant szerezz be mert az annyi mint a 3 kilás minden nap nézd végig magadban mit hogyan tettél és szerinted Jézus mit hogyan tett volna...ha hasonlit okosan jól döntöttél ha hiba van nem a büntudat a következő lépés hanem a javitás legközelebb ha adatik!

    Buddha csomagja pedig otthonban maradásra is jól jön hiszen sokminden otthonunkban békében sincs éppen meg.

    Vagy a pinyóba ha tömbházban lakik az ember lehet vizet és ezt azt lekésziteni hátha azért oda kell majd menekülni védelemből.

    Imádom a kutyámat de ha választani kell a szomszéd gyerekét mentem mint a kutyám stim?

    A hegyi turákban az a gond hogy mindenki más is oda megy - tehát a saját bezárt lakásban tán nagyobb a biztonság ha rácsozottak az ajtók.

    Hálásnak pedig a saját lelkünknek kell először lenni mert azt ha figyeljük mindenre választ ad.
    Nekem azt mondta nem lesz itt háború.
    Én már dolgoztam a vietnaminál is...szegénység volt a 60 években de háború kevés.(2006 volt a legnagyobb) előtte 1956.

    Én ugy gondolom a biblikus idők előtt már sokkal előbb élt ember és azidőtájt az emberek a természetben megtalálták mindig a teremtőhöz való egyenes személyes utat!

    " Törd el a fát Én ott vagyok benne emeld fel a követ ott találsz alatta"

    VálaszTörlés
  50. "Ne azon aggódjatok és féljetek aki a testet megöli hanem attól aki a lelket"
    Azt gondolom egy atomcsapásnál vagy mérgező gázok kiszórásánál a gyors halála a testnek adomány mint túlélve nyomorékon betegen másokra szorulva amikor mások is szenvednek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hegel Mucika!

      Aranyosan leírtad a Bibliáról a véleményedet: "régebbi kultúrákból ered, szájhagyományként indult, összeollózott" könyv.
      Aztán a következő mondatodban már Jézusra hivatkozol, hogy mit tett volna Ő?
      Atomcsapás lehetőségét említve, pedig a Bibliából idézel:
      "És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg", - a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.
      Máté 10:28

      Egy dolgot akaratlanul is nagyon jól és aranyosan szemléltettél:
      - Amikor az embereknek "jól megy" akkor a Biblia csak egy összeollózott könyv.
      - Amikor kisebb bajok jönnek, elgondolkodunk azon, Jézus mit tett volna másképp...
      - De amikor "vészhelyzet van" akkor válik igazán keresetté és értékessé számunkra Isten, mert kénytelenek vagyunk belátni, hogy saját erőnkből ebből az életveszélyes helyzetből nem tudunk szabadulni.
      "Itt már csak az Isten tud segíteni." Nagyon sok ember ilyenkor tapasztalta meg - és fogadta is el - az Isten létét...

      Szeretettel: Erika

      Törlés
  51. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  52. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  53. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ".....majd meg látjuk két .három nap éhezés után.....majd jól fejbe vágjátok a szomszédot egy marék rizsért"
      Szerinted.:) Ez valahogy mindig lemarad.:)
      Barátom, ezek egyenlőre csak a TE fejedben létező lehetőségek, amiket te TÉNYként közölve, a többieket dorongolod, pedig szerintem inkább ezeknek a gondolatoknak a keletkezési helyét kéne....:)

      Törlés
    2. Kedves Szul than!

      Jól látod ezt a dolgot is.
      De sajnos a másik variáns is fenn áll: hogy "engem, aki becsülettel gyűjtögettem" fejbe vernek érte ...
      A "gondolatoknak a keletkezési helyét kéne....:)" - pedig nem csak jó, de maximalista.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    6. "leragadtál ennél a világ vége forgató könyvnél....."
      Fogalmam sincs, miről beszélsz.:)Neked van?

      "javaslom emeld fel a segged a monitortól és beszélgess emberekkel ,menj le vidékre"
      Ott élek...:)
      "alkalmam volt egy fél kocsi nyesedékhez jutni...ötlet, vigyük el a bácsihoz"
      Mer' te egy áldott jó ember vagy, már mondtam.:)
      Szegény, pedig hogy örült volna egy fél kocsi nyesedéknek.

      Törlés
    7. Doom, szerintem maradj csak meg nem értett zseni. Nehogy bajod essen! De persze ez csak privát vélemény.

      Törlés
    8. "alkalmam volt egy fél kocsi nyesedékhez jutni...ötlet, vigyük el a bácsihoz"
      Mer' te egy áldott jó ember vagy, már mondtam.:)
      Szegény, pedig hogy örült volna egy fél kocsi nyesedéknek.

      Megszakadtam a röhögéstől :))))

      Törlés
  54. Egyesek úgy várják itt a világvégét mint a Messiást. Aki ennyire akar hátizsákkal mászkálni az menjen el Erdélybe hegyekre túrázni. Tudok ajánlani egy nagyon jó túra vezetőt is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Akiben maradt még némi jó érzés, az várja a "világvégét". Bár nem tudom mit értünk világvégén.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Ezekkel a törlésekkel már másodszor bizonyosodott be, hogy Doom barátunk bármikor vállalja, amiket mondott...:)

      Törlés
  55. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  56. Sziasztok , Szia Buddha,

    öszintén szólva a kommenteket nem olvastam végig mert mindenre van pro és kontra.
    De ettöl függetlenül megosztanék egy-két gondolatomat hátha segít egy kicsit.

    Tény és való bármi megtörténhet a világgal akár a III. Világháború akár egy természeti vagy nukleáris kataklizma ami komoly nehézségeket okoz az életünkbe.

    Kérdem én miért kell így túlbonyolítani a dolgokat? Hátizsák menekülés stb.
    én még úgy tanultam a patkányok hagyják el elösször a sülyedö hajót.Meg aztán a fent említett esetekben hová is mész? Ergo menekülni nincs értelme.
    Ha a fent említett problémákkal kell szembenéznünk akkor igenis a kárpát medencében vagyunk a legnagyobb biztonságban. Mind goelogiai mind természeti mind szakrális adottságait tekintve.(Na meg persze a Termöföld.Az UNESCO számításai szerint az egész föld termöföld területének 3 % jó vagy kiválló és érdekes mód ennek fele azaz 1,5% a kárpát medencében található.)
    A legjobb túlélö módszereket az öregektöl lehet megtanulni ök tudták mi a nélkülözés , hogyan kell spórolni ,tartalékolni, beosztani, termelni , termeszteni , állatot tartani nevelni szaporítani. Én azt mondom (és teszem is)vissza a gyökereinkhez mi vagyunk a mag népének a tudás népének a leszármazottjai és szerintem sajnos az öseink forognak a sírjukba hogy hová lett e nemzet. Most sokan azt gondolják ezek minö hangzatos dolgok de ez így van . Tehát egyszerüen vidékre költözni ki a városból (az aszfaltot nem lehet megmüvelni)legalább 3 kutya és egy tradicionális visszacsapóíj egy ló esetleg és lovaseke na meg pár szövetséges mert fosztogatás biztos lesz, és meg kell védeni azt ami a tiéd . Nem akarok más oldalakat reklámozni de a magtár.hu-n erröl sokmindent megtudhattok , már ha érdekel.
    Meg azt már másik írásnál megjegyeztem az arvisura és a yotengrit az az alap amire egy Magyar embernek szüksége van.Mint vallási mint történelmi viszonylatban.
    Önvédelemre meg ajánlom a barantát sokoldalú és tökéletes .

    sziasztok

    VálaszTörlés
  57. Erika nézz utána alaposan! Jézus soha nem hivatkozott tanitásaiban az ószivibe található mondókákra az ujszövi pedig 2-300 évvel utána iródtak emlékezetekből sőt jóval több irás van amit nem vettek bele csak ennyit (4 evangélium) azt is leforditották átforditották kiforditották irtak hozzá kivettek belőle(pl. reinkarnáció, karma stb) a politikai érdekeknek megfelelően.Másként szövegel akár itthon is a ref és más az RK biblia.... És előtte azaz 6000 évvel előtte ugyan kihez fohászkodott az ember ha bajban volt? Mit gondolsz?

    Jézus maga mondja ne látványosan imádkozzanak az emberek hanem egyedül bensőségesen otthon..és ez tudod mi?

    A meditáció
    Az önelemzés
    Az önismerethez való keresgélés
    amire azt mondja soha ne hagyjátok abba!

    Tehát van egy intelligens teremtő szellem aminek részei vagyunk ugy ahogy a testünk sejtjei pedig a mi részeink.
    És ahogy a sejt nem látja át az egész szervezet lényegét mikéntjét ugy a ember se az elsődleges teremtő szellemét!

    Az ember fizikai teste állóhullám aztán a többi testei is részben azok, tehát önmagunkat kell megkeresnünk minden mások ócsitása nélkül...hiszen ad elegendő feladatot az önismerkedés is:)

    És megnézegettem mit pakoltam egy hátiba, Budha az iratokról vagy azok lefóliázott másolatairól nem nyilatkozott, én viszont eltettem sőt az ingatlanom egyik nyilvántartási lapját is. Soha nem lehessen tudni majd mit kell igazolni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 6000 évnél régebben nem létezett semmi, emberek sem voltak még. Nem olvasol bibliát? :) Pedig abban maga az Úr mondja meg mi van.

      Törlés
    2. Neked is köszi, es jol mondod, éppen fozésben vagyok...marmint hogy a kajanak valot. :)

      Törlés
  58. NEM! dogmákkal amiket mások találtak ki nekünk hülyitésnek meg büntudatkeltésnek nem olvasom!

    Van HIT-em csak azt a tapasztalat adja nem valami másik ember közém és a teremtőm közé állva stim?
    Jóéjt.

    VálaszTörlés