KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2013. augusztus 25., vasárnap

Magyarország megszűnik létezni ? - Brüsszel az Európai Egyesült Államok felé taszítja a nemzetállamokat


Az Európai Unió egyre gyorsabban halad egy szövetségi állam felé, amelyben az európai országok elveszítik politikai és gazdasági függetlenségük maradékát is. A gazdasági válság és Brüsszel politikai akarata az „Európai Egyesült Államok” felé taszítja az országokat és már az is világos, hogy a föderáció hívei elsajátították a szükséges ismereteket a Szovjetunió és az USA példáján.


Annak érdekében, hogy megfossza az európai országokat még elméleti lehetőségétől is annak, hogy kilépjenek az új központosított rendszerből, Brüsszel nem csak „felülről” rombolja le állami szuverenitásukat a szigorúbb költségvetési fegyelem segítségével és azzal, hogy a gazdaságpolitika irányítását az Európai Bizottság kezébe helyezi, hanem „alulról” is, a helyi önkormányzatok fejlesztésének álarca mögül tönkretéve az európai országok központi irányítását. 

Lehetséges lenne, hogy a régiók nem adják vissza a hatalmat a fővárosnak, ha erre szükség van? Az európai vezetők számba vették ezt a lehetőséget és a nemzeti államok teljes megsemmisítéséhez kitalálták az euró-régiók fogalmát, amelyek különböző országok egyes részeiből fognak állni. Az euró-régióknak saját fejlesztési programjuk lesz és jelentős önállósággal fognak bírni a nemzeti kormányokkal szemben.

Az európai politikusok között ritkán találni olyat, akinek megvan a bátorsága és az akarata is ahhoz, hogy szembeszálljon az európai országok önállóságának lerombolásával. Franciaországban az ország szuverenitásának és a nemzeti identitás megőrzéséért Marin Le Pen harcol. Nagy-Britanniában nem csak az ellenzék, de a kormány tagjai is kifejezték ellenállásukat az EU terveivel kapcsolatban. Az önkormányzatokért felelős államtitkár, Eric Picles azzal vádolta az EU-t, hogy megpróbálja „Angliát letörölni a térképről” és megígérte, hogy ebben a kérdésben nem támogatja Brüsszelt.


Európa keleti országai közül egyedül Magyarország próbál harcolni az ország szuverenitása és a nemzeti identitás eltiprása ellen. Annak ellenére, hogy az EU időnként ígéretet tesz Magyarországnak, hogy a határon túli kisebbségeknek autonómiát biztosít a szomszédos országokban, Budapest nem siet, hogy támogassa az EU föderációs elképzeléseit. Lehetséges, hogy a magyar politikusok nem annyira naivak, hogy elhiggyék, hogy Brüsszel kész visszavonni az 1920-as Trianoni békeszerződést és visszaállítani „Nagy Magyarországot”.

1920-ban Magyarország elveszítette országának kétharmad, lakosságának pedig egynegyed részét, azonban mint állam megmaradt. Amennyiben az európai föderáció híveinek terve sikerül, akkor Magyarország más európai országokkal együtt megszűnik létezni, mint önálló nemzeti állam. Lehet, hogy éppen ez a jövőkép készteti Orbán Viktor magyar miniszterelnököt arra, hogy visszautasítsa az IMF-fel való együttműködést, tűrje Brüsszel gazdasági szankcióit és keresse az Európán kívüli geopolitikai szövetségeseket.

Tavaly novemberben Angela Merkel bejelentette, hogy 

„Egyszer az Európai Bizottság kormánnyá, az Európai Parlament parlamentté válik”

Ez a nap egyre közelebb van, az EU pedig egyre inkább egy csapdára emlékeztet, amelybe az európai jólét ígéretével ámított országok sétálnak bele.
Azt, hogy mely országok lesznek képesek megmenekülni és melyek tűnnek el örökre a térképről és válnak egységes európai állammá, hamarosan megtudjuk.

Ti mit gondoltok ?

Forrás: Oroszország Hangja
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

64 megjegyzés:

  1. Amit bizonyítani lehet:

    2012.január 1-től új, nem jogfolytonos (azaz a korábbi államokkal, mint népköztársaság, köztársaság és az ezer éves államiság MINDEN JOGFOLYTONOSSÁGOT megszüntető!) állam jött létre "Magyarország" néven. Ezt képviselők hozták létre (ellentétesen az ENSZ alapokmányával!!) nem a nép, ezért törvénytelen állam, báb-állam, mely pont arra jó, hogy a nwo része legyen. Az alkotmány ellenes puccsról most nem beszélek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem nem, Vittorio soha nem tenne ilyet :D:D:D

      Törlés
    2. Ma Magyarországon Apostoli Magyar Királyság van. 1944.ben az orosz Buharin féle Alkotmány semmis. Amit ennek a jogtalan irománynak a nevében kötöttek szerződéseket, rendeleteket ezek mind semmisek. A magyar népnek az első Alkotmány a Szent Korona Alkotmánya a jogerős.

      Törlés
    3. EZÉRT KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐK HAZAÁRULÓK KÉMEK

      Törlés
  2. Szia Buddha. Mi igaz abból,hogy kb 1 ,legkésőbb 2 hónapon belül ismét történni fog valami nagy dolog? Olvastam,hogy a fed zárt ajtók mögött utasította valamire obamát...netán egy újabb pénzügyi csapást mérnek a világra?csak 10x durvább lesz mint az eddig véghezvitt összeomlások...és jöhet az amero...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A zárt ajtós találkozó megvolt, ez igaz. És ez az 1-2 hónapos egyre gyakrabban kerül elő "akármerre nézek" én is...
      Ami pedig folyamatban van az nem gazdasági dolog elsősorban. És nem országoktól, vagy hatalmaktól függ. De éppen ezért jelenleg pontos dátumot mondani még nem lehet. Aki olyat mond, az hazudik. Csak intervallum van....

      És mindemellett előkészületek folynak gőzerővel már egy jó ideje. Jelek. Pontok, melyek mind egy irányba mutatnak. Csak nem akarom ÉN összekötni ezeket. Így is elég dilemma nekem ez az egész. Még a személyes életemben is. Te mit tennél, ha tudnál valamiről... ami vagy igaz vagy nem, de mi van ha igen....
      A szabad akaratot meghagyom, hogy ki mit tsz vagy nem tesz ebben az ügyben.

      Tények vannak, aminek bárki utánanézhet nyugodtan:
      Valami miatt teljes készültség lesz szeptember végére, október elejére......
      A dátum talán onnan fakad, hogy október 1-re mindenkinek az állomáshelyén kell lennie teljes felszereléssel. Addig az iskolákban, kormányzati intézményekben gyakorlat történik rendszeresen.
      Egy komoly felkészülés zajlik, mivel "ők" 15 éve tudnak erről.

      Számtalan jel látszik már akár a Földön zajló természeti anomáliákat, akár bizonyos intézkedéseket nézünk (Űrsiklók repülésének leállítása pár éve, most állították le az eddig US Air Force által működtetett világűr és műholdfigyelő rendszert, a nagykövetségek kiürítése, a személyzet hazaszállítása, A FEMA 800 földalatti bázisainak felépítése - ami felül tábor, de alul bunker és nem csak az USA-ban, hanem Oroszországban is és Európában).... Konkrétan amiről tudok, hogy intenzív evakuálás is zajlik és az elmúlt 1 évben gyorsult fel ennyire.

      Természetesen mindig oda kell tenni, hogy "állítólag"...

      Törlés
    2. És ehhez még hozzákapcsolódik előtte a Közel-Kelet térképének átrendezése, amiben csúszás van így is, de ahogy látjátok ennél forróbb nem volt még ott a helyzet.
      Pár órán belül kint lesz a hír a hivatalos médiában is a lépésekről......, mert a döntés az már meg van 5 órája ....

      Törlés
    3. Mekkora százalékos a valószínűsége annak, hogy megtörténik az amire gondolsz? Milyen forrásaid vannak? Megbízhatóak? Nem kérdezem azt, hogy mi fog történni...kutatok én is sokat a neten, igyekszem kiszűrni a hamis infókat, így van pár ötletem. Szerinted ez most valóban meg fog történni?

      Törlés
    4. Háborút indítanak végül az amcsik???a világ többsége mellettük,,,,ma is mutatták nem egy adón,hogy vegyi fegyvereket vetettek be szíriában,,oké,egyiptom,szíria,jemen,tunézia,de utána....valahogy nem vagyok képben a következő lépéssel...sok kérdésem lenne,de,ha lesz valami nagy durranás,,akkor a fenti cikk valahogy felesleges(magyarország hogyan harcol az eu ellen)és sok cíkk ezen oldalakról is nem állja meg a helyét...kiváncsi leszek mi is lesz valójában

      Törlés
    5. Buddha, te vagy a legjobb Mo.-i hírszerző. Ezért szeretek idejárni :)

      Törlés
    6. ultras bkv: usa mindenkit támad, még a szövetségeseit is, csak az utóbbiakat csendben rabolja ki

      Törlés
    7. Buddha

      "A dátum talán onnan fakad, hogy október 1-re mindenkinek az állomáshelyén kell lennie teljes felszereléssel."

      Ez kire vonatkozik?

      Semmi esély rá, HA úgy alakul hogy valami/valaki közbelépésével ez a nagyon sötét dolog vagy történés amiről írsz meghiúsul?

      Törlés
    8. Buddha azért mégiscsak elmondhatnád, hogy szerinted mi vár ránk. Üstökös/meteor becsapódás? Esetleg egy szimulált UFO támadás?
      Jelenleg ilyen tekintetben ami fenyegetést jelenthet bolygónkra az nem más mint az ISON üstökös(ami ráadásul rögtön 3 különálló darabból áll) ami nem is biztos, hogy üstökös mivel egyes feltételezések szerint 3 földönkívüli űrhajó. Ez talán magyarázná azt is, hogy a ruszkik miért építettek ki ilyen sürgősen év közepe táján egy meteorok elleni rakétás védelmi rendszert a Cseljabinszki esemény után.
      Bármi is történik az elméletileg szeptember-december között fog lezajlani. Legalábbis hírek alapján ez sejthető.

      Törlés
    9. Engem is nagyon érdekelne, ha nyilvánosan nem is akarod, azért privát mail-ben leírhatnád! :)

      Törlés
    10. Azért ezek elég súlyos dolgok amiről Buddha beszél szóval vagy mondjon még többet vagy semmit nem kellett volna. Mert mi van ha nem jön be? Senki nem fogja hibáztatni, nem is lenne szép dolog! Ha meg bejön, akkor talán ad némi esélyt arra, hogy valamit tegyünk. Nem lenne jó megint azt látni ami tavaly is volt egész ősszel/télen, hogy az emberek "rettegnek", mert jön egy bizonyos dátum de nem tudnak semmiről. Most még is mi várható már megint? Nem véletlenül a Nap mágneses pólusváltásával kapcsolatos a dolog?

      Törlés
  3. "Európa keleti országai közül egyedül Magyarország próbál harcolni az ország szuverenitása és a nemzeti identitás eltiprása ellen. "

    okosabbnak hittem eddig az oldal szerkesztőjét mintsem,hogy ezt a FIDESZES parasztvakítást benyelje......OV nek annyi köze van a nemzeti kormányhoz meg ehez a "szabadság harchoz" mint nekem az atomfizikához....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ez így kicsit vad szerintem... Nézd meg mennyit ülünk az EU szégyenpadján mióta fidesz kormány van. Fecóék/Meggyóék alatt meg mi volt? Mi voltunk az EU kiskedvence... Most meg túlzott deficit eljárás nekünk, mikor a tagállamok fele a közelében nincs a kritériumoknak. Nekik mentőcsomag, nekünk bünti. Mit össze geciztek az alkotmánnyal? Állandó fasisztázás/nácizás. Nézd meg az EU-s balosokat mit művelnek a parlamentben. (Daniel Cohn-Bendit és hasonló embercsökevények.) Mit kötözködtek a médiatörvénnyel, a banktörvénnyel meg a különadókkal/tranzakciós díjjal? (Majd 3-4 hónapra rá több nyugati országban ők is bevezették)

      Nem is sorolnám... lényeg a lényeg, hogy a hatalomnak tövig benyaló balos/libsi csicskabrigáddal össze nem hasonlítható. Az a társaság kizárólag a hatalomra és a pénzre hajt.

      No de mielőtt bárki is szívrohamot kapna, ne higgye senki, hogy a fideszért oda-vissza vagyok. :) Még a rendszerváltásnál butus kis fiatalkák voltak. Ők azt hitték, hogy új szeleket hoznak a magyar közéletbe; de aztán hamar kikerekedett hogy a hatalom eredetileg őket szánta az szdsz szerepébe. De ez nem annyira feküdt nekik, lett is belőlük 5%-os párt. A végső pofon pedig a szoci kétharmad volt, amit a 4 éve még véresszájúan komcsiellenes szdsz segítségével hoztak össze. Kb. az lehetett az utolsó momentum, ami felrajzolta a háttérerők szerkezetét.

      Szerintem a fidesz mai megítélése (meg OV személyes megítélése) legfőképp annak esett áldozatul, hogy a "politikailag korrekt" keretek között próbáltak érvényesülni. Eleve a fele ügynök a pártnak szerintem. (Mármint nem régi komcsi ügynök, hanem jelenleg is aktív.) Vagy ha ez erős kifejezés, akkor minimum a háttérhatalomhoz lojális. Ez mondjuk nyilvánvaló, hiszen annak a pártnak aki akár csak a parlamenti küszöb közelébe kerül, be kell engedni a soraiba az ügynököket, különben mehet a levesbe. Mert az tuti, hogy a hatalom nem enged be egyetlen pártot sem a parlamentbe, amelyikben nincsenek beépített emberek. Itt egy kis háttérinfo:

      http://www.youtube.com/watch?v=D5hDXzW6kVA

      A bácsi elmagyarázza, hogy ahogy a "dicsőséges" kétharmados "forradalom" lezajlott, és nagy lendülettel nekiugrottak a munkának, egyből megérkeztek a hatalom emberei és szóltak, hogy azért csak lassan a testtel. Hiába a kétharmad, aki sokat ugrál azt kivágták (mint az előadót pl.) a maradék meg idomult. Tehát a kétharmad után egy rendkívül erős belső támadást kapott a fidesz, nehogy még a végén tényleg érdemben jobbá tegyék a magyarok életét. Nem hiába nem tudott még senkit lecsukatni Budai Gyuszika, pedig hát köztörvényes bűncselekményekről beszélünk sok esetben. Na aztán persze az hisz ennek a fószernak, aki akar; de érdemi cáfolat nélkül ez is egy lehetséges magyarázat a jelenlegi helyzetre.

      Summa summarum: Valamikor talán egy nagyon szűk kör komolyan gondolta a magyarok életének megjobbítását, és gondolja még most is. De a kezdetektől belső és külső támadások között próbálnak érvényesülni. Sőt sokszor belemennek az olcsó kis játékokba. Aki pedig szarral machinál, az előbb-utóbb maga is szaros lesz. Így hát nem is tudom sajnálni őket a jelenlegi megítélésük miatt. Elfogadták a kényszeralkukat, együttműködnek a "küldött" emberekkel a párton belül és kívül, politikailag korrektek meg ortodoxok... Márpedig a hatalom szabályai szerint való játék úgy van kitalálva, hogy abból csak ők jöhessenek ki győztesen. Viszont az is igaz, hogy ha lenne egy egyenes gerincű, őszinte politikai vezető; az már a parlamenti küszöb környékén golyót kapna a fejébe.

      Nehéz eset. Ugyanis az tény, hogy a politika mozgásterén jóval túlmutat a megoldandó probléma nagysága. De azért az is nagy hiba, ha erre hivatkozva azt a területet teljesen föladja egy nemzet. Lásd a szoci-libsi 8 évet...

      Nem könnyű a politikus élete ha szembe megy az árral, de hát ha ezt vállalta, akkor ezt kellene csinálni... szóval jogos a harag velük szemben. De, hogy egy az egyben a hatalom csicskásai az szerintem túlzás. De ezúttal is lehetséges, hogy tévedek.

      Törlés
    2. Két út van:
      1. vagy egy pártoktól teljesen független rendszer kidolgozása. - ez jelenleg gyakorlatilag Magyarországon nullán áll....(tudom, hogy van Egységfront és vannak más kezdeményezések... Az önjelölt kormányzók az nálam az...."inkább hagyjuk"-kategória ....)
      vagy
      2. Ameddig a jelenlegi pártokon alapuló rendszer van...
      Abban is elég jól látszik, ki rombol és ki épít... ;
      - ki képvisel külföldi érdekeket és csak aztán hazait,
      - ki az aki kizárólag csak külföldi köröket szolgál,
      - és kik igyekeznek a nemzeti érdekeket előtérbe helyezni...

      Ráadásul úgy hogy ebből a kalodából kitörni soha nem is fogják hagyni az országot. Ez egy borotvaél, amin táncolni kell....

      Lehet tenni jó és lehet tenni rossz dolgokat. Én általában azt nézem, milyen jó kezdeményezések vannak vagy milyen ártalmas dolgok a magyar nemzetre nézve ...
      beleértve a határon túl élő magyarok sorsát.

      Én sose dőltem be az ún. "károgóknak", akiknek soha nem jó semmi....mert abból sajnos itthon is van rengeteg. Számomra igenis létezik ég és föld különbség még a jelenlegi erők között is... Vannak értékek, amiket fontosnak tartok és ha azt valaki képviseli és látom, hogy többet tesz érte, mint a másik, akkor én az ilyet üdvözlöm és pozitívnak tartom....

      Sok embernél azt veszem észre, hogy lényeg mindig az, hogy valakire mutogathassunk, hogy ki miatt nem jó. Saját sorsáért senki nem vállalja a felelősséget és mindenki mástól várja a megváltást...

      Sőt aki ezt valami politikai erő, kormány, vagy párt képében reméli, aki majd fizetéseket, nyugdíjakat triplájára növeli, az árakat meg a felére csökkenti.... na az olyan ember valami örök álomban tartózkodik és mélyen alszik. Nyugodtan várhatja, mert soha nem fog eljönni...

      Ebben út nem vezet sem a szabadsághoz, sem a boldogsághoz....

      Ne is várjunk ettől megoldást ! illetve ...A megoldást ne ettől várjuk !

      Törlés
    3. Magyarország trianon előtti határainak visszaállítása bár szépen hangzik, de hogyan valósítanád meg háború nélkül. A háború meg kinek jó és lehet, hogy a végén még ennyi se maradna az országból. Szerinted mit érdekli Európát az ősi Magyar Alkotmány? Úgy eltipornának minket, ha fellépnénk ősi jogainkra való hivatkozással, hogy senki sem ismerne ránk. Nekem se tetszik hogy az Unióban akarnak megmondani mindent , de mindent csak csak átgondoltan szabad tenni.

      Törlés
  4. még létre sem jött de már mindenki kiszeretne lépni, mert a politikusok nagyrésze lop, csal, hazudik

    VálaszTörlés
  5. Osztom Elveszett Kereső gondolatait. Én is úgy látom, hogy OVi egy pengeélen táncoló "bohóc bábu" melynek meg kell felelnie a nép felé, hisz a választásoknál többnyire fontos a szavazatok száma, viszont óriási nyomás nehezedik rá a beépített szabadkőműves páholy képviselői felől is. Úgy látom kicsiny kis látóteremmel, hogy azért igyekszik kiépíteni országon belül egy hűbérrendszert, amire némileg majd támaszkodhat, hogy majd esetleg az infót tolják befelé, ha oda kerül a sor.
    erősen: szerintem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kis adalék:

      http://www.youtube.com/watch?v=Pcz_85RIquY

      A többi drábik beszélgetést is érdemes lehet megnézni, ha valaki bírja gyomorral az idióta műsorvezetőt. :)

      Törlés
    2. Ha már lúd:

      http://www.youtube.com/watch?v=c7ecIrGCsU8

      Törlés
  6. Nos úgy látom nem igen tudjátok elképzelni a pártok nélküli társadalmat. Az előttem hozzászólók is sokan látják azt hogy a szabad választások ürügyén hatalomra kerülő pártok mind ugyanazért törekednek, ez pedig még mindig a vályú hatalma.
    Nem az ország, sem az emberek jobb sorsáért ügyködnek, bár talán annak látszik, hanem a maguk és rokonaik "gondtalan" életük megalapozásán.
    Tehát lopnak, csalnak, hazudnak és mindezt azzal a fölhatalmazással tehetik amit Ti adtok nekik.

    Ha komolyan gondolnák az ország és az emberek sorsát, akkor ezt csak radikális törvényekkel tudnák elérni, összeadni hogy mink volt, mink van, visszaállítani a szétrombolt ipart és a mezőgazdaságot és ha nehezen is abból gazdálkodni amink van.
    Egy pár év múlva sokan irigykednének a környező országokból.
    A pártoknak ez nem érdeke, tehát minden marad a régiben, bárki kerül a vályúhoz.

    De megnyugtatlak benneteket míg szabadon elmentek választani bárkire aki szépeket mond, addig kiszolgáltottjai lesztek a saját magatok megválasztott rabló bandáknak, nincs kivétel. Tovább fognak benneteket sanyargatni, míg nem örülni fogtok annak is, hogy a seggeteken lyuk van.

    Magyarország királyság, ezt nem szabadna elfelejtenetek, természetesen ne a régi szolga és nemes, vagy büdös paraszt világ jusson eszetekbe hanem az eszme (Szent Korona Értékrend) amit újra kellene értelmezni és korrekciókkal a mostani időkhöz visszaállítani.
    Magyarország megengedheti magának, ha király nélkül is de újra királyság legyen, ez nem lehetőség hanem ősi jog.

    A pártoskodás meg mehet a sunyiba, mert már eleget hazudtak, loptak, csaltak és raboltak, legyen egy igaz emberekből összeállított Nemzetgyűlés, legyen egy bank, legyen egy kormányzó és ennyi elég. Talpra állítani a gazdaságot önerőből és nem a rabló bankokat gazdagítani.
    Nagyon nehéz lenne ezt a szétrabolt országot összeszedni de nincs lehetetlen.
    Hát akkor válasszatok, elmentek megint "szabadon" választani a kedvenc pártotokra és ezzel legálissá teszitek a rablásokban, vagy az ősi eszme visszaállításán fogtok ügyködni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nemzetközi keretrendszer még nem bomlott föl. Addig pedig valahogy képviseltetni kell magunkat ezen a fronton is. Az emberek nagy többsége még sajnos hisz a politikában, és amíg ez így marad addig ennek lesz jelentősége. Ettől még nem jó a rendszer, de ez van és kész. Épp ezért demagógiának tartom amit mondasz. A szabályok felrúgása - tömegtámogatás nélkül - jelenleg egyenlő az öngyilkossággal. Az emberek tájékoztatása volna az elsődleges cél. Ha már elegen tudják mi a valós helyzet, akkor jöhet csak amit te mondasz. Szerintem.

      Törlés
    2. Ebben pedig már rég megvan a megoldás. Apostoli Magyar Királyság. Már 1 éve csatlakoztam hozzájuk, és egyszerre kapnak hideget-meleget is, ahogy ez az ilyen kezdeményezéseknél mindig is jelen szokott lenni.

      Tessék itt van 3 link róluk. Alaposan tanulmányozzátok át őket!

      www.szentkoronabank.hu

      www.apostolimagyarkiralysag.hu

      www.tempohirek.com

      No, de azért írok róluk egy kis bemutatkozást is dióhéjban. Aztán mindenki maga döntse el, hogy érdekli e ez az egész, vagy sem.

      Az alternatíva megalkotója (életre hívója) Borbély József és társai, akiknek a munkája már vagy 6-7+ évre nyúlik vissza több másik társával együtt. Megvan alkotva egy komplett forintot is kiváltó elektronikus pénzrendszer (Szentkorona elektronikus pénz, aminek maga a magyar föld, a termő föld, a víz, az ásványok, és a magyarság össz tudományos-történelmi-szellemi tudása a fedezet. Ez az összeg csonka Magyarországon csakis 20.000 milliárd STK. Ez fel van osztva 10.000.000 egyenlő részre, amiből mindenki kap havonta 1.000 STK-t is, ami 200.000 Ft-ot jelent Ft-ra átszámítva. 1 STK=200 Ft. Ez a Szentkorona Bankon keresztül kerül kibocsájtásra. INGYEN!), amihez már a számítógépes verziója is készül a pénzt kezelő programnak, amit lehet már most is használni egymás között. Ezzel is működtetve az új rendszert.

      Nekem kellemes tapasztalataim vannak velük kapcsolatban. Már amióta 1 éve csatlakoztam hozzájuk, és követem a tevékenységüket is.

      Maga a törvény a Szent Korona Értékrend, amit minden ember, aki ismeri a szeretet törvényeit az elismeri, és éli tudattalanul a Szent Korona Értékrendet.

      Köszönöm a figyelmet!
      Áldás!

      Törlés
    3. Na ez tök jó ötlet! Már csak valahogy át kell venni a komplett közigazgatás fölött az uralmat, meg kell fosztani a jogaitól az országgyűlést és a köztársasági elnököt. Ja meg a jegybank elnököt és a legfelsőbb bíróságot meg hasonlókat... Valahogy túl kell élni az 500 Ft-os eurót, amíg átállunk az új valutára. A sor végtelen... ez így nagyon aranyos, csak éppen irreális.

      Törlés
    4. Itt vannak a rendeleteik is már bőségesen. Mindenki nyugodtan nézze át őket tüzetesen! Akinek meg kérdése van hívja fel a Kormányzót. ;) Vagy írjon ide e-mailt a titkarsag@apostolimagyarkiralysag.hu-ra. Ha nem adsz nekik bizalmat az is csak a te döntésed. Magam megbizonyosodtam felőlük, és sok pozitív visszajelzést kaptam felőlük. De nem kívánlak semmilyen tekintetben sem befolyásolni. Nyugodtan járj mindennek utána tüzetesen.

      http://issuu.com/tempohirek/docs

      Köszönöm a válaszod!

      Törlés
    5. Az AMK még mindig az egyik legjobban kiforrott pártokráciamentes kormányzói királyság. Ez nem jelent diktaturát hanem a nép által választott nemzetgyűlési döntéseket a kormányzói hivatal hajtaná végre. jelenleg már olyan stádiumban vannak az előkészületek, hogy gyakorlatilag néhány napos átforgási idővel már működőképes lenne az állam irányítása.
      Sajnos köszönhetően a degradáló lejárató kapmánynak eléggé gyenge a támogatottság, de folyamatosan növekszik, ahogy kezdenek az emberek észheztérni.

      Törlés
    6. Senkit ne tévesszen meg a szkepticizmusom, csak próbálom gyakorlatiasan közelíteni a témát. Szóval...

      Hogyan lesz a fenti elméletekből gyakorlat? Hogy lesz az megoldva, hogy hétfőn még magyar köztársaság van, kedden meg már AMK? Mondjuk, hogy lesz valakinek jogsija vagy személyije? Hogy lesz forgalmija az autójának? Hogy szerez olyan új okmányokat, amikkel külföldön is igazolhatja magát? Hogy lesz átmentve az egész kis- és közép-vállalkozás szektor cégbejegyzésekkel, hatósági engedélyekkel? Mi lesz ha mondjuk az átállás alatt valakinek meghal egy rokona, ki és milyen felhatalmazással osztja föl az örökséget? Stb...

      Ezekkel a világmegváltó elméletekkel az a baj, hogy egy ilyen elvágólagos átállást kívánnának, ami ugye a lehetetlent súrolja.

      Aztán az sem elhanyagolható kérdés, hogy milyen csoportok tudnak e mögé beállni elég(!) hatalommal, hogy végig is vigyék az átalakítást. Mert szerintem ilyen jelenleg nem létezik még a horizonton sem.

      Előbb még omladozni kell a jelenlegi rendszernek. Még túl sokan hisznek benne, még túl sokan ettől várják a megoldást. Amíg tömegesen nem fogják föl az emberek, hogy működésképtelen a rendszer, addig nem fognak másikat akarni. Ez lenne a legelső lépés, de még ez sincs meg. De ha még ez meg is van, képzeld el a káoszt mikor Magyarország hivatalos vezetés és államforma nélkül egyszer csak elkezdi bontogatni a szárnyait... tuti nem lenne egy zavargás sem, semmi provokáció, csak szépen átcsúsznánk az új rendszerbe és a hatalom hagyná... :) (Ennél a résznél szoktam fölébredni sajnos...)

      Szóval nehéz eset... amíg pedig nincs ezek mögött a kezdeményezések mögött elég erő és támogatottság, addig vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is. De gondolatkísérletnek jó. :)

      Törlés
    7. Ja és egy bölcs gondolat OVI-tól (néha neki is vannak):

      Nincs az a társadalmi berendezkedés, politikai rendszer vagy bármiféle szabályozás ami az azt üzemeltetők jószándéka nélkül működőképes lenne.

      Tehát jöhet az emberfia mindenféle hyper-szuper államformával meg alkotmánnyal, ha a rájuk épített rendszert szar alakok üzemeltetik.

      Ugyanezen logikát megfordítva a demokrácia is teljesen alkalmas lenne a célra ha jószándékú emberek üzemeltetnék.

      De ez mind-mind életszerűtlen sajnos. Itt még előbb balhé lesz, méghozzá nagy és sok. :) De én már alig várom...

      Törlés
    8. Elveszett Kereső,
      általában mindig jó dolgokat írsz és én érdeklődve olvasom a hozzászólásaidat, de most valahogy mellélőttél, vagy meghaladja a racionalista világnézetedet a Magyar Királyság visszaállítása, ami az ősi Magyar Alkotmányra épülne.

      Mesének titulálod az egészet, ahelyett hogy tanulmányoznád és Te is csatlakoznál. Nincs lehetetlen és ez egy reális út ami nem csak hogy megvalósítható hanem működő működő valóság. Még egyszer leírom, hogy értsd ez nem lehetőség hanem a Te ősi jogod, a Magyarok joga.

      A gond csak ott van hogy még utána sem néztél a Szent Korona Értékrend mit takar.
      Azt sem tudod hogy mióta van az ősi alkotmányunk a sárba tiporva és idegenek diktálta módosítgatott alkotmány van érvénybe.

      Ennyit ér neked a Szent Korona?

      Olvasgassál Kuvaitról és meg fogsz lepődni, ott egy alkotmányos monarchia van, aminek az írott alkotmányát 1962. november 11-én fogadták el.
      Ne ragadtasd el magad ha Kuvait szinte az egész vagyonát a kőolaj teszi ki és neki könnyű.

      De most fogódzkodj, ez a kőolaj vagyon nem a sejké és nem a választott Nemzetgyűlésé, hanem minden egyes kuvaiti állampolgár alanyi jogon kap az olajrészből és annyit hogy nem kell nekik dolgozni, mással dolgoztatnak.

      Magyarországnak nincs kőolaja de sokkal gazdagabb természeti kincsei vannak mint Kuvaitnak és ennek természetesen értéke van, vagy vedd úgy hogy fedezete.

      Mikor kaptál Te az államtól csak úgy pár ezer forintot az összvagyonból, hová tűnnek ezek az értékek.

      Éhbérért dolgozol, mikor csak átlépsz a szomszédos Ausztriába ott ugyanazért a munkáért min. 1300 €urót kapsz, ez majdnem 400 ezer forint, Ausztria mitől jobb mint Magyarország?

      Nem hiszem hogy ennyire vak lennél és nem látnád ezeket a szemet verő különbségéket.

      De ami a legjobban zavar az a fölényes hangvételed, de ezen nem csodálkozom nálad a rabló demokrácia és a pártok a nyerők, legalább van egy ki móka.

      Nagyon tévedsz ha mindezt a fölsőbb körökből nem látják, most még titokban de sokan csatlakoznak a Szent Korona Eszméhez, sokan belátják hogy nincs más út Magyarországnak ha nem akarjuk hogy hazánk eltűnjön térképről.
      És még akkor nem is vagyok hazafi.

      Törlés
    9. Lehettél volna körültekintőbb, mielőtt reagálsz. Ugyanis nem arra reagáltál, amit én írtam. :) Javaslom fusd át a soraim még egyszer.

      Én nem a Szent Korona Alkotmány működőképességét vagy helyességét kérdőjeleztem meg. Sokkal inkább a társadalmi összefogást és az abból származó erőt, ami hatalomra segíthetné. Mert akármilyen szent és ősi, ma nem Ő a főnök. :) Szóval csak óvatosan... a koronával semmi bajom, a naivitással annál több. És ha netán a konstruktivitást hiányolod az irományomból, arra is találsz hivatkozást az említett hozzászólásokban.

      "nálad a rabló demokrácia és a pártok a nyerők" - ezt konkrétan miből következtetted ki? :) Ilyet sem állítottam.

      Aztán nem igazán tudom értelmezni az utolsó bekezdésed sem. Kik azok a "felsőbb körök"? Csak nem a háttérhatalomra gondolsz? Ők kacsintgatnának a SZKA-ra? Na ne... :) Aki ma hatalomban van az biztos nem kamázza mert a bevezetése az ő pozíciójának végét jelentené. Aki ezt támogatja, az biztos nem magas rangú funkcionárius jelenleg.

      Azt meg örömmel hallom, hogy nem vagy hazafi. A téves önképeket elhagyni és nem gyűjteni kell. :)

      Törlés
    10. Nagyon egyet értek minden szavával. Az a legnagyobb probléma, hogy a magyarság kis hányada ismeri a Szent Korona Értékrendet. Többen ismerik a Szent Korona Tant, de a legkevesebben a kettő közötti különbséget, különösen azt, hogy miért Szent Korona Értékrend, és miért nem Szent Korona Tan.

      Törlés
    11. Elveszett Kereső,

      Nem a politikai körökre gondoltam, hanem akik azon kívül számítanak és sosem törtek politikai babérokra, csak épp nem hallani tóluk vagy keveset, tehát fogalmazhatom úgy hogy értelmiségi emberek, akiknek most még keveset adnak a szavukra, de fontos emberek.

      Megint a naivitásról írsz, ha van konkrét megvalósítható cél, akkor ez neked miért naivitás.

      Miiért nem csatlakozol azok közé akiknek már tele a tökük a pártokkal, mert eleve kizárod azt a lehetőséget hogy pártok nélkül is működhet egy ország?
      Vagy az "áldott" demokráciát sajnálod, aki mindent megtett és megtesz azért hogy rajtunk élősködjön?

      Akkor hogy írjam le hogy meg ne sértődj, hogy mi adjuk a legitimitást az ő csalásaikhoz. Ha Te megkérdőjelezed azokat az ősi jogokat és nem a gyökeres változást akarod, akkor mit vársz másoktól, hiszen másokat is csak lebeszélni tudod majd és marad minden a régiben.

      Én csak azért bosszantalak hogy tegyél is valamit ne csak jókat írjál, hiszen mindenkinek vannak elképzelései a jövőről.

      Én mindig is azt hittem hogy a jó írásaidból jó eredmények is születhetnek, de megtorpantál ennél a pontnál és görcsösen ragaszkodsz a mostani állampártoskodáshoz.
      Vedd már tudomásul ha még látszólag nincs is szétesőben az egész "demokratikus" rendszer, de már repedeznek a falak és csak műileg tudják magukat életben tartani.

      Most már csak az a kérdés, akarsz-e újat jobbat, igazságosabbat és tenni is akarsz érte valamit, vagy maradsz az arctalan szürke tömeggel aki még mindig a pártokban bízik?

      És bocs, nincs szándékomban megsérteni sem Téged sem mást, de lassan eljön a színvallás, persze maradhatsz otthon is a kényelmes fotelodban, majd valaki kikaparja neked a forró gesztenyét.



      Törlés
    12. @epsion:

      Te az én hozzászólásaimat olvasod mielőtt válaszolsz vagy valaki másét? :) Immáron másodszorra írod le, hogy én a pártokban hiszek meg hogy tőlük várom a "forró gesztenyét". Pedig hát többször is leírtam, hogy nem ez a helyzet. Sőt, konkrétan az én véleményem indifferens. Azt próbálom most már sokadszorra megértetni veled, hogy itt a tömegek igénye a meghatározó. Ők még ezt akarják, és ha tetszik ha nem; valakinek hatalmat fognak adni, amíg áll a rendszer. Ha meg már így van, akkor csak számít, hogy ki kapja a hatalmat. Még akkor is ha egyik jelentkező sem túl ígéretes. Ha nincs szándék ezen a területen a véleménynyilvánításra, akkor majd jön a hatalom. Mára lenne receptdíj meg vizitdíj, meg kórházprivatizáció, meg termőföld átjátszás és hasonlók. Ma sem rózsás a helyzet, de ennél még bőven lehetne rosszabb is. Kb. ennyit számít a véleménynyilvánítás... Nyilván nem hoz tartós megoldást. Ahhoz előbb tömegesen kell elfordulni az embereknek a politikától, és ez még nem történt meg.

      És ha már az én hozzáállásom ilyen központi kérdés lesz, akkor most leírnám még egyszer: én nem hiszek a politikában és nem várok tőle semmiféle megváltást.

      "Megint a naivitásról írsz, ha van konkrét megvalósítható cél, akkor ez neked miért naivitás." - na én meg szeretnék a Napra utazni... gyalog. Elég konkrét? :)

      A Koronával kapcsolatban is elismételted ugyanazt... majd ha a fent említett tömeg valóban elfordult a politikától, akkor van ennek realitása. Azok munkáját becsülöm, akik ennek az előkészítésén fáradoznak; de hogy ez holnaptól bevezetve kihúzna a pácból? Ugyanmár... az emberek 90%-a azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák te meg ezzel akarnál reformot csinálni? Nem hülyeség, csak nagyon korai még. Ugye érted a különbséget a "hülyeség" és a "korai" között? Többször már nem írnám le...

      Törlés
  7. Picit hajnal van mán megint, meg izé... de azér pár dógot fűznék hozzája a eddigi megszólamlásokhoz.

    1."A szabályok felrúgása - tömegtámogatás nélkül - jelenleg egyenlő az öngyilkossággal."
    Kicsit úgy tűnik azzal is - tekingessünk csak kicsinyt kelet felé... oké, ott más érdekeke, meg kavarások is esélyesek, deugye...

    2. "...míg szabadon elmentek választani bárkire aki szépeket mond..."
    A kis csipás szemem aztat vette észre környezetemben, hogy a emberkék (ha lassan is, de) tanulnak. Mer az elmút nyóc-húsz-párszáz esztendőben a dógozó, bódogulni, meg "csak" megélni próbáló eccerű népek mán annyi szép szót, meg ígérgetést halottak, hogy azt se hiszik el, ha egy öltönybe bújt fickó levegőt vesz. (Elvégre a legidiódább arcnak is feltünik elébb-utóbb, hogy folyamatosan átb... verik. Az ilyent meg nemigen szokják szeretni a emberkék.) Nemhiába emlegették pár hónapja sokszor egymásután a öltönykék a "bizalmi válságot" (Bár lehet ez is olyan, mint a rasszizmus... oszt eccercsak mindenféle előjel nékül ellepi a népek agyát.)

    3. Vittore jácchat itten királyost, meg központosíthat, meg... Ám, tudtommal, aki a népek (nagy része) előtt eccer elbukta a "arcát", az később lehet akármilyen jótevő, meg jóakaratú... mán ba... cseszheti. (S bár előszeretettel szokják az ilyeneknek mutatni a többi öltönykét, meg intrikás "szürkebarátot". A dógozós/gályázós arcok nékül, azok szépen elmehetnek a... messzire.)

    4. S hogy a végire kissé filozofikus hangvételt is csempésszünk ide... "Magyarország megszűnik létezni ?" Hátbizony, ezben a fizikális világban az országok, nemzetek, birodalmak is megdögölnek... elébb-utóbb.

    Oszthogy, mi lesz a világban a mindenféle pedzegetett dátumok után? Kiszöszt érdekli? Odajussunk majd meglássuk. Meg, akkó majd kezdünk vele valamit. (A emberkék elég csökönyös valamik, oszt egész ügyesen tudnak alkalmazkodni mindenféle környezetei - meg egyéb - változásokhoz.)

    VálaszTörlés
  8. a fidesz pont ugyanaz mint az mszp, a különbség csak annyi hogy a rengeteg pofátlan lopás (pénzárgép mutyi, trafik mutyi, százféle másik mutyi) mellet néha felveszik a nemzeti és a keresztény álcát, de nem az a lényeg mit mondanak hanem hogy miket tesznek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Csabi, most is hoztad az elvárt szintet. :)

      Törlés
    2. téged pedig lehet börtönbe kellene zárni és nyilvánosan megkorbácsolni bűnpártolás miatt, hiszen ilyen durva lopások után is véded a fideszt

      Törlés
    3. Tényleg csak ennyi a különbség ? A IMF és EU-hoz való hozzáállásban is pont ugyanaz a két párt véleménye, nem ? Jöjjenek a multik, éljenek a bankok, hozzák a hitelt=Maszop, nem Fityisz !

      Törlés
  9. Nagyon jó! Még egy színeshír a forgószínpardól.

    De van olyan ember, aki fontosnak tartja ősi értékeink visszaszerzését?
    Van olyan , aki nem a párt-bábszínházban látja a jövőt?
    Van olyan, aki tenne is valamit a saját jövőjéért?
    Van olyan, aki úgy gondolja, hogy nem a másik emberben kell ahhoz a hibát keresnie, hogy 1-ről a 2-re jusson? ...hanem saját magáért valami olyat tenni, amit még eddig nem próbált?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ősi értékeink - na ezen a pontos máris tévútra fogsz menni, mert gondolom ezalatt rengeteg hagyományt értesz, viszont ezek között rengeteg a vallási és egyéb baromság, max akkor van ennek értelme ha csak néhány tudás értéket emelünk csak ki, technológia, gyógyászat, növénytermesztés stb., bátorság hagyomány, a gyávasági hagyományokat pedig elfelejteni

      nem a másik emberben kell ahhoz a hibát keresnie - na ezen a pontos máris tévútra mentél, mert ez egy bűnpártoló logika, a bűnösöket nem akarod elítélni, inkább azért is magadat hibáztatod amiért egyértelműen mások a hibásak

      Törlés
    2. Barátom te állítólag Istenfélő ember vagy. Jól tudom? Ha igen, hogyan képzeled azt, hogy te ítélkezel Isten Teremtménye felett, akivel egyenlő jogaid vannak Isten előtt?
      Te barátom ítélkezel; jah és szerinted az önfeláldozás néhány ember hidegre tétele...
      Ez a gondolkodásmód viszont nem vezet jóra, de bajt hoz rád, ezt elhiheted.
      Amit adsz - azt kapsz.
      A korlátolt ismereteid viszont lehetővé teszik számodra, hogy leszólj minen ősi tanítást, ami által őseink több ezer éve boldogan éltek. Éééés még vannak olyan elszigetelt közösségek, akik boldog, nyugodt életet élnek.

      Törlés
    3. persze hogy ítélkezek, még a legutolsó egysejtű élőlény is ítélkezik, ha valaki nem ítélkezik az azt jelenti hogy az illető agyhalott, hagyd már abba ezt a teljesen ostoba ezoterikus szöveget, hogy ne ítélkezzél és hasonló égbekiáltó ökörségek



      Törlés
    4. Szerencsére te elég OKOS vagy hogy meg tudd oldani a jelen cikkben tárgyalt problémát a HIHETETLEN zsenialitásoddal.
      Sok sikert!
      De azért még sem irigyellek érte.
      Én már csak ilyen hogyismondtad: ökörségekkel foglalkozom.

      Törlés
    5. @pléhbános:

      Látod? Nem figyelsz... :) Bekaptad Csabi horgát. De legalább ki is köpted.

      Törlés
    6. E.K. vazze te meg annyira pörögsz hogy a gyalogkakukk hozzád képest kiscsiga. :-)))
      De azért látom jól elvagy.
      De most komolyan, micsoda őrült zseni kell valaki legyen ahhoz, hogy "önfeláldozásból" bevonuljon a parlamentbe és ott DukeNukemet játsszon???
      Há'hallod!
      És tudod a gyakorta ismételgetett dolgok valóra is válnak! És ez benne a pláne!

      Törlés
  10. az ország negyedét börtönbe kellene zárni bűnbártolás miatt, mivel annak ellenére is szavaznak a fideszre vagy az mszp-re hogy tisztábban vannak számtalan lopással és egyéb hazaárulással amit ezek a pártok elkövettek, ezektől az emberektől a szavazati jogot is el kellene venni, mert erkölcsileg és agyilag is teljesen alkalmatlanok a szavazáshoz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerinted van-e épkézláb párt, akire érdemes lenne szavazni és a kettő közül v. valami harmadik kispártra szavaznak az emberek, akik lehet, hogy be sem jutnak, de mindenki próbálja eldönteni, hogy a gyér kínálat közül melyik a jobb, és arra szavaz, mert hát ha nem szavaz azzal is szavaz, és lehet, hogy a rosszabb malmára hajtja a vizet

      Törlés
  11. E sátáni világrendszerben amit a Luciferánusok működtetnek, nem lehetséges működő, erkölcsre épülő társadalmat létrehozni emberi ítélkezés nélkül (sajnos). Addig amíg élnek a földön olyan emberek akik tudatosan (vagy bábként) a jelenlegi rendszert éltetik és támogatják. Az alapvető emberi értékekre épülő társadalom létezésének alap pillére az, hogy ha valamennyi polgára azon bizonyos értékek szerint él.

    Tehát ebből következik... Minden egyén a legkevesebb amit tehet, hogy a saját életét az erkölcsösség irányban változtatja meg. Ezen felül buzdítja és tanítja a körülötte élőket ugyan erre. (Hozzáfűzném: a kereszténységet NE mossuk össze a nagy keresztény egyházakkal. A kereszténység nem egyház hanem Jézus és atyja a mindenható isten tanítása és útmutatása, ami valójában egy és ugyanaz az alapvető emberi erkölcsösséggel és annak terjesztésével.) Jézus tanítása, hogy ne ítélkezz mások felett! Viszont ez nem jelenti azt, hogy légy egy darab rongy amit mindenki kedvére összepiszkolhat és dobálhat. Bátran olvassa és tanulmányozza mindenki a Szentírást (Csak jobbak lehettek tőle!).

    Ilyen módon lehet megalapozni egy jövő béli társadalmat legyen az kistérségi társadalom vagy akár királyság.

    Javaslom mindenkinek, hogy nézzen szét az interneten (minimum: Piros pirula Projekt, Világhelyzete és VNTV stb), jegyzeteljen és rakja össze magának mindenki a Puzzle-t. (Rendkívül nehéz feladat ha alapos akarsz lenni a részeltekbe nyúlóan.)

    Sok-sok figyelmet és kitartást kívánok mindannyitoknak... :)

    VálaszTörlés
  12. Én is úgy gondolom, hogy mindenképp magunkban kell változást eszközölni, hogy változzon a világ körülöttünk.
    Csaba Barát! Nem tudnál jelenleg olyan embert ültetni a miniszterelnöki fotelbe, aki ne nézné a saját érdekeit. Ha Te odakerülnél, biztos az lenne az első, vagy a második, hogy a közvetlen hozzátartozóidat, szeretteidet olyan pozícióba helyeznéd, ami jól fizető, zsíros állás. De hidd el én is ilyen lennék. Ezzel "semmi gond", sajna ez az emberi gyarlóság - ezen kellene változtatni, az első mondatom erre irányult. Tehát az összes párt, pártcsökevény ugyan azt a színvonalat hozza, ezért a továbbiakban kár ilyen irányban elmenni, mert ebben mindenki egyet érthet, ezt jól látjuk mindannyian - szerintem. Ezért inkább ezen az emberi rossz tulajdonságon felül azt kellene nézni, hogy ki mit tett az emberekért, a népért, nemzetért. És ebben azért lehet látni különbséget, úgy vélem. A globális hatalomtól való, lehetőségek szerinti függetlenségre való törekvés, a külföldi gazdasági szereplők megadóztatása (bank, multik, távközlési szektor) szerintem eddig csak 1 kormány esetében volt megfigyelhető és ezt, ha igazságosak vagyunk, nem lehet elvitatni a jelenlegi vezetéstől. Ebben több az eddigiektől. Ezért írtuk úgy, mintha az első sorban csápolnánk, ha OVi szónokol. Mindenképp több, ebben szerintem egyet érthetünk. A rengeteg rossz közül a jobbik rosszat választottuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az a helyzet hogy szörnyen erkölcstelen vagy, egyszerűen agyilag nem vagy hajlandó felfogni a fidesz brutálisan sok bűnét, és ostoba is vagy ha azt hiszed hogy ilyenek bármikor is jó világot csinálhatnak

      Törlés
    2. "a külföldi gazdasági szereplők megadóztatása (bank, multik, távközlési szektor)"
      ez rendben is lenne, DE kifizet végső soron a multi, bank, távközlési szektor vagy MI akik igénybe vesszük a szolgáltatásaikat?
      A kérdés nem is kérdés csak a csekkjeinkre és pénztárcánkra kell nézni.

      Törlés
  13. A végletekben való gondolkodás látszik zátonyra juttatni ezt a vitát. A hozzászólások többségéből az szűrhető le, hogy szinte mindenki csak két lehetséges hozzáállást tételez fel:

    1. A politika annyira züllött és reménytelen, hogy bűn foglalkozni vele.

    2. A politika az egyetlen megoldás. Erre vagy arra a pártra/politikusra kell szavazni, hogy jobb legyen az élet. (Ilyet konkrétan nem állított magáról senki, csak ezt a megközelítést állítja be mindenki ellenpólusnak.)

    Az, hogy a második ponttal mi a baj; eléggé egyértelmű. Nem is részletezném. Viszont azért az első is sántít, még ha egyesek szívének kedves is ez a megközelítés. Szerintem az a baj a teljes elutasítással, hogy fölad az ember egy olyan területet, amit - még ha erősen korlátozott módon is, de - tudna irányítani. Mivel az emberek nagy része még a rendszertől várja a megoldást, jelentős erők tömörülnek különböző politikai csoportosulások mögött. Az emberektől kapott felhatalmazás potenciát jelent, amit kár elvesztegetni. És ez nem lesz másképp, amíg az emberek tömegesen el nem fordulnak a demokratikus berendezkedés ideájától. Ezt lehet szeretni vagy utálni, de minden esetre így van. A nem túl jó felhozatal végett pedig csak a legkisebb rossz választásának lehetősége marad mint legjobb opció. A fideszt vagy bárki mást nem azért "kell" hatalomba juttatni, mert ők a megváltók. Vagy mert a rendszer olyan csodálatos. Az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve ők a legkisebb rossz. Ennyi... amíg nincs jobb ezzel kell beérni. A végcél nyilván az, hogy a politika kategorikusan irrelevánssá váljon az emberek életében. De az nem fog pár hónap alatt végbemenni. És addig is lennie kell valaminek...

    Aztán ha valaki szerint nem a fidesz a legkisebb rossz, az egy új vita... de a kereteket a fentiek szerint képzelem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm... nem is tudom, de mintha nekem ott sántítana ez a dolog, hogy van egy halom választása a népeknek. A nagyon rossz, a rossz, meg a kevésbé rossz. Ez igen! Csinos lehetőségek. De tényleg.
      A kis szemecskéimmel aztat látom, a népek egy bizonyos része meglehetősen belefásult mán ebbe nagy demokrácicás/szabadságos rendszerbe. De cserébe nem is nagyon tud elmozdul arról a helyről ahun van (vagy ahova visszaszorult).
      Szóval, nem mondom lehetetlen telemenni keresztényi eszmékkel, meg szeretetelvűséggel, meg felfényesedni (kinek mi ugye)... csak elég neccesnek tűnik. Főleg, hogy a népek egy bizonyos rendszer részei. Ami olyan, amilyen. Meg lehet nem szeretni, meg lándzsát törni mellette. Kinek-kinek elgondolása szerint.

      Ha viszont azt a nézőpontot szemléljük, miszerint szükséges játszódni a politikás nevű játékban minden fickónak, aki itten a Fődgolyóbison ténfereg... hát... kicsit mintha hiányoznának a régi történetekben szereplő "nagyságok", akik mögé nyugodt szívvel oda lehetne állni. A jelenlegi lehetőségek ugye... hogyismongyam?... szóval, azok a figurák, akik mostanában pozícióban (vagy annak közelében) vannak (legyenek azok bármilyen színű, szagú, mentalitású arcok) láthatóan nem kifejezetten a tömegek érdekeit nézik. (Vagy mondjuk lehet hogy mégis, csak a politikás játszódás, mára mán annyira kacifántos, hogy az se nagyon bírja követni, aki minden nap azzal foglalatoskodik.) Vagyis a enyém olvasatomban (mint emlegettem párszor), aki látható/érezhető károkat okoz a többségnek, valami nagyon távlati jó érdekében (sok sok megtévesztéssel megspékelve) az ne csodálkozzon, meg ne siránkozzon rajta, hogy a népek felemlegetik a összes ősét. (Lehet rosszul tudom, de a népek elég sok ideje szorulnak mán, oszt kezdik megunni a "legkisebb rossz" választását is.)
      De ez is egy okosan megszerkesztett rendszer. Elvégre, aki beszáll a politikába, az egy darabig azér kapar, hogy elfogadják, pozícióba kerüljön (s közben vélhetőleg köt mindenféle alkukat - amik később visszaütnek). Aztán meg azért, hogy a mindenféle elgondolásait a körötte tolongó arcokkal minél kevesebb vicsorgás, és köpködés közepette elfogadtassa. Ígymeg csak arra nem fussa az idejiből, hogy azzal foglalkozzon, amiért valójában beszállt a játékba.

      Persze... lehet hogy valójában az összes mostani politikás bácsi és néni valójában gerinces, jó szándékú, a választói érdekeit szem előtt tartó alak... Csak a rendszer maga rohadt kicsit, és csórik nem nagyon tudnak máshogy megmaradni a játékban, mint ahogy jelenleg teszik.

      Vagy... mivel a népek nagyrésze nemigen ért sem a pénzügyek, sem a politikához (merugye mindkét ágazat eléggé szerteágazó, meg kacifántos a alapvető szabályait nem ismerő arcok számára) szépen elcsámcsog a eléje vetett koncokon, oszt ezzel is elveri az ideje egy részét, amit monyuk a felfényesedésére is fordíthatna.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Az általad tárgyalt témakör viszont kimerül az általad ismert párhúzamos valóság dolgainak tárgyalásánál, és annak határai szabnak határt a te fantáziádnak is.
      Hanem azon gunyorosan említett "felfényesedés" előtt még bekövetkezik egy olyan lelki állapot, amikoris ráomlik az egyénre az egész dédelgetett valóságképe. Amiről ő azt hitte, hogy valóságos.

      Azután a kétségbeesésből magához térve el kezd tapogatózni mint vaksötétben, kapaszkodót keres. És eközben ténylegesen feladja MINDEN tévhitét. Ez eléggé fájdalmas, de szükségszerű folyamat - főleg olyan egyének esetében történik így, akik NEM HAJLANDÓAK százegyig sem a tanulságot levonni az őket ért eseményekből.

      Ezután pedig elkezd az egyén világképe tágulni, az egyén FIGYELMESEBBÉ válik és befogadóbbá.

      És eközben újra átéli azt az érzést, amit születésekor átélt - újjászületik.
      Ez egy elsöprő erejű átalakulás! És SENKI , még TE sem úszod meg.
      És ezt nem fenyegetésképpen írtam.
      Ez mindenkinek JÁR alanyi jogon.
      Dereng már?
      "Két út áll előttem; Melyiken induljak?"
      A lelki fejlődés lehet odafigyeléssel és állhatatossággal segített, vagy lehet fájdalmas és bukdácsoló. És ezalól NINCS kivétel.

      Törlés
    4. Plébi, azért a megvilágosodás és a politizálás között kicsit nagyobb a szakadék. Szívmelengető, hogy így látod; csak kicsit körte-alma feelingje van a dolognak. Közügyek és politika címszó alatt, a birkának meg fogyasztónak nevezett átlagos, egóba szorult emberek hozzáállását tárgyaljuk. Pl. hogy hogyan lesz egy plázacica, kólapusztító, győzike rajongóból valamelyest tudatos szavazó. Vagy egyáltalán közügyekkel érdemben foglalkozó ember. Ettől a szinttől a megvilágosodás kérdése igencsak messze van. Ráadásul az előbbire is elég sokat kell várni, hát még a kollektív megvilágosodásra...

      Szóval szép, szép... de azért ne rugaszkodjunk el a valóságtól. Örüljünk ha valaki hajlandó egyáltalán fölnézni a vályúból.

      És még ami nagyon fontos: nem felsőbbrendűséggel kell az ilyenhez hozzáállni. Persze nyilván nem úszom meg, hogy álszentnek tartsatok - de helytelennek tartom ha valaki egy fejlettebb tudatállapot birtokában lenézi a másikat. Ugyanakkor a túlzott szerénység sem jó. Szerintem.

      Törlés
  14. Dehogyis E.K.! Én nem helyezem magam senki fölé. Mert aki ma ujjal mutogat rám, az holnap átélheti azt amit én is átéltem. Mert nincs olyan , amire az ember nem mondta volna minimum EGYSZER: Hűű erre nem gondoltam!
    És nincs szakadék, csak folyamatos fejlődés van.
    Aki ma birkaszerepet játszik , az holnap NEM MEGVILÁGOSODHAT, hanem ráléphet egy új útra.
    És egyáltalán nem rugaszkodtam el a valóságtól E.K.
    Csak legfeljebb te hiszed azt.
    Saját tapasztalatból írtam az előbb.
    ÁTÉLTEM az újjászületést.
    És nincs olyan hogy valami pl. a politika nincs összefüggésben a saját lelki fejlődésünnkel. MINDENNEL összefüggésben van MIDEN, ami velünk történik, ami másokkal történik, ami a galaxis túloldalán történik. Abszolúte minden.

    VálaszTörlés
  15. http://www.youtube.com/watch?v=oqvA2LGVJgY

    VálaszTörlés
  16. "Az Európai Unió egyre gyorsabban halad egy szövetségi állam felé, amelyben az európai országok elveszítik politikai és gazdasági függetlenségük maradékát is"
    - jelenti Oroszország hangja

    A Szovjetúnió és szövetségesei egyre gyorsabban haladnak egy szövetségi állam felé, amelyben a kelet-európai országok elveszítik politikai és gazdasági függetlenségük maradékát is. - jelenti az Amerika hangja

    Két szöveg, amelyet cirka 20 év választ el egymástól. Mi a különbség a kettő között? Mi változott azóta? Semmi!
    Az is egy próbálkozás volt a világállam létrehozására, ez is az. Az akkori politikusok is magasról tettek a pórnépre, akárcsak a maiak.
    Végtelen történet ez, elvtársak.

    VálaszTörlés
  17. Schnitzler (kapcsolatok és Magányok):

    "Talán szabad egy fertőző betegség kialakulását az emberi testben úgy ábrázolni, mint bizonyos baktériumfaj történetét, eredetével, fénykorával és hanyatlásával együtt. Mint az emberi fajéhoz hasonló, arányaiban eltérő, de elvi szempontból vele azonos történetet.Az ilyen baktériumfaj az emberi egyed vérében, nyiroknedveiben, szöveteiben él. A mi szempontunkból megbetegedett ember a hazája, a világa. E parányi egyedek létének feltétele, szükségszerűsége, értelme az, hogy öntudatlanul és akaratlanul ennek a világnak, a saját világuknak az elpusztítására törekedjenek, és gyakran valóban el is pusztítsák azt. (Ki tudja, hogy nincsenek-e e baktériumfaj egyedei között - akárcsak az emberi egyedek között - tehetség és akarat dolgában nagyon különbözőek, nincsenek-e közöttük is közönségesek és zseniálisak ?)
    Vajon nem elképzelhető akkor, hogy az emberiség is betegsége valamilyen felsőbbrendű organizmusnak, amelyet nem sikerül megragadnunk mint teljességet, és amelyben az emberiség a létének feltételét, szükségszerűségét és értelmét leli meg, amikor az elpusztítására törekszik és elpusztítani kénytelen apránként, amint ő maga fejlődik - pontosan úgy, ahogyan a baktériumfaj a "megbetegedett" emberi egyedet ? És nem szabad-e az elmélkedésünket tovább folytatva azon elgondolkodni, hogy vajon nem ez lenne-e minden élő közösség küldetése, legyen az egy baktériumfaj vagy az emberiség, hogy apránként elpusztítsa azt a világot, amely meghaladja őt - legyen az egy emberi egyed vagy világegyetem ?
    Ezzel a feltételezéssel akkor sem tudna mit kezdeni a képzeletünk, ha megfelelne az igazságnak, mert a szellemünk csak a leszálló mozgást képes megragadni, az emelkedőt soha. Viszonylagos tudásunk csak arról van, ami alacsonyabb rendű, míg a magasabb rendűt illetően maradunk a megérzés stádiumánál. Ilyen értelemben talán szabad az emberiség történetét úgy magyarázni, mint örökös harcot az isteni lény ellen, akit - hiába áll ellen - lassanként és kényszerűségből elpusztít az emberi lény... "

    VálaszTörlés