KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2013. május 3., péntek

Milyen célokkal menetelünk büszkén és tudatlanul ? Az Illuminati célkitűzései....


1776. május 1-jén a bajorországi Ingolstadt egyetemének fiatal tanára, Adam Weishaupt, megalakította az Illuminátus Rendet, azaz a megvilágosodottak és beavatottak rendjét. 


Nem volt véletlen, hogy a baloldali pártok és a szakszervezetek május 1-jét nevezték ki a “munka ünnepének”. A szovjet birodalom fennállása idején ez volt az egyik legnagyobb ünnep. A hivatalos történetírás még mindig vonakodik feltárni, milyen szoros a kapcsolat a kommunista világmozgalom és az Illuminátus Rend között. De a történelmi tények azért még tények maradnak, akkor is, ha a hivatalos történetírás nem szeret velük foglalkozni.


Adam Weishaupt a katolikus hitben nőtt fel. Ingolstadt jezsuita egyetemén már egész fiatalon az egyházi jog tanára lett. 1771-ben, 23 évesen, azonban váratlanul lemondott tanári megbízatásáról, állítólag azért, hogy a következő öt éven át minden idejét egy szabadkőműves jellegű titkos társaság létrehozásának szentelje. Ezt a társaságot sokkal szigorúbb szabályok szerint akarta felállítani és vezetni, mint a már létező szabadkőműves páholyokat. A tervbe vett titkos társaság célja “az új világrend” létrehozása volt. Ezt az új világrendet természetesen csak úgy lehet megvalósítani, ha a régi világrend lebontásra és megsemmisítésre kerül, azaz, ha eltávolítják az útból. Ezért az új titkos társaságnak támadnia kellett az akkor fennálló egyházi és világi hatalmat, a Vatikánt és a dinasztikus monarchiákat, hogy meggyöngülve eltávolíthatók legyenek.



Weishaupt kezdettől fogva arra törekedett, hogy a szabadkőművességet bekapcsolja az Illuminátus Rend tevékenységébe.
Weishaupt három osztályba sorolta a mozgalmában résztvevőket.
Az elsőbe tartoztak a novíciusok, a minerválok és az alacsonyabb fokozatú illuminusok.
A második osztályba tartoztak a szabadkőművesek, a szokásos és a skót rítusú lovagok.
A harmadik osztályba, a Misztériumok Osztályába, tartoztak a papok, a régensek, a mágus és a király. A király természetesen maga Ádám Weishaupt volt.

Weishaupt mindent elkövetett, hogy tekintélyes embereket nyerjen meg a maga számára. Már kezdettől fogva az Illuminátus Rend első fokozataként olyan erkölcsi tanításokat és szabályokat írt elő, amelyek a Rendhez csatlakozót minden ellenállásától megfosztották.

Hermann Ahlwardt írja “Mehr Licht – Der Orden Jesu” (Több fényt – a Jezsuita Rend) című munkájában, hogy amikor Weishaupt Frankfurtban megismerkedett báró von Knigge-vel, akkor a “nemes proletár” személyében eszméi lelkes terjesztőjére talált. Ezt követően egész Észak-Németországban, így Poroszországban és Szászországban is, számos nemes lépett be az Illuminátus Rendbe. Ennek lett az eredménye, hogy Weishaupt Rendjében hamarosan megtalálhatóak voltak a magasrangú katonatisztek, állami hivatalnokok, de a nagy gondolkodók, írók és művészek is. 

A két tekintélyes szabadkőműves, Knigge és a darmstadti titkos tanácsos Bode, révén Weishauptnak is sikerült csatlakoznia a szabadkőművességhez. Már 1777-ben, egy évvel az Illuminátus Rend megalakulását követően, tagja lett az egyik müncheni szabadkőműves páholynak. Weishaupt könyvében megírja, hogy formálisan mindenkinek meg volt engedve, hogy az Illuminátus Rendből kiléphessen. Az ismertté vált tények azonban azt bizonyítják, hogy akik beléptek az Illuminátus Rendbe, halálbüntetés terhe mellett teljesíteni voltak kötelesek egész életükön át annak utasításait. Még azokat a parancsokat is teljesíteniük kellett minden ellenvetés nélkül, amelyekhez bűncselekmény elkövetésére volt szükség. Aki megtagadta az engedelmességet, azt halálbüntetéssel sújtották. Már a Rend kezdő tagjainak, a novíciusoknak is félelmetes esküt kellett letenniük, amelyben feltétlen engedelmességet fogadtak, tudomásul véve, hogy ha azt megszegik, az egész Renddel kerülnek szembe. A legszigorúbb titoktartási kötelezettség terhelte őket és hallgatniuk kellett mindenről, ami a Renden belül történt. Egy rendtagot csak akkor avattak be a Rend végső céljaiba, ha előzetesen sikerült az Illuminátus Rend belső köreibe bekerülnie. 

A végső célokat röviden így foglalhatjuk össze:

1. Minden meglévő kormány leváltása,
2. A magántulajdon eltörlése,
3. Az örökösödési jog megszüntetése,
4. A hazafiság elpusztítása,
5. Valamennyi vallás felszámolása,
6. A család felbomlasztása,
7. Egy új világrend létesítése.


Weishauptnak sikerült Németország protestáns fejedelmeinek az érdeklődését megszereznie. A protestáns fejedelmek nem azért csatlakoztak Weishaupt-hoz, mert részükre már a kezdő fokozatokban is több bölcsességet és titkot árultak el, mint a többieknek, hanem azért, mert a protestáns német fejedelmek hatékonyan gyöngíthették a katolikus egyházat, amely az illuminátusok egyik fő ellenfelének számított. Ezek a fejedelmek csatlakoztak Weishaupt Rendjéhez, de magasabb fokozatot nem értek el, így rejtve maradtak előttük az Illuminátus Rend valódi szándékai és céljai. Ezeknek az előkelő személyiségeknek köszönhetően Weishauptnak sikerült a szabadkőművesség centrumaiba behatolnia. 1782. július 16-án a németországi Wilhelmsbad-ban került sor arra a kongresszusra, ahol megpecsételték a szövetséget a szabadkőművesség és az Illuminátus Rend között, vagyis az a két titkos társaság, amely ebben az időben a leghatalmasabb, legbefolyásosabb és leggazdagabb embereket tömörítette, szövetséget kötött, hogy céljai érdekében együttesen cselekedjen.

Az Illuminátus Rendet szervezetileg a jezsuita rend mintájára építették fel. Mindenki ismerte a saját fokozatának megfelelő rendtársát és a személyes előjáróját. Minden előjáró köteles volt évente kétszer minden rendtagról jelentést készíteni. De valamennyi rendtag is kötelezve volt arra, hogy zárt borítékban jelentést készítsen a feletteseiről, ezen kívül minden rendtag köteles volt rendszeresen gyónni is.


II. Katalin orosz cárnő, aki – anélkül, hogy a Rend legféltettebb titkait ismerte volna – a kor divatjának engedve maga is aktív illuminátus volt, gyakran panaszkodott az előbb felsorolt kényelmetlenségek miatt.

Az Illuminátus Rend tagjainak tehát meg kellett egymást figyelniük, kémkedni kellett egymásra, jelentéseket kellett írniuk, egymás felett gyámkodniuk kellett, azaz minden olyan természetellenes módszert alkalmazniuk kellett, amely ellenkezik az emberi szabadsággal és a nemes emberi törekvésekkel. Ez a módszer azonban szükséges volt ahhoz, hogy valamennyi szál néhány kézben fusson össze, és így a szerteágazó szervezetet néhány ember irányíthassa. Jól tükrözi az illuminátusok dinasztiaellenes és egyházellenes beállítódását az a beavatási rituálé, amelyet a legmagasabb fokot elérő rendtagoknak írtak elő. 

A pályázót egy olyan terembe vezették, amelyben a trón előtt egy asztal állott a királyi hatalom szimbólumaival: a jogarral, a karddal és a koronával. A beavatottakat felszólították, hogy vegyék magukhoz ezeket a tárgyakat, egyidejűleg figyelmeztették őket, hogy ha ezt megteszik, akkor nem léphetnek be a Rendbe. Ezt követően a pályázót egy másik, teljesen sötét terembe vezették. Itt fellebbentették a függönyt egy oltárról, amelyet fekete terítő fedett, és amelyen egy üres kereszt és egy vörös frígiai sapka volt, hasonlóan a Mithras misztérium esetében. Ezt a rituális sapkát átadták a pályázónak a következő szavakkal: “Hord ezt, mert többet jelent, mint a királyok koronája”. Ez a rituálé nagyon hasonló a Mithras misztériumba történő beavatáshoz, ahol a pályázóknak egy kard és egy korona kerül átnyújtásra, és amit ezekkel a szavakkal kell visszautasítaniuk: “Mithras egyedül az én koronám”.



Weishaupt fokozatosan elhelyezte ügynökeit az akkori Európa döntési központjaiba, ahol azok kapcsolatba tudtak kerülni a bíborosokkal, a hercegekkel, a fejedelmekkel és a királyokkal. Ezek az illuminátus ügynökök hűségesen küldték a jelentéseiket mesterüknek, amelyeket Weishaupt kihasznált politikai céljai elérésére. Az illuminátusok egyik dicséretes alapelve volt, pl., hogy férfiakat és nőket egyaránt beszerveztek és a nemek egyenjogúsága mellett szálltak síkra. Hirdették a vallásszabadságot is, amely természetesen szembeállította őket az egyházzal. Weishaupt úgy gondolta, ha a tömegeket megszabadítják az egyház puritanizmusának az igájától, akkor egy szexuálisan szabadabb életnek örvendhetnének. Egyes kutatók szélsőségesen anyagias beállítottságúnak írják le az Illuminátus Rendet.

Weishaupt szinte patologikusan gyűlölte a fennálló egyházakat, noha maga is bizonyos spirituális erők befolyása alatt állott. Olyan felszabadult emberiségben hitt, amely az egykori aranykor tökéletességében élhetne.
Az egyházat korrupt szervezetnek tekintette, amely Jézus Krisztus eredeti tanításait elveszítette, és csupán anyagias, nagyon is földi természetű okokból hatalmának megtartására törekszik.


Ezen túlmenően Weishaupt arról is meg volt győződve, hogy Jézus Krisztus titkos tanításait nem az egyházak, hanem a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek őrizték meg. A katolikus Habsburg dinasztia elleni harcában Weishaupt elfogadta azt a jezsuita elvet, hogy a cél szentesíti az eszközt. Az illuminátusoknak ez a törekvése végül is oda vezetett, hogy a bajor rendőrség 1785-ben valamennyi titkos társaságot betiltott, köztük az Illuminátus Rendet is. A hivatalos történetírás ezt a dátumot jelöli meg az Illuminátus Rend megszűnésének az időpontjaként. A Rend azonban nem szűnt meg, csupán alámerült és titokban folytatta tovább tevékenységét.



Egy sokat idézett legendás eset szerint 1785-ben, vagyis 9 évvel az Illuminátus Rend megalapítása után, egy bizalmas híreket továbbító illuminátus küldönc Regensburg közelében villámcsapás következtében életét vesztette. A rendőrség számos dokumentumot talált a halott embernél, aki Párizsba igyekezett. Az egyik dokumentum ismerteti az illuminátusok tevékenységét és részletes utasításokat ad a tervbe vett francia forradalom előkészítésére vonatkozóan. A hivatalos iratok a németországi illuminátusoktól származtak és Franciaország szabadkőműves nagypáholya vezetőjének voltak címezve Párizsba.

Az Illuminátus Rend egyes tagjai állítólag megrettentek ezeknek a titkos okmányoknak a tartalmától. Úgy döntöttek, hogy tanúvallomást tesznek a bíróság előtt. Mindez arra késztette a bajor rendőrséget, hogy razziát tartson néhány vezető illuminátus házában. Ezeken a helyeken további nagy mennyiségű titkos anyagot foglaltak le, amelyeknek a tartalma riasztotta a bajor kormányt. Úgy döntött, hogy fehér könyv formájában nyilvánosságra hozza azokat.

“Az Illuminátus Rend és Szekta eredeti írásai” című dokumentumkötetet aztán a bajor kormány megküldte a különböző európai országok, köztük Anglia és Oroszország uralkodóinak.
Mivel ezen országok uralkodóinak környezete és kormányzati szervei a szabadkőművesek és az illuminátusok erős befolyása alatt állottak, a bajor kormány kezdeményezése nem járt sikerrel. Sem Londonban, sem Szentpéterváron nem tettek komoly erőfeszítéseket az illuminátus összeesküvés felgöngyölítésére, és az Illuminátus Rend tevékenységének a beszüntetésére.

Hermann Ahlwardt német kutató idéz könyvében a lefoglalt dokumentumokból. Így ismerteti Zwack kormánytanácsos Landshut-i házában 1786. október 12-én tartott házkutatás során lefoglalt eredeti illuminátus iratokat.



Milyen kérdéseket tettek fel a belépni szándékozóknak?

Az egyik írás 1776-ból arról szól, hogy milyen kérdéseket tettek fel az illuminátusokhoz belépni szándékozó jogásznak, Franz Antonnak:

“6. kérdés: Ha méltánytalan, igazságtalan dolog történik, miként viselkedne?

Válasz: Ha ezt a Rend megparancsolja, akkor megtennék olyasmit, amelybe én esetleg nem látnék bele, vajon valóban igazságtalan vagy sem? Továbbá ha ez valamilyen más szempont szerint lenne igazságtalan, akkor se kellene már annak tekinteni, ha az eszközül szolgál a boldogság vagy a végcél eléréséhez.

11. kérdés: Milyen jogon illeti meg vagy sem ezt a Társaságot vagy Rendet az élet és halál feletti rendelkezés joga?

Válasz: Igen, miért ne? Ha már más nem történhet, és ha a Társaság szükséghelyzetben érzi magát, és ha nem nyúl ehhez az eszközhöz, akkor saját elpusztulásától kell tartania. A fennálló politikai rend keveset veszítene ezzel, mert más ezrek léphetnek a helyükre. Egyébként utalok itt a 6. pontra adott válaszomra.

20. kérdés: Hajlandó-e feltétlen engedelmességet fogadni és tudja-e, hogy mi ez?
Válasz: Természetesen ez fontos, ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy a Rend ezzel csak a legjobbat kívánja elérni.

24. kérdés: Milyen büntetést, fenyítést, biztosítékot kapcsolna ön ehhez a kötelezettséghez?

Válasz: Mindazokat, amelyeket a Rend jónak talál az én 20. pontban foglalt feltétlen engedelmességet fogadó eskümhöz mérten.

Egy másik jogásznak a felvételi jegyzőkönyvében a következők találhatók:

12. kérdés: Milyen okból jár, vagy nem jár ennek a Társaságnak vagy ennek a Rendnek az élet és halál feletti jog?

Válasz: A világ régenseit (urait D. J.) megillető jogból ered az, hogy rendelkeznek az emberek élete és halála felett. Ebből fakadóan ismerem el a saját Rendemnek is ezt a jogot, mivel a világ régenseihez hasonlóan ő is az emberiség javát szolgálja.

29. kérdés: Milyen büntetést, fenyítést, biztosítékot kapcsolna ön ehhez a kötelezettséghez?

Válasz: Hibámért becsületem és életem elvesztése legyen a büntetés.”
Gerald Rudolph Ford - Az Usa 38. elnöke
Az Illuminati célkitűzései

1. Az első ilyen cél volt a fennálló kormányok eltávolítása.

Ezt tágan úgy is értelmezhetjük, mint az Európában akkor hatalmat gyakorló uralkodói dinasztiák és örökletes arisztokrácia eltávolítása a hatalomból. A vezető dinasztiák, úgy mint az osztrák Habsburgok, a német Hohenzollerek és az orosz Romanovok, valamint a német, az osztrák és az orosz arisztokrácia el is lett távolítva a hatalomból. Kivételt képeznek a Windsorok Angliában, őket azonban a revizionista történészek szerint az illuminátus pénzoligarchia helyezte trónra és a Windsor család maga is az új nemzetközi hatalmi elitnek a része. Személyükben maga a nemzetközi pénzügyi közösség elit csoportja uralkodik Nagy Britanniában. Ez mondható el a kisebb nyugati országok szabadkőműves uralkodóiról és született arisztokráciájának legelőkelőbb tagjairól.



2. A második cél a magántulajdon megszüntetése.
Ennek az egyik módja, amikor egy ország nemzeti vagyona az állam tulajdoni monopóliuma révén kerül annak a szűk elitnek a rendelkezésébe, amelyik ezt az államot az uralmába kerítette. Ez volt a helyzet az ugyancsak a nemzetközi pénzoligarchia által hatalomra segített államszocialista rendszer esetében. A magánpénzmonopólium rendszerében pedig úgy számolódik fel a magántulajdon, hogy annak a túlnyomó része a magánpénzrendszert irányító pénzvagyonos elit tulajdonába megy át. A társadalom többsége vagyontalan, és a pénzoligarchia tulajdonában lévő korporációknál, mint alkalmazott dolgozik. Vagyis a társadalom nagy többsége számára csak az alkalmazotti, illetve bérmunkás lét lehetséges, mivel ki van zárva a magántulajdonból. Az ilyen bérmunkás olyan függőségek közepette él, hogy alávetettsége miatt valóban önálló akaratképzésre már nem képes.


3. A harmadik cél volt az öröklési jog megszüntetése.

A nemzetközi pénzoligarchia az ellenőrzése alatt álló vagyon jelentős részét alapítványokba vitte át, és itt tartotta meg adómentesen a rendelkezése alatt. Több pénzdinasztia is van, így pl. a Rothschildok, akik Family Trust-ban, családi alapítványban tartják vagyonukat, amelyet nem osztanak fel, amely nem öröklődik, amelyért nem fizetnek örökösödési adót, de amely vagyon a bázisa az adott pénzdinasztiához tartozó családok jólétének és hatalmának. Tehát az öröklési jog is, noha megvan, lényegében az illuminátusok programjának megfelelően módosult fokozatosan. A társadalom túlnyomó többsége számára csak elvont lehetőségként létezik, gyakorlatilag nem. Akinek nincs számottevő vagyona (mint, pl. a bérből és fizetésből élő, máról-hónapra tengődő millióknak), annak örökbehagynivalója sincs.

4. Stratégiájuk negyedik célkitűzése a nemzetállamok és a nemzetállamokat fenntartó patriotizmus felszámolása.
A szabadkőműves világállam útjában állanak a hagyományos nemzetállamok a maguk külön-külön szuverenitás igényével. Ezért a kozmopolita szekuláris világállam érdekében szükséges a nemzeti összetartozás érzésének az elgyöngítése, hogy helyébe a “világpolgár” léphessen, aki a világ minden táján, a földgolyó minden országában egyaránt otthon van. Az ilyen nemzeti gyökereitől megfosztott “világpolgár” olyan, mint a futóhomok, nincs közösségi összetartozása, nemzeti identitása és ezért korunk neo-illuminátus pénzoligarchiája számára jól gyúrható embermassza, amely felett könnyű uralmat gyakorolni.

Ha nincs nemzetállam, akkor az uralmat gyakorló elit szerepét az adott néphez nem tartozó, ahhoz érzelmileg, kulturálisan nem kötődő személyek is betölthetik. Ez megkönnyíti a nemzetközi pénzoligarchia számára saját embereinek a kormányra segítését. Elég ha a politikai irányításra előre kiválasztott és e célra kiképzett személyek a formális jogi követelményeknek eleget tesznek. Elég az állampolgárság, és az alkotmányhoz való formális kötődés, hazára, és nemzeti töltetű hazafiságra nincs többé szükség.




5. Az ötödik célkitűzés a vallásoknak a meggyöngítése, illetve felszámolása.
Ennek egyik útja a vallásos nevelés, a vallásos hit aláásása, másrészt pedig a keresztény egyházak minél több kisegyházzá való atomizálása, az egyház közösségformáló szerepének csökkentése, a valódi egyházak és a kvázi egyházak egyenlősítése a relativizmus túlfeszítésével és a vallási türelem átértelmezésével. A vallási közösségek atomizálásának is az a célja, hogy az egyént megfossza attól a védelemtől és erőtől, amit a közösséghez tartozás jelent a számára. Ezzel az egyént védtelenné teszi a nemzetközi pénzoligarchiával és uralmi rendszerével szemben. Másik útja egy felvizezett, eklektikus – illuminizált – világvallás kialakítása, amely a pénzoligarchia küszöbön álló világállamának a szinkretizált államvallása lenne.

6. A hatodik cél a család felbomlasztása, illetve megszüntetése, szintén az egyén elszigetelését célozza.

Egy családi közösségtől – és az általa tovább adott értékrendtől és kötelékektől – megfosztott egyén teljesen védtelenül áll a pénzoligarchia hatalmi hálózatával, személyiséget romboló destruktív értékrendjével szemben. Egy erős családi közösség a maga összetartó erejével, és közösségi hálójával, védelmet nyújthat a pénzoligarchia tömegtájékoztatási eszközökkel végzett agymosásával szemben.

7. A hetedik cél a pénzoligarchia uralmát biztosító szabadkőműves (pontosabban illuminista) világállam, – a világköztársaság – létrehozása volt.

Ez a világállam formálisan még nem jött létre, de egyes alkotóelemei már készen vannak. A nemzetközi rendszerben kialakult regionális egységek – összekapcsolódva az ENSZ égisze alatt – rövid idő alatt formálisan is világot átfogó konföderációvá fejleszthetők. Ebben a világállamban a főhatalom a pénzügyi rendszert birtokló nemzetközi pénzoligarchiái, amely ellenőrzése alatt tartja a világ energiaellátását és élelmiszertermelését is.
Yehezkel Dror professzor “Ist die Erde noch regierbar?” (Kormányozható-e még a föld?) című, 1994-ben publikált tanulmányában, amelyet elfogadtak a Római Klub hivatalos jelentésének, megállapítja, hogy a világállam működtetéséhez a nemzetközi pénzoligarchiának államonként 100-tól 1000-ig terjedően van szüksége kiszolgáló személyzetre a politikai hatalom gyakorlásához. Ez világszinten 50 ezer kiválasztott személyt jelent. Mindössze ennyi embert kell a pénzoligarchiának kiképeznie a világ kormányzását végző elit személyi bázisa számára. 

Ebben a létszámban már benne foglaltatnak az egyes államok vezetőin kívül a nemzetközi vállalatokat, a nemzetek feletti és nemzetközi politikai intézményeket irányító menedzserek is. Azok a vezetői és kormányzói feladatokat ellátó személyek, akik a pénzoligarchia informális utasításait végrehajtva meghozzák a formális döntéseket, és gondoskodnak azok végrehajtásáról, az 50 ezres létszámon belül mintegy 5 ezer főből álló kisebb és zártabb elit-csoportot képeznek. Ezeken belül is elkülöníthető egy még szűkebb, mintegy 1000 főből álló szuperelit, amely az emberiséget érintő legfontosabb kérdésekről dönt. A Római Klub szakértője szerint ehhez csak 400 politikus tartozna, akik közül mindössze 200-at kell a ma nyugaton elfogadott demokratikus játékszabályok szerint megválasztatni a lakossággal. 

A pénzoligarchia kiemelt fontosságú célja a választott képviselők számának a minimálisra csökkentése. Minél kevesebb a választott politikus, annál könnyebb őket az ellenőrzése alatt tartania.
A demokratikus formák között tartott választások során ugyanis mindig fennáll annak a kockázata, hogy “műhiba folytán” nem a pénzelit kiválasztottja kerül a törvényhozói és kormányzati testületekbe. Ezért a pénzoligarchia – a takarékosság átlátszó ürügyével – ügynökei útján mindenütt a választott képviselők számának a csökkentésére törekszik. Erre jó példa az a kampány, amelyet a pénztőkét mindenben kiszolgáló MSZP-nek a fináncoligarchiához tartozó miniszterelnök-jelöltje indított 2001 nyarán a választott képviselők számának a csökkentésére, és a kétkamarás törvényhozás bevezetésére Magyarországon. A lényeg itt is a választott személyek kiszorítása a közügyek intézéséből.

Áttekintve az illuminátus rend stratégiai céljait, megállapíthatjuk, hogy ezek a célok vagy megvalósultak, vagy nagyon közel kerültek a megvalósuláshoz. Az illuminátusok rendje ezen a név alatt már nem működik, de utódszervezetei működnek. Onnan lehet felismerni, hogy mely szervezetek, társaságok, zártkörű klubok és más rejtett struktúrák tekinthetők az illuminátusok utódszervezeteinek, hogy ugyanezekért, vagy hasonló célokért küzdenek – nyíltan vagy titokban – vagy sem? Ha ugyanazt akarják, mint az illuminátusok, akkor – jelenlegi nevükre való tekintet nélkül – az illuminátusok utódainak tekinthetők.

Forrás: 2002. / Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

◢ BLOG: VilagHelyzete.com 

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: AlternatívHírek.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

53 megjegyzés:

  1. 2004 május 1. Magyarország az EU tagja lesz...

    Egyébként Drábik János a CIA alkalmazottja volt a szabad európa rádiónál, ami kivette a részét a tragikus végkimenetelű ötvenhatos forradalom kirobbantásában.

    VálaszTörlés
  2. Ja a végén még kiderül hogy a világ összes ünnepét az illuminátus csinálta hogy ezzel is közvetítsék az energiáikat, beleértve a karácsonyt, a húsvétot, sőt még a gyereknapot is. Viccet félretéve, tényleg sok helyen ott vannak, de azért nem kell mindenbe belemagyarázni, nem kell arra gondolni hogy rabszolgák vagytok, a pozitív hozzáállás a lényeg, és az hogy ne csak felismerjétek az igazságot, hanem hogy tegyetek is érte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a karácsonyt tuti nem szerencsére :) :) az ősmagyarok is ünnepelték kerecsen néven minden év dec. 21-én. kerecsen=sólyom. mert a fehér sólyom űzi/űzte ki a sötétséget a világból és szüntette meg uralmát a téli napforduló idején. (élet)fát állítottak a jurtáik mellé és faragott díszeket aggattak rá, jelképezvén a fontos bolygókat és csillagokat. csak sajnos az egyház ezt is mint, sok egyéb mást átvett és kiforgatott, rárakott egy teljesen más "csomagolást" és eladta a szerencsétlen embernek. így az ünnep valódi üzenete, mibenléte szinte teljesen elfelejtődött..... :/ :(

      Törlés
    2. Három keresztény beszélget a pokolban. Azt mondja a katolikus:
      - Ez biztos a purgatórium, nem kell félni, ha megtisztultunk akkor jön az üdvösség!
      Mire a protestáns:
      - Ez csakis valami félreértés lehet, hiszen nem ez volt eleve elrendelve!
      Végül a "pozitív hozzáállásáról" híres Hit gyülekezetis megszólal:
      - Hitben megvallom, hogy nem vagyok itt!

      Törlés
  3. SBG Buddha és mindenki más ! Megtaláltam a "mindent összekötő hiányzó láncszemet" ! Egy magyar NEM keresztény honlapon ! Ismétlem, a szerző és a honlap nem keresztény, csak van annyira elfogulatlan, és távolságtartó attól amitől kell, alapos és hiteles, hogy az már furcsa. Ilyen komoly írást még nem láttam magyarul. Mindenkinek ajánlom, mert benne vannak a válaszok, és a sok téveszme valódi arca is. Ime:

    http://nemadjukfel.blog.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arpiel.
      Úgy tűnik képességeidet meghaladja az előző bejegyzés összes hozzászólásásnak elolvasása, ezért ide is leírom:
      Köszönet a nemadjukfel linkért, bár én spec. ezeken már évek óta túl vagyok. El sem hiszem hogy te tetted fel. Végig is olvastad? Mert kiemelnék egy-két alapvetést belőle, amit én is régóta hangsúlyozok, és amin el kellene gondolkodnotok:

      "Nagyon fontos felismerni, hogy minden vallás a kontroll egy formája adott nép irányítói kezében, hogy a társadalmat a számukra kívánt irányokba terelhessék."

      "A jóslatok valójában a tömegmanipulációk egyik válfaját képezik minden vallás irataiban, mely szolgálhat építő vagy pusztító célokat is."

      "A saját maguk által jósolt események, majd a későbbi megvalósításuk saját maguk által, óriási lelki befolyással bírnak az általuk terjesztett jóslatokban hívők számára."

      Ezért lenne jó, ha minden ember HITE belülről , a szívéből keletkezne, nem pedig mások által írt könyvekből, papoktól bemagolt PROGRAMOK lennének.
      Ezt még külön neked, Unknownnak és Schwabennek.:
      "A keresztény Megváltó halálát követően a tanítványok úgy döntöttek, megpróbálják megtéríteni a környező népeket. A zsidó elit erre reagálásképpen evangéliumi iratokat hamisított, és terjesztett. Ez a világerő napjainkban is így gondolkodik, és már az ókorban is így gondolkodott, hogy ha valamit megállítani már nem lehet, álljon az élére, másítsa el eredeti célját, és végül használja arra, hogy jól beleilleszkedjen az ő terveikbe is. A keresztény ideológia terjedését, elsősorban úgy próbálták, és próbálják napjainkban is megállítani, hogy a keresztény vallást folytatólagosan eredeztetik a zsidó vallásból. Mintegy megpróbálják elemészteni a saját vallásukkal, annak érdekében, hogy senki se értse a kereszténység eredeti funkcióját, létrejöttének miértjét és Jézus megfeszítésének valódi okait. Emiatt van az, hogy a jelenkorunkban használatos Bibliának az Újszövetségi részének eredetében sem lehetünk biztosak. A katolikus egyház megalakulásakor egyszerűen beemelt a rengeteg közkézen forgó evangélium és igehirdetés közül a saját szájízüknek megfelelően néhányat, amiket a tanítványoknak tulajdonítottak, a többit pedig eretneknek nyilvánították. Feltételezem, hogy a katolikus egyház nem volt mindezzel teljesen tisztában a megalakulásakor. A katolicizmus távol áll az eredeti őskereszténységhez képest is. Pontosan ezért van az, hogyha ezt a kérdéskört szeretnénk tanulmányozni, nem csak azokat az iratokat kell megismerni, amik napjainkban közkézen forognak, hanem azokat is, amik nem. Rengeteg őskeresztényírás került már elő azóta, melyek nincsenek párhuzamban a jelenlegiekkel."
      Talán észreveszitek, hogy ugyanerről beszélünk nektek régóta, és nem titeket támadunk.
      Viszont ennek fényében legyetek szívesek mellőzni a továbbiakban a bibliai idézeteket, és ÖNÁLLÓ gondolatokkal beszélgetni. Kösz.

      Törlés
    2. A "Továbbiak betöltése" link űzött veled ördögi tréfát kedves Arpiel. :) Az előző posztban is leírtam, csak hát ahhoz is kellett volna kattintani, hogy el tudd olvasni. :) De Szul than már iderittyentette a lényeget újra. Mostmár tutira megnézheted, ahogy öngól rúgsz ezzel. :P

      Törlés
    3. Még egy zsidó propaganda blog?Kösz arpiel, inkább nem,már unalmas.Ideje lenne inkább leszállni a jelenbe,mert a rendőrállam fő próbája ma Budapesten elkezdődött.

      Törlés
    4. 5 mondatot olvastam, de számomra is az derült ki, amit zöldszemek megállapított. Zs propaganda, félrevezetés, kábítás, ...stb.
      Más. A pozitív gondolkodásos vicc sem rossz, egy korábbi hozzászólásban. Még e blog olvasói között is milyen sokszínűség uralkodik :-)

      Kitartás Hölgyek/Urak, mert Urukli és Ashar a Hold árnyékában várakoznak az Intergalaktikus Konföderáció vezetőségének parancsrára várva és hamarosan megindítják a felszabadító hadműveletet, amely során felszabadítanak önmagunk alól, minket. :-) (Már elnézést.)

      Törlés
  4. Árpiel ! Bakot lőttél ezzel a bloggal !

    Nem gyanús neked, hogy az USA és Izrael azért a föld legagresszívebb nemzete mert az Ószövetség istenét imádják ?
    Pl. itt van a 700 klub, (lásd ATV) A műsor nemzetközi adása 80 idegen nyelven és több mint 200 országban látható, így összesen körülbelül 90 millió otthonba jut el, Pat Robertson , a műsor prófétája istenre hivatkozva többször kijelentette, a muszlimok rosszabbak mint a nácik, és hogy le kell bombázni Iránt . És az ilyen figurákból merítenek a republikánusok, és az amerikai nép nem kis része. Bush az előző elnök is bevallotta, hogy isten sugallatára támadta meg Irakot.
    Azt gondolod – mert az ószövetségben le van írva - hogy a zsidók helyesen cselekedtek, mikor kiirtottak egész törzseket írmagostul, mert isten sugallta nekik ? Illés, a legnagyobb prófétájuk lekaszabolta a Baal papokat, ő is helyesen cselekedett, mert Isten sugallta neki ?

    Jézus nem azt mondta, hogy „aki kardot ránt, kard által vész el” ? Egy ilyen kijelentésre a te ószövetségi istened (JHV) nem hasonlik meg a szívedkben ??? Vagy úgy gondolod, hogy neki – aki szerinted a Teremtő - szabad gyilkolni, ölni ?
    Elmondom, hogy gondolom én:
    „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel ...” „Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.. . „

    Jézus - az Igaz Isten legtökéletesebb földi inkarnációja - nem véletlenül oda jött el, ahol a legnagyobb volt a sötétség. Ő el is elhatárolta magát a zsidók JVH Istenétől, meg is mondta:

    „Ti az ördög Atyától (Jehova) valók vagytok, és a ti Atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság Atyja.” (János 8,44)

    Jézus ki is jelentette többször , hogy más népek már régen hamut szórtak volna a fejükre, és porba csúszva követtték volna. Ezek után talán rájöhetnétek mit is jelent a „kiválasztottság” a zsidóságnál !!!

    Rákerestem az egyházatokra: http://churchofgod.hu/ , és ezt olvastam először: "Halljad ó Izrael, Jahova az Istenünk, Jahova az egy" - nesze nektek az ördög-atyátok !!!
    Ezek után nem csodálkozom Árpiel, hogy ezt írtad hogy " ... tisztelettel hajtunk fejet a haragja előtt..."
    ----------------------------------------------------------------------------------
    Tudom, hogy egy kicsit szélsőségesen vezettem le ezt a dolgot, és ennél árnyaltabb ez az egész. De csak tükröt akartam tartani eléd, hogy lássad, milyenek vagytok ti, mikor fanatikusan támadtok minket az okkultizmussal, meg az egyéb hülyeségeitekkel. most én mondom, "okuljatok" belőle, és próbáljátok megérteni, Isten egészen másképppen látja azt, amit ti láttok !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre is megvan a magyarázat. Az ó szövetségben mások voltak a szabályok, ott belefért az ilyesmi. Mikor Jézus eljött, új szövetség köttetett és az ilyen csúnya dolgok többé nem voltak megengedettek. Hiába, istennek is haladni kell a korral. :) Temeg hulivuli húzzá gyorsan gyónni, mert ha ma jön el az ítélet napja a pokolra jutsz emiatt a sok istenkáromlás miatt. :)Enyje...

      Törlés
    2. Magyarázat mindig van :) , az ember is meg, az "istene" is fejlődik.

      Csak az Örökkévalóság nem változik

      Törlés
  5. Olyan jó volt a fórum,míg a sok HITTÉRÍTŐ ide nem jött az Idők Jelei-ről...szarunk a hitre most,meg minden kézzel foghatatlan dologra. Itt az életünk a tét,a családunk,szeretteink,vagyunk,házunk stb.-nk. Itt nem az Istennek,Jézusnak,akárkiknek kell megvívnia a harcát,hanem nekünk. Isten olyan,mint egy építész...ha kész a ház,onnantól kezdve ő nem foglalkozik vele,azt csinálnak a házzal,amit akarnak.
    Egyre adjatok magyarázatot(lehetőleg ne idézetekkel),hogy Isten miért hagyja,hogy néhány ezer ember magához ragadja a hatalmat és elvegyen a maradék 7 milliárdtól mindent? Életét,földjét,szeretteit,hazáját,állatait,szabadságát???
    Ha én lennék Isten,aki elvileg mindenható,ilyet nem engednék meg,hanem a hatalom bitorlóit eltüntetném a Föld színéről is.

    Baromira közel van már az Elit terveinek befejezése.
    Hamarosan bebuktatják az euro-t és az EU-t is,az egyetlen ami "megmentheti" majd a Európai kormány lesz,ami a NWO előtti utolsó lépés. Végül létrehozzák a Világkormányt,és eltörlik az országokat,a pénzeket,a szabadságot!
    Amerikában nem véletlenek a "terrorcselekmények,merényletek,mészárlások" szépen lassan ráveszik az embereket,hogy adják át a fegyvereiket,és mikor az egész világot lefegyverezték,akkor szépen megkezdik a szankciókat.
    Katonáik minden ellenállóval végeznek majd,rezervátumokba zárják a munka,illetve szolgálni képeseket,a többiekkel végeznek. 500millió fő fog szolgálni kb. 100.000 embert. Persze,csak,ha hagyjuk............

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "ALVAJÁRÁS
      A szent iratok mindig utalnak erre, de sohasem fogsz érteni egy szót sem abból, amiről ezek az írások szólnak, amíg fel nem ébredsz. A szendergő emberek olvassák a szent iratokat, s azok alapján keresztre feszítik a Messiást. Tudatára kell ébredned, hogy a szent iratok tartalmát megérthesd. Amikor valóban felébredsz, ezek értelmet nyernek. Miként a realitás is, de soha nem leszel képes ezt szavakba önteni." Anthony De Mello
      Amit leirsz, az is mind a HIT kategóriája, csak nem veszed észre.Úgy vezetned téged is a hitednél (félelmeidnél) fogva, hogy észre sem veszed !

      Törlés
    2. Barátom ezt a hozzászólást szerintem felesleges volt megírnod, az első része síma butaság, a másodikkal viszont nem csak hagyod, hanem ennek a jó kis forgatókönyvnek a részletes leírásával aktívan hozzájárulsz annak megvalósulásához.
      Tudod, szerintem meg az Elit már csak kapkod, mert megjelent egy olyan erő az Ember tudatában, amely ellen tehetetlenek, és már nem megy úgy nekik a negatív energia -amely élteti őket- generálása az Ember tudatában, mint ahogy az ment hosszú-hosszú ideje.
      Sajnos azonban a hőbőrgők, akik még harcolni akarnak, bármi ELLEN, még az ő malmukra hajtják a vizet. Nem kéne...

      Törlés
    3. Látom csak úgy dúl fúl itt mindenkiben a káröröm, az irónia, a cinizmus. Gratulálok "föl és megvilágosodott" embertársaim. Sokra jutottatok az okkult elméleteikkel és téveszméitekkel. Keresztényellenesség meg még Isten ellenesség is, inkább lennétek ateisták vagy agnosztikusok, akkor több reményetek lenne a kegyelem elfogadására. De így csak marad a békesség és a szeretet, New Age-s módon (magyarul sehogy).

      Törlés
    4. A “jó pap holtig tanul” !
      Te már megállapodtál az istenedben.
      Én csak egy kereső ember vagyok, és amikor elmélyülök magamban, mindig tudok lefejteni erről a szóról (isten), olyasmit, ami nem az.A béke és a szeretet pedig csúcsérték, ezt már Pál apostol is leírta.
      A kegyelem számomra az "itt és most"-ban van, feltétel nélküli, nem kell érte tennem semmit, hála Istennek :)
      Szóval ne csak az istened, hanem a béke és a szeretet is legyen veled !

      Törlés
    5. Jól mondtad Szul than: Tudod, szerintem meg az Elit már csak kapkod, mert megjelent egy olyan erő az Ember tudatában és nem a hitében.

      Törlés
    6. Enyhén leszúrtatok virtuálisan. Tudod,pár éve a rám eső részt (új szövetség) elolvastam,mert érdekelt,hogy mi van a világ első könyvében. Most is nyitva van a biblia a polcon az Miatyánknál,sőt kereszt lóg a legtöbb családtagom ágya felett is,az enyém felett is. Sokáig imádkoztam is minden este, de annyi rossz dolog történt,hogy elfordultam egy időre Istentől.
      A Vatikán a világ legnagyobb és legidősebb maffiája,a papok,stb.-k mind ügyeskednek,pedofilok,kurváznak, áthágják annak a szabályait,akit elvileg képviselnek. A szememben az egyház elbukott. Teljesen külön választottam az egyházat és Istent,a lábam be nem tenném templomba. Az Istent magamban találtam meg, de ő nem egy affajta segítő, akinek csettintek és már kapom is. Inkább úgy írnám le,hogy egy olyan energia, ami a lelket erősíti meg abban,hogy az elme által elgondolt dolgok teljesüljenek.
      Szóval hiszek Istenben,csak ezt a "hittérítést" nem szeretem (a szomszéd is mindig ezzel gyilkol). Nem hiszem,hogy Isten fog megvédeni. Nem fog elém ugrani mikor lelőnek,sőt a biblia sem fogja meg a golyót,sem a gránát repeszeket.
      Megteremtett nekünk mindent, végül minket is,és döntési lehetőséget biztosított. Eldönthetjük,hogy szeretetben,békében élünk egymással és egymás mellett,vagy gyűlölködünk,háborúzunk és kiírtjuk egymást.
      A vicces az,hogy egy Isten van...nevezzük akár Allahnak,Mohamednek, Buddhának...akárkinek...
      egy Isten előtt ölik egymást az emberek Isten több neve alatt....
      Amúgy aki elolvassa a Bibliát eléggé zsidós beütése van még az Új szövetségnek is....szóval,aki bibliát olvas,és Istenben hisz,az végül is nem az ellenséget tölti energiával???
      Bár attól függ,hogy a mi Istenünk, illetve jahve a zsidók istene(? sátánja)...két különböző személy-e?!....

      Alapvetően a legtöbb ember békét akar FEJBEN,de akkor mégis vannak háborúk..méghozzá sok háború,minden percben több embert ölnek meg. Ha mind a 7 milliárd erre koncentrálna,hogy béke legyen,az szerintetek megszüntetné a konfliktusokat? Úgy is akad olyan pénzéhes,hatalommániás őrült,aki csak azért is ölni/öletni fog,háborút fog kirobbantani mondvacsinált indokokkal,csak,hogy befolyását,hatalmát,vagyonát növelje.

      Törlés
    7. A zagyva gépezet elindult Petya. Istent nevezzük: Allahnak, ?Mohamednek?, "Buddhának"? Mi van? Ez kész vicc. A hülyeségnek látom nincs határa. 7 milliárd ember pont, hogy a békére koncentrál szerintem:D Mindenki egytől-egyig-kivéve aki mások felett akar uralkodni (mindenki):D Jahve Elohim pedig az, akihez Jézus is imádkozott. Gratulálok a sok eszement zavarotokhoz... Nagy a gond a fejben srácok, kicsit tisztogatni kéne magatokban azt, amit lehet nem is ismertek.

      Törlés
    8. Szul Than nagyon tetszett a gondolatot !:)) Kapkodnak mert a megvilágosodott emberek száma nő,kiknek már nem tudják terelni az agyát!!

      Törlés
    9. Jézus nem Jahve-hoz imádkozott. El kell olvasni a Bibliát, ahol utolsó este imádkozott.

      Törlés
  6. Köszönöm Szul than, köszönöm Elveszett Kesreső, köszönöm hulivuli, G Petya ! Írásotok nélkül nem is tudom most mi lenne velem. Isten áldjon titeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Részemről nagyon szivesen Arpiel, remélem segít utadon amiket leírtam.

      Törlés
  7. " " ÉBRESZTŐ!!!!!!!!! " "
    Nem vetted észre, hogy a Földön élsz és nem az Örökkévalóságban ? Van esetleg pár évtized még az életedből, és azt írod - "miért nem a világgal foglalkoztok inkább??"
    Rabszolga vagy már most is barátom, mert éppen te foglalkozol túl sokat azzal a háttérhatalommal, amely röhögve irányítja az elmédet. Hiszen éppen ezt akarja. Tudod mivel ? A félelmeiddel, a ragaszkodásaiddal, és főleg a HITEDDEL !!!
    ELMEKONTROLL !!!! - legalább egy kevés pszichológiai érzéked lehetne arra, hogy az elméd hogyan működik.
    Na persze, az sem tudod mi az. Nos barátom, elárulom, az egód csak egy komplexus a sok közül, és hagyod hogy irányítson a félelmeid, az illúzióid által, és ezzel eltakarja az Igazi Valód.
    Legalább másokat ne fertőzz, ha ennyire meg vagy kötözve és rettegsz !!!
    A hitrendszerek tudnak segíteni, mert mindenki, még az ateisták is (nem) hisznek abban a hamis istenképben, amit beléjük ültettek.
    Szóval a hitrendszert (mert benned is ott van) folyamatosan frissíteni kell, mint egy számítógépet. Sok tanulnivalód van barátom.


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedve Hulivuli!

      "Szóval a hitrendszert (mert benned is ott van) folyamatosan frissíteni kell, mint egy számítógépet."

      Ezzel maximálisan egyetértek! Magamon veszem észre, hogy mennyire másként tekintek a világra, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Sok kérdésben ellentmondok az akkori önmagamnak.
      Sokszor mosolygok a tudományban hívők megingathatatlan magabiztosságán is, mert 99%-uk egy rég elavult, megcáfolt "tudásban" hisz.

      Törlés
    2. Miket nem zagyvál itt össze mindenki:D Ez a folyamatos tudásfrissítés a legviccesebb. Én azért szeretem ezt az oldalt, mivel 80%-ban nem keresztény felfogású emberekkel is tudok beszélni, elég sikeresen. Látom mi fejlődik, hiszen csak nézegeti mindenki a mostani időket. Természetesen a tudást frissíteni kell, de a jó részét. Nekem mindig is volt egy nagyon fontos erényem, ez az emberi leleményesség. Aki leleményes az már tud mit kezdeni ebben a világban.
      A mit miért kérdésetekre pedig a válaszom ez: Az Ószövetség és az Újsz. abban különbözik, hogy az Ó-ban egy elég haragvó Istent találhatunk, az Újban pedig egy kedves Istent. Na most ezzel az a probléma, hogy a "mit-miértet" senki sem veszi figyelembe. Internyetán meg lehet találni különböző nemrég megtalált tekercseket, és lám mindenhol Jézus rabbiként, valamint Jahve Elohim gyermekeként van feltüntetve, görög, arámi, héber valamint egyiptomi nyelven.
      Erre is könnyű a magyarázat, hogy miért annyira erőszakos az Ószövetség. Ez azért van, mert ha pl. valamelyikőtök meg akarja menteni valaki életét, akit elütne egy autó, azt félrelöknétek, ha gyalogosan menne. Ezzel elkerülhetné a gyalogos a balesetet, de mivel félrelöktétek sérülések lehetnek rajta, vagy akár meg is halna valamelyikőtök, de csak segíteni akartatok rajta. Na mostan az Ószövetség mit is ír pontosan? Kánaán népének az Úr adott kb 6 hónap haladékot, hogy megtérjenek a posványságból. Ezek után ők ezt lesz*rták tovább áldoztak gyerekeket Istárnak, Molochnak, tovább k*rválkodtak Istár papnői stb. Ezt az Úr nem hagyhatta annyiban és hát durva mészárlás után letarolta őket.
      De ha ez a durva mészárlás nem lett volna, lehet, hogy nem születünk meg.
      Az Úr Jónás levele szerint, nem irtotta ki a pogány népeket, mivel megtértek, és utána ezt mondta az Úr: Izrael népe előbb pusztul, mint ez a nép.
      Isten megelőzött mindent, ezért nem következett be jópár dolog, mégis szabad akaratot adott mindenkinek.
      Csak furcsállom, hogy egy kicsit nem tudtok normális ésszel gondolkodni. Ha ti apák vagytok, vagy anyák nem hiszem, hogy ha a gyereketeket akarják bántani nem lennétek-e képesek ölni is értük? Hát igen... Elég baj ez:(

      Törlés
    3. Kedves Schwaben! Amit itt felvetek, nem a hited megingatása céljából teszem, csak észrevételek.

      Az Ószövetség istene nem minden ember teremtője? Ha nem az, akkor nem ő az egy isten, hanem csak a zsidók istene. Ha mégsem csak az övék, akkor a kánaániták nem az ő gyermekei? Furcsállom, hogy nem tudsz egy kicsit normális ésszel gondolkodni... Ha van két gyereked, azok közül az egyiket feláldozod a másik javára??

      Jézus miért mondja a farizeusoknak, hogy a sátán az atyjuk, aki gyilkos volt kezdettől fogva? (itt emlékeztetnélek a több mint kétmillió halottra, ami az istened dicsősége...)

      Miért mondja Jézus, hogy új bort nem töltünk régi tömlőbe?

      Vajon miért van kísérteties hasonlóság aközött, ahogyan Jahve kiválasztja a zsidó vezetőket, és felajánl neki mindent ha hűen követik, és aközött, amikor a sátán kísérti meg Jézust, hogy mindent megad neki, ha követi őt? Az Újszövetség istene miért nem féltékenykedik?

      Írod: "Miket nem zagyvál itt össze mindenki:D Ez a folyamatos tudásfrissítés a legviccesebb"

      Majd ezt: "Természetesen a tudást frissíteni kell, de a jó részét"

      Na most akkor vicces, vagy frissíteni kell? Te már több esetben is tanújelét adtad, hogyan kell hiányos tudás, vagy egyenesen kitalációkra hivatkozva a másikat alázni. Ez se nem keresztényi, se nem leleményes.

      Törlés
    4. "Internyetán meg lehet találni különböző nemrég megtalált tekercseket, és lám mindenhol Jézus rabbiként, valamint Jahve Elohim gyermekeként van feltüntetve, görög, arámi, héber valamint egyiptomi nyelven."

      A holt tengeri tekercseket is, és a Nag Hammadiban talált leleteket is ismerem, de nem emlékszem, hogy valamelyikben is rabbiként emlegették volna. (a holt tengeri tekercsekben nem is szerepel) És ha rabbiként emlegetik, akkor nem ismerik el istenfiúnak?

      Törlés
    5. Minden tekercsen rabbiként emlegetik. Jézus Éli-nek hívta az Atyát, én is neki akarok szolgálni. Én Jézusban hiszek, és Istenben. Jézus a biztos pont mindenki életében, hiszen saját magáról mondta, hogy az Isten jár az emberek között, de lesz amikor emberi alakban nem lesz jelen. Bárki bármit mondd, én hiszem, hogy Jézus maga az Isten. Ennyi telik tőlem és benne bízom.

      Törlés
    6. Most magadat gyözködöd vagy nyugtatod...

      Törlés
    7. Azt az ördögi kört kellene végre meghaladni, hogy mindenáron a bibliában akarsz találni a bibliát megkérdőjelező kijelentést. :) A bibliában az van amit a zsidók beleírtak, nyilván nem fog egyik sorában sem ott állni, hogy "átverés az egész". :) Épp ezért, amikor bibliára hivatkozva akarod levezetni, hogy ki volt jézus akkor nem ott hibádzik a dolog, hogy mit hogyan értelmezünk, hanem már eleve ott, hogy a bibliából indulunk ki. Minden további fejtegetés értelmetlen. :)

      Törlés
  8. Neked bántanák a gyerekedet, mit mondanál egy misét? Tényleg nem tennél semmit?

    VálaszTörlés
  9. Tennék én olyat, hogy magam is megbánnám... Ezt írtam.

    VálaszTörlés
  10. Szerinted ezt ,hogy venné isten? Megöltél egy embert és bünös vagy, vagy megöltél egy embert mert védted a családod szintén bünös vagy. az ölés akkor is ölés marad. isten szavait nem fogadod el akkor miért kapaszkodsz a bibliába?

    VálaszTörlés
  11. 1. Minden meglévő kormány leváltása - Részben sikerült.
    2. A magántulajdon eltörlése - Bármikor elvehető, bárki birtoka (Texas pl.)
    3. Az örökösödési jog megszüntetése - Részben sikerült.
    4. A hazafiság elpusztítása - Ez teljes mértékben sikerült.
    5. Valamennyi vallás felszámolása - Ez is részben sikerült.
    6. A család felbomlasztása - Ez sikerült.
    7. Egy új világrend létesítése- Alakul, majdnem kész.

    De valójában mit is mondott Weishaupt és mit mondtok ti?
    Lehet ugyanazt.
    "Az egyházat korrupt szervezetnek tekintette, amely Jézus Krisztus eredeti tanításait elveszítette, és csupán anyagias, nagyon is földi természetű okokból hatalmának megtartására törekszik.
    Ezen túlmenően Weishaupt arról is meg volt győződve, hogy Jézus Krisztus titkos tanításait nem az egyházak, hanem a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek őrizték meg."

    Nicsak, itt minden nem keresztény gondolkodású ember ugyanezt vallja 100%-ban.
    A gnosztikus Jézusra építve a rózsakeresztesek kisajátították a (hamis)tudást. Legfőbb ellenfelük a katolikus egyház volt, amit részben sikerült is bevenniük.
    Nem csoda, hogy tönkremegy Magyarország, ha ugyanazt az istent imádjátok, akit a szabadkőművesek "Fényhozó Építőmesternek" neveznek.
    A Habsburgok, a sváb Hohenzollerek mindannyian a szabadkőművesek ellenségei voltak, és többségben katolikus fejedelmek és erősségek. Az igazi erősségek túl kevesen voltak ahhoz, hogy megállíthassák az illuminatit. A protestánsokat felhasználva tökéletes rést lehetett ütni a római katolikus elnyomásban. Száz részre szakítva a katolikusokat, könnyű dolog volt visszaszorítani az egyházat a Vatikán területére.
    Jelenleg rengeteg protestáns egyház van, mindegyik érthetetlen hülyeségeket állít, pl a kedvenceim a reformátusok, akik állításuk szerint a Sola Scriptát követik, de még is tagadják pl. Jakab állítását, miszerint a hit semmit sem ér cselekedet nélkül. Na visszatérve, amit találtak a templomosok az Baphomet volt. Baphomet=Lucifer, de nevezzük akárminek, ő a sátán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. te lsd-zel vagy csak simán beképzeled ezeket magadnak? :)

      "Nem csoda, hogy tönkremegy Magyarország, ha ugyanazt az istent imádjátok, akit a szabadkőművesek "Fényhozó Építőmesternek" neveznek." - ezt megint a seggedből húztad elő, olyan is a szaga...

      Megveszel, hogy olyan állításokat tehess mások szájába, amit te nagyon szeretnél megcáfolni. :) Ezt te nem veszed észre vagy direkt csinálod?

      Törlés
  12. Schwaben ! Ezt írod ! "Miket nem zagyvál itt össze mindenki:D Ez a folyamatos tudásfrissítés a legviccesebb."
    Én ezt írtam: "Szóval a hitrendszert (mert benned is ott van) folyamatosan frissíteni kell, mint egy számítógépet."

    A tudás illúzió, mert folyamatosan változó világban élünk, semmit sem lehet lefixálni, zárt határokat létrehozni, főleg a tudásban nem. Hitrendszerek vannak, amelyet azért kell frissíteni, hogy az ember megbékéljen önmagával és istenével, és ne befolyásolja mások ördöge. Szerintem még a keresztények is ezt teszik, csak másképp nevezik.
    Ez olyan mikor bemész a világba, rádragad a sok mocsok, mások hülye hite, aztán hazamész zuhanyozni.
    Amit írsz, az részben igaz.De itt újra mondom. Jézust és tanítását mindenki csak fel és kihasználta a saját (részben ördögi) céljaira. És ez alól az egyházak sem kivételek.
    Ti csak a Bibliában található Jézust ismeritek, persze az alapján is megismerhető, de az embereket már nem elégíti ki, mert a biblia is tele van kérdőjelekkel, félremagyarázásokkal. Ti azt állítjátok jól ismeritek őt, ezzel lezártátok annak lehetőségét, hogy többet is meg tudjatok róla. Ennyi.

    VálaszTörlés
  13. Persze, mindenki többet akar megtudni Jézusról, de én megelégszem a Bibliában leírtakkal. Nekem annyi tökéletesen elég, hogy Isten Felkentje Jézus. Az egyetlen Felkentje, és maga is Isten. Nem tudom, hogy mit kell cicomázni. Kitűnően meg lehet ismerni a Bibliából, mivel csupa szeretetet sugároz. Ő maga az Ige, amely emberré lett.
    Az apokrif iratokban, amelyeket a Bibliába nem tettek bele is ez jön le.
    A gnosztikusokkal az a baj, hogy pl. nem tudom melyik iratban, azt írja, hogy Jézus a fán ült és kiröhögte a zsidókat, mert nem tudták, hogy a kereszten már csak egy Jézus hasonmás van. No most ez teljesen zagyvaság és idiotizmus. Ezt az iratot, csak egy idióta zsidó írhatta meg, aki ezzel gúnyolja Jézust és kereszthalálát.
    Egy másik iratban pedig azt írják, hogy Jézus elvitte Isten kimondhatatlan nevét a Templomból és szuperhatalomra tett szert. Ezek akkora baromságok, hogy sírni lehetne rajtuk.
    Írod, hogy Jézust csak a Bibliából ismerjük. Nekem az elég, hogy testben támadt fel több száz ember szeme láttára és eltávozott a fellegekbe és ugyanúgy jön vissza ítélni.
    Maga Jézus mondta, hogy "tévedés ne essék, nem olyan békét adok, amelyet a világ meg tudna adni, és nem békét hozni jöttem, hanem az igazságot." Röviden ennyit mondott, tehát nem a béke embereként tetszelgett, ahogyan azt Gandhi vagy Barack Obama (tette)teszi:D
    Hulivuli mit kéne még megtudni róla? Küldj valamit, ami nem gnosztikus az érdekel.
    Az első mondatot magyarázata a következő: Legviccesebbnek azért hívtam, mert az égig akarjátok lökni magatokat tudásügyileg. Természetesen frissíteni kell, ez életed végéig megy. Onnan nincsen tovább... Nem kerülök ide vissza még egyszer, nem fognak valami hüllőféle elfogómezővel találkozni halálom után, hanem ítéletben részesülök.
    Buddha tanításait pedig 300 évig le sem írták, mindenki hozzátett kicsit:D Lehet még a lélekvándorlást sem tanította, nincs bizonyítva, hogy ő maga tanította volna, azt pár agyalágyult kínai hozzáírta, hogy jobban tudják kontrollálni a népet.
    Nézzétek meg a hinduista vagy a buddhista országokat, a mocsok fertőben imádják a tehenüket, amit enni kéne, meg millió kaszt van ahol az alsó réteg semmiben sem részesül. Ez a totális kontroll. A buddhizmust pedig vajnyi kevesen gyakorolják, kivéve a szerzeteseket, a köznép ott is le van szarva, dolgoznak napi 10 forintért.
    Ott van az igazi elnyomás, nem itthon.
    A Láma fenn ül egy hegyen, szart se csinál kb. osztja az észt, dolgoznak neki a szolga szerzetesek, az meg ott Buddha inkarnálódását játssza el, mint ha az az ember Buddha lenne. Ez ugyanolyan mint a Pápa. Pontosan ugyan olyan.
    A vallásokat túlzsúfolták, elrontották, megcsonkították az évezredek alatt, az Özönvíz előtt pedig mindenkinek ki volt nyilvánítva az igazság, csak hát az ember züllik, mint jelen pillanatban is.
    Én azt tanácsolom, hogy nem meditálni kell és keresgélni az éterben, mert az nem az ember dolga. Az ember dolga Jézust imádni, mint Istent és kérni minden bajunk megsegítésére. Ezzel nem értetek tán egyet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A világnézeti/vallási kérdéseket abból a szemszögből értelmezni, hogy az elit hova viszi a pénzét... India vagy bármelyik ázsiai ország nem azért szegény, mert pogányok; hanem mert kirabolták őket. Méghozzá pont azok, akinek a hátországaiban a kereszténység az államvallás. Nemcsak hogy nem rosszabbak, hanem viszik őket nyugatra munkaerőnek, mert sokszor jobbak mint a fehérek. :) Szóval minden ok, csak pont fordítva van mint ahogy mondtad. :)

      Törlés
    2. Hát Kereső, figyelj.
      A kínai kormányt az égegyadta világon semmi sem befolyásolja. Az még érintetlen terület. A kínai maffiaszerűség (illuminatimaffia) harcol eme Eu-Usa-Isr. illuminati ellen. Ezek még egyenlőre ellenségek, mivel Kínát maga a kommunizmus uralja. Ha az Illuminatinak a végcélja minden államforma megszüntetése, akkor a kommunizmust kéne először megszüntetni szerintem, mivel az saját terméke az elitnek, de azt is meg kell szüntetni, hogy kialakuljon a NWO.
      Indiában szerinted a nyugat diktál? A nagy ló... Ott sajátos kasztrendszer van, évezredek óta. Van a szegény koldus kaszt, akikből semmi sem lehet, meg van a gazdag kaszt. Ott nincsen középosztály. Olvass el egy kasztrendszer tanulmányt és látni fogod, hogy az istenekkel nem lehet kapcsolatba egy pórnépből való emberke.
      Kalkuttai Teréz Anya hol halt meg? Indiában, ott besegített a kereszténység terjedésében utolsó idejében, valamint nem értett egyet a gurukkal, akik gyakran kínozzák az embereket az isteneiknek tett fogadalmaikkal. Egész India 3 napos gyászt rendelt el, és az egész világ gyászolta. Indiában az idióták tehenekhez imádkoznak, na menjenek már el a ... Röhejes.
      A fehérek a te néped, nem a ferdeszeműek. A ferdeszemű barátainknak jó ott Kínában, nekünk jó itt Európában. Gyönyörű hely Kína, de nekünk fehér színűcskéknek ez az otthonunk és nem Buddha hazá(i).
      Itt Jézust imádják, ott Buddhát.
      Jézus mondá: "Én vagyok a KEZDET és a VÉG"
      Buddha mondá amikor megkérdezték tanítványai a Föld keletkezéséről: "Minden körforgásban van, nincs kezdete, nincs vége"
      Nosza ennyi a különbség, a vallásaink között. Full ellentét a két vallás, közös pontjuk nincsen, semmi. Minket Isten teremtett, ők meg körforgásban vannak és a körforgás teremtett mindent:D
      Szóval minden ok, de úgy ahogy mondtam.

      Törlés
    3. Azért Kissinger papa tudna neked mesélni Kína elmúlt 30-40 évéről. Nehogymá bekajáld azt a Fulford-féle szöveget... Sőt magát a kommunizmust is érdemes újragondolni. Az sem épp az orosz tajgán nőtt. Lenin patrónusai vajon kik voltak? o.o

      Aztán... én nem védtem a kasztrendszert, csak annyit mondtam hogy nincs köze az ország anyagi helyzetéhez. Megint a saját állításaiddal vitatkozol. (Olyan érzésem van mintha ezt már mondtam volna egy párszor...)

      "Nosza ennyi a különbség, a vallásaink között." - és ha emlékszel (mert ezt is leírtam már párszor) nincs vallásom és nem propagálok semmilyen vallást. Ez látom annyira böki az oldalad, hogy notóriusan figyelmen kívül hagyod. :)

      Törlés
    4. Jó, vallást nem követsz azt tudom, de akkor mit is követsz valójában?
      Saját magammal is kell néha vitatkozni, hiszen úgy születik meg mindig a helyes döntés az életben.
      De a legjobban azt nem szeretem, ha valaki benyomatja az állításaimat és megmagyarázza. Saját véleményedre lennék kíváncsi Kereső, hogy miben is hiszel? Mondd el kérlek?! Mi az ami szerinted az igazság?

      Törlés
  14. "Nekem az elég, hogy testben támadt fel több száz ember szeme láttára és eltávozott a fellegekbe és ugyanúgy jön vissza ítélni." Nem ugy volt ez a sztori,hogy csak az elmozditott követ és a leplet találták meg? Látták azt emberek ,hogy ott száll jézus lelke? ki látta? kik azok? ennyire nem vagyok otthon a témában kérlek meséld el.

    VálaszTörlés
  15. Nekem nehogy leird meg bemásoljál evangéliumokat. Tudományosan nem lehet vizsgálni az esetet. A lepelröl meg tudjuk amit tudunk. Te csak hitelezzél Én meg meditálok. aztán egyikünknek igaza van...

    VálaszTörlés
  16. Mindenkinek igaza van - a saját kis "világában".

    A Weishaupt féle felszíni karcolatokat meg szerintem hanyagolni kellene. Vagy szerintetek az illumináti által uralt televíziókban leadnák a saját maguk leleplezéséről szóló dokumentumfilmeket?? :)

    VálaszTörlés
  17. 90%-a az emberiségnek nem is tud az illuminátusokrol. Aki tud, nem tesz semmit vagy nem tud tenni ellene semmit. max ilyen helyeken kibeszéli magábol. hát nem tök mindegy, hogy csinálnak ezer klippet is rola. majd a végén megmutatják az embernek a jelek ott voltak csak észre kellett volna venni.

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!

    Én is hozzászólnék. Oké van egy ilyen rend mely nem a mi érdekeinket szolgálja hanem saját érdekeit. A következő egy nagy igazság: A félelem az egyike a legnagyobb szugesztiv hatalmaknak a félelem által képesek oly sok mindent elhitetni velünk ezáltal befolyásolnak majd mindannyiunk. De olyankor mi van amikor már az ember nem fél? Nagyon jó dolog, hogy ilyen témákkal lehet találkozni, de fogalmazásaitokban inkább arra kellene koncentrálni, hogy az emberekkel tudassuk a szeretet és az összetartás oly nagy erőt rejtenek magukban mely még lucifert is arra kényszerítik hogy becsináljon. A félelem egy alantas korcs képződmény az elmében. Ezentúl ne úgy gondoljunk erre a rendetlen rendre mint a rosszra magára mivel befolyása nagy de csak a félelemre tud építkezni mi viszont a szeretetre és az összetartásra. SZABADOK vagytok egytől egyig. Ne féljetek nincs rá okotok. Többen vagyunk mint azt gondolnátok. Az illuminati már a megalakulása napján elbukott mert célja önös nem pedig közös az Egyel.

    VálaszTörlés
  19. Sziasztok!

    Én is hozzászólnék. Oké van egy ilyen rend mely nem a mi érdekeinket szolgálja hanem saját érdekeit. A következő egy nagy igazság: A félelem az egyike a legnagyobb szugesztiv hatalmaknak a félelem által képesek oly sok mindent elhitetni velünk ezáltal befolyásolnak majd mindannyiunk. De olyankor mi van amikor már az ember nem fél? Nagyon jó dolog, hogy ilyen témákkal lehet találkozni, de fogalmazásaitokban inkább arra kellene koncentrálni, hogy az emberekkel tudassuk a szeretet és az összetartás oly nagy erőt rejtenek magukban mely még lucifert is arra kényszerítik hogy becsináljon. A félelem egy alantas korcs képződmény az elmében. Ezentúl ne úgy gondoljunk erre a rendetlen rendre mint a rosszra magára mivel befolyása nagy de csak a félelemre tud építkezni mi viszont a szeretetre és az összetartásra. SZABADOK vagytok egytől egyig. Ne féljetek nincs rá okotok. Többen vagyunk mint azt gondolnátok. Az illuminati már a megalakulása napján elbukott mert célja önös nem pedig közös az Egyel.

    VálaszTörlés
  20. Sziasztok!

    Én is hozzászólnék. Oké van egy ilyen rend mely nem a mi érdekeinket szolgálja hanem saját érdekeit. A következő egy nagy igazság: A félelem az egyike a legnagyobb szugesztiv hatalmaknak a félelem által képesek oly sok mindent elhitetni velünk ezáltal befolyásolnak majd mindannyiunk. De olyankor mi van amikor már az ember nem fél? Nagyon jó dolog, hogy ilyen témákkal lehet találkozni, de fogalmazásaitokban inkább arra kellene koncentrálni, hogy az emberekkel tudassuk a szeretet és az összetartás oly nagy erőt rejtenek magukban mely még lucifert is arra kényszerítik hogy becsináljon. A félelem egy alantas korcs képződmény az elmében. Ezentúl ne úgy gondoljunk erre a rendetlen rendre mint a rosszra magára mivel befolyása nagy de csak a félelemre tud építkezni mi viszont a szeretetre és az összetartásra. SZABADOK vagytok egytől egyig. Ne féljetek nincs rá okotok. Többen vagyunk mint azt gondolnátok. Az illuminati már a megalakulása napján elbukott mert célja önös nem pedig közös az Egyel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hátja nem azért veszett el többezer munkahely, nem azért lett többezer család földönfutó, nem azért halnak sokan éhen , mert azok a mocskos "illumináltak" meg gnosztikusok...

      Hanem annakidején valaki felvetette a teljes érdektelenség problémáját , ami nagy tömegekben kezdett el gyökeret verni. Vagy nem ez a fő oka?
      Aztán lehet Istent szidni, lehet politikust szidni, vagy a szomszédot...
      De attól még nem mászunk ki a gödörből.
      Talán bele kéne minenkinek nézni a tükörbe, és elszámolni a saját gyengeségeivel.

      Törlés
    2. Csak azt az egy fát kellene kivágni amely az erdőt takarja ki! Az ember nem gyenge, nagyon is erőteljes. Nem hiába kezdik a szuggesztió alkalmazását már a gyermekkorban. (disney) stb.... Ha már nem lesz félelem nem lesz illuminati sem. Én hiszem hogy az emberekben rejlő jóság és szeretet egyszer mindenkire rátalál és ezzel le fognak áldozni az illuminatinak is.

      Törlés