KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2013. április 13., szombat

A világ vezetőinek titkos BILDERBERG-találkozója (2013.Jún 6-9: ), amiről a médiában egy szót sem fogsz hallani


A világ összes nagy szervezetének elnöke találkozik majd "titokban" 2013. Június 6 és 9 között. De a hírekben semmit nem fogsz erről hallani. Miért? És hogyan lehetséges ez ? 
Úgy, hogy ők a BILDERBERG -csoport tagjai !

Aki egy kicsit is tájékozottabb a világ eseményeinek dolgában, az tisztában van azzal, mit takar, illetve kiket is jelent a BILDERBERG-CSOPORT elnevezés. 800 évre megy vissza történelmük, az itáliai fekete nemesség idejére. 
Ők az egyik titkos csoportosulás (a CFR - Külkapcsolatok Tanácsa és a Trilaterális Bizottság mellett), mely dönt a világ sorsáról, országokról, nemzetekről, háborúkról, ásványkincsekről....sőt a világ népességének alakításáról is. 
Az ILLUMINATI egyik ága lehet, vagyis a piramis egyik lépcsője, de még messze nem a csúcsa..... 
Részletes és teljesen kimerítő tanulmányokat, kutatási anyagokat találhattok Drábik János írásaiban, hiszen Ő a téma autentikus szakértője

-   A világ leghatalmasabb urai először 1954-ben ültek össze egy titkos tanácskozásra, a hollandiai "Hotel Bilderbergbe". Mi rejtőzik a csoport mögött?
-  A Bilderberg-Csoport a világot irányító globális pénzügyi elit egyik képviselete. A pénzuralmi világrend széleskörű hálózatot működtet. Ezek közül a három legfontosabb, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), másodhegedűsként a Bilderberg Csoport, és végül a Trilaterális Bizottság. Tény, hogy a Bilderberg Csoport 56 év alatt nagy tekintélyre tett szert. Mégpedig azért, mert a kiszivárgott információk és tények utólag csaknem mindig igaznak bizonyultak. Onnan lehet tudni, hogy ez az egyébként erősen titkolózó társaság miről tanácskozott, hogy utólag milyen döntések születnek a világ pénzügyi, gazdasági és politikai életét irányító fórumokon. Amit a Bilderberg Csoport zárt ajtók mögött megbeszél, azokból kormánydöntések, a nemzetközi szervezetek, a NAT O, az EU, az ENSZ stb. döntései lesznek.


A Bilderberg csoport vezetők féltitkos csoportosulása, mely évente szervez egy találkozót. 
A mainstream sajtó 20-30 évig a közelébe sem ment a rendezvénynek, csak néhány éve dugta oda a fejét egy pár riporter. A találkozó tartalma szigorúan titkos, hivatalosan semmit sem közölnek a megbeszélt témákról vagy döntésekről. 
Oknyomozó újságírók és az internet megjelenésével már egyre kevésbé tudnak azonban elbújni a nyilvánosság elől. 


Szinte biztosnak tűnő információk szerint a BILDERBERG titkos társaság idei találkozójára Londontól nem messze kerül sor 2013 Június 6 és 9 között a luxus Grove Hotelben

Bárki szeretne szobát foglalni, abban a periódusban és az előtte naptól már ki van bérelve az egész kastély és elérhetetlen "halandók" számára. A birtok teljesen dús növényzettel és erdővel körülvett terület, egy bevezető úttal, ami biztosítja a tiltakozók, újságírók és illetéktelenek távol tartását. A Google Maps jól mutatja.


Az ilyen találkozó törvényellenes a szövetségi LOGAN ACT törvény alapján, mely szigorúan megtiltja, hogy állampolgárok idegen kormányok képviselőivel tárgyaljanak, vagy hatalmas konszernek és döntéshozók találkozzanak titokban, illetve felhatalmazás nélkül. 3 évvel büntethető a törvény alapján. (A Nixon-féle botrányok miatt a cikk végén itt elolvasható)

Nem utolsó sorban a résztvevők magánszemélyként utaznak oda, mégis hivatalos rendőri, hadsereg által biztosított elsőrangú védelmet kapnak az adófizetők pénzéből. A csoport tevékenységéről könyvet is írtak, sőt, 2010-ben Daniel Estulin előadást is tartott az Európai Parlamentben a csoportról. (lent videón) 



Henry Kissinger, Rockefellerek, Rothschildok, "Nemzeti" bankok elnökei, döntéshozói.... Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója, Craig Mundie J., a Microsoft Corporation vezető kutatási és stratégiai igazgatója. A Barclays bank elnöke, a HSBC elnöke, a Goldman Sachs elnöke, a TD Bank Financial Group vezére, valamint a Citigroup alelnöke. 
A Föld legnagyobb online és közösségi médiájának tulajdonosai érkeznek, ez már önmagában elég lenne, hogy a főáramú hírforrások tudósítsanak, de semmi. Érdekes, nem ? Sokkal több... 

De nem marad figyelem nélkül, hála az alternatív hírforrásoknak és a szabadságot fontosnak tartó aktivistáknak !


Ha csak 1 videót mutatnál ismerőseidnek! EZ AZ! Ebben mindent elmond Daniel Estulin 
KIK MOZGATJÁK A SZÁLAKAT ?
ÍGY ÉPÜL FEL A VILÁG A VALÓSÁGBAN :
(A zoomolható képért klikk ide)



Annyira én nem szeretem Jesse Ventura filmjeit, mert túlságosan hatásvadásznak tartom, de akik soha nem hallottak még ezekről a dolgokról, azoknak segíthet tágabb képet kapni összeesküvés-elméleteknek kikiáltott valós dolgokról:



A hír forrása: Infowars

39 megjegyzés:

  1. szuper dolog lehet nagyon gazdagnak lenni, irányítani a világot, játszadozni az emberek sorsával

    VálaszTörlés
  2. MINDEN VEGES
    EZ IS AZ LESZ;
    SOK KENDERT ÜLTESSENEK

    VálaszTörlés
  3. Úgy-úgy! Istenem csak addig bírjuk ki , amíg felszabadulunk!

    VálaszTörlés
  4. Csak mosolyogni tudok a cikkben leírt embereken, akik majd találkozni fognak. :)Azt hiszik, hogy hű de nagyfiúk vagyunk mi, még ha ténylegesen nem is ők állnak a piramis csúcsán. Csak azt nem akarják tudomásul venni, hogy bármit is tettek (főleg rosszat), azt mindet vissza fogják kapni, magyarul: saját maguk ellen (is) dolgoznak. Ez pedig nem éppen vall épelméjű emberi viselkedésre. Bárki tapasztalhatja önmagán nap mint nap, hogy amit tesz, azt fogja visszakapni (jót-rosszat egyaránt). A másik pedig, lehet, hogy civil emberek nem juthatnak be oda, itt védik magukat össze-vissza, na de ki mondta, hogy ŐK nem? :) BUDDHA te tudod kikre gondolok :)
    Ilyenkor sajnálom, hogy legalább néhány ember csak ezen a bolygón rendelkezne a teleportáció képességével... Hogy leesne az álluk, ha valaki egyszer csak ott teremne közülünk :) Nem istenek, a pénz pedig nem ehető, a visszaszámlálás pedig már elindult, s közeledünk a zéróhoz.
    Kedves Bilderbergesek (remélem közületek is van, aki olvassa ezt az oldalt) AZ IDŐTÖK HAMAROSAN LEJÁR :)

    Üdv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek én is így látom.

      Törlés
    2. nem is sejtitek ki állhat a piramis csúcsán kinek a rabszolgái ezek ?

      Törlés
    3. Isten ellensége a Satan;all a piramis csucsan...az o rabszolgai ezek...

      Törlés
    4. egész pontosan a sátán fia az antikrisztus akinek a színpad már majdnem készen áll ,hogy bemutassa magát a világnak és elkápráztassa azt

      Törlés
  5. Ez az egész bilderberg-sztori egy nagy hülyeség és félrevezetés.Mióta titkos ez a társaság, ha tudjuk kikből áll , és mikor ülnek össze, és még információk is szivárognak ki ?
    Az ott megjelenő emberek alapján nem lehetnek azok annyira titkos dolgok, amiket megvitatnak, ezek egy magasabb, és titkosabb szinten fogalmazódnak meg inkább szerintem.
    Főleg olyanok, mint pl. népességszabályozás erőszakos módszerekkel, nem hinném, hogy ilyen helyen döntetének el. Lehet, hogy elindult ez a találkozó 1954-ben, és úgy gondolták, jó lesz figyelemelterelésnek, álcának, ha minden évben összejönnek, látják őket, tud róluk a média. Ezzel csak legalizálódik a jelenlétük, nézzétek itt vagyunk, jobb ha tudtok rólunk. A naív emberek meg még meg is nyugszanak, dehát ezek is hús-vér emberek, látjuk őket nap mint nap, még rájuk is bízhatjuk magunkat. Ez az egész azonban csak a megvezetés része.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Két észrevétel:

      Az egyik, hogy valóban nem ők a piramis csúcsa. Ezt a verziót az alternatív média szenzációhajhász része tálalja csak így, hogy nagyobbat durranjon ha riportot készít róla. Akik komolyabb hozzáállással tárgyalják a témát, azok mind azt mondják, hogy ezek a testületek már csak a részletes kivitelezését tervezik meg a kiadott terveknek. De valójában - ahogy te is írod - a döntések magasabb szinten születnek. Hogy azok az emberek kik, azt szerintem tényleg csak találgatni tudjuk. Mondogatják itt sokan az Orsini családot, meg a Rotschildeket és Rockefellereket; de ők is csak a második vonalba tartoznak szerintem.

      A másik, hogy azért a CFR, TLC, Bilderberg és hasonlók nem éppen indulásuk óta ismert szervezetek. Az utóbbi egy évtizedben lehetett csak hallani róluk, előtte jó pár évig meg tudták őrizni titkosságukat. Nyilván - most hogy kiderült - még rá is játszanak, hagy pukkadozzon, aki nem bírja őket. De eredetileg szerintem azért döntően titkos gyűléseknek szánták ezeket.

      Törlés
    2. De buta vagy te ember.

      Törlés
  6. Sziasztok !!

    Erről sem fogunk hallani a médiából:
    A Haza NEM eladó !

    http://kaslerarpad.hu/

    Foglalkozzunk kicsit vele MAGYAROK.

    VálaszTörlés
  7. Emberek, ebben az országban kurva nagy bajok vannak........
    aki teheti meneküljön.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1. A süllyedő hajóról először a patkányok menekülnek.
      2. A bajok okozóinak pont az a szándéka, hogy minél többünk önként hagyja el ezt a területet.
      Fentiekből következik, hogy ha Te is az ajánlatod szerinti döntésre jutottál saját életeddel kapcsolatban, akkor én meg azt ajánlom neked, hogy azt inkább ne híreszteld számodra ismeretlenek előtt, mert egyrészt semmi dicséretre méltó nincs benne, másrészt ajánlásoddal közös ellenségeinknek használsz a legtöbbet.
      Ha csak egyszerű bértollnoka vagy ezeknek, akkor nyugodtan behúzhatod a strigulát a teljesítményértékelő lapodon: világhelyzete kipipálva.

      Törlés
    2. Ok marci,hova meneküljünk?
      Mert bajok már régóta vannak,máshol is.

      Törlés
    3. Marci hozza szolasa kedves es ertekelendo. Gyorgy : Martirok mar voltak sokan felesleges.

      Törlés
  8. HAHAHA! 1. nem vagyok patkány. 2 akik menekülnének nem azért menekülnek mert süllyed a hajó, hanem azért mert nincs mit enni, mert nincs pénzük.
    3.Amíg nincs az országban igazi összetartás, itt jó irányba forduló változások nem lesznek.
    megszorítás megszorítás hátán, majd jön a sokadik orbán csomag, aki szegény az marad, aki beteg az marad, "mert lassan egy a maradéknyi orvosunk is elmegy innen".
    mi meg tűrjük mint a birkák a legelőn.
    Na mindegy. Hát várjuk ki a végét.
    hali.





    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó kedved van! Valami örömhírt kaptál?
      ad 1. attól, hogy nem vallod magad annak, még lehetsz az.
      ad 2. az első reakciónak nem a menekülésnek kellene lenni. Pl. aki inkább a helyzeten akar változtatni, hogy itthon maradhasson, az 21-én menjen el a Hősök terére Kásler Árpád meghívására (lásd fentebbi kommentben!)
      ad 3. és te azzal agitálsz az összetartás mellett, hogy pucoljon, ki merre lát? Igen gyenge stratégia. Ha arra gondoltál, hogy a politikások tartsanak össze, akkor közlöm, az már több mint húsz éve stabilan megvan. Bár nem ezt mutatják (amit mutatnak csak szereposztás), de a háttérben szövetkeztek az elkergetésünkre, és te asszisztálsz hozzá.
      Nem mi tűrjük, hanem te, és a hozzád hasonlók.
      Egyáltalán nem mindegy.
      Én nem várok, cselekszem (április 21.)
      Bye, Bye!

      Törlés
    2. Látom, marci, Téged is elkapott a rettegés a falat kenyérért. Azért nem olyan komoly a helyzet, remélem.

      Törlés
  9. Mennyire igaz ez a hír?

    RIADÓ!

    Most jött, de nem értem mire fel ez a ri-adóztatás. Csak nyugalom, nem lesz itt semmi, nem lesz valami sem, csak zsidó simogatókat akarnak minden stratégiai helyre látható módon telepíteni. Puccs szelet érezni!
    A MAGYAR NEMZETI VÉDELMI BIZOTTSÁG BEJELENTÉSE! HAZÁNK GYARMATOSÍTÁSA ÉS NEMZETÜNK PALESZTIN MINTÁRA TÖRTÉNŐ LEIGÁZÁSA MEGKEZDŐDÖTT! BELSŐ KORMÁNYZATI INFORMÁTORAINK ÉS KÜLFÖLDÖN ÉLŐ HÍRSZERZŐINK IS MEGERŐSÍTETTÉK A HÍRT, MISZERINT AZ ORBÁN-ÁDER PÁROS, 2013.ÁPRILIS 20.-TÓL 200.000 IZRAELI TELEPES BEUTAZÁSÁT HAGYTA JÓVÁ AZ ELŐZETES MEGÁLLAPODÁS ÉRTELMÉBEN!....
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=3386#comments

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magyarok hun vótatok Trianonkor? Hun voltatok amikor eladták a hazánkat?
      Hun alusztok? A magyar a legalvósabb nép egész Európában.
      Más országokban minden kis népcsoport összefog a megmaradásért, a magyarok meg saját magukat adják el! Mostan, mi lesz a nagy helyzet? A magyaroknak ha azt mondaná valaki, hogy adok 10000 Ft.-os órabért még Izraelbe is kimennének csapott-papott. Mi ez a nagy magyar buzgóság mostanság? Vakbuzgóan belerohanunk egy esetleges országos lemészárlásba. Már ideje lenne felkelni és tenni valamit, nem csak szájhősködni.
      Ha a Zamerikai Egybesült Államokban képesek tünteni 10 ft.-os benzin növekedés ellen a magyar mé nem? Ha a Lufthansa dolgozói 100 ft.-al kevesebbet kapnak, hogyan tudják még is megvalósítani, hogy utána 10000 ft.-al többet kapjanak egy megmozdulásért? Ha?
      Mindenki sikeresen puccsol a világban csak a magyar nem. Petőfiék, Kossuthék ezek mind eladták az országot, ezek nem hősök voltak, hanem semmirekellő szabadkőműves-talmudisták. A magyarokat mindenki fingatja, mert idióta egy nép. A magyarnál kevés szerencsétlenebb nép van a világon. Örüljünk, ha megtűrnek bennünket itt izraó-hungaryban. Itt mán nincsen magyar vezető, mind szarházi szabadkőműves. De ezt mind a nép szavazta meg! Nincs itt semmi félrevezetés, a nép a hülye, főleg a magyar.

      Törlés
    2. A végére mondtál valamit ami megközelíti a helyzetet, de nem teljesen felel meg a valóságnak. Akinek nincs semmi fogalma arról, hogy mi a haza, vagy arról, hogy élettér, vagy arról, hogy Isten, vagy arról, hogy család, és még sorolhatnám, az csak ócsárolja e népet - a saját népét - az csak sír rí.
      Egyetértek veled abban , hogy tenni kéne valamit, de azt elfelejtetted elmondani, hogy mit , konkrétan mit. A Lufthansa, meg a zamcsi benzin nem ad választ a kérdésre.

      Törlés
    3. Nem ócsárótam én kéremszépen senkitsem! A magyarok lustaságára hívtam fel a figyelmet. Nálunk szervezett tüntetések vannak, nem úgy mint külföldön. Nálunk bejelenti pl, a Jobbik, hogy háunapi napon kimegyünk oszt szétosztjuk a zsidókat! Erre a válasz: Na jóvan, hívjuk csak a rend"űr"séget, osztmánna széttépjük a jobbikosokat. Ez megy nálunk, nem mondtam ezzel hazugságot. Szerintetek, ha a jobbik lenne a kormányunk nem lenne több zsidó? Én 100%-os biztonsággal állítom, hogy a zsidók pártja Magyarországon jelenleg a Jobbik. Elegük lesz az embereknek a fideszből, oszt választunk egy szélsőjobb nevű politikát. De minek párt? Pártok nélküli jövőt akarunk! Igazi trollságot követnénk el, ha pl. 0 ember menne el szavazni a 9 és félmillióból. Az mekkora trollság lenne, de a magyar ilyenekre sosem lesz képes. A magyar egy "tutymuruty" nép, langymeleg, olyannyira, hogy minden háború után mi szívtuk meg!
      Nem mondok konkrétat, mit kéne tenni, mivel ezt az oldalt is figyelik tudtommal. Nehogy terroristának bélyegezzenek a népek.
      Használjuk ki a szeretet funkciónkat, és egyelőre nyeljünk mint Paris Hilton.
      Aztán, na majd kiderül. Csak nehogy beboruljon és túl késő legyen!
      SHALOM.

      Törlés
    4. Jójó én sem a Jobbikban látom a megoldást, de egy kicsit más szemszögből közelíteném meg a dolgot. Nem tűrni kell , és nem szolgalélekkel élni. Talán Jézus szavai segítenek: "Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Ne vétkeinket nézd!..." És innen már másképp folytatnám: hanem élj hittel életed minden egyes percében. Másik: Ha kíváncsi vagy arra, hogy mekkora ereje van egy pozitív cselekedetnek, tedd meg hittel és meggyőződéssel, és figyeld , hogy hányan állnak mögéd. De ha nincs benne meggyőződés, hanem: úgysincs értelme gondolattal csinálsz bármit, akkor nem is lesz belőle semmi. Te már léptél egy szintet, kimondod, hogy a lustaság nem visz boldogít. De vidd ezt a gondolatot tovább. Ha mindenki ezt csinálja, akkor vége van , dal vége. De nem így van. Vannak, akik fáradhatatlanul munkálkodnak a jelenben. Ők nem a máÉRT élnek, hanem a máBAN. Teszik a dolguk. Ha nem látod őket, az nem azt jelenti, hogy nincsenek. És bocs ha megbántottalak.

      Törlés
    5. Kedves eli70!
      " A léptél egy szintet " mondatodig teljesen egyet értek veled bármilyen hihetetlen:D Meglepődve tapasztalom, hogy a keresztények könyvéből idéztél:D
      Jól mondtad azt is, hogy első a hit (Istenben, hazában...stb.) A hit után pedig jöhetnek a jó cselekedetek. Ez teljes pontossággal ezen alapul, de ha csak hited van az kevés! A jó cselekedet is kell, sőt kötelező, ha valamit el akarsz érni életedben. Igen Jézus békességet hagyott ránk, tehát a szeretetet, az egymás iránti megértést. Szeretet nélkül egy kupac szar vagy. Ha szeretsz találsz!
      László Lamikó, megleptél, ahogyan eli is:D
      Csak higgy Istenben és szeresd felebarátaidat. A többi tanítás mind-mind a Bibliában található.
      Für Gott!

      Törlés
    6. "A magyarokat mindenki fingatja, mert idióta egy nép. A magyarnál kevés szerencsétlenebb nép van a világon.
      A magyar egy "tutymuruty" nép, langymeleg
      SHALOM."
      Hidd el, ez már csak felesleges erőlködés, barátom.;)

      Törlés
    7. "Hun voltatok amikor eladták a hazánkat?"
      Na ne b....!És ki vette meg Izraelt?

      Törlés
    8. Itt senki sem fogja viszonozni a shalomodat, te pszeudo-magyar Lamikó!

      Törlés
    9. @Olivin33

      "pszeudo-magyar" - szerintem ne bonyolítsd túl, ez csak egy sima troll. :P

      Törlés
    10. Jójó de van egy másik szempont is. Amíg itt egymást marjuk valójában , hogy is fogalmazzak, a bennünk rejlő rosszindulat jut kifejezésre. DE amikor valaki eljut arra a pontra, hogy kifogy a hülyeségből, kiélte negativitását, és legyengül annyira, hogy tehetetlenné válik, no akkor rogyik térdre. Addig ő a keménycsávó. De a térdén állva végső elkeseredésében felkiált - és ez minden emberfiánál így történik - Istenem! Miért? És életében előszőr szólítja őszintén azt, akitől mindent kapott. S bár akkor abban a pillanatban nem veszi észre, de elkezd az Isteni energia áramlani felé, mert addig NEM ENGEDTE az önzése. Aztán attól a pillanattól már nagyon sokat veszít fontosságából az , hogy ki zsidó, ki cigány, ki magyar. Hasonlít ez a mozzanat ahhoz, mint amikor a VanDamme a VéresJátékban a fehérportól , amit a szemébe szórt az ellenfele, megvakulva földre rogy és térden állva üvölt. Azok ott már a keményfiú önzésének utolsó pillanatai, ami felér egy haláltusával. Aki ezt nem élte át az nem tudhatja, vagy max. másokat meghallgatva lehet némi elképzelése róla. Na ezután jön az ÚJ KEZDET.

      Törlés
    11. László Lamikó
      Amit írtál az egy zsidó propaganda szöveg,vagy csak egy elkeseredett szűklátókörűség?
      Szerinted csak nálunk van ez?Spanyolország,Görögország,Ciprus.Ezekben az országokban jelenleg is folyamatos tüntetések vannak csak a média nem mindig közvetíti.De a helyzetük nem javul, sőt napról napra rosszabb.De nézd meg Németországot,Franciaországot,Angliát.Ezekben az országokban is zsidó bérenc kormányok ülnek. Kivel fognának össze?Az arabbal, törökkel, kínaival, románnal,albánnal,szerbel, cigánnyal... Nagy összefogás ezekben az országokban sincs ne aggódj,amit látni inkább csak lokális összefogások,amikre nálunk is van példa.Attól hogy látszólag egyben vannak ezek az országok már régen nem egy nemzet.Amerikával példálózol.Ahol a nagy összefogásnak köszönhetően annyiféle nép él hogy nem is értik egymást,mert mindegyik a saját nyelvét használja.Generációk nőttek fel nulla angol tudás nélkül. Puccsokról írsz.Lásd Olaszország, ahol a puccsoknak köszönhetően 8 év alatt 5 elzavart kormányuk volt és mind ugyanazt szolgálta.Jelenleg ők is nyakig ülnek a szarban. Írod"ideje lenne felkelni és tenni valamit" Valamit!Ezt jól meg mondtad.Ebből már mindenki érti mit kell tenni.Az utolsó magyar gyalázó mondataid alapján inkább egy zsidó propagandista lehetsz.

      Igen az igaz,hogy nagy az esély a Jobbik is valami zsidó hátszelővel jött létre.Attól hogy nem mész el szavazni még nem lesz kánaán.Mert akkor marad a garantáltan zsidócigány fidesz kormány.Az eddigi szavazásokon is csak az ország fele vagy volt mikor egyharmada ment szavazni. És mi lett? Ugyanúgy zsidó irányítás maradt.
      Ha meg még itt sem mered kimondani mit kéne tenni szerinted,mert már most félsz hogy lecsap rád a tek,akkor hogy lesz valami?

      Törlés
  10. és még én látom rosszul a helyzetet... HA.HA.HA.! ahogy elnézem munkánk megint nem lesz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cák nugi! Ők nem dolgozni jönnek ide. Csak a helyi bábok csapatát erősíteni. Szerintem :-)

      Törlés
  11. félre ne érsd nem vagyok az ellenséged,senkinek. Csak nem tettszik ami van. Mi meg kevesek vagyunk ahhoz hogy itt bármi más változzon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Mi meg kevesek vagyunk ahhoz hogy itt bármi más változzon."
      Barátom, akkor elmondanék valamit. Akár azt hiszed, hogy meg tudod csinálni, akár azt hogy nem, mindenképp igazad lesz.;)

      Törlés
  12. Minden Orszag kormanyzoja is csak egy babu,egy szerep jatekos.Soha nem az lesz ami a te javadat szolgalja sehol senkinek soha.Ez a cel .Ezt csinalja a satani ero.Menekulhetsz te mas Orszagban dolgozni stb akkor is utol er.Terjetek meg amig nem keso lassan elfoglalja helyet az Antikrisztus es jon a szar vilag.

    VálaszTörlés