KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2013. február 12., kedd

Ki lesz Petrus Romanus, az utolsó pápa, ki az idők végét is látni fogja - Velünk együtt...


Nagyon érdekes és furcsa érzés, hogy tényleg bekövetkezett, amiről tavaly márciusban írtam. Az is igaz, hogy akkor még különböző "erők" maradásra bírták Benedeket.
Pedig utólag bevallva magam is kicsit szkeptikus voltam, hiszen 600 éve nem mondott le pápa a történelemben és összesen is csak két ilyen alkalom fordult elő eddig.



De most mégis megtörtént. Mindannyian látjuk, hogy az idők végének epizódjait éljük, számtalan jelet felsorakoztattam és megírtam már, de mégis hátborzongató érzés ebben benne lenni.
Az elmúlt időszak a mentális felkészülésről szólt azok számára, akik szerettek volna képben lenni, mi várható..., akik érteni szerették volna. Azt hiszem erre nagy szükség lesz hamarosan. 


A nemzetközi színtéren (természetesen csak a háttérben látható módon) olyan  átrendeződés megy végbe, amire hasonlót én még nem láttam. Írni viszont hónapok óta írok róla - amiről lehet... és közösen beszéltünk itt is rengeteget hozzászólásaitokban.

Az USA-ban hamarosan elkezdődik, Jeff Berwick is erről beszél ezen a videón, hogy aki teheti, tűnjön el az USA-ból, ha jót akar magának, mert az összeomlás igencsak fájdalmas lesz.
Mára virradóra Észak-Korea felrobbantotta atombombáját (5,1-es földrengést is okozva mellékhatásként), amire azonnali megelőző támadást helyezett kilátásba déli testvére....

Izraelben az Új Salamon Templom felépítése hamarosan elkezdődik, a tervek csak a megvalósításra várnak az Al-Aksza Szikla mecset eltörlése után......(mint jól látható ebben a hivatalos kampányfilmben is...benne Danny Ayalon, izraeli külügyminiszter-helyettes, aki a mecset előtt állva beszél, miközben az megsemmisül, hogy helyén Salamon temploma jelenjen meg
)....  Tudjuk mindannyian ez mit jelent a végső idők forgatókönyvében és a bibliaolvasók is....

Ez most félelemkeltés? Nem hiszem. Inkább nyitott szemmel járás és a jelek értelmezése, figyelembevétele. Lehet boldogok a tudatlanok....



Malakiás jóslatai eddig mind igaznak bizonyultak. Viszont az ide tartozó jóslata igazán érdekes és elgondolkodtató. Próféciája szerint II. János Pál pápa halála után már csak két pápája lesz a Római Katolikus Egyháznak. Malakiás az összes pápát látta előre, így feltételezhetjük, hogy nem tévedett. XVI. Benedek pápa az "Olaj Dicsősége" címet viseli Malakiás jóslataiban, és sok érdekesség olvasható róla is, de most összpontosítsunk az Utolsó Pápára. Az ő nevét is látta Malakiás, úgy fogják hívni, hogy Petrus Romanus, azaz Romai Péter.
Íme egy idézet:
„A Szent Római Egyház utolsó üldöztetése idején Római Péter ül a trónon, aki számos megpróbáltatás közepette táplálja a nyájat, s mikor ez is elmúlik, a Hét Domb Városa mindenkorra elpusztul, s a szörnyű Bíró ítéletet mond az embereken.”
Arra még senki nem adott választ, hogy a "Szörnyű Bíró" kit, vagy mit takar, de egy biztos: a pápaságra esélyes jelenlegi bíborosok között csak két Péter van, a magyar Erdő Péter és egy Peter Turkson nevű bíboros.
A jóslatokat még egy érdekes véletlen támasztja alá. Miután II. János Pál pápát örök nyugalomra helyezték, már csak egy hely maradt a pápai temetkezési helyen Vatikánban. A jóslat szerint Vatikán is el fog pusztulni, talán Romai Péter ott pusztul el, vagy az Apokalipszis utáni üldöztetések során, nem tudni.  A próféciák nem csak az utolsó pápáról, hanem az Antikrisztus eljöveteléről is szólnak.

168 megjegyzés:

  1. http://www.youtube.com/watch?v=IY4kkidp74Q
    Sandy hook FULLY EXPOSED video

    VálaszTörlés
  2. A pápaság csak azt kapja, amit magának okozott. A karma mindenkire hat, senkit sem kerül el, legyen az akár jó, akár rossz. A Vatikánnak is "köszönhetjük", hogy Magyarországot 1920-ban "helybenhagyták" s azóta is azon van, hogy a magyarság tűnjön el a Föld színéről. Márpedig, legyen egyén, csoport, közösség, nép, nemzet, állam stb. ha valakinek rosszat akar, ugyanazt fogja megkapni. Előbb vagy utóbb, de mindenképpen.

    Ez a véleményem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Atlantis753

      Jobban teszed ha nem acsarkodsz , még van egy kis időd hogy megtérj.

      Törlés
    2. Így van és lehetsz isten báránya.

      Törlés
    3. A megtérés. Én nem vagyok a vallások híve, nem járok templomba és nem is fogok. Számomra Istenhez nem a papokon vagy a pápán vezet az út. Bármikor lehet vele beszélni.
      Igen, tudom, most jön az a rész, hogy Isten nem válaszol senkinek. Csak tegyük fel magunknak a kérdést: annyira ostobák nem lehetünk, hogy elhisszük azt a mesét, hogy Isten szeret minket, de mégis kegyetlenül bánik velünk, s ha kérdezünk, nem küld semmilyen választ (legyen az bármilyen válaszforma)? Teljesen elszigeteli magát tőlünk? Talán undorodik a Földi emberiségtől, hogy kizárólag csak a papokkal és a pápával áll szóba?
      Jézus nem vált be, hát majd akkor az egyház is megteszi. Ez folyik világunkban. Hogy félnek az emberek Istentől, mert kegyetlennek hiszik. Pedig mi magunk vagyunk kegyetlenek, mi alkottuk meg ezt a fogalmat. Nem pedig Isten.
      Aki életet ad, azt miért venné el tőlünk? Amikor azt mondják, hogy "Magához szólítá őt az Úr." Persze, Isten, játszadozik az életünkkel, kénye-kedve szerint. Nem tudom ilyenkor sírjak vagy nevessek.
      Az egyház maga alatt vágja a fát. Csak azt fogja kapni, amit másoknak is okozott: szenvedést, fájdalmat és pusztulást.

      Törlés
    4. "A Vatikánnak is "köszönhetjük", hogy Magyarországot 1920-ban "helybenhagyták" s azóta is azon van, hogy a magyarság tűnjön el a Föld színéről." - ezt így konkrétan hogy? Én is aláírom, hogy a nagyhatalmak játékszerei voltunk a vesztes háború után, de hogy a jóéletbe jön ide a Vatikán?

      Törlés
    5. Istenem, de sok támadás éri egyházunkat!
      Isten megteremtette a világot, nélkülünk, viszoton adott szabad akaratot is nekünk! Na ez a szabad akarat az, ami az emberiséget tönkre teszi ! nem a papok, nem a pápa, hanem mi vagyunk világunkért felelősek!
      Aki hisz üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik. Imáinktól függ a jövőnk! Imádkozunk eleget???????????? Magunkért, világunkért, papjainkért, családjainkért? Vagy csak kérünk, és semmi hálaadás???? Az biztos, ezt a világot Isten már rég elpusztíthatta volna, ha nem szeretné ennyire az embereket, vár, türelmesen vár, de egyszer elfogy a türelme, ha látja ezt a sok gonoszságot, gyűlöletet, a kihűlt szíveket, akik szeretetre nem képesek, inkább gyűlöletre! Még van idő jobbá lenni, megtérni, szeretni, betölteni a templomokat, ahokól Krisztus testét magunkhoz vehetjük. Nem a pap miatt kell menni, vagy elhagyni a templomot, hanem, mert Jézus vár minket a Tabernákulumban! Ha a világot jobbá akarod tenni, magadon kezd! Kívánok mindenkinek jobb belátást, Szent Nagybőjtöt !

      Törlés
    6. A PRÓKÁTOR.

      A fenti szó nem magyar, de benne a van magyarul is TOR - a magyar amikor meghalt valaki szerettei közül, tort ült. Tehát érted ugye, értened kell, ha magyar vagy. A JÓ EZ ÍGY? jó ez így? Kérdés felvetése manipulálás ./KEZEL, MESTERKEDIK/ ahogy MANI tette. Én, magomnak írom: EZ ÍGY NEM JÓ! Se professzori ,/egyetemi tanár/ se vallási /teológiai/szinten a hitnek és tudásnak. Tehát nem kérdezem, ha nem kategorikusan /HATÁROZOTT, FELTÉTLEN/ kijelentem, mert tudom, és nem hiszem. Honnan? A megtapasztalásból!
      A pont:
      Yyyyyyyyyyyyyyyyyy
      https://www.youtube.com/watch?v=VFptHgGiEuI


      Tehát a prókátor latin szó, magyarul jelenti: ügyvéd, védőügyvéd / ma már csak rosszalló értelemben: vö, prokurátor, mely magyarul: ügyész, meghatalmazott, megbízott személy: jogi képviselő / vö: prókátor/ vallási értelemben – kolostori számtartó – történelemben: helytartó…”

      Amikor KÚRIÁKAT ALAPÍT – akkor szükségszerűen a KURÁTOR JUT ESZEMBE! HELYTARTÓ A HÓDÍTÁSBAN!

      A gondolatmenet – folytatva, tort ül a gonosz, gondolja ő, én és magom elképzelem, jó ez így? Nem – ez a film a gonosz által elkészített propaganda - PRÓKÁTORA, MIND KÉT FÉLRŐL.

      ÍGY EZ NEM JÓ – mert a jót felcserélte a jó ez így leírásával, kérdésként a történet befejezéseként. mely sugallja a gonosz győzelmét a jó felett.

      Mert a történet végén az ál-doz-at a hal – ál-t válassza!

      Önként öngyilkosok reklámozását , súlyos bűnt elkövetve – erre nincs szó, önhalált követett , nem mondja, mert nem tudja, hogy minden örök!

      És amit megépít, ezen az oldalon - azt kapja a túloldalon is. Hiába menekül el ebből az életből abba az életbe.

      Az izmusok és ellen izmusok – akik az örök életet, a mennyországot a földre hozzák – ígéretével – dumáikkal megvezetve, bizalmukba beférkőzve, érzéseiket kihasználva és hűségükkel vissza élve az állatnál is rosszabba, életsorsokba döntve az emberiséget bábáskodnak, majd végleges elpusztítására szakosodtak – rájuk nézve egyértelmű az Isteni büntetés megbocsáthatatlan vétkeik végett.

      Ma ez a kor van, az ítélet az ISTENI ítélet rajtuk, a nép miattuk szenved és éhezik és hal meg, lassú halállal, melynek okozói ők , akik mindig is voltak a történelem során. Ezért szenved a hívő, de nem a tudó nép. A tudó akiben nincs lélek és nem hisz, professzori szinten – bemagyarázza magának saját valódi beburkolózott útját, és nem enged be oda senkit. De ha a kezdet szavaink értelmét értené – megértené. Végső konklúzió – azaz következtetésem.

      Olyan élet vár rád ott túl. Amelyet itt képviseltél, csináltál, tettél és éltél! Írtam le ezeket a megérzéseket képzeletben. Gondként 2013. február 11-én. Időt nem írtam, vagy elfelejtetem vagy ez idő nélküli megállapítás, mindenkor számít! 00:00 óra – KOR! A PONT, AMI VÉGTELEN!

      Ez lenne GERRY –nek a meglepetés – a végtelen azt jelenti, hogy végtelen, nincs egyik oldalon se vége!

      Az íráshoz azok a mozaikírásokat csatolom, amelyek álláspontomat tükrözik – de már rendezve – mert a REND A LELKE MINDENNEK!

      1.2011. 03. 14. PÁPA ÁLLÁSFOGLALÁSA

      KÉRD AZ ANYAGOT MERT NAGYON NAGY TERJEDELEMBEN VAN MEG!

      Id. Kiss László
      2013-02-15
      04:30 óra –KOR!









      2011.MÁRCIUS, 11-ÉN-ÉN. 04:40 - ÓRAKOR ÍRTAM!

      AZ ÍRTAKAT FENN TARTOM MA IS AZAZ 2013-02-15-ÉN 03:09 ÓRA-KOR?
      Amikor írom – e sorokat.
      Elenyésző az a százalék, közülük, akik lettek áldozatok. az elsöprő áldozat a népet sújtotta írja Lipusz Zsolt, és igazat kell adnom neki, mert beugrik Dózsa György tüzes trónja amire ültették – a bosszú állók, úgy mint ma – törvényként behozzák ugyan azok fattyai , hogy a „zsidó holokausztért büntetnek” Magyarországon – de kik? - hát ezek a mocskok. Úgy látszik , hogy társadalmi ellenségeikkel, akik megmerik kérdőjelezni hitelességüket ma is úgy járnak el mint régen. Pedig holokauszt azt volt – még a bibliájuk is leírja, az az atomháború, amely elpusztította Szodomát és Gomorát, a sokadik üvegcsíkot képezve a Föld kérgén. Melyet az indiai védák is leír – az égi városok látványos tüzes harcaként.








      Törlés
  3. " A próféciák nem csak az utolsó pápáról, hanem az Antikrisztus eljöveteléről is szólnak."
    Hát ez remek hír! Sok időnk már nincs, úgy fest a dolog.
    Jöjjön mihamarabb, aminek jönnie kell, aztán haladjunk tovább, ne nagyon várakozzunk abban az állapotban. Mindegy, hogy fájdalmas lesz, vagy nem, csak legyen itt és lássuk, mi lesz. Nem tudom, fel lehet-e készülni erre a "bulira", de mindenképp lelkileg, mentálisan úgy érzem, igen.

    VálaszTörlés
  4. A Vatikán nevű bűnszervezet vége nem egyenlő a világ végével. Lemondott a pápa? Hál Istennek! Úgy tudom, Isten sosem kért földi helytartót.

    Egyébiránt ez az esemény is csak a korszakváltást jelzi, amire megint csak azt tudom mondani: hála Istennek, hogy eljött végre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretnék már örülni, de azért várjuk ki a végét.

      Törlés
    2. Nem kell ahhoz semmire várni, hogy örüljél. :)
      Én egyfajta belső derűvel szemlélem már ezeket az eseményeket.

      Törlés
  5. Ez érdekes lehet: http://nepszava.com/2012/02/vilag/osszeeskuves-xvi-benedek-ellen.html

    Egyébként a pápa felvett neve számít, és nem az, ami előtte volt.Erdő Péter esélytelen, valószínűleg olasz lesz az új pápa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezt már én is észrevételeztem a 2012-es várható lemondást tárgyaló cikknél... de a Római melléknév is érdekes - eszerint római születésű v. legalábbis helybéli, olasz kéne h. legyen - vagy vhogyan a vezetéknévvel kellene összecsengjen - értelmileg legalábbis (szerintem)...

      Törlés
    2. Szerintem nem merte felvenni a Római Péter nevet, a jóslat miatt.

      Törlés
    3. Szerintem nem merte felvenni a Római Péter nevet, a jóslat miatt.

      Törlés
  6. Az eddigi legkimerítőbb elemzés a lemondás lehetséges okáról:

    almosoly.tumblr.com/post/42851174302/thechocaholic-d-d-d

    VálaszTörlés
  7. Még a villám is belecsapott a kupolájukba.

    A Vatikánnak Jézus tanításaihoz nem sok köze van.Fényűzésben,hatalmas kincseken ülnek és sötét titkokat rejtegetnek az emberek elől.Nem emlékszem hogy Jézus ilyenre tanított volna.
    Valami beindult az biztos,eddig csak hullámokban jöttek az események de most folyamatosan.
    De mindegy, nem kell megijedni.
    A sátán legnagyobb trükkje nem az hogy nem létezik hanem hogy elhitesse, ő a leghatalmasabb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a polaritás világában ő az "úr: a részletekben lakozik az ördög" - az már rajtunk, lelkes embereken múlik, h. felül tudunk-e emelkedni ezen a kettősségen és ellentétekkel teli világon, és észrevegyük, h. kiegészítői vagyunk egymáésnak, és nem ellentétjei...

      Törlés
  8. Na ez tényleg súlyosan intő jel. Mert ugye eddig összesen egy (!) pápa mondott le a 111-ből. Ez nem az öregség jele. Szóval témánál vagyunk. Az antikrisztus eljövetele kétségtelen és biztos, mert az igazi mondta. Lsd.: Jelenések könyve. Ez a Malakiás meg kicsoda, mert biztos nem a bibliai Malakiás próféta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Róla van szó elvileg:

      http://boldognapot.hu/blog/armaghi-szent-malakias-profeciai-2/

      Törlés
  9. En megmondom oszinten hogy fosok mint a pelikan.Mar amikor azt hallottam hogy par ev es tobb lesz a muzulman mint a kereszteny, az sem tettszett.Hat amikor azt latom hogy Londonban a muzulman negyedbol kikergetik az allampolgarokat mert egy sorrel setalnak a kezukben, a janyok meg szoknyaban mutatkoznak blablabla.Ja, ezert mashol csoportosan megeroszakoljak oket(itt a lanyokra gondolok).Francia orszagban lezarjak az utakat bizonyos unnepekkor, meg a rendor sem jar arra.Most akkor kepzeljuk el hogy megdolt a keresztenyseg, ugyan mi var rank es leanyainkra mint hitetlen kutyakra?De nem is kell hogy megdoljon csak gyengulni lassek es elszabadul a pokol.Igaz lesz hogy a kitalalt vallasok kozti ellentet teszi fel az i-re a pontot.De bar ne igy legyen hanem konnyebb az a bizonyos atmenet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az iszlám fóbia meg honnan? :) Nem akarom én őket menteni, csak hát épp a nyugati "kultúr"körnek is megvannak a maga hülyeségei bőven. Nem éppen a muzulmán viselkedés fog minket megnyomorítani.

      Törlés
    2. Cak utalni tudok ismet az iment emlitett kis hirre, ahol az emberke is kozolte az iszlam jarorokkel hogy o vegul is otthonvan.Csak ugy repult ki a kezebol a soros doboz es ugylattam ezekutan sietve tavozott.Vannak elvakult keresztenyek de tobb az elvakult, fanatikus iszlamista.Es ha a keresztenyseg meggyengul ok nem csak dumalni fognak hanem sajat hazunkbol kergetnek el allah neveben, mert az o vallasukban mi is bunosok vagyunk mert szemet hunytunk az oket ert igazsagtalansagok miatt.Beszeltem anno a jugoszlav haborubol elmenekult emberekkel, hogy a bosnyakok milyen felkialtasok kozepette vagtak le a fefiak fejet es eroszakoltak meg a lanyaikat.(gyanitom hogy a masik tabor sem volt sokkal finomabb)Szoval csak azt mondom hogy a vallasok kozti kulonbseg lesz a vesztunk amit persze (most mar elhiszem)regota terveznek.Tudom en is hogy teli hassal a fotelbol minden maskepp latszik.

      Törlés
  10. A pápaság rendszere fontos egy katolikus számára...
    A katolikus egyházat megalakulása óta támadják a különböző egyházak, és ahogy az illuminati/szabadkőművesek tevékenykednek már a Vatikánban az egyszerűen aggasztó.
    Nem csodálom, hogy Ratzinger pápa kilép... Ő is látja,hogy egyházát nem képes megvédeni, és lehet,hogy látja összeomlását. Nem biztos,hogy Malakiás jövendölése a katolikus egyház pusztulásáról szól, lehet,hogy egy új katolikus egyház alakul ki Petrus Romanus után, amit már maga az Antikrisztus vezet. Ki tudja? Próbáljunk meg a helyes úton járni, az sosem lehet rossz:D Az elkövetkezendő tragikus idők amik jönnek elkerülhetetlenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény Vatikán, hogy ellepték a kőművesek... :)

      Nem gondoltam volna, hogy komoly ember menteni akarná az egyházat. A pápaság marhára nem fontos. Kinek hiányzik ez a gyilkosok, népnyomorítók és álszentek gyülekezete? A katolicizmussal együtt megy a kukába remélhetőleg. Nincs itt semmilyen kőműves-megszállás. Nem a gonosz szállta meg, hanem maga az egyház a gonosz. Ezek a vatikáni bankkal kapcsolatos balhék meg a pedofília sem csak most jött össze így mert a kőművesek ügyködnek. Egyszerűen csak felszínre kerültek évezredes "hagyományok". :) Ideje lesz végre mindenkinek tisztán látni és nem enni többet a tenyerükből.

      Törlés
    2. Pedofília, banki balhék... Ugyan már...
      Ezzel csak az egyházat próbálják lejáratni. Amikor még a Vatikán kontrollálta Európát nem voltak világháborúk, nem voltak hatalmas éhínségek, igaz csinált rosszat is az egyház pl: ártatlan ember égetés stb. amiért bocsánatot is kértek.
      Utána 1776.-ban megteremtődött a nagy USA és vége lett a Vatikánnak...
      Kellett akkor az embereknek kapitalizmus. Nem volt jó nekik a régi egyházhoz igazodni, újat akartak, Jézus reinkarnációit tanítják... Ez kell nektek? Meg is fogjátok kapni az Új Rendszertől! Teljes kontroll kell? Azt is megkapja mindenki, gyerekeinket sz*rrá mérgezik az új vegyszerek, gyógyszerek halált okoznak, legalább a régi Európában gyógyfüvekkel próbáltak meg orvosolni és imádsággal. Mai világban minden gyorsul, nem tudunk már mit venni annyi mindent lehet kapni... Megálljt kéne parancsolni a fejlődésnek és visszatéríteni az embereket a helyes útra.

      Törlés
    3. Azt javaslom olvass és érdeklődj kicsit mielőtt ennyi butaságot összehordasz. Az egyház a valaha megalkotott legnagyobb elnyomó gépezet. A háttérhatalom zászlóshajója. A középkorban első számú, de még mostanra is mint rangidős népnyomorító gépezet, ott van az eszköztárban.

      "igaz csinált rosszat is az egyház pl: ártatlan ember égetés stb. amiért bocsánatot is kértek." - ezzel a kis szösszenettel azért indokolatlanul rövidre zártad a kérdést. Bocsánatot is kértek??? Minden meg van oldva! :) A vatikáni bank balhéi nagyon is valósak, a pedofil ügyek dettó. Világkormány, világbank propagálása, stb. De ha jobban szereted a történelmi vonatkozásokat, akkor nézd meg mit műveltek Szent István idején. Vagy a reformáció idején. Hazug, népnyomorító gyilkosok.

      Törlés
    4. Ja nem mellesleg:

      Ősi vallásunk eltiprói, javasasszonyok, táltosok, látók gyilkosai. Társadalmi berendezkedésünk lerombolói. Bár meggyőzni valószínűleg nem foglak, azért barátkozz csak a valósággal :)

      Törlés
    5. Jó, én nem vitatkozni jöttem, de szuper, hogy ezeket a kérdéseket valahol meg lehet vitatni. De az ősmagyar vallást nehéz feltárni mivel rendkívül sok anyag elveszett az idők során és sok háttérszervezet birtokolja az információkat.
      De nem hiszem el, hogy a katolikus vallás egy sátánikus napisten imádásra épült volna fel. Lehet olvasgatni mindenfélét a neten. Csak az a baj,hogy valaki ezekkel az ősmagyaros rejtélyekkel néha túlzásba viszi a dolgokat. Néztem a műsorát Avatara nevű hölgynek, és hát... megdöbbentő,hogy azt mondja pl: Arany atyácska és Hold anyácskához imádkoztak régen a szkíta-magyarok mert ez is Istent szolgálta, de ez az Isten csak egy erőtér vagyis egy személy nélküli erő... Na én ebben pedig nem fogok hinni, mert ez a lehető legnagyobb megtévesztés, ezt nevezik New Age-nek. A katolikus egyház is biztos hibás, sőt... de akkor is a katolikusok nem rugaszkodnak el annyira a talajtól ,mint ezek a New Age-es respirált nevek mögé bújó fanatikusok. A világkormány megalkotásához viszont meg kell szüntetni a keresztény egyházakat, legfőképp a katolikust. Ezt akarják elérni a senkiházi-okkultkedvelő emberfajzatok. Egy vallás kell nekik amit ők irányíthatnak elgondolásuk szerint. Jézus kereszthalált halt értünk, ezt kéne elfogadnia mindenkinek nem azt hogy ő egy "harcoló pártus herceg" volt aki Hórusz reinkarnációja... na ez bizarr és utálatra méltó dolog.

      Törlés
    6. A Vatikán az emberiséget elnyomó, félrevezető gépezet fontos láncszeme. Feladata a szív, a lélek, ill. általuk az elme irányítása. A mostani események valószínűleg egy új vallás bevezetésének a kezdetét jelzik. A kereszténység már nem képes a funkcióját ellátni. Hamarosan megjelenik valaki, aki a sok bajból kiutat mutat, - őt kell majd imádnunk. Már régóta megy az előkészítése a projektnek.
      A módszer - persze modern eszközökkel - olyasmi lesz, amilyennel a kegyetlen Vajk törte be annak idején a magyar törzseket és kényszerítette az ősi pagan hit feladására.

      Törlés
    7. Szóval, kérdezhetek valamit?
      Ha tudjátok és hiszitek, hogy az ősmagyar vallás az igazi, akkor, ha most megbomlanak az egyházak és az ősmagyar vallás újra tekintélyt kap, akkor mi fog változni?? Akkor ősmagyar templomot építenek az emberek, ősmagyar istenekhez imádkoznak, de mi változik? mert a háttérhatalom ott marad továbbra is... A katolikus vallás is jónak indult, sőt minden vallás jónak indult csak megrontották. Mindig lesznek új vallások 20 ember kell hozzá,hogy megalapíthass egy egyházat, ez azért vicc. Tudjátok, hogy Amerikában ott vannak a mormonok akik azt mondják,hogy az ószövetség Amerikában játszódott le valójában és Jézus valójában amerikai. Egy francia (nem tudom milyen) vallásban azt mondják, hogy Jézus francia volt vagyis frank... A németek az árja nép leszármazottai, azt állítják, csak egy a hiba ebben, nem vagyunk Istenek és az ember energiákkal, csak maximum jó közérzetet tud teremteni...
      De az emberek megromlottak sajnos, ez sátán műve. És az ősmagyar vallású mai emberek mitől jobban mint a mormonok? Már lassan minden ország azt mondja, hogy Jézus odavaló volt. Lassan azt mondják, hogy Jézus Liechtenstein hercege... A nevetségnek is van határa azért. Én sosem aláznám meg Jézust főleg, hogy nagy áldozatot hozott az emberekért.

      Törlés
    8. Az összes vallás félrevezetésre szolgál. Azért sózzák a nyakunkba. Figyeld meg, hogy mindegyikben ott van valami a régiből vagy a másikból. Kicsit átgyúrják, betesznek ezt-azt, aztán valamelyik prófétán keresztül átadják az emberiség egy csoportjának. Nem a sátán rontotta meg az emberiséget, hanem a saját ostobasága és tudatlansága.
      Jézusban való hitedet nem akarom megingatni, de a róla terjesztett dolgok nem egészen úgy történtek, ahogyan azt a "szent" iratok tartalmazzák.

      Törlés
    9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    10. "sátánikus napisten imádás" - Honnan veszed, hogy a Napisten imádás sátáni(kus)? Ja hogy mer nem a bibliában szereplő isten...

      Avatarát megtenni mint "ellenpólust" nagyon kényelmes dolog. Egy laza mozdulattal hozzácsapni a New Age-et méginkább kényelmes. Aztán pedig ezt az egészet azonosítani minden olyan elmélettel/ideológiával ami "Isten csak egy erőtér vagyis egy személy nélküli erő" - gondolattal rokonítható, egyenesen főnyeremény. Így három jól kimunkált lépéssel egy vitatott (de felettébb érdekes) előadó egyetlen állításából sikerül odáig eljutni, hogy minden a sátán műve ami kívül esik a kereszténységen. :) Van ami sosem változik. Például ez a keresztény "logika". :)

      "A világkormány megalkotásához viszont meg kell szüntetni a keresztény egyházakat, legfőképp a katolikust." - Ez teljesen értelmetlen kontextus. Az egyház nem ellensége, hanem alszervezete a világkormánynak. Nem útjában van, hanem segítette eddigi kiépülését. Csak eljárt felette az idő, már új gumicsont kell az embereknek. Ezt pedig ők készségesen tálalják is. Így akik kitartanak bigott hitük mellett és akik ellenzik külön táborokba kerülnek, harcolnak. Csak sajnos mindkettő téved. De a hatalom remekül elkevergeti a háttérben a lapokat, amíg ezek elvannak egymással. És közben senkinek nem tűnik föl, hogy a lélektelen élvhajhászás és a begyöpösödött ál-kereszténység ugyanolyan lélekpusztító és értelmetlen. És ami a legfőbb: beskatulyázza az egész lelkiség kérdést ebbe a sémába. Vagy keresztény vagy, vagy nem. És a "vagy nem" kategóriába beleesik minden a buddhizmustól Anettkáig. Szerintem ez a nagy baj a katolikus tematizálással.

      Az ősmagyar vallásról pedig igen tekintélyes ismeretanyag áll rendelkezésre. Ha belenézel a kettővel ezelőtti bejegyzés hozzászólásaiba, ott - a sok hadakozás mellett - találsz sok-sok forrást a megismeréshez. De vannak itt páran, akiktől még kérdezhetsz bővebben.

      Szóval, ha van igényed és hajlandóságod a tájékozódásra, akkor egész könnyen meg lehet szabadulni az évszázados kliséktől. Igaz maradni is kényelmes. Még egy darabig... :)

      Törlés
    11. Elveszett kereső!

      "Ősi vallásunk eltiprói, javasasszonyok, táltosok, látók gyilkosai. Társadalmi berendezkedésünk lerombolói."

      Ez a kérdés véleményem szerint nem ilyen egyszerű. Az a baj, hogy sok olyan dolog van, ami nem illik a képbe. Honfoglaláskori mellkeresztek, Tormás és Bulcsu vezérek bizánci megkeresztelkedése, a Szent Korona kísérteties hasonlósága egy táltoskoronához, a pálos rovás, stb...

      Ezeket is beleillesztetted az eltiprás teóriába? Lehet ha nem "tiporják el" akkor ma itt mindenki németül beszélne...

      Törlés
    12. Én nem állítom, hogy a magyar ősvallásnak semmi köze a mai kereszténységhez. Van, csak nagyon kevés. :) A probléma számomra ott kezdődött amikor Róma államvallássá tette a kereszténységet. (Ez most úgy hangzott mintha személyesen ott lettem volna. :D) Szóval a magyar ősvallás és a római előtti kereszténység (gnoszticizmus) kapcsolata az, ami még ma is fellelhető. De ez még csak véletlenül sem azt jelenti, hogy a mai egyház elődjének köszönhetjük, hogy még magyarok vagyunk. Pont, hogy az ellenkezője. Tőről metszett gonosz, félrevezető. Persze sokan vannak, akik - mivel nem látnak mást - ezen keretek között próbálnak spirituális életet élni és hasznára lenni a többieknek. Böjte Csaba volna talán a legismertebb példa erre. De ezek a kivételek, amik erősítik a szabályt. :)

      Zachar József: Jézus hitű magyar eleink - ebben le vagyon írva részletesen, amiről itt gagyogni próbáltam. Ha gondolod olvass bele.

      Törlés
    13. Köszönöm, utána olvasok. Azt én sem mondtam hogy az egyháznak köszönhetjük hogy még magyarok vagyunk, sőt... Inkább a királyainknak, és harcos eleinknek.

      Törlés
    14. Mármint az egyház helyett Rómát és Vatikánt értek, mert rengeteg olyan magyar egyházi személy is van a történelmünkben, akik igazi nagy hazafiak voltak, és minden tiszteletet megérdemelnek!

      Törlés
    15. Igen, valóban sok "egyházi" hazafi volt. Akkor az volt a gondolati-kondicionálás megingathatatlan alapköve. Minden mozgásteret csak azon belül lehetett elképzelni. Egyrészt mivel a zsinatok alkalmával nem tették teljesen tönkre a tanításokat, maradt még a bibliában követésre érdemes jótanács. Amit követtek is. Másrészt az egyház sokszor szembe ment saját tanaival is, így néha csak elég volt következetesen ragaszkodni az ő tanításukhoz. Aki ezen keretek között talált magának elég lehetőséget az ellenállásra, abból lett hazafi. :)

      Törlés
    16. "minden a sátán műve ami kívül esik a kereszténységen."
      "Van ami sosem változik. Például ez a keresztény "logika". :)"

      Nézd! Ha egy vallás azt állítja magáról, hogy igazat vall, akkor teljesen logikus, hogy minden annak ellentmondót hamisnak ítél meg. ez nem "keresztény logika" hanem a logika maga.
      ha elfogadná bármely neki ellentmondó nézet tanait, akkor azzal azt is elismerné, hogy állításai nem fedik a valóságot.

      elmagyaráznád, hogy ebben számodra mi a fene ésszerűtlen?

      mellesleg az ember, a világ kizárólag keresztény módon magyarázható logikusan. a buddhista személytelen isten nem teszi lehetővé az emberi személyességet, a hinduizmus több istene (és minden olyan vallás, amelyben több isten van) nem teszi lehetővé isten isteni mivoltját.

      "Így akik kitartanak bigott hitük mellett"

      a bigottság alatt mit értesz? elvhűséget? te naponta váltod a meggyőződésedet?

      " Csak sajnos mindkettő téved."

      ha te mondod...

      " És a "vagy nem" kategóriába beleesik minden a buddhizmustól Anettkáig. "

      pontosan... ha Anettka, Avatara, Pap Gábor, a buddhizmus mást állít, mint a kereszténység, akkor vagy a kereszténység az igaz, vagy egy másik, vagy egyik sem. egyszerre több igazság nincs.

      "A probléma "..." ott kezdődött amikor Róma államvallássá tette a kereszténységet. "

      ebben még akár egyet is érthetünk.

      "Szóval a magyar ősvallás és a római előtti kereszténység (gnoszticizmus) kapcsolata az, ami még ma is fellelhető."

      a gnoszticizmus nem keresztény vallás, hanem azzal szemben fellépő, különböző vallásokból összetákolt, gyakran egymásnak teljesen ellentmondó nézeteket valló, nem egységes kezdeményezés volt. tulajdonképpen igen hasonlatos volt a mai new-age-vel, hiszen ennek sincsenek dogmái, mindent bele lehet pakolni (szépen vissza is nyúl new-eges tanokhoz). továbbá a szellemisége is teljesen különbözött a kereszténységtől, a gnózis egy elitista vallás volt, ahol a megváltást önnön erőből éri el az, aki erre hívatott és képes - ezzel szemben a kereszténység szerint a megváltás mindenkinek megatatott.

      Törlés
    17. A vallás ítél? A vallás nem egy entitás, csak a vallást követő ember képes ítélni. Ő pedig mivel fog ítélni? A tudatával/lelkével, vagy nevezd ahogy akarod. A tudat pedig korlátos. Ennek ellenére kijelenti magáról, hogy ő tudja a "teljes igazságot". Még ha a biblia szóról-szóra azt írná sem lenne képes fölfogni teljesen. A biblia egyik épen maradt gondolata "ne ítélj, hogy ne ítéltess". Nos ezt nem csak egy másik ember megítélése kapcsán kell szerintem értelmezni. Helyzetek, gondolatok, eszmék megítélésére sem alkalmas az emberi tudat. Épp ezért kell szerényen szemlélődni. És nem egy merev világképbe erőltetni az új dolgokat, hanem a "dolgokból" fölépíteni a világképet. Ami ugye szükségszerűen változik, ahogy tanul az ember. Nem csak (sőt főleg nem) intellektuális értelemben. "te naponta váltod a meggyőződésedet?" Nem változtatom, mert nincs. :) Teccikérteni...

      "ha elfogadná bármely neki ellentmondó nézet tanait, akkor azzal azt is elismerné, hogy állításai nem fedik a valóságot." - vagyis szarunk az igazságra? Csak arról van szó, hogy ki milyen nézetet fogad el meg ki mit ismer be? A valóság az ami, és magasról tesz rá, hogy ki mit fogad el.

      "akkor vagy a kereszténység az igaz, vagy egy másik, vagy egyik sem. egyszerre több igazság nincs." - Ennek a részletnek a filozófiai mélységein sokat elmélkedtem. :) Ezzel ha jól számolom pontosan azt állítod, hogy végtelen sokféle magyarázata lehet a teremtésnek. A kereszténység 1, mondjuk a buddhizmus legyen 2, és a "vagy egyik sem" pedig legyen az összes többi. Ez ha jól számolom akkor együtt összesen pont végtelen. :)

      "a gnoszticizmus nem keresztény vallás" - akkor, hogy kerültek be a zsinatokra? Ők voltak a büfések? :) Ők lennének a hamis elnyomók korai képviselői? Érdekes módon őket vadászták generációkon át a ti "szent" bibliátok "bölcs" szerkesztői. Általában az elnyomó hatalom vadászik az igazakra és nem fordítva. De ez egyszer tuti így volt mégis. Büdös gnosztikusok! Kár, hogy megmaradt néhány.

      Ez a fenti eset mutatja, hogy milyen mikor az előregyártott világképbe "kell" beleerőltetni a valóságot. "Belemegy az", csak kicsit csalni kell. :) És ugye az egész slusszpoénja, hogy teszed ezt egy olyan könyv alapján, ami az - egyébként általad is mélységesen elítélt - egyház válogatott, szerkesztett, átírt, értelmezett, kebelén dédelgetett több mint egy évezreden át. Ez ha megfeszülsz is, egy feloldhatatlan ellentmondás. De hát az a fránya világkép... :)

      Törlés
    18. Ja ha már a logika szóba jött. Miért van az, hogy az elit tíz körömmel kapar, hogy minél kevesebb igazság derüljön ki; és mégis "Isten szavát" a megkérdőjelezhetetlen és teljes igazságot minden sarkon megvehetsz? Sőt még fenntart egy egyházat, ami propagálja ezt a könyvet. Tipikusan rájuk vall, hogy a szívükön viselik az igazság terjesztését. :)

      Törlés
  11. amikor mindenki lázasan készülődik a legrosszabbra, az a legokosabb/bölcsebb dolog, h. az ember lecsendesíti gondolatait, lenyugtatja lázongását, és érdeklődéssel figyeli a dolgok menetét - félelem és rettegés nlk. elvégre az egész egy Nagy és Isteni Színjáték - a szó szoros értelmében...

    a színek szinteket is jelentenek. és ha minden szín(es fény)t összeadunk, csak akkor jön ki a fehér... a fehér ellentéte a fekete, a világosé a sötét... bizonyos életkörülményekben a sötétségre nagy szükség van - pl. a megfogant és fejlődésnek induló csírának, magzatnak...

    de vannak nappali és éjjeli lények is... mindnek van hasznos szerepe, habár sokszor ellenséges és egymásnak ártó erőknek tűnnek...

    az emberiség egyben véve még gyerekcipőben jár és úgy is viselkedik... - az egyház(ak) sok tekintetben pedig elöregedtek - mint ahogy a nyugati típusú térsadalmak is... éppen nemigen tudunk jóslatokba bocsátkozni, és ha vki meg is teszi - én mint szabadon gondolkodó lény csak azt fogadom be/el, amit ésszerűnek vélek, nem zárva ki a teljesen meglepő fordulatokat sem... végülis az csak a fontos, h. az ember ne veszítse el a lelki nyugalmát, mert csak rendíthetetlen éberséggel veheti észre a valódi "idők jeleit" - amelyek aprók mint a porszemek a levegőben, és csak akkor látszanak ha az értelem fénye rávetül...

    VálaszTörlés
  12. Érdekes.
    Úgyértem, legalább megint van min nyammogni, meg vitákat generálni.
    Ahogy fentebb említettétek, a Kereszt gyermekein kívül a többi népeknek ez a információ is csak érdekesség. Az persze lehetséges, sokmindenki másra is kihatással lehetnek a ezen eseményből elágazó dolgok.
    Dehátugye... a Világ mindég változik - hol gyorsabban, hol lassabban (mán a jelenlegi érzékelési szintünkön).
    A fizikai világ meg elég fura hely. S ha figyelembe vesszük aztat, miszerint; ami elkezdődött, az be is fejeződik... Nos... ezen nézőpontból olyan mindegy, az egyes személyenek, hogy boldogságos nyugalomban adja be a kulcsot, vagy elgázolja egy kamijony, avagy lelődözik, felnégyelik, netán leatomvillanják.
    Igaz a emberkék azér izgága fajzatok, s szeretnek agyaskodni, vitázni, másokat köpködni, meg ilyenek... Bár, ez a esetek nagyrészében ez csak időtöltés, meg egész ügyesen összegubancolja a dolgokat.

    Node... végre egy olyan bejegyzés, ahun nem számít szanaoffolásnak a vallásos indíttatású hittérítési kísérlet. Meg a finom figyelmeztetgetés, hogy ugyan itten van a ideje elgondolkodni a eddigi életünkön, s gyorsan felvenni a Keresztet, megakadályozni a Patás térnyerését, meg izé...
    Éshát... ez is valami.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "megakadályozni a Patás térnyerését"

      Márpedig hamarost újra lóháton fogunk közlekedni. :) Vagy te nem erre a patásra gondoltál? :)

      Törlés
    2. Végülis... :D

      Annak is meg vagyon a hangulatya, ha télviz idejin a ember lefagy a lóhátról, míg elér a sátráig. Ugye. ;)
      Másrészt, a felemlegetett életmód némiképp eccerűbbnek tűnik (mostani szemmel) mint a mostani kacifántos izé... élet. Bár az is igaz, egy nagyhalom kényelmi berendezéstől köll hozzája megszabadulni. Tán nem is lenne akkora nagy hiba.

      Törlés
  13. Nagyon sok a hír a gomolygó világunkban !Szembesülnünk kell azzal,hogy itt a változás!Készüljünk fel!

    VálaszTörlés
  14. Néhány dolgot én is összefirkáltam a témával kapcsolatban (bár nem egészen jelen lemondás közvetlen okairól, hanem inkább mélyebb összefüggések kereséséről), de túl hosszú egy hsz-nek, ezért akit érdekel, itt olvashatja:

    http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/2013/02/egy-lemondas-margojara-vallas-mint-gat.html

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem az egyház elleni támadásról van szó szerintem. Szokás szerint ez csak a látszat. Egyrészt kezdik lassan lebontani a már elöregedett félrevezető gépezetüket (hit, egyház, stb.). (Pont mint a nemzetállamok esetében. Cromwell nevű frontemberükkel felépíttették, most pedig eljött a lebontásuk ideje.) Másrészt pedig nagyon jól hasznot húznak a lebontás kapcsán két táborra szakadó emberiség harcából. (A semleges harmadik kategóriának más eszközök jutnak.)

      Törlés
  16. 1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.......

    VálaszTörlés
  17. Részlet Jézustól

    Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket. Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül. Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.

    VálaszTörlés
  18. Érdekes módon van egy lehetséges jelölt kegyetlen bírónak: délszláv hagyomány úgy tartja, hogy van egy hegy. A hegy gyomrában alszik Mátyás király vitézeivel fejét vasasztalra hajtva (mérleg-vízöntő). Amikor ez felbillen, felébred vitézeivel és visszatér. És akkor a boszniai piramisok... Ő volt az utolsó szabályosan koronázott királyunk, halála után férkőzött be Róma.

    VálaszTörlés
  19. Háromféle variáció létezik az elmondottak alapján:

    1 Verzió:A világ amelyben élünk teljesen jó. Nincsen összeesküvés, nincsenek okkult tanok, és aki mégis okkult az letartóztatják szektázás miatt. Az országokat teljesen jól vezetik az államfők. Az egyházak továbbra is erejük teljében vannak. Virágzik a szépség, gazdagság, lelki megújulás. Mindenki szeret mindenkit. Szeretetben él a világ, nem bántja a keresztény a muszlimot sem pedig fordítva. A judaisták boldogságban élnek Jeruzsálemben és a Szikla Mecset a jelképük és nem harcolnak ellenük.
    (Ez a verzió amelyet ma a világ elé tárnak) És a rendfenntartó erők védelmezik az emberek érdekeit.

    2.Verzió: A Földünk eddigi legrosszabb helyzetben van. Van rengeteg valós összeesküvés, vannak okkult tanok amelyet tankönyvekbe és a médiába beépítenek és az a jó, ha rengeteg új egyház jelenik meg. Az jó államfők megpróbálják rendbe tenni országukat, de ezen vezetők száma elenyésző, a többi rossz és gonosz.
    A régi egyházak romokban vannak (ősmagyar, keresztény, zsidó) és jön az Új Kor vallása. Összeomlott a gazdaság, testileg és lelkileg tönkrementek az emberek a pénztől, nincs mit enni. Az régi egyházak között egyre nagyobb a feszültség. Bántják egymást, alázzák, pocskondiázzák. Az ún. izraeliták mindent bezsebelnek kihasználva gazdasági erősségüket amelyet (saját bevallásuk szerint Istentől kapott erény, mivel ők Jahve választott népe)
    (Ez 85-100% ig terjedő igazság)

    3. verzió saját vélemény: Az okkult nyert mindenhol térhódítást, hamis történelmet tanítanak, átverik az embereket, testvér testvér ellen hadakozik, az emberek magukba fordultak különösen a középszerű osztály és a szegények, ezek vagyunk mi. A gazdagok vidámkodnak, bőségben élnek jó minden ahogy van mivel pénz van tonnaszámra. De ez nem így lesz mivel a papírpénz értéktelen és hopp mindenki egyformán lesz szegény.
    Az elit mindent befolyások és a híres világvége elmélet beigazolódik

    VálaszTörlés
  20. Hogy igazából mi is folyik itt most, azt hiszem, csak az Égiek tudhatják.. Mindenesetre azt nehezen tudom elképzelni a Teremtőről, h bántani akarna bennünket.Mint szülő, én se bántottam a gyerekeimet, csak ha már nagyon muszáj volt, kaptak anyai legyintést, abból értettek is..
    Azt gondolom, mindannyian kapunk, kaptunk már ilyen 'szülői legyintést' fentről és ez így van jól.Van aki tanul belőle, és van, aki nem.És hogy mi lesz, a továbbra is rosszalkodókkal? Majd elválik.. mint az ocsú a búzától..

    ui. félre ne értsetek, ezt nem azért írtam, h bárkit is megbántsak.Nem tudom én se, h a Teremtő szemszögéből búza, v ocsúnak számítok, remélem nem az utóbbinak .. :)

    VálaszTörlés
  21. http://www.katolikus-honlap.hu/1102/malakias.htm
    olvassátok el :) Érdekes! Nem mai írás 2 éves!

    VálaszTörlés
  22. Magyarországnak nagyon kicsi a politikai befolyása másokra emiatt nagyon kicsi a valószínűsége hogy magyar pápa lesz, egyébként szerintem esélyes az hogy egyszerűen bevisznek egy gyomrost az emberiségnek, és fekete usa elnök után a pápa is fekete lesz

    VálaszTörlés
  23. Ugye,ugye,hogy aki nem olvas Bibliat az ezt mondja:"Arra még senki nem adott választ, hogy a "Szörnyű Bíró" kit, vagy mit takar, de egy biztos...stb?
    A "szornyu"jelzotol ugyan messze tavol all a "Biro",de a Bibliabol megtudhatjuk,hogy ki is O:
    Oszovetseg,
    Zsoltarok 7:12 "Az én pajzsom az Istennél van,aki megszabaditja az igaz szivueket.Isten igaz biro;es olyan Isten,aki mindennap haragszik,ha meg nem tér a gonosz,a kardjat élesiti,kézivét felvonja es felkésziti azt."

    Zsoltarok 9:5 "Hogy véghez vitted itéletemet es ügyemet:az itélo-székben ültél,mint igaz biro"

    Zsoltarok 75:8 "Hanem Isten a biro,aki egyet megalaz,mast felmagasztal."

    "Zsoltarok 50:6 "Es az egek kijelentik az O igazsagat,mert az Isten a biro.Szela"

    Jeremias 11:20 "Es oh Seregek Ura,igaz biro,veséknek es sziveknek vizsgaloja:hadd lassam a te bosszuallasodat rajtuk,mert néked jelentettem meg az én ügyemet!"

    Ujszövetség,
    Apostolok cselekedetei 10:42 "Es megparancsolta nékünk (Jézus),hogy hirdessük a népnek,es tegyünk bizonysagot,hogy O az Istentol rendelt biraja éloknek es holtaknak."

    Timotheus 4: 8 "Végezetre eltétetett nékem az igazsag koronaja,melyet megad nékem az Ur ama napon,az igaz Biro;nemcsak nékem pedig,hanem mindazoknak is,akik vagyva varjak az O megjelenését"

    Jakab 5:9 "Ne sohajtozzatok egymas ellen atyamfiai,hogy el ne itéltessetek;ime a Biro az ajto elott all."

    Ennyit arrol,hogy Ki a (igaz) Biro.

    A papa lemondasanak oka pedig ez:
    Ujszöv.Jelenések könyve 17:16 "Es a tiz szarv (az EU,vagy EEA tiz nemzetének vezetoi) amit lattal a fenevadon,ezek meggyulölik a paraznat(a papat) es kifosztjak es mezitelenné teszik,es eszik annak husat,es megégetik ot tuzzel".

    Ugy latszik a papa is olvas Bibliat (furcsallom), es az itt fent idézett miatt,vagyis ez elol lécelt le még idoben.Gondolta,ne o legyen az,akivel ezek megtörténnek.
    Isten egyebként soha senkit nem bizott meg földi helytartosaggal...ez a dosznosag emberi talalmany...A papa es bandaja talalmanya.
    Olvassatok Bibliat fiuk lanyok,ugy nem maradtok tudatlanok,es nem bolonditjatok egymast üres beszédekkel,valamint:ugy nem arra doltök majd mindig,amerrol éppen a szél fuj.

    Ria

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mi magunk vagyunk az isteni bíró, mi vágjuk le a gonosz fejét akkor amikor már nagyon elegünk van

      Törlés
    2. Csaba Barát
      Nem is gondoltam hogy az ébredezők ennyire vérszomjasak .

      Unknown
      A pápát a papok válasszák , mi evvel a gond . Az egyházat pedig Jézus Krisztus alapította .
      Te nem vagy biblia olvasó , mert ha az lennél nem támadnád a papságot .

      Törlés
    3. Az a baj hogy sokan a bibliából a jelenések könyvéig jutnak csak el.
      És ha azt elhiszed , miért nem hiszed el az egész bibliát .
      A lényeg az újszövetségben van .

      Törlés
    4. leo, ez nem vérszomjasság, ez olyan dolog hogy a helyes működés megköveteli azt, hogy leüsd a szúnyogot, megöld az ártalmas parazitákat stb.

      Törlés
    5. aki kizárólag az erőszakmentességet hirdeti, az sokkal jobban szolgálja a gonosz megnyilvánulásokat mint az átlag, a gonosz akkor tudja legjobban uralni a világot, ha az embereket minden ellenállásról lebeszélik a papok

      Törlés
    6. @leo:

      "A pápát a papok válasszák , mi evvel a gond . Az egyházat pedig Jézus Krisztus alapította .
      Te nem vagy biblia olvasó , mert ha az lennél nem támadnád a papságot ."

      Mikor ilyeneket írsz, komolyan nem tudom hogy ez trollkodás vagy komolyan gondolod. És most nem a helyesírásra gondolok. :) Ez legalább olyan volt, mint mikor azt mondtad, hogy nincs háttérhatalom. Olyan mennyiségű bizonyítékkal mész szembe, hogy ezzel az erővel azt is állíthatnád, hogy az ég nem kék. :) Arpiel, Ria vagy Jeromos igen kimerítő válasszal tud neked szolgálni ha nekem nem hiszel. Velük mégiscsak szegről-végről egyívású vagy. :) Ők pedig képben vannak ebből, mivel saját hitük egyik elengedhetetlen alappillére, hogy elválasszák magukat és főleg hitüket ettől a förmedvénytől amit egyháznak hívnak. No de nem szeretnék túl sokat helyettük beszélni.

      Nézz utána dolgoknak, mert ugyanabban a csapdában temetnek el, amibe születtél. Persze az sem a világvége, csak gondolom te is unod már...

      Törlés
    7. Az erőszak maga sosem jó, viszont lehet jó célra használni.
      De miért mi vagyunk a vérszomjasak, amikor a bibliában Isten meg is ölt nem kevés embert? :)
      Ha eszerint értelmezzük a dolgokat, akkor itt is igaz az állítás, hogy az "erőszak" szükséges volt.

      Kedves Leo, tényleg nem akarlak megsérteni vagy hasonlók, de a bibliát nagyon klasszul elferdítették. Egy-két jó tanács/tanítás kivételével mindent szépen megmódosítottak benne.
      Amikor a bibliára hivatkozol, itt legtöbbször annyit érsz vele, mintha egy mesekönyvet mutogatnál. És sajnos ez az igazság.

      "Az egyházat pedig Jézus Krisztus alapította"
      Jézus Krisztus alapított valamit ezen a bolygón, de az holtbiztos, hogy nem a mai egyházat.

      Az egyházi papságot pedig számtalan ok miatt támadják és teljesen jogosan.
      Az egész egyház egy hatalmas vállalkozás. Azt hiszed, hogy a papok döntik majd el, hogy ki lesz a pápa?
      Az lesz a pápa, aki a lehető leghatékonyabban tudja szolgálni a háttérhatalom érdekeit. :)
      Kutakodj egy kicsit a témában.

      Törlés
    8. Gergő Oros!

      Én nem tudok róla, hogy a Bibliát meghamisították volna, de nincs is rá szükség. A legnagyobb hazugság az, hogy azt mondják, az Ószövetségben és az Újszövetségben ugyan arról az Istenről van szó. Ez persze magánvélemény, de ha összehasonlítod a két istenképet, láthatod magad is.

      Törlés
    9. A Biblia 5 fázist irt amik jelenleg előttünk állnak...ebből az első kettő már körvonalazódik és rögtön egymás után fog következni.

      AZ első fázis nem mindenki számára lesz felismerhető,vagy legalább is azt gondolják majd hogy megoldották egy nagyobb problémájuk némelyikét,vagy közel áll az emberiség ahhoz hogy megoldja egy nagy problémáját - gondolok itt a politika-kereskedelem-vallás hármasára.

      A kiinduló pont a Jelenések 18:2,8,21 valamint a Jelenések 17:16…Ezekben a részekben a Biblia feltárja hogy Isten az általa meghatározott időben arra indítja majd a világ politikai hatalmait hogy forduljanak a Nagy Babilon – az Istentől elidegenedett hamis vallás – ellen.

      ,,Elhagyatottá és mezitelenné teszik és megeszik annak húsát,,---más szavakkal lerántják róla a leplet-megmutatják az igazi énjét-azt a szégyenletes leplet és megfosztják hatalmas vagyonától.

      Ez történik jelen pillanatban.

      A rengeteg hirek a botrányokról már a prófécia beteljesedése...vagyis első része.

      A politikusok talán azt fogják hinni,hogy a saját akaratukat valósítják majd meg vagy érvényesítik amikor elpusztítják a hamis vallást,de ennek a döbbenetes próféciának a beteljesedése Isten kezét jön majd.. Ugyanis a a 17:17 ezt irja:,,a szivükbe adja hogy megvalositják gondolatait.

      Hol is tartunk jelen pillanatban és hogy mi a helyzet a vallásokkal valamint az emebrk hozzá állásával a vallásokkal szemben:A Jelenések 16: 2 valamint a 17:15-ből kitünik hgy a vég idején illetve előtte elapadnak vizei Nagy Babilonnak.

      Vagyis az őt támogató tömegek elapadnak.És ha megnézzük-ezek meg már tények számok alapján-az egyházak és papjaik elveszitették a tömegek tisztelét és támogatását.

      Templomok ezrei állnak üresen átalakitva galériáva stb…Amberek százezrei hagyták ott főként a katolikus egyházat a botrányai miatt…A környékünkön sőt már az egész világon a vasárnapi misékre szinte csak a 60 vagy 70+ korosztály jár…és lehetne még sorolni.Sőt sokan azt gondolják hogy a vallás szerepet játszik a konfliktusokban vagy éppen ő okozza azokat,Egyre növekszik a nyugati országokban azoknak az értelmiségieknek a tábora akik erőteljesen adnak hangot a véleményüknek és azt követelik hogy szünjön meg a vallások társadalomra gyakorolt befolyása.Rengeteg ilyen csoport van több száz ezer taggal..És bárhova mész a világban egyre növekszik a vallások elleni hadjárat…Persze nem oktalanul..A botrányokról és a valódi énjükről most nem irok..mert az nagyon hosszzu lenne..

      A hamis vallás nem fokozatosan tűnik majd el mint egy köztudat társadalomban..Továbbra is jelentős hatalma van és próbálja ráerőltetni az akaratát az uralkodókra…és itt jön majd az amit irtam előbb hogy Isten a politika az ENSZ-hez tartozó országok politikai erők szivébe adja….

      Véget fognak vetni ennek a kétszinü és undoritó hatalomnak.Csupán néhány évtizede ez elképzelhetetlen lett volna…Ja és még valami ..a Biblia a végeredményt irja le…..hogy hogyan vagy kik indítják el pontosan név szerint az egészet és milyen erők valamint milyen konkrét személyek pontosan ezt nem irja...............

      Törlés
    10. .......Honnan tudhatjuk hogy a Nagy Babilon nevü jelképes asszony akiről írtam illetve a Jelenések könyve ir,a hamis vallások összeségét ábrázolja?:

      - alapból nem lehet szó szerinti asszony mert,a Jelenések könvye jelekeben azaz jelképekben irodott

      - 17:1,5,15 –…,, Akkor a hét csészét tartó hét angyal közül az egyik odalépett hozzám és hívott: "Gyere, megmutatom neked a nagy kéjnő ítéletét, aki a nagy vizek fölött ül… Homlokára egy titokzatos név volt írva: "A nagy Babilon, a föld utálatra méltó kicsapongóinak anyja.".. Azután folytatta: "A vizek, amelyeken - mint láttad - a kéjnő ült, a népeket, fajokat, nemzeteket és nyelveket jelenti…Nagy Babilon sok vizen ül,melyek ,,népeket,tömegek,nemzeteket,, szemléltetnek.Egy szó szerinti asszony nem képes erre.A hamis vallás(Istentől elidegenedett és a tanitásaiban nem a Bibliához ragaszkodó)a hivei tömegeitől kap támogatást

      - Jelenések 17:18 – …,, Az asszony, akit láttál, az a nagy város, amely a föld királyain uralkodik."A jelképes asszony nem más mint egy nagy város…,,melynek királysága van a föld királyai felett,,…vagyis egy nemzetközi befolyással biró szervezet

      - Jelenések 17:1,2 ill 18:9 –..,, Vele bujálkodtak a föld királyai, és a föld lakói megrészegültek kéje borától." Siratják és gyászolják majd a föld királyai, akik vele bujálkodtak és dőzsöltek, amikor majd látják, hogy füstölögve ég,, A ,,föld királyai,, szövetséges viszonyban vannak a a szellemi szajhával,Nagy bailonnal,és gyászolni fogják ,amikor elpusztul.
      Ebből következik hogy nem lehet politikai szervezet


      - Jelenések 18:15 –..,, A kereskedők, akik meggazdagodtak belőle, gyötrelmeitől való félelmükben távol tőle megállnak, siránkoznak és jajgatnak..,,A kereskedelem nagyjai is gyászolják majd….ennélfogva nem lehet logikusan kereskedelmi/pénzügy hatalom sem.

      - A Jelenések 17:1–5 ezt írja: „»Jöjj, megmutatom neked a nagy szajha feletti ítéletet, aki sok vízen [népeken] ül, akivel paráznaságot követtek el a föld királyai [politikai uralkodók], a föld lakosai pedig lerészegedtek paráznasága borától« . . . Homlokára egy név, egy rejtély volt írva: »Nagy Babilon, a szajháknak és a föld utálatosságainak anyja.«” A Jelenések 18:7 még hozzáteszi: „dicsőítette magát, és szégyentelen fényűzésben élt.”…. Nagy Babilon egy szégyentelen fényűzésben élő, erkölcstelen szajhához hasonlít.

      Valljuk be őszintén nemde igaz hogy az uralkodó vallásszervezeteknek már szokásukká vált támogatni a politikai uralkodókat, hogy hatalomhoz és anyagi előnyökhöz jussanak, noha ez szenvedést okoz az átlagembereknek? És az vajon nem igaz, hogy a magasabb rangú egyházi személyek fényűzésben élnek, holott sok olyan ember, akiket szolgálniuk kellene, talán elszegényedik..........

      Törlés

    11. - Jakab 4:4 – .., Házasságtörők, nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Aki tehát a világgal barátságban akar lenni, az ellensége lesz az Istennek.,,…A Biblia szellemi házasságtörésnek nevezi azt,amikor Isten imádatát a világ szeretetével vegyitik.Nagy Babilonra igaz ez a leirás.Ezenkivül támogatja a spiritizmust mint vallási szokást

      – Jelenések 18:23
      - Az ókori Babilon városát,melyről Nagy Babilon a nevét kapta,átitatta a vallásosság..a vallások különböző ötvözete…ez történelmi tény…Ézsaiás 47:1,2,13: Szállj le és ülj a porba, Babilon szűzi leánya! Ülj le a földre! Nincs többé trónod, káldeusok leánya. Többé már nem mondanak bájosnak és gyönyörűnek.Vedd a malmot, őrölj lisztet, vesd le fátyladat, emeld föl hosszú ruhádat, fedd föl lábad szárát, s úgy gázolj át a folyókon! Hogy agyonfárasztott számtalan tanácsadód! Lépjenek most elő és mentsenek meg! Mentsenek meg, akik az eget fürkészik, akik a csillagokat lesik, és akik az újhold napján jelentik, hogy mi vár rád a közeljövőben...Jeremiás 50:1,2,38: Ezt az ítéletet mondta ki az Úr Babilon ellen, a káldeusok országa ellen, Jeremiás próféta szavával.Hirdessétek ezt a nemzetek között és hangoztassátok; ne titkoljátok el, hanem mondjátok: "Babilont elfoglalták; Bel szégyent vallott, letaszították Merodákot. [Bálványai mind megszégyenültek, faragott képeit letaszították.]" Kardot a vizeire, hadd száradjanak ki! Mert bálványok földje az, és lakói a bálványok miatt elvesztették józan eszüket.

      Legegyszerübben igy lehetne meghatározni: : A hamis vallás világbirodalma, amely minden olyan vallást magában foglal, melynek tanításai és szokásai nincsenek összhangban az egyedüli igaz Isten, igaz imádatával. A hamis vallás Bábelben (a későbbi Babilonban) alakult ki, Noé napjainak Özönvize után

      Idővel sok országba eljutottak a babiloni vallásos hitnézetek és szokások. A Nagy Babilon így találó elnevezése lett a hamis vallások összességének….



      .............Persze ilyenkor rögtön jön az...de miért a katolikus egyház a legfőbb bünös...A válasz nagyon egyszerü..Isten földi helytartói-nak nevezik magukat.



      Csak röviden vázoltam illetve kiegészitettem unknown meglepően pontos megfigyelését

      Törlés
    12. Az elso mondatodban a "papok"elol lemaradt a "hamis"szo Leo...majd potold legyszi'.Jol tudom,hogy az egyhazat Jezus Krisztus alapitotta,csakhogy ehhez az egyhazhoz,a katolicizmusnak nem sok köze van.
      Az igazi papokrol pedig ezt irja Péter apostol minden idok gyülekezetének:
      "Ti pedig valasztott nemzetség,kiralyi papsag,szent nemzet,megtartasra valo nép vagytok,hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait,aki a sötétségbol az o csodalatos vilagossagara hivott el titeket,akik hajdan nem nép voltatok,most pedig Isten népe vagytok;akik nem kegyelmezettek voltatok,most pedig kegyelmezettek vagytok"(1Péter 2:9).
      Igy tehat,minden Krisztust követo igaz hivo,kiralyi pap.Jezus a kiraly sot,O a "kiralyoknak Kiralya es uraknak Ura"(Jel 19:16),mi pedig,akik elfogadtuk Ot Urunknak es Megvaltonknak,az o kiralyi papsaga vagyunk.
      A hamis papokrol pedig ezt irja Pal apostol:
      "Mert az ilyenek hamis apostolok,alnok munkasok,akik Krisztus apostolaiva valtoztatjak at magukat.Nem is csoda;hisz' maga a Satan is atvaltoztatja magat vilagossag angyalava.Nem nagy dolog azért,ha az o szolgai is atvaltoztatjak magukat az igazsag szolgaiva;akiknek végük az o cselekedeteik szerint lészen"(2 Korinthus 11:13-15).

      Törlés
  24. Én is sokat töprengtem, hogy a szkíta-hun vallás valójában milyen lehetett, gondolkodtam rajta,hogy talán teljesen igazuk van ősatyáinknak. Biztos vagyok benne,hogy Árpád vezér és Mátyás király küzdöttek az igazságért és vitézül helytálltak. Az ember pedig a mai világban nem tudja megtalálni az igazságot mivel mindent elhallgatnak előlünk pl.Tayos-barlang. Belegondoltam, hogy hogy tudnak így manipulálni mindenkit ezek az okkult erők. Nagyon ősi hagyomány az okkult, sok embert már becsaptak és megvezettek.
    Személy szerint én is olvasom a bibliát. Igen, én is találkoztam benne fura részekkel, nagyon zavaros részekkel, főleg az ószövetségben. A zsidó nép akkoriban Izraelben furcsa dolgokat művelt, de erre is van magyarázata a bibliának: Isten olyan mint a Úr, és Izrael olyan mint a menyasszony. De a menyasszony nagyon sokszor megcsalta az Urat, büntetést mindig kaptak, és elég szenvedős sorsuk volt, ugyanakkor a judizmus mai ága hááát... elég fura. Én is kétlem,hogy Isten kiválasztott népe lennének a mai napig. Tehát az ószövetség nagyon vitatható, sőt szerintem is vannak benne óriási égbekiáltó hamisítások. Elolvastam az ősmagyar bibliát és hát, lehet is benne valami. Nem merném azt sem kijelenti, hogy a jelenlegi biblia a jó , de azt sem,hogy az ősmagyar mivel abban is az áll,hogy ezek a vízözön előtti népek megcsalták Istent. Annak is nagy a valószínűsége,hogy az akkori izraeliták átvették a népeknek a történelmét és tökéletesként állították be magukat a jövőre nézve, hogy bármikor arra hivatkozhatva,hogy ők Isten népe, bármit megtehessenek.
    Az okkultra visszatérve, ha már mindenki odavan a keleti tanokért.
    Olvassatok utána,hogy buddha tanításait is teljesen átírták, meghamisították és a mai végleges formájuk 50% fölött hamisak. Számomra a reinkarnáció vet fel fura kérdéseket, mivel a reinkarnáció nagyon is hihető. Én nem hiszek benne, azért mert ha az ember itt a Földön bármit tesz azt következő életében ledolgozhatja és jóváteheti hibáit. Tehát a lélek körforgása halad a tökéletesség felé? Ilyen tanítás azért fura mert, szerintem 1 életet kaptunk Istentől. Nézzétek meg ha érdekel titeket, nem egy nagy katolikus összeesküvés ez a videó, hanem egy keleti tanoktól eltávolodott személyről van szó. Nagyon érdekesen számol be a gurukról és a "gyógyításokról". És ez sajnos igaz amit mondd, ismerek én is olyan embert akit meggyógyítottak Magyarországon ilyen szellem-guru gyógyászok és 2 hónappal később súlyosbodott az állapota...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1) Csak nálunk mondják úgy, hogy "Buddha". A "h" hang azért kell, nehogy felismerjünk valamit. Keleten tudják, hogy Nimródot Zaratusztra-nak is hívták. Milyen érdekes, Erdélyben még a 19. században létezett a szeredás (hangalakilag azonos)vallás. A buddhizmus is tőle ered.

      2) szellem gyógyászok, főleg táltosok mindent meggyógyítanak. De ha a betegség OKA
      továbbra is fennáll, nem oldódott meg semmi. Te is meg tudod gyógyítani magad mindenből. Mi a baj ezzel? Az, hogy ingyen van. Ezért nem propagálják. 15 perc,
      megéri: http://www.youtube.com/watch?v=jYiEEth1_qo

      3) a babiloni szajha maga az USA. Aki mérgező poharával nyakon löttyinti az egész
      világot.

      4) Nem értem a keleti vallások imádatát sem. Nekünk itt a teljesség, a magyar szerves kultúra és szkíta örökségünk. Ezután kinek kell a részlegesség?

      Törlés
    2. XXIII. János pápa nyitóbeszéde az Ószövetségről a II. Vatikáni zsinaton. (Fura, hogy utána nem egészen egy évre rá meghal.):

      "A szemináriumainkban alig van ékesszólástan és a hívek kénytelenek végig kínlódni az új papok gyatra beszédeit és naiv, pietózus meséit! Tele a fejük spekulatív dogmával és az Ó-Szövetség idejétmúlt és megcáfolt antropomorfista nacionalizmusával, s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az isten egyetemes szeretetét, minden népeknek adott természeti jogokat és a Krisztusi-univerzalitást! Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok és az archeológia és geológia, nem különben a megtalált Sumír Első-Biblia (Ur, 1954. Dr. N. Kramer: Parallel Biblia, 1956) is mindent világosan feltártak és megmagyaráztak. Senki nem érti, ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt nép(ek)nek (sumír, akkád, káld, babyloni) megmásított történelme."

      Törlés
    3. Hogy a zsido nép kivalasztottsagat illetoen ne kelljen tovabb kételkedned Schwaben, - aki személy szerint is olvasod a Bibliat - ,idéznék itt neked néhany igeverset Isten kinyilatkoztatasabol:
      “Es monda az Ur Abrahamnak:Eredj ki a te földedbol,es a te rokonsagod közül,es a te atyadnak hazabol a földre,amelyet én mutatok neked.Es nagy nemzetté teszlek,es megaldalak téged,es felmagasztalom a te nevedet,és aldas leszel.Es megaldom azokat akik téged aldanak,és aki téged atkoz,megatkozom azt:és megaldatnak tebenned a föld minden nemzettségei”(1Mozes 12:1-3).
      ”Mert az Urnak a te Istenednek szent népe vagy te;téged valasztott az Ur a te Istened,hogy sajat népe légy néki,minden nép közül e föld szinén.Nem azert szeretett titeket az Ur,sem nem azért valasztott titeket,hogy minden népnél többen volnatok;mert ti minden népnél kevesebben vagytok;hanem mivel szeretett benneteket az Ur,es hogy megtartsa az esküt,amellyel megesküdt volt a ti atyaitoknak;azert hozott ki titeket az Ur hatalmas kézzel,es szabaditott meg téged a szolgasagnak hazabol,az egyiptombéli Farao kiralynak kezébol”(Osz.5Mozes 7:6-8).
      A zsidoknak tehat még nagy nemzetté kell lenniük a földjükön.
      ”Ezert mond ezt Izrael hazanak:Igy szol az én Uram az Ur:Nem tiérettetek cselekszem én,Izrael haza,hanem szent nevemért,…Kihozlak benneteket a sajat földetekre”(Oszöv.Ezékiel 36:22-24).
      Ez a föld jelenleg Palesztina,ami valamikor Filisztea néven neveztetett.Izrael ezért el lett kulönitve minden mas balvanyimado néptol,hogy varja a megigért Messiast,es akiket Isten kizarolag Jezus Krisztusra nézve valasztott ki “mert”az üdvösség a zsidok közul tamad”(Ujszöv.Janos 4:22),de itt hangsulyozni kell; nem a zsidok jelentik az üdvösséget,hanem közülük,mint népbol es orszagbol,kellett az üdvösségnek eljönnie – Urunk es Megvaltonk,Jezus Krisztus személyében.Itt talalhato Izrael kivalasztasanak tulajdonképpeni értelme – mas jelentosége ennek a népnek nincs a földön.Amikor pedig a Messias megjelent,a zsidok,sajat kiralyukat nem ismerték fel.Ezert Isten megszakitotta népével az üdvtörténetet es az evangeliumban eloszor a poganyokhoz(nemzetekhez)fordult.Izraelt eluzték földjérol es szétszortak a népek között,es ebben a szétszoratasban kell maradnia mindaddig,mig az Ur a nép sorsat megforditja es Izraelt ujra összegyüjti(Lukacs 21:24).Izrael fiai ujra beoltatnak a sajat olajfajukba (Ujszöv.Romai levél 11:24).

      Törlés
    4. Ja,Ria voltam,aki a fentit irta neked Schwaben,Leonal is lemaradt az alairasom,elnézest.

      Törlés
    5. Teljesen igazad van Ria Leonal, én veled értek egyet. Mivel a szent nép a zsidó volt, de saját megváltójukat nem fogadták el, ezért az Úr bánatában a pogány népekhez fordult. Bibliában is pontosan le van írva, hogy büntetésül a zsidóknak mindig egy pogány királyt küldött, hogy megtiporják Izrael földjét. Isten, egyszülött fiát adta oda a zsidóknak vagyis a Fiúistent, azért,hogy megváltsa őket és a zsidók mindenkorra a kiválasztott nép lehettek volna, de elfordultak Istentől és ezek lettek a legszentségtelenebb nép a Földön. A Talmudban amiket írnak az egyszerűen rémisztő. Kifigurázzák Szűz Máriát, Jézust, és minden keresztényt. Véleményen szerint mi "gójok" vagyunk a kiválasztott nép Jézus megfeszítése után. De ne felejtsük el, hogy Iránba rengeteg eredeti judaista zsidó él. Akik becsületesek, rendesek.

      Törlés
    6. Az odaig rendben van Schwaben,hogy " az Úr bánatában a pogány népekhez fordult",de a zsido nép attol még örökre az O valasztott népe marad,(még,ha nagyon kevesen maradnak is meg az itélet napjan) mivel Isten nem ember,hogy allandoan valtoztatgassa az igéreteit."Mondom tehat(irja Pal):Avagy elvetette Isten az o népét? Tavol legyen;mert én is izraelita vagyok,az Abraham magvabol Benjamin nemzettségébol valo.Nem vetette el Isten az o népét,melyet eleve ismert.Avagy nem tudjatok-é,hogy mit mond az iras Illyésrol? amint könyörög Istenhez Izrael ellen mondvan:Uram,a te profétaidat megölték,es a te oltaraidat leromboltak;es csak en egyedül maradtam,es engem is halalra keresnek.De mit mond nekik az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert,akik nem hajtottak térdet a Baalnak(Satannak).Ekképen azért most is van maradék a kegyelembol valo valasztas miatt".....Annakokaért mondom:Avagy azért bottlottak-é meg,hogy elessenek? Tavol legyen;hanem az o estük folytan(balvanyimadas) lett az üdvösség a poganyoké,hogy ok felingereltessenek.....Mert nem akarom,hogy ne tudjatok atyamfiai ezt a titkot,hogy magatokat el ne higyjétek,hogy a megkeményedés Izraelre nézve csak részben történt,ameddig a poganyok(nemzetek) teljessége (akik az üdvösség aldasanak részesei a jelen korszakban) bemegyen.Es igy az egész Izrael megtartatik,amint meg van irva:Eljo Sionbol a Szabadito(Jezus Krisztus) es elforditja Jakobtol a gonoszsagot,es ez nekik az én szövetségem,midon eltörlöm az o buneiket" (Romai levél 11:3-4 ; 11.es 25-27. versek).Tehat a lényeg itt az,hogy Isten csak megszakitotta egy idore Izrael népével az üdvtervét,de ujra "felveszi"majd oket,miutan az Antikrisztus hét éves uralkodasanak vége szakad.
      Amit pedig a Talmudrol tudnod kell az az,hogy annak,az abrahami semi (szemita) zsidok Tora-jahoz egyaltalan semmi köze nincs,mert az,a zsido vallast annak idején felvevo pogany kazar népbol lett "zsidok" Talmudja.Ezekrol beszel Jezus is,a Jelenések 2:9 es 3:9-ben.:"Tudom a te dolgaidat es nyomorusagodat es szegénységedet(de gazdag vagy),es azoknak karomkodasat,akik azt mondjak,hogy ok zsidok,es nem azok,hanem a Satan zsinagogaja"."Imé én adok a Satan zsinagogajabol,azok közül,akik zsidoknak mondjak magukat es nem azok,hanem hazudnak...".Ezek azok az un.cionista zsidok.Tehat,akik a zsidokat szidjak,azoknak fogalmuk sincs arrol,hogy igazabol kiket is szidnak.

      Ria.

      Törlés
  25. http://gloria.tv/?media=142428
    Itt a videó ,hosszú ,de érdemes egy kis időt fordítani rá.

    VálaszTörlés
  26. Amióta vannak ezek a vallásnak nevezett szarságok, azóta az emberek csak háborúznak, és ez vajon kinek kedvez? A vallásokat a zsidók hozták létre a gójok számára, hogy a sok hülye abba meneküljön és dolgozzon egész életében "mert majd a mennybe kerül".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a zsidók csak a kereszténységet hozták létre a gójoknak, ezért van az hogy a bibliába zsidó neveket írtak millió helyre, ezért van az hogy a biblia kiválasztott népként kezeli a zsidóságot

      Törlés
  27. elárulom hogy a szkíta/hun vallás egyszerűen csak a természet szeretetről szólt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "a szkíta/hun vallás egyszerűen csak a természet szeretetről szólt"
      Ez az ami nem lehet igaz Csaba barát. A mai világ is a természet szeretetéről szól,hiszen az ember ellen akarja megvédeni az elit a természetet. Pedig Isten azt kijelentette, hogy birtokba adja a Földet az emberiségnek, úgy használja fel az ember a világot ahogy akarja. Az ember a fő ezen a Földön, az ember itt a legnagyobb hatalommal bíró lény. Én szeretem a természetet és védem is, de az emberektől nem sajnálom a városokat,hiszen az az életterük. Régen sem beszéltek az emberek kövekkel, anyagokkal, kristályocskákkal ahogy azt 1-2 "felvilágosodott" ember mondja. Az ember az embert kell hogy szeresse, a természet az a második legfontosabb dolog, de soha sem az első.

      Törlés
    2. Az Agenda21-et meg a természet szeretetét ugyanannak venni...

      http://www.youtube.com/watch?v=tpzalkKiLcc

      Isten nem jelentett ki semmi ilyesmit, csak a biblia írja. Meg a birtokba vétel amúgy sem tönkretételt jelent.

      A város mint "élettér"? Egyre jobbakat mondasz. :)

      Törlés
    3. Hogy lehet ekkora butasagot irni Elveszett Kereso,hogy "Isten nem jelentett ki semmi ilyesmit,csak a biblia írja"?Mi az,hogy CSAK,ha egyszer a Biblia az elso szotol az utolsoig Isten szava? Ezek szerint hiabavalo volt,amit errol mar megirtam neked régebben? Nincs az a földi ember vagy akar ember csoport,akik akkora igazsagot bölcsességet es erkölcsi utmutatast ossze tudtak volna hozni,mint amik a Bibliaban olvashatok...erre csak a Teremto képes.Megirtam mar neked (ugy néz ki feleslegesen),hogy Isten inspiracio utjan iratta meg az O direkt,erre a célra kivalasztott profétain es apostolain keresztul a Bibliat.(Az most mellékes,hogy idonként hol ki,hol bele rakosgattak a régi egyhazatyak bizonyos iratokat,a lényeg boven megtalalhato abban ahhoz,hogy barki megtérésre juthasson).A Bibliarol csak ugy fair dolog vélemenyt mondani,ha legalabb egyszer elolvastak az azt kritizalok,vagy akik nem Istentol szarmazonak hazudjak.Ne majomkodj te is,mint itt sokan,akik masok handa-bandazasat szajkozzak,hanem menj egyenesen a forrashoz,es onnan tudakozodj ha az Igazsagot tudni akarod!Ezek a szegény katolikus hivok is azért tévelyegnek,mert évszazadokon at a hamis papok eltévelyitették oket es azt hazudtak bele a Bibliaba,ami éppen az o szajuk ize szerint valo volt,a hivoknek pedig tiltottak annak olvasasat.Es mivel ennek az idoszaknak mar vege van,ma mar barki olvashatja szabadon a Bibliat,igy okafogyotta valt allandoan a papokat szidni (akkor is ha ez jogos) es ehelyett el kell kezdeni olvasni azt.Persze a legkönnyebb a Bibliat mesekönyvnek es ehhez hasonloknak kikialtani,azoknak az embereknek,akik félnek belenezni abba a tükörbe,ami megitélheti oket,nehogy el kelljen hagyni dédelgetett bunuket.Nemelyek,akik kételkednek benne,hogy a Biblia Isten igaz Igéje,azért kételkednek,mert nem akarnak valami olyat tulajdonitani Istennek,amit maguk nem tudnak végrehajtani.Amikor jozan itéloképességü férfiak es nok nem ismerik el Krisztust Uruknak es Mesterüknek,ezt nem azért teszik,mert a keresztyén tanitas esetleg ellenszenves szamukra,hanem,mert el akarjak kerülni a keresztyén élettel együttjaro felelosséget es kötelezettséget.Nem ragyogo elméjük,hanem félénk szivük all köztük es Krisztus között.Ennek leplezése érdekében rafogjak a Szentirasra,hogy az nem Istentol ihletett.Mert ugyan miert tunik sokak szamara elképzelhetetlennek,hogy a nem teremtett Szemelyiség a teremtett szemelyiséggel szavak utjan veszi fel a kapcsolatot,ha a nem-teremtett Személyiség a teremtett személyiséget a nyelv altal komunikalo lénynek teremtette? Létezik-e valamilyen ok,amiért a nem teremtett Személyiség ne közölhetne velünk igaz (bar nem kimerito) ismeretet magarol?
      Olvasd a Bibliat,hogy bölcs légy!

      Törlés
    4. Az a szerencséd, hogy van reinkarnáció. Különben örökké ebben a csapdában vergődnél.

      Az álláspontjaink nem fognak közeledni egyhamar. Hagyjuk ezt itt így, és a mélyen tisztelt "hallgatóság" majd választ, mérlegel. Aki a te álláspontodra kíváncsi annak ott a biblia, aki alternatívákat keres, annak tudok sok könyvet ajánlani. :) Amiket meg te biztos, hogy nem olvastál. :) Legalábbis nem tudsz róluk, annyit mint én a bibliáról. De ettől még lehetünk kvittek. :)

      Törlés
    5. "idonként hol ki,hol bele rakosgattak a régi egyhazatyak bizonyos iratokat,a lényeg boven megtalalhato abban ahhoz,hogy barki megtérésre juthasson"

      Mond már el nekem légyszi, hogy hol volt az a szakadási pont vagy hogyan zajlott az a folyamat, amiben a rakosgató "régi egyházatyákból" valahogy kinőtt ez a vatikáni rettenet? Mi volt az a töréspont, ahol a - majdani bibliaolvasók megértését szívükön viselő - jóságos öregurak "egyszercsak" gyilkos, hazug, hataloméhes népnyomorító bandává lettek? Hol szakad meg a "jogfolytonosság"? :) És nem mellesleg a "rakosgatásnak" része az is, hogy legyilkoljuk azokat akik ellenvéleményt fejeztek ki a zsinatokon? Csak vakon tagadsz mindent. Világkép, világkép...

      Törlés
    6. Sajnos te a Bibliarol eppen csak annyit tudsz Elveszett Kereso,hogy azt a régiek idonként megvarialtak,de arrol mar nem tudsz,hogy az ügyesek azert résen voltak idoben,es nem hagytak,hogy a lényeget illetoen azt megvaltoztassak.Mert - hala az isteni gondviselésnek -,1840-ben,egy Tischendorf nevu,fiatal konzervatív szemléletű tudós bibliakutato - az akkori lipcsei egyetem professzora -,nekilatott felkutatni az eredeti kéziratokat,amibol, - és az utobbi szaz év kézirat-felfedezeseibol - kiderült,hogy a Bibliaban minden szöveg az eredeti helyén van,annak rendje szerint.
      Szerencsemnek pedig inkabb az mondhato,hogy én nem hiszek a reinkarnacioban (eppen azert,mert tul sokat is tudok rola),de latom,te szepen bealltal az ezoterikus reinkarnacio tant terjesztok soraba.Bravo fiu,igy kell ezt csinalni! - de legyen ez a te dolgod.
      Azzal pedig mi dolgom,es mi közöm hozza,hogy a regmult idok papai es papjai miket kovettek el,éppen ezért miert nekem kellene elmondanom, - hogy amikor több szaz évvel ezelott a bunös hatalomvagy mar annyira eluralkodott a papakon es papokon hogy az mar kegyetlen gyilkosagga fajult, - az miert volt,es milyen folytonossaggal zajlott? Amikor Isten is mondja, - es nekünk embereknek is mindennapi tapasztalatunk - ,hogy "az emberben nem lakik semmi jo"..."minden fej beteg,es minden sziv erotelen."tetotol talpig nincs-e testben épség,csupa seb es dagadas es kelevény..." - ,mert a bun jelenléte megrontotta az embert mar a kezdetektol - ,akkor miert nem nyilvanvalo szamodra,hogy épp a papakat ne tette volna a hatalmi vagy egyre aljasabbakka es vérszomjasabbakka,amilyenek mindig is voltak,es azok,a mai napig? Mi van ezen,amire magadtol nem johettél volna ra? Nyilvan (mar megint) a kötözködési vagy hajt ilyen kérdésekhez...ahelyett,hogy abban buzgolkodnal ennyire,hogy mentsd a életedet,es azzal foglalatoskodnal,ami feladattal a Teremtod megbizott.Ezek utan nem ertem,hogy mi az a minden,amit én vakon tagadnék.

      Ria

      Törlés
    7. Na akkor semmi baj, az ügyesek résen voltak. :) Megnyugodtam. Tischendorf úr mindent rendben talált.

      "Azzal pedig mi dolgom,es mi közöm hozza,hogy a regmult idok papai es papjai miket kovettek el" - mondjuk az, hogy ők írták a bibliát. :) Tudod, zsinatok meg minden... Nem ártana tudni, hogy jó vagy rossz fiúk voltak. Nem vet rád túl jó fényt, hogy lépten-nyomon le akarod kicsinyíteni ennek a kérdésnek a jelentőségét. Innen jön a könyvetek, tőlük, az ő kezük alól. (És már abban az időben irtották az "eretnekeket" mint Jeromos testvérnek kifejtettem fentebb.) Ez a leglényegesebb kérdés a bibliával kapcsolatban. Egyre nevetségesebb kísérleteket teszel a biblia hitelességének igazolására. De hát mindennek rendben kell lenni, mert az Úr úgysem hagyta volna. :)

      "az emberben nem lakik semmi jo" - beszélj csak a magad nevében. :) Ahol az emberekben nem lakik semmi jó, és ahol aki nem akar elveszni, annak menteni kell az életét - nos ezt a világot meghagyom nektek. Nekem jó lesz az igazi is helyette. :)

      Törlés
    8. Kedves Ria!

      Az Ószövetség istene, aki kiválaszt egy népet a sok közül, különböző népek kiirtására buzdít, tíz csapást mér Egyiptomra, amiből a legutolsó minden elsőszülött legyilkolása, az milyen Isten? Semmiképpen sem olyan, mint akiről Jézus beszél!

      Törlés
    9. @MN:

      Ilyen "részletekbe" már nem is merészelnék belemenni. Ennél már jóval hamarabb feloldhatatlan ellentétekkel találkozunk a - hit alapját képező - biblia kapcsán is, de azt sem veszik figyelembe. :)

      Valóban sok ellentmondás van, azon a szinten is amiről te beszélsz. De ilyen önhitt, egó-központú emberekkel nehéz bármit is kezdeni. (Ugye az egó azonosul különböző gondolatstruktúrákkal és ha azokat támadás éri, akkor azt személyesnek veszi. Védekezik és/vagy ellentámadásba lendül.) Pl. az általad fölvetett problémára is ott a sablon válasz: az újszövetségben új szövetséget kötött isten a zsidó néppel, ezért változtak a "szabályok". :) Hiába minden visszásság, az ideológia nem sérülhet! :)

      Ha jobban érdekel ez a téma, ajánlanám ismét a Bakos Attila könyveket: Magyarország harmadik szemmel, Kőtörő fű, A Duna evangéliuma (kis ízelítő a könyvből: http://www.youtube.com/watch?v=ZDH1YQgqGq8). Valamint itt van Szántai mestertől egy érdekes előadás: http://www.youtube.com/watch?v=FA0_lJzSTvk Ezek már inkább a filozófia visszásságokat feszegetik, de van bennük bőven a "klasszikus történelemtudomány" területéről is.

      Idővel csak ráébred a jókeresztény, hogy félrevezették.

      Törlés
    10. @Elveszett Kereső

      "az újszövetségben új szövetséget kötött isten a zsidó néppel"

      Erről a zsidóknak azt hiszem egészen más a véleménye.

      Köszönöm a könyvajánlatokat, ezeket sem ismertem még! :-)

      Törlés
    11. a bibliában senkinek halvány fogalma sincs mit irtak le, az eredeti nyelven már szinte senki se tud, a 3. forditás utáni forditásokat ismerjük, a 3. forditást használták az egyházak, addig amig az emberek 90% nemtudott olvasni, miután ez már tárgytalan volt, akkor kezdték a 4 kiadást átdolgozva, formattálva, leforditani, majd az 5 kiadás a végleges, de még ez sem mentes a forditási értelmezések hibáitól, de hogy mi szerepel az eredeti bibliában azt szinte senki se tudja,lehet van egy tartalom hű forditás, amit kifejezetten az egyház kért valamikor a 3. forditás előtt, amit lehet hivni prototipusnak, ami után forditották a többit, belső használatra, ez az egyik titkos változat volt, a másik a publikus változat, az eredeti pergamenek leforditása hasonló a mai google forditási kisérletekhez, azaz angolból amikor leforditasz egy szöveget magyarra példáúl, aki foditott, utánna a saját szókincs mennyisége, és tudás halmaza szerint értelmezte egészitetteki, javitotta ki a félre forditott szöveget, de meglehet nem is kinlódott rajta , majd az egyház atyák gondoskodtak rólla, sajnos a változtatások olyan mértékben át formálták azt a bizonyos könyvet, hogy egy esetleges vissza fejtés szinte lehetetlen. nincs kizárva hogy a templomos lovagok kezébe kerűlt az eredeti szöveg, elképzelhető hogy ezzel is tudták zsarolni az akkori egyházat, feltéve hogy ha nem enged meg nekik dolgokat, minden eszközük megvolt rá hogy leforditsák, és mennyiségben kiadják a biblia eredeti változatát, ez elég nyomós ok lett volna hogy a papa megijedjen, hisz azonnal véget ért volna a hatalma az akkori világ felett..

      Törlés
    12. Ha ennyire jol tudod a Bibliabol MN,hogy a Teremto Isten "kivalasztott egy népet a sok közül","különbozo népek kiirtasara buzdit"(ez persze csak a régmultban volt igy),"tiz csapast mér Egyiptomra..." stb,akkor azt is tudnod kellene,hogy Isten ezt mi okbol tette.Eloszor is,Isten nem azert teremtett bennünket,hogy elfogulatlansagat demonstralja.Sokkal inkabb mindegyikünket az O isteni céljaira teremtett.Isten a zsidokat nem mas nemzetek fölé valasztotta ki.Isten egy embert valasztott ki a meglévo nemzetek közül(Abrahamot) es tole szarmaztatott egy nemzetet sajat isteni céljaira.A zsidok ezen nem valtoztathatnak,legfeljebb megérthetik,hogy létezésük es jellegük egyedülallo a vilag nemzetei között.Legtöbbjük azonban nem tudja megérteni ennek a különbségnek isteni rendeltetését.
      Ha valaki meg akarja érteni Isten szandékait a zsidokkal meg kell ismerkednie az 1Mozes 10 es 11.fejezeteivel.Az özönvizet követo nemzedékekben megjelent Nimrod,akinek"orszaga eloszor Babelben... volt".O volt felelos Babel tornya megalapozasaért es azért a kultuszért,amely magaba foglalta az allatövi(zodiakus) jegyeket es az asztrologia kezdetét.A Szentiras feljegyzi,hogy Istennek ez nem tetszett es szétszorta ezeket a nemzeteket,összezavarva nyelvüket.Noha különbözo nyelvcsoportjaiknak megfeleloen szétszorodtak,mindnyajan magukkal vitték ezt a babiloni kultuszt,ujonnan alapitott vallasukat.Hamarosan istenükké lett a hold,a nap es a csillagok,valamint szamos egyéb targya.A teremtményt imadtak (vagyis balvanyimadokka lettek) a Teremto helyett (Roma 1:20:23).A vilag népei poganyokka es többistenhivokké lettek,szamos istenség imadoiva.Ekkor Isten kihivta Abrahamot a kaldeusok közül.Az 1Mozes 12:1-3 jegyzi fel ezt a szövetséget,amelyet Isten Abrahammal kötött.“Es monda az Ur Abrahamnak:Eredj ki a te földedbol,es a te rokonsagod közül,es a te atyadnak hazabol a földre,amelyet én mutatok neked.Es nagy nemzetté teszlek,es megaldalak téged,es felmagasztalom a te nevedet,és aldas leszel.Es megaldom azokat akik téged aldanak,és aki téged atkoz,megatkozom azt:és megaldatnak tebenned a föld minden nemzettségei.”->

      Törlés
    13. -> Isten azt tervezte,hogy a zsidok különleges aldas csatornaiva legyenek a föld minden nemzettsége szamara.A Mozes öt könyve(Tora) jegyzi fel Isten mindenre kiterjedo rendelkezéseit,hogy felkészitse ezt a népet egyedülallo rendeltetésére.Ellentétben a pogany nemzetekkel es többistenhitükkel,Isten szandéka a zsidokkal az,hogy a nemzetek között tanui legyenek az egy igaz Istennek.Az igaz Isten az egyetlen Isten!
      De Izrael kivaltsagos helyzete hamarosan a büntetés helyzetévé valtozott,mert nem engedelmeskedett az isteni elhivasnak,ezert Isten szetszorta oket a nemzetek közé.Istennek es a vilagnak meg kellett tanulnia,hogy Istennek barmilyen nagy céljarol van szo,szentségét soha nem lehet megsérteni.O az Ur es Parancsolo a vilag tronusan,aki tetszése szerint tologatja a figurakat az emberiség történelmének sakktablajan(Roma 9:20).Nem kényszeriti ugyan a hivoket hitre es a hitetleneket a hitetlenségre,hanem mindenkinek szabadsagot es önelhatarozast ad(Maté 23:37; Jelenések 22:17).De kivalaszt a gonoszok közül egyeseket(mint pl.az egyiptomi faraot:Roma 9:17),hogy peldaképpen bemutassa rajtuk itéletes hatalmat;ugyanigy valaszt ki a hivok közül is egyeseket,hogy oket különleges üdvtörténeti feladattal bizza meg.Ebben az érelemben hivatott el Abraham is,aki az üdvösség elokészitésében kapott feladatot.
      Isten igaz volta vitathatatlan.Izrael szetszoratasanak korszaka ellenére sem feledkezett meg nekik tett igéretérol es az osatyaikkal kötött szövetségérol,amiben is O,szamukra mindig is van(lesz).A VAGYOK mindig is velük lesz es ovni,vedelmezni fogja oket,a körülöttük élo pogany népek tamadasaitol.->

      Törlés
    14. -> Ha pedig Isten szentségét sérti az,hogy mas népek balvanyokat imadnak,azért bizony büntetés jar,akar még pusztulassal is.Mert nem ésszeru es nem logikus,hogy az univerzum Uranak,aki mégis csak a legfelsobb hatalom,az O univerzumanak területén minden helyet elsosorban maganak kell elfoglalnia? Nem jogos es nem természetes,hogy a Teremtonek van elsobbségi joga arra a teremtményre,amelyet O maga hivott létre? Következésképp nem a vilagmindenség legfelsobb hatalmanak kell-e,hogy leginkabb joga legyen ennek a hatalmas vilagorganizmusnak minden egyes tagjara,hiszen az egész az O munkaja,az O alkotasa,s mind a tulajdona,eleve az övé,nemcsak elméletileg,hanem valosaggal? Ezért ésszeru es logikus,hogy az Ujszövetség az Isten iranti szeretetet hirdeti legfobb parancsnak.
      Remélem mindezek kielégito valaszok voltak a kérdésedre,ha pedig nem,tessék elovenni a Szentirast es a tovabbiakra nézve abbol tudakozodni.

      Ria.

      Törlés
    15. Na gyerekek, akinek baja van a "bigott" szó értelmezésével, az itt fentebb kimerítő definíciót kap. :)

      "a Teremto Isten "kivalasztott egy népet a sok közül","különbozo népek kiirtasara buzdit"(ez persze csak a régmultban volt igy),"tiz csapast mér Egyiptomra..." stb,akkor azt is tudnod kellene,hogy Isten ezt mi okbol tette."

      "sajat isteni céljaira" - ezt többször leírod, aztán meg a szabad akaratról beszélsz...

      Nimrud mint Isten akaratával szembeszegülő... "O volt felelos Babel tornya megalapozasaért es azért a kultuszért,amely magaba foglalta az allatövi(zodiakus) jegyeket es az asztrologia kezdetét" - az asztrológia, ekkor indult? :D Ez a sátánfattya Nimrud...

      "Hamarosan istenükké lett a hold,a nap es a csillagok" - hát a Napisten motívum is egy kicsit régebbi ennél. Nem baj, egész jó próbálkozás volt. Azt persze "valamiért" elfelejted megemlíteni, hogy bizony a napisten imádat az nem az égitesthez szólt. De hát akkor hova lenne a bálványimádás vádja? :)

      "szentségét soha nem lehet megsérteni.O az Ur es Parancsolo a vilag tronusan,aki tetszése szerint tologatja a figurakat az emberiség történelmének sakktablajan(Roma 9:20)" - a szabad akarat motívuma ismét előkerül :)

      És Isten előtt mindenki egyenlő ugyebár: "De kivalaszt a gonoszok közül egyeseket(mint pl.az egyiptomi faraot:Roma 9:17),hogy peldaképpen bemutassa rajtuk itéletes hatalmat;ugyanigy valaszt ki a hivok közül is egyeseket,hogy oket különleges üdvtörténeti feladattal bizza meg"

      És a legjobb, miután "százféleképpen leírod" hogy ő parancsol, büntet, elsőbbségi joga van, majd: "Ezért ésszeru es logikus,hogy az Ujszövetség az Isten iranti szeretetet hirdeti legfobb parancsnak." :)

      Meg hát az sem mindegy, hogy mostanra régészeti leletek ezrei bizonyítják az ószövetségben leírt események és kronológia igaztalanságát. De nem baj Ria kedves, sulykold csak még ezt; annál könnyebben dől le ez a hazugság is.

      Törlés
    16. Az egész kavarás megértéséhez talán az egyik legjobb példa a kánaániták kiirtásának elrendelése. Ha valaki tudja kik voltak ők (nem bűnös nép, ill. nem "szürkék" - ahogy Arpiel CoG-os cikkjeiben olvasható), akkor minden kitisztul. "Régi ügy ez már, uraim." - Mazsi szavaival élve...

      Na mentem gyónni, sok volt ez mára. :)

      Törlés
    17. MN,ez a mondat itt téves:"Istennek es a vilagnak meg kellett tanulnia,hogy Istennek barmilyen nagy céljarol van szo,szentségét soha nem lehet megsérteni"
      Helyesen igy szol:
      Izraelnek es a vilagnak meg kellett tanulnia,hogy Istennek barmilyen nagy céljarol van szo,szentségét soha nem lehet megsérteni.

      Ria

      Törlés
  28. Elveszett Kereső.
    Bocsáss meg, de én nem téged akarlak becsmérelni.
    Nem szeretem az Agenda21.-et és nem is támogatom soha!!!Az szimpla átverés.
    Én az embert támogatom, közösségi életet.
    Nem tönkretételre utaltam, hanem egymás iránti emberszeretetre. Én nem támadom itt senkinek a nézeteit, sőt teljesen megértem a mai világban ezt a nagy elkeseredettséget amit mutattok és amit én is kimutatok.
    Na szóval:D néztem David Icke műsorát, és az elején a műsornak, és amúgy is mindvégig nagy igazságokat mesél. De ez a gyíkember történet ez már mindennek a teteje.
    Gyíkember?? Ezzel remélem ti sem értetek egyet, a gyíkember a kígyóra utal vagyis a gonoszra. Ez a gonosz viszont nem ám a hold belsejében él, és nem is itt a talpunk alatt, hanem egy másik nevezzük úgy, hogy: "univerzumban, egy másik dimenzióban"
    A Sátán, Lucifer, Apolló stb. ezek mind a gonoszt jelölik. Minerva római-görög Isten aki a tudást szimbolizálja bagollyal. A mai világban egyre nagyobb teret kap a szexualitás, érzékiség, sőt Luther Márton is töprengett ezen és a végén arra jutott,hogy a szex csodálatos. Nézzétek csak a viva tévét. Mindenhol háromszögek, szex, Kesha és sok egyéb fura dolog. Minden tévécsatornán a Jóban Rosszban-tól kezdve a mesékig tele vannak háromszöggel. Ez vajon mit szimbolizál,mert hogy nem a Szenháromságot az biztos. Hallgattam egy nagyon érdekes rádiós beszélgetést az Idők Jelei weboldalon és az igazi Énok könyvén alapul. Meg lehet tekinteni a neten Énok könyvét amit természetesen a Bibliából kivettek... Ebben a könyvben szerintem hatalmas tudás van. Misztikus és egyben fenséges szerintem.
    Ha van időtök meghallgatni ezt a három részt az Idők Jelei oldalon akkor ti is szerintem elgondolkoztok, hogyan lehet ekkora megtévesztés.
    http://idokjelei.hu/2012/12/nightlight-radio-a-nagy-megtevesztes/
    http://idokjelei.hu/2012/11/nightlight-radio-bukott-angyalok/
    http://idokjelei.hu/2012/10/a-nightlight-radio-vendege-joseph-candel-idok-jelei-attekintes/
    Ezek szerintem hasznos információk lehetnek az ébredezőknek.

    VálaszTörlés
  29. A Akkor követtek el nagy hibát, ha EGY-ben gondolkodtok! És itt most nem úgy értem, hogy ne legyünk egységesek. Az életben mindenütt a Ying és a Yang kettőssége uralkodik: nappal-éjszaka, fekete-fehér, ...., gonosz-jó. Ez utóbbiból az egyik Úr a zsidókat választotta ki saját népéül, nekünk, gojoknak "maradt" a másik! A két Úr és népeik örök harcban állnak egymással. Ennyi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm... ez egy igen érdekes elmélet.
      Vagyis, aki nem zsidónak születik az megszítta. Hisz csak a Patás maradt neki vezérlő elmének. S ez ugye nem jó.
      Aztán, az örökös harc. Hát... ha csak az arányokat nézzük, akkor... valaki valamit nagyon elk... rontott a duális erőviszonyokban. Mer' ha jók a értesüléseim a zsidó nép jó ha van tízmillióan (vagy akörül). Ellenben a többi népek meg...
      Persze... ha a valóságot fedik a mostanában mindenhonnat folyó híresztelések Isten választott népéről, akkor... igen fura taktikát tanított a népének a Magasságos.

      Depersze... ha ez a verzió fedi a valót, akkó biz' határozottan beledőlhetünk a kardunkba.

      Törlés
    2. Gorcsevlvan
      Már elnézést de önnek gyerekórában mesekönyv helyet a talmudot olvasták fel?
      Vagy talán sokat jár hit gyülekezetre?Mert természetesen akkor értem.
      Az ön szavai alapján Isten a zsidókat választotta még a gonosz, alattvaló gojokat az ördög.
      Már eleve az is érdekes hogy Isten ezek szerint szelektált, és ráadásul éppen azokat választotta ki magának akik a Fiát keresztre küldték.

      Törlés
    3. Quedra a zsidó nép 10 millió, a többi nép meg.. 10% aki ezzel foglalkozik,(a vallási harcokkal) a többi elvan a maga dolgával, abból meg 10-20% nem is hallott se a bibliáról, se a kereszténységről, azt se tudja kik azok az izraeliták....jah a patásról se hallottak, de nem hallottak a kőolaj válságról se, az élelemhiányról se, haarpról se, és még mindig a szél istenéhez, a nap istenéhez, a hold istenéhez imátkozik, vadászat előtt megkéri a cél állat védőszentjét, hogy engedje meg hogy elejtsék azt az állatot(és el is ejtik,egyébként még nyomát se látják annak az állatnak)...

      Greeneyes a biblia határozottan több helyen is(hogy nehogy elfelejtsék) kijelenti hogy izráel népe a kiválasztott, ezt nem Quedra állitja...mellesleg a korán szerint a mohamedán a kiválasztott nép, de érdekes egyébb vallások, itt értem fő vallás, nem az ujkeretű szektákat értem ezen, az egyik se mondja hogy az a kiválasztott nép akihez szólt a bibliájuk..

      Törlés
    4. listvn103
      Na meg az is benne van hogy Isten örökre elátkozta a zsidókat.Lehet tényleg ki lettek választva csak nem arra amire te gondolsz.

      Ha megkérdezhetem, te melyik jelenlegi világról beszélsz?"Ahol a szél az isten,vadászat előtt megkéri a cél állat védőszentjét..."Meg mi ez a 10% ,20%?

      Törlés
    5. "Ha megkérdezhetem, te melyik jelenlegi világról beszélsz?"

      nehogy azt mond nekem hogy a világ csak európából áll

      talán a múlt évben láttam egy filmet egy szigetről ahova nem engednek be senkit a benszülöttek, pont azért hogy ne változzon semmi ott , az amióta létezik az úgy van mostis, se tévé se mobil, se könyv, semmi, de ez csak az egyik, az amazonasz térésgében is fedeztek fel hasonló törzseket akik a 21. század felfogása szerint primitivek, nincsen teszco, nincsen telefon, nemjár senki oda, mert nem engedik, és boldogan élnek nélkülünk is, meg a világ többi része nélkűl is.. a % kokkal azt akartam kifejezni, hogy az egy két vallásnézeteltérésű egyénnen kivűl senkit se érdekel ez a dolog , hogy az mohamedán, az katólikus, stb... megvannak egymás mellett békében, a katólikus bemegy a katólikus templomba, a református a református templomba, de bemehet a katólikus a református templomba is nyitva az ajtó, nemfogják kidobni, énis voltam már ortodox templomba, nemdobtak ki :) nemarra amire én gondolok... mire gondoltam? én arra gondoltam hogy Isten kiválasztotta az izraeli népet kisérleti alanynak, de mivel a kisérlet nem sikerűlt, normális emberi természettel dühbe gurult, és földhöz vágta a kisérletét:) itt lehet filozofálni.. ha mindentudó.. stb.stb. akkor miért történt ez? hisz előre tudnia kellett volna hogy azok kerezstbe tezsnek neki legalábbis én ha előre tudom hogy nemsikerűl, akkor nem idegeskedek rajta sőt akkor másként állok neki vagy addig nem kisérletezek amig biztosan nem tudom hogy sikerűl, vagy ezis a terve szerint történt? tehát akkor tervezetten dühbe gurult, vagy esetleg megjátszotta hogy mérges... majd később jól rájuk ijesztett.. de igy könnyű ha én tankkal meg golyószóróval megyek a törökök ellen eger vár ostrománál szerinted mi lett volna az eredménye?

      Törlés
  30. Nos, aki a pedofil vádakat rágalomnak tartja, nézze meg ezt:

    http://viooz.eu/movies/15909-mea-maxima-culpa-silence-in-the-house-of-god-2012.html

    És egy kis ráadás:

    http://www.youtube.com/watch?v=8YL3BdqqUN0
    http://www.youtube.com/watch?v=vIZ-Bzy1vD0

    Bár ez nem fog osztatlan sikert aratni, mivel az egyház és a biblia kérdését egy kalap alá veszi. (az én szám íze szerint :P) Ha másért nem, a tényekért mindenkinek érdekes lehet.

    VálaszTörlés
  31. Sajnálom a Pápát. Valószinűnek tartom, hogy lemondatták, mivel nem illik bele a cionisták világvége programjába.
    Malakiás jóslatai? Nem jóslatok, hanem cionista programok. Ugyanúgy nem jóslatok János jelenések könyve, vagy Nosztradamusz írásai sem.
    A kereszténységnek el kellene döntenie azt, hogy az egyházban hisz, vagy Jézusban és SzűzMáriában. Nem mindegy, és nem ugyanaz. Az elmúlt kb. 2000 év egyházi liturgiái arról szólnak, hogy nap mint nap, újra és újra keresztre feszítik, vérét isszák, testét eszik. Kanibálok!
    Az egyház legnagyobb hazugsága az, hogy a kereszténységet abban hazug hitben tartja, hogy Jézus zsidó volt. Jézus nem volt zsidó.
    Alapvető hibákra világítanék rá.
    Jézus nem alapított egyházat, sőt soha sem mondta, hogy alapítsatok egyházat.
    Jézus istene nem Jehova. Jehova csak a zsidók istene.
    Jézus azt mondta, hogy terjesszétek az igét. Kis túlzással úgy, mint ez a blog.
    Nehéz az összefüggéseket kihámozni ebből bődületes információhalmazból.
    Az elkövetkezőkben kiirtják az emberiség bűnben született, fölösleges, kb., 95%-át.
    Még röviden a sátánról. A nyugati kultúrförmedvények úgy állítják be, hogy majd jön egy antikrisztus aki majd uralni fogja a világot. Ez is átverés. A sátán száma 666. A bibliában eredetileg úgy van írva, hogy a sátán száma 666, és ezek mind emberek. Tehát nem egy ember.
    A jelenkor cion bölcsei vannak a háttérben.
    Nos nem folytatom, mert még kiadót kellene keresnem:)
    Végezetül - gyűjtsétek a magokat, mert ha marad talpalatnyi föld akkor szükség lesz rájuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne sajnáld. :) Ő volt az ügyeletes pap-pornó eltussoló. :) Nem leváltani kellett volna, hanem bebörtönözni.

      Törlés
    2. László kováts
      Megkérdezhetem milyen magokat gyűjtsünk?

      Törlés
    3. Greeneyes lehetőleg ehetőket, :)vagy felőllem te gyűjthetsz virágmagokat..

      Törlés
    4. listvn103 te már be tároltál az ehetőkből?
      Amúgy a virágmag is kell majd, a lelkednek,mert ha a csúnya világ eljön befogsz csavarodni.
      Egyébként csak kíváncsi voltam ehető vagy vetőmagra gondolt a László.

      Törlés
    5. nem tárolok magokat, inkább ismereteket, annak több hasznát veszem, igazad van a virágmag is jó, a krizantém elzavarja a szúnyogokat, a liliom szirmait lehet seb gyógyitásra használni, a körömvirágot úgyszintén :)

      Törlés
  32. Kryon/Lee 2012. márciusi közvetítésből
    (Kryon már több helyen is nyilatkozott arról, hogy Ratzinger volt az aki ellenállt annak, hogy a női energia visszakerüljön az egyházba és jelentős szerepe volt abban, hogy II. János Pált ebben megakadályozza)

    Az új pápa sokkal modernebb, különlegesebb lesz. Egyelőre nehéz helyzetében, a nyerte-nyerte ideológiát fogja hirdetni. Merényletet is készít elő ellene a régi gárda.

    A bolygón a teremtés lelki úton fog végbemenni: Spirituális rendszerek krisztusi tanításai alapján.: Találd meg a belső Istenedet. A krisztusi csodákat az ember is meg tudja teremteni.
    A spirituális rendszerek átszerveződését, egymáshoz közeledését fogjuk majd meglátni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valószínűleg az is lehet a mostani problémák oka, h a női és a férfi energiák nincsenek egyensúlyban.Mostanáig csak a férfi energiák uralkodtak, ezért is lehetett ez a sok háború, erőszak stb.
      Kedves férfi hozzászólók, ezt ne vegyétek támadásnak :)
      Ugyanis minden emberben jelen van mindkét energia.
      Csakhogy most már a Legfelsőbb Teremtő és Földanya is szeretné kiegyensúlyozni ezt az áldatlan állapotot.
      Mert Rend a Lelke Mindennek.

      Törlés
    2. Kedves Évi
      Probléma az hogy a szabadkőműves páholyba nem kerülhetnek nők.Ezért nincs a vatikánban nő.
      És ha beültetnek néhány helyre nőket akkor majd béke lesz?Az amerikai és európai hadseregben rengeteg fiatal nő van akiknek vér tapad a kezükhöz.És ők majd talán egyszer gyerekeket fognak szülni,de nem írom inkább tovább mert (lásd:illuminatusok célja.)Sok nő van vezető pozícióban nagy vállatoknál. De a legjobb példa Lagarde asszonyság aki egy mozdulattal nyomorba tipor több millió embert.És mi a közös ezekben a nőkben?
      Az hogy mindet háttérből irányítják.
      Itt az egyensúly felbomlásával nem férfi és nő között van gond,hanem a jó és a gonosz között.Mert sajnos nők között is egyre több a gonosz.És hiába lesz nő majd a vatikánban ha ugyan olyan szennyes lesz mint azok akik most is ott ülnek.

      Törlés
  33. Most írtam erre az oldalra először, de miket beszéltek ti amúgy?
    Földanya, reinkarnáció? Irracionális dolgok ezek, nem vagyunk istenek csak, ha mennybe jut az ember lelke onnantól kezdődnek az isteni tulajdonságaink. Ádám és Éva pont ezeket utasították el, őnekik lett volna meg az esély a reinkarnációra és különböző misztikus dolgokhoz. Ők hozták az áteredő bűnt. Az ember megfosztatott isteni tulajdonságaitól a földi életénél. Ugyanígy volt Lucifer is amikor levetették a mennyei tanácsból uralomra törő angyalaival. Egyértelmű a Biblia alapján, hogy amikor prófétai elragadtatásban volt részük az igaz Istenkövetőknek, ők látták az urat személyként, megjelenése az Úrnak nem egy energiamező, hanem az Urat veszi körül hatalmas mennyiségű fényes energia. 3 Próféta ugyanúgy ír Istenről, ez nem lehet véletlen. Isten saját képmására teremtette az embert! Ezt sose felejtsétek el! Isten annyira szerette teremtett világát, hogy egyszülött Fiát adta nekünk, hogy bebocsátást nyerjünk a mennyországba. Aki hisz, üdvözül ennyire egyszerű. Hinnünk kell Istenben.

    VálaszTörlés
  34. Sokat olvastam már a reinkarnációról, de meg szeretnélek kérni benneteket, hogy bizonyítsátok be ezt a tényt!
    Én teljességgel kizártnak tartom, sőt rémisztőnek. De aki ésszerű indokot tud az írja le kérem ide.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokat olvastam már Istenről, de meg szeretnélek kérni, hogy bizonyítsd be ezt a tényt.

      Törlés
  35. Isten létét bebizonyítani a legkönnyebb dolog a világon.
    1. Nem nekem kell bizonyítanom, hanem neked kéne. Saját gondolkodásod és racionális érvek segítségével.
    2. Halálunk után találkozunk vele, akkor válaszokat kapsz.
    3. pl. Tegyük fel, hogy van egy részeg ember, aki nem tud felállni bódult állapotában és mindig botladozik, de mégsem tud felállni.
    A talaj megtartja ezt az embert, és nem tud a szilárd talaj alá esni, ha rendszertelenségből és ősrobbanásból jött volna létre a világ akkor nem lenne talaj, sőt részeg ember sem lenne, sőt ember sem lenne.
    De a talaj (egy emberen kivülálló dolog megtartja az embert) így segítséget nyújt neki a felállásban. Tehát itt jön a képbe a természeti segítség. Az ősrobbanás nem tudott gondolkodni, és nem lenne valós világunk, ha ebből az elméletből indulnánk ki.

    Ez amit leírtam, nem én bizonyítottam ez egy tézis.
    Ha engem kérdezel, én is saját szavaimmal tudom bizonyítani Isten létezését.
    Az ősrobbanásnál kezdem. Ha ősrobbanás lett volna akkor a semmiből, anyag keletkezik. Tegyük fel,hogy van 1 kilogramm semmim, és neked van egy kilogramm almád. Én el tudom adni az egy kilogramm almát, de te a semmit nem tudod eladni. Isten rendszerezte a dolgokat, hiszen Einstein mondatával élve "Isten nem szerencsejátékos, mindennek tudja hol a helye". Ezt a világ leghíresebb NEM HÍVŐ professzor állította matematikai és fizikai megfontolásból. Isten elrendezett mindent, Ő a kezdetektől fogva van és létezik. De a semmi nem tudott gondolkodni, sőt viccesen hangzik amit most írok, de a semmiből nem lehet semmi. Egy isteni erő kellett ahhoz,hogy minden folyamat beinduljon. Tehát a tézisem szerint: Isten a semmiből anyagot formált, és itt a pont a mondókám végén.
    De akkor tőled kérdeznék valamit mazsola bizonyítsd be,hogy nincs Isten!!! Kérlek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézd, kedves Schwaben.
      Nekem születésem óta szilárd meggyőződésem Isten létezése, de mivel továbbra is kíváncsi voltam, így kutatásaim során összeszedtem néhány dolgot a tudomány eredményeinek oldaláról is, ami alapján következtetéseket lehet levonni Isten és a Teremtés létezéséről. Itt beleolvashatsz:

      A tudomány felfedezi a Teremtőt
      http://mazsolameseszoba.blogspot.hu/p/sorozatok.html

      Látni fogod, hogy a fő kérdésben egyetértünk. :) Természetesen ezek is csak útjelzők, nem szilárd tények, mint ahogyan a Biblia sem szilárd tények halmaza, hanem emberek írásainak gyűjteménye. Viszont az a helyzet mindezzel, hogy az egész kutakodás fabatkát sem ér HIT nélkül. És nézzük csak mit is írtál fentebb: „hinnünk kell Istenben”. Így van. De akkor miért támasztasz követeléseket, szilárd tényeket más elképzelésekkel szemben?

      A reinkarnáció – bár Istennél sokkal kisebb kaliberű kérdés – mégis hiten alapul. Pontosabban a reinkarnációt (lélekvándorlást) vagy megérted és ismered (emlékszel rá!!!) vagy nem, ekkor lehet ismeretlen számodra (mondjuk hogy mi ebben az ijesztő, azt végképp nem értem). Javaslom neked, hogy próbáld meg összevetni a keresztény tanítást a keleti tanokkal, mert bizony van közös nevezője, nem is kevés, és véleményem szerint csak a kettő egybevetésével lehet közelebb kerülni az Igazsághoz. Javaslom, ne tagadj meg semmit, hanem járj utána mindennek, elsősorban saját magadon belül. Kezdheted pl. azzal, hogy ha keresztényként elfogadod saját lelki mivoltodat (azaz nem csak egy fizikai test vagy), azaz elfogadod, hogy a Föld-tól kaptál testet, de Isten fújt bele lelket, akkor miért ne fogadnád el, hogy ez a lélek (TE) akár vándorolhat is, fejlődhet is, testből testbe, életről életre? Mi ebben az rémisztő számodra? Hol van ebben ellentmondás a Jézusi tanokkal, aki azt mondta, hogy „nem e világból való” és mi sem e világból valók vagyunk (azaz nem csupán földi/anyagi molekulák összessége)?

      Törlés
    2. Nagyon jó gondolkodásod van Mazsola!
      Elfogadom, hogy a keleti tanok és a nyugatiak megegyeznek sok mindenben. Nem tartom hülyeségnek a keleti tanokat, sőt érdekel is és alaposan utána is néztem ezeknek a tanoknak. A lélekvándorlás azért félelmetes számomra, mert eleget szenved a Földön az ember 1 élete során is, rengeteg fájdalom, kínt kell megélnünk a 21. században. Halál, pénztelenség. Ezért nem tudom elfogadni a reinkarnációs elmélet tudományát. Istenünk nem hiszem, hogy szenvedésre teremtett bennünket, de az ember gyarló lett. Test-Lélek harmóniájára kell törekednie az embereknek. De a tibeti buddhizmusban befelé fordul az lelked és a tested egyaránt. Nem vagy nyitott, magad egyedül oldasz meg mindent.
      Én Jézus mondatát,hogy nem e világból valók vagyunk azt úgy értelmezem, hogy a lelkünk egy másik "dimenzióban" száll halálunk után a tökéletesség felé, Isten felé, és hát... én úgy tudnám megmagyarázni a reinkarnációt, hogy ha nem vagy elég lelkileg fejlett állapotban akkor visszakerülsz a Földre és tovább tanulhatod az Isten országába vezető utadat. Mindenkinek meg van a saját útja a világosság felé és ebben Isten úgy segített, hogy az ember szabad akaratot kapott. Az egyén dönti el,hogyan juthatunk Istenhez és nem a guruk vagy a papok. Tovább nem akarom én sem feszegetni ezeket a dolgokat, mert gondolom ti is úgy vagytok vele, hogy könyvet lehetne írni ezekről, de ezt már megtették helyettünk.
      Viszont annak tényleg örülök, hogy az ember most jelen pillanatban kezd tudatára ébredni, és valami apró szinten elkezd haladni az igazság felé. Az eltitkolás nagy hatalom, amit zárt falak mögött találunk írott és képes formában. De Isten szerintem, úgy teremtette az embert, hogy írás nélkül és hit által is megtudja az igazságot fajunk igazságairól.

      Törlés
    3. Továbbra is vannak ám itten értelmes (vagy annak tűnő) megszólamlások.
      Viszont némiképp érdekes, hogy az itten megnyilvánuló Kereszt hívők mindannyian elég... érdekesen érvelnek. Értem ezalatt: "az én értelmezésem szerint". Nade... akkor hogyisvan eza... papos/Egyházas dolog? Meg minek vannak a okosan kitanált (s régebben azért elég jól követett) vallási dogmák? Vallásmagyarázás?
      Ugye értitek mi sántít itten nekem? (Megoszt... akkó minek megy a kardoskodás meg a sopánkodás, hogy: "jajj... szegény katolicizmus, micsoda rettenetes idők!")
      Kicsit kezd az egész olyasmire hajazni, mint a politikás játékban vót a módszerváltozás környékin. (Hogyugye, addég mindenki meggyőződéses kommenista vót - ha akarta, ha nem... A rákövetkező nap megmán nagyítóval se lehetett egyetlen egyet se tanálni a országban.)
      Szóval... érdekes.

      Vagy a Mátrix télleg Mátrix, oszt a pogramozók meg lusták minden apró felmerülő problémát teljesen megoldani, csak (egyre kevesebb lelkesedéssel) a már máshol felhasznált módszereket alkalmazzák. (Aminek lehet az lészen a következménye, hogy a górék jól kirugdossák őket, mer széjelcseszték a jól kiépített, s sok munkaórát felölelő rendszert. Kínos.)

      Törlés
  36. Na szóval ha azt feltételezed, hogy nincs Isten akkor mondd meg nekem kérlek, ha ténylegesen az evolúciós folyamatok során jöttünk létre, hogyan lehetséges az, hogy maga az ember szilárd dolgokat készít, folyékony dolgokat önt, és gázt állít elő. Ha azt mondod, hogy neked van igazad neked adom mindenemet, ha te nekem a semmiből idehozol nekem egy kétforintost. Megformálsz nekem semmiből egy anyagot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem feltételezem, hogy nincs Isten, hanem TUDOM, hogy Van. :)
      Egy kis darabja itt bennem is és benned is, mint ahogy minden másban is.

      Törlés
    2. :)ez a külömbség közted és Schwaben között, ő még csak hisz, te már tudod, azért itt van egy kis külömbség, de ha igy folytatja akkor 90 éves korára is csak hinni fog...Schwaben ne gyere ilyenekkel hogy semmiből valamit, mert ha kicsit erölködök talán ha nem két forintost, de valamit a semmiből eléd teszek, csak persze erre azt mondod sátán- mágia, amúgy nézd meg Egely Görgy egyik videóját, és ha figyelmes vagy látni fogod, hogy fából vaskarikát csinál neked rövid idő alatt, és tiszta tudománnyal nem pedig mágiával, szóval, ami most még hiten alapúl, lehet 5 perc mulva , vagy inkább amikor megérted a működési elvét, már tudás kategóriába fog tartozni... és igy van ez mindennnel, semmi az égvilágon nincsen mentesitve alólla, ami fent úgy lent, ami lent úgy fent.... ugyancsak a biblia irja....

      Törlés
    3. listvn103!
      Nem feltételezek én sátáni mágiát minden mögött! Ez tévedés, katolikus vagyok, de én nem bántottam volna senkit mágiáért és természetgyógyászatért.
      Van egy ismerősön, aki egy nagyon ismert blogot vezet, nevet nem mondok de nagyon híres a szkíta elméletéről és bizonyságairól. Ő is azt mondta nekem, hogy TUDJA, hogy van Isten. Én is tudom, hogy van ebbe nem kételkedem, viszont én igazi hittel hiszek benne, még ha nem is fogadom el a reinkarnáció elméletét. Lehet, hogy most azt mondjátok,hogy majd 90 éves koromig csak hinni fogok, de most nem akarok megbántani senkit sem, de halálom után fogom megtudni az igazságot amit nagyon várok, vagyis nem a halált hanem az igazságot. Szerintem Isten olyan hatalmos, hogy emberi szavak nincsenek is rá. Ezért mondom azt, hogy hiszem hogy van, és nem mondom azt hogy tudom. A tudás szó nekem azt jelenti, hogy Isten szavából én pontosan 100%-ig megértek mindent, de én még és szerintem ti sem, sok mindent nem értetek és keresitek az igazságot.
      Szóval ,hogy ne keveredjek gyanúba én tudom, hogy van Isten, de hittel hiszek benne. Remélem értitek.

      Törlés
    4. A többiek nevében nem nyilatkozhatok, de én azt hiszem, hogy értelek. :) És tudod mit, a reinkarnáció sokadrangú. Abban segíthet, hogy megértsd a teremtés rendszerét és abban a lélek fejlődésének folyamatát. De nem az ilyen jellegű intellektuális tudás vezet el az abszolút boldogsághoz. Sőt szerintem ha valaki aszerint éli az életét, hogy "majd úgyis jövök megint" az ugyanakkora hibát követ el, mint aki az egy életben és az ítéletnapban hisz. Egy jövőkép - mindegy, hogy mennyire szeretetteljes vagy intellektuálisan kimunkált - mégiscsak jövőkép marad. És miatta elmulasztod a pillanatot, a jelen-létet. Márpedig mindig csak a jelen pillanat az a csatorna, amin keresztül kapcsolatba léphetsz a teremtéssel/alakíthatod azt és magadat. A múltat nem tudod megváltoztatni és a jövőben nem tudsz cselekedni. Mindig csak a "most" van mint kapcsolódási pont. Ettől még a múlt meg a jövő nem irreleváns, csak van azoknál előbbre való. Így hát érdekességként érdemes lehet foglalkozni azzal, hogy mi következik a test halála után, de az igazán lényeges dolgokat a jelenben tudod megtenni.

      Isten van. Te magad is "ő" vagy. A fának egy ága is fa. Persze ettől még egy ág nem egyenlő a teljes növénnyel. Én így képzelem el, jelenlegi felfogóképességem alapján. Amikor "szembe megyek" a kereszténységgel, akkor nem egy ellenpólust akarok kreálni (hogy nincs Isten), hanem csak leválasztani a hazugságot az igazságról. A duális gondolkodással az a baj, hogy ilyen kérdésekben mindig behúz egy igaz-hamis vonalat és ezáltal két ellentétes csoportra osztja a valóságot. Ez ugye azt feltételezi, hogy egyértelműen definiálható a valóság/igazság és a hazugság. Hiszen ha nem így lenne, hogyan dönti el az emberfia, hogy mi melyik oldalára kell hogy kerüljön ennek a bizonyos vonalnak. Márpedig szerintem ez így teljességgel lehetetlen, és aki azt állítja, hogy erre képes abból csak a kevélység beszél. Nincs ilyen igaz-hamis felezővonal. Egyértelműen körülírni, definiálni csak a hazugságot lehet. Az igazság mindenképp végtelenül összetett, intellektuálisan meg nem érthető. Legfeljebb beleérezni lehet (és az nagyon jó :P). Intellektuálisan csak a hazugság ragadható meg kétséget kizáróan. Épp ezért szerintem a tanulási folyamat úgy néz ki, hogy van egy nagy valami, amiben benne van a teljes igazság meg jó sok hazugság. Az emberfia, pedig a hazugságdarabokat szép lassan leválasztja. A maradék (vagyis MINDEN ami nem hazugság) pont elég. :) Csak hozzá kell "növeszteni" a lelket, hogy érezze. :)

      Törlés
    5. Én is így vagyok ezzel, hogy mind a 2 oldalt szeretem, de a keresztény felfogást választottam mivel félek Isten hatalmától, ha azt mondom, hogy varázsolni kéne meg misztikusan élni. Istent ezért nem ismerem pontosan és félek nehogy "a kevésbé jó" oldalra álljak.

      Törlés
    6. Mert feltételezzük, hogy jön egy idegen az XY galaxisból vagy egy másik létsíkról, és azt mondja nekem , hogy : "Figyelj ide, én vagyok az XY létsík istene, ti itt Istennek hívtatok fiamat pedig Jézusnak, látod hatalmas járművel vagyok itt és én teremtettelek, de a lelked az enyémből ered és mi egyek vagyunk a hatalmas tudásban.
      Na azt hiszem ha ilyen történne hirtelen megállna az értelem, az ész és minden. Lefagyna az ember percekre. Na utána lehetne választani, hogy őt fogadjuk el istennek vagy maradunk a mi júda-keresztény-muszlim Istennél.
      És az én felfogásom szerint ez meg is történhet akár, vagyis ez a találkozás egy idegennel. Ti erre mit válaszolnátok , mert én biztos, hogy évek óta ezen gondolkozom és még most sem tudom a választ.

      Törlés
    7. listvn103 kolléga, írod, hogy

      "ha kicsit erölködök talán ha nem két forintost, de valamit a semmiből eléd teszek"

      Tetszik a humorérzéked, de azért felhívom a figyelmedet, hogy amit Schwaben kolléga orra alá akarsz pottyantani, azt sem Te hoztad létre, legfeljebb átalakítottad. A beszerzési forrásodtól függően a kipottyantandó „anyag” eredete egy boltban, egy fán, egy bokron, a földben, vagy egy állatban keresendő. Na és itt jön ismét a kérdés, hogy ki hozta létre a fa, a bokor gyümölcsét, az állat húsát, stb. amit Te átalakítottál salakanyaggá? Ki hozta létre azt amit megettél? Hát bizony nem Te. :) Elmondhatjuk, hogy a Föld hozta létre ezeket mind, a rajtad keresztülfutó anyagokat mind. No de ki hozta létre a Földet és annak összes anyagát, és mi táplálja állandó energiával? A Nap? És ki hozta létre a Napot? Ismét csak ott lyukadunk ki, hogy Isten az egyetlen Teremtő a világban, mi csak felhasználók vagyunk. (a napok és csillagok szerintem Isten közvetlenül érzékelhető energetikai megnyílvánulásai)

      Spirituális körökben elfogadott elképzelésnek tűnik, hogy a gondolatainkkal teremtjük a valóságot. Egy másik szemlélet viszont pont azt állítja, hogy az ember SEMMIT, azaz nullát, zérót nem tud létrehozni (sem elpusztítani!), mindent csak átalakít, mindennel csak játszadozik. Ez nem egy egyszerű kérdés, de ha megvizsgáljuk pl. a kvantumfizika jelenlegi eredményeit, ott az áll, hogy nem az anyag hozza létre a tudatot, hanem a Tudat (Isten) hozza létre az anyagot, ad neki formát, és abban éli meg önmagát (végtelen alakban). A kvantumfizikai összefüggések arra engednek következtetni, hogy létezik egy időn és téren kívüli belső rend, egy állandó sugárzás (áramlás, forrás), mely létrehozza az anyagi formációkat (változókat), így a mi valóságunk csupán egy felszíni fodrozódása (illúziója) a teremtői Rendnek (Tudatnak, Akaratnak). Namármost, ha ebből az ÁLLANDÓ közegből képes valaki létrehozni VÁLTOZÓ formációt (anyagot), akkor azt teremtőnek nevezzük. Én speciel nem ismerek ilyen embert, de eszközt sem, amelyik erre képes. A gondolatok teremtő erejére visszakanyarodva véleményem szerint csupán arról van szó, hogy a bennünk lévő teremtői energiákat a szabad akarat által felhasználhatjuk bizonyos játékokra, de ezeknek minden esetben következményei vannak.

      A KaRma az én értelmezésemben azt jelenti: KöR. KARMA = KÖRÖM (már mint nem a körmöm, hanem az én köröm) Ez az én meghatározott KöRöm, melyből csak akkor tudok kilépni, és feljebb emelkedni, ha már mindent tisztába tettem benne, megértettem, és „ledolgoztam” az összes elkövetett hibám és „bűnöm”. Eredendő bűn nem létezik, viszont mi tehetünk ilyeneket, de ez minden esetben visszaüt valamilyen formában. A karmából kilépés csak az összes lecke megtanulása után következik be, ekkor kerül be a lélek az üdvösség/öröklét állapotába. Szerintem. És hogy azon a szinten képesek vagyunk-e a teremtésre? Ezt nem tudom. :)

      Törlés
    8. Pont ez a lényeg, hogy nincs két oldal. Csak a félrevezetés. Bár elsőre úgy tűnik, hogy van az igazság meg a hazugság, de ez mégsem ilyen egyszerű. Ugyanis az igazságban szükségszerűen benne kell legyen Isten az egész teremtett világgal együtt. Épp ezért a "két oldal" közül az egyik mindig meghatározhatatlan marad. Vagyis borul az egész felosztás. Most itt szigorúan az intellektuális tudásról beszélek. A lélek tudása legalább olyan sejtelmes és csodálatos mint Isten maga. Hiszen egy "darab" belőle, színtiszta esszencia. De azon a területen a szavak elégtelenek, épp ezért nem képezheti vita tárgyát. Mivel ugye a közvetítő közeg (szavak) kevés az információcseréhez. Szerintem kár félned Isten hatalmától, ha valaki akkor Ő tuti jót akar neked. :) Csak a magamfajta sátáfattyától kell tartani. :D (Kis költői túlzás engedtessék meg nekem. :P) Lényeg, hogy őszintén, az igazság megismerésének és megélésének szándékával szemlélje az ember a világot. Más esély nincs is rá, hogy valaha megértheti, átélheti és szívből élvezheti. Előre gyártott gondolatstruktúrák mániákus igazolása csak csapdában tart. De bármikor, bárki kiléphet; ha hajlandó föladni a sok "hozzánőtt" fölösleget. Nem mondom, hogy értem (mer nem is lehet), de szerintem valahogy így van. :)

      Törlés
    9. Schwaben, a "földönkívüliek" és Isten nem zárja ki egymást. Próbálj meg a vagy/vagy gondolkodás helyett az IS/IS felé lépegetni. ISTEN - TENIS - TE IS ÉN IS. A világ végtelen formában létezik, teljesen mindegy hogyan néz ki, honnan jött, stb. mindegyik formába ugyanaz a Fény lehelt életet.

      Ha jönne egy idegen, és azt mondaná, Ő teremtett minket, én azt kérdezném: kösz haver, és téged ki? Nem zárom ki persze annak lehetőségét sem, hogy az embert mint fajt (egy megnyílvánulási formát) egy másik megnyílvánulási forma tervezett meg és alakított ilyenné, de ez természetesen nem zárja ki azt, hogy mindként formációban ugyanaz a Lélek munkálkodik.
      És akkor felvethető, hogy létezhetnek gonosz idegenek? Igen, persze, akik eltávolodtak a fénytől, azokban szeretet hiány "dolgozik" (a szabad akarat, ugye?), de bármilyen cselekedetüknek megvan a következménye.

      Törlés
    10. Mazsola az iménti kijelentéseiddel a mostani katolikus konzíliumot igazolod. Nem rossz értelemben mondom neked, de nemrég vitatták az alien kérdést a Vatikánban, és éppen arról beszéltek, hogy ha vannak idegenek, akkor őket ki teremtette, és biztosak benne, hogy az idegeneket is Isten teremtette. Szóval láthatjátok, hogy a katolikus egyházon belül is vannak igen is jó emberek. Nem védem én katolikus létemre az egyházat, de ott is munkálkodik szerintem, gonosz és jó erő is.
      A körforgást én is megértem, hiszen a természetben is jelen van, tehát az embernél is jelen kell,hogy legyen. Ti karmának nevezitek, én körforgásnak. A körforgás gyönyörű dolog. Amit megeszel, az ugye kijön-->ami kijön az szerves-->ami szerves az komposztálható-->ami komposztálható az a talajnak jó-->ami a talajnak jó az a növénynek jó-->ami a növénynek jó az az állat/embernek jó-->ami az embernek jó az utána megint csak komposztálható.
      Tökéletes körfolyamat, egy tökéletes Istentől.
      A természet az úgy ahogy van, tökéletes, ahogyan az ember is. Minden visszahat mindenre, ebben hiszek. Én vidéken élek és ha pl. egy fát gondozok akár spirituálisan, akár fizikailag, az sokkal jobban nő mint amit nem gondozok, de ez a fa is ugyanoda jut ahová a másik is akár az ember. Halál-Élet körforgás, midegyik szép a maga nemében.

      Törlés
    11. Így van, én is így látom.
      Viszont látni kell, hogy van létezés a KÖR-ben (karmában) és van létezés a körön kívül (kívül a körökön = örök). A valódi ébredés/üdvösség/megváltás az, amikor kilépsz ebből a körkörös folyton változó, önmagába visszatérő létezésből -> egy állandóba. A természet nyílvánvalóan (az állati és növényvilág) nem fog és nem is akar ebből kilépni, hiszen ez adja a táptalaját ennek a létezésszintnek. Ennek a 3D-nek mindig is léteznie kell, mert ez is fontos lépcsőfoka a létezésnek, a fejlődésben lévő kis Éneknek.

      Törlés
    12. Azér... Csak csínyán a nagy megértéses összeborulással, mer gyönnek a jezsuita atyák, oszt szépen eltüzelnek mindenkit! ;)

      Törlés
  37. Igazad van ezt akartam hallani:D
    Bennünk él és mi meg Istenben élünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így Van. :)
      Most már csak azt kell megérteni, hogy Isten és a lélekvándorlás nem zárja ki egymást, sőt.

      Törlés
    2. sőt a biblia is irja, csak kiszedték belőlle... :)

      Törlés
    3. Most egy másik téma:
      Sokan vannak sőt nagyon sokan vannak akik azt mondogatják nekem(családból is), hogy nem kéne ennyit foglalkoznom ezekkel a spirituális, isteni dolgokkal. Mondják azt is, hogy milyen sok időm van ennyit foglalkozni ezzel, amikor másoknak aludniuk nincs ideje. Hát én erre azt mondom, hogy akit teljesen leköt a munkája és szabadidejében is csak a munkáról és önérdekeiről beszél, az el van veszve. Szó szerint. Feleségemen tapasztalom, hogy őt egyáltalán nem érdeklik ezek a dolgok, nagyon szeretem, de őt nem hozza lázba az ilyen beszélgetés. És sajnos a körülöttem lévő emberekkel ezt nem tudom megbeszélni, de milyen csodás az internet, hogy ezeket meg lehet beszélni a velem együtt gondolkodó emberekkel is. Én is csak kb. 2-3 éve kezdtem el ezeken a dolgokon gondolkozni, addig csak a világi élet érdekelt. Persze kiváltotta bennem ezt egy haláleset a családban.
      Na lényeg a lényeg, hogy 100%-ban biztos vagyok abban, hogy szabad akaratot kaptunk Istentől, de a református rész a családomban ezt ellenzi, mivel a reformátusoknál nincs szabad akarat hanem kiválasztottságon alapul a mennybe jutás kérdése. Én ezt teljesen ellenzem, mert Kálvin János szerintem létre akart hozni akkoriban magának Svájcban egy egyházat, amit az ő elvei irányítanak. Persze minden másik egyházzal ez így van, de a református hitet értem meg legkevésbé a többi hittel szemben. És fura dolog történt, nemrégiben kijelentettem, hogy a református emberek nem viccesek, semmi humorérzékük nincs. Olvasgattam a neten és vicces dolog történt , hogy nem csak én értek ezzel egyet, nem tudom ez mitől van, de hát ez abszurd. Ezt csak érdekességnek írtam, lehet, hogy tényleg van ilyen nagy szintű kiválasztottság, hogy egyes vallások annyira már ráhatottak az emberekre, hogy maga a vallás szabályozza az emberek gondolkodását, felfogását, és poénkodását.

      Törlés
  38. Véletlenek nincsenek! "Belefutottam" az alábbi írásba. Összejön benne sok mostanában tárgyalt téma. A bibliai kronológia, a finnugor elmélet meg még egy rakás más hazugság megy a levesbe. :) Jó szórakozást!

    "Világszenzáció!

    Világszenzáció látott napvilágot a tegnapi nap folyamán, ám sem a Blikk, sem a Retekklub, sem a Telaviv2 nem számolt be róla, holott a magyarság ügyét régen látott módon ragyogja be ez az új remekbe szabott régészeti felfedezés. A világ legrégebbi ismert piramisáról tudniillik most már 100%-os bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a hun-magyarok, azaz elődeink, a mag (tudás) urai építették. A hüledezéskeltő hír röviden ismertetve a következő: a szénizotópos mérések alapján 34.000
    évesre saccolt híres boszniai Nap Piramisban székely-magyar rovásírással íródott feliratokat találtak a szláv kutatók, s már
    egyértelműen azonosítottak húsz rovásbetűt is, melyek egy az egyben megegyeznek a manapság általunk is ismert székely ABC jeleinek vonásaival. A helyi régészek azonnal kapcsolatba léptek a rovásírás-kutatás honi mestereivel, nemsokára pedig megindul a rendkívüli izgalmat, s talán historikus paradigmaváltást hozó pontos vizsgálódás. Remélhetőleg nem fogják elhallgatni, eltüntetni a valós eredetünket ország-világ elé táró, kárpát-medencei életterünk ősiségét bizonyító táblákat és rovásmaradványokat a szélsőséges globális eszmeiség jegyében cselekvő főideologizátorok csicskacsatlósai.

    Ősink legnagyobb fennmaradt csodája: a hun-magyar Nap Piramis Boszniában A monumentalitásával szemeket lenyűgöző Kínai Nagy Fal alig több, mint kétezer éves, a gízai piramisok még nincsenek ötezer évesek, s a Stonehenge kövei is csak maximum pár évszázaddal idősebbek Egyiptom csodáinál. A mi pompázatos piramisunk azonban közel 30.000 évet ver az
    összes előbb felsorolt földi remekre, ami egyenesen lenyűgöző, nemzeti büszkeségünket sokszorosára duzzasztó adat. A nonplusszultra pedig a megtalált rovásírás kora. A hivatalos, vaskalapos és mega-materialista "tudomány" szerint a legrégebbi ismert írás Mezopotámia területéről származik, s az i.e. IV. évezred végén, avagy az i.e. III. évezred elején alakulhatott ki. Erre előkerül egy amazoknál majd tízszer ősibb székely rovásírás... atomcsapásszerű pofon lehet ez a finnugor blődlit szajkózók számára éppúgy, ahogy a "majomemberes", "Mezopotámia az első civilizációs" sületlenségeket sulykoló mesekutatók lelkületének is. Ismét a vadliberális körökben csak "sumerpárthus nagymagyaroknak" csúfolt tudós hazafiak igazsága bizonyosodott be a ténynek hazudott műanyag agylúgozó elméletkupacok ellenében! Félő azonban, hogy a mai liberális nevelés atyaúristenei elhallgatják ezt a szenzációs felfedezést.
    A legrégibb ismert földi írás!
    Ha valamikor a Jóisten kegyelméből igazi nemzeti kormány kerül majd sokat szenvedett Magyarországunk élére, akkor az első feladatai egyikeként kell majd a történelemoktatást korrigálnia, hogy a műveletlen retekklubita rétegek ne fitymálhassák többé le ezt a neoliberálanarchista szavakkal élve "kurva országot". Ne a kétszáz éves mammonimádó multikulti-fellegvár, a tenyérbemászó antihumánus törtetés Mekkája, a háború- és terrorpárti USA legyen a példa gyermekeink előtt "demokratikus és modern" berendezkedésével, sokkal inkább őseink ideológiája és remekei! Vona Gábor történész végzettségű személy, így remélem kulcskérdésként fogja kezelni a problémát. Szeretném, ha a magyar őstörténet nem Árpádnál, esetleg az "uráli
    őshaza" felemlegetésénél kezdődne, hanem a Kárpát-medence hungár életterének ősiségénél. Szeretném, ha a históriaoktatás szempontjából fontos tankönyvek címoldalán a Nap Piramis, valamint a rovásírás virítana, s ugyancsak ezen magyar csodák ismertetésével kezdődne a történelemtanítás a fiatal magyar gyerekek számára. Várom a Nap Piramis kutatásának újabb eredményeit, s bízom továbbra is a szebb magyar jövőben!"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez pár éves hír.

      A PiRaMiSokról(magyarul: PeReMeS) megoszlanak a vélemények, nem csak a felépítési módjukat illetően, de a rendeltetésük és származási koruk sem egyértelmű (sőt én még idetenném a jószándékot is, mint kérdőjel). Pl. a Szfinx-en található eróziós nyomok erős esőzésre utalnak, viszont a környéken komolyabb eső utoljára 11000 évvel ezelőtt volt. Ennyit a hivatalos megállapításról, miszerint a Gízai piramisok és Szfinx 4500 évesek. :)

      A hivatalos történelemtudomány épített magának egy időbeli falat, amin nem hajlandó áttekinteni, és még akkor is ragaszkodik ehhez, amikor a társtudományok már mind megcáfolták, és sokkal régebbi, sőt ismeretlen és érthetetlen keltezésre tettek meg építményeket (lásd pl. Baalbek-i ezertonnás kövek elhelyezése).
      Van is egy sorozat, ami nagyjából ezzel foglalkozik:
      http://www.youtube.com/watch?v=DlEMhNuXuDI&list=PLMgDZF6hmBygeKS7_rv-lV1ycWLE_7JaG
      ...bár hozzá kell tennem, hogy a sorozat egyértelműen földönkívüliek tevékenységére próbál rávezetni.

      Szóval sok a megválaszolatlan kérdés, azonban a legfontosabb ezek közül talán az lehetne, hogy hogyan lehetséges, hogy nekünk magyaroknak is van mindehhez köze ÉS e világunk irányító uraságainak (ősi vérvonalainak) is, kik Egyiptomból és Babilóniából származnak? Hol a közös nevező a magyar ősi múlt és a háttérhatalom ősi múltjában? Mert hogy van közös szál, abban biztos vagyok, mint ahogy abban is, hogy ez a szál sokkal valósabb, mint amit tanítanak. (nem véletlenül írtanak minket minden más néptől eltérően sokkal intenzívebben).

      Törlés
    2. Hát... Mazsola, a felvetésedben azér lehet némi ráció.
      Bár nem tudom, hogy az most terelés, hangulatkeltés, vagy valami otthonról elment fejű bácsi kinyilatkozása vót bele a éterbe, amiben aztat olvastam (franc tuggya hun), a magyar, a zsidó, meg a cigány népek egy tőről fakadtak, oszt mindegyiknek megvót/van a maga feladatya, s a hozzá való tehetsége. (A tesvérekről meg ugye köztudott(?), elég... hát... intenzíven tugyák egymást... nem kedvelni.)

      Depersze... mint tugyuk páran a tudomány jelenlegi állása feszt felfedez valami hihetetlenűl új és világrengető dógot. Bizony. (Amit jópárszáz, vagy ezer esztendeje mondanak mán olyan fickók, akiknek sosenem vót doktori címjük, meg pár milliós csilli-villi technikájuk, csak elég erős érdeklődésük. A többi meg gyött magától. Ugyebár.)

      Törlés
  39. Kicsit off-topic, de azért nem vészesen:

    http://www.youtube.com/watch?v=7PZB4h9oXD0

    A műsorvezető egy idióta. :) Főleg a zárszónál. No nem a véleményével van bajom, csak pl. nem ártana tudni beszélni ha már tévézik. :) Drábik papa meg megint megmondja a frankót. Mert persze az egyik meghatározó jelenség a zsidósággal kapcsolatban az az Icke-féle Rotschild cionizmus. De azért nem lehet sebészi pontossággal leválasztani erről magát a zsidó népet. Szerintem jól rávilágít a zsidóellenesség gyökereire.

    VálaszTörlés
  40. István55

    Kommentező társaim!

    Ismeritek ti a bibliai régészetet? Már régóta bebizonyították, hogy a " Szent Biblia " nem igaz! Ahogy mondják: más népek történelmének zsidó szájíz szerinti átírása az ószövetség! Ami pedig Jézust illeti és a korát illeti. Galileában és Szamáriában Jézus születése idején nem éltek zsidók. Mit ír a Biblia? Galileából nem támad próféta! A zsidóknak biztosa nem! Mert az a Galil hag gojim volt, vagyis a tisztátalanok földje. A goj elnevezés az összes nem zsidóra vonatkozik. Szegény Világ Világossága sosem volt zsidó!A Talmud tele van Jézus gyalázásával. Mennyi bizonyíték kell még a kereső embereknek, hogy tisztán lássanak. Nem Jézus- aki sosem nevezte magát így, hiszen azt mondta:Én vagyok a Világ Világossága-alapította a katolikus egyházat. Ti nem tudjátok mi a neve? Zsidó-kereszténység! Saul rabbi, alias Szent Pál hozta létre hazugságra építve. Egyetlen zsidó evangelista-akik a bibliában szerepelnek-sem találkozott Jézussal, egyetlen zsidó evangelista sem volt a tanítványa. Hogy miért? Mert évtizedekkel később éltek, mint Jézus! Üssétek már fel a bibliai régészeti könyveket?

    Szerintetek miért nem fogadja el a Vatikán a Torinói halotti leplet? Miért tesznek meg mindent, hogy egy középkori vacaknak állítsák be? Amikor a lepel a középkorban megégett, a lyukakat középkori anyaggal foltozták be. Abból az anyagból vett mintát a vizsgálathoz az egyik a Vatikán megbízásából dolgozó kutatócsoport! A másik vizsgálatból azonban kiderült, hogy Jézus, igazából a Világ Világossága fajilag klasszikus europid-anatóliai, a leplen talált vércsoport AB. A zsidók sémiták, nullás vércsoporttal.

    Jézus sosem született zsidónak, sosem alapította meg a zsidó-keresztény egyházat. Amit Ő alapított, azt éppen a zsidó-kereszténység taposta halálra a nikai zsinaton!!! Gondolkozzatok! Miért nem lehet hozzáférni a Holt tengeri tekercsekhez, és más előkerült régi anyagokhoz? Mert kiderülne mekkora, aljas hazugság történt azért, hogy egy törpe népségből óriás lehessen!!!

    Ezen az oldalon vagytok és a Biblia igazságáról vitatkoztok? Az ezen az oldalon lévő emberek nap mint nap szembesülnek újabb és újabb hazugságokkal. Ismeritek az összeesküvés-elméleteket. Ez a világ olyan mocskos, ahogyan az átlag, naiv, becsületes ember el sem képzeli. Mindenhol hazudnak! Az eltitkolt technológia 50 évvel jár előttünk, és minket kis hülyéket azzal etetnek, hogy évtizedek múlva eljutunk a Marsra.

    Azért vagyunk, hogy keressünk. Ehhez azonban nagyfokú intelligencia és nagyfokú nyitottság kell! El kell vetni minden hazugságot, amit belénk neveltek. Képesnek kell lenni bármilyen hihetetlen, megmagyarázhatatlan dolgot hallunk is felvetni a lehetőséget: mi van, ha az az igazság???

    Egy napon kiderül minden szemétség! Ez remélem nemsokára eljön. Az a feladatunk, hogy felemeljük egymást, átadjuk a tudást, míg lehet!

    Mit mondott a Világ Világossága?

    " Nincs oly rejtett dolog,ami világosságra ne jőne,s oly titok, ami ki ne tudódnék!"

    Ezért keressetek nyitott szívvel, segítve a többieket!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te szőrőstalpú sátánista kutya! Ide a keblemre gyorsan! :DDDD Üdv a klubban!

      Majd leesik idővel mindenkinek... addig meg békésen sörözünk. :)

      Törlés
    2. Elnézést a két fogalmazásbeli hibáért. Késő van...

      Törlés
    3. Elveszett Kereső!

      Minden nappal többen vagyunk!!! Én is üdvözöllek!

      Törlés
    4. Tólképpen nem is az vón a lényeg, hogy a Világ Világossága mily genetikai testben látott napvilágot, (bár egyeséknek ez is számít) hanem hogy mit tanított. És az sem uccsó szempont, hogy HOL jelent meg a példabeszédeivel és példamutató életével. A gyógyító oda meg először, ahol a legnagyobb a baj! :)

      Törlés
    5. A Bibliai régészethez!
      1967-68-ban a Jeruzsálemi ( Hierosolyma ) ásatások során leástak a legalsó rétegekig. Ott rovásírásos téglákat találtak. Gyorsan be is temették, mondván nem ezt keresték. Az Izrael név ezen területek sumér neve. A névhasználathoz sincs semmi közük.
      Jeruzsálem kb. 5000 éves szkíta alapítású város.
      Gyűjtsétek a magokat + ültessetek gyümölcsfákat.

      Törlés
    6. István, László! Jól beszéltek, urak!

      Törlés
  41. Olvassátok el az "Enuma Elis"- Tiamat történetet (Tiamat első, második könyve). Kérdéseitek nagy részére választ ad.
    Ha a boszniai piramis 30.000 éves akkor a gizai piramis legalább 300.000 éves.
    A Mittani birodalom Kr. e. 1500 körül (3500 évvel ezelőtt) kb. 200 éven keresztül akadályozta a szemita cionista világuralom térhóditásait. A mai kb. Szíria-Libanon területe lehetett. Egyik oldalról a XVIII. dinasztától kezdődően a cionista egyiptomi fáraók támadták, másik oldalról a az asszír=zsidó katonabirodalom. Mint ma amerika-Izrael. A mittani birodalom Ugarit nevű városában alakult ki az első ékjeles betűírás. Ebből az ékjeles betűírásból egyszerűsítették a rovásírást. A Mittani birodalom területén találhatók ÁRPÁD, EMESE, ARAD, ÁRVA stb. városok. Ezeket az anyajogú népcsoportokat folyamatosan üldözték, és a legkegyetlenebb módon irtották a szemiták.
    Ezek közül a népek közül nemzetségek menekültek északi területekre. Ugyanígy történt a suméroknál stb. is. Az anyajogú népek egynyelvű egyféle beszédű népcsoportok. Ezekből az szemiták által üldözött népek nemzetségeiből alakult ki a magyarság, és az általuk hozott ősnyelvi szótövekből a magyar nyelv.
    Úgy 200 évvel ezelőtt kiröhögték, lesajnálták Horvát Istvánt amikor azt kijelentést tette, hogy a bibliát eredetileg magyar nyelven írták. Teljesen igaza volt, van, hiszen az előzőekből is látszik, hogy a magyar nyelv egyidős az emberiséggel, amikor a biblia még nem is létezett. A Biblia ószövetségi része tulajdonképpen a közép Asszír birodalom kb. a Kr. e. 1500-1000 közötti időszaka. Ezekután gondolom az is egyértelmű, hogy miért akarják felszámolni Szíriát a jelenkori cion bölcsei. (Cion-Coin)
    Jó egészséget mindenkinek, és továbbra is gyűjtsétek a magokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden szavad igaz István!

      A sumérnak nevezett nép magát saját ékírásában magharnak nevezte. Nem kell 160-as IQ hogy tudjuk, ez a magyar! A régi magyar nyelv a kulcs mind az ékírások, mind a hieroglifák megfejtéséhez. A sok külföldi kutató nem ismervén a kulcsnyelvet, az egyiptomi szövegekből elképesztő marhaságokat fordítottak, fordítanak.

      Egyértelmű, sőt bizonyított, a magyar a jelenlegi kultúra és világ ősnépe, a magyar nyelv a világ legrégibbje. Tegyük félre az úgynevezett " magyarkodó " kutatókat. / Professzor Badiny Jós Ferenc, Ipolyi Arnold, Fehér Mátyás Jenő, Bíró Lajos, Dr Bobula Ida, Kolozsvári G. Endre, Varga Csaba Kozsnyai Ágnes, Móricz János, stb / Meg kell nézni a külföldi régészeket, nyelvészeket. Álljon itt a világ legnagyobb nyelvészének a magyar nyelvről alkotott véleménye:

      "A magyar nyelv messze magasan áll, magában. Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett.

      Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke...

      A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény. Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét..."

      A magyar nép története nem évezredekre, több százezer évre vezethető vissza. Mi minden van a Tayos barlang lemezein. Hasonló lemezeket Tibetben is őriznek. Mi áll rajtuk???

      Egy azonban biztos! Az a bizonyos törpe népség rettentő hosszú ideje, nem ezredévek óta, annál is régebben küzd a magyarság eleivel, most a magyarsággal. Ki ellen harcolt Nimrud? Ki a Világ Világossága? Nimrud Fia! A Talmud szerint. Nimrud nem hatalomvágyból építtette a Bábeli tornyot. Sajnos elbukott a nehéz harcban, de akkora " ember " volt, hogy sok tízezer, meglehet sok százezer év óta is emlékszünk rá!!! Az egyszerű pásztorok, egyszerű erdélyi nénikék máig emlékeznek Nimrudra, hatalmas idő óta őrizzük, adjuk tovább mesék, legendák formájában a múltat.

      A magyar ősvallás nem veszett el! A jézusi igaz kereszténység, amit szkíta kereszténységnek is neveznek, helyreállítható.



      Törlés
    2. "A sumérnak nevezett nép magát saját ékírásában magharnak nevezte"

      Én úgy tudom, hogy a korabeli róvásírásban általában nem jelenítették meg a magánhangzókat, és a "sumérok" magukat így nevezték: HNGR.
      Aki ezt HuNGaR-nak olvassa egybe, nem téved nagyot. :)

      A zsidó irodalomban ez persze úgy jelenik meg, hogy Hágár népe, ami náluk annyit jelent: idegen, bújdosó.

      Régi ügy ez már, uraim. :)

      Törlés
  42. "Hiszem, hogy a mindenható Isten akarata szerint cselekszem, amikor a zsidóval szemben védekezem és harcolok az Úr mûvéért!"

    Adolf Hitler: Mein Kampf

    VálaszTörlés
  43. Sokat és még is nagyon keveset tudok.Annyit azonban már megértettem, hogy a magyarok nem Földi eredetűek, hanem idehozták a génjeinket és mi voltunk a legelső emberi civilizáció a Földön ( ami elpusztult de nem kipusztult) és belőlünk erednek a ma is élő embertársaink is.A szírek valószínű, hogy közvetlen testvéreink voltak az eredetkor vagy valami ilyesmi.Kutakodom tovább.

    VálaszTörlés
  44. And yet when it all fails Buddha chooses junior religions for fear-mongering...
    Antikrisztus, vilaghaboru, jezus, a lathatatlan isten a felhokben(varjal ma mar az nem lehet, mert satellitebol neznenk a feneket), biblia forgatas upside-down, Noha barkaja sztorin meeg egy 10 eves kolyok is rohogne, de megis sok felnott elhiszi a sztorit blablabla
    "the walls between christians, jews and muslims cannot stand, these are the walls we MUST tear down" Obama
    This schitt joval a szent papir bibliatok elott kezdodott, es ha komolyan vennek az emberek a (ponzi)vallasukat akkor egesz nap embereket egetnenek az utcan, mert az emberek nem az isten(melyik is?) akarata, mondasa alapjan elnek...
    Latjatok meeg a papa is azt mondja hogy "I quit this bi@#h"
    Evolution bit#$$ez :D
    Ezket folleg Vandornak ajanlom, mert o "frekvenciaja" jobban all :)
    B for boom
    http://www.youtube.com/watch?v=frehOF46kUA&list=UUUhRa5ycAJaslhPSZ4VcoTA
    "in my mind, in my head this is what we all came from"
    Kia SOUL hamster (in plain sight) :D
    http://www.youtube.com/watch?v=o0B5vuAYk94
    Vagy ez haha
    http://www.youtube.com/watch?v=oPNr0_6MnDo
    Beyonce
    Halo
    http://www.youtube.com/watch?v=bnVUHWCynig


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *foleg, *ezeket
      na van meg egy erdekes vid:
      Sync sync...
      http://vimeo.com/56089766#

      Törlés
  45. Mazsola nagyon jókat beszél. Te jársz szerintem legjobb úton ezen az oldalon.

    VálaszTörlés
  46. Schwaben,ismered ezt az igeverset amit Jezus mondott a Janos evangéliuma 14:6-ban?
    "En vagyok az Ut az Igazsag es az Elet." Ez az jelenti,hogy az jar a "legjobb" uton,aki Krisztus utjan jar.Akkor te hogy mondhatsz olyat,hogy ha valaki keveri a keleti vallasokat Jezus tanitasaival,vagy hisz a reinkarnacioban,(amikor ennek éppen az ellenkezojét irja a Biblia es a kettot nem lehet egyszerre hinni),akkor az ilyen ember a "legjobb"uton jar?)A halallal kapcsolatban ezt irja a Szentiras(nem pedig azt,hogy egy elo személybe beleköltözik egy mar meghalt ember személye):
    "Mint felho tovaszall,eltunik a tavolban nem tér az vissza,akit az alvilag elnyelt.Hazaba sem mehet soha többé vissza es otthona nem latja soha viszont."
    "A holtaknak soha többé nem lesz részük abban,ami a nap alatt végbemegy..."
    "Az ember szamara az a rendelkezés,hogy egyszer haljon meg (figyelsz! EGYSZER haljon meg)es utana itéletben legyen része"
    Szerinted Isten hogyan tudna megitélni EGY ember bunét,ha az tobb testben is létezett a földi életében?
    Ha pedig te ezzel egyetértesz,becsapod a reinkarnacioban hivo embereket es miattad jutnak a karhozatra...ezt azért gondold végig.(Ha te igy allsz a dolgokhoz,én nem csodalkozom,hogy a reformatus rokonsagod nem ért veled egyet.)

    Ria

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Világ Világossága tanait meghamisították, kiforgatták! Ezt mindenkinek tudnia kellene!!! Ahogyan a gnosztikus evangeliumokban is írják, igenis beszélt a lélekvándorlásról, és a reinkarnációról is. Biztosak persze akkor lehetnénk benne, ha szabadon lehetne ezen ősi iratokat kutatni. Ez viszont szinte bizonyítja azért dobták ki a kényes részeket a Bibliából, azért dugják el a régi iratokat, azért vannak tiltott evangeliumok, mert lelepleződne a rengeteg hazugság, amelyet a Bibliába 2000 év alatt összefirkáltak.

      Kedves Mazsola! Neked is igazad van. De én ékírásról, és nem rovásírásról beszéltem. Lehet neked régi ügy, de ennek az országnak a java erről mit sem tud.

      Törlés
    2. István, bocs én is elírtam! :) HNGR elődeink ékírást használtak, északi testvéreiknél volt divat a róvás. Mindegy, a beszélt nyelv azonos ősből van.

      A régi ügy alatt pedig azt értettem, hogy régen kezdődött már ez a bonyodalom a magyarok múltjában, - és mára szinte kibogozhatatlan, annyira széjjel hamisították már mindenünket. Viszont ennek a hamisítás kiderülésének is már könyvtárnyi irodalma van szerencsére! :)

      Törlés
  47. Visszatérve az utolsó Pápával kapcsolatos hiedelmekre. Nos, a XVI. Benedek utáni Pápa nem is Péter, hanem Jorge Mario Bergoglio, pápai nevén I. Ferenc. Kíváncsi vagyok ebből hogy csavarnak világvégét a tisztelt apokalipszis-várók. Már látom, hogy azt írják: a XVI. Benedek utáni Pápa az lesz, aki XVI. Benedek halála után lesz Pápa, és az nem biztos, hogy Jorge Mario Bergoglio alias I. Ferenc, mert amint XVI. Benedek elhunyt, I. Ferenc ismeretlen körülmények között szintén elhalálozik, majd az Illumináti, trónra emeli Római Pétert, s UFÓ felvonulás keretében, reptiliánok árasztják el a földet, annunaki álnéven és megérkezik a Niribu bolygó is... ...alig várjátok, miiii?! :)
    Na de komolyan. Vannak következmények, amelyek a jelen eseményeiből fakadnak. Ez egyetemes törvény, ami számos területen működik - így a "jövőbelátás"-nál is. Hogy a jelen világi helyzetnek mi lesz a következménye, azt sokan sejtik, sokan nem vesznek tudomást róla, és bizony vannak akik kihasználják a körülötte támadt hisztériát. Az "Élj a mának" igazi üzenete, hogy hagyd a spekulációkat a jövővel kapcsolatban, és ne vessz bele a múltba se. De Bibliában is figyelmeztetnek a csillagjóslás, és jövőbelátás veszélyeire. Ha az ember felismeri Isten végtelen szeretetét, nem fél semmitől és senkitől. Az élet értelme az, hogy felismerd, a határtalan bölcsesség, szeretet és boldogság Isteni Jogon jár minden embernek. Magyarnak, Románnak, Szlováknak, Zsidónak stb. "Ha Isten velünk, ki ellenünk." Kívánok mindannyiótoknak Egészséget, Boldogságot, Bőséget és Szeretetet.

    VálaszTörlés