KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2013. január 27., vasárnap

Mi a fenét keres "mindenki" Maliban ? Kína vs. USA, avagy a világ újrafelosztása Afrikában kezdődik ?


Afrikában a befolyási övezeteket osztják fel

A francia katonaság sikeres terrorellenes akciót folytat Maliban. Csütörtökön az iszlámiszáktól visszavették Kona várost. Az ellenség jelentős veszteséget szenvedett – jelenti a franciák. Közben háttérbe szorul a kérdés, hogy mit keresnek a francia fegyveres erők idegen földön.


Párizs még az ENSZ Biztonsági Tanácsa vonatkozó szankciója előtt döntött a Maliban megvalósítandó katonai akcióról. Utólag megkapta a BT jóváhagyását, de akkorára a franciák már több napja légicsapásokat mértek a fegyveres felkelők állásaira. Nehéz lezárni az anyaország és gyarmata között a régmúltban kialakult viszonyt – véli Leonyid Geveling, a moszkvai székhelyű Ázsia- és Afrika-kutató Intézet szakértője.

„Franciaország az afrikai gyarmatok függetlenségének kikiáltása után megőrizte velük a szoros kapcsolatot. Ez kihatott a katonai-politikai helyzetre is. A francia gyorsreagálású erők ott maradtak több afrikai országban és aktív befolyást gyakoroltak ezen országok belpolitikájára.”

Függetlenséget adva gyarmatainak, Párizs ott maradt a francia képzettséget kapott állami tisztségviselők és értelmiség személyében. Párizs mindig is hajlandó volt segíteni a „maga embereinek”.

Franciaország aktívan beavatkozott az elefántcsontparti konfliktusba: a mostani elnököt tulajdonképpen ott a francia kommandósok juttatták hatalomra. A franciák megmentették „az ő” rezsimjüket Csádban, Líbiában pedig megbuktatták Kadhafit. Az intervencióban való legélénkebb részvételével Franciaország felbőszítette a tuaregeket. Most kénytelen fizetni ezért – mondja Jevgenyij Korengyajev, az Afrika Intézet szakértője.

„Kadhafi rezsimjének kegyetlen szétzúzása, Kadhafi megbuktatása és meggyilkolása serkentették az extrémista hangulatot. A tuaregek, akik a líbiai nemzeti hadsereg kötelékében szolgáltak és hűséget őriztek Kadhafi iránt, a Szaharába menekültek, rengeteg fegyvert, autót, lőszert vittek magukkal. Most Maliban a dzsihád harcosainak törzsét alkotják.”

A helyzetet bonyolítja, hogy Afrikában, úgy látszik, megkezdődött a hatalmi szférák újabb felosztása – mondja Leonyid Fitunyi, az Afrika Intézet szakértője.

„Az egész afrikai kontinensen látható a katonai-politikai helyzet kiéleződése. Különböző régiókban a beavatkozás formái és okai eltérőek. Utalhatunk a líbiai példára, vagy a ”puha beavatkozásra” azokban az országokban, ahol tulajdonképpen a katonai erők beavatkozása felesleges volt. Azonban szemmel látható, hogy az Afrikáért folyó újabb csata kiéleződött. Bizonyára, az egész kontinens mozgásba jön, méghozzá negatív irányú mozgásba, és ez csak fokozódni fog. Afrika különböző országok versengésének tárgyává válik a globális érdekek átrendeződésében. Abból ítélve, hogy miként alakul ott a helyzet, Párizs nem kíván lemondani saját szerepéről.”


Forrás: http://hungarian.ruvr.ru

Kína vs. USA Afrikában 

A pénzügyi világelit izomzatát képező nyugati haderő katonai hadműveleteket hajt végre Maliban az iszlamista „terroristák” ellen...., azok ellen, akiket Szíriában pénzelnek, s fegyverekkel támogatnak, hogy megdöntsék a szíriai kormányt.
A helyzet elég komikus… véresen komikus.

A háttérhatalom líbiai missziója után zavargások törtek ki Maliban, persze nem véletlenül ugyanis a már szükségtelenné vált, NATO által finanszírozott terroristákat exportálták a világ más pontjaira, ahol újabb zavargást keltő feladatokat kaptak, ami után a demokratikus világ és a terrorizmus elleni háború címen, „felmentő” csapatokat lehet bevetni a megdönteni kívánt országba. Így működik a szándékos geopolitikai átrendezés, amely felforgatta Líbiát, most Szíriát és Malit és előre láthatóan következik Algéria.

Állítólag az iszlamista szélsőségesek egyike az Al-kaida az Iszlam Maghreb (AQIM), ami szorosan összefügg a Líbiai Iszlám Harcoló Csoportal (LIFG), amit Franciaország támogatott többek közt fegyverekkel, különleges erőkkel, repülőgépekkel a 2011-es Líbia invázió alatt. Most ugyanez a csoport, Szabad Szíria Harcosok (FSA) néven döntögeti Szíria falait.


Miről is van szó? Gyakorlatilag arról, hogy a Nyugat vissza akarja szerezni Afrikát. Afrika egyre fontosabb Kína számára, aki egyre több vagyont invesztál a fekete kontinensbe. Tavaly Kína 20 milliárd dollárt ígért Afrikának és ilyen hasonló beruházásokkal most már szépen lassan kiszorította USA-t Afrika partnerlistájáról.

Clinton az egyik útja során figyelmeztette Afrikát, hogy ne paktáljon le az ördög kínaiakkal, akiknek csak az afrikai energiaforrásokra fáj a foguk. Kína nem más mint egy új gyarmatosító, akik megvetik a demokráciát és az egyetemes emberi jogokat.
„Nem minden partner cselekszik ezek alapján, de mi igen.”
– mondta.
Erre Kína jól visszavágott, mondván az ilyen kijelentések olcsó durrogások, és az USA és Kína közötti viszályt szélesíti, hiszen látják azt, hogy Amerika vesztésre áll.

Lehetne azzal folytatni, hogy Afrikának melyik lenne jó, Amerika, Kína, vagy saját maga, hogyan vélekedik a lakosság, de mit sem változtat azon a tényen, hogy a Nyugat a fegyverek útján oldja meg a problémát, a fentebb felvázolt módon.

Egyelőre szünetel az a módi, amikor két állam direktben harcol egymással. Most inkább a rejtett háborút alkalmazzák a közember megtévesztése érdekében, hiszen egy demokratikus, emberközpontú politikai tömb nem mutatkozhat agresszorként. Amerika nem teheti meg azt, hogy lerohanja Szíriát, vagy most Malit, hogy befészkelje magát a térségbe, de megteszi ezt a média segítségével, mert ami nem szerepel a médiában az nincs is, és nem úgy van. A média vezeti a világot, a gondolataikat, mindent. A médiának világot irányító hatalma van, és tőle függ a rendszer fennmaradása. Az Új Világrend alapja a média és először ezt kell lerombolni!!!

Kíváncsi vagyok hogyan járnak el Irán esetében, mert még mindig célkeresztben van. Valóban nem úgy mennek a dolgok, ahogyan korábban azt eltervezték.



Michael Chossudovsky beszél arról, hogy az egész "terror elleni háború" mesterségesen létrehozott és működtetett hazugság, érdekek háborúja Afganisztában, Szíriában, Irán ellen és az egész közel-keleti térségben.
Mozgatórugója IZRAEL és eszköze az USA
: A CIA és a Mosad által koreografált, szándékosan létrehozott és fenntartott konfliktusok....

"The war on terror is fabricated"





Forrás: http://aranykor.freeblog.hu

31 megjegyzés:

  1. "Hogy értsd, egy pohár víz mit ér,
    Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell.
    Hogy lásd, egy napod mennyit ér,
    Néha látnod kell, az élet hogyan fogy el"

    Milyen IGAZ!
    Még nem jött el a hőség, sem a sivatag!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az egesz mar itt van, csak olyan butak vagyunk hogy hiaba nezunk nem latunk.

      Törlés
  2. Én is ezen csodálkoztam: "MI A FENÉT KERES AZ EGÉSZ VILÁG MALIBAN?"

    Még a háború előtt 3-4 nappal tele volt a magyar sajtó olyan hírekkel, hogy Kína felvásárolja Afrika aranybányáit! Meg hogy a China Gold felvásárolja Afrika legnagyobb aranykitermelő vidékét stb...

    Itt van pl. egy cikk: http://index.hu/gazdasag/2013/01/11/kinat_hizlalhatjak_az_afrikai_aranybanyak/

    Mali (Wikipédia): "1996-98 között több aranybányászati cég is növelte itteni kitermelését, így Mali a következő években jelentős aranyexportőrré is válhat."

    vagy

    "Az ország gazdasága jórészt külföldi segélyektől függ, és érzékenyen reagál legfőbb exportcikke, a GYAPOT árának világpiaci változásaira."

    Most vagy az arany miatt háborúznak vagy a gyapot ára miatt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. inkább az arany kell nekik.

      Törlés
    2. Mint ahogy az előbb írtam:

      "Az ország (Mali) gazdasága jórészt külföldi segélyektől függ, és érzékenyen reagál legfőbb exportcikke, a GYAPOT árának világpiaci változásaira... Most vagy az arany miatt háborúznak vagy a gyapot ára miatt!"

      Ja és akkor MAI hír: Újból van élet a gyapot piacán!!!!!!!!!!!!!!!!
      cikk: http://solar.postr.hu/ujbol-van-elet-a-gyapot-piacan

      Idézet a cikkből:
      "A napokban folyamatosan emelkedett az árupiacon a gyapot árfolyama, és sikeresen áttörte a 80 centes szintet a termény fontonkénti árfolyama. "

      ÚGY LÁTOM, HOGY MALI MEGOLDOTTA A GYAPOT ÁRÁT!!!!!!!!!!!!!!
      (Természetesen - mint mindig - most sem baj, hogy meghalt emiatt pár csóró, nyomorult, éhező fekete. Ez őket nem zavarja, nem érdekli. Pár éhezővel kevesebb!)

      Törlés
  3. Akkor mégsem hülyeségből akartun mi is "segiteni" rajtuk:http://index.hu/belfold/2013/01/17/magyar_katonak_is_mehetnek_a_mali_haboruba/

    VálaszTörlés
  4. Ja! Majd egy kis katonai segítségért biztosan kapunk pár "morzsát" a franciáktól! Tavaly vagy tavaly előtt volt hír, hogy az afganisztáni szolgálatunkért cserébe kaptunk az amerikaiaktól LESELEJTEZETT járgányokat! Vajon mit kapunk a franciáktól? Lejárt szavatosságú, penészes sajtot??? http://hvg.hu/itthon/20110718_pancelozott_jarmuvel_hm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem az a lényeg, hogy mit kaptunk vagy mit nem. Akiktől kaptuk, azoktól jobb nem kapni semmit. Csili-vili cuccokkal szúrják ki a szemünk, mi pedig lelkesen segítünk nekik gyilkolni. Aztán majd egyszer az afgánokat ajándékozzák meg, mert segített magyart ölni.

      Törlés
    2. mi semmit, csak az a néhány szabadkőműves állat.

      Törlés
  5. Nem ugy gondoltam. Irakban is müködtet a MOL kutakat. Azert nem teljesen ingyen segitgetünk arra fele sem.

    VálaszTörlés
  6. Esélytelen az egész...
    Bohóc az egész oldal tele be nem vált "jóslatokkal" hatásvadász fiktív baromságokkal

    És még ezzel együtt is itt van az a sivár valóság hogy az egyébként 1000% ban külföldi tőketulajdoni, megszállt, agyonhazudott, agyonmanipulált lakosságú Magyarország megszűnt létezni!

    Nem szaladunk messzire 2012-vel sem.. Óriási csalódás volt... Igen És..?
    Naiv voltam Túl naiv...

    Bebizonyosodott hogy a "felemelkedést váró" SPIRI-DILI csak egy illuzórikus idea volt egy elterelés az áldozatok részéről pedig menekülés a gusztustalan, és kíméletlenül sivár valóság elől..

    Mert miről is van szó itt emberek..?

    Arról hogy ideje feladni..és belátni, hogy VÉGE!

    Aki NEM NYAL a (hazug) rendszernek Annak VÉGE! De a "legszebb" az egészben, hogy aki NYAL nagy eséllyel annak is VÉGE..
    (főleg ha magyar)

    Mert kis hazánkban talán egy UGANDAINAK is jobb sora van mint egy MAGYARNAK..

    Nem a MAGYAR az ANTISZEMITA! Hanem a MAGYARRAL azok már időtlen idők óta, és egyre pofátlanabbul azok!

    ÉS lehet szajkózni a "mátrixból kilépek című közhelyet" Ezzel sem szaladtok messzire a sárga csekkek, és az éhség elől maximum a híd alá. Szép karrier. Büszkén halhat meg az ember..

    Apropó halál.. Nos azért születtünk volna meg, hogy tűrjünk, és tűrjünk, végül megalázottként leköpjenek és jót nevessenek rajtunk..?
    Úgy látszik ez a megvilágosodás.. Ez az élet értelme... BRAVÓ!

    Szép kis teóriák...

    Ki érdekel Mi van az USÁ-BAN?!!

    Tudjátok, hogy Itthon Mi van..?

    Ha tudnátok, már réges-régen vagy nem lennétek itt írogatni, vagy fegyvert fogatok volna... Ez az igazság..

    Minden a Nemzeti (ŐSI!) múltunk és a leigázásunkhoz vezethető vissza.

    Lássuk csak..

    A Magyar lassan nem beszélhet Magyarul!
    A Magyar Nem alapíthat családot (és nem is szaporodhat) elvégre ugyanis olyan sok ember van ezen a szerencsétlen földgolyón, de "magyarból van a legtöbb" ezért nekünk semmi esetre sem szabad szaporodnunk!
    (Nem szabad ne is jusson ilyesmi eszetekbe szarzsákok.. inkább világosodjatok meg...)

    Ugyan miféle egzisztenciával... Ezen túl a nők agyát is kellőképpen átmosták a túlzásba vitt feminizmussal együtt...
    Lassan megszűnik létezni a család fogalma is!
    -Mert a "NŐ", vagy karrierista csúcsra törő azonban
    (a porfészekből csak a legszebbek, és legszerencsésebbek emelkedhetnek ki ezt soha ne feledjétek!) a többieknek csak reménytelenül hajszolt idea , s szingli lesz kínjába onnan egyenes az út az egzisztenciális prostituáltak táborába..

    Jó ez a pasi, mert van pénze nem számít, hogy egy patkány és huszadrangú vagyok neki a többi nő mellett..

    A Magyar férfi lassan nem juthat magyar Asszonyhoz mert az már eleve elképzelhetetlen!
    Lassan tényleges párkapcsolatok, sem lesznek, csak felszínes erkölcstelen érdek képmutatás..



    De a MAGYAR ember csak TŰR. És blogokat alapít írogat kínjában, mi mást is csinálna...
    NET-HUSZÁRSÁG ELŐRE!

    "Az élet olyan mint egy doboz csokoládé. Egy olcsó, haszontalan ajándék,
    amit senki sem kér. Nem visszaváltható, mert amit visszakapsz az egy újabb doboz csokoládé. Tehát, be vagy ragadva ebbe a körülirhatatlan tejszinhabos, mentolos ragacsba, amit értelmetlenül behabzsolsz ha nincs más. Persze, néha találsz mogyorós vajast is vagy vajas karamellást, de azoknak az íze mulandó. És a végén nem marad semmi, csak a törött darabkák a megkeményedett fogtörő mogyoróval. És ha már makacsul megettél mindent, nem marad más, mint egy üres doboz, tele hasztalan barna papírgöngyöleggel."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok dologban egyet értek veled. (Tudom, most nagy kő esett le a szívedről. :P) Ugyanakkor szerintem újra lerágott csont témák felé visz az irományod.

      "Tudjátok, hogy Itthon Mi van..?

      Ha tudnátok, már réges-régen vagy nem lennétek itt írogatni, vagy fegyvert fogatok volna... Ez az igazság.."

      Nyilván nem tudjuk, hogy mi van Alsóbélapátfalván ahol most mondjuk valaki épp éhezik és fázik, de azért összességében meg lehet tudni, hogy mi zajlik az országban. Azt persze nem tudom, hogy az itteniek közül ki az aki tájékozódik erről és ki nem. No de a következtetés, hogy mi kellene kövesse ezen felismerést... Fegyver? Nem vagyunk elég hátrányban a köznapi élet területein (média, gazdaság, stb.)? Menjünk olyan terepre, ahol még nagyobb a hátrányunk? Jussunk az arab világ sorsára? Bármilyen komoly fegyveres vagy politikai/társadalmi szerveződés egyből teleszalad az ügynökeikkel. Kihasználják az emberek elkeseredettségét és naivitását. Szerintem a történelem és a jelen kor is számtalan példával szolgál.

      Helyette szerintem a passzív ellenállás és az egyéni szintű "szervezkedés" a megoldás. Azt mondják sokan, hogy a kis dolgok kicsik is maradnak, nem változtatnak a helyzeten. Pedig a fluoridmentes fogkrém, mozik/gyorséttermek/divatmárkák/felesleges gyógyszerek/stb. elkerülése igenis hasznos. Ezek mindenkinek hatalmában állnak. Rögtön jobbá teszik a saját életét. És amúgy el tudnátok képzelni mekkora csapás lenne nekik ha mondjuk egyszercsak kiürülne minden Meki? Ha a bojkotthoz elegen csatlakoznak hatalmas csapást mérhetünk rájuk. Ezek nyilván csak példák, de megmutatják, hogy micsoda erő rejlik az emberekben ha élnek is vele. Ha ezt következetesen művelné elég ember, napok alatt borulna minden. És még nem kell az erőszak ingoványos talajára sem lépni, ahol ők olyan rutinosan mozognak. De ez persze csak vélemény.

      De talán ennyit a tartalmi válaszról. Ugyanis volna még itt valami... tuti megint sok volt a pálinka, de nekem van egy olyan érzésem, hogy te Maki egy újabb cyber inkarnációja vagy. Indokaim a következők:

      1. Eddig (ha jól tudom) még sosem láttunk itt, sikerült pont akkor megérkezned, mikor Maki eddigi karakterei lényegében leszerepeltek.

      2. Ez már csak így magyarázat nélkül is nagyon "makis": "Bohóc az egész oldal tele be nem vált "jóslatokkal" hatásvadász fiktív baromságokkal"

      Törlés
    2. 3. Reménytelenségérzet keltése, akár túlzó állítások árán is:

      "1000% ban külföldi tőketulajdoni, megszállt, agyonhazudott, agyonmanipulált lakosságú Magyarország megszűnt létezni!"

      "Nem szaladunk messzire 2012-vel sem.. Óriási csalódás volt... Igen És..?
      Naiv voltam Túl naiv... " (fájdalomtest piszkálás)

      "Arról hogy ideje feladni..és belátni, hogy VÉGE!"

      4. "semmi esetre sem szabad szaporodnunk!
      (Nem szabad ne is jusson ilyesmi eszetekbe szarzsákok.. inkább világosodjatok meg" A megvilágosodás és az utódnemzés miért zárja ki egymást? Miért tünteted úgy föl a megvilágosodást mint valami buta hóbortot?

      5. Alapvetően kiábrándult és hitehagyott hangvétel. Az emberi lény általános lenézése.

      6. Miért pont ehhez a témához sikerült egy ilyen nagy világfájdalmas, demoralizáló irományt összehozni? Nem volt semmi előzménye a témában. "Egyszercsak" lett.

      7. És még egy kis sz.rkeverés: Ezt a blogot "dec 21 hívőnek" állítod be, holott ha visszanézed a cikkek témáit, talán ez az oldal foglakozott a legkevesebbet a felemelkedés kérdésével kollégáihoz képest és nem egyszer ütött meg kritikus hangnemet. Te mégis éles kritikával illetted: " be nem vált "jóslatokkal" hatásvadász fiktív baromságokkal". Ugyanakkor magaddal kapcsolatban a témában már sokkal megengedőbb vagy, és csak egy csalódott sóhajra futotta: "Naiv voltam Túl naiv...", szappanoperákat megszégyenítő pongyolasággal.

      Szóval szerény meglátásom szerint ismét te vagy az Maki, újabb negatívumok és széthúzás meg kiábrándultság tablettákkal fölszerelve.

      Persze akár jól látom, akár nem a válasz mindkét esetben egy lekezelő/felháborodott "nem" lesz. Nem is nekünk kell ezt eldönteni, hanem a "hallgatóságnak". Így vagy úgy kíváncsi vagyok hogy vizsgázol. Az idő majd elárulja...

      Kezdek józanodni, hol az a pálinka??!!

      Törlés
    3. Nos,a helyzet az hogy tévedsz az említett emberrel abszolút nem értek egyet.. És nem is vagyok. Hacsak nem azt nézzük hogy mind egyek vagyunk...
      Én csupán sokszorosan csalódott ember vagyok ennyi az egész.. Nos ez meglepő..?
      Nem a "felébredés a baj" kedves barátom és abszolút nincs ellentétben a "szaporodással"!
      ( családra vágyom én is )hanem a magas fokú Ostobaság felébredettség címkéje alatt..

      Az a fajta Ostobaság ami okozta MAGYARSÁG vesztét is, mert ez a Ostobaság magában foglalta az Árulás, aljas képmutatás minden csínját-bínját!
      Sőt ezzel egy időben teret engedett a betolakodó de-szakrális Babiloni "hatalomnak" is..



      Tehát azzal a ténnyel kellett szembenéznem, hogy magamra maradtam hitemmel nézeteimmel.
      Az előző hozászolásomban leírtam a véleményemet és a mechanizmust.


      Legyünk őszinték a "felébredett" réteg ami eleve igen csekély létszámú
      (és jó nagy része képmutató, vagy felszínes.. és ténylegesen nem teszi amit mond...!)
      mennyiségileg is STAGNÁLT egy jó régésze kezd megőrülni kényszeres áll örömhámorban már már pszichopataként fürdik mert mindjárt itt van az "aranykor" mindjárt bármelyik percben.. Örülnék neki tényleg, de nem úgy fest a helyzet.. A világ ugyan olyan semmitmondóan sivár, és reménytelen mint egy évvel ezelőtt, ha nem jobban..
      Olyan ez mintha cserben hagytak volna bennünket és nem fognánk fel.. Talán így is van és nem érdemeltük meg a felemelkedést.. Hála az intellektuális okoskodásnak és a NEMZETÜNK teljes MEGSZŰNÉSÉNEK!

      Mert erről van szó!
      (70 év múlva ha itt leszünk visszatérünk rá. addigra már talán az angol lesz a hivatalos nyelv itthon is igaz már most is gyakorlatilag az..), megint másik részük elfordult a témától, és visszaállt a sorba mert SEMMI külső bizonyítékot nem kapott..

      Kenyérmorzsákat remélve persze feladva lelkiségünk és igazi énjük jókora részét..


      (én sem élek fluoros fogkrémmel, gyógyszerekkel, hússal sőt szesszel sem)

      Legalábbis én így tapasztalom e világot. Biztos bennem van a hiba....

      (A tények viszont mindig tények fognak maradni! még akkor is, ha teljesen elhazudják őket!)

      Törlés
    4. Nos, nem vagyok én itt semmiféle döntőbíra, de úgy érzem ezzel a válasszal igen sokat gyengítettél az ügynök teóriámon. Azt hiszem jobb is így. :)

      A jelenség, amit ostobaságnak nevezel talán kicsit összetettebb. Hacsak nem volt olyan szerencsés családi környezeted kisgyerekként, hogy a világ dolgairól már akkor kiokosítottak a szüleid; akkor felnőtt/tini fejjel kellett megélned a felismerést. És gondolom van még némi emléked az ezt megelőző látásmódodról is. Nem volt az ostoba, csak elhitted amit mondtak. Egy egészséges társadalomban az ilyesmi jól is van. Az emberi természet alapvetően ilyen. Kell valami - egy lóláb, ami kilóg. Addig bűvöletben maradnak. A mai ember gondolkodását ismerve, ennek mindenképp valami negatívnak kell lennie. Spirituális felemelkedéssel nem is érdemes traktálni az alvókat, kicsit sem fogja meghatni. Inkább bankok, politika, háborúk... sokszor ez sem segít, mert vagy nem hiszi el; vagy ugyan elhiszi, de nem akar tenni semmit ellene.

      Ez az egész addig így is lesz, amíg a hatalom bele nem mászik az átlagember arcába annyira, hogy azt már nem lehet nem észrevenni. Mert egy darabig lehet maszatolni, de eljön az a pillanat, amikor már annyira szélesre nyílik a szakadék a propaganda és a valóság között, hogy lehetetlenség lesz elfedni. Most még bekajálják az emberek a válságot, meg a terror elleni háborút és hasonlókat. Amikor viszont mindenkinek ott kopogtat már az ajtaján a világdiktatúra, akkor hiába magyaráznak a vezetők. Az emberek át fogják látni. Csak ez a pont a butítással mesterségesen el van tolva. Nem megszüntetve, csak eltolva. Kérdéses, hogy mikor ez a pillanat eljön, akkor milyenek lesznek az erőviszonyok. Lehet, hogy már késő lesz, lehet hogy nem. :) Csupa izgalom! Szerintem már nincs messze, amennyire ez a hírekből leszűrhető. De majd meglátjuk... Sajnos olyan véleményt is hallani bőven, hogy akár még 8-10 évig is elhúzható ez az állapot összeomlás nélkül. Lévén, hogy az összes önszabályozónak hazudott folyamat valójában az ő kézi vezérlésük alatt van. (pl.: Japán meg az USA már rég be kellett volna csődöljön. Évek óta - minden közgazdasági racionalitással szembe menve - irreálisan alacsony az államadósságaik kamata. Csak hát a "szent" piac "valahogy" mégsem veri föl a kamatokat.) A körülmények adottak, hogy végre boruljon az egész, ők már rég az összeomlás utána harácsolást készítik elő. És nekünk is akkor lesz csak majd némi esélyünk. Szerintem.

      Az "ál-spiri" emberek legalább annyival jobbak, hogy ha elindul a változás, legalább támogatni fogják. Nem úgy mind Joe, aki csak a hamburgerét akarja visszakapni, ezért a régi rendszert követeli vissza.

      Szerintem túlzottan borúsan látod a helyzetet. Épp elmúlóban van egy szörnyű világ, most kapjuk az utolsó és legkétségbeesettebb rúgásait. Nem jó, de csak így jöhet el valami új. Addig meg szopás van... :)

      Törlés
    5. Rendben aláírom amit írsz.
      Viszont 2014. Április 30. Sorsdöntő lesz ugyanis eddig szól a termőföld-vásárlási moratórium. (50%-ban már ez is gumicsont) hiszen már rég meghozták a hátunk mögött a nekik megfelelő kisbetűs angol nyelvű
      (és BABILONI vagy nevezzük NWO érdekű kulcsfontosságú bekezdéseket.)

      És akkor majd NÉZÜNK NAGYOT..

      Vajon hol lesz majd Magyarország vagyis a Magyarok hangja és lelkiismerete majd akkor..?

      Nato-ba lépéskor Hol volt a józan ész?
      Európai unióba lépéskor Hol volt a lelkiismeret?

      És most:
      (2/3 os Szintén MEGSZAVAZOTT "demokratikus" irányítás alatt..)

      Lehet hogy ismét SEHOL!

      Tűrik majd ezt is mint ahogy a 3 havonta életbe lépő áremeléseket, szigorításokat,a munkavállaló jogköreinek teljes megcsúfolását, és a 100%-os ellehetetlenítést is tűrték!

      "Elvégre nekünk nincsen beleszólásunk semmibe mi csak tehetetlen szájtáti barmok vagyunk és örüljünk az elénk szórt kenyérmorzsáknak, és gumicsontoknak erősödjön a rágóizmunk, ha majd a kemény ürüléket kell majd elrágnunk "

      És itt jön képbe a mindig is HAZUG MÉDIA aki körmönfont képmutatásával álszentséggel megtéveszteti most is, és akkor is az embereket, amit kell azt ügyesen eltitkolja, vagy öncélúan torzan adja vissza, kiegészítve mindezt
      a magyarságot lejáratókampányokkal,
      és "rosszindulatú sugallatokkal" (persze ez is csak burkoltan történik) csakis az igazság, "tényközlés" és a mi érdekünkben..!

      És természetesen a BÜROKRÁCIA, ami az egész mechanizmus mozgatórugója az igazi ÁTVERÉSEK mesterművei 2-3 értelmű megfogalmazásaikkal, és burkolt arcátlan ANTISZEMITIZMUSSAL természetesen a MAGYARSÁGGAL szemben!

      Törlés
  7. Ui. Már késő.. mert sajnos nincs ki lerombolja a MÉDIÁT..!

    VálaszTörlés
  8. Én úgy gondolom, hogy pont ezen elkeseredett, csalódott, jogfosztott rétegből fog előjönni az a tömeg, amely hozhatja a változást. Még nincs akkora hőség, hogy értsük a víz jelentését.
    Mint minden óriási hatalomnak a történelemben, ennek is egyszer buknia kell, és bukni is fog, itt a kérdés, hogy mikor. Itt is vannak hibák, melyeket nem tudnak megoldani. Hiszem, hogy az emberek bármennyire is agymosottak, lelki tiportak, egyszercsak felébred a lelkiismeret, csak ahhoz látni kell, hogy az élet hogyan fogy el.
    Mintahogy az ismerettségi körömben is értékelik és szomjazzák az igazságot, elvárják titokban, lelki mélységükben, hogy igaz legyél, őszinte, úgy ez egyszercsak ki fog teljesedni, óriási méreteket fog ölteni. Ezért kell úgy élni, a családnak, a környezetnek, a külvilágnak ezt a példát mutatni, mert le fogják másolni, és úgy fognak majd élni.
    A folyamat elindulásának ideje és sebessége a kérdés számomra.
    Ez az én optimista véleményem.

    VálaszTörlés
  9. ez az egész tisztára olyan mint egy stratégiai játék

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Véleményem szerint csak Afrika kizsákmányolása folyik , és ezt nem veszik jó néven az ott élő népek.
      De ami ennél is érdekesebb Izrael már megint megtámadta Szíriát . Vajon orszok és irániak meddig hadják ezt az aroganciát izrael részéröl.

      Törlés
    2. valahol olvastam hogy az oroszokkal már lepacsizott izrael, ők nem fognak belefolyni nagyon.

      maradt kína és irán.

      Törlés
  10. Lehet, hogy az Élet csupán játék, a mindent átható Tudat illuzórikus megnyílvánulása, az implicit Rend felszínének fodrozódása, mégis a lent leírtakkal mélységesen egyetértek. És igen, lehet, hogy nem valami ellen, hanem valamiért kell küzdeni, mégis a lenti érvelést logikailag, erkölcsileg, jogilag, és minden normális emberi normához mérten rendkívül rendben valónak találom:

    http://www.peticiok.com/a_magyar_holokauszt-2014_emlekbizottsag_reszere

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aláirtam és teljes egészében egyetértek! Az személyes véleményem ez is a cionisták müve, mármint a holokauszt állandó témaként émlegetése! Éltem Izraelben ismerem az ottani embereket, Az országot mint minden mást csak felasználják a saját céljaik érdekében. A lakosságot pedig sakkban tartják terrorizmus ürügyén. Izrael és a zsidok nevében, védelmében szitják a tüzet, mint Irán, Szaddam, Palesztina, holokauszt. A zsidok közben teljes ellenörzés alatt élnek! Izraelt is azért alapitották oda ahol van, hogy legyen mivel állandoan ingerelni az arab világot.
      Nem pártolom őket DE az ottani emberek is ugyanúgy meg vannak vezetve mint mi.
      Ez is csak egy játék ők is-mi is részesei vagyunk! És várják kinek kevesebb a türelme. Na majd akkor ŐK ugranak! Ha nem igy lenne azok a bizonyos személyek kik irányitói a cionistáknak ott élnének nem a védett messzi USA-ban.

      Törlés
    2. Én is éltem, és egyszerűen oltári nagy baromságokat írsz. Nem is pocsékolom a szót.

      Törlés
    3. Ha az ő kedvéért nem is de ez enyémért tedd már meg Arpiel. Nem kötözködni szeretnék, tényleg kíváncsi vagyok. Ez persze nem azt jelenti, hogy előre megígérem hogy egyetértek majd mindenképp. Csak ebben a két rövid mondatban azt érzem, hogy olyan dolgokat mondanál ami tágítaná a fejem. Aztán persze lehet, hogy megint leragadunk a Bibliánál. :) De a lényeg, hogy nincsenek előítéleteim a leendő válaszoddal kapcsolatban. Na előre is kösz.

      Törlés
    4. ha már holo, akkor ez egy érdekes cikk, h miért pont 6 millió...

      http://www.zioncrimefactory.com/the-six-million-myth/

      Törlés
  11. Kedves Buddha ! Mi ez a lelassulás ? Napok óta semmi új, pedig havonta húz el a földhöz sosem volt ily közeli kisbolygó (pl.február 15.-én).

    VálaszTörlés
  12. Arpiel te ezt viccesnek találod..?
    Annyi gumicsontot dobnak eléd (beleértve a bibliát is) amennyit akarsz,és tele az internet is vele. Egy a lényeg elnevetségesítéssel visszarántsanak a teljes anyagközpontú kilátástalanságba. És ha ez megtörtént a "szellemileg kiégett" 100%-osan elbizonytalanodott embereknek már minden mindegy beérik már azzal is hogy összevesznek a kenyérmorzsákon..
    Viszont ez a lényegen, és a tényeken nem változtat! A sivár kétségbeesett reménytelenségen, vagy azon hogy 5 millió koldus országa lettünk!

    De legalább van min "rágódni" vagy témázni nem igaz?
    Ahogy 1000.-ben sem jött el a "megváltás" és 2000.-ben sem és 2012.-ben sem szállottak alá a jóságos űrtestvéreink a megmentésünkre, Atlantisz sem emelkedett ki és a "Fotonövben" tartózkodva egy hónapja sem látok több világosságot az emberek fejében!
    Ez csak néhány példa...
    Így minden bizonnyal (közkívánatra) az elkövetkező évszázadokra ismét be kell érni a
    Tv-híradóval hiszen ott mondják az igazi semmitmondó okosságokat....


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a bibliát ne keverd ide , sok embernek vigasztalást nyújt a vallása , mondhatni gyógyszer ebbe a beteg világba.

      Törlés
  13. nem lehet hogy ehhez van köze, hogy Malin vagy felfedeztek valami földönkivüli energia forrást ,vagy pont megdönthetetlen bizoyitékot az emberiség eredetére,stb stb,és biztositani kell a terepet,mindenki akar belőle egy kis részt,avagy elkell titkolni teljesen? 34:26-tol van a malis rész
    https://www.youtube.com/watch?v=v9fMw5EkRTc

    VálaszTörlés