KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2013. január 20., vasárnap

Megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja - Maga a szó is tudományosan értelmetlen !


Magam is meglepődtem, hiszen a következő cikk az Origo-n is megjelent...
Ahogy egyre több lehetőség van napjainkban, hogy információ és tudás jusson el mindenkihez, akinek igénye van rá, úgy válik egyre nehezebben tarthatóvá egy-egy megkövesedett hazugság és kerül napvilágra az igazság.

Az antiszemitizmus mindig is kényes kérdés volt, hiszen a cionizmus szándékosan teszi azzá és tabu témává, amit "jobb nem piszkálni, ha az ember jót akar magának..."
Természetesen ez szándékosan van így, de elég gyakran repked a levegőben és elég hozzá Izrael állam bírálata, hogy a cionizmus által létrehozott mesterséges bélyeget bárki megkaphassa, ha a hatalom úgy gondolja... MOSTANÁIG...
Gyakorlatilag egy ideje már "köztudott", hogy az oly gyakran hangoztatott és bárkire rásüthető "antiszemita" jelző értelmetlen...
Ezt most sikerült igazolnia a Johns Hopkins egyetem orvosi fakultásán dolgozó kutatónak, Eran Elhaiknak, aki a Genome Biology and Evolution című kiadványban publikálta eredményeit. Érdekes módon a tanulmány csak innen elérhető már...  (SBG Buddha) 


A Pesten született világhírű írónak, Arthur Koestlernek mégis igaza lehet: új genetikai vizsgálatok alapján a ma élő zsidóság 90 százaléka csak kis részben közel-keleti, azaz szemita eredetű. A kelet- és közép-európai zsidók inkább kaukázusi népekkel rokoníthatók. Ezzel gyakorlatilag megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja.
Forrás: AFP
Arthur Koestler
Az európai zsidóság - amely a világ 13 milliós zsidóságának 90 százalékát jelenti - eredetéről régóta vitatkoznak a szaktudósok. Sokáig megmosolyogták az 1905-ben Budapesten született író, Arthur Koestler "fantasztikus elméletét". Eszerint a volgai, doni pusztákról és az elő-kaukázusi térségből érkezett az európai zsidók őseinek zöme, az egykori kazár birodalom területéről - és nem Palesztinából. Koestler - aki a Sötétség délben című antisztálinista művével vált világhírűvé - ezt az elméletet egy 1976-os könyvében, A tizenharmadik törzsben fejtette ki, amely 1990-ben jelent meg magyarul. (Letölthető innen) 

Mindez egyébként teljesen egybevág a már ismert (maga is zsidó származású) Benjamin Freedman 1961-es beszédével, melyben feltárja, hogyan és miért lépett be az USA a háborúba, hogyan kaparintották meg Palesztinát és üzent hadat Judea az akkori Németországnak... (Teljes beszéd szövege és videó megtekinthető itt) (SBG Buddha)
Nem maradt fenn kazár nép
A kazár birodalom a hun birodalom egyik "utódállama" volt, amely különböző eredetű és vallású törzsek szövetségéből állt. A kazárok kezdetben két másik nagy birodalommal, Bizánccal és az arabokkal küzdöttek az i. sz. 7. században. Az arabokkal a Kaukázus hágóinak környékén hadakoztak: ezektől északra a kazárok, délre az arabok terjesztették ki a befolyásukat. A kazárok az orosz államiság kiépülésekor gyengültek meg először (az i. sz. 10. században). Gyengülésüket részben a magyarok és a kabarok kiválása okozta a kazár törzsszövetségből.
A magyarokat a besenyők támadása a mai Kárpát-medencébe szorította, itt a szintén a kazár törzsszövetségből kiszorult kabar törzsekkel foghattak össze. Hogy a kabarok vallása mi lehetett, nehezen eldönthető, de nem kizárt a zsidó hatás sem. A kabarokat egyes kutatók az Aba nemzetséggel hozzák összefüggésbe, így Aba Sámuel királyunk neve akár zsidó kapcsolatokat is sejtethetne. A középkori európai államokban nem fordul elő a Salamon sem mint királyi név. A magyar államalapítás után pár évtizeddel mégis volt egy ilyen királyunk is.
A zsidó államvallást i. sz. 740-ben felvevő központi kazár törzsek nem maradtak fenn népként. Nyelvükről is csak spekulálni lehet, talán valamilyen török nyelven beszéltek. Nevüket ugyanakkor Magyarországon számos településnév őrzi. Koestler a magyar régészre, László Gyulára hivatkozva azt írja, hogy a 10. században Magyarországon működő arany- és ezüstművesek kazárok voltak.
Forrás: Wikipedia
A kazár birodalom harcosai
A kazárok tehát folyamatosan, évszázadokon át gyengültek, egészen a mongol hódításig, a kazár birodalmat végképp elsöprő 13. századig. Dzsingisz kán idejéig is folyamatosan menekültek egyes népeik-törzseik nyugatra, de a mongolok hódítása végleg megroppantotta őket. Így a lengyel és a magyar királyság területére is folyamatosan érkeztek kazárok, akik a középkorban már egyértelműen zsidónak számítottak.
A lengyel királyság alapításáról szóló legendákat is felidézi Koestler, amelyben némi kazár szerepet vél felfedezni, ahogy idéz olyan bizánci forrásokat is, amelyek szerint a magyarok Dalmáciában zsidó harcosokkal együtt küzdöttek. Ausztriában pedig rég letűnt zsidó hercegek névsorát említi, akik talán a magyar honfoglalás után kerültek az alpesi tájakra. Mindezeket a részleteket rendkívül nehéz ellenőrizni, nem véletlen, hogy a szakértők korábban nem vették egészen komolyan Koestler alapgondolatát sem a kazár-zsidó rokonságról - pedig azt most genetikai vizsgálatok igazolni látszanak.
Kerülő úton vizsgálták a kazár-zsidó rokonságot
A genetikusok nem vizsgálhatták közvetlenül a kazárok genetikai örökségét, hiszen ez a nép nem maradt fenn a történelem során. Így az európai zsidóság eredetének megfejtéséhez más módszert kellett alkalmaznia az amerikai Johns Hopkins egyetem orvosi fakultásán dolgozó kutatónak, Eran Elhaiknak, aki a Genome Biology and Evolution című kiadványban publikálta eredményeit. 
Forrás: AFP
Lengyel zsidók 1925-ben
A kazárok helyett a hozzájuk feltételezhetően legközelebb álló kaukázusi népek genetikai állományát hasonlította össze az európai zsidóság genetikai állományával. Összesen 74 nem zsidó népcsoport és 8 zsidó közösség adatait vetette össze, köztük közel-keleti mintákat is.
Megállapította, hogy az európai zsidók leginkább kaukázusi, illetve a kaukázusiakhoz kapcsolódva más elő-ázsiai népekkel, így török-iráni népcsoportokkal rokoníthatók leszármazásukat tekintve. Bár van szemita (azaz közel-keleti, például az arabokkal, így főleg a palesztinokkal rokonítható) genetikai öröksége is a ma élő európai zsidóknak, ez csak a harmadik jellemző összetevője genetikai állományuknak - ennél még az európai összetevők is markánsabbak.
Hogyan lett részben mégis szemita az európai zsidóság?
Ha az európai zsidóság többsége döntően kaukázusi eredetű, akkor hogyan kerültek a szemita és az európai gének a népességbe? Ennek oka Eran Elhaik szerint az, hogy Európából folyamatos volt a tényleg szemita eredetű, de Nyugat-Európában az ottani népességgel keveredő zsidók beáramlása Kazáriába.
A görög-római időkben vagy kicsivel azután Nyugat-Európába került zsidók az i. sz. 5-14. század között érkeztek Kazáriába. De a Kazár Birodalom két közel-keleti forrásból is kapott valódi szemitákból álló vallási és genetikai "utánpótlást": a Kaukázuson át ugyancsak nagy számban érkeztek mezopotámiai (szemita) zsidók és Júdeából, azaz a mai Izrael területéről is indultak szemita eredetű csoportok.
Ezek az azonos vallású, de eltérő származású csoportok Kazária déli részén, a Kaukázus előterében keveredtek egymással, illetve bizonyos kaukázusi népekkel is. (A kazárok az i. sz. 7-8. században lerohanták a kaukázusi népeket, az örményeket és a grúzokat.) Így a legnagyobb fokú rokonság a mai örményekkel mutatható ki az európai zsidóság körében. A zsidó vallású népekkel kevésbé keveredő grúzok egy kicsivel - de nem sokkal - távolabbi rokonai a mai európai zsidóknak.

Forrás: AFPZsidók imádkoznak Jeruzsálemben, 1870-ben
Az európai zsidók négy csoportja
Eran Elhaik kutatásai úgy összegezhetők, hogy a ma élő zsidóság genetikai öröksége négy döntő elemből tevődik össze: a zsidó vallást egykor önként felvevő (nem szemita) kazárokból, a görög-római időkben Európába vándorolt zsidóságból, illetve a mezopotámiai és a júdeai zsidóságból. Így a kazárok hozták a kaukázusi-elő-ázsiai örökséget, míg a görög-római zsidók a nyugat-európai és részben a kelet-európai géneket. Szemita örökséget pedig a görög-római, a mezopotámiai és a júdeai zsidók egyaránt adtak át a ma élő zsidóságnak.
Állításait Elhaik háromféle kutatási metódussal is igazolta. Hangsúlyozta, hogy eredményei azért tekinthetők újnak, mert eddig a kaukázusi népek genetikai állománya nem volt ismert kellő részletességgel, és ezért volt bizonytalan mindeddig a zsidóság genetikai öröksége. 
Megdőlt a rajnai elmélet
Elhaik kutatásai nemcsak Koestler sejtéseit igazolhatják, hanem a korábbi, Koestler által is vitatott elméleteket is cáfolják. Így aligha tartható ezután az az álláspont, hogy a Palesztinából a sorozatos üldözések következtében - legutolsóként az i. sz. 7. században - Nyugat-Európába került, valóban szemita eredetű zsidók a Rajna-vidékéről terjedtek volna el az egész világon. A nyugat-európai zsidók ugyanis rendkívül kevesen voltak, és állandó üldözéseknek, pogromoknak, gyilkosságoknak kitett kis csoportjaik egyszerűen nem adnak magyarázatot arra, hogy a középkor végén, az újkor elején hogyan létezhetett Kelet-Európában már félmilliós létszámú zsidóság.
A kelet-európai zsidóság németes, jiddis nyelvére az adhat magyarázatot, hogy a kazár birodalom felbomlása után a kazárok a lengyel-litván közös állam területeire áramlottak be, ahol a városokban Koestler szerint mintegy négymillió német élt a középkorban. Minthogy az eredetileg nomád, illetve földművelő kazárok nem folytathatták - a zsidókat korlátozó középkori megkülönböztetések miatt - a mezőgazdasági tevékenységüket, a városokban települtek meg, ahol a németekkel találkoztak, és lassan egyre több német szó keveredett beszédükbe.

Forrás: Origo
Hogyan és miért kellett az USA-nak belépnie a háborúba, árulásról, a történelem legnagyobb cselszövéséről, mely nemcsak a mai folyamatokat, de Magyarország történelmét is meghatározta.

93 megjegyzés:

  1. Engem nem érdekel hogyan nevezik magukat a zsidók, de egy dolog biztos. Itt Magyarországon nincs semmi keresnivalójuk, egyszerűen nem kérünk belőlük! Más országokban se szeretik az élősködő kolóniákat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. engem sem érdekel, minek nevezi magát a náci salak. mély magyar, szittya, hazafi, gárdista vagy jobbikos. idegen hitetlen népeknek nyalják a seggét, megszégyenítve az egri hösök emlékét. kuncsorognak a turániai testvérek után és semmibe vesznek mindent amiért szent istván küzdött, aki kivezette ezt a népet a primitiv romantikus monda világából és egy perspektívát nyújtott. úgyhogy szerintem nektek kukagyújtogató senkiháziaknak nincs semmi keresni valótok itt magyarországon. ez nem a ti hazátok, nem csoda, hogy miattatok lassan már mindenki megutál minket a világon. egyszerüen nem kérünk belöletek. húzzatok a muzulmán testvéreitekhez iránba, vagy a tökös törökeitekhez. öltöztessétek asszonyaitokat csadorba és imádkozás közben a seggetek mindig magasabban legyen mint a fejetek. a lényeg, hogy húzzatok el örökre ebböl a szép hazából, hogy végre élhetöbb legyen!!!!!!!

      Törlés
    2. Ügyesen visszabüfögöd az összes ostoba sztereotípiát, amit csak bekajáltál a témában, ráadásul ömlesztve. Az eredmény: tovább nő a megosztottság, pedig nem erre van szükség.

      De azt azért vegyük csak észre: ebben az országban csak annak a népnek lehet helye és hazája, amelyik hajlandó a szállásadójához alkalmazkodni, ellenkező esetben a pusztulásunk garantált.
      Nos, én rögtön tudok két olyan etnikumot említeni, amelyik erre nem hajlandó, ebből az egyik még az identitásával is játszik, a szükségnek megfelelően. Hol etnikum, hol vallás...
      Attól még, hogy ez nekem (és másoknak) nem tetszik, ennek hangot adunk és csak mert neked nem adatott meg semmilyen identitás, ne nagyon bélyegezz senkit nácinak, mert azonnal kiderül, miféle szél is fúj a szádból...
      Megvezetett, bolond luk.

      Törlés
    3. Reketye neked kimondta hogy itt irogass? Ez a magyarok hazája, volt és lesz is mindörökké. Néha a vendégek azt hiszik bármit megtehetnek.

      Törlés
    4. reketye!

      Engedd meg, (de, ha nem engeded akkor is meg teszem), hogy feltárjam "lelked" keserűségét a "saját szád" vagy írásod alapján.

      h4z4rd hozzászólásából ezt a mondatot sérelmezed:
      "annak a népnek lehet helye és hazája, amelyik hajlandó a szállásadójához alkalmazkodni,"
      Igen is vedd tudomásul, ha egy akármelyik ország "befogadja" az országába egy másik országban született, élő embert, annak az országnak a népe "szállásadója" lesz az idegen országból áttelepültnek.

      Ennek "elméleti tudatában" te merészeled megkérdezni h4z4rd-től, hogy
      - "miért is nevezed magadat szállásadónak?"
      (Úgy látom nem akarod tudni!, - sőt "adj szállást a tótnak és kirúg a házból" alapon magad szeretnél a szállásadóként tetszelegni - mint "felsőbbrendű"!)

      - "nem tünt még fel, hogy csupa idegenekkel, vagyunk körbevéve"
      (DE FELTŰNT!!! - és az is, hogy hazaárulóink 2004-ben egy eltitkolt Izraeli-Magyar szerződést kötöttek, országunk "leépítésének módszereiről" valamint "izraeli állampolgárok befogadásáról."

      http://hu.metapedia.org/wiki/Eltitkolt_szerz%C5%91d%C3%A9s

      - ezek után még VAN BŐR A KÉPEDEN? h4z4rd-t vádolni azzal, hogy: "mitöl vagy te bárkinél felsöbbrendü, "


      Törlés
    5. REKETYE te honnan szerzed ezt a hatalmas tudast,,,,,,na toki..elosszor is sajnos az ilyenekre nincs most szukseg mint te!
      ehez mit szolsz?
      http://www.youtube.com/watch?v=V2X5_tSRqME

      ehez mit szolsz?
      http://www.youtube.com/watch?v=XtMgkmIETzk

      Törlés
    6. Hozzászólásodban lehet tettenérni minden félreértés gyökerét a zsidósággal kapcsolatban.
      Mert a tények fájdalmasak: egyrészt a mai zsidóságnak nincs sok köze a történelmi Judeához; nem csak Koestler írja le, hanem számos történelmi(bb) kutatás is megerősíti Koestler feltételezéseit a kazárokkal kapcsolatban, hogy t.i. egy nép, amely politikai-védelmi okokból felvette a zsidó vallást. Mi sem egyszerűbb: nézz meg egy szefárd zsidót, és hasonlítsd össze arcvonásai alapján az askenázival. Ég és föld a különbség, bárki láthatja. A szefárdok ugyanis Észak-Afrikába, majd onnan az Ibériai félszigetre vándorolt történelmi zsidók, akik jórészt külső nyomásra kikeresztelkedtek, asszimilálódtak.
      Két, annyira különböző nép, hogy maradékuknak Izraelben a mai napig külön főrabbija van.

      Az askenázik -végig vándorolva egész Európán- jó részt az angolok politikai mesterkedései nyomán a 19.-20. század során, de különösen a holokausztot követően, (mind a mai napig) a történelmi Palesztinába (filiszteusok), vagy ha úgy tetszik, a történelmi Judeába (zsidók) kezdtek visszaszivárogni. Az már politikai belátás függvénye, hogy ki mekkora joggal kereste ott ősi földjét.

      Mert az ősi földre alapot -a zsidóság szerint jogot- Mózes könyvei nyújtanak, ami gyakorlatilag az Ószövetség, a Biblia egy része. Ha egy kicsit jobban belemélyedünk az abban állítottakba, akkor profán egyszerűséggel megállapítható, hogy Grimm, vagy Andersen messze elbújhat népmeseszövés tekintetében a Mózes könyveiben állítottakhoz képest. Jórészt semmi történelmi alap nem erősíti meg a zsidóság őstörténetét (Ábrahám, Izsák, Jákob), társalgásaikat Istennel, Mózes kőtábláit, a Vörös tenger szétnyílását, stb. stb, bár kiművelt fejek gyűjtik lázasan a "bizonyítékokat". (Pl. megtalálni vélték Jézus és családja sírját, ezzel az egész keresztény Újszövetség történetét megkérdőjelezték. Ha ugyanis Jézus csontjai megvannak, nem ülhetne Isten jobbján)

      "Isten kiválasztott népe" is csak egy óhaj a zsidóság részéről, amit persze semmi de semmi nem bizonyít. Ezt ők állítják, és erre építik egész nemzeti hitvallásukat, leginkább ügyeskedéssel, erőszakkal, fegyverrel. (ne menjünk bele, hosszú történet, és 3000 éves ellentét. De azért olvass csak bele a Talmudba! ) Csak egy kis adalék: úgy a keresztény, mint a muszlim vallás az Ószövetségre épül, mint apa és fiai élnek együtt, de egymás ellen. A zsidó-keresztény és a zsidó-muszlim ellentét halálos és kibékíthetetlen. (mint apa és fiai jobb családokban?!)

      Ilyen vallási ellentét (sajnos) sok van a világban, de többnyire behatárolt területeken "hat". A zsidó "kiválasztottság" azonban az egész világra kisugárzik a diaszpóra-elv révén. (hadd ne magyarázzam...) Ebből fakadóan és az átlagnál sokkal jobban kiművelt zsidó szellemiség, elsősorban gazdasági, majd politikai téren vezető hatalomra tesz/tett szert. Tudom, hogy sokan ajvákolnak most, hogy mindez összeesküvés elmélet (megint hadd ne magyarázzam), és hogy nem igaz, hazugság, rágalom.

      Részben az ügyeskedés, a hatalom megszerzése, másrészt a folyamatos elkülönülés, (a kiválasztottság, a külön iskolák, az egymás közötti házasodás, a megkülönböztetést szolgáló furcsa rituálék) ezer éven át biztosították a zsidóság különállását, hogy egyetlen népcsoportba sem asszimilálódtak. Ez az évszázadok folyamán ellentétekhez vezetett, utálat, pogromok, holokauszt. Ez utóbbi, amelynek embertelenségét egyetlen normális, gondolkodó lény sem vonhatja kétségbe, alapozta meg a mai zsidó állam alapelvét, a cionizmust. Ez az az eszme, amelyre hivatkozva soha nem fognak megegyezni a palesztinokkal, és szinte az egykori haláltáborokhoz hasonló módszerekkel élnek az ott lakókkal szemben. Az alkalmazott módszereikről, azok jogtalanságáról ugyanúgy nem hajlandók tárgyalni, azt tudomásul venni, mint meglévő atomerőiket bevallani. Tudod, mi van Dimonában?
      Egy tíz-egynéhány milliós nép arroganciája gyakorlatilag az egész világgal szemben. No comment...

      Törlés
  2. Senkit nem lehet faji alapon elítélni - én azt mondom. És emellett mindig kiálltam teljesen! Nem szabad soha gyűlölettel fordulni senki embertársunk irányába azért mert ő ilyen vagy olyan származású....

    Valaki vagy tisztességes, becsületes ember vagy sem !
    Ezt nem lehet faji alapon eldönteni ! Ha valaki erre a szelektálásra adná a fejét, és megvezetne hergelhető tömegeket, az újra csak a történelmet ismételné, ahol egyesek hóhérok, míg mások áldozatok lennének!

    Szeretet vagy gyűlölet, félelem vagy békesség...
    Ezek között én döntök és határozom meg, milyen világban élek én...

    Egyetlen kirekesztő Apartheid-rendszernek sincs helye ezen a bolygón !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy most világos, igaz és béketeremtő dolgokat mondtál SBG buddha ! Teljesen egyetértek. Ez a cikk tényleg érdekes, valós de a mélyebb háttérre nem tér ki. Lejebb beteszek két linket ami ennek a témának egy mélyebb, sőt szellemi (természetfölötti) síkon ad teljesebb magyarázatot erre az egész zsidókérdésre, méghozzá kinyilatkoztatási (Isten) rendszer keretein belül. Bár már lehet hogy láttad, olvastad. Kiváncsi vagyok a véleményedre. Shalom

      Törlés
  3. "Egyetlen kirekesztő Apartheid-rendszernek sincs helye ezen a bolygón!"
    Ez komoly ? Bocsi Buddha, de asszem ugyanazt írtad, amit az előző hozzászóló :)

    VálaszTörlés
  4. A zsidók meglehetősen élen járnak a történelemhamisításban, úgyhogy aki ezt a cikket komolyan veszi, meg is érdemli. Gátlástalan hazudozás az egész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mi az hogy történelemhamisítás? ez nevetséges és a történelem is csak nézöpont kérdése. az osztrák történelemkönyvek teljesen máshogy tanítják a monarchiát, mint a magyarok. a szlovákok és csehek szemében mátyás király maga volt a sátán, míg nekünk a bölcs és igazságos, ami szintén nem igaz, de ezt hagyjuk így állva. míg szulejmán nekünk maga volt a sátán, addig a törököknek a mai napig ö egy hatalmas istenkét tisztelt uralkodó. attilla és a hunok a mi nagy öseink a portyázásaik során olyan hírnévre tettek szert, hogy ha ma bárhol a világon megérdezed, hogy hova sorolná a nagy vezért, akkor hitler, és sztálin társaságába találod újra. hány ilyen példát mondjak még a történelemböl?

      Törlés
    2. Az összes példád rossz. Ideje volna túllépned az általános iskolás történelemkönyvek színvonalán.

      Törlés
    3. miért lenne már rossz? ezek tények, nem gárdista avatáson vagy rovásírásos tanfolyamon tágították az agyamat baromságokkal, veled ellentétben én nem csak az echo tv-böl, a barikádból vagy a kucuginfóból szerzem az információimat, ezek a puszta tények!!! nem csak egyféle igazság létezik a világon. persze tudom ez egy szélmalomharc ezt te, felsöbbrendü árja úgysem fogod soha felfogni.

      Törlés
    4. reketye, a zsidókkal nincs semmi baj, csak a cionistákkal. Jobb ha tudod, bibliát is ellopták és hamisítják. Azóta hazudnak és csalnak. Vagy vak vagy vagy az ő pártjukat fogod.

      Törlés
    5. reketye: veled csak annyi a baj, hogy saját gondolataidnak hiszed az összes, ócska kis klisét, amiket idehánysz. Valós információk nélkül megítélsz, számonkérsz, kategorizálsz és személyeskedsz valami olyan modorban, mintha neked sózták volna a tengert, aztán még te vádolsz felsőbbrendűséggel engem. Bizarr, de kétség kívül van benne komikum.

      Fegyvertelenséged nyilvánvaló, kívülről mindenképp. Immáron minden kedves olvasónak sikerült megmutatnod alaposan, hogy olyan egyszerű vagy, mint egy raklap. Eleget láttunk, abbahagyhatod a vergődést.

      Törlés
    6. http://www.magtudin.org/


      tanulj tino ...es okor leszel!!

      erre mit mondasz?
      te gondolkozasod mar gyogyithatatlanul torz!
      a bizonyitott tenyekben is kepesek vagytok ketelkedni ....,dobbenetes ez a agymosoty gondolkoidasmod..de miert?mi a celja?fel sem tudom fogni,hogy magyarnak tartod magad......vagy penzt kapsz erte?mozes ugynoke vagy.......?

      Törlés
  5. http://www.amagyaroldal.hu/hirek/content/zsid%C3%B3k-m%C3%A9g-mindig-fajt%C3%A1jukat-keresik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tudod sblog, cáfolatnak kevés hogy egy állítás mögé odaírjuk, hogy 100% hazugság.

      azt pl. tudtad, hogy mit jelenet az "askenázi" szó... ha nem, most elárulom: bizony azt jelenti, szkíta. ezzel a szóval illették az ókorban (többek között a Biblia is) a lovas-nomád népeket.

      Törlés
    2. az askenáz nem szkítát jelent. a zsidók nem kazárok és nem szkíták.
      az askenázi a német zsidóság, később és napjainkban az összes fehér zsidó (az eredeti közel-keleti zsidóság és az európaiak keveredéséből létrejött népesség) elnevezése.
      "Askenáz, az ókor héber irodalmában germánt jelent, később kibővült a fogalom és a középkor derekán már az egyetemes zsidóság legnagyobb részének megjelölésére használják, szemben a kisebbik résszel, amely a szefárd-zsidó név alatt ismeretes." idézet innen: http://www.elib.hu/04000/04093/html/szocikk/10227.htm
      askenázik: https://hu.wikipedia.org/wiki/Asken%C3%A1zik
      a zsidók nem kazárok - genetikai kutatás: http://mult-kor.hu/20140910_uj_genetikai_kutatas_az_askenazikrol

      Törlés
  6. "A magyarokat a besenyők támadása a mai Kárpát-medencébe szorította, itt a szintén a kazár törzsszövetségből kiszorult kabar törzsekkel foghattak össze."

    Aki ezt írta, az még az 50-es évek szintjén van. Ciki volt ezt az írást feltenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát a magyar-zsidó "közös" múlt ilyen formán való bemutatása nevetséges. Ez valószínűsíthetően megint egy tipikus részigazság (mármint a cikk). A kazár eredet kérdésében valószínűleg nem téved nagyot, de a magyar vonal nevetséges. Akit érdekel részleteiben a téma, annak ajánlanám a Duna Evangéliuma c. könyvet Bakos Attilától. Ill. Szántai Lajostól bármely ezen időszakra vonatkozó munkáját.

      Törlés
    2. Jó, a besenyőket érintő részlet lett volna a következő kommentem témája, de látom, hogy figyeltek. Az '50-es évek stimmel, maradéktalanul egyetértek. Ciki.

      Törlés
    3. tudtommal nimrod uralkodott a muszlimok és a zsidók felett,akkor hogyan lehetne hogy az emberiség elsö királyának fiai a hunok és a magyarok az alábbrendelt zsidokkal éltek és harcoltak volna eggyütt ? ez elfogadhatatla és lehetetlen a történelem bizonyitja hogy mióta létezünk azóta gyülöljük a zsidókat ez az igazság de csak átkell nézni a történelmet és világossáválik

      Törlés
  7. Nézz rá Efraim Zuroff ocsmány rókapofájára, olvass el pár sort a förmedvényei közül, és próbálj zsidóbarát lenni. Föl van adva a lecke....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nézz rá hitler, sztálin, vona, morvai, gaudi, zagyva ocsmány pofájára, olvass el pár sort a förmedvényei közül és próbálj náci barát lenni. föl van adva a lecke.....

      Törlés
    2. reketye, nagytudású, és felkészült barátom! Tudod te, hogy Sztálin eredeti családi neve, Dzsugalsvili mit jelent? Annyit, hogy "zsidó fia".

      Tudod, hogy kik szponzorálták Hitlert? Javarészt Rotschildék, Rockefellerék és a Warburg dinasztia; alig említve Oppenheimeréket, Kruppékat és a többit. Nahát, ezek mind zsidók?

      Tudod, hogy Hitler nemzetiszocializmusának rendszere első sorban Marx tanain alapult, aki nem mellesleg az első ember, aki a hasznosság és fejlettség elve mentén osztályzó genocídiumra buzdít nyíltan? Ja, hogy ő is zsidó?

      Ahogyan Kun (Kohn) Béla, Rákosi (Rosenfeld) Mátyás is.

      Ezek, drága eszetlenül nácizó kis tanulatlan barátom, tények. Semmi közük az érzelmekhez, itt szó nincs gyűlölködésről.
      Ja igen, ezekről a részletekről kik miatt nem "illik" beszélni?

      Úgyhogy talán ideje kihúznod a fejed a seggedből, olvasgatni kicsit és egészséges szkepszissel kezelni mindazt, amit az ATV-n hallasz, meg amit a vérbő libsi haverjaid mondanak neked a romkocsmák fülledt homályában.
      Mindez jóindulatú ajánlat, nem személyeskedés!

      Törlés
    3. Kedves Elveszett Kereső!

      Az én meglátásom, hogy nem faji alapon, (ez csak álarc, mondhatnám úgy is, hogy uszítás), hanem fajtól független, pusztán a CIONizmus ESZMÉIVEL való azonulás alapján.

      Attól, hogy valaki vér szerinti zsidó,(egy maréknyi nép), nem feltétlenül fog azonosulni a cionizmus eszméivel.

      A Föld pedig rengeteg népet hord a hátán, (fajtól, nemzetiségtől függetlenül), A "nagyobbik halmazban" sokkal többen vannak, akik pénzért, hatalomért "cion zsidónak" mondják magukat, és ugyan ezért a pénzért, hatalomért képesek "felsőbb rendünek, kiválasztottnak" érezni magukat, lelkiismeret nélkül élni és gyilkolni.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
    4. kedves felsöbbrendü barátaim, szerintetek én tényleg különbséget teszek köztetek ostoba nácik és a mocskos komcsik között? egyik kutya másik eb. ajánlom figyelmetekbe a szovjet sztori címü filmet! hány nyilasból lett késöbb ávh-s? az én családom megsínylette mindkét rendszert, mert a tiétekkel ellentétben senkivel sem kollaborált. mindig emberek tudtak maradni, senkinek nem adták el a lelküket egy garasért sem, így remélem elnézitek, nekem, ha mindkét eszmét megvetéssel fogadom. az ostoba és buta összeesküvés elméleteiteket, ha nem haragszotok nem kommentálom, mert azért a béka segge alá még a kedvetekért sem fogok lesülyedni. így is hálásak lehettek hogy valaki szóba állt veletek, gondolom ez nem mindennapi nálatok a zárt osztályon.

      Törlés
    5. Na! Kitört belőled a kultúrember? :D Ostoba nácik volnánk? Ha neked csak ennyi esett le az eddigi eszmefuttatásból, akkor nyilván csak a kötözködés motivál. Mert ha elfogadom a fenti hozzászólásod - egyébként hamis - konteksztusát, akkor sem helytálló a panaszod. Ugyanis senki nem éltette itt Hitlert vagy az eszméit. Senki nem biztatott a haláltáborok újbóli megnyitására.

      Ami pedig tény az tény. Nevetségessé válsz ha vitatkozol vele. Javaslom nézz utána a fent említett neveknek, hogy mi közük Hitler pénzeléséhez. Esetleg egészítsd ki Prescott Bush nevével. Nézd meg mikor és mitől fordult meg a hadi helyzet Hitler kárára. Vagy tanulmányozd a Lenin-Sztálin-Torckij vonal és a pénzhatalom gyümölcsöző kapcsolatát. Csak még mielőtt "az ostoba és buta összeesküvés elméleteiteket, ha nem haragszotok nem kommentálom, mert azért a béka segge alá még a kedvetekért sem fogok lesülyedni." - féle megnyilvánulások kiszakadnak belőled.

      Akármennyire is dühöngsz, nem változtat a valóságon. A világ sötét dolgai mögött cionista-kabalista-luciferiánus zsidók állnak. Még a stróman bankárok meg miniszterek között gyakoribb a kivétel, de a - köznapi halandó számára látható legmagasabb szinten - szinte már tényleg csak zsidók állnak. Ilyen, hogy Kissinger na meg persze a kikerülhetetlen Rockefeller és Rotschild klánok. (Ezek csak példák a teljesség igénye nélkül.)

      ezzel pedig felülmúltad önmagad:
      " így is hálásak lehettek hogy valaki szóba állt veletek, gondolom ez nem mindennapi nálatok a zárt osztályon. "

      Ja bocs, nyilván ez jár...

      Törlés
    6. Az hogy ennek a rendszernek amúgy áldozatai az átlagember zsidók, más kérdés. De ez még nem változtat a háttérhatalom faji hovatartozásán.

      Törlés
    7. Kedves h4z4rd, sajnos nagyon igazad van. Pedig nemrég még én is náciztam volna ezért. De mint tudjuk a tények makacs dolgok. Egy képmutató (szó szerint) világban élünk, ahol nem e világi erők mutatják az ő képüket az elitnek, az meg tovább, a vége egy torz abszurdum. Hamis, állságos és gonosz. Persze itt semmi sem az aminek látszik. Egyet kivéve: Isten és az ő akarata !

      Törlés
    8. Elveszett Kereső ! Nagyjából egyetértek veled, de lenne egy fogas kérdésem. Mit értesz luciferánus alatt ? Te hiszel egy természetfölötti személyes gonosz hatalomban, vagy csak allegórikusan látod a dolgot. Akkor miért van akkora jelentősége a NWO-en belül (meg a zsidó eliten belül, lsd.: Kabbala), ha csak jelképes ? Én tudom a választ a magam részéről, csak kiváncsi vagyok a tiedre.

      Törlés
    9. Miért érzem azt, hogy viszket a tenyered idelinkelni egy COG-os cikket? :DDD Ám legyen...


      Hát amit egyelőre sikerült kihámozni a dologból az részemről annyi, hogy ez a Lucifer minimum kettős értelmezésű "valaki".

      Az egyik az a keresztény-féle értelmezés. Miszerint ő a gonosz "fényhozó" aki gonosz tudást vagy bölcsesség és szeretet nélküli tudást ad az embernek. Aki így kevély és pusztító lesz. Azt hiszi, hogy saját maga léphet a megváltó helyébe és megválthatja saját magát. De vélt felvilágosultsága azzal fenyeget, hogy végképp pusztulásra ítéli magát. Konkrét példa: eugenika. Hála Istennek még nem teljesedett ki. De az már innen belátható, hogy tragikus következményei lennének. És a túlélők lennének a legnagyobb bajban. Tehát ember nemesítés címszaván ember korcsosulást okozna. Ilyen amikor az ember egóból képzeli magát istennek...

      A másik pedig ugye a bibliát (és főleg az ószövetséget) vitatók nézete. Ahol Lucifer a jóságos fényhozó, aki Yahve (Sátán) elnyomása alól akarja felszabadítani az embert azáltal, hogy tudást ad nekik. (Kinyitja a csakráikat.) Yahve valójában a Sátán, ő az aki Isten helyébe hazudja magát az ember előtt. A csakrák kinyitása pedig olyan tudáshoz való hozzáférést jelent, ahol nem a teremtés alsórendűbb megnyilvánulásából (anyagi világ) akar valaki istenné válni. Hanem felismeri, hogy ő a tenger (Isten) egy cseppje (lélek), ezért szükségszerűen teremtő isteni minőséget hordoz magában. Ilyen amikor az ember lélekből képzeli magát Istennek...

      Igazából a két verzió elméleti szinten majdnem tökéletes tükörképei egymásnak. A szög akkor bújik ki a zsákból, amikor megnézzük melyik mire vezet a gyakorlatban. Nem véletlen, hogy a háttérhatalom az első verzió szerint értelmezi a helyzetet. És az abban szereplő Lucifer karakterrel azonosítja magát.

      Törlés
    10. Dzsugasvili név zsidó fiát jelenti? :DDDDDD Ember, ezt honnan szoptad, a Barikádban olvastad? :DDDD

      Lecke következik, megtanulni:

      A Dzsuga egy oszét eredetű, grúzosított szó, jelentése: pásztor vagy gulyás.

      A svili azt jelenti, hogy "valakinek a fia".

      A kettő együtt: Pásztorfia.

      Ennyit tudtok. :D

      Törlés
    11. Keves Elveszett Kereső !
      Már ne haragudj, de nagyon találó a neved. Még mindig ne haragudj, de egész életemben (mindjárt 40 leszek) nem hallottam még ekkora sületlenséget. Nyílvan nem jártam sátánista szeánszokra. Mert amit Te ide firkantottál (inkább a második részre gondolok) az merő ördögi hazugság. Tudom divat lett ezo körökben (is) a Biblia, és Istene kiforgatása, gúnyolása, lejáratása. Nem ismernek kegyelmet, benne van a média (pl.Nat Geo), a tudomány, a politika, na és persze a megvezetett okkultisták stb. Nézd, ez nem véletlen. De NEM bizonyos megalapozottság, meg új (egyébként főleg gnosztikus apokriffek) leletek tehát tudományos alapja van ennek a lejáratásnak, mert ez is a NWO része !!! Nem tudom most az alap teológiáját a dolognak ezen a helyen letudni, csak pár mondatot írok, és inkább nézd meg azt a videót amit betettem (lehet hogy béna a képi megjelenítés, ez nem "Szent fa":Holly Wood, de legalább igaz). Sátán (magy.:ellenség) egy létező szellemi lény, a gonoszság és bűn "föltalálója" (az első és leghatalmasabb angyal), ha hiszed ha nem ő áll az egész NWO stb. buli mögött (még UFO-k is), korábban Lucifer volt a neve (Hélél ben Sáhár, magy.:Világosság Fia, Fényhozó) a bukása előtt mint jó és igaz fő angyak (Kérub) volt. Attól vált ellenséggé, hogy Isten akart lenni, de ez nem ment neki hál Istennek. Röviden ez az igazság ezzel kapcsolatban. Megigazulást és helyreállást kívánok ! "Mert az igazság szabaddá tesz titeket". (János 8,32)
      Isten (JHWH) áldjon !

      http://www.kma-hu.com/index.php?option=com_k2&view=item&id=95:viszalyamennyben&Itemid=3

      Törlés
    12. Bocs elnéztem, hogy ez nem a te véleményed. Biztos lehetsz benne, hogy az első verzió az igaz, és pont belőle származik a második, ami sátán hazugsága. Ön dont, iszik vagy vezet !

      Törlés
    13. Te amúgy nem emlékszel rám vagy direkt játszod el időközönként azt, hogy most beszélünk először? :) Vagy ha úgy érzed, hogy értelmetlen az előző kérdésem; akkor azt mondd meg légyszi, hogy annak mi értelme van, hogy ezt ide leírtad "nekem"? Szerintem vitatkoztunk ezen már eleget, ismered a nézeteim. És gondolom azt is fölismerted már, hogy egyhamar nem fogunk ebben egyet érteni.

      Megértem és elfogadom a nézeteid, de olyan vagy ezzel mint egy agyonüthetetlen házaló ügynök. :) Minden kis alkalmat megragadsz (sőt kreálsz magadnak), hogy újra és újra előhozakodj ugyanazokkal a dolgokkal. Mintha teljesítménybérben fizetnének... :) Sokadszorra hoznám ide Erika példáját neked. Tudod amikor kérdőre vontam a hitével kapcsolatban ő azt válaszolta, hogy ő azért fogadja el a bibliát, mert teljesülni látja a benne foglaltakat. Tudod ez milyen hatalmas különbség ahhoz képest amit te mondasz és főleg ahogy? Oda meri tenni mögé a személyes nézőpontját. Nem azt mondja, hogy megkérdőjelezhetetlen igazság, csak azt mondja, hogy szerinte megkérdőjelezhetetlen. Nem is szenved ilyen állandó győzködési kényszerben mint te. (Jó ez kicsit erős volt.) Teljesen szükségtelen ez az állandó félelemre alapozó térítés. ("Térj meg, amíg nem késő!" "Kerüld el a poklot!"

      Ha hiszed ha nem, magadat teszed egyre hiteltelenebbé ezekkel a kétségbeesett próbálkozásokkal. Kívülről legalábbis annak tűnnek, csak te tudod mi az igazi motivációd. (Tudom, magas labda. Korrektül csapd le. :P)

      Törlés
    14. Maki, hagyd már ezt a barikádot, nem vezet sehová...

      A forrás egy grúz barátom, alkalmasint kérek tőle bővebb, kifejtett magyarázatot, ha megfelel.

      Törlés
    15. Kereső, ez az utolsó hsz-od ippont ér! :)

      Törlés
  8. Ajánlom Drábik Kiválasztottak c. könyvét. Elég részletes...
    Nagyon sok zsidó és nem zsidó történész bizonyította már többek között azt, hogy a zsidóság nagy része kazár eredetű, vagy például hogy "Dávid királysága" nem volt más mint egy kis törzsi szövetség, stb.

    http://api.ning.com/files/TMNLzabES3pvmJyzIVpqtaelYp62pk4JkyECJrokBpFWZX09syWFQJ75dMLnItbb6LL3rygrd3LJERPcxlCMwxHPDjXyhxmK/DrbikKivlasztottakiakivlasztottakat.pdf

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt nevezik hülyeségnek: "Dávid királysága" nem volt más mint egy kis törzsi szövetség, stb." Azért ne essünk a ló másik oldalára, mert akkor is seggre esünk. Nézz utána, és térj meg Istenhez (amíg teheted és van időd).

      Törlés
    2. Én nem akarok ebbe a vitába beleszólni de ha elolvasol egy-két régészeti könyvet (pl: A Biblia a régészet tükrében) azok ezt állítják.

      Törlés
  9. Sosem voltam antiszemita, hiszen az arabokkal nem volt semmi bajom! :))

    A cikk genetikai kutatás háttere szerintem nagyon is rendben van, bár fura módon a "nemzeti" oldalon ez az adat tényleg régóta ismert volt, ezért is tekintettük néhányan az EU birodalmat az új Kazár birodalomnak. És ebből kifolyólag a kazár (askenázi) "zsidók" történelmi, vagy vallási okokra visszavezetett követelése "izrael" állam területére természetesen teljesen jogtalan, és felháborító, hogy tökéletesen figyelmen kívül hagyták az ottani őslakosok véleményét. Akit mélyebben érdekel a dolog, nézzen utána az 1917-es Balfour deklarációnak: http://hu.wikipedia.org/wiki/Balfour-nyilatkozat_%281917%29. Illetve ajánlom Bunyevácz Zsuzsa Szent Grál-os könyveit. Egy kis történelmi áttekintés:
    http://www.hunhir.hu/index.php?id=28974&pid=hirek

    Azért az origo szerzőinek javaslom - különösen kazár és besenyő kérdésben - a további művelődést. Pl. kezdhetik itt:

    Lajdi Péter: A magyarság hiteles őstörténetének alapjai
    http://www.magtudin.org/Lajdi%20-%20magyarsag.htm
    (6. pont: kazár kérdés)

    VálaszTörlés
  10. elmondom miért alakult ez így ki, volt/van pár nagyon gazdag és nagyon befolyásos zsidó család, emiatt nagyon sok szélhámos a világ minden táján beállt zsidónak, egyszerűen azért mert ettől több pénzt remélnek, emiatt van az hogy a zsidók nagy része szélhámos vagy egy szélhámos leszármazottja

    VálaszTörlés
  11. a legtöbb zsidó simán csak európai, egyszerű csalók akik beálltak zsidónak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van! Ergo ez nem faji és nem vallási, hanem erkölcsi kérdés.

      Törlés
  12. Kedves Táborszki Bálint és 57383ad8-685d-11e1-abff-000bcdcb471e!

    Buddhának nagyon is igaza van.
    "próbálj zsidóbarát lenni. Föl van adva a lecke...."

    Nincs feladva!
    1. Tudomásul kéne venni, hogy akik "zsidóknak" vallják magukat,azoknak "nagy része" megbújt egy létező nemzetiség álarcában, függetlenül attól, hogy semmi valós közük nincs a zsidósághoz!!
    Ezek az embernek nem nevezhető "véglények" a zsidóság nevében pusztítanak, hogy saját maguk "láthatatlanok" maradhassanak.
    Ismerünk olyanokat is - sajnos bőven - akik a "magyarság álarcában" pusztítanak, mégsem azonosak a magyarokkal !!!
    Ja, hogy ezeket lezsidózza a közvélemény még nálunk magyaroknál is?
    Nekünk magyaroknak hogy esett, amikor Ausztriába a cigányok részére olyan táblát tettek ki, hogy "magyar ne lopj!?"
    Mennyivel másabb a cionistát lezsidózni? Ja ő saját magát nevezi zsidónak, úgy mint a cigányaink magukat magyarnak?!

    2. Meg kéne tanulnunk a fogalmakat rendbe tenni!!!
    - zsidó az, akinek a "vérvonala" vissza nyúlik Ábrahámig. Belőlük van a legkevesebb.
    - fél zsidó az akinek a "vérvonala" más nemzetiséggel keveredett ugyan, de gyökerei Ábrahámig vissza vezethetőek.

    3. Nem a "vérvonal" a bűn!!! és az utálatunk tárgya, hanem az aljasságokban kiteljesedett CSELEKEDETEK.
    Ha ezt tartjuk szem előtt, akkor a kettő jól elkülöníthető egymástól.
    Ezek a "cselekedetek" CION cselekedetei!!!
    A CION ESZMÉIT VALLÓK: (ugyan zsidóknak hazudják magukat) BÁRMELY nemzetiséghez tartozhatnak.
    Itt sem a "nemzetiségeket" ítéljük el, hanem CION gyilkos ESZMÉJÉT és CSELEKEDETEIT!

    4. Igaza van Buddhának: ezt nem szabad faji alapon eldönteni, hanem csak emberenként személyre szólóan, "Valaki vagy tisztességes, becsületes ember vagy sem !"

    Szeretettel: Erika




    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazságosan került ki a "magyar ne lopj" tábla. Nem lopott az összes, de nem is taszították ki a tolvajokat soraikból. És amíg egy társaság nem taszítja ki a bűnöst, addig az a bűn az egész társaságé.

      A cionizmus pedig nácizmus 2.0. Tovább nem érdemes ragozni.

      Törlés
    2. Kedves Bálint!

      Egy nem magyar emberek érdekeit képviselő kormányok, törvények elnyomása mellett, Te mit tettél annak érdekében, hogy a "tolvajaink" kitaszítottak legyenek. (Akár nemzetiségüktől függetlenül is.)

      Mert az a bácsi, aki a saját telkének kerítésén BELÜL "árammal védte" a saját maga által megmunkált és termelt javait, az több évi börtönt volt kénytelen elszenvedni!

      Nem akarlak bántani, csak csendben, halkan megkérdem, és Te mit tettél a tolvajok, netán gyilkosok kitaszításáért?

      Törlés
    3. Egy másik nézőpontból szemlélve a kérdést, erősen úgy fest hogy a zsidóság "bőrébe" bújt cionista szálak évezredes távlatokba vezetnek. Egyiptom:

      http://www.secretsinplainsight.com/wp-content/uploads/sion.jpg
      Seth, Isis, Osiris, Nephthys - SION / CION / ZION (LION-Löwen-oroszlán (világkorszak), ORION -> francia "Or"="arany", Osiris; latin "Ion"="Isis"...)

      http://www.google.hu/images?q=zion+london+olympic+logo
      Olimpia 2012, London - "ZION", Wenlock-LöWen...

      http://www.secretsinplainsight.com/wp-content/uploads/RoyalWedding-astro1.jpg
      A londoni királyi másodpercre pontosan a Vénuszhoz szinkronizált esküvője; Vénusz - Főnix, az USA címere -> 33/32 szárnytoll -> Schumann-rezonancia...; 6/5=1.2->"L" -> ez rengeteg középület, okkult építmény így a gizai piramisok vagy a jerUSAlemi Templomhegy alapja is, de az emberi test és a naprendszer egyik kulcs száma, mint a Fi/Pi/e és más állandók.

      A legmagasabb 33. kõmûves fokozat értékéből - ld. pl. ENSZ címer, a NASA/Roscosmos űrprogramjai, 33.3fok=2012.9 t.mérföld... -> Golán-fennsík; EyE-3x3-"I"-"All seeing eye"... - kis mate-Mati-kai csavarral (a derékszögű háromszög Tangens szögfüggvénye mint visszafejtõ kulcs -> kőműves d.szögű vonalzó-L / kéztartás, körzõ-V mint szögmérés...) a Nap-Föld, Nap-Mars (!) közepes távolsága dekódolható, ahogy a piramisok és a Mars felszínén szintén.

      Mit keres "modernkori" csillagászati adatok tömkelege õsi "szabadkőműves" szimbólumokban?

      Oda szeretnék kilyukadni hogy napjainktól Egyiptomon át egészen a MARS bolygóig (...) kanyarognak a nyomok. Véleményem szerint itt RÉSZBEN valamelyik egykori marsi kolónia túlélői és leszármazottai kavarják a "maceszt" a HÁTTÉRBŐL, valószínűleg más "egyéb" civilizációkkal karöltve (ahogy azt David Icke is pedzegeti), s a cionizmus az egyik előre tolt hadállásuk, pajzsként tartva maguk elõtt az Egyesült Államokat.

      Ezügyben ajánlom figyelmetekbe Tóth Ferenc barátunk (biológus, egyetemi tanár) magvas gondolatait. Van benne ráció amit említ a vége felé (4.rész, földalatti városok, a zsidóság kiválasztása...), de érdemes az egészet végighallgatni, - megéri, bár kissé döcögősen indul.

      * Dr. Tóth Ferenc: Madarat tolláról, embert istenéről
      http://www.youtube.com/watch?v=RnRLDIRiZNM

      Törlés
    4. Ne menjünk már bele ebbe a primitív "na és te mit tettél le az asztalra" társalgásba, mert nevetséges, gyerekes és értelmetlen.

      Törlés
    5. Kedves Bálint!

      Bevallom, hogy én sem sok mindent tudtam tenni ellene.
      De egy dolgot igen! A tolvajokkal nem mosom össze a tisztességben élő MAGYAROKAT!
      A törvényeket nem a magyarság érdekeit képviselő véglények hozzák, (kezünk meg van kötve ellene), így a magyar szívű lakosságban nem kellene a "lelkiismeret furdalás" eszméit "hinteni."
      (Ez nekem valahonnét máshonnét ismerős!)

      Köszönöm

      Törlés
    6. Bálint, ez nevetséges?!
      Te nem állsz ki a szomszédod mellett, ha baj fenyegeti?
      Ez az első lépés.

      Itt a környéken működik...

      Törlés
    7. az a bizonyos tábla már akkor is ki lett téve ausztriába, amikor nagymamával a hátsó ülésen özönlött ki a nép a mariahilferstrassera gorenjét venni. na akkor nem az volt a jellemzö, hogy a cigányok jártak volna turistaútlevéllel bevásárolni a sógorékhoz. most sem a cigányok a híresek ausztriában arról, hogy a legfejlettebb technikákkal figyelik ki a bankokat és rabolják ki pillanatok alatt a bank autómatákat. az ö müfajuk inkább a szervezett koldulás. utána lehet nézni, persze nem a kucuginfón vagy az echo tv-n! :-)

      Törlés
    8. Kedves magyargyűlölő testvérem, látom mindenhova ontod a hülyeségeid. Te is ilyen finnugor-pogány vonalas újbaloldali jófej vagy itt nekünk?

      A Kurucinfót meg az Echo Tv-t egy kategóriába sorolni meg igazán bravúros volt és értelmes ítélőképességről tanúskodik.

      Törlés
    9. tudtommal nimrod uralkodott a muszlimok és a zsidók felett,akkor hogyan lehetne hogy az emberiség elsö királyának fiai a hunok és a magyarok az alábbrendelt zsidokkal éltek és harcoltak volna eggyütt ? ez elfogadhatatla és lehetetlen a történelem bizonyitja hogy mióta létezünk azóta gyülöljük a zsidókat ez az igazság de csak átkell nézni a történelmet és világossáválik

      Törlés
  13. Ezzel kezdik megalapozni az európai területfoglalásukat. Lehet épp a magyart. Mivel ezek szerint, akár ők is lehetnek az ősmagyarok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fél ország az övék jelenleg... A szkíták "kicsit" előbb jelen voltak Afganisztántól Egyiptomon át Spanyolországig.

      Törlés
    2. Toth:

      Akkor itt is:

      :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

      Törlés
    3. Olvass utána ha nem hiszed.

      Törlés
  14. egyébként majdnem minden nép meghamisítja a saját és mások történelmét, ezért nem szabad komolyan venni a történelmet, mert még a mi modern korban is durván hamisítanak sok helyen, elég ha csak a szlovákokra vagy éppen a románokra gondolunk

    VálaszTörlés
  15. SBG Buddha ! Itt az említett tanulmány. Ennél aktuálisabb még nem volt. Ha már "zsidózás", akkor itt az igazság elrejtett története, miből lett a Cionizmus.
    http://churchofgod.hu/content.php?act=satzsina
    http://churchofgod.hu/content.php?act=satzsina2

    VálaszTörlés
  16. A 2 elozo bejegyzes senkit nem erdekelt!Vagyis hogy a magyarsagot hogy taszitja kilakoltatasokba ongyilkossagokba a bankrendszeren keresztul a hatalom.Miert nem lehet felelossegre vonni pl. azokat akik kivettek offsorral az allam adossag kettoszereset?Amerika beperekte a svajci bankokat es nyert, ki kellett adniuk a haza arulo amerikaiak nevet.Ugye az a szemet amerika.A zsido kerdes azonban meg mindenkit jobban erdekel mint az hogy esetleg a felelosokon peldat statualjunk, mert uraim-holgyeim itt buncselekmenyek sorozataval allunk szemben.Ha valahol akkor itt meglehetne szoritani oket de nem! Inkabb harcolunk a nem letezo szellemek ellen.A nemzetiseg a haza szeretet ott kezdodik hogy a sajat hazunk tajan rendet rakunk, aztan raerunk zsidozni, ciganyozni utanna is ha meg van kedvunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A bankok meg a jelenkori rablógazdaság evidens dolog. Aki úgymond ébredező/igazságkereső/összeesküvés kutató, az ezeket tudja. Ha föl is merültek ilyen témák itt, nem sok vita volt. Amiben nem értünk itt egyet az a vallás, történelem, személyes lelki fejlődés stb. kérdése. Esetleg a haarp, chemtrail és társaik kérdése. De egy ilyen "ajtó-ablak" téma mint a bankok rablógazdálokdása nem sok vitaalapot szolgáltat, mivel lényegileg mindenki egyetért a témában.

      Szóval nem utálkozás-kényszerről vagyon szó, csak evidens dolgokról nem nagyon van mit beszélni. Esetleg valami friss infó megosztása, de más nem.

      Ne legyél ennyire kritikus, inkább örülj hogy legalább pár kérdésben tisztán látunk.

      Törlés
    2. "Amerika beperekte a svajci bankokat es nyert, ki kellett adniuk a haza arulo amerikaiak nevet."

      "Ki" az az Amerika? Kiknek a legfőbb hatalmi központja? És Svájc? Kiknek a pénze csücsül ott a bankokban legnagyobb részben? Kik alakítják úgy a nemzetközi gazdasági pozíciókat, hogy Svájc élvezheti a jelenlegi kiváltságos pozícióját? A két fél világpolitikában és gazdaságban elfoglalt státusza ugyanazoktól ered. Ugyanazok a vezetőik. Na most nyilván ezzel tisztában vagy. De úgy fest, ennek ellenére nem esett nehezedre kicsit visszalépni a "hivatalos" megközelítésbe, ahol az egyik ország harcol a másik országgal. Ahol Svájc és az USA két külön gazdasági és politikai entitás. Ez nyilván butaság. Ez egy szokásosan megrendezett "kenyeret és cirkuszt a népnek" esemény volt. Eljátszották... Épp ezért kár volna egy ilyen példával megtámogatni a mondandód.

      Törlés
    3. Igazad van, egy torol fakadnak.De meg is csak kiderultek a nevek es bezarattak az egyik legregebbi svajci bankot.Es ez meg a mediaba is bekerult, azert ez lepes volt reszukrol.Lehet hogy ez is resze a tervnek, nem tudom de en minden esetre tobb ilyen cirkuszt szeretnek latni ahol fejek hullanak a porba.Itthon is.En oruluk a legjobban hogy egyet ertunk dolgokban, az viszont elszomorit hogy meg mindig nekifeszulunk a fenti temaknak, mikor tudjuk milyen veszelyeket hordoz magaban.Hiszen a tortenelem parszor ramutatott erre.Es hiaba ertelmes emberek egyetertenek majdnem mindenben, de vallas es nemzetisegi vitak miatt meg olre is mennenek.Igen, egyetertes van mikor utalni kell a hatterhatalmat,mert az mindenkinek hatterhatalom.DE ennyi, tobbet nem tehetunk(ez az elfogadott eljaras), viszont a szomszedunkba belerughatunk a massaga miatt.Jol kivan ez talalva.Felre ertes ne essek, sokan lehetnek akik csak hirbol ismerik a zsidokat es ciganyt is csak az utca masik oldalan latott de velemenye(negativ) azert van a temaban.
      http://www.portfolio.hu/befektetesi_alapok/privat_bank/adocsalas_vadjaval_perlik_a_patinas_svajci_privatbankot.162408.html

      Törlés
    4. A zsidókról nem lehet saját véleményem, eddig csak egyet ismertem személyesen. Cigányt láttam eleget, volt dolgom velük éppen elég, és... Addig nem volt semmilyen véleményem róluk, de mióta jobban megismertem őket (elég régóta), hát, nagyon romlott a megítélésük. Azóta nem szeretem őket, mióta ismerem.

      Törlés
    5. tudtommal nimrod uralkodott a muszlimok és a zsidók felett,akkor hogyan lehetne hogy az emberiség elsö királyának fiai a hunok és a magyarok az alábbrendelt zsidokkal éltek és harcoltak volna eggyütt ? ez elfogadhatatla és lehetetlen a történelem bizonyitja hogy mióta létezünk azóta gyülöljük a zsidókat ez az igazság de csak átkell nézni a történelmet és világossáválik

      Törlés
    6. Jaja a történelmet, ami csupa-csupa hazugság , kitaláció , félinformáció.
      De felvetnék egy témát a mai állapotokhoz kapcsolódóan:
      Nem lehet, hogy annakidején a Perzsa birodalom elhalványította a Kazár birodalom fényét?
      Nem lehet , hogy azok nem tudták lenyelni a békát? Nem lehet hogy ők azok, akik nem tudnak felejteni, vagy inkább megbocsátani?
      És végezetül nem lehet, hogy aki a drakonida kazárok példáját követik, és úszítanak, azok sem járnak jobban, mint a ma szenvedők? (És ezt most neked címzem, hanem kihasználnám a helyet és a kevéske időm)

      Másrészt te írod, hogy nem ismersz zsidókat, de elfogadod azok véleményét , akik viszont igen?
      És mi van ha a zsidók Istennnel szoros kapcsolatban álló emberek, akik az Óegyiptom széthullása után elhúztak onnan, de magukkal vittek nem kis spirituális tanítást?
      Ha igen , akkor nem azok ellen úszítanak egyesek, akik tőlü telhetően megpróbálták megőrizni az ősi többezer éves hagyományokat? Akik ezért egyszer még Isteni kegyelemben részesülnek?
      És itt nem a kazár zsidókra gondolok.

      És különben is a gyűlölködés a drakonidák fegyvere, és nem azoké, akik Isten segítségéért imádkoznak.

      Jah imádkozni lehet sokféleképp.
      Mondjuk úgy hogy mormoljuk a betanult szöveget, miközben a garázsban pihenő musztángon agyalunk.
      VAGY lehet teljes odafigyeléssel és átérzéssel.

      Jah és honnan van ma annyi kispolgárnak járgánya? És luxusa? Fényűzés hitelre? Nem ellentmondásos egy kicsit se?
      Szóval ha lenne igény a boldog életre , akkor meg kéne tenni ahhoz a kellő lépéseket is. Addig nuku. Addig csak mellémagyarázás van. Szerintem ezen el kéne mindenkinek egy 5 perces időszakban gondolkodni egy csendes elsötétített szobában. Mert olyankor valaki tükröt tart az ürgének.

      Törlés
  17. http://cucmoz.atw.hu/Arthur_Koestler_-_A_tizenharmadik_torzs.pdf

    VálaszTörlés
  18. Kedves Puma!

    Egyet értek Veled.
    Csak arra kérlek, hogy vázolj légy szíves egy lehetőséget, amivel rendet tudunk tenni a saját házunk táján.

    Köszönettel: Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erika.Az emlitett bejegyzesben ott a link ahol csatlakozni lehet.4 hozza szolas volt ott 2 nap alatt.Itt orak mulva mar 20.Ez csak egy gomb nyonas, igaz nekem szemely szerint nem tetszett tole az a duma hogy csatlakozzunk mert kell egy vezer.A kell egy vezereshez nem is csatlakoztam csak a feljelentesehez amiben perli a disznokat.Ahogy te is, en is egyetertek csak nem tudom mi a megoldas a gombnyomogatason kivul.Eggyutt csak kitalalunk valamit. :)

      Törlés
    2. Kedves Puma!

      Ezekkel a "csatlakozásokkal" úgy vagyok, hogy CION elmélet. Fogdossuk össze a "szabadságharcosokat" és valamilyen formában "véreztessük el őket", hogy következőkben elmenjen a kedvük a harctól.

      "...fontosabb ELŐNYÜNKRE KIHASZNÁLNI a LÁNGRA LOBBANTOTT SZENVEDÉLYEKET, mint eloltani tüzüket;" CBJ 5. jkv.

      "Ily módon hatalmas, vak erőt fogunk létrehozni, amely képtelen lesz bármely irányban is megmozdulni ügynökeink irányítása nélkül, AKIKET A TÖMEG VEZETÉSÉRE, ANNAK ÉLÉRE HELYEZTÜNK." CBJ. 10. jkv.

      Aki a "jogba" veti a bizalmát az sem jár jobban. Jog ugyan létezik, DE CSAK ELLENÜNK!!!
      Ez a CION-nak nevezett "szörnyszülött" közel 2.000 éve tervezi, és folyamatosan hajtja is végre lépésről lépésre "világhódító" törekvéseit.
      Minden amit "államgépezetnek" nevezünk az ő fogaskerekük.
      Az állam, jog, bank, gazdaság, kereskedelem, egészség, stb. MINDEN ami a nemzetek életben maradásához szükséges.
      Az alkotmány csak úgy mint a jog és minden, azt a célt szolgálják, hogy rabszolgaságba kényszerítsenek bennünket általa.
      Ki van már épülve az egész "gépezetük" világra szólóan.
      Mi nemzetek, 2.000 éves hátrányba vagyunk velük szemben, nem beszélve arról, hogy olyan monumentális alassággal és gonoszsággal rendelkeznek, amely a "halandó ember természetébe és értelmébe" nem fér bele!

      Ezért nem is vettük észre, ráadásul olyan hatalmas az erejük, hogy ma már "tehetetlenek" vagyunk velük szemben.

      Viszont a gonoszságuk olyan mélységből jön, melyre a "valódi embernek" rálátása sem lehet, így az elpusztításukra "csak a magasságból" érkező Mennyei Erő képes.
      (Aki képes meglátni a "mélység" erőit, az látja a "Szabadítót" is.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
    3. Erika.Ez az ember nem politikus(meg), valamit tett az adosokert, ez teny.Valojaban nekem nem tetszik a stilusa meg ahogy eloadja magat, legutobb meg ez a vezeresdi, hat...A tobbi pontrol, mint az elottem szolo emliti, ezekben a dolgokban egyetert az itt levok tobbsege.Es most jon az hogy az utolso pontban leirtakkal nem ertek egyet.Latod hiaba a nagy egyetertes ha a vallas kozenk all.Mondhatjuk mind a ketten hogy ez nem igy van mert ...Persze tiszteljuk eegymas velemenyet de amig van ez a szakadas nincs koztunk egyseg(nem a kommunista stb.egysegre gondolok nyilvan)Irtak elottem nagy betukkel SZERETET, na ez is jo utnak latszik amire szivesen fellepek.(akarok,probalok,szeretnek)

      Törlés
    4. Kedves Puma!

      "Latod hiaba a nagy egyetertes ha a vallas kozenk all"

      Nem hiába az egyetértés sohasem!
      Sőt, még a "vallás" sem áll közénk, mert segítségével felmérhető az "ellenség ereje".
      Nem szabad úgy "harcba indulni", hogy előtte ne ismerjük meg az ellenséget, és ne tudjuk előre, hogy mekkora és milyen erőkkel, eszközökkel vesszük fel a harcot.
      A "rejtőzködő ellenség" pedig a legrosszabb ellenség, akivel szemben nem lehet harcolni mert nem látod, és ezért sosem tudhatod, hogy honnét, melyik irányból támad. A mi ellenségeink pedig még ettől is rosszabbak, mert nem csak, hogy rejtőzködőek, hanem még valami nem valós, "hologram szerű" mesterséges ellenség képet is kivetítenek elénk, hogy harcoljunk a "semmivel".

      Ennek a blognak is az a célja, hogy a maga módján megismertesse velünk az ellenségeinket.
      Aki "ilyen ellenséggel" szembe száll puszta kézzel, vagy "kapákkal, kaszákkal" az menthetetlenül a "vesztes oldalon" végzi.

      Ha bölcsen fel tudjuk mérni az ellenség nagyságát, TUDÁSÁT, taktikáját, ESZKÖZEIT, akkor rá kell jönnünk, hogy "nem közönséges halandó emberek" harcolnak ellenünk, hanem "emberi természet feletti" erők.
      Ezek a természetfeletti erők megpróbálják elhitetni velünk, hogy emberekkel állunk harcba, - harcoljunk ellenük fegyverrel, - hogy ezáltal "háborút veszítsünk."
      Természetfeletti erők ellen emberi fegyverek nem vethetők be HATÁSOSAN, hanem még hatalmasabb természetfeletti erő győzhet csak felettük.

      Bibliából keveset idézek, mert az sokak véleménye szerint "elavult, lejáratott" tudomány. (Nekem sem a "hittérítés" a célom, hanem az ok-okozati összefüggések felismertetése, valamint a győzelmünket elősegítő harc megharcolása a jelen természetfeletti erők ellen.)
      Hogy ezek ellen a természetfeletti erők ellen a "saját fegyvereiket" vessem be, a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiből idézek inkább.
      Sőt, mindenkit bíztatok arra, hogy ne csak az általam idézetteket olvassa, hanem magát az egész emberiség ellen elgondolt és legnagyobb részt már végre is hajtott elképzelésüket.
      Aki a Bibliának nem HISZ, az lássa meg a VALÓSÁGOT amiben vagyunk, amit már átéltünk, amit jelenleg élünk. Ezek már nem hit kérdései, hanem TAPASZTALAT.
      Aki pedig a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei alapján rádöbben a "megtapasztaltakra" az megfogja találni az "ellenség feletti győzelemnek" a MEGOLDÁSÁT IS!!!
      (Ez egy olyan út, amiben "útirány táblaként" utat lehet mutatni, de a helyzetet MEGÉRTENI mindenkinek magának kell.
      Akár sikerül megértenie, akár nem, - valamilyen döntést akkor is kell hoznia mindenkinek, hogy "ebben a harcban" melyik "hadsereg katonájaként" vesz részt.
      A "győztesek" oldalára áll, vagy balgaként, - saját elgondolása eredményeként - a "vesztesek" oldalára áll-e? Nem lesz harmadik lehetőség.

      Szeretettel: Erika

      Törlés
    5. Ámen Nyirtass ! De mondjuk ki nyíltan, ki az a "Szabadító": Jázus Krisztus ! Már megszabadított mindenkit, önmagadtól (ego), a bűntől, a haláltól, démonoktól és egyébb kártékony mocskoktól (aliens, nefilims stb.). Mi kell még ? Őt elfogadni és követni !

      Törlés
    6. Bocs Tőled is Uram: JÉZUS KRISZTUS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

      Törlés
  19. A SZERETET A MEGOLDÁS MINDENRE - még az Első Kapcsolatfelvételnek is :)

    Szép estét Mindenkinek! :)

    Atlantis753

    VálaszTörlés
  20. Nem látjátok a fától az erdőt ! Ime az erdő:

    http://churchofgod.hu/content.php?act=satzsina
    http://churchofgod.hu/content.php?act=satzsina2

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért jó ez Neked hogy egy éve ezt linkelgeted?

      Törlés
  21. Adódik a nagy kérdés: akkor hová lettek a zsidók?
    Shlomo Sand (Izraeli történész) szerint nem volt szétszóratás'! egyszerűen asszimilálódtak a zsidók. Ha a feltevés igaz és a fenti cikk is igaz akkor adódik egy kérdés Izrael - Palesztin kérdésben. Ki gyilkol kit az un. ígéret földjéért.

    http://www.youtube.com/watch?v=hGMh020AMqE&list=FLAbLBg9XruJFqergB80vfVw&index=28

    http://www.youtube.com/watch?v=EWlOK2R1NTA&list=FLAbLBg9XruJFqergB80vfVw&index=27

    VálaszTörlés
  22. @reketye:

    Amúgy Dániel Péter ügyvéd "úrhoz" van szerencsénk? Tudok egy helyet, ahol most olcsó a piros festék! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy is szokták mondani...?

      "Olyan szimpatikus, hogy még a mentőben is ütném."

      Törlés
  23. Nem tenné ide be a képét, még "beszennyeződik" a szerencsétlen.

    VálaszTörlés
  24. a zsidók nem kazárok, a kazárok nem zsidók. a zsidóság nem csak vallási, kulturális, hanem etnikai alapon (genetika) is világosan meghatározott.
    az askenázi a német zsidóság, később és napjainkban az összes fehér zsidó (az eredeti közel-keleti zsidóság és az európaiak keveredéséből létrejött népesség) elnevezése.
    "Askenáz, az ókor héber irodalmában germánt jelent, később kibővült a fogalom és a középkor derekán már az egyetemes zsidóság legnagyobb részének megjelölésére használják, szemben a kisebbik résszel, amely a szefárd-zsidó név alatt ismeretes." idézet innen: http://www.elib.hu/04000/04093/html/szocikk/10227.htm
    askenázik: https://hu.wikipedia.org/wiki/Asken%C3%A1zik
    a zsidók nem kazárok - genetikai kutatás: http://mult-kor.hu/20140910_uj_genetikai_kutatas_az_askenazikrol

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a cikk bevezető soraihoz: 1.az antiszemita jelző nem azért értelmetlen, mert a zsidók ne lennének egy sémi nép, hanem azért mert nem ők az egyetlen sémi nép és mert nincs olyan, hogy szemitizmus.
      2. artur koestler cionista askenázi író volt. koestler-nek nincs igaza, cionista zsidó körökben a mai napig szokás a területi legitimáció miatt történelmet kreálni. ilyen a kazár-zsidó ötlet is. és lehet hogy az általam fent idézett nem-kazár cikk is (a jogos izraelre hajaz), de inkább keressék arrafelé a jogos hazát, mint mifelénk. részben jogos is lehetne, de nem a palesztin nép irtása és háborúk szítása (régebben: jordánia, libanon, egyiptom, most szíria, ... ) árán. a judaizmus nem cionista követői bűnnek/istenkáromlásnak tartják izrael létrejöttét, mert csak messiásuk (királyuk) által vezetve térhetnének vissza jeruzsálembe, ami földi királyságuk központja lesz. és a király még nincs itt,de ezek után lehet hogy nem is lesz. persze a cionista zsidó és nemzsidó körök pénzuralmi királysága létezik.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Hogyan lesznek a tények antiszemiták?: http://mek.niif.hu/06800/06897/html/1203.htm
      NORMAN G. FINKELSTEIN: A HOLOKAUSZT-IPAR, gondolatok a zsidó szenvedés tőkésítéséről (első megjelenés 2000):
      a könyv magyarul http://www.vho.org/aaargh/fran/livres5/NFHolindustmagyar.pdf
      a könyvről http://alfahir.hu/node/13295

      Törlés