KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2012. augusztus 19., vasárnap

Újabb több száz CHEMTRAIL-csík terítette be Magyarországot szombaton ! Miért okoznak rákot szándékosan ?




MIVEL KEZDETTŐL FOGVA KIÁLL A VILÁG HELYZETE A CHEMTRAIL MÉRGEZÉS ELLEN és AZ EMBEREK MELLETT, ezt soha nem lehet szó nélkül hagyni ...... Legutóbb a május 1-i hosszú hétvége előtt volt ennyire intenzív mérgezés! Lehet összefüggés, hogy megint rengeteg ember lesz a szabadban ?..... ez már tényleg összeesküvés (elmélet)...csak éppen sajnos valós !


/Mi a fenét permeteznek ezek ? Teljes film !/
"Why in the World are They Spraying?" Full Length Documentary HD

Nyíregyházán este minimum 12 ismeretlen repülő terítette be CHEMTRAILS vegyi anyagokkal a kék eget !!! Ennyi gép még a legnagyobb forgalom mellett sem szokott egyszerre nálunk jönni, pláne nem úgy, hogy EGYIK SEM KONDENZCSÍKOT húz, hanem VEGYI CSÍKOT!  Már a naplemente is alig látszott át rajtuk.... "

Az ország több pontjáról is kaptam bejelentéseket, hogy Szegedtől, Békéscsabán át, Pécsig...rengeteg helyen tapasztalták ezt napközben. Egyszerűen nem lehet elfogadni és napirendre térni felette, hogy ne tudjanak róla az emberek !
Mert fogalmuk sincs sokaknak, mi is ez, holott a világban tüntetések és petíciók tömkelege szól a CHEMTRAIL kivizsgálásáról (Video).


TÉNYEK:
1. Az utasszállító gépeknek álcázott repülők, nem helyi járatok elsősorban, hanem egy titkos katonai és nemzetek felett álló program része ! (
A Flightradar 24 nem is látja őket a legtöbbször) 
Kifejezetten a permet terítésére szolgálnak !

2. Célja (ez az információ részemre meg van erősítve) : Népességcsökkentés ..... !!!

3. Alumínium, cink, stroncium, bárium van benne, mely 7-10 nap alatt éri el a felszínt, minket. Csapadék esetében hamarabb! Rákot okoz a leggyengébb immunrendszerek esetében már 4-6 hónap alatt !

- A nehézfém raktározódik a szervezetben, amik sehogy sem kerülnek ürítésre. A veséken és a bélrendszeren át nem távoznak belőlünk, nyirokrendszerünk pedig nem győzi, így érthető, hogy elraktározódnak.
- A fémek lerakódnak szerveinkben, a gerincben, valamint az agyban. A nehézfémek a szervezetbe jutáskor szinte azonnal reakcióba kerülnek és vegyületeket hoznak létre.
- Nem belégzéssel jut be a legtöbb nehézfém, hanem az étellel (zöldségek, gyümölcsök, stb...)
-  
 Nagy mennyiségben az alumínium mérgező az idegrendszerre is, mivel megváltoztatja a vér-agy gát működést. Krónikus hatások : anaemia, veseelégtelenség, fejlődési rendellenességek,
potenciális humán carcinogen
motoros és pszichés defektusok


 



Nyíregyháza - 2012.08.18.

    Békéscsaba - 2012.08.12.


Korábbi cikkek :
Több tonna CHEMTRAIL anyagot nyomtak ma a nyakunkba ! Nektek is feltűnt ?
Csíkok az égen = vegyi permetezés - CHEMTRAILS

213 megjegyzés:

  1. Múlthéten valamelyik nap reggel dolgozni indultam. kb. 5:30 kor tiszta, felhőtlen égboltra kelt fel a nap. Aztán megjelentek a repülők, és kb. 10 perc intenzív csíkozás után gyakorlatilag nem lehetett átlátni a felhőkön...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom, Magyarországon is vannak, akik rendszeresen vizsgálják a talaj összetételét, jó lenne tudni, hogy ők is erre jutottak-e?

      Törlés
  2. Pedig egy hónapja kb. úgy eltűntek a csíkok... nagyon brutális amúgy az a kép a repülőgép utasteréről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Brutális....az Meg hamis is. Mint a legtöbb kép amiket belinkeltek. Meg videó. Mind egytől egyig ökörség. Dilettáns, idióta banda. Labant Csabával meg Gyenes Péterrel az élen. Két faszkalap. Egyetlenegy eredeti bizonyító erejű fotót nem tudtok mutatni! Ugattok, hogy 5000 méteren permeteznek a gépek. Csakhogy 5000 méteren nem igazán képződik csík....de ti meg a jó vastag csíkokat húzó gépre mondjátok, hogy CHEMTRAIL! Seggfejek. akkor most melyik állításotok nem igaz? Nem 5000 méter? Mert minden szar videótok erről szól. És ez csak egy dolog. A légkör fizikához fingotok sincs! egyetlenegy ember nincs közöttetek akinek repülős jelene vagy múltja van. Ha hozunk szakértőt meteorológust, pilótát leálltok vele vitatkozni. Milyen alapon? Mondjátok, hogy "úristen menyi csík volt ma itt és itt....de arra nem gondoltok, hogy naponta 2000-nél több gép repül át felettünk. Az üzemanyag vészürítő nyílásra meg újjongtok, hogy BIZONYÍTÉK!!!! Ennyire vagytok egyszerűek. Olyan sötétek vagytok, mint egy zsák korom!

      Törlés
    2. Ez is kondnzcsík, okoska?

      http://www.youtube.com/watch?v=mzc60zl70Gk&feature=endscreen&NR=1

      Törlés
  3. Mert aki latjak a jovot nem akarjak hogy "megeegjunk" a sugarzastol?! Jol is teszik, nem szeretem ha a 3D test el kezd tuzre fogni... :D
    "Sun" of a gun:
    http://www.youtube.com/watch?v=XJv5m7Wf3Bs&feature=player_embedded
    http://www.youtube.com/watch?v=3BMy3_2tkP8&feature=player_embedded

    VálaszTörlés
  4. Ezen a nyaron itt(USA) eleg durva volt homerseklet szempontjabol, en azt mondanam hogy meeg tobb chemtrailt kellett volna nyomatniuk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp attól durva te nagyokos, és a chemtraillel nem a levegőt hűtik te agyatlan.
      Az időjárás befolyásolására a HAARP-ot használják.
      Ott amerikában ti mind ilyen hülyék vagytok?
      Nem csoda, hogy az egész világ a legnagyobb gyökérnek tart benneteket.
      Még ahhoz is örvendezel ha a vágóhídra visznek te szerencsétlen.

      Törlés
  5. Én is láttam tegnap a csikokat!És megfigyeltem hogy havonta legalább egyszer de inkább 2* csikoznak elég rendesen :@ MI pedig szivjuk be a sok szar rákkeltő cuccot :@ ANYÁTOKAT KÖCSÖGÖK!

    VálaszTörlés
  6. Lejáratták az "összeesküvéselmélet" felkiáltással már a tényeket bizonyító anyagokat is.
    Filmeket csináltak,hogy nevetségessé tegyék az "összeesküvőket".Gazdasági válságot generáltak,hogy az emberek NE foglalkozzanak az "éggel".Ha mégis felhívja valaki a figyelmüket,csak kinevetik vagy "mit csinálhatunk mi?" kérdéssel elvetik.
    Tényleg,mit is lehet csinálni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan semmit. Nézd meg mekkora flame war megy topicokon keresztül a vallással kapcsolatban. Ez ugyanaz.
      Persze ezzel könnyebb a dolog egy fokkal, mert az emberekben félelmet gerjeszt a kereszténységgel hasonlóan, arra pedig lehet építkezni rendesen.

      Törlés
    2. Most én leszek majd a naiv, de nem gondolom, hogy ezzel direkt népirtásra hajtanának. Érdekes lenne látni egy >hiteles< rákos megbetegedés előfordulás statisztikát az elmúlt mondjuk 5 évről.
      Én arra gondolok inkább, hogy várható nagyobb nap-aktivitásokat megelőző napokon szórnak. Természetesen a felsorolt anyagok betegítő tulajdonságaival tisztában vannak, de valószínűleg előtte kiszámíthatták, hogy így megnövekedett elhalálozással számolhatnak ugyan a nehézfémmérgezés következtében, de összességében a sugárzásból eredő bőr és szembetegségek elmaradása következtében sokkal kevesebben halnak majd meg...
      Még az is lehet, hogy nem csak emberi szempontok szerepelnek az egyenletben, akár a bioszféra vagy az infrastruktúra védelme is. Akár valami olyan sugárzásfajta ellen, amit nem hoztak még tudomásunkra.

      ?

      Törlés
    3. sok ember nekem azt mondja erre hogy én és mi idióták vagyunk és hogy ezek normális kondenzcsíkok, és szerintük egyes napokon csak azért nem tűnnek el a kondenzcsíkok mert akkor más a hőmérséklet és a páratartalom abban a magasságban ahol a gépek mennek, a wikipédián az van írva hogy a kondenzcsíkok hosszan megmaradhatnak és felhők keletkezhetnek belőlük, erre hivatkozva hülyeségnek tartják ezt az egész kemitrél dolgot

      Törlés
    4. HegyenVölgyön én is gondoltam ilyesmire, mert optimista vagyok, de aztán olvastam ezt a cikket: http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=271

      Törlés
  7. Nem mondom lehetetlen, de ezt nem nyelem be. A képek szépek, de nem bizonyító jellegűek, elvégre azokban a tartályokban lehet ugye bármi - még málnaszörp is. Persze ha lenne errefelé egy hozzáértő vegyész, meg látnánk valami feliratot, akkor talán...
    Másrészt ez a népességcsökkentés dolog feljött már máshol is, és ott sem értettem. Minek ez a sok hajcihő, meg beleölt lóvé, meg sunnyogás? Kidobnak pár olajbombát valami nagyobb népességű város felett, aztán az egészet rákenik a arabokra, malájokra, vagy franc tudja kire... aztán nézik hátradőlve a műsor. Ha szükséges besegítenek itt-ott, hogy beálljon a szint, amire pályáznak oszt ennyi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.youtube.com/watch?v=lHVW4eXBG4Q ez tartalmaz pár infót a csíkhúzól.

      Törlés
    2. Ja igen, ezt elfelejtettem. A népességcsökkentés egyszerűbb és olcsóbb eszközökkel is kivitelezhető lenne. Pl. ivóvíz mérgezése, vagy vírusfertőzés.
      Mi értelme a sunnyogásnak?

      Törlés
  8. igen, nyíregyháza felett tényleg így nézet ki az ég, ráadásul láttam aznap olyat is hogy 2 gép közel ment egymáshoz, az egyiknek normál kondenzcsíkja volt a másiknak viszont nem tűnt el a csíkja, ugyanabban vagy nagyjából ugyanabban a magasságban mentek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Radarszeme van?? Hogyan állapította meg a 2 gép repülési magasságát? Melléjük repült? Vagy egyforma nagyságúak voltak??? Erről a régi rendőrvicc jut eszembe:
      Két rendőr a reptér teraszán, az egyik megszólal:
      - Azon gondolkodom, hogyan tudják elrabolni ezt a baromi nagy gépet?
      A másik válaszol:
      - Ostoba vagy, nem itt a földön rabolják el, hanem ott fent, amikor pici!!

      Törlés
  9. csak nem értem miért szopatnak minket is ilyennel, mi amúgy is eléggé rabszolgák vagyunk a pénz kereset tekintetében, plusz nagy a halálozási statisztikánk is, minket felesleges pluszban mérgezni

    VálaszTörlés
  10. Azt amúgy én is inkább el tudnám képzelni, hogy a nap aktivitásai ellen (is) használják.
    Mert azt már többször észrevettem, hogy ők akkor használnak csak valami fegyvert, ha az több céljukat is elősegíti. Ha meg tudják védeni magukat plusz tönkreteszik azokat, akik esetleg esővízzel táplálkoznak/felhasználják, plusz immungyengítő is, akkor ez főnyeremény.
    Meg én teljesen megérteném, hogy félnek egy esetleges napkitöréstől, mert az biztos hogy abszolút hazavágná az egész tervüket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lehet hogy néhány transzformátort jobban sajnálnak mint az embereket?

      Törlés
    2. Már mondtam, h a HAARP 1 védő pajzs a Nap káros behatása ellen, akkor nem nehéz kikövetkeztetni, h ezt a csíkozást mért csinálják. Ez is a része az egész műveletnek.
      Persze, h a Naptól szarnak! Csak titeket munkás rabszolgákat akarnak védeni, mert nélkületek nincs hatalom. Ismétlem, legutóbb mikor ilyen intenzív korszaka volt a Napnak az emberiség majdnem kihalt. Felperzselte a Föld felszínét ez a ribanc csillag.
      Ez 1 egzotikus rendszer és ez 1 egzotikus bolygó, ha még nem vettétek volna észre fél-földönkívüli barátaim. XD

      Törlés
    3. Assassin's Creed videojáték sorozat, ott minden lényeg megvan szép kis animációval egyetemben. Ha érteni akarja az ki most még nem érti.

      Törlés
    4. kétlem hogy a naptól félnének ennyire, akkor nem csak havonta lenne ilyen hatalmas permetezés

      Törlés
    5. Havonta? pfffffff.....
      Nézz utána és jobban figyeld az eget is. XD

      Törlés
    6. Pff háhá!
      Itt van János, újra tombol! Majd ő jól letorkol titeket és eligazít, hogy hol van a helyetek "szolgák"! :D
      Jól figyeljetek oda rá, mert épp kódot közöl. Hisz ő a mindenható!
      HAJRÁ JÁNOS, mi veled vagyunk! Nyilváníts véleményt, a tiéd nagyon fontos!
      Nyomassad magad, Jánooos! :D

      Törlés
    7. MILYEN NAPKITÖRES ES MILYEN TERV HAZAVAGASA?

      Törlés
    8. János Németh igazad van nem csak havonta, a legutóbbi nagy permetezés egyébként egybe esett egy komolyabb napkitöréssel, lehet tényleg a napkitörés szerint permeteznek, habár az messze nem olyan veszélyes hogy lemérgezzék a földeket

      Törlés
  11. Ácsi bácsik ! Nem vagyok repülőgép mérnök, de majdnem. Szóval konyítok egy kicsit a repüléshez. Ezeknek a kondenzcsíkoknak közük nincs semmilyen vegyi permetezéshez. Már gyerekkoromban tele volt különböző méretű kondenzcsíkokkal az ég, akkor kevesebb volt az utasgép, de sokkal több harci gép repült MiG-21,23 meg Szu-22,24 oroszok meg mi is. Kb. 8000 m fölött minden belső égésű hajtóművel szerelt gép (Otto motor, Diesel motor, gázturbia) vízgőzt juttat a levegőbe, ez pedig a -40,50 fok hatására kondenzálódik kvázi felhő lesz. Hogy ez pár km hossz után eltűnik vagy egész naggyá nő, a légköri viszonyoknak köszönhető (pl..páratartalom stb.) Szóval elég nagy ostobaság összekeverni a dolgokat. Kicsit olyan skizoid. Ettől még lehet és nem is cáfolom ezt az egész nép mérgezést, nem vagyok konteó ellenes. De hülye sem. Ha ezt csinálják, az tuti nem fog látszódni. Ezek az aeroszolok kondenzáció nélkül keveredhetnek a légköri gázokkal. Szóval ne a csíkokat nézzük, hanem lássunk is !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miről beszél? Semmi köze az égéstermék vízgőztartalmának a kondenzcsíkhoz. A levegő páratartalmának az adott magasságban annál több. Látott már akár műrepülőt élőben közelről? És vadászgépet repülőbemutatón???
      A szárnyvégeken akár 100m-re a föld felett is megnövekszik annyira a levegő áramlási sebessége, hogy kondenz kicsapódás legyen.
      Forma-1 közvetítés megvan??? Amikor lassítva játsszák vissza az egyik ótó menetét egy egyenesben? A hátsó szárnyakon jól látszik a kondenz kicsapódás.
      Csak a repülőbemutatón vagy az F1 versenyen nem olyan alacsony a hőmérséklet, hogy meg is maradjon a csík.
      De ott fent is függ a csík megmaradásának ideje az adott magasság hőmérsékletétől, és páratartalmától. Persze a kibocsájtott égéstermék is hozzájárul, de az annyira kevés és olyan hőmérsékletű, hogy 8000m-ről azt nem látnánk, vagy nagyon kis ideig.
      Amúgy azért látszik sokáig, mert abban a magasságban jégszemcsék lesznek a kicsapódott párából.

      Törlés
    2. A kondenzcsíknak igen nagy köze van az égéstermékhez. Otthon kipróbálható: Égő gyertya, gyújtó fölé hideg üveget, tükröt tartunk és páralecsapódás lesz látható. Vagy amikor hideg motorral (kipufogóval) indulunk útnak, víz csepeg a kipufogóból. Lényeg, hogy szénhidrogének égésekor víz is keletkezik. Általános iskola...

      Törlés
  12. Második világháborús B-17 bombázó is már vegyi anyagokat szórt ? Nem inkább bombákat ?
    http://acepilots.com/archives/Photos/b17-contrails.jpg
    http://forum.armyairforces.com/download.axd?file=0;222511&where=msg
    http://szentkoronaradio.com/files/421796_com_bomber_stream.jpg
    http://static.idokep.hu/hirek/hologram-repulok-es-chemtrail-csikok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, egy újabb szakértő! Hát ez már csodálatos! Igazi agy mosott! Milyen szépen megtanultad amit kellett. Remek, ha én megtanítok 1 majmot mikrohullámú sütő használatára még azt is elmondom neki nagy vonalakban mit okoz, hogyan működik, de nem közlöm vele, hogy a radar az ősanya. Gondolom szegény fel se fogja, h ez a jelenség s technológia képes ilyenre.

      Lássuk csak jól értelmezem e. Az a néhány köbméter permet létrehoz a felső légkörben több kilométer hosszú és széles felhőt... amihez a természetnek irdatlan sok víz párára van szüksége, a feltételekről már nem is beszélve. Ok... Jó, azt elhiszem, h az a pára már ott volt és azt akartad volna mondani, h a gépekből származó permet beindít ilyen reakciót. Bár ezzel meg az a gond, h nem így müxik, de nekem nyolc. Nem akarom szét zúzni a szakértői álmaidat.

      Képek:
      Első kép használhatatlan, nincs hozzáférés.
      Második kép, mi a szar ez? Photoshop? Egyébként ha ez második WW, akkor ugye ott mer ment a nagy radarozás és valószínű, h a radart próbálták megzavarni eme csíkokkal, ami viszont a chemtrailt bizonyítja és téged cáfol. Nem probléma, senki se tökéletes.
      Harmadik kép, nevetséges próbálkozás a részedről. Már a képen látszik, pedig közeli kép ez, h a gépek mögött már foszlik szét a csík. XD
      A cikk amit belinkeltél az meg... sheep time! Hát persze, amit ezek 1 ilyen oldalon leírnak az biztos hiteles. A youtube hitelesebb mint ezek a propaganda írások. XD

      Fiam, gyenge vagy mint a harmat. Gondold át ezt a szakértői pályát, nem neked való, de azért jót harcoltál! XD

      Törlés
    2. Lehet látni hogy rátelepedtek a magad fajta zsizsikek a honlapra , és rendesen kavarják a szart!
      Tényleg jobb lenne megszüntetni a hozzászólásokat !
      Akinek nem tetszenek az írások ,kapcsolják be tévét, aztán ott okosodjanak!

      Törlés
    3. pádua, ezt kinek írtad? Mert én arpiel szakértővel beszélek és ezt mind neki írtam. Bár, gondolom elég nyílvánvaló, már csak az írásból ki kell, h derüljön.

      Törlés
    4. Kedves Németh János és Ackermann József és Joli !

      Te mivel vagy szakértőbb nálam ? "Fiam, gyenge vagy mint a harmat." Ezekkel az elmés szakértő sértegetésekkel ? Már ne haragudjon, de meg tudja mondani, hogy milyen motorja van a B-17 Flying Fortress-nak , vagy hogy mi az a laminális áramlás. Kétlem. Kimondom: maga szakmailag ostoba, mint a többi nem csak ostoba de beképzelt, pökhendi, arrogáns és főleg dilettáns hozzászóló ! Buták. Okoskodnak, meg ítélkeznek, de tudás meg ismeret nélkül. Milyen radarzavarásra gondol ? A Fortressek, mert ha nem tudná azok vannak a képeken (azok meg eredeti dokumentumokból vannak, nem kell bután vádaskodni) nappal bombázták a nácikat, radar nagy ritkán fogta be őket, mert alig volt még akkor a németeknek (tudja, hogy mit jelent egyáltalán a RADAR ?).
      A másik ostoba meg ezt löki: "Miről beszél? Semmi köze az égéstermék vízgőztartalmának a kondenzcsíkhoz. A levegő páratartalmának az adott magasságban annál több." Kivételesen ebben igaza van, nem a gázturbina által kibocsátott vízgőz okozza a kondenzcsíkot (rosszul fogalmaztam), bár abból is van nem kevés, hanem az égés során képződő korom és kén részecskék, mint kondenzációs magok okozzák a folyamatot. A műrepülők meg vadászgépek meg még a Formula 1-ben is teljesen más a történet (tanulatlan hozzászólótól idézve: "semmi köze hozzá"), mert a harmatpont a földközelben sokkal magasabb, és itt a levegő áramlása (aerodinamikai jelenség és nem adszorpció) okozza a jelenséget. Nagyon gáz mikor valaki sötét, és kioktatja a másikat (aki esetleg képben van hozzá képest). Legközelebb csak az válaszoljon akinek van egy repülőmérnökije vagy fizikus diplomája, ha kérhetem. Buták kíméljenek !

      Törlés
    5. Gyengébbek kedvéért javaslom a szakirodalom tanulmányozását, legegyszerűbb: Wikipedia. Kezd a honlap színvonala Stukás lenni ! Szintén gyengébbek kedvéért: zuhanó.

      Törlés
    6. Aha, szakértő, most aztán nagyon macsó vagy! Na lássuk sorjában:

      RADAR: RAdio Detection And Ranging
      Lényeg, h rádió hullámokat illetve azok objektumokról való visszaverődése által lehet vele meghatározni az adott objektum, magasságát, távolságát, irányát, sebességét. Ezt már 1 gyerek is tudja.

      B-17 Flying Fortress engine: Pratt & Whitney R-1690 Hornet

      Lamináris áramlás: turbulencia (keveredés) nélküli egyenletes egyvonalú áramlás.

      Na, most aztán nagyon megmondtad nekem szakértő. Szóval most mi a gondod? Be ne meséld már nekem, h ezek több kilométeres felhőket hoztak létre mert elsírom magam. Erőlködsz mert az agyad ki van mosva és ellen állsz a valóságnak. Ha te nem akarod elhinni, h vannak jelzés nélküli gépek amelyek "permeteznek" olyan anyagokat melyek sem nem szokványosak 1 gépből, sem nem a hajtóművekből származnak, nos ez a te bajod. Viszont ezzel a barom dumával, h repülőmérnöki meg fizikus diploma birtokában válaszolhat bárki neked, ez nagyon primitív. Akkor mit keresel itt? Menjél olyan oldalakra, ahol ilyen végzettségű emberek vannak. Jaaa, h ott hülye lennél köztük? Ééértem! Az szar! Hát, itt is hülye vagy! XD

      Törlés
    7. Hát nem csodálkozok, hogy többen ki akartak tiltani innen. Megértem őket. Ha emlékszel még, én álltam ki melletted. No Comment...

      Törlés
    8. A lelkem megszakad... Te álltál ki mellettem? Szégyellem magam... Valójában leszarom a lelki zsarolásodat. Ez gyenge érvelés, a másik meg, ha nem vagy birka üzemmódban, akkor én is bevédelek majd téged, ne aggódj!

      Törlés
  13. érdemes azért megfigyelni hogy ezek a csíkok és az egyszerű utasszállító csíkjai mennyire különböznek. az utasszállítóval ellentétben ennek sokkal vastagabb, sűrűbb és iszonyat sokáig látható a csíkja. persze ez csak a szabad szemmel látható részlet.
    ha pedig úgy vesszük, minden repülőgép és kocsi vegyimérget szór.

    VálaszTörlés
  14. Első kép: Egy normál felhős naplemente. Még szép is! :)
    http://ubuntuone.com/3N0fbU63BKbnb5yJHfKQQW
    Második kép: Ez is egy naplemente csak pár nappal később. Nekem annyira nem tetszik. De mindenki ítéljen saját maga.
    http://ubuntuone.com/0pKUoLDsNNv6BedGP2XLBq

    VálaszTörlés

  15. http://www.youtube.com/watch?v=mzc60zl70Gk&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?v=syvQkviPdDE&feature=fvwrel
    http://www.youtube.com/watch?v=RwjuSBXjelU&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?v=PQGvVEUQjzo&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?v=EOJ4z8yqa54&feature=related

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mégy egy adalék: Nem tudom, hogy láttátok-e videót, de sem a Mózes1-en, sem a Retek Klubbon, sem a Telavív2 nem volt még eddig látható.
      http://www.youtube.com/watch?v=1iNf2MiiQ-E

      Törlés
  16. ilyet még nem pipáltam.. voltam a munkanélküli központban. "de minek" érdeklődtem hogy van e tanfolyam, vagy munka. munka nincs, tanfolyam lehet hogy indul "de" feltételekhez kötött,,, 1 feltétel hogy legyél 25évnél fiatalabb vagy 35évnél idősebb. vagy most kezdő munkanélküli, 1évig tartó már nem jó, nos nálam padlo van mert 26 éves vagyok több mint 1éve vagyok munka nélkül, tehát se munka.... tanfolyamra meg pláne nem jelentkezhetek,,, kérdem én kinek jó ez? melyik hülye analfabéta majom találta ki ezeket a szabály


    Remélem hogy a Fidesz hamarosan padlót fog, mert ezek csak maguknak vannak meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan, jön majd a jobbik, és megy ugyanez tovább. Nem sok minden fog változni, ez végképp nem.

      Törlés
    2. Hogy jön ide a politika meg a munkanélküliség? Már mint ugyan azok hibája akik keverik a szart a világban, ugye, de... akkor is másik fejezet.
      Egyébként marci, mért nem mész ki külföldre dolgozni? Ha más nem csak átmenetileg, bár minek visszajönni ugye. :-)

      Törlés
    3. külföldön meg mindenki gyűlöli a bevándorlókat, az sem jobb.

      Törlés
    4. "külföldön meg mindenki gyűlöli a bevándorlókat, az sem jobb."
      ha így lenne az kifejezettem jó dolog lenne :)

      Törlés
    5. Ez a magyar beetetés:

      http://felhok.com/index.php/kiemelt-cikkek/106-bbc.html

      Törlés
    6. A híres nagy megváltó Jobbik, 0:10
      http://youtu.be/4sSIK1u3XSA

      Törlés
  17. Mégis mit akarnak?Kik ők istenek?Kérem az igazi isteneket hogy lépjenek fel ez ellen és minden emberi el nyomás ellen!Itt az ideje megszüntetni az emberiséget és azt a létformát ami itt garázdálkodik köztünk mert az nem emberi eredetű még ha emberek is teszik ember társaikkal!Ki kell tépni ez emberi tudatbot és vissza kell adni a saját emberi lelki énünket!Nem hiszem el hogy emberek képesek erre!Eben a létben ne éljen senki,pláne ne a gyerekek!Ez az egész egy csendes invázió ahol egy embertele idegen létezés,tudat,... készíti elő magának a terepet!Kedves ember társaim ÉBRESZTŐ!Én csak abban látom a ki utat ha a jó isten be gyűjti az emberi lelkeket ezt a világot,valóságot... meg ki dobja a kukába a nem emberi lélektelen...vezetőkel,politikusokkal,hatalmasságokkal együtt!
    Kérem az isteneket ennek a valótlan valóságnak az azonnali el törlésére mert ezt nem tudom el fogadni!Nem tudom a rosszat el fogadni sem körülöttem sem magamban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagyunk sokan, kik a kiutat keressük abból a káoszból melyet tudatosan, és már szándékosan hangoztatnak a "páholybéliek". Ahogy őseink hite, a Magyar Nemzet fennmaradásáért, valamint az utódok védelme a tetvek, és a férgek ellen, úgy kell fennmaradni mindazon sátánista erőkkel szemben, akik a világ irányítását beteges módon követelik. A legnagyobb erő a maximális hit önmagad, és a Teremtő Atyaisten, valamint a tiszta tudatod által történik. Amit tiltanak, és nem mondanak el, az a gondolataid által létrehozott valóság. Minden ember kivétel nélkül teremtő erővel rendelkezik. Kérj, és a megfelelő pillanatban megkapod! Imádkozz, ha úgy érzed, mondd el saját szavaiddal mit szeretnél, kérj védelmet, vezettetést, irányítást a mindennapokban. Lesznek pillanatok, és állomások életedben mit esetleg nem érthetsz, de visszagondolva minden esemény, a megfelelő időben következett be számodra. Mondj áldást a nap végén, és köszönd meg mindazt amit a mai nap folyamán kaptál. Meglásd, hamarosan intuíciókon, és álomállapotban olyan útmutatásokat egyfajta késztetést fogsz kapni, amivel elkerülöd mindazt a szörnyű helyzeteket, amit sz.tem másnak sem kívánnál. A "patás" szereti a félelmet meg minden negativitást, Luci-Ferr a "Fény-Hozó" imád a rettegő tudaton "lakmározni". Tudom mit beszélek. Amúgy sok "Egy" van, és tudják a dolgukat, ahogy te is. Szívből kívánok neked békét és nyugalmat a mindennapokban, és kapd meg a Teremtő Atyától mindazokat az információkat,valamint az Ő áldását, melyre szükséged van életutad során! Ha már jól működik a hited, dobd el, és TUDD mi az amit szeretnél. (Ne higgy, tudd!)

      Törlés
    2. És ha már tudod, akkor CSINÁLD!

      Törlés
  18. A paleoasztronautika híveinek (mint jómagam) ajánlom a CSATAHAJÓ című filmet !
    Mindamellett, hogy elég látványos, katonai jellegű anyag, tartalmaz némi üzenetet is számunkra:

    -Rihanna az egyik szereplő, őt tudjuk mire használja a háttérhatalom és mely oldalon áll ezáltal.
    -Az elején van egy plakátféle az egyik hajóban, egy pillanatra jelenik meg:
    "Bízunk Istenben, mindenki mást megfigyelünk !"
    -Az idegen faj gyík eredetű lehet, erre fel is hívják a figyelmet. (Reptiliánok !? Erre irányít el !?)
    -Az idegenek nem feltétel nélküli aggresszorok, mint ahogyan azt az eddigi hasonló filmekben megszokhattuk. Különbséget tesznek támadó és békés szándék között, továbbá hadviselés szempontjából lényeges gépek-, infrastruktúra között és a nem hadi célzatú tárgyak között !
    -A végső felvonuláson a katonák piramist formálnak, valami domborműszoborral a csúcsán.
    -Persze a szokásos is benne volt, miszerint az amerikai hadseregben megbízhatunk, mert nagyon jó fejek és majd ők megvédenek, ha gáz lesz.
    -És a legvégén, a feliratok után ! Egy itt maradt, valami mentőkabinban !
    (Ha ez az "ittmaradás" mondjuk 5000 éve történik, azzal a fejlett tudással nagy úr lehetne az illető !)

    Persze lehet, hogy semmi értelme amit gondolok ezekről, csak belemagyarázom, de akár lehet valóságtartalma is !
    Vagy az író maga is nagy összeesküvéselmélet-fan ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "-Rihanna az egyik szereplő, őt tudjuk mire használja a háttérhatalom és mely oldalon áll ezáltal." - nem, nem tudjuk. Csak gondoljuk, és azt is sűrűn tévesen..
      http://zplusthelonewanderer.blogspot.com/2012/06/esernyo_10.html

      (kulcsjelenet:mikor a gyik megfogja a katona fejét, ill.a másik a pörgő gömb.. láttam már hasonlót.. Vatikán? Washington? és még vagy 10 másik helyen..)
      a többi rendben. :D

      Törlés
    2. Igen azt ki is hagytam amikor valami tudatátvitellel, valamiféle háborút vagy leigázást mutat a katonának !
      De ez a pergő gömb nem esett le nekem, mire is gondoltál ?

      Törlés
    3. http://www.youtube.com/watch?v=HvHOCqbA6rE

      Törlés
    4. Hűűű, tényleg !
      Ez is totál ott van !
      Mondom én, hogy ez nem egy véletlen film.
      És hogy biztosan odaszegezze a nézőket és betáplálja szükséges anyagot, megcsinálták ilyen látványos anyagra.

      Törlés
  19. azt mondja már meg valaki hogy ezek milyen gépek? magyarok? nekem ez hihetetlen ,ha meg külföldiek,akkor hogy jönnek be a légtérbe, és ha tud róla már mindenki a kormány miért engedi ezt?r repülők ölik a magyart?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha az izraeli kémgépek rendben voltak, akkor ezen mit akadsz fel? mi probléma volna?
      (http://index.hu/belfold/2010/03/18/izraeli_kemrepulok_magyarorszag_folott/)

      Törlés
    2. NATO " jótékony" flotta.
      Boeing 747, utasszállítóra hasonlít, de tök fehér.
      Lajstromjel nélkül. Omega jel van a függőleges vezérsíkon. Nézd meg egy jobb távcsővel, mert csak 5-6000 m körül "gyakorlatoznak" "kijelölt folyosókon" irányítva szerte széjjel.
      Regisztrálva nincsenek, polgári repülési irányítás nem azonosítja.
      Ez " kormányok feletti " program, a " légvédelmet " nem érdekelheti, nincsenek nekik határok.

      Ezek csak adatok, nem kell elhinni.

      Törlés
    3. Ez érdekes, de lennél kedves koordinátákat megadni, vagy valami támpontot. Megfigyelném ezeket a gépeket.

      Törlés
    4. Fogj egy erős távcsövet. Állvánnyal, ha lehet.
      Koordinátát? Ezt nem értem. :D Függőlegesen, az ég felé..:)
      Ezek össze vissza mennek, " összevarrják " a felhőket.
      Grasszálnak fel alá,mint majom a jégen.

      -Én nem vagyok megmondóember. Csak akarni kell látni a valóságot.
      Fájdalmas néha. Én nem vagyok olyan naiv, hogy a mi érdekünkben tennék.

      Üdv:

      Törlés
    5. abszolút nem a mi érdekünkben. a sajátjukéban. az hogy az ő félelmük stimmelhet a miénkkel is, az csak mellékes.

      Törlés
  20. Debreceni virágkarnevál a NWO jegyében
    http://debrecen.utisugo.hu/_Images/programok/000960509_viragkarneval10.jpg.jpg_big.jpg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem NWO, hanem ONWO, mert Egyiptomi Birodalom nem a jövőben lesz, sem Babylon...heh.

      Törlés
    2. Helyesbítek: az ókori Babylon nem lesz már a jövőben mert az már a múlt. Ezért ONWO.

      Törlés
    3. Most talán kicsit gonosz leszek, de... mintha páraknak kezdenek rámenni a fejire a mostanában megszellőztetett ilyen-olyan összeesküdős elméletek. Ne vicceskedjünk mán gyerekek... mer egy karneválon valakik egyiptomi témát is feldolgozott/megjelenített? Ennyi erővel akkor mán ugye az össze múzeum, gyűjtemény, meg műemlék...
      Jó. Oké. A jelképek fura bigyók, amiket csúnya gonosz izékék azér használnak, hogy felismerjék egymást, meg üzeneteket váltsanak, meg izé... Vagy csak ez is egy kondicionálás. Vagy csak simán gyökerek vagyunk és mindent benyelünk, ami a Net-ről, a TV-ből, meg a könyvekből ered.

      Törlés
  21. ...és a közönség tapsikál: jajj de szééép!

    VálaszTörlés
  22. viszont valakik szerint, az égfestés, azért megy, hogy el takarjanak olyan dolgokat, amiket jobb, ha az emberek nem látnak meg.

    VálaszTörlés
  23. Válaszok
    1. Az én nagyságomat akarják eltakarni! XD

      Törlés
    2. Egyébként itt a kolléga a Nibiru bolygó elméletre gondolhatott. Tudod, a X planéta.

      Törlés
    3. vagy katonai repülők, ufók, unikornisok, bármi. vagy minden.

      Törlés
  24. Siralmas, hogy tanulatlan emberek a tudatlanságukból kiindulva képesek összeesküvés elméleteket gyártani, ahelyett, hogy utána néznének a fizika alapvető törvényeinek!
    Nem kellene sok hozzá, csak elkérni a középiskolás fizika könyvet egy olyantól, aki tanulta, és utánanézni olyan fogalmaknak, mint légnyomás, páratartalom, hőmérséklet, halmazállapot változás, harmatpont. Ezeket csak értelmezni kéne, és az összefüggéseket felfogni, és máris nem röhögtetné ki magát!
    Nagyon sok pénzt mernék feltenni rá, hogy itt a legtöbb hívő, életében nem látott közelről repülőt, fogalma sincs a repülésről, és a légiforgalmi irányításról, fizikából még csak nem is érettségizett, nemhogy valami műszaki felsőfokú intézményt látogatott volna!
    Egy két legkirívóbb, legnevetségesebb eset:
    - Nikola Tesla: Ha egy hozzáértő olvassa hozzászólásod, akkor látszik belőle, hogy fingod nincs róla, hogy hogy néz ki egy 747-es, vagy esetleg ez az egy géptípus, aminek ismered a nevét, fogalmad sincs róla, hogy milyen szervezet az Omega Tanker, halvány sejtésed sincs róla, hogy hogyan működik katonai és polgári légiforgalmi irányítás. Próbálsz itt áltudományosan fogalmazni, de inkább csak kiröhögteted magad!
    - Heavy Pig: Ember, egy holywoodi filmből kiragadt mondatokkal próbálsz bizonyítékot találni egy idióta elméletre!!! Hány éves vagy? 12? Menj, inkább nézz egy kis Star Wars-t és próbálj meg diplomázni a fénysebességből! OMG!
    - Balázs Dankó és G. Freeman: Sikerült megfigyelniük, hogy néha megmaradnak a kondenzcsíkok, néha meg nem! És azt sikerült megfigyelni, hogy néha vannak felhők az égen, és nincsenek, néha van köd, néha meg nincs? Ez valóban egy kormányok feletti erő! Ezt úgy hívják, hogy TERMÉSZET! Ha a hülyeség fájna...
    -János Németh: Hihetetlen, hogy 60 éves fényképeket, amik egyértelműen bizonyítják, hogy a kondenzcsíkok egyidősek a repüléssel, képes vagy Photoshopnak nevezni, egy másik képhez, amit ugyanúgy nevezhetnél PS módosításnak meg belekevered a kezdetleges radarok megzavarására használt technológiát, amit egy huszárvágás után mégiscsak a saját igazadnak vagy képes beállítani.
    Hihetetlen, hogy tudatlan emberek számukra értelmezhetetlen fényképek és egy blog alapján képesek a legalapvetőbb fizika meghazudtolását magukénak tudni, és ezt még terjeszteni is!
    Ennek az összeesküvés elméletnek egyetlen alapja, hogy egyes kondenzcsíkok nem tűnnek el azonnal??? Ez több mint nevetséges!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, te biztos 10 diplomás univerzális mérnök vagy! Hihetetlen! Igen az! Itt mindenki hülye, de most, h itt vagy te lettél a kivétel. Hát nem semmi! És még beszól nekem, figyelitek? XD
      Photoshop az vicc volt te értelem csíra! Ami utána jön az a lényeg. Nem volt az a radar technológia olyan kezdetleges a második világégésben. Akkor már radar zavaró permetet használhattak, h pl este sunyiba bombázhassanak. Itt a lényeg értelem szűke zombi elvtárs, h mesterséges csík az is meg ez is. Nem pedig csak szimpla hajtóműből származó égés termék. Borzasztó bonyolultat írok ugye? Neked kéne jobban átlapozni azokat a tankönyveket csótány agyú! Olyan csíkot a világon nem húz gép ami képes beteríteni az egész vidék feletti légkört felhővel. Igen, te bábú te, pár ilyen csík és beteríti az egész területet kilométereken át összefüggő felhővel. Ráadásul ha már olyan nagy a pofád seggarc, akkor előbb figyeld meg, h ezek a gépek miként haladnak és húzzák a csíkokat. A magasságot is figyelembe véve, meg azt, h ezek jelzés nélküli gépek és az irányítók általában nem tudnak róluk.
      Ja és még valami te professor trágyaléagyú, egyetemeken előadásokat tartanak arról, h miként lehet a Föld időjárását ilyen permetezésekkel manipulálni. Utána kéne nézni vagy megnézni/elmenni 1 ilyen előadásra, mielőtt itt ugatnál te tudatlan majom.
      Na, te is, húzd el a beled innen azt beszélgessél anyukáddal, de ne nekünk szólogassál befele. Ha valaki nagyon hülye majd én megmondom neki, de te maximum a saját ürülékedet oktassad kifele a budin fiam.
      Hülye paraszt, szülei beíratják iskolába és már azt hiszi ő szarta a spanyolviaszt.

      Törlés
    2. Jelen esetben az a te szerencsétlenséged, hogy én valóban mérnök vagyok, és a repülés szakértője! Azért jöttem ide, hogy röhögjek ezen a kondenzcsíkos baromságon, de ahogy végig olvastam inkább sírni tudnék!
      Sajnos ezen hozzászólásod ismételten bizonyítja, hogy fogalmad sincs arról, amiről osztod az észt! Na kezdjük egyesével az elejéről:
      1, Radarzavarás. Bár az adott témához semmi köze, de ha már ide keverted. Lehetőséged lett volna utánanézni, de nem tetted, így hát segítek: Nem húztak, nem csináltak semmilyen csíkot az égre. Szállító gépek teherteréből, és bombázó gépek bombateréből szórtak ki staniol csíkokat (alumínium fólia darabokat), amik szép lassan aláhullottak. Amíg a levegőben voltak a radarok rádió hullámait verték vissza, és ezzel fals jelet generáltak a német lokátorkezelők képernyőjén. Ezzel vakították el őket, és takarták el a valódi támadó hullám gépeinek irányát,magasságát. Az eljárás nagyjából ugyanz, mint amikor ejtőernyős ugratás előtt jelzőszalagokat dobnak ki a gépekből, hogy lássák a szél irányát és erejét. A technológiát egyébként ma is alkalmazzák a harci repülők, csak kisebb volumennel, és a radarvezérlésű rakéták ellen használják. Ezt hívják úgy, hogy dipol kötegekkel való zavarás. Tehét szó sincs semmilyen permetről, vagy csíkhúzásról! A belinkelt második világháborús képeken nem ez látszik, ezeknek semmi közük a radarzavaráshoz.
      2, Ha viccesnek gondoltad a PS-t, akkor az azt jelenti, hogy a képeket valódinak fogadod el? Tehát elfogadod, hogy húznak gépek kondenzcsíkokat? Akkor azt is el tudod fogadni, hogy ezek a csíkok légköri viszonyokhoz képest rövidebb, de akár hosszabb ideig is meg tudnak maradni, vagy ez már túlmegy a természet rendjén?
      3, A kondenzcsík nem égéstermék, vagy füst. Ha ez így lenne, akkor a fel és leszállások, vagy földközeli magasságokban repülő gépek esetében is látszódnának. A kondenzcsík az is egy felhő, csak mesterséges úton jön létre. A jelenség arra a fizikai törvényre vonatkozik, hogy a levegő nyomása megváltozik, ami a benne lévő víz(pára) kicsapódását okozza. A magasban ezt felhőnek hívják, talaj közelben meg ködnek. A repülőgép mögött úgy jön létre kondenzcsík, hogy az aerodinamika szabályai szerint a szárny fölött kisebb a légnyomás mint a környezetében(egyébként ettől repül a repülő), és itt kicsapódik a víz. A másik verzió, hogy a hajtóműből kiáramló forró levegő és ennek az égésterméknek a páratartalma változtatja meg a légkör ezen részét, tehát megváltozik a harmatpont, és kicsapódik a víz. Na most ez a kicsapódó vízpár ami a -50 fokban azonnal megfagy, és lesz belőle felhő. Innentől kezdve jön az, hogy időjárási helyzethez képest (páratartalom, hőmérséklet, szél) marad meg a felhő hosszabb ideig, vagy oszlik fel pár másodperc múlva. A kondenzcsík hossza is attól függ, hogy az adott jellemzőkkel bíró légtér mekkora, és hol helyezkedik el. Ugyanez a helyzet ha két függőleges elkülönítéssel repülő gép közül miért csak az egyik húzza a csíkot. Pl. amelyik nem húz csíkot, az egy szárazabb légrétegben repül. Ha szerinted a kiszórt vegyi anyag szét tud úgy terülni, akkor ez a normál kondenzcsík felhő miért nem tud?
      4, Azt te honnan veszed, hogy jelzés nélküli gépek repkednek feletted? Azért mert nem látod nagy betűkkel ráírva, hogy Malév??? Láttál már lajstromjelet, tudod, hogy az mekkora?
      5, Mi az, hogy ezekről az irányítók nem tudnak? Van halvány fogalmad arról, hogy hogyan működik a légiforgalmi irányítás? Nincs olyan, hogy egy irányító ne látna az adott légtérben bármilyen légijármű mozgását.

      Törlés
    3. 6, Létezik olyan eljárás, hogy vegyi úton feloszlatják a felhőket, sőt olyan is, hogy a levegőben lévő víztartalmat kicsapatják, és ezzel esőt generálnak. Az utóbbit pl. gazdagabb afrikai államok szokták alkalmazni. De ez megint hogy jön ahhoz, hogy utazómagasságon repülő repülőgépek kondenzcsíkjainak fizikai jelenségét nem értő emberek ahelyett, hogy utánanéznének, inkább agyament összeesküvés elméleteket gyártanak? Ezt meg a sok tanulatlan birka el is higgye, hogy aztán azt gondolja magáról, hogy most megfejtette a világ nagy titkát! Te vagy a legjobb példája annak, hogy hogy lehet megvezetni birka embereket, valós tartalom és bármiféle tudományt nélkülöző írásokkal. Ja, és ezekből nevelődnek ki az olyanok, akik megnézik a Csatahajót és tényként kezelik a filmben látott és hallottakat!
      A spanyolviasz szarását te érzed magadénak, én csak megpróbállak felvilágosítani, hogy amit szartál az nem spanyolviasz, hanem egy szimpla fos!

      Törlés
    4. Tudásod, felkészültséged nem vonom kétségbe, de valami akkor is furcsa ezekben a felhőkben.
      Ahogy tudom egy kondenzcsík a term. viszonyok függvényében pár mp-től max 1-1 1/2 óráig "életképesek". Speciel én láttam olyat, ami 3 órán keresztül láttam az égen, mialatt fátyolos lóf@szfelhővé avanzsálódótt. És úgy!, hogy mellette lehetett látni a szokásos légifolyosón elhúzó gépek valódi, feloszló kondenzcsíkjait. (Bár lehet néhány kilométer magasságbeli különbség volt közöttük, azt nem tudtam megállapítani). Majd az egészből egy hatalmas területet beborító fodros fátyol lett.
      A chemtrail kifejezés nem olyan új keletű és nem itt találták ki.
      Nem csak egyszerű, buta parasztgyerekek foglalkoznak vele és keresik a válaszokat. Ráadásul el is ismerik hivatalos szinten is "időjárás befolyásolás" címszó alatt a permetezést. Nem egyszerű felhő oszlató/létrehozó technológiák ezek.
      Valami nem stimmel az ételeinkkel, a vizeinkkel, a kozmetikai szereinkkel, a felhőinkkel...

      Törlés
    5. Dr. Németh János "kolléga" mondatai:
      "És még beszól nekem, figyelitek?... Ha valaki nagyon hülye majd én megmondom neki..."
      :D :D :D Mindenki téged figyel! Mondjad meg neki, te vagy az okos itt!
      Majd ő rendetrakik ittend!

      Törlés
    6. Hagyd rájuk, így működik a pszichológia (vagy az emberi butaság). Egyébként én nem is a konteo elméletet cáfoltam, (az lehet, hogy működik) hanem csak azt, hogy minden kondenzcsík ami megnő felhővé, az valami új keletű baljós dolog.

      Törlés
    7. Balázska, te mérnök vagy? Szóval az én szerencsétlenségemre mérnök vagy? Aha, én meg az univerzum istencsászára!
      Jó, a játék kedvéért mondjuk, h te mérnök vagy. Akkor elég szar mérnök lehetsz, már nem azért. Ha mérnök vagy és a repülés atya, akkor mit keresel 1 összeesküvésekkel foglalkozó oldalon? Ja értem, te röhögni jöttél ide. Nem vagy te szellemileg nagyon szánalmas? Ennyire ráérsz te szuper mérnök?
      Milyen jó, h pontokra szetted ezzel megkönnyíted a dolgomat. Én is megteszem:

      1. Leírtad az alapvető ismeretek, amit vagy már a nagy része tud, tehát tisztában van velük, vagy van valami fogalma róluk. Bámulatos! Lényegében nem mondasz semmi újat.
      2. Olyan vagy mint ezek a vallási fanatikus őrültek akik felbukkannak itt. Te is irkálod a saját "igéidet" amit megtanultál, de az hogy ezeken kívül vagy felül gondolkodj... az már nem.
      Rövidre zárom a te nagy szakértői pályádat most idézni fogok tőled, ugyanis öngólt lőttél:
      ,,Létezik olyan eljárás, hogy vegyi úton feloszlatják a felhőket, sőt olyan is, hogy a levegőben lévő víztartalmat kicsapatják, és ezzel esőt generálnak. Az utóbbit pl. gazdagabb afrikai államok szokták alkalmazni."
      Gratulálok és egyben kösz, ennyi lett volna. Ez már 1 beismerés/elismerés a témáról. Ha országok vannak akik csinálják kicsibe, akkor a milliárdosok globálisan biztos nem fogják, ugye. A te logikádat nézzük, elég gyenge. Ezek után nem tudom miről vitatkozol, de hát aki birka az birka. Volt szerencsém seggfej!

      Törlés

  25. Ennek az összeesküvés elméletnek nem az egyetlen alapja de az egyik legfontosabb,idézem:"J.P. Holdren (Obama tudományos főtanácsadója) és a CFR is, de Németország is kénytelen volt kiadni egy közleményt, amelyben elismerik a vegyi permetezést.

    A Nemzeti Egészségügyi Intézet megállapította, hogy a geo-mérnöki tevékenység közvetlenül felelős olyan neurotoxinok létrejöttéért, amelyek megtalálhatók az emberi vérben, tüdőben, és okozva egy egész sereg neurotoxikus körülményt, például a sclerosis multiplexet, vagy alzheimer-kórhoz hasonló agyi leépülést."

    Ajánlom a google használatát és minimális angol nyelvtudás sem árt.
    Ja és akartam még említeni elég sokat nézegetem a komenteket(nem csak ebben a témában),és hát vicc,némelyik ember mondanivalójából dől az EGO,meg kéne érteni végre hogy nem az a lényege a blognak hogy ki az okosabb/műveltebb a másiknál,vagy hogy kinek van igaza,(aki ilyen jellegű vitaköröket akar lefutni annak ott a helyi késdobálós kannásboros kocsma na ott mennek a hasonló habitusu monológok csak ott a sok szájtépés helyett el intézik egy gyors jobb egyenessel a nézeteltérést és azonnal eldől a lényeg hogy fidesz vagy mszp) hanem hogy objektíven vizsgáljunk meg teóriákat bizonyos kényes témákban amik az egyéb főáramu médiákból kimaradtak.
    Az a baj hogy bizonyos emberek képtelenek bizonyos informácíókat nem tényszerűen kezelni.
    Ez súlyos hiba.A másik súlyos hiba hogy nem képesek a saját és a beléjük nevelt hitrendszeren kivül/attól egy kicsit elrugaszkodva vizsgálódni.De akkor miért olvasgatnak ilyen blogokat?kérdezem én de hopp megvan hiszen van is hasonló ismerősöm én csak BLOGTROLL-nak hívom,ő pl. 40év körüli ős deathmetal-os és a 20éves gothrockerek vérét szivja egy blogon mert azok elég hülyék hozzá képest,ő így eteti az egóját.na kb ugyanezt a jelenséget érzékelem elég sok hozzászólásban,ami azért sem tetszik mert nem kulturált vitákat olvasok hanem kölcsönös oda-vissza vagdalózást cinikus és sokszor gúnyolódó hangnemben,és ami a legviccesebb hogy az ilyen hangnemet felvevő ember vonja kérdőre a másik félt hogy legyen műveltebb tájékozottabb vagy menjen egyetemre bár ott sincs "jó modor" szak,de mindegy lehet hogy régivágású a hozzáállásom,de egy művelt tanult ember legyen jó modorú még ha egoista akkor is.Ja és még valami ha én valamit hülyeségnek tartok vagy úgy tünik kevés valóságalapja van azzal csak objektíven foglalkozom ,mert a fiktív /dezinformációk úgyis lekopnak az internetről max 2 év alatt ez az elmélet viszont egyre erőteljesebb lábakon áll,de gondoljunk csak az RFID-chipekre 5 éve mindenki észveszejtett baromságnak tartotta .....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek.

      Én úgy látom, az EGO-s ember annak hisz, akitől a fizetését kapja. :D
      Vagy energuiavámpír. :)
      Jöhet az újabb vita ezzel kapcsoaltban is.

      Utólagosan osztom mások véleményét, hogy nincs értelme hozzászólást üzemeltetni.
      Személyeskedő vita kerekedik belőle, információk cseréje helyett.

      Maradok tisztelettel:

      Törlés
    2. Kérnénk a hivatalos linkeket, hogy hol ismerték be a vegyi permetezést. Eddig mindenki csak az észt osztotta

      Törlés
  26. Én csak azt nem értem a permetezéssel kapcsolatban, hogy amit leszórnak az rájuk is ugyanolyan élettani hatással van, nem? :s

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rövid választ adok Niki, csak hogy értsd és ez lehet segít megérteni.
      NEM, Nem ugyanolyan hatással van rájuk...... Semmilyen hatással nincs..........

      Törlés
    2. na igen, én is pont ezen gondolkodtam. Vagy volna nekik egy külön "bio" beszállítójuk, és csak tőlük veszik a zöldséget meg a húst? VAgy pedig eleve van ellenszerük amivel semlegesíthetik annak a hatását, vagy konkrétan lesz.rják, mert őket úgyis ki lehet belőle gyógyítani a nem publikált orvoslási módszerekkel...

      Bálinthoz szólva aki feljebb ecsetelte a kondenz csíkot. Ezt kellett volna már az elején is leírni. Nem vagyunk mi szemellenzős lovak, hogy csak előre nézzünk (én legalábbis), jó volt olvasni, hogy hogyan működik is ez az egész, mert ugye nem mindenki lesz repülőgép mérnök vagy légi irányító :)

      Törlés
    3. Na jó, futtassuk a elmét akkor. Tehát ugye azt ki lehet jelenteni, ezek a repcsik valami szmötyit csurgatnak a nyakunkba időnként (Vagy rendszeresen). Tehát ennek valami célja vagyon. És itten most gyön a fikció, mer sem repülési szakember, sem felfényesedett fickó nem vagyok, aki belelát ezekbe a dógokba.
      Tehát ezek a arcok, akik a repcsiket vezetik
      a.) vagy nagy bódogságosan azon dógoznak minden pillanatukban megvédjenek minket a átlagot valami olyan izétől ami fentről gyön, s tökre nem lennénk bódogok a kis szervezetünkre gyakorolt egészségtelen hatástól,
      b.) vagy csak ezen módszerrel is rásegítnek okos csókáknak munkájára, akik azzal múlatják az időt, szórakáznak az időjárással,
      c.) vagy azért dobálnak mindenféle szmötyit a fődgolyóbisra, mer a jelenlegi klíma, oxigénszint, meg egyéb ilyesmi nem fekszik nekik - vagyis sunyiba terraformálnak kicsit,
      d.) vagy olyan szmötyit öntenek a nyakunkba, amitől gorombák leszünk, esetleg sterilek, elmegy a kedvünk az agyalástól, netán nem fejlődik ki bennünk pár képesség.
      Esetleg még számtalan oka lehet, amire nem gondoltam így estefelé... vagy mer későn van és meleg, vagy mert ennyire futotta a képességeimből.

      Mindemellett... időnként elgondolkodom rajta érdemes-é egyáltalán megnyilatkozni bárhol is, hisz ugye ki tudja ki mindenki olvassa az ilyen blogokat meg fórumokat... Aztán egyszercsak majd jól meglepődöm, mikor beugranak feketepizsamás bácsik a éccaka közepén... oszt nagy zavaromba mégmajd kávéval sem fogom tudni megkínálni őket. Ami ugye komoly megsértése a vendéglátás alapvető szokásainak.

      Törlés
  27. Ki tudja hol lehet elérni az Admin-t ? Hol lehet jelenteni visszaélést ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. vilaghelyzete@gmail.com

      Írj, ha van valami gond, "arpiel" !

      Törlés
    2. Tisztelt SBG Buddha !

      Bizonyos Németh János kihúzta a gyufát, szerintem nem csak nálam. A fent gyakran beszóló hozzászólót kellene kitessékelni innen, ha van jelentősége az ordenálé, gusztustalan sértegetés elleni lépésnek. Nem csak velem szemben történt szóbeli atrocitás, inkább Balázs nevű elszenvedő alanya kapott olyan válogatott szidalmakat, hogy az már sok kellene legyen egy admin-nak. Tehát kérném fent nevezett hozzászóló törlését. Idézet: János Németh2012. augusztus 21. 12:02
      Köszönettel: Arpiel

      Törlés
    3. Nem akartam sunyiban írogatni, hisz több szereplős a történet. Egyébként az hozhatta ki sodrából az illetőt, hogy én és Balázs nevű hozzászóló is cáfolta azt az elképzelést (ami téves), hogy minden felhővé váló kondenzcsík vegyi permetezés terméke. Ez részben természetes folyamat már vagy 70 éve (amióta kb.8000m fölé szálltak a gépek), de ez nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy tényleg csinálnak rossz szándékú beavatkozást, de az valószínűleg nem is látszik.
      Üdv

      Törlés
    4. Ez szép arpiel, ha már vitatkozni nem tudsz akkor jön a kitiltás. Mint a szovjetek, jön a cenzúra! Lehet kemény voltam a te barátodhoz, de már előre tudtam, h valami tudálékos zombi. Akkor a végén beismered, h lehetséges, de akkor minek provokálsz te meg a haverod? Én éltem vissza? Sértegetés? Mivan, hol nevelkedtél fel? Biztos valami lombik programban lehettél. Üdv a való világban, ahol kő keményen megsértenek! Egyébként ezek csak szavak, ha gyenge a lelked és ezek feldúlnak, akkor a hiba benned van. Nekem nyugodtan írhatnál ilyet, leperegne. Ismétlem, ezek csak szavak és mindig a gyenge emberek teszik szóvá. Nem attól leszel civilizált mert "szépen" beszélsz, hanem a cselekedeteidtől! Ha szét nézek ezen a bolygón tragédiákat látok, kizsákmányolást, halált, szenvedést, de valami mértéktelen szinten. Majd ha az emberiség megváltozik, majd akkor mondhatod, h szépen beszéljek, de addig csak barbár majmok vagytok és ez a szint azt hiszem bőven megfelel mind a 7 milliárdnak.

      Törlés
    5. János barátom, ez az utolsó mondatod sokat elmond rólad.

      Törlés
    6. Sokat elmond? Na, mesélj ó nagy pszichológus! Meséld el a bizonyítványod, had lássam. Mit mond el rólam?

      Törlés
    7. Csak annyit kérdeznék ha az EMBERISÉG csak barbár majom, te minek érzed magad?

      Törlés
    8. Heh... azt hiszem erre a válasz ott van a hozzászólásaimban, nem? Komolyan azt hiszed, h majomként most képes leszel kioktatni? Ha barbárok vagytok és én barbár módjára beszélek itt néhány dilettánssal, akkor mi vagy? Na mi vagyok? Csak nem azt hiszed, h különb? Na, másszál vissza a fára és oktassad az őszibarackot.

      Törlés
    9. "azt hiszem erre a válasz ott van a hozzászólásaimban"
      Na látod, hogy egyetértünk.:)

      Törlés
    10. Légyszi ne tiltsátok le Jánost!
      Először azért jöttünk fel a munkatársaimmal erre az oldalra, mert a facebookon láttuk megosztva. Jó, mondtuk vicces, ebédszünetben lehet röhögni.
      Aztán megláttuk Jánost, aki miatt minden nap feljövünk. Edukálatlan és egyben bizarr. Mindezek ellenére hatalmas önbizalma van, és nem bírja a kritikát. Apróságokon fennakad, és az Isten szerelmére, ez a fiú azt hiszi, hogy amit lát a filmekben, meg a videójátékokban, az úgy van, ahogy ott látod. Mindenféle grafikai elemről azt hiszi, hogy valaki üzenetet akar neki küldeni ezen keresztül. Minden megvan benne, ami egy új mém megalkotásához kell, már csak a profilképe hiányzik. Az első olyan mém lenne ez, amikor nem egy szerencsétlen, értelmi fogyatékoson nevetnének az emberek, hanem egy olyanon, aki lehet a szomszédod is, vagy a postás, egy középszerű ember, aki arról álmodik, hogy ő a kiválasztott.
      Nem csak mi vagyunk nagy rajongói, hanem már az egyetem informatikai karja is, csináltak egy transzparenst is, amin az van, hogy "Volt szerencsém, seggfejek".
      Hiányozna szerintem mindenkinek, annak ellenére, hogy itt vannak egyesek, akik harcolnak ellene, mert nem akarják, hogy a blog a Mónika show jegyeit hordozza, csak egy kicsit emelkedettebb formában, ahol a vendég János, aki nem csöves, nem terhes, nem csal meg senkit, lehet, hogy még fogai is vannak, egy csomó szót tud összeszedni egy mondatba, annak érdekében, hogy szerepelhessen, és gátlások nélkül okádja magából azt, ami éppen eszébe jut, természetesen folyamatosan úgy gondolja, hogy igaza van. Mikor alszik, akkor is, de ha eszik, úgy még inkább van neki igaza. Felkel, és akkor szintén igaza van. A boltban is.
      Kedves itteniek, akik ezt nem akarják, kérlek gondoljatok bele a mi helyzetünkbe, mert mi a közönség vagyunk. Ha operába megyünk, akkor ki illik és ki is szeretünk öltözni, de ha a lazulós nacinkat, és a szakadt pólónkat vesszük fel, akkor úgy érezzük, hogy jobban passzol hozzá János.
      Légyszi, értsetek velünk egyet, és ne töröljétek ezt a kis színfoltot.

      Törlés
  28. http://www.felhok.com/index.php/kiemelt-cikkek/81-lezuhant-egy-csikhuzo-gep.html

    Ez vajjon mellik légitársaság logója a képen?

    Lehet röhögni.

    Jah, tudom: Photoshop. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, ez a válasz:

      "A chemtrails csíkjai, amit oly gyakran láthatunk az égen, nem csak mérgezési, betegségterjesztési (Morgellons), tudatmódosítási, elektromos vezetési képesség megváltoztatásával hadászati, de természetesen anyagi haszonszerzési célokat is szolgál. A chemtrails permetezések részét képezik az időjárás-módosítási programoknak már az USA és Németország által elismerve is, és két nagy, pénzügyi piacokat érintő területnek. Az egyik, az időjárás módosításával szabályozható termékpiac emelkedése és bukása, a másik a járulékos katasztrófa-viszontbiztosítási piac.

      Noha a katasztrófa-viszontbiztosítási piac kevésbé kiemelt hangsúlyt kap, annál nagyobb a jelentősége, mert amíg a termékpiac átlátható, a származékos katasztrófa-viszontbiztosítási piac zavaros. Az időjárás változtatási származékos piacon, mert ilyen is van, rendelkezésre áll a kereslet-kínálat elve szerint, hogy befolyásolják mindkét nagy, időjárástól függő piacot, vagyis a termelésit és a biztosításit is.
      Amikor az időjárás-módosítás, mint technológia, lehetővé vált, az "Enron" nőtte ki magát szinte a semmiből a "legnagyobb hallá" az időjárás-módosítási származékos piacon. Bukása volt az egyik legnagyobb vállalati botrányok egyike az amerikai történelemben, melyet már sokak megvizsgálták.
      Amikor az időjárás-módosítás történelmi direktívájáról beszélünk, akkor az Enronról beszélünk."

      Törlés
  29. Érdemes meghallgatni amit ummacdan ajánlott interjút:

    Chemtrails 2011 (Crop FM) Radio talk Hun sub
    http://www.youtube.com/watch?v=1iNf2MiiQ-E

    Egy egyszerű kérdés: Mivel lehet a földön lehulló csapadékban MŰSZERESEN MÉRHETŐ (!!!) kiugróan magas (60-szoros) bárium, alumínium (...) tartalmat magyarázni?

    Mire jók a bárium és alumínium vegyületei, hogy pont ezeket permetezik a légkörbe? Ha meg nem repülőkről szórják, akkor hogy kerül az esővízbe...? 8)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.magyarfoldre.hu/hirek/persze_a_mediaban_errol_is_hallgattak_anno__lezuhant_egy_csikhuzo_repulogep

      Törlés
    2. de ahogy nézem épp előbb linkelték :DD bocsánat

      Törlés

    3. Talán itt több infót kaphatsz.
      http://www.dataasylum.com/mindcontrol-chemtrails-summary.html
      Légy jó!

      Törlés
  30. Örömmel látom, hogy vannak néhányan, akik gondolkodnak!
    Mindjárt itt van Niki, aki jogosan teszi fel kérdést, hogy akik ezt permetezik, vagy irányítják a permetezést, azok nem betegszenek meg? És azok családjai, rokonai, barátai? Vagy az ekkora projektben feltételezhetően részt vevő több ezer ember mind ilyen szívtelen és lelketlen, és mérgezi a szeretteit is? Jaaaa, biztos az összes rokonának, barátjának ellenszert biztosít, hogy ők ne betegedjenek meg. LOL! Millió egy ilyen és hasonló kérdést lehetne feltenni, amire az elmélet azonnal megdőlne. (Pl. miért ilyen feltűnő, azonnal lebuktató technológiát használnának, miért nem egyszerűen mondjuk az ivóvízbe kevernék az anyagot? Miért nem célirányosan irtják az emberiséget? pl. ott ahol azok a legkevésbé hoznak hasznot, vagy ahol a túlnépesedés a legnagyobb probléma? Pl. Afrikában, Indiában, stb. Miért itt irtják őket, ahol pénztermelés zajlik, ahonnan a pénzt esetleg vissza lehet szerezni? Hány ezer embernek kell a programban részt venni, hogy ez így tudjon működni? És ezek között nincs egy se, aki kiszivárogtatna valamit? Nincs köztük senki, aki azt mondaná, hogy ez nem tetszik neki, és kitálalna? Vagy nincs egy homokszem sem a rendszerben, ami megbuktatná az egészet? És még ezrével lehetne sorolni az ilyen és hasonló kérdéseket! Kibiztosít rá pénzt? Mert a nagy cégeknek mind az a céljuk, hogy minél nagyobb piacot, és minél több vásárlót szerezzenek, a kormányoknak pedig, hogy minél több termelőt,és adózót! Akinek pénze és hatalma lehetne, az pont az ellenkezőjét csinálná!)
    Nikola Tesla: Te is csak az ilyen áltudományos, bulvár és hisztériakeltő oldalakat olvasod? Miért nem nézel utána rendesen ennek az általad különlegesnek kikiáltott Omega gépnek. Na jó, segítek: A cég neve Omega Tanker. A cég korábban 3, most már csak 2 légiutántöltő repülőgépet üzemeltet. Az általad belinket katasztrófáig két ősrégi B-707-esük (KC-135), és egy DC-10-esük (KC-10) volt. A cég azzal foglalkozik, hogy bérbe adja a két gépét olyan légierőknek, akik nem rendelkeznek légiutántöltő kapacitással, vagy esetleg a meglévő gépállományuk egy ideiglenesen megnövekedett igényt nem tud kiszolgálni. De arra is van példa, hogy egyes feladatokat olcsóbban tudnak elvégezni, mint ha azt egy légierő a saját gépeivel végezné el. Pl. az USAF pont emiatt szokott repült órákat vásárolni ettől a cégtől. Ha sok pénzed lenne te is bérbe vehetnéd a gépet! A cég annyira nem titkos, hogy szinte állandóan elviszik a gépeiket a világ legnagyobb légiipari kiállítására, az angliai Farnborough-ba, és ott reklámozzák magukat a különböző légierőknek, hogy vegyék bérbe a gépüket! Ha türelmesen végigállod a sort, akkor még fel is mehetsz a fedélzetre körülnézni, vagy akár centiről centire végigfotózhatod! Íme néhány bizonyíték:
    http://www.airliners.net/search/photo.search?airlinesearch=%3DOmega+Tanker&distinct_entry=true&page=1&page_limit=120&sid=ddcce9e155430292a3a073c321b88ca8&sort_order=photo_id+desc&thumbnails=

    Továbbra is kérdem, hogy hol van egy épkézláb bizonyíték, hogy repülőgépek vegyi anyagot permeteznek a levegőbe? Mert az enyhén szólva is gyenge lábakon áll, hogy egy kevésbé köztudott, te tudományosan bizonyított tényt (kondenzcsík keletkezése, és a meteorológia működése) valaki nem ismer, és a jelenséget valamiféle paranoiás elmélet bizonyítékaként állít be. Főleg úgy, hogy életében nem látott közelről repülőgépet, fogalma sincs a légiforgalmi irányításról, és úgy egészében a repülés világáról, hogy a fizikáról és a meteorológiáról ne is beszéljünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezeket a kérdéseket nagyon egyszerű megválaszolni, csak picit gondolkodni kellene, ha nagyon gazdag vagy bárhova elkötözhetsz, a légi irányítóknak pedig ki van adva hogy mi az amivel foglalkozhatnak és mi az amivel nem, aki pedig benne van a dologban annak valószínűleg jó pénzt adnak és valószínűleg nem is merne egyébként se nyilatkozni, esetleg majd akkor ha majd 40 év múlva a halálukon lesznek, és akkor majd elmondják hogyan szerelték be a tartályokat stb., a kondenzcsík az pedig baromira nem olyan mint egy vastag kemitrél csík ami szinte egész nap megmarad

      Törlés
    2. Pontosan Csaba, egész nap és vannak a világon helyek ahol minden nap húzzák őket, éjjel s nappal egyaránt. Szépen szabályosan átfedve egymást. Csak ez a tudálékos mérnök itt nem vette a fáradtságot, h rá nézzen ezen képekre. Csak mondja a magáét miközben végül ő maga is oda fog kilyukadni. Egyfolytában a kondenzcsíkról beszél, miközben mi nem. XD
      Egyébként érdekes dolgokat találtak ezekben a permetekben, de a szakértő azt is mindjárt megmagyarázza. Pl. nanoszálak mit keresnek kondenzcsíkban? Vagy olyan mikrobák nagy mennyiségben mint az influenza és társai? Ja és a különböző nehéz fémek?
      Tudom, kondenzcsíkok, meg pára meg korom meg szakértők! Ha milliárdos lennék, biztos csak jó dolgokat tennék egész nap. XD

      Törlés
    3. HAHÓ BALÁZS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!MARSLAKÓ SZAKBARBÁRKÁM+ELNYOMOTT-MEGNEMÉRTETT TEHETSÉGKÉM!!!!!!!!!!!!!!!!lÉCCIKE OLVASD EL A CUCCOMAT, ÉS MINDEN EGYES PONTJÁRA VÁLASZT KÉREK!UTÁNA LEGÉNYKEDJÉR KISARANYOM!OKSA?MEGÉRTETTÉL? BOZTOS HOGY FELFOGTAD? BIZTIKE?JOLVAN. AKKOR FOGKÓJÁL NEKI "ZSENIKÉM"!



      SAJNA NEM ENFEDI A RNDSZER HOGY IDE RAKJAM, ADD MEG AZ EMAILED, ÉS ELKÜLDÖM

      Törlés
  31. Szombaton Bösztörpusztán készítettem egy pár égi fotót. A "szép" naplemente is vegyifelhők miatt volt!
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=161044610699019&set=a.154995527970594.35907.100003804430561&type=3&theater
    A teljes album: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.154995527970594.35907.100003804430561&type=3

    VálaszTörlés
  32. Balázs, te egyébként megnézted a cikkben szereplő dok. filmet?

    VálaszTörlés
  33. http://www.youtube.com/watch?v=t-TRVNeRXHI (angol)(oktatófilm – 1.
    rész)
    http://www.youtube.com/watch?v=AxC0lyggMN8 (angol)(oktatófilm – 2.
    rész)
    0.31-NÉL KEZD KIFOGYNI A VEGYIANYAG-TARTÁLY, MAJD 0.48- NÁL ÁTVÁLT EGY
    MÁSIK TARTÁLYRA! - A GYAKRAN HIVATKOZOTT "LÉGKÖRI VISZONYOK
    VÁLTAKOZÁSA" NEM ILYEN SŰRŰN , ÉS NEM ELVÁGÓLAG JELENTKEZIK! - 1.36 ÉS
    2.31 KÖZÖTT HASONLÓT FIGYELHETÜNK MEG. - EZ A VIDEÓ LELEPLEZI A
    CHEMTRAIL-TAGADÓKAT, ÉS A KORMÁNYZATOK CINIZMUSÁT!
    http://www.youtube.com/watch?v=0QaRBBys7jo&feature=related (angol)(egy repülőgép szerelő leírja a
    szemétürítő rendszerhez épített méreg-permetező apparátus álcázott működtetését)
    http://www.youtube.com/watch?v=7d1lM_HztjM (angol)(sokszoros Al és Ba a vérben)

    VálaszTörlés
  34. http://www.youtube.com/watch?v=ytB7UP7Ag5Y&feature=plcp (Leleplező felvétel
    ...mérgek és toxikus nehézfémek permetezése)
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Av3S6MWDIdI
    (contrail(kondenzcsík) és chemtrail(vegyszer-szórás) összehonlítása egy páratlan videón, amely
    leleplezi a chemtrail-tagadókat!)
    http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=jBfxtlE33_I&NR=1 (magyar)(összehasonlító
    felvételek vegyszeres csíkokról és kondenz-csíkokról)
    http://www.youtube.com/watch?v=uhLhPEnSdxs&feature=share (angol-magyar)(feltáró alapfilm
    a döbbenetes valóságról chemtrail-ügyben Michael Murphy-től – 1. rész)
    http://www.youtube.com/watch?v=ZpUfD4F_1yk&feature=player_embedded (Michael Murphy 2.
    rész)
    https://www.youtube.com/watch?v=mEfJO0-cTis (Michael Murphy 3. rész)

    VálaszTörlés
  35. KISBALÁZS OLVASGASS, NÉZEGESS, NYUGODJ LE, ADD MEG EMAILED, ÉS MINDENT MEGKAPSZ...ébredj fel szépen kisbalázs!(József Attila nyomán szabadon:)

    VálaszTörlés
  36. 10. A titkolódzás mindig sötét, és aljas dolgokat rejteget, és ez már eleve determinálja a
    "geoengineering"-program rosszindulatú, gonosz mivoltát, a hazudozásokról, és
    csúsztatgatásokról nem is beszélve. "A chemtrail-permetező katonai tankoló gépek gyakorlatilag hangtalanok,
    ami nagyban hozzájárul a népesség apátiájához – tehát a gépek, bár észre lehet őket venni, nem zavarnak. Hiányzik
    róluk bármiféle jelzés, teljesen fehérek (ill. ezüstösek), vagyis vizuálisan beazonosíthatatlanok. A gépek törzsén ablakok
    sincsenek. Katonai szinten kódolt a radióadás. Nagyon valószínű, hogy a gépeken un. stealth technológiak is
    alkalmazva vannak, ezáltal a repülőtéri radarok a gépeket nem veszik észre." Talán azért közlekednek suttyomban ezek
    a gépek, mert most készítik nekünk a karácsonyi meglepit, és éppen besegítenek Mikulásnak repülő rénszarvasszánján
    vinni az ajándékokat? - "A chemtrail-jelenség okát és eredetét faggató kérdésünkre a Honvédelmi
    Minisztérium a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumra hárította a válaszadást. A légiközlekedésért felelős
    tárca azonban hallgat. Kérdéseinkre a vezető légitársaságok sem válaszoltak."("Egyedül a Lufthansa
    jegyezte meg, hogy talán a légköri viszonyok változásáról van szó." Egyszerűen már tragikus, hogy
    mennyire pofátlanul hülyének néznek minket!) "Megkeresésünkre a hadügyminisztérium azonnal
    reagált és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumra hárította a válaszadás kötelességét. Az NFM nem
    szolgált magyarázattal a hazánk felett látható csíkokról. Mivel olyan választ sem kaptunk, hogy
    felvetésünkre kivizsgálják az esetet, lehetséges, hogy a furcsa csíkok az Orbán-kormány, illetve a
    szaktárca tudtával kerülnek
    egünkre?"http://www.piacesprofit.hu/klimablog/fenntarthato_fejlodes/miert_vannak_csikok_magyarorszag_egboltjan.html Ha annyira jót akarnak
    nekünk, ahogy unalomig mindig mondják , akkor mire ez a rettenetes nagy titkolódzás, mi ez a sunyi
    hallgatás? - Az időjárással kapcsolatos, legalább 1999 óta folytatott kísérletezés titokban tartása
    számos dologgal magyarázható. A chemtrail-ek permetezése több nemzetközi határozatot sért,
    illetve a nemzeti önrendelkezés alapelvébe ütközik.! Felmerül a jogi felelősség kérdése – az
    egészségügyi és környezeti károk esetében felelősség kérdése - a nemzetközi jog szerint.
    Miként kezelhetők a környezetvédő szervezetek kártérítési követelései, miként reagáljanak a
    nyilvánosság felháborodására? Említett problémák horderejérét tekintve a kísérletet folytatók
    jobbnak látják tehát a titoktartást, amelyet szükség esetén kiegészítenek a "plausible denial"
    ("kézenfekvő cáfolat")módszerével. Ha ugyanis kiderülne, hogy mi zaljik az országok légterében,
    szinte biztos leállítnák a projektet, legalábbis Európa felett.. A világszerte zajló chemtrailprojekt
    többmilliárdos vállalkozás. E hatalmas költségeket azért vállalják a kivitelezők, mert
    nagyon kifizetődő üzletről van szó. (David Keith ezt nevezi "olcsó" technológiának, és a "nemes"
    feladat elvégzésének "délibáb-dimenziójában" tetszeleg.)A projekt az olajipar, a gyógyszeripar,
    és a hadiipar vegyes vállalatának tekinthető. A chemtrail-ekkel kapcsolatban előbbiek tükrében
    bizonyos rejtett, másodlagos szándék létezésére kell gyanakodnunk(emberek viselkedését
    befolyásoló gyógyszeripari hatóanyagok), amely gyanú annál is inkább megalapozott, mivel ilyen
    tömegkísérleteket már folytattak a korai 60-as években San Francisco-ban – a nyilvánosságra
    hozottFBI aktáktanúsága szerint.

    VálaszTörlés
  37. 5. Abszurditás: - Egyazon időben repülő gépek közül(ezt is alátámasztják személyes
    megfigyeléseim újra és újra) a 10 km magasságban haladó valódi utasszállító gép csak
    szokványos rövid, halvány, perceken belül eltűnő csíkot húz, bezzeg alatta a csak 3-4 km
    magasságban - ahol pluszfokok vannak nyáron, és a páratartalom is jóval alacsonyabb - repülő
    gépek meg csak úgy ontják a tömény, fehér, tartós, felhőszerű képződményekké váló
    "kondenzcsíkot" ( aluminium-oxid-füstöt!) ellentmondva a légkör-fizika logikájának, és józan
    paraszti észnek egyaránt.(Viszonylag tartósabb kondenzcsík-képződés mínusz 35 celsiusfoknál
    hidegebb, és 60% -nál magasabb páratartalom mellett képződik csak, de terjeszkedés és
    felhőképződés nélkül ezek is eliminálódnak nyomtalanul pár perc elteltével! Ha a gyanús gépek
    felett egyazon időben és térben szálló utasszállítóknak 10 km magasságban nem képződik több
    percig megmaradó kondenzcsík, akkor a többnyire jóval kisebb magasságokban - vagy
    történetesen azonos magasságban - annál inkább nem szabadna hogy legyen "tartós jellegű
    kondenzcsík", főképpen nem egy közép-európai, nyári viszonylatban!

    VálaszTörlés
  38. 3. Kötelékben, vagy legalábbis egymást sűrűn követve egyazon égbolt-szegmensen repülő
    gépek tömör tartós csíkokat képezve, amelyek 20-30 perc múlva rojtos, vastag sávokká
    alakulnak s később vattacukor-szerű, cirrusz-jellegű, vagy habos-köpet-szerű felhőkké
    egyesülnek, nos, ez nem a megszokott utasszállító légiforgalom sajátja, mint ahogy
    az sem, hogy egy darabig tömör fehér csíkot húz egy gép, ami aztán hirtelen abbamarad a
    csíkhúzás (kifogyott a vegyszertartály!), és a következő pillanatban ugyanaz a gép továbbhalad a
    normál rövidke halvány kis valódi kondenzcsíkkal a következő szállítmány depó-helye, vagy a
    tanker-gép felé véve útját, hogy újabb adag méreg-tonnákat szórhasson szét mint
    "kondenzcsíkot" (Egy ilyen kifogyást figyeltem meg 2012 06. 06.-án délelőtti órákban az
    Andrássy út melletti piacról!)
    http://www.youtube.com/watch?v=AxC0lyggMN8 0.31-NÉL KEZD KIFOGYNI A VEGYIANYAG-TARTÁLY,
    MAJD 0.48 NÁL ÁTVÁLT EGY MÁSIK TARTÁLYRA! 1.36 ÉS 2.31 KÖZÖTT HASONLÓT FIGYELHETÜNK MEG.
    http://www.youtube.com/watch?v=b2knd-oz9xo&feature=related 2.47 és 3.12 KÖZÖTT KIFOGY A GÉP
    MÉREGTARTÁLYA, EZ OKOZZA AZ ELMARADOZÓ CSÍKOT, ÉS NEM LÉGKÖRFIZIKAI ANOMÁLIÁRÓL VAN SZÓ,
    AHOGY A CHEMTRAIL-TAGADÓK ÁLLÍTJÁK!
    Vegyicsík vagy chemtrail. A repülőgép vegyszer-adagolója pillanatra eldugult, vagy fogyóban a vegyszer.
    Rendes kondenzcsík sohasem "csinál" ilyet!
    4. Kondenzcsík kontra vegyicsík: - 3-6 km magasban repülő gépek nyáron nem
    húzhatnak tartós(jégkristályos)kondenzcsíkot a mi éghajlatunkon, hiszen annak képződéséhez
    -40 Celsius-fok körüli hőmérséklet és 70% körüli páratartalom szükségesek, de még ha húznának
    is, azok a csíkok nem terebélyesednek, nem egyesülnek felhőkké, hanem közel eredeti
    méretüket megtartva lassan eltűnnek nyomtalanul.

    VálaszTörlés
  39. 1. Először tagadnak, (Az Egyesült Államok Légiereje korábban kijelentette, hogy a keresztbe-kasul
    húzódó kémiai csíkok az égen, "egyszerű kondenzcsíkok", amelyeket a repülőgépek hajtóművei okoznak.)
    aztán csúsztatnak: Egyes szakértők azzal igyekeztek elütni a probléma élét, hogy a "naiv
    lakosság nem tud különbséget tenni a repülőgépek kondenzcsíkja (contrail) és a chemtrail
    között". Később részben beismernek dolgokat, de a beismerésben is csúsztatnak. (A hivatalos
    vizsgálat elutasítása arra hivatkozott, hogy "nem tudományosan elismert jelenségről" van szó! ) -
    Bizonytalanok az alumínium nyilvánvaló egészségügyi hatásaival kapcsolatban: "...kiszámítottuk
    a nagyságrendeket...".."egy kísérlettel hogy vajon lehet-e az emberi egészségre gyakorolt
    hatása..."...""de ha csak a temérdek részecskére gondolunk, és ezeknek a részecskéknek az
    egészségügyi hatásaira, a válasz..."..."néhány neves szakértő...akik epidemiológiai vizsgálatokat
    végeznek, állítják hogy szemernyi nincs." A 10 milló tonna/év alumínium kiszórása
    kockázatainak felemlítésére pedig így reagált: "Engedje meg hogy itt óvatosabb
    legyek..."..."...még csak most kezdtük el megvizsgálni az alumíniumot..."(mondja ezt
    "ártatlanul"David Keith "geo-mérnök" ,miközben már a 90-es évektől folyamatosan
    permeteznek! Ezenkívűl ez álszent "óvatoskodás" , cinikus csúsztatás, mivel eszük ágában sem
    volt "óvatosnak" lenni akkor, amikor bevezették volt a permetezéseket a 90-es években az USAban,
    s pár évre rá Európa államaiban!) - "Semmilyen komoly tanulmányt nem csináltunk az
    Aluminiumról, tehát előfordulhat, hogy valami szörnyűséget fedezünk fel, amire nem
    gondoltunk.", hangzanak el David Keith "geo-mérnök" szájából a http://www.youtube.com/watch?
    v=uhLhPEnSdxs elérhetőségű "What in the World Are They Spraying?" c. tényfeltáró video 8.33 -
    10.58 perceiben. - Tudnunk kell, hogy az alumínium, bárium, stroncium, antimon, kadmium,
    stb., valamint ezek vegyületeinek toxikus hatása már jóideje ismert tudományos tény, tehát a
    beidézett mondat a beismerés és a felelőtlen,álszent, illetve emebeteg, tudathasadásos
    viselkedés sajátos keveréke. - "...kiszámítottuk a nagyságrendeket nem papíron, és nem
    ceruzával...": Sajnos azonban nem a szóbanforgó probléma nagyságrendjeit számolgatták,
    hanem a projektből befolyó csillagászati összegekét, amelyek nagyságát "halandó" elképzelni
    se képes. - Dehát hogyan is lehetne komolyan venni bármit is egy olyan érdekcsoport
    részéről, akik azután "latolgatják"(úgy csinálnak mintha...) tetteik következményeit, miután
    azt már másfél évtizede művelik teljes gőzzel, ráadásul aljas módon titokban tartva azt, és
    hogyan is hihetnénk el bármit is egy olyan érdekcsoporttól, amely, illetve akik a 150 éve
    saját elődeik által kiirtott őslakosok hazáját a csellel és/vagy erőszakkal elrabolva jutott
    földet legális és jogos szerzeményként ítélik meg, a jelenlegi állapotot legitim státuszként
    értékelvén történelem-oktatásukban(Közel 600, a valahai őslakosokkal kötött szerződést egytőlegyig
    megszegték volt.),

    VálaszTörlés
  40. akik mindig találnak indokot hogy lerohanjanak országokat
    "terrorellenes" indoklással, vagy éppen a "demokrácia" nevében(Korea, Vietnam, Irak,
    Afganisztán, Líbia), akik bábkormányok felállításával -"balesettel" álcázott gyilkosságokkal
    eltéve láb alól a demokratikusan választott vezetőket – rabolják ki a fejlődő országok
    tucatjait, akik még saját, demokratikusan megválasztott elnökeiket(Kennedy-gyilkosságok) is
    elteszik láb alól, ha azok - "urambocsá" - valóban demokratikus intézkedésekbe kezdenek,
    akik saját lakosságukra bombát dobnak http://internetfigyelo.wordpress.com/2012/08/07/lakossag-elleni-katonaitamadas-
    380-halottal-az-usa-ban-nif-kommentarral/ , akik koncentrációs táborokat - "fúziós központokat" –
    építenek saját lakosságuk számára http://www.youtube.com/watch?v=doQbjQnpRvg , akik a vietnámi gyarmatosító
    háború idején/ keretében rendszeresen gyomírtó szerekkel - "AGENT ORANGE" – permetezték volt
    Vietnám őserdeit("Popeye and Ranch Hand Operation")(A vegyi mérgezés a mai napig kimutatható a természetben és a
    lakosságon, valamint katonák tömegei haltak bele a mérgezésbe mindkét oldalon.), akik még saját lakosságukat is
    kísérleti patkányként kezelik(1951 és 1967 között a hadsereg legkevesebb 48 esetben hajtott végre vegyi és biológiai
    fegyverrel elsősorban kiszórási és terjedési kísérleteket nagyvárosok és szabad területek fölött az Egyesült Államokban, például San
    Francisco felett. Ezt harmincegy alkalommal, rovarirtókkal, pl. parationnal hajtották végre, amelyek hatásukban azonosak a
    kolinészteráz-bénító idegmérgekkel, csak nem ember-, hanem rovarspecifikusak (de azért persze gerincesekre is nagyon mérgezők).
    1985-ben – állampolgári jogvédők tiltakozása miatt – az USA legfelsőbb bírósága megvizsgálta az ügyeket, és megállapította: a
    tetteket elkövették, de hadsereg nem felelős! Egyébként az enyhe hatású szereket azért kezdték bevetni, mert miután 1950-ben „éles”
    - erősen patogén - bacilusokat szórtak ki San Francisco felett, ahol – bár ez csak egy nagyon kicsi, nagyon kezdetleges próbálkozás
    volt – több százan betegedtek meg, egy ember meghalt. 1955-ben a floridai Tampában öltek meg hasonló módon 12 embert, de CIA
    eltüntette a nyomokat. 1966-ban a CIA a New York-i metróban, 1968-69-ben a washingtoni ivóvízhálózatban folytatott kísérleteket,
    természetesen nem „éles” anyaggal, hanem ártalmatlan mikrobákkal és marker-vegyszerekkel, az eredményeket szigorúan
    titkosították. 1968-ban egy F-4 harci gép „véletlenül” elhagyott egy vegyi kiöntő eszközt a légi gyakorlótérről való visszatértében, és
    mindezt egy birkanyáj felett tette, 6000 állat elpusztult.

    VálaszTörlés
  41. A rá következő évben Okinawán robbant fel egy ideggázlőszer az amerikai
    katonai támaszponton, 23 tengerész sérült meg, de nem halt meg senki, mert kéznél volt a gázálarc. Japán addig nem is tudta, hogy
    amerikai szövetségese területén vegyi fegyvert tárol. (Persze az oroszok sokkal több és nagyobb vegyi balesetet okoztak, csak azok
    nem derültek ki, nem publikáltak róluk. Ha tehették volna, Csernobilt is eltitkolták volna.) 1966-ban ausztrál katonákon kísérleteztek
    volna, 200 mit sem sejtő delikvenst kívánt az USA szarinnal lepermetezni, de az ausztrál kormány persze nem egyezett bele.
    http://kuruc.info/r/9/98551/ , akik atombombát dobtak le ártatlan emberek millióira(Hirosima-Nagasaki), akik
    mérgezik saját lakosságuk ivóvizét(A nátrium-fluorid, amit az USA-ban hivatalosan fogszuvasodás megelőzésére
    adagolnak az ivóvizhez 12 éves életkor alatt, az alumíniumgyártás egy erősen toxikus mellékterméke, melytől nehezen tudna
    megszabadulni az alumíniumipar. Egyébként szélesebb körben patkányméregként ismert. A fluorid ezenkivül főbb alkotóeleme a
    leghatásosabb nyugtatóknak. A háboru alatt Adolf Hitler vette használatba először, hogy a koncentrációs táborok bentlakóit
    lenyugtassa és a hatalom felé engedelmessé tegye. A fluorid ideális erre a feladatra: Apátiát idéz elő és az agy bizonyos részének
    árosításával hatékonyan elveszi az akaraterőt a hatalommal szemben. http://egeszseghazugsagso.freewb.hu/fluorid-a-vizben , akik
    legalizálták az élelmiszerek radioaktív izotópokkal való kezelését(ezáltal képezve extra-profitot
    radioaktív hulladékokból), akik törvényt hoznak a génkezelt élelmiszerek jelölésének
    szükségtelenségéről, akik minden Monsanto http://www.youtube.com/watch?v=IMiuh-UnqbE -val
    kapcsolatos perben a Monsanto vegyicég mellé állnak tekintet nélkül arra, hogy minden
    egyes esetben a cég követett el - anyagi érdekből, elő megfontolt szándékból - súlyos
    törvényszegést/szabálytalanságot, felhasználva a konstruált átverés, koncepciós hazudozás,
    tények meghamisítása módszerét egyaránt? ( Az USA az egyetlen ország, amely az összes
    klímakonferencián hozott határozatokat megvétózta volt (CO2-kibocsátás tárgyában),és most
    hirtelen mégis a "bolygó megmentésén fáradozna? E szánalmas és egyúttal elborzasztó sátáni
    szerepjáték egyrészt az extraprofit megszerzésének perverz forgatókönyvét takarja aminek
    szánalmas "bohóctréfája" a vegyszeres"bolygóhűtés". Valójában a HAARP névre hallgató
    komplex hadászati-időjárás-befolyásoló, és katasztrófák indukálására alkalmas technológia
    egyik eleme a chemtrail, és az ebből keletkező fémvegyület-felhőrendszer, egyúttal
    elmebeteg ámokfutás Földünk, az ökoszféra megmérgezésére, amiből a hatalmi elit
    csillagászati méretű vagyonokat harácsolnak össze folyamatosan!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lol, kentaur8. XD
      Kösz! Ha más nem ez talán már megteszi neki és sztár szakértő kollégáinak.

      Törlés
  42. 7. Fantázia és kitaláció lenne a sok ezer videó, beszámoló a természetellenes bevonalazott,
    bekockázott égboltról, az orvosi lát- és labor-leletekről, a tömeges állatpusztulásokról, tömeges
    tüdő- és Alzheimer-kór-megbetegedésekről és a rák nagyságrenddel való előretöréséről valamint
    kormányzati képviselők, alkalmazottak, fősodratú médiák gyanús hallgatásáról/csúsztatásairól,
    ideges és/vagy elutasító viselkedéseiről? - Ennyi "véletlen egybeesés" semmiképpen sem
    tekinthető életszerűnek! - Viszont minden fantáziát túlszárnyaló volt az a beszélgetés, amit
    2012 08.07.-án dél körül az ÁNTSZ egyik vegyészével, Dr. B.Mátyás úrral. Kérdéseimre sajátos
    válaszokat adott, pl.:Mennyi az aluminium és bárium ivóvízre vonatkozó határértéke? Válasz: "A
    WHO által megadott 200, illetve 3000mikrogramm/liter. A WHO egy nagytekintélyű, nagymultú,
    megbízható szervezet, teljesen megbízom benne, és az ott dolgozó barátaimban." (A WHO úgy
    állapítja meg a határértékeket ahogy neki tetszik, éppen a vegyszerezések okozta elszennyeződéssel
    arányosan. Épelméjű ember nem gomdolhatja komolyan azt, hogy hiteles az a határérték, amelyet az a WHO
    limitál, amely elrendelte és szervezi a permetezéseket, illetve asszisztál ahhoz? (Egyébként ivóvízben 50 az
    alumímium, és 2000 a bárium mikrogramm/literben megadott határértéke. Esővízben aluminium 0,5 körüli
    mindkét fém határértéke. A WHO ezeknél az értékeknél sokkal magasabbakat állapított meg!))- Arra a
    kérdésemre, hogy jó-e ha színtelen üvegben gyűjtöm az esővizet, az volt a válasz hogy "az
    üvegből kiszivárognak az aluminium-részecskék, ezért fals eredményeket kapunk."(Ez teljes
    képtelenség, mert a fehérüveg, a legtisztább anyag amit valaha is feltalált emberfia. Az üvegkorrózió
    általában többszáz éves viszonylatokban észlelhető, és nem szignifikáns a fehérüveg aluminium-tartalma
    sem!) Erre én: De ha műanyaghordóban gyűjtöttem? Válasz: "Annyira szennyezett a városban
    minden, hogy nem lehet ilyen kis értékeket hitelesen kimutatni" Erre én: Dehát a minták tiszta
    vidéki lakóövezetekből származnak, ahol nem hamisíthatja meg a környezet az eredményeket!
    Válasz: " Mintavételi kapszula fedele tartalmazhat szennyező anyagokat, amely miatt speciális
    edényben kell venni a mintákat." (Direkt, erre speciálisan kiképzett laboratóriumi gyűjtő-kapszulákban
    gyűjtöttem be a vizmintákat!) - Végül – miután láttam hogy a WHO szabványszövegét szajkózza
    folyamatosan, - megkérdeztem tőle, hogy látta már-e a rengeteg csíkot az égen, amik régebben
    egyáltalán nem voltak. Válasz: "Az irodámba nem süt be a nap, nem tudom hogy vannak-e
    ilyenek az égen." - No comment!

    VálaszTörlés
  43. Viszzaérve még a "határértékekhez": - A határértékeknek
    nincs valós tapasztalati tartalma, hiszen pl. ugyan honnan tudhatnák azt, hogy 10, 20, 30, 40 év
    múlva milyen egészségügyi következményei lesznek az esővíz határérték közeli bárium- vagy
    alumínium-szennyezettségének! Csak sejtések, homályos következtetések léteznek! De
    továbbmegyek: A "határértékek" megalkotói gondoltak-e arra, hogy a még eltűrt - aktuálisan
    bemért - mennyiségek egyre halmozódnak, és deponálódnak a természeti rendszerekben, és az
    emberi szervezetben, ahol már nem visszafordítható állapotokat idéznek elő az évek múltával.Ki
    fogja kártalanítani az évtizedek múltán kialakult betegségek áldozatait, akik a "határértékek"
    alatti vagy közeli méregdózisok felhalmozódásától betegednek meg, válnak nyomorékká, vagy
    éppen halnak meg? Lehet-e kártalanítani egyáltalán egy tönkretett életet? - Számtalan példa volt
    már arra hogyan "tévedtek" a tudomány köntösében tetszelgő, üzleti érdekek által irányított
    csoportok. http://www.femina.hu/terasz/hires_esetek_orvostudomany Ismerjük a Contergan-, aszpartám-, azbesztügyeket,
    meg a végtelen számú kemikália végtelen számú egészségre gyakorolt hatását.
    Ismerjük Csernobilt(1986. április 26), Bhopalt(1984. december 3), Fukushimát(2011. március 11 ), Sevesot(
    1976. Július 10.), vagy éppen az ajkai vörösiszap-katasztrófát(2010.október 4).Az egészségét
    elvesztett embereket nem lehet kárpótolni semmivel! Évtizedek múltán meg már amúgy sem
    fognak senkit elmarasztalni az ügyek elévülése folytán. De ha csak a Monsanto-pereket
    tekintjük, még egyetlen pert nem nyert meg földi halandó az óriáscég ellen.Vagy mit ért a BP
    olajvállalat 2010-es olajszennyezési ügyében kifizetett kártérítése ahhoz képest, hogy milyen
    helyrehozhatatlan károk keletkeztek a tengeri bioszférában? - A határértékekkel "kikövezett" és
    "biztonságosnak" kikiáltott út a tömegek megbetegedéséhez és halálához vezet, a hatalmi elit
    üzleti érdekeinek forgatagában. És akkor még nem is beszéltünk azokról az anyagokról,
    amelyeket oly nehéz és költséges beazonosítani, bemérni egyszerű bérből és fizetésből élő
    aktivisták számára. (A chemtrail esetében ott vannak az aluminium és bárium mellett a többi
    rákkeltő, toxikus, radioaktív , fertőző, pszichotróp anyagok, szerek, amiknek bevizsgálásához
    százezrek, milliók szükségesek hiszen vagyonba kerül ezeknek tesztelése, kimutatása, főként
    statisztikailag értékelhető mennyiséget tekintve!)
    És egy nagyon lényeges dolog! Még ha lennének is hiteles, évtizedes kutatásokat, érdemleges
    tapasztalatokat nyújtó, értéklehető határértékek esővízre, ivóvízre, talajra, fakéregre,
    vérre, vizeletre, élelmiszerekre stb, akkor is ott van az, hogy a nanorészecskéket
    belélegezzük a levegővel, ami természetesen hozzáadódik az összes
    méregterheléshez! - Ennek mértékét, additív jellegét, súlyosbító körülményét hol,
    milyen "határértékek" , és tanulmányok dokumentálják? Ezekről semmit nem tudunk!

    VálaszTörlés
  44. balázs cseszdmeg ez sok munkába van, és már rohatdul unom a másolgatásokat hmmmm? értetlenke!
    válaszolj az érvelésekre azonnal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az életbe nem fog tudni épkézláb módon ezekre reagálni. Max elkezd idézgetni az "ismereteiből" amiket szépen betanult. XD

      Törlés
  45. kentaur8 jó anyagokat rakott be. Köszönjük!

    Adalék még ehhez - ahogy úgy emlékszem ebben is elmondják (http://www.youtube.com/watch?v=1iNf2MiiQ-E )-, hogy a BÁRIUM-SZULFÁTOT az orvosi gyakorlatban is alkalmazzák, mégpedig azon tulajdonsága miatt hogy ELNYELI A RÖNTGEN SUGARAKAT.

    http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1rium-szulf%C3%A1t

    MIÉRT van szükség a légkörbe porlasztani ezt a vegyületet?
    Csak nem valami megváltozott odakint amit maszkolnak ezzel az eljárással?

    Nekem egyre inkább meggyőződésem, hogy amiket írtam korábban arról szól a történet. A Naprendszer ciklikusan ~12960 évente beleszalad egy sávba (legutóbb az Oroszlán világhónapban történt -> Szfinksz!, Egyiptom...), ami a Galaxis közepén található fekete lyukkal (SgrA csillag térsége) van összefüggésében, s ekkor hihetetlen nagy sugárzási dózisok érik el a bolygót.

    Ez valószínűsíthetően napra pontosan 2012.11.6-9. között lesz (nem ismételem már el, de legalább 30 helyen megtaláltam erre a rejtett utalásokat, így például a hírhedt GEORGIA GUIDESTONES-nál ahol az 500 milliós földi létszámot is felvésték a gránitlapokra...)

    Ennek ELŐJELE már régóta jelentkezik a NAP viselkedésében is. Eddig nem tapasztalt mágneses anomáliák jelentkeztek, a korábbiaktól eltérő ciklusú fokozott naptevékenység, ami ellen szórják a felső légkörben tükröző felületet képező alumíniumot (13. elem... :) is tartalmazó Chemtrail-t és radioaktív sugarakat elnyelő bárium vegyületet, s mellette szó szerint "egy füst alatt" a népességet is csökkentik időzítetten...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ez már érdekes. Azt is tudni kell (pedig környezetvédő vagyok), hogy nem a CO2 okozza a globális fölmelegedést meg a UV sugárzás növekedést (ózonbont vegyületek helyett), hanem a Nap. Bekattant. Csak az a kérdés, hogy mitől.

      Törlés
    2. Vándor valóban többször említetted már ezt a dátumot (2012.11.06-09), írod, hogy több helyen találtál rejtett utalásokat. Engem érdekelne ez a téma, kérlek, ha teheted írj az utalásokról bővebben! Ha esetleg nem "fér" ide, privátban is küldhetsz bármit. Köszönöm.

      Törlés
    3. Szia Vándor,
      szeretnélek megkérni, hogy amit 11.6-9-ről tudsz, azt légyszi küldd el nekem is priviben, vagy segíts, hol találhatom meg, amit írtál róla, mert ezek a hsz-területek nagyon durvák, ha nem muszáj, nem bogarásznám végig mindet :) Lehet, hogy egyre gondolunk, csak én más időpontot tippeltem hozzá, de ha mégsem, akkor kíváncsi lennék az infóra.
      ...
      Akik még mindig azt gondolják, hogy nem permeteznek semmit, azoknak üzenem, hogy de igen, sőt ha tiszta az orrod és tiszta helyen, vidéken vagy, akkor még a szagát is lehet érezni, miután lejjebb szállt a permet! Én is szoktam érezni. Semmi másra nem hasonlító, sehová máshová nem köthető szag.
      Egyébként meg vegyél mintát a talajból, növényekből, vízből és vizsgáltasd meg.

      Törlés
    4. Tervben van egy összefoglaló. Egyenlőre korábbi hozzászólások hivatkozásait tudom elküldeni ahol körüljártam dióhéjban a témát és próbáltam ráirányítani a figyelmet a szokatlanul nagyszámú "véletlen egybeesésre".

      Kedvcsinálónak talán annyit aki most találkozik ezzel, hogy a SZABADKŐMŰVESSÉG legfőbb jelképének egyik "olvasat rétegében", egy DÁTUM található, a 2012.11.6-9. (<--> 2001.9.11. WTC) és pont UGYANEZT helyezték el római számmal a londoni olimpia kabalaállatainak nevében, de az egydolláros nagypecsétjén szereplő MaSoN megnevezés is ezt az időkódot adja, a Szabadság szobor New Yorkban szintúgy, vagy a Fehér Ház előtti Washington Monument obeliszkje szintén. Van egy KÖZÖS PONT.

      Ahogy vadászkutya módjára kezdtem szagot fogni, célzottan ráálltam ennek keresésére s gyakorlatilag labdajátékok szabályaitól elkezdve a különféle mértékegységek átváltásán át az űrkutatásig mindenhol előjön ez rejtélyes "dátum" s a vele összefüggő analógiák. Tudnak valamit és készülnek rá, de ennek az információnak már 2000 éve is birtokában voltak amikor megalkották a RÓMAI számrendszert, de a decimális (10-es) számrendszer is magában rejti ezt a "kódot"

      Elég sokat írtam a témában - lehet olvasni akit érdekel. Szegről-végről mindegyik kapcsolódik ehhez a 11/9-hez, amit a "169-es kulccsal" rejtenek el a kíváncsi szemek elől. (2012 -> 20/12 = 1.66... -> 169; 169 = szeptember(9.hó) 16. -> 106. nap; 10/6=1.66...)

      2012 / 169 = 11.9

      OK? O-key (-> táblajáték Törökországban 106 darab 1-13-ig számozott fából készült négyzettel; OK-KO - "Ordo ab chao")

      Olimpia 2012: wenLoCk - ManDeVILLe -> 1169, 1776; római számrendszer; ZION; szabadkőműves körző - derékszögű vonalzó - G; James Bond 23: Skyfall - Égszakadás - 2012.11.9. ...
      http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2012/07/mignem-anglia-zold-foldjen-jeruzsalem.html

      IlluMinati: 1776. május 1.; Arago-Rózsa-vonal, Párizs; Georgia Guidstones; rovásírás 5+1 elem rendszer - HAT-alom
      http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2012/07/parravicini-olimpiai-joslata-es.html

      Úgymaradt az M1 logója?! - FÍ - arAny-arÁny, tizes számrendszer; egyiptomi "PI"...
      http://pirospirula.blogspot.hu/2012/08/ugymaradt-az-m1-logoja.html

      Mindent látó SZeM-SZáM - SZíN-ZeNe-MeSe-MáS - 9 - MaSoN-MONAS
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1117&c_start=90#c12126

      Olimpia: Athén 1896 - London 2012 -> 116 év; Rio de Janeiro - Brazília zászlaja; London: The Shard; Olimpiai stadion: Orbit
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1117&c_start=20#c11805

      Az olimpiai érmek méretei és a kozmikus ciklusok; 85 mm = 0.0 169 0 12960 rod - 1 rod = 5.5 yard = 119 2.4 55 0 119 24 55 0 119...; Mértékegységek: 1948-London-Izrael-ZION-A; 1948 uncia = 116.9 pint...; T-ÓRA - Biblia kódja: 2012. november - OBAMA
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1021&c_start=120#c11379

      Atombomba: Trinity teszt - "Fat Man" - Washington D.C. térképe; "bármely űrhajó kilövése, vagy landolása kötődik egy-egy csillagegyüttálláshoz"; Osiris-Isis; 19.47 - 33 fok; Curiosity marsjáró: 2012.aug. 5; Mount Hermon 33.33=2012.9 t. mérföld; ENSZ-UN
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1021&c_start=110#c10965

      Illuminati Card Game; A japán katasztrófa "megjóslása" percre pontosan 16 évvel az esemény előtt; Kaptár - RAND Corporation; MAGYAR számneveink és hét elnevezések: 9/11-11/9, 12960 év...
      http://pirospirula.blogspot.hu/2012/07/olimpia-2012-londonban-vagy-televizion_23.html

      --->>>

      Törlés
    5. --->>> >> >

      Áder Izaelben; holokamu; MIÉRT ragaszkodnak a bűvös 6 (HAT, SIX) milliós számhoz amikor az minden alapot nélkülöz?; héber ábécé: a VAV és a TÉT; Mason; a Dollár jele...
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=853&c_start=0#c8738
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=865&c_start=10#c8893

      MI5, CIA, FEMA, KGB, MOSSAD - titkosszolgálatok címrei; 10+ ezer éves lelet egy Dél-Amerikai bánya mélyéről: Illuminati piramis; 1984; V for Vendetta; Visitors, NASA
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=908&c_start=0#c9308
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=224&c_start=40#c2401

      Az amerikai republikánus logó "pálfordulása"; ONE WTC - 1776 láb; átadták a "The Shard" (Üvegszilánk) épületet Londonban
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=717&c_start=250#c8267

      Kapcsolat: rovásírás - 5+1 elem rendszer - ZION - 2012 - CityBank - Madonna - csokornyakkendő - szakrális geometria
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=717&c_start=110#c7152

      MeNóRa - MeNNY-óRa - 7 bolygó rendszer; Szaturnusz - "Mindent látó szem"; Nibiru
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=429&c_start=170#c5660

      Hollywoodo, Média Mágia és a Manipuláció Mesterei; Szubliminális programozás; SEX-666-SIX; NEW YORK palota, Erzsébet körút 9-11.
      http://pirospirula.blogspot.hu/2012/05/hollywoodo-media-magia-es-manipulacio.html

      London - Templom hegy: 1948 tengeri mérföld; II. Erzsébet: 60; City of London; NASA Chandra röntgencsillagászati műhold; Prometheus - MARS - Denveri reptér
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=429&c_start=70#c4928
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=429&c_start=70#c5032

      Rovásírás: LYuk, aTYa; Borbola János: "az egyiptomi hieroglifákat csak magyarul lehet teljességükben, átértelmezés nélkül hangzósítani, azaz közvetlenül olvasni."
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=438&c_start=100#c4280

      Am-Ster-Dam - XXX - piros lámpás negyed; csillagtetraéder
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=224&c_start=160#c2954

      "Dávid-csillag"-hexagram; Tejút - Milky Way=119; 169; Schumann-rezonancia; tIMe-iDő: 1 nap = 12+12 = 24 óra = 3600 másodperc...
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=224&c_start=150#c2859

      Londoni Millennium Dome; 33. fokozat - szabadkőművesség; Gizai nagypiramis - Szabadság szobor
      http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=245&c_start=0#c2334

      Pilis - Egyiptom - New York - Orion; Rick Clay: Olimpia
      http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=5666#c66395

      XVI. Benedek látogatása Leónban - Basilica Cathedral of Our Holy Mother of the Light: 21° 7' 12.96" N; a pápa ornátusa - "Y" - eYe...
      http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=5633#c66061

      ... ... ...

      Magyar Szent Korona - precessziós kód - 8 x 162 = 1296(0), 8 x 162 x 4 = 5184 év, 8 x 162 x 4 x 5 = 25920 év
      http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=5279#c61427

      A Denver Airport körüli anomáliák - AuAg a padlóba vésve - 2012.11.9...
      http://ch-serverhosting.com/​​postaimre/news.php?readmore=​​5249&c_start=10#c60911
      http://ch-serverhosting.com/​​postaimre/news.php?readmore=​​5249&c_start=0#c60891

      84 - OR-WELL, OSCAR-2012, 48: XVI. Londoni olimpia, Izrael, X. Alfonz, 24 karát = 0.169(3105) uncia = 4.8 gramm ...
      http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=5365&c_start=20#c63025

      Londoni olimpia - WTC-911, Dollár-Euro-Yen - Age, Eye, J/Y, Key...
      http://ch-serverhosting.com/​​postaimre/news.php?readmore=​​5041&c_start=50#c58972
      ... ... ...

      Törlés
    6. Köszönöm, hogy összeállítottad, igazán terjedelmes anyag! Bár a nagy részét már biztosan olvastam a régebbi hozzászólásaidból, azért "átmegyek" rajta még egyszer (vagy többször :)). Kérlek jelezd, amikor a tervezett összefoglaló elkészült!

      Még egyszer, köszönöm!

      Törlés
    7. Frankó, én is köszönöm!

      Törlés
    8. Köszönöm Vándor én is Neked! Ezek így tartalmas és érdekes anyagok mindenki számára!

      Törlés
    9. Szívesen. Ajánlom még figyelmetekbe Bajezid/PakalZ "kolléga" eszmefuttatásait a kezdetektől a paranormal fórumán:

      * Bajezid krónikák I-III. - http://paranormal.hu/plugins/forum/forum_viewforum.php?19
      * Krónikák egy másik világból: http://paranormal.hu/plugins/forum/forum_viewforum.php?17

      Ha két éve nem ismerkedem meg vele és az előadásain hallott összefüggésekkel, akkor bizonyára nem figyeltem volna fel erre a "kódrendszerre" amit használnak. Mindnyájan mást és mást látunk meg ebből a "kirakós játékból"...

      Törlés
    10. Szia Vandor,
      Jo olvasni az irasaidat.
      Meg tudnad "josolni" hogy mikor fog Solomon kulcsa (Vatikan) felrobbani?!
      Ki szeretnem venni a szabadnapot arra a napra. :D

      Törlés
    11. Jeno Barlai, csak nem vm püspök vagy? :)))

      Törlés
    12. @Jeno Barlai: "...Meg tudnad "josolni" hogy mikor fog Solomon kulcsa (Vatikan) felrobbani?!Ki szeretnem venni a szabadnapot arra a napra..."

      Ha már így rákérdeztél konkrétan, - az általam megismerhető ÖSSZKÉPBŐL (ami nem csak a "jelképfejtést" jelenti) az rajzolódik ki, hogy még kb. 70 nap van a "resetig" (11/6; erre készül a "háttérhatalom" a jelek szerint), de már előtte ki fog szerintem bújni a szeg a zsákból ahogy kezdenek felgyorsulni az események. Nem sokáig fogunk internetezni, - ami fontos azt érdemes papírra menteni.

      (Elgondolkodtató az is hogy RÓMA "véletlenül" 1+19 részre van felosztva, a +1 a Vatican City (20 -> Tarot XX...) Hasonló szisztémára épül az amerikai dollár jele... a 33 kerületű London... - mindent vissza lehet vezetni a "mindent látó SZeM-re", aki igencsak szereti a SZáMokat; "All Seeing eYe" ... eYe ... középen a Y-"Why" - a miért - kehely - grál - ch-alice forma a Galaxis közepének - a LYuk - metszeti képe mint a Yen-Yuan jelekben is. Számokra bontva: 5-25-5 (XX) -> 5-5*5-5, VVVV, V=Vav=6, a 6*6*6*6 -> a 1296(0) Y-Ear, éves ciklusidő. VAGY az olvasást megerősítő másik irányból ugyanez: Y=25 -> 2*5 = 10=TeN-TíZ-TűZ=X -> 24.betű = 6+6+6+6 -> 12960; 24=6/9, a Galaxisunk (Milky Way=119) felülnézetének képjele. -> "I"=EYE; 99=11*9... 66=11*6; ---- EYE=35 (3*5, VVV, 666 -> a 2160 éves ciklus) = "8" a Galaxis toroid formájának oldalnézeti képe és "mint fent úgy lent", maga a Teremtő, Tűz, Tachion formája is ami létezésben tartja a világ-Mind-én-séget, világ-Egy-etemet. A mate-mati-ka -> gör. Máti=szem - a végtelen jele... MIÉRT a fekvő 8-as?

      Róma kapcsán még: a 3. IlluMinati városállam a maga 169 méteres obeliszkjével Washington D.C. (District of Columbia) ... meglepő hogy ugyanez jön elő a Londoni City-ben, de a Vatikánban is. Valakik összehangolták? Vagy MIÉRT ilyen a Washington D.C. zászlaja? "II" vonás és 3db 5 ágú piros csillag? (3x5=15=6) -> II/6 (? - az össz oldalszám: 38=11 (és 3*8=24=X...; 38-CH, Svájc, CH-alice-"Y", CH-and-ra űrteleszkóp ami pont a "LYukat" figyeli az ar-CH-er csillagképben...), a 11 angolul eLeVen ami 9 értékű, tehát ebbe a számba "gyárilag" bele van építve ...az angolszász 12-es számrendszer pedig külön izgalmas.) "USA"=21-19-1 -> 2(00)1.9.11, 12.11.9. ... http://en.wikipedia.org/wiki/File:Flag_of_Washington,_D.C..svg Persze itt most egy kis részletet kiragadtam, - "aki nem hiszi járjon utána".)

      Visszatérve: Gondoljunk csak bele az USÁban a DHS (Department of Homeland Security) MIÉRT készül a civil lakossággal való összecsapásra? MIÉRT hozzák a szükségállapotra vonatkozó törvényeket?... Miért építettek ~800 koncentrációs tábort Amerika szerte (és feltételezések szerint ~200 földalatti várost, az oroszoknál, kínában szintén)? Mindezt egy lehetséges gazdasági válság miatt...? Miért került Magyarországon előtérbe a katasztrófavédelem, a próbariadók...? Miért kellett pont ezévben hirtelen bezárni a Ferihegy-1-et? ... ...

      Megijedni viszont nem kell, a Kárpát medencében a legjobb helyen vagyunk földrajzilag. (1-2 hónapra azért lehet hogy érdemes bevásárolni...;) Minden változás jár "némi" bonyodalommal és áldozattal. A lelkünk halhatatlan, - legrosszabb esetben egy újabb "bőrkabátban" folytatjuk ott ahol abbahagytuk. 8)

      Törlés
    13. Kimberley,
      :) nem "normalis" allasom van...

      Törlés
  46. "szép" napfelkelte:
    http://kepfeltoltes.hu/120822/20120822536_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Ma reggel készült.

    VálaszTörlés
  47. Hú, itt a helyzet nagyon súlyos. Továbbra is az ahelyzet, hogy egy egyszerű fizikai, természeti jelenséget képtelenek vagytok felfogni, megérteni, és olyan dolgokban foglaltok állást, állítotok dolgokat, sőt győzitek meg egymást, amiről fingotok sincs, amikor meg jön valaki, aki megmagyarázza, akkor azt értelmes ellenérvek nélkül, már megcáfolt ''bizonyítékok" unalomig ismételgetésével próbáljátok meggyőzni.
    Úgy tűnik továbbra is képtelenek vagytok felfogni, vagy elfogadni, hogy létezik olyan légköri helyzet, amiben nem csak percekig, de akár orákig megmarad egy párafelhő, sőt, az akár szét is terülhet. Kíváncsi lennék, hogy milyen összeesküvés elméletet tudtok gyártani arra, hogy egyes napokon köd van, ami néha csak pár óráig, néha meg egész nap megmarad!
    Inkább feladom, mert kezdem magam gyógypedagógián érezni.

    1, Jöttök itt jelzés nélküli repülökről, és beszéltek itt egy bizonyos titkos Omega jelű gépekről. Cáfolatként leírok minden egyszerűen hozzáférhető adatot a társaságról, és gépeikről, sőt egy csomó jó minőségű fénykép linkjét is megadom. Ha ez sem elég, akkor akár a gépek gyári számát is kiderítem neked!
    2, Feldobjátok jokerként, hogy a gépek lopakodó technológiát használnak. Minek kéne lopakodó technológia, hiszen később azt írjátok, hogy még a magyar légiforgalmi irányítás is be van avatva? Másrészt minek kéne radar által láthatatlannak lennie, ha szabad szemmel láthatóak, fotózhatóak? Apropó: ezeket a permetezéseket miért nem éjszaka végzik, amikor nem lehetne őket látni, és nem lehetne ilyen könnyen lebuktatni őket???
    3, El kéne dönteni végre, hogy most titkos katonai gépekről van szó, vagy polgári gépekről! Csak mert a felvételek nagy részén, hozzáértők által könnyen azonosítható utasszállító gépek vannak? Vagy benne van mindenki? Összes nagy légitársaság, katonaságok, milliárdosok magánhadseregei, komplett légiforgalmi irányítás, kormányok? Kihagytam valakit? Ez már azért több százezres, tán több milliós létszám. Sehol egy hiba a rendszerben, sehol egy száj, aki konkrét bizonyítékkal szolgálna?
    4, Valamelyik Youtube-os videón azt állítjátok, hogy amikor megszűnik a párakicsapódás, akkor azt látni, hogy kifogy a tartályból az anyag, míg pár másodperccel később, amiko újra megjelenik a csík, akkor átkapcsolnak egy másik tartályra. Azt állítjátok, hogy ez azért bizonyíték, mert így nem változhatnak a légköri viszonyok. Akkor kérdezem, hogy láttál-e már ködfalat? Tapasztaltál-e már olyat, hogy mész az országúton, és egyszer csak egy ködös szakaszhoz érsz? Segítek, itt is pont ugyanaz a jelenség, mint a magasban? Vagy ez is valami titkos katonai tevékenység?

    Na ezeken próbáljatok kicsit gondolkodni, és megválaszolni.
    Holnap jövök még egy csomó hasonló kérdéssel, meg cáfolattal.

    ui.: Én valóban diplomás mérnök vagyok, és valóban értek a repüléshez. Az viszont tisztán látszik, hogy neked a leghalványabb fogalmad sincs a műszaki dolgokhoz, valszeg még felsőfokú végzettséged sincs. Főleg abból, hogy értelmes ellenérvek nélkül vitatkozol, és próbálod arogánsan lereagálni egy nálad tanúltabb embereket. Tiszta óvoda...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na végre egy igazán hozzáértő szakmabeli. Én kicsit arrogánsabb vagyok velük, mert már 2 helyről kitiltottak, ugyanis minden fotójukat cáfolni tudtam. Szép volt Balázs... Bár ezeknek beszélhetsz....mert ezek HÍVŐK.

      Törlés
    2. Balázs, tökéletesen elfogadható, és kimerítő a válaszod, viszont lenne egy megjegyzésem. A csíkok szakaszos el- és előtűnését hasonlítod a ködfalakhoz a felszínen. A felszíni ködös és ködmentes részek váltakozásának elsősorban a felszíni tereptárgyak, domborzati formák elhelyezkedéséhez van köze, a széljáráshoz, valamint az egyes területek kipárolgási képességéhez. A magasban ezek a hatások eltűnnek úgy gondolom, legalábbis nem feltétlen magyarázhatók azok az esetek, ahol a csíkhúzást mintha késsel vágták volna el, majd egyszer csak elkezdődik megint.
      http://www.youtube.com/watch?v=pYVMb_kMz0A
      Erre jó lenne pl. egy hiteles magyarázat.

      Törlés
  48. 5, Elméletetek szerint egyes napokon akár egy tucat repülőgép is húzza csíkokat. Ezek akkor most titkos repülőgépek, vagy nem azok. Mert ha titkosak, tehát nem csak a magyar, hanem világ komplett légiforgalmi irányítása nem tud róluk, akkor miért nem ütköznek össze? (A világban rendszeresen előfordul, hogy még irányítás mellett is összeütköznek repülőgépek.)
    Maradjunk annyiban, hogy ezek a gépek nem lopakodó gépek, tehát a radar látja őket. Legalább is az összes ilyen bizonyító erejű felvételen hagyományos utasszállító repülőgépek szerepelnek. Ahhoz, hogy egy repülőgép radar számára alacsony észlelhetőségű legyen (köznyelv számára: lopakodó), ahhoz különleges geometriájú törzzsel kellene rendelkeznie. Nézzetek utána, hogy egy F-117-es, vagy egy B-2-es hogy néz ki. Ha picit is mernétek a radartechnológiát , illetve azt, hogy mitől lesz radarok által nehezen észlelhető egy repülőgép, akkor nem állítanátok ilyen baromságkat, hogy ezek lopakodó gépek.
    Vegyük azt az esetet, hogy akkor ezek mégsem lopakodók, tehát látszanak a radaron, azaz a mind a magyar, mind a világ összes légiforgalmi irányítója látja őket. Akkor most az összes itt dolgozó ember be van avatva, vagy meg van félemlítve??? Magyarországon konkrétan több száz a Hungarocontrolnál dolgozó ember?

    VálaszTörlés
  49. 6. Hol vannak ezek a repülők, amikor nem repülnek? Csak az USAban, vagy az összes kontinensen vannak bázisaik? Ezek titkos bázisok, vagy a közvélemény számára ismertek?
    - Ha titkos, akkor hogyan lehet egy repülőteret elrejteni, letagadni?
    - Ha nem titkos, akkor miért nincsenek róluk fényképek, miért nem ismertek ezek a helyek.
    Lehet, hogy nem tudtok róla, de a világban létezik egy nagyon népszerű hobbi, a spotterkedés. Ennek a hobbinak az a célja, hogy repülőgépekről készítsenek képeket, és azokat gyűjtsék. Cél, hogy minél többfajta, és festésű gépről szerepeljen gyűjteményben. Csak magyarországon több száz spotter van, a világon meg több millió. Összehasonlíthatatlanul nagyobb tábor ez mint a ti cheimtrail-es táborotok. Ezek az emberek a világ összes nagyobb repterén ott vannak, és egy kis hányaduk a képeit közzé is teszi. A világ 3 legnagyobb ilyen fényképmegosztó oldalon (airliners.net, jetphotos.net, planepictures.net) több mint 6 millió kép érhető el! Nincs olyan reptér, ahonnan ne került volna fel kép. Ha valakik, akkor a spotterek azok, aki vadásznának egy ilyen "jelzés nélküli, titkos" gépre. Higyjétek el, ha lennének ilyenek, akkor azt már levadászták volna ezek a fotósok.

    VálaszTörlés
  50. Nézzük magát a permetezési technikát.
    Az összes felvételen kétfajta csík képződés látható. Az egyik amikor a teljes szárnyfelületen keletkezik a "csík", a másik amikor a hajtómű mögött keletkezik.
    Az első esetben a szárny fölött keletkező kisebb nyomás okozza a párakicsapódást. Szerintetek meg ilyenkor szórják az anyagot. Hogyan? A szárny teljes felületébe építenek csőhálózatot, és kifúvókat? Ugyan már, minek? Miért nem lenne elég csak a törzsön, egy darab kiömlőnyílást kialakítani? Egy kiömlővel is pontosan el lehetne végezni a porlasztást. 10 km magasan milyen jelentősége lenne, hogy nem egy pontból történik a szórás, hanem az 50 m széles szárny teljes felületén?
    A másik eset amikor a hajtómű kiömlő forró gáza váltja ki a kondenzációt. Szerintetek azokon a felvételeken, amiken ezek a kondenzcsíkok megmaradnak, akkor vegyi anyag szórás történik. Hogyan? Az ezer fokos gömlő gázba belekeverik az anyagot? És akkor az nem ég el ilyenkor? (Az általatok emlitett alumínium az egyik legkisebb hőmérskleten izzó, kvázi égő fém.) Egyáltalán minek kéne belekeverni ebbe a gázba az anyagot? Minek kéne egy bonyolúlt és drága rendszert kifejleszteni, ha az egyszerű szennyvíz leeresztésére kitalált rendszert fel lehetne használni?

    VálaszTörlés
  51. Mi értelme van 10 km magasan, mindenki szeme láttára permetezést végezni? Mire olyan magasról leér a földre olyan szintű higuláson megy keresztül, hogy szinte hatástalan lesz. Ráadásul jelentős része olyan területre esik, ahol nem laknak emberek.
    Miért ilyen feltünően végzik a mérgezést, miért nem úgy, hogy az ne legyen látható?

    Még egy kérdés! Ha ti valóban elhiszitek ezt a baromságot, akkor ti hogyan éltek, mentek ki az utcára? Gázálárcban, vegyvédelmi felszerelésben? Vagy csak itt a neten osztjátok az észt, a való világban már hétköznapi módon éltek, és nem röhögtetik ki magatokat gázálarcban? Várjátok, hogy titeket mikor lep be a cheimtrail?

    És még egy dolog. Azt írjátok, hogy én hírdetem itt az igét. Picit fordítva ültök a lovon. Az igét ti hidetitek, én csak értelmes, ész érvekkel próbálom bizonyítani nektek, hogy tudatlanságotokból kindulva baromságokat hordtok össze.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem beszélve arról, hogy őszerintük 5000 méter magasan permeteznek. Több videón is ezt állítják. De akkor ez mekkora öngól? Minden " bizonyító erejű" képükön csíkot húznak a gépek. Jó széleset. Igen ám, csakhogy csík nem képződik 5000 méteren. Tehát a felvételek 8000-12000 méteren készültek. Most akkor ki is a hülye?

      Törlés
  52. Kentaur8: Nagyon szép, hogy hosszas kutatómunkával összedtél a netről mindenféle adatot, meg határértéket, meg beszéltél egy vezető ANTSZessel, és sikerül fényt deríteni arra, hogy az emberi civilizáció a használt technológiájáival sikeresen beszennyezte a környezetét. Gratulálok. (Mondjuk ezt egy kisiskolás is elmondta volna neked mindenféle összeesküvés leleplezése nélkül!)
    Nagyon dícséretes, hogy beillesztesz ide ismert történelmi katonai események adatait, de ezek semmiféle bizonyítékkal nem szolgál arra, hogy áthaladó utasszállító repülőgépek kondenzcsíkjait megbróbáljátok világméretű összesküvésnek eladni.
    Egyre több a kondenzcsík az égen? Régen ilyen nem volt? Nem mondod? Az nem tűnt fel, a légiközlekedés milyen ütemben fejlődik. Pl. a 80as években 2 milló utas fordult meg Ferihegyen, tavaly majdnem 9. Ebből le tudnád vezetni, hogy mennyivel több repülő közlekedik a világban?
    Egyre több rákos van a világban? És ez a permetezés miatt van? Nem amiatt, mert az emberiség egyre jobban elszennyezi a környezetét, mert egyre egészségtelenebbűl él, egyre több műkaját eszik, vagy egyre több kipufugógázt szív, esetleg egyre több sugárzó elektronikai eszközzel veszi körbe magát??? Á nem, biztos csak azok cheimtraileket húzó gépek!

    VálaszTörlés
  53. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első videón az Evergreen International amerikai árufuvarozó légitársaság N470EV lajstromjelű, és Supertankernek nevezett gépe látható. Kisérleti céllal alakították át ezt és egy másik (N479EV) B-7747 Jumbot, hogy légi tűzoltásra lehessen használni. A gép kb 20000 gallon vizet tud magával vinni, illetve kiszórni. Azért számítanak különlegesnek, mert a nyugati világban eddig csak jóval kisebb méretű gépeket (pl. C-130 Hercules) használtak tűzoltásra. A gépeket több nagyobb repülőnapon, illetve kifejezetten ennek demonstrációjára szervezett eseményen mutatták be. Eddigi egyetlen éles bevetésük 2010 decemberében Izraelben volt, egy hatalmas erdőtűz oltásásakor. Rendszer problémája, hogy hosszadalmas és körülményes a gép újra feltöltése vízzel. (Egyébként pont ezen indokok miatt várható, hogy az amerikai tűzoltóság 10db orosz (!) Be-200 típusú amfíbiát (úszótörzsű repülőgép) fog vásárolni. Azért írtam ennyi adatot, hogy ezek alapján te is utána tudj nézni a neten, hogy nem írok hülyeséget.
      A második videón egy USAF KC-10 légiutántöltő repülőgép látható. Nagyon jó példa arra, hogy hogyan néz ki egy kondenzcsík keletkezése. Attól függően, hogy épp milyen páratartalmú és/vagy hőmérsékletű légrétegeken halad át a gép, úgy változik a párakicsapódás mértéke. Kevésbé telített levegőnél csak a hajtóművek gázsugarában csapódik ki a víz, a legdurvább részeknél pedig szinte a teljes szárny mögötti résznél keletkezik párafelhő. A bal szárnyon, a hajtóművektől balra lévő 2 fényes pont, amit többször bejelölnek, azok a fékszárny és csűrőkormányok mozgató hidraulika munkahengerek takarólemezei. A hajtómű és a szárnyvég után ezek a szárnyból kilógó takarólemezek keltik a legnagyobb légörvényeket, amik a jelen esetbe, a nagy páratartalmú levegőben láthatóvá válnak. A legjobb bizonyíték, hogy nem valamiféle anyag szórásáról van szó, hogy a kondenzcsík mérete, intenzítása folyamatosan változik légrétegtől függően. Ha permetézről lenne szó, akkor egy helyről, és állandó intenzítással jönne az anyag. Pontosan úgy, mint a harmadik videó esetében.
      Na végre egy olyan felvétel, ahol egyértelműen látszik, hogy hogy néz ki az, amikor egy repülőgépből leengednek valamit. Ezt kéne összehasonlítsátok a többi (kamu) cheimtrailes videóval! A videón egy utasszállító Airbus A330-as, esetleg A340-es látható, amint valamelyik utas az ablakon kinézve levideóz. Hogy pontosan mi látható, milyen anyagot engednek le, azt nem tudom, de feltételezem, vagy egy kényszerleszállás előtti felesleges üzemanyag vészleengedése látható, vagy valamilyen rendellenes szivárgás, pl. a hidraulika folyadék, mert pont ott van az előző videó kapcsán már említett hidraulikus munkahenger. Van több Ferihegyen dolgozó repülőgép szerelő ismerősöm, megkérdezem tőlük, hogy milyen leeresztő szelep lehet ott. Azért abba is bele kéne gondolni, hogy mekkora valószínűsége van annak, hogy egy utasszállító repülőgépből permeteznének, mikor az utasok néhány méterre az ablakból premier plánban videózzák a szigorúan titkos világméretű összeesküvés bizonyítékait!?

      Törlés
    2. Meggyőző érvek amiket Balázs levezetett. S bizonyára igaza is lehet.

      Mindazonáltal arra hívnám fel a figyelmet, hogy próbáljuk a kérdést - mai divatos szóval - holisztikusan, a maga TELJESSÉGÉBEN szemlélni és nem beleragadni egy-egy részletkérdésbe. (Persze az ördög a részletekbe rejlik tudjuk jól.)

      Viszont a józan paraszti eszünket használva, érdemes lenne ezt az egyszerűnek tűnő kérdést valahogy megválaszolni, vagy további elméleteket gyártani hozzá amik esetleg közelebb visznek a megoldáshoz:

      HONNAN kerülnek a ESŐVÍZ MINTÁKBA a kiugróan magas értékű az alumínium, cink, stroncium, bárium vegyületei melyet rengeteg helyen MÉRTEK MŰSZERESEN?

      Erre kellene valami épkézláb magyarázattal szolgálni.

      Minden bizonnyal NEM az utasszállító gépek kerozinjába kevert adalékanyagból, vagy a polgári repülőterekről felszálló gépekből...stb ahogy azt feltételezik, ez valami dezinformációs vonal, vagy egy téves elmélet lehet (Ne feledkezzünk el róla hogy külön osztályok dolgoznak azon hogy meg- és félrevezessenek féligazságokkal bennünket!) Akkor milyen egyéb magyarázatok kerülhetnek még képbe? (Ha elfogadjuk hogy valahonnét jönnie kell az esővel a különféle vegyületeknek és nem az ipar tehet róla.)

      Utalás szinten néhány...

      ...Felmerült hogy miért nem éjszaka permeteznek amikor senki nem látja? Erre pl. egy magyarázat lehet ha alapos okkal feltételezzük h valami sugárvédelmi szerepe is a van a történetnek, így ezt IDŐBEN és TÉRBEN a Naptevékenységhez kell hangolni, tehát akkorra kell időzíteni amikor a napszél ideér, vagy köze van más technikákhoz is: HAARP stb

      ...Felmerült - jogosan - hogy miért nem látja a radaron ezeket a gépeket a légirányítás...? Vagy csak egy részüket esetleg...? Erre több lehetőség is adódik. Miért gondoljuk azt hogy általunk ismert technikai színvonalon állnak jelenleg a katonai fejlesztések? Joggal feltételezhetjük, hogy már több évtizede használják a földönkívüliek repülési technológiáit, a "korong/szivar" alakú gépeket. A neten láttam valahol olyan Boeing 767-esre hasonlító (!) gépet egy kifutópályán, amelyeken csak álcázás képpen voltak a turbinák, de valójában valamiféle robotrepülő lehetett... (persze a Photoshop csodákra képes mint grafikus tisztában vagyok ezzel. :)

      Minden bizonnyal megoldották már azt is, hogy a radar ne érzékelje a gépeket, de nem a lopakodó gépeken használt körülményes módszerekkel. A (földönkívüli) UFÓ-k is csak akkor látszanak a radaron, ha azt a személyzete úgy akarja...

      http://www.youtube.com/watch?v=KdOOUeA7gpo

      Indy Attila előadásában hallhatunk egy repülőmérnök eltérítéséről, ahol a fedélzeten a "magas szőke" humanoid lény válaszol a mérnök kérdéseire. Ami meglepő hogy a földönkívüli azt mondja neki hogy az időjárást ők szabályozzák a bolygón több ezer éve már, s ha nem tennék akkor a felszínen maximum 8-14 fok lenne a legmelegebb. Ami viszont izgalmas hogy mindezt amit elmond a METEOROLÓGIA eszközeivel is lehet bizonyítani. Hány 10 ezer évvel lehetnek előttünk technikailag? Mibe tart a Földön körbeküldeni nekik pár száz robotrepülőt ami teríti az anyagot észrevétlenül a légkörben? Lehet hogy benne vannak ők is (ja hogy földönkívüliek nem is léteznek..? s "a levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet"...?), de az sem kizárható (sőt!) hogy erre még "rádolgoznak" a földi hatalmak akik szeretnék a létszámot is csökkenteni, stb.

      Ezt támaszthatja alá, hogy olvastam (a forrást már nem lelem) hogy valamelyik észak olasz NATO (?) katonai bázison mindenféle tárgyalás nélkül hónapok óta FOGVA TARTANAK repülőgép pilótákat, akik megtagadták a parancsot hogy részt vegyenek a Chemtrailes akcióban. A feleségeik verték ki a balhét... Utána lehetne nézni az olasz sajtóban!

      Hirtelen ezek jutottak eszembe. Lehet folytatni a sort.

      Törlés
    3. Na úgy tűnik, hogy kezd egy picit letisztúlni a dolog! Az egész cheimtail-es történetbe egyetlen eddig megmagyarázhatatlan dolog, hogy az esővízben különböző vegyi anyagok vannak. Mivel egyenlőre nem tudod (tudják), hogy ez honnan került bele, így kitaláltátok (a többesszám a cheimtrail hívőkre vonatkozik), hogy a kondezcsíkokra fogjátok. Kreáltatok hozzá, egy történetet, mellé párosítva egy csomó álbizonyítékot, mindenféle háttértudás nélkül. Baromi könnyű az emberekkel elhitetni olyan dolgokat, amihez nem értenek, amikről fogalmuk sincs, főleg, ha kreálnak hozzá még valami izgalmas történetet is, és egy-két bizonyítéknak látszó felvételt is tesznek mellé. A baj akkor van, ha ezeket a bizonyítékokat hozzáértők meg tudják cáfolni. Úgy tűnik, hogy sikerült nagyjából megértetni, elmagyarázni, hogy az utasszállítókból származó kondenzcsíkok miért csak egyszerű kondenzcsíkok, és milyen sok helyen bukik el az elmélet. Ezek után úgy tűnik, hogy váltani kell, és valami új elméletet kell kitalálni. Akkor most jöhetnek az UFOk! Ezzel aztán már tényleg nem lehet vitatkozni, szegény földönkívüliekre mindent rá lehet húzni! Kössz, én sem akarok! Tudod mit, egyezzünk ki abban, hogy kenjük rá az UFOkra, csak a polgári légiközlekedést hagyjuk békén!

      Egy dologra azért felhívnám a figyelmedet! Sajnos valóban az ördög a részletekben van! Nagyon gyorsan megbuknak az oyan történetek, amiket csak messziről "TELJESSÉGÉBEN" kell vizsgálni, mert a részletek minden sebből véreznek, a pontos bizonyítékok megdőlnek!
      Erről a középkori alkémia jut eszembe. Akkori "tudósok" keresték az arany előállításának lehetőségét, de a különböző kísérletekkel fokozatosan fedéztékék fel a világunkat, és vitték előre azt. Voltak azért téves irányok is: Egy ismert tömegű földbe elültettek egy magot, öntözték, majd amikor a növény megnőtt, azt kivették. Megmérték, hogy mekkora maradt a föld súlya. Megdöbbenésükre az számottevően nem változott, és mivel csak vízet adtak a földhöz a növény nevelése közben, ezért arra a megállapításra jutottak, hogy a növény vízből van! A vicces ugye, hogy logikus elmélet, "TELJESSÉGÉBEN" nézve még áll is a történet! :-) Csak hát ugye azok a fránya részletek, amit egy valódi biológus egyből megcáfol...

      Nagyon hasznos lenne az emberiség és a tudomány számára, ha rájönnétek, hogy ezek az anyagok honnan kerülnek az esővízbe. Komolyan, hajrá! Egyet azért tarts szem előt! Mégpedig a természet nagyságát. Hogy mire gondolok? Azt írod, hogy olyan vidéki környezetből származnak a mintáid, ahol nincsenek a közelben szennyező források. Mit jelent a közel? Emlékszer arra, hogy Csernobil után rádióaktív eső esett Svédországban, vagy hogy az izlandi vulkán miatt még a magyar légteret is le kellett zárni, vagy arra, hogy kb. fél évvel ezelőtt akkora homokvihar volt az Arab-Félszigeten, hogy Pakisztánt és környező országait beterítette a stratoszéráig feljutó homok? Szóval így vizsgáld azt, hogy mit jelent, hogy közelben lévő szennyező forrás.
      (Egyébként sokkal épkézlábabb lenne ez a cheimtrailes elmélet, ha mondjuk azt mondanátok, hogy az óceánok és tengerek felett végzik a permetezést, a szerint, hogy a meteorológusok milyen irányú légáramlásokat jósolnak. )

      Törlés
    4. @Balázs! ;-)

      ...

      Hívő: - 10-20 év ezelőtt nem voltak ilyen iszonyúan hosszú, megmaradó csíkok az égen. Nem lehetet látni ilyen csíkokat.

      Szkeptikus: - Baromság, ma már sokkal nagyobb a légi forgalom mint régen, meg különben is, az egyik gép lehet csak kiengedte az üzemanyagot, előfordul az ilyen.

      Hívő: - Jó, de akkor mivel magyarázod azt, hogy hetente vagy havonta, az ország szinte egész területén szokott lenni egy olyan nap, hogy tucatnyi ilyen nagyon hosszú vastag csík van keresztbe-kasba és ezek a csíkok ráadásul szinte
      egész nap látszanak( erre is egy youtube videó, ebben vannak olyan képek amikre most gondolok http://www.youtube.com/watch?v=MYug3xDKXHQ)? És mivel magyarázod azt hogy ilyenkor több gépet is látni a megszokottnál? Mindegyik kiereszti az üzemanyagát 100 kilómétereken keresztül? Mivel magyarázod azt, hogy a rá következő hétben nincsenek ilyen csíkok? Pedig az időjárás tök ugyanolyan, szinte fokra pontosan!

      Szkeptikus: - Baromság nincs semmilyen konkrét bizonyíték!

      * * *

      http://www.google.hu/imgages?q=chemtrail

      Tízezer számra készültek ilyen fotók az utóbbi másfél évtizedben. Magam is csináltam rengeteget. Ez azért nem magyarázható a légiforgalom növekedésével amikor már szinte "sakkozni" lehet az égen.

      http://napcsillag.hupont.hu/47/jelek-2012-julius31
      "...2012. júli. 31-én, amire az M6-os becsapódását időzítették, a Napot Chemtrails által alkotott felhőréteggel takarták kb. 13:30-ig." (M6-os osztályú napkitörés)

      Félre ne érts egy oldalon állunk, magam is szeretnék tisztán (tisztábban) látni a kérdésben. Nem képviselem egy személyben a "Chemtrailes tábort", s nem vagyok minden információ birtokában, de a lehetőségeimhez mérten próbálok tájékozódni (amit mindenkinek javaslok).

      Ebből az szűrődött le, hogy ezek a csíkok az égen egy globális katasztrófa ELŐJELEIT hivatottak csökkenteni. Nem tudom feltűnt e hogy minden héten megdől a melegrekorod?

      A chemtrail-es programban könnyen benne lehetnek földönkívüliek is valamilyen szinten. (~20 éve foglalkozom ufókutatással. 100%-ra teszem hogy léteznek különféle fajok akik látogatják a bolygónkat - volt már ilyenben részem "éjszakai látogatás" formájában.)

      Ennek hitelességének is érdemes lenne utánajárni, az olasz katonai pilóták fogva tartásával együtt:

      http://paranormal.hu/news.php?extend.606
      "Hivatalosan is szóba hozták a chemtrail-ek ügyét

      John P. Holdren, a Tudomány-és Technológiapolitikai Hivatal igazgatója, Obama elnök tudomány-és technológiapolitikai asszisztense úgy tartja, hogy a geo-mérnöki project segítséget nyújt a bolygó stabilizálására időjárás tekintetében a globális felmelegedés ellen.

      A vegyi-permetezéseket nem csak az USA kormánya, de közleményében a német kormány is elismeri, bár tagadják egészségkárosító, és gazdaságpolitikai érdekek mentén kifejtett, szándékolt hatásait. Holdren tökéletesen járható útnak látja a chemtrails módszert a bolygó lehűtésére, és teljes mértékben támogatja a bárium, magnézium, alumínium, nano-szálak, stroncium, baktériumok, spórák és más vegyianyagok légkörbe permetezését. Holdren álláspontja a Council of Foreign Relations Journalban jelent meg, melyben a CFR (Council on Foreign Relations=Külkapcsolatok Tanácsa) méltatta a globális felmelegedés elleni küzdelem jegyében nehézfémek légkörbe juttatását. ..."

      Geo-Engineering John Holdren (AP hírügynökség)
      http://www.youtube.com/watch?v=DXZhyf57Xyc

      Törlés
    5. jav. http://www.google.hu/images?q=chemtrail

      Törlés
    6. Vandor,
      Ha esetleg normalisan akarsz "veluk" beszelni, nem csak "aldozatkent" :D
      EA Koetting, ritualekrol stb.:
      http://www.youtube.com/watch?v=RBNQu6KkLfE
      (ahhhh, fel szemu oroszlan) :)
      http://www.youtube.com/watch?v=8vGcB5077Pw
      En az "intitiation into Hermetics"-be kezdtem bele by Franz Bardon

      Törlés
    7. A geoengineering sztori valahogy sántít, látható kondenzcsíkokkal akarnak védekezni a globális felmelegedés ellen?
      A kondenzcsíkokat éppen hogy globális felmelegedést okozó jelenségként kezeli a tudomány, a tovább megmaradó kondenzcsíkok éppen hogy fokozzák a globális felmelegedést. A geoengineering szakemberek 15-30ezer méteres magasságú kiszórásról beszélnek, nem lenne célravezető a hagyományos repülőkkel végezni ezt. Feltételezésem szerint az Al és Ba részecskék kiszórása éppen hogy láthatatlan csíkként jelentkezne.

      Törlés
  54. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  55. Már teljesen mindegy hogy kik vagyunk és honét jöttünk mert mi emberek itt a földön az életeink során mindég csak hazudtunk a múlttal kapcsolatban és őseink tudásával kapcsolatban amit örökül ránk hagytak!
    Már csak gátlástalanul önzők vagyunk azért hogy ön maguk boldogságát keresve mások élet örömöt ki zsákmányolva,el véve és a természet erejét el véve csak saját életükkel a tudatlan magukkal foglalkozunk!
    Az ember már nem ember mert kozmikus gén sebészek manipulálták testét és gén készletét hogy szellemét igába hajtsák és szívét el nyomják saját céljaik érdekében!
    De majd jön a fény mi ki söpri a szemetet földünkről,rá világit lelkükre testükön át és csak a fény lélek élhet tovább!
    Kiben csak sötétség és lelke tele a sötétség erejével emberek felet uralkodó jó fény lelkeket el nyomó meg látod nem lesz a jóval maradásod!
    És mit ki főztél hogy neked jó legyen soha többé itt nem élvezheted!

    VálaszTörlés
  56. 'Hivatalosan is szóba hozták a chemtrail-ek ügyét'
    http://paranormal.hu/news.php?extend.606.6

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. + megfigyelések, rengeteg linkek és videók főleg a lap alján, itt:
      http://www.helykeresok.hu/forum/viewtopic.php?t=38

      Lehet, hogy már valaki linkelte, én most találtam. Meggyőző.

      Törlés
  57. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csakmer most ilyenem van...
      A felvázolt kép valóban elég hát... összetett, oszt ember legyen a talpán, aki eligazodik.
      Viszont a legutolsó mondatodhoz ezt megjegyezném: Dehogynem. Ateista is vagy, meg még antiszemita is! Ugyanis ezekbe a dobozkába nem saját magát szokás az embernek berakosgatnia. Eme dobozolásra megvannak a kiképzett és hozzáértő fickók. S ha ők aztat mondják akkor aztán tehetel bármit... Ugye. :D

      Törlés
  58. https://www.facebook.com/photo.php?fbid=160847287385418&set=a.160847247385422.38555.100003804430561&type=3&theater
    Vegyifelhős naplemente Bösztörpusztán

    VálaszTörlés
  59. Chemitrail szkeptikus vs hívő
    Szkeptikus: - Mi ez a baromság?

    Hívő: - Nagy magasságokban, ahol a nagy utas szállító gépek is mennek, valószínűleg átalakított utas szállító

    repülőgépek rendkívül hosszú csíkot húznak az égen, ez a csík fehér mint a kondenzcsík, de sokkal hosszabb és sokszor

    vastagabb is. Az esetek 99%-ában a kondenzcsíkok néhány másodperc alatt vagy néhány perc alatt eltűnnek, de ezek a

    chemitrail csíkok órákig vagy akár egész nap láthatóak, nagyon lassan szétterülnek. Itt van például egy videó, ezen a

    videón egymás mellet látszik egy átlagos kondenzcsík és egy chemitrail csík.
    http://www.youtube.com/watch?v=m3qr7wr75w8&feature=youtu.be

    Szkeptikus: - Ez baromság, a wikipédián és mindenféle hivatalos szövegben is benne van, hogy a kondenzcsík is lehet

    hosszú és abból is felhő keletkezhet.

    Hívő: - Ugyanolyan időjárásban, körülbelül ugyanolyan magasságban szerinted ekkora különbség van?

    Szkeptikus: - Ugyan már, ne legyél paranoiás, az egyik gép lehet magasabban ment, ahol más volt a hőmérséklet és a

    páratartalom, ettől lehet a különbség.

    Hívő: - A saját szemmel láttam olyat is, hogy egy ilyen nagyon hosszú chemitrail csíkot húzott egy gép, de egyszer

    csak kimaradozott a csík, üres közök keletkeztek, mintha a permetező tartályból kifele fogyott volna a szer.

    Szkeptikus: - Ott a szél biztos bele kapott a kondenzcsíkba és gyorsan elfújta!

    Hívő: - 10-20 év ezelőtt nem voltak ilyen iszonyúan hosszú, megmaradó csíkok az égen. Nem lehetet látni ilyen csíkokat.

    Szkeptikus: - Baromság, ma már sokkal nagyobb a légi forgalom mint régen, meg különben is, az egyik gép lehet csak

    kiengedte az üzemanyagot, előfordul az ilyen.

    Hívő: - Jó, de akkor mivel magyarázod azt, hogy hetente vagy havonta, az ország szinte egész területén szokott lenni

    egy olyan nap, hogy tucatnyi ilyen nagyon hosszú vastag csík van keresztbe-kasba és ezek a csíkok ráadásul szinte

    egész nap látszanak( erre is egy youtube videó, ebben vannak olyan képek amikre most gondolok

    http://www.youtube.com/watch?v=MYug3xDKXHQ)? És mivel magyarázod azt hogy ilyenkor több gépet is látni a

    megszokottnál? Mindegyik kiereszti az üzemanyagát 100 kilómétereken keresztül? Mivel magyarázod azt, hogy a rá

    következő hétben nincsenek ilyen csíkok? Pedig az időjárás tök ugyanolyan, szinte fokra pontosan!

    Szkeptikus: - Baromság nincs semmilyen konkrét bizonyíték!

    Hívő: - Számtalan helyen mintát vettek az eső vízből és a talajból és szörnyű értékeket mutattak ki, mérgező

    nehézfémekből! Erről is vannak videók.
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=tjdxWrkfJbQ
    http://www.youtube.com/watch?v=lHVW4eXBG4Q

    VálaszTörlés

  60. Szkeptikus: - Hülyeség az egész, ez a szennyezés mástól is lehet, gyárak, autó forgalom!

    Hívő: - Ekkora mértékben és olyan helyen is ahol szinte csak hegyek és erdők vannak?

    Szkeptikus: - Igen ott is. A szél biztos oda fújta. Különben is, hülyeség, mert akkor azokra is megy ez a méreg akik ezt

    csinálják!

    Hívő: - Aki nagyon gazdag, az bárhova költözhet, nem kell félnie, és ahhoz is van elég pénze hogy biztosan bio kaját

    termesszen a saját alkalmazottaival.

    Szkeptikus: - Hülyeség ennek nincs semmi értelme, miért tennének tönkre mindenkit?

    Hívő: - A világ vezetői titkoltan, de sokuk nyíltan abban hisz, hogy az emberiség létszámát radikálisan csökkenteni kell

    oltásokkal, bármivel amivel csak lehet.
    http://www.youtube.com/watch?v=3sa12_sstJ8
    http://idokjelei.hu/2011/10/a-globalis-elit-nepessegcsokkento-politikaja/

    Szkeptikus: - Ez a chemitrail akkor is hülyeség, a légi irányítók észrevennék, meg aki benne dolgozik az ki kotyogna

    valamit. Valaki tuti elárulná.

    Hívő: - Mindenki félti az állását, főleg manapság. Ha kirúgják őket az egész karrierjük és azzal egyűt az egész életük

    tönkre mehet. A légi irányítók csak azzal foglalkoznak amivel foglalkozniuk kel, nem fognak ugrálni csak azért mert a

    szokottnál több gépnek van engedélye a radaron. A történelemben számtalan olyan titkos projekt volt amit évtizedekig

    titokban tudtak tartani. De egyébként is bizonyos mértékben be van már ismerve ez a chemitrail dolog.

    Szkeptikus: - Beismerve? Én ilyenről nem halottam!

    Hívő: - Számtalan tudományos konferencián elmondják és számtalan tudományos szaklapban leírják, hogy milyen hatásai

    vannak annak ha különféle dolgokkal permetezik az eget. Mit gondolsz honnan tudják ezt? Onnan tudják hogy

    folyamatosan csinálják, csak annyi hogy nem írják utána hogy ezt most gyakorlatban csináljuk.

    Szkeptikus: - Baromság, elméletben is kitudják számolni, meg elég ha egyszer kipróbálják, ahhoz nem kell mindig szórni az

    eget.

    Hívő: - Számukra gazdaságilag is nagyon hatékony lehet hogy mindent lemérgeznek!

    Szkeptikus: - Mi, nahát ez már végkép hülyeség! Mégis hogy lenne ez hasznos gazdaságilag?

    Hívő: - A gyógyszer cégek és a mezőgazdasági cégek ma már globális méretűek, ezek a cégek néhány család kezében

    vannak. Ha lemérgezik az embereket sokkal több gyógyszert tudnak eladni, ha tönkre teszik a növényeket sokkal több

    mezőgazdasági terméket tudnak eladni, ezáltal ezermilliárdokkal több pénzt tudnak keresni, ráadásul több legyet ütnek

    egy csapásra, mert az emberiség létszámát is csökkentik közben.

    Szkeptikus: - Ez baromság, te egy szörnyen paranoiás ember vagy, hülyeségeket beszélsz, ez az egész egy nagy

    hülyeség, néhány dologra ráépítesz egy csomó kitalációt!

    Hívő: - De hát sok mindent logikusan megmagyaráztam neked, videókat is belinkeltem, és még számtalan egyéb videót

    és leírást találhatsz ezzel kapcsolatban.

    Szkeptikus: - Baromság, egymást hülyeségeit erősítitek. Csak fújod a magadét, nem veszel mást figyelembe. Van több

    diplomás repülő mérnök ismerősöm és pilóta ismerősöm, szerintük is hülyeség ez az egész chemitrail!

    Hívő: - Jó akkor hagyjuk. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hívő: -És az hogy lehet, hogy néha megmarad szinte az összes csík, míg általában csak néhány másodpercig?
      Szkeptius: -És az hogy lehet, hogy néha vannak felhők az égen, néha meg nincsenek? Néha van köd a földön, általábn meg nem? (Adott napon olyan a levegő páratartalma, légnyomása, hőmérsékléte, hogy megmarad a kondenzcsík, más napokon meg.)
      Hívő: -Nem, ilyen nincs, ez baromság?
      Sz: Tudod, hogy mi az a felhő, tudod hogy keletkezik a kondenzcsík, tanúltál meteorológiát, egyáltalán emlékszel még bármire is a középiskolai fizikából?
      H: Őőő, hülye szkeptikus!

      H: Szigorúan titkos jelzés nélküli repülőgépek, itt van néhány kép bizonyítéknak.
      Sz: De hát ezek nem is titkos, nem is jelzés nélküli gépek! Repülőnapokon lehet látni őket, fel lehet rájuk menni! Az említet gépnek ez a lajstromszáma: ...

      Hívő: - A saját szemmel láttam olyat is, hogy egy ilyen nagyon hosszú chemitrail csíkot húzott egy gép, de egyszercsak kimaradozott a csík, üres közök keletkeztek, mintha a permetező tartályból kifele fogyott volna a szer.
      Szkeptikus: Az adott levegőnek más a harmatpontja, ott nem csapódik ki a pára.
      H: Ez baromság, ilyen hirtelen nem változnak a légköri viszonyok!
      Sz: És olyat láttál már, hogy mondjuk csak egy mezőn van köd, míg az erdőben nincs? Vagy tapasztaltál már olyat, hogy mész az úton kocsival, és hirtelen ködös szakaszhoz érsz, majd néhány száz méter után újra kitiszúl.
      H: Ez hülyeség, mert őőő hülyeség.

      H: És mivan azokkal az esővíz mintákkal, mik távol lakott terülektől vettek, és mégis szennyezettek.
      Sz: Mit értesz azon, hogy távol?
      H: Hát hogy vidéken.
      Sz: Csak mert a csernobili katasztrófa idején Svédországban rádióaktív eső hullott, az izlandi vulkánkitörés idején meg még Magyarország fölött is kimutatható volt a hamu.
      H: Ő, hát nagyon-nagyon messze a civilizációtol vették a mintákat. Tényleg.

      Sz: És akkor mi van a légiirányítókkal? A világ összes légiforgalmi irányítója be van fenyítve?
      H: Igen, a világ összes légiforgalmi irányítóközpontjába be van épülve ez a szervezet, egytől egyig mindenhol ott vannak! Ez egy nagyon nagy szervezet!
      Sz: Ok.
      H: De tényleg, én olvastam valahol a neten!

      H: Egy titkos szervezet, amiről senki nem tud.
      Sz: Titkos? Akkor te honnan tudsz róla?

      H: Titkos permetezés folyik!
      Sz: Hogy lehet, titkos, ha szerintetek csak felkell nézni az égre és mindenki láthatja. Miért nem mondjuk éjszaka csinálják, amikor nem lehetne lebukni?
      H: Mert kell a napfény az anyagnak!
      Sz: De hát az idö felében éjszaka van, az anyag meg napok alatt jut le a földfelszínre.
      H: De, de de, meg a napkitöréshez is közük van. meg amúgy is itt vannak az UFOk, akik a bolygó meteorológiáját irányítják.
      Sz: Aha. Ok, meggyőztél.

      Törlés
  61. Még egyszer felteszem a kérdésem Balázs mérnök úrnak, mert nem válaszolt: "Balázs, te egyébként megnézted a cikkben szereplő dok. filmet?"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel nyaralok, és csak mobil netem van, ezért nem. De ígérem neked meg fogom tenni! Addig is szedj össze néhány saját gondolatot, hogyha majd megnézem, és 1-2 kérdésem lenne, akkor tudj válaszolni, és ne csak azt mondani, hogy "de a filmben az volt, hogy..."

      Törlés
    2. Balázs! Akkor ha hazaérkeztél a nyaralásodból, majd a film megtekintése után nézd meg ezt:
      Owning the Weather in 2025
      http://csat.au.af.mil/2025/volume3/vol3ch15.pdf
      meg ezt:
      Gezielte Eingriff e in das Klima ?
      http://www.kiel-earth-institute.de/projekte/forschung/gesamtstudie
      meg ezt:
      A vegyi permetezés a leghatékonyabb és a legolcsóbb
      http://felhok.com/index.php/kiemelt-cikkek/106-bbc.html
      Ezek talán elég autentikusak lesznek számodra.
      De ide is bekukkanthatsz:
      http://www.sauberer-himmel.de/
      Ja, és nézd meg a cikkben hivatkozott film második részét is:
      http://youtu.be/mEfJO0-cTis
      Tájékozódhatnál továbbá a génmódosított növényeket forgalmazó cégekről is, mint a Monsanto, BASF, Syngenta, Bayer. Utánanézhetnél annak is, milyen kutatásokat finanszíroz a Bill és Melinda Gates Alapítvány.
      Talán sikerül megtalálnod az összefüggéseket is.
      Ha nyelvi akadályokba ütköznél, kérj telefonos segítséget, vagy kérdezd meg a közönséget...

      Törlés
  62. @Balázs!

    Nem tudom megvolt e az SBG Buddha által betett másfél órás videó... (?)

    What in the world are they spraying? - Mi a fenét permeteznek ezek? (2010)
    http://youtu.be/mEfJO0-cTis

    Ha nem, javaslom szíves figyelmedbe. Néhány fontosabb részt kiemeltem belőle. A légifolyosókra és a mérési eredményekre, a kimatatható PH változásokra a talajban külön felhívnám a figyelmed. Ezek a TUDOMÁNY eszközeivel, tudósok és szakemberek által BIZONYÍTOTT TÉNYEK :

    (...)

    00:15:07 - Mielőtt filmezni kezdtünk, lehetőségünk volt az egyik legkedveltebb szerzőnkkel és dokumentumfilmesünkkel
    G. Edward Griffinnel...

    Ez a téma, amit tudományosan "Sztratoszférás Aerosol Geo-Engineering"-nek hívnak, de "Chemtrail"- jelenségnek is nevezik. Számomra nagyon is ismert ez a Chemtrail versus Contrail (kondenzcsík) vita. Amióta elkezdtem foglalkozni vele, teljesen világos a számomra.

    A repülőgép forgalom fejlődését már nagyon régóta figyelem. A Los Angeles-i repülőtér közelében laktam. Még emlékszem az első jetekre, melyek ott landoltak. Hogy azok milyen zajosak voltak! Korábban még sosem hallottunk ekkora zajt. Gyakran kimentünk a kifutópálya végére és figyeltük hogyan szállnak le és fel ezek a jetek mivel számunkra ez egy újszerű élmény volt. Egész életbemben figyeltem a repülőket és tudom, hogy mi az a kondenzcsík. Megfigyeltem őket.

    A kipárolgó nedvességből, jégkristályokból állnak, mely kikerül az atmoszférába aztán felpezsegnek, elpárolognak
    és eltűnnek, ahogy ez látható is. Ahogy száll a repülő, közvetlenül mögötte követi egy kis fehér csík és általában 10-20 repülőnyi távolságra a csíknak vége mögötte! Egyébként ilyeneket még ma is lehet időről-időre látni: "Ott egy kondenzcsík!"

    Ez a másik dolog, amiről most beszélgetünk, egyáltalán nem ugyanaz a jelenség! Amikor ezek a repülők elhaladnak felettünk, és ezt a fehér füstöt kieresztik, ami beborítja az egész eget horizonttól horizontig és egyáltalán nem oszlik fel!

    A csíkok egymást keresztezik és az ég színe tejfehérré válik és az emberek légzési nehézségekről panaszkodnak,
    történeteket hallunk az aluminium- és báriumlerakódásokról, a vizsgált mintákban. Ha mindent összerakunk, nem értem, hogy aki a szemét és az elméjét nyitva tartja, hogyan juthat más végkövetkeztetésre, minthogy,
    valaki egy csomó pénzt és erőfeszítést arra fordít, hogy BEPERMETEZZE A BOLYGÓT!

    A kérdés az: MIÉRT?

    Nekem megvannak a saját feltevéseim, de remélem, hogy néhány jó tényfeltáró újságíró elmegy és elhozza a választ számunkra! Tudom, hogyha bármikor az ügy kipattan - és ki fog - azok, akik ezt csinálják, kétségtelenül azt fogják mondani:

    "Igen, nos...Ezt ÉRTETEK csináltuk, emberek!"
    "Ez a köz érdekét szolgálja!"
    "Ez a társadalomért van!" Lehet, hogy a globális felmelegedés megelőzését szolgálja. Vagy talán azért, hogy beoltsák az embereket egy szörnyű biológiai támadás ellen. "Hiszen nem tudunk körbejárni és mindenkinek oltást
    adni a karjába, de le tudjuk szórni, és így megmenteni az életeteket! Látjátok, milyen jók vagyunk?"
    "A társadalom jólétéért tesszük!"


    (... ... ...)

    00:21:01 - Láttam az eget Chemtrail-ekkel keresztbe-kasul! Már nem tudom, hogy Los Angelesben, vagy úton voltam, de felnéztem és azt gondoltam: nézd meg ezt! Ezek biztos hogy NEM LÉGIFOLYOSÓK!

    Az egy rács volt! Egy rács! Egy egyenes vonalú rácsozat a város felett, és nem hittem a szememnek!
    - Tejszerű, fehér felhők!

    Most minden nagyon érthetőnek tűnik. Bizonyítékaink vannak talajvizsgálatokból aluminium, bárium, stroncium jelenlétére és amiket a szabadalmakban olvashatunk, amit a klíma-mérnökök mondanak, éppen az történik. Ez egy magas labda az átlagember számára! Ez egy kényes pillanat az uralkodó hatalmak számára. Mivel egy álcázott műveletet hajtanak végre, mint "Troposzférikus Aeroszol Program" vagy "Chemtrails", Projekt "Ikarus" vagy akármi.
    Sokféle neve volt az évek során.

    --->>>

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. --->>> >> >

      És nyíltan teszik egy tudományos - a napsugarak elterelésére szolgáló - pajzzsal magyarázva, mivel a globális felmelegedés irányíthatatlan. Szóval, éppen most van a fenevad gyomra pontosan felettünk, páncél nélkül.

      Mindegy, hogy az emberek hisznek-e a Chemtrails-ben vagy sem, a klíma manipulálás dolog éppen eléggé sokkoló. És ha az emberek eleget tudnak a Geo-Engineering-ről, a Chemtrails nyilvánvaló lesz, mivel ez UGYANAZ!


      (... ... ...)



      00:23:11 - ...Az ország első naperőműveiben dolgoztam a 80'-as évek elején. A házam a világ legnagyobb megújuló energiákkal foglalkozó magazinjainak címlapján volt. Szóval ez az én hátterem.

      Az a célom, hogy riasszam a nyilvánosságot. Hegy méretű mérgező anyag hullik ránk!

      Kb. 5 évvel ezelőtt az egünk még A SZOKÁSOS KÉK VOLT, és MOST TELI VAN VONALAKKAL és párával és gyakorlatilag abból, amit itt a horizonton és az égen látnak, SEMMI sem természetes felhő!

      Ezek gyakorlatilag ezeknek a repülőjáratoknak a maradványai, amik felhőkké terebélyesednek, mesterséges felhőkké. Az égbolt nagyon piszkosnak tűnik! Már nincsenek fehér felhők és kék ég, mint pár évvel ezelőtt. Arrafelé úgy néz ki, mint óriási ipari aktivitás esetén vagy erdőtűznél. Ezt látjuk tipikusan minden éjjel. Még a talaj közelében is egyértelműen csökkent a világosság ezt nem látjuk, kivéve azokon a napokon, amikor ezek a hosszú, megmaradó csíkok jelen vannak, ezek szétterjednek és beborítják az egész eget. Néhanapján még azt is látni, hogy ezek a csíkok
      vertikalisan lehullanak, mint egy fátyol.

      Azt feltételezzük, hogy a részecskék leereszkednek. És vannak tesztjeink, amik bizonyítják, hogy rengeteg
      aluminiumrészecskével árasztanak el bennünket ami szó szerint 10.000-szer nagyobb érték, mint az egyébként is magasan meghatározott határérték.

      Tehát itt nem a mérgező anyagok jelentéktelen százalékos növekedésről beszélünk. Óriási mennyiségekről beszélünk, például az Mt. Shasta hegyoldaláról.

      Ha arra visszanéz... Ez Észak-Kalifornia egyik jelképe, ami érintetlen víztartaléknak számít.

      A hómintáink a Mt. Shasta egyik hegyoldalából 61.000 ppb aluminiumot eredményeztek. (Parts per Billon) Ez szokásos olvadt hó. És az emberek ezt isszák, ha hegyet másznak. És gondoljon bele: hivatali eljárás 1.000 ppb-től szükséges.

      Ez 61-szerese a törvényes határértéknek és a hegymászóink ezt a mérgező vizet isszák az Mt. Shasta-n.

      Bárium: 83, stroncium: 383 Szóval idén nyáron az emberek akik hegyet másznak, mérget isznak.

      Alapvetően! Én biztos nem szeretnék 61.000 mikrogramm aluminiumot inni literenként.

      És még egyszer: már láttuk hogy a talaj pH-értéke 10-12-szeresére emelkedett 5 év alatt, és ezt be is tudjuk bizonyítani.Ez nem feltételezés!

      Egyértelműen bizonyítani tudjuk, hogy ezek a fémek benne voltak az esővízben. Ellenmintát is vettünk.

      ...

      Az erdészettudományok baccalaureusa, a Missoula-i Nemzetközi Erdészeti Iskola, viziállatokra specializálódott zoológiai mester, 35 év az US Forest-nél mint vadállatokkal foglalkozó biológus, és ebből néhány év talajvédelem
      az USDA Talajvédelmi Szolgálatánál. Ezenkívül vezettem botanika-programot, mező- és legelő programot és ezeket még mindig vezetem. Jelenleg tanácsadást végzek mesterkertészek számára.

      Amikor kb. 2005-ben ezt a kertet elkezdtem a pH-érték itt 5,5 és 5,6 között volt. Ez itt a régi szakvélemény a talajról. Ezen az oldalon láthatja az én földemet. Itt a 125-ös, 126-os vizsgálatnál. Ez az én házam.

      És itt a talajreakció. A pH-nak 4,5 és 6,0 közöttinek kellene lennie. És itt az iszapban még egy kicsit sötétebb.
      Itt pontosan 6,8.

      És mit tesz ez az ökoszisztémában a növényekkel?

      Nos, kiásunk egyet ezekből és megnézzük ezeket a kis valamiket amik a talajban nyüzsögnek. Gyakran már egyáltalán nem találhatóak meg! Ezek a kis ízeltlábúak, amiket még mikroszkóp alatt is alig lehet látni. Ezzel itt lehet a mozgásokat látni a kicsi, apró, pici mikroszkópikus úgy néz ki, mint kicsi, mozgó porrészecskék.

      --->>>

      Törlés
    2. --->>> >> >

      Ezek elkezdtek eltűnni! Még nem tűntek el teljesen, de már elkezdtek eltűnni.

      Ez a fekete tölgy makkja. Ezek itt cédrusfa darabok. Emberek hagyjátok abba! Ennek itt savas ph-júnak
      kellene lennie és a mérés 10-szer magasabb értéket mutat mint amire számítottunk?

      Valami nagyon nem stimmel itt!

      - Nézzék meg ezeket a jelentéseket. Nagyon sok van.
      - Ez itt 20 jelentés. Legalább 20.
      - Inkább mondanám, hogy közelebb van a 30-hoz.

      Mindegyik veszélyes mennyiségű aluminiumot mutat... és báriumot! A tudomány azt mondja, hogy itt valami furcsa történik.


      (... ... ...)


      00:29:07 - Itt van még egy teszt, ami 375.000 ppb aluminiumot eredményezett. Bárium 3.090, stroncium 345.

      Igen. Ez egy bélelt tóból van. EPDM-tömítőszalaggal haltenyésztéshez. (EPDM = Etilén-propilén-diene-monomer nevű műkaucsuk) Ebben a tömítőszalagban nincs semmi vegyszer vagy egyéb anyag, ami belekerülhetne a vízbe. Ezt a tömítést erre a használatra fejlesztették. A kutat, ami a tavat ellátja teszteltük, aztán még egyszer teszteltük.

      Semmi aluminium nem mutatható ki! Nulla!

      Az egyetlen másik forrás, amelyből belekerülhet a tóba, az az esővíz. Itt egy szűrt erdei dombtetőn vagyunk. Mérföldekre távol a minden ipartól, autópályától vagy ilyesmitől.

      Néhány nap heves "permetezés"-t követően felfigyeltünk rá, hogy a víz felszínén egy FILMRÉTEG keletkezett.

      Megvizsgáltuk ezt a réteget és az eredemény: aluminium és bárium! Másfél éves gyűjtögetés után 375.000 ppb aluminium volt benne.

      Ez szó szerint mérgező!

      Egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az, amit az égen látunk, pontosan megfelel annak, ami a különböző szabadalmakban le van írva és a földön található anyagok megfelelnek a szabadalmakban lévőknek.

      Ezek az anyagok 5 évvel ezelőtt NEM voltak itt!

      Ekkora mennyiségben ez egy újszerű jelenség. Némely esetben az emelkedés 50.000 %, 5 év alatt, az aluminium esetében.

      A korábbi mérésből a 7 ppb-ből, ami enélkül is már magas volt, 50.000 %-kal emelkedett 5 év alatt.Mélyreható változásokat láttunk ebben az időszakban.

      Dr. Lennard Thyme, kémiai doktor. Ellenpróbát csináltam vele és azt mondja, hogy az aluminium,
      bárium és stroncium oxidjai a pH-értéket egy savas talajnál semlegesre változtatják. Semmi kétség nem merülhet fel!

      - És pontosan ez az...
      - Pontosan ez az amit megfigyelhetünk!

      (...)

      00:31:03 - Doktori címem van szervetlen kémiából az Oregon State University-ről, és különböző fémekkel és oxidációs folyamatokkal dolgoztam. Ezután a poszt-doktori címemet a Brandeis Egyetemen szereztem meg, ahol is a különböző fémek oxidációjának stabilizálásán dolgoztam. Az volt a cél, hogy rájöjjünk, hogyan illeszkedik az egész az élet dinamikus egyensúlyába.

      Francis-szel dolgoztam fent a Mount Shasta-n és mutatott nekem néhány esővíz-elemzést melyeknek közük volt az atmoszférában lévő aluminium-, bárium- és stroncium-értékekhez.

      Szóval azt hiszem, a lényeges méreganyag ezekben a Chemtrail-ekben az aluminium. Azok az értékek, amiket a Mount Shasta-n megtekinthettünk, teljesen elfogadhatatlanok!

      Ha biológiai rendszerekben lévő fémekről beszélünk, nem aluminium tömegtermékekről beszélünk, amire az emberek gondolnak, amikor dobozos üdítőt isznak és hasonlók.

      Ha egyszer az aluminium-oxid eléri az artériákat, egy réteget képez és LEKAPCSOLJA AZ ÉLETET!

      Ha olyan elemeket, melyek normálisan nincsenek a környezetben, egyszer csak bevisszük a környezetünkbe,
      megszólal néhány komoly riasztócsengő. Az aluminium különösen kellemetlen a biológiai rendszerekben. Megtapad, nem ürül ki és lekapcsolja a rendszert - és akkor annyi!

      Mivel az idők során az aluminium összegyűlik, súlyos neurológiai károkat okoz, mert aluminium-oxidként rakódik le,
      ami alapvetően ott ragad és a normális rendszer nem tudja lebontani.

      (... ... ...)

      --->>>

      Törlés
    3. --->>> >> >

      00:33:41 - ...A fejünkre hulló fémeket nem lehet kétségbe vonni. Ez egyáltalán NEM spekuláció!

      Ahogyan már mondtuk, a fémek mennyisége az elmúlt 4 évben ezerszeresére nőtt és a levegő minőségéért felelős hivatal Kaliforniában megvizsgálta a Kínából érkező aeroszolokat. Ezek a fémek nem voltak közöttük.

      (...)

      00:35:14 - ...Már 50 évvel ezelőtt is volt számtalan klíma- és időjárásmódosító program, melyről a közvélemény
      túlnyomó többségének nem volt tudomása. (...)

      "Vannak időjárás ellenőrző technikák, teljes szabadalmak a berendezésekre. Claiborne Pell szenátor teljes nyilatkozata és személyes történetei, hogy nemcsak, hogy létezik ez, hanem, hogy már használtuk is ezeket, a Vietnami Háborúban".

      (...)

      00:37:12 - ...A nevem Karen Johnson. 12 évig voltam Arizona állam parlamentjében. Ebből 8 évig voltam a képviselőházban és 4 évig a szenátusban.

      Amikor egy repülő elrepül felettünk és a repülő által húzott csík a horizont egyik végétől a másikig tart és elkezd szétterjedni és hullámszerűen az ég egyre nagyobb részét beteríti és kiszélesedik, míg az egész eget beborítja!

      Hogyan gondolhatja azt bárki, hogy ez normális? (...) Miért engedik meg, hogy folyamatosan szórjanak
      minket az egész USA-ban - az egész VILÁGON?

      (...)

      00:40:41 - ...Egyik barátunk 20 vagy 30 éve tűzoltó Pine-ben, Arizonában és azt mondja, hogy ezek az erdőtüzek,
      amikkel manapság küzdenek, sokkal hevesebbek, mind bármi, amit eddig láttak.

      És ha megnézzük a LEVEGŐMINTÁKAT és ezeket az apró, könnyen gyúlékony aluminiumrészecskéket, és a fákon lerakódott magnéziumot ezek okozzák ezeket a példa nélküli, vad erdőtüzeket.

      Itt láthatja. Ezek ppm értékek. (parts per million) Ezt elküldték nekem és rendkívül érdekesnek találtam, mivel csak kb. 2 ppm lehetne a levegőnkben. És itt az áll, hogy 39.000 ppm az aluminium.

      Ez asztronómikus érték! A bárium érték magas! Ez több mint szokásos, amit az embereknek be kellene lélegezniük vagy ami rájuk szóródik. És az emberek csodálkoznak, hogy az egészségük megromlik és miért kerülnek a sürgősségi osztályra.

      (...)

      00:42:56 - ...És ahogy felállítottam a berendezésemet, rámnézett és azt mondta: "Ezek a fák itt mind kihalnak!"

      Én azt mondtam: Tessék? Erre ő: "Ezek a fák itt mind kihalnak!"

      Szóval úgy gondoltam, na jó, letesztelem az aluminiumra, mert ez az egyik fő része ezeknek a programoknak,
      amikről itt beszélünk... és a titánra... szóval vettem egy kéregmintát és teszteltem. Az eredmény pozitív lett az aluminiumra és a titánra. Amikor aztán elkezdtem Kaliforniában utazgatni, ugyanazt vettem észre mindenütt.

      (...)

      00:45:37- ÉRKEZÉS EGY MAUI TÁVOLI RÉSZÉN LÉVŐ ORGANIKUS FARMRA. Az egész medence önellátó (sic). Van nap-, vagy szélenergiánk vagy generátorunk. (...)

      Ezek itt nyugatról jönnek. És ma mindkét irányból szórnak. Ebből a dologból tulajdonképpen egy csomó
      Chemtrail, ebből az irányból. Ezek az anyagok itt...blokkolják őket! Látnunk kellene a horizontot ott ahol a Föld meghajlik. Elég magasan vagyunk és itt a tenger, ugye?

      Látnunk kellene a "Big Island"-ot. Csak 30 mérföldre van innen! És ahogy látod, amögött nem kék az ég. Itt a megoldás! Minden... szóval, olyan furcsa kék - én ezüst-kéknek hívom. És ma egy szép nap van!

      Tudják, már nincsen kék ég. Ma éjjel megnézzük a csillagokat. Olyanok, mint... Meg fogja látni. Meg lehet SZÁMOLNI őket! Olyan kevés csillagot lehet mostanában látni éjszaka!

      Több százezer csillagnak kellene lennie, és meg lehet őket SZÁMOLNI!
      Egy itt, egy ott... egy bolygó itt, olyan mint... Néha százat is lehet látni, bizonyos éjszakákon csak TIZET!

      (...)

      00:49:28 - ...Tehát vettem néhány szálat a hajából, néhány újonnan nőtt hajszálat és beküldtem.

      Annyira biztos voltam, hogy a lányom haja teljesen tiszta, azzal az életmóddal, amit itt élünk és íme, az jött vissza, hogy nagyon magas aluminium értékek vannak nála. (...)

      *************************

      A felénél jár a film. Eddig volt most türelmem kimásolni a lényegesebb részeket időrendben...

      Törlés
    4. Nem kis meló lehetett Vándor, ezt szépen összeszedted! Most már nagyon kíváncsi vagyok Balázs válaszára, véleményére ezekkel kapcsolatban...

      Törlés
  63. Minden elismerésem Vándor és kentaur8 hozzászólásaihoz.Rengeteg anyagot hoztak fel amik sok mindent megmagyaráznak.Igaz, biztos dolgokról még nem beszélhetünk, de az idáig feltártak is enyhén szólva rémisztőek.Mit tehetünk?Egyedül amit tehetünk, hogy folytonosan felhivjuk az emberek figyelmét ezekről az eseményekről.Sajna vannak olyan egyének akik a tudományos szemlélet leple alatt. akarnak mindent kimagyarázni, úgy ahogy beléjük lett tápllva a médiákon keresztül.

    VálaszTörlés
  64. A tényeket tagadók vezéregyéniségei fizetett ügynökök. Aránylag könnyű öket felismerni a következő tulajdonságokról:
    -A számukra kellemetlen tényeket és kérdéseket figyelmen kívül hagyják, egyszerűen nem veszik tudomásul, az ilyen kérdésekre nem válaszolnak.
    -Az ellenük szoló tényeket egyszerűen tagadják, mintha az egetverő hülyeség lenne.
    -Magyarázataik, indoklásaik gyengék, hiányosak, mégis mindent elsöprő tényként kezelik őket.
    -Látszik rajtuk, hogy nem buta emberek, de ha nekik úgy kényelmesebb akkor úgy viselkednek mint egy idióta, aki nem érti, hogy a 2+2 miért 4.
    -Egyfajta felsőbbrendű hangnemben beszélnek, ők a mindent tudó professzorok, és aki nem azonos véleményen van velük az csak ostoba lehet.
    -Sokszor lekicsinylik a másikat. (Pl: Látszik, hogy nem értesz a fizikához, kémiához meg hasonlók.
    -Ha sarokba szoritják őket, akkor kijelentik, hogy nekik erre nincs idejük, és előfordul, hogy egyszerűen törlik a hozzászólásaikat, ha az általuk üzemeltetett oldalon folyt a beszélgetés akkor akár az egész topicot.
    Motivációjukon látszik, hogy nem megismerni akarják a tényeket, hanem mindent megtesznek a tagadásért. (Ezért fizetik őket) Mindezt racionális szkepticizmusnak álcázzák.
    Ezeket hol felváltva, hol külön külön, hol egyszerre használják.
    Nagyon könnyű velük összefutni. Szinte minden olyan fórumon fent vannak, ahol a hivatalos hazugságok lelepleződtek, pl: chemtrails, 911, ufo-k, háttérhatalom, összeesküvés elméletek, stb....
    Ha valaki ügynökkel fut össze, javaslom, hogy folyamatosan mentse le a beszélgetést képernyőkép mentéssel.

    Persze vannak igazi félrevezetettek, de velük lehet igazi párbeszédet folytatni, az ügynökökkel nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "-A számukra kellemetlen tényeket és kérdéseket figyelmen kívül hagyják, egyszerűen nem veszik tudomásul, az ilyen kérdésekre nem válaszolnak. "

      ettől nem lesznek ügynökök ez csak egy átlagos emberi jellemző, bármi olyan dolgot írsz le ami eltér a megszokottól, akkor a többség így áll hozzá

      Törlés
  65. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  66. Jaj, istenkém, mi folyik itt!?!?! (nem a bolgban)
    Én NEM AKAROK EBBEN A VILÁGBAN ÉLNI, ez egy agyrém, egy borzalom úgy, ahogy van!!! Szinte már őrjítő az egész gondolat, ... mindenről!
    Szabad akarok lenni, és békében, nyugalomban élni, nem pedig sanyargatott rabszolgaként létezni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ELÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  67. Vándor-nak megköszönöm munkáját.
    Balázsnak itt egy videó: http://www.youtube.com/watch?v=AxC0lyggMN8 Csak nem gondolod hogy itt is a "ködfal" a hibás????Baláááááááááázs!!!Ejnye-ejnye!....


    "Először tagadnak, (Az Egyesült Államok Légiereje korábban kijelentette, hogy a keresztbe-kasul
    húzódó kémiai csíkok az égen, "egyszerű kondenzcsíkok", amelyeket a repülőgépek hajtóművei okoznak.)
    aztán csúsztatnak: Egyes szakértők azzal igyekeztek elütni a probléma élét, hogy a "naiv
    lakosság nem tud különbséget tenni a repülőgépek kondenzcsíkja (contrail) és a chemtrail
    között". Később részben beismernek dolgokat, de a beismerésben is csúsztatnak. (A hivatalos
    vizsgálat elutasítása arra hivatkozott, hogy "nem tudományosan elismert jelenségről" van szó! ) -
    Bizonytalanok az alumínium nyilvánvaló egészségügyi hatásaival kapcsolatban: "...kiszámítottuk
    a nagyságrendeket...".."egy kísérlettel hogy vajon lehet-e az emberi egészségre gyakorolt
    hatása..."...""de ha csak a temérdek részecskére gondolunk, és ezeknek a részecskéknek az
    egészségügyi hatásaira, a válasz..."..."néhány neves szakértő...akik epidemiológiai vizsgálatokat
    végeznek, állítják hogy szemernyi nincs." A 10 milló tonna/év alumínium kiszórása
    kockázatainak felemlítésére pedig így reagált: "Engedje meg hogy itt óvatosabb
    legyek..."..."...még csak most kezdtük el megvizsgálni az alumíniumot..."(mondja ezt
    "ártatlanul"David Keith "geo-mérnök" ,miközben már a 90-es évektől folyamatosan
    permeteznek! Ezenkívűl ez álszent "óvatoskodás" , cinikus csúsztatás, mivel eszük ágában sem
    volt "óvatosnak" lenni akkor, amikor bevezették volt a permetezéseket a 90-es években az USAban,
    s pár évre rá Európa államaiban!) - "Semmilyen komoly tanulmányt nem csináltunk az
    Aluminiumról, tehát előfordulhat, hogy valami szörnyűséget fedezünk fel, amire nem
    gondoltunk.", hangzanak el David Keith "geo-mérnök" szájából a http://www.youtube.com/watch?
    v=uhLhPEnSdxs elérhetőségű "What in the World Are They Spraying?" c. tényfeltáró video 8.33 -
    10.58 perceiben. - Tudnunk kell, hogy az alumínium, bárium, stroncium, antimon, kadmium,
    stb., valamint ezek vegyületeinek toxikus hatása már jóideje ismert tudományos tény, tehát a
    beidézett mondat a beismerés és a felelőtlen,álszent, illetve emebeteg, tudathasadásos
    viselkedés sajátos keveréke. - "...kiszámítottuk a nagyságrendeket nem papíron, és nem
    ceruzával...":" - Balázs azt hiszem hogy nem elemezted a beidézett David Keith mondatait!Valamint egyáltalán nem elemezted a tanulmányomat, amit 4 hónap alatt szedtem össze kemény munkával! Azt állítod hogy azért szakad mega csík hirtelen, mert "ködfal" van ott.Tudod ekkora fasz nem lehet valaki, már ne haragudjál!Azért nem kapok tőled röhögőgörcsöt, mert mindennap mérgeződünk, és kibaszott szar a kedvem.Legszívesebben beledugnám a fejedet a seggedbe, mert ugyanaz, mintha az eget nézed számodra, vagyis szart se látsz te az égen, csak a te kibaszott nagy "repülőgépes tudásodat" és a hatalmas egódat, ami vlszínűleg sérült gyermekkorában. - Nem vagy érdemes a továbbiakban figyelemre. - A többieknek: Elnézést a durva szavakért, de 4 hónap alatt kimerültem, totál kész vagyok idegileg, és nem vagyok hajlandó elmebetegekkel vitatkozni arról, hogy mia fasz az a kondenzcsík!Ha Balázs már úgy nőtt föl hogy csak ilyebneket látott, nyilván oka van mondogatni hogy ez a normális, mert ő már nem ismeri a régi normális utasszállító-forgalom sajátjait.De én ezt leszarom.Én nem szeretnék megdögleni, és már illetékes szerveknél járok, ahol válszokat kérek.Ha nem kapok épkézláb indoklásokat, és magyarázatokat, eljön az idő, mikor KEMÉNYEN MEGFIZET MINDENKI, AKI RÉSZT VETT A MÉRGEZÉSEK ELHALLGATÁSÁBAN, TAGADÁSÁBAN, ISTEN ENGEM ÚGY SEGÉLJEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  68. http://www.youtube.com/watch?v=AxC0lyggMN8

    bALÁZS NE FELEDD EL MEGMAGYARÁZNI ENNEK A VIDEÓNAK AZ ELSŐ PERCEIT!!!!!!!!!!!!!!

    AZT MEG FELEJTSD EL, HOGY A "SZÉL ELFUJJA A CSÍKOKBÓL RÉSZEKET", ÉS EZÉRT SZAKADOZOTT!TE NEM VAGY KOMPLETT BARÁTOM!TŰNJ EL AZ ÉLETEMBŐL! - MOST!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nektek minek magyarázni bármit is? Úgyis csak a saját hülyeségeiteknek hisztek. Tök felesleges veletek értelmesen kommunikálni.

      Törlés
  69. VilágPanoráma: Ökofegyverek
    Vendég: Dr. Drábik János - EchoTV - 2012.09.10

    http://www.youtube.com/watch?v=JBpUN67WNPU#t=130s

    VálaszTörlés
  70. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  71. Brutális.... az, hogy mi folyik itt. Meg a rengeteg hamis "bizonyíték" is. Mint a legtöbb kép amiket belinkeltek. Meg videó. Mind egytől egyig ökörség. Dilettáns, idióta banda. Labant Csabával meg Gyenes Péterrel az élen. Két faszkalap. Egyetlenegy eredeti bizonyító erejű fotót nem tudtok mutatni! Ugattok, hogy 5000 méteren permeteznek a gépek. Csakhogy 5000 méteren nem igazán képződik csík....de ti meg a jó vastag csíkokat húzó gépre mondjátok, hogy CHEMTRAIL! Seggfejek. akkor most melyik állításotok nem igaz? Nem 5000 méter? Mert minden szar videótok erről szól. És ez csak egy dolog. A légkör fizikához fingotok sincs! egyetlenegy ember nincs közöttetek akinek repülős jelene vagy múltja van. Ha hozunk szakértőt meteorológust, pilótát leálltok vele vitatkozni. Milyen alapon? Mondjátok, hogy "úristen menyi csík volt ma itt és itt....de arra nem gondoltok, hogy naponta 2000-nél több gép repül át felettünk. Az üzemanyag vészürítő nyílásra meg újjongtok, hogy BIZONYÍTÉK!!!! Ennyire vagytok egyszerűek. Olyan sötétek vagytok, mint egy zsák korom!

    VálaszTörlés
  72. @Ex AvionicsInHungary: A földi hiteles laboratóriumi MÉRÉSI eredményeket világszerte hogyan magyarázod?

    A kiszórás technikája egyébként MÁSODLAGOS. Sokan sokfélét TALÁLGATNAK amin könnyű fogást találni főleg egy szakembernek, de ezzel még nincsenek megmagyarázva (!) a különféle vegyületek amik elérik a földfelszínt. Ezek TÉNYEK amiket nem célszerű átugrani ha az igazságot keressük.

    A permetezés technikájához annyit, hogy vajon ki az aki belelát az évtizedekkel előrébb tartó katonai fejlesztésekbe? Hol tarthat ma a technika 2012-ben...?


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor helyben vagyunk. Látom köztetek van értelmes ember nem úgy, mint a facebookon. Értem, hogy mérgeznek minket minden módon, és ezt el is hiszem.
      De könyörgöm! Ne fogjuk már rá a békés polgári repülőkre. Hagyjuk őket.
      Engem csak ez idegesít. Elhiszem a talaj mintákat, meg a mérést.De szögezzük le, hogy nem a repülőkkel csinálják. A kondenzcsík az bizony csak kondenzcsík. Még ha egy pár sötét elmének ez magas....akkor is.!
      Legyen szép napod.

      Törlés
    2. @Ex AvionicsInHungary: "...De szögezzük le, hogy nem a repülőkkel csinálják. A kondenzcsík az bizony csak kondenzcsík...."

      Azért nem lehet éles határt vonni, mert a globális akcióban részt vehetnek katonai gépek is. A valóság ettől sokkal komplexebb.

      Pl. amit írtam korábban, az egyik olasz NATO támaszponton katonai pilótákat tartanak fogva, mert nem voltak hajlandók részt venni a "szórásban", s a hozzátartozóik értesítették a sajtót. Másrészről robotrepülők is rendelkezésre állnak, s nem is beszélve arról hogy a "kirakat" és a katonai fejlesztések között "fényéves" távolságok vannak, minden képzeletünket felülmúlják. Elég azt megemlíteni hogy a II Vh. magasságában (1940+) már megjárták a Holdat és a Marsot, s nem a hagyományos rakétás meghajtással... Hová fejlődött 70 év alatt a haditechnika egy olyan iparágban ahol szinte korlátlanok a források és a szellemi potenciál? ... ... ...

      Törlés
  73. Hír TV Zöld Övezet c. műsorában a Greenpeace-től nyilatkozott Simon Gergely a chemtrailekről, korrektül:
    http://mno.hu/?block=mno_video_popup&pa ... a_id=58970 (kb. 12:50-től).

    Tegnap a TV2 foglalkozott a témával, viszonylag korrektül:
    http://tv2.hu/aktiv/video/kondenzcsik-vagy-vegyszer

    Ennyi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Ex AvionicsInHungary: Köszönjük a hivatkozásokat!

      (A link helyesen: http://mno.hu/?block=mno_video_popup&param=media_id=58970 )

      A HírTV-s anyag esetében a megszokott módon a kondenzcsík képződés mikéntjén és a meteorológiai összefüggéseken lovagolnak, mert itt lehet az egészet megragadni és hitbéli kérdéssé tenni ("chemtrail-hívők"), majd elhelyezni "összeesküvés-elmélet" címkéjű komolytalannak veendő dobozban.

      17:01-től a szakértő vendég egy hatalmasat csúsztat azzal, hogy 0.1 mg/liter Alumíniumot említ az esővízminták esetében mint legmagasabb mért érték. Holott nem ritka ennek 3-4000 szerese (!) a 300-400 mg/liter az esővízben/hóban aminek egyébként szinte desztillált víz minőségűnek (! - tehát -> 0.0 mg/liter Al, Ba, Sr...) kellene lennie, s levegő mintákban ettől durvább értékeket is mértek. (mg/liter = ppm, mikrogram/liter = ppb az amerikai irodalomban. Viszonyítás képpen ivóvízben a határérték: 0.2 mg/l )

      A TV2-s riport esetében szintén a szokásos KÖDÖSÍTÉS. A kondenzcsík VS chemtrail dilemmát nagyítják ki és azon rugóznak mintha csak erről szólna a történet, - s ez nagy vonalakban a taktika világszerte a médiában. (-> Hírelhárítás... az üzemanyagokba kevert "adalékanyagok" teóriáját pl. gumicsontnak gondolom, amit valamelyik erre szakosodott kormányügynökség falai között találtak ki, majd elhintették hogy aztán nagy tűzijáték mellett a szakértők megcáfolhassák...)

      A kulcskérdéseket elfelejtik mindig feltenni:

      - Mi a helyzete földön vett vízmintákkal, a több ezerszeresére nőtt Alumínium, stb értékkel (melyekhez bizonyíthatóan az iparnak semmi köze)...?
      - Hogy keletkeznek a "csíkok" légifolyosókon kívül amikor már majdnem "sakkozni" lehet az égbolton?
      - A 90-es években miért nem volt látható az égen ez a hosszan megmaradó majd felhővé alakuló jelenség a repülők kondenzcsíkjai esetében?
      - Milyen a kapcsolat a napkitörések és a permetezés között?
      - Van rá logikus magyarázat hogy miért pont ezeket a vegyületeket juttatják a felső légkörbe...?
      ...

      Törlés
  74. Hozok egy kis fényt, mert nagy itt a sötétség úgy látom. Amíg ti ezen a kitalált ( de nem bizonyított )szaron elmélkedtek,vitatkoztok addig elmentek a VALÓS probléma mellett. Nyilván, hogy szándékosan rendezte így az"elit" .Vagy legyen tőlem Bilderberg csoport, vagy Külkapcsolatok Tanácsa(CFR), Vagy Római klub, VAgy a IPCC amire szt mondják, hogy tudósokból álló csoport 'oszt a nagy lófaszt, mer' azok ott sincsenek. Tesztelnek, hogy mennyire szopják be az emberek baromságot. Mennyire vált ki pánikot bennük az a tény, hogy irtják őket. Itt agyaltok permetező gépekről de az senkit nem érdekel ha a BILL GECI kiáll jó sok ember elé, és kimondja, a föld népességével kapcsolatban a következőket.idézem ----------------" Na most ha nagyon jó munkát végzünk az új oltások és az egészségügy és a reprodukciós szolgáltatásunk terén, akkor le tudjuk ezt vinni 10-15 százalékkal"--------------- Azonkívül:1Folyamatosan mérgeznek minket instant "ételekel", ízfokozókkal, káliumos konyhasóval, fogamzásgátlóval, állományjavítókkal, transzzsírokkal, ivóvízzel, OLTÁSSAL, GYÓGYSZERREL, üdítő italokkal, GMO technológia(Monsanto), energia italokkal....és igen! Ezek bizony célzott lövések, mert ettől nem döglenek meg ezek a tetvek, hisz nem zabálnak ilyeneket!!!! 2 Folyamatosan rombolják ez elménket a tv és mozi által sugárzott "szórakoztatással" a műsorokban elhelyezett szubliminális üzenetekkel. Elég faszán hat a dolog, mert a birkák a fél életüket a faszbuk előtt töltik, minden idióta dolgot megosztanak likeolnak, de mikor a frankót kiteszem a közösbe 500 emberból 4-en osztják meg!!!! Nesztek itt van! http://www.youtube.com/watch?v=nbjwkTov_Gg Ez csak az első rész. Mindet nézzétek és osszátok! 3. Tömegesen elbutult emberek közönyösek mindenre. És pont ez a cél. Olyan faszán ki fognak bennünket irtani, mert mindent elfogadunk amit a tetves médiába mondanak. leszarjuk, hogy pár év múlva nem lesznek jogaink, "csak a zertélen fröcsögjön a szar meg a vér oszt jó az nekünk"4. NINCS OLYAN, HOGY GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS! Ez csak azért van kitalálva, hogy erre a címszóra sok mindent rá lehet húzni és fogni. De ne csak én ugassak nektek! http://www.youtube.com/watch?v=K0cElTPsQx8 vagy http://www.youtube.com/watch?v=6NNBD9VLb9U. Jó nézelődést és okosodást.

    VálaszTörlés
  75. http://hajnalhasadas.hupont.hu/3/morgellons

    Tudtad e, hogy a világ elit közössége, az emberiség létszámát a jelenlegi töredékére akarja szorítani? E célból járványokat szór el, amire higany, és egyéb tartalmú vakcínákat ad, terjeszt. Chemtrailst szór, apró nanorobotokkal, és egyéb mesterséges vegyi, és biológiai anyagokkal amik belülről támadják a szervezetet.
    Nézd meg a videót http://www.youtube.com/watch?v=ZpIE7AR9_to

    A morgellons szindróma alapján elnevezett morgellons nevű parányi szerkezetekről, amik megtalálhatóak a ruhánkon, a szánkban, a bőrünkön, a belső szerveinkben, és természetesen a vérünkben:
    http://www.avianweb.com/morgellonsdisease.html
    "Egy elektronmikroszkópos vizsgálat által úgy néznek ki a rostminták, hogy nem szervesek. Nincsenek eukariotikus celláik, nincs sejthártya. Ez azt jelenti, hogy a Morgellons nem egy élősködő, se nem biológiai élőlény, hanem egy gép."
    Érdemes megnézni közelebbről, ha még nem tudsz róluk, hogy mik is ezek az apró szerkezetek.

    VálaszTörlés
  76. http://www.youtube.com/watch?v=PBEO0PgA1mY&feature=related

    VálaszTörlés