KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2012. augusztus 31., péntek

20 ok Irán megtámadása ellen..., de ki valójában a Farkas és ki a Bárány?


Nemrégiben több hírben is részletezték az iráni nukleáris képességekről és célokról alkotott eltérő amerikai és izraeli értékeléseket. Bár úgy tűnhet, hogy az USA nem osztja azt a látszólagos izraeli vágyat, hogy katonailag beavatkozzon Irán ellen, ugyanakkor Obama elnök mindent megtett, hogy megakadályozza az irániakat egy nukleáris fegyver kifejlesztésében. Irán elleni erőfeszítései felülmúlták elődeiét is, és kétség nem fér ahhoz, hogy az ő irányítása nyomán érte Iránt a legtöbb kár. Obama elnök Irán ellen példa nélküli, drákói szankciók bevezetésére mozgósította a világot. Már hatalomra jutásának első hónapjaiban titokban utasította a folyamatosan alkalmazott kiber-fegyverkezés kiterjesztését Irán ellen, és közben gyakran fenyegetőzött katonai erő bevetésével is. (Egyet viszont nem tett - ami pedig "az ősi  terv" része és ki volt adva neki - az nem más, mint Irán megtámadása......SBGBuddha)


Bár úgy gondolom, hogy bármely ország számára idiotizmus volna háborúzni Iránnal, nem zárható ki a lehetősége. Álljon itt 20 ok arra, hogy miért is rossz ötlet egy katonai támadás Irán ellen:

1. Irán a muzulmán világ vezető országa lett a nukleáris leszerelés hirdetésében, és vallásilag elkötelezte magát a tömegpusztító fegyverek ellen. Az Iráni Legfelsőbb Vezető egy Vallási Dekrétumot avagy Fatvát bocsátott ki, ami megtiltja bárminemű tömegpusztító fegyverek termelését és felhalmozását.
2. A NAÜ az elmúlt évtized során több mint 4000 vizsgálati órát követően, gyakran és folyamatosan hangoztatta, hogy nincs bizonyíték az elterelésre vagy nukleáris fegyver építésére utaló tevékenységre az iráni nukleáris tevékenységek közt.


/A teljes beszédet végigolvasva furcsa módon minden szavát igaznak érzed, amikor a világ kizsákmányolóiról, terroristákról, háborúkat indító, országokat elfoglaló hatalomról beszél, akik nyomorba döntik a világ lakosságának 80%-át és az egész világgazdaságot.../

3. Az USA Nemzeti Hírszerzési Becslése (U.S. NIE) fenntartotta azt az álláspontot, hogy Iránnak nincsenek nukleáris fegyverei, és nem hozott olyan döntést, hogy építsen, nincs a nukleáris fegyver birtokába jutás kapujában. A nemzetközi közösség szintén elfogadta ezt a következtetést.

4. Ha az USA megtámadná Iránt, akkor ez visszájára fordítaná a nukleáris felfegyverkezés elleni erőfeszítéseket, és meggyengítené az Atomsorompó Egyezményt (Non-Proliferation Treaty). Mivel az Egyesült Államok ennek az egyezmények tagja, több mint 5000 nukleáris robbanófejjel, a nukleáris fenyegetés ürügyét használva egy nem atomhatalom állam ellen, mint például Irán, rendkívül meggyengítené a hitelességét az Atomsorompó Egyezmények.

5. Amennyiben Izrael egyoldalúan lépne támadásba, úgy az Atomsorompó Egyezményt illetően még katasztrofálisabbak lennének az eredmények, mivel Izrael nem tagja az egyezmények, és így egy atomhatalom támadna meg egy nem atomhatalom egyezmény tagot. Ennek eredményeként az izraeli támadás az egyezményt irrelevánssá tenné, és a nukleáris felfegyverzés elleni erőfeszítések hitelessége szertefoszlana.

* itt meg kell jegyezni azt a groteszk helyzetet, hogy Izrael az, aki nem hajlandó aláírni ezt az egyezményt, sőt ez az ország rendelkezik titkos atomprogrammal és illegális atomfegyverekkel is!

Mégis Ő fenyegeti Iránt, sőt az USA legnagyobb barátja ez az egyértelműen terrorista állam...... Ez  viszont jó sok kérdőjelet vet fel, ami inkább költő kérdés, mert a válaszokat mindenki tudja......(SBGBuddha)


6. Egy támadás feltehetően nem semmisítené meg teljesen az iráni atomprogramot, és nagyobb késedelmet sem szenvedne miatta.

7. Irán kilépne az Atomsorompó Egyezményből, felfüggesztené a tárgyalást a nemzetközi tárgyalópartnerekkel, kihajítaná a felügyelőket minden nukleáris intézményéből, és álcázná nukleáris programját.

8. Egy izraeli vagy amerikai csapás újabb évtizedekre oltaná ki a reményt egy Washington és Teherán közötti újbóli közeledésre.

9. Kétségtelen, hogy bármilyen csapás esetén az összes politikai irányzatot képviselő iráni egy emberként a zászló mögé állna, hogy megvédje a hazáját, annak egységét, identitását, jogait és hogy a biztonsági fenyegetéseknek elejét vegye.

10. Obama elnök azon erőfeszítései, hogy javítsa a kapcsolatokat a muzulmán világgal az Egyesült Államok legfontosabb külpolitikai céljai. Ezt hangsúlyozta a 2009. június 4-i Kairói beszéde, amely egy új kezdetre hívta az USA-t és a muzulmánokat, Bármely Irán elleni csapás újraélesztené az Amerika-ellenességet az iszlám világban, sőt, a világ más pontjain is.

11. Az USA költségvetésére amúgy is nagy terhet rónak az iraki és afganisztáni háborúk. Az USA továbbra is a gazdasági összeomlás pereméről visszakapaszkodóban van, egy harmadik háború elindítása valószerűtlen.



12.: A stratégiai fontosságú Hormuzi-szoroson zajló olajszállítás biztonsága veszélybe kerülne, és az olajárak 200-300 dollárig is emelkedhetnének hordónként.

13. Amerika helyzete a közel-keleten már így is több irányból pattanásig feszült. Számos „Amerika párti” arab országban, mint Egyiptom, Tunézia, Jemen, Libanon, a politikai berendezkedés távolodik az USA-tól. Egy Irán elleni támadás esetén ez felgyorsulhatna, és Teherán befolyását növelhetné a térségben.
14. Iránnak messzire ér a keze és nagy befolyása van a Közel-Keleten, amit használna is a katonai csapások esetén. Az iráni hadsereg mind saját eszközeivel, mind ezekkel az eszközökkel élne, hogy a konfliktust gyorsan elterjessze mind a régióban, mind azon túl.

15. Irán az iraki és afganisztáni helyzetet sokkal bonyolultabbá tenné, miközben az amerikai erők elszórtak és kivonás alatt állnak vagy arra törekednek a térségben.

16. Izrael biztonsága az USA számára alapvető fontosságú. Egy izraeli támadás súlyos következményekkel járna mindkét országra nézve: a háborúban részvétel miatti belpolitikai nyomás veszélyeztetné Jeruzsálem és Washington kapcsolatát. Ez a súrlódás akár fel is bonthatná Izrael mindkét párt általi támogatását, a belpolitikai helyzetet tovább bonyolítva, és Izrael biztonságát aláásva ezzel.

17. Izrael így is elszigetelt. Egy Irán elleni háború tovább rontana a helyzeten, még feszültebbé tenné mind azt amerikai mind az izraeli kapcsolatokat a térségben.

18. Amennyiben Izrael mégis egyoldalú katonai lépéseket tenne, az USA-t akkor is cinkosnak tekintenék a támadásban, és erőforrásai, támaszpontjai, személyzete a térségben szintén Iráni válaszcsapások célpontjai lennének.

19. Egy izraeli vagy amerikai támadás drámaian elmélyítené a diplomáciai szakadékot az USA és Oroszország, Kína és az el nem kötelezettek mozgalmának tagjai közt, sőt, talán az európai és regionális szövetségesek között is a széthúzást támogatná, az iraki háborúra emlékeztető módon.

20. A diplomáciai megoldás lehetősége továbbra is adott, de a Nyugat és Izrael nagyobb fokú rugalmassága és realisztikusabb hozzáállása szükséges ehhez. Irán készen áll a nagyfokú együttműködésre, hogy egy igazságos megállapodás születhessen. Ebben a NAÜ-vel való további együttműködés, és az urán dúsítás 5%-ban maximalizálása is benne foglaltatik, hogy a továbbiakban is biztosítsák a nemzetközi közösséget arról, hogy Irán nem épít atombombát.

Cserébe Irán az Atomsorompó Egyezmény szerinti legitim urándúsítási jogainak elismerését várja, ahogyan az más tagállamoknak is kijár, valamint a szankciók fokozatos eltörlését. Ez megfelelő lenne, hogy az USA és más nagyhatalmak is kölcsönösen megaláztatástól mentes megállapodásra juthassanak, és hogy korlátozzák Izraelt és másokat a folyamat kisiklatásában.

Kapcsolódó cikkek:
IRÁNIAK, mi sosem fogjuk bombázni az országotokat, SZERETÜNK TITEKET
Oroszország is a háborúra készül már - Közeleg az "X-Nap" ?

77 megjegyzés:

  1. "7. Irán kilépne az Atomsorompó Egyezményből, felfüggesztené a tárgyalást a nemzetközi tárgyalópartnerekkel, kihajítaná a felügyelőket minden nukleáris intézményéből, és álcázná nukleáris programját."

    -nem is kell atomot dobnia Izraelnek Iránra, elég volna kevésbé "hatékonyan" megpiszkálnia, hogy mindez megtörténjen, és szerintem pont ez a cél, utána Irán már valós fenyegetést jelent. A cél maga a háború, ami láncreakciót indít el, lehetővé teszi a bolygóméretű átrendeződést, nem utolsó sorban pedig rendkívül jövedelmező.
    Irak esetére emlékszik még valaki?

    (Palesztina rövid i, Buddha.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha elkezdődik és izrael megtámadja Iránt akkor számolni a kell a következőkkel :Iráni 1 és fél órán keresztül bombázhatja a rakétáival izraelt, Irak és Afganisztán felé megindulna a hadereje(Iráni) lezárja a szorost megnőne az olaj ára csökken az ivóvíz is ;Szíria rakéták fognak csapódni az Izraeli atomerőművekre akár vegyi fegyvereket is vehet be .Libanonból és a gázai övezetből is jönne támadás .
      Észak-Korea megtámadja Dél-Koreát ....

      Törlés
  2. Ez a felsorolás igazán szép csakhát...
    Ha csetepata a cél, akkor ez a résztvevő (izgató) feleket kicsit sem fogja érdekelni. Ha azon fura helyzet alakulna ki, miszerint a agresszió "helyi érdekeltségű" marad, akkor valóban esélyes az a nézet, hogy az arab államok összeráncolják a szemöldöküket Amrikra. S megindulhatnak a valódi szent harcosok, hogy pofonrugják a "nagy sejtánt". Ami megintcsak mindenféle agressziókat gerjesztene és...
    Persze itt most hagyományos csetepatáról beszélek. Ha viszont valakinek gyengébb az idegrendszere vezető körökben, akkor lehet sugárzós, meg bacis pofozkodás is a dologból. Ezesetben viszont a Közel-Kelet sugározni fog egy darabig. S előfordulhat olyan baki is, hogy a Szent város mint olyan nem lészen többé. Ezzel meg ugye pár világvallásnak is kirugdossák a lábát okosok.
    És lészen káosz, rettegés meg ilyenek... Ugye.

    Deprsze... ezen felsorolás csak a diplomáciát érinti. Egyéb hatásokról okosan(?) hallgat. Pontosabban nem részletezi a gazdasági, társadalmi hatásokat. Már abban az esetben ugye, ha lesz még olyan bármiféle állami berendezkedés azután, miután az első gombafelhőről híreket tudósítanak a világ médiacsatornái.

    Mi több, ha jobban belegondolok, nem is kell teszemaszt Izraelnek valós mód megtámadni Iránt. Elég egy filmfelvételt bemutatni és szétküldeni a világban, amin egy csini kis gombafelhő elveszejt pár beazonosíthatóan zsidó civilt és... a többi meg csak kommunikáció, meg szövetségesek kérdése.
    Bár a végtermék ugyanaz. Nagy csetepata.

    (De ez persze csak egy olyan emberke eszmefuttatása, akinek sem politikai, sem katonai, sem gazdasági képzettsége sincsen. De cserébe nem is túl optimista a világ vezetőinek... hát... okosságát illetően.)

    VálaszTörlés
  3. Tegnap láttam,hogy Izraelben már gázmaszkokat osztogatnak a lakosságnak.Valamit tudhatnak

    VálaszTörlés
  4. Most kezdem kiismerni ezt a blogoldalt (legalább is a véleményuralmát). Még hogy Irán nem akar atomfegyvert előállítani ?! Na ez súlyos. Ekkorát tévedni (vagy hazudni?). Nem csak ateista, liberalista, már antiszemita (vagy legalább is zsidó ellenes) itt a főcsapás. Lehet kérem ezt is csinálni, csak nehogy egyszer a rossz oldalon ébredjen az akikről beszélek. Az nagy csalódás lesz, mikor rossz kapura lövik a labdát. Úgy hívják öngól !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te mit tennél mikor a legnagyobb ellenségeidnek atomja van amit ellened akarnak használni?! Mi az hogy iráni állampolgárt nem szolgálnak ki amerikában?! Ne nevettes könyörgöm. Egyenlőre ezek a vándorpatkányok ölik meg a hazánkat. Mindjárt kiderül, hogy Irán nyomorít meg országokat a saját célja érdekében.

      Törlés
    2. Ha igaz az, amit a http://www.keshefoundation.org -on olvashatunk, Iránnak már egy olyan fejlett technológia van a kezében, amivel kapásból hárítani tud rakétatámadásokat, sőt könnyűszerrel akár szomszédos országokra irányítják. Azt állítják, hogy 2011 decemberében ők térítették és fogták el az amerikaiak hi-tech drónrepülőjét is, több műholdjukat is inaktívvá tették. Most szeptember 6-án rendezik meg azt a zártkörű konferenciát, ahol az összes országból várják a delegációkat, hogy prezentálhassák a technológiát, amely szerintük nem egy szervezet, ország, nép tulajdona, hanem az emberiség tulajdona kell hogy legyen. Elég elképesztő technológiák, azt meg kell hagyni, de egyelőre nem sok információ publikus. Remélhetőleg még idén, a nagy nyilvánosság számára is felfedik őket, ami egyértelműen egy békés új világ megteremtéhez vezető mérföldkőnek szánnak. Sajnos rendkívül pusztító célokra is felhasználható, ezért is van ez a nagy óvatosság részükről. Azok, akiket érdekelnének többek közt az alapvető fizikai princípiumok, elvek, amik ezen technológiák alapját képezik, itt megtalálhatóak: http://www.youtube.com/user/keshefoundation/featured

      Törlés
    3. Ez remek. Úgyértem végre megint megtudhattam, olyan társaságba keveredtem, ami károsan befolyásolja fejlődésünket.
      Vagyis ha valahol felemlegetik a zsidó, avagy a Izrael szót – ami ugye a mai világban Szent Tehénnek számít valami oknál fogva – akkor rögtön lesz olyan is, aki hozza a dobozkát és sűrű szemöldökráncolgatás közepette belehelyezi a véleménynyilvánítókat. Én ezt megértem. Biztos kell az ilyen is. Mi több, vannak, akik ettől érzik magukat jól.

      arpiel:
      Kérdés. Ugyan mi történik akkor, ha Iránnak lesz atomfegyvere? Amriknak, az oroszoknak, Kínának, a két Koreának, Izraelnek, stb. évtizedek óta van. Iránnak mért is ne lehetne? Ezt ki is határozza meg? És mért is? (Oké. Nem szép dolog a tömegpusztító fegyverek birtoklása, meg a fegyverkezés, dehát...) Főleg amíg betart bizonyos nemzetközi egyezményeket?

      Megjegyzés: Lehet rossz a szemem, de az itt felszólamló arcok egy része valóban ateista. Pontosabban... nem viseli mentálisan a Kereszt jelét. (Ez egyesek szemében rettenetes hiba/bűn. S főleg ostorozandó.) Valamint nem zsidó, hanem politikus és bankár ellenes. Mert az esetek többségében ezen kétféle fickók kavarják a világban a legtöbb trutyit. Jahogy ezen arcok jelentős része zsidó vallási értékeket követ? Most erre mit mondjak?
      Ez nem az én dolgom.

      S csakmert időnként kell dobálni a sarat is picit.
      Bizonnyal igen erkölcsös dolog, az Kiválasztott Nép által alkalmazott törvényes uzsora, a folyamatos feszültségkeltés, a nemzetközi egyezmények be nem tartása, az állandó kártérítési követelések, a különféle nemzetek kioktatása, vagy a belügyeikbe való beleszólás. (Elvégre a pl. II. világháborúban csak és kizárólag zsidók milliói pusztultak el senki más.) Persze a kutyának nem tűnik fel, az az apróság, miszerint, ha Izrael népe (és itt most a politikusaira, pénzembereire, és egyéb szervezeti vezetőire - bizony a vallásiakra is - gondolok) simulékonyabban viszonyulnának a dolgaikhoz, nem ilyen... hát... pofátlan és pökhendi módon, talán nem is nézne rájuk ferde szemmel senki. Gondolom.

      (Deugye én benne csücsülök a antiszemita, ateista, náci, kommenista... megmég a zsidó dobozkában is. Meg egyébként is csak egy tudatlan bolond vagyok.)

      darage:
      Én nem vágom a ánglius beszédet ezért nem is szenteltem komolyabb figyelmet a linkelt honlapnak. Ám ez a Keshe Alapítványos dolog kicsit sántít nekem.
      Pár apróság, minek hatására picit megemelkedett a szemöldököm – már azon infók alapján, amik eljutottak hozzám.
      Szóval. Remek dolog a segíteni akarás, meg a technikai fejlődés is, meg a humanitárius elgondolások is. Csakhát... ami nem tiszta az a következő. Ha már birtokukban van ezen technológia miért nem alkalmazzák, legalább azon országban, ahol szabadalmaztatták? (Minek a sunnyogás meg a célozgatás, hogy majd felajánljuk és izé... mindenki bódog lesz?) De ha mán szabadalom. Hol is történt a bejegyzése ennek? (Tudtommal ugyanis a jelenlegi energiaszektor vezetői biztosan szélesen mosolyogva engedik ki a kezükből az eddig összeharácsolt javaikat és befolyásukat, holmi új energiahordozó bevezetése okán.) Aztán a világméretű elterjesztés módja. Odaadom a különböző kormányoknak és az azokon belüli érdekcsoportoknak, és majd ők az emberek boldogulása érdekében szépen, önzetlenül elterjesztik és felhasználják? (Na persze. A kormányok mind olyanok.)
      Igaz én nem vagyok túl optimista fajzat ezért bizony, azt is el tudom képzelni, miszerint eme Alapítvány valóban kifejlesztett pár olyan dolgot, amiről beszél. Vagy legalábbis tervezőasztalon, meg papíron már le van fektetve, de a gyártást nem tudták megoldani, holmi tőkehiány okán, ezért most kilincselnek kicsit itt-ott. S közben megpróbálják megteremteni azt a jogi környezetet, amivel nem semmizik ki őket mindenféle népek.
      Persze lehet tévedek.

      Törlés
    4. Van nekik is igen, csak ennyi a különbség: IDÉZET: "Mahmúd Ahmadinezsád úgy fogalmazott: ahogy Khomeini imám mondta, Izraelt le kell törölni a térképről. Hosszú évek óta a mostani az első eset, hogy ilyen magas rangú iráni vezető nyilvánosan hirdeti a zsidó állam megsemmisítését - írja a radio.hu. "
      (Dél Koreának nincs atomfegyvere)

      Törlés
    5. Melyik ország mondta még ezt ? Semelyik. Irán pofára fog esni ! (csak idő kérdése)

      Törlés
    6. Remélem az emléküket is eltörlik. Az meg kiderül,hogy "állam" alapításukkor honnan jött az a pár millió ember 48-ban.

      Törlés
    7. Remélem nem Izraelre mondtad, mert akkor ezzel kell szembenézned:
      "Megáldom azt aki téged megáld és megátkozom aki téged átkoz." Izraelt ! (I.Mózes 12,3) Ezt Isten mondta. Csak egy jó tanács. Én nem packáznék Vele a te helyedben.

      Törlés
    8. Melyik Isten? Volt pár ezer akiben hittek. Tudod miez az egész? Egy ugyanolyan földönkívüli mint az egyiptomiaknál, suméroknál vagy akárhol, tanítani próbált. Valaki meg kitalálta, hogy írjuk le, sok hülye meg elhiszi. Az igazi Isten mindnyájunkban ottvan, nem olvasni kell amit 500-szor átírtak, hanem hallani és érezni.

      Törlés
  5. IDÉZET: "Mahmúd Ahmadinezsád úgy fogalmazott: ahogy Khomeini imám mondta, Izraelt le kell törölni a térképről. Hosszú évek óta a mostani az első eset, hogy ilyen magas rangú iráni vezető nyilvánosan hirdeti a zsidó állam megsemmisítését - írja a radio.hu. "
    Miről beszéltek ? Mikor a sötétség lesz a világosság az nagyon nem jó ! Jézus szavai jutnak eszembe: "Ha azért a benned lévõ Világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?!" Máté 6:20:23
    "Mert lesz idő, mikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak." (2Tim 4:3-4)

    VálaszTörlés
  6. Kimondom: itt majdnem mindenki hasonlóan a korszellemhez (a "mátrix"), egy bizonyos csapáson halad, amiről azt hiszik az a jó (igaz) irány. Miközben ugyan abba a gödörbe visz mint amit le akarnak leplezni, csak másik járatlanabb úton. Bukott angyaloktól és démonoktól kapott tanácsok és részigazságok alapján (lsd.: aliens, New Age stb.) nem lehet igazságban és világosságban járni. Ezt a világot nem lehet materiálisan megérteni vagy legalább még leleplezni sem. Ha meg belemennek a szellemvilágba, abból csak csapdába esés lesz, minthogy Világosság és Igazság (Jézus Krisztus) nélkül ott csak elesni lehet. Vak vezet világtalant !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak halkan kérdem-mi ezzel az "észosztással" itt a célod? Eszembe jut a mondás,miszerint "minél több hiányzik valaki fejéből,annál többet képzel magáról".Egyébként ha komolyan gondolod ezeket,csak sajnálni tudlak-ha nem akkor tudom ki vagy...

      Törlés
  7. Egy mondás: "az ördögnek az volt a legnagyobb trükkje, hogy elhitette: nem is létezik". Jézus szerint e világ "istene" sátán. Ha Ő ezt mondta, elhihetjük. De Ő legyőzte sátánt meg a halált. Ez ami most folyik kis világunkban, az utolsó nagy összecsapás (Armageddon)előtti mozgolódás. Az antikrisztus eljövetelének előkészítése (NWO). Nem sok idő még (max.néhány évtized, de inkább év) és lesz 7 év az ördögé. De akkor a végén visszajön a Király és leveri őt is és megítéli a világot. Ezért nem az illuminátusokkal kell foglalkozni (ők csak sátán kivitelezői), hanem azzal a Megváltóval, aki egyedül meg tud menteni ettől a nyomorúságtól és a saját ítéletétől is (a megtérés során).
    "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen... Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta." (Jn 3:16,36)
    „Akié a Fiú, azé az élet: a kiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (1Jn 5:11-12)
    "Megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz titeket." (János 8:32)
    „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (János 14,6)
    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:qi4z5AH3nycJ:www.whoisjesus-really.com/hungarian/impact.htm+&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Good luck buddy,
      Par honap es te is illuminatis leszel mindenkivel egyutt addig is olvasd rendesen a konyveket nincs sok ido hatra :D
      En inkabb Gnosztikat ajanlom...
      Ahogy latod akik epitik/epitettek a kulonbozo epuleteket pl. piramisok, chichen itza, twin towers, freedomtower azok mar a biblia elott itt voltak a tanitasaikkal ugyhogy en valahogy jobban bizok abban hogy ok jobban tudjak mint egy par ezer eves konyv...

      Törlés
    2. Jenő!

      aruld már el, mit jelent a "gnosztika".

      Törlés
    3. Nagyon röviden és tömören: gnoszticizmus sátántól van (én nem követném a helyedben, ráfizetsz), Biblia meg az egy élő Istentől van ! Csak ennyi a különbség.

      Törlés
    4. Nagyon roviden(arpiel): LOL satanista a @#@#.

      Atfogo "tudas". Mar mondtam regebben hogy a Rothchildok gnosztikat nyomatjak a tobbi "klub tagokkal".
      Gnosztikaba azt mondjak hogy mindennek megvan a helye az "univerzumban" ugyanugy mint itt a foldon. Kb mintha kirakos jatekot jatszanal, csak hat valaki(k) mar latja(k) a teljes kepet.
      Mar Plato is meselt errol.
      Secrets in plain sight:
      http://www.youtube.com/watch?v=L777RhL_Fz4


      Törlés
    5. és Jenő!

      melyik gnosztikus tannak higgyek? mert ugye jelentős eltérések vannak egyes gnosztikus tanok közt.

      ezfelett elárulhatnád, melyik gnosztikus tan maradt fent, mert egy gnosztikus egyházat nem ismerek... hacsak nem a neognosztikus new-eget-t.

      Törlés
    6. "Atfogo "tudas". Mar mondtam regebben hogy a Rothchildok gnosztikat nyomatjak a tobbi "klub tagokkal".
      "

      ja... a baphomet-imádó Rotshildokról beszélsz?

      engedd meg, hogy azt mondjam, ilyen tudás nekem nem kell.

      Törlés
    7. Jeromos,
      Nem muszaj, ugyis nemsokara megtudjuk :D
      pl. pentagram(Venusz)
      http://www.youtube.com/watch?v=fFDBeTdPKig



      Törlés
    8. A baphomet nincs imadva...
      Az egy szimbolum. Geroge Washington(USA elso elnoke) szobra is mutatja az "as above so below"

      Törlés
    9. Jenő!

      te ugye sátánista vagy?

      Törlés
    10. " És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké." (Jelenések 20,10)

      Törlés
    11. Jeromos kifejtened hogy mit ertesz satanizmus alatt?
      Mert eddig csak keresztenyeket hallottam errol beszelni a biblias szovegeikkel.
      Ez a cucc joval "jezus" elott kezdodott, egyiptombol talan.
      Ha ilyeneket epitenek, ill. dimenziokban mozognak akkor igen "satanista" akarok lenni, ok tudnak valamit es a pandora szelenceje nemsokara ki lesz nyitva(goodbye relegions) ;)
      http://www.keyofsolomon.org/The%20Lost%20Symbol%20Dan%20Brown.php

      Törlés
    12. vajon mit fed, hogy dimenziókban mozognak?

      amikor te helyet változtatsz az nem dimenziókban (irányokban) való mozgás?

      és komolyan... neked Dan Brown a prófétád?

      Törlés
    13. Ertem, tehat tovabbra sem fogod kifejteni mit ertesz SATANIZMUS alatt, mert ez nagyon erdekel...(komolyan)
      A link amit kuldtem nem Dan Brownrol szol, de talan ha beleolvasnal akkor te is latnad es nem csak a par kepet ami Dan Brown konyve szerepel. :) Dan emlitve van mint az elso publikus iro par konyvvel a nagyobb kozonseg ele, ettol o meeg nem profeta(mint ahogy mondtam csak egy iro)...
      A hely valtoztatasrol 3Dben iranyokban valo mozgas attol te meg nem mesz masik dimenzioba. En szemely szerint nehezen tudom elkepzelni hogy ezek az epuletek "veletlenul" lettek igy megepitve...

      Törlés
    14. Segítség:
      http://www.youtube.com/watch?v=uTfwygJcNj8
      http://keresztenyfilmek.com/bizonyitekok/260-viszaly-a-mennyben-cosmic-conflict.html
      http://www.bibliaiskolak.hu/index.php?pg=tn3

      Törlés
    15. arpiel ahogy elnezem neked kell segitseg, koszonom szepen jol vagyok nem kell hogy nyomasd a "buntudatos" erzest.
      En inkabb arra varok hogy a te vallasod megszunjon :D



      Törlés
    16. Kedves Barlai Jenő !

      Hát arra várhatsz. Persze kérdés, mit értesz vallás alatt. Ha az emberek által kitalált vagy a kinyilatkoztatáshoz hozzátett dolgokat, az államhatalom részét, a gazdasági és katonai erőt stb. akkor azt én is várom ! Meg is fog szűnni. Csakhogy én nem vagyok vallásos. Újjászületett keresztény hívő vagyok.
      Ha az Atya Isten kijelentését várod, hogy megszűnjön, azt ne várd. Minden idők legnagyobb butasága lenne.
      "Az ég és a föld elmúlnak , de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak ( Máté 24:35 )" Gondolom kitaláltad ezt ki mondta ? Remélem megérted, hogy inkább hiszek Jézusnak mint neked. Azt javaslom tedd te is azt, ha csak nem akarsz sátán sorsára jutni. Mert rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni !
      Isten kegyelmes, de igazságos is, türelmes is, de egyszer lejár a rendelt idő.

      Törlés
    17. A világhatalmi birodalmak mögötti valóságról:
      http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/199902/az_istenemberek_a_tortenelem_foszereploi

      Törlés
    18. Ez így van..! Amiben nagyon nem értünk 1et,az a zsidók szerepe a világ sorsának alakításában-de hogy kicsoda Jézus,azt is az utolsó hozzáfűzött mondatodban kissé félremagyarázod..!
      Bízd az emberekre,mindenki képes felismerni az Igazságot-csak keresnie kell!
      A válasz ott van mindnyájunk elméjében-a Tiédben is,csak még áss mélyebbre picit...

      Törlés
  8. A hit fontos dolog, eme világban is ez tartja a legközelebb az ősi léthez az emberi formát. De bár van igazsága minden vallási tanításnak kivétel nélkül, írásaik csak átvitt értelemben értendőek. Nem az a lényeg, hogy eljön valaki helyettünk megoldani általunk választott létezés végkimenetelét. Minden egyednek magának kell kiteljesítenie önnön választott szakaszának célkitűzéseit, hogy tovább mehessen az új fokozatra, ha utána úgy kívánja. Ennél egyszerűbb emberi szavakkal nem tudom átadni a lényeget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyet értek. A teremtő nem azért alkotott, hogy megvárd míg küld valakit, hogy aztán megoldjon mindent az emberek helyett.

      Törlés
    2. "A hit fontos dolog, eme világban is ez tartja a legközelebb az ősi léthez az emberi formát. De bár van igazsága minden vallási tanításnak kivétel nélkül, írásaik csak átvitt értelemben értendőek. Nem az a lényeg, hogy eljön valaki helyettünk megoldani általunk választott létezés végkimenetelét. Minden egyednek magának kell kiteljesítenie önnön választott szakaszának célkitűzéseit, hogy tovább mehessen az új fokozatra, ha utána úgy kívánja. Ennél egyszerűbb emberi szavakkal nem tudom átadni a lényeget."

      barátom, a keresztény hit ennek épp az ellenkezőjét vallja...

      Törlés
    3. Nem a keresztény hit, vagy bármely vallás vallja ellenkezőjét, csak az emberiség egy jó része tévesen értelmez. Ettől függetlenül még nem biztos, hogy nem jut el mindenki a következő síkra, de lehet, hogy többször kényszerül ugyanazon utat végig járni. A nagy "magban" mindenki egyformán a végtelen energia, mindössze azon kívül állnak máshogy és járnak másféle úton az örök körforgásban.

      Törlés
    4. kérlek idézd a Bibliából, vagy akár a Koránból azt a részt, ami azt állítja, hogy az üdvösséghez tudatszintváltások, vagy síkokon(???) való lépkedés útján juthatsz el.

      Törlés
    5. Nekem nem az a feladatom, hogy stilisztikai módszereket alkalmazva szeleteket kiragadva megmondjam, mi micsoda, csak minimális, egyszerű gondolatokat oszthatok meg. Ne csak nézz, láss is. Mindent fogadj be, aztán engedd, hogy átjárja a tudatalatti lényed. Ha mindent csak szimplán nézel mi körül vesz, ha mindent csak elolvasol és szó szerint veszel, ha mindent csak meghallgatsz, de nem hallasz, akkor sose jutsz túl az emberi sík alkotta felszínes világon. A szavak, ez a nyelv is csak egy egyszerű felszín, mint minden nyelv melyen megszólaltak, melyen írtak.
      De többet nem mondhatok, csak ugyanazt ismételhetem többször, már ez is sok.

      Törlés
    6. aha... szóval nem is olvastad ezeket a könyveket. akkor milyen alapon jelented ki, hogy nem szó szerint kell érteni?
      azt mondod látásnak, hogy meg sem nézed, majd kiötlesz valamit, ami neked szimpinek, elfogadhatónak tűnik?

      Törlés
    7. Látod, a szavak a gond. Én ki gondolom mit írok le és megpróbálom elmondani, te elolvasod és egyáltalán nem azt érted. Nem írtam olyat, hogy nem olvastam mind. Nem kitalálok, hanem hoztam valamiből egy keveset.

      Törlés
    8. tudod miért nem tudsz a Bibliából ilyen példát hozni? mert nincs benne, de még a halovány utalás sem. ellenben nagyon pontosan és egyértelműen le van írva, mi a teendő.

      namost két lehetőség áll fent:

      1. vagy nem olvastad a Bibliát és csupán saját elképzelésedet projektálod, mint Isten igéjét.

      2. olvastad, de az üzenete teljességgel rejtve maradt számodra.

      Törlés
    9. Látod itt a baj. Még mindig emberi síkon gondolkodsz. Ember alkotta műveket szó szerint értelmezel. A következtetéseid is túl egyszerűek. Vagy ez, vagy az.
      Sebaj, van aki érti.

      Törlés
    10. miért? te tudsz isteni síkon gondolkodni? hehe...

      "20Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, 21mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek."

      ezt hogy lehet értelmezni szerinted?

      Törlés
    11. lehet úgy, hogy emberek hasukra csaptak és írogattak valamit?

      továbbra is hangsúlyozom... képtelen vagy átlátni a Biblia rendszerét. a Bibliát többbezer éven át írták, több különböző foglalkozású, műveltségű, nemzetiségű ember és ennek ellenére üzenetének koherenciája vitathatatlan. ez nem lehet emberi koncepció terméke, hisz ezek az emberek gyakorta nem tudtak egymásról, mégis időben ide-oda utalgatnak egymásra. a proféciák számossága, azoknak a 100%-os beteljesülése sem a te "ember alkotta" tézisedet támasztják alá.

      Törlés
    12. ÁMEN ! Sőt, a bibliai szöveget írók nem is ismerték egymást vagy akár egymás írását sem, plusz másolási pontosság (Izraeliták), papirusz és tekercs és egyéb leletek bizonyítékai stb.

      Törlés
  9. Na jó. Először is nem lesz semmiféle háború. Izrael csak még több zsozsót akar a drága, pénzzabáló, militáris rendszerének a fenntartásához. És Obama biztos megígért nekik mindent, csak baj ne legyen. Mert ők aztán tudják, milyen rohadtul költséges egy háború, és az USA pénzügyileg csődbe is menne azonnal, ha elkezdené.Szóval a zsidók ravaszak, csak verik a dobot, és tartják a markukat. Egyébként Ahmadinezsád nem azt mondta, hogy letöröljük, hanem hogy idézem: "Izrael egy nap el fog tűnni". Amiben igaza is van, ha a palesztinok népszaporulatát nézzük, vagy csak azt, a zsidó rendszert az USA tartja életben dollár milliárdokkkal. De mivel az USA ŐSSZEL CSŐDBE MEGY - ezt olyan nagy emberek mondták, mint Robert Kiyosaki, Max Keiser, Gerard Celente, vagy Soros György - Izraelnek kevés esélye lesz pénzügyi támogatás nélkül. Egyébként nemsokára bejelenti a FED elnöke a következő monetáris lazítást (QE3), de a piacot nem hiszem hogy jelentősen befolyásolja.Menekül mindenki aranyba, szabadul mindenki a dollártól.
    " A jogszabályoknak megfelelően ismét közzétették negyedéves pozícióikat a legnevesebb hedge fundok, amelyek egyébként nem szívesen közlik mibe fektetnek. Az úgynevezett 13F jelentések szerint valamennyi nevesebb guru, így Soros György, John Paulson vagy Louis Moore Bacon értékesítette szinte teljes részvénykitettségét az amerikai pénzügyi óriásokban, az aranyat viszont inkább vásárolgatták a guruk.."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha az USA csődbe meg akkor az egész világot fogja érinteni főleg európát.Az USA csődje után leginkább a Nyugat-Római birodalom bukás utáni állapothoz lehetne hasonlítani csak ez sokkal rosszabb lesz .Az eu övezet így is döglődik egyedül a németek tartják fönt.Kínának meg bekel nyelnie azt a kiesést amit USA-nak adott kölcsönt .
      Ha nem lesz izrealnek az USA és európától kapott katona gazdasági támogatások .Akkor szerinted a muzulmán államok újra megfogják támadni izraelt akkor már nem lesz semmi vissza tartó .Észak-Kora belekezd az újra egyesítésbe Kína segítségével .

      Törlés
    2. Nos akkor szegénység lesz.De ez összehozza az embereket, és segíteni fogják egymást. Mert szerintem a pénz csak hülyíti őket, szétszedi, és nem azzal foglalkoznak, amivel kellene. A dzsidípí növekedés úgysem nekik szólt hanem a multiknak, akik ebből látták, mennyi sok szemetet adtak el az emberiségnek.
      És kénytelenek lesznek növekedni (Thrive) - nemcsak a szemétben - hanem hitben, szeretetben, áldozatvállalásban.
      A muzulmánok meg nem fogják megtámadni Izraelt, mert nekik is meg lesz a maguk baja. De a zsidók kénytelenek lesznek kiegyezni a palesztinokkal, mert pénz nélkül elrettentő katonai rendszerük nem lesz fenntartható.

      Törlés
    3. "A sziklás tengerparton, ahol a hajók gyakran zátonyra futottak, csak egy kis omladozó életmentő állomás állt. Egy kunyhóból és egy csónakból állt az egész, de az a pár ember, aki ott dolgozott, nagyon elkötelezett volt. Szemüket állandóan a tengeren tartották, magukkal és biztonságukkal nem törődve, félelem nélkül tengerre szálltak a vihar kellős közepén, ha egy hajótörésnek csak a legkisebb hírét vették. Sok életet megmentettek így, és az állomás híres lett.
      Ahogy az állomás híre nőtt, úgy nőtt a környék lakosainak is a vágya, hogy valahogy kapcsolatba kerüljenek annak nagyszerű munkájával. Nagylelkű adományaik és önkéntes munkájuk új tagok jelentkezését eredményezte, új csónakokat vettek, és új személyzetet képeztek ki. A kunyhó helyére is egy kényelmes épület került, ami a tengerből kimentett hajótöröttek minden szükségletét kielégítette, és természetesen – mivel hajótörés nem történik minden nap – közkedvelt hellyé vált, egyfajta helyi klubbá.
      Ahogy telt az idő, a tagok annyira belemerültek a társasági életbe, hogy szinte semmi kedvük sem maradt az életmentéshez, bár a jelvényükön továbbra is ott díszelgett az életmentő mottó. Valójában, ha néhány embert mégis kimentettek a tengerből, az csak nyűg volt számukra, mert a hajótöröttek piszkosak és betegek voltak, összepiszkolták a szőnyegeket és a bútorokat.
      Nemsokára a társasági élet eseményei annyira megszaporodtak, az életmentő tevékenység meg olyan kevés lett, hogy az egyik gyűlésen összetűzésre került sor. Néhány tag azt hangsúlyozta, hogy illene visszatérni eredeti céljukhoz és tevékenységükhöz. Szavazásra került a sor, s a bajkeverőket, akikről kiderült, hogy igencsak kisebbségben vannak, távozásra kérték fel.
      El is mentek. Kissé lejjebb a parton olyan önzetlenséggel és bátorsággal folytatták tevékenységüket, hogy nemsokára hősiességük híre kelt. Erre aztán a taglétszámuk megnövekedett, a kunyhójukat felújították, és lelkesedésük kialudt. Ha valaki ma arra a környékre vetődik, jó néhány exkluzív klubot talál a part mentén. Mindegyik jogosan büszke az eredetére és hagyományaira. A hajók még most is zátonyra futnak arrafelé, de azzal már nem nagyon törődnek."
      (Anthony De Mello Szárnyalás)

      Törlés
    4. "Na jó. Először is nem lesz semmiféle háború."

      ki kell ábrándítsalak. a III. világháború már elkezdődött...

      Törlés
    5. Bocsi, hogy megkérdezem : Te a pokol melyik dimenziójában élsz ? :)
      III v.háború ? A lelkekben folyik rendesen, de fizikailag nem fog tudni megnyilvánulni.
      Akkora kegyelem árad a világra, hogy csak az nem érzi, aki nem akarja. Ezért nem lesz ereje megnyilvánulni annak, amiről beszélsz.
      Ha keresztényül akarnék hozzád szólni, azt mondanám, a pénzben testesült meg legjobban a sátán. Ezért nem lesz háború, mert a pénz, az anyagiak elveszi az erejét, úgy lehúzza. Jelenleg csak ezzel tudja sakkban tartani a világot. Ezért tudnám azt tanácsolni mindenkinek, amennyire csak képes, csökkentse anyagi vágyait, pénz, anyagi javak utáni éhségét. És még talán azt, hogy ne ártson senkinek, és amennyire képes, szeresse embertársait. És cserébe azonnal kegyelmi állapotba kerül.

      Törlés
    6. A muzulmánok és az izraeliek hányszor is mentek egymásnak .Szerinted nem fogják újra megpróbálni ha egy ilyen hatalmas lehetőségük lesz és izrael elveszti az utánpótlást .
      Háború mindig is volt a világon 18 év amikor nem volt háború .3vh kitörése nagy a valószínűsége ,hogy egyszer ki fog törni de ilyenkor mindenki atomháborúra gondol egyből ,hagyományos fegyverekkel is lehet háborút nyerni .

      Törlés
    7. A világ annyira "kicsi lett, annyira felgyorsult az információ, annyira fejlett a technika , hogy csak "taktikai" háborúkra van esély, bármelyik fél részéről. Arról nem is beszélve, hogy a veszteséget is minimalizálni akarják. Hiszen ne feledd, az emberiség felháborodása azért ott van, mindenki mindenről értesül, tehát nagyobb népirtásra esélyük sincs.
      Ők (na kik ? ) az elmét akarják uralni.Ez nekik bőven elég. Erre kellene ráébrednie az emberiségnek.

      Törlés
    8. "III v.háború ? A lelkekben folyik rendesen, de fizikailag nem fog tudni megnyilvánulni."

      barátom, amíg nem lűdöznek a kapudban, addig nem látod?
      még nem rakétákkal, puskákkal folyik, de már javában tart.

      és ha keresztényül akarnál szólni, akkor azt mondanád, a kegyelem már kiáradt Jézussal.

      Törlés
    9. "a kegyelem már kiáradt Jézussal." Ámen :)

      Törlés
  10. F#$# yeah, USA :D
    http://www.youtube.com/watch?v=sWS-FoXbjVI

    VálaszTörlés
  11. tudom nem ide tartozik de az új FIFA 13 reklámját lessétek csak meg :)

    http://www.youtube.com/watch?v=WTTiGD31rqE&feature=youtu.be

    0:30-nál a lényeg aki nem akarja végignézni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már régóta érzem, hogy az EA az illuminati csicskása :P TSW mmo http://www.ea.com/the-secret-world/videos/the-illuminati és még SWTOR-ban is van pár utalás http://www.youtube.com/watch?v=iTeyJqgdWsE

      De lehet, hogy csak véletlen egybeesés.

      Törlés
    2. Ez undorító. Piramis+ szem -.-

      Törlés
    3. Sex drugs and rockefeller. Hihetetlen. Van 3 napos próbaidő kipróbálom, majd beszámolok, ha nem fertőz meg azonnal :D

      Törlés
  12. usa választások után megtámadják iránt, mivel izrael folyamatosan ezt kéri usától

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is. A dolgok eszkalálódása várható, közeleg az antikrisztus ideje (ez a rossz hír), de utána jön az igazi Megváltó Jézus Krisztus is (ez a jó hír). Várjátok Őt és készüljetek föl rá (magyarul térjetek meg!)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Vegyetek olajat meg fizikai aranyat, válságban kell meggazdagodni meg háborúban.

      Törlés
    4. MINDENKINEK, a világhatalmi birodalmak mögötti valóságról:
      http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/199902/az_istenemberek_a_tortenelem_foszereploi

      Törlés
    5. arpiel, ez az ember,(és amit képvisel) nekem valahogy nem tűnik hitelesnek:
      http://www.youtube.com/watch?v=3Xpf3xHr8sQ

      Törlés
    6. Kedves Tóth István !

      Én nem vagyok HGY-is, de azon kívül hogy egy betegesen antiszemita és deviáns portál videómontázsát tetted be, konkrétan nem értem mi volt hiteltelen. Nekem ez a neonáci háttér sokkal hiteltelenebb, és ha ez számít (Istennek biztosan) még bűn szintjén sem kezdő. Nem fenyegetésül mondom, de ezt az Úr mondta: "Megáldom azt aki téged megáld és megátkozom aki téged átkoz." Mármint Izraelt ! Szóval ne húzzon ujjat senki az Úrral, mert rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni ! Szerintem először próbáld elolvasni a cikket, utána beszélhetünk róla (de addig miről, az előítéletekről ?)

      Törlés
    7. arpiel
      Hidd el, engem a video forrása abszolút nem érdekel, csupán az, amit azon látok.
      Az pedig legalább annyira visszatetsző, mint amennyire neked a portál.
      Ha neked az teljesen rendben van, amit, és ahogy a HGY (és vezetőjeként Németh Sándor) művel, akkor kissé más értékeket vallunk.
      Izrael (és Irán) megítéléséhez pedig engedd meg, hogy az ismert tényekre hagyatkozzam, a Biblia számomra nem mérvadó.
      " Szóval ne húzzon ujjat senki az Úrral, mert rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni !"
      Jó kis Istenetek van.
      Rossz lehet nektek, az én világomban nem lehet Vele "ujjat húzni", ugyanis Ő nem átkozódik, és nekem kimondottan jó érzés, mikor néha azt érzem, hogy a tenyerén hordoz.

      Törlés
  13. thirdeye
    Nem tévedtél te el egy kissé?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. több éve ittvagyok és olvasom minden nap :) szerinted mit kell tenni otthon ülni és tévézni?

      Törlés
    2. "Vegyetek olajat meg fizikai aranyat, válságban kell meggazdagodni meg háborúban"
      Akkor ez most poén volt, vagy mi?
      Több év után most érezted először, hogy meg kell szólalnod?

      Törlés
    3. Másik acount.

      Akkor várjuk együtt Ashtar parancsnokot, meg a keshét, meg a hétről hétre eltolt felvilágosítást, de a legjobban Mitt Romney-t várom.

      Törlés
    4. Ezeket várd inkább egyedül::)

      Törlés