KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2012. február 21., kedd

A telekommunikáció teljes ellenőrzés alá kerül Európában


A Telegraph vasárnap bejelentette, hogy a brit kormány teljes ellenőrzést akar a nyilvánosság felett, és rögzíteni fogják a lakosság összes kommunikációját, beleértve a telefonhívásokat, SMS-eket és az e-maileket is. A lap szerint a kormány utasítani fogja a telefontársaságokat és minden hazai kiszolgálót, hogy rögzítse és későbbi felhasználás céljából tárolja a telefonhívások adatait, a szöveges üzeneteket, és az e-maileket, valamint hogy korlátlanul tegye azokat hozzáférhetővé a kormány számára egy évre visszamenőleg.
A brit kormány tervei az internetes közösségi honlapokat is érintik, a Facebook és Twitter üzenetek is elérhetőek lesznek a szabadkőműves kormányzat számára.



Jelen feltételek mellett a telekommunikáció ellenőrzése a társadalom feletti teljes ellenőrzést jelenti. A folyamat a legutóbbi Bielderberg találkozókon elhangzottaknak megfelelően (az internet teljes ellenőrzése a globalizációt és más szabadkőműves eszméket ellenzők elhallgattatása okán) a teljes nyugati világban megkezdődött, ennek - kezdetleges - részét képezi a szerzői jogok védelmére hivatkozó amerikai SOPA/PIPA tervezet és az európai ACTA. Ezeken a területeken a folyamat még csak kísérleti jellegű, folytatása a lakosság reakciójának megfelelően zajlik. Meg kell hagyni, ami az amerikai társadalomban széleskörű ellenállásba ütközött, az Európában gyakorlatilag ellenállás nélkül lezajlott.
A magyar kormány csatlakozott az egyezményhez a lakosság megkérdezése nélkül, és a lakosság szintén teljesen érdektelen ennek kapcsán, mert be sem került a köztudatba, se a törvénybe iktatás, se a közép-európai országokban lezajló tiltakozó tömegdemonstrációk.

A végkifejlet minden nyugati országban ugyanaz lesz, amit a brit kormány a közelgő iráni háború esetén ellenintézkedésként azonnal be fog vezetni.

Amit a legtöbb nyugati országban fokozatosan akarnak bevezetni, arra a brit kormány nemsokára rákényszerül, mégpedig átmenet nélkül. A tervezetet közvetlenül az MI5 és MI6 adta át a brit vezetésnek, mivel enélkül nem tartják elkerülhetőnek a rend teljes felbomlását. Azzal számolnak ugyanis, hogy egy Irán elleni háború esetén az iráni válasz legveszélyesebb része a muszlim lakosság azonnali reakcióját jelentené szerte a nyugati világban, ami többek között a közösségi honlapokon szervezné meg magát. Egy ilyen helyzetben Londonban nem a nyárinak megfelelő zavargásokkal kell számolni, hanem minden nagyobb város lángokban állna.

A telekommunikáció feletti ellenőrzés nyílt kihirdetése egyvalamit jelent: a cionista vezetés egyre jobban kapkod, egyre tehetetlenebb. Az internetnek köszönhetően hatalmas mértékben terjedtek el olyan információk, amik akadályt állítanak a világuralmi téboly elé, és ezt a lehetőséget minél hamarabb el akarják tüntetni.
Nem kell különösebben tájékozottnak lenni, hogy egyértelmű legyen: Európában szó nincs demokráciáról - a legsötétebb, materialista szabadkőműves diktatúra épül fel a szemünk láttán, és a lakosság többsége ezt teljes passzivitással nézi.



Forrás: jovonk.info

22 megjegyzés:

  1. Persze hogy nem törődnek az emberek semmivel,hiszen megy a barátok közt és a megasztár most már olyan szinten van az agymosás és az altató műsorok erőszakos sugárzása hogy az már félelmetes így nem marad idő a valós veszélyek felismerésére! Ha nem ébrednek fel sürgősen az emberek már késő lesz én tovább megyek, (már késő)...

    VálaszTörlés
  2. "a kormány utasítani fogja a telefontársaságokat és minden hazai kiszolgálót, hogy rögzítse és későbbi felhasználás céljából tárolja a telefonhívások adatait, a szöveges üzeneteket, és az e-maileket"

    Csak nézegessék! Legalább hamarabb rájönnek, hogy vesztettek. Ezt a szellemet már nem lehet visszazárni a palackba! Az Élet utat tör!

    VálaszTörlés
  3. Ha van egy bizonyos "ember"csoport, aki játszadozik itt a Föld nevű bolygón és mindent ural... Kell engedélyt kérnie a kommunikáció teljes kontolljára? NEM! Ami azt illeti a kommunikáció a kontrolljuk egyik alap pillére. :)

    Nem mindig az az igazság, amit "hallani". Nézz mögé! Mi a céljuk ezzel a hírrel?
    Talán megfélemlítés? Talán düh? Talán lázadás?

    Évmilliók óta arról tudnak meg bármit amit akarnak és akiről akarnak.

    Ez 1 könyörtelen (Nekünk) játék (nekik), tele akadályokkal, megtévesztésekkel és irracionális szabályokkal. Ezek mind azért vannak, hogy szar állapotba kerülj, ne tudj felállni, reménytelennek láss mindent, mindentől félj és ne merj semmit tenni. Nem tudom érted e? :)

    Gondolkozz másképp és nézd meg mi lehet a mátrix mögött! Ne csak nézz, láss is! ;)

    VálaszTörlés
  4. Én inkább azt vallom, hogy Isten Végtelen Regényében minden szereplőnek megvan a helye és a szerepe. A világuralmi háttérelit is csak ott van, ahol lennie kell ebben a történetben. Vagy úgy gondoljátok, hogy a világmindenség Teremtője által írt regényben nem mindenki ott van ahol lennie kell? Szerintetek nincs meg hozzá a hatalma, hogy eltávolítsa ezeket az erőket, vagy egyáltalán meg se írja? Szerintetek miért nem teszi?

    Lassan feltűnhetne minden "igazságkereső", "ébresztő" bloggernek és olvasónak, hogy a háttérhatalom és annak tevékenysége önmagában okozója ennek a hihetetlen ébredés-folyamatnak, ami zajlik a világban. Nélkülük egyikünknek sem nyílt volna fel a szeme. Akkor most a Fényhozó az jó vagy rossz szereplő ebben a történetben?
    Félre ne értsetek, nem vagyok sátánista, a Teremtő Istenben hiszek, és próbálom a mindennapjaimat alárendelni az ő útmutatásainak, de óva intek mindenkit attól, hogy az egyik illúzióból a másikba essen!
    Mert mi is történik?
    Az RTL-híradójának illúziójából felébredve a sok-sok "felébredt" átkerül az Alex Jones, Drábik és társai által alkotott illúzióba. Ez egy újabb álom az álomban réteg, emberek! Észre kell venni, hogy az egész folyamatnak hol van értelme! Vajon ott, hogy egy mindenki felett álló háttérkormány ural mindent? Nem lehet, hogy csak ezt az illúziót akarják egyesek manifesztálni?
    Ne dőljetek be!

    Az ébredés egyik legfontosabb állomása akkor jön el, amikor felismered, hogy Mindennek értelme van ebben a hatalmas Játékban, majd eljutsz odáig, hogy már nem ítélkezel a másik ember felett (legyen az akár egy Soros vagy egy Róccsild), hanem elismered és tiszteled az ő szerepüket is, mert nélkülük talán sosem jutottál volna odáig, hogy pl. a fenti sorokat elolvashasd, és értelmezhesd.

    VálaszTörlés
  5. Nem értek veled egyet. (eltekintve attól, hogy ne essünk egyik illúzióból a másikban. az teljesen korrekt)
    Ellenben én úgy érzem, te is illúzióban élsz, aki mindenben Istent lát. Igen, nem vagyok vallásos ember. Hiszem, hogy van Teremtő, de közel sem úgy, ahogy azt a legtöbb helyen leírták(ma tanítják) volna.
    Isten Végtelen Regényében úgy látom, akkor semmi más dolgom nincs, mint hátradőlni, és -ahogy azt régebben sejtettem- felmenteni magam a felelősség alól?
    Ha rosszkor vagyok rossz helyen, és engem bántalmaz, sérelmez egy ember, akkor csak viseljem el, mert a regényben ez van leírva, és az a helyes, hogy ő bántalmazhat, mert neki meg az van megírva, és így kerek az egész.(?)
    Régen találkoztam egy idézettel, ami valahogy így szólt "Csak egy hazug valláshoz kell vak hit". Sokszor találkozom olyan hozzászólásokkal, amiről látni, hogy hívő ember írta, és (tisztelet a kivételeknek, meg itt nem vallási vitába akarok kezdeni) a legtöbbjükön érződik, hogy rá akarják erőszakoltatni az olvasóra a saját hitüket. Akik ennyire akarják a saját igazukat, azokra inkább hiszem, hogy illúzióban élnek. Mert ha én meg akarok valakit győzni valamiről, akkor nem megyek oda hozzá, és nyomom le a torkán, hanem elmesélem neki, és ráhagyom.
    Amiért a hozzászólásom írom, az csupán csak annyi, hogy nem tetszik ez a hozzáállás, hogy felmentjük magunkat, mert azt vallják, Isten Végtelen Regénye.
    Menj el Afrikába vagy bárhova a földön, ahol az emberek éheznek, rossz egészségben és boldogtalanul élnek. Mondd el neki, hogy "jaj, gyerekek :) a szakállas öregúr mindent eltervezett. Ti itt éheztek, próbáltok életben maradni, Én meg a Balaton parton fagylalt nyalogatok. De ne legyetek dühösek, élvezzétek, hisz ez Isten akarata. Ő egy csupaszív lélek, csak a jó vezérli."
    Ha valami jó történik az Isten műve, ha valami rossz "Isten útjai kifürkészhetetlenek". Ez a legnagyobb felelőtlenség, amivel ember találkozhat!

    "Szerintetek nincs meg hozzá a hatalma, hogy eltávolítsa ezeket az erőket, vagy egyáltalán meg se írja? Szerintetek miért nem teszi?"
    Mert nem létezik, mert nem úgy létezik, ahogy azt tanítják vagy elhitetni akarják.

    VálaszTörlés
  6. Akkor most mi van, melyikben higgyek? ;-)

    VálaszTörlés
  7. Karbantartó, tökéletesen megértem és elfogadom a Te érveidet is.
    Nyílvánvalóan a szabad akarat révén megadatott minden embernek, hogy olyan hülye legyen, amilyen akar, de azért szerintem van egy jól körülhatárolt ösvény, amin mindenkinek végig kell mennie. Ha ez több életet vesz igénybe, akkor úgy. Ha egyáltalán nem megy a dolog, és egyre genyóbbá válik valaki, az a végén teljesen megsemmisíti önmagát.
    Elképzelhető, hogy pont ilyen önmegsemmisítés előtt álló démonok alkotják a háttérhatalmat, akik pont ebben az életükben írják ki magukat az Élet Könyvéből.
    Ki tudja?
    Egy.

    A világban látott szenvedésekre valóban nehéz magyarázatot adni, de talán ez is csak azért, mert MI úgy látjuk ők szenvednek, de ŐK ezt nem biztos hogy így látják. Egy indonéziai homokban focizó kisgyerek, akinek nincsen semmije lehet, hogy boldogabb, mint bármelyik európai milliomos. A szenvedést legtöbb esetben magunk hozzuk magunkra, de az is lehet, hogy előző tévedéseink vezeklését kell leéljük. Megint csak kérdezem: ki tudja? Egy. Senki más.
    Egy olyan Regényben élünk, ahol van lehetősége a szereplőnek bizonyos szintű választásra. Sőt állandó döntések elé állít minket az Író, de attól még az a Regény jól meg van írva. És bizony vannak, akik már a könyv "elején" képesek belelátni az elkövetkezendő lapokba is. Próféták? Egy fenét! Ügyes olvasók! :)

    VálaszTörlés
  8. Ja még egy dologra hadd hívjam fel a figyelmet!

    Karbantartó, nyugodtan hátradőlhetsz ha úgy gondolod, előbb utóbb úgyis továbbrugdosnak az utadon.
    Szerintem mindenki felelőssége csak addig terjed, ameddig a "tudata" őt behatárolja.

    „...a valódi lényed tulajdonképpen megnevezhetetlen, csak annyit tudni róla, hogy feltehetőleg egy nála hatalmasabb szellemi egységnek a része. Végső soron pedig, ha elfogadod ezt, akkor kimondható, hogy a te éned az Istennek a része. Vagy egyfajta „nyúlványa” mely éppen az anyagvilágnak nevezett létsíkon helyezkedik el. Úgy is jellemezhetlek, hogy te egy aprócska kitükröződése vagy az Istennek, akiben ő a fizikai síkon tapasztalatokat szerez. Bár ez rossz megfogalmazás, mert nem az Istennek kell tapasztalatokat szereznie, hiszen előtte az összes létező tapasztalat eleve ismert. Hanem az ő részeinek kell tapasztalatokat szerezniük, mivel eme részek, mert tőle illúziószinten elkülönültek, azaz részben függetlenek, nem ismernek mindent, nem ismerik a Teljességet. Isten a részeiben tehát nem tapasztalatokat szerez, hanem tapasztalatokat teremt. Mégpedig attól függően, hogy mekkora része éli meg magát egy tőle, Forrásától független különböző énnek, egyéniségnek, szerez ez a kis én annyi tapasztalatot, amennyit egyáltalán befogadni bír tudata korlátozott mezőjébe."

    "...te nem vagy felelős olyasmiért, amit emberként elfelejtettél, amit tudatod befogni sem képes. Nem vagy felelős az ösztönös reakcióidért, amik csecsemőkorodtól fogva tudattalanul alakulnak ki benned. Nem vagy felelős mindazért, ami automatizmusként épül be földi személyiségedbe annak hatására, hogy a környezeted benyomásait másolod le, kisgyermekkorodtól kezdve az emberi mintákat önkéntelenül modellezed. Nem vagy felelős az előítéleteidért sem, mert a téged körbevevő társadalom hatására, azokat is tudattalanul szívod fel kiképződő énedbe. Aprócska földi személyiséged és egód, a te látszat-éned nem felelős semmi olyan érzésedért, gondolatodért, tettedért, aminek okát, következményét nem láthatod be, mert nem állsz olyan tudatossági fokon, hogy ezeket előre bemérhesd. Még azért sem csak te vagy a felelős, hogy miért éppen olyan életpályán mozogsz, amilyenen, mert ahogy azt már többször elmagyaráztam nektek, azt az életprogramot is, amit magatokkal hoztok, nem kizárólag ti alkotjátok meg."

    Bővebben:
    http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/06/tripla-t-tanitasai-3-resz-felelossegrol.html

    VálaszTörlés
  9. SOPA/PIPA kilőve, ACTA félretéve, erre előveszik a H.R. 1981-et :(
    http://komlomedia.hu/hir.php?hir=835

    Van mááásik...

    VálaszTörlés
  10. Nem kell a dolgot intellektuálisan túlbonyolítani, egyéni lelkek vagyunk, létünk örök, sem tűz, sem víz, semmilyen fegyver nem tudja elpusztítani a lelket, anyag nem tudja megérinteni, a testben a szívben foglal helyet, amíg a testben van, élőnek tűnik az anyag általa, parányi szikra, ha Isten 100, az ember maximum 78 lehet, ezt írják a Védák. Az anyagi világ a lélek számára börtön, eredeti helyzetében a lélek teljes tudással, boldogsággal és szabad akarattal rendelkezik.

    Ez itt egy játéktér, ami elmúlik, az az anyagi illúzió, nekünk nem árt, de ettől még komolyan kell vennünk, felelősek vagyunk tetteinkért, szavainkért, gondolatainkért, érzelmeinkért. Jóért jót kapunk, rosszért rosszat, ennyire egyszerű a lényeg karmikusan. Egyszerre vagyunk karmikusan kötöttek és van szabad akaratunk, mindig dönthetünk egy helyzetben legalább két, de általában több lehetőség közül, hogy melyik utat választjuk. Nem érthető meg minden esemény okozati láncolata egy ember életében, ha kiemeljük az adott életét a születései sorozatából. A "kép" többi része teszi világossá a látszatra igazságtalan és ésszerűtlen jelen helyzeteket. Mi nem vagyunk elég intelligensek, hogy a létezés teljes karmikus szövetét értelmezni tudjuk, nem is kell.

    Választhatjuk a rosszat is akár, de a jót is, ha döntöttünk, álljunk ki döntésünk mellett teljes szívünkkel, ne féljünk, higgyünk önmagunkban, menjünk végig utunkon bátran, felelősen, küzdjünk az Igazságért, mindenki a maga karakterének megfelelően tegye meg a szükséges tetteket a jó ügyéért, ami nem egy elvont filozófiai elmélet, hanem élő gyakorlati tettek sorozata, ha valaki éhezik a környezetemben, adok neki, ha nekem van, segítek a környezetemben amiben tudok, ha szükséges, megvédem a gyengét az erősebbtől, ha van rá lehetőségem és képességem. Jószándékú segítő kezet nyújtok embertársaim felé, pozitív alapállással nyitottan, ha ezt tenné mindenki, elképesztő jólét lenne bolygónkon. Most olyan időket élünk, hogy színt kell vallani, törni fog a rendszer megint. Tanulnunk kell ebből is, hogy ne kelljen ezt mégegyszer átélnünk.

    VálaszTörlés
  11. "Jóért jót kapunk, rosszért rosszat, ennyire egyszerű a lényeg karmikusan." Akkor könnyen lehet hogy nagyon sok rosszat fogsz kapni, hiszen emberként nem igazán tudhatod hogy valóban létezik-e lélek vagy hogy létezik-e újjá születés, de ennek ellenére úgy mondod mintha biztos lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogalmazásod elefánt a porcelánboltban.

      Bemásolok egy linket, az intelligens tervezésről szól, talán elindít benned néhány fénysugarat, ha nem, az sem baj.

      http://www.youtube.com/watch?v=Umg-RpZNcko

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. tervezésnek semmi köze istenhez, ehhez nem szükséges képzeletbeli isten, tervezni én is tudok, de attól még nem leszek mindenható isten

      Törlés
    4. Véleményed elefánt a porcelánboltban.
      Egy vaknak hiába beszél az ember a színekről.
      Meg a szamárnak sincs ugye köze az iázáshoz.
      Egyébként meg ződ, és kész.

      Törlés
    5. Csaba Barát!

      dehogy nincs köze hozzá... ha azt megállapítjuk, hogy az életnek nevezett komplexitás csakis tervező útján jöhetett létre, akkor ki tervezte volna... ufók? és az ufóknak nevezett komplexitást (ami ugyancsak nem jöhetett volna létre magától, változások sorozataként) ki tervezte? egy mégkomplexebb idegen létforma? no és azt a mégkomplexebb rendszert vajon ki tervezte? előbb-utóbb el kell juss Istenhez.

      Törlés
    6. Na és Istent ki tervezte? :D

      Törlés
    7. minden változást azt kiváltó ok hoz létre, tehát minden változónak rajta kívüli okai vannak (ezt a filozófia úgy mondja, minden esetleges), de ez nem tarthat örökké, mert akkor azt mondjuk a világban (és minden világok világában) minden esetleges, akkor maga a világ nem lehet abszolút (abszolút: minden oka önmagában található).

      mind a kereszténység, mind az iszlám Istent öröknek tartja, tehát olyannak, ami nem változás útján jött létre (abszolút), hanem mindig is volt és ez csak úgy lehetséges, ha Isten változatlan.

      változatlanságából következik a tökéletessége, hiszen csak az lehet tökéletes, aminek még esélye sincs a fejlődésre... ami pedig változatlan, az nem is tud fejlődni.

      nagyon egyszerűen fogalmazva: az esetlegesség csak úgy képzelhető el, hogy volt egy azt kiváltó abszolútum (ezt hívjuk Istennek)... tehát a változatlannak feltétele az okozó, az abszolút pediglen kizárja az okozót.

      Törlés
    8. helyesbítek... ez a mondat így szól helyesen:
      tehát a változónak feltétele az okozó, az abszolút pediglen kizárja az okozót.

      Törlés
  12. "...rögzíteni fogják a lakosság összes kommunikációját, beleértve a telefonhívásokat, SMS-eket és az e-maileket is."

    Nem baj, legalább tanulnak valamit! A háttérhatalomnak nem jár az ébredés? :)

    Mi meg majd megtanulunk virágnyelven fogalmazni. Vagy még inkább: visszatérünk a hagyományos "fizikai" kapcsolattartásra. Ha gáz lesz úgy is csak azokra számíthatsz, akikkel egy közösségben élsz.

    VálaszTörlés
  13. Füstjelekkel is képes volt a világ fejlődni!

    VálaszTörlés