KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2012. február 12., vasárnap

A görögöknél elfogatóparancsot adnak ki EU/IMF tisztviselőkre - Fordul a kocka


Egy tiltakozó vitatkozik a rendőrökkel a görög Parlament előtt a 24 órás általános sztrájk idején Athénban. 2012. február 7-én. A hatalmas megmozdulások mind az új megszorító intézkedések ellen vannak, amit a bankmentő csomagért cserébe a lakossággal akar lenyeletni az Európai Unió és az IMF. A lakosságnak és a rendőröknek is elege lett !



És Görögországban lehet, hogy fordul a kocka....ugyanis


Görögország legnagyobb szakszervezete bejelentette, hogy elfogatóparancsot adnak ki az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap hivatalnokai, illetve az újabb megszorításokat hirdető politikusok ellen.

A rendőrszakszervezet zsarolással, a demokrácia és a nemzeti függetlenség felszámolásával vádolta az eurokratákat, és közölte, hogy az első célpont az IMF vezetője lesz. A pénteken megszerzett levélben a rendőrség a következőkkel vádolja a politikusokat:


"Mivel tovább folytatják ezt a pusztító jellegű politikát, arra figyelmeztetjük Önöket, hogy nem fognak minket a testvéreink elleni harcra kényszeríteni. Nem szállunk szembe szüleinkkel, testvéreinkkel, gyermekeinkkel és semelyik állampolgárral sem, aki változást követel a politikában."

"Figyelmeztetjük önöket, mint a görög rendőrök legális képviselői, hogy sorozatosan elkövetett zsarolás és a demokrácia burkolt erodálása és eltörlése, a nemzeti szuverenitás megsértése miatt letartóztatási parancsot adunk ki."



A szakszervezet, amely ezt a nyilatkozatot kiadta, képviseli a görög rendőrök kétharmadát.
A levelet közvetlenül az Európai Központi Bank megbízott vezetőjének, Klaus Masuch-nak és az Európa Tanács görögországi megbízottjának Servaas Deroose-nak küldték el.

Forrás

SBG Buddha - VilagHelyzete

◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: AlternatívHírek.com

56 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Érdekes vadászat lesz. Kíváncsi vagyok az eredményre

      Törlés
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz..! Lehet, h nekünk is ez lenne a járható út, ill. összefoghatnánk az többi megzsarolt országgal..?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem az lesz, hogy kivárják a választásokat és csalással blibsit raknak helytartónak (de lehet, hogy még ki sem várják) és akkor viszont kötelezően ellenállásba kell menni és elsöpörni VÉGLEGESEN a komcsi milliárdosokat a liberális hazaárulókkal egyetemben!
      csak remélni lehet, hogy egybeesik az EU széthullásával, mert jelenleg nem lehet külön hősködni....
      újra össze kéne szervezni (mint ahogy a lengyelek is mondták) minimum a visegrádi 4-est vagy inkább többet és egyszerre kell beinteni...akkor már nem tudnak ellehetetleníteni...

      Törlés
    2. egyetértek a görög emberekkel, elég volt a színjátékból, ha csődbe mennek legalább kezdhetnek építkezni és megszabadulnal az IMF és az EU mögött alatt álló globális hatalom szorításából, gyakorlatilag nekünk is ezért kell kipaterolni az IMF-t, különben itt is meg akarják majd mondani h mit tehetünk a saját hazánkban

      Törlés
  3. Végre valaki lépis a kizsákmányolók ellen.Börtönbe az összes árulóval!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljes vagyon elkobzás kellene és kifizetnénk az adósságunkat és magyar ország független lenne.Nem kell nekünk az unió.

      Törlés
  4. Lehet hogy ők lesznek a második Izland? Drukkolok!! Ha a médiában egy szót se lehet majd hallani róluk többet, akkor sikerült nekik...

    VálaszTörlés
  5. ez mennyire vehető komolyan?

    úgy értem mekkora ez a szakszervezet? képes elindítani egy országos "lázadást" ?

    Az Izlandi példát KELL KÖVETNIE MINDEN rabszolgasorsba döntött országnak!!!!
    El kell kezdeni és dominóként dől össze ez a hazug nyomorító világrend az Eu-val együtt!!!

    Hajrá Izlandok!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A görögök minden hónapban vagy minden héten sztrájkolnak vagy tüntetnék valamiért, az nem olyan beszari nép mint most a magyarok.

      Törlés
    2. igen, de úgy értem mekkora lehet ez a szakszervezet (mert nálunk is több tucat van a rendőrségen belül) és van amelyik néhány tagból áll......

      itt a kérdés, hogy maga a rendőrség vezetői benne vannak-e, vagy csak egy dühös szakszervezeti vezető feltűnősködik, de semmi foganatja nem lesz.

      ettől függetlenül jó az irány és jelzi, hogy lassan de szakad a cérna a görögöknél! (hozzá teszem fura, hogy még eddig nem szakadt át a gát)

      Törlés
  6. és ilyenkor kap értelmet AZ EURÓPAI CSENDŐRSÉG (EuroGendFor)

    http://paramoral.eu/news.php?item.1386.8

    ha kell, majd a külföldi seregek leverik a görög rendőröket is?

    VálaszTörlés
  7. És akkor most KÖVETELEM az elfogatóparancsot Orbán és brancsa ELLEN!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akkor Te egy IMF bérenc vagy blibsi hazaárúló bepúcsítók istenítője?

      vagy nem értem.....Izlandon kívül Orbán ment ellen egyedül az IMF-nek...

      csak nem jó időben...meg kellett volna várni amíg omladozni kezd az Eu...

      Törlés
    2. Ha ekkora hülyeséget tudsz írni, magad ellen követelj elfogató parancsot apukám. Mert te közveszélyes szűk látókörű vagy!! És most nagyon finoman fejeztem ki magam. Bocsáss meg de kikellet mondanom!
      Vagy tegnap születtél, vagy kommunista az összes felmenőd, és lemenőd.
      Mikor volt egy olyan ember aki így megmerte mondani az uniós brancsnak a tutit Mint ORBÁN VIKTOR?
      Le a kalappal előtte, és csak így tovább HAJRÁ MINISZTER ELNÖK ÚR!

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Az egész csak egy nagy színjáték volt. Orbán is csak azt teszi amire a gazdái utasítják. Izlandon az emberek mentek szembe az IMF-el...

      Törlés
    5. annyira jó ezt olvasni! ébredj világ! itt a ZEITGEIST! remélem ez itt nem áll meg! ha csődöt jelent görögország mi várható, milyen hatása lesz ennek ránk illetve az eu.-ra nézve??

      Törlés
    6. Ti (akik szerint Orban szembement az IMF nek)tenyleg ennyire nem latjatok at a politikat???
      Hat nem veszitek eszre hogy a Viktor nevu hos kiralyotok szabadsagharca arra volt jo, hogy honapokra leertekelodott a forint? Semmi masra! Lassatok is ne csak nezzetek.
      Ha mar ilyen emberert harcoltok akkor legalabb arra vegyetek a faradsagot h utana neztek kicsit. Mert akkor gyorsan rajottok, h a Viktorotokat a Rotschildek kirakatembere - Soros Gyorgy tannittatta az egyik hires oxfordi egyetemen. Ezt meg a wikipedia is erthetoen leirja. Elobb nezzetek utana a dolgoknak, mert ha mar ennek az oldalnak az olvasoi is ilyen szintu ostobasagokat terjesztenek a meg naluknal is melyebben alvoknak, akkor Magyarorszagon soha nem lesz jelentos meretu ebredes.

      Törlés
    7. Soros ösztöndíjra bárki pályázhatott zsidókám

      Törlés
  8. Állítólag elég brutális hatása lenne egy Görög teljes csődnek. Megrengetné az Euró zónát majd a Dollárt és velük együtt az egész Világgazdaságot. Szerintem ez a folyam előbb vagy utóbb be is fog következni. Akkor nagyon nehéz időszak lesz, de szerintem ez szükséges a világ újraszervezésében, úgyanis a világ igencsak megérett egy újraindításra. A következő fordulópont azt hiszem Március 20. lesz, akkor fog kiderülni hogy Görögország tud-e fizetni.

    VálaszTörlés
  9. Én tényleg nem szeretek nyíltan állást foglalni - direkt azért, hogy ne abból az előítéletből olvassátok a cikkeket, hogy Bal vagy Jobb oldal írja, mert egyik sem - magyar vagyok, nyílt gondolkodású és politikán túli magasabb eszmékben hiszek: aminek alapeleme az egyén Szabadsághoz és Boldogsághoz való joga! A haza és a család szent dolgok, értékek... A magyar nemzet számomra igenis értéket képvisel. Akiben ezt látom, azt támogatom...akiben ennek ellentéteit, azt pedig nem !

    Ami pedig ORBÁN VIKTORT illeti, tudom, hogy most divatból illik utálni, hiszen az aktuális kormányt mindig könnyebb szidni minden bajunkért...hogy miért nem teremt jólétet, gazdagságot és "hipphipphurrá állapotot", és nehezebb a dolgok mögé állni.
    De tény:
    - A rendszerváltás óta egyetlen kormány sem állt ki ennyire sem a nemzeti érdekekért
    - nem szállt szembe a globalista érdekekkel, az Unióval és főleg IMF-el szemben !
    - Kiáll amellett, hogy "hadd legyen már szabad nekünk úgy látni a dolgokat, ahogy az emberek érdeke megkívánja és nem a bankok vállalatok érdeke"...
    Ezt támogatni kellene, nem ellene lázítani, hisz ha csak egyetlen értelmes alternatíva látszana még ezen a vonalon, boldogan támogatnánk sokan. De nincs!

    ÉS MIVEL NAGYON KÉNYES A TEREP, MIKOR A MAFFIÁVAL TÁRGYALSZ és HARCOLSZ
    OTT OKOSNAK ÉS FURFANGOSNAK KELL LENNI! Reméljük, hogy a görög és lengyel példák erőt adnak !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves SBG Buddha!

      Elso sorban engedd meg h koszonetet mondjak az oldal szerkesztesebe olt idoert es energiart. Azt hiszem sokan egyet ertenek ha leirom ,h a magyar oldalak kozul a Vilag helyzete a legosszeszedettebb es a legtobb informaciot feltaro blog amivel eddig talalkoztam.

      Masod sorban viszont felhivnam a Figyelmed egyreszt arra, h valoban nem szerencses egy ilyen oldal szerekesztojenek allastfoglalni a temaban, masreszt had ajanljam olvasatodra a fentebb levo hozzaszolasomat, melyben Orban Viktornak valo utanalovasast javaslom. A wikipedia erthetoen es egyertelmuen kozszemlere teszi hogy melyik kituno alapitvany tamogatasaval vegezte oxfordi tanulmanyait.

      Ami a magyar emberekhez es a nemzethez valo hozzaallasat szamomra a legjobb peldakent tukrozi, az a kovetkezo Politikai dontese volt: Mikor a Jobbik Magyarorszagert Mozgalom nyomasara 6milliard fonrintot forditot nagyrabecsult kormanyunk a devizahitelesek megsegitesere(ami a mai gazdasag egyik legfontosabb problemaja), addig ugyanazon a napon megszavaztak a 10milliardos tamogatst Diosgyori ??(nem vagyok benne biztos melyik football klub)stadion ujjaepitesere.

      Orban Viktorhoz valo hozzaallasod megvaltoztatasert elore is sok sikert kivanok az oldal tovabbi kituno szereksztesehez peddig erot es turelmet.

      Törlés
  10. Teljesen egyetértek Buddha, én is hasonló vonalon közelítem meg a dolgokat. És hovatartozás nélkül mondom h támogatni kell a jelenlegi kormányt, nem pedig belülről támadni, mert akkor csak saját hazánknak és magunknak ártunk, és csak azt érjük majd el h mások akarják majd megmondani h mit tehet az ország és mit nem tehetünk. Remélem a görögök emberek inkább vállalják majd a csődöt, akárhogy is riogatják őket h az katasztrófa...igazából az lenne a katasztrófa ha hagynák h a kormányuk az au és imf nyomására végképp nyomorba és megszorításokba taszítsa őket egy olyan hitellel, amit soha nem fognak tudni visszafizetni, csak egy másik hitellel meg egy másik hitellel...ki kell szállni a mókuskerékből és saját lábra állni, megújuló energiába fektetni, tiszta mezőgazdálkodással, óvva a természeti erőforrásainkat.

    VálaszTörlés
  11. Elöljáróban annyit, h nem szeretem a politikát, nem is vagyok elkötelezettje egyik oldalnak sem. A hazámat szeretem és imádkozom a magyar népért.
    Ebben a mostani áldatlan helyzetben egy ilyen kis országban nem lenne szabad pártoskodni, a politikusoknak is és az embereknek is NAGYON össze kellene fogni.
    Személy szerint én várom Attila királyunk 4. visszatérését. A monda szerint 3 plusz 1 (3 a magyar igazság 1 a ráadás) tér vissza, h megsegítse népét. Ebből háromszor már leszületett, Szent László, Mátyás király és II. Rákóczi Ferenc személyében. Most Csaba királyfi-ként jön el csillagseregével. Ránk is fér már a segítség..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a monda honnan van? Tudod linkelni? Elolvasnám :)

      Törlés
  12. hát sajnos ugy néz ki ez a hir is kacsa :(
    http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-481837

    VálaszTörlés
  13. Tormásnak:

    http://www.rovasoldal.eoldal.hu/cikkek/szent-korona-rovas-olvasatai.html

    egészen pontosan a Szent Korona rovás olvasatai linkben szerepel. De van még ezen az oldalon számos érdekesség, amit szintén érdemes elolvasni.

    VálaszTörlés
  14. Ha az oroszok nem mentek volna ki, lehet előbbre lennénk. Pedig tőlük is nagyon szabadulnunk kellett. Most pedig ezt a sok parazita férget kell innen kitakarítani.
    A Görög népnek igaza van, lehet hogy egy darabig nehéz lesz nekik. De ők már az újjáépítésbe lesznek, amikor mi még a romjainkon fogunk ülni.
    Minket aparazita rabszolgatartóink fojtogatni fognak!
    Magyarok ezt akarjuk???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 100 százalékosan igazad van...és mindenki aki részt venne ebben az újáépítésben az tudná, hogy azt érted, értem és a gyerekeinkért a Magyar nép jövőjéért tesszük és őseink múltjáért akik miattunk haltak a háborúkban!!!! Újra büszkék lehetnénk a hazánkra!!! Nem úgy mint amit évekig a felyünkbe vertek hogy ez egy rosz ország rosz helyen rosz emberekkel!!!!Ez az igazság!!!

      Törlés
  15. Ha ez igaz ......Vééégreee valakik fellépnek a nyomorító, népsanyargató elit ellen mert nekik köszönhetünk minden rosszat és semmi jót!!!Hajráááá spártaiak!!!Egyszer végre visszájára fordul minden amit elkezdtek a népek ellen ezek a népírtó gazdasági mafiózók!!!

    VálaszTörlés
  16. Ez mind nagyon szép, csak akkor most mi lesz azzal a pénzzel, amit a görögök az utóbbi évtizedben eltapsoltak magukra, hm? Az a a pénz ugyanis európai (német, olasz, stb) polgárok pénze volt amit kihelyeztek a bankok görögországnak. Gondolom egyik lelkes letartóztatás támogató olvtárs se betétes, különben nem hiszem, h ennyire tetszene, h elúszik a megtakarításotok. Nem csak a haszon, ha a görögök becsődölnek, úszik a betét is. Hm?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azok a hitelek nem betéti pénzek voltak, ez duma, minden pénz csak kamu, játékpénz Drábik szavaival élve, csak nyomtatott semmi, amiért kamatot viszont kérnek.

      Amúgy is külföldön mindenhol max. 10%-os a tartalékráta, ami azt jelenti, hogy a betett pénznek a 9x-esét kiadhatják a bankok hitelbe.

      Akkor milyen elvesztett betéti pénzekről beszélünk???

      Törlés
  17. Bár nem vajmi keveset konyítok a közgazdaságtanhoz, de kis utánajárással, olvasással, kérdezéssel nálam is ez a kép rajzolódik ki. Lufipénzek, nem több. Kisemberek befektetései nem hinném, hogy itt lennének.
    Egyébiránt meg a görögök a "felvett" pénzek után 40-50%-os kamatot fizetnek, mint kockázati felár, a kezdeti néhány % helyett. Ugye, mint egy nagy porszívó? Nálunk is ugyanez a szitu és még jónéhány, sok országban.
    Most komolyan? Kik azok a bankárok, akik szinte az egész EU-nak, Amerikának, Afrikának D-Amerikának tudnak hitelezni? Nem érzik itt az emberek a "lehetetlen" szagot? Úgy nekem is menne, ha annyi Frankó Bankót tudnék generálni, amennyit akarok...
    Ja és persze, a görögök eltapsolták.. Biztos ott is ment a herda, de őszintén, szerinted csak az IMF, v az EU biztosai tudják Görögo-t megmenteni maguktól? Ez lenne a valóság? Görögök hülyék, felélik magukat,a k***a nagy hiteleket, abszolút nem törődve semmivel és csak ezek a tisztességes pénzemberek tudnak okosan, előrelátóan gondolkodni(és igaz ez rengeteg országra, ahol az adósság 70-80%, vagy a felett áll a GDP-hez képest)? Vagy a sokat emlegetett, már-már körvonalazódni látszódó pénzügyi háttérhatalom megpróbálja mindenhol a vagyonra, értékre rátenni a mocskos mancsát nem létező pénze és trükkjeik segítségével.
    Tudom, nekem is fájna, ha a bankban tartott pénzem elúszna egy kitörési kísérlet miatt, de akkor is már nem az adott országot és pláne nem a népet hibáztatnám...

    Úgyhogy legyen forradalom, hajrá görögök!
    A sok visszafogott ember nem tudja megérteni, hogy itt így NEM LESZ JOBB, mert nem az a cél. A hatalom részéről nincs már megoldás keresés, csak kizsákmányolás, elnyomás, rabszolgasorsba, vagy a halálba való kergetés... a nyugodt békeidőt csak küzdelem árán lehet elérni. Vagy szellemi síkon, vagy az utcán. Döntsön ki-ki belátása szerint.

    VálaszTörlés
  18. http://www.reuters.com/article/2012/02/10/us-greece-police-idUSTRE8190UC20120210
    "The threat is largely symbolic since legal experts say a judge must first authorize such warrants, but it shows the depth of anger against foreign lenders (..)"

    magyarán szólva ez nem hivatalos dolog, csak szimbolikus.

    VálaszTörlés
  19. Brüsszel lefejezte a görög politikai szervezeteket:
    http://komlomedia.hu/hir.php?hir=800

    VálaszTörlés
  20. Tormásnak ismét:

    A második ezredév után
    Pannónia váratlan erőre kap,
    királyok gyűlése lesz Budán,
    de császáruk magyar marad.
    Kelet s nyugat központja lesz,
    egy évszázadra legyőzhetetlen,
    szembeszállni velük nem érdemes:
    uralkodik a Lélek és a Szellem.

    Jön majd egy ember, a második
    millenium után, ki felette áll
    minden torzsalkodásnak: Ő lesz az itt,
    ki Pannonföldről Istenhez kiált,
    és Isten meghallgatja imádságait.
    Ő lészen az, kinek uralkodása folytán
    Pannnónia ismét erős lesz és gazdag,
    nagyobb lesz, mint akármely szultán,
    az ő szavára minden országban adnak,
    s önként kezére bíznak minden hatalmat

    A kétezredik év után hamar
    nagy lesz az ország és erős,
    visszatér hazájába mindegyik magyar,
    s magyar földben nyugszik minden ős.
    De a magyar föld része lesz a nagynak,
    erős királyság, melynek nincs határa,
    a keresztények farkasai már nem ugatnak,
    Krisztus ellenségeit a föld kizárja.

    Az Erdőn túl él az ország jobbja,
    de számában kisebbik része,
    földjét az erősebb elrabolja,
    ezeregyszázból nyolcvan évre.
    Már csupán nyelvében él, de él még,
    s gyarapszik, míg Erdőn innen fogynak,
    az ő küzdelmük hozza el a békét
    és egységet minden magyaroknak.

    Érdekes, h Nostradamus is ezeket írta. Nemrég fedeztem fel, hogy nekünk tulajdonképpen 2008 jan. 1. óta van királyunk: Őfelsége I. Levente Apostoli Magyar Király.

    http://kiralyiudvar.lapunk.hu/?modul=forum

    Lehet, h ő Attila királyunk 4. megtestesülése?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj, a linkelt oldalon találhatók a vicc kategóriába tartoznak, vagy egy óriási rögeszme szerencsétlen materializációja. Én is az apostoli Magyar Királyság, még inkább tradicionális monarchizmus híve vagyok, és szeretném feleségül venni Madeleine Svéd Hercegnőt (jó csaj és még arisztokrata is) de ezért nem nevezem ki magam Magyarország Királyának.

      Törlés
    2. Most látom hogy I. Levente magát már Európa Királyának is tartja...Rex Europae...kár hogy Lipótmező zárva.

      Törlés
  21. Összegezve mi folyik a világban és Magyarországon :
    1. Az úgynevezett befektetők ( tőkések/betétesek/banki hitelezők stb ) a befektetett pénzükért járó haszonért tulajdonképpen nem kell semmit dolgozzanak, alkossanak, teremtsenek a reálgazdaságban. Viszont feláldozzák a jelen anyagi javaikat hogy a jövőben többhöz jussanak. És ez OK? Látszólag igen, mert ha ez gazdasági növekedéssel párosul ( pl a hitelből jól menő vállalkozást épít valaki ) akkor a növekedés nyomán mindenki fejlődik. A növekedésnek pedig mindig természetes korlátja van, nem beszélve arról hogy milyen jelentősen elhasználja és rombolja a természet erőforrásait és az emberit is. Na most remélem senki nem képzeli azt hogy ha most befektetjük a pénzünket akkor az majd a jövőben csak úgy lesz ( "a pénzünk dolgozik értünk" ). Nem kérem szépen, azért majd valaki dolgozni fog a jövőben, legyen szó akár magánnyugdíj befektetésekről, akármi másról. De mi van ha leáll a növekedés? A befektetők akkor is akarják majd a pénzüket, az nem számít hogy a gazdaság nem tud annyit kitermelni.
    Ez van most is. A HITELT VISSZA KELL FIZETNI! - harsogják. És ugyanúgy mint az a parazita (vagy daganat) ami nem tudja hogy mértéktelen étvágyával elpusztítja a gazdaszervezetet ami később saját pusztulását is maga után vonja. Mit csinálnak? Gazdasági megszorításokat erőszakolnak rá a kormányokra ( mint tudjuk minden kormányt gazdasági körök juttatnak a parlamentbe, akiknek az érdekét később képviselni kell, tehát bábként irányítják őket). Vegyünk el a néptől, lehetőleg a kevésbé tehetősektől, mert nekik csak a szavazatuk kell, amúgy szavuk ( kenőpénzük )nincs majd jól hülyére vesszük őket a köv. választáson. Ez aztán a szép demokrácia! Az athéniak forognának a sírjukban...ja épp most ássák nekik.
    Szóval egy zsugorodó gazdaságban termeljünk még többet, fizessünk tisztességgel és dögöljünk meg! Természetesen ha nem tudunk, akkor kapunk egy magasabb kockázati felárat hogy végképp ne tudjunk. Ó hogy ez még a tisztességes befektetőknek ( akik talán életükben nem dolgoztak ) mennyire jól jön mert bagóért megkapnak földet vizet ingatlant, az már csak hab a tortán.
    2. Magyarország speciális helyzete pár szóban:
    A rendszerváltást nem mi harcoltuk ki, azt lenyomták a torkunkon a nyugati hatalmak hogy az ő érdekszférájukba kerüljünk. Ehhez megfelelő partner volt a köpönyegforgató politikai elit. A cél Magyarország kifosztása. A jelszavak: Privatizálj! Deregulálj! Fogadd az idegen tőkét tárt karokkal! Ja és verd szét a saját gazdaságod hogy megfelelő piac legyél, csupán egy cseléd periféria-ország! A tőkebeáramlás láss csodát gazdasági fellendüléssel járt. Büszkén veregették is a saját vállukat a politikusok milyen GDP növekedésünk is van, milyen kemény is ez a "magyar puma". Arról már nagy volt a hallgatás hogy a megtermelt profitot talicskával hordják ki innen és ebből nekünk csak morzsák jutnak. A magyar állam romokban, nincsenek saját eszközei, már csak minket adóztathat ha ki akarja szolgálni a tőkét ( az igazi hatalmat ).
    Aki szembeszáll ( lásd Orbán ) annak megcsavargatják a micsodáit a legfőbb fegyvereken keresztül: média, központi bank ( MNB ) ami ugye legyen független ( tőlünk választóktól nem a bankvilágtól természetesen) és cselekedjen a nemzet érdekei ellen, olyan címen hogy stabilan kell tartani az árfolyamot. Hát tök stabil volt mikor Orbán orrára kellett koppintani. Egyébként Orbán számomra sötét ló. Várható volt hogy visszavonulót fúj az össztűz után ( helyre is állt a forint mert azt bizonyos körök úgy is akarták ), de valami nagyon szúrja a szememet vele kapcsolatban. Leszavazták a magyar termőföld alkotmányos védelmét. Kérdem én miért??? Vagy egy nagy taktikus és ügyesen lavírozik az elvárások és a lehetőségek szűk mezsgyéjén, vagy valami egészen más van a háttérben :D Na befejezem, sok minden bennem maradt de így is túl sokat írtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon okos tisztánlátó ember vagy...számomra legalább is ez jött le a mondandódból.Ugyan ezeket látom én, és még jó pár embertársam is.....és ez a kör csak egyre bővűl mindaddig míg.......de ezt most még hagyjuk.A tudásod oszd meg minnél több értelmes emberrel magad körül, mert erre most nagyszükség van a nemzetnek.Tudom ezek nagy szavak de az elbutítás nagy mesterei azon vannak hogy feledjünk mindent ami jó és működött hogy a rabszolgáikká váljunk egytől-egyig.Csak elfelejtik hogy mi is emberek vagyunk" a nép".Üdv és köszönöm a gondolat menetet amit megosztottál velünk.

      Törlés
    2. "A tudásod oszd meg minnél több értelmes emberrel magad körül"
      ezt szeretném én is. de van ezzel egy kis gondom. eddig bárkinek beszéltem erről, minimum hülyének nézett. szeretnék ilyen gondolkodású emberekkel találkozni, beszélgetni, szervezkedni. merre vagytok?

      Törlés
  22. Sblog, nem haragszom :)Őfelségével még nem volt szerencsém találkozni, de mi van, ha mégis igaz? Viccesnek, őrültségnek, stb vettek itt már az emberek számtalanszor a Földön különféle dolgokat.
    Mindenesetre szerintem itt egy igazán jó uralkodó már eléggé szükséges lenne. A politikusok..?
    no comment
    Háttérhatalom... ? nincs hozzáfűzni valóm, főleg..! akik ezt az oldalt látogatják, úgyis tudják.

    A bogarat az ezen az oldalon olvasottak tették a fülembe:

    http://www.rovasoldal.eoldal.hu/cikkek/szent-korona-rovas-olvasatai.html

    éspedig, h nevezetesen Atilla nagy királyunk 3 plusz 1-szer jön el megsegíteni a Magyar Népet. Eddig 3X már leszületett, Szent László, Mátyás Király és II Rákóczi Ferenc személyében. És most 4x-re is eljön, és most Csaba Királyfiként a csillagseregével. Jah,azért gondoltam, h esetleg Csaba Királyfi egyenlő I. Leventével, mivel Nostradamus is 2000 után Nagy Királyt látott Magyarországon, azaz az Erdőn túl, azaz Erdélyből fog származni..hát ki tudja, Isten útjai kifürkészhetetlenek.

    A másik oldal, a királyiudvar csak később került a látókörömbe és tényleg semmi érdemlegeset ez ügyben nem tudok nyilatkozni csak feltételezni.

    VálaszTörlés
  23. Kérlek titeket párotokat!

    Vegyétek fel az Egységfront Mozgalommal a kapcsolatot a facebookon!

    VálaszTörlés
  24. zsidokert,. azokert akik tonkre tettek az orszagot, a zsidokomcsi, mert minden komcsi zsido szarmazasu, szoval hagyjuk amit o eload, elottunk sajnalkozik a nep elott, eloadja, raffinalt modon, s kozbe parjatosok gyurcsanyi es a tobbi tolvaj-al egyformak, egymasnak adtak a hatalmat at, s ha tudta hogy ebbol nem lehet kilabalna=i, miert vallalta el az orszag vezeteset ilyen erovel en is lehettem volna miniszter, megvalasztottam volna magamat, a felesegenek, 18 ingatlanja van, igen a parlament

    VálaszTörlés
  25. Az Orbán-család és a közhatalom viszonya

    Az alábbiakban Debreczeni Józsefnek a Mozgó Világban megjelent tanulmányának egy részét közlöm, amely arról szól, hogy az Orbán-család hogyan állította a közhatalmat a magánvagyon növelésének szolgálatába. Debreczeni "A politika fertője" c. könyvét december 1-jén mutatják be a Pallas Páholyban.
    Orbán Viktor miniszterelnök jelentős vagyongyarapodáson ment keresztül 1998 és 2002 között, a hivatali évek alatt. A szűkebb család két fő ingatlanadatát nézve: 1. az 1998-ban már birtokolt 5,5 hektárnyi földterület négy év múltán a tizenegy és félszeresére: 63 hektárra növekedett; 2. a tulajdonukat képező (1994-ben 563 ezer forintért vett) belvárosi lakás helyett kertes sváb-hegyi villát vásároltak 2002-ben (75 millióért), amelynek (több tízmilliós) átépítéséhez azonnal hozzá is láttak. Ha a tágabb famíliát is idevesszük, akkor konstatálhatjuk, hogy a miniszterelnök apjának többségi tulajdonában lévő bányacég, a Dolomit Kft. saját vagyona meghétszereződött (98-ról 666 millióra nőtt); a másik vállalkozás, a kizárólagosan birtokolt Gánt-Kő Kft. nyeresége ugyanekkor a tízszeresére emelkedett (16 millióról 167-re).

    Már a családi vagyonszerzés kezdetén, a bányaprivatizációban is szerepet kapott közpénzből származó tőke. Simicska Lajos, Varga Tamás és Kövér Szilárd ugyanis azzal a Quality Invest Rt.-vel szálltak be Orbán Győző üzletébe, amelynek vagyonát a fideszes székházeladásból befolyt százmilliók adták. Simicskáék 4,75 millióért vettek részvényt a pártelnök apjától, amit aztán 1,2 millióért – tehát 3,55 milliót „ajándékként” hátrahagyva – adtak el újra neki. (Simicska: „Mindenkinek alkotmányos joga, hogy hülye legyen.”)


    Azok a bizonyos „első milliók” tehát nem egyenes úton, hanem az állami pénz – pártpénz – magánpénz vargabetűjét leírva jutottak el a családhoz. De hogyan szaporodtak a későbbiek során? Tény, hogy Orbánék vagyona 1998 és 2002 között nőtt a sokszorosára. Az első miniszterelnökség éveiben. A néptől kapott közhatalmi mandátum birtoklása idején. A kérdés az, hogy a vagyongyarapodás a hatalom felhasználásával, azzal visszaélve történt-e.

    VálaszTörlés
  26. E kérdésre először a tokaji szőlők környékén keressük a választ. A szóban forgó ügy 2005 tavaszán került a közfigyelem fókuszába, Orbán szerencséjére ismét post festa (miként a bányaügy is): évekkel a történtek után. Amikor ő maga már nem volt hivatalban. Az Élet és Irodalom megdöbbentő részleteket közölt olyan üzleti tárgyalások jegyzőkönyveiből, amelyeken 2000-ben és 2001-ben Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.13 Mi több: a jegyzőkönyvek által következetesen taggyűlésnek nevezett összejövetelekre nemegyszer a kormányfői rezidencián került sor. A Magyar Köztársaság miniszterelnöke a szövegek tanúsága szerint (névleg a felesége révén) magántulajdonos üzletemberként tárgyalt többek között állami vagyontárgyak, illetve vissza nem térítendő állami támogatások megszerzésének lehetséges módozatairól s az ezek során követendő taktikáról.

    A szóban forgó cég, a Szárhegy Dűlő – Sárazsadány – Tokajhegyalja Kft. már puszta összetételénél fogva tipikus képlete volt a korrupciós összeférhetetlenségnek. Az Orbán házaspár üzletfelei ugyanis olyan állami pozíciókat töltöttek be – bizonyosan a kormányfő akaratából –, amelyek ab ovo magukban hordozták a szolgálat–viszontszolgálat mozzanatát. A társaság tagjai tudniillik – jobb esetben: a saját pénzük, tudásuk és kapcsolataik; rosszabb esetben: az Orbán jóvoltából elnyert állami tisztségek fölhasználásával – a hasznukra voltak Orbánéknak. Előmozdították az ő anyagi gyarapodásukat, amit a kormányfő a nekik osztott pozíciókkal (az azokkal járó hatalommal, presztízzsel, pénzzel) viszonzott. Vagy megfordítva: ők hálálták meg az Orbán révén elnyert pozíciókat és javakat: egyre megy. Hogy konkrétak legyünk: Szász Attila ügyvéd például állami cégek fb-tagjaként, továbbá állami felügyeletű cégek és intézmények jogi képviselőjeként csak 2000–2001-ben 50 millió körüli összeget vett föl – miközben a hátán vitte a Kft. üzleti ügyeit, különös tekintettel a kiszemelt földterületek megszerzésére. Az utóbbi cél számára aranyat ért, hogy a sátoraljaújhelyi földhivatalba – merő véletlenségből – Stumpf kancelláriaminiszter unokatestvérét nevezték ki akkoriban, így aztán Szász a sárazsadányi polgármesterhez intézett leveléhez pontos helyrajzi számokkal együtt csatolhatta azoknak az önkormányzati tulajdonban lévő parcelláknak a listáját, amelyeket Orbán és társai kinéztek maguknak. A polgármester igen készséges volt: Orbán (felesége) így vehette meg 2, azaz kettő Ft/m2-ért az első zsadányi területét, amelyre aztán szőlőültetvényt telepítenek majd – vissza nem térítendő állami támogatásból. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy 1988 és 2002 között Sárazsadány és környéke jó pár tízmilliót kapott különféle pályázatok megnyerését követően – ugyancsak viszsza nem térítendő állami támogatásként. A Kft. tagja volt még Kékessy Dezső tőkeerős üzletember, Orbán személyes barátja – majd 2002-től hazánk párizsi nagykövete. 2006-ban aztán (a veje nevén) volt szíves megvásárolni Orbánék pesti lakását. 63 millióért. A nyolc évvel korábbi vételár (563 ezer Ft) száztizenkétszereséért! Végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk Madarász Lászlót, aki az Orbán által menesztett Princz Gábor helyét foglalhatta el a Postabank élén 1998-ban. Ezt követően (1999. december 29-én) nyújtott a Postabank Invest Rt. 145 millió forintos hitelt a Szárhegy Dűlő – Sárazsadány – Tokajhegyalja Kft.-nek: tehát a főnök (és a nagyfőnök) saját vállalkozásának.14 S hogy a történet kerek legyen: a következő évben a Postabank cégei részesültek 90 milliós állami támogatásban.15

    VálaszTörlés
  27. Ha ez az egész vircsaft nem lett volna súlyosan összeférhetetlen, akkor nem kellett volna titokban tartani. Márpedig titokban tartották: a közvélemény csak 2000-ben, a HVG jóvoltából szerzett tudomást arról, hogy a Magyar Köztársaság kormányfője (a felesége révén) miféle üzleti vállalkozásban vesz részt immáron bő két esztendeje. Ám hogy ezt mekkora odaadással és miféle eszközök igénybevételével tette, arra csak öt év elteltével derült fény, az Élet és Irodalom által prezentált taggyűlési jegyzőkönyvekből. Ezekből napnál világosabban kiderült, hogy a magyar miniszterelnök olyan üzleti megbeszélések aktív résztvevője volt, amelyeken egy magántársaság tagjai azt latolgatták, hogyan juthatnak minél könnyebben és jutányosabban állami javakhoz. Egyértelmű utalások estek a vállalkozásuk számára kulcsfontosságú állami cég vezető posztjaira kinevezett személyek közreműködésére. A miniszterelnök – mintegy a felvetődő igényekre válaszolva – elmondta: óvatosnak kell lenniük (ő többes szám első személyt használt), a szóban forgó állami javak megszerzésére csak darabonként, és csak a választásokat követően lesz módjuk – de akkor igen. Kiderült az is, hogy a társaság egyik tagja, a kormányfő nejének régi barátja – aki a zsákmányul kiszemelt állami cég jogi ügyeit is vitte – személyesen dolgozott a Hegyalja-törvényen. Eszerint tehát a parlamenti jogalkotás is igazodott olykor a kormányfő üzleti vállalkozásának igényeihez!

    „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet” – szólt Orbán elhíresült mondata, amit ő utóbb az államférfiúi mértéktartás megnyilvánulásaként próbált beállítani, mintha a fenti óhaj tényleg a kérésre és nem a kapásra: az állami támogatás – általa e szerint befolyásolható – odaítélésére vonatkozott volna. De mi történt valójában? Ha tetszik, a dolgok Orbán óhaja szerint alakultak: tényleg nem az ő cégük kapta a legnagyobb összeget. Csak a második legnagyobbat! 2001-ben 570-en részesültek vissza nem térítendő szőlőtelepítési támogatásban az adófizetők pénzéből. Ám 40 milliónál többet csupán két vállalkozás kapott: a Royal Tokaji Borászati Kft. 44 millió 636 ezret; a Szárhegy Dűlő–Sárazsadány–Tokajhegyalja Kft. pedig 41 millió 475 ezret. Sokaknak egyáltalán nem jutott a pénzből. Pedig Orbán a későbbi nyilatkozataival rendre azt a látszatot keltette, mintha olyan normatív juttatásról lett volna szó, amit igény esetén a Magyar Köztársaság minden polgára megkap, majd legvégül – és persze kevesebbet – kaphat belőle a kormányfő (neje) is. Holott az ellenkezője történt: a kormányfő (nejének cége) kistermelők tucatjai elől happolt el tízmilliókat úgy, hogy azoknak egy fillér sem jutott. Az illusztris tagokból álló korlátolt felelősségű (és erkölcsű) társaság – a 2001-ben elnyert bő 41 millión fölül – további két alkalommal részesült még szőlőtelepítésre és meliorációra fordítható ingyenes állami forrásból, mindösszesen 64,5 millió Ft értékben.

    VálaszTörlés
  28. ülön biznisz volt ezen fölül a szőlőfelvásárlási projekt.

    A miniszterelnöki pár cégének első teljes évi bevétele az állami Tokaj Kereskedőház Rt.-től származott 2000-ben, ami 2 703 000 forintot tett ki. Az összeg maga nem túl érdekes, az viszont annál inkább, hogy a tokaji állami cég – az egyéni termelőkön túl – egyedül ettől a társaságtól vett át szőlőt abban az évben. Ám még ennél is érdekesebb a felvásárlásra fordított pénz eredete. Azt ugyanis külön kormányhatározat biztosította: 1,5 milliárdos tőkeemelést elrendelve a Tokaj Kereskedőháznál. Az eset még nagyobb volumenben ismétlődött meg 2001-ben – a választások előtti utolsó szüret idején –, amikor is2,5 milliárdos újabb állami tőkeemelés történt, egy újabb kormányhatározatot követően. Minden idők legnagyobb szőlőfelvásárlását bonyolította le abban az évben a Tokaj Kereskedőház. Csak aszúból hatszor annyit vett át, mint bármely más esztendőben. E célból „bevezettek egy új felvásárlási osztályt… amivel a gyengébb minőségű aszú megvételére is lehetőséget teremtettek.”16 2000-ben és 2001-ben a szóban forgó állami társaságnak juttatott négymilliárdos összegjóval nagyobb volt, mint a teljes magyar borágazatnak nyújtott összes állami támogatás. Egész pontosan annak a 63 százaléka. Miközben Hegyalján az ország szőlőültetvényeinek csupán a 6 százaléka volt található. Ám ez a 6 százalék magába foglalta Orbánék szőlőjét is.

    A történet azonban még ezzel sem kerek. Az állami tőkeemelés indokaként ugyanis „a termelési biztonság megszilárdítása és a technológiai fejlesztésen keresztül történő piacépítés” szerepelt,17 csakhogy a Tokaj Kereskedőház korántsem erre fordította a pénzt! A 2000-es 1,5 milliárdból 1,2 szőlőfelvásárlásra ment el az amúgy értékesítési gondokkal küzdő vállalatnál, fejlesztésre az összeg töredékét költötték, alig 300 milliót. A következő évi 2,5 milliárdból pedig már csak 150 milliót fektettek a technológiai fejlesztésbe, a többit megint a felvásárlás vitte el. „A négymilliárdos állami tőkejuttatás… tehát távolról se szolgálta a cég technikai-technológiai felzárkózását; a borvidék jövője szempontjából pedig kifejezetten káros volt… konzerválta a… korábban kialakult termelési, felvásárlási viszonyokat… elmaradt a borvidék kistermelőinek felkészítése az új gazdasági környezethez való alkalmazkodásra, az uniós tagságra.”18

    VálaszTörlés
  29. Ám a milliárdos állami források eltékozlásának okaként korántsem csak a felelőtlenség játszott szerepet. Tudnunk kell azt is, hogy Orbán kancelláriaminiszterének igen kiterjedt és népes famíliája is e vidéken lakik és gazdálkodik. A számok magukért beszélnek: a Fidesz kormányra kerülését megelőző évben a Stumpf család tagjai még ötmilliót se kaptak a Tokaj Kereskedőház által felvásárolt szőlőjükért. 2000-ben viszont – miután a kormány másfél milliárdot pumpált a cégbe – már 17,7 millió ütötte a markukat. Egy évre rá pedig – az újabb, immár 2,5 milliárdos tőkeemelés nyomán – 30,6 millió! És vajon ki volt a Tokaj Kereskedőház feltőkésítését elrendelő kormányhatározatok előterjesztője? Stumpf István kancelláriaminiszter, személyesen. (Zárójelben: a cég általános vezérigazgató-helyettesét Stumpf Miklósnak, a marketingigazgatót pedig Stumpf Andrásnak hívták.) Végezetül idekívánkozik még egy adalék: a Tokaj Kereskedőház Rt. a négymilliárdos állami többletforrás ellenére 2002-ben már 300 milliós veszteséggel zárta az évet.

    A szőlőfelvásárlási projektet ezzel lezárhatjuk, de van itt még egy apróság. 2005-ben a gazdasági minisztériumból ugyanis előkerült egy érdekes adat, miszerint „másfél kilométeres bekötőút építéséhez 12 és fél milliós támogatást nyert 2000-ben a sárazsadányi önkormányzat. A zártkerti bekötőút – amely a 087 és 089 helyrajzi számon szerepel, és a 37. számú főúthoz csatlakozik – vagyis Orbánék szőlőbirtokára vezet.”19

    Ezzel válik kerekké ez az émelyítő történet.

    Ám ha lehet, még ennél is émelyítőbb a felcsúti földek és a váli vízrendezéshistóriája. Nevezett földek magántulajdonúak, a beruházás viszont állami pénzből zajlott 1998 és 2002 között. Kell-e mondani: a magántulajdonos az akkori (s a mai) miniszterelnök hitvese. Kezdjük a földvásárlással. Orbán Viktor (papíron: Lévai Anikó) 2001. október 31-én 54 hektárnyi (539 380 négyzetméter) 762,98 aranykorona értékű Felcsút környéki földet vásárolt. Ez eddig rendben volna. A föld árát illetően azonban már van némi gond, mert a miniszterelnök(né) megint csak olcsón vásárolt. Aranykoronánként 8 ezer alatt, miközben a Fejér megyei illetékhivatal kimutatása szerint egy aranykorona akkori átlagára azon a vidéken elérte a 16 ezer forintot.20 De vajon ki adta el Orbánéknak fél áron (mindössze 6 millióért) az 54 hektárt? Bognár Sándor, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt. vezérigazgatója. Akit két éve – már az Orbán-kormány alatt – neveztek ki a szóban forgó állami cég élére. A HKG Rt. ráadásul egyike volt annak a tizenkét állami gazdaságnak, amit Orbán pályázat nélkül privatizált 2001-ben. S vajon ki lett az immár magángazdaság többségi tulajdonosa? Bognár Sándor. Pontosan mikor? Két héttel azután, hogy Orbán(né) fél áron megvette tőle az 54 hektárt.

    VálaszTörlés
  30. Mondtam, émelyítő történet lesz – de még korántsem vagyunk a végén. Mert mindössze hat héttel ez után újabb érdekes dolog történt. December 11-én az Országgyűlés roppant magas: 2,7 milliárd forintos címzett állami céltámogatást szavazott meg Felcsútnak és további öt szomszédos falunak, belterületi vízrendezés céljára. (Már ahhoz törvénymódosítás kellett, hogy ezt egyáltalán megtehessék. 2001 előtt ugyanis a tárgyév március 31-ig nyújthatták be a címzett támogatásokra szóló pályázatokat a helyi önkormányzatoknak, és ezt követően döntött róluk a kormány, majd a parlament. Orbánék tehát előrehozták a határidőt, a választások elé, így aztán nem is pályázatok alapján döntöttek, hanem csak „beruházási koncepciók” alapján.)

    Ám most jön a java: „A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium aharmincadik helyre sorolta a beruházást az előterjesztésről szóló szakvéleményében. A Fidesz-többség azonban előbb titkosította a parlament szakbizottságában erről folyó vitát, majd a hivatalos előterjesztő, a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium az első helyre tette a váli-völgyi összefogást. Így kapta meg negyven nappal Orbánék felcsúti földvásárlása utánaz év legmagasabb céltámogatását… második helyre szorítva egy kórház-rekonstrukciót.”21


    Az Orbán család vagyonosodását vizsgáló parlamenti bizottság adata szerint: a felcsúti vízelvezetésre adott 2,7 milliárdos állami támogatás az abban az évben a költségvetésből hasonló célra fordított céltámogatási keret 90, azaz kilencven százaléka volt! A bizottság jelentésében olvasható ez is: „A támogatás, a vízjogi engedélyt kiadó Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság álláspontja szerint, szakmailag indokolatlan, az Állami Számvevőszék utólagos vizsgálata szerint pedig pénzügyileg erősen túlméretezett volt.”22

    VálaszTörlés
  31. S hogy teljes legyen a kép: „Az Orbán-kabinet ugyanakkor 38 önkormányzat hasonló kérelmének elutasítását javasolta, köztük olyan területekét, ahol az árvíz hatalmas károkat okozott. 2001 márciusában árvíz sújtotta beregi települések, Csaroda, Jánd és a többiek hiába kértek, egyetlen fillért sem kaptak belterületi vízelvezetésre. A víz az emlékezetes év tavaszán abban a térségben több ezer házat sodort el.”23

    Csupán a kormányfői lokálpatriotizmus kóros túltengéséről lenne szó?

    Dehogy! „Ebből a támogatásból vásároltak meg 2001. december 11-én [tehát még azon a napon, amelyiken az Országgyűlés megszavazta a pénzt – D. J.] Felcsút határában egy három hektárt valamivel meghaladó, 84,47 AK értékű földterületet a beruházáshoz tartozó záportározó céljára, mégpedig annak a két nővérnek az egyikétől, akiktől Bognár eredetileg vásárolta a Lévai Anikónak olcsón továbbadott földet. A vételár 10 millió Ft, azaz 118 385 Ft/AK, amihétszerese az akkori felcsúti átlagos földárnak és tizenötszöröse annak a vételárnak (7864 Ft/AK), amennyiért másfél hónappal korábban Lévai Anikó vásárolta meg Bognár Sándortól az említett földterületet.”24 Ezek szerint a Magyar Köztársaság állami költségvetéséből (önkormányzati áttétellel) történt túlfizetéssel kompenzálták a kormányfő családjának potom áron nyélbe ütött földvásárlását!

    Mi jöhet még ezek után? Nézzük: „Csupán a kapubejárókra 1 milliárd 130 millió forint közpénzt költöttek Fejér megye hat településén a Váli-völgy vízelvezetése kapcsán. A térburkolati díszítőkövekkel és az árkok fölötti kocsi-behajtókkal együtt az Alcsútdobozon, Felcsúton, Kajászón, Óbarokon, Tabajdon és Válon megépült bejárók folyómétere átlag 110 ezer forintba került. »A címzett támogatás felhasználása, a pályázat indokoltsága és jogossága nem állapítható meg« – mondta ki az Állami Számvevőszék jelentése. A kapubejárók darabonként félmilliós átlagáron készültek (479 515 Ft), és összesen 2 357 darab van belőlük.

    A Váli-víz csekély vízhozamú, keskeny medrű, lassú folyású patak. Az ÁSZ-jelentés szerint mégis 57 kilométernyi burkolt árok épült meg 1 milliárd 182 millió forintnyi közpénzen. Zárt csapadékcsatornára közel 78 milliót (3,3 kilométer), földárokra közel 182 milliót (17,7 kilométer) fordított a kivitelező Viadom Rt.”25

    VálaszTörlés
  32. De hát miért ment végbe a magyar adófizetők milliárdjaiból ez az esztelen költekezés? A válasz: „A beruházást végző Viadom Rt. által a Magyar Államkincstárhoz benyújtott elszámolásból megállapítható, hogy a beruházáshoz az Orbán Viktor édesapjának többségi tulajdonában lévő Dolomit Kft. több tízmillió forint értékben szállított murvát, betont és a csapadék-levezető árkok kibélelésére szolgáló betonelemeket. A beruházás utólagos ellenőrzéséről szóló ÁSZ-jelentés rámutat, hogy a támogatás teljes összegének több mint 40 százalékát az árkok áthidalására szolgáló kapubejárók emésztették fel, amelyek ára az eredetileg tervezettet több mint ötszörösen haladta meg. Az Orbán Győző és családja tulajdonában álló Gánt-Kő Kft. honlapjáról pedig megtudható, hogy az e kapubejárókat burkoló… térkő szárított dolomitőrleményből készül.”26

    Végül a pont az i-re: „A beruházás befejezését követően a felcsúti földárak a Fejér megyei átlagnál mintegy kétszerte gyorsabb növekedésnek indultak. A Lévai Anikó által négy éve 6 millió forintért vásárolt földterület mai forgalmi értéke – a környékbeli termőföldek átlagárát alapul véve – 34,3 millió forintra becsülhető. Belterületbe vonásuk esetén pedig – amire elhelyezkedésük alkalmassá teszi őket, és amiről Orbán Viktor a bizottság előtt elismerte, hogy volt már rá kezdeményezés… – értékük mai áron elérheti a 400 milliót is.”27


    Orbán Viktor apjának cégei, mint az elején láthattuk, ugrásszerű vagyongyarapodáson mentek keresztül fia hivatalviselése idején. A váli beruházás iménti részletein túl álljon itt még két adalék. Az egyik a Dunaferr-ügy. A dunaújvárosi állami vaskohászati cég megújított vezetése 1999-ben 5 évre szerződést kötött a Dolomit Kft. vezetőjével, Orbán Győzővel, évi 140 millió forint értékben. Pályáztatás nélkül. A beszállítóváltás hivatalos indoka az volt, hogy Orbán Győző olcsóbban szállított. Utóbb (megint csak utóbb!) kiderült, hogy a dolgot egy könyvelési trükkel lehetett így beállítani: a kormányfő apjának a köve azért volt papíron olcsóbb, mert az árába nem számították be a szállítás költségét: azt külön számlázták…

    VálaszTörlés
  33. A másik az autópálya-építés ügye. Szállított-e követ a miniszterelnök apja az állami nagyberuházásokhoz? A fia szerint nem. Mert ő lebeszélte erről: „Ez egy nagyon nehéz beszélgetés volt egyébként. Tehát ő nem értett ezzel egyet, de aztán végül azt mondta, hogy biztosan vannak olyan összefüggések, amiket én jobban látok, mint ő, és akkor ezt elfogadta. És onnantól kezdve ő nem vesz részt. Tehát minden, ami ezzel ellentétes hír, az légből kapott, üres vádaskodás” – jelentette ki a kormányfő 2001. augusztus 28-án a Magyar Televízióban.

    Nézzük, mi történt valójában. „Az autópálya-építésre felkészült az Orbán-bánya is. Az olcsó sztrádatöltő anyag beszállításához a szülők és a testvér bányacége, a Gánt-Kő Kft. megszerezte a bányászati jogot egy várpalotai… önkormányzati képviselő… földterületére. Ám a készülő botrányból a miniszterelnök kérésére kimenekültek [idáig stimmel]: a bányászati jogot 2001 februárjában átruházták a papa vezette bányacég kereskedelmi igazgatójának betéti társaságára [erről már nem beszélt a fiú]. Így a startpisztoly eldördülése után fergeteges tempóban kezdhette meg a kőbeszállítást az elsőként elindított nagyberuházás, az M7-es autópálya felújításához. A pályázat nélküli kiválasztással felkért Vegyépszer–Betonút páros alvállalkozójának, a felcsúti Femol Kft.-nek az alvállalkozójaként.”28


    Persze ez sem derült ki azonnal. „A Vegyépszer és a Betonút Rt. által alkotott Magyar Autópálya Konzorcium sokáig titkolta a sztrádaépítésben résztvevő 450 alvállalkozó névsorát… A Femol Kft. neve nem mondott semmit, egész addig, míg ki nem derült: a miniszterelnök a focimezén viseli a cég logóját…”29 És kiderült még valami. Az Orbán Győző alkalmazásában álló kollégának átpasszolt vállalkozás, a Bányaker 100 Bt. „az engedély jogerőre emelkedése előtt kezdte meg a beszállítást. Az engedélyezett mennyiséget idő előtt kitermelték. Amikor ez nyilvánosságra került, hetekig állt az építkezés! A szabályos engedélyre vártak, miközben az M7-es szájában tétlenül állt a konkurens cég kipróbált bányája Polgárdiban. Nem vették igénybe, inkább kivártak, míg a hivatalok soron kívül az orvbányászattal megkezdett kitermelésre nyomják a pecsétet.”30

    VálaszTörlés
  34. Folytathatnánk még egy ideig, de ennyi is bőven elég ahhoz, hogy határozottigennel felelhessünk a föltett kérdésre: az Orbán família 1998 és 2002 közötti intenzív vagyongyarapodása a miniszterelnöki pozíció gátlástalan fölhasználásával történt. A néptől kapott közhatalmi mandátummal súlyosan és nagyon tudatosan visszaélve. Olyan tudatos elvetemültséggel, amelyhez foghatót hiába keresünk a többi magyar kormányfő esetében.

    Félreértés ne essék: nem azt állítom, hogy Orbán Viktor korrupt miniszterelnök lett volna. A korrupció a fenti dolgokhoz képest szimpla ügy. Ott az történik, hogy a hatalom birtokosa részrehajló döntést hoz. Amellyel nem a köz érdekét szolgálja, hanem valakinek a magánérdekét, akitől cserébe ellenszolgáltatást fogad el. Nem tud ellenállni a hatalom környékén jelentkező kísértésnek, meginog egyszer, kétszer, háromszor – s aztán már maga is keresi az alkalmakat.

    Orbán esetében nyilván nem erről van szó.

    Hanem valami egészen másról: valami sokkal súlyosabb és sötétebb dologról.
    Hogy pontosabban miről, arra csak a fideszes pártfinanszírozás mechanizmusainak megismerése deríthet némi fényt.
    -----------------------------------------

    VálaszTörlés
  35. Uraim,végre meg kellene érteni,hogy a Magyar Kormány hatalom nélküli kiszolgáltatott ,lefizetett,beépített szolgája a Bilderberg csoportnak ! Tehetetlen ! Úgy képzeljék el Magyarországot ,mint 1 hajót ami törött hajólapáttal hánykolódik a tengeren és folyamatosan fosztogatják a kalózok . Mi egy tolószékes kormánytól várjuk hogy védjen meg . Nem akar,de nem is tud ! Hát csak várakozzunk tovább ,amíg el nem süllyed a hajó illetve az ország kifosztva ,kiszolgáltatottan a világ összes tetves rablójának !!!

    VálaszTörlés