KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2012. január 20., péntek

Magyarország ma az ellenálló Európa szimbóluma – egy francia Hazánkról

Mindnyájan magyar hazafiak vagyunk!


A magyarországi helyzet továbbra is lázban tart mindenkit, aki számít Párizsban: a nagy lelkeket, a szellem embereit, a methodista lelkipásztorokat és az emberbarát bankárokat. Tegnap este a Le Monde megint teljes egészében Orbán úr “antidemokratikus elhajlásainak”, “gyalázatos” alkotmányának és “szégyenletes” törvényeinek szentelte vezércikkének első részét.
Magától értetődik, hogy szóba került Európa, a római szerződés szelleme, Monnet, Schumann és Brüsszel többi nagy élő lelkiismerete. És – most az első alkalommal – még szankciókat is követeltek! Bizony: szankciókat, igaziakat, komolyakat, szigorúakat. El kell ismerni, hogy egy demokratikus választások után alakult kormány ellen szankciókat alkalmazni nem is olyan egyszerű dolog. De mit számít az. Végülis, qui bene amat, bene castigat – aki jól szeret, jól is büntet!
A vezércikk második felét olvasva értjük csak meg igazán, hogy mitől lett ennyire dühös a mi mondén krónikásunk: a magyar kormány gazdaságpolitikájától!
Egy furcsa nacionalista hitvallást követve, úgy tűnik, hogy Orbán úr elhatározta, hogy országa egyedül is ki tud lábalni az őt súlyosan érintő válságból. Visszautasítja, hogy teljesítse azokat a feltételeket, amelyektől az EU és az IMF függővé teszi az országnak nyújtandó segélyt.
Á vagy úgy! Nem hajlandó eltűrni ezeknek a frankfurti és new yorki uraknak diktátumait? Ugyanazokét, akik éppen most véreztették el Görögországot és most arra készülnek, hogy padlóra küldjék Olaszországot, Spanyolországot és Portugáliát? Értjük már! Az, hogy Orbán úr módszerei kicsit önkényesek, hogy kissé túl sokat foglalkozik a lobogó, a közrend és a vallás kérdéseivel, hogy csak mértékkel kedveli a Köztársaság szót, aminek egyébként éppen most tette ki a szűrét az alkotmányából, mindez csak hagyján! De az, hogy nem hajlandó hajbókolni Draghi úr és Lagarde asszony előtt, nem engedi, hogy ezek az eurokraták az orránál fogva vezessék, az már bűnös vakság jele. Kell-e még más bizonyíték arra, hogy Orbán úr egy proto-fasiszta? Nem hisz sem a központi bankok függetlenségében, sem a szabad versenyben, sem Van Rompuy úr intelligenciájában, sem Juncker úr becsültességében!
Egy olyan országról van szó, amelyik nagy többséggel megválasztja a nemzeti felemelkedés kormányát, annak reményében, hogy talán kikerülhet abból a válságból, amibe Európa süllyesztette, amelyik ugyancsak nagy többséggel támogat egy új alkotmányt, ahol a haza, becsület és történelem szavak visszanyerik jelentésüket, amelyik csak úgy mellékesen, egy nagyszerű ötlettől vezérelve, megszabadul a Köztársaság szótól és a “demokráciának” a sztálini korszakból örökölt színes üveggolyóitól, amely megvédi a nemzetközi pénzintézetekkel és Bruxelles gnómjaval szemben a jogait, állampolgárainak munkahelyeit, és gazdaságát. Mi is ez az ország a Le Monde, Liberation és a mi kiváló polgári sajtónk véleménye szerint? Egy kvázi-diktatúra!
S eközben Olaszországra és Görögországra mindenfajta választások nélkül, egyszerű kinevezéssel, kényszerítenek rá új vezetőket, Goldman-Sachs alkalmazottait, közismert gazembereket, férges lelkű bankárokat, akik közül egyesek saját országuk tönkretételében működtek közre, és akiket most a piacok és ragadozóik helyeztek oda smasszernek.
Ezt minek tartja a Le Monde, Liberation és a velük hasonszőrű sajtó? Szabad és demokratikus országoknak! Olyannyira, hogy azt szeretnék, legyen ugyanígy Franciaországban is. Lionel Stoleru úr vajon nem jelentette-e ki jámborul a múlt héten a Le Monde hasábjain, hogy a “demokrácia képtelen olyan politikai vezetőket kitermelni és támogatni, akiknek elég bátorságuk lenne a népszerűtlen, de feltétlenül szükséges intézkedéseket meghozni.” És hogy a hatalmat olyan “bátor emberek” kezébe kellene adni, mint Camdessus, Trichet, Pascal Lamy vagy Claude Bébéar urak. Miért ne adnánk közvetlenül Parisot asszony kezébe a hatalmat? (A francia Vállakozók Szövetségének elnöke)
Magyarország ma az ellenálló Európa a szimbóluma. A népek önrendelkezési jogának nevében teszi ezt, akárcsak alig több mint fél évszázada a szabad és büszke élethez való jog nevében.
A magyar ellenzék tüntetései, melyeket médiáink oly bőkezűen közvetítenek újra és újra, valójában csak keveseket mozgósítanak. A budapesti utca emberének véleménye szerint főleg időseket, funkcionáriusokat és mindenekelőtt a régi kommunista rezsim híveit. Annak a a rezsimnek híveit, amely csalással, hazugsággal, bűntettekkel ragadta magához a hatalmat, amely betiltotta az alkotmányt és mindenfajta demokratikus megnyilvánulást, korlátozta a szakszervezetek működését; rendőrök, hóhérok és gyilkosok rezsimje, amely majdnem egy fél évszázadon keresztül egy véreskezű köztársaságot kényszerített rá Magyarországra. E gyalázatos múlt emlékének ördögét akarják kiűzni magyar barátaink azáltal, hogy jóváhagynak egy alkotmányt, ami újra előtérbe helyezi identitásuk, nyelvük, területük, szabadságuk szimbólumait. Talán egy még távolabbi, de nem kevésbé kegyetlen múlt emlékét is le szeretnék rázni: az 1920-as trianoni szerződését, amelyben a szövetséges hatalmak, és mindenekelőtt a laicista és republikánus Franciaország igyekezett megbüntetni és megalázni a katolikus és habsburgista Magyarországot megfosztván azt területének és népességének kétharmadától.
Az európai unió, tudatlan politikusainak és a telhetetlen bankárokat kiszolgáló funkcionáriusainak csapatával úgy gondolja, hogy útját állhatja a nemzeti emlékezés és újjászületés eme folyamatának. Diktátumokról, büntetésekről és szankciókról álmodoznak. Jobb lenne, ha vigyáznának! Magyarország nem azért lett független a Szovjetuniótól, hogy egy másfajta, jobban álcázott de nemkevésbé zsarnoki birodalom része legyen. Ellen fog állani, és ellenállása másokat is követésre sarkall majd. 1956-ban a francia nép, az akkori vezetőivel dacolva, spontánul támogatta a budapesti felkelőket. 1956 novemberének estéin a Párizsban összegyűltek emlékeztették a dunai mészárosok francia bűntársait, hogy jó lesz vigyázniuk. Mert Párizsban nem nagyon szeretik azokat, akik a szabad népeket bántalmazzák.
Ma este mindnyájan magyar hazafiak vagyunk!

Hubert de Marans
Forrás

13 megjegyzés:

  1. picit félek attól., hogy ez az egész csak egy színjáték Orbántól.....és háttérben már rég megállapodtak és beállunk a szolgasorba... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez eléggé sanszos...
      De ha elindítunk valami láncreakciót az EU-ban (lásd skótok is lelépnének már),
      és a többiek is ki merik mondani, hogy nem kérnek az EU-terrorból, akkor talán
      meginoghat a rendszer... :)

      Törlés
  2. Egyetlen lépésre lenne szüksége minden országnak. Bevezetni a 100% fedezetű értékpénzt. Ez indítaná el azt a láncreakciót, amelynek következtében a rócsild banda ismét eredeti szakmájában azaz napszámosként tevékenykedhetne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nagy bajba lennénk.........
      http://www.ujszeged.hu/index.php?page=cikkek&cikk=6

      Törlés
  3. Válasz
    Egy francia földrajztudós korának egyik legnagyobb szelleme irta a következö szavakat.
    Magyarország rendkivüli elönye az, hogy szószoros értelemben vett, földrajzi egység.
    Bárhogy alakuljon is a középeurópai államok sorsa, bizonyos, hogy mindig a magyarság
    játsza majd a döntö szerepet, a Kárpátoktól körülvett órjási arénában.
    A mi szerepünk döntö.
    Ezért ostromolnak.

    VálaszTörlés
  4. Tisztán látszik és a napnál is világosabb, hogy az egész bolygó gazdasági, pénzügyi rendszerét, egy a népességez viszonyítva, maroknyi emberből álló bűnszövetkezet irányítja!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben a mi mindenkori politikusaink, bankszakembereink, felügyelő szervek, kussoló közgazdászok is partnerek voltak, nem gondolod? Ez az egyész story kb. olyan, mint mikor például a saját gyereked adja át a tolvajoknak a lakáskulcsokat, hogy kirabolhassák apuci jól be rendezett kégliét. Vajon melyik a hibásabb, kit terhel nagyobb felelősség, a tolvajt vagy a kölyköt? Ideje lenne szembe nézni a tényekkel és nem holmi láthatatlan, megfoghatatlan nemzetközi bűnszövetkezeteket hibáztatni. Ez természetesen, nem csak Magyarországra érvényes, de minket a mi felelőseink kéne hogy érdekeljenek, azokat nem kellene újra meg újra meg újra meg újra meg újraválasztani. Nem támadni akarlak, mert tisztában vagyok vele, hogy amit én és te szeretnél képtelenség véghez vinni, mert nincs kivel. Kivéve néhány ezer embert, a magyar nemzet is ugyanannyira agyhalott, mint az összes többi. Ez a véleményem.

      Törlés
  5. Nekem is van egy olyan megérzésem, hogy az egész orbánakció csak megvezetés volt a háttérhatalom részéről. Orbán soros kölyke, nála tanulta a szakmát, a mestert pedig nem lehet büntetlenül elhagyni. Az a néhány hasznos tett, amit csinált, eltörpül az mellett, amit meg kellett volna tennie, nem volt ez kétkulacsos politika, csak színjáték. Jelenleg Orbán az egyedüli emberük, akit a társadalom egy része még elfogad vezetőjének, gondolták, vele juttatják el országukat a csődig, amely helyzetben pedig már tökéletesen jól érzik magukat, felkínálhatják számunkra a mentőcsomagjaikat és embereiket, ami után mi boldog birkaként élhetünk tovább a karámban.

    Mert ugye, ha valaki hazafi, az teljes mellszélességgel, képességével és erejével kiáll nemzetéért, vállalva akár a véget is életének. De ezzel szemben mit veszített Orbán és csapata? Semmit. Anyagilag tönkre mentek? Nem. Fizikailag veszélybe kerültek? Nem. Mit hangoztatott elejétől fogva Orbán? Az adósságot fizetni kell. Nem tudta volna mi, mi is a valódi helyzet? Dehogynem. Cselből adta oda sok milliárdnyi pénzünket a rablóknak? Dehogyis. Most pedig itt a színjáték utolsó előtti felvonása, megállapodás az imfel. Homlokát törölgetve bizonygathatja a vezér, ő küzdött, de az ellenség hatalmas és győzött; igen, ő maga is győzött, a tervet végig vitte. Számára az utolsó felvonás az államcsőd lesz, ha azt megcsinálja, az ő feladata véget ért. És a birkanyírás zavartalanul folyhat tovább.

    Magyarországon egyetlen parlamenti párt sem a nemzet érdekeit képviseli, egyetlen képviselő sem képviseli az emberek érdekeit, nem várok tőlük semmi jót. Ha túléljük ezt a pokoli csapássorozatot, az nem nekik lesz köszönhető, de persze ők lesznek az elsők, akik majd döngetik a mellüket: mi tettük, nekünk legyetek hálásak emberek, és adózzatok tovább nekünk sokat. A politikát is le kell írni ,nem képes már a megtisztulásra, el kell tűnnie a porondról, ha egy valóban szép és boldog világot szeretnénk. Az összes önjelölt képviselővel és megváltóval együtt, a demokráciának hazudott démonokráciájukkal együtt tűnjenek el.

    VálaszTörlés
  6. Hungaro néven igyekeznek létrehozni olyan belső szolid pénzt Magyarországon is, amely kamat- és adómentes, értékálló pént, mint pl. a Swájciaknak a WIR belső pénzük. Ehhez semmi köze nem lesz a MNB-nek és ezáltal semelyik zsidó bankárnak.
    Ez egy belső értékmutató pénz. Ha elterjedne, működhetne, megmenthetnénk az országot az adósságcsapdából.

    VálaszTörlés
  7. Imri kik szervezik a Hungaro belsőpénzt? nagyon jó az ötlet, tetszik nekem! még tavaly néztem meg egy vidit egy okos közgazdász már akkor is helyi pénzekről beszélt, ami kihúzhatná az országot a csávából.

    VálaszTörlés
  8. Hat igen,en is figyelem a dolgokat,es hunbulcsu-nak csak anyit hogy ha ezt a lepest nem ORBAN hanem egy masik kulfoldi politikus teszi, akkor udvozolted volna!? en igenis el akarom hinni hogy van olyan tokos MAGYAR aki beint a NEMZETKOZI PENZKARTEL-nek

    VálaszTörlés