KÜLÖN OLDALAK ! Ébresztő Filmek Írások ! WAKE UP!

2015. december 25., péntek

Törökország és a NATO az Iszlám Állam olajának legnagyobb felvásárlója-áll a norvég jelentésben !



Napról-napra egyre több bizonyíték kerül napvilágra, mely azt bizonyítja, hogy az Iszlám Állam által lopott és kitermelt olajat nem más, mint Törökország és rajta keresztül a NATO vásárolja fel!
A Rystad Energy, egy független norvég olaj-és gázérdekeltségekben működő cég a norvég kormány megbízásából jelentést készített, hogy hová kerül az ISIS terrorbrigád olaja.... Nem került volna nyilvánosságra, ha a norvég hírügynökség (Klassekampen) meg nem szerzi a dokumentumokat.  Lefordítottam nektek belőle a legfontosabbakat...(SBG Buddha-VilagHelyzete)


Nem lesz meglepetés, mert eddig is tudtuk, de kiderül belőle, hogy az ISIS által megszállt területen kitermelt összes olaj gyakorlatilag egyenesen Törökországba tart....  Így már én sem csodálkozom, miért nem akarja sem az USA, sem a NATO lebombázni az ISIS valódi állásait és miért lövik le a NATO-tag törökök azt az orosz vadászgépet, mely az olajútvonal biztosításában érdekelt türkméneket, al-Nusra Front terroristákat és az ISIS-t valóban támadta.....

Klassekampen hírügynökség így összegzi a jelentésben foglaltakat: 
"Hatalmas mennyiségű olajat csempésznek az ISIS-által ellenőrzött Irak és Szíria területéről közvetlenül a török határon keresztül. Tankerek, olajszállító teherautók ezreivel szállítják csempészútvonalakon Törökországba, ahol rendkívül mérsékelt áron (25-45$ hordónként) adják el." 

Jelenleg a Brent olajár 35-50$ körül mozog. A jelentés azt is hozzáteszi, hogy korrupt határőrökön és rendkívül jól szervezett csempészhálózaton keresztül jut be Törökországba a rengeteg olaj. Természetesen az olajüzlet nem jöhetne létre a NATO tudomása nélkül. Sőt egyenesen maga a NATO és a tagországuk az, mely a business-ben a legjobban érdekelt ! Megismétlem: 

Az Iszlám Állam terroristáival az olajüzlet nem jöhetne létre a NATO tudomása nélkül, de tulajdonképpen maga a NATO és Törökország az, mely az üzletet bonyolítja ! 

Ha a mai cikk szerint az orosz műholdak is látják, amint 12ezer olajszállító teherautó működik közre az olaj Törökországba csempészésében, akkor ezt a NATO-nak is látnia kell és együttműködésével kell történnie..... 



Tulajdonképpen az első számú csempész, aki az Iszlám Állammal üzletel, az maga Bilal Erdogan, a török elnök Recep Erdogan fia.



Az orosz légierő elpusztított eddig 2000 olajszállító teherautót, mely a csempészútvonalakon közlekedik és az ISIS használatában áll. Múlt héten Oroszország 17 ilyen konvojt semmisített meg és számos olyan infrastruktúrát mely az iszlamista terroristák olajkitermelését szolgálja. 



Korábban Oroszország az ENSZ-ben már bemutatta a bizonyítékokat, melyek azt bizonyították, hogy Törökország azért lőtte le az orosz vadászrepülőt, mert kőkeményen érdekelt és sáros az Iszlám Állammal való együttműködésben. 


"Az Iszlám Állam terrorista csoport napi 1,5 millió dollárt keres tiltott olaj kivitellel, mely többsége Törökország kezébe kerül"- közölte Vitalij Csurkin az ENSZ oroszországi állandó képviselője.

A szénhidrogének értékesítése illegális szervezetek közvetítésével történik. Az olajcsempészek készpénzért vásárolnak a kitermelés helyszínén, mondta az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésén az orosz diplomata. Ők a határokat szabadon átléphetik, mert közvetlen kapcsolatot alakítottak ki az Iszlám Állam Levante városban székelő vezérkarával. A legtöbb olajat Törökország vásárolja, ahol tovább értékesítik, már hivatalos formában. Az olajat több ezer közúti tartálykocsival szállítják Törökországba Karkamis, Akcakale határátkelőhelyeken. Cserébe számos török ​​vállalat, köztük Serii Konya, Sam Otomotiv és az Antiochia, vesznek részt az Iszlám Államnak történő utánpótlás szállításban, mondta a találkozón Csurkin.

És ha azt is belevesszük, hogy muzulmán országként rendkívül nagy az országban az iszlám fanatizmus támogatása, az aggodalmaink nem alaptalanok, hogy Szaúd-Arábia és Katar mellett Törökország is az ISIS-ISIS-féle Iszlám Kalifátus megteremtésében érdekelt... Főleg mindaddig, amíg segít a kurdok irtásában és felszámolásában, mely mindig a törökök első számú célja volt.....

Teszi mindezt a NATO színeiben, az Európai Unióba tartva, a bevándorlási-inváziót ütőkártyaként zsarolásra használva egy totálisan impotens európai bürokráciával szemben....vagy inkább mellett.......


UPDATE:  Friss mai videó: olajszállító konvojokat bombázott az orosz légierő Szíriában:

2015. december 22., kedd

Az USA első nemzeti sátánista egyháza a michigani Kapitólium lépcsőjén megtartotta nyitó ceremóniáját



Azért beszélek róla, mert tüneti jelenség és mert sokakat elgondolkodásra késztet a jelen valóságával és az emberiség helyzetével kapcsolatban 2016 küszöbén....
  Ha nem Luciferről és Baphomet szobráról lenne szó, egy szót sem érdemelne részemről, hiszen az elkorcsosult amerikai társadalomba minden..., még ez is belefér...., valószínűleg.... DE...

Tudom, hogy 'első blikkre' felszínes idióták gyülekezete az egész, de egy bejegyzett egyházról beszélünk...., és ha azt nézzük, hogy igazából a szimbólumok és híveik mégis mennyire jelen vannak ősidők óta az építészetben, szobrászatban, a Vatikánban és még a templomos lovagoknál is, de manapság a médiában és szórakoztatóiparban (zene, film, Disney...stb), akkor esetleg egy továbbgondolást megér, mi a fene lehet ez az egész..... 
Szimplán vallásszabadságra vágyó, önmagukat jelen társadalmunkban máshogy kifejezni képtelen, aberrált, fél-pszichopata, sokkolóan betegesen meleg (lásd a 2.videóban), de az önmegvalósítást Lucifer oldalán kereső eltévedt egyéneket látunk vagy ez valami sokkal többről szól ?   

Míg az Egyesült Államokban egyre inkább kitiltják a keresztény gyökereket, az Istenre való utalásokat és Jézus említését a médiából, oktatásból és köztudatból, addig immáron hivatalosan is megnyitotta kapuit a modern kori történelem első hivatalos nemzeti sátánista egyháza és Detroitban felavatták Baphomet szobrát is... (Aki egyébként sokkal több, mint bármilyen bálvány egy egyház oltárán vagy tiszteletének tárgyaként....és már a templomos lovagok sem véletlenül 'hódoltak' neki.)

Megszámlálhatatlan cikket írtam erről itt a VilagHelyzete oldalon, ami ezekkel foglalkozott és a "halandók" számára tökéletesen érthetetlen még akkor is ha a szemünk elé van téve minden..... Sátánista rituálék a médiában milliók számára, okkult szimbólumok a dolláron, Moloch előtt áldozatot bemutató amerikai elnökök és vezetők a Bohém erdő titkos okkult szertartásán.....sorolhatnánk... 
A Mágia és Okkultizmus mindig is fontos szerepet játszott az emberiség történelmében. Nem is gondoljuk, de játszik ma is! Alapelve örök és így szól:
"Amit itt teszek, az ott is megtörténik." "Amint fent, úgy lent is."

Sok szimbólumukról van kép a FB-oldalunkon... A legnagyobb cikk ez volt: 
TABU #1 - Miért van okkult Szaturnália kultusz nyíltan és burkoltan ? A Mágia létezik!

Az USA első államilag jóváhagyott sátánista ceremóniájának megnyitója a michigani Lansing Kapitóliumának lépcsőjén - Satanic Temple of Detroit



2015.December 19-én A Detroiti Sátánista Egyház ceremóniát tartott ennek jegyében a michigani Lensingben a Kapitólium lépcsőjén. A megnyitó beszédben nyíltan a Sátánnak hódolnak és kötelezik el magukat saját hitvallásuk szerint a szabadság jegyében. Magasba emelik feketére színezett amerikai zászlóikat, és üdvözlik, hogy immáron elhozhatják a sátánista gyakorlatot az amerikai iskolákba, üzletekbe és ha kell, a Fehér Házba is. Mindezt a vallásszabadság oltalma alatt.....

Érdemes meghallgatni a beiktató ünnepi beszédet !

"Hail Satan ! Mindannyian azért járultunk most ide, hogy megnyissunk egy új amerikai érát. A Satan-ban viszanyerjük emberségünket, megemlékezünk saját természetünkről, az ajándékról, amit Lucifertől kapunk, a Fényhozótól, a Hajnalcsillagtól...., a Lázadótól...

Mi sátánisták vagyunk. Morális, spirituális és szexuális szabadságot hirdetünk. Az egyéni függetlenséget és egyéni szellemet támogatjuk. A személyes és morális felelősséget. Ha szabad gondolkodóként, istentagadóként vagyunk most itt, akkor célpontjai leszünk azoknak, akik most a kormányban ülnek. De mi is amerikaiak vagyunk ! A civil jogaink egyáltalán nem függenek a vallási hovatartozásunktól... Túl sokáig voltunk alárendelve a szégyenteljes minisztériumoknak.
De a sátánizmus a tettek, a cselekvés filozófiája.
Mi nem követőket keresünk magunknak.
Mi együttműködő partnereket keresünk. Egyéneket, akik sátáni kötődéssel rendelkeznek..., vezetőket az új amerikai korszakra....
De még ennél is többet kell tennünk.... Mert ez nem elég....

Hail Satan ! Hail Satan ! "

Fejezték be az ünnepséget 2 sátánista férfi csókjával egy tipikus (szerintem) visszafelé lejátszott zenére. Na itt tartunk körülbelül...

Any Comments ? Or no comment.....






Baphomet szobrának felavatása Detroitban
  

A tény maga érdekes, hogy állandóan Baphomet, a sátán megfelelője jön elő (Eliphas Levi 1854-ben formálta meg, ő az okkult mágia legnagyobb szakértője volt). A szárnyas kecske-ember ördögi szarvval, fején a fáklyával (Lucifer a fényhozó szimbóluma), rajta a pentagrammával, karjaival mely mutatja "amint fent,úgy lent" okkult jelszavát.



De folytatnám segítségül véve korábbi irományaimat: 

Előkerül a mágia egyik fontos tétele, amit alkalmaznak ma is:
"As above, so below" (Amint fent úgy lent is)"Minden, amit a Földön tesznek vagy mondanak, a magasságokból veszi eredetét, ahonnan az összes lényeges tulajdonság szétárad mérték és egyensúly szerint, így semmi sincs, ami nem fentről származik és nem oda tér vissza."


A történelmi tények is érdekesek (forrás) : A következő részt a katolikus lexikonból idézem innen:
A neveket külön figyeljétek és keressetek rá, mennyire meghatározóak a mai napig!


A képen: szabadkőművesek Baphomet szobra előtt...

Az okkultizmus az ősi babiloni és egyiptomi tudásban gyökerezik.  Hermész Triszmegisztosz mitikus alakja köré rendeződik a középkorban az ókori anyag.  A középkori Európában a zsidóság miszticizmusa, a kabala tovább erősítette az okkult gyakorlatokat.  Az okkult tudás további állomásai a titkos lovagrendek, a 17. sz. titkos bölcsességet ápoló testvériségek, melyek egyike később megkapta a rózsakeresztesek nevet.   A 19. sz. okkult divat egyik legfontosabb személye Eliphas Lévi álnéven írt.   az ~ erőteljes elterjedtsége elképzelhetetlen a Teozófiai Társaság szerepe nélkül, amelyet 1875: alapított Helena Blavatszkij, aki követőivel (Annie Besant, Alice Ann Bailey, stb.) együtt az eu. gnosztikus eszméket az indiai hagyományokkal ötvözte. Egyben elősegítették a keleti vallások nyugati misszióját, s megkezdték egy leendő egységes világvallás igényének terjesztését s annak szervezését, mely a 20. sz. második felében a New Age mozgalomban realizálódott. 
A teozófusokhoz csatlakozik jelentőségében Dion Fortune és Aliester Crowley (1875-1947) munkássága a modern mágia terjesztésében. Crowleyt egyben a mai sátánizmus egyik megalapozójának is tekintik.  


<<< Ez a grafika őt ábrázoljaamint 33.fokú szabadkőművesként egy gonosz démont idéz meg !

A mindenki által ismert és hatalmas nyílt Illuminati Rituálé : a 2012-es MADONNA Super Bowl Half Time Show is például egy egyértelmű sátáni szertartás volt volt111 millió néző vett részt közvetve vagy közvetlenül benne ! El tudjátok képzelni, mekkora energetikai jelentősége van ennek az ő számukra ???!!! Erről rengeteg cikk és elemzés született, a dolog teljesen egyértelmű! Pentagrammák, vörös, arany és fekete színek, kürtök, a hatalmas "M" betű....és maguk a képek-szimbólumok... (Részletes angol nyelvű elemzést olvashattok róla itt)



A következő Madonna koncertet úgy nézzétek, hogy az Arab Emirátusokban, Abu Dhabi-ban, full iszlám országban(!) zajló mega-performance...


„A szellem egyetlen mozdulatában benne van az élet összes törvénye. Egyetlen csepp vízben benne van a végtelen óceán rejtélye.” (Hermes Trismegistus)

A Föld csak látszólag anyagi fogalom, mindenki olyan tér-idő keretek között él, amilyen a tudati megvalósítása...Ez pedig átvezet egyik régebbi nagyobb terjedelmű írásomhoz és gondolataimhoz magának a TUDÁSNAK a hordozójáról....:




 

Baphomet                                   George Washington



   
 

2015. november 24., kedd

Szaúd-Arábia maga az ISIS - Tárja fel végre a The NY Times, amit eddig is tudtunk !



A Nyugat csak a tüneteket kezeli, amivel csatát ugyan nyerhet a szélsőségesekkel szemben, háborút nem !

Szaúd-Arábia maga az ISIS, amit megteremtett


Fekete Daesh, fehér Daesh (Iszlám Állam). Az előbbi lefejez, gyilkol, megkövez, kezeket vág le, megsemmisíti az emberiség közös örökségét és régészeti kincseit, megveti a nőket, és azokat, akik nem muszlimok. Az utóbbi egy jobb köntösbe bújtatva, elfogadhatóbb külsőben ugyanezeket teszi, fejtegeti egy francia író frissen megjelent cikkében, számolt be a The News York Times.
A cikkbe beleillesztettem olyan VilagHelyzete cikkek linkjét, ahol erről részletes cikkeket írtam, illetve videókat láthattok az ISIS létrehozóiról, eredetéről....(SBG Buddha - VilagHelyzete)

"Az ún. Iszlám Állam maga Szaúd-Arábia", írta Kamel Daoud, a francia Quotidien d’Oran rovatvezetője, az alábbiakban kifejtve:
A terrorizmus elleni küzdelem nevében a Nyugat az egyikkel háborút folytat, de a másikkal kezet ráz. Ez az igazság tagadásának egy mechanizmusa, és ennek a tagadásnak ára van: a híres stratégiai szövetség megőrzésére törekedve Szaúd-Arábiával elfelejtkeznek arról a kockázatról, hogy a királyság szintén egy olyan vallásos papsággal való szövetségen alapul, ami létrehozta, legitimizálta, terjeszti, prédikálja és megvédi a vahabizmust, amiből a Daesh táplálkozik.


A vahabizmus egy messianisztikus radikalizmus, ami a 18. században keletkezett, abban a reményben, hogy visszaállítsanak egy elképzelt kalifátust a sivatag közepén, egy szent könyvvel és Mekka, valamint Medina szent helyekkel. Mészárlásban és vérben született, ami megmutatkozik a nőkkel való szürreális kapcsolatában, a nem muszlim vallásúak kitiltásában a szent helyekről, és a kegyetlen vallási törvényeiben. Rögeszmés gyűlölet jellemzi az ábrázolás, ezért a művészettel szemben, ami kiterjed az emberi testre, a meztelenségre és a szabadságra. Ennek fényében kijelenthető; Szaúd-Arábia maga az ISIS, amit megteremtett. 

Ezt az egyedülálló tényfeltáró dokumentumfilmet nagyon érdemes végignézni ! (sajnos egyelőre csak angolul van meg) 



A Nyugat tagadása Szaúd-Arábiát illetően megdöbbentő: szövetségeseként üdvözli a teokráciát, de úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy ez a vezető ideológiai támogatója a világban az iszlamista kultúrának. Az úgynevezett arab világban levő radikálisok fiatalabb generációi nem dzsihadistáknak születtek. Őket a kebelén szoptatva neveli fel a „Fatwa-völgy” egyfajta iszlamista Vatikánként, amely hatalmas iparágként termeli ki a teológusokat, a vallási törvényeket, könyveket, és az agresszív politikát és kampányokat.l



Egymásnak ellenszegülő szövetségesek: Maga Szaúd-Arábia nem a Daesh egy lehetséges célja? De igen, viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni az uralkodó család és a papság közti kapcsolat erejét, ami megmagyarázza a rezsim stabilitását - és annak egyre inkább jelentkező bizonytalanságát. 

A szaúdi uralkodók egy tökéletes csapdát állítottak maguknak: gyengítették a ciklikusságot biztosító öröklési törvényeket, miközben ragaszkodnak a király és prédikátor közötti ősi kapcsolatok megtartásához. A szaúdi papság gyártja az iszlamizmust, és mindkettő az országot fenyegeti és legitimálja a rendszert.

Az embernek a muszlim világban kell élnie, hogy megértse a vallási tv csatornák óriási átalakító hatását a társadalomban, amely szinte mindenkit elér: háztartásokat, nőket, vidéki régiókat. Az iszlamista kultúra széles körben elterjedt számos országban, mint Algéria, Marokkó, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Mali, Mauritánia. Több ezer iszlamista újság és más médiaeszköz dolgozik azon, hogy egységes világképet, tradíciókat teremtsenek, azonos ruhaviseletet érjenek el a közterületeken, a kormány törvényeinek a megfogalmazásán és egy olyan társadalomnak a rítusain, amiről úgy vélik, hogy szennyezett.



Érdemes elolvasni az egyes iszlamista újságokat és látni a reakciókat a Párizsban végrehajtott támadások kapcsán. 

A Nyugatot a "hitetlenek" földjeként említik, és a támadásokat az iszlám elleni támadások eredményeként jellemzik. A muszlimok és az arabok ellenségeivé váltak a világi létnek és a zsidóknak. A palesztin kérdést, az Irak elleni erőszakos megszállással és a gyarmati trauma emlékével együtt segítségül hívják és messianisztikus diskurzusokba csomagolják ezeket a témákat azzal a céllal, hogy tömegeket csábítsanak el.

Az ilyen diskurzusok lent a társadalom különböző területein terjednek, miközben a politikai vezetők részvétüket fejezik ki Franciaországnak és azt mondják, hogy az emberiség elleni bűncselekmény. Ez a teljesen skizofrén helyzet párhuzamban áll a Nyugat Szaúd-Arábiához való hozzáállásával és álságos viselkedésével.

A nyugati demokráciák mennydörgő nyilatkozatokat tesznek a terrorizmus elleni küzdelem szükségességéről. A háborújuk viszont csak rövidlátó lehet, mert az okok helyett a következményeket célozza. 

Mivel az ISIS elsősorban egy kultúra, nem egy milícia, hogyan akadályozzák meg, hogy a jövő nemzedékek ne forduljanak a dzsihádizmushoz, amikor a „Fatwa-völgyének” világszerte való befolyása és annak papjai, kultúrája és hatalmas média és propagandagyára érintetlen marad?




Vajon egyszerűen meg lehetne oldani ezt a problémát? Aligha. Szaúd-Arábia számos közel-keleti sakkjátszmában továbbra is szövetségese a Nyugatnak. A szürke Daesh előnyös Iránnal szemben. És ott van a csapdahelyzet is Szaúd-Arábiában. A tagadás és álságos viselkedés pedig az egyensúly illúzióját kelti. A dzsihadizmust megbélyegezték, mint a század sorscsapását, de nem képezi megfontolás tárgyát, hogy mit teremtett meg, illetve mit támogat. Ez elegendő a becsület megőrzéséhez, de nem az életmentéshez.
A Daesh anyja az iraki invázió, és apjai is van: Szaúd-Arábia és annak vallási-ipari komplexuma.

Amíg ezt a lényegi pontot nem értik, csatákat nyerhetnek, de a háborút el fogják veszíteni. A dzsihádistákat megölik, csak hogy újjászületnek ismét a jövő generációiban, akik ugyanazon a könyveken és dogmákon nőnek majd fel.

A Párizsban végrehajtott támadások megint rámutattak erre az ellentmondásra, de ahogy a 9/11-e után történt, fennáll a veszélye, hogy kitöröljék az emlékezetünkből.

Tájékoztatóul néhány diagram az Iszlám Állam gazdasági erejéről:



Forrás: The New York Times

ISIS a VilagHelyzete cikkeiben
Európa bevándorlókkal leigázásának terve- Coudenhove-Kalergi terv

2015. november 19., csütörtök

Egyedülálló elképesztő videófelvétel a párizsi kávézók ellen intézett támadásról és két nő hihetetlen megmeneküléséről



Elképesztő és félelmetesen valós felvételeket tett közé a DailyMail a párizsi terrortámadás azon epizódjáról, amikor a dzsihadista zsoldosok AK-47-es gépfegyverükből golyózáporral árasztják el kávézók teraszát és szisztematikusan mennek a túlélők után....
CCTV-felvételként hozták most  nyilvánosságra és jól látható a videókban az is, ahogy két nő a csodával határosa módon menekül meg a gyilkosok elől..., pusztán azért mert éppen akkor fogyott ki a lőszere és nézett másik irányba a merénylő...




2015. november 16., hétfő

Cui Prodest?-Kinek áll érdekében? Minden összefüggés és a jövő. Franciaországi terrortámadások!


Ahogy tőletek is kértem és tudjátok ti jól, mindig azt kell figyelni, milyen nyilatkozatok és milyen lépések követik a konkrét eseményeket, jelen esetben a súlyos párizsi terrortámadást.
Nos most megpróbálok józan "paraszti" ésszel újabb kérdéseket, felvetéseket tenni.....
A hétvégén FB-oldalon tett írásaimból összeállítottam egy cikket.

Abból rengeteg mindent le lehet szűrni.... Mert várhatóan nemzetközi szinten is lesznek hamarosan lépések...


Mindig két fontos szempont van :


1: Cui bono ? Cui Prodest ? - azaz ki profitál és használja ki az eseményeket és mire... ?
2: Az örök "Problem-Reaction-Solution"
Még véget sem ért a holttestek azonosítása a Bataclan koncertteremben, de azonnal bekapcsol a jól ismert forgatókönyv: máris találnak egy útlevet! SZÍR útlevelet!
Mert a mai terroristák már csak ilyen rendesek, hogy mindig minden okmány náluk van.... És mivel tudjuk az útlevelek már csak olyan ellenálló anyagból vannak, hogy még a WTC tornyába becsapódó utasszállító gépet vezető Mohammed Atta felrobbanása, a tornyok leomlása után is egyből a romokból épségben kikandikálnak és kibírnak mindent....így rögtön lehet a TV-ben mutogatni, így már meg sem lepődünk... Az sem számít, hogy mindenki tudja ezrével vannak a hamis szír útlevelek....

De ! Azóta a média ontja a szír útlevél, szír útlevél frázisokat.....
Amit én így fordítok le magyarra:

"Szóval Franciaország vagy az egész NATO hamarosan csapatokat kíván útnak indítani Szíriába ? 

* Netán összehangolt háborút készülnek kirobbantani az Iszlám Állam által megszállt országokba való visszatérés részeként, mielőtt Oroszország és Kína bármiféle nagyobb térnyerésre tehetne szert vagy stratégiailag megtelepedhetne ?

* Vagy (és ami a legrosszabb), netán szándékosan akarják akadályozni, hogy az ISIS lebombázása után Oroszország segíthessen Assad elnöknek a rendezésben és Irakban is orosz dominancia jöhessen létre ?

Sajnos én attól tartok, mire ez lefut, nem le lesz ott sem Assad, sem anyaföld, sem Szíria, sem semmi, amit rendezni lehetne..... De Európa sem lesz már érintetlen - és akkor még enyhén fogalmaztam - sajnos....

Jelenleg egy nagyon jól elkülönülő siíta Szíria, Irak, Irán áll szemben Oroszország segédletével és támogatásával egy szunnita irányítású és gyökerű Iszlám Állammal, illetve szalafista-vahabita fanatikusokkal, akiket Szaúd-Arábia, Katar és az USA támogatott eddig..... ( a háttérben 'sunnyogó' Izraelt pedig nem hagyhatjuk ki.....)

Ez a két tengely feszül egymásnak..., minden más csak maszatolás és véresen brutális leszámolás az iszlám és kereszténység / kelet és nyugat köntösben......
A cél valami sokkal mélyebb és sokkal súlyosabb....


Sajnos a "szír útlevél" hangsúlyozásából nekem már sokkal inkább az ebből fakadó második, harmadik mozzanat jut eszembe.... és a kötelező 'Cui Prodest' - ki profitál és kinek áll érdekében - fogalma ! .....

A Status Quo (a fennálló rend) megváltoztatásához mindig káoszra (CHAO) van szükség, hogy abból lehessen felépíteni azt, amit elterveztek (nem tudom nevezhetjük-e majd valaha azt rendnek = ORDO) !!!


PROBLEM -REACTION - SOLUTION működésben van ! Persze a mi agyunk és gondolkodásunk, tudatosságunk is. A kérdés, hogy érünk-e még vele valamit.....


Ezzel a jóval korábbi sokatmondó képpel szeretném átismételni az alap tudást azoknak, akik régebbi cikkekről lemaradtak a VilagHelyzete blogon: PROBLEM - REACTION - SOLUTION

A valóságban már észre sem veszik az emberek, amikor egy létrehozott problémára, eseményre (PROBLEM)... maguk az emberek követelik ki a kormánytól, szervezetektől ...stb azt a fajta fellépést, reakciót, megszorítást, korlátozást, intézkedéseket (REACTION), ami már elsődlegesen mint terv régen létezett és célul jelölték ki, hogy bevezetése megtörténjen.
Magyarul a megoldást tálcán kínálják a tömegek számára (SOLUTION) .
Mégpedig azt a megoldást és további lépéseket, amit az emberek soha el sem fogadtak volna, vagy amelynek bevezetése óriási akadályba ütközött volna a tömegek részéről, HA azon első esemény, vagy probléma létrehozása nem történt volna meg..... (!!!)

Nevezzük ezt a hégeli dialektika szerint Tézis-Antitézis-Szintézis elméletének is, ami mindezt az eljárást kiegészíti: 

Azaz, ha ugyanazok tartják kezükben magát a tézist és antitézist, vagyis mindkét oldalt (pl. bal és jobb, demokraták-republikánusok, bolsevikok-nácik....., diktátorok és forradalmárok....stb) akkor abból minden körülmény között olyan SZINTÉZIS jöhet kizárólag létre, ami a "szálakat irányítók" terveinek megfelel és azok szerint történik...

A tömegek mindig kivétel nélkül "megeszik" és el is fogadják az ilyenfajta tálcán kínált rendszereket és megoldásokat....

Az emberi tényező időnként bekavarhat a terveknek, de azok akkor is mindig ugyanabba az irányba mennek tovább...
Esetleges időbeli csúszás következhet be például (ahogy láttuk Szíria bombázása, Észak-Afrika felbomlasztása, vagy Ukrajna szétszakítása terén. Most direkt három olyat mondtam, amiről jóval hamarabb írtam már itt, minthogy megindult volna a folyamat.)

Így lesz a szándékosan előidézett KÁOSZBÓL, az a fajta REND, amelyet elterveztek. Vagy ha akarják, akkor bármikor létre lehet hozni káoszt is a VilagHelyzete számos cikkében vázolt eljárásokkal és módszerekkel.... "ORDO AB CHAO" ...mint tudjuk....

PÁRIZS - 2015. November Péntek 13 ! 

A merényletnek még novemberben 'meg kellett' történnie, mert ezzel elindul a harmadik fázis ! 

/A második fázis volt Európa bevándorlókkal elárasztásának terve..../

Ki fog derülni úgyis - ahogy azt már 2015.szeptember 6-i (!!!) cikkemben leírtam, hogy a migráns-invázió során a bevándorlók közé vegyülve érkeztek a mostani dzsihadista harcosok... majd kapcsolatba léptek a már régóta itt élő másod-harmadgenerációs sejtekkel. És nem az a kérdés, hogy lesz-e nagy merénylet, hanem hogy mikor....
És ahogy akkor írtam, azt a helyzetet és folyamatot már soha nem lehet visszacsinálni. Nos, nem is lehet, mert már megtörtént, illetve elkezdődött, amit vázoltam akkor....

Az Iszlám Állam közzétette céljait

Egyébként gyakorlatilag maga az Iszlám Állam tette közzé a háttérhatalmi terv céljait... Az Iszlám Állam tagja korábban hosszas posztban írta le stratégiájukatkésőbb törölte a bejegyzést. De az internet nem felejt és a Wikileaks közzé is tette. Ebben minden benne lesz - és minden egybecseng azzal,. amit leírtam már hónapokkal ezelőtt:
"A kiszivárgott stratégia alapján a terroristák célja, hogy felszítsák a bevándorlók és a menekültek elleni gyűlöletet azért, hogy az elszenvedett gyűlölethullám majd radikalizálja a muszlim közösségeket. 

Ahogyan ők írják, eltüntessék a „szürkezónát” a muszlimok között. Hiszen nem minden muszlim radikális terrorista. 
Ha bosszúból pogromok indulnak az iszlám vallásúak ellen, akkor azok félelmükben könnyebben mennek majd az Iszlám Állam halálos ölelésébe."

A mostani párizsi merénylet-sorozat  csak figyelmeztetés volt, a java még csak most jön és az ennél sokkal durvább lesz ! A mellékelt minden eddiginél brutálisabb és elképesztő profizmussal és hidegvérrel megszerkesztett orosz nyelvű videójukat szándékosan nem hoztam ide....
"EURÓPA REMEGNI FOG" - "Hamar, nagyon hamar óceánnyi vér fog ömleni" - üzente az Iszlám Állam.

Mire számíthatunk a jövőben? 

Most arra számítok, hogy azon kívül, hogy sok ország lezárja a határait (aminek jelentősége nincs, mert a további merénylők már bent vannak elég régen)... elindul a propagandagépezet, hogy Franciaország és az USA is katonákat küldjön az Iszlám Állam ellen és a Közel-Keletre. Ezt a merényletet hadüzenetnek vagy Casus Bellinek fogják tartani...De ez a legkevesebb.... Természetesen az ISIS - Iszlám Állam lesz a tettes....

Mindannyian tudjuk, hogy Oroszország komoly előrelépést tett Szíriában és bombázza az Iszlám Államot vagyis, az USA által is felfegyverzett terrorcsoportokat... (al Nusra Front...stb)
Másrészt egy nagyot lépett stratégiailag előre és már jelenleg is háború van (Proxy háború) Kelet és Nyugat között....

A világ közvéleményét most úgy alakítják majd, hogy indokolt legyen a hadsereg bevetése bárhol, de főleg belföldön is.... 

Még az is lehet, hogy egységes európai haderőt küldenek háborúba az iszlám állam fantom ellen.....

A legfontosabb következő fázis (vagyis a terv ez), hogy a most elindult és majd ezután folytatódó terrortámadások hatására Európa lakossága egyre inkább tolódik majd szélsőséges irányba,,,, (jobb és bal oldalon egyaránt).... a mindenféle muzulmán és bevándorló etnikumok ellen... 

Jöhet Róma, Stockholm, de Franciaország, Németország, Svédország, Nagy-Britannia, Belgium, Hollandia mind potenciális célpontok....

Követelik majd a mecsetek építésének leállítását, a bevándorlók kiutasítását, a muszlim sejtek felszámolását.... és mindenki aki muszlim, gyanús lesz... Viszont a muzulmánok sem hagyják majd mindezt válasz nélkül..., sőt erőt ad nekik a párizsi merénylet, ami még több beszervezett zsoldost késztet "bekapcsolásra"....

Eközben Izrael is kihasználja majd a káosz adta lehetőséget és növekvő arab-ellenességet és tovább folytatja a palesztin területek elleni támadást.... Felerősítve azt a propagandát, hogy egy lapon említse a palesztin területeken élőket a terrorizmussal, az Iszlám Állammal, akik ellen neki "muszáj" fellépnie....

Európában viszont mostantól a félelem magvát ültetik el, hogy ne tudd ki a terrorista és ki a bevándorló vagy szimpla "multikulti".... Ennek hatására az emberek saját kormányaik ellen fognak fordulni, mert követelni fogják azon vezetők bukását, akik a bevándorlókat beengedték....

Merkel meg fog bukni politikailag.....
Aztán a felerősödött szélsőség vezetésére és a "rend" helyreállítására jön majd egy "új", "valami más"... A történelem ismételni fogja önmagát...


Sajnos a világ egyre gyorsabban változik és fog átalakulni körülöttünk ! Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne legyünk képben és ne legyünk a legközelebb az igazsághoz, hogy mi is történik..., és főleg miért, de legfőképp, hogy mi várható a jövőben... 
(SBG Buddha-VilagHelyzete).

2015. november 13., péntek

Leleplezzük a titokban készülő globalista diktatúrát: Transzatlanti Partnerség (TTIP) hamarosan Európában

Multik diktatúrája gyermekeink felett: a TTIP, TPP és a TISA
A TTIP, TPP és a TISA három, névlegesen kereskedelemmel, valójában joggal és hatalommal kapcsolatos nemzetközi szerződés. Olyan szerződések, melyek a BRICS országok elleni háború és az egész emberiség elleni háború részét képezik. Nemzetközi óriásvállalatok a nemzetállamok és az egyéni emberek ellen.
Ezeknek a szabad-kereskedelmi megállapodásoknak legfontosabb lényegüket tekintve semmi közük a kereskedelemhez. Ugyanakkor ezeknek a szerződéseknek súlyos következményei lesznek szó szerint minden területre, amely az egyén vagy a közösség számára fontosak: 
egészség, oktatás, környezetvédelem, privátszféra, gyógyszerekhez való hozzáférés, a sort hosszan folytathatnánk. A TTIP-vel a legnagyobb baj még a "Befektető és Állam közötti vitarendezés" (ISDS). Nézzük tehát, mi is folyik most valójában.



Rendkívüli dolgok zajlanak. A végső irányításról és az Egyesült Államokról van szó, amelyik azt mondja: lehetnek ugyan más hatalmak a világon, de a legfőbb hatalom az övék.

Az USA és az EU teljesen nyíltan kimondják, hogy a köztül létrejövő új kereskedelmi szerződésnek, a TTIP-nek a célja mintákat és sablonokat adni minden jövőbeli kereskedelmi ügylethez. Ez pedig azt jelenti, hogy átírják a világgazdaság szabályait. Mindenkinek.

Mihelyst aláírják, ezek az egyezmények bebetonozzák az amerikai kormány új, globális blokk formálására vonatkozó tervét, amelynek célja az amerikai cégek dominanciájának bebiztosítása. 

Hogy megértsük ennek okait, egészen az 1950-es évekig kell visszamennünk.



A második világháború után az Egyesült Államok a világgazdaság felét uralta. A befolyását egyetlen másik ország sem kérdőjelezhette meg, így a nemzetközi kereskedelem alapszabályait ők fektették le - a saját érdekeik szerint. 
A Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) is ennek alapján hozták létre, és az amerikai gazdasági érdekeket szem előtt tartva az USA diktált minden szabályt.

Ahogyan tehát olyan gazdaságok is csatlakoztak, mint Kína vagy India, a WTO demokratikusabb szervezetté vált, és az Egyesült Államoknak egyre nehezebb lett a döntéshozatalt irányítani. Az úgynevezett dohai tárgyalásokon India és Brazília egyre hangosabban tiltakoztak, és az amerikaiak kezdték elveszteni a kontrollt.


Ugyanakkor más szervezetekben még ennyi lehetőségük sem volt és a jelenben sincs a feltörekvő országoknak, és pontosan ezért alakult meg a BRICS-szövetség. Ugyanis annak ellenére, hogy főleg India és Kína, és részben Brazília és Oroszország szerepe emelkedett a nemzetközi gazdaságban, nem adták meg nekik az ehhez arányos szavazati jogokat a nemzetközi intézményekben. Gazdasági-politikai szinten egy geopolitikai harcról van szó, egy egypólusú vagy egy multipoláris világ lehetőségéről.

Globális dominanciájának megtartására az Egyesült Államok új stratégiát tartott szükségesnek, és az amerikai módszert követve, birodalomhoz méltóan, nagyban kezdtek gondolkozni. A WTO megkerülése céljából az Egyesült Államok a legnagyobb nemzetközi szerződést tervezte meg, amit a világ valaha látott.

A három "T"-ről van szó: a Csendes-Óceánon Túli Partnerség (TPP),
a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP)
és a Kereskeledmi Szolgáltatási Egyezmény (TISA).

Mindhárom megállapodásról titokban tárgyalnak.

Minderről csak akkor szereztünk tudomást, amikor a WikiLeaks néhány részt nyilvánosságra hozott. Ami ezekben a szerződésekben (TPP, TTIP, TISA) érdekes, hogy Kína és az összes feltörekvő ország, mint Brazília, Oroszország, India és Dél-Afrika, magyarul a BRICS, ki van zárva belőle.

Kevesen tudják a tényt, hogy ezek az egyezmények egy geopolitikai háború részei az Egyesült Államok és Kína között. Az USA komolyan aggódik Kína felemelkedése miatt, ezért megpróbálta három irányból egy úgynevezett ázsiai tengely mentén katonailag bekeríteni, most pedig gazdasági módszerekkel is.

Az alapkoncepció, amely az amerikai stratégiai dokumentumokból azonnal kitűnik, egy védelmi övezet létrehozása, amely magába foglalja az Egyesült Államokat, 51 másik országot, 1,6 milliárd embert és a világ GDP-jének kétharmadát.

A cél a Latin-amerikai brazil befolyásnak, a délkelet-ázsia kínai befolyásnak, illetve Nyugat-Európa eurázsiai befolyásának csökkentése az USA irányába. Cél az is, hogy ne jöhessen létre egy Német-Orosz tengely, ami az USA rémálma. Az Ukrán konfliktus is, többek között ezért volt szükséges. Hogy szét legyen választva Nyugat-Európa Oroszországtól.

A WikiLeaks 12 fejezetet fedezett fel a három "T"-ben, amely 12 Észak- és Dél-amerikai, valamint Dél-ázsiai országot érint. Megszereztek és nyilvánosságra hoztak néhány információt, amely a TISA-ban 52 országot érint, az EU-t is beleértve, noha a szerződés nagy része még mindig titkos.

Senki sem tudja, hogy a nevükben miről tárgyalnak. Ezek a messzire ható egyezmények teljesen át fogják formálni nemzetgazdaságaink és társadalmunk arcát, ehhez képest még választott képviselőink sem tudják, miről van szó.

A világ legnagyobb vállalatainak nincsenek ilyen problémáik. Ők ugyanis az első naptól kezdve VIP-hozzáféréssel rendelkeznek minden információhoz, és jelentős befolyásuk van a tárgyalásokra. Egyszerű emberek, mint Ön vagy én ki vagyunk zárva ebből. Ugyanez érvényes a kormányainkra is. Csak a multinacionális vállalatcsoportok vannak a körön belül. Ez lenne a modernkori világfasizmus, amikor a vállalatok uralkodnak az egyéni emberek és a nemzetállamok felett, korlát nélkül.

Ezek az egyezmények főként tulajdonjogi szerződések. A szabad-kereskedelmi egyezmények furcsasága, hogy gyakran semmi közük a közös vámköltségek csökkentéséhez.

Amiről inkább szólnak, az a befektetők, a multik titkos többségi részvénytulajdonosai jogainak rögzítése és annak biztosítása, hogy a multinacionális cégek szabadon, kötöttségek és állami-hatósági szabályozás nélkül tevékenykedhessenek az érintett országokban.
Ezeknek a szerződéseknek súlyos következményei lesznek szó szerint minden területre, amely az egyén vagy a közösség számára fontos: egészség, oktatás, környezetvédelem, privát-szféra, gyógyszerekhez való hozzáférés, a sort hosszan folytathatnánk.


A rendszer egyik legtöbbet kritizált eleme az úgynevezett "Befektető és Állam közötti vitarendezés" (ISDS). Ez egy titkos nemzetközi bíróság, amely a multiknak lehetővé teszi, hogy az államokat szinte bármiért bepereljék, amely szerintük befektetéseiket vagy hatékonyságukat érinti. 

Ha egy tiltakozás kihat a profitjukra, perelhetnek. Ha egy törvény érinti a profitjukat, perelhetnek. Ha egy új szabályozás hatással van arra, hogy hol és mit akarnak kezdeni a pénzükkel, szintén perelhetnek. Ez egy új hatalom, amellyel az amerikai vállalatokat ruházzák fel, hogy az európai államokat beperelhessék.

Ez egy párhuzamos jogrendszer, amely csak rájuk vonatkozik. Normál embereknek, hazai vállalkozásoknak, kormányoknak nincs hozzáférése ehhez a jogrendszerhez. Csak a külföldi befektetőknek áll mindez rendelkezésére, esetünkben amerikai cégcsoportoknak!!!

Számos kritikus, akik az ISDS eddigi történetére hivatkoznak, arról beszél, hogy az európai állami szuverenitás és demokrácia nagy veszélyben van.

Egy korábbi esetre hivatkoznak, amikor a svéd Vattenfall cég 3,7 milliárd dollárra perelte a német államot, amiért az kivezette az atomenergiát. A British American Tobacco Ausztrália elleni perére, miután a szigetország egy törvényben korlátozta a cigarettareklámot. A francia Veolia perére Egyiptommal szemben, miután megemelték a minimálbért!

Az igazán aggasztó, hogy a cégcsoportok mindig tovább akarják szilárdítani hatalmukat. Nem csak több befolyást akarnak, hanem lehetetlenné tenni a kormányok számára, hogy eltöröljék azokat a változásokat, amely ilyen hatalmat adott a kezükbe.

Így például abban az esetben, ha a TTIP és a benne foglalt ISDS-szabály hatályba lép, az egészségügyi rendszer privatizációja, amely jelenleg Nagy-Britanniában folyik, soha nem lesz többé visszafordítható.

Mi a demokratikus abban, hogy országokat, akiknek lakói semmit sem tudnak arról, mi folyik körülöttük, nem tudnak vitázni, befolyást gyakorolni kormányaik döntésére, egy ilyen hatalmas erőnek vetünk alá? Ez szembe megy a demokráciával. Az egyezmény története mutatja, hogy a tartalmán nagyon nehéz változtatni, hacsak nem tudják meg az emberek, miről is szól valójában.

Azért tartják titokban, mert ha a tartalma kiderülne, nagy ellenállást váltana ki. A WikiLeaks jelentős sikert ért el a TPP késleltetésével és a TPP és TISA vitára bocsátásával, valamint a TISA titkos munkaanyagainak kiszivárogtatásával. Egy korábbi publikációnk az ACTA-ról, egy másik korábbi USA-EU-egyezménytervezetről szintén sikeresen kiiktatta azt.

A WikiLeaks nélkül már régóta sokkal rosszabb lenne a helyzet. Segíts, hogy az életünk emberséges maradhasson. Segíts, hogy a világ átláthatóbb hely legyen! 
Vedd ki a részed, és látogass el ide: WikiLeaks.org/ttip-reward


A Transzpacific Partnerséget már el is fogadták !
Ezután Európa következik... !  

De mielőtt valaki csak felesleges aggodalomnak és riogatásnak érezné, hogy valaha is be lehetne vezetni ilyet, azzal szeretném megosztani, hogy a csendes-óceáni térséget felölelő Transpacific Partnerség (TPP) -t 2015.október 5-én már elfogadták ! 

Október 5-én elfogadták a Transzpacific Partnerség szerződést, mely a csendes-óceáni térség 12 nemzete számára lesz kötelező ! Mindez a globális GDP 40%-át képezi...

Minden erőfeszítés ellenére a szerződés szövegét eddig a nyilvánosságtól elzárva tartották, de most a Wikileaks megszerezte és elérhetővé tette az "Intellectual Property Rights" (IPR) - Intellektuális Tulajdonjogok fejezetet..., mivel ez a legellentmondásosabb és legszéleskörűbb hatásai lesznek az egész térségre:
Magában foglalja az internet-szolgáltatást, gyógyszergyártást, kiadókat, polgári szabadságjogokat és biológiai szabadalmakat ! 

A szerződés szövege: http://www.scribd.com/doc/284193203/WikiLeaks-TPP-Intellectual-Property-Rights-Chapter


A Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) olyan rendszer, ahol a cégek nemzetközi bírósága a nemzeti bíróságok felett áll, bármikor perelhetik a kormányokat, de a kormányok nem perelhetik őket. Mindezt egy szűk cégcsoport számára, a népek és a Föld kárára !


Giga-korporációk veszik át az irányítást a nemzetállamok felett. Mostantól ők hozzák a törvényeket is ! Vagy ez már eddig is így volt burkoltan ? Ezentúl hivatalosan is életbe lép...

Bernie Sanders amerikai szenátor felszólalásában rávilágít arra, hogy kiket szolgálnak valójában a szabad-kereskedelmi megállapodások. 




Kapcsolódó korábbi cikkek:
Transzatlanti Partnerség (TTIP) támadás Európa ellen - Korporációk veszik át az államok irányítását